magyarfutball.hu

  1. Volános szemszögből nézve az eseményeket, Urbán önéletrajzi könyve ("Urbán Legend" ) alapján vendégrészről (Lehota, Bodnár) is ment némi verbális hadviselés, hazai részről pedig két elmaradt tizenegyest kértek számon amellett hogy a pécsi 11-est jogtalannak vélték. A lefújás után Urbán állítólag Bodnárt egy szódásüveggel üldözte.
  2. Ma beleolvastam Urbán önéletrajzi könyvébe ("Urbán Legend"), a kiállítása ez alapján úgy történt, hogy Nagy Lajossal illetve Földvárival került összetűózésbe a hazaiaktól, és végül lefejelte utóbbit
  3. Annyiban megvédeném a cikk íróját, hogy a 90-es évek végi/2000-es évek eleji kaotikus fúziók-telephelycserék kapcsán ember legyen a talpán, aki kiismeri magát :)
  4. Nyíregyházi FC—Salgótarján 0-3 (0-1)
    Kiss-csapat — nagy szégyen!
    Nyíregyháza, 400 néző. V.: Megyebíró (Sápi, Tóth)
    Nyíregyháza: Varró — Szatke — Unchiás, Kiss — Túróczí, Kovács, Karkusz, Göncz—Németh Gy., Csehi, Kákóczki. Edző: Kovács János.
    Salgótarján: Rácz — Kecskés, Sági, Hóman, Forgó, — Palaticzki, Németh T., Lenkei, Stark, — Bencze, Gubán. Edző: Kiss Károly.
    Csere: Csehi h. Bessenyei, Kákóczki h. Sira a szünetben.
    Sárga lap: Forgó a 9., Németh a 32. percben.
    Gólszerző: Bencze a 22., Gubán az 54. és a 90. percben.
    22. p.: Lenkei tört ki az anonimitás homályából, a bal oldalon szaporázta lépteit, végül 22 méterről a jobb kapufára suhintott. A vasról visszavágódó küldemény az akciót középen kísérő Bencze homlokára . hullott — Varró már elhasalt, a kapu üresen árválkodott —, s a hatméteres fejes nyomán a labda a rendeltetési helyén kötött ki. 0-1
    36. p.: Ismét Lenkei—Bencze kooprodukció — csak silányabb formában. Az előbbi jó ütemű átadásával, az utóbbi magányos...
  5. Bajnokesélyeshez méltó játékkal rukkolt ki a kabai gárda az SBTC otthonában. Az első félidő nagy részében az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Futógyorsaságban és kombinatív játékban egyaránt felülmúlták a hazaiakat. A félidő vége felé aztán Novák vezérletével begyújtották rakétáikat a fekete-fehér játékosok és rövid idő leforgása alatt számtalan ígéretes helyzetet dolgoztak ki.
    És jött Birincsik
    Az első félidőben hibátlanul működő sípmester szünet után hibát hibára halmozott.
    Tette mindezt szisztematikusan a hazaiak kárára, hiszen a kabaiak egyenlítő gólját többméteres lesről engedte el, majd Oláh Béla elleni szabálytalanságot hagyta megtorlatlanul a tizenhatoson belül. Arról már kár is szót ejteni, hogy az egyébként sportszerű mérkőzésen öt hazai játékosnak osztott ki sárga lapot, ebből négynek ez a harmadikat jelentette.
    Forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 1996-06-11
  6. PEREMARTON—SÁRISÁP 3—1 (3—1)
    Peremarton: 800 néző. Vezette : Hornyák.
    Sárisáp: Kovács — König, Szurdi, Papp, Karcagi (Zbigniew a 84. perc). Mészáros, Lakics, Polgárdi. Szűcs (Debre 71. perc). Heerr, Turcsány. Edző : Haraszti János.
    Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, és negyed óra elteltével megszerezte a vezetést. Jugovics 30 méterről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. 1—0.
    A 20. percben Polgárdi 20 méteres szabadrúgása a sorfalról levágódott. Karcagi elé került. aki 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1—1. Három perccel később Turcsány egyedül vezette kapura a labdát, de ordító helyzetben, 6 méterről mellé lőtt. A 28. percben a védőkről kipattanó labda Kárász elé került, aki közelről a hálóba lőtt. 2—1.
    A 35. percben Diósi a kaputól 18 méterre nem tétovázott és óriási gólt lőtt a bal sarokba. 3—1. A második félidőben a Bányász több formás támadást vezetett, de a helyzetek rendre kimaradtak. A félidő legnagyobb helyzetét Heerr hagyta ki. a 83. percben Debrét...
  7. Dunakeszi VSE— Magyar Kábel 4-0 (2-0)
    Dunakeszi, 500 néző. V.: Nagy F.
    Dunakeszi: Hernádi — Török, Telek, Harmincz, Horváth, Gyöngyösi (Vanda), Törteli, Szőke, Tóth, Steidl, Szabó.
    Tapogatódzó mezőnyjáték után, fokozatosan lendült támadásba a hazai csapat. Sok gólhelyzetet alakítottak ki, és ebből négyet értékesíteni is tudtak.
    Gól: Tóth (2, egyet 11-esből), Szabó, Vanda. Jók: Hernádi, Török, Szőke, Steidl.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1990-03-19
  8. 2018.02.24, 20:04 - Magyar Viscosa SE - ESMTK 1986
    MAGYAR VISCOSA SE— ESMTK 1:0 (1:0)
    (a mérkőzés félbeszakadt).
    Nyergesüjfalu, 200 néző. Vezette: Oláh.
    A hazaiak vezető gólját Szoboszlai lőtte a 8. percben. A 77. pereben furcsa eseménynek lehettek tanúi a szurkolók: a vendégek kapuja előtt fejelni készülő hazai csatárt meglökték, aki a kapufának esett, a kapufa „megroppant”. A játékvezető a szabálytalan szerelés miatt 11-est ítélt. A kapufát félóra alatt rendbehozták a helyi rendezők. A vendégek kapusa a bíró felszólítása ellenére sem foglalta el a helyét. Öt perccel később — várakozás után — a játékvezető lefújta a találkozót.
    Forrás: Dolgozók Lapja, 1986-04-18
  9. DVSE—SÁRBOGÁRD 0-0 (11-esekkel: 3-5)
    Dunakeszi, 400 néző. V.: Nagy Ferenc.
    Dunakeszi: Bakó — Kiss Zoltán, Bátyi, Kiss József, Fekete, Mudri (Harmincz), Somogyi, Ragadics, Törteli, Steidl, Gyöngyösi.
    Gyenge iramban és kevés elképzeléssel játszottak a csapatok, a 16. percben a Pest megyeiek kapufára lőtték a javukra megítélt büntetőt. A mérkőzés folyamán nagyon kevés gólhelyzet adódott, és ez is csak a hazai csatárok előtt.
    (Ifi: 1-0.)
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1989-03-28
  10. SÄRISÄP—DUNAKESZI 3-2 (2-2)
    Sárisáp: 800 néző. Játékvezető: Pálfy.
    Sárisáp: Bohner — Papp T„ Szurdi, Papp Gy., (Mészáros 45. perc), Sárközi (Tóth 60. perc), Karcagi, Lakics, Polgárdi, Ormándi, Kis, Hársfai. Edző: Haraszti János.
    Már a 4. percben gólnak örülhetett a hazai közönség. Karcagi 30 méteres bombája a felső lécről vágódott ki és a jó ütemben érkező Lakics közelről a hálóba lőtt 1-0. A 18. percben Hársfait buktatta a kapus a 16-oson belül, de Polgárdi büntetőjét Bakó kivédte. A 26. percben Lakics 18 méterről éles szögből a bal sarokba nyeste a labdát 2-0.
    A 41. percben Lakics jó beadását Kis 6 méterről gyengén a kapusba lőtte, az ellentámadásból Gyöngyösi fejelt gólt. 2-1. Középkezdés után a hazaiak elvesztették a labdát és a szemfüles Szabó 10 méterről lőtt a hálóba 2-2.
    A második félidőben is folytatódott a változatos jóiramú játék. Az 50. percben Kis kapott jó labdát és a bal összekötő helyéről okos gólt lőtt 3-2. A mérkőzés hátralévő részében mindkét oldalon...
  11. 2018.02.24, 14:41 - Soroksári TE - FC Hatvan 1998
    Bajnokesélyest vert a Hatvan idegenben
    Soroksári TE - FC Hatvan 0-2 (0-0)
    Haraszti út, 400 néző. V.: Szőke Z. (Tamás, Kiss Z.)
    Soroksár: Borsos - Szente, Frick, Erdélyi - Bősze, Tóth G., Szántó (Simon F. a szünetben), Soós (Ónodi 67.) - Tímár, Gyurováth (Hidi, 68.), Szeitl. Edző: Gálvölgyi István.
    Hatvan: Nagy I. - Pásztor, Károly, Buzma, Szabados - Bíró (Gombos, 87.), Pilcsuk, Gohér (Orovecz 77.), Balogh - Hídvégi (Tóth N. 88.), Brezovszky. Edző: Tóth Dénes, Orovecz György.
    Gólszerző: Hídvégi az 55., Brezovszky a 89. percben.
    Sárga lap: Buzma a 29., Gohér a 34., Simon F. és Tóth G. a 85. percben.
    Kiállítva: Simon F. (második sárga lap miatt) a 87. percben.
    40. perc: Tímár 14 méteres lövését bravúrosan hárította Nagy 1.
    42. perc: Kavarodás támadt a hatvani kapu előtt, de a védők felszabadítottak.
    50. perc: Gohér szögletét Bíró fejelte kapura, ám a hazai védők a gólvonalról kivágták a labdát.
    54. perc: Bíró továbbított Pilcsukhoz, aki Hídvégi elé tálalt, majd...
  12. 2018.02.24, 04:42 - Dunakeszi VSE - FC Hatvan 1998
    Dunakeszi - FC Hatvan 2-1 (1-1)
    Dunakeszi, 400 néző. V.: Marcsok J. (Mohácsi, Strehó).
    Dunakeszi: Bíró - Dinka, Udvari, Törteli (Csuka) - Andrási, Szűcs, Tóth Gy. (Jávor), Toronyi - Lőrincz (Gráczki), Varsányi, Pálinkás. Edző: Fodor Imre.
    FC Hatvan: Nagy I. - Pásztor, Orovecz, Búza - Bíró (Tóth T.), Pilcsuk, Gombos, Kratofil, Gohér - Tóth N. (Hídvégi), Brezovszky. Edző: Orovecz György és Tóth Dénes.
    A gólok története: a 23. percben egy bedobást követően Pálinkás fejelt a hatvani kapuba, 1-0. A 28. percben az egyik hazai védő estében beleütött kézzel a labdába, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Orovecz értékesítette, 1-1. A 66. percben Orovecz kezét érte a labda, a játékvezető ismét büntetőt ítélt, amit Bíró kapus értékesített, 2-1.
    A Károlyt és Szabadost nélkülöző hatvaniak elsődlegesen döntetlent szerettek volna kiharcolni, így főleg a védekezésre fektettek nagyobb hangsúlyt. Mezőnyben többet birtokolták a labdát a hazaiak, valójában a Dunakeszi irányított...
  13. LABOR MIM VASAS— BUDAFOK 3-3 (1-1) (TIZENEGYESEKKEL 5-3)
    Esztergom, 1250 néző, vezette: Sömen.
    Nagy igyekezettel és bátran kezdett mindkét csapat. Az 5. percben Zöld passzából Szoboszlai a jobb sarokba lőtt 1-0. A 20. percben ugyancsak Zöld pompás átadása után Hernádi a kapu mellé lőtt. A vendégek keménykedései miatt ketten is sárga lapot kaptak. A 41. percben Sági elfektette a védőket, majd kisodorva 3 méterről a kapusba lőtte a labdát, az ellentámadás után viszont Vincze gólt fejelt 1-1.
    Fordulás után Bankó könnyelműsége miatt Varga lőtt gólt 1-2. Az elkerülhető két gól percekre letaglózta az esztergomiakat, de újra felülkerekedtek. A 71. percben Hernádi Gyula legurítását Szoboszlai a bal sarokba lőtte 2-2. A 77. percben ismételten Bakó hibázott. Vincze most sem kegyelmezett 2-3. A 85. percben Ságit a 16-osnál kilökték a labda alól, a szabadrúgásból Szoboszlai védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba (mesterhármas) 3-3.
    Élvezetes mérkőzésen a fiatal esztergomi csapat ki...
  14. BUDAFOK—LABOR MIM VASAS 1-0 (1-0)
    Budafok: 550 néző. Vezette: Oláh.
    MIM Vasas: Schromeisz — Meszes, Bankó, Zöld, Martin, Mészáros, (Molnár), Cserép, Hernádi, Csa- pucha, Rosta, Herr. Edző: Kertes László.
    A listavezető otthonában a védelmet erősítette meg a MIM Vasas, így az első félidő a hazai támadásokkal telt el. A 20. percben jobb oldali beadásnál késlekedtek a védők, többen is elrúghatták volna a labdát, helyettük a beugró Kormányos lábáról lecsúszott a lövés, de így is a jobb sarokba gurult: 1-0. A 27. percben Schromeisz védett bravúrral egy közeli lövést.
    Szünet után változott a játék képe, a MIM Vasas támadott, és dolgozott ki helyzeteket. Az 56. percben Cserép átadásából Hernádi 8 méterről a kapusba lőtt. A 62. percben Molnár lövése túljutott a kapuson is, ám a középhátvéd a gólvonalról fejelte ki a labdát. A 65. percben Meszes szabadrúgása után a kapus a jobb felső sarokból ütötte ki a labdát, majd a 81. percben Csapucha a kapussal szemben állva mellé lőtt.
    A ...
  15. MAGYAR-VISCOSA SE —MAGYAR KÁBEL 0-0
    (TIZENEGYESEKKEL 6-7)
    Nyergesújfalu, 150 néző, vezette: Sőmen.
    M. Viscosa: Várkövi — Kovács. Szalai, Tirtsi, Manga Zs. — Varga S., Dibusz, (Emmer), Szoboszlai, Bujtor — Zahorecz, Hergéth. Edző: Dr. Magyar György.
    A 3. percben Szalai indításával Kovács L. a jobb oldalon elfutott, beadását Manga Zs. 16 méterről rálőtte, Kovács A. bravúrral védett. A 16. percben Zahorecz—Dibusz jobb oldali akció végén Bujtor fejese elkerülte Kovács A. kapuját. Az első húsz perc hazai fölénye után kegyenlített mezőnyjátékkal telt el a mérkőzés további része. Az említésre méltó események: A 70. percben Varga távoli, jó lövését védte a vendégek kapusa. A 75. percben bal oldali támadás után Bujtor bombáját hárította Kovács A. A 78. percben Bujtor 5 méterről fölé fejelt. A 81. percben Varga S. lövését szögletre hárította a kitűnően védő Kovács. A.
    Következtek a 11-es rúgások, amelyben a Kábel nyert 7-6-ra.
    Forrás: Dolgozók Lapja, 1989-03-14
  16. GÖDÖLLŐ —LABOR MIM VASAS 2-1 (1-0)
    Gödöllő, 500 néző, vezette: Letter.
    MIM Vasas: Schromeisz — Meszes, Bankó, Zöld, Martin, Cserép, Molnár, Rosta. Stréhli, Hernádi, Herr (Göbölös). Edző: Kertes László.
    A 17. percben Hernádi a kapus mellett elhúzta a labdát, ám a balösszekötő helyéről, nyolc méterről fölé lőtt. A 20. percben a hazai középcsatár 16 méterről kapura lőtte a labdát, amely a védőkön irányt változtatott és a bal sarokba hullott, 1-0. A 60. percben Meszes labdájával Hernádi gólhelyzetbe került, amikor akasztották. A 11-est a sértett értékesítette. 1-1. A 67. percben Cserép beadását Herr hat méterről fölévágta. Nem sokkal később Cserép már csak a kapussal állt szemben, de hét méterről mellé lőtt. A 76. percben védelmi hibából jutottak vezetéshez a hazaiak. 2-1. A hátralévő percekben nyomasztó fölényben játszott a MIM Vasas. Gombos, Rosta, Bankó ügyetlenkedett el jó helyzeteket.
    Hiába volt jobb az esztergomi csapat, két védelmi hiba és a kihagyott helyzetek a vere...
  17. NYERGESÜJFALU — DUNAI KŐOLAJ 5:3 (1:3)
    Százhalombatta, 400 néző, vezette: Bagyula.
    Viscosa: Osgyán — Bodrogi (Schalk), Szalai, Bánáti, Knapik (Varga), Mosolygó, Jánosi, Varga, Balázsovits, Péntek, Szoboszlai. Edző; dr. Magyar György.
    Már a 3. percben a Viscosa hálójában táncolt a labda. Kövesi nagy gólt lőtt. 0:1. A 28. percben a Viscosa ellentámadásakor Jánosi nagy lövését a kapus fölé tolta. A 34. percben Balázsovits sárga lapot kapott, majd 5 perc múlva Zimonyi is. A hazai csapat tovább- rohamozott. A félidő utolsó 5 percében sok izgalom adódott. A 40. percben ismét Kövesi talált a hálóba. 0:2. Két perccel később Bánáti a csatárt felvágta, a 11-est Kövesi értékesítette. 0:3. A középkezdés után Jánosit szöktették, aki nagy gólt lőtt. 1:3.
    A 49. percben Mosolygó, az 54. percben Balázsovits lőtt gólt. 3:3. A 62. percben a Viscosa szabadrúgását 18 méterről Varga végezte el. A labda a sorfal felett a bal sarokba szállt. 4:3. Három perc múlva Szoboszlai állította be a végere...
  18. LABOR MIM VASAS —MAGYAR KABEL 3-1 (1-0)
    Budapest, Hengermalom u., 250 néző, vezette: Bakos.
    MIM Vasas: Schromeisz — Meszes (Balogh), Bankó, Rosta, Martin, Cserép, Szoboszlai, Hernádi J, Molnár, Engelbrecht, Csapucha (Hernádi P.). Edző: Kertes László.
    A 38. percben Meszes beadását Engelbrecht a jobb sarok mellé fejelte. A 38. percben 20 méteres szabadrúgásból Szoboszlai a bal sarokba lőtt. 1-0. A félidő lefújása előtt nem sokkal Cserépet gólhelyzetben felvágták. Hernádi J. büntetőjét a kapus védte.
    A 77. percben Engelbrechtet a védők gáncsolták, a szabadrúgásból Szoboszlai újra a kapuba lőtt. 2-0. Ezután Engelbrecht középről 12 méterről lőtt, Katona kapus bravúrral mentett.' A 83. percben gyors esztergomi támadás végén Engelbrecht passzából Hernádi Péter közelről a hálóba gurított. 3-0. A 85. percben Hubják jól eltalált lövéssel szépített. 3-1.
    A három esztergomi gól ellenére a mezőny legjobbja a Kábel kapusa volt.
    Kertes edző: : A mostani bravúr akkor ér valamit, ha...
  19. Dunakeszi VSE—Várpalota 1-2 (0-1)
    Dunakeszi, 300 néző. V.: Kaufmann L.
    Dunakeszi: Herczeg — Török, Kolarov (Fekete), Kiss, Sólyom, Bagyinszky (Kovács), Törteli. Mudri, Steidl, Kriska, Harmincz. Edző: Megyeri Győző.
    Az időjárás nem kedvezett a sokak által várt bajnoki nyitánynak. A mérkőzésre a sáros, mély talajú edzőpályán került sor. Az első igazi gólhelyzet a 16. percben Kriska előtt adódott, de kimaradt. Az első 45 percben a Várpalota bírta jobban a sárdagasztást, fölényben játszott és a 24. percben vezetést is szerzett.
    A második félidő elején, a 47. percben a vendégcsapat növelte előnyét, majd a Dunakeszi fokozatosan magára talált, és végig irányította a játékot. Az utolsó 20 percben a hatalmas Dunakeszi-nyomás alatt a Várpalota alig jött át a félpályán, di ez a hajrá, csak szépítésre volt elég. A 77 percben Kovács talált a hálóba. Közben három 100 százalékos helyzet is kimaradt, amit a hazai csatárok ügyetlenkedtek el. A döntetlen eredményre feltétlenül rászolgált...
  20. Dunai Kőolaj—Nyergesújfalu 3-0 (1-0).
    Százhalombatta, 300 néző. V.: Kincses.
    Dunai Kőolaj: Erdős — Tepszics, Szigeti, Fülöp, Nemes (Szalados), Héring, Lánci, Horváth, Kövesi, Juhász (Ferenczy), Palásti.
    Gól: Kövesi, Lánci, Palásti. Jók: Héring, Horváth, Kövesi.
    A hazai csapat már az első percben megszerezte a vezetést, a közepes teljesítmény is elég volt a győzelemhez a lelkes Nyergesújfalu ellen.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1989-04-17
  21. BMTE-Törley—Gödöllői SC 3-1 (2-1). Budafok, 500 néző. V.: Polgár.
    GSC: Nagy — Kebele, Burányi, Szabó Zs. (Krözsel), Tömböly, Takács (Katalin), Szabó S., Szabadi, Markóczi, Varga I., Kutasi.
    Ami sikerült a Kőolajnak, illetve a Dunakeszinek — pontot, illetve pontokat szerezni az éllovastól — az nem ment a GSC- nek. Igaz, különösen szünet után sokat veszélyeztetett a Pest megyei együttes. Gól: Varga I. (11-esből). Jó: Baranyi, Nagy, Krözsel.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1989-05-09
  22. Sárbogárd—Gödöllő 1-2 (0-0).
    Sárbogárd, 800 néző. V.: Kronavetter.
    A Gödöllő két szabadrúgásgóllal nyert.
    Gól: Szabó, ill. Varga, Takács. Kiállítva. Sztriskó (Gödöllő). a 84. percben.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1989-04-05
  23. SÁRISÁPI BÁNYÁSZ— GÖDÖLLŐ 0-0 (TIZENEGYESEKKEL 5-4)
    Sárisáp, 1100 néző, vezette: Lettrich.
    A mérkőzés előtt az egyesület vezetői és a szurkolók képviselője ajándékokkal búcsúztatták az aktív pályafutását befejező Piroska Józsefet, aki a jövőben a labdarúgó-szakosztály vezetőjeként folytatja tevékenységét.
    A kezdőrúgást a sárisápi színekben több mint 500 mérkőzést játszott Piroska József végezte el. Az első félidő nagy iramú, változatos játékot hozott, de mindkét csatársor hadilábon állt a helyzetkihasználással. A második félidőben sem csökkent az iram, de a támadásszövésekbe egyre több hiba csúszott. A hazai csapatnak volt több lehetősége, de csatáraik döntő helyzetben sorra hibáztak. Döntöttek a büntetőrúgások, melyek 5-4- es hazai sikert hoztak.
    Jók: Szurdi, Szépvölgyi, Kiss.
    Forrás: Dolgozók Lapja, 1988-08-30
  24. Magyar Kábel—Sárisáp 0-0 (11-esekkel 4-3)
    Budapest, 100 néző, vezette: Staller.
    Sárisáp: Bohner — Papp T., Szurdi, Papp Gy., Sárközi, Tóth (45. perc Polgárdi), Karcagi, Kis J., Lakics, Ormándi, Turcsány. Edző: Haraszti János.
    A Bányász kezdte a játékot és azonnal támadólag lépett fel. Már az első öt percben két szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat, de Karcagi lövéseit bravúrosan hárította Kovács kapus. A 10. percben Ormándi hagyott ki óriási helyzetet. A 37. percben egy szép támadás végén Karcagi 18 méteres lövését Kovács A. tolta szögletre. A sarokrúgást követően Szurdi fejesét a gólvonalról vágta ki egy hazai védő. A félidő végén Lakics remek cselekkel keverte meg a védőket, de gyengén sikerült lövését könnyen hárította Kovács Attila.
    A hazaiak előtt az 55. percben adódott az első és egyben utolsó lehetőség a gólszerzésre, de a jó helyzetben lévő csatár elől Bohner merész előrevetődéssel hárított. A 65. percben Turcsány adott jó labdát Ormándinak, aki hosszan szöktette...
  25. Szegedi Dózsa—Kossuth KFSE 1-0 (0-0)
    Szentendre, 1000 néző. V.: Urbán. KKFSE: Hornyák — Eger, Giron, Szikszai, Hámori Gy., Ambrus, Rojik, Fehér, Fischl (Pozsgai), Hámori L., Becsei. A szegediek ügyesen lassították a játékot, a Pest megyei csapat csak szünet után kezdeményezett többet. Jó: Giron, Ambrus.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1979-04-30
  26. Régen várt siker a hazai pályán
    Jánoshalma—Szegedi Dózsa 2—1 (0—1)
    Jánoshalma, 300 néző. Vezette: Dravecz.
    Jánoshalma: Balogh — Giezinger, Bátyai, Tóth (Józsa a 67. percben!, Márkus — Faddi, Laki, Tápai — Péter, Horváth, Kovács. Edző: Rapcsák Tivadar.
    Szegedi Dózsa: Makai — Emődi dr., Bíró, Bánfi (Csömör a 42. percben! — Nagy, Czirok (Kanász a 65. percben!, Mohácsi, Pócsik — Ladányi, Kun, Szabó. Edző: dr. Kalocsai Géza.
    Mindkét csapat nagyon óvatosan kezdett, s a Védekezésre ügyelve nem mert kitámadni. Az első komoly lövést a 20. percben láttuk, amikor Ladányi célozta meg a jánoshalmi kaput, és Balogh nagy bravúrral védte a hálóba tartó labdát. A szegedi csapat valamivel aktívabb volt a játéknak ebben a szakaszában, és a 25. percben a vezetést is megszerezték. A kapu előtt ide-oda pattogott a labda. A jánoshalmi védelem nem tudott felszabadítani, s végül Makai lábáról a hálóba került a labda. 0—1.
    ^A 35. percben Bánfi kapott sárga lapot. A 40. percben ismét Balogh br...
  27. Gólzáporos vereség Csepelen
    Csepel — Jánoshalma 6—0 (4—0)
    Csepel, 1400 néző, vezette: Simon J.
    Csepel: Kovács A. — Kincses, Kőhalmi, Harangi — Tulipán, Hegyi (Vincze), Wéber, Tóth I. — Tarnóczi, Munkácsi (Hangai), Kelemen. Edző: Keszthelyi Mihály,
    Jánoshalma: Balogh — Geisin ger, Bátyai, Tápai, Faddi— Márkus, Laki, Liliom, Urbán — Kovács, Horváth (Bényi), Edző; Rapcsák Tivadar.
    1 Csepeli támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben mégis a Jánoshalmának nyílt gól- szerzési lehetősége. Horváth beadásáról azonban Kovács lekésett.
    A 9. percben már a vendégcsapat hálójában táncolt a labda. Kincses—Tarnóczi összjáték után Tarnóczi 18 méterről védhetetlen gólt lőtt. 1—-0.
    A 14. percben Balogh bravúrosan védte Tarnóczi közeli fejesét.
    A Í5. percben Tóth 1. legurított szabadrúgását Kelemen 19 mé-. Űrről lőtte a jobb felső sarokba. 2-0.
    A 27., percben ismét Kelemen iratkozott fel a góllövők közé. 22 méteres kapu előtt felpattanó lövésével szemben tehetetlen volt a j...
  28. KECSKEMÉTI FC- SALGÓTARJÁN 3-0 (2-0)
    Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Megyebíró (Tóth S., Hegyi).
    KFC: Sinescu - Czigler, Márkus, Iszák, Gligorovics (Danyis a 63. p.), Tóth Gy., Lukácsi, Tóth I., Farkas (Bimbó az 55. p.), Barna, Babai (Ozsváth az 55. p.). Edző: Kajtár István.
    Salgótarján: Szabó Cs. I. - Kajli (Szoboszlai a 38. p.), Sági, Gyetvai, Nagy P., Forgó, Gubán (Tamási a 60. p.), Palaticzky (Csatlós 60. p.), Kecskés, Szabó Cs. II., Győri. Edző: Kiss Károly.
    Sárga lap: Tóth Gy. a 24., Csatlós a 64., Kecskés a 74., Győri a 77. percben.
    10. perc: Babai átadását Barna jobbról a kapu fölé emelte.
    26. perc: Farkas egy jó csellel átjátszotta védőjét, de nagy helyzetben 18 méterről keresztbe ellőtte a labdát a kapu előtt.
    30. perc: Babai elvette a labdát a tétovázó Ságitól, majd 20 méterről váratlanul kapura lőtt. A labda a vetődő kapus hóna alatt a jobb alsó sarokba surrant, 1-0.
    34. perc: Palaticzky 25 méterről erős, félmagas lövést küldött a bal sarokra. Sinescu ...
  29. Labdarúgó NB I. B - Kevés volt a hazaiak lelkesedése
    Dorogon a Magyar Kupa hőse sziporkázott
    Dorog - Salgótarján 0-4 (0-1)
    Dorog, 1000 néző, vezette: Dubraviczki (Bajkai, Kovács P.)
    Budalakk KFC Dorog: Belányi - Róza - Faragó (Bozai 46. p.), Móra (Vaja 58. p.) - Herczku, Bodó, Marczinkó, Takács - Bajkai (Csapó 46. p.) Brandhuber B., Czifferi. Edző: Bozai Gyula.
    A mérkőzés kezdőrúgását Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori kiváló labdarúgója végezte el.
    Nagy lendülettel kezdett a Budalakk, az 5. percben Móra óriási partdobását .Bajkai megcsúsztatta, Kajli úgy mentett, hogy kis híján saját kapuja jobb felső sarkába bombázott.
    A 30. percben jött a hidegzuhany. Gyors salgótarjáni kontratámadás végén Szabó Cs. forgatta meg a nehézkes dorogi védőket, aztán 14 méterről a bal felső sarokba ívelt, 0-1.
    A szünetben Bozai mester kapu előtti határozottságot kért játékosaitól. Azonban minden maradt a régiben... Az 53. percben jött az újabb tarjám gól. A villámgyors Győri a ...
  30. Csepel - Budalakk Konzorcium FCD 0-2 (0-1)
    Csepel, 500 néző, vezette: Sápi (Mezey, Saskőy).
    Budalakk KFCD: Belányi-Németh (Magyar a 75. perc), Róza, Horváth G., Móra - Bodó (Brandhuber a szünetben), Marczinkó, Herczku, Bajkai - Czifferi, Duli (Takács a 66. perc). Edző: Honti József.
    Ahogy várható volt, a csepeliek nagy erővel támadtak a mérkőzés első perceiben. A dorogiak viszont életveszélyesen kontráztak, már ekkor látni lehetett, hogy a kapkodó fővárosi védelmet köny- nyen át lehet játszani. A 3. percben Németh fejesét Balázs nagy bravúrral védte, a kiütött labdát Róza lőtte meg ismét, de a csepeli portás ezúttal is remekelt. Az 5. percben azonban már ő is tehetetlen volt. Szöglet után Bajkai sarokkal megcsúsztatta a labdát, a berobbanó Németh közelről a hálóba lőtt, 0-1.
    A Budalakk ezután tudatosan hagyta támadni a csepeleieket, hogy kedvenc taktikájukat, a kontrákat játszhassák. A 18. percben Marczinkó ügyesen kilépett a védők közül, egyedül vezette a labdát kapura...
  31. Nyíregyháza -Budalakk KFCD 2-1 (0-1)
    Nyíregyháza, 3500 néző, vezette: Birincsik (Jenei, Márta).
    Budalakk KFCD: Belányi - Faragó, Borsos, Róza, Móra - Németh (Marczinkó), Brandhuber, (Bodó), Csapó, Herczku - Czifferi, Duli (Vajda). Edző: Honti József.
    A 4. percben bal oldali dorogi szöglet után Brandhuber az ötösről alig fejelt a léc fölé. Nagy erővel támadtak a hazaiak, de a Budalakk védelme jól zárt. Sőt, ha kicsit bátrabbak Czifferiék, akkor már az elején meglepetést okozhattak volna.
    A 34. percben Németh elfutott a jobb oldalon, mintaszerű beadásából a jókor érkező Duli 8 méterről a kapu jobb sarkába lőtte a labdát, 0-1. Ezután a hazaiak kapu elé ívelt labdákkal operáltak, bízva a szabálytalanságok kicsikarásában. Birincsik olykor afelett is szemet húnyt, hogy Belányit az ötösön belül faultolják. A bíró minden indok nélkül 50 percig fújta az első félidőt.
    Fordulás után két percet kellett várni a hazaiak egyenlítésére. A 40 méterről beívelt szabadrúgásra Faragó nem m...
  32. 2018.02.17, 19:32 - Csepel SC - Kecskeméti FC 1998
    CSEPEL-KFC 1-0 (0-0)
    Budapest, 500 néző. Vezette: Abrahám (Vavika, Georgie).
    Csepel: Túri - Bereczki, Deme, Németh, Király, Nemes, Rósa (Lukács 16. p.), Deák, Vhrovac, Bubcsó (Csollák 78. p.), Vejmola. Edző: Gyimesi László.
    Kecskeméti FC: Sinescu - Szél, Márkus, Danyis, Gligorovics, Bimbó, Dinnyés, Lukácsi, Ozsváth (Tóth I. 53. p.), Barna, Babai. Edző: Kajtár István.
    Sárga lap: Babai a 29., Vejmola a 32. percben.
    20. perc: Jobb oldali beadás után Barna Cs. fejelt kapura, Túri azonban hárított.
    42. perc: Egy gyors ellentámadás után a Vhrovac 18 méterről fölé lőtt.
    49. perc: Jobb oldali szögletet követően Deák a rövidsaroknál megcsúsztatta a labdát, Sinescu a kapufára tolta, majd az onnan lepattanó labdát Deák 2 méterről a kapu bal oldalába fejelte, 1-0.
    82. perc: Babai jobb oldali beadását Barna szorongatott helyzetben mellé lőtte.
    Küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzést láthatott a közönség. A kecskeméti csapat szezon eleji formát mutatott. A Csepel helyzetei ...
  33. 2018.02.17, 19:25 - Soproni FAC - Kecskeméti TE 1997
    Kettős emberhátrányban
    SOPRONI FAC- KECSKEMÉTI TE 1-0 (0-0)
    Sopron, 1800 néző. Vezette: Molnár J. (Szarka, Boda).
    Soproni FAC: Bíró - Kelemen L„ Sipos, Kovács T., Kelemen Zs., Filipovics (Srdics a 74. percben), Csepregi (Mayer az 57. precben), Guti, Homyák, Mikóczi, Tikosi. Edző: Supka Attila.
    Kecskeméti TE: Sinescu - Gubucz, Szél, Gligorovics, Kecskeméti (Bajusz az 57. percben), Czipper, Márkus, Tuboly (Kovács L. a 79. percben), Vincze, Lajkovics, Babai. Edző: Linka József.
    Sárga lap: Guti a 20., Kelemen L. a 45., Filipovics az 59., Mikóczi a 67., Gubucz a 82. percben.
    Kiállítva: Czipper a 63., Gubucz a 82. percben.
    19. perc: Tuboly 25 méteres szabadrúgása zúgott el a léc fölött.
    38. perc: Tikosi bal oldali beadását Mikóczi 10 méterről fejelte kapura, Sinescu bravúrral hárított.
    57. perc: A védőkről lecsorgó labdát Gligorovics éles szögből, balról alig lőtte mellé.
    63. perc: Szöglethez készülődtek a vendégek, miközben az ötös sarkán Czipper és Hornyák akasz...
  34. Egy pont a nyitányon
    Csepel SC-Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (0-1)
    Döntetlennel kezdte az 1999/2000-es bajnoki szezont idegenben, Csepelen a Kaposvári Rákóczi FC csapata.
    A trópusi hőségben mindjárt a harmadik percben Szintai révén óriási lehetőséget hagyott ki a Rákóczi: az újra Kaposváron játszó csatár 10 méterről a kapust találta el. Egy perc múlva az első csepeli szöglet után Házi kapujának felső lécén csattant a labda. A kánikulai forróság ellenére változatos első 20 percet játszottak a csapatok, amelyben jobbára a Csepel akarata dominált. Aztán az első félóra végén Meksz lövőhelyzetet keresgélt a bal összekötő helyéről 18 méterre a kaputól, majd laposan a lábak között kitűnő labdát adott a leshatáron tartózkodó Pirinek, aki mintegy nyolc méterről higgadtan helyezett a csepeli kapu jobb alsó sarkába (0-1). Még ezután is voltak lehetőségei a vendég Rákóczinak, ám egy perccel a félidő vége előtt a csepeliek egy helyzetből kétszer is egyenlíthettek volna, de szerencsére mindk...
  35. Rákóczi-rohamokkal 3-1 (2-0)
    A Csepel ellen gyorsan feledtette vasárnapi kisiklását a tegnap jubileumot ülő kaposvári csapat. Méltóan az elődökhöz, akik éppen huszonöt évvel ezelőtt játszották Kaposváron első élvonalbeli mérkőzésüket, időnként pompás játékkal és szép gólokkal bizonyították, hogy méltóak a régi sikerkovácsokhoz.
    Rákóczi rohamok vezették be a mérkőzést, s a gól sem sokáig váratott magára. A 10. percben Horváth Z. szabadrúgásból ívelt a kapu elé, a két védő közé becsúszó Barna közelről a hálóba talpalta a labdát. 1-0. A 43. percben Tóth B. jobboldali beadását Horváth Z. öt méterről fejjel küldte a hálóba. 2-0. A 71. percben Szabó M. remek negyvenméteres keresztlabdájával Tóth G. elszáguldott és a jobbösszekötő helyéről a kifutó kapus mellett hosszú sarokba gurított. 3-0. A 89. percben szépítettek a vendégek, Mbemba ártatlan ívelését Filó hat méterről fejelte a kapuba. 3-1. A Rákóczi végig irányította a játékot, sok helyzetet dolgozott ki és akár több góllal is ...
  36. A helyset nem változott
    ZTE—Tatabánya 4:1 (1:1)
    Zalaegerszeg, 4000 néző, v.: Lauber.
    ZTE: Bolemányi — Molnár, Antóni, Mihalecz, Filó — Gáspár (Rácz, a G8. percben), Józsi, Tóth — Szimacsek, (Bogáti, a 41. percben), Soós, Kelemen, Edző: Szőcs János.
    Tatabánya: Dombai — Hernádi, Kovács, Bánfi, Horváth L„ — Selenka (Hegyi, az 59. percben), Arany (Takács, az 59. percben) Knapik — Szabó, Csapó. Sallói: Edző: Monostori Tivadar.
    A tatabányaiak számára a lehető legjobban kezdődött a mérkőzés: Sallói baloldali
    szögletét Gáspár a saját kapujába rúgta. Öngól. 0:1. Hazai próbálkozások következtek de a szoros emberfogással szemben nem igen boldogultak a ZTE csatárai. A 14. percben Szabótól gólhelyzetben elpattant a labda. Az egerszegiek fölénybe kerültek és a 27. percben egyenlítettek: baloldali szöglet után Mihalecz középre fejelte a labdát, amelyet Kelemen kapásból a hálóba lőtt. 1:1. Ezt követően is jobbára a zöld-fehérek irányították a játékot, de a szünetig komoly helyzetet ...
  37. TATABANYA—ZTE 2-0 (2-0)
    Tatabánya, 2500 néző. Vezette: Hartmann.
    Tatabánya: Józsa — Udvardi, Váczi, Csanálosi — Sass, Ignácz, Klausz, Banica (Simon 67. perc) — Süveges, Onucsin, Szekeres.
    ZTE: Tóth — Dobos, Kovács L., Szabó I., Horváth J. — Varga, Rózsa, Szabó II., Farkas (Fujsz 46. perc) —Gyurkity (Pálcsa 66. perc), Zalys.
    Gólszerzők: Ignácz (1. perc), Váczi (11-esből, 10. perc).
    A nézőtéren többen még csak a helyükre igyekeztek, amikor a Tatabánya az első percben megszerezte a vezetést. Szekeres remekül indította Ignáczot, aki a védőit lefutva 14 méterről vállalkozott lövésre, a labda pedig a bal alsó sarokba vágódott. 1-0.
    És még nem volt vége. A 10. percben Ignácz szabadrúgása után kifutott a jobb oldali zalai védelem, miközben az egyedül álló Klausz, Süveges elé fejelt, a ki vetődő Tóth azonban elhúzta a lábát. A büntetőt Váczi a kapu jobb oldalába lőtte. 2-0.
    Négy perccel később Banica a bal oldalon elfutott, már a 16-oson belül járt, amikor Onucsinhoz továb...
  38. 2018.02.17, 15:30 - FC Hatvan - FC Eger 1996
    FC Hatvan - FC Eger-Egertej 1-0 (0-0)
    NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Hatvan, 1000 néző. V.: Mohácsi (Mezei, Farkas)
    FC Hatvan: Nagy I. - Gephard - Károly, Szabados - Varga, Nahóczky, Lénárt, Nagylaki, Nagy Gy, T. - Ferencz, Rácz. Edző: Bóna Zoltán.
    FC Eger: Molnár - Tóth A - Schindler, Gyöngyösi - Berecz, Bábik, Bud, Unyatinszki, Telek - Bezzegh, Kormos. Edző: Csuhay József.
    Csere: Kormos helyett Szamosi a 32., Berecz helyett Csomós a 63., Ferencz helyett Andrási a 74., Nagy Gy. T. helyett Kata a 78., Rácz helyett Sármány a 83. percben.
    Gólszerző: Varga A. az 57. percben.
    Kiállítva: Gephard és Csomós a 83. percben.
    Sárga lap: Gephard a 4L, Unyatinszki a 43. percben.
    2. perc: Varga hatalmas partdobását követően Nagylaki elé került a labda, aki közelről Molnárba lőtte a labdát. 5. perc. Bud 18 méteres ballábas lövését fogta Nagy I.
    16. perc: Nagy Gy. T. kitűnő labdával ugratta ki Ferenczet, akinek 16 méteres lövése a kifutó Molnárról pattant a mezőnybe.
    19. perc...
  39. 2018.02.17, 15:26 - Eger SE - Hatvani KVSC-Deko 1990
    Az ítész: Fodor
    Eger SE—Hatvan Deko 1-0 (0-0)
    Eger, 500 néző. V.: Holczimmer.
    ESE: Bodolai — Vojtekovszki, Csendes, Csűri, Jávorszki — Mirkóczki, Oláh, Horváth, Aranyos — Fodor, Kormos. Edző: Bánkúti László.
    Hatvan: Vincze — Gephard, Hegedűs, Krasnyánszki, Nagylaki — Tuifel, Palkovics, Gömöri, Aux — Borostyán, Farkas. Edző: Tóth Dénes.
    Gólszerző: Fodor az 56. percben.
    Csere: Palkovics helyett Sima a 72., Aux helyett Szécsényi a 76., Kormos helyett László a 84. percben.
    Sárga lap: Gephard a 27., Tuifel a 60., Csendes a 70., Szécsényi a 86. percben.
    A találkozó első említésre méltó eseménye Fodor 20 méteres lövése volt. A másik oldalon Borostyán keverte meg a védőket, de a jó ütemben kimozduló Bodolai elcsípte a beadását. Negyedóra telt el, amikor Fodor lépett ki középen, de bal lábas, 13 méteres lövését Vincze a kapufára ütötte. Nem sokkal később Borostyán két csel után Palko- vicshoz passzolt, de a középpályás erőtlen lövését Bodolai gond nélkül hárította. Kisvá...
  40. 2018.02.17, 15:22 - Hatvani KVSC-Deko - Eger SE 1991
    Hatvan-Deko — Eger SE 1-1 (0-1)
    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Hatvan 1500 néző. V: Aczél
    Hatvan: Nagy — Kelemen, Károly, Krasnyánszki, Szabados — Baranyi, Gebhard, Gömöri, Orovecz — Mózner, Martinenkó. Edző: Tóth Dénes.
    ESE: Bodolai — Vojtekovszki, Csendes, Lengyel, Aranyos — Vadicska, Csató, Kormos, Oláh — Berecz, Báder. Edző: Varga Zoltán.
    Cs: Károly helyett Nyikos a szünetben, Mózner helyett Hutter a 70., Báder helyett Szerdahelyi a 75. percben.
    Gólszerző: Báder a 24., Orovecz a 89. percben.
    Sárgalap: Gömöri a 25., Vadicska az 53., Gebhard a 62. percben.
    A két edző mintha csak megbeszélte volna a mérkőzés taktikáját: ti támadtok, mi védekezünk. Vagyis a hazaiak trénere Tóth Dénes azzal küldte ki a pályára fiait, hogy .kontratámadásokkal próbálkozzanak, csalják ki térfelükről az egrieket. Azért választotta ezt a taktikát, mert az Eger védelme szerinte sebezhető, ugyanakkor a vendégek középpályás sora mozgékony, a Deko csatárai viszont gólveszélyesebbek. Varga Zolt...
  41. Góllá érett a félegyháziak fölénye
    KTK-RÁKOSPALOTA 1-0 (0-0)
    Kiskunfélegyháza, 800 néző. Vezette: Bába.
    KTK: Banó - Márics, Nagy L., Fekete I., Újfalusi (Síber a 75. p.), Fekete Zs. (Fütyü a 81. p.), Csincsák, Zahorecz, Korom, Fórizs (Karsai a 71. p.), Lapsánszki. Edző: loan Patrascu
    Rákospalota: Cser - Takács B. (Siteri a 46. p.), Takács S., Podhorszky, Virágh, Szőcs, Bélteki, Kovács (Herczeg a 60. p.), Karászi, Balogh, Doma. Edző: Kiss László.
    21. perc: Fekete I. a jobb oldalon vitte fel a labdát, Fórizs elé adott, aki az ötösről lőtt, ám két védő önfeláldozóan belevetődött a labda útjába.
    33. perc: Újfalusi szabadrúgásból Fekete I. fejére ívelt. A játékos közelről kapura fejelt, Cser bravúrral védte a felső sarokra tartó labdát.
    46. perc: Lapsánszki középre adott labdáját Fórizs kapásból küldte kapura. Cser ismét a helyén volt.
    54. perc: Újfalusi két csel után nagy erővel lőtt, a kapus ujjheggyel mentett.
    61. perc: Újfalusi négy védőt és a kapust is kicselez...
  42. REAC-KTK 2-1 (1-0)
    Budapest, 200 néző. Vezette: Mezei.
    REAC: Cser - Balogh, Takács, Virág, Szabó, Bélteki, Gelbmann, Siteri (Szőcs 64.), Doma, Karászi, Podhorszki. Edző: Kiss László.
    KTK: Bánó - Márics, Márton, Nagy L. Korom, Újfalusi (Siber 87.), Fekete, Truczka, Kecskés, Czigléczki (Karsai 47.), Fórizs. Edző: loan Patrascu.
    14. perc: Doma vitte el a bal oldalon a labdát, beadását Bélteki lőtte a hálóba, 1-0.
    69. perc: Nagy L. szöglete után Kecskés perdítését Fórizs küldte a léc alá, 1-1.
    89. perc: egy jobb oldali beadást Karáti lőtt a kapuba, 2-1.
    Kiállítva: Márton (37. percben a partjelző megsértéséért).
    A mezőnyben egyenrangú ellenfélként küzdött a KTK, viszont a helyzeteit nem tudta értékesíteni. A második félidőben úgy tűnt, meglesz a döntetlen, de az utolsó percben kapott gól miatt alulmaradt a vendégcsapat.
    Kitűnt: Bélteki, Karászi, illetve Márics.
    Kiss László: - A kiállítás teljesen megzavarta a REAC-t.
    loan Patrascu: - A második félidőben mutatott...
  43. Bátortalan bátoriak
    Soroksári TE- Nyírbátor 2-0 (2-0)
    Soroksár, 600 néző. V.: Szökrény (Győr, Gyarmati).
    Soroksár: Borsos- Takó, Frick, Szente-Soós, Bősze, Duró T., Simon J. (Hidi a 62. p.), Joó (Erdélyi a 74. p.), Gyurováth, Jankov (Simon F. a 60. p.). Edző: Gálvölgyi István.
    Nyírbátor: Körmös - Kosán, Balogh, Lukács - Szegedi, Szabó, Lengyel, Kertész (Márton a szünetben), Csapos-Kovács 1., Szilvási. Edző: Baracsi János.
    Gólszerző: Gyurováth a 38. ás a 42. percben.
    Sárga lap: Szabó a 16., Kosán a 27., Simon J. az 50. percben.
    38. p.:Jankov bal oldali beadása után Csapos a 16-oson belül meg- lökteSowfaki elesett. A játékvezető büntetőt ítélt, ami Gyurováth váltott
    gólra, midőn a kapu bal sarkába helyezte a labdái. 1-0.
    42. p.: Gyurováth 25 méterről a bal felső sarokba bombázott. 2-0.
    Sokáig jól tartotta magát a Nyírbátor, ám az első félidő hajrájában megingott a mindaddig hibátlanul záró vendégvédelem. Igaz, a házigazdák csupán büntetőből, majd egy hálószagga...
  44. Ismét régi a Nyírbátor
    Nyírbátori FC-Hajdúnánás-Nánás-Gabona FK 3-1 (1-1)
    Nyírbátor, 500 néző. V.: Saskőy (Herbály, Vámos T.).
    Nyírbátor: Körmös - Lukács, Balogh, Lengyel, Kosán - Márton, Gubányi, Csapos, Bandics - Kovács (Lőrincz a 75. p.), Tóth. Edző: Baracsi János.
    Hajdúnánás: Pongor - Nagy I., Cséki, Tar, Papp, Csiszár, Árvai T. (Oborzil 72. p.), Nagy II., Mikita, Kórász, Vass. Edző: Albert Csaba.
    Sárga lap: Tóth a 60. percben.
    Gólszerző: Gubányi a 7., Nagy II. a 24., Tóth az 50. és a 80. percben.
    7. p.: Kosán bal oldali szabadrúgását Gubányi 6 méterről fejelte a bal alsó sarokba. 1-0
    24. p.: A nyírbátori védők között pattogó labdát Nagy II. 11 méterről vágta a kapu jobb oldalába. 1-1
    50. p.: Balogh hatalmas bedobása átszállt a védők feje fölött, az érkező Tóth 5 méterről a kapuba bólintotta. 2-1 '
    80. p.: Csapos indításával Lőrincz lépett ki, begurítása után Tóth bombázott a nánási kapuba. 3-1
    A csendes áprilisi délutánon egy barátságosnak tűnő mérkőzé...
  45. Demecseri FC-Komáromi FC 0-1 (0-1)
    Az új edző, Plotár Gyula sikeres bemutatkozása
    Demecser, 800 néző, vezette: Puhl, (Birincsik, Jenei).
    Demecser: Petranics - Horváth M., Szűcs, Torda, Hudák(65. p. Vacsilja) - Babjak (46. p. Tanyi), Dudnyik, Gombkötő, Lente - Szilágyi (60. p. Minyin), Mérész. Edző: Rozsnyai Béla.
    Komárom: Bíró - Wohl - Horváth L. (88. p. Bognár), Szalma, Matics - Letenyei, Dupcsik, Szenes, Megyesi (71. p. Rózsahegyi) - Kajdy, Szabó T. (84. p. Ugrai). Edző: Plotár Gyula.
    A 8. percben megszerezte a vezetést a KFC. Letenyei nagyszerűen húzott el a jobb oldalon, beadása átszállt a berobbanó Szabó T. feje felett, de érkezett Kajdy, s 6 méterről higgadtan a vetődő Petranics mellett a jobb alsó sarokba helyezett, 0-1.
    A 24. percben Dudnyik nagy lövése centikkel zúgott el a jobb felső sarok fölött. A 30. percben egy ellentámadást követően Dupcsik ballal bombázott mellé. A 38. percben Hudák 24 méteres szabadrúgását Bíró a bal alsó sarok előtt csípte el.
    A m...
  46. Jól sikerült búcsú
    Oroszlány—BHTE Törley 2-1 (1-0)
    Oroszlány, 500 néző, vezette: Segovics.
    Oroszlány: Simon — Miksi, Tóth, Verő, Gárdony Mészáros, Szabó, Sipos, Selymes Gy. (85. p. Kishonti) Trampler, Inczédi (74. p. Rév). Edző: Máté Aladár
    A 16. percben szemre is tetszetős jobb oldali támadás végén megszerezte a vezetést az OBSK. Szabó a 16-oson belül önzetleniül Tramplerhez játszott, aki 8 méterről „kilőtte” a bal sarkot. 1—0.
    A szünetig hátralévő szűk félórában is a hazaiak birtokolták többet a labdát, és ügyes, gyors támadásokkal, olykor „őrületbe kergették” a vendégvédőket.
    Szünet után, a 65. percben, Sípos óriási helyzetben, 8 méterre a BMTE kapujától addig ügyetlenkedett, míg odalett a gólszerzési lehetőség Nem sokkal később Inczédi rontott szintén kecsegtető helyzetben.
    A 75. percben újabb gólt lőttek a hazaiak. Szabó remek cselek után a bal oldalon üresen robogó Rév elé játszott, aki tíz méterről az első labdaérintésből azonnal a kapu bal oldalába bombázott...
  47. Bár voltak nehéz pillanatok
    Beremendi Építők - Szentgotthárd 3-0 (1-0)
    BEREMEND 600 néző. V.: Böröczi.
    Beremend: Hatala - Bábli, Macsi, Juhász, Vida - Elek, Polgári (Halász 86. p.), Martinov (Söllei 88. p.), Nagy A. - Fülöp, Fónai (Pinczehelyi 80. p.). Edző: Toma Árpád. Szentgotthárd: Borsos - Bánfalvi, Dobos, Korpics, Deák - Víg, Kovács K., Kovács Cs. (Simonyi 55. p.), Dani - Pribék, Szőke (Sylla 70. p.). Edző: Németh Imre.
    43. perc: Fónai egy nagyszerű indítás után egyből az elfekvő kapus mellett a hosszú sarokba lőtt (1-0).
    57. perc: Egy bal oldali szabadrúgást Fülöp végzett el, azt a kapus csak kiütni tudta, Nagy A. 20 méterről rábombázott, a labda a felső kapufáról vágódott a hálóba (2-0).
    85. perc: Elek a vendégek kapusa mellett is elhúzta a labdát, majd önzetlen módon középre gurított, a jókor érkező, korábban csereként beállt Pinczehelyi közelről nem hibázott (3-0)
    Az első félidőben a megfiatalított és a téli szünetben nagy változásokon átesett Beremend kiss...
  48. Budafok-Beremend 4-1 (2-0)
    Budafok, 800 néző, vezette: Hidasi
    Budafok: Erdélyi -Nagy, Wendler (Héjjas 66p), Igor, Szabó -Dragoner, Hídvégi (Kozma 86. p.), Bősze - Takó, Garas, Szabó. Edző: Gáspár József.
    Beremend: Hatala - Bábli, Óbert, Dárdai (Kirchner 60. p.) Macsi - Sztipánovics, Jäkl, Weinert, Müller G. - Szabó (Valkai 60. p.), Fülöp. Edző: Dárdai Pál.
    Az elején, a 6. percben Garas 26 m-es lövését még a léc alól szögletre tolta Hatala, de a beadott szöglet után Wendler 16 m-es ballábas, éles lövése a jobb alsó sarokban kötött ki.
    (1-0)
    A 10. percben egy labdát Dragoner 35 m-ről, laposan, nagy erővel, a tömörülő beremendi védők között a hálóba vágott. (2-0).
    Az első beremendi helyzet a 29. percben adódott, amikor Jäkl lépett ki középen és az utolsó pillanatban a kifutó Erdélyi szögletre mentett.
    Az 58. percben lesgyanús helyzetben Takó lépett ki a jobbösszekötő posztján, és 15 mé- térről a kifutó Hatala fölött a hálóba emelt (3-0).
    A 64. percben a lesre játszó...
  49. Videoton - Komáromi FC 7-0 (4-0)
    Székesfehérvár, 1000 néző, vezette: Dubraviczky (Szökrény, Molnár I.).
    Videoton: Milinte - Cheregi - Gáspár (78. p. Hosnyánszki), Lévai-Németh T., Fodor, Csató, Sipeki (64. p. Szilágyi), Bány - Lendvai (60. p. Fogamsi), Gyurováth. Edző: Csank János.
    KFC: Ozoróczi - Krstenansky - Tőcsér (66. p. Holbik), Musitz, Matics - Schafranek, Ugrai, Bombicz, Megyesi - Jankóczi, Takó. Edző: Rákos Attila.
    A mérkőzés krónikája, 2. perc: Musitz 18 méteres lövését szép vetődéssel mentette Milinte. 6. p.: Bány szögletrúgása érintés nélkül a hosszú sarokban kötött ki, 1-0. 41. p.: Lendvai jobbról adott be, az érkező Gyurováth pedig 7 méterről a kapu jobb sarkába fejelt, 2- 0. A 44. p.: Lendvai Csató fejére varázsolta a labdát, aki azt a kapu közepébe bólintotta, 3-0. 45. p.: Bány átadá- A sát Lendvai mesterien perdítette a bal felső sarokba, 4-0. 55. p.: Megyesi balról belőtt labdáját Jankóczi egyből alig lőtte mellé. 63. p.: Gyurováthot Tőcsér csak szabály...
  50. TFC Cegléd - Komáromi FC 6-4 (1-1)
    Cegléd, 500 néző, vezette: Farkas.
    CEGLÉD: Nagy T. - Schultz (77. p. Izsák), Serban, Gligorovics (46. p. Santo), Holló, Bánföldi, Balogh, Usvat (46. p. Beserman), Kiss P, Keresztúri, Szabó T. Vezetőedző: Vágó Attila.
    KFC: Pikács - Cseri, Musitz, Gombos, Matics, Schafranek (73. p. Tőcsér), Kryriakos, Andai, Takó, Jankóczi, Ugrai. Megbízott edző: Matics Gyula.
    Krivánek Jozef, a KFC gyúrója szombaton utoljára segítette Maticsékat. A szlovák masszőr Kuvaitban kapott állásajánlatot egy barátja révén, és a keddi edzésen elbúcsúzik a fiúktól.
    Ugyancsak mától Rákos Attila a KFC edzője, de a TFC-Cegléd ellen még Matics Gyula csapatkapitány határozta meg a taktikát, amelyet a 63. percig nagyszerűen betartottak a fiúk.
    8. p.: Jankóczi 17 méterről okosan a léc alá bólintott, 0-1.45. p.: Szabó T. 5 méterről a hálóba lőtt, 1- 1. 48. p.: Schafranek szabadrúgása a jobb alsó sarokban kötött ki, 1-2. 64. p.: Santo éles szögből a léc alá vágta a labdát...
  51. Ismét előnnyé változott a hátrány
    Szolnoki MÁV-Neusiedler-Érdi Sport 2-1 (0-0)
    Szolnoki MÁV: Bak 8 -Fehér 5 Antal 5 Müller 5 Lajkovics 7 Major 6 Ács 6 Horváth 5 Pelles 5 Fedor 5 Urbán 6 Edző: Rózsavölgyi László
    Érdi Sport: Elbert 6 -Kult 6 Hosnyánszki 6-2=4 Mérey 5 - Kóczián 6 Filó 5 Vaskó 6 Bernáth 6 Nikolov 5 -Gyura 6 Hofmann 5 Edző: Kozma Mihály
    Szolnok, 1500 n., v.: Cserna (6) (Kiss Gy., Tamássy).
    Csere: Filó helyett Németh J. a 63., Gyura h. Ócsai a 71., Müller h. Balogh, Bernáth h. Németh R. a Ti., Horváth h. Bontovics a 74., Ács h. Hegedűs a 90. percben.
    Sárga lap: Hosnyánszki a 65., Ócsai a 76., Urbán a 91. percben.
    Kiállítva: Hosnyánszki a 69. percben.
    42. perc: Hoffmann a 16-os- nál balra gurított Gyurának, az érdi támadó 12 méteres lapos lövését Bak bravúros mozdulattal mentette a bal sarok elől.
    50. perc: Lajkovics viharzott el a jobb oldalon, centerezéséből Fedor 10 méterről a jobb sarok mellé fejelte a labdát. Kirúgás után Gyura maradt üresen a lass...
  52. Sikerült elrontani a végjátékot
    Szolnoki MÁV-Neusiedler—Komárom FC 1-3 (0-2)
    Szolnok, 600 néző, vezette: Harsányi (8) (Jenei, Tumó)
    Szolnok: Szabó 5 — Antal 4 — Fehér 4, Müller 5 - Bábik 6, Gradinariu 4, Kádár
    4, Szoboszlai 5, Ivitz 6 — Fedor 5 , Bernáth 4. Edző: Tóth Dénes.
    Komárom: Pikács 6 — Cseri 6 — Musitz 5, Krstenánszky 6, Matics 5 — Schafranek 6, Gombos 5, Ugrai 6, Megyesi 6, Andai 7 — Jankóczy 5. Edző: Rákos Attila.
    Gólszerzők: Schafranek a 9., Megyesi a 45. Szoboszlai a 60., Krstenánszky a 68. percben.
    Sárga lap: Fedor a 32., Pikács a 60. percben.
    Szögletarány: 14:1 (2:1)
    Csere: Fehér h. Urbán (0) a 33. Antal h. Schwarcz (5) a 46., Urbán h. Németh (4) a
    60., Megyesi h. Bombicz a 65., Jankóczy h. Tőcsér a 82., Schafranek h. Holbik a 92. percben.
    9. perc: Megyesi a bal oldalon lépte át a felezővonalat, majd balról a tizenhatos elé ívelte a labdát, ahoZ Schafranek senkitől sem zavartatva lekezelte, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelte, 0-1.
    1...
  53. A dorogiak legalább egy pontot megérdemeltek volna
    Érd - Budalakk KFCD 1-0 (1-0)
    Érd, 100 néző, vezette: Hanacsek.
    Budalakk KFCD: Tomik (Belányi) - Borsos - Faragó, Herczku, Horváth G. - Bodó, Marczinkó, Bajkai, Takács (Móra) - Bozai, Vajda (Brandhuber). Edző: Bozai Gyula.
    A vendégek alaposan felkészültek az érdiekből, jól tudták, hogy a Pest megyei csapat igen alattomos, durva futballt játszik. így volt ez ősszel is, amikor Dorogon 1 -0-ra nyertek, és a játékvezető hagyta a túl férfias játékukat érvényesülni. Most is így történt. A Budalakk hiába irányította végig a játékot, Kozma Mihály legénysége gondoskodott róla, hogy ezúttal is megfélemlítsék a vendégeket. Ehhez, sajnos Hanacsek játékvezető is jó partnernek bizonyult.
    A dorogiak remekül kezdtek, mégis a hazaiak értek el gólt az 5. percben. Az egykori tatabányai szélső. Süveges nagy védelmi hiba után hét méterről talált a hálóba, 1-0. A labda Tomik vállát érintve landolt a kapuban. A 15. percben Bodó 12 méteres lö...
  54. Egyre lejjebb a táblázaton
    Demecseri FC—Szolnoki MÁV Neusiedler 1-0 (0-0)
    Demecser: Petranics 6 -Horváth M. 5 Torda 5 Szűcs 6 Hudák 5 Balogh T. 6 - Babjak 5 Dudnyik 5 Lente 4 -Lehóczki 6 Mérész 5 Edző: Rozsnyai Béla
    Szolnoki MÁV: Bak 7 -Balogh P. 6 Szecsei 6 Antal 6 Draskóczi 5 -Ludasi 5 Horváth Cs. 6 Szalai 6 Bontovics 6 -Major S. 5 Fedor 5 Edző: Rubold Péter
    Demecser, 600 néző, vezette: Bukovics (6) (Zvolenszky, Drucskó).
    Csere: Lente h. Gombkötő (5) a 42., Mérész h. Danyi (5) a 49., Horváth M. h. Minin (5) az
    59., Antal h. Major L. a 64., Horváth Cs. h. Sinkó a 75., Ludasi h. Bernáth a 82. percben.
    Sárga lap: Balogh T. (Fedor buktatásáért) a 60., Fedor (Minint buktatta) az 59.. Balogh P. (Minin lerántáséért a 62.), Szalai (Dudnyik buktatásáért) a
    70., Babják (Szálait buktatta) a 83. percben.
    Szögletarány: 7:5 (4:1).
    14. perc: Fedor jobbról begurított Major S.-hez, aki lefordult őrzőjéről, de 12 méterről
    leadott lövése a védőkről kivágódott.
    55. perc:...
  55. 2018.02.13, 07:46 - MTK - Videoton SC 1973
    MTK—VIDEOTON 3:0 (2:0)
    A pénteken Szombathelyen megkezdődött labdarúgó-bajnokságot szombaton délután a Hungária körúti pályán folytatták, az MTK az előző bajnokság legjobb vidéki csapata, a Videoton ellen lépett pályára.
    MTK—Videoton 3:0 (2:0). 8 ezer néző, vezette: Somlai. Góllövő: Koritár (3, egyet 11-esből).
    Forrás: Dunántúli Napló, 1973-08-19
  56. Komlói Bányász—SZEOL 4:2 (1:0)
    Komló, 3000 néző, vezette: Marton.
    Góllövők: Juhász (7. és a 73. perc), Vörös (65.), Bordács 11-esből (66. perc), Vass (11-esből 72. p.), Dárdai (86. p.). Sárgalap: Mészár 49. perc. Varga 50. perc.
    Komlói Bányász: Erdősi — Tallósi, Kovács, Makray, Tihanyi, — Dárdai, Tresch — Bordács, Juhász, Orsós, Horváth (Pál 71. p.).
    SZEOL: Bujtár — Várhelyi III., Varga, Zámbori, Vírágh — Vörös, Pataky, Mészár, Imri — Vass, Berkes.
    A 7. percben Horváth remek labdájával Juhász lefordult védőjéről és a 16-os vonaláról védhetetlen gólt ragasztott a léc alá, 1:0. Továbbra is támadásban maradt a komlói csapat. A 18. percben Bordács átadásával Tresch húzott el, a 16-os oldalvonalán belül járt amikor buktatták. A megítélt 11-est Tallósi a jobb kapufa mellé vágta. A 28. percben Bujtár védése keltett izgalmat amikor Tresch gólbatartó labdáját ütötte ki a bal felső sarokból. A 32. percben és a 33. percben veszélyes támadást vezetett a Szeged. Előbb Kovács mentet...
  57. Pontot szerezhetett volna a Komló
    Rába ETO—Komlói Bányász 2:1 (1:1)
    Győr, 4000 néző, vezette: dr. Vincze.
    Rába ETO: Palla — Keglovich (Izsáki a 67. percben), Pozsgai, Magyar, Sebők, Nagy, Pénzes, Somogyi, Varsányi, Póczik. Glázer (Stolcz a 67. percben). Edző: Farsang Elek.
    Komlói Bányász: Buús - Kótai, Tallósi, Csordás, Horváth, Makray, Bordács, Juhász, Tresch, Orsós (a szünetben Dárdai), Bencsik. Edző: Lantos Mihály.
    Verőfényes, gyönyörű napsütéses időben kezdődött a mérkőzés. A győri szurkolók nagyon tartottak a Komlói Bányásztól. Az első percben veszélyben forgott Buús kapuia. Póczik labdáját az előretörő Maqyar kapta, és beadásszerű lövése a kapufáról vágódott ki. Ezután .Bencsik lövése akadt el a győri védőkön. A 3. percben Glázer szerelte remekül Kőtárt, majd a kitörő Juhászt érte lesen Orsós labdája. A 4. percben győri támadást rombolt biztosan a komlói védelem, majd Tallósi nagyvonalúan mentett Varsányi elől. A 8. percben Pozsgai, a kaputól 12 méterre kézzel üt...
  58. 2018.02.13, 07:18 - MTK - Komlói Bányász SK 1971
    Újabb komlói siker
    Komlói Bányász-MTK 1:0 (1:0)
    Hungária krt., 3000 néző. Vezette: Balla Gy. (Vadas Gy., Fehér II.).
    Komló: Buús - Lazaridisz, Kovács, Mokray, Csordás — Horváth, Solymosi, Orsós — Bordács, Juhász, Ben- csik. Edző: Lantos Mihály.
    MTK: Brünyi — Pécsi. Oláh, Csetényi, Borik — Csorna, Kovács, Borsó — Mezei, Kermonidisz, Kunszt. Edző: Palicskó Tibor.
    Csere: Borsó helyett Kottán a szünetben, Horváth heyett Mohácsik, Orsós helyett Egri, mindkettő a 60. percben, Kermanidisz helyett Bányász a 64. percben. Góllövő: Bordács a 32. percben, Szögletarány: 5:3 (3:1) a Komló javára.
    A mérkőzés előtti sajtófogadáson, amely az egykori MTK- ra emlékeztetett, az összeállításokra vonatkozó kérdések után első helyen szerepelt az eltiltott játékosok ügye. Mint ahogy o fővárosi egyesület szakvezetői elmondták: a fegyelmi kérdésben semmi előrehaladás nincs, az úgynevezett amnesztia várat magára
    Ami azt illeti, a vendéglátó csapat teljesítményén most is nagyon érződött a rutin...
  59. Győzelemmel kezdett a Pécsi MSC
    PMSC—Nagybátony 2:0 (0:0)
    Üjmecsekalja, 5000 néző. V.: Lauber.
    PMSC: Jankovics — Iványi, Schulteisz, Dárdai L, Kincses — Dárdai P., Bálint, Lőrincz (Kiss, a 73. percben) — Kardos, Hámori (Fábián, a 73. percben), Jónás. Edző: Garami József. Nagybátony: Palczhuber — Balla, Pozsár I., Pozsár II., Nagykiske — Berták (Szabó, az 58. percben), Veress, Kovács F. — Nagy A. (Orosz, a 74. percben), Dóra, Loch. Edző: Horváth Mihály.
    Kellemes időben, jó talajú pályán került sor a mérkőzésre. A vendégek már az első percekben megszállták saját kapujuk előterét, így a kezdeményezést azonnal átvehették a pécsiek. Az első nagy lehetőség a 11. percben adódott a piros-feketék számára. Dárdai P. 17 méterről lőhetett szabadrúgást, a nagyerejű bombát a vendégek kapusa kapufára tenyerelte. öt perccel később Hámori és Jónás is lekésett Bálint beadásáról. Ez is nagy helyzet volt. Az első negyedóra eltelte után esett az iram és csak a 30. perctől
    lendült ismét ját...
  60. 2018.02.13, 06:42 - MÁV DAC - Pécsi MSC 1975
    A nagyobb lelkesedés döntött
    MÁV DAC—Pécsi MSC 1:0 (0:0)
    Győr, 1500 néző. Vezette: Marton.
    MÁV DAC; Krass - Kiss, Kovács, Kalmár, Szalai - Németh, Hanich, Gyömörei — Csollány, Pálos, Kozenkov. Edző: Kovács Imre.
    PMSC: Katzirz — Iványi, Maurer, Englóner, Kincses - Dárdai Lajos, Dárdai P., (Schulteisz 81. perc), Lőrincz - Kardos (Fábián a szünetben), Kiss L., Jónás. Edző: Garami József.
    Már a 4. percben nagy lehetőség adódott a pécsiek számára. Hanich rövid hátraadását Kiss elcsípte, eqyedül nyargalhatott a győri kapu felé, aztán 14 méterről úgy rúgta meg a labdát, hogy az, a kifutó Krass lábáról vágódott vissza a mezőnybe. A 10. percben viszont a pécsiek kapuja került komoly veszélybe. Hanich ügyes cselekkel bújt ki a oécsi védők között, a kifutó Katzirz fölött átemelte a lab'dát, de a felső lécről visszavágódott. A 23. percben Dárdai Pál hozta fel a labdát. Jónáshoz játszott, a szélső néhány lépés után lágyan középre ívelt, de Kiss óriási helyzetből 2 méterről a léc föl...
  61. Dunaújváros—Kossuth KFSE 1:1 (1:0)
    Szentendre, 1000 néző. V: Szávó.
    KKFSE: Menyhárt — Bene, Bodoki, Csider, Gálhi- di, Répási, (Deákvári), Gálvölgyi, Pogány, Barta (Mészöly P), Lazsányi, Fodor.
    A helyiek megváltoztatott összeállításban szerepeltek, több újonc jutott szóhoz. Az eseménytelen első félidő 44. percében vezetéshez jutott a vendégcsapat. Szünet után javult a játék színvonala, a KKFSE játékstílusának megfelelően széleken vezette támadásait. A 70. percben egyenlített ki a hazai csapat, Gálvölgyi középre ívelt szabadrúgását Mészöly P. fejelte a hálóba. G: Mészöly P. Jó: Gálvölgyi, Csider, Bene.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1976-06-22
  62. 2018.02.13, 06:27 - Volán SC - MÁV DAC 1976
    Volán—MÁV DAC 3:2 (2:1).
    Rákoscsaba, 2200 néző. V.: Kati. Góllövők. Németh, Hajdú, Kü (11-esből), illetve Csollány, Csizmadia.
    Forrás: Dunántúli Napló, 1976-06-21
  63. Mohács-BMTE-Törley 2-1 (0-1)
    Mohács, 1000 néző. V.:Vukmann.
    Mohács: Antal — Újvári (Kovács L., a szünetben), Kófiás, Katona, Reit — Becker, Laczkovics, Gilitsch - Ratting, Hrotkó, Martina. Edző: Bőzsöny János.
    BMTE-Törley: Lippai — Takó, Martin, Bátyi, Bélik — Bősze, Rottenbiller, Csikós, Beringer — Jankov (Vincze, a 84. percben), Báder. Edző: Sárközi Lőrinc.
    41. perc: Csikós futott el a bal szélen, középre ívelt, és a bámészkodó védők között Báder előrevetődve. csukafejessel bevette Antal kapáját (0-1).
    74. perc: Kapu előtti kavarodás után Martina lövése lepattant a védőkről Hrotkó elé, ő predig 4 lépésről a hálóba pofozta a labdát (1-1).
    88. perc: Katona fejelt le egy beadást a 16-oson belül Hrotkó elé, a csatár közeli lövése előbb még kipattant Lippairól, de duplázása a jobb alsó sarokban kötött ki (2-1).
    Nem úgy indult a mérkőzés, mintha a mohácsiak utolsó hazai mérkőzésükön kedveskedni akarnának szurkolóiknak. 25 perc kellett ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak a...
  64. Oroszlányi Bányász—Volán SC 1:0 (0:0)
    Oroszlány, 1500 néző, vezette : Tompa.
    OBSK: Papp L„ Horváth, Vízkeleti, Sárosi, Sipos. Papp M., Kovács, Babai, Rinnbacher (53. perctől Viczián), Dákai, Szlobodics. Edző: Mészáros Imre.
    Mezőnyjátékkal Telt az első 15 perc, majd feljött a Volán. A17. percben Hajdú szögletét emelte ollózva kapu mellé az előre törő Ebedli. A 25. percben Sárosi a jobb oldalon felfutó Horváth-hoz játszott. A jobbhátvéd beadása a védők lába között suhant el, a. bal oldalon Szlobodics még elérte, az ő beadását öze mentette. Két perc múlva Bartosik lőtt, de Papp L. remek védéssel megszerezte a labdát. Élénkült a játék, a Volán fölényét újabb szögletek jelezték. A 31. percben Hajdú beadását Bartosik ismét egyből lőtte kapura, de Papp L. lábbal hárított. A 36. percben Horváth beadását Szepesi vágta ki a befutó Papp M. elől. A 43. percben Dákai perdített az üresen hagyott Szlobodics elé, aki elhamarkodva mellé lőtt.
    A második. játékrész első percei eseménytelen...
  65. Budafoki MTE-Kinizsi - Oroszlányi Bányász SK 8 : 1 (2:0)
    Budafok, 1000 néző, vezette: Makó.
    OBSK: Balázs (a 70. perctől Papp L.) — Rinnbacher, Kórodi, Vízkeleti, Galambos — Dákai, Aradi (az 52. perctől Kavalák), Kovács — Horváth, Papp M., Babai. Edző: Mészáros Imre.
    A tapasztalt játékosokból álló BMTE ellen már eleve csak a szoros eredmény reményével állt ki az önbizalomban teljesen megrendült, egyre jobban visszaeső oroszlányi gárda. Az elsődleges feladat az volt, hogy a technikailag jól képzett, gyors és gólképes budafoki csatársort semlegesítsék, akcióinak kibontakozását időben megakadályozzák. Ezért az állandó védősor tulajdonképpen öttagú volt (Kovács teljesen hátra húzódva játszott), s még a csatárok is
    — a támadásvezetés helyett — inkább arra törekedtek, hogy közbelépjenek az ellenfél indításainál. Ez a taktika csak negyedórán át vált be, úgy-ahogy, mivel a hazaiak ezalatt is többször veszélyeztették az OBSK kapuját. A 16. percben viszont egy gyors hazai támadásnál...
  66. BMTE-TÖRLEY—DOROG 0—0
    Budafok, 800 néző. vezette: Győr Z.
    Dorog: Belányi — Árki, Schuttovics, Kilián — Szabados, Marosvölgyi (Ignácz 52. perc). Varga, Szenczi. Borsos — Guba (Romfa 84. perc), Szedlacsek. Edző: Reszeli Soós István.
    Az első félidőben jobbára a mezőnyben folyt a játék, a 10. percben Guba viharzott el a jobb szélen, beadását a védők mentették. Az ellentámadásnál Belányi jő érzékkel mentett az üresen hagyott Beringer elől. a visszapattanó labdát a budafoki center ismét rálőtte. Schuttovics azonban szépen blokkolt-. Ez volt az egyetlen helyzete a hazai csapatnak
    Dorogi percek következtek, de Guba és Szedlacsek bátortalansága miatt nem szerzett vezetést a Bányász. Varga 20 méterről lőtt mellé, a hazaiak durvaságaikkal vétették észre magukat. Szenczit, majd Gubát terítette le Takó, a kiállítás azonban elmaradt,
    A 32. percben Szedlacsek egyedül tört kapura, de 10 méterről a kapust „sikerült** eltalálnia. Guba—Schuttovics—Szedlacsek akció után Lippai nehezen véd...
  67. 2018.02.12, 08:51 - Bajai FC - Budafoki MTE 1993
    Gólparádét hozott a bajai tavasz
    BAJAI FC—BMTE-TÖRLEY 3—0(0—0)
    Baja, 1500 néző. Vezette: Fodor (Sóthy, Dravecz).
    Baja: Szabó — Palla, Raffai, Szűcs, Kiss, Kovács I., Tóth (Koch a 67. percben), Ádám, Kuh- levszkij (Bulasenkó a 80. percben), Horváth Á. Edző: Rónai Sándor.
    BMTE: Jeszenszky — Héjjas, Csiba, Sirmán, Bruzsa, Sári (Ódor a 70. percben), Varró, Szöszke, Takó, Martin, Magosi. Edző: Sárközi Lőrinc.
    Sárga lap: Palla az 57., Martin a 67. percben.
    18. perc: Tóth került lövőhelyzetbe, a labda, a tömörülő védőkről szögletre pattant.
    43. perc: Palla hatalmas partdobása a kapu előtt Kuhlevszkij elé került, aki fordulásból kapura lőtt, ám a labda ismét a védőkben akadt el.
    47. perc: Tóth hibájából majdnem a vendégek szereztek vezetést, de az utolsó pillanatban Raffai mentett a kiugró Magosi előtt.
    56. perc: Magasi szabadrúgást Szabó kapus a felső lécre öklözte.
    66. perc: Egy előrevágott labdát Takó elfejelt a kimozduló Jeszenszky kapus elől, éppen a berobbanó ...
  68. 2018.02.12, 08:43 - Budafoki LC - Bajai FC 1994
    Volt esély az egyik pont megszerzésére
    BUDAFOK-BAJAI FC 3-2 (1-1)
    Budafok, 800 néző. Vezette: Kincses (Mártha, Sóthy).
    Budafok: Erdélyi-Dragoner, Gál, Nagy (Hegyi, az 56. percben), Wendler, Takó, Bősze, Szabó V., Garas, Szabó Z., Hídvégi. Edző: Gáspár József.
    Bajai FC: Szabó L.- Szűcs, Raffai, Kiss, Palla, Faddi, Kiss J., Kovács, Horváth, Csintalan (Imre, a 74. percben), Koch. Edző: Hímer István.
    Sárga lap: Szabó Z. a 23., Faddi a 33., Wendler az 54., Horváth a 64., Gál a 68., Kiss a 84., Garas a 89. percben.
    20. perc: Szűcs jobb oldali beadását Kovács hét méterről a dermedten álló kapus mellett a kapu jobb oldalába fejelte. 0-1.
    23. perc: Szabó L. kapus elhúzta a kitörő Hídvégi lábát a tizenhatoson belül. A megítélt 11-est Garas félmagasan, nagy erővel a bajai kapu jobb sarkába lőtte. 1-1.
    81. perc: Bőszét buktatták, a kaputól mintegy tizennyolc méterre. A szabadrúgást Wendler nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázta. 2-1.
    88. perc: Budafoki támadás végén Ta...
  69. Állandó mezőnyfölény — nehéz győzelem
    Bgy. SE—Sz. Dózsa 1-0 (0—0)
    Balassagyarmat, 3000 néző. V: Fekete.
    Balassagyarmat: Pintér — Pribeli, Robb, Hornyák, Lajkó — Dudás, Földesi, Zámbó — Tóth G. (Friedmann az 59. percben), Kovács I., Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula.
    Szegedi Dózsa: Győrfi — Ződi, Palotás, Horváth, Csömör — Pócsik, Hágelmann, Ladányi — Pipicz (Kozma a 70. percben), Olasz, Gara (Gerecz a 60. percben). Edző: Himer István.
    A hideg, szeles idő ellenére is szépszámú közönség előtt a hazai csapat mindjárt támadásba lendült. Az első percben Tóth szerzett meg egy labdát, ügyesen indította Szedlákot, akinek lövését védte Győrfy. Az 5. percben Palotás buktatta Szedlákot. Kovács végezte el a szabadrúgást, ami a kapusról kipattant, pontosan Szedlák elé, akinek lövése után a labda Győrfy zsákmánya lett. A 10. percben egy vendégtámadás befejezéseként Pócsik lőtt kapura, de Pintér védett. Két perc múlva nagyobb veszélybe került a balassagyarmati kapu: Hágelmann jó labdát ...
  70. Vezetés után vereség
    Szegedi Dózsa—Balassagyarmat 3—1 (1—1)
    Szeged, 1500 néző, v.: dr. Botka.
    Szegedi Dózsa: Győrfi — Hancsa, Pócsik, Olasz, Gara — Ladányi (Kozma a 46. percben), Antal, Csömör (dr. Jernei a 68. percben) — Nádasdi, Szeghalmi, Gerecz. Edző: Himmer István.
    Balassagyarmat: Radics — Pribeli, Robb. Hornyák, Lajkó, Dudás (Tóth G. a 74. percben), Varga, Friedmann (Zalai a 74. percben) — Szalai, Kovács 1., Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula.
    Heves hazai rohamokkal kezdődött a mérkőzés. A 4. percben Antal 20 méterről leadott lövése alig kerülte el Radics kapujának jobb felső sarkát. Két perccel később Csömör nagy erejű szabadrúgása adott munkát a vendégek kapuvédőjének.
    A szegediek támadtak, a szegediek bánták. A 17. percben váratlanul vezetést szereztek a vendégek. Szálait szabálytalanul szerelte Gara a jobb oldalon, az oldalvonal közfelében. Dudás, ívelt a kapu elé, Győrfi elvétette a labdát, amely Szedlák elé került, a balszélső pontos beadását Friedmann hat...
  71. TV-n láttam a meccset, ráadásul Zalaegerszeg közelében, így fölösleges részleteznem hogy a háziak (és én) kinek szurkoltak :D
  72. 2018.02.12, 07:23 - Dorogi AC - Szegedi Dózsa 1982
    DOROG—SZEGEDI DÓZSA 3:2 (1:0)
    Dorog, 2000 néző, vezette: Mester.
    Dorog: Andrusch —Péntek B., Goldschmidt, Varga S.. Arany, Csizmazia — Török, Laczkó, Lukács. Edző: Magyar György.
    A fülledt meleg rányomta bélyegét a mérkőzés kezdetére. Enyhe dorogi fölény alakult ki, de támadásaikban nem volt semmi átütő erő, könnyedén hárítottuk a vendégvédők. Egy-egy gyors ellentámadás jelentett veszélyt.
    Kozma célozta meg mintegy 14 méterről a kapu bal sarkát, és nem sok hiányzott a találathoz.
    A 11. percben Török rácsapott egy elvétett hazai átadásra, a kifutó kapus fölött átemelte a labdát, de az a felső lécről visszapattant. A 18. percben egy 18 méteres 'szabadrúgást hárított a dorogi sorfal. Lagymatag volt az iram. A 25. percben ismét Kozma lőtt, a labda egy védőt érintve alig perdült a jobb sarok mellé.
    A 29. percben aztán már egy „pattogósabb” hazai támadás során Szemlátomást megzavarodott a hazai csapat és ezf ki is használták a vendégek, mert három perc múlva ismét a dorogi ...
  73. 2018.02.12, 07:17 - Pénzügyőr SE - Dorogi AC 1981
    PÉNZÜGYŐR—DOROG 1:0 (1:0)
    Budapest, Pasaréti út, 1000 néző, vezette: Botka.
    Dorog: Andrusch — Péntek B., Goldschmidt, Merényi, Knapik — Mészáros, Arany (Varga S.) Csizmazia — Laczkó, Török, Engelbrecht Z. (Haraszti). Edző: Magyar György.
    Kellemes időben kezdődött a mérkőzés. A Dorog nem állt be védekezni, bátran támadott, de a magas hazai védők rendre kifejelték a beívelt labdákat. Laczkónak két esetben is volt alkalma a gólszerzésre; igaz, nem rajta múlott. hanem a Pénzügyőr kapusán, aki mindkét lövést bravúrosat: védte. A hazaiak támadásai rwm jele* tettek veszélyt a dorogi kapura. And- ruscht mindössze egy-két hazaadás foglalkoztatta. A 12. percben egy ártatlannak tűnő hazai támadást Goldschmidt állított meg az alapvonal közelében, a játékvezető szabadrúgást ítélt. A beívelt labdát a védők kifejelték, de az Valuch elé került, aki 22 méterről óriási gólt lőtt a hosszú sarokba. A labdát mintha zsinóron húzták volna. Andrusch tehetetlen volt. 1:0.
    A dorogiak a gól után se...
  74. Beremend -Pénzügyőr 3-0 (1-0)
    Beremend, 1200 néző. V.: Dravecz. Beremend: Kurucsai
    - Bábli, Óbert, Macsi - Sztipanovics, Weinert, Dárdai (Szabó, 75.p), Visinka (Kirchner, 70.p.), Jäkl - Rózsahegyi, Fülöp. Edző: Dárdai Pál.
    Pénzügyőr: Rózsa - Lakatos (Vatai, 65.p.), Simon, Feczesin, Vainer - Szalai, Bozsik, Sólyom - Mogyorós, Zséli (Sebők, 49.p.), Bubcsó. Edző: Jaskó András.
    25. p.: Weinert előtt adódott a mérkőzés első helyzete: a jobbszélről cselezte be magát a kapuelőtérbe, elfektetve a hálóőrt is. Kapura lövés helyett azonban az ötösön érkező Sztipáno- vics elé pöckölte a labdát, akinek nem maradt más dolga, mint a földön fekvő Rózsa mellett az üres kapuba továbbítani (1-0).
    60. p.: Jäkl tört egyedül kapura, ám a 16-oson belülre érve a rosszul vetődő Rózsa a labda helyett a lábait ütötte el. A megítélt büntetőt Dárdai lőtte a jobb alsó sarokba (2-0).
    75. p.: Sztipanovics ugratta ki jó ütemben Weinertet, aki még a kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, majd 6 mé...
  75. Beremend - ZTE 0-1 (0-0)
    Beremend, 1500 néző. V.: Bába.
    Beremend: Kurucsai - Szabó (Valkai 57. p.), Macsi, Müller G., Óbert - Dárdai, Weinert, Jäkl, Visinka - Fülöp, Sztipánovics. Edző: Dárdai Pál.
    ZTE: Tóth - Fuisz, Szabó Zs. L, Horváth, Ko- csárdi - Horváth J., Halápi, Preisinger, Németh - Szabó Zs. II., Lendvai. Edző: Madár Gábor.
    Szokásához híven a Beremend most is átadta a támadás lehetőségét ellenfelének. Az első 25 percben a ZTE irányította a játékot és Kurucsai védései akadályozták meg, hogy az NB I. felé kacsintgató Zalaegerszeg,ne szerezzen vezetést. A 25. perc fordulópont lehetett volna, amikor Fülöp egyedül tört kapura és a kapujából kifutó Tóth csak elütni tudta a beremendi csatárt. Elmaradt a jogos kiállítás, Bába játékvezető csak sárga lapot mutatott Tóth kapusnak.
    A második félidő ugyanúgy kezdődött mint az első, a Beremend most is kivárásra játszott. Az 52. percben Fülöp egyedül lépett ki, de hatalmas helyzetét kihagyta. A 61. percben Preisinger csak ...
  76. Győzelmet érdemelt volna a Dorog
    A játékvezető döntötte el a mérkőzést
    Szombathelyi Haladás-Dorogi Bányász 1-0 (0-0) Szombathely: 7000 néző, vezette: Bede (László, Szabó J.)
    Dorog: Simon-Sirghea (Jeszenszky a 75. percben), Harmat, Kasza, Borsos, Sikesdi, Garas, Csapó, Guba, Balogh, Szatmári (Huszák az 59.percben). Edző: Reszeli Soós István.
    Szépszámú közönség és rengeteg futballszakember várta az NB II. Nyugati csoportjának csúcsrangadóját. A dorogiak öltözőjében békesség, nyugodtság honolt, Reszeli mester arra kérte fiait, hogy azt játsszák amit tudnak, akkor nem lesz probléma. A hazaiak idegesen, érthetetlenül felspanolva készülődtek. Látszott az arcokon, hogy nagyon tartanak a Bányásztól.
    A Haladás gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot, erőteljesen kezdett, ám helyzetet nem tudott kialakítani a dorogi kapu előtt. A 24. percben volt a mérkőzés egyik döntő mozzanata. Az egyre inkább fölénybe kerülő, minden támadását gólveszély kísérő dorogiak centere, Balogh a 16-oson...
  77. Erős volt a pezsgő a KSC-nek
    BMTE-TÖRLEY—KECSKEMÉTI SC 4—2 (1—1)
    Budafok, 1200 néző. Vezette: Kovács M. (László J., Molnár II.J)
    Budafok: Hegyesi — Varró, Nagy, Csiba, Szabó V., Bátyi, Farkas, Hídvégi, Takó (Bősze a szünetben), Tompos, Ungi (Sírmán a szünetben). Edző: Sárközi Lőrinc.
    KSC: Erdei — Kátai, Barna, Kovács, Babis, Torbavecz, Gazdag (Mag a 73. percben), Joszt (Csorba a 73. percben), Márton, Varga, Florin. Edző: Losonczy László.
    Sárga lap: Hídvégi a 28., Csiba a 38., Márton a 60, Varga és Tompos a 66. percben.
    Kiállítva: Babis a 20. percben.
    1. perc: Farkas átadását Tompos a kifutó Erdei mellett lőtte a hálóba. 1—0.
    15. perc: Joszt a legurított szabadrúgásból óriási gólt lőtt a budafoki kapu bal oldalába. 1—1.
    51. perc: Szögletrúgás után Hídvégi fejjel küldte a labdát a kecskeméti kapuba. 2—1.
    55. perc: Farkas a 16-oson belül mellel tette maga elé a labdát és a kapu bal sarkába helyezte. 3—1.
    59. perc: Torbavecz magasra felugorva fejelte a labdát ...
  78. „Pezsgőfürdő” Budafokon
    Budafok—Békéscsabai Előre FC 0—2 (0—1)
    NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 500 néző. V,: Horváth O. (Oláh, Tompos).
    Budafok: Kövesfalvi 6 — Szabó 7, Parrag 4, Dobesch 5, Héjas 4 — Bátyi 5, Stranyóczki 4, Kozma 3 — Takó 3, Martin 4, Fekete 5. Edző: Sárközi Lőrinc.
    Békéscsaba: Baji 6 — Mracskó 6, Ionut 6, Szenti 6, Ottlakán 6 — Árgyelán 6, Belvon 5, Csató 6, Manaila 5 — Miklya 5, Kurucz 5. Edző: Pásztor József.
    Csere: Kozma helyett Szente (5) a szünetben, Kurucz h. Szegedi (5) a 60., Héjas h. Balogh (-) a 66., Belvon h. Kasik (-) a 67. percben.
    Gólszerző: Miklya a 32., Árgyelán a 68. percben.
    Sárga lap: Árgyelán a 24., Ottlakán a 63. percben.

    Pásztor: „Biztonságos védekezésből...”
    A tabella alsó régióiban tanyázó Budafok otthonában nehezen sikerült feltörni a házigazdák védelmét a listavezető békéscsabaiaknak. A találkozó után Pásztor József, az Előre FC vezető edzője így értékelte a látottakat:
    — Rendkívül mély talajú pályán játszot...
  79. Rákóczi-bravúr Fehérváron
    Gázszer FC Agárd-Rákóczi Kaposcukor FC 0-1 (0-0)
    Székesfehérvár, 2000 néző. V.: Ábrahám (Horváth O., Kaibás).
    Gázszer FC Agárd: Matus — Szalai — Varga, Dávid — Toldi (Szente a 77. percben), Nagy L, Vincze, Puskás (Vajkai az 57. percben), Medvid — Vajda, Tieber. Edző: Hartyáni Gábor.
    Rákóczi-Kaposcukor FC: Milinte — Mező — Köves (Waltner a 46. percben), Szabó M„ Itvás — Hóbel, Tóth G, Horváth Z, Potpara (Bány a 69. percben) — Miovecz, Csernyijenko (Virág K. a 85. percben). Edző: Bőzsöny János.
    Sárga lap: Potpara a 23. percben, Mező a 32. percben, Dávid a 87. percben.
    A 48. percben Hóbel labdájával a két perccel korábban becserélt fiatal Waltner betört a 16-oson belülre, s remek átadását Miovecz hat méterről perdítette a kapuba (0-1).
    Enyhe (hát)szélben és kaposvári mezőnyfölénnyel telt el az első negyedóra, követve azt az elvet, amely szerint ha legalább döntetlent akarsz, győzelemre kell játszani. A vendég Rákóczi-Kaposcukor FC csapata feg...
  80. Győzelem csikócsapattal
    Bagi FC—Szarvasi Vasas 0—1 (0—1)
    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Bag, 500 néző. V.: Márta (Birincsik, Mészáros).
    Bagi FC: Erdélyi 6 — Ecker 5, Róza 6, Soós 5 — Mészáros 5, Szamosi 5, Korolovszky 4, Tamás 4 — Puskás R. 4, Anania 4, Szaszovszki 4. Edző: Vépi Péter.
    Szarvas: Hanyecz 7 — Holp 6, Gebri 6, Mihalache 6 — Zahorán 6, Pisont A. 5, Brakszatórisz 5, Zahorecz 5, Cziglédszky (-) — Trucka 6, Rácz 6. Edző: loan Patrascu.
    Csere: Cziglédszky h. Pisont R. (5) a 14., Puskás R. h. Tóth A. (5) az 56., Szamosi h. Fekete (-) a 75., Trucka h. Kondacs (-) a 82. percben.
    Gólszerző: Trucka a 25. percben.
    Sárga lap: Mihalache a 4., Rácz a 65., Ecker a 80. percben.
    Szögletarány: 8:5 (3:3) a Bag javára.
    A 3. percben Brakszatórisz jobbal lőtt a bagi kapura, de a portás könnyedén fogta a középre tartó lövést. A 15. percben Pisont A. megnyújtott szabadrúgásával Rácz tört kapura a 16-oson belül, kissé kisodródva ballal lőtt, de a labda elkerülte a bagi kaput...
  81. FC Eger Tengely-Közmű - Kazincbarcika 2-2 (0-1)
    Eger, 300 néző. V.: Strehó (Bogár, Telek).
    Eger: Varga - Baranyai, Holtner, Hompoth - Bercsényi, Márton (Béres a szünetben), Kovács Cs. (Montvai a szünetben), Némedi, Telek - Hajmási (Oláh 83.), Szamosi. Edző: Csuhay József.
    K.barcika: Venczel - Takács, Pozder, Szögedi - Zabos (Hanász 87.), Balogh (Gál 67.), Kovács R., Harnócz, Deák (Körösi 45.) - Szőke, Simkó. Edző: Kádár Zsolt.
    Gólszerzők: Kovács R. a 20., Szamosi a 49. és az 58., Harnócz a 89. percben.
    Sárga lap: Zabos a 6., Holtner a 80. percben.
    7. perc: Hompoth jól fejelt vissza egy labdát, de a belsők nem jutottak lövéshez.
    13. perc: Hajmási egyedül tört kapura, de belerohant Venczelbe, és kettős ápolás lett a vége."
    20. perc: Deák szögletéből Kovács R. tisztán fejelhette a labdát a földre, az egri kapu közepébe, 0—1.
    31. perc: Szamosi került jó helyzetbe, csak a kapussal állt szembe amikor beérték, így Venczel birtokába került a labda.
    35. perc: Venczel...
  82. 2018.02.10, 17:04 - FC Hatvan - Szegedi EAC 1998
    FC Hatvan - SZEAC 1-0 (0-0)
    Hatvan, 500 néző. V.: Vida L. (Bendik, Vojtku).
    FC Hatvan: Berecz - Mucha, Szántó, Szabados, Szabó Z. - Csikós, Hídvégi, Orovecz (Gohér 82.), Balogh (Buzma 82.) - Balázs (Tóth N. 91.), Vadas. Edző: Fodor Imre.
    Szeged: Dobó - Görög, Magyar, Dálnoki, Simon - Babos, Tóth A. (Bányai 85.), Angeli, Tóth Cs. - Gulacsik, Gémes. Edző: Tóth Győző.
    Gólszerző: Gohér a 85. percben.
    Sárga lap: Babos a 64., Muha a 69., Gémes a 84. percben.
    2. perc: Gyors hazai akció után a bal oldalon felfutó Baloghoz került a labda, aki néhány lépés után ballal 14 m- ről mellé lőtt.
    8. perc: A jobbrói belőtt hazai szöglet átszállt a bal oldalra, de Szabó 10 m-ről fölé emelt.
    21. perc: Orovecz élesen lőtte be középre a labdát, de Vadas 5 m-es fejese a kapufáról kipattant.
    38. perc: Egy vendégsza- badrúgás szállt középre, és Gulacsik 5 m-ről alig fejelt fölé.
    55. perc: Orovecz mintaszerűen tálalt a jobb oldalon felfutó Csikós elé, aki 7 m-ről mellé lőtt.
    66. per...
  83. Horváth szemfüles gólja hozta meg az egyenlítést
    FC Eger-Tengely Közmű - Csepel SC 1-1 (0-1)
    Eger, 700 néző. V.: László (Tagyi, Nyekita).
    FC Eger-Tengely Közmű: Varga - Hompoth, Wohl, Kovács Cs. - Bercsényi, Szabó L. (Márkus 17.), Bocsi, Béres (Be- recz 75.), Telek - Hajmási (Horváth 24.), Szamosi. Edző: Csuhay József.
    Csepel: Balázs - Várszegi, Polgár, Váradi - Szabó Z., Körösi, Szigeti, Bubcsó, Siklósi (Papp 67.) - Takács (Németh 84.), Balogh (Semsei 54.). Edző: Gáspár József
    Gólszerző: Bubcsó (11-esből) a 19., Horváth a 85. percben.
    Sárga lap: Balogh all., Körösi a 39., Béres a 66., Németh a 87., Szabó Z. a 89. percben.
    3. perc: Béres remek beadását Balázs húzta le a kapu elé robogó Hajmási elől.
    9. perc: Takács 20 méteres szabadrúgása a felső kapufáról pattant ki.
    18. perc: Márkus rossz ütemű közbelépését a játékvezető szabálytalannak minősítette, a 11 -est Bubcsó értékesítette, 0-1.
    42. perc: Bercsényi 20 méteres szabadrúgását a kapus kiöklözte, majd kav...
  84. 2018.02.10, 16:40 - Eger SE - Hatvani KVSC-Deko 1992
    Lélegzethez jutott az Eger
    Eger SE — Hatvan Deko 1-0 (0-0)
    Eger, 1500 néző, V.: Tóth V.
    ESE: Bodolai — Jávorszki, Csendes, Lengyel, Aranyos — Vojtekovszki, Csató, Vadicska, Oláh — Kormos, Báder. Edző: Varga Zoltán.
    Hatvan: Nagy — Kelemen, Károly, Krasnyánszki, Szabados — Tuifel, Gömöri, Gephard, Orovecz — Mózner, Martinenko. Edző: Tóth Dénes.
    Csere: Báder helyett Berecz a szünetben, Gömöri helyett Hutter, Orovecz helyett Nyikos mindkettő a 74. percben.
    Gólszerző: Aranyos a 69. percben.
    Sárgalap: Gephard a 9., Lengyel a 10., Csendes a 18., Kelemen a 23. Oláh a 80. percben.
    Mindkét csapat szempontjából valamilyen oknál fogva vízválasztó volt a megyei rangadó. Ezért is nem volt véletlen, hogy a kiesés szélére sodródott egri játékosok a hét közepén „zártkörű” megbeszélést tartottak, ahol sem az edzők, sem a vezetők nem vettek részt.
    A csapat kapitányát, Lengyel Lajost kérdeztem a meccs előtt arról, hogy netán vérszerződést kötöttek a hátralévő fordulókra?
    — Az ös...
  85. 2018.02.10, 16:37 - FC Eger - FC Hatvan 1994
    Orovecz eldöntötte a megyei párharcot
    Megyei rangadóra került sor tegnap a labdarúgó NB II-ben. Az Eger és a Hatvan párharcáról a következőket jelentjük:
    FC Eger - FC Hatvan 0-1 (0-0)
    Eger, 1500 néző. V.: Herbály
    Eger: Halász - Lévai, Zentai, Schneider, Kelemen, - Éles, Bud, Csató - Berecz, Nagy G., Baranyi. Edző: Csuhay József.
    Hatvan: Nagy - Károly, Fekete, Nagy Gy. T., Szabados, - Nyikos, Tuifel, Orovecz, Cseresznyik - Mózner, Bánföldi. Edző: Tóth Dénes.
    Csere: Éles helyett Kovács a 30., Zentai helyett Lehnert a 46., Nyikos helyett Krasnyánszki a 83. percben.
    Gólszerző: Orovecz az 57. percben.
    Sárga lap: a 24. percben.
    22. perc: Az első „meleg” helyzet: a hatvani kapu előtti kavarodást egy szabálytalanság tisztázta.
    25. perc: Baranyi ügyes cselek után került gólhelyzetbe, de Nagy kapus leütötte lábáról a labdát.
    37. perc: Berecz négy jó csel után Nagy G. elé játszott, akinek lövése levágódott a védőkről, Búd már les után fejelt a hálóba.
    57. perc: Hatv...
  86. 2018.02.10, 16:33 - Gyulai FC - FC Hatvan 1999
    Gyulai FC - FC Hatvan 5-1 (1-1)
    Gyula, 800 néző. V.: Ember (Török, Sütő).
    Gyula: Such - Kovács P., Pápa, Botyánszki - Kovács K., Tamási, Kiss (Vágner 89.),
    Papp - Bíró, Boruzs, Ekker (Gajdász 73.). Edző: Cserháti István.
    Hatvan: Berecz - Mucha (Takács 60.), Orovecz, Buzma, Szabó - Csikós (Tóth 73.), Korolovszky, Gohér (Balogh 70.), Kiss - Balázs, Vadas. Játékos-edzők: Orovecz György, Berecz Gábor.
    Gólszerző: Boruzs a 20., 58., 80., Kiss a 62., Gajdász az 58., ill. Vadas a 43. percben.
    Sárga lap: Such (reklamálásért) a 60., Szabó (Boruzs felvágásáért) a 85. percben.
    20. perc: Több jó alakítás után Boruzs 25 m-ről laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 1-0.
    43. perc: Egy jobb oldali vendégszögletre Vadas a rövid saroknál fejjel ment fel és a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, 1-1.
    58. perc: Papp kiugrásával Boruzs lódult meg és laposan lőtt a kapuba, 2-1.
    62. perc: Kiss vezetgette a labdát, majd 30 m-ről hatalmas gólt lőtt a felső sarokba, 3-1.
    80. perc: Ismét B...
  87. 2018.02.10, 16:31 - Csepel SC - Gyula-Termál FC 1999
    A hajrában nyert a fővárosi csapat
    Csepel—Gyulai Termál FC 1—0 (0—0)
    NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Csepel, 300 néző. V.: Dubraviczky (Nyekita, Török K.).
    Csepel: Balázs — Váradi, Várszegi, Polgár, Papp Z. — Szigeti, Szabó Z. (Siklósi, 75.), Körösi, Takács (Semsei, 75.) — Bubcsó, Balogh Z. (Radnics, 80.). Edző: Gáspár József.
    Gyula: Such — Pápa — Botyánszki, Kovács P. — Kovács K., Bíró (Labos, 78.), Tamási, Resetár, Gajdács (Ekker, 46.) — Borúzs, Papp Cs. (Abrudán, 73.). Edző: Cserháti István.
    Gólszerző: Radnics a 82. percben.
    Sárga lap: Papp Cs. (visszahúzásért) a 40., Szabó Z. (rúgásért) az 51., Váradi (visszahúzásért) az 54. percben.
    82. perc: Bal oldali csepeli szabadrúgás után a rövid saroknál jól helyezkedő Radnics a hosszú sarokba csúsztatta a labdát, 1—0.
    Meglepte ellenfelét a fürdővárosi együttes a rangadón. A gyulaiak az első tíz percben három helyzetet dolgoztak ki, ám nem sikerült feltenni a pontot az egykoron Békéscsabán védő Balázs kapus hálója elé. Ez...
  88. Kalocsai FC -FC Eger-Tengely-Közmü 3- 2 (1-1)
    Kalocsa, 1500 néző. V.: Tóth S.
    Kalocsa: Gojtán - Iván, Aradi, Mácsai, Bolvári - Tóth A. (Unyi, 78.) Sári, Farkas G., Balogh - Farkas Z. (Barta, 78.), Kovács. Edző: Hayerbacher Ferenc.
    Eger: Molnár - Nagy Gy. T. (Kádár, 52.), Zentai, Csuhay - Hompoth, Kovács Cs., Holtner, Andrási, Markóczi - Nagy P., Montvai (Kasza, 80.). Edző: Zsidai József.
    Sárga lap: Iván a 22., Sári a 27., Nagy Gy. T. a 33., Hompoth az 54. percben.
    Piros lap: Hompoth (második sárga lap után) a 84. percben.
    13. perc: Szögletrúgást követően a lepattanó labdát Farkas G. a saját kapujába fejelte. Öngól, 0-1.
    35. perc: Farkas G. beadásából Kovács fejelte a labdát az egri kapuba, 1-1.
    47. perc: Farkas Z. szabadrúgása után a labda átszállt a védők feje fölött, majd Balogh előre vetődve fejelt a bal sarokba, 2-1.
    73. perc: Szögletrúgást követően Nagy P. lőtt a léc alá, 2-2.
    90. perc: Kovács fejese Bolvári elé pattant, aki a hosszú sarokba lőtt, 3-2.
    ...
  89. 2018.02.10, 16:25 - Palotás SE - Kalocsai FC 1999
    Bábik kétszer, Kiss egyszer „villant”
    Palotás - Kalocsa 3-1 (2-0)
    Palotás, 300 néző. VEZETTE: Horváth G. (Drucskó, Ortó).
    PALOTÁS: Orosz - Csorba Cs., Bábik, Lalusz, Korecz - Hóvári, Hanzli, Kiss, Szuróczki - Lénárt, Tóth L. JÁTÉKOSEDZŐ: Lénárt János.
    KALOCSA: Gojtán - Paletta (Iván), dr. Koch, Ráki, Sánta - Unyi (Farkas R.), Csehi, Herczeg, Mácsai - Tóth A. (Bolvári), Farkas Z. SZAKTANÁCSADÓ: Bodonyi Béla.
    GÓLLÖVŐ: Bábik (2), Kiss J.,
    6. perc: Lénárt bal oldali szögletét Bábik 8 méterről a bal alsó sarokba fejelte. 1-0.
    17. perc: Lalusz remek labdát játszott Hóvárihoz, aki 7 méterről óriási helyzetben a kifutó Gojtánba lőtt.
    25. perc: Sánta 20 méteres emelése a felső lécről pattant a mezőnybe.
    44. perc: Hóvári indította Lénártot, aki kitűnően futott el a jobb oldalon, majd mesteri labdát tálalt Tóth L. elé, aki azonban százszázalékos helyzetben fölé lőtt.
    45. perc: Hanzli ugratta ki Kisst, aki elhúzta a labdát a kifutó kapus mellett, majd 8 méterről a kapu k...
  90. A „Hajmási Pétert” énekelték Egerben
    FC Éger-Tengely Közmű - Palotás! SE 10-0 (5-0)
    Eger, 500 néző. V.: Vida (Veres L., Veres A.).
    Eger: Varga - Hompoth, Márkus, Bocsi, Kovács Cs. (Berecz 62.) - Szamosi, Szabó (Béres 62.), Márton, Telek - Horváth (Csuhay 70.), Hajmási. Edző: Csuhay József.
    Palotás: Orosz (Kotasz 82.) - Csorba Cs., Lénárt, Nádasdy, Korecz - Bognár (Csorba A. 58.), Hanzli, Kiss, Szuróczky - Tóth L., Tóth Sz. Játékos-edző: Lénárt János.
    Gólszerző: Szamosi a 6., Hajmási a 11., a 31., a 36., a 42., a 47., a 65., Telek az 55., Béres a 87. és a 91. percben.
    Sárga lap: Horváth az 59., Hajmási a 61., Szabó a 62., Szuróczky a 67. percben.
    6. perc: Szamosi lépett ki a védők közül, egy megkerülős csellel becsapta a kapust, majd a hálóba gurított, 7-0.
    11. perc: Szabó ívelt szabadrúgását Hajmási fejelte a léc alá, 2-0.
    31. perc: Horváth félmagas beadását Hajmási vetődve fejelte a kapuba, 3-0.
    36. perc: Szamosi balról ívelt középre és Hajmási közelről a fe...
  91. Győzelem tíz emberrel, megbízott edzővel
    KISKŐRÖS -KTK HUNGARY MEAT 3-1 (3-1)
    Kiskőrös, 500 néző. Vezette: Kormos G.
    Kiskőrös: Mlinkó - Somogyi, B. Szabó, Somlyai (Sárközi), Kovács, Boda (Rumán), Amuncsuk, Pecznyik, Csehi, Závoda, Farkas. Mb. játékosedző: Csehi István.
    KTK: Bánó - Márics, Petró (Fekete), Márton (Szalai), Tokaji, Farkas, Kiss, Csincsák, Fórizs, Valkovics (Samu), Bognár. Edző: Vereb István.
    Kiállítva: Kovács (Kiskőrös) a 38. percben utánrúgásért.
    9. perc: Boda ívelte be a labdát, Somogyi jókor érkezett és 6 méterről bepofozta a hálóba, 1-0.
    10. perc: Pecznyik jobbról belőtt labdáját Somlyai fejjel küldte a léc alá, 2-0.
    25. perc: Egy kapufáról kipattanó labdára Petró érkezett és a kapuba lőtt, 2-1.
    36. perc: Farkas jobbról belőtte labdát, s a jókor érkező Csehi fejese a bal kapufa alsó lapjáról vágódott a hálóba, 3-1.
    47. perc: Rumán kecsegtető helyzetben rontott.
    59. perc: Farkas balról beívelt labdáját Závoda fölé fejelte.
    65. perc: Tokaj...
  92. Tíz emberrel, idegenben nyert a Baja
    SZÁZHALOMBATTA- BAJA 0-1 (0-1)
    Százhalombatta, 500 néző. Vezette: Pamminger.
    Százhalombatta: Lipták(Forgács) - Tolnai (Beringer), Kövesi, Nagy, Patkós, Simon, Sipos, Schróth, Serfőző, Kovács, Károlyi G. (Horváth). Edző: Hegedűs Béla.
    Baja: Tomik - Szűcs, Palla, Goretity, Kiss, Faddi, Koticz, Teszlik (Goretity G.), Csernák, Csintalan (Orbán), Ádám. Edző: Raffai Rudolf.
    Sárga lap: Tolnai, Sipos, illetve Csintalan.
    Kiállítás: Csemák az 5. percben.
    Kiss a 30. percben egy mintaszerű ellentámadásnál Goretity beadását 4 védő gyűrűjéből, 15 méterről lőtte a jobb sarokba.
    Az első 5 perc főszereplői a vendégek voltak. Előbb Teszlik hagyott ki óriási helyzetet, majd Csemák hibázott: szándékosan megrúgta az ellene szabálytalankdó Tolnait. Ki is állították. A kiállítás nem dobta fel a hazaiakat, lassan fantázia nélkül támadtak. A vendégek bátran kockáztattak, meg is lett az eredménye, a vezetést is megszerezték. Elképzelés és átütő erő né...
  93. Élre ugrott a Siófoki Bányász
    Bajai FC-Siófoki Bányász 2-3 (0-3)
    Baja, 700 néző. V.: Bede (László, Szabó A.).
    Bajai FC: Tomik — Kapics, Kiss J. Szűcs — Palla, Csintalan, Faddi (Orbán az 58. percben), Kiss M., Goretich — Kovács I., Teszlik. Edző: Hímer István.
    Siófoki Bányász: Bíró — Bimbó (Kovács J. a szünetben), Tóth M., Perger — Kriston, Tóth L, Petrák, Szántó, Barna — Szabó, Kirchmayer (Frank a 65. percben). Edző: Gellei Imre.
    Sárga lap: Bimbó a 25. percben. A 10. percben Kapics hátulról próbálta meg szerelni a kilépő Kirchmayert, aki a 16-oson belül nagyot esett. A játékvezető megadta a büntetőt; a tizenegyes pontra letett labdának maga a sértett futott neki, s a jobb alsó sarokba lőtt. (0-1). A 28. percben Kirchmayer ívelt szabadrúgásból balról középre. Az egyedül hagyott Szabó lehajolva fejelt hat méterről Tomik mellett a jobb alsó sarokba. (0-2). A 33. percben Tóth L. húzott el a jobb szélen, majd pontosan adott be. Középen ismét Szabó érkezett, és a siófoki csa...
  94. Több veszett 3 pontnál
    Siófoki Bányász-Matáv SC Sopron 1-2 (1-0)
    Siófok, 1500 néző. V.: Kiss B. (László, Kéri).
    Siófoki Bányász: Bíró - Bimbó, Tóth M., Perger (Földes, a 64. percben) - Kriston, Tóth L„ Miovecz (Petrók, az 51. percben), Szántó, Barna - Szabó Z., Kirchmayer. Edző: Gellei Imre.
    Matáv SC: Borsi - Varga I., Németh, Tiba - Ignácz, Gombás, Marton, Varga II., Ruzsits - Borsos, Körmendi. Edző: Burcsa Győző.
    Sárga lap: Perger a 12., Kirchmayer a 27., Szántó a 31. percben.
    Az első félidőben alig győztük strigulázni a kimaradt siófoki helyzeteket. Kezdődött azzal, hogy Kirchmayer jobb oldali beadását Miovecz az ötösön belülről sem tudta fejjel a kapuba juttatni. A 19. percben viszont megrezdült a soproni háló. Kirchmayer baloldali szögleténél Barnát egyedül hagyták a vendég védők, s a siófoki középpályás öt méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát (1-0). Ezt követően előbb Szabó lövése találta el a kapust, majd ugyan ő egy mintaszerű akció végén 7 méterről ...
  95. Beremend - Sopron 1-0 (1-0)
    Beremend, 600 néző. V.: Tompos.
    Beremend: Szén - Visinka, Macsi, Lengyel, Borsos Sz. - Weinert, Fülöp A., Bíró, Berecz - Tököli, Lajtai (Valkai 72. p.). Edző: Weiszbart József.
    Sopron: Borsi - Varga I. K., Németh, Ruzsits, Tiba - Fülöp D. (Horváth B. 45. p.), Stadler, Marton - Varga II. K., Körmendi (Borsos 45. p.). Edző: Horváth György.
    17. p.: Tököli szerzett labdát a soproni térfél közepén, pár lépés után fordulásból, váratlanul kapura bombázott. A labda a tehetetlen hálóőr mellett a kapu bal oldalába vágódott. (1-0).
    19. p.: A túlsó térfélen Horváth igyekezett leutánozni az imént bevált példát: a védők lába között elzúgó 18 m-es lövése centiméterekkel kerülte el a jobb kapufát.
    11'. p.: Lajtai szalasztott el újabb előnyszerzési lehetőséget, amikor két méterről a kivetődő kapus kezébe rúgta a labdát.
    Kezdetben egymás taktikájának feltérképezésén kívül a viharos szél okozta meglepetésekkel igyekeztek megbirkózni a csapatok - nem sok sik...
  96. ESMTK - Beremend 1-0 (1-0)
    Pesterzsébet, 400 néző. V.: Holtzimmer.
    ESMTK: Szűcs - Ócsai, Vaskó, Farkas, Balás - Gabnai, Németh, Kalvach, Felföldi - Magyar (Telek 83. p.), Simon (Argiropulosz 67. p.). Edző: Ebedli Ferenc.
    Beremend: Hatala - Visinka, Óbert, Macsi, Gellén - Lajtai (Kirchner 63. p.), Borsos, Weinert, Bíró - Fülöp, Berecz. Edző: Héhl János.
    34. perc: Jobboldali támadás végén Farkas pontos beívelését Németh úgy fejelte a hálóba, hogy a labdába még Hatala is beleért, de róla a hálóba perdült. (1-0).
    86. perc: Magyarral ütközött a 16-oson belül a kifutó Hatala. A megítélt büntetőt kivédte a beremendi kapus.
    Az első félidő közepes színvonalat és iramot hozott. A két kapu nem sűrűn forgott veszélyben, egészen a 34. percig, amikor vezetést szereztek a fővárosiak. A némi mezőnyfölényben játszó fővárosiak ellen a baranyai együttes elkapkodta a kontratámadásait.
    A második játékrészre alaposan feljavult a Beremend, időnként a kapujához szegezte a fővárosi együttes...
  97. GLC —Hajdúnánás 2-1 (0-0)
    Gödöllő, 600 néző. -V: Vajda.
    Gödöllő: Elbert — Balogh— Somogyi, Króner, Ivanovics (Apró), —Simon, Török, Szamosi (Dvorszki), Szász — Grezsák, Kraszovszkij.
    Hajdúnánás: Tóth — Szűcs — Nagy I. Z„ Pipó, Papp — Szavenko, Kondora, (Vonyigás), Malisenkó, Csiszár, — Mangel, Vass (Nagy II. Z.).
    Gól: Szamosi a 73., Nagy II. Z. a 82., Szamosi a 87. percben.
    Az első félidőben gólhelyzet egyik oldalon sem volt. Fordulás után nagyot változott a játék képe, ekkor már a kapuk is veszélyben forogtak. Ivanovics fejese nyomás a labda a jobb oldali kapufáról a gólvonal előtt gurult keresztbe és a berobbanó Szamosi a bal alsó sarokba kotorta a labdát. A vendégek egyenlítése után 3 perccel a vége előtt a törpe termető Szamosi egy magasan beívelt labdát fejelt a jobb sarokba. a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.
    Jó: Elbert, Balogh, Szamosi, Szász, Simon, ill. Szűcs Malisenkó és Mangel.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1994-05-09

  98. SZFC-ESMTK 3-0 (2-0)
    Százhalombatta, 500 néző. V.: Szekeres.
    SZFC: Lipták — Sipos, Németh (Kalóczkai), Horváth Kövesi, Schróth (Beringer) — Dobesch, Serfőző, Károlyi R. — Horváth — Kovács, Károlyi G. Edző: Hegedűs Béla.
    ESMTK Hungaplast: Schrettner — Kiss, Vaskó, Ócsai — Gabnai, (Balás), Farkas, Hudák, Kalvach — To- roczkai, Németh, Balogh. Edző: Ebedli Ferenc.
    Gól: Schróth (11-esből) a 3., Kovács 7 méterről kapásból a 8., Károlyi G. 1 méteres fejesből a 46. percben.
    Már a 8. percben 2-0 vezetett a Pest megyei csapat, s a második félidőt is góllal kezdte. Ilyen arányban is megérdemelten nyert az SZFC, amelynek legjobbja Horváth és Dobesch volt.
    Forrás: Pest Megyei Hírlap, 1994-05-09
  99. Kiesett a PMFC az NB I-ből
    III. ker. TVE - Pécsi MFC 3-1 (1-1)
    Hévízi út, 300 néző. V.: Vágner 8.
    III. ker. TVE: Lippai 5 - Gáspár 5, Krecska 5, Perger 5 - Katzenbach 6, Bencze 6 (Pálfi 88. p.), Szamosi 6, Szabó A. 7 - Aubel 4 (Jankov 63. p.), Gyura 5, Király 5 (Metzger 75. p.). Edző: Gergely Károly.
    PMFC: Mitring 6-2 - Kislőrincz 5, Tomka 5, Szaszovszky 4 (Kutas 4, 36. p.) - Szabados 5, Romanek J. 5, Győri 4, Ulrich 5, Schneider 4 (Szeibert 4, 54. p) - Pest R. 5, Azoitei 4. Edző: Kiss László.
    Az első percben megszerezte a vezetést a PMFC. Győritől a tizenhatoson belül Szabados elé került a labda, akinek gyenge, elcsorgó lövése az álmélkodó Kerület-védelem mellett a bal alsó sarokba ván- szorgott (0-1). A gyorsan megszerzett vezetést követően a pécsiek átengedték a területet a hazaiaknak, amikor azonban megszerezték a labdát, igyekeztek azt okosan megtartani, illetve lehetőségeikhez mérten ellentámadásokkal próbálkoztak.
    A 19. percben növelhette volna előnyét a Pécs. ...
  100. 2018.02.10, 12:20 - Csepel SC - Pécsi Mecsek FC 1997
    Már nincs kieső helyen a Pécs
    Csepel SC - PMFC 0-1 (0-1)
    Csepel, 1000 néző. V.: Mohácsi 7.
    Csepel SC: Bíró 0 - Tyukodi 4 (Jakab 4, 40. p.), Füzesi 4, Keresztúri 5 - Rósa 5, Deák 4 (Mészáros 74. p.), Oláh 6 (Bubcsó 5, 55. p.), Varga 4, Szekeres 5-2=3 - Baranyi 5, Nagy T. 5. Edző: Varga István.
    PMFC: Mitring 6 - Kislőrincz 5, Hofecker 5, Szaszovszky 6 - Farkas 5, Győri 5, Bücs 7 (Romanek I. 80. p.), Romanek J. 5 (Tímár 89. p.), Schneider 6 - Pest R. 5 (Juhász P. 66. p.), Azoitei 6. Edző: Kiss László.
    (Kiss László vezetőedzőt a Siófok elleni kiállítása miatt 20 ezer forintra büntették. Ezúttal ismét az a Kiss Béla volt a partjelző, aki Siófokon konfliktusba keveredett a pécsi mesterrel. Ezúttal a baranyaiak edzője egy, végig felvételre állított magnetofont helyezett a kis- padra, egy későbbi vita esetén igazát bizonyítandó.)
    Csapkodó játékkal kezdtek a csapatok, kevésszer sikerült megjátszani a társakat. Ebben nyilván közrejátszott a néha vi
    haros erejűvé fokozódó szél...