magyarfutball.hu

  1. Ferencváros—Újpesti Dózsa 2:0 (2:0).
    Népstadion, 60 000 néző. Játékvezető: Dorogi.
    Góllövő: Friedmanszky (2).

    A Ferencváros—Újpesti Dózsa rangadó volt gólokban a legszegényebb. Az előző forduló tapasztalatai alapján a Dózsa volt a rangadó esélyese. Úgy is indult a játék, hogy a lila-fehérek a nagyszerű formában levő Göröcs „karmester” irányításával igazolják is ezt. De a mérkőzés két perc alatt eldőlt a Ferencváros javára. A jó lövőformában levő Friedmanszky kétszer betalált Török kapujába. Megjegyzendő, hogy az újpesti kapus a második gólnál nagyot hibázott, s a két gól után megváltozott a játék képe. A zöld-fehérek vették át az irányítást, s jól működő védelmüknek nem jelentettek különösebb gondot a szárnyaszegett újpesti próbálkozások. Hozzátehetjük, hogy a Ferencváros győzelmével a bajnokság élcsoportjában érdekesebben alakulhat a további küzdelem ...

    Népszabadság, 1960. szeptember 27.
  2. Tizenhárom év után újra bajnokságot nyertek az újpesti labdarúgók

    A szerdai 25., utolsó előtti bajnoki forduló tisztázta az eddigi nyitott kérdéseket: megvan az új bajnokcsapat, s a mérkőzések válasz adtak arra is, hogy az idén mely csapatok jutnak a kiesés szomorú sorsára. A bajnoki címet több mint tíz év után újra az Újpesti Dózsa együttese szerezte meg, amely a tavaszi szezon kezdetétől — kisebb-nagyobb előnnyel —, tartotta vezető helyét legveszélyesebb riválisa előtt, s tegnap a Ferencváros együttesét is sikerült két vállra fektetnie.

    Izgalmas, nagy küzdelem a "bajnoki" döntőn — újpesti győzelemmel

    Újpesti Dózsa—Ferencváros 1:0 (1:0)

    Az előmérkőzés unalmas percei után a két nagy rivális kárpótolta a hatalmas nézősereget. A zöld-fehérek is, a lilák is „nyílt sisakkal” támadtak és így jócskán adódott izgalmas helyzet mindkét kapu előtt. Az első lövést Orosz küldte kapura, aztán a 8. percben Kuharszkyt szabálytalanul szerelték a 16-osnál. A szabadrúgásból Szusza a s...
  3. Ma újabb nagy mérkőzés a Népstadionban

    Ma délután 16.15 órai kezdettel kerül sor a Népstadionban az Újpesti Dózsa és a Ferencváros csapatai között. A két együttes közül az Újpesti Dózsa van jobb helyzetben, valamennyi játékos egészséges, s így nincs szükség arra, hogy változtassanak az elmúlt héten szép győzelmet aratott csapat összeállításán. Az Újpesti Dózsa tehát így áll fel: Lung — Rajna, Várhidi, Győrvári — Szini, Borsányi — Nagy, Göröcs, Szusza, Kuharszki, Halápi.
    A Ferencváros csütörtökön Kiskunfélegyházán szerepelt, ahol 10:2 arányú eredményt ért el. A zöld-fehérek tartalékosán álltak fel, mint ahogy lehetséges az is, hogy ma délután szintén nélkülözni kénytelenek a vállát fájlaló Mátrait és az arcsérülést szenvedett Rákosit. A csapat edzője csak a mérkőzés előtt dönt a végleges összeállításról, aszerint, hogy a két labdarúgó vállalja-e a játékot. Mindenesetre készenlétben áll Gerendás és Dalnoki II.
    Népszabadság, 1959. augusztus 21.

    A zöld-fehérek...
  4. Ú. DÓZSA—FERENCVÁROS 1-2 (0-2)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kardos, Tóth — Sarlós, Szebegyinszky (Polonyi, 73. p.) — Kiss, Horváth (Steidl, 46. p.), Herédi, Szabó, Kisznyér.
    Ferencváros : Zsiborás — Jancsika, Judik, Rubold — Takács, Szántó (Rab, 71. p.) — Szabadi, Nyilasi, Szokolai, Ebedli, Pogány (Kvaszta, 20. p.).

    Népstadion, 33.000 néző. Jv.: Németh.

    Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, állva hagyta az újpestieket, néhány pazar adogatásával és Nyilasi remekléseivel. Nem volt véletlen, hogy Pogány gyorsan vezetést szerzett, s nem is akármilyen góllal: mozdulatát tanítani lehetett volna.
    Egy Tóth-szabadrúgás volt a válasz — Zsiborás ügyesen repülve hárított —, majd Kiss tűnt ki azzal, hogy sorozatos és egysíkú cseleivel akadályozta saját csapatát. Egy balszerencsés eset után — Pogány fejsérülést szenvedett — Szabadi helyzetkihagyását követően Jancsika szabályosan áttört a védelmen, tört, zúzott, a labda mindig nála maradt, s végül betalált az újpesti hálóba.

    Pih...
  5. A Rába veresége Újpesten

    Ú. DÓZSA—RÁBA 1-0 (0-0)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Tóth J., Herédi, Árky — Szebegyinszky, Polonyi, Kovács B. — Balogh, Kardos, Kisznyér.
    Rába: Kovács L. — Szijjártó, Hlagyvik (Szepesi, 76. p.), Mile, Magyar — Hannich, Póczik, Burcsa — Szabó (Vági, 75. p.), Szentes, Hajszán.

    Megyeri út, 7000 néző. Jv.; Divinyi.

    "Törő, gyere be!" — kiáltozták kezdetben a lila-fehér szurkolók, ám ezúttal nem volt szükség a játékmesterre, mert az újpesti fiatalok elszántan és ügyesen futballoztak. Az első félidőben ugyan a Rába támadott többet, de az Ú. Dózsa szívósan védekezett, szellővé csendesítette a sokszor emlegetett nevezetes győri forgószelet. A csata heves volt, Divinyi játékvezető kétszer is sárga lappal büntetett (Tóthnak és Szijjártónak mutatta fel a kártyát), kevésbé volt szigorú azonban, amikor Szendrei a 16-oson belül valósággal „elgázolta” Szentest. Pihenőig Hajszán és Szebegyinszky könnyen gólt szerezhetett volna, ám a kapusok mentettek.

    A s...
  6. MTK-VM—Ú. DÓZSA 1-1 (0-0)

    MTK-VM: Brünyi - Silye,Kürtösi,Turner,Szabados- Bognár(Szíjgyártó,80.p.),Valuch,Borsó-Fodor,Pekker,Morgós(Boda,66.p.)
    Ú.Dózsa: Szendrei-Szűcs,Herédi(Freppán,25.p.),Tóth,Kovács B.-Polonyi,Szebegyinszky,Kisznyér-Árky,Kardos,Kiss.

    Hungária krt., 7.400 néző. Jv.: Tompa

    Álmodozott az MTK-VM pálya eredményjelzőjének kezelője: az újpesti gól után a kék-fehérek javára írta a találatot. Következetes volt, nem javított. Mégis jól tette, mert a hazai csapat is a hálóba talált, majd igazított: 1-1 volt az arány és a végeredmény. Ezt különben sok néző is várta a két gyors gól után, mert mindkét csapat elégedetté vált, az egy pont is pont.

    Előbb Kisznyér az MTK-VM védelmének mélaságát használta ki és volt eredményes, majd Boda talált az újpesti kapuba, a lila védők csak statisztáltak. Addig azonban érdekes, küzdelmes volt a mérkőzés. A lilák jobbak voltak, s ha a penge technikájú Kissnek akad partnere, már korábban is előnyhöz juthatott volna. Igaz, az M...
  7. Péntek este a Megyeri úti pályán az Ú. Dózsa—ZTE mérkőzéssel megkezdődött a bajnokság 13. fordulója.

    Ú. DÓZSA—ZTE 1-0 (1-0)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kovács B., Tóth — Szebegyinszky, Polonyi — Kiss, Herédi, Freppán (Balogh, 81. p.), Kardos, Kisznyér.
    ZTE: Balázs — Török, Péter, Pecsics — Kereki, Sípos — Takács, Soós, Simon (Gass, 73. p.), Varga, Házi.

    Megyeri út, 2000 néző. Jv.: Urbán.

    A ZTE számára a lehető legbalszerencsésebben kezdődött a találkozó. Török az első percben elbuktatta Szebegyinszkyt, s a jogosan megítélt büntetőből Kisznyér villámgyors vezetést szerzett az Ú. Dózsának (1-0). Az egerszegiek később sem kötöttek barátságot Fortunával, mert bár veszélyesebben támadtak, helyzeteik is voltak, mégsem sikerült egyenlíteniük.

    Szünet után viszont csak a középcsatár Simonnak köszönhette a ZTE, hogy nem kapott újabb gólt, mert a hátrahúzódott támadó a gólvonalon két ízben is kisegítette kapusát, Balázst. Később ismét az újpesti 16-oson adódtak tömegjelenet...
  8. DVTK—Ú. DÓZSA 1-1 (0-0)

    Diósgyőr: Gulyás — Szlovák, Oláh, Teodoru I., Görgei — Feledi, Tatár, Kerekes (Csorba, 10. p.) — Lippai, Teodoru II. (Fekete, 85. p.), Borostyán.
    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Tóth, Herédi, Kovács B. — Szebegyinszky, Polonyi (Karácsonyi, 72. p.), Szabó — Balogh, (Freppán, 75. p.), Kiss, Kisznyér.

    Megyeri út, 1800 néző, Jv.: Kuti.

    Mit tud az Újpest a hátvédsorból irányító Nagy László, a középpályán „mesterkedő” Kardos, no és legfőképpen a gólokért felelős Törőcsik nélkül? A kulcsembereit nélkülöző újpestieket még kétezer néző sem segítette a bizonyításban, pedig ha valamikor, hát most rászorult volna az egykori sikercsapat a támogatásra.

    Ami az első játékrészben történt, arra egyik csapat sem lelhet büszke: a Dózsa kapkodott, a közelmúlt vidéki rangelsője pedig többnyire csak arra ügyelt, hogy a labda a két tizenhatos vonal között pattogjon. A vendégeket még az sem zökkentette ki, hogy már a 10. peroben újoncavatásra kényszerültek. (Kerekest a 1...
  9. Továbbra is gyengélkedik az Ú.Dózsa

    VIDEOTON—Ú. DÓZSA 2-0 (1-0)

    Videoton: Disztl P. — Borsányi, Disztl L., Csuhay, Végh, Kiss (Nagy, 76. p.), Csongrádi, Hortváh, Palkovics, Szabó (Baranyi, 57. p.), Vadász.
    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kardos, Karácsonyi, Kovács B. — Szebegyinszky, Kisznyér, Szabó — Freppán, Árky (Balogh, 66. p.), Kiss S.

    Székesfehérvár, 4000 néző. Jv.: Szávó.

    Nem volt éppen irigylésre méltó a helyzete az Ú. Dózsa edzőjének, Temesvári Miklósnak: a válogatott Tóth is a sérültek listájára került, és így négy ifjúsági játékossal álltak ki a lila-fehérek. Ennek megfelelően alakult a játék, a Videoton mezőnyfölényben játszott, és biztosan nyert.

    Gól: Csongrádi (24. p.), Horváth (48. p.)

    Népszabadság, 1982. november 09.
  10. A Népstadion az „örök rangadó” színhelye lesz. A jó formában levő Dózsa ellen a Ferencváros be akarja bizonyítani, hogy a diósgyőri mérkőzés csak egyszerű „kisiklás” volt.
    Népszabadság, 1959. június 14.

    Az első félidőben vesztettük el a mérkőzést. Védelmünk kétszer hibázott, s máris nagy hátrányba kerültünk. Bár a második félidőben némi szerencsével azt is behozhattuk volna. - Dékány Ferenc, a zöld-fehérek kapitánya ezt állapította meg az "örök rangadóról".

    A Ferencváros és a Dózsa hagyományos összecsapása a forduló legélvezetesebb találkozóját eredményezte, s ha nagyobb tétről nem is volt szó, de a játék kielégítette a szurkolókat.
    Népszabadság, 1959. június 16.
  11. Ferencváros—Újpesti Dózsa 4:2 (3:0)

    A két „pontatlan” csapat a vasárnapi vesztett csata színhelyén, a Népstadionban mérkőzött harmincezer néző előtt. A vasárnapi összeállításhoz képest mindkét együttes tartalékosán állt ki a rangadóra. A Dózsában Sóvári játszott Várhidi helyett, a Ferencvárosban pedig Borsos irányította a csatársort.

    Az első félidőben a Ferencváros lelkesebben és jobban játszott. Ennek eredményeképp Borsos (2) és Orosz góljaival 3:0-ás vezetésre tett szert. Ebben az időben az újpestiek csak szórványos támadásokat vezettek a Fradi kapuja ellen.

    A második félidőben megváltozott a játék képe. A lila-fehérek egymásután vezették fergeteges támadásaikat a zöld-fehérek kapuja ellen és húsz perc alatt Bencsics és Borsányi góljaival 3:2-re alakult az eredmény. Ezután mindkét csapatnak adódott még sok gólhelyzete, de ezekből csak Fenyvesinek sikerült a 88. percben gólt lőnie és ezzel a végeredményt beállítani.

    Népszabadság, 1958. szeptember 04.
  12. 2016.11.16, 14:41 - Fazekas László
    2016. október 27. Az UTE Baráti Kör 8-3-as megemlékezésére és Borversenyére küldött Fazekas László videóinterjú:
    [youtube]96BYQG41a0Q[/youtube]
  13. Ú. DÓZSA-FTC, Népstadion, 18.45, jv.: Palotai.

    Az Ú. Dózsa a 11. forduló óta veretlen, és 10 mérkőzésen 16 pontot szerzett, azaz jó formában van, nem így ellenfele, amelyet bizonyára nyomaszt a Videoton elleni 2-5.

    Népszabadság, 1980. március 29.


    FRISSEBB VOLT AZ Ú. DÓZSA

    Ú. Dózsa: Kollár — Kolár, Sarlós (Jurácsik, 46. p.), Tóth J . — Dunai, Nagy (Gyöngyösi, 46. p.) — Fazekas, Schumann, Törőcsik, Fekete, Kardos.
    FTC: Zsiborás — Tepszics, Judik, Vépi — Takács, Rab (Jancsika, 46. p.), Mészöly, Nyilasi — Szokolai, Ebedli, Pogány (Koch, 75. p.).

    Népstadion, 60 000 néző. Jv.: Palotai.

    Feltűnő becsvággyal kezdtek a csapatok az Ú. Dózsa—FTC mérkőzésen. Ezt az is példázta, hogy Nyilasi és Törőcsik is közelharcokba bocsátkozott testőreivel. Az újpestiek viharos gyorsasággal, Fazekas és Törőcsik révén látványosan és trükkösen játszottak, majd Kardos ritkán látott bombagóljával vezetést szereztek. Később csökkent az iram, de az Ú. Dózsa támadásainak ves...
  14. Ferencváros—Ú. Dózsa, Népstadion, 17.30. (Dorogi.)

    A bajnoki táblázat élén álló zöld-fehérek régi riválisukkal kerülnek szembe. Háromesélyes a mérkőzés, a döntetlen látszik a legvalószínűbbnek.

    Ferencváros: Gulyás — Ombódi, Mátrai, Láng — Gerendás, Dékány dr. — Kertész, Orosz, Friedmanszky, Vilezsál, Fenyvesi.
    Ú. Dózsa: Török — Rajna, Zalai, Győrvári — Várhidi, Borsányi — Nagy, Göröcs, Szusza, Halápi (Aspirány), Bencsics.
    Népszabadság, 1958. június 28.

    Az Újpesti Dózsa nyerte a rangadót

    Újpesti Dózsa—Ferencváros 4:1 (1:1)

    A rangadó első 45 percében a mezőnyben szép elgondolásokkal kombináló újpesti csapat játszott fölényben. Az első gólt mégis a zöld-fehérek érték el Kertész váratlan lövéséből.(0:1). A gól után továbbra is az újpestiek rohamoztak és a 24. percben Borsányi távoli lövése a meglepett Gulyás mellett jutott a kapuba.(1:1). A 33. percben a játékvezető egyperces gyászszünetet rendelt el a tragikus körülmények közölt elhunyt Tomecskó J...
  15. Jó időt és szép mérkőzéseket vár a Népstadion közönsége

    Ferencváros— Újpesti Dózsa, 17 órakor. Vezeti: Zsolt.

    Ferencváros: Gulyás — Ombódi, Mátrai, Kispéter — Gerendás, Dékány dr. — Kertész, Borsos, Láng (Orosz), Vilezsál, Fenyvesi.
    (Érdekesség: Csanádi Árpád, az FTC edzője szerint a favorit a Dózsa.)
    Újpesti Dózsa: Török — Zalai, Várhidi, Farsang — Borsányi, Halmai — Nagy, Szusza, Bencsics, Aspirány, Tóth.
    (Érdekesség: hosszú idő után ismét játszik a „délamerikás" Szusza)

    S egy "telefonüzenet" a Népstadionból:
    „ Javul az idő, fokozódik a közönség érdeklődése. Hja, érdekes mérkőzésekre van kilátás. Legalább 40—45 ezer nézőre számítunk. A gyepszőnyeg kifogástalan állapotban van."

    Népszabadság, 1957. május 12.
  16. 2016.11.15, 18:11 - Budapest, Újpest FC
    Lila-fehér keresztelő

    UTE: csendestárs a Dózsa

    Gedővári Imre az új elnök

    Vérmérséklet és élettapasztalat kérdése - valószínűleg - az, hogy egy-egy eseményt ki miként értékel. Így aztán azon sem kell csodálkozni, hogy volt, aki az - eleddig - Újpesti Dózsának nevezett sportklub tegnapi közgyűlését már jó előre történelminek minősítette, míg más esetleg csak egy régóta esedékes programnak tartotta. Nem volt titok korábban sem: a lila-fehér egyesület generális átalakulásra, névváltoztatásra készül, s az előzmények alapján jócskán gyanítható volt, hogy az előd, a főváros negyedik kerületéhez minden ízében kötődő UTE, vagyis az Újpesti Torna Egylet nevét veszi fel ismét a nagy múltú, patinás klub. De addig azért hétfőn történt egy és más. Elsőként az, hogy korán keltek az érdekelt szakvezetők és sportolók, hiszen már reggel kilenckor köszöntötte őket a IV. kerületi polgármesteri hivatal dísztermében Hólya István, az Újpesti Dózsa elnöke. Nem maradt el a közgyűlés díszel...
  17. Igazságos eredménnyel végződött a Ferencváros-Újpest rangadó. Vasárnap húszezres tömeg nézte végig a remek újpesti Stadion zöld gyepén vívott nagyszerű küzdelmet, amely végeredményben 1:1 arányú döntetlent hozott. A Fradi szerezte meg a vezetést Sárosi dr. góljával és csak a 36. percben Szusza buktatásáért megítélt tizenegyessel tudott egyenlíteni Nagymarosi. A két nagy együttes biztató formát árult el.

    Szabad Nép, 1946. október 15.
  18. NEM A SZERENCSE DÖNTÖTT

    Közel 20.000 néző volt kíváncsi az újpesti Stadionban az Újpest—Ferencváros derbyre. Talán sohasem történt még a labdarúgás életében: négy miniszter ült a nézők soraiban.
    A mérkőzés csak az első félidőben nyújtott rangjához méltó játékot. A nagy hőségben hatalmas iramot diktált mindkét csapat a játékidő első részében és érthető, ha szünet után már érezni lehetett a játékosok fáradtságát. Végeredményben az Újpest egységesebb csapata megérdemelten győzött 3:2 (2:1) arányban.

    Az Újpest ezzel már meg a nyerte a bajnokságot. Az újpesti lila-fehérek munkáját a bajnokság kezdete óta figyelemmel kísérjük. Azt látjuk, hogy a vezetőség és a játékosok között kifejlődött szellem egyik fő tényezője a sikerüknek.

    Szabad Nép, 1945. július 24.
  19. Ú. DÓZSA—TATABÁNYA 2-1 (1-1)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Karácsonyi, Tóth — Szebegyinszky, Polonyi (Kardos, 55. p.) — Kiss, Árky, Balogh, Herédi, Szabó.
    Tatabánya: Dombai — Emmer, Lakatos, Fischer — Fükő, Udvardi — Kiprich, Barabás (Schmidt, 80. p.) — P. Nagy, (Weimper, 85. p.), Hermann, Kökény.

    Megyeri út, 3000 néző. Jv.: Tompa.

    Az FTC elleni diadal után azt hitték az újpestiek, hogy most is megy minden, mint a karikacsapás, de Hermann nagyszerű lövésével a Tatabánya szerzett vezetést. Meglepetésre, az Ú. Dózsa még ezután sem ébredt fel; a kocogó futballban csak Tóth üdítő középhátvédjátéka jelentett eseményt. A 36. percben végre történt valami: a lecövekelt tatabányai védők között Kiss mutatós fejessel egyenlített (1-1).

    A szünet után folytatódott a kínos eseménytelenség, csupán Kardos vehemens belépőjén — Tompa játékvezetőt vitte a földre — ámult a közönség. Végül a 17 esztendős, második NB I-es mérkőzését játszó Karácsonyi döntött az első újpesti találatnál
    is ...
  20. TÖBB MINT 40000 NÉZŐ A RANGADÓKON

    Felnőttek az újpesti fiatalok

    A fővárosi riválisok az ősszel utoljára találkoztak a Népstadionban, ahol újólag bebizonyosodott: a kettős rangadóknak varázsuk van. Pontosan 38 838 fizető néző „szurkolta le a pénzét” a totójubileum alkalmából vasárnap rendezett mérkőzéseken, s ha a hangulat már-már az egykori csaták légkörére emlékeztetett, a játék kevésbé. A négy együttes közül csupán a foghíjasnak minősített Ú. Dózsa lehet büszke meglepően imponáló teljesítményére.

    Totógyilkos mérkőzés volt az FTC—Ú. Dózsa (0-3) találkozó, hiszen a közönség jó része nagy tétben fogadott volna a ferencvárosi győzelemre. Az újpestiek ugyanis „cserecsapatukkal” álltak fel, hiányzott Kovács J., Nagy, Törőcsik és még sokan mások. Temesvári edző a 17 esztendős Karácsonyit is a pályára küldte, míg a jobbszélső Árkyt a balhátvéd posztjára vezényelte. A rossz jelek ellenére mégis a lilák diktáltak, pedig az FTC-ben csupán a sérült Nyilasi nem játszott, ám úgy lá...
  21. Utolsó percig küzdeni
    Madrid, október 21.

    — Ennek a mérkőzésnek az a legnagyobb tanulsága, hogy az utolsó másodpercig küzdeni kell a pályán. Lehet, hogy ezzel a harmadik góllal jutunk tovább — mondotta Di Stefano, a Real edzője a mérkőzés után.

    A lila-fehérek a 92. percben kapott gól miatt keseregnek. Szerintük a játékvezető indokolatlanul hosszabbított ennyit. De a Bernabeu stadionban már meg kell szokni — emlékezzünk a Tatabánya mérkőzésére —, hogy a bíró általában nem a vendégcsapatnak fúj.

    — Csak dicsérni tudom a csapat lelkesedését, de hat tartalékkal nem vagyunk többre képesek — nyilatkozta Temesvári Miklós edző. — Ha a Megyeri úton teljes csapattal tudunk kiállni, van reményünk a továbbjutásra. Sajnos a harmadik gól sorsdöntő lehet. Helyenként durván játszott a Real Madrid, mi meg pipogyáskodtunk.

    A csütörtöki spanyol lapok nagy teret szentelnek a mérkőzésnek. A „Marca” című sportnapilap négy oldalon foglalkozik a találkozóval. Főcímében azt a véleményét hang...
  22. Real Madrid—Ú. Dózsa 3-1 (2-1)
    Madrid, 1982. október 20.

    A Bernabeu-stadionban 60 ezer néző előtt kezdődött a Real Madrid—Ú. Dózsa KEK-mérkőzés. Az első félórában a Real nagy erővel rohamozott, és a 30. percben Santillana megszerezte a vezetést a spanyoloknak. Az újpesti csapat azonban nem
    omlott össze, nyolc perccel később Kiss kapásgóllal egyenlített. Nem sokáig tartott azonban az öröm, mert a 40. percben Juan Jósé ismét a Realnak szerzett előnyt.

    Szünet után beszorult kapuja elé a magyar együttes, ám hiába játszott nagy mezőnyfölényben a spanyol csapat, a magyar védelem önfeláldozóan védekezett. A találkozó utolsó percében Santillana góljával 3-1-re nyert a Real Madrid.

    Népszabadság, 1982. október 21.
  23. Talpon maradt az Ú. Dózsa

    KEK: Ú. Dózsa-Göteborg 3-1 (3-1)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kovács J., Kardos, Tóth — Herédi, Kovács B., Nagy (Szabó, 67. p.), Kisznyér — Kiss, Törőcsik.
    Göteborg: Wernersson — Svensson, Hysen, C. Carlsson, Fredriksson — Sandberg, Tord Holmgren, J. Carlsson, Strömberg — Corneliusson (Holm, 68. p.), Tommy Holmgren.

    Tíz perc elteltével már „göteborgi” eredmény, 1-1 állt a Megyeri úti pálya eredménytábláján, pedig a svédek még kapura sem lőttek. Előbb Törőcsik mesterien indított egy támadást, majd a Kisznyértől visszakapott labdát elegánsan perdítette a hálóba (1-0). Gyorsan jött a válasz: Tommy Holmgren szabadrúgása után a felugró Corneliusson annyira megzavarta Szendreit, hogy az újpesti kapus ügyetlen mozdulattal öngólt vétett (1-1). A folytatásban egymást követték az események, nagyszerű volt a tempó, s nem túlzás: magával ragadó a játék. Szendrei kétszeresen is jóvátette hibáját, mert Sandberg közeli lövését, majd Kovács J. sarokra tartó, m...
  24. Göteborg—Ú. Dózsa 1-1 (0-1)

    Göteborg: Wernersson — R. Svensson, G. Hysen, K. Karlsson, Fredriksson — T. Holmgren, G. Ströndberg, C. Karlsson, Schiller — Corneliusson, H. Sandberg.
    Ú. Dózsa: Szendrei — Herédi, Kovács J., Kardos, Tóth J . — Árky, Szebegyinszky, Nagy — Kiss, Törőcsik (Balogh 82. p.), Kisznyér.

    Jv.: Peschel (NDK).

    A várakozásnak megfelelően a svédek lendültek támadásba, de az első percek még az ismerkedés jegyében zajlottak le. Az újpestiek első jelentős támadását a 12. percben Nagy vezette, megugrott a védők között, két lila-fehér csatár is várta a labdát, de Nagy nem adta le, és végül elrontotta a helyzetet. Sandberg és Fredriksson lövése tévesztett célt, miközben az újpestiek arra törekedtek, hogy lassítsák az északiak támadásait. C. Karlsson lőtt mellé, aztán a 23. percben az ő lövését Szendrei védte. A Dózsa kapusa többször is ügyesen avatkozott közbe, akadt is dolga. Nem volt elég átütőerő Törőcsikék kísérletezéseiben, igaz, fő igyekezetük az volt, ...
  25. HALADÁS—Ú. DÓZSA 3-0 (1-0)

    Haladás : Hegedűs — Horváth, Király, Papp, Preszeller — Tar, Fitos, Kulcsár — Garics (Marton, 26. p.), Németh, Hauzer.
    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Tóth, Kardos, Szabó — Szebegyinszky, Polónyi, Nagy L. (Nagy S., 68. p.) — Árky, Freppán, Balogh.

    Szombathely, 8000 néző. Jv.: Maczkó.

    Elég szomorú a Haladás szempontjából a két csapat eddigi NB I-es mérkőzéseinek krónikája. Pontosan negyedszázada nyert utoljára a vasi gárda az újpestiek ellen Az volt a Haladás 451., a mostani pedig a 946. első osztályú mérkőzése. A tartalékos Ú. Dózsa ellen a mérleg javítására készültek a vasutasok, s a vezetést is hamar megszerezték, de növelni sokáig nem tudták, mert kihagyták a helyzeteket. A második gól is már akkor esett, amikor a kapitány, Nagy László sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. Előtte lejött a hazai karszalagos játékos, Garics, nála a korábbi sérülése szólt közbe. A játék összképe alapján a hazai csapat megérdemelten nyert, egy érdekesség...
  26. Ú. DÓZSA—VASAS 2-3 (1-2)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kovács J. (Szebegyinszky, 53. p.), Tóth — Nagy, Kardos — Kisznyér, Árky, Törőcsik (Balogh, 13. p.), Szabó, Kovács B.
    Vasas: Leboniczky — Farkas, Hegedűs, Csima — Balogh, Komjáti — Birinyi, Rixer (Seres, 83. p.), Kiss, Izsó, Váradi.

    Népstadion, 15 000 néző, jv.: Pálvölgyi.

    Lelkes és ügyes volt ezúttal a Vasas, főként a vágtázó gyorsaságú Farkas és a tagadhatatlanul tehetséges Balogh játéka imponált. Igaz, Törőcsik korán megsérült, de az ő hiányával sem magyarázhatja az Újpest az első félidő teljes angyalföldi fölényét. Váradi szabadrúgásgóljára ugyan Kisznyér hasonló módon még válaszolt (1-1), de aztán csak a Vasas rohamozott; az „egyszemélyes védelem”, Tóth József, nem győzte korrigálni társainak gyakori hibáit. Különösen Kardos volt zavarban, mert a gondjaira bízott Izsó mintha átvette volna Törőcsik szerepét, remekül cselezett, s a második Vasas-gól előtt olyan labdát adott Kissnek, amelyet illett a kapuba rúgni (1...
  27. Ú. DÓZSA—DEBRECEN 1-1 (1-1)

    Ú. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kovács J., Herédi, Tóth J. — Kisznyér, Kardos, Szabó — Freppán (Balogh, 67. p.), Kiss, Árky.
    DMVSC: Mező — Ludánszki, Szigeti, Mohácsi, Fodor — Tóth E. (Tímár, 67. p.), Menyhárt, Sallai (Czikora, 80. p.) — Farkas, Kerekes, Jankovics.

    Megyeri út, 4000 néző, jv.: Huták.

    Minden úgy történt a villanyfényes mérkőzésen, ahogy egy futballkedvelő sportpszichológus s néhány tapasztaltabb szurkoló is megjósolta: a szerda esti kupagyőzelemmel „eltelt” Újpest képtelen volt a Göteborg elleni produkció megismétlésére. Vajmi kevés esélye volt erre a Real Madrid ellen készülődő lila-fehéreknek azért is, mert Törőcsik „sárgaság” (azaz két sárga lap) miatt hiányzott, és sérülés miatt nem kért szerelést Nagy, valamint Kovács Béla sem. Úgy tűnt, legalábbis az első 20 percben, hogy az említettek ellenére is igazolja a papírformát a Dózsa, mert a tehetséges újonc csatár, Freppán, kezdetben bátran kezdeményezett, csak az volt a baj, ho...
  28. BP. HONVÉD—Ú. DÓZSA 1-3 (0-1)

    Honvéd: Menyhárt — Paróczai, Kerepeczky (Détári, 46. p .), Varga — Kanász, Nagy — Gere (Kozma, 46. p .), Garaba, Esterházy, Dajka, Gyimesi.
    Ú. Dózsa : Szendrei — Szűcs (Polonyi, 77. p.), Kovács J., Tóth — Kisznyér, Kardos — Kiss, Árky, Törőcsik, Szabó (Szebegyinszky, 86. p.), Herédi.

    Népstadion, 25.000 néző. Jv.: Palotai.

    Csatármezben is védők - Szabó, Herédi - játszottak az újpesti együttesben, mégis csak a nagy helyzetet hibázó Gerén és Esterházyn múlt, hogy már az első tíz percben nem vezetett két góllal a Honvéd. Ám a kezdeti lendület nem tartott sokáig, hamar kocogóssá vált a tempó, unalmassá a játék. A küzdelem "hevességére" jellemző, hogy egy galamb hosszú percekig sétálgathatott az újpesti térfélen, nem kellett félnie a korzózó labdarúgóktól. A félidő közepén különleges gólt lőtt a lila-fehér együttes, Nagy szabálytalanságot látott Törőcsiknél, s miközben Palotai játékvezetővel vitatkozott, a középcsatár beívelését Kiss a hálóba fe...
  29. Ú. DÓZSA—CSEPEL 1-2 (1-2)

    Ú. Dózsa: Kollár — Herédi (Szűcs, 46. p.). Kovács J., Tóth — Nagy, Kardos — Kiss, Árky, Törőcsik, Szebegyinszky (Balogh, 53. p.), Kisznyér.
    Csepel: Kovács A. — Kincses, Godán, Gálhidi — Kőhalmi, Wéber (Elekes, 74. p.) — Tulipán, Kelemen, Dékány, Lazsányi, Budavári.

    Megyeri út, 7000 néző. Jv.: Urbán.

    A Megyeri úton sem szeppent meg a Csepel, sőt az első félórában imponáló könnyedséggel, tempósan és stílusosan futballozott. Még a védők — főként Godán és Kincses — is rohamoztak, a jobbhátvéd jól helyezett fejesét például Kollár csak „touloni” mozdulattal, különleges bravúrral tudta hárítani. Ám ami késett, nem múlott: a 22. percben Dékány szépségdíjas csellel fektette el Kovácsot, majd alighanem a forduló gólját lőtte a jobb sarokba (0-1). Két perccel később ismét csak ámult az Újpest; Budavári hatalmas erővel küldte a labdát a léc mellett a hálóba (0-2). Most már a lilák is eszméltek, s a félidő végén — egy jogos büntetőt követően — megérdemelte...
  30. BÉKÉSCSABA—Ú. DÓZSA 1-1 (1-0)

    Békéscsaba : Rabcsák (Oláh, 50. p.) — Rácz, Kerekes, Takács, Tisza — Pásztor, Kőhalmi, Steigerwald — Királyvári, Kurucz (Kanyári, 70. p.), Szekeres.
    Ú. Dózsa: Kollár — Szűcs, Kovács J., Kardos (Szabó, 65. p.), Tóth — Árky, Szebegyinszky, Nagy — Kiss, Törőcsik (Balogh, 46. p.), Kisznyér.

    Békéscsaba , 12.000 néző. Jv.: Jaczina.

    A csabaiak amióta csak az első osztályban játszanak — 1974 óta —,még sohasem nyertek a lila-fehér társcsapat ellen. Nemcsak Újpesten, még otthon sem, ahol mindössze szerény döntetleneket tudtak elérni. Sokan úgy érezték, most itt a nagy alkalom, végre sikerülhet! Úgy is kezdődött, mert alig jutott túl az óra a 17. percen, Pásztor szögleténél Kardos a csabai középhátvéd, Kerekes segítségére volt, aki ezt szép fejessel ki is használta. Lendületesebben játszottak a hazaiak, mégis Rabcsáknak volt szüksége bravúrra, aztán a 39. percben pedig Kisznyér lövése a kapufáról nem a hálóba, hanem kifelé pattant. A válasz egy csaba...
  31. Ú. DÓZSA—NYÍREGYHÁZA 2-1 (0-0)

    Ú. Dózsa: Kollár — Szűcs, Kovács J., Herédi, Nagy, Kardos (Polonyi, 64. p.) — Kiss, Árky, Törőcsik, Szebegyinszky, Kisznyér.
    Nyíregyháza : Csepecz — Cséke, Szűcs, Szécsi — Varga, Szikszai (Kléninger, 54. p.) — Moldván, Halász, Bezzegh, Kiss, Pethő (Lechner, 72. p.).

    Megyeri út, 4000 néző. Jv.: Németh.

    Gondtalan 45 perce volt a két kapusnak, Kollárnak és Csepecznek: egyetlen veszélyes lövést sem kellett hárítaniuk. A többiek sétatempóban közlekedtek a 16-osok között, különösebb igyekezetét még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett felfedezni. Főként az újpestiek teljesítménye volt lehangoló, a Nyíregyházának érthetően megfelelt a döntetlen.

    A második félidőben valamelyest élénkült a játék, elsősorban azután, hogy Árky beívelését a hátvéd Herédi a hálóba fejelte (1-0). Most már a Nyíregyháza is vezetett néhány akciót, de különösebben nem kellett küzdenie a gyorsan szerzett egyenlítő gólért (1-1). Sokan már fogadtak volna a döntetlenre, ...
  32. PMSC—Ú. DÓZSA 2-2 (1-1)

    PMSC: Katzirz — Hüber, Toma, Schultheisz, Gallai — Lutz, Lőrincz, Dobány, Dárdai — Nagy I., Mészáros.
    Ú. Dózsa: Kollár — Herédi, Kovács J., Kardos, Tóth — Szebegyinszky, Törőcsik, Kisznyér, Nagy L. — Árky, Kiss.

    Pécs 10 000 néző. Jv.: Hartmann.

    Az első veszélyes támadást a lila-fehérek vezették, de azután sok helyzetet dolgoztak ki a hazaiak. A PMSC feltűnően bátran kezdett, az újpesti ellentámadásoknál pedig ügyesen alkalmazták a lestaktikát. Az első félóra főszereplője Nagy I. volt, aki előbb kapufát lőtt, majd nem sokkal később átjátszotta a kifutó Kollárt is, ám közelről az oldalhálóba talált. A 28. perc meghozta a fölényben játszó pécsi csapat vezető gólját. Nagy I. beadását Dobány futtából továbbította a hálóba. A gól után fokozta iramát az addig óvatos Ú. Dózsa, és a 35. percben sikerült egyenlítenie.

    A második játékrész lendületes pécsi támadásokkal folytatódott, de kimaradtak a helyzetek, és amint ilyenkor lenni szokott, az ellenfél ...
  33. Rába ETO - Ú. Dózsa 1:1 (1:0)
    Győr, 8000 néző, v.: Nagy Béla

    Rába ETO: Kovács L. - Csikós, Hlagyvik, Turbék, Preszeller - Nagy, Csongrádi (Somogyi 26.), Rubold - Szabó (Handel 62.), Mörtel, Hajszán

    Ú. Dózsa: Gróf - Schneider, Varga, Szélpál, Kecskés (Szabó, 46.) - Kozma, Kovács E., Rostás, Steidl - Eszenyi (Schróth 73.), Katona

    Góllövők: Somogyi (36. p.), illetve Kozma (49.)
    Sárga lap: Csongrádi (16.), Rubold (23.), illetve Varga (47.)
    Piros lap: Preszeller (30.)

    A rangadónak számító mérkőzésen meglepetésre a vendég újpestiek kezdtek jobban. A középpályát megszállva többször is hibázásra késztették a Rába játékosait, és két gyors csatárukkal nem egyszer zavart okoztak a győri védők soraiban. Húsz percnyi játék után egyértelművé vált, hogy a Rábának nem ízlik a szoros emberfogás és a letámadás. Az első veszélyes akciót a 25. percben vezette a Rába, de a kilépő Hajszán gólhelyzetben hibázott. A 30. percben Kovács E. egyedül törhetett kapura, az utána futó Preszeller...
  34. Ú. Dózsa - PMSC 1:0 (0:0)
    Megyeri út, 5000 néző, v: Huták

    Ú. Dózsa: Gróf - Szélpál, Varga, Kovács E. - Kozma, Herédi, Steidl, Kecskés - Schróth, Rostás, Katona

    PMSC: Bodnár - Kónya, Toma, Hámori, Brezniczky - Megyeri, Turi, Bérczy, Czérna - Nagy, Lovász

    gólszerző: Katona (79. p.)
    cserék: Schróth helyett Eszenyi (46. p.), Steidl helyett Szabó (80. p.), illetve Czérna helyett Lutz (46. p.), Turi helyett Márton (76. p.)
    sárga lap: Herédi (85. p.)

    A mérkőzés első harmadában egyik csapat sem tudott említést érdemlő helyzetet kidolgozni, annál több volt a hiba, a szabálytalanság. Katona már a 3. percben sárga lapot érdemelt volna veszélyes ollózásáért, ahogy Kovács Ervin is, aki a 29. percben a labda helyett a kapust találta el - büntetlenül. A 32. percben Rostás végre ízelítőt adott a futballból is, de addig cselezgetett - hogy a labda a jobb lábára jöjjön és ne a balra -, amíg közbeléptek, igaz ezúttal is szabálytalanul. A játékvezető ezúttal sem torolta meg a sportsz...
  35. Bp. Honvéd - Ú. Dózsa 0:0
    Bozsik stadion, 18.000 néző, V: Szabó B.

    Bp. Honvéd: Disztl P. - Sallai, Disztl L., Csuhay, Sass - Romanek, Gyimesi, Fitos, Sikesdi - Fodor, Kovács K.

    Ú. Dózsa: Gróf - Schneider, Varga, Kovács E., Kecskés - Steidl, Herédi, Kozma - Schróth, Rostás, Katona

    cserék: Gyimesi helyett Csehi (47. p.), illetve Schróth helyett Eszenyi (64. p.), Steidl helyett Szabó A. (73. p.)
    sárga lap: Csuhay (64. p.), illetve Schneider (50. p.)

    Szenzációsan indult a találkozó: félórán keresztül a Bp. Honvéd egy kapuzott, Kovács Kálmán vezérletével azonban szinte percenként hagyta ki az elhibázhatatlannak tűnő gólhelyzeteket. Az összecsapás külön színfoltja a Kovács - Kovács párviadal volt. Az Ú. Dózsa védője, Kovács Ervin hasztalan próbálta megakadályozni névrokona, Kálmán helyzetbe kerülését, a válogatott csatár azonban a döntő pillanatban mindig elbizonytalanodott. Hiába volt a mezőnyfölény, az időnként látványos Honvéd megoldások, maradt a 0:0.

    A második fé...
  36. MTK-VM - Ú. Dózsa 2:0 (1:0)
    Hungária körút, 10.000 néző, v.: Kovács I. L.

    MTK-VM: Gáspár - Farkas, Hires, Lőrincz, Szalai - Katzenbach, Szeibert, Bognár - Kékesi, Balogh, Pölöskei

    Ú. Dózsa: Gróf - Schneider, Kovács, Szélpál, Szlezák - Kozma, Herédi, Steidl - Schróth, Rostás, Katona

    Góllövők: Katzenbach (40. p.), Szeibert (75.)
    Cserék: Lőrincz helyett Huszárik (50. p.), Pölöskei helyett Talapa (63. p.), illetve Schróth helyett Balogh I. (65. p.), Szélpál helyett Szabó (74. p.)
    Sárga lapok: Katzenbach (60.), illetve Herédi (2.), Szélpál (72.), Szlezák (85.)

    Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, s az indulatok megfékezésére a játékvezető már a 2. percben sárga lapot mutatott fel Herédinek. A lendület azonban csak rövid ideig tartott, s az első jelentősebb akció - igaz, akkor egymást követően kettő - a 15. percben volt. Katona cselek után Schróth elé tálalt, aki elől üggyel-bajjal tisztázott Bognár. A szöglet után Kovács csúsztatta a labdát centiméterekkel a kapu me...
  37. Ú. Dózsa - Siófok 4:2 (3:1)
    Megyeri út, 3000 néző, v: Szilágyi

    Ú. Dózsa: Gróf - Schneider, Kovács, Szélpál, Szlezák - Kozma, Herédi, Steidl - Schróth, Rostás, Katona

    Siófok: Erdélyi - Brettner, Szabó, Balázs, Kolovics - Jancsika, Olajos, Zsadányi - Lakatos, Marozsán, Borostyán

    gólszerzők: Schróth (5. p.), Katona (21.), Kovács E. (31.), Herédi (78., 11-esből), illetve Borostyán (30.), Lakatos (50.)
    csere: Rostás helyett Balogh I. (58. p.), Szélpál helyett Szabó A. (65.), illetve Szabó L. helyett Quirikó (46.), Marozsán helyett Boda (58. p.)
    sárga lap: Kozma (77. p.), illetve Olajos (24.), Balázs (75.)

    Az első játékrészben fél óra alatt négy gólt is láthattak a nézők. A szél által támogatott hazai együttes elsősorban Rostás két kitűnő beívelése, valamint egy kapus- és két védőhiba után jutott előnyhöz. A siófoki gárda csak Borostyán révén tudott szépíteni.

    Szünet után a vendégek kerültek fölénybe. A két siófoki csatár beállásával élénkebbé vált a játék, egyre ves...
  38. ZTE - Ú. Dózsa 1:1 (1:0)

    Zalaegerszeg, 6000 néző, v: Hartmann
    gólszerző: Csepregi (11-esből, 32. p.), illetve Balogh I. (88. p.)
    sárga lap: Balog Z. (83. p.), Rostás (84. p.)

    ZTE: Balázs - Varga, Szabó, Csepregi, Balog Z. - Sipos, Rózsa (Fujsz 65. p.), Vadász - Farkas (Ballai 58. p.), Kámán, Páli

    Ú. Dózsa: Gróf - Schneider, Kovács E., Szélpál, Szlezák - Kozma, Herédi, Steidl (Balogh I., 66. p.) - Schróth, Rostás, Katona (Szabó 74. p.)


    Ragyogó napsütésben, de hűvös, szeles időben ZTE-helyzettel kezdődött a mérkőzés. A 3. percben Rózsa átadása szabadon találta Kámánt, az ifjú középcsatár azonban 8 méterről a jobb sarok mellé lőtte a labdát. A válasz nem sokáig késett, mert 5 perc múlva Rostás jobboldali szögletét követően Schróth előrevetődve 7 méterről fölé fejelt. Változatos, sok hibával tarkított küzdelem folyt. Rostás 16 méteres csavart szabadrúgása szállt el nem sokkal a léc fölött, a másik oldalon meg a bátran kivetődő Gróf tisztázott öklözéssel a berobbanó F...
  39. Az egyórás repülőút alatt kedd délután tízezer méter magasban a csapattal utazó szurkolók igyekeztek jó hangulatra deríteni az Ú. Dózsa labdarúgóit. (Néhányan már előre ittak is egy-egy pohárral a továbbjutásra.) Várhidi Pál edző is megnyugodott, elsősorban azért, mert Fekete vállalta a játékot.

    — Nagy szükség lesz rá, különösen az ellentámadások befejezésénél — mondotta az edző. — Csak akkor juthatunk ugyanis tovább, ha gólt szerzünk, mert ellenfelünknek a budapesti 2-3 után az 1-0 is elég. Az sem volna rossz, ha az elején sikerülne vezetést szereznünk.

    Az előjelekből ítélve nagy harcra, izgalmas 90 percre van kilátás a két bajnokcsapat között. Kérdés, hogy az újpestiek állják-e majd a közönség buzdításával rohamozó Dukla-csatárok rohamait.


    Népszabadság, 1979. október 03.


    Alulmaradt az Ú. Dózsa

    EK: Dukla-Ú. Dózsa 2-0 (1-0)
    Prága, október 3.

    — Magunkat okolhatjuk a kiesésért — mondta Várhidi Pál edző a mérkőzés után. — Az utolsó három percig...
  40. 2016.10.24, 21:22 - Nyírő István
    [youtube]c2ktN0255Po[/youtube]
  41. Ú. Dózsa-Ferencváros 8:3 (4:3)

    Vízilabda-mérkőzésnek is beillően potyogtak a gólok a Népstadion második rangadóján, amikor már esti fényben több mint 50 000 néző figyelte a pettyes labda útját a zöld gyepen. Az ütemet az újpestiek diktálták, ők játszottak — mégpedig nagyszerűen — míg a ferencvárosiak inkább csak küszködtek. A tavalyi bajnok már az első 45 percben végig tempóelőnyben volt és ezt a szünet után még csak fokozni tudta. Mindig a lilák szerezték meg a vezetést, a zöld-fehérek, amíg telt erejükből, csak egyenlíteni tudtak. Izgalmas gólpárbaj zajlott 3:3-ig, ekkor az Ú. Dózsa újra előnyhöz jutott (4:3).
    A második félidőben a Ferencváros még megpróbálta a lehetetlent, és igyekezett kiegyenlíteni. Ez nemcsak hogy nem sikerült, hanem a lilák fokozatosan magukhoz ragadták a játéktéren az uralmat, és főleg a pálya középső harmadában kerültek döntő fölénybe.

    Az Ú. Dózsa a második félidőben úgy játszott, mintha az egész tavaszi szezonban erre a mérkőzésre tartogatta vol...
  42. 2016.09.25, 13:38 - UTE - Ferenczvárosi TC 1907
    A soroksári-uti pályán a FTC mérkőzik az Újpesti TE csapatával. Tekintve a FTC rohamosan javuló formáját, az ő győzelmét jelöljük.

    Sport-Világ, 1907. március 24.


    FTC—UTE 5:0.

    A FTC erős fölénye jellemzi a népszigeti pályán lefolyt mérkőzést. A Ferenczváros, mely még mostan sincs teljes formában, kényelmes tempóban játszik, különösen az első félidőben. Ezt ama körülmény is bizonyítja, hogy bár az UTE csapata mostanában nem a legerősebb, mégis az első félidőben a zöld-fehérek csak 1 goalt tudnak rúgni. A második félidő 4 goalja közül 2 az UTE öngoalja volt. Biró: Schubert M. Ferencz (MUE).

    Sport-Világ, 1907. március 31.
  43. Hertzka Pál vezeti a csütörtöki Ferencváros—Újpest mérkőzést

    A zöldfehérek összeállítása már megvan, az Újpesté még kétes

    Csütörtökön kerül eldöntésre a fulballszezon egyik kiemelkedő mérkőzése, a Ferencváros-— Újpest találkozás. A két csapat nagyon készül a mérkőzésre s a két együttes közül pillanatnyilag a Ferencváros van kedvezőbb helyzetben, mert már tudja, milyen csapattal veszi fel a küzdelmet nagy riválisa ellen.

    Ez az együttes a következő lesz:
    Háda — Tátrai, Polgár —- Lázár, Sárosi III., Pósa — Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény.

    Az összeállításnak két meglepetése van:

    Lázárt a Ferencváros is a jobboldalon játszatja, ahol legutóbb a válogatott csapatban szerepelt, így Pósa a megszokott baloldalon szerepelhet. A másik meglepetés újra játszik Toldi, akit a Slavia elleni KK-döntőn történtek miatt a zöld-fehérek egy ideig nem szerepeltettek.

    Az Újpest összeállítása még nem biztos — kérdéses, hogy ki játszik baloldali hátvédet s ennek a posztnak betöl...
  44. 2016.09.23, 20:42 - Ferenczvárosi TC - UTE 1913
    FTC—UTE 5:1 (2:1). Üllői-út. 3000 néző. Bíró: Fehéry.

    FTC teljes csapata ellen az UTE tartalékokkal szerepelt. Mindkét csapat rendkívül fairén játszott és a mérkőzés folyamán összesen öt szabadrúgás volt. A csúszós, nehéz pályán nehezen mozgó UTE ellen óriási fölénynyel játszott az FTC, szinte odaszögezte ellenfelét a kapuhoz, azonban a sok lövés vagy a kitünően védő Kazár zsákmánya lett, vagy pedig a kapu mellett süvített el. Az FTC-ben a Bródival megerősített fedezetsor elismerésreméltó játékot produkált, mig a csatársorban egyedül -Schlosser játszott kitünően. A védelemnek könnyü dolga volt a látszólag magukat visszatartó UTE csatárokkal szemben. Kezdés után rögtön az FTC van frontban és Kazárnak néhány veszélyes lövést kell mentenie. Weisz pontos beadásából a 9-ik percben Schlosser rúgja a vezető gólt. Egy sikerült lerohanásból Molnár Müllernek adja le a labdát, ki a kapuból kirohanó Fritz mellett a 21-ik percben kiegyenlit. A gól felvillanyozza az UTE-t és rövid frontba...
  45. 2016.09.15, 20:03 - Ferenczvárosi TC - UTE 1906
    A két jelentős nemzetközi mérkőzésen kívül csak az Újpesti Torna Egyesület— Ferenczvárosi Torna Club matche az első osztályú bajnokságért, lesz képes footballközönségünk érdeklődését felkelteni. A F.T.C.-nak eddigi sikerei folytán mindenesetre több kilátása van a győzelemre, bár az Újpesti Torna Egyesület jelenlegi kiváló formájában, a bajnokság egyik komoly aspiránsa s igy a F.T.C. számításain könnyen keresztet húzhat. Az érdekesnek ígérkező mérkőzés szinhelye az Újpesti T. E. versenypályája.

    Sport-Világ, 1906. szeptember 30.


    F.T.C. I — U.T.E. 2:0.

    Az U.T.E. népszigeti pályáján óriási közönség gyűlt össze, hogy végig nézze a „házi“ csapatnak, az U.T.E.-nek bajnoki mérkőzését. Ezúttal ismét csak azt tapasztalhattuk, hogy mennyire károsan befolyásolja a közönség illetlen és durva biztatása a csapatok játékmodorát. Ezúttal az U.T.E. csapata a szokottnál sokkal erősebben rúgott ki a hámból. Nagyrészt erőszakos játékmodoruk okozta vereségüket is. A durva já...
  46. 2016.09.15, 19:52 - Budapesti AK - UTE 1906
    Érdekes lefolyásúnak ígérkezik a Budapesti Athletikai Klub és az Újpesti Torna-Egylet csapatainak az újpesti pályán tartandó mérkőzése. Az Újpesti Torna Egylet hajszálnyi győzelmére, vagy eldöntetlen eredményre lehetünk elkészülve.


    Sport-Világ, 1906. szeptember 23.


    Az Újpesti Torna-Egylet győzelme a B.A.K. felett, megérdemelt volt. A B.A.K.-nak csak a támadása és fedezetsora elsőrangú. Védelme sokat hibáz s nem felel meg egy elsőosztályu csapat nívójának. Az U.T.E. már is jó formában van. Támadásában az erő, az ügyességgel párosul s működését egyöntetűvé teszi példás összjátéka. Kiváló egyéni játékosok is vannak benne, kik maholnap méltó helyet fognak elfoglalni a reprezentatív csapatban.

    U.T.E.—B.A.K. 3:1.

    A hagyományos goalaránynyal végződött az U.T E.— B.A K. első találkozása az első osztályú bajnokságban. Az egész játékidőt mindvégig élvezetes küzdelem töltötte be s arra lehet következtetni, hegy mindkét csapat még nagy javuláson ...
  47. 2016.09.15, 19:38 - MTK - UTE 1906
    A Magyar Testgyakorlók Köre— Újpesti Torna Egylet mérkőzés kimenetele a M.T.K. meggyengült védelme és az U.T.E. erős formája következtében nyílt jellegű. Aligha sikerül a M.T.K.-nak könnyű győzelmet aratni, mig az U.T.E. csapatának most kínálkozik alkalma a rég óhajtott győzelemre. A mérkőzés a lágymányosi pályán lesz.

    Sport-Világ, 1906. október 21.


    A múlt vasárnap a Magyar Testgyakorlók Köre—Újpesti Torna-Egylet bajnoki mérkőzés képezte a főérdeklődés tárgyát. A M.T.K. a F.T.C. mérkőzés előtti stílusában, meglepően nagy goalaránynyal győzött s alapos csalódást okozott a győzelemre is elkészült U.T.E.-hiveknek.

    M.T.K —U.T.E. 6:1.

    A mérkőzésről nincsen különös mondani valónk. M.T.K. pompás összjátékkal és tudásának teljes kifejtésével "játszva" győz ellenfelén. U.T.E „bravúros“ durvaságokkal és szabálytalanságokkal pótolja fogyatékosságait. Az első félidőben M.T.K. 4 goalt, a másodikban 2 goalt ér el, az U.T.E. 1 goaljával szemben. Szüsz Hugó (33-as F...
  48. 2016.09.13, 15:58 - Budapesti AK - UTE 1909
    BAK—UTE 1:0 Első és jól megérdemelt győzelméhez juttatta a BAK-ot az újpestiekkel való mérkőzése. A mérkőző felek csaknem egyenlő képességűek voltak mindkét részről a védelem volt jobb s mindkét fél elkeseredett védekezése sokáig kétessé tette a mérkőzés kimenetelét. Az egyébként „tulerélyes" modorú játék lefolyása igen változatos volt. Hol a BAK, hol az újpestiek voltak fölényben. Az első félidőben egyik fél sem jut eredményhez, noha a BAK egynéhányszor igen komoly veszedelembe hozza, az UTE Kazár által védett kapuját. A második félidőben szintén változatos játék folyik mig végre a 31-ik perczben a BAK-nak sikerül a jól működő UTE védelmét leszerelni s a győzelmet jelentő gólt elérni. Az amerikai úti pályán lefolyt mérkőzést Fehéry Ákos (BTC) vezette, ki a leghevesebben viselkedő két játékost, Ludvigot (UTE) és Halászt (BAK) ki is állította.

    BAK II. — UTE II. 3:1. Barátságos mérkőzés, mert az UTE a szöv. dijat ellenfele javára lemondotta. Biró : Fehéry (BTC) volt.

    ...
  49. 2016.09.01, 20:38 - Budai 11 - Újpest FC 1935
    A vasárnapi Újpest—Budai mérkőzés a szenzációk halmozása volt.

    Az Újpestben Vincze tartotta bemutatkozóját, a Budaiban Szeder. Mind a két csapat kitűnő formát mutatott. Az első félidőben nagyrészt az Újpest támadott, de a Budai 11 kitűnően védekezett. Szünet után sokszor volt támadásban a Budai is, az újpesti csatársor darabos munkáját a budai védelem kitűnően ellensúlyozta, hogy azután a mérkőzés nyolcvanadik percében potyagóllal elveszítse a meccset. Az egyik budai hátvéd elvesztette a labdát, amelyet Avarnak gyerekjáték volt az üres kapuba továbbítani. Ez az egygólos győzelem az első helyet szerezte meg az Újpestnek.

    Az FTC-pályán tartott mérkőzés alatt a törzsközönség erősen drukkolt az Újpest ellen. mintha érezte volna, hogy a következő meccsen a Ferencváros nem tudja visszahódítani első helyét a lila-fehérektől.

    Az Est, 1935. február 26.
  50. 2016.08.30, 19:46 - Újpest FC - AC Fiorentina 1935
    A négy meccs közül egy jut Budapestnek: az Újpest és a Fiorentina meccse.
    Vasárnap délután hatórai kezdéssel az FTC-pályán tartják ezt a mérkőzést. Előmérkőzés: Nemzeti—Attila osztályozómeccs, 4 órai kezdettel. A két órára tervezett tornászbemutató a nagy hőség miatt elmarad. A firenzei csapat szinte királyi méltósággal vonult be Budapestre. Hatalmas olasz kolónia várta a pályaudvaron és kísérte szállására, az egyik dunaparti hotelbe.
    A megérkezés után a vonat egyik utasa jelentkezett a Fiorentinát váró Újpest vezetőségénél és elmondotta:
    — Uram, ezek egész úton csak arról beszéltek, hogy 5:0 vagy 5:1 arányban fogják-e önöket legyőzni...

    Kétségtelen, hogy az olasz futballnak van joga fölényt érezni a magyarral szemben, de ez a túlzott fölényesség már — az Ujpest esélyeit növeli. A harcos Újpest igen erősen fekszik bele a vasárnapi mérkőzésbe, mert hiszen legalább két gól előnnyel
    szeretne felállni a firenzei revanson.

    Az Est, 1935. június 16.

    Az Újpe...
  51. 2016.08.30, 19:17 - UTE - Ferenczvárosi TC 1922
    Legerősebb összeállításában áll ki az UTE vasárnap az FTC ellen.

    Kapuját ugyan a tartalék Remete védi, de ez a játékos legutóbbi matchén már igazi elsőrangú kapusnak bizonyult s előtte a válogatott hátvéd-pár, a két Vogl fog játszani.

    Az Est, 1922. szeptember 16.


    A teljes erejéből megindult footballévad a válogatott matchre való készülődés jegyében folyt le. Ez hatotta át a játékosokat, meg talán az UTE—FTC pályaavató ünnepsége, úgy hogy tegnap általában véve sokkal jobb és szebb footballt láthattunk már, mint az előző hetekben.

    Az UTE az uj pálya felavatójára szép győzelemmel örvendeztette meg híveit. Fogl II. helyén tartalékkal állt ki és a szokatlanul széles méretű pályán kitűnően érvényesült a csatársor játéka. A két szélsőre nem tudott vigyázni az FTC-nek egyébként kitűnő halfsora, úgy hogy Paulusz és Szidon a mezőny legveszélyesebb játékosai voltak. Mellettük az UTE-halfsor, élén Baubachhal szerepelt várakozást felülmúló jól, míg az FTC általáb...
  52. 2016.08.30, 19:05 - Vasas - UTE 1922
    A football vasárnapja mindössze egy örvendetes meglepetést hozott: az UTE feljavulását. Az újpesti csapat annak ellenére, hogy védelme erősen tartalékos volt s Vogel III. is hiányzott, nagyon szép munkát nyújtott. Csatársora fürgén vitte a labdát és biztosan lőtt, a Vasasok egy pillanatra sem voltak veszélyesek és végül az UTE három góllal bizonyította be fölényét.

    Az Est, 1922. szeptember 12.
  53. 2016.08.30, 18:59 - Törekvés SE - UTE 1922
    Az első forduló mérkőzései közül sportszempontból a Törekvés—UTE áll első helyen. A Vogl III. helyén tartalékkal játszó UTE egyenrangú, de szerencsésebb ellenfélre talált a Törekvésben. A közönség különös figyelemben részesítette a Törekvés fiatal főerősségét, Hirzert, a ki egy-kettőre a legnépszerűbb játékosok egyike lett. Ö szerezte meg lelkesen és frissen játszó csapatának a döntő gólt.

    Az Est, 1922. szeptember 05.
  54. 2016.08.30, 17:55 - VAC - UTE 1924
    Még az FTC-nél is sokkal nagyobb csalódást keltett az UTE, amely mint a futballbajnokság komoly favoritja lépett a küzdőtérségre, hogy másfélóra elmúltával mint megvert csapat távozzék róla. Vereségének oka, siralmasan operáló csatársora volt, amelyben a Bukarestbe költözött Jeszmást egyetlen másodpercre sem tudta pótolni a csatársor centerébe állított Nagy Lajos. Az UTE védelme természetesen tegnap is majdnem áttörhetetlennek bizonyult, de mert a mérkőzéseket a jobb csatársorok nyerik meg, mégis a VAC győzött, mert fürge szemfüles csatárai kihasználták az UTE-védelem pillanatnyi habozását.

    Az Est, 1924. szeptember 10.
  55. P. Szabó nélkül áll ki a Ferencváros ellen az Újpest.

    Pénteken délután könnyű kondíciótréninget tartott a derbyre készülő lila-fehér gárda, amely egyúttal seregszemléje volt a számba jöhető játékosoknak a végleges összeállítás előtt. A kondició vizsgálat kedvező volt, mert csupán P. Szabó sérülése nincs egészen rendben és így vasárnapi szereplése problematikussá vált. Az újpesti vezérkar rövidesen meg is állapította a Ferencváros ellen kiálló csapat összeállítását, amely a következő:

    Hóri
    Futó Sternberg
    Szalay Szűcs Kiss
    Déri Sáros Jakube Auer Pusztai

    Szó lehet arról is, hogy amennyiben P. Szabó vasárnapig egészséges lenne, helyet kap a csapatban, de ebben az esetben az egész csatársor összeállítása megváltozik, erre azonban nagyon kevés remény van, úgyhogy a fenti csapatösszeállítás véglegesnek tekinthető.

    Kivételesen csapatösszeállitási gondjai vannak a Ferencvárosnak is, miután Háda a héten megbetegedett, Papp pedig még mindig nem heverte ki egészen Berlinben s...
  56. Kilencven percen dől el egy év bajnoki küzdelme

    Ferencváros — Újpest

    Még sokkal nagyobb ritkaságot jelent a bajnokság helyzete és néhány meccs jelentősége. Három héttel a bajnokság befejezése előtt két csapat, az Újpest és a Ferencváros egyenlő pontszámmal áll és ez a két csapat csak most találkozik, hogy egyetlen, a futballbajnokság szempontjából tehát gigantikus, szinte kupadöntői jelentőségű mérkőzésen döntse el egymás között az 1932—33. évi magyar bajnokságot.
    Egy esztendő küzdelme 90 percre összesűrítve! Évtizedek óta nem volt ilyen eset és érthető, hogy egy hét óta minden sportember csak ennek az egy mérkőzésnek a szokatlan, sőt elképzelhetetlen izgalmait latolgatja. Amikor ilyen nagy a tét, akkor esélyekről reálisan beszélni alig lehet. Két nagy tudású csapatról van szó. Az Újpestben talán jobb a közvetlen védelem és energikusabb a csatársor, a Ferencvárosban egyenletesebb a half sor és stílusosabb a csatársor. Ki tudná megmondani, milyen körülmények milyen tulajdo...
  57. 2016.08.29, 19:51 - UTE - Ferenczvárosi TC 1914
    A népszigeti pályán mérkőzött az UTE a FTC csapatával. Az első félidőben a FTC két goalt lőtt s nagy fölényt mutatott. Blum sérülése után az UTE mind eredményesebben támadott s a második félidőben az UTE goalt lő, majd a FTC háromra növeli goaljainak számát s a mérkőzés vége felé az UTE egy újabb goallal legalább is önmagára nézve tisztességessé teszi az eredményt, a mennyiben csak 3:2 arányban kap ki. A mérkőzés nem tartozott a szép mérkőzések közé, mert különösen a második félidőben igen sok volt a durvaság. Az izgatott hangulatban a FTC egyik csatára, Weisz Ferenc elragadtatta magát s egy nézőt, a ki mind a két félidőben azon az oldalon állt, a hol Weisz állott s sértő kifejezésekkel illette Weisz Ferencet, pofon ütött.

    Est, 1914. június 16.
  58. 2016.08.20, 20:33 - Budapesti AK - UTE 1908
    A kánikulai hőségben éppen ideje, hogy a holnapi nappal a bajnoki mérkőzések befejezést nyerjenek. A szokatlanul forró májusvég élvezhetetlenné teszi a játékot s valósággal lehetetlenség másfél órát végig teljes erővel játszani. A holnapi utolsó bajnoki mérkőzést az adott nehézségek dacára, rendkívül érdekessé teszi azon körülmény, hogy az esetre, ha a nagy formában levő U. T. E. megveri a legtöbbször túlbecsült B. A. K.-ot, úgy ez osztályozó mérkőzésbe kerül a tavaszi fordulóban oly fényesen szerepelt N. S. K. ellen; már pedig ez olyan dolog, amit elkerülni nagyon is kellemes lehet. Érthető tehát az a nagy készültség és erőfeszítés, melylyel az atléták e küzdelembe mennek. Saját pályáján játszva kétségkívül respektabilis ellenfél. Régi riválisa az U. T. E. kevés kivétellel mindig legyőzte és mostani nagy formája az esélyeket növeli is, de a mérkőzés fontosságától áthatott B. A. K. élet-halál harcra fogja késztetni. S minthogy ez a nap egyetlen jelentős matche, előreláthatólag o...
  59. 2016.08.19, 13:29 - MTK - UTE 1906
    A bajnoki mérkőzések közül a Magyar Testgyakorlók Köre — Újpesti Torna Egyesület mérkőzése ígérkezik legizgalmasabbnak. Az U.T.E.-t a Ferencvárosi Torna Klub — mely múlt vasárnapon a M.T.K.-t legyőzte — csak nagy küzdelem után tudta leverni, s a két győzelem hasonló goalaránya arra enged következtetni, hogy a két legyőzött csapat egyenlő esélylyel veszi fel a küzdelmet. A M.T.K. csapatában ezúttal az egyéni erők dominálnak, s Károly és Domonkoshoz fogható kiváló játékos az Újpesti T.E. csapatában egy sincs. Viszont ez utóbbiban több az átlagon felüli jó erő s összjátékuk sem rosszabb a M.T.K.-nél, melynek még az a hátránya, hogy idegen pályán, az újpesti népszigeti pályán játszik. Egyszóval, a match eldöntetlen eredményre nyújt kilátást s ha egy csapat győzni fog, úgy az inkább az U.T.E. lesz, természetesen hajszálnyi goal-aránynyal. A match, mint már említettük, az újpesti pályán lesz Szüsz Hugó bíráskodása mellett, délután 3 órakor kezdődik. Előzőleg a II. csapatok játszanak.[...
  60. 2016.08.18, 16:39 - UTE - Törekvés SE 1907
    Az újpesti népszigeti pályán az Újpesti Torna Egyesület. matchel a Törekvés csapatával. Az U.T.E. erejét alaposan meggyöngítette az a tizedelés, melyet a katonasághoz való bevonulás a csapatnak különösen a csatársorán ejtett. A meggyöngült csapatot azonban még mindig jobbnak tartjuk a Törekvésnél, mely ezúttal nem saját speciális homokos pályáján, hanem az újpestiekén játszik. A match délután 3 órakor kezdődik.

    Pesti Napló, 1907. október 20.

    Újpesti T.E. — Törekvés 2:0.

    Az Újpesti Torna Egyesület egy teljesen újjáalakított támadást állított a Törekvés ellen. Így az eredmény meglepetés volt, mert mindenki a jobbnak tartott Törekvés sikerében bízott. A játék folyamán a Törekvés tényleg jobbnak bizonyult, de az U.T.E. volt a szerencsésebb, amennyiben mindegyik félidő folyamán egy-egy goalhoz jutott.
    Biró: Vámos Soma (Főv.T.K.) volt.

    U.T.E. II.—Törekvés II. 1:1. Bíró: Vámos Soma.

    Pesti Napló, 1907. október 22.
  61. 2016.08.18, 16:24 - MTK - UTE 1907
    MTK—UTE. 2:0.

    A MTK. utolsó eredménye után mindenki fölényes, nagy goalarányu mérkőzést remélt s úgy látszik, a MTK. csapata is ezzel a biztos tudattal ment a küzdelembe. E helyett azonban olyan erős ellenfélre talált, hogy ugyancsak össze kellett szedni minden tudását a győzelem kivívásához. — Az UTE.-től még nem igen láttunk ilyen lelkes, szép és eredményes játékot s kétségtelen, ha ezt a formáját megtartja, úgy még sok meglepetést okozhat. A csapat minden embere kitett magáért, kiemelendő különösen Herskovits szép és hasznos játéka. A MTK. nem volt a szokott jó, kedvetlenül játszott az egész csapat és igen nehezen jött lendületbe. A félidő eredménye a MTK. javára megítélt sikertelen büntető rúgás után 0:0 végződött.
    A második félidőben MTK. rövid egymásutánban két goalt rúg, míg ezután váltakozó támadások után eredményt egyik csapat sem ér el.
    A mérkőzést Vámos (Föv. TK ) jól vezette.
    II. csapatok 7:0 a MTK. javára.

    Pesti Hírlap, 1907. október 29.
  62. 2016.08.18, 16:18 - MTK - UTE 1907
    Újpesti Torna Egyesület—Magyar Testgyakorlók Köre mérkőzése az újpesti népszigeti pályán d. u. 3 órakor.

    Pesti Napló, 1907. október 27.

    M.T.K. — U.T.E. 2:0.

    A bajnokság élén szereplő Magyar Testgyakorlók Körének az Újpesti Torna Egyesület erősen meggyöngült csapatával szembeni eredménye szintén meglepetés volt. Az első félidőben az U.T.E. erősen támadta a Testgyakorlókat, kik képtelenek voltak eredményhez jutni, dacára annak, hogy büntetőrúgás révén esélyük volt a vezető gólhoz. A második félidőben némiképpen változott a játék menete s a M.T.K. támadása sikerrel járt. A 15. percben Károly s négy perccel később Döme révén a M.T.K. gólhoz jut. Az U.T.E. meglepett gyors és észszerű játékával a fair viselkedésével. A match különben is fair lefolyású volt s változatossága kielégítette az Újpesti népszigeti pályához szokott, nagy publikumot. Bíró: Vámos Soma (Főv. T. K.) volt.

    M. T. K. II.—U. T. E. II. 7:0.
    M. T. K. old boys—U. T. E. letört nagyságai 3:1.[...
  63. 2016.08.18, 12:07 - UTE - Budapesti AK 1907
    (Az Újpesti Torna-Egyesület 3:1 arányban legyőzte a Budapesti Atlétikai Torna-Klub-ot.)

    A Népszigeten a rendes újpesti közönség nézte végig a mérkőzést, a melyben az U.T.E. bizonyult jobbnak. Az első félidőben Kormos hibájából az U.T.E. két gólhoz jutott, míg a B.A.K. 11-esből csinált gólt. A második félidőben a fáradt U.T.E. csatázók sokszor jutottak kedvező helyzetbe, de kellő erő híján nem tudták kihasználni.Egy szabadrúgásból elért gól után a további játék eredménytelen maradt.

    1907. október 15.
  64. 2016.08.18, 11:53 - UTE - Budapesti AK 1907
    Újpesti Torna Egylet — Budapesti Athletikai Klub 3 : 1.

    Az újpesti népszigeti pályán lefolyt mérkőzés eredménye a nap legnagyobb meglepetése. Félidő: 2:1. Bíró: Vámos Soma Főv. TC. volt. A II. csapatok 1:1 játszottak.

    Pesti Hírlap, 1907. október 15.
  65. 2016.08.18, 11:43 - UTE - Budapesti AK 1907
    Érdekes küzdelemre van az Újpesti népszigeti pályán kilátás. Itt a Budapesti Atlétikai Klub az Újpesti Torna Egyesülettel küzd a győzelem dicsőségéért.

    Pesti Napló, 1907. október 13.

    U. T. E. — B. A. K. 3:1.

    A két csapat eddigi találkozásain nagyrészt az Újpesti Torna Egyesület győzött. Leginkább 3 : 2 volt az arány az U. T. E. javára s csak a legutolsó tavaszi találkozás alkalmával győzött a Budapesti Atlétikai Klub 3 : 2 goalaránynyal.
    A vasárnapi mérkőzésen az Újpesti Torna Egyesület főleg kapuvédjének kiválósága révén mutatkozott a győzelem arányában jobbnak. Az első félidőben 2 : 1 arányban vezetett az Újpesti Torna Egyesület. A B. A. K. goalja büntetőrugás révén esett. A második félidőben az U. T. E. a harmadik goalhoz jut, melyet azonban Kormos, ez a legszeszélyesebb kapuvéd könnyen kivédhetett volna. A mérkőzésnek kínos incidense is volt. Halász a B. A. K. egyik fedezete egy összeütközés következtében karját kificamította, úgy hogy a B. A. K. a ...
  66. 2016.08.17, 11:38 - UTE - Ferenczvárosi TC 1907
    Újpesten, a népszigeti pályán szintén két egyenrangú rivális vív kemény küzdelmet egymással. A Ferencvárosi Torna Klub a saját pályáján játszó Újpesti Torna Egyesülettel játszik. Bár a F.T.K.-ot jobbnak tartjuk ellenfelénél, az a körülmény, hogy az U.T.E. otthon, a saját pályaviszonyaival ismerős helyen játszik,a két csapat győzelmi esélyeit meglehetősen kiegyenlíti.

    Pesti Napló, 1907. szeptember 29.


    F.T.K.—U.T.E. 6:0.

    Az újpesti népszigeti pályán pár régen nem láttunk oly nívós mérkőzést, mint a vasárnapi volt, melyen a Ferencvárosi Torna Klub az Újpesti Torna Egyesülettel játszott.
    Egy-két izgalmasabb mozzanat kivételével dicséretreméltóan fair modorban folyt le a match, meghazudtolva mindazon híreket, melyek a F. T. K. és az U. T. E. durva játékáról regéltek. De nemcsak a match, hanem a fékezhetetlennek híresztelt újpesti közönség is példás csendben és higgadtsággal szemlélte végig a vasárnapi küzdelmet, melynél változatosabbat újabb időben keveset...
  67. 2016.08.17, 11:18 - UTE - Ferenczvárosi TC 1907
    A Ferencvárosi TC.—Újpesti TE. football mérkőzése.

    Vasárnap délután 4 órakor mérkőzik a két csapat az újpesti népszigeti pályán. A mérkőzésen a FTC. új csatársorral kísérletezik, hogy a legutóbb mutatott, gyenge goalképességét növelje az Újpesti Törekvéssel egyesült kiváló képességű UTE csapata ellen. Előzőleg a II. csapatok mérkőznek 2 órakor a szövetségi díjért. Mindkét csapat veretlen még. Az UTE. a tavalyi győztes Typográphián, a FTC II. a MTK. II. felett aratott győzelmet. A mérkőzésekre trainingjegy szolgál belépőjegyül. Bíró: Hajós Alfréd (BTC.) lesz.

    Pesti Hírlap, 1907. szeptember 29.


  68. 2016.08.17, 11:11 - UTE - Typographia 1907
    Igen szépen állotta meg helyét a Typographia Sport-Club az Újpesti Torna-Egyesület ellen s csak tavalyi szövetségi díj-győztes második csapatának leveretése keltett némi meglepetést.

    Pesti Hírlap, 1907. szeptember 17.
  69. 2016.08.17, 11:06 - UTE - Typographia 1907
    Az Újpesti Torna-Egyesület 2:0 arányban legyőzte a Tipográfia Sport-Klubot (Népsziget). Az első félidőben egyforma erősnek látszott a két csapat, a mi a 0:0 eredményben nyilvánult. A második félidőben a Tipográfia trénirozatlan csapata gyöngült és U.T.E. 7 perc múlva, Szabó révén megszerezte az első gólt. A Tipográfia erős támadással felelt, de csatázói a kapu előtt tehetetlennek bizonyultak. Az U.T.E.-nek Novák a 17-ik percben szerezte meg a második gólt.

    Budapesti Hírlap, 1907. szeptember 17.
  70. 2016.08.16, 23:28 - UTE - Typographia 1907
    I. osztályú bajnokság és szövetségi díj.

    U.T.E.- Typographia 2:0. A vasárnapon lezajlott elsőosztályú bajnoki mérkőzések közül kétségkívül az Újpesti Torna Egyesületnek a Typographia Sport Klubbal tartott mérkőzése volt a legérdekesebb, mert itt meglehetősen egyenlő erejű két csapat állott egymással szemben. Bár a tréninghiány még mindig észlelhető volt a csapatok játékán, a csapatok egyes szervei elég jót funkcionáltak, így az U.T.E.-nél a csatársor és a kapuvéd játéka már elérte az elsőosztályú csapatok jó formájának nívóját, míg a Typ.-nál a védelem produkált elsőrangút. A győzelmet az U.T.E. szívóssága szerezte meg a csapatnak, mely a II. félidőben fölényt szerzett neki a visszaeső Typ.-val szemben. Az első félidő 0:0 eredménye különben megadja kellő képét a match első része lefolyásának. A második félidőben az U.T.E. fölénye a mindinkább védelemre szoruló Typ.-val szemben a beadott két goalban nyert kifejezést. A bírói tisztséget Vámos Simon (Főv.T.K.) viselte...
  71. 2016.08.16, 23:14 - UTE - Typographia 1907
    A Typografia — Újpesti Torna Egyesület. matche, mely az amerikai-uti pályán lesz, erős küzdelmet ígér ugyan, de az esélyek inkább az U. T. E. győzelme mellett szólnak.

    Pesti Napló, 1907. szeptember 15.
  72. Hegyi Iván: Öt fazék gombóc (részlet)

    Hetvenhat májusában kétharmad ház előtt rendezték minden idők legemlékezetesebb budapesti derbijeinek egyikét, a ­8-3-as Újpest–FTC-t. A Népsportban már akkor az látott napvilágot: „Erről mit írhat az ember?!” A lilák produkcióját valóban látni kellett, hűen visszaidézni nem lehet, mert úgy, ahogyan a Megyeri útiak futballoztak, az életben egyszer játszik ugyanaz a csapat.

    A negyedik kerületi közönséget hiába szoktatták akár 11-0-ás meg 9-0-ás gólfesztiválokhoz, a ferencvárosiakat nyolccal meglepni összehasonlíthatatlanul nagyobb fegyvertény volt, mint két számjegyű eredményt elérni a Szeged ellen vagy egy híján tízet „gurítani” a Diósgyőrnek. A korabeli zöldek kitöméséhez nemhogy osztályon felüli, de egyenesen ihletett formát kellett nyújtani...

    Így játszott Törőcsik András és Fekete László.

    Fazekas László pedig kegyelmi állapotban futballozott. Az akkor az ötvenedik válogatott mérkőzésére készülő – a nemzeti együttesben végül 9...
  73. 2016.07.30, 16:36 - Ferenczvárosi TC - UTE 1920
    Az Újpesti Torna Egyesület 3:1 (1:1) arányban legyőzte a Ferencvárosi Torna Club csapatát. A vasárnap lezajlott bajnoki mérkőzéseknek ez a legjelentősebb és legérdekesebb sportbeli eredménye. Egy régi, több-kevesebb sikerrel dolgozó, szorgalmas és komoly vezetés alatt álló egyesületnek szimpatikus előretörését hirdeti az UTE szép győzelme.

    Az UTE — FTC meccsét az üllői-úti sporttelepen ötezer főnyi közönség nézte végig izgatott kedvben. Az első gólt már a negyedik percben megszerezte Szidon , kisvártatva azonban az FTC kiegyenlítő gólhoz jutott. Ez azonban csak ajándék-gól volt. Nikolsburger lövését Knoll védte, de a labdát kiejtette a kezéből. A bíró, a ki ötven méternyire állott az UTE kapujától, gólt ítélt, mert nyilván úgy látta, hogy a labda túljutott a kapuvonalon. Az újpesti játékosok tiltakoztak a bíró döntése ellen, levonultak a pályáról, majd visszatértek és folytatták a játékot. Mindezt a közönség is hangos vélemény nyilvánításokkal kísérte pro és kontra. A küzdele...
  74. 2016.07.30, 16:22 - Ferenczvárosi TC - UTE 1920
    Az FTC veresége az Újpesti TE csapatától az egyetlen feltünéstkeltő sportesemény. Bár az UTE még veretlen, általában azt hitték, hogy az FTC legalább döntetlent ér el.

    Pesti Hírlap, 1920. november 30.
  75. 2016.07.30, 16:15 - Ferenczvárosi TC - UTE 1920
    FTC—UTE. Sportszempontból is értékes a találkozás, de főleg az a körülmény teszi értékessé, hogy az e mérkőzésen szerzett pontok nagyon jelentősek a helyezés szempontjából. A mérkőzés megnyerésére a FTC-nek adunk nagyobb esélyt, de ha a Vogl testvéreknek jó napjuk lesz, úgy a mérkőzés eldöntetlen marad.

    Népszava, 1920. november 28.

    I. osztályú bajnokság. UTE-FTC 3:1.

    Erős küzdelem után váratlan győzelmet aratott az UTE csapata. Az eredmény nem kifejezője a mutatott játéknak. A két csapat egyaránt kivette részét a játékból. Meglepően jó játékot mutatott az UTE-halfsor és a győzelem megszerzésében övék az oroszlánrész. Priboj visszatérése az UTE csatársorát nagyban emeli. Az FTC, csatársorától eltekintve, jó formát mutatott.

    Népszava, 1920. november 30.
  76. 2016.07.29, 16:06 - Újpest FC - Szeged FC 1939
    Egy - egy pont különbséggel Ferencváros , Újpest és Hungária a sorrend

    A Szeged kitűnően védekezett az Újpest elleni mérkőzésen, de alulmaradt és így az Újpest nagycsapataink egyetlenje, amely mérkőzése mindkét pontját megszerezte.

    Pesti Hírlap, 1939. március 07.
  77. 2016.07.29, 16:00 - Újpest FC - Szeged FC 1939
    Az Újpest győzelemmel kezdte a tavaszi fordulót

    Az Újpest is csak kemény küzdelem árán tudta két vállra fektetni ellenfelét, a Szegedet. Az Újpest— Szeged mérkőzésén a szegedi kapuvédő, Tóth nagyszerűen dolgozott. A második félidőben a bíró kiállította Nagy balszélsőt.

    Budapesti Hírlap, 1939. március 07.
  78. 2016.07.29, 15:42 - Újpest FC - Szeged FC 1939
    Az Ujpest nehezen győzött a jól védekező szegediek ellen. Az ujpesti csatárok sokat hibáztak. A második félidő végén 30 percig 10 emberrel játszott a Szeged, amelynek legjobb tagja Tóth kapus és Raffai hátvéd volt. A szegedi csatárok is kihagytak több jó helyzetet.

    Már az első percben sarokrúgást erőszakolt ki az Ujpest: Ádám labdáját Vincze a kapuba fejelte. 1:0. Az Ujpest továbbra is támadott és sarokrúgásokat ért el. Az első negyedóra elteltével nyomult fel először a Szeged. A 18. percben Seper 20 méteres lövése elkerülte a kaput. A 25. percben újabb szegedi támadás: Bognár jó helyzetet hagyott ki. A 27. percben Futó a büntetőterületen kézzel érintette a labdát, a bíró 11-est ítélt, amiből Harangozó kiegyenlített. 1:1. A 30. percben a bíró tévedésből a félidő végét jelezte, de a határbírák figyelmeztetésére ismét folytatták a játékot. Az Ujpest nagy fölénybe jutott és csak Tóth kapus jó védései mentették meg újabb góloktól a szegedi hálót. A 39. percben Zsengellér 16 méter...
  79. 2016.07.29, 15:40 - Újpest FC - Szeged FC 1939
    A megyeriúti pályán 3 órakor kezdődik az Újpest—Szeged FC-mérkőzés. A lila-fehérek az Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállay, Kocsis összeállítású csatársortól sokat várnak.

    Népszava, 1939. március 05.


    Újpesten

    Az újpesti stadionban bonyolították le az UTE—Vasas NBB-mérkőzést, amelyen szép és változatos játék alakult ki. Az UTE a játék elején erősen támadott, de a Vasas kapusa, Terényi egymásután hárította el a veszélyes labdákat. A Vasas kitörései főleg Hermann révén veszélyesek. A 0:0-ás félidő után a Vasas lelkes játéka révén mezőnyfölényt harcol ki, de Saroveczky és Hermann labdái célt tévesztenek, vagy a jól védő UTE-kapus zsákmányává válnak. Kapuelőtti kavarodásból Krózser közelről küldött éles, védhetetlen lövéssel megszerzi a mérkőzés egyetlen gólját, amely az UTE-nek a győzelmet jelentette. A Vasast nem töri le a gól, hamarosan egyenlíthetne is, de Saroveczky a döntő pillanatban elcsúszik. A kapu előtt pattogó labda sem talál utat az UTE hálójába. A ...
  80. 2016.07.29, 14:49 - Nemzeti SC - Újpest FC 1938
    Zsengellér balszélső lesz vasárnap az Újpestben a Nemzeti ellen, Hidasi a középcsatár

    Mint előrelátható volt, az Újpest változtatott csapatán a legmesszebbmenően. A közvetlen védelmet és fedezetsort együtthagyták, ami természetes is, hiszen itt gyökeresebb változtatás esetleg bizonytalanná tette volna a védelmet. Teljesen átváltozott azonban a csatársor. Kocsis, mint előrelátható volt, kikerült a csapatból és Kolozsvári, az UTE amatőrcsapatának tehetséges jobbszélsője került a helyére. Miután teljesen megnyugtató megoldást nem találtak a balszélső helyére, viszont Zsengellér lába még nem volt teljesen rendben, így kínálkozott az a megoldás, hogy Zsengellér játsszon balszélsőt, ahol kevésbé van kitéve a lába összeütközéseknek, mint középen.
    Középcsatárt Hidasi fog játszani, ez a tehetséges fiatal játékos, akinek vasárnap az a nem kellemes szerep jutott, hogy belsőcsatár létére balszélsőt kellett játszania. Most rendes helyére került. Az Újpest csatársora tehát ez lesz a Nemze...
  81. 2016.07.29, 13:55 - Nemzeti SC - Újpest FC 1938
    A Hungária sporttelepen kettős program vár a közönségre: itt mérkőzik a Hungária és itt játszik az Újpest is. Az Újpest — Nemzeti mérkőzése már nyíltabb küzdelmet Ígér. Az újpestiek a legutóbbi tapasztalatok alapján átalakították csatársorukat, Zsengellér kikerült a balszélre, Hidasit állították a csatársor tengelyébe, a jobbszélső pedig Havas lesz. Ha a csatárok megértik egymást és a kapu előtt eléggé erélyesek lesznek, Újpestnek juthat a győzelem, máskülönben egy pontot elveszíthetnek.

    Budapesti Hírlap, 1938. november 27.


    Az Újpest győzött és ezzel a vezető helyre jutott

    Az Újpest - Nemzeti mérkőzésén is sokáig fenyegetett a meglepetés. Az első félidőben a Nemzeti egyenrangú ellenfélnek bizonyult, s ha a második félidő 3. percében Balogh, a Nemzeti középfedezete nem hibáz el egy tizenegyest, másképpen alakulhatott volna az eredmény. A kitűnő alkalom elmulasztása azonban letörte a Nemzeti csapatátés ezután már könnyen győzött az Újpest 4:0 (0:0) arányb...
  82. 2016.07.29, 13:42 - Nemzeti SC - Újpest FC 1938
    Újpest ellenfele a Nemzeti, azt hisszük azonban, hogy Újpest okult a múlt heti mérkőzésen, bár a Nemzeti fedezetsora az ellenfél csatárainak lefedezését meglehetősen tökélyre vitte.

    Pesti Hírlap, 1938. november 27.

    Mindkét ponthoz a nagycsapatok közül csupán az Ujpest jutott, amely okult az előző heti vereségen és átcsoportosított támadással biztos négy góllal győzött a Nemzeti ellen.

    A három nagycsapat az eredmények után egyenlően 21—21 ponttal áll az élen. Az elsőség jobb gólarányával az Újpesté, vesztett pontra a legkedvezőbb a helyzete a Ferencvárosnak, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott és ez most már tavaszra maradt.

    Újpest—Nemzeti 4:0 (0:0).

    Hidasi (2), Zsengellér és Ungvári góljaival győzött az Újpest.

    Pesti Hírlap, 1938. november 29.
  83. 2016.07.29, 13:33 - Nemzeti SC - Újpest FC 1938
    Az első félidő változatos, jó iramú játékkal telt el, gólt azonban egyik csapat sem tudott elérni. Az ujpesti csapat többet támadott, de a Nemzeti egyenrangú ellenfélnek bizonyult, mert csatárai előtt szintén sok gólhelyzet nyílt, sőt a 25. percben Kisalagi lesgólt is lőtt. Ujpest csatársora az első félidőben gólképtelen volt. A Nemzetiből a hátsó részek játszottak jól.

    Szünet után Havas mindjárt az első percben a kifutó Angyal fölött az üres kapu fölé emelte a labdát. A 2. percben Horváth lőtt kapu fölé. A 3. percben Szalai kezelése miatt 11-est rendelt el a játékvezető Ujpest ellen, de Balog a kapufának rúgta a büntetőt. Most egyre több hiba csúszott a játékba és Hidasi csak a 15. percben tudta csapatának megszerezni a vezetést. 0:1. A Nemzeti visszaesett és a 23. percben Havas újabb gólt szerzett. 0:2. A 25. percben Kállai lefutott a balszélen, jó beadását Zsengellér értékesítette. 0:3. Sok szép ujpesti támadás futott ezután végig a pályán, de időnként a Nemzeti is teremte...
  84. 2016.07.29, 13:31 - Nemzeti SC - Újpest FC 1938
    Az Újpestnek sem lesz könnyű dolga a Nemzetivel szemben

    Népszava, 1938. november 27.


    Az Újpest 4:0 (0:0) arányban győzött a Nemzeti ellen. Az első félidő változatos, jóiramú játékkal telt el, az újpestiek többet támadtak, de csatársoruk gól képtelen volt, a Nemzeti védelme kitűnően játszott. A lila-fehérek csatársora a második félidőben összeszedte magát és nem várt arányban szerezte meg a győzelmet.

    Népszav, 1938. november 29.
  85. 2016.07.28, 19:50 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    II. számú futballderbi: Újpest—Hungária
    Újpesti stadion, délután két óra, bíró : Szigeti

    Ä Ferencváros—Hungária »örökderbi« után a legnagyobb rangot, a »II. számú futballderbi« nevet az Újpest—Hungária mérkőzés viseli. Azért ez a mérkőzés, mert rendszerint itt szokott eldőlni, hogy a Ferencvárosnak mely csapat lesz az ellenfele a futballbajnoki címért vívott küzdelemben.
    Ha két héttel ezelőtt került volna sor erre a mérkőzésre, akkor még nagyobb lett volna az izgalom, mert akkor még az Újpest is, a Hungária is a Ferencváros előtt állottak. Azóta azonban az Újpest is, a Hungária is értékes pontokat vesztettek
    kisebb csapatokkal szemben. Ez azonban mitsem von le a mérkőzés érdekességéből, hiszen a Ferencváros akár ma a Bocskai ellen, akár a jövő héten a Phöbus ellen pontot vagy pontokat veszíthet, s akkor ez a derbi dönti el az »őszi bajnokság« sorsát.
    Az Újpest—Hungária mérkőzés jellemzője mindig a heves iram, lelkesedés és a minimálisnál nagyobb gólarány szokott lenni. Va...
  86. 2016.07.28, 18:51 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    Újpest—Hungária derby

    Az utolsó előtti bajnoki vasárnapnak jut az Újpest—-Hungária derbymérkőzése. A két csapat harcát mindenkor kivételes érdeklődés kíséri, annál is inkább most, amikor a küzdelem eredménye a két csapatra nézve olyannyira jelentőséges. A győztes ugyanis megerősíti helyét az élvonalban s továbbra is riválisa marad a Ferencvárosnak, a vesztes viszont alaposan visszaesik a két vezető mögé. Az újpesti stadion közönségének kétségen kívül tartalmas sportban és izgalmas küzdelemben lesz része, mint ahogyan a lila-fehérek és a kék-fehérek erőpróbája a legtöbb esetben felszínre juttatta a játék szépségeit, technikai finomságát és egyben a labdarugócsaták elemét, a fizikai erők küzdelmét is. A mérkőzés sorsa bizonytalan, jóllehet a papírforma az Újpest győzelme mellett szólna. De hát az eddigi tanulságok értelmében derby-mérkőzésen, lévén a tét nagyobb, mint más meccseken, a papírformára alapozni nem lehet, sőt még csak jóslásba bocsátkozni is kockázatos. Az erőmegfes...
  87. 2016.07.28, 18:37 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    Döntő küzdelmek a labdarúgásban az elsőségért

    ...Egészen más a helyzet a másik két nagycsapatnál, amelyet a sorsolás most egymással szembe állít. Az Újpest előnye kettős: az egyik a saját pályán való szereplés, a másik az egy pontos előny a bajnokság jelenlegi sorrendjében. Ennek ellenére sem tekinthető az Újpest megnyugtató módon esélyesnek. Ennek oka, hogy egyrészt az Újpest legutóbb Szegeden egy gólt sem tudott elérni, másrészt pedig a Hungária éppen most mutatkozik rendkívül gólképesnek.

    Az élcsoport pillanatnyi helyzete:
    1. Újpest 11 9 1 1 46— 9 19
    2. Ferencváros 10 9 0 1 39—16 18
    3. Hungária 11 8 2 1 25—15 18

    Pesti Hírlap, 1938. november 20.


    A Hungária hat gólt lőtt az Újpest ellen

    A Ferencváros került az élre, az Újpest visszaesett a harmadik helyre

    A labdarugóbajnokságban az Újpest támadósorának legutóbb megnyilvánult gólképtelensége nem volt múló jelenség, ami kirívóan mutatkozott meg vasárnap az Újpestnek a Hungária elleni derbyta...
  88. 2016.07.28, 18:24 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    A Nemzeti Bajnokság őszi, utolsó előtti teljes fordulójának legérdekesebb és valószínűleg legizgalmasabb mérkőzése az Újpest— Hungária találkozó lesz.

    Az az érdekes eset alakult ki, hogyha a Hungária győz és ami nagyon valószínű, a Ferencváros megveri a Bocskait, akkor a zöld-fehérek mint biztos elsők fordulnak a tavaszi idénybe, ellenben, ha az Újpest elhódítja a két pontot, úgy a lila-fehérek maradnak a táblázat első helyén. A Hungária csatárai a válogatottak gyakorló mérkőzésén kitűnően mozogtak és Kardos nagyvonalú játékot mutatott, úgyhogy a Hungária fedezetsorát sem bolygatják meg és a kék-fehérek támadósora így alakul: Vidor, Müller, Kardos, Cseh, Titkos. Az Újpest, amely Szegeden nagyon gyengén szerepelt, a Kocsis, Vincze, Zsengellér, Kállai, Hidasi összeállítású csatársorral veszi lel a küzdelmet. Az Újpest trénere, Guttmann Béla azon igyekszik, hogy csapatát újra visszavezesse a támadójáték útjára és így a csatársor gólerős belső hármasa eldöntheti a küzdelmet. A sé...
  89. 2016.07.28, 18:02 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    Az őszi szezon legnagyobb meglepetése: Hungária – Újpest 6:1

    Idegsokkot kapott az újpesti kapus Kardos és Titkos góljaitól

    A mérkőzés előtt a pálya közepére kifutottak a csapatok, a mérkőzést azonban nem lehetett megkezdeni, mert hiányzott az egyik határbíró. Vogel Rezső, a kijelölt határbíró sem jelent meg, értesítést sem küldött, úgy hogy végül a nézők között helyet foglaló Bíró Sándort kérték meg erre a tisztségre.

    A meccset az Újpest kezdte. Csapatösszeállításuk így festett: Sziklai – Futó, Fekete – Szalai, Szűcs, Balogh – Kocsis, Vincze, Zsengellér, Kállai, Hidasi.
    A Hungária összeállítása a következő volt: Szabó – Kiss, Bíró – Sebes, Turai, Dudás – Vidor, Müller, Kardos, Cseh, Titkos.
    Eleinte az Újpest támadott, de a csatárok nem tudtak megbirkózni a védelemmel. Alig futott pár lépést a labdával Kocsis, Bíró szerelte őt.
    Az első gáncsot Kocsis követte el, a második durvaságnak Balogh volt „bűnöse”. Zsengellér csak a 10. percben jutott először labdához, de ...
  90. 2016.07.28, 18:00 - Újpest FC - Hungária FC 1938
    Változatos, helyenként igen magas színvonalú sportot nyújtó mérkőzést vívott a két csapat. Mindvégig az igazi nagy mérkőzések feszült hangulata uralkodott mind a játéktéren, mind a nézőtéren. A Hungária csapatának kivételesen jó napja volt és különösen Kardos remekelt, de méltó támogatója volt Titkos is, aki nemcsak a góllövésben, de a gólok előkészítésében is nagy szerepet játszott. Az ujpesti csapat a néhány héttel ezelőtti formájától messze elmaradva, a kiegyenlítő gól után nem tudott méltó ellenfele lenni a Hungáriának.

    Az Ujpest támadásaival indult a játék és az első negyedóra a lila-fehérek fölénye jegyében telt el. A 13. percben Kocsis Kissel összecsapott, úgy hogy a Hungária hátvédje meg is sérült és néhány percig a játéktéren kívül ápolták. Ez az összecsapás sokáig rányomta a játékra a bélyegét, sőt, tulajdonképpen az első gól okozója is volt közvetve, mert a 15. percben Bíró láthatóan Kis megrúgásáért mintegy megtorlásként beleugrott Zsengellérbe, aki azonban szere...
  91. 2016.07.28, 17:18 - Újpest FC - Kispest FC 1938
    Kezdődik a futballbajnokság végküzdelme: a Kispest először játszik nagycsapat ellen

    A vasárnapi futballforduló megnyitja az őszi idény végküzdelmét. Most már megszakítás nélkül folynak a bajnoki mérkőzések egészen a befejezésig. Sietni kell ezzel a befejezéssel, mert december 4-én már Párizsban játszik a válogatott csapat, azután Glasgow, majd Hamburg következik.
    A finist az Újpest nyitja meg, mert a Kispest ellen lejátszandó mérkőzése döntő jelentőségű. A Kispest ugyanis eddig csak 2 pontot vesztett, éppúgy, mint az Újpest és a Ferencváros, míg a Hungária 3 pontveszteséggel következik utánuk.
    Az Újpest—Kispest mérkőzés győztese tehát a bajnokság élére kerül, annál is inkább, mert a Ferencváros kevesebb mérkőzést játszott, mint ők.
    A Kispest ugyan nem játszott még egyik nagy csapattal sem, de a közép- és kiscsapatok ellen biztosan szerezte a pontokat és összesen csak két döntetlenje volt: a Phöbus ellen Kispesten és a Budafok ellen most vasárnap Budafokon. A csapat eddig m...
  92. 2016.07.28, 16:57 - Újpest FC - Kispest FC 1938
    Ujpest-Kispest mérkőzés a vasárnapi fordulóban

    A Nemzeti Bajnokság vasárnapi fordulójában a legnagyobb érdeklődés az Újpest— Kispest mérkőzését illeti. A kispesti csapat vereség nélkül áll a bajnokságban s csupán két pontot vesztett, két döntetlen mérkőzésén. Csakhogy a Kispest még nem került össze sem a Ferencvárossal, sem a Hungáriával, sem az Újpesttel, tehát az igazi, a nagy erőpróbákon még nem jutott túl. Most vasárnap kell szembenéznie az Újpesttel s ez a mérkőzés dönti el, hogy a Kispest, valóban méltó helyén áll-e a régi „nagyok” között. A kispestiek erősen fogadkoznak, hogy egyenrangú ellenfelei lesznek az újpestieknek, még akkor is, ha esetleg elveszítik a mérkőzést. A vereséggel feltétlenül számolniok is kell, mert az Újpest a legutóbbi meccsein oly nagyszerű játékot produkált, hogy jelenleg a legjobb formában levő csapatunknak kell tekinteni. Az Újpest—Kispest-mérkőzése mindenesetre izgalmakban bővelkedő küzdelmet s remélhetően szép játékot hoz, a közönségnek jó s...
  93. 2016.07.28, 16:49 - Újpest FC - Kispest FC 1938
    A vasárnapi labdarugómérkőzések közül jelentőségében kimagaslik az Újpest—Kispest találkozó, amelynek az újpesti stadion a színhelye. A nemzeti bajnokságban szembeötlően kitűnő gólaránnyal vezető Újpest a veretlen Kispestben nehéz ellenfelet kap.

    Pesti Hírlap, 1938. november 06.

  94. 2016.07.28, 16:37 - Újpest FC - Kispest FC 1938
    Az otthonában játszó Ujpest nehéz küzdelem után megérdemelten győzött a tartalékos Kispest fölött. A kispesti csapatban Rátkai és Dóri nem játszott, mivel nem kaptak szabadságot. Kürtit súlyos tetanusz mérgezéssel kórházba szállították s így az ő helyén is tartalék játékos szerepelt. A játékidő első felében az Ujpest szép játékkal, nagy fölényben volt. Szünet után már kiegyensúlyozott volt a játék.
    A mérkőzés megkezdése előtt Rubint bíró vezetésével a játékosok a pálya közepén vigyázzállásban közösen elimádkozták a Hiszekegyet.

    Ujpesti támadásokkal indult a mérkőzés s a 4. percben Vincze kapu elé emelt labdáját Zsengellér a hálóba továbbította. 1:0. Élénk iramban folyt ezután a mérkőzés. A 18. percben Kocsis átadásából Vincze kapu mellé gurította a labdát. A 20. percben Balogh 25 méteres váratlan lövése nyomán a labda a felső kapulécről a hálóba vágódott. 2:0. Ezután a Kispest több támadást vezetett, de igyekezetét nem kísérte szerencse.

    Szünet után az első percekben a ...
  95. 2016.07.28, 16:35 - Újpest FC - Kispest FC 1938
    — A nap legérdekesebb mérkőzése lesz az Újpest—Kispest összecsapása a megyeriúti pályán. Az erős újpesti csatársor egy-két gólkülönbséggel fordíthatja javukra a küzdelmet.

    Népszava, 1938. november 06.


    A három tartalékkal kiálló Kispest nem volt veszélyes ellenfele az Újpestnek.

    Újpest—Kispest 3:0 (2:0). Az otthonában játszó Újpest megérdemelten győzött a tartalékos Kispest felett. A játékidő első felében az Újpest szép játékkal nagy fölényben volt, szünet után már kiegyensúlyozottabb volt a játék.
    A mérkőzés kezdete előtt — mint a legtöbb vasárnapi mérkőzésen — a játékosok és a bíró a pálya közepén vigyázzállásban elimádkozták a Magyar Hiszekegyet.
    Újpesti támadásokkal indult a játék és már az első percekben Vincze kapu elé emelt labdáját Zsengellér a hálóba továbbította (1:0). Majd a játékidő közepén Balogh váratlan lövése jelentett újabb eredményt (2:0). Az első félidő végén, majd a második félidő elején is a Kispest több támadást vezetett, de a c...
  96. Az Újpestnek igen könnyű dolga lesz a Salgótarjáni SE-vel szemben az újpesti Stadionban

    Budapesti Hírlap, 1938. november 01.


    Az Újpest gólesővel, a Ferencváros nehezen győzött a hétközépi fordulón

    ÚJPEST FC—SALGÓTARJÁNI SE
    11:0 (6:0)

    Az Újpest minden tekintetben nagy fölényben volt és szinte tetszés szerint lőtte góljait.
    A gólok sorrendje: 5 p: Vincze, 8. és 11. p: Zsengellér, 15. p: Kállai, 25. p: Vincze, 29. p: Zsengellér. II. félidőben: 7. p: Zsengellér, 28. p: Zsengellér, 34. p: Zsengellér, 37. p: Kállai, 43. p: Kocsis.

    Budapesti Hírlap, 1938. november 02.
  97. Az Újpest tizenegygólos győzelemmel az első helyet foglalta el

    Az Újpest a vasárnapi nyolc gól után valóságos góllövési ünnepélyt rendezett, tizenegy góllal, amely közül Zsengellér hatot lőtt.

    Pesti Hírlap, 1938. november 02.
  98. A megyeriúti stadionban az Újpest az SSE ellen újra hengerelhet.

    Népszava, 1938. november 01.

    Újpest FC—Salgótarjáni SE 11:0 (6:0).

    Az Újpest nagy technikai fölényben volt a salgótarjáni csapattal szemben és szinte tetszés szerint rúgta góljait.

    Népszava, 1938. november 02.

  99. Az Ujpest nagy technikai és erőnléti fölényben volt a salgótarjáni csapattal szemben és szinte tetszés szerint rúgta a góljait.

    A gólok sorát az I. félidőben Vincze nyitotta meg az 5. percben, majd Zsengellér a 8. és 11. percben rúgott két gólt. Mezőnyjáték során a tarjáni belső csatárok mindent rontottak. Ismét az Ujpest került döntő fölénybe; Kállai a 15. és Vincze a 25. percben szerzett góljával már 5:0 volt az eredmény. Az I. félidő utolsó gólját a 29. percben Zsengellér szerezte. Az első félidőben Zsengellérnek és Kállainak még sok jó lövése veszélyeztette a salgótarjániak kapuját, amelyben Vécsei nagyszerűen védett.

    A II. félidő 7. percében Zsengellér Vécsei felett emelte át a labdát. A 28. percben Vincze átadását Zsengellér, majd a 34. percben Havas mintaszerű beadását szintén Zsengellér lőtte az SSE hálójába. A 37. percben Zsengellér kiugratta Kállait, aki biztos lövéssel megszerezte az Ujpest tizedik gólját. Ezután a salgótarjáni védelem eredményesen tartóztatta ...
  100. A stadionban az Újpest most nagy formában lévő csatársora esetleg két számjegyű eredménnyel is küldheti haza Salgótarjánt.

    Pesti Napló, 1938. november 01.

    Újpest csatársora félelmetesen gólképes lett

    Újpest—SSE 11:0 (6:0)

    Az újpesti Stadionban lezajlott bajnoki mérkőzésen Újpest csapata 3000 főnyi közönség előtt megismételte vasárnapi — a Budafok ellen látott — ragyogó csatárjátékát.
    Az Újpest már az 5. percben Vince góljával vezetéshez jutott. A 8. és 12. percben Zsengellér góljai 3:0-ra emelték az Újpest előnyét. A 15. percben Kállai, a 25. percben Vince és a 29. percben Zsengellér lőtt gólt.

    Szünet után a 7. percben Zsengellér, Vécsei feje fölött a hálóba emelte a labdát 7:0. Most alábbhagyott az iram és az újpestiek csak a finisben feküdtek újra teljes erővel a játékba. Zsengellér ért el két újabb gólt, majd Kállai és Kocsis gólja beállította a végeredményt.
    Az újpestiek végre rájöttek a helyes taktikára, a nyílt támadójátékra és ez a taktika ...