magyarfutball.hu

  1. Videoton - Komáromi FC 7-0 (4-0)
    Székesfehérvár, 1000 néző, vezette: Dubraviczky (Szökrény, Molnár I.).
    Videoton: Milinte - Cheregi - Gáspár (78. p. Hosnyánszki), Lévai-Németh T., Fodor, Csató, Sipeki (64. p. Szilágyi), Bány - Lendvai (60. p. Fogamsi), Gyurováth. Edző: Csank János.
    KFC: Ozoróczi - Krstenansky - Tőcsér (66. p. Holbik), Musitz, Matics - Schafranek, Ugrai, Bombicz, Megyesi - Jankóczi, Takó. Edző: Rákos Attila.
    A mérkőzés krónikája, 2. perc: Musitz 18 méteres lövését szép vetődéssel mentette Milinte. 6. p.: Bány szögletrúgása érintés nélkül a hosszú sarokban kötött ki, 1-0. 41. p.: Lendvai jobbról adott be, az érkező Gyurováth pedig 7 méterről a kapu jobb sarkába fejelt, 2- 0. A 44. p.: Lendvai Csató fejére varázsolta a labdát, aki azt a kapu közepébe bólintotta, 3-0. 45. p.: Bány átadá- A sát Lendvai mesterien perdítette a bal felső sarokba, 4-0. 55. p.: Megyesi balról belőtt labdáját Jankóczi egyből alig lőtte mellé. 63. p.: Gyurováthot Tőcsér csak szabály...
  2. TFC Cegléd - Komáromi FC 6-4 (1-1)
    Cegléd, 500 néző, vezette: Farkas.
    CEGLÉD: Nagy T. - Schultz (77. p. Izsák), Serban, Gligorovics (46. p. Santo), Holló, Bánföldi, Balogh, Usvat (46. p. Beserman), Kiss P, Keresztúri, Szabó T. Vezetőedző: Vágó Attila.
    KFC: Pikács - Cseri, Musitz, Gombos, Matics, Schafranek (73. p. Tőcsér), Kryriakos, Andai, Takó, Jankóczi, Ugrai. Megbízott edző: Matics Gyula.
    Krivánek Jozef, a KFC gyúrója szombaton utoljára segítette Maticsékat. A szlovák masszőr Kuvaitban kapott állásajánlatot egy barátja révén, és a keddi edzésen elbúcsúzik a fiúktól.
    Ugyancsak mától Rákos Attila a KFC edzője, de a TFC-Cegléd ellen még Matics Gyula csapatkapitány határozta meg a taktikát, amelyet a 63. percig nagyszerűen betartottak a fiúk.
    8. p.: Jankóczi 17 méterről okosan a léc alá bólintott, 0-1.45. p.: Szabó T. 5 méterről a hálóba lőtt, 1- 1. 48. p.: Schafranek szabadrúgása a jobb alsó sarokban kötött ki, 1-2. 64. p.: Santo éles szögből a léc alá vágta a labdát...
  3. Ismét előnnyé változott a hátrány
    Szolnoki MÁV-Neusiedler-Érdi Sport 2-1 (0-0)
    Szolnoki MÁV: Bak 8 -Fehér 5 Antal 5 Müller 5 Lajkovics 7 Major 6 Ács 6 Horváth 5 Pelles 5 Fedor 5 Urbán 6 Edző: Rózsavölgyi László
    Érdi Sport: Elbert 6 -Kult 6 Hosnyánszki 6-2=4 Mérey 5 - Kóczián 6 Filó 5 Vaskó 6 Bernáth 6 Nikolov 5 -Gyura 6 Hofmann 5 Edző: Kozma Mihály
    Szolnok, 1500 n., v.: Cserna (6) (Kiss Gy., Tamássy).
    Csere: Filó helyett Németh J. a 63., Gyura h. Ócsai a 71., Müller h. Balogh, Bernáth h. Németh R. a Ti., Horváth h. Bontovics a 74., Ács h. Hegedűs a 90. percben.
    Sárga lap: Hosnyánszki a 65., Ócsai a 76., Urbán a 91. percben.
    Kiállítva: Hosnyánszki a 69. percben.
    42. perc: Hoffmann a 16-os- nál balra gurított Gyurának, az érdi támadó 12 méteres lapos lövését Bak bravúros mozdulattal mentette a bal sarok elől.
    50. perc: Lajkovics viharzott el a jobb oldalon, centerezéséből Fedor 10 méterről a jobb sarok mellé fejelte a labdát. Kirúgás után Gyura maradt üresen a lass...
  4. Sikerült elrontani a végjátékot
    Szolnoki MÁV-Neusiedler—Komárom FC 1-3 (0-2)
    Szolnok, 600 néző, vezette: Harsányi (8) (Jenei, Tumó)
    Szolnok: Szabó 5 — Antal 4 — Fehér 4, Müller 5 - Bábik 6, Gradinariu 4, Kádár
    4, Szoboszlai 5, Ivitz 6 — Fedor 5 , Bernáth 4. Edző: Tóth Dénes.
    Komárom: Pikács 6 — Cseri 6 — Musitz 5, Krstenánszky 6, Matics 5 — Schafranek 6, Gombos 5, Ugrai 6, Megyesi 6, Andai 7 — Jankóczy 5. Edző: Rákos Attila.
    Gólszerzők: Schafranek a 9., Megyesi a 45. Szoboszlai a 60., Krstenánszky a 68. percben.
    Sárga lap: Fedor a 32., Pikács a 60. percben.
    Szögletarány: 14:1 (2:1)
    Csere: Fehér h. Urbán (0) a 33. Antal h. Schwarcz (5) a 46., Urbán h. Németh (4) a
    60., Megyesi h. Bombicz a 65., Jankóczy h. Tőcsér a 82., Schafranek h. Holbik a 92. percben.
    9. perc: Megyesi a bal oldalon lépte át a felezővonalat, majd balról a tizenhatos elé ívelte a labdát, ahoZ Schafranek senkitől sem zavartatva lekezelte, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelte, 0-1.
    1...
  5. A dorogiak legalább egy pontot megérdemeltek volna
    Érd - Budalakk KFCD 1-0 (1-0)
    Érd, 100 néző, vezette: Hanacsek.
    Budalakk KFCD: Tomik (Belányi) - Borsos - Faragó, Herczku, Horváth G. - Bodó, Marczinkó, Bajkai, Takács (Móra) - Bozai, Vajda (Brandhuber). Edző: Bozai Gyula.
    A vendégek alaposan felkészültek az érdiekből, jól tudták, hogy a Pest megyei csapat igen alattomos, durva futballt játszik. így volt ez ősszel is, amikor Dorogon 1 -0-ra nyertek, és a játékvezető hagyta a túl férfias játékukat érvényesülni. Most is így történt. A Budalakk hiába irányította végig a játékot, Kozma Mihály legénysége gondoskodott róla, hogy ezúttal is megfélemlítsék a vendégeket. Ehhez, sajnos Hanacsek játékvezető is jó partnernek bizonyult.
    A dorogiak remekül kezdtek, mégis a hazaiak értek el gólt az 5. percben. Az egykori tatabányai szélső. Süveges nagy védelmi hiba után hét méterről talált a hálóba, 1-0. A labda Tomik vállát érintve landolt a kapuban. A 15. percben Bodó 12 méteres lö...
  6. Egyre lejjebb a táblázaton
    Demecseri FC—Szolnoki MÁV Neusiedler 1-0 (0-0)
    Demecser: Petranics 6 -Horváth M. 5 Torda 5 Szűcs 6 Hudák 5 Balogh T. 6 - Babjak 5 Dudnyik 5 Lente 4 -Lehóczki 6 Mérész 5 Edző: Rozsnyai Béla
    Szolnoki MÁV: Bak 7 -Balogh P. 6 Szecsei 6 Antal 6 Draskóczi 5 -Ludasi 5 Horváth Cs. 6 Szalai 6 Bontovics 6 -Major S. 5 Fedor 5 Edző: Rubold Péter
    Demecser, 600 néző, vezette: Bukovics (6) (Zvolenszky, Drucskó).
    Csere: Lente h. Gombkötő (5) a 42., Mérész h. Danyi (5) a 49., Horváth M. h. Minin (5) az
    59., Antal h. Major L. a 64., Horváth Cs. h. Sinkó a 75., Ludasi h. Bernáth a 82. percben.
    Sárga lap: Balogh T. (Fedor buktatásáért) a 60., Fedor (Minint buktatta) az 59.. Balogh P. (Minin lerántáséért a 62.), Szalai (Dudnyik buktatásáért) a
    70., Babják (Szálait buktatta) a 83. percben.
    Szögletarány: 7:5 (4:1).
    14. perc: Fedor jobbról begurított Major S.-hez, aki lefordult őrzőjéről, de 12 méterről
    leadott lövése a védőkről kivágódott.
    55. perc:...
  7. 2018.02.13, 07:46 - MTK - Videoton SC 1973
    MTK—VIDEOTON 3:0 (2:0)
    A pénteken Szombathelyen megkezdődött labdarúgó-bajnokságot szombaton délután a Hungária körúti pályán folytatták, az MTK az előző bajnokság legjobb vidéki csapata, a Videoton ellen lépett pályára.
    MTK—Videoton 3:0 (2:0). 8 ezer néző, vezette: Somlai. Góllövő: Koritár (3, egyet 11-esből).
    Forrás: Dunántúli Napló, 1973-08-19
  8. Komlói Bányász—SZEOL 4:2 (1:0)
    Komló, 3000 néző, vezette: Marton.
    Góllövők: Juhász (7. és a 73. perc), Vörös (65.), Bordács 11-esből (66. perc), Vass (11-esből 72. p.), Dárdai (86. p.). Sárgalap: Mészár 49. perc. Varga 50. perc.
    Komlói Bányász: Erdősi — Tallósi, Kovács, Makray, Tihanyi, — Dárdai, Tresch — Bordács, Juhász, Orsós, Horváth (Pál 71. p.).
    SZEOL: Bujtár — Várhelyi III., Varga, Zámbori, Vírágh — Vörös, Pataky, Mészár, Imri — Vass, Berkes.
    A 7. percben Horváth remek labdájával Juhász lefordult védőjéről és a 16-os vonaláról védhetetlen gólt ragasztott a léc alá, 1:0. Továbbra is támadásban maradt a komlói csapat. A 18. percben Bordács átadásával Tresch húzott el, a 16-os oldalvonalán belül járt amikor buktatták. A megítélt 11-est Tallósi a jobb kapufa mellé vágta. A 28. percben Bujtár védése keltett izgalmat amikor Tresch gólbatartó labdáját ütötte ki a bal felső sarokból. A 32. percben és a 33. percben veszélyes támadást vezetett a Szeged. Előbb Kovács mentet...
  9. Pontot szerezhetett volna a Komló
    Rába ETO—Komlói Bányász 2:1 (1:1)
    Győr, 4000 néző, vezette: dr. Vincze.
    Rába ETO: Palla — Keglovich (Izsáki a 67. percben), Pozsgai, Magyar, Sebők, Nagy, Pénzes, Somogyi, Varsányi, Póczik. Glázer (Stolcz a 67. percben). Edző: Farsang Elek.
    Komlói Bányász: Buús - Kótai, Tallósi, Csordás, Horváth, Makray, Bordács, Juhász, Tresch, Orsós (a szünetben Dárdai), Bencsik. Edző: Lantos Mihály.
    Verőfényes, gyönyörű napsütéses időben kezdődött a mérkőzés. A győri szurkolók nagyon tartottak a Komlói Bányásztól. Az első percben veszélyben forgott Buús kapuia. Póczik labdáját az előretörő Maqyar kapta, és beadásszerű lövése a kapufáról vágódott ki. Ezután .Bencsik lövése akadt el a győri védőkön. A 3. percben Glázer szerelte remekül Kőtárt, majd a kitörő Juhászt érte lesen Orsós labdája. A 4. percben győri támadást rombolt biztosan a komlói védelem, majd Tallósi nagyvonalúan mentett Varsányi elől. A 8. percben Pozsgai, a kaputól 12 méterre kézzel üt...
  10. 2018.02.13, 07:18 - MTK - Komlói Bányász SK 1971
    Újabb komlói siker
    Komlói Bányász-MTK 1:0 (1:0)
    Hungária krt., 3000 néző. Vezette: Balla Gy. (Vadas Gy., Fehér II.).
    Komló: Buús - Lazaridisz, Kovács, Mokray, Csordás — Horváth, Solymosi, Orsós — Bordács, Juhász, Ben- csik. Edző: Lantos Mihály.
    MTK: Brünyi — Pécsi. Oláh, Csetényi, Borik — Csorna, Kovács, Borsó — Mezei, Kermonidisz, Kunszt. Edző: Palicskó Tibor.
    Csere: Borsó helyett Kottán a szünetben, Horváth heyett Mohácsik, Orsós helyett Egri, mindkettő a 60. percben, Kermanidisz helyett Bányász a 64. percben. Góllövő: Bordács a 32. percben, Szögletarány: 5:3 (3:1) a Komló javára.
    A mérkőzés előtti sajtófogadáson, amely az egykori MTK- ra emlékeztetett, az összeállításokra vonatkozó kérdések után első helyen szerepelt az eltiltott játékosok ügye. Mint ahogy o fővárosi egyesület szakvezetői elmondták: a fegyelmi kérdésben semmi előrehaladás nincs, az úgynevezett amnesztia várat magára
    Ami azt illeti, a vendéglátó csapat teljesítményén most is nagyon érződött a rutin...
  11. Győzelemmel kezdett a Pécsi MSC
    PMSC—Nagybátony 2:0 (0:0)
    Üjmecsekalja, 5000 néző. V.: Lauber.
    PMSC: Jankovics — Iványi, Schulteisz, Dárdai L, Kincses — Dárdai P., Bálint, Lőrincz (Kiss, a 73. percben) — Kardos, Hámori (Fábián, a 73. percben), Jónás. Edző: Garami József. Nagybátony: Palczhuber — Balla, Pozsár I., Pozsár II., Nagykiske — Berták (Szabó, az 58. percben), Veress, Kovács F. — Nagy A. (Orosz, a 74. percben), Dóra, Loch. Edző: Horváth Mihály.
    Kellemes időben, jó talajú pályán került sor a mérkőzésre. A vendégek már az első percekben megszállták saját kapujuk előterét, így a kezdeményezést azonnal átvehették a pécsiek. Az első nagy lehetőség a 11. percben adódott a piros-feketék számára. Dárdai P. 17 méterről lőhetett szabadrúgást, a nagyerejű bombát a vendégek kapusa kapufára tenyerelte. öt perccel később Hámori és Jónás is lekésett Bálint beadásáról. Ez is nagy helyzet volt. Az első negyedóra eltelte után esett az iram és csak a 30. perctől
    lendült ismét ját...
  12. 2018.02.13, 06:42 - MÁV DAC - Pécsi MSC 1975
    A nagyobb lelkesedés döntött
    MÁV DAC—Pécsi MSC 1:0 (0:0)
    Győr, 1500 néző. Vezette: Marton.
    MÁV DAC; Krass - Kiss, Kovács, Kalmár, Szalai - Németh, Hanich, Gyömörei — Csollány, Pálos, Kozenkov. Edző: Kovács Imre.
    PMSC: Katzirz — Iványi, Maurer, Englóner, Kincses - Dárdai Lajos, Dárdai P., (Schulteisz 81. perc), Lőrincz - Kardos (Fábián a szünetben), Kiss L., Jónás. Edző: Garami József.
    Már a 4. percben nagy lehetőség adódott a pécsiek számára. Hanich rövid hátraadását Kiss elcsípte, eqyedül nyargalhatott a győri kapu felé, aztán 14 méterről úgy rúgta meg a labdát, hogy az, a kifutó Krass lábáról vágódott vissza a mezőnybe. A 10. percben viszont a pécsiek kapuja került komoly veszélybe. Hanich ügyes cselekkel bújt ki a oécsi védők között, a kifutó Katzirz fölött átemelte a lab'dát, de a felső lécről visszavágódott. A 23. percben Dárdai Pál hozta fel a labdát. Jónáshoz játszott, a szélső néhány lépés után lágyan középre ívelt, de Kiss óriási helyzetből 2 méterről a léc föl...
  13. Dunaújváros—Kossuth KFSE 1:1 (1:0)
    Szentendre, 1000 néző. V: Szávó.
    KKFSE: Menyhárt — Bene, Bodoki, Csider, Gálhi- di, Répási, (Deákvári), Gálvölgyi, Pogány, Barta (Mészöly P), Lazsányi, Fodor.
    A helyiek megváltoztatott összeállításban szerepeltek, több újonc jutott szóhoz. Az eseménytelen első félidő 44. percében vezetéshez jutott a vendégcsapat. Szünet után javult a játék színvonala, a KKFSE játékstílusának megfelelően széleken vezette támadásait. A 70. percben egyenlített ki a hazai csapat, Gálvölgyi középre ívelt szabadrúgását Mészöly P. fejelte a hálóba. G: Mészöly P. Jó: Gálvölgyi, Csider, Bene.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1976-06-22
  14. 2018.02.13, 06:27 - Volán SC - MÁV DAC 1976
    Volán—MÁV DAC 3:2 (2:1).
    Rákoscsaba, 2200 néző. V.: Kati. Góllövők. Németh, Hajdú, Kü (11-esből), illetve Csollány, Csizmadia.
    Forrás: Dunántúli Napló, 1976-06-21
  15. Mohács-BMTE-Törley 2-1 (0-1)
    Mohács, 1000 néző. V.:Vukmann.
    Mohács: Antal — Újvári (Kovács L., a szünetben), Kófiás, Katona, Reit — Becker, Laczkovics, Gilitsch - Ratting, Hrotkó, Martina. Edző: Bőzsöny János.
    BMTE-Törley: Lippai — Takó, Martin, Bátyi, Bélik — Bősze, Rottenbiller, Csikós, Beringer — Jankov (Vincze, a 84. percben), Báder. Edző: Sárközi Lőrinc.
    41. perc: Csikós futott el a bal szélen, középre ívelt, és a bámészkodó védők között Báder előrevetődve. csukafejessel bevette Antal kapáját (0-1).
    74. perc: Kapu előtti kavarodás után Martina lövése lepattant a védőkről Hrotkó elé, ő predig 4 lépésről a hálóba pofozta a labdát (1-1).
    88. perc: Katona fejelt le egy beadást a 16-oson belül Hrotkó elé, a csatár közeli lövése előbb még kipattant Lippairól, de duplázása a jobb alsó sarokban kötött ki (2-1).
    Nem úgy indult a mérkőzés, mintha a mohácsiak utolsó hazai mérkőzésükön kedveskedni akarnának szurkolóiknak. 25 perc kellett ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak a...
  16. Oroszlányi Bányász—Volán SC 1:0 (0:0)
    Oroszlány, 1500 néző, vezette : Tompa.
    OBSK: Papp L„ Horváth, Vízkeleti, Sárosi, Sipos. Papp M., Kovács, Babai, Rinnbacher (53. perctől Viczián), Dákai, Szlobodics. Edző: Mészáros Imre.
    Mezőnyjátékkal Telt az első 15 perc, majd feljött a Volán. A17. percben Hajdú szögletét emelte ollózva kapu mellé az előre törő Ebedli. A 25. percben Sárosi a jobb oldalon felfutó Horváth-hoz játszott. A jobbhátvéd beadása a védők lába között suhant el, a. bal oldalon Szlobodics még elérte, az ő beadását öze mentette. Két perc múlva Bartosik lőtt, de Papp L. remek védéssel megszerezte a labdát. Élénkült a játék, a Volán fölényét újabb szögletek jelezték. A 31. percben Hajdú beadását Bartosik ismét egyből lőtte kapura, de Papp L. lábbal hárított. A 36. percben Horváth beadását Szepesi vágta ki a befutó Papp M. elől. A 43. percben Dákai perdített az üresen hagyott Szlobodics elé, aki elhamarkodva mellé lőtt.
    A második. játékrész első percei eseménytelen...
  17. Budafoki MTE-Kinizsi - Oroszlányi Bányász SK 8 : 1 (2:0)
    Budafok, 1000 néző, vezette: Makó.
    OBSK: Balázs (a 70. perctől Papp L.) — Rinnbacher, Kórodi, Vízkeleti, Galambos — Dákai, Aradi (az 52. perctől Kavalák), Kovács — Horváth, Papp M., Babai. Edző: Mészáros Imre.
    A tapasztalt játékosokból álló BMTE ellen már eleve csak a szoros eredmény reményével állt ki az önbizalomban teljesen megrendült, egyre jobban visszaeső oroszlányi gárda. Az elsődleges feladat az volt, hogy a technikailag jól képzett, gyors és gólképes budafoki csatársort semlegesítsék, akcióinak kibontakozását időben megakadályozzák. Ezért az állandó védősor tulajdonképpen öttagú volt (Kovács teljesen hátra húzódva játszott), s még a csatárok is
    — a támadásvezetés helyett — inkább arra törekedtek, hogy közbelépjenek az ellenfél indításainál. Ez a taktika csak negyedórán át vált be, úgy-ahogy, mivel a hazaiak ezalatt is többször veszélyeztették az OBSK kapuját. A 16. percben viszont egy gyors hazai támadásnál...
  18. BMTE-TÖRLEY—DOROG 0—0
    Budafok, 800 néző. vezette: Győr Z.
    Dorog: Belányi — Árki, Schuttovics, Kilián — Szabados, Marosvölgyi (Ignácz 52. perc). Varga, Szenczi. Borsos — Guba (Romfa 84. perc), Szedlacsek. Edző: Reszeli Soós István.
    Az első félidőben jobbára a mezőnyben folyt a játék, a 10. percben Guba viharzott el a jobb szélen, beadását a védők mentették. Az ellentámadásnál Belányi jő érzékkel mentett az üresen hagyott Beringer elől. a visszapattanó labdát a budafoki center ismét rálőtte. Schuttovics azonban szépen blokkolt-. Ez volt az egyetlen helyzete a hazai csapatnak
    Dorogi percek következtek, de Guba és Szedlacsek bátortalansága miatt nem szerzett vezetést a Bányász. Varga 20 méterről lőtt mellé, a hazaiak durvaságaikkal vétették észre magukat. Szenczit, majd Gubát terítette le Takó, a kiállítás azonban elmaradt,
    A 32. percben Szedlacsek egyedül tört kapura, de 10 méterről a kapust „sikerült** eltalálnia. Guba—Schuttovics—Szedlacsek akció után Lippai nehezen véd...
  19. 2018.02.12, 08:51 - Bajai FC - Budafoki MTE 1993
    Gólparádét hozott a bajai tavasz
    BAJAI FC—BMTE-TÖRLEY 3—0(0—0)
    Baja, 1500 néző. Vezette: Fodor (Sóthy, Dravecz).
    Baja: Szabó — Palla, Raffai, Szűcs, Kiss, Kovács I., Tóth (Koch a 67. percben), Ádám, Kuh- levszkij (Bulasenkó a 80. percben), Horváth Á. Edző: Rónai Sándor.
    BMTE: Jeszenszky — Héjjas, Csiba, Sirmán, Bruzsa, Sári (Ódor a 70. percben), Varró, Szöszke, Takó, Martin, Magosi. Edző: Sárközi Lőrinc.
    Sárga lap: Palla az 57., Martin a 67. percben.
    18. perc: Tóth került lövőhelyzetbe, a labda, a tömörülő védőkről szögletre pattant.
    43. perc: Palla hatalmas partdobása a kapu előtt Kuhlevszkij elé került, aki fordulásból kapura lőtt, ám a labda ismét a védőkben akadt el.
    47. perc: Tóth hibájából majdnem a vendégek szereztek vezetést, de az utolsó pillanatban Raffai mentett a kiugró Magosi előtt.
    56. perc: Magasi szabadrúgást Szabó kapus a felső lécre öklözte.
    66. perc: Egy előrevágott labdát Takó elfejelt a kimozduló Jeszenszky kapus elől, éppen a berobbanó ...
  20. 2018.02.12, 08:43 - Budafoki LC - Bajai FC 1994
    Volt esély az egyik pont megszerzésére
    BUDAFOK-BAJAI FC 3-2 (1-1)
    Budafok, 800 néző. Vezette: Kincses (Mártha, Sóthy).
    Budafok: Erdélyi-Dragoner, Gál, Nagy (Hegyi, az 56. percben), Wendler, Takó, Bősze, Szabó V., Garas, Szabó Z., Hídvégi. Edző: Gáspár József.
    Bajai FC: Szabó L.- Szűcs, Raffai, Kiss, Palla, Faddi, Kiss J., Kovács, Horváth, Csintalan (Imre, a 74. percben), Koch. Edző: Hímer István.
    Sárga lap: Szabó Z. a 23., Faddi a 33., Wendler az 54., Horváth a 64., Gál a 68., Kiss a 84., Garas a 89. percben.
    20. perc: Szűcs jobb oldali beadását Kovács hét méterről a dermedten álló kapus mellett a kapu jobb oldalába fejelte. 0-1.
    23. perc: Szabó L. kapus elhúzta a kitörő Hídvégi lábát a tizenhatoson belül. A megítélt 11-est Garas félmagasan, nagy erővel a bajai kapu jobb sarkába lőtte. 1-1.
    81. perc: Bőszét buktatták, a kaputól mintegy tizennyolc méterre. A szabadrúgást Wendler nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázta. 2-1.
    88. perc: Budafoki támadás végén Ta...
  21. Állandó mezőnyfölény — nehéz győzelem
    Bgy. SE—Sz. Dózsa 1-0 (0—0)
    Balassagyarmat, 3000 néző. V: Fekete.
    Balassagyarmat: Pintér — Pribeli, Robb, Hornyák, Lajkó — Dudás, Földesi, Zámbó — Tóth G. (Friedmann az 59. percben), Kovács I., Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula.
    Szegedi Dózsa: Győrfi — Ződi, Palotás, Horváth, Csömör — Pócsik, Hágelmann, Ladányi — Pipicz (Kozma a 70. percben), Olasz, Gara (Gerecz a 60. percben). Edző: Himer István.
    A hideg, szeles idő ellenére is szépszámú közönség előtt a hazai csapat mindjárt támadásba lendült. Az első percben Tóth szerzett meg egy labdát, ügyesen indította Szedlákot, akinek lövését védte Győrfy. Az 5. percben Palotás buktatta Szedlákot. Kovács végezte el a szabadrúgást, ami a kapusról kipattant, pontosan Szedlák elé, akinek lövése után a labda Győrfy zsákmánya lett. A 10. percben egy vendégtámadás befejezéseként Pócsik lőtt kapura, de Pintér védett. Két perc múlva nagyobb veszélybe került a balassagyarmati kapu: Hágelmann jó labdát ...
  22. Vezetés után vereség
    Szegedi Dózsa—Balassagyarmat 3—1 (1—1)
    Szeged, 1500 néző, v.: dr. Botka.
    Szegedi Dózsa: Győrfi — Hancsa, Pócsik, Olasz, Gara — Ladányi (Kozma a 46. percben), Antal, Csömör (dr. Jernei a 68. percben) — Nádasdi, Szeghalmi, Gerecz. Edző: Himmer István.
    Balassagyarmat: Radics — Pribeli, Robb. Hornyák, Lajkó, Dudás (Tóth G. a 74. percben), Varga, Friedmann (Zalai a 74. percben) — Szalai, Kovács 1., Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula.
    Heves hazai rohamokkal kezdődött a mérkőzés. A 4. percben Antal 20 méterről leadott lövése alig kerülte el Radics kapujának jobb felső sarkát. Két perccel később Csömör nagy erejű szabadrúgása adott munkát a vendégek kapuvédőjének.
    A szegediek támadtak, a szegediek bánták. A 17. percben váratlanul vezetést szereztek a vendégek. Szálait szabálytalanul szerelte Gara a jobb oldalon, az oldalvonal közfelében. Dudás, ívelt a kapu elé, Győrfi elvétette a labdát, amely Szedlák elé került, a balszélső pontos beadását Friedmann hat...
  23. TV-n láttam a meccset, ráadásul Zalaegerszeg közelében, így fölösleges részleteznem hogy a háziak (és én) kinek szurkoltak :D
  24. 2018.02.12, 07:23 - Dorogi AC - Szegedi Dózsa 1982
    DOROG—SZEGEDI DÓZSA 3:2 (1:0)
    Dorog, 2000 néző, vezette: Mester.
    Dorog: Andrusch —Péntek B., Goldschmidt, Varga S.. Arany, Csizmazia — Török, Laczkó, Lukács. Edző: Magyar György.
    A fülledt meleg rányomta bélyegét a mérkőzés kezdetére. Enyhe dorogi fölény alakult ki, de támadásaikban nem volt semmi átütő erő, könnyedén hárítottuk a vendégvédők. Egy-egy gyors ellentámadás jelentett veszélyt.
    Kozma célozta meg mintegy 14 méterről a kapu bal sarkát, és nem sok hiányzott a találathoz.
    A 11. percben Török rácsapott egy elvétett hazai átadásra, a kifutó kapus fölött átemelte a labdát, de az a felső lécről visszapattant. A 18. percben egy 18 méteres 'szabadrúgást hárított a dorogi sorfal. Lagymatag volt az iram. A 25. percben ismét Kozma lőtt, a labda egy védőt érintve alig perdült a jobb sarok mellé.
    A 29. percben aztán már egy „pattogósabb” hazai támadás során Szemlátomást megzavarodott a hazai csapat és ezf ki is használták a vendégek, mert három perc múlva ismét a dorogi ...
  25. 2018.02.12, 07:17 - Pénzügyőr SE - Dorogi AC 1981
    PÉNZÜGYŐR—DOROG 1:0 (1:0)
    Budapest, Pasaréti út, 1000 néző, vezette: Botka.
    Dorog: Andrusch — Péntek B., Goldschmidt, Merényi, Knapik — Mészáros, Arany (Varga S.) Csizmazia — Laczkó, Török, Engelbrecht Z. (Haraszti). Edző: Magyar György.
    Kellemes időben kezdődött a mérkőzés. A Dorog nem állt be védekezni, bátran támadott, de a magas hazai védők rendre kifejelték a beívelt labdákat. Laczkónak két esetben is volt alkalma a gólszerzésre; igaz, nem rajta múlott. hanem a Pénzügyőr kapusán, aki mindkét lövést bravúrosat: védte. A hazaiak támadásai rwm jele* tettek veszélyt a dorogi kapura. And- ruscht mindössze egy-két hazaadás foglalkoztatta. A 12. percben egy ártatlannak tűnő hazai támadást Goldschmidt állított meg az alapvonal közelében, a játékvezető szabadrúgást ítélt. A beívelt labdát a védők kifejelték, de az Valuch elé került, aki 22 méterről óriási gólt lőtt a hosszú sarokba. A labdát mintha zsinóron húzták volna. Andrusch tehetetlen volt. 1:0.
    A dorogiak a gól után se...
  26. Beremend -Pénzügyőr 3-0 (1-0)
    Beremend, 1200 néző. V.: Dravecz. Beremend: Kurucsai
    - Bábli, Óbert, Macsi - Sztipanovics, Weinert, Dárdai (Szabó, 75.p), Visinka (Kirchner, 70.p.), Jäkl - Rózsahegyi, Fülöp. Edző: Dárdai Pál.
    Pénzügyőr: Rózsa - Lakatos (Vatai, 65.p.), Simon, Feczesin, Vainer - Szalai, Bozsik, Sólyom - Mogyorós, Zséli (Sebők, 49.p.), Bubcsó. Edző: Jaskó András.
    25. p.: Weinert előtt adódott a mérkőzés első helyzete: a jobbszélről cselezte be magát a kapuelőtérbe, elfektetve a hálóőrt is. Kapura lövés helyett azonban az ötösön érkező Sztipáno- vics elé pöckölte a labdát, akinek nem maradt más dolga, mint a földön fekvő Rózsa mellett az üres kapuba továbbítani (1-0).
    60. p.: Jäkl tört egyedül kapura, ám a 16-oson belülre érve a rosszul vetődő Rózsa a labda helyett a lábait ütötte el. A megítélt büntetőt Dárdai lőtte a jobb alsó sarokba (2-0).
    75. p.: Sztipanovics ugratta ki jó ütemben Weinertet, aki még a kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, majd 6 mé...
  27. Beremend - ZTE 0-1 (0-0)
    Beremend, 1500 néző. V.: Bába.
    Beremend: Kurucsai - Szabó (Valkai 57. p.), Macsi, Müller G., Óbert - Dárdai, Weinert, Jäkl, Visinka - Fülöp, Sztipánovics. Edző: Dárdai Pál.
    ZTE: Tóth - Fuisz, Szabó Zs. L, Horváth, Ko- csárdi - Horváth J., Halápi, Preisinger, Németh - Szabó Zs. II., Lendvai. Edző: Madár Gábor.
    Szokásához híven a Beremend most is átadta a támadás lehetőségét ellenfelének. Az első 25 percben a ZTE irányította a játékot és Kurucsai védései akadályozták meg, hogy az NB I. felé kacsintgató Zalaegerszeg,ne szerezzen vezetést. A 25. perc fordulópont lehetett volna, amikor Fülöp egyedül tört kapura és a kapujából kifutó Tóth csak elütni tudta a beremendi csatárt. Elmaradt a jogos kiállítás, Bába játékvezető csak sárga lapot mutatott Tóth kapusnak.
    A második félidő ugyanúgy kezdődött mint az első, a Beremend most is kivárásra játszott. Az 52. percben Fülöp egyedül lépett ki, de hatalmas helyzetét kihagyta. A 61. percben Preisinger csak ...
  28. Győzelmet érdemelt volna a Dorog
    A játékvezető döntötte el a mérkőzést
    Szombathelyi Haladás-Dorogi Bányász 1-0 (0-0) Szombathely: 7000 néző, vezette: Bede (László, Szabó J.)
    Dorog: Simon-Sirghea (Jeszenszky a 75. percben), Harmat, Kasza, Borsos, Sikesdi, Garas, Csapó, Guba, Balogh, Szatmári (Huszák az 59.percben). Edző: Reszeli Soós István.
    Szépszámú közönség és rengeteg futballszakember várta az NB II. Nyugati csoportjának csúcsrangadóját. A dorogiak öltözőjében békesség, nyugodtság honolt, Reszeli mester arra kérte fiait, hogy azt játsszák amit tudnak, akkor nem lesz probléma. A hazaiak idegesen, érthetetlenül felspanolva készülődtek. Látszott az arcokon, hogy nagyon tartanak a Bányásztól.
    A Haladás gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot, erőteljesen kezdett, ám helyzetet nem tudott kialakítani a dorogi kapu előtt. A 24. percben volt a mérkőzés egyik döntő mozzanata. Az egyre inkább fölénybe kerülő, minden támadását gólveszély kísérő dorogiak centere, Balogh a 16-oson...
  29. Erős volt a pezsgő a KSC-nek
    BMTE-TÖRLEY—KECSKEMÉTI SC 4—2 (1—1)
    Budafok, 1200 néző. Vezette: Kovács M. (László J., Molnár II.J)
    Budafok: Hegyesi — Varró, Nagy, Csiba, Szabó V., Bátyi, Farkas, Hídvégi, Takó (Bősze a szünetben), Tompos, Ungi (Sírmán a szünetben). Edző: Sárközi Lőrinc.
    KSC: Erdei — Kátai, Barna, Kovács, Babis, Torbavecz, Gazdag (Mag a 73. percben), Joszt (Csorba a 73. percben), Márton, Varga, Florin. Edző: Losonczy László.
    Sárga lap: Hídvégi a 28., Csiba a 38., Márton a 60, Varga és Tompos a 66. percben.
    Kiállítva: Babis a 20. percben.
    1. perc: Farkas átadását Tompos a kifutó Erdei mellett lőtte a hálóba. 1—0.
    15. perc: Joszt a legurított szabadrúgásból óriási gólt lőtt a budafoki kapu bal oldalába. 1—1.
    51. perc: Szögletrúgás után Hídvégi fejjel küldte a labdát a kecskeméti kapuba. 2—1.
    55. perc: Farkas a 16-oson belül mellel tette maga elé a labdát és a kapu bal sarkába helyezte. 3—1.
    59. perc: Torbavecz magasra felugorva fejelte a labdát ...
  30. „Pezsgőfürdő” Budafokon
    Budafok - Békéscsabai Előre FC 0-2 (0-1)

    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 500 néző.
    V.: Horváth O. (Oláh, Tompos).
    Budafok: Kövesfalvi 6 — Szabó 7, Parrag 4, Dobesch 5, Héjas 4 — Bátyi 5, Stranyóczki 4, Kozma 3 — Takó 3, Martin 4, Fekete 5. Edző: Sárközi Lőrinc.
    Békéscsaba: Baji 6 — Mracskó 6, Ionut 6, Szenti 6, Ottlakán 6 — Árgyelán 6, Belvon 5, Csató 6, Manaila 5 — Miklya 5, Kurucz 5. Edző: Pásztor József.
    Csere: Kozma helyett Szente (5) a szünetben, Kurucz h. Szegedi (5) a 60., Héjas h. Balogh (-) a 66., Belvon h. Kasik (-) a 67. percben.
    Gólszerző: Miklya a 32., Árgyelán a 68. percben.
    Sárga lap: Árgyelán a 24., Ottlakán a 63. percben.

    A békéscsabaiak nagyon készültek az összecsapásra, már szombaton útra keltek a fővárosba.
    Mély talajú, sáros pályán kezdődött a küzdelem, a lila-fehérek zártan védekeztek, s kontratámadásokkal próbálták feltörni a hazaiak védelmét. Az első fél órában többször kerültek a budafoki kapu elé az El...
  31. Rákóczi-bravúr Fehérváron
    Gázszer FC Agárd-Rákóczi Kaposcukor FC 0-1 (0-0)
    Székesfehérvár, 2000 néző. V.: Ábrahám (Horváth O., Kaibás).
    Gázszer FC Agárd: Matus — Szalai — Varga, Dávid — Toldi (Szente a 77. percben), Nagy L, Vincze, Puskás (Vajkai az 57. percben), Medvid — Vajda, Tieber. Edző: Hartyáni Gábor.
    Rákóczi-Kaposcukor FC: Milinte — Mező — Köves (Waltner a 46. percben), Szabó M„ Itvás — Hóbel, Tóth G, Horváth Z, Potpara (Bány a 69. percben) — Miovecz, Csernyijenko (Virág K. a 85. percben). Edző: Bőzsöny János.
    Sárga lap: Potpara a 23. percben, Mező a 32. percben, Dávid a 87. percben.
    A 48. percben Hóbel labdájával a két perccel korábban becserélt fiatal Waltner betört a 16-oson belülre, s remek átadását Miovecz hat méterről perdítette a kapuba (0-1).
    Enyhe (hát)szélben és kaposvári mezőnyfölénnyel telt el az első negyedóra, követve azt az elvet, amely szerint ha legalább döntetlent akarsz, győzelemre kell játszani. A vendég Rákóczi-Kaposcukor FC csapata feg...
  32. Győzelem csikócsapattal
    Bagi FC—Szarvasi Vasas 0—1 (0—1)
    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Bag, 500 néző. V.: Márta (Birincsik, Mészáros).
    Bagi FC: Erdélyi 6 — Ecker 5, Róza 6, Soós 5 — Mészáros 5, Szamosi 5, Korolovszky 4, Tamás 4 — Puskás R. 4, Anania 4, Szaszovszki 4. Edző: Vépi Péter.
    Szarvas: Hanyecz 7 — Holp 6, Gebri 6, Mihalache 6 — Zahorán 6, Pisont A. 5, Brakszatórisz 5, Zahorecz 5, Cziglédszky (-) — Trucka 6, Rácz 6. Edző: loan Patrascu.
    Csere: Cziglédszky h. Pisont R. (5) a 14., Puskás R. h. Tóth A. (5) az 56., Szamosi h. Fekete (-) a 75., Trucka h. Kondacs (-) a 82. percben.
    Gólszerző: Trucka a 25. percben.
    Sárga lap: Mihalache a 4., Rácz a 65., Ecker a 80. percben.
    Szögletarány: 8:5 (3:3) a Bag javára.
    A 3. percben Brakszatórisz jobbal lőtt a bagi kapura, de a portás könnyedén fogta a középre tartó lövést. A 15. percben Pisont A. megnyújtott szabadrúgásával Rácz tört kapura a 16-oson belül, kissé kisodródva ballal lőtt, de a labda elkerülte a bagi kaput...
  33. FC Eger Tengely-Közmű - Kazincbarcika 2-2 (0-1)
    Eger, 300 néző. V.: Strehó (Bogár, Telek).
    Eger: Varga - Baranyai, Holtner, Hompoth - Bercsényi, Márton (Béres a szünetben), Kovács Cs. (Montvai a szünetben), Némedi, Telek - Hajmási (Oláh 83.), Szamosi. Edző: Csuhay József.
    K.barcika: Venczel - Takács, Pozder, Szögedi - Zabos (Hanász 87.), Balogh (Gál 67.), Kovács R., Harnócz, Deák (Körösi 45.) - Szőke, Simkó. Edző: Kádár Zsolt.
    Gólszerzők: Kovács R. a 20., Szamosi a 49. és az 58., Harnócz a 89. percben.
    Sárga lap: Zabos a 6., Holtner a 80. percben.
    7. perc: Hompoth jól fejelt vissza egy labdát, de a belsők nem jutottak lövéshez.
    13. perc: Hajmási egyedül tört kapura, de belerohant Venczelbe, és kettős ápolás lett a vége."
    20. perc: Deák szögletéből Kovács R. tisztán fejelhette a labdát a földre, az egri kapu közepébe, 0—1.
    31. perc: Szamosi került jó helyzetbe, csak a kapussal állt szembe amikor beérték, így Venczel birtokába került a labda.
    35. perc: Venczel...
  34. 2018.02.10, 17:04 - FC Hatvan - Szegedi EAC 1998
    FC Hatvan - SZEAC 1-0 (0-0)
    Hatvan, 500 néző. V.: Vida L. (Bendik, Vojtku).
    FC Hatvan: Berecz - Mucha, Szántó, Szabados, Szabó Z. - Csikós, Hídvégi, Orovecz (Gohér 82.), Balogh (Buzma 82.) - Balázs (Tóth N. 91.), Vadas. Edző: Fodor Imre.
    Szeged: Dobó - Görög, Magyar, Dálnoki, Simon - Babos, Tóth A. (Bányai 85.), Angeli, Tóth Cs. - Gulacsik, Gémes. Edző: Tóth Győző.
    Gólszerző: Gohér a 85. percben.
    Sárga lap: Babos a 64., Muha a 69., Gémes a 84. percben.
    2. perc: Gyors hazai akció után a bal oldalon felfutó Baloghoz került a labda, aki néhány lépés után ballal 14 m- ről mellé lőtt.
    8. perc: A jobbrói belőtt hazai szöglet átszállt a bal oldalra, de Szabó 10 m-ről fölé emelt.
    21. perc: Orovecz élesen lőtte be középre a labdát, de Vadas 5 m-es fejese a kapufáról kipattant.
    38. perc: Egy vendégsza- badrúgás szállt középre, és Gulacsik 5 m-ről alig fejelt fölé.
    55. perc: Orovecz mintaszerűen tálalt a jobb oldalon felfutó Csikós elé, aki 7 m-ről mellé lőtt.
    66. per...
  35. Horváth szemfüles gólja hozta meg az egyenlítést
    FC Eger-Tengely Közmű - Csepel SC 1-1 (0-1)
    Eger, 700 néző. V.: László (Tagyi, Nyekita).
    FC Eger-Tengely Közmű: Varga - Hompoth, Wohl, Kovács Cs. - Bercsényi, Szabó L. (Márkus 17.), Bocsi, Béres (Be- recz 75.), Telek - Hajmási (Horváth 24.), Szamosi. Edző: Csuhay József.
    Csepel: Balázs - Várszegi, Polgár, Váradi - Szabó Z., Körösi, Szigeti, Bubcsó, Siklósi (Papp 67.) - Takács (Németh 84.), Balogh (Semsei 54.). Edző: Gáspár József
    Gólszerző: Bubcsó (11-esből) a 19., Horváth a 85. percben.
    Sárga lap: Balogh all., Körösi a 39., Béres a 66., Németh a 87., Szabó Z. a 89. percben.
    3. perc: Béres remek beadását Balázs húzta le a kapu elé robogó Hajmási elől.
    9. perc: Takács 20 méteres szabadrúgása a felső kapufáról pattant ki.
    18. perc: Márkus rossz ütemű közbelépését a játékvezető szabálytalannak minősítette, a 11 -est Bubcsó értékesítette, 0-1.
    42. perc: Bercsényi 20 méteres szabadrúgását a kapus kiöklözte, majd kav...
  36. 2018.02.10, 16:40 - Eger SE - Hatvani KVSC-Deko 1992
    Lélegzethez jutott az Eger
    Eger SE — Hatvan Deko 1-0 (0-0)
    Eger, 1500 néző, V.: Tóth V.
    ESE: Bodolai — Jávorszki, Csendes, Lengyel, Aranyos — Vojtekovszki, Csató, Vadicska, Oláh — Kormos, Báder. Edző: Varga Zoltán.
    Hatvan: Nagy — Kelemen, Károly, Krasnyánszki, Szabados — Tuifel, Gömöri, Gephard, Orovecz — Mózner, Martinenko. Edző: Tóth Dénes.
    Csere: Báder helyett Berecz a szünetben, Gömöri helyett Hutter, Orovecz helyett Nyikos mindkettő a 74. percben.
    Gólszerző: Aranyos a 69. percben.
    Sárgalap: Gephard a 9., Lengyel a 10., Csendes a 18., Kelemen a 23. Oláh a 80. percben.
    Mindkét csapat szempontjából valamilyen oknál fogva vízválasztó volt a megyei rangadó. Ezért is nem volt véletlen, hogy a kiesés szélére sodródott egri játékosok a hét közepén „zártkörű” megbeszélést tartottak, ahol sem az edzők, sem a vezetők nem vettek részt.
    A csapat kapitányát, Lengyel Lajost kérdeztem a meccs előtt arról, hogy netán vérszerződést kötöttek a hátralévő fordulókra?
    — Az ös...
  37. 2018.02.10, 16:37 - FC Eger - FC Hatvan 1994
    Orovecz eldöntötte a megyei párharcot
    Megyei rangadóra került sor tegnap a labdarúgó NB II-ben. Az Eger és a Hatvan párharcáról a következőket jelentjük:
    FC Eger - FC Hatvan 0-1 (0-0)
    Eger, 1500 néző. V.: Herbály
    Eger: Halász - Lévai, Zentai, Schneider, Kelemen, - Éles, Bud, Csató - Berecz, Nagy G., Baranyi. Edző: Csuhay József.
    Hatvan: Nagy - Károly, Fekete, Nagy Gy. T., Szabados, - Nyikos, Tuifel, Orovecz, Cseresznyik - Mózner, Bánföldi. Edző: Tóth Dénes.
    Csere: Éles helyett Kovács a 30., Zentai helyett Lehnert a 46., Nyikos helyett Krasnyánszki a 83. percben.
    Gólszerző: Orovecz az 57. percben.
    Sárga lap: a 24. percben.
    22. perc: Az első „meleg” helyzet: a hatvani kapu előtti kavarodást egy szabálytalanság tisztázta.
    25. perc: Baranyi ügyes cselek után került gólhelyzetbe, de Nagy kapus leütötte lábáról a labdát.
    37. perc: Berecz négy jó csel után Nagy G. elé játszott, akinek lövése levágódott a védőkről, Búd már les után fejelt a hálóba.
    57. perc: Hatv...
  38. 2018.02.10, 16:33 - Gyulai FC - FC Hatvan 1999
    Gyulai FC - FC Hatvan 5-1 (1-1)
    Gyula, 800 néző. V.: Ember (Török, Sütő).
    Gyula: Such - Kovács P., Pápa, Botyánszki - Kovács K., Tamási, Kiss (Vágner 89.),
    Papp - Bíró, Boruzs, Ekker (Gajdász 73.). Edző: Cserháti István.
    Hatvan: Berecz - Mucha (Takács 60.), Orovecz, Buzma, Szabó - Csikós (Tóth 73.), Korolovszky, Gohér (Balogh 70.), Kiss - Balázs, Vadas. Játékos-edzők: Orovecz György, Berecz Gábor.
    Gólszerző: Boruzs a 20., 58., 80., Kiss a 62., Gajdász az 58., ill. Vadas a 43. percben.
    Sárga lap: Such (reklamálásért) a 60., Szabó (Boruzs felvágásáért) a 85. percben.
    20. perc: Több jó alakítás után Boruzs 25 m-ről laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 1-0.
    43. perc: Egy jobb oldali vendégszögletre Vadas a rövid saroknál fejjel ment fel és a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, 1-1.
    58. perc: Papp kiugrásával Boruzs lódult meg és laposan lőtt a kapuba, 2-1.
    62. perc: Kiss vezetgette a labdát, majd 30 m-ről hatalmas gólt lőtt a felső sarokba, 3-1.
    80. perc: Ismét B...
  39. 2018.02.10, 16:31 - Csepel SC - Gyula-Termál FC 1999
    A hajrában nyert a fővárosi csapat
    Csepel—Gyulai Termál FC 1—0 (0—0)
    NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Csepel, 300 néző. V.: Dubraviczky (Nyekita, Török K.).
    Csepel: Balázs — Váradi, Várszegi, Polgár, Papp Z. — Szigeti, Szabó Z. (Siklósi, 75.), Körösi, Takács (Semsei, 75.) — Bubcsó, Balogh Z. (Radnics, 80.). Edző: Gáspár József.
    Gyula: Such — Pápa — Botyánszki, Kovács P. — Kovács K., Bíró (Labos, 78.), Tamási, Resetár, Gajdács (Ekker, 46.) — Borúzs, Papp Cs. (Abrudán, 73.). Edző: Cserháti István.
    Gólszerző: Radnics a 82. percben.
    Sárga lap: Papp Cs. (visszahúzásért) a 40., Szabó Z. (rúgásért) az 51., Váradi (visszahúzásért) az 54. percben.
    82. perc: Bal oldali csepeli szabadrúgás után a rövid saroknál jól helyezkedő Radnics a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, 1—0.
    Meglepte ellenfelét a fürdővárosi együttes a rangadón. A gyulaiak az első tíz percben három helyzetet dolgoztak ki, ám nem sikerült feltenni a pontot az egykoron Békéscsabán védő Balázs kapus hálója elé. Ez...
  40. Kalocsai FC -FC Eger-Tengely-Közmü 3- 2 (1-1)
    Kalocsa, 1500 néző. V.: Tóth S.
    Kalocsa: Gojtán - Iván, Aradi, Mácsai, Bolvári - Tóth A. (Unyi, 78.) Sári, Farkas G., Balogh - Farkas Z. (Barta, 78.), Kovács. Edző: Hayerbacher Ferenc.
    Eger: Molnár - Nagy Gy. T. (Kádár, 52.), Zentai, Csuhay - Hompoth, Kovács Cs., Holtner, Andrási, Markóczi - Nagy P., Montvai (Kasza, 80.). Edző: Zsidai József.
    Sárga lap: Iván a 22., Sári a 27., Nagy Gy. T. a 33., Hompoth az 54. percben.
    Piros lap: Hompoth (második sárga lap után) a 84. percben.
    13. perc: Szögletrúgást követően a lepattanó labdát Farkas G. a saját kapujába fejelte. Öngól, 0-1.
    35. perc: Farkas G. beadásából Kovács fejelte a labdát az egri kapuba, 1-1.
    47. perc: Farkas Z. szabadrúgása után a labda átszállt a védők feje fölött, majd Balogh előre vetődve fejelt a bal sarokba, 2-1.
    73. perc: Szögletrúgást követően Nagy P. lőtt a léc alá, 2-2.
    90. perc: Kovács fejese Bolvári elé pattant, aki a hosszú sarokba lőtt, 3-2.
    ...
  41. 2018.02.10, 16:25 - Palotás SE - Kalocsai FC 1999
    Bábik kétszer, Kiss egyszer „villant”
    Palotás - Kalocsa 3-1 (2-0)
    Palotás, 300 néző. VEZETTE: Horváth G. (Drucskó, Ortó).
    PALOTÁS: Orosz - Csorba Cs., Bábik, Lalusz, Korecz - Hóvári, Hanzli, Kiss, Szuróczki - Lénárt, Tóth L. JÁTÉKOSEDZŐ: Lénárt János.
    KALOCSA: Gojtán - Paletta (Iván), dr. Koch, Ráki, Sánta - Unyi (Farkas R.), Csehi, Herczeg, Mácsai - Tóth A. (Bolvári), Farkas Z. SZAKTANÁCSADÓ: Bodonyi Béla.
    GÓLLÖVŐ: Bábik (2), Kiss J.,
    6. perc: Lénárt bal oldali szögletét Bábik 8 méterről a bal alsó sarokba fejelte. 1-0.
    17. perc: Lalusz remek labdát játszott Hóvárihoz, aki 7 méterről óriási helyzetben a kifutó Gojtánba lőtt.
    25. perc: Sánta 20 méteres emelése a felső lécről pattant a mezőnybe.
    44. perc: Hóvári indította Lénártot, aki kitűnően futott el a jobb oldalon, majd mesteri labdát tálalt Tóth L. elé, aki azonban százszázalékos helyzetben fölé lőtt.
    45. perc: Hanzli ugratta ki Kisst, aki elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett, majd 8 méterről a kapu k...
  42. A „Hajmási Pétert” énekelték Egerben
    FC Éger-Tengely Közmű - Palotás! SE 10-0 (5-0)
    Eger, 500 néző. V.: Vida (Veres L., Veres A.).
    Eger: Varga - Hompoth, Márkus, Bocsi, Kovács Cs. (Berecz 62.) - Szamosi, Szabó (Béres 62.), Márton, Telek - Horváth (Csuhay 70.), Hajmási. Edző: Csuhay József.
    Palotás: Orosz (Kotasz 82.) - Csorba Cs., Lénárt, Nádasdy, Korecz - Bognár (Csorba A. 58.), Hanzli, Kiss, Szuróczky - Tóth L., Tóth Sz. Játékos-edző: Lénárt János.
    Gólszerző: Szamosi a 6., Hajmási a 11., a 31., a 36., a 42., a 47., a 65., Telek az 55., Béres a 87. és a 91. percben.
    Sárga lap: Horváth az 59., Hajmási a 61., Szabó a 62., Szuróczky a 67. percben.
    6. perc: Szamosi lépett ki a védők közül, egy megkerülős csellel becsapta a kapust, majd a hálóba gurított, 7-0.
    11. perc: Szabó ívelt szabadrúgását Hajmási fejelte a léc alá, 2-0.
    31. perc: Horváth félmagas beadását Hajmási vetődve fejelte a kapuba, 3-0.
    36. perc: Szamosi balról ívelt középre és Hajmási közelről a fe...
  43. Győzelem tíz emberrel, megbízott edzővel
    KISKŐRÖS -KTK HUNGARY MEAT 3-1 (3-1)
    Kiskőrös, 500 néző. Vezette: Kormos G.
    Kiskőrös: Mlinkó - Somogyi, B. Szabó, Somlyai (Sárközi), Kovács, Boda (Rumán), Amuncsuk, Pecznyik, Csehi, Závoda, Farkas. Mb. játékosedző: Csehi István.
    KTK: Bánó - Márics, Petró (Fekete), Márton (Szalai), Tokaji, Farkas, Kiss, Csincsák, Fórizs, Valkovics (Samu), Bognár. Edző: Vereb István.
    Kiállítva: Kovács (Kiskőrös) a 38. percben utánrúgásért.
    9. perc: Boda ívelte be a labdát, Somogyi jókor érkezett és 6 méterről bepofozta a hálóba, 1-0.
    10. perc: Pecznyik jobbról belőtt labdáját Somlyai fejjel küldte a léc alá, 2-0.
    25. perc: Egy kapufáról kipattanó labdára Petró érkezett és a kapuba lőtt, 2-1.
    36. perc: Farkas jobbról belőtte labdát, s a jókor érkező Csehi fejese a bal kapufa alsó lapjáról vágódott a hálóba, 3-1.
    47. perc: Rumán kecsegtető helyzetben rontott.
    59. perc: Farkas balról beívelt labdáját Závoda fölé fejelte.
    65. perc: Tokaj...
  44. Tíz emberrel, idegenben nyert a Baja
    SZÁZHALOMBATTA- BAJA 0-1 (0-1)
    Százhalombatta, 500 néző. Vezette: Pamminger.
    Százhalombatta: Lipták(Forgács) - Tolnai (Beringer), Kövesi, Nagy, Patkós, Simon, Sipos, Schróth, Serfőző, Kovács, Károlyi G. (Horváth). Edző: Hegedűs Béla.
    Baja: Tomik - Szűcs, Palla, Goretity, Kiss, Faddi, Koticz, Teszlik (Goretity G.), Csernák, Csintalan (Orbán), Ádám. Edző: Raffai Rudolf.
    Sárga lap: Tolnai, Sipos, illetve Csintalan.
    Kiállítás: Csemák az 5. percben.
    Kiss a 30. percben egy mintaszerű ellentámadásnál Goretity beadását 4 védő gyűrűjéből, 15 méterről lőtte a jobb sarokba.
    Az első 5 perc főszereplői a vendégek voltak. Előbb Teszlik hagyott ki óriási helyzetet, majd Csemák hibázott: szándékosan megrúgta az ellene szabálytalankdó Tolnait. Ki is állították. A kiállítás nem dobta fel a hazaiakat, lassan fantázia nélkül támadtak. A vendégek bátran kockáztattak, meg is lett az eredménye, a vezetést is megszerezték. Elképzelés és átütő erő né...
  45. Élre ugrott a Siófoki Bányász
    Bajai FC-Siófoki Bányász 2-3 (0-3)
    Baja, 700 néző. V.: Bede (László, Szabó A.).
    Bajai FC: Tomik — Kapics, Kiss J. Szűcs — Palla, Csintalan, Faddi (Orbán az 58. percben), Kiss M., Goretich — Kovács I., Teszlik. Edző: Hímer István.
    Siófoki Bányász: Bíró — Bimbó (Kovács J. a szünetben), Tóth M., Perger — Kriston, Tóth L, Petrák, Szántó, Barna — Szabó, Kirchmayer (Frank a 65. percben). Edző: Gellei Imre.
    Sárga lap: Bimbó a 25. percben. A 10. percben Kapics hátulról próbálta meg szerelni a kilépő Kirchmayert, aki a 16-oson belül nagyot esett. A játékvezető megadta a büntetőt; a tizenegyes pontra letett labdának maga a sértett futott neki, s a jobb alsó sarokba lőtt. (0-1). A 28. percben Kirchmayer ívelt szabadrúgásból balról középre. Az egyedül hagyott Szabó lehajolva fejelt hat méterről Tomik mellett a jobb alsó sarokba. (0-2). A 33. percben Tóth L. húzott el a jobb szélen, majd pontosan adott be. Középen ismét Szabó érkezett, és a siófoki csa...
  46. Több veszett 3 pontnál
    Siófoki Bányász-Matáv SC Sopron 1-2 (1-0)
    Siófok, 1500 néző. V.: Kiss B. (László, Kéri).
    Siófoki Bányász: Bíró - Bimbó, Tóth M., Perger (Földes, a 64. percben) - Kriston, Tóth L„ Miovecz (Petrók, az 51. percben), Szántó, Barna - Szabó Z., Kirchmayer. Edző: Gellei Imre.
    Matáv SC: Borsi - Varga I., Németh, Tiba - Ignácz, Gombás, Marton, Varga II., Ruzsits - Borsos, Körmendi. Edző: Burcsa Győző.
    Sárga lap: Perger a 12., Kirchmayer a 27., Szántó a 31. percben.
    Az első félidőben alig győztük strigulázni a kimaradt siófoki helyzeteket. Kezdődött azzal, hogy Kirchmayer jobb oldali beadását Miovecz az ötösön belülről sem tudta fejjel a kapuba juttatni. A 19. percben viszont megrezdült a soproni háló. Kirchmayer baloldali szögleténél Barnát egyedül hagyták a vendég védők, s a siófoki középpályás öt méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát (1-0). Ezt követően előbb Szabó lövése találta el a kapust, majd ugyan ő egy mintaszerű akció végén 7 méterről ...
  47. Beremend - Sopron 1-0 (1-0)
    Beremend, 600 néző. V.: Tompos.
    Beremend: Szén - Visinka, Macsi, Lengyel, Borsos Sz. - Weinert, Fülöp A., Bíró, Berecz - Tököli, Lajtai (Valkai 72. p.). Edző: Weiszbart József.
    Sopron: Borsi - Varga I. K., Németh, Ruzsits, Tiba - Fülöp D. (Horváth B. 45. p.), Stadler, Marton - Varga II. K., Körmendi (Borsos 45. p.). Edző: Horváth György.
    17. p.: Tököli szerzett labdát a soproni térfél közepén, pár lépés után fordulásból, váratlanul kapura bombázott. A labda a tehetetlen hálóőr mellett a kapu bal oldalába vágódott. (1-0).
    19. p.: A túlsó térfélen Horváth igyekezett leutánozni az imént bevált példát: a védők lába között elzúgó 18 m-es lövése centiméterekkel kerülte el a jobb kapufát.
    11'. p.: Lajtai szalasztott el újabb előnyszerzési lehetőséget, amikor két méterről a kivetődő kapus kezébe rúgta a labdát.
    Kezdetben egymás taktikájának feltérképezésén kívül a viharos szél okozta meglepetésekkel igyekeztek megbirkózni a csapatok - nem sok sik...
  48. ESMTK - Beremend 1-0 (1-0)
    Pesterzsébet, 400 néző. V.: Holtzimmer.
    ESMTK: Szűcs - Ócsai, Vaskó, Farkas, Balás - Gabnai, Németh, Kalvach, Felföldi - Magyar (Telek 83. p.), Simon (Argiropulosz 67. p.). Edző: Ebedli Ferenc.
    Beremend: Hatala - Visinka, Óbert, Macsi, Gellén - Lajtai (Kirchner 63. p.), Borsos, Weinert, Bíró - Fülöp, Berecz. Edző: Héhl János.
    34. perc: Jobboldali támadás végén Farkas pontos beívelését Németh úgy fejelte a hálóba, hogy a labdába még Hatala is beleért, de róla a hálóba perdült. (1-0).
    86. perc: Magyarral ütközött a 16-oson belül a kifutó Hatala. A megítélt büntetőt kivédte a beremendi kapus.
    Az első félidő közepes színvonalat és iramot hozott. A két kapu nem sűrűn forgott veszélyben, egészen a 34. percig, amikor vezetést szereztek a fővárosiak. A némi mezőnyfölényben játszó fővárosiak ellen a baranyai együttes elkapkodta a kontratámadásait.
    A második játékrészre alaposan feljavult a Beremend, időnként a kapujához szegezte a fővárosi együttes...
  49. GLC —Hajdúnánás 2-1 (0-0)
    Gödöllő, 600 néző. -V: Vajda.
    Gödöllő: Elbert — Balogh— Somogyi, Króner, Ivanovics (Apró), —Simon, Török, Szamosi (Dvorszki), Szász — Grezsák, Kraszovszkij.
    Hajdúnánás: Tóth — Szűcs — Nagy I. Z„ Pipó, Papp — Szavenko, Kondora, (Vonyigás), Malisenkó, Csiszár, — Mangel, Vass (Nagy II. Z.).
    Gól: Szamosi a 73., Nagy II. Z. a 82., Szamosi a 87. percben.
    Az első félidőben gólhelyzet egyik oldalon sem volt. Fordulás után nagyot változott a játék képe, ekkor már a kapuk is veszélyben forogtak. Ivanovics fejese nyomás a labda a jobb oldali kapufáról a gólvonal előtt gurult keresztbe és a berobbanó Szamosi a bal alsó sarokba kotorta a labdát. A vendégek egyenlítése után 3 perccel a vége előtt a törpe termető Szamosi egy magasan beívelt labdát fejelt a jobb sarokba. a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.
    Jó: Elbert, Balogh, Szamosi, Szász, Simon, ill. Szűcs Malisenkó és Mangel.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1994-05-09

  50. SZFC-ESMTK 3-0 (2-0)
    Százhalombatta, 500 néző. V.: Szekeres.
    SZFC: Lipták — Sipos, Németh (Kalóczkai), Horváth Kövesi, Schróth (Beringer) — Dobesch, Serfőző, Károlyi R. — Horváth — Kovács, Károlyi G. Edző: Hegedűs Béla.
    ESMTK Hungaplast: Schrettner — Kiss, Vaskó, Ócsai — Gabnai, (Balás), Farkas, Hudák, Kalvach — To- roczkai, Németh, Balogh. Edző: Ebedli Ferenc.
    Gól: Schróth (11-esből) a 3., Kovács 7 méterről kapásból a 8., Károlyi G. 1 méteres fejesből a 46. percben.
    Már a 8. percben 2-0 vezetett a Pest megyei csapat, s a második félidőt is góllal kezdte. Ilyen arányban is megérdemelten nyert az SZFC, amelynek legjobbja Horváth és Dobesch volt.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1994-05-09
  51. Kiesett a PMFC az NB I-ből
    III. ker. TVE - Pécsi MFC 3-1 (1-1)
    Hévízi út, 300 néző. V.: Vágner 8.
    III. ker. TVE: Lippai 5 - Gáspár 5, Krecska 5, Perger 5 - Katzenbach 6, Bencze 6 (Pálfi 88. p.), Szamosi 6, Szabó A. 7 - Aubel 4 (Jankov 63. p.), Gyura 5, Király 5 (Metzger 75. p.). Edző: Gergely Károly.
    PMFC: Mitring 6-2 - Kislőrincz 5, Tomka 5, Szaszovszky 4 (Kutas 4, 36. p.) - Szabados 5, Romanek J. 5, Győri 4, Ulrich 5, Schneider 4 (Szeibert 4, 54. p) - Pest R. 5, Azoitei 4. Edző: Kiss László.
    Az első percben megszerezte a vezetést a PMFC. Győritől a tizenhatoson belül Szabados elé került a labda, akinek gyenge, elcsorgó lövése az álmélkodó Kerület-védelem mellett a bal alsó sarokba ván- szorgott (0-1). A gyorsan megszerzett vezetést követően a pécsiek átengedték a területet a hazaiaknak, amikor azonban megszerezték a labdát, igyekeztek azt okosan megtartani, illetve lehetőségeikhez mérten ellentámadásokkal próbálkoztak.
    A 19. percben növelhette volna előnyét a Pécs. ...
  52. 2018.02.10, 12:20 - Csepel SC - Pécsi Mecsek FC 1997
    Már nincs kieső helyen a Pécs
    Csepel SC - PMFC 0-1 (0-1)
    Csepel, 1000 néző. V.: Mohácsi 7.
    Csepel SC: Bíró 0 - Tyukodi 4 (Jakab 4, 40. p.), Füzesi 4, Keresztúri 5 - Rósa 5, Deák 4 (Mészáros 74. p.), Oláh 6 (Bubcsó 5, 55. p.), Varga 4, Szekeres 5-2=3 - Baranyi 5, Nagy T. 5. Edző: Varga István.
    PMFC: Mitring 6 - Kislőrincz 5, Hofecker 5, Szaszovszky 6 - Farkas 5, Győri 5, Bücs 7 (Romanek I. 80. p.), Romanek J. 5 (Tímár 89. p.), Schneider 6 - Pest R. 5 (Juhász P. 66. p.), Azoitei 6. Edző: Kiss László.
    (Kiss László vezetőedzőt a Siófok elleni kiállítása miatt 20 ezer forintra büntették. Ezúttal ismét az a Kiss Béla volt a partjelző, aki Siófokon konfliktusba keveredett a pécsi mesterrel. Ezúttal a baranyaiak edzője egy, végig felvételre állított magnetofont helyezett a kis- padra, egy későbbi vita esetén igazát bizonyítandó.)
    Csapkodó játékkal kezdtek a csapatok, kevésszer sikerült megjátszani a társakat. Ebben nyilván közrejátszott a néha vi
    haros erejűvé fokozódó szél...
  53. TISZAKÉCSKE- KABA 3-1 (1-1)
    Tiszakécske, 2800 néző. Vezette: Vavika (Ábrahám, Kovács).
    Tiszakécske: Derdák- Schultz, Izsák, Hegedűs, Maczkó, Molnár, Touati (Tóth a 77.), Szaszovszky, Balla (Gazdag a 65. p.), Török, Szántó (Bujáki az 53. p.). Edző: Szurgent Lajos.
    Kaba: Vadon - Kiss Cs. (Kovács M. a 79.), Kulcsár, Usmajev, Szilágyi, Kondás, Kacsándi, Fekete, Cipf, Czigléczky, Stancu (Gréczi a 66. p.). Edző: Eich László.
    Sárga lap: Stancu a 33., Kulcsár a 42., Cipf az 57., Fekete a 60., Izsák a 66., Kacsándi a 86., Usmajev a 89., Molnár a 91. p.
    2. perc: Izsák az alapvonalnál ki akarta kísérni a labdát, ám az megállt a vonal előtt. Stancu elcsípte, középre adott, és a jókor érkező Fekete 8 méterről a kapu közepébe fejelt, 0-1.
    10. perc: Touati szép cselek után a tizenhatos sarkáról a bal felső sarokba bombázott, 1 -1.
    65. perc: Szaszovszky balról indította Bujákit, aki középre, Törökhöz adott. A csatár közelről a jobb sarokba perdített, 2-1.
    91. perc: Bujáki egyed...
  54. III. KER. TVE- TISZAKÉCSKEI FC 4-0 (2-0)
    Budapest, 1500 néző. Vezette: Szökrény.
    III. ker. TVE: Lippai- Földvári (Aubel), Krecska, Varga, Szamosi, Perger (Lendvai), Gáspár, Király, Kiss, Bencze (Szabó A.), Jankov. Edző: Gergely Károly.
    Tiszakécske: Derdák- Schultz, Izsák, Szaszovszky, Molnár, Ézsiás, Bujáki (Maczkó), Drágán (Dobi), Touati, Bánföldi, Török (Szántó). Edző: Szurgent Lajos.
    3. perc: Jobb oldali hazai szöglet után az egész kécskei védelem statisztált ahhoz, hogy Krecska közelről a hálóba fejelhessen, 1-0.
    31. perc: Egy jobbról belőtt labdát háromszor is sikertelenül próbált a kerületi csatársor a kécskei kapuba juttatni, végül a labda Jankov elé került, aki jobbal a léc alá lőtt, 2-0.
    56. perc: Kiss 20 méterről nem túl erős lövést küldött kapura. A labda megpattant Derdák előtt, és a kécskei kapus kezei között perdült a hálóba, 3-0.
    57. perc: Király a bal oldalon elfutott, pontosan adott középre, Kiss visszafejelte a labdát és Jankov egyből a léc alá du...
  55. KSC RSC- III. KER. TVE 2-1 (1-0)
    Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Arany (Tóth, Megyebíró).
    KSC RSC: Kirí - Kiskapusi, Kovács, Varga, Némethy (Werle a 65.), Máté, Czipó, Tóth, F. Kecskeméti (Torbavecz a 88.), Ozsváth, Magyari (Bagi a 67.percben). Edző: Losonczy László.
    III Ker. TVE: Lippai - Földvári, Krecska, Varga, Metzger (Gáspár az 58.), Tordai (Aubel a 34.), Bencze, Szabó (Pálfi a 63. p.), Lendvai, Kiss, Jankov. Edző: Gergely Károly.
    Sárga lap: Czipó a 8., Kovács a 28., Némethy az 53., Metzger az 55. percben.
    16. perc: Tóth a felezővonal közeléből indította a jobb oldalon kiugró Ozsváthot, aki maga mögött hagyta a védőket, majd középre adott labdáját Magyari 8 méterről küldte a léc alá, 1-0.
    30. perc: Kovács késlekedett egy szabadrúgás elvégzésével, ezért a bíró sárga lapot adott neki. Mivel volt egy sárgája, mehetett zuhanyozni.
    51. perc: Némethy ügyesen átcselezte magát a vendégvédelmen, mintaszerűen kapu elé ívelt és a jókor érkező Ozsváth közelről a hálóba lő...
  56. KTE - FC Eger-Egertej 1-1 (1-0)
    Kecskemét, 1000 néző. V.: Marcsok (Herbály, Berki).
    KTE: Kopshitz - Márics, Raducu, Virágh, Bende - Fekete, Pintea, Bücs, Vén - Barna Cs., Major. Mb.edző: Somogyi József.
    FC Eger: Molnár - Schindler, Tóth, Kovács Cs. - Berecz, Unyatinszki, Bábik, Csomós, Telek, Márton - Szekeres. Edző: Csuhay József.
    Csere: Pintea helyett dr. Kovács a 40., Bücs helyett Forró a 47., Bábik helyett Bezzegh az 58., Szekeres helyett Szamosi az 58., Fekete helyett Bimbó a 63., Berecz helyett Kormos a 85. percben.
    Gólszerzők: Vén a 23., Unyatinszki a 85. percben.
    Sárga lap: Berecz a 34., Unyatinszki a 62., Márton a 79. percben.
    Kiállítva: Kovács Cs. a 75. percben.
    1. perc: Szekeres 18 méteres lövése süvített el a kapufa mellett.
    23. perc: Fekete jobbról ível középre. A labda átszállt a baloldalra, Vén 10 méterről egy pattanás után lapos, erős lövést küldött a kapu bal oldalába, 1-0.
    26. perc: Berecz begurítását Kopshitz kivetődve szerezte meg Unyatins...
  57. Hajdúnánás - FC Hatvan 2-0 (1-0)
    Hajdúnánás, 500 néző. V.: Győr (Szabó Zs., Koch).
    Hajdúnánás: Pongor - Nagy I., Papp, Boros - Pipó, Vonyigás - Kondora, Kanál, Szemán - Nagy
    II., Vass. Edző: Vígh Tibor.
    FC Hatvan: Nagy I. - Nagy Gy. T., Károly, Gephard, Fekete - Andrási, Varga, Lénárt, Nagylaki - Rácz, Ferencz. Edző: Bóna Zoltán.
    Csere: Fekete helyett Kata az 53., Nagy II. helyett Herperger a 78., Vass helyett Bajusz a 81., Boros helyett Tar a 89., Rácz helyett Nickl a 92. percben.
    Gólszerző: Szemán a 43. és a 91. percben.
    Sárga lap: Pipó a 23., Andrási a 38., Gephard a 47., Vass a 63., Nagy Gy: T. a 69. percben.
    7. perc: Lénárt szögletét Rácz 6 méterről a kapufára fejelte.
    10. perc: Papp ollózását mentette Nagyi.
    14. perc: Kondora szögletét húzta le magabiztosan a hatvani kapuvédő.
    32. perc: Szemán 28 méteres erős lövését védte Nagy I.
    39. perc: Szemán beadását Papp megcsúsztatta és Boros a hosszú ’.ároknál fölé fejelt.
    43. perc: Nagy I. jobbhátvéd lé...
  58. Budafok—D. Kőolaj 2-1 (0-1)
    Százhalombatta, 800 néző. V: Kassai.
    D. Kőolaj: Barta — Parai, Terjék, Fülöp, Lengyel, Vása (Móczár), Fodor, Palotai, Parai, Ferenczi, Nagy István (László).
    Élénk iramú, jó mérkőzésen h keményen védekező Budafok kapuját kontraakcióból szerzett fejes góllal vette be a Kőolaj. Szünet után két nagy helyzetet hagyott ki a Pest megyei gárda. A félidő közepétől feljött a Budafok. A battai kapus kezéből kiejtett labdát Somogyi a gólvonalon túlra küldte. Befejezés előtt tíz perccel, szögletrúgás után Fülöp fejéről saját kapujába jutott a labda.
    A Budafok szerencsés győzelmet aratott, a döntetlen igazságosabb lett volna.
    Gól: Parai. Jó: Parai.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1985-08-12
  59. Károlyiék góljai
    Labdarúgó NB II. Nyugati csoport
    Százhalombatti FC—Budafok 2-1 (1-0)
    Százhalombatta, 600 néző. V.: Dravecz.
    SZFC: Lipták — Sípos, Kövesi, Horváth I., Dobesch, — Schróth, Serfőző (Héring 78. p.), Beringer, Károlyi R. — Csorba (Kovács Z. 65. p.) Károlyi G.
    Budafok: Erdélyi — Dragoner, Szabó V., Kazacsenkó, Héjjas, — Wendler, Garas, Hídvégi, Vanicsek — Ódor, Szabó L. (Kozma 31. p.)
    Gól: Károlyi G. 19. p„ Károlyi R. 83. p. ill. Garas 49. p.
    Sárga lap: Sípos a 36. p., ill. Wendler a 16. p„ Héjjas a 75. percben.
    Első tavaszi győzelmére készül a battai együttes, a táblázaton 2 ponttal jobban álló Budafokiak ellen. A mérkőzés elején a megyeiek léptek fel támadólag, s ennek a 19. percben meg is lett az eredménye. Schroth Serfőzőtől kapta vissza a labdát a jobb oldalon, az alapvonalról középre adott, ahol Károlyi Gábor olyan üresen álldogált hogy talán maga is meglepődött. De nem annyira, hogy az 5-ösről ne szerezze meg csapatának a vezetést A félidő hátra...
  60. Pénzügyőr SE - Kecskeméti SC 3:2 (1:1)
    Bp. Kőbányai út. 400 néző. Vezette: Varga J.
    Pénzügyőr: Sarlós (Kovács) — Bene, Bogdán,, Eipel, Csekő — Kovács, Petrák, Nap — Hordai (Varga), Mózner, Lesti. Edző: Kiss László.
    KSC: Leskó — Kutasi, Elekes I,Csordás, Elekes II. — Lakatos, Szabó, Hanyecz — Farkas (Beles), Kisznyér, Sörös. Edző: Molnár Ferenc.
    A KSG játszott az enyhe széllel hátban, s mindjárt támadásba is lendült a kecskeméti együttes. A 3. perc meghozta a vezetést. Szabót buktatták a 16-os sarkánál. A szabadrúgásból Szabó a kapu előterébe lőtte a labdát, s a befutó és jól helyezkedő Hanyecz a hálóba fejelte. 0—1.
    Az 5. percben a lesre álló kecskeméti védők közül Mózner ugrott ki, de Csordás az utolsó pillanatban szögletre szerelte. A 7. percben Farkas lőtte be a labdát a kapu elé, de Eipel lábáról szögletre pattant.
    A 10. percben Mózer labdája Elekes 1. kezét érte a 16-oson belül. A 11-est Eipel a jobb sarokba lőtte. 1—1,
    A 28. percben Csordás vágta fel Lestit a ...
  61. Alacsony színvonalú mérkőzésen csak 11-esből lőtt gólok
    Jánoshalmi Spartacus - Budafoki MTE-Kinizsi 1 : 1 (0:0)
    Jánoshalma, 800 néző, vezette: Szentkúti.
    Budafok: Lengyel — Béres (Bleicher), Kapitány, Paizs, Vízi — Tóth A., Mörtel (Karajos) Pozsár — Krisztin, Tóth B.. Kacsányi. Edző: Dobesch Gyula.
    Jánoshalma: Balogh — Giesinger, Bátyai, Tápai, Fenyvesi — Angeli, Laki, Liliom — Kovács, Horváth, Márkus (Tóth). Edző: Rapcsák Tivadar.
    Szeles, esős időben kezdődött a mérkőzés. A szél a vendégeket segítette, de kapura csak a 25. percben rúgtak. Krisztin lövését azonban Balogh védte. A 30. percben Vizi teljesen egyedül tört kapura, senkitől sem zavartatva 8 méterről kapu mellé lőtte a labdát.
    A 38. percben Laki lőtt kapura (ez volt az első jánoshalmi lövés). Alacsony színvonalú mezőnyjáték folyt. Egyik kapu sem került komoly veszélybe.
    Szünet után a 47. percben Krisztin buktatásáért 11-est ítélt a játékvezető. A büntetőt Kapitány értékesítette. 1—0.
    A 75. percben a mási...
  62. Nem érdemelt vereséget a Jánoshalma
    Budafok—Jánoshalma 2—1 (2—0)
    Budafok, 1000 néző, Vezette: Varga J.
    Budafoki: Szokolai — Béres, Kapitány, Stefanics, Vizi — Tóth A., Pozsár — Karajos, Tóth B. (Paizs a 67. percben), Bleicher, Krisztin (Erdővégi a 67. percben). Edző: Dobesch Gyula.
    Jánoshalma: Balogh (Csernák a szünetben) — Bátyai, Szegezdi, Maráczi, Fenyvesi IV. — Márkus, Tápai, Angeli — Józsa, Bényi (Liliom a 75. percben), Horváth. Edző: Fertőszegi Béla.
    A _ budafokiak támadásaival kezdődött a játék. Az 5. percben Tóth B. nagy lövését Balogh bravúrral hárította. A 8. percben két budafoki csatár is lesen állt. Karajos kapta meg a labdát, elfutott, s a beadást Bleicher 4 m- ről a hálóba fejelte. 1—0.
    A játék budafoki támadásokkal folytatódott, de majdnem a jánoshalmi csapat ért el gólt. A 20. percben Bényi ügyes cselekkel átjátszotta Vizit, majd igen nagy helyzetből, mintegy 10 m-ről a kapust találta telibe. A másik oldalon Tóth A., majd Karajos lövését védte Balogh....
  63. 2018.02.03, 16:00 - Kossuth KFSE - Csepel SC 1980
    Csepel—Kossuth KFSE 3-1 (1-1)
    Szentendre, 500 néző. V: Nagy M.
    KKFSE: Hornyák — Szabó S., Palotás, Gellért, Szabó L. — Schaffer, Szabó T., Fehér — Fischli, Hámori (Göcző), Becsei.
    Ezúttal is szokásos betegségében, a krónikus helyzetkihagyásban szenvedett a szentendrei gárda. A KKFSE már az első húsz percben megnyerhette volna a mérkőzést, ha seregnyi lehetősége közül nem csupán egyet értékesít. A félidő derekán feljött a Csepel, és előbb — Palotás némi segédletével — egyenlített, majd a második félidő elején átvette a vezetést. Hámori kétszer is egyenlíthetett volna, de hibázott, s egy újabb védelmi megingást követően a Csepel nem hagyott kétséget a végeredmény felől. G: Schaffer. Jó: Szabó L., Schaffer, Fischli.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1980-05-05
  64. KKFSE—Budafok 5-2 (2-0)
    Szentendre, 500 néző. V. Stróbl
    Kossuth KFSE: Hornyák — Szabó S., Szabó L, Dózsa, Fehér, Schaffer, Gellért, Becsei, Fischli, Gáspár, Göczö (Varga I.). A 48. percben már 3-0-ra vezetett a Pest megyed csapat. Később feljött a Budafok, és a 70. percben 3-2 volt az eredmény. A hajrában újabb két góllal elhúzott a szentendrei gárda. G: Becsei (2), Gáspár, Gellért, Fischli. Jó: Becsei, Schaffer, Fischli, Dózsa, Gáspár.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1980-06-10
  65. Bontovics és Fedor elintézte
    Szolnoki MÁV-Neusiedler—ICN-Tiszavasvári 1-0 (0-0)
    Szolnoki MÁV: Bicskei 0 -Lajkovics 6 Antal 5 Boda 5 Fedor 6 Bernáth 5 Szecsei 6 Horváth 4 Pelles 4 Sinkó 4 Major S. 5 Edző: Rózsavölgyi László
    ICN Tiszavasvári: Szabó 0 -László 4 Tar 5 Lenkei 5 Havelant 5 -Göncz 6 Hegedűs 5 Balogh II. 6 Szarka 5 -Csernyijenko 4 Balogh I. 4 Edző: Szikszai Lajos
    Szolnok, 800 n., v.: Sápi (8) (Heibl, Harsányi).
    Csere: Sinkó h. Csikós (56.), Balogh I. h. Szemán (a 73.), Horváth h. Bontovics a 85., Balogh II. h. Fazekas a 87., és Major S. h. Fehér a 88. percben.
    Sárga lap: Lenkei a 37., Horváth a 48., Fedor az 51., Havellant a 63., Szarka a 75., Major S. a 84. percben.
    17. perc: Balogh II. jobb oldali begurítását a hosszú saroknál helyezkedő Hegedűs egyszerűen elnézte.
    22. perc: Lajkovics a felezővonalat átlépve ívelt a kapu elé, és miután Szabó nem mozdult, Major S. közeli fejesét volt kénytelen hárítani.
    32. perc: Lajkovics megismételte előző alakítását...
  66. Hatvan Dekó—Kaba 2-0 (1-0)
    Hatvan, 2000 néző. v. :Hornyák
    Hatvan: Nagy — Kelemen, Károly, Krasnyánszki, Szabados — Baranyi, Gephard, Gömöri, Orovecz — Mózner, Martinenkó. Edző: Tóth Dénes
    Kaba: Vadon — Molnár, Takács, Lajtos, Horváth -Dan, Berki, Benyó, Dienes — Plókai, Fodor Edző: Garamvölgyi Lajos
    Csere: Lajtos helyett Póka a 60., Dienes helyett Kovács a 74., Martinenkó helyett Nyikos a 90. percben.
    Gólszerző: Gömöri a 32., Martinenkó a 89.percben.
    Sárgalap: Horváth a 32., Mózner a 47., Gömöri az 55. percben.
    11. perc. Benyó kényszerítő után Dienestőlkapta vissza a labdát, de a 11-es pontnál Nagy leszedte azt a lábáról.
    24. perc. Martinenkó szédülésig forgatta meg Berkit az alapvonalnál, de beadása egy arasznyival elszállt a berobbanó Mózner feje felett.
    28. perc. Orovecz a felezővonalnál nyújtotta meg a labdát Martinenkónak, aki egy csel után áttette azt a ballábára, de a 16-ostól leadott lövése, ha kicsivel is, fölé szállt.
    32. perc. A vendégek kispadja e...
  67. A Kaba nem volt jó kabala
    MISKE—KABA 1—5 (1—1)
    Miske, 1000 néző. Vezette: Kovács N. (Balajti, Fodor).
    Miske: Jeszenovics — Jagicza, Kiss, Paletta, Miskolczi, Goldschmidt, Szedlacsek, Csincsák, Szekeres. Csögh (Földi a 63. percben), Palásti. Edző: Gabala Ferenc.
    Kaba: Vadon — Molnár, Takács, Dienes (Kókai a 65. percben), Horváth, Lajtos, Berki, Benyó, Toderás, Plókai (Kacsándi a 83. percben), Fodor. Edző: Garamvölgyi Lajos.
    Sárga lap: Csincsák a 38., Lajtos a 65. percben.
    13. perc: Fodor az ötös sarkáról óriási helyzetben fölé lőtt.
    29. perc: Csincsák beadását Szedlacsek látványos fejessel küldte a kapu jobb oldalába, 1—0.
    30. perc: Egy kapu előtti kavarodás után a tétovázó Jeszenovics mel
    lett a berobbanó Toderás óriási helyzetben elvétette a labdát.
    32. perc: Palásti röviden szabadított fel, a labda Benyóhoz került, de ő meglepetésében fölé bombázott.
    38. perc: Fodor száguldott el a jobb oldalon, ügyesen adott középre és Toderás minden állítgatás nélkül a k...
  68. Borgulya és Mundi diktálta a tempót
    Bekkelni jöttek Bagra
    BAGI SE—HAJDÚNÁNÁS 3-0 (2-8)
    Bag, 2000 néző. V.: Bozóky.
    Bag: Lippai — Nagy P., Ecker, Rózsavölgyi (Lénárt). Mayer — Győri, Balogh, Mundi, Farkas ~ Magyar (Lipcsei), Borgulya.
    Hajdúnánás: Tóth — Nagy, Kutasi, Czirbik, Pénzes — Király (Papp). Kocsis, Horváth. Csiszár — Szemán, Vass.
    Gól: Győri (23. p.), Borgulya (27. p. és 11-esből 47p)
    Sárga lap: Nagy P., illetve Vass
    A tartalékosán felálló és védekezésre berendezkedő vendégek csak a 23. percig tudtak ellenállni a hazaiak rohamainak. A gólgyártás Győri fejes góljával kezdődött, majd Borgulya a Munditól kapott nagyszerű labdával átkígyózott a vendégek védelmén, s növelte csapata előnyét. A fordulás után Mundi méltó társa lett Borgulyának, így a bagi fiúk még nagyobb offenzívába kezdtek. A 47. percben Kutasi kézzel ütötte haza kapusának a labdát, a jogos 11-est Borgulya értékesítette. Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek többet, helyzetek sorozatát alakítottá...
  69. Gyenge játékkal „ballagott” a két kieső
    MISKE—SZOLNOK 2—1 (1—0)
    Miske, 500 néző. Vezette: Kovács (Balajti, Szalóki).
    Miske: Jeszenovics — Jagicza, Hubert, Paletta, Szerdiouk, Miskolczi, Kiss, Szedlacsek, Ridnyi, Földi (Pesti a 73. percben), Palásti. Edző: Gabala Ferenc.
    Szolnok: Hatvani — Mihályi, Tóth, Ágh, Kántor, Seres, Fodor (Mészáros a 61. percben), Lajkovics, Pető, Ofella, Horvath. Edző: Lódi lászló.
    Sárga lap: Szerdiouk a 36., Ágh a 62., Seres a 68. percben.
    6. perc: Ridnyi pazar cselekkel vere- kedte be magát a 16-oson belülre, majd elegánsan a jobb alsó sarokba gurította a labdát, 1—0.
    18. perc: Ridnyi egy cselsorozat után Szedlacsek elé táíalta a labdát, aki óriási helyzetben a bal kapufa mellé lőtt.
    47. perc: Kiss futott el a védők mellett, majd Szedlacsekhez ívelt, ám a csatár közelről a kapus kezébe fejelte.
    53. perc: Palásti a bal oldalról Ridnyi elé adta a labdát, aki visszaemelte Földi elé, a csatár pedig 20 méterről hatalmas kapásgólt ragasztot...
  70. A tarjániaknak édes volt a kabai cukor
    A két salgótarjáni kiemelt szakosztály példamutatóan jó kapcsolatát igazolón, a kezdő- rúgást Saxinger Csaba a Kosárlabda Klub elnöke váltotta meg ötezer forintért, miközben a Fekete Sasok a lelátón szorítottak a tarjám fekete-fehéreknek. Viszonzásul az SBTC labdarúgói este ott szurkoltak a kosárcsapatnak a városi sportcsarnokban. Követendő
    együttműködés!
    Kajli ádáz csatát vívott Kelemennel
    SALGOTARJANI BTC - KABAI CUKOR 3-1 (1-1)
    Salgótarján, 400 néző, v: Jenei (Kalicz, Berta), SBTC: Oláh T- Kajli, Gyetvai, Hómann, Forgó - Lajkovics, Oláh B., Rósa, Stark - Baranyi, Novák. Edző: B. Kovács Zoltán.
    Kaba: Vadon- Szentmiklósi, Takács, Fekete, Bába- Ternován, Horváth, Kacsándi, Farkas - Szarvas, Kelemen. Edző. Paróczai Sándor.
    Csere: Farkas h. Czipf a 46., Szarvas h. Nagy a 68., Oláh B. h. Németh a 83. percben.
    Góllövők: Kelemen a 14., Oláh B. a 15., Baranyi a 71. és Oláh
    B. a 74. percben.
    Sárga lap: Bába a 2., Novák a 49., S...
  71. Állva „halt meg” a tarjáni gárda
    DIÓSGYŐRI EC - SALGÓTARJÁNI BTC 1-0 (0-0)
    Miskolc-Diósgyőr, 3500 néző. Vezette: Szabó J.
    Diósgyőr: Hanyecz - Budai, Vámosi, Farkas A., Szabó Zs. - Farkas J., Dancs, Buliga, Vitelki - Tóth Gy., Rácz. Edző: Oláh Ferenc.
    SBTC: Oláh T. - Lajkovics, Sági, Gyetvai, Homann - Stark, Rósa, Forgó, Schuchmann - Novák, Baranyi. Edző: B. Kovács Zoltán.
    Csere: Budai helyett Varga S., az 51., Schuchmann helyett Németh a 65., Rácz helyett Kövy a 91. percben.
    Heves hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. Vitelki fejesét tolta fölé Oláh, azután Rácz szöglet után emelt az üres kapura, de a visszafutó portás fölé tudta tenyerelni a labdát.
    Tóth Gy. fejelt 5 méterről mellé, majd Dancs távoli lövését csaknem bevédte Oláh. A 23. percben Novák lendült előre a jobb oldalon, lefutotta a teljes diósgyőri védelmet, de 14 méterről az oldalhálóba durrantott. A félidő hajrájában Szabó Zs. lőtt a sorfalba egy közvetett szabadrúgást, közvetlenül a lefújás előtt ped...
  72. Kilencedik lett a kiesőjelölt!
    Tiszavasvári—Diósgyőri FC 4-3 (4-0)
    Tiszavasvári, 2 ezer néző. V.: Nagy L. (Szabó A., László)
    Tiszavasvári: Szabó - Horváth, Szűcs, Hegedűs - Rása, Havelant, Fecsku, Bohács, Lente - Erdei, Pitács. Edző: Szikszai Lajos.
    Diósgyőr: Hanyecz - Farkas J., Farkas A., Budai - Varga 5., Molnár I., Buliga, Dancs, - Vitelki, Tóth Gy., Rácz. Edző: Oláh Ferenc.
    Csere: Fecsku helyett Szarka a 70., Farkas J. h. Mezei a 78., Erdei h. Szilágyi a 80., Molnár h. Barna a 86. percben.
    Gólszerző: Bohács a 8., Pitács a 19., Erdei a 34., Fecsku a 38., Vitelki a 60., Rácz a 79., Dancs a 86. percben.
    Sárgalap: Hanyecz 8.p„ Mezei 78.p., Szabó 79.p.
    4. p.: Bohács végezhetett el szabadrúgást a 16-os vonalának közelében a 11 -es ponttal egy- magasságban. A megcsavart labda a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
    8. p.: A középen kiugró Fecsku elől a menteni igyekvő Hanyecz kapus a 16-oson kívül kézzel ütötte el a labdát. A játékvezető „csak” sárga lapot ...
  73. Cifrázás nélküli papírforma-győzelem
    Nyíregyháza—Hódmezővásárhely 2-0 (1-0)
    Nyíregyháza, 1200 néző. V.: Mezei (Szabó J„ Hidasi)
    Nyíregyházi FC: Körmös — Szatke, Drobni, Barna M., Kiss — Kovács, Besenyei, Csehi T. — Szkunc, Bagoly. Domokos. Edző. Tóth János.
    Hódmezővásárhelyi LC West Radiál: Fekete — Illyés, Márta, Turján, Lévai — Kiss Cs., Gréczi, Szaszovszky — Boruzs, Bress, Barna. Edző: Nagylaki Kálmán.
    Csere: Szaszovszky helyett Szécsényi az 55., Szkunc helyett Ádámszki az 56., Bress helyett Nagy az 59., Bagoly helyett Sira a 81. percben.
    Gólszerző: Csehi T. (11-esből) a 43., Kovács a 74. percben.
    Sárga lap: Szkunc a 12., Turján a 34., Lévai a 43., Boruzs a 76. percben. Kiállítva: Turján az 54. percben.
    (Meglepetéssel vette tudomásul a publikum, hogy a találkozót az a Mezei József vezeti, aki ősszel a vasutaspályán három tizenegyest ítélt, közben 10 sárga kártyát osztott ki az érintetteknek az SBTC ellen. Nos, ezúttal elmaradt a nyírségi „sárgaláz”, Mezei szin...
  74. Álomszerű kezdés után rémálom
    Tiszavasvári Alkaloida SE—Gődöllő-Verzál LC 3-3 (3-1)
    Tiszavasvári, 800 néző. V.: Mohácsi (Marcsók, Bogár)
    Tiszavasvári: Varga—Rása, Fecsku, Hegedűs—Sinka, Kurilco, Szarka, Bohács—- Szilágyi, Erdei, Pitács. Edző: Szikszai Lajos.
    Gödöllő: Nagy—Balogh—Somogyi, Kiss—Simon, Dvorszki, Ivanovics, Bábik, Grezsák—Szamosi, Burzi. Edző: Garaba Imre.
    Csere: Szilágyi helyett Riskó a 25. percben, Bábik helyett Nagylaki a szünetben, Ivanovics helyett Szász a 72., Sinka helyett Zubanics a 84. percben.
    Gólszerzők: Pitács az 5., Erdei a 15., Kurilco a 25., illetve Szamosi a 26., Grezsák az 55., Nagylaki a 93. percben.
    1-2. p.: Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. A gödöllői támadás lesen akadt el, melyre két tiszavasvári szöglet volt a válasz.
    5. p.: Rása remek indításával Szilágyi elfutott a jobb szélen, beadására Pitács a másik oldalon jól érkezett, és a kapuba lőtt. 1-0
    6. p.: Talpalás miatt a kaputól húsz méterre közvetett szabadrúgáshoz jutott ...
  75. Hajdúnánási FC - Nyíregyházi FC 3:1 (1:0)
    Hajdúnánás, 1600 néző. V.: Farkas G. (Megyebíró, Zvo- lenszky).
    Hajdúnánás: Pongor — Nagy I., Raducu, Papp, Pipó, Szemán, Vonyigás, Kondora, Kanál — Nagy II, Vass. Edző: Vígh Tibor.
    Nyíregyháza: Varró — Csehi — Szatke, Drobni, Göncz — Kovács, Bessenyei, Kákóczki, Karkusz — Németh, Capatina. Edző: Tóth János.
    Csere: Kákóczki h. Kiss, Németh h. Sira az 57. p., Karkusz h. Herczeg a 61., Vass h. Fazekas a 74., Nagy II. h. Vígh a 85., Kanál h. Tar a 89. percben.
    Sárga lap: Szatke és Bessenyei a 32., Fazekas a 78. percben.
    Gólszerzők: Vass a 14., Szemán a 69., Kovács a 74., Kanál a 77. percben.

    8. p.: Németh a jobb oldalon a saját térfeléről szabadon futhatott az ellenfél tizenhatosáig, ott Bessenyeihez játszott, aki Capatinához passzolt. A nyíregyházi ék tizenhét méterről fölé durrantott.
    14. p.: Raducu váratlanul a jobb oldalon tűnt föl, a vonal mellett végig cselezgetett, a tizenhatoson belül álló Papphoz passzolt, aki senk...
  76. Mi történt a nézőtéren?
    Tóth János, az NYFC vezetőedzője a vasárnapi bajnoki meccs utáni nyilatkozatában elmondta, nagyon megviselte, ami a hajdúnánási nézőtéren történt.
    Mi is történt?
    Vasárnap a hosszú tél után végre kitűnő tavaszi időbén kerülhetett sor a két szomszéd- vár összecsapására. Húsvét első napján nagyon sok nyíregyházi szurkoló döntött úgy, hogy ellátogat az idegenbeli bajnoki mérkőzésre. A lelátókon ott volt mindenki, aki a nyíregyházi stadionba is rendszeresen eljár.
    Ott volt természetesen Nánáson a nyíregyházi B-közép is. Az ünnepi hangulatot leginkább az ő viselkedésük rontotta. A mérkőzés elején a hazai szurkolókat szidalmazták minősíthetetlen hangnemben, majd amikor a mérkőzés sorsa eldőlt, Tóth János, a nyíregyháziak edzője lett a célpont. Az útszéli hangnem húsvét vasár
    napján különösen sértő volt, nemcsak az érintetteknek, de a focira kíváncsi, a nagy többséget alkotó szurkolóseregnek is.
    Nem állítjuk, hogy jól játszottak a nyíregyháziak, bár ezú...
  77. Kaba volt a Bag baja
    A labdarúgó NB II Keleti csoportjában eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Bag.
    Kaba—Bag 5-0 (1-0)
    Kaba, 800 néző. V: Holczimmer.
    Bag: Gróf—Mészáros, Rózsa, Tóth A., Puskás, Fehér, Fekete (Erdélyi), Ecker, Korolovszky, Tamás, Szaszovszky (Szamosi). Edző: Haász Sándor.
    Az esőáztatta játéktéren az 1. félidőben kiegyenlített játék folyt, a Pest megyei együttes nem állt be védekezni. Büntetőből szerzett előnyt a Kaba, majd a szünet után szerzett újabb gólt követően nyomasztó fölénybe került. Quirikó és Karacsun egyaránt két góllal járult hozzá a hazaiak sikeréhez. A sok gól ellenére Gróf volt a Bag legjobbja.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1993-03-31
  78. Hamar bekapott góllal...
    Debreceni VSC—Szarvasi Vasas 1—0 (1—0)
    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Debrecen, 1000 néző. V.: Herbály (László Gy., Zvolenszky). Debrecen: Mező 5 — Balogh 5, Nagy L. 6, Pető 5 — Dombi 6, Sándor Cs. 7, Nagy Cs. 6, Sándor T. 5, Madar 5 — Georgiev 6, Rogyionov 5. Edző: Garamvölgyi Lajos.
    Szarvas: Hanyecz 5 — Zahorán 5, Hirmler 4, Cziglédszky 4—2=2 — Major 6, Holp 4, Pisont A. 5, Mihalache 4, Szlopóczki 4 — Rácz 6, Stancu 4. Edző: loan Patrascu.
    Csere: Stancu helyett Brakszatórisz (-) a 67., Rogyionov h. Veress (-) a 70., Szlopóczki h. Botba (-) a 82., Georgiev h. Tóth A (-) a 88. percben.
    Gólszerző: Georgiev a 6. percben.
    Sárga lap: Cziglédszky a 20., Sándor T. a 29., Pető a 32. percben.
    Kiállítva: Cziglédszky a 30. percben.
    Nem sokáig' kóstolgatták egymást az ellő lenfelek az esőtől áztatott, csúszós gyepszőnyegen, amikor alig telt el hat perc és a DVSC vezetést szerzett. Sándor Tamás 20 méterről lőhetett szabadrúgást, a labda a védőkön irán...
  79. Szarvas—Hatvan 2-0 (0-0)
    Szarvas, 600 nézőv. V: Mar- csok.
    Szarvas: Hanyecz — Hirmler, Zahorán, Holp, Mihalache, Cziglédszky — Major, Pisont, Stancu — Bolba, Rácz. Edző: loan Patrascu.
    Hatvan: Nagy — Nyikos, Károly, Tuifel, Szabados — Baranyi, Gephard, Mogyorós — Kelemen, Mózner, Martinenkó. Edző: Tóth Dénes.
    Csere: Mogyorós helyett Orovecz a 46., Tuifel helyett Bíró a 71., Stancu helyett Sárosi a 76. perben.
    Gólszerző: Major a 62., Zahorán a 90. percben.
    Sárga lap: Cziglédszky a 22., Major a 28., Mihalache a 47., Stancu a 65., Nyikos a 73., Kelemen a 74. percben.
    Kiállítva: Bíró a 85. percben.
    A 9. percben Stancu a kapussal szemben állva Nagyba rúgta a labdát. Az ellentámadásból Mózner veszélyeztetett, de lövése Hanyecz ölében halt el. A 18. percben Cziglédszky remek cselek után ment el a bal oldalon, pontos beadását a teljesen tisztán álló Rácz kapta, aki kapásból a bal kapufát találta el.
    Szünet után is állandósultak a szarvasi támadások. Az 55. percben egy ...
  80. 2018.02.01, 11:25 - Debreceni VSC - Bajai FC 1992
    Kilencemberes, káprázatos bajai siker
    DEBRECENI VSC—BAJAI FC 0—1 (0—0)
    Debrecen, 1000 néző. Vezette: Zvolenszki (Márta, Birincsik).
    DVSC: Mező — Földvári, Nagy L., Pető, Dombi, Sándor T. (Madar a szünetben), Sándor Cs. (Georgijev a 64. percben), Tulba, Nagy Cs., Váczi, Margineán. Edző: Ebedli Ferenc.
    Baja: Szabó — Kovács B., Bogdán, Kiss, Szűcs, László, Faddi, Kovács I. (Gombás a 86. percben), Ádám (Kuhlevszkij az 53. percben), Koch, Horváth Á. Edző: Rónai Sándor.
    Sárga lap: Pető a 23., Váczi a 26. percben.
    Piros lap: Szűcs a 28., Koch a 31. percben.
    28. perc: A jobb oldalon elfutó Sándor T. már túljutott Szűcsön, amikor a bajai játékos utánarúgott, ezért a játékvezető kiállította.
    31. perc: Ezúttal Koch „kopírozta” le csapattársa produkcióját, ő is mehetett zuhanyozni.
    62. perc: Horváth Á. szögletét Kuhlevszkij a jobb oldali kapufára lőtte. A visszapattanó labdát Kovács I. Mező mellett a kapu közepébe fejelte, 0—1.
    A mérkőzésre a borús idő ellenére is kiláto...
  81. 2018.02.01, 11:18 - Bajai FC - Debreceni VSC 1993
    A bajnokjelölt nem adott esélyt a Bajának
    BAJA—DEBRECEN 0—5 (0—1)
    Baja, 2000 néző. Vezette: Marosvári (Kincses, Fodor).
    Baja: Farkas — Fehér, Raffai, Parovin, Bulashenko (Kuhlevszkij a 60. percben), Kovács, Tóth, Kiss (Faddi a 60. percben), Ádám, Horváth, Koch. Edző: Rónai Sándor.
    Debrecen: Mező — Lukincsuk (Balogh a 30. percben), Pető, Tóth, Nagy, Sándor Cs., Dombi, Nagy Cs., Sándor T„ Csehi (Madar a 86. percben), Georgian. Edző: Garamvölgyi Lajos.
    Sárga lap: Nagy a 20., Raffai a 73. percben.
    Piros lap: Kovács B. a 83. percben.
    14. perc: A Koch buktatásáért megítélt szabadrúgást Tóth 18 méterről küldte kapura, de Mező bravúrral szögletre mentett.
    33. perc: Kovács B. váratlanul lövésre szánta el magát. Húszméteres bombája alig kerülte el a bal felső sarkot.
    40. perc: Kovács indításából Horváth ment el a bal oldalon. Beadását Tóth Bulashenkónak gurította, aki jó helyzetből fölé vágta a labdát.
    45. perc: Sándor Cs. a bizonytalankodó bajai védők között húsz mét...
  82. 2018.02.01, 10:42 - Eger SE - Debreceni VSC 1992
    Eger SE — Debreceni VSC 1-0 (1-0)
    Eger, 500 néző. V: Kurmai.
    ESE: Bodolai — Rácz, Csendes, Parhomenko, Jávorszki — Vojtekovszki, Lengyel, Nagy A.,- Stark — Berecz, Kanyok. Edző: Zsidai József.
    DVSC: Mező — Lajkovics, Nagy L., Sándor Cs., Balogh — Dombi, Raducu, Tulba, Pető — Sándor T., Marginean. Edző: Ebedli Ferenc.
    Csere: Sándor T. helyett Váczi, Sándor Cs. helyett Nagy Cs. mindkettő a szünetben, Lengyel helyett Csató a 80., Kanyok helyett Nagy G. a 90. percben.
    Gólszerző: Lajkovics (öngól) a 43. percben.
    Sárgalap: Rácz a 32., Váczi a 89., Mező a 91. percben.
    10. perc: Vojtekovszki jó ütemben futott el a jobb oldalon, átívelte a labdát a hosszú oldalra, de Nagy A. hat méterről pontosan Mező kezébe fejelt.
    30. perc: Nagy L. fellökte a 16-oson belül Kanyokot, amiért a bíró 11-est ítélt. A büntetőt Kanyok félmagasan helyezte a jobb sarokra, de a debreceni kapus szögletre ütötte a labdát.
    40. perc: Raducu 22 méteres lövését bokszolta ki a jobb saroknál Bodolai.
    ...
  83. FC Hatvan — Budafok 2-0 (0-0)
    Hatvan, 1000 néző. V.: Bába.
    Hatvan: Nagy — Kelemen, Károly, Krasnyánszki, Szabados — Baranyi, Gephard, Orovecz, Cseresznyik — Mózner, Martinenkó. Edző: Tóth Dénes.
    Budafok: Jeszenszky — Szabó, Pintér, Héjjas, Takó — Varró, Bősze, Bruzsa, Ungi — Schneider, Fonnyadt. Edző: Sárközi Lőrincz.
    Csere: Orovecz helyett Mogyorós, Bruzsa helyett Sári az 55., Cseresznyik helyett Bíró, Héjjas helyett Sírmán a 69. percben.
    G.: Baranyi az 51., Martinenkó a 60. percben.
    Sárga lap: Orovecz 34., Varró a 40., Szabó a 48., Mogyorós a 68. percben.
    5. perc.: Pintér 25 méteres szabadrúgása a sorfalról szögletre pattant.
    11. perc: Mózner rúgott szabadrúgást 25 méterről, a labda alig csúszott el a bal alsó sarok mellett.
    24. perc.: Fonnyadt egyéni játék után 18 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.
    27. perc: Egy gyors jobboldali vendégtámadás után Ungi 11 méteres lövését Nagy bravúrral védte.
    41.perc: Orovecz 24 méteres jobboldali szabadrúgása a jobb...
  84. BMTE Törley—Eger SE 2-0 (1-0)
    Budafok, 800 néző. V.: Kaibás.
    Budafok: Jeszenszky — Szabó, Pintér, Sirmán — Takó, Csiba, Martin, Bősze, Varró — Bátyi, Ungi. Edző: Sárközi Lőrinc.
    Eger SE: Molnár — Rácz, Csendes, Vadicska, Jávorszki — Vojtekovszki, Lengyel, Bd, Stark — Kanyok, Berecz. Edző: Zsidai József.
    Csere: Bátyi helyett Kozma a szünetben, Bud helyett Kormos a 62., Martin helyett Magosi a 66., és Vojtekovszki helyett Nagy a 75. percben.
    Sárga lap: Vadicska az 52, Lengyel az 57, Rácz a 67, Varró a 79. percben.
    Gólszerző: Ungi a 11. és a 77. percben.
    11. perc: Ungi kiugrott a vendégvédők közül, s balról, 10 méterről éles szögből leadott lövése a bal alsó sarokban kötött ki, 1 -0.
    19. perc: Vojtekovszki pontosan adott középre, ám ott Kanyok nagy helyzetben elvétette a labdát. Égy perc múlva Stark emelt 8 méterről a kapus kezébe.
    53. perc: Kanyok 6 méteres fejese centiméterekkel kerülte el a jobb alsó sarkot.
    55. perc: Szabó a 16-oson belül felrúgta Vojtekovsz...
  85. Tiszafüredi VSE City Gas - Dunakeszi VSE 2-1 (1-0)
    Tiszafüred, 600 n., v.: Drucskó (Kurmai, Szvolenszki Zoltán)
    Tiszafüred: Krizsanovszki-Földvári-Balázscsik, Görbe - Polonkai (Moldván, 77.), Kaszonyi, Barna, Nagy, Tóth - Csillag, Drágár (Gaál, 46.), Edző: Boda Mihály.
    40. perc: Csillag a jobb alsó sarokba ívelt, 1-0.
    58. perc: Szalai 16 méterről kilőtte a bal felső sarkot, 1-1.
    70. perc: Csillag lefutotta a középhátvédet, és a kapus mellett a hálóba gurított, 2-1.
    Sárga lap: Tóth 22. percben (felvágásért), Földvári 54. (gáncsolásért), Simon 56. (szövegelés miatt), Balázscsik 67. (felrúgásért).
    Két egyforma képességű csapat találkozóján az első félidőben volt lehetősége a gólszerzésre mindkét gárdának. Mezőnyben a hazaiak
    többet birtokolták a labdát és összességében kapura is veszélyesebbek voltak. Az akarat és a lelkesedés a fürediek felé billentette a mérleg nyelvét.
    Jók: Krizsanovszki, Földvári, Görbe, Csillag, ill. Dinka, Varsányi, Törteli.
    Boda Mihály: - ...
  86. A volt egri Andrási kétszer is betalált Molnár kapujába
    Dunakeszi VSE - FC Eger-Tengely-Közmü 3-0 (1-0)
    Dunakeszi, 300 néző. V.: Veres (L. Tóth, Takács).
    Dunakeszi: Bíró - Dinka, Laczina, Bagócsi (Pálinkás, 46. p.) - Törteli, Szűcs, Tóth, Varsányi, Toronyi (Jávor, 77. p.) - Csuka (Lőrincz, 64. p.), Andrási. Edző: Fodor Imre.
    FC Eger: Molnár - Baranyai, Holtner, Kovács - Oláh, Berecz (Montvai, 60.), Némedi, Márton, Telek - Bajzát, Nagy P. Edző: Csuhay József.
    Gólszerzők: Andrási a 19., Pálinkás az 55., Andrási a 78. percben.
    Sárga lap: Oláh a 25., Holtner a 68., Szűcs a 89. percben.
    3. perc: Nagy P. ugrott ki a védők közül, alsó sarkos lövését Bíró védte.
    9. perc: Telek szabadrúgását Oláh 5 méterről senkitől sem zavartatva fölé emelte.
    10. perc: Megismétlődött az előző jelenet, Telek szabadrúgását Némedi a kapus kezébe emelte.
    13. perc: Bajzát lövését Bíró üggyel-bajjal hárította.
    19. perc: Kovácsról Toronyi elé pattant a labda, akinek beadását Andrási 8 mét...
  87. 2018.01.31, 14:27 - FC Hatvan - Szegedi EAC 1998
    FC Hatvan - Szegedi EAC 0-1 (0-1)
    Hatvan, 700 néző. V.: Kassai (Répási, Horvát Gy.)
    FC Hatvan: Nagy - Kratofil, Károly, Pásztor, Szabados - Bíró (Tóth F., 80), Gombos, Pilcsuk (Gerhart, 54. p.), Balogh (Schild, 65. p.) - Brezovszky, Orovecz. Edző: Orovecz György és Tóth Dénes.
    Szegedi EAC: Sulyovszky - Simon, Magyar, Dálnoki - Turján - Babos, Imre, Hűvös - Kulacsik, Bencze, Kerekes. Edző: Tóth Győző.
    Gólszerző: Kulacsik a 25. percben.
    Sárga lap: Bencze a 43., Imre az 52. Pásztor az 55. percben.
    25. perc: Jobb oldalon futott a vendégtámadás, amit beadás követett és az üresen álló Kulacsik 5 méterről a hálóba passzolt, 0-1.
    26. perc: Balogh cselezgetett a 16-os előtt, a vendégvédők szögletre hárítottak.
    35. perc: Gombos futott el a jobb oldalon, majd 14 méteres lövését szögletre tolta a szegedi kapus.
    49. perc: Turján 18 méteres lövése alig szállt fölé.
    59. perc: Brezovszky vezette be a labdát a 16-oson belülre, ott elesett, de a bíró sípja néma maradt.
    66. p...
  88. Felváltva aludtak a csapatok
    Csepel SC - Szolnoki MÁV Neusiedler 2-2 (0-2)
    Csepel SC: Balázs 6 -Tyukodi 6 Németh 4 Bereczki 5 Ágh 5 Medgyes 5 Rósa 6 Lukács 5 Máté 6 Bubcsó 5 Szekeres 5 Edző: Gyimesi László
    Sz. MÁV Neusiedler Gelei 7 -Kohári 5 Balogh 6 Draskóczi 5 Major L. 6 -Ludasi 5 Lilinger 6 Horváth 6 Bontovics 5 -Fedor 7 Major S. 5 Edző: Szatmári János
    Csepel, 400 néző, vezette: Balajti (9) (dr. Bozóki, Szőke)
    Csere: Németh J. h. Nemes (5) a 28., Lilinger h. Czapkó (5) az 53., Lukács h. Mészáros a 63., Ágh h. Németh M. a 74., Major S. h. Birinyi, Fedor h. Bernát a 92. percben.
    Gólszerző: Fedor a 2., Fedor a 17., Bubcsó a 65., Németh M. a 86. percben
    Sárga lap: Bereczki a 37., Kohári a 42. , Medgyes a 82., Tyukodi a 89. percben.
    2. perc: Lilinger szögletét Horváth Fedorhoz továbbította, aki 4 méterről a léc alá lőtt, 0-1.
    17. perc: Major S. bal oldali beadását Fedor tizenöt méterről kapásból a hosszú sarokba küldte, 0-2.
    44. perc: Major S. jobb oldali bead...
  89. A vendégcsapat bátortalansága
    Nyírbátor-Tiszafüredi VSE City Gas 4-1 (2-1)
    Nyírbátor, 500 n., v.: Birincsik (Márta, Fridély)
    Nyírbátor: Körmös - Balogh - Szegedi, Kosán, Lukács - Gubányi, Erdei, Szabó (Szarka 86. p.), Kovács (Szilvási 63. p.) - Ricsei R. (Bandics) 75. p.), Márton. Edző: Baracsi János.
    Tiszafüred: Gál Z. - Földvári, Görbe, Balázscsik - Polonkai, Kaszonyi (Dajka 57. p.), Barna, Nagy - Csillag, Drágár (Gaál) 46., Moldván 83.). Edző: Boda Mihály.
    Sárga lap: Ricsei 30., Tóth T. 40., Földvári 53., Szegedi 58., Polonkai 69. percben.
    13. perc: Szabó 17 méterről könnyedén meglőtt labdáját az elalvó füredi kapus beengedte, 1-0.
    30. perc: Földvári kezezés miatt megítélt 11-est értékesített, 1-1.
    45. perc: Kovács a jobb alsó sarokba fejelt, 2-1.
    49. perc: Kovács a bizonytalankodó vendégvédők közül 12 méterről laposan lőtt a hálóba, 3-1.
    84. perc: Szilvási jobb oldalról élesen belőtt szögletet fejelt a kapu közepébe, 4-1.
    Kiegyenlített erők küzdelmét ho...
  90. Hét egri gól egy ünnepi csokorban
    FC Eger-Tengely Közmű - Tiszafüredi VSE-City 7-0 (4-0)
    Eger, 400 néző. V.: Drucskó (Ortó, Kozdrony).
    Eger: Juhász - Baranyai, Holtner, Kovács Cs. - Hompoth (Kasza, 79.), Márton, Berecz, Némedi (Klátyik, 79.), Telek - Montvai (Oláh, 65.), Nagy P. Edző: Csuhay József.
    Tiszafüred: Varró - Balázscsik, Kondás, Jeczó (Tóth a szünetben) - Moldván (Gál, 63.), Kalló, Dajka (Rózsa, 72.), Kotvász, Daraban - Polonkai, Nagy. Edző: Boda Mihály.
    A gólok története: Nagy P. a 4. percben kisodródva lőtt a felső sarokba, 1-0. Nagy P. a 7. percben egy eléje pattant labdát továbbított a kapu közepébe, 2-0. Nagy P. a 17. percben Montvai beadását fejelte a hálóba, 3-0. Montvai a 27. percben Márton beívelését csúsztatta fejjel a sarokba, 4-0. Nagy P. a 83. percben Kasza beadását vetődve fejelte a jobb sarokba, 5-0. Oláh a 86. percben Telek beadása után fejelt a felső sarokba, 6-0. Baranyai a 89. percben Márton átadását követően lőtt a kapu közepébe, 7-0.
    Ál...
  91. Mínusz egy gól
    NB II Keleti csoport
    Hódmezővásárhelyi LC— Gödöllő-Verzál LC 3-2 (0-1)
    Hódmezővásárhely, 2500 néző. V.: Herbály.
    Hódmezővásárhely: Kopschicz — Varga — Tóth, Márta, Nagy A., Bozga —Kiss Cs., Bélteki, Szécsényi, Koltai (Tóth Gy.) — Mihálffy, Rosu.
    Gödöllő: Nagy — Somogyi (Stranyóczki), Kiss, Balogh, Hutter —Simon, Szász (Szamosi), Bábik, Grezsák — Török, Burzi.
    Gól: Simon a 41, Rosu az 52., Szász (11-esből) a 63., Márta (11-esből) a 72., Rosu a 90. percben.
    Sárga lap: Márta a 27., Török a 36., Simon a 46. percben.
    A bajnoki nyitányon a vendég gödöllőiek a 72. percig vezettek, több gólszerzési lehetőséget elpuskáztak, és ennek törvényszerű következménye lett a vereség.
    Pataki Tamás: — Tartalékos csapatunk valamennyi tagja jelesre vizsgázott lelkesedésből.
    Garaba Imre: A mérkőzés tanulsága, hogy a helyzeteket be kell lőni.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1994-08-22
  92. Folytatta a Gödöllő
    BMTE-TÖRLEY—GÖDÖLLŐ 1-2 (1-1)
    Gödöllő: Nagy — Somogyi, Seregi, Ivanovics — Simon, Tóth, Balogh, Sztriskó (Kraszovszkij), Szász (Vörös) — Horváth, Bajkai.
    A mérkőzés 24. percében Bátyi az ellenfél támadójátékosa, a gödöllőiek 16-osán belül elesett, anélkül, hogy bárki is bántotta volna, némi gondolkodás után Nagy II. János játékvezető mindenki megrökönyödésére ll-est ítélt a hazaiak javára, melyet Pintér értékesített. Két perccel később Bajkait Pintér hátulról, a mezénél fogva a földre rántotta, a publikum elnémult, s várta a jogos kiállítást. Nagy meglepetésre a játékvezető, továbbot intett, Ezt követően Bajkai reklamált a sípmesternél, melyért a kiállítás sorsára jutott.
    A két súlyos bírói döntés óriási hátrányba szorította a nagyon lelkes gödöllői gárdát. A játékosok becsületére legyen mondva, hogy ezután tíz fővel is felül tudtak kerekedni ellenfelükön, és megérdemelten nyerték meg a találkozót.
    Jók: Nagy, Seregi, Horváth, Somogyi, Simon, Sztriskó...
  93. Mindkét edző elégedett, de a közönség nem
    Tiszafüredi VSE City Gas-REAC 0-0
    Tiszafüred, 400 n., v.: Drucskó (Veres, Samu).
    Tiszafüred: VARRÓ - KONDÁS - BALÁZSCSIK, Kotvász, Pessek P. - Moldván, Kalló, Tóth - Szőke (Dajka 49.), Drágár (Jeczó 89.), LENGYEL. Edző: Boda Mihály.
    REAC: Cser - Balogh - Takács, Gelbman, VIRÁG - Szabó, Bélteki (Kovács 77.), Siteri (Szőcs 74.), DOMA - Pothorszky, KARÁSZI. Edző: Kiss László.
    Sárga lap: Gelbman (visszahúzásért)a 70. percben.
    Hajtós, küzdelmes mérkőzésen nagy iramot diktált mindkét csapat, de ziccerek maradtak ki bőségesen mindkét oldalon. A nézők mellett a csapatok is sopánkodhatnak, hogy még gól
    sem esett. A jól felkészített csapatok találkozóján igazságosnak mondható a döntetlen.
    Ezen az összecsapáson nem tűnt ki a két csapat között az a különbség, amely a táblázaton elfoglalt helyük szerint elvárható lehetett volna. Mindez persze inkább a fürediekre nézve hízelgő.
    A következő fordulóban a Tiszafüred gárdája Kiskőrösre l...
  94. Reális iksz némi kesergéssel
    Nyírbátori FC- Kiskörösi FC 2-2 (1-1)
    Nyírbátor, 50Ö néző, v.: Mezei (Pesel, Nagy Cs.).
    Nyírbátor: Körmös - Lukács, Balogh, .Lengyel, Kosán - Szegedi, Szabó, Csapos (Kertész a 46. p.f, Márton (Gubányi a 70. p.) - Kovács I., Szilvási. Edző: Ba- racsi János.
    Kiskőrös: Tüskés - Csehi T. - B. Szabó, Deli, Amuncsik (Aszódi a 19. p.) - Pecznyik, Csehi I, Závoda, Kiss — Csernák, Sztojanovics (Herczeg a 75. p.). Edző: Földesi János.
    Gólszerző: Szilvási a 32.,
    Balogh a 74., illetve Sztojanovics a 30., Csernák a 69. percben.
    Sárga lap: Lengyel a 8., Lukács a 26., Szabó a 65., Szilvási a 89., illetve Aszódi a 42. percben.
    30. p.: Kontrázott a Kiskőrös: Sztojanovics lefordult Lukácsról, bátran lövésre vállalkozott, és huszonegy méterről a kapuba „biká- zott”. 0-1
    32. p.: Hamar válaszolt a Nyírbátor, ami a két csatár érdeme. Csehi T. bakija után
    Kovács I. passzolt Szilvásihoz, aki tíz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 1-1
    35. p.: Három pr...
  95. Demecseri Kinizsi- Borsod Volán 3-0 (1-0)
    Demecser, 1000 néző. V.: Márta (Lánczos, Kalicz).
    Demecser: Szőr — Horváth, Drobni, Hudák, Szűcs S., Balogh J., Seres (Lente a 71. p.), Brankovics, Balogh T. (Mónus a 85. p.), Szilágyi (Hajnal a 78. p.), Gombkötő S. Edző: Eszenyi Dénes.
    B. Volán: Grolmusz — Drótos (Dobos a szünetben), Agárdi, Szaniszló, Szabó (Balázs a 71. p.), Szűcs I., Nyeste J., Simkó, Koszta (Boros a 85. p.), Lehoczki, Nyeste Cs. Edző: Balázs András.
    Gólszerző: Balogh J., Gombkötő S., Drobni.
    Sárga lap: Szűcs S. a 60., Brankovics a 78. percben.
    43. p.: Horváth lőtt kapura, a kipattanó labdát Balogh ./. öt méterről a hálóba fejelte. 1-0
    57. p.: Egy előrevágott labdára a leghamarabb eszmélő Gombkötő S. lecsapott, s a kifutó kapus mellett tíz méterről a jobb sarokba helyezett. 2-0
    82. p.: Brankovics jobb oldali szögletére Drobni mintaszerűen érkezett, és öt méterről a kapu közepébe bólintotta a labdát. 3-0 Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, aztán az ...
  96. Eseményekben gazdag meccs Félegyházán
    Kiskunfélegyházi TK-Hungary MEAT - Tápiószecső FC 5:2 (4:2)
    Kiskunfélegyháza 400 néző. Vezette: Szabó (Bába, Koszó).
    KTK Hungary Meat: Banó (Tóth a 77. percben) - Márics, Lapsánszky, Petrók, Fekete I., Implom (Kása a 61. p.), Truczka (Földi a 71. p.), Csincsák, Farkas, Szabó, Bognár. Edző: Bagdi István.
    Tápiószecső: Hirchbéli - Szántai, Kraszovszkij, Rabi, Müller, Balla, Szilágyi, Czakó, Huszárik, Gerzsák (Kiss a 71. p.), Katzenbach. Edző: Szántai Attila.
    3. perc: Katzenbach szögletéből Balla került helyzetbe, és közvetlen közelről a léc alá lőtte a labdát, 0-1.
    6. perc: Lapsánszky nagy szóló után a kifutó kapus mellett gurított a hálóba, 1-1.
    12. perc: Bognár átadásából Szabó került helyzetbe. A 13 méterről meglőtt labdája csak centikkel kerülte el a kapu jobb alsó sarkát.
    20. perc: Katzenbach 20 méteres lövése suhant el a kapu jobb alsó sarka mellett.
    30. perc: Truczka keresztlabdáját a kivetődő kapus mellett Bognár lőtte a...
  97. KTK-SOROKSÁR 2-1 (1-1)
    Kiskunfélegyháza, 600 néző. Vezette: Lánczos (Szabó S., Berta).
    KTK: Banó - Márics, Nagy, Karsai, Truczka, Síber (Újfalusi 26.), Korom, Fekete (Márton 72.), Fórizs, Samu (Valkovics 70.), Csincsák. E.: Vereb István.
    Soroksár: Vasvári - Frick, Takó, Duró, Joó, Szántó (Bősze a 72.), Hidi, Simon (Soós a szünetben), Szente, Szeitl, Gyurováth. Edző: Gálvölgyi István.
    4. perc: Nagy beadásából Truczka 5 méterről lőtt a kapu bal oldalába, 1-0.
    34. perc: Samu a 16-oson belül buktatta Szeitlt. A 11-est Gyurováth lőtte a bal alsó sarokba, 1-1.
    89. perc: Csincsák jobbról ívelt be, és Fórizs 7 méterről fejelt a kapu bal oldalába, 2-1.
    A találkozó 15 perc késéssel kezdődött, mert a Soroksár négy játékosának nem volt meg az igazolása, végül nem is léphettek pályára. A nagy melegben nagy lendülettel indult a játék, a félegyháziak gyorsan vezetést szereztek. A továbbiakban azonban mindkét csapat előtt kínálkozó helyzetek kimaradtak. Szünet után nagy küzdelem f...
  98. BORSOD VOLÁN-KTK 1-0 (0-0)
    Miskolc, 200 néző. Vezette: Vida.
    Borsod Volán: Grolmusz - Drótos, Kundrák, Balázs, Sipos (Agárdi), Simkó, Nyeste, Dobos (Szabó V.), Szaniszló, Hanyecz (Lója), Koszta. Edző: Balázs András.
    KTK: Bánó - Márics, Nagy L., Fekete, Korom, Karsai, Ujfalusi (Valkovics), Truczka, Síber (Márton), Csincsák, Fórizs (Czigléczki). Edző: Vereb István.
    54. perc: Nyestét vágták fel a vendégek kapujától 28 méterre. A labda mögé Koszta állt,
    aki a felugró sorfal alatt elemi erővel laposan a kapu jobb oldalába bombázott, 1-0.
    Hatalmas elánnal kezdett a hazai csapat, sokmozgásos játékukkal rendre zavarba hozták a vendégeket. Fölényüket azonban nem tudták gólra váltani, mert Bánó többször bravúrral védett, sőt egy esetben a kapufa tette meg ezt helyette. A Félegyháza mindössze kétszer jutott el a Volán kapujáig, igaz, egy esetben Grolmuszon is a kapufa segített. Fordulás után sem változott a játék képe, Koszta pontrúgása után pedig már biztossá vált a hazai sike...
  99. NYÍRBÁTOR-KTK 4-1 (2-0)
    Nyírbátor, 400 néző. Vezette: Mezei.
    Nyírbátor: Körmös - Szegedi, Balogh, Kosán, Lukács, Márton, Gubányi, Csapos, Bandics, Lőrincz, Tóth. Edző: Baracsi János.
    KTK: Bánó - Márics, Karsai, Nagy, Fekete, Újfalusi (Kecskés a 63.), Truczka, Csincsák, Fórizs, Korom (Síber a 80. p.), Czigléczki. Edző: loan Patrascu.
    10. perc: Kosán jobb oldali szöglete a gólvonalnál álló Csincsák lábáról a saját kapujába pattant, öngól, 1-0.
    17. perc: Lőrincz lépett ki a védők közül, a 16-os sarkáról lőtt, a kapusról kipattanót Tóth segítette a hálóba, 2-0.
    55. perc: Karsai 22 méteres szabadrúgása a jobb alsó sarokba vágódott, 2-1.
    65. perc: Balogh nagy bedobása után Lukács megcsúsztatta, Tóth pedig egyből a kapu oldalába lőtt, 3-1.
    70. perc: Csapos jobb oldali beadását a menteni igyekvő Korom saját kapujának jobb felső sarkába küldte, öngól, 4-1.
    Rendkívül nehéz körülmények között, felázott talajú, tócsákkal díszített pályán estek egymásnak a csapatok. A bátor...
  100. Nyírbátor- FC Eger Tengely-Közmű 0-3 (0-3)
    Nyírbátor, 300 néző. V.: Mezei (Nagy Cs., Pesel).
    Nyírbátor: Kormos - Szegedi, Balogh, Kosán (Jánosi, 76.) - Lukács, Márton, Gubányi - Szabó (Szarka, 46.), Kovács, Erdei (Csapos, 46.), Tóth A. Edző: Baracsi János.
    Eger: Molnár - Baranyai, Holtner, Kovács Cs. - Hompoth, Berecz (Kasza, 83.), Márton, Némedi, Telek - Montvai (Oláh, 69.), Nagy P. (Bajzát, 76.). Edző: Csuhay József.
    Sárga lap: Baranyai a 80., Csapos a 82., Bajzát a 84. percben.
    A gólok története: a 10. percben balról szállt beadás a hazai kapu elé, Nagy P.-hez került a labda, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt, 0-1. A 40. percben Montvai vállalkozott egyéni kitörésre és szándékát megvalósítva szép szóló végén 13 méterről kilőtte a jobb sarkot, 0-2. A 42. percben Némedit akadályozták szabálytalanul a 16-oson belül, ezért a játékvezető 11-est ítélt, amit Némedi a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 0-3.
    A kánikulai hőségben megtett 190 km-es utazás ellenére meglepően fri...