magyarfutball.hu

  1. A második helyen álló UTE-Novabau pedig sorrendben harmadszor lép pályára idegenben, most éppen Zalaegerszegen. Tekintettel arra, hogy a zalaiak legutóbb egy hatost rúgtak hazai környezetben a BVSC-nek, Egressyéknek valószínűleg nehezebb dolguk lesz, mint legutóbb Akasztón.

    1995. április 30. Zalaegerszegi TE- Újpesti TE-Novabau 1-1 (1-0)
    Zalaegerszeg, 7.500 néző V:Kiss G.

    ZTE: Tóth - Halápi (Szabó R., 77. p.), Szabó I., Horváth J. - Sztipánovics (Sebők, 65.), Fujsz, Lendvai, Horváth A., Németh - Szabó II., Preisinger. Edző: Madár Gábor
    UTE: Szűcs-Molnár (Jenei,59p.),Urbán,N’Doumbe-Füzesi,Kozma,Véber,Tiefenbach,Szlezák-Egressy,Wukovics (Szili,46p.). Edző: Garami József

    Gólszerző: 1-0 Preisinger (5p.), 1-1 Kozma (78p.-11-esből).

    sárga lap: Lendvai (20. p.), Preisinger (28.), illetve Molnár (18.),Szlezák (30.), Egressy (61.), Jenei (82.)

    Zavartan kezdett a ZTE. Az 1. percben Tóth egy hazaadás után fejberúgta Egressy, de nem lett nagyobb baj a dologból....
  2. A második helyre nemrég visszacsúszott Újpest a vadonatúj stadionjáról híres Akasztón vendégszerepel, a Stadler FC ellen lép pályára. A fővárosiakkal az utóbbi napokban rengeteget foglalkoztak, egyeseknek a Praj - Szűcs kapuscsere, másoknak a karmester, Véber székesfehérvári, játékidőn túli kiállítása szolgáltatott témát. A
    fegyelmi bizottság keddi ülésén felfüggesztette az egyik partjelző sértegetésével vádolt válogatott futballista játékjogát, így ő nem lehet ott a társak között.

    Amennyiben újpesti (és kispesti) siker születik, ismét helycsere lesz az élen, s még kiélezettebbé válik a bajnoki aranyéremért zajló versenyfutás.

    1995. április 15. Stadler FC- Újpesti TE-Novabau 1-2 (0-1)
    Akasztó, 6.000 néző V:Juhos

    Stadler: Babócsy - Oprisan - Makrickij, Kertész, Nagy - Molnár, Csehi I., Jeremejev (Reskó 67.), Csehi Z. - Rumán (Lehota a szünetben), Nicsenko. Edző: Sándor István
    UTE: Szűcs-Urbán-Füzesi,Molnár-Jenei,Kozma,Szanyó,Egressy,Szlezák-Tiefenb...
  3. Parmalat FC-ről (az ÚTE utazik le a sóstói stadionba) mindenki tudja, hogy legnagyobb erőfeszítéseit most a kiesés elkerülése ellen mozgósítja. A fehérvári legénység a 16. helyen árválkodik. Ha most megkaparintaná a 3 pontot, az maga lenne a csoda.

    1995. április 8. Parmalat- Újpesti TE-Novabau 1-0 (1-0)
    Székesfehérvár, 6.000 néző V:Nagy L.

    Parmalat: Disztl P. - Lőrincz, Keresztúri, Bekő - Puhalak (Jónás, 82. p.), Zimmermann, Dvéri, Dubecz, Tóth N. (Tóth M., 90.) - Fodor, Horváth F. Edző: Szabó Károly
    UTE: Szűcs-Füzesi-Urbán,Molnár-Jenei (Belvon,szünetben),Kozma,Véber,Egressy,Szlezák Tiefenbach,Wukovics (Szanyó,63p.). Edző: Garami József

    Gólszerző: 1-0 Fodor (45p.)

    sárga lap: Dvéri (36. p.), Bekő (89.), Disztl P. (90.) illetve Molnár (58.), Szanyó (64.)

    piros lap: Véber (a mérkőzés után)

    Erős szélben, kezdetben kiegyenlített játékot láthatott a közönség. Az első jelentős helyzet az újpesti kapunál volt, Horváth ügyesen tálalt a szabadon felfutó Dvéri elé,...
  4. ÚTE-Novabau - Ferencváros rangadó - A jegyárusítás már megkezdődött

    1995. március 22. szerda (MTI) - Rangadót rendeznek április 3-án, hétfőn a magyar labdarúgó bajnokságban. A tabella jelenlegi éllovasa, az ÚTE-Novabau 19 órakor a Ferencvárost fogadja a Megyeri úton. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel már mindkét klub megkezdte a belépők árusítását.

    Az eladó jegyekből azonban csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, ugyanis rengeteg már elővételben elfogyott. Mintegy hatezer tikettet az ÚTE Megyeri úti stadionjában, az FTC Üllői úti pályáján, illetve a lila-fehér együttes Eötvös utcai székházában lehet megvásárolni; az utóbbi helyszínen csak munkanapokon,
    15.30-ig. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a mérkőzés előtt valószínűleg nem lesznek nyitva az ÚTE jegypénztárai. A tribünjegyek 300, az A-teraszra szólók 250 forintba kerülnek. A nyugdíjasok, a diákok és a katonák 100 forintért tekinthetik meg a bajnoki találkozót.

    Újpesten vendégszerepel ...
  5. A listavezető Újpest ahhoz a Sopronhoz látogat, amely éppen Békéscsabán ,,rabolt,, pontot. A kiesés azonban még mindig fenyegeti Csernai Pál gárdáját, és az őszi megalázó 7-1-es Megyeri úti vereségért is szeretnének visszavágni. Az ÚTE csak minimális előnnyel vezet az FTC előtt, így nem engedheti meg magának a pontvesztést.

    1995. március 18. Soproni LC- Újpesti TE-Novabau 1-0 (0-0)
    Sopron, 11.000 néző V:Vad

    Sopron: Milcrahm - Németh Z. - Kucselata, Kovács T. - Ignácz, Chiratcu (Hováth B., 81. p.), Nagy, Majoros, Árpási - Ördög, Korsós (Kovács L., 81.). Edző: Csernai Pál
    UTE: Praj-Füzesi-Tomka,Molnár-Jenei,Kozma,Szanyó (Szili,69p.),Szlezák,Egressy-Tiefenbach,Wukovics (Horváth P.,69p.). Edző: Garami József

    Gólszerző: 1-0 Németh Z. (67. p.)

    sárga lap: Tiefenbach (37. p.)

    piros lap: Kucselata (86. p.)

    Tízpercnyi mezőnyjáték után fokozatosan fölénybe került a bajnokjelölt, az újpestiek egyre másra vezették támadásaikat, de az úgynevezett ziccerig ...
  6. A listavezető Újpest ősszel a Fáy utcában 5-3-ra verte azt a Vasast, amely új edzővel, Verebes Józseffel kezdte a tavaszt. A bemutatkozás Angyalföldön sem a Mágusnak, sem az új névadó szponzornak nem sikerült, miután a Vasas Casino Vigadó megalázó vereséget szenvedett a Békéscsabától. A lila-fehérek viszont magabiztosan nyertek Pécsett és már 45 adott gólnál tartanak. Így - korántsem megalapozatlanul - többgólos újpesti győzelem reményében látogathatnak ki a lila-fehér szurkolók a Megyeri útra.

    1995. március 11. Újpesti TE-Novabau- Vasas 3-0 (1-0)
    Megyeri út, 18.000 néző V:Vágner

    UTE: Praj-Füzesi-Tomka,Molnár-Jenei,Kozma,Véber (Túri,65p.),Egressy,Szlezák-Wukovics,Tiefenbach (Szanyó,82p.). Edző: Garami József
    Vasas: Sáfár - Pintér, Gricajuk (Borgulya, a szünetben), Jessy - Juhár
    (Pál 56.), Galaschek, Vincze, Mónos - Váczi, Jován. Edző: Verebes József

    Gólszerző: 1-0 Tiefenbach (42p.), 2-0 Egressy (80p.), 3-0 Egressy (84p.).

    sárga lap: Gricaju...
  7. 1995. március 4. PMSC- Újpesti TE-Novabau 0-2 (0-0)
    Pécs, 12.000 néző V:Tóth V.

    PMSC: Gelei - Dienes, Márton, Szabados (Schneider a szünetben) - Tolocsko, Warzycha, Jäkl, Niederbacher, Virág - Eszenyi (Dárdai 63.), Fatusi. Edző: Eich László
    UTE: Praj-Füzesi-Tomka,Molnár-Jenei,Kozma,Véber (Túri,67p.),Szlezák,Egressy-Tiefenbach (Belvon,58p.),Wukovics. Edző. Garami József

    Gólszerző: 0-1 Kozma (76p.), 0-2 Egressy (80p.).

    sárga lap: Niederbacher (15.), Tolocsko (22.) illetve Jenei (27.), Kozma (75.)

    Kezdetben a hazaiak játszottak mezőnyfölényben a nagy érdeklődéssel várt találkozón, de az újpestiek kontratámadásai is veszélyesek voltak. Az első negyedóra elteltével alábbhagyott a pécsiek kezdeti lendülete, s olykor látszott játékukon az összeszokottság hiánya. A vendégek óvatosak voltak, s változatlanul - gyors csatárakira építve - kontratámadásokkal kisérleteztek. A félidő második felében sem változott a játék képe, a Pécs futballozott mezőnyfö...
  8. Egy forduló ugyan még hátravan a labdarúgó NB I. őszi idényétől, de aligha vonható kétségbe, hogy az idény legjobb csapata, egyben meglepetése a jelenlegi éllovas UTE-Novabau. A lila-fehérek tavaly még a kiesés szélén álltak. Akkor vette át az együttes irányítását Garami József, sikerült is benttartania a nagymúltú gárdát az élvonalban. Az egykori pécsi sikeredző másfél év alatt szinte csodát tett a Megyeri úton. Az idei szezont parádésan kezdték Véberék, három ponttal vezetik a tabellát, ők rúgták a legtöbb gólt (negyvenkettőt, ami háromgólos átlagot jelent) és náluk kevesebbet csak a Csepel-Kordax kapott. Az 55 éves újpesti szakembert Ambrus Gábor, az MTI munkatársa kérdezte.

    Hétfőn, elveszítve egyéves hazai veretlenségüket, ugyan kikaptak a bajnok Váctól, de így is valószínűleg élről kezdik a tavaszi idényt. Mi áll a váratlan sikerek hátterében?

    - Valóban, nem tudom elképzelni, hogy annyi gólt kapjunk Csepelen, amennyivel elveszíthetnénk első helyünket. Sok mindennek köszönhet...
  9. 1994. november 21. Újpesti TE-Novabau- Vác FC-Samsung 1-2 (1-1)
    Megyeri út, 5.000 néző V:Molnár L.

    UTE: Praj-Jenei,Füzesi,Molnár,Szlezák-Tomka,Kozma,Véber-Belvon (Horváth P.,75p.),Szanyó (Kovács L.,57p.),Egressy. Edző: Garami József
    Vác: Koszta - Puglits, Sallai, Lévai, Kasza - Nyilas, Kriska, Víg, Farkas (Nyikos 82p.) - Füle, Zvara (Romanek 72p.). Edző: Csank János

    Gólszerző: 1-0 Egressy (10p.) 1-1 Füle (22p.), 1-2 Füle (55p.)

    sárga lap: Molnár (64.), Egressy (67.), Szlezák (70.), Véber (86.) illetve Nyilas (14.), Kriska (77.)

    Néhány gyors és veszélyes hazai támadás után már a 10. percben vezetést szerzett az őszi bajnokjelölt. A kifelé induló váci védők mellett Egressy kapott nagyszerű indítást a bal oldalon, bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd 8 méterről a vetődő Koszta mellett a kapu közepébe lőtt (1-0). A gól után visszaesett az iram, ami
    a vendégeknek kedvezett. A 22. percben ugyanis váratlanul egyenlítettek. A jobb oldali szabadrúgást Víg csa...
  10. 1994. november 5. Nagykanizsa- Újpesti TE-Novabau 1-1 (1-0)
    Nagykanizsa, 9.000 néző V:Juhos

    Olajbányász: Csáki - Szalai, Kepe, Kiss, Iványi - Farkas, Hegedűs, Agics, Svélecz (Kajdy, 52.) - Fehér (Vidóczy, 59), Fuisz. Edző: Keszei Ferenc
    UTE: Praj-Bérczy,Füzesi,Molnár-Jenei,Kozma,Véber,Egressy,Szlezák-Belvon (Horváth P.,54p.),Szanyó (Kovács L.,71p.). Edző: Garami József

    Gólszerző: 1-0 Fehér (26p.), 1-1 Horváth P. (76p.).

    sárga lap: Fuisz (7.), Agics (63.), illetve Kozma (16.), Bérczy (68.)

    Kiss lövése vezette be a találkozót, míg a másik oldalon Egressy labdáját fogta Csáki. A 12. percben egy bal oldalról belőtt labdát Belvon elől Agics az utolsó pillanatban mentett szögletre. Három perccel később Fuisz fejelt a kapu mellé. A 26. percben váratlanul vezetéshez jutott a Nagykanizsa. Hegedűs szerzett labdát, majd jól
    ugratta ki a bal oldalon Fuiszt, aki szorongatott helyzetben is jól adott középre, és az érkező Fehér az ötösről a kapuba helyezett (1-0)...
  11. Budapest, 1994. október 28., péntek (MTI) - Igazi szuperrangadót tartogat az ínyenceknek a labdarúgó NB I. 12. fordulója. Az élen álló UTE-Novabau otthonában ugyanis a második helyen tanyázó Kispest-Honvéd vendégeskedik. Mivel a Verebes-legénység a múlt hét végén megfosztotta veretlenségi sorozatától a lila fehéreket, így már csak két pont az előnyük Pisontékkal szemben. Ez azt jelenti, hogy a Davidovic-tanítványok egy Megyeri úti siker esetén a tabella élére ugorhatnak Ezek tekintetében akár az ,,ősz mérkőzése,, jelzőt is oda lehet ,,biggyeszteni,, az Újpest - Kispest ütközet mellé.

    Már csak azért is, mert az újpestiek otthonukban ezen az őszön még képtelenek voltak veszíteni, s eddig döntetlent is csak a békéscsabaiaknak ,,engedélyeztek,,. Bár a kispestiek gyakorlatilag már elbúcsúztak az UEFA Kupától, s legutóbb ,,fakóösszetételben,, a megyei első osztályú Lajoskomárommal szemben is alulmaradtak, a bajnokságban azért még ,,jó irányban,, terelgetik a labdát. Ennek ékes bizonyítéka...

  12. 1994. október 22. ETO FC Győr- Újpesti TE-Novabau 2-0 (2-0)
    Győr, 6.000 néző V:Nagy L.

    ETO: Disztl P. - Kuttor, Bordás, Radics - Korsós, Farkas (Mikóczi, 30. p.), Árgyelán, Miriuta, Kövecses - Popescu (Hajszán, 76.), Hámori. Edző: Verebes József
    UTE: Praj-Füzesi-Bérczy,Molnár-Jenei (Kovács L.,84p.),Kozma,Véber,Szlezák,Egressy-Szanyó,Horváth P. (Belvon,61p.). Edző: Garami József

    gólszerző: 1-0 Árgyelán (5. p.), 2-0 Miriuta (24p. - 11-esből)

    sárga lap: Kövecses (14. p.), Popescu (33p.), Mikóczi (55p.), illetve Véber (39p.)

    A bajnokságban élen álló liláknak a 11. forduló vidéki megméretést jelentett, a bukdácsoló győri ETO FC otthonába látogattak a Megyeri útiak. A hazaiak azonban nem tisztelték az Újpest eddigi eredményeit, nagy elánnal nekirontottak a vendégeknek. Már a 2. percben Popescu alig fejelt fölé, két perc múlva pedig ismét a győri csatár került helyzetbe, de 8 m-ről a kapus kezébe gurított. Az 5. percben Prajról kipattant labda Árgyelánhoz...
  13. 1994. október 15.

    Újpesti TE-Novabau- Debreceni VSC 2-1 (1-1)
    Megyeri út, 5.000 néző V:Varga S.

    UTE: Praj-Füzesi-Bérczy,Molnár-Jenei,Kozma,Véber,Szanyó,Szlezák-Belvon (Horváth P.,77p.),Egressy.
    Edző: Garami József
    DVSC: Horváth B. - Gojan - Balogh J., Sándor Cs. - Vadicska, Sándor T., Madar Cs. (Medvid, 86. p.), Pető, Arany, Szatmári – Dombi. Edző: Garamvölgyi Lajos

    Gólszerző: 0-1 Dombi (18p.), 1-1 Szanyó (34p.), 2-1 Szanyó (88p.).

    sárga lap: Füzesi (20. p.) illetve Szatmári (21.), Pető (29.)
    piros lap: Szatmári (63. p - második sárga lapja miatt)

    Nem lábhoz tett fegyverekkel kezdett a debreceni gárda, amire bizonyíték a 8. perc eseménye. Ekkor Vadicska magas beívelését Arany tiszta helyzetben meglepetésében fölé fejelte. A következő akció végén Dombi csaknem túljutott Prajon; ő elesett, labdája a gólvonal felé gurult, de Molnár Z. beérte, és megszelidítette a bőrgolyót. Az újpestiek játékmesterét, Vébert Madar Cs. árnyékként követte, így ...
  14. 1994. október 1. Újpesti TE-Novabau- Békéscsaba 2-2 (0-1)
    Megyeri út, 9.000 néző V:Puhl

    UTE: Praj-Bérczy,Füzesi,Molnár-Jenei,Kozma,Véber,Egressy,Szlezák-Belvon (Horváth P.,80p.),Wukovics.
    Edző: Garami József
    Baji - Usmajev - Csató S., Kovács T. - Zahorán, Fodor, Major L. - Csató J., Horváth L. - Szarvas (Dávid, 90.), Kulcsár (Kiss J., 63.). Edző: Pásztor József

    Gólszerző: 0-1 Csató J. (29p.), 0-2 Kiss (64p.), 1-2 Bérczy (65p.), 2-2 Jenei (70p.).

    sárga lap: Bérczy (72.), Belvon (80.) illetve Csató J. (14p.), Major L. (26.), Usmajev (49.).

    Az Újpest az eddigi nyolc forduló alatt száz százalékos teljesítményt nyújtott, s ezzel begyűjtötte a maximális 24 pontot. A gólarányuk is igen jó, többször győztek nagy gólkülönbséggel. A Békéscsaba is a tabella élcsapatai között szerepel, a találkozó előtt a negyedik helyen állt. A papírforma természetesen újpesti sikert ígért, de a Békéscsaba bármikor képes lehet jó teljesítményre, továbbá feldobhatja őket...
  15. 1994. szeptember 25. BVSC- Újpesti TE-Novabau 2-4 (0-1)
    Szőnyi út, 13.000 néző V:Molnár L.

    BVSC: Tarlósi - B. Szabó - Werner, Szalma - Urbányi (Kucselata, 60.), Komódi, Bognár Gy., Nagy P., Farkas J. - Bükszegi, Kovács Z. Edző: Egervári Sándor
    UTE: Praj-Bérczy,Füzesi,Molnár-Jenei (Tomka,81p.),Véber (Szanyó,60p.),Kozma,Szlezák-Belvon,Wukovics,Egressy. Edző: Garami József

    Gólszerző: 0-1 Wukovics (46p.), 0-2 Egressy (50p.), 0-3 Belvon (61p.), 1-3 Bognár (68p.-11-es), 2-3 Bognár (70p.-11-es), 2-4 Wukovics (88p.).

    sárga lap: Bükszegi (6.), Kucselata (62.), Komódi (90.), illetve Füzesi (70.)

    Régen, a honi futball eseményeire jól emlékezők esküje szerint, utoljára 1958-ban gyülekezett ekkora tömeg a Szőnyi úton, ahol a vasárnap délutáni kánikulában az ősszel még százszázalékos újpesti ,,lendületcsapat,, tette tiszteletét. Gond volt hát a parkolóhelyekkel, kocsiktól hemzsegett a BVSC-pálya környéke. A kezdés után negyedórával még százak vártak bebocsát...
  16. Rendkívül kedvező a sorsolása az ÚTE-Novabaunak, amely csak a 11. fordulóban utazik vidékre. A képlet egyszerű Újpesten: hatból hat, azaz 18 pont. Garami József csapatát senki nem tudta eddig megszorítani és a lila-fehér hívek joggal bizakodhatnak, hogy a Zalaegerszeg ellen folytatódik a parádés sorozat. Az újonc ötvenszázalékos teljesítménye tiszteletre méltó, de a már-már ,,oroszlánbarlangra,, emlékeztető Megyeri úton minden tudásukra szükségük lesz a pontszerzéshez, ami a forduló meglepetését jelentené.

    1994. szeptember 21. Újpesti TE-Novabau- Zalaegerszegi TE 4-0 (1-0)
    Megyeri út, 12.000 néző V:Vavika

    UTE: Praj-Füzesi,Bérczy,Molnár-Jenei,Kozma,Véber,Túri (Belvon,64p.),Szlezák-Wukovics,Egressy (Szanyó,82p.). Edző: Garami József
    ZTE: Tóth J. - Balogh Z. - Szabó I. Zs. (Kutasi, 74.), Halápi – Horváth J., Lendvai, Kovács Zs. (Horváth A., a szünetben), Fujsz, Németh T. - Preisinger, Szabó II. Zs. Edző: Madár Gábor

    Gólszerző: 1-0 Wukovics (46p.), 2-0 Szabó ...
  17. Szombaton 19 órakor nem a Stadler FC otthonában lesz a Stadler - ÚTE-Novabau összecsapás, mert a csapatok felcserélték a pályaválasztói jogot. Így azután szombaton 19 órakor a Megyeri úti stadionban lép gyepre a két gárda, tehát a kiskőrösiek a fővárosban futballoznak.

    Ha valaki képes megfogalmazni azt, egyes őszi futballrajtok bizonyos csapatoknak
    miért sikerülnek módfelett remekül, az igazi tudósa a honi labdarúgásnak Tavaly a DVSC mutatta a hátát hosszú heteken keresztül a többieknek. Idén az ÚTE-Novabau teszi ugyanezt. A magyarázat persze kézenfekvő. Garami József mesteredző a szakma igazi mestere. Az újpesti vezetőedző kellő tartású csapatot ,,farigcsált,, erre az
    őszre a Megyeri úti legénységből. Amit bizonyít, hogy az első öt bajnokit simán megnyerték a lila-fehérek. Ha idegenben, ha otthon húztak szerelést, ontották a gólokat. Összesen huszonnégyet.

    Az NB I. hétvégi hatodik fordulójában (végre nem ,,húzzák szét,, rétestészta módira a műsort; csak szombaton és vas...
  18. A bajnoki forduló párharcai közül mindenképpen említést érdemel az éllovas ÚTE-Novabau és a 14. helyet elfoglaló Parmalat FC hétfő esti, a televízió által is közvetítendő összecsapása. A nyeretlen fehérváriak nem sok jóra számíthatnak, ugyanis a házigazda újpestiek eddig pontot sem veszítettek, s ráadásul mérkőzésenkénti átlaguk meghaladja az öt gólt. A vendégvédőknek különösen Egressyre és Wukovicsra kell figyelniük, miután ők ketten együtt hat plusz négy megoszlásban tíz találatot szereztek.

    1994. szeptember 12. Újpesti TE-Novabau- Parmalat 3-1 (1-1)
    Megyeri út, 4.000 néző V:Vad

    UTE: Praj-Jenei (Belvon,55p.),Füzesi,Molnár,Szlezák-Bérczy,Kozma,Véber,Túri-Wukovics (Szanyó,87p.),Egressy. Edző: Garami József
    Parmalat: Mitring - Disztl L. - Dubecz, Lőrincz, Tresó - Zimmermann, Bekő (Varga 68p.), Keresztúri (Varsányi 78p.), Tóth N. - Horváth F., Pálfi. Edző: Szabó Károly

    Gólszerző: 1-0 Bérczy (29p.), 1-1 Zimmermann (34p.), 2-1 Zimmermann (73p.-öng...
  19. A szeptember 7-ére kitűzött, törökök elleni Európa-bajnoki premier előtt utoljára lépnek pályára bajnoki mérkőzésen a hazai élvonalban szereplő csapatok. A negyedik forduló összecsapásait két napra osztották el, szombaton hét, hétfőn pedig egy találkozót játszanak. Utóbbi iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés, hiszen a Ferencváros az Üllői úti stadionban fogadja a remekül rajtolt ÚTE-Novabaut.

    A legutóbbi bajnokságban mindkétszer az újpestiek nyertek, otthon és idegenben egyformán 1-0-ra diadalmaskodtak. A ferencvárosiak szempontjából különösen az előbbihez fűződik kellemetlen emlék, hiszen az 1993/94-es pontvadászatban az volt az első vereségük. Pedig akkor már a 11. fordulónál jártak.

    A mostani bajnoki rajt egyértelműen az Újpestnek sikerült jobban, ugyanis az első három fordulóban százszázalékos teljesítményt ért el, ilyen remek mérleggel más csapat nem is büszkélkedhet, így egyedüli éllovas. Talán még ennél is figyelemreméltóbb, hogy játékosai a 270 perc alatt 18...
  20. 1994. augusztus 20. Újpesti TE-Novabau- Soproni LC 7-1 (4-0)
    Megyeri út, 6.000 néző V:Nyilas

    UTE: Praj-Füzesi-Bérczy,Molnár (Tomka,szünetben)-Jenei,Véber,Kozma,Szlezák-Belvon (Szanyó,71p.),Wukovics,Egressy. Edző: Garami József
    Sopron: Milchram - Nahóczky (Varga K., a szünetben) - Katona, Cseh - Chiratcu, Kovács T., Kovács L., Szántó, Ignácz - Fischer (Korsós, a szünetben), Cservenkai. Edző: Győrfi László

    Gólszerző: 1-0 Szlezák (9p.), 2-0 Szlezák (17p.), 3-0 Wukovics (20p.), 4-0 Egressy (46p.), 5-0 Kozma (58p.-11-esből), 5-1 Ignácz (67p.), 6-1 Egressy (74p.), 7-1 Szanyó (76p.).

    sárga lap: Molnár (40.), illetve Szántó (17.), Cservenkai (23.), Chiratcu (90.)
    piros lap: Szántó (35.)

    Előre hozott tűzijátékban reménykedtek a Megyeri úton az Újpest szimpatizánsai. Mellesleg az előzmények sem voltak kedvezőtlenek: a fővárosiak az első két fordulóban 11 góllal terhelték meg az ellenfelek hálóját, míg a soproniak két hete az UTE-nél gyengébb játékerőt...
  21. Jó mérkőzésnek ígérkezik a két szomszéd, a Vasas-Ilzer és az UTE-Novabau összecsapása. Az újpestiek nagyon
    biztatóan kezdtek: egy hatost rúgtak a pécsieknek, s máris a dobogóesélyesek között emlegetik őket. Az angyalföldiek ellen bizonyíthatják: nem a véletlen műve volt a gólzáporos rajt.

    1994. augusztus 13. Vasas- Újpesti TE-Novabau 3-5 (0-3)
    Fáy utca, 4.000 néző V:Puhl

    Vasas: Sáfár - Mónos, Juhár, Jessy - Gricajuk, Erős, Vincze, Galaschek (Szenes - a szünetben), Simon - Jován, Borgulya (Földes – a szünetben). Edző: Tóth Bálint
    UTE: Praj-Jenei (Tomka,73p.),Füzesi,Molnár,Szlezák-Bérczy,Kozma,Véber,Túri (Szanyó,46p.)-Wukovics,Egressy. Edző: Garami József

    Gólszerző: 0-1 Egressy (8p.), 0-2 Wukovics (15p.), 0-3 Véber (36p.), 1-3 Földes (52p.), 1-4 Egressy (53p.), 2-4 Simon (60p.), 3-4 Simon (77p.), 3-5 Szanyó (85p.).

    sárga lap: Jessy (73. p.), Vincze (81.), illetve Szanyó (55.)

    Magyar pályán szokatlanul nagy elánnal esett egymásnak a ké...
  22. 1994. augusztus 6. Újpesti TE-Novabau- Pécsi MSC 6-1 (2-0)
    Megyeri út, 4.000 néző V:Stamler
    UTE: Praj-Füzesi-Bérczy,Molnár-Jenei,Véber,Kozma,Egressy (Szanyó,72p.),Szlezák-Horváth P. (Túri,szünetben),Wukovics. Edző: Garami József
    PMSC: Regős - Márton - Pest, Fehér, Braun (Rózsavölgyi G. 65. p.) -Dárdai, Lengyel, Dienes, Tököli - Dorobantu (Jäkl 70.), Azoitei. Edző: Eich László

    Gólszerző: 1-0Kozma (9p.-11-esből), 2-0 Horváth P. (38p.), 3-0 Egressy (58p.), 4-0 Túri (69p.), 5-0 Egressy (70p.), 6-0 Véber (76p.), 6-1 Dárdai (79p.).

    sárga lap: Jenei (61. p.), Túri (86.), illetve Braun (12. p.), Azoitei (32.), Lengyel (62.)

    A találkozó előtt egyperces gyászszünetre került sor, mivel szombaton reggel elhunyt Lantos István, az Újpestet támogató, a Rucanor termékeket forgalmazó Bonus Kft. ügyvezető igazgatója.

    Új névvel, de a régi taktikával kezdett az UTE. A lila-fehérek nem rontottak ellenfelüknek, hanem nyugodtan építkezve vezették támadásaikat. E...
  23. A helyes jegyzőkönyv!
    Újpesti Dózsa - Komlói Bányász 3:2 (2:1)
    Népstadion, 5.000 néző, V.: Bircsák

    Ú. Dózsa: Borbély-Káposzta,Solymosi,Noskó,Juhász P.-Dunai III.,Göröcs-Fazekas,Bene,Dunai II.,Zámbó. Edző: Baróti Lajos
    Komló: Erdősi-Kótai,Horváth L.,Zimonyi,Makray,Lazaridisz-Solymosi II.,Mohácsik-Bordács,Juhász T.,Csordás II. Edző: Lantos Mihály

    Csere: Káposzta h. Nagy L. (70p.), Göröcs h. Tóth A. (70p.), Solymosi II. h. Angeli (70p.), Csordás II. h. Egri (70p.)

    Gólszerző: 1:0 Dunai II. (7p.), 2:0 Fazekas (35p.), 2:1 Juhász T. (38p.), 3:1 Fazekas (64p.), 3:2 Horváth L. (90p.)
  24. Újpesti Dózsa - Bp. Honvéd 3:1 (2:0)
    Népstadion, 16.30 ó., 15.000 néző, V.: Bíróczky (Schopp,Vincze dr.)

    Ú. Dózsa: Szentmihályi-Káposzta,Solymosi,Noskó,Bánkuti-Dunai III.,Göröcs-Fazekas,Bene,Dunai II.,Nagy L. Edző: Baróti Lajos
    Bp. Honvéd: Bicskei-Ruzsinszky-Kelemen,Tussinger,Marosi,Tajti-Tichy,Komora-Pusztai,Szurgent,Karakas. Edző: Preiner Kálmán

    Csere: Szurgent h. Tóth K. (szünetben), Pusztai h. Vági (55p.), Dunai III. h. Horváth (65p.), Fazekas h. Juhász (65p.).

    Gólszerző: 1:0 Dunai II. (40p.), 2:0 Bene (43p.), 3:0 Nagy L. (47p.), 3:1 Tussinger (83p.)

    Szögletarány: 7:5 (6:2)
  25. Újpesti Dózsa - Göztepe Izmir 4:0 (1:0)
    Megyeri út, 19 ó., 20.000 néző V.: Tschenscher (Spinnler,Fritz-nyugatnémetek)

    Ú. Dózsa: Borbély-Káposzta,Horváth,Noskó-Dunai III.,Zámbó-Juhász,Göröcs,Bene,Dunai II.,Nagy L. Edző: Baróti Lajos
    Göztepe: Güngör-Mehmet I.,Caglayan,Hüseyin,Mehmet II.-Ihsan,Cenap-Ertan,Fevzi,Gürsel,Halil. Edző: Adnan Süvari

    Csere: Dunai III. h. Nyírő (szünetben), Göröcs h. Fazekas (szünetben), Caglayan h. Sabatin (57p.), Fevzi h. Nevzat (65p.)

    Gólszerző: 1:0 Bene (28p.), 2:0 Bene (51p.), 3:0 Nagy L. (54p.), 4:0 Bene (60p.)

    Szögletarány: 7:4 (3:3)
  26. NB I. Tartalékbajnokság

    Pécsi Dózsa – Újpesti Dózsa 0:4 (0:0)
    Pécs, 9.15 ó., 10.000 néző, V.: Fenyvesi

    Pécs: Kollár-Révész,Udvarácz (Gyurina),Kincses II.-Kovács,Somogyvári-Hajdú,Konrád III.,Kocsis,Zombori,Tóth.
    Ú.Dózsa: Borbély-Komáromi,Horváth,Nagy F.-Hartyányi,Szini-Kolár,Kellner,Simon,Nyírő,Tóth A.

    Gólszerző: Nyírő,Tóth A.,Kellner,Simon.

    Az újpestiek végig erőteljesebben támadtak.

    Elvesztette veretlenségét az Újpesti Dózsa

    Az újpesti együttes fáradt csapat benyomását keltette – Nem ízlett Benééknek a sziklaszilárd pécsi védelem – A hazai csatárok hagyták ki ezúttal a nagyobb gólhelyzeteket – Móritz dr.-ral az élen elsősorban a pécsi játékosoké az érdem

    Pécsi Dózsa – Újpesti Dózsa 1:0 (0:0)
    Pécs, 11 ó., 20.000 néző, V.: Emsberger (Vincze dr.,Balla)

    Pécs: Rapp-Móritz dr.-Maurer,Hernádi,Köves-Konrád I.,Kincses I.-Bérczesi,Máthé,Dunai dr.,Daka. Edző: Kovács Imre
    Ú. Dózsa: Szentmihályi-Solymosi-Káposzta,Noskó,Dunai III.,Zámbó-Fazekas,Göröcs,Nagy L.-Ben...
  27. Győri Vasas ETO - Újpesti Dózsa 5:1 (2:0)
    Győr, 6.500 néző, V.: Mayer (osztrák)

    Győr: Tóth-Kiss,Orbán,Izsáki-Palotai,Morvai-Keglovich,Takács,Orosz,Korsós,Povázsai.
    Edző: Hidegkuti Nándor
    Ú.Dózsa: Cselényi-Káposzta,Várhidi,Sóvári-Solymosi,Lutz-Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszki,Zámbó.
    Edző: Szusza Ferenc

    Gólszerző: 1:0 Orosz (20p.), 2:0 Orosz (36p.), 3:0 Keglovich (48p.), 4:0 Korsós (67p.), 4:1 Lenkei (73p.), 5:1 Takács (76p.).

    "Nem járt ilyen szerencsével Solymosi Ernő, az újpestiek kitűnő fedezete, akinek a Győr elleni idegenbeli bajnokin kellett kapusmezt öltenie. Cselényi kapus ugyanis az első percben kézfejtörést szenvedett, s mivel 1964-ben még nem lehetett cserélni, a népszerű Pixi állt a háló elé. Nem kímélték a győriek, Orosz kétszer, majd Keglovich talált az újpesti hálóba. A második félidő közepén Solymosit Zámbó váltotta fel, akit Korsós és Takács állított megoldhatatlan feladat elé. Az újpestiek 5:1-es vereséggel távoztak a Rába partjáról, a sportlap értékelése szeri...
  28. Az Ujpest nagy küzdelem után biztosan győzte le az ellenfelét. A Kinizsi a mérkőzés folyamán sokat támadott, de csatárai jó helyzetekben hibáztak. Az 1. félidő 29. percében Jenőfi a Kinizsinek szerezte meg a vezetést. 1:0. A 36. percben Szusza révén egyenlített az Ujpest. 1:1. A félidő hátralévő részében jobbára változatos küzdelem folyt a pályán.
    Szünet után az Ujpest fokozta az iramot s a 13. percben Sárdi révén vezetéshez jutott. 1:2. A 20. percben Balogh II. 11-es büntetőrúgásból újabb gólt szerzett. 1:3 a 28. percben Zsengellér gólja már 4:1-re alakította az eredményt. A 30. percben ismét a Kinizsi lendült támadásba, 11-es büntetőrúgáshoz jutott, amelyet Pósa értékesített. 2:4. A gólra az Ujpest heves támadásokkal válaszolt és a 40. percben Várnai lövésével szemben a kapus tehetetlennek bizonyult. 2:5. A Kinizsi még nem adta fel a harcot és a 43. percben Tóth II. a mérkőzés utolsó gólját rúgta. 3:5.
  29. Az ujpesti együttes tudásban és lelkesedésben messze felülmúlta ellenfelét úgy, hogy a tervszerűtlenül játszó csepeliek ellen még ilyen gólaránnyal is megérdemelten győzött. A győztes csapat védelmében Verseczi és Balogh, csatársorában pedig Szusza és Pozsonyi játszott különösen jól.
    A játék a csepeliek támadásával kezdődött. Keszthelyi elől Verseczinek kifutással kellett már az első percben védeni. A 6. percben Olajkár II. 20 méteres szabadrúgását fogta az ujpesti kapus. A 9. percben Dankó-Szusza-Pozsonyi volt a labda útja, utóbbinak lövését Heves nehezen védte. A 10. percben Szusza kicselezte a csepeli védelmet és berúgta a vezető gólt: 1:0. A 20. percben Pozsonyi átadását Szusza alig lőtte kapu mellé. A 21. percben Sárdi kettőre szaporította a gólok számát: 2:0. A 28. percben Balogh I. labdáját Zsengellér kapásból a kapu bal felső sarkába vágta: 3:0. 1 perc múlva Marosvári lövését Verseczi szöglet árán mentette. A 34. percben Szusza lövése a felső kapufáról Pozsonyi elé pattant, ak...
  30. 2015.05.22, 19:05 - Debreceni VSC - Újpest FC 1944
    Csúszós ázott talajon folyt le az érdekes küzdelem. A játék mindvégig változatos volt, s az eredmény igazságos. Az első félidőben az ujpesti együttes támadott többet, fölényét több sarokrúgás jelezte. A DVSC csak ritkán jutott szóhoz, de megmozdulásai veszélyesek voltak. Szünet után a debreceniek irányították a játékot, csatárai azonban nem boldogultak a kemény ujpesti védelemmel. Mindkét oldalon a védelmek nyújtottak kitűnő játékot. A debreceni együttesből Nagy II.,B.Nagy, Szilágyi és Szabó, az Ujpest csapatából pedig Szusza, Balogh II.,Biró és Széphegyi jó játéka érdemel említést.
  31. 2015.05.22, 19:04 - Újpest FC - Újvidéki AC 1944
    Az Ujpest csapata megérdemelten győzött, mert csatársora összjátékával igen sok veszélyes helyzetet teremtett, a védelme biztosan működött. Az UAC lelkesen küzdött, de nem tudott megbírkózni ellenfele nagyobb tudásával.
    Változatos játék után a 2. percben Pálfi bombáját Verseczi szöglet árán mentette. A 6. percben az UAC ellen megítélt szabadrúgás a sorfalban akadt el. A 10. percben Szusza biztos helyzetben közelről kapu fölé lőtt. Szép újvidéki támadás után nagy kavarodás keletkezett az ujpesti kapu előtt, mely eredménytelen sarokrúgással végződött. A 18. percben sorozatos ujpesti támadások után Jobbágy fejesgólja megszerezte a vezetést csapatának: 1:0. A 28. percben Széphegyi szabadrúgását kapufára öklözte az ujvidéki kapus. A következő percben Dankó hátrahúzása pattant vissza kapufáról s a résen álló Zsengellér a hálóba vágta a labdát: 2:0. A 35. percben Biró sarokrúgás árán szerelte Máriást. Az Ujvidék tovább támadott és a 38. percben Máriás beadását Sörös értékesítette: 2:1. A fél...
  32. 2015.05.22, 19:04 - Gamma FC - Újpest FC 1944
    Borús időben tartották meg a délelőtti mérkőzést. Az első félidőben a Gamma volt lelkesebb, a második félidőben az Ujpest volt jobb, ki is tudta egyenlíteni kétgólos hátrányát. Az eredmény igazságos.
    Jó irammal indult a játék. Különösen az ujpesti csapat vezetett egymásután több jó támadást. A Gamma azonban nem hagyta magát. A 15. percben a Gamma balszélsője Nagy III. elfutott és beadása Biró lábáról saját kapujának sarkába vágódott. Öngól: 1:0. 2 perccel később a kapuratörő Gamma jobbszélsőt Patkolót az ujpesti védelem a elbuktatta, a játékvezető 11-est ítélt, amit Horváth Károly értékesített: 2:0. Az ujpesti együttes elkeseredett ellentámadásokat vezetett, a Gamma inkább védekezett és meg tudta akadályozni az ujpesti csatárok minden gólszerzési kísérletét.
    A második félidőben Szusza lett a középcsatár Várnai helyett. Az 5. percben Pozsonyi kapura tört, Tóth kifutott, de Pozsonyi az üres kapu mellé lőtt. A 6. percben Kónya a 16-os oldalvonalán kívűl kézzel rántotta le Pozsonyit, de...
  33. 2015.05.22, 19:03 - Újpest FC - Kispesti FC 1944
    Az erős iramú mérkőzésből némi szerencsével került ki győztesként a kispesti együttes.
    Erős szélben az Ujpest kezdte a játékot, de csakhamar a kispestiek ragadták magukhoz az irányítást. A 3. percben Boros 20 méteres lövése felső lécről pattant ki. Az ujpestiek támadásánál Zsengellérnek két jó helyzete is akadt. A 7. percben nagy kavarodás volt a kispesti kapu előtt, Magyar lövését Bozsik vetődve fogta. A 10. percben Egresi 25 méteres szabadrúgása Verseczi zsákmánya lett. A 19. percben Egresi beadásába Biró kézzel belenyúlt s a megítélt 11-est Mészáros értékesítette. (0:1). A gólra az ujpestiek erős rohamozással feleltek, Szusza lefutott s labdáját Magyar öt lépésről mellé lőtte. A 26. percben a kispestiek támadásánál Titkos és Boros összjátékából az előbbi 15 méterről a tehetetlen kapus mellett a hálóba vágta a labdát. (0:2). Mezőnyjáték után a 34. percben Zsengellér kicselezte a védelmet, lövése azonban az erős ellenszél miatt kapu mellé jutott. A 41. percben Egresi beadását Titkos...
  34. 2015.05.22, 19:02 - Újpest FC - Szolnoki MÁV 1944
    Nappal szemében állott fel az ujpesti csapat. Az első 12. perc eseménytelenül telt el. Később az Ujpest fölénybe került. A 14. percben Várnai került kitűnő gólhelyzetbe, Fazekas hátulról szabálytalanul szerelte, de a játékvezető sípja néma maradt és a játék tovább folyt. Az első gól a 20. percben esett mikor is szép Ujpest támadás befejezéseképpen Szusza átvágta a labdát Pozsonyihoz, aki kapásból kapura lőtt. A kitűnően védő Horváth vetődve kiütötte a labdát, de az éppen berohanó Várnai a hálóba továbbította. 1:0. A gól után az Ujpest sorozatos támadást indít a szolnoki kapu ellen. A 24. percben Várnai kerül ismét jó helyzetbe, de öt méterről kapu fölé vágja a labdát. A szolnokiak igen sok jó helyzetet hagynak ki és meglehetős csapkodással játszanak. Különösen veszélyes két szélsőjüknek, Kovácsnak, illetőleg Koromnak a támadása, de az ujpesti védelem élén a két Baloghgal helyt állott. Percekig tartó mezőnyjáték után a 36. percben ismét veszélyes támadást indít a Szolnok, Kolláth minte...
  35. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét mutatta, míg a 2. félidőben a lelkesebben játszó DIMÁVAG kerekedett felül és megérdemelten győzött jónevű ellenfele ellen.
    Az 5. percben az ujpesti csapat szerezte meg a vezetést. Szusza Zsengellérhez játszott, aki a vetődő Károlyi mellett megszerezte a vezetést. 0:1. A 10. percben szögletrúgást ért el a diósgyőri csapat, amelyből Csepregi kiegyenlített. 1:1. A 22. percben ugyancsak Csepregi volt a gólszerző. 2:1. Szünet után DIMÁVAG fölénnyel folytatódott a mezőnyjáték. A DIMÁVAG lendületes játékát azonban csak a 32. percben koronázta siker, amikor szép támadás után Csepregi-Turbéki-Telegdi volt a labda útja és az utóbbi azt az ujpestiek hálójába rúgta. 3:1. A 35. percben az Ujpest szépített az eredményen Magyar góljával. 3:2. A végeredményt a 38. percben Suhai állította be. 4:2.
  36. 2015.05.22, 19:01 - Újpest FC - Kolozsvári AC 1944
    A mutatott játék alapján az Ujpest állott közelebb a győzelemhez, de csatárai több gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul.
    Változatos játék után a 22. percben Szusza jutott lövőhelyzetbe, de Márki védett. Az Ujpest fölényt harcolt ki. A 30. percben meleg helyzet adódott a kolozsvári kapu előtt, de Pozsonyi kapu mellé rúgta a labdát. Az utolsó negyedórában megélénkült a küzdelem. A 32. percben Szusza lövése nyomán a kapufáról pattant vissza a labda. A következő percben Zsengellér lövése foglalkoztatta a kapust.
    Szünet után az Ujpest összeállításában több változás történt. Vincze jobbösszekötőt, Szusza középcsatárt és Várnai balszélsőt játszott. Az Ujpest vezette az első támadásokat, de belső csatárai sok helyzetet hagytak kihasználatlanul. A Kolozsvár keményen védekezett. A 15. percben a Kolozsvárnak nyílott még alkalma a gólszerzésre, de Farkas lövése nem sikerült. A 20. percben már ismét az Ujpest támadott s Zsengellér révén megszerezte a vezető gólt. 1:0. Gól után is fölényben mar...
  37. 2015.05.22, 19:01 - Elektromos FC - Újpest FC 1944
    Az Ujpest erős küzdelem után megérdemelten győzött.
    A széltől támogatott Elektromos az első félidőben rögtön támadólag lépett föl, csatársora több jó helyzetet dolgozott ki, melyeket azonban a belsők elhibáztak. A 10. percben Hidegkuti lövése kapufáról pattant vissza. Később az Ujpest is feljött. A 12. percben Szusza labdájával Várnai kiszökött és Bakon mellett a vezető gólt lőtte. 0:1. Az Elektromos a gól után is támadott, de az ujpesti csatárok szórványos lefutásai veszélyesebbek voltak. A 25. percben Várnai kapu előtti kavarodásból újból eredményes volt. 0:2. A félidő hátralévő része mezőnyjátékkal telt el.
    Szünet után eleinte a szél ellen játszó Elektromos nagy erővel küzdött, s csatárai a mezőnyben igen jól mozogtak, de a kapu előtt tehetetlenek voltak. A 20. percben Verseczi az Ujpest kapusa csak nagy önfeláldozással tudott az utolsó pillanatban menteni a ráfutó Marosi elől. A 38. percben Elektromos támadás után esett a mérkőzés utolsó gólja. Felszabadító rúgás révén a labda Vá...
  38. Erős küzdelmet vívott egymással a két csapat, s különösen a szünet előtt volt a játék magas nívójú. Az első félidőben a szél a Ferencvárost, szünet után pedig az Ujpestet támogatta, s ennek megfelelően alakult a játék képe is. Az Ujpest csatársora szépen adogatott, a Ferencváros csatársora és fedezet sora ötletesen játszott, jóllehet az ujpestieknél Nagymarosi pompás formában volt. A Ferencváros megérdemelten győzött.
    Az első negyedórában az Ujpest volt fölényben. A 10. percben Pozsonyi lövését védte Csikós. A 11. percben sarokrúgás alkalmával Sárosi dr. közeli fejesét Biró a gólvonalról vágta ki. A 14. percben Szusza hibázott. A 16. percben az Ujpest kapuja előtti sarokrúgásnál Lukács beadását Hernádi belőtte, de közben a játékvezető újabb sarokrúgást jelzett. Egy perccel később Sárosi dr. fejese sarokrúgás után a lábak között akadt el. A 19. percben Balogh II. Hernádit elgáncsolta, Sárosi III. szabadrúgása Sárosi dr. elé pattant, akinek lövése nyomán újabb sarokrúgásra került...
  39. 2015.05.22, 18:59 - Nagyváradi AC - Újpest FC 1944
    Borús, kissé szeles időben folyt le a nagy érdeklődéssel várt küzdelem. A játékidő elején a NAC lendületesen támadott s az első öt percben az ujpesti kapu előtt folyt a játék. A vendégcsapat ezután feljött és több jó támadást vezetett. A 14. percben Tóth III. közeli veszedelmes lövését Verseczi vetődéssel védte. A 15. percben a NAC szerezte meg a vezető gólt: Sárvári közelről védhetetlen lövéssel juttatta a hálóba a labdát. 1:0. A NAC maradt támadásban, de az Ujpest keményen védekezett. A 19. percben az Ujpest veszélyeztetett, de Penderi éles lövése nyomán a kapu fölé ment a labda. A 22. percben Ónodi hazaadását Vécsei nem érte el, a befutó Pozsonyi azonban kapu mögé lőtte a labdát. A 28. percben Bodola 16 méteres szabadrúgását mentette Verseczi. A 36. percben Zsengellér szép lövését Vécsei a levegőben úszva hárította el. A félidő utolsó perceiben az Ujpest térfelében folyt a játék.
    Szünet után a NAC nagy erővel támadott, gólt azonban mégis az Ujpest ért el az 5. percben, amikor Biró...
  40. Az Ujpest nehéz küzdelem után tudta csak megszerezni mindkét bajnoki pontot. A játék kissé szeles, de enyhe napsütéses időben folyt le. A mérkőzés első perceiben az Ujpest nagy irammal támadott. A 2. percben Balogh I. szabadrúgásból Pozsonyi elé játszotta a labdát, aki kapura lőtt. Szabó II. kapus kifutott a labdára, de Penderi mellette a hálóba továbbította. 1:0. A 14. percben Zsengellért szabálytalanul szerelték, a megítélt szabadrúgásból Szuszához jutott a labda, aki mintegy 15 méterről szép gólt lőtt. 2:0. A 23. percben az SBTC is eredményt ért el: Laczkó a kifutó Wimmer kapus mellett a hálóba lőtte a labdát. 2:1. Ezután ismét feljött az Ujpest. A 34. percben Bognár a büntető területen belül kézzel érintette a labdát, a tizenegyest Nagymarosi értékesítette góllá. 3:1. A 36. percben sarokrúgásból a jól helyezkedő Szusza újabb gólt szerzett. 4:1. A félidő utolsó perceiben az SBTC ismét támadásba lendült, Vincét Balogh II. szabálytalanul akasztotta, a tizenegyes büntető rúgást Vince l...
  41. A sűrű hóesésben lejátszott mérkőzést az Ujpest erélyesebb csatárjátékával megérdemelten nyerte.
    A szegediek támadásaival kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben a messziről kapura lőtt labdát balogh II. kézzel érintette, a megítélt 11-est azonban Fábián kapu fölé rúgta. A 10. percben Sajtos szabálytalanul akadályozta Pozsonyit, a szabadrúgást 25 méterről Szusza lőtte, amelyet a vetődő kapus mellett a befutó Spányik a hálóba továbbított. 0:1. A 40. percben Fábián elfutott Biró mellett, a kifutó Wimmeren is átemelte a labdát, amely azonban a nagy hóban a gólvonalon elakadt. Szegedi támadásokkal ért véget a félidő.
    Szünet után a Szeged eleinte többet, az Ujpest azonban veszélyesebben támadott. A 8. percben Zsengellér bombája a jobb kapufáról pattant a hálóba. 0:2. A 12. percben Pozsonyi félpályáról lefutott és a kifutó Papp mellett gólt rúgott. 0:3. A 20. percben Koppány elfogott egy hosszan előrevágott labdát és azt a hálóba továbbította. 1:3. A 25. percben a jobb oldalról átvágott labdá...
  42. 2015.05.22, 18:58 - BSzKRT SE - Újpest FC 1944
    Az Ujpest fölényének a jegyében folyt le a mérkőzés. A 3. percben Várnai védhetetlen lövéssel szerezte meg a csapatának a vezetést. 0:1. A 6. percben Várnai lövésére Barak rosszul vetődött s a labda a hálóba jutott. 0:2. A 8. percben Zsengellér pompásan átjátszotta magát a BSZKRT védőjátékosokon és közelről újabb gólt szerzett. 0:3. A BSZKRT szórványos megmozdulásait az ujpesti védelem könnyen hárította el. A 20. percben Pozsonyi tört kapura s az ő lövése nyomán is utat talált a labda a hálóba. 0:4. A 29. percben a BSZKRT támadott, s Krajnai átadásából Mészáros 4:1-re szépített. A félidő hátralévő részében a BSZKRT nagyon igyekezett, de eredményt nem ért el.
    Szünet után változatlanul heves iramban folyt tovább a mérkőzés. A 8. percben Várnai hatalmas lövésével szemben a kapus tehetetlennek bizonyult. A 16. percben Szusza átadásából Zsengellér volt eredményes. 1:6. A 17. percben Szusza lövése nyomán kapufáról pattant vissza a labda, de újabb megismételt lövése nyomán már hálót ért. 1:...
  43. 2015.05.22, 18:57 - Újvidéki AC - Újpest FC 1943
    Szemerkélő esőben és felázott csúszós talajon folyt le Ujvidéken a mérkőzés, amelynek első félidejében jobbára mezőnyjáték folyt némi Ujpest fölénnyel. Az 5. percben Zsengellér Szuszát ugrasztotta ki, akinek lövését Bátki érintette ugyan, de a labda beperdült a hálóba. 0:1. Csapkodó játék folyt ezután a pályán, a játékosok sokat csúszkáltak, a helyi csapat némi fölénye alakult ki, de csatárai nem voltak képesek eredményt elérni.
    Szünet után óriási UAC fölény alakult ki és a vendégcsapat emiatt csak három ízben tudott támadásba átmenni, amelynek egyikéből gólt szerzett. A 22. percben a nyomasztó fölényből felszabadult az Ujpest, Zsengellér Pozsonyit szöktette, aki éles lövéssel a második gólt is megszerezte. Az UAC tovább folytatta az ostromot és a 25. percben Mézes beadását Welker a hálóba fejelte (1:2), míg a 32. percben ugyancsak Mézes Welker akcióból utóbbi kiegyenlített. 2:2. Az ujvidéki csapat fölényét a sarokrúgások 8:2 aránya is mutatta.
  44. 2015.05.22, 18:57 - Újpest FC - Debreceni VSC 1943
    Az Ujpest hatalmas gólarányban győzött váratlanul gyengének mutatkozó vidéki ellenfelével szemben. Az Ujpest csapata minden részében kifogástalanul és nagy játékkedvvel játszott, míg a vendégcsapat egészen gyenge játékot mutatott. Csatársora nem tudta tartani a labdát és a védelem, élén a kapussal nem tudott megbirkózni a kitűnő kedvvel játszó ujpesti csatárok támadásaival.
    A 4. percben Zsengellér beadását Várnai a kapus kezébe rúgja és a visszapattanó labdát Zsengellér a hálóba továbbítja. 1:0. A 12. percben Balogh I. beadása a felső kapufáról pattant Spányik felé, aki félmagasan Várnaihoz játszik. Várnai fordulásból a jobb felső sarokba lőtt. 2:0. A 24. percben erős támadás után Szusza bombája révén az Ujpest megszerzi a harmadik gólt. 3:0. A 29. percben Balogh II. kapufáról visszapattant lövését a befutó Várnai értékesítette. 4:0. A 44. percben Zsengellér 20 méteres bombája újabb ujpesti gólt jelentett. 5:0.
    Szünet után az Ujpest fölénye fokozódott és a 16. percben hosszabb ostro...
  45. Az első félidőben a Csepel már 2:0-ra vezetett, de a fokozatosan feljavuló Ujpest ellenfelének ezt az előnyét nemcsak behozta, hanem a félidő utolsó percében a vezetést is megszerezte. Szünet után a Csepel többet, az Ujpest pedig veszélyesebben támadott.
    A Csepel vezette az első támadásokat. A 9. percben Dudás átadásából Pintér nehéz szögből félmagasan megszerezte a vezetést. 1:0. A 10. percben Keszthelyi közelről újabb gólt rúgott. 2:0. A 18. percben az Ujpest szépíthetett volna az eredményen, de Penderi lövése alig került kapu mellé. Az Ujpest ezután állandóan támadott. A 23. percben Várnai távoli lapos lövése jutott a kapuba. 2:1. Változatos, jó iramú játék alakult ki. A 30. percben Penderi beadását Spányik fejelte kapura, de a labdát Szekeres kiütötte. A 34. percben Szekeres üresen hagyta kapuját és Kálói a gólvonalról küldte vissza Spányik lövését. A 38. percben Zsengellér fejjel szöktette Szuszát, aki közelről kiegyenlített. 2:2. A 45. percben Zsengellér Várnai labdájával kicsel...
  46. A mutatott játék alapján az eredmény megfelel az erőviszonyoknak. Vasas támadásokkal kezdődött a mérkőzés s már a 2. percben Német révén vezetésre is tett szert a vendégcsapat. 0:1. Ezután jobbára az Ujpest támadott és az 5. percben Zsengellér-Szusza támadását Aknavölgyi tette ártalmatlanná. A 7. percben Zsengellér egyéni játéka után szép góllal egyenlített. 1:1. Ezután pár percig változatos küzdelem alakult ki, majd ismét az Ujpest támadott többet, de az eredmény nem változott.
    Szünet után ujpesti fölény jegyében folyt a játék. Az iram meglehetősen erős volt. A 4. percben Tóth II. Jenőffi elé játszotta a labdát, akinek lövését a kapus védte. A 7. percben veszélyes Vasas támadás gördült az Ujpest felé, de Sziklai sarokrúgás árán mentett. A félidő hátralévő részében ismét változatos küzdelem alakult ki, mindkét kapu több ízben forgott veszélyben, de újabb gólt egyik fél sem tudott rúgni.
  47. 2015.05.22, 18:55 - Szolnoki MÁV - Újpest FC 1943
    Az érdekes mérkőzés a Szolnok megérdemelt fölényes győzelmével végződött. A Szolnok végig lelkesen s helyenként igen jól játszott, míg az Ujpest csak technikailag bizonyult jobbnak ellenfelénél.
    Az első támadást az Ujpest vezette, azonban nemsokára a Szolnok is támadásba ment át. A 4. percben Kolláth magára vonta az Ujpest védelmét, majd Szántó elé tálalta a labdát, akinek labdája Sziklairól Laborcz elé pattant s az utóbbi közelről belőtte. 1:0. A 8. percben gyors ujpesti támadás után Spányik beadásából Szusza közelről kapu fölé fejelt. Ezután hosszabb ideig változatos játék folyt a pályán. A 31. percben Szántó jól ívelte be a labdát Laborcz elé, aki a kifutó Sziklai fölött a hálóba emelte. 2:0. A 37. percben azonban már az Ujpest támadott s Kirádi mintegy 14 méterről védhetetlen góllal szépített. 2:1.
    Szünet után némi ujpesti fölény mellett változatos volt a küzdelem. A 19. percben Zsengellér jó labdáját Spányik lőtte kapura, a labda azonban az oldal-lécet érte. A 25. percben a Szol...
  48. A Ferencváros csapatában Gyetvai balszélsőt, Sipos helyén pedig Lázár jobbszélső csatárt játszott. A játék ujpesti támadásokkal indult, amelynek csatárai előtt több jó helyzet is nyílott, azonban Zsengellér és Szusza lövései rendre elkerülték az ellenfél kapuját. A 15. percben Zsengellér tévesen lőtt az ötös vonalról kapura. A nehéz labdát Csikós vetődve hárította el. A 25. percben Nagy II. lövését védte Sziklai. A 37. percben Pozsonyi közelről a kapu mellé rúgta a labdát. Félidő végén továbbra is az Ujpest maradt fölényben.Szünet után a 4. percben Zsengellér nagy lövését, majd a 6. percben Szusza helyezett labdáját védte ki Csikós. A 8. percben Lázár öt lépésről a háló mellé rúgta a labdát. A 12. percben Zsengellér kitört, egyedül csak Csikóssal állt már szemközt, de lövése hajszálnyira elkerülte a kaput. A következő pillanatban Sárosi dr. hibázott hasonlóan, aki az elvetődött Sziklai kezébe rúgta a labdát. Változatos és izgalmas játék alakult ki. A 25. percben Polgár a kapufát...
  49. Erős jó iramú játékkal indult a mérkőzés, mindkét csapat gördülékeny támadásokkal tette változatossá a játékot. A 8. percben Beraxa majd Ádám hagyott ki gólhelyzetet. A 11. percben Szabó elfutott az ujpesti védők melléés 5 méterről tiszta helyzetből a kapu mellé lőtte a labdát. A 20. percben Várnai lábáról került kapu fölé a labda, egy perc múlva Szabó beadását Mórocz fejelte kapura, fejesét Sziklai szépen védte. A 22. percben az Ujpest három szögletrúgást ért el. A harmadik szögletet Várnai élesen kapu fölé fejelte. A 27. percben Zsengellér lapos lövését Büki szögletre mentette, utána Várnai lábáról szedte le a labdát. A 35. percben Magyar beadását Büki a befutó Várnai elől a mezőnybe továbbította. A 40. percben Mórocz veszélyes lövése került kapu fölé. Az iram a félidő vége felé sem csökkent, mindkét csapat teljes erőbevetéssel játszott. A 43. percben Zsengellér labdáját Várnai közelről a hálóba továbbította. 1:0.
    A II. félidő ujpesti fölénnyel indult. A 7. percben Zsengellér a szo...
  50. Heves ferencvárosi támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben az Ujpest lefutása után a labda Baloghoz került, aki messziről a Zsengellértől akadályozott Csikós kapujába rúgta a vendégcsapat első gólját. 0:1. A Ferencváros nagy támadásokkal válaszolt a gólra. A 10. percben Sziklai Finta lábáról szedte le a labdát. A játékidőnek ebben a részében a ferencvárosi csatárok állandóan ellenfelük kapuja előtt tanyáztak, de lövéseiket nem kísérte szerencse. A 16. percben váratlanul újabb gólt ért el az ujpesti csapat. Egy lefutás után Várnai beadása Szuszához került, akinek lövésével szemben Csikós tehetetlennek bizonyult. 0:2. A váratlan gól sem törte le a Ferencvárost és továbbra is támadásban maradt. A 25. percben Gyetvai lövését Sziklai szögletre védte. A 30. percben Sipos lövése jutott ugyanerre a sorsra. A 37. percben érte el az első gólját a Ferencváros. Jobboldali támadás után az ujpesti védelem partra mentett és Sárosi III. partdobását Sárosi dr. csúsztatott fejessel küldt...
  51. 2015.05.22, 18:43 - Törekvés SC - Újpest FC 1943
    Az eredmény még ilyen nagy gólaránnyal is fedi az erőviszonyokat, a Törekvés csapata erősen érezte Déri hiányát. Az első negyedóra mérsékelt iramú játékkal telt el. A 18. percben Zsengellér 16 méteres szabadrúgását Szusza hálóba fejelte. 0:1. A 23. percben Szusza átadásából Zsengellér a kapus kezébe rúgta a labdát. A 28. percben Pozsonyi átadását Szusza értékesítette. 0:2. A 33. percben Pozsonyi ívelt labdáját Zsengellér pompásan Szusza elé tette, akinek lövésével szemben a kapus tehetetlennek bizonyult. 0:3. A 40. percben a Törekvés támadásánál Kristóf sarokrúgását Lukács a hálóba fejelte. 1:3.
    Szünet után eleinte a Törekvés támadott, nem sokkal később azonban az Ujpest felnyomult. Az 5. percben Kiss II. kezezése miatt a játékvezető 11-est ítélt, amelyet Nagymarosi juttatott rendeltetési helyére. 1:4. A 9. percben a Törekvésnek is volt gólhelyzete, de Garamszegi II. közelről hibázott. A 17. percben Szilassi rosszul sikerült hazaadását Zsengellér csípte el és vágta hálóba. 1:5. A 2...
  52. 2015.05.22, 18:40 - Újpest FC - Kolozsvári AC 1943
    Erős küzdelem után az Ujpestre hízelgő a döntetlen eredmény. Tapogatódzó játékkal indult a küzdelem, majd a KAC lendült támadásba. A 6. percben Bonyhági lövését Sziklai, az Ujpest kapusa sarokrúgás árán védte. Ezután mezőnyjáték következett, majd a 22. percben az Ujpest támadott, Szusza lövését Márki kiöklözte. A 24. percben a KAC támadott, Kovács IV. elgáncsolása miatt a játékvezető 11-est ítélt, amit Bonyhádi a kapus kezébe rúgott. Változatos játékkal telt el a félidő további része.
    A II. félidő Ujpest támadásaival kezdődött. A 3. percben Zsengellér 20 méteres lövése szállt el a KAC kapuja fölött. A 8. percben Nagy szép beadását Váczi az ujpesti kapuba továbbította. 0:1. A 10. percben az Ujpest támadott, majd szabadrúgás után Zsengellér fejesgóllal egyenlített. 1:1. A 23. percben ismét a KAC volt veszélyes: Bonyhádi lövését Sziklai Szokolai elé öklözte, aki nem tévesztette el a kaput. 1:2. A 15. percben Kirádi lövése bejutott a KAC hálójába, de a játékvezető már előzőleg lesállás m...
  53. 2015.05.22, 18:40 - Újvidéki AC - Újpest FC 1943
    Szünet előtt az újvidékiek voltak fölényben, a csatáraik azonban a kitűnő ujpesti védelemmel nem bírtak. Szünet után a játék ellanyhult, mindkét fél egyformán játszott, úgyhogy az Ujpest győzelmét szerencséjének köszönheti.
    Az ujvidékiek támadásával kezdődött a mérkőzés. Sziklai az ujpesti kapuban kitűnően látta el feladatát. A 20. percben Balogh gólvonalról lábbal mentett. A 43. percben Zsengellér átadásából Pozsonyi lőtte a vezető gólt a közönség nagy meglepetésére. 0:1. Szünet után csapkodóvá vált a játék, csupán az utolsó percekben élénkült meg az iram, az eredmény azonban nem változott.
  54. 2015.05.22, 18:39 - Újpest FC - Szegedi AK 1943
    Óriási küzdelem alakult ki, mely az erőviszonyoknak megfelelően döntetlen eredménnyel végződött.
    Ujpesti támadásokkal kezdődött a játék. Az 5. percben Szusza, a 15. percben pedig Zsengellér lövése kerülte el a szegedi kaput. Ujpest állandó fölényét nem tudta gólra váltani. A 18. percben Zsengellér hálóba jutott lövése lesálláson hiúsult meg. A Szeged egyre jobban erősített és a 23. percben Vörös berúgta a vezető gólt. 1:0. Az Ujpest csak védekezett, de a 34. percben Nagy és Vörös összejátszásából Kalmár újabb gólt szerzett. 2:0. A mérkőzés félidejének végén az Ujpest nyomult fel és a 43. percben a kifutó Aknavölgyi mellett Zsengellérnek sikerült szépítenie. 2:1.
    A II. félidő Ujpest erős rohamaival indult. A 12. percben kavarodás támadt a szegedi kapu előtt, a játékvezető 11-est ítélt, amelyből Nagymarosi egyenlített. 2:2. A 14. percben Sziklai, az Ujpest kapusa már másodszor sérült meg, de ennek ellenére a helyén maradt. Az Ujpest nagy fölénybe jutott. A 29. percben Pozsonyi átadásá...
  55. A bányászok kezdték a játékot. A 6. percben Hámori átadásából Balázs jutott jó helyzetbe, de lövése Sziklairól lepattant és így Béki sarokrúgás árán tisztázta a helyzetet. A 10. percben az Ujpest támadott: Zsengellér átadásából Pozsonyi szerezte a vezető gólt. 1:0. Az SBTC erősítette az iramot, de Balázs lövése elkerülte az ujpesti kaput. A 13. percben Zsengellér ismét Pozsonyit ugratta ki, akit azonban Kovács zavart és így csak sarokrúgás lett az eredmény. A 19. percben ismét az SBTC kerekedett felül: Csuberda 30 méteres lövése azonban kapu fölé jutott. Váltakozó játék után a 35. percben Hámori átvágott labdájával Vince futott le, aki kijátszotta Sziklai kapust és az Ujpest hálójába gurította a labdát. 1:1. A 38. percben Kovács az SBTC hátvédje megsérült és kiállt. Csak a második félidőben játszott tovább.
    A második félidőt igen erős iramban kezdte az Ujpest. Az 5. percben Ádám futott le, beadását Szusza kapura lőtte, Géczi kiejtette a labdát és Kiss tisztázta a helyzetet. A 7. percb...
  56. 2015.05.22, 18:38 - Vasas SC - Újpest FC 1943
    Erős iramú, változatos volt a küzdelem, amelyben az egységesebb és támadóbb szellemű Ujpest bizonyult jobbnak. Tapogatódzással indult a játék, majd a 10. percben a Vasas támadott: Német beadását Nagy I. kapura fejelte, Sziklai Jenőfi elé ütötte, aki a hálóba rúgta. 1:0. Az Ujpest támadásai egyre veszélyesebbek lettek. Balogh I. majd Zsengellér foglalkoztatta Angyalt a VSC kapusát. A 34. percben Zsengellér nehéz szögből a kapufát találta el. A 37. percben történt az egyenlítés, amikor Ádám beadását Zsengellér Szusza elé csúsztatta, aki azután nem tévesztette el a célt. 1:1. A VSC igen heves rohamokat kezdett, de az eredményen nem tudott változtatni.
    A második félidőben nagy harc indult meg a győztes gólért miközben sűrűn forgott veszélyben mindkét kapu. Az egyik oldalon Zsengellér és Szusza, a másikon pedig Jenőfi tette próbára a kapusokat. A 30. percben Szusza beadását Zsengellér közelről bevágta. 1:2. A VSC erre még erősítette az iramot, de csatárai nem bírtak a kitűnő Sziklaival, ak...
  57. Erős küzdelemben osztozott a két csapat a bajnoki pontokon. Az első félidőben a DIMÁVAG volt a többet támadó. Változatos kezdés után az 5. percben Sziklai hárította el a diósgyőriek rohamát, amikor kivédte Kassai lövését. A 8. percben szabadrúgás után, Zsengellér lapos fejesét fogta Károlyi kapus. Ezután sorozatos DIMÁVAG támadások következtek. A 20. percben sarokrúgás után, Kertész lövése zúgott el az ujpesti kapus fölött. Ezután ujpesti fölény következett igen változatos játékkal. A diósgyőriek közül Penderinek lett volna több jó helyzete. Majd az Ujpestből Zsengellér és Szusza hibázta el többször a célt. A DIMÁVAG támadásaival fejeződött be a félidő.
    A második félidő a DIMÁVAG támadásaival folytatódott. Majd az 5. percben az Ujpest vette át az irányítást, amikor Zsengellér Károlyi hibájából berúgta a vezető gólt. 1:0. A 7. percben 11-esből Nagymarosi volt eredményes. 2:0. Az Ujpest erősítette az iramot és általában nagy kedvvel küzdött. A 16. percben sarokrúgás volt az Ujpest ellen...
  58. 2015.05.22, 18:37 - Nagyváradi AC - Újpest FC 1943
    Langyos, kissé szeles időben folyt le a mérkőzés. Az első félidőben a NAC széltől támogatva nagy fölényben volt, az Ujpest ritkábban , de veszélyesebben támadott. Szünet után, mintegy 25 percig kiegyensúlyozott játék folyt a pályán. A csapatok szinte felváltva támadtak. A 28. percben sarokrúgás után Zsengellér éles lövése a hálóba surrant. 0:1. A NAC három perc múlva egyenlített, amikor Tóth III. beadásából Incze II. gólt fejelt. 1:1.Ezután erősödött a NAC nyomása s a 38. percben Deményi szép fejesgóllal megszerezte csapatának a győzelmet.
    A nagyváradi csapatban a hátvédpár és a fedezetsor valamint Incze II. nyújtott jó játékot. Az Ujpestben csak a védelem és Zsengellér játéka volt kielégítő.
  59. Az Ujpest támadásaival indult a játék, de rövid idő múlva a csepeli csapat vette át a játék irányítását. Az 5. percben Kállai hátvéd csaknem a félpályáról hatalmas lövést küldött az ujpesti kapura, a labdát a meglepett Tihanyi a hálóba engedte. 1:0. Nagy kapushiba volt. A gól után az Ujpest erélyes támadásba fogott, de erőtlen és pontatlan csatárjátéka miatt nem tudott eredményt elérni. A csepeli támadásoknak lelke és irányítója Olajkár II. volt, akinek vezetése mellett több veszélyes támadás indult. A 42. percben Marosvári mintegy 30 méterről küldött lövése ismét utat talált a hálóba. 2:0.
    Szünet után az első percben Balogh kezelése miatt 11-es büntetőrúgást ítélt a játékvezető, amelyet Olajkár II. értékesített. 3:0. A 6. percben Zsengellérnek alkalma lett volna javítani az eredményen, de a 16-os vonalról küldött szabadrúgását Olajkár II. sarokrúgás árán elhárította. Az Ujpest ezután ismét kísérleteket tett az eredmény megjavítására, de a csepeli védelem jól állt a lábán. A 23. percb...
  60. A Ferencváros erősen felforgatott csapattal állt ki, az Ujpestben pedig a beteg Szusza helyett Nagymarosi játszott. A Ferencváros első félidei vezetése után a második félidőben is eredményesen küzdött és megérdemelten győzött.
    A Ferencváros támadásaival kezdődött a mérkőzés és Lukács már az első percben félpályáról lefutott és a kapuját elhagyó Sziklai mellett megszerezte a vezetést. 0:1. A 7. percben az ujpestiek támadásánál Pozsonyi a balszélen lefutott és beadását Nagymarosi kapásból a hálóba vágta. 1:1. A 16. percben Polgár a 16-oson belül fellökte Ádámot és a megítélt 11-est Nagymarosi értékesítette. 2:1. Erős küzdelem alakult ki. A 34. percben Zsengellér gyenge lövését fogta Csikós. A 37. percben Sárosi III. szabadrúgása a sorfal mellett vágódott a jobb felső sarokba. 2:2. A 41. percben Sárosi III. beadását Nagy II. kapásból értékesítette. 2:3. A 44. percben Gyetvai lövését fogta Sziklai.
    Szünet után a második percben Pozsonyi rontott kedvező helyzetben, majd a 8. percbe...
  61. A játékidő első felében a jól játszó és lelkes Haladás méltó ellenfele volt az Ujpest csapatának. A II. félidőben azonban nagy ujpesti fölény alakult ki, amelynek során az ujpesti csatárok négy gólt is elértek és így biztosan nyerték meg a mérkőzést.
    A Haladás támadásaival indult a játék és a 14. percben Szabados megszerezte a csapatának az első gólt. 1:0. Az Ujpest vette át ezután a játék irányítását és a 24. percben Zsengellér (1:1), majd a 26. percben Ádám (1:2) voltak a gólszerzők. A 29. percben a játékvezető 11-es rúgást ítélt az ujpestiek ellen, azonban Ungvári a labdát a kapu mellé rúgta. Az utolsó percben Szabados kiegyenlítette a félidő eredményét, mert közelről a hálóba juttatta a labdát. 2:2.
    Szünet után az ujpesti csatárok állandóan rohamoztak. A 14. percben Zsengellér (2:3), a 19. percben pedig Szusza volt eredményes. 2:4. A szombathelyiek csak szórványos támadásokkal kísérleteztek. Egy ilyen támadás során a 39. percben Gazdag volt eredményes. 3:4. Ezután végig az Ujpest...
  62. Ujpest támadásokkal indult a mérkőzés. A 2. percben Ádám beadását Zsengellér a kapufára lőtte és az onnan visszapattanó labdát a jókor érkező Szusza a hálóba sodorta. 1:0. A 6. percben Zsengellér Pozsonyit szöktette, aki lefutott és a 16-os sarkáról élesen a kapu mellé lőtte a labdát.A 18. percben Szabadkai Fuszekhez játszott, aki Marosvárihoz továbbította a labdát, az összekötő csatár fordulásból szép gólt lőtt. 1:1. A 20. percben Szabadkai beadásából Pintér volt eredményes. 1:2. A 44. percben Pintér a kapufát találta el, a lepattanó labdát Szabadkai belőtte. 1:3.
    Szünet után a 7. percben Ádám sarokrúgást ért el, jól ívelt labdáját Szusza a hálóba fejelte. 2:3. A 9. percben Berzi fejelt a kapu mellé. Az Ujpest ezután erősített, de a csepeli védelem jól működött. A 17. percben Zsengellér lövését Dókai kiejtette, de Szusza közelről is a kapu mellé rúgta a labdát. A 21. percben Csepel egymásután három sarokrúgást is elért, de csatárai nem tudták a helyzeteket értékesíteni. Ezután több c...
  63. 2015.05.22, 18:31 - Szolnoki MÁV - Újpest FC 1942
    A játékidő egész folyamán a szolnoki csapat irányította a játékot. Már az első percekben nagy helyzete volt a honi csapatnak, mert Vezér a tisztán álló Szántóhoz juttatta a labdát, akinek még beállítani is volt ideje, mégis nyolc méterről a kapu mellé lőtt. Az 5. percben esett a mérkőzés első gólja. Vezér lövését Sziklai Laborcz elé ütötte, aki a labdát nyugodtan a hálóba juttatta. 1:0. Ujpesti ellentámadás alakult ki, amelynek során Pozsonyi elfutott Kispéter mellett is, de jó helyzetből a kapusba rúgta a labdát. A 26. percben Zsengellér tört ki és a balösszekötő helyéről a kifutó Horváth mellett lőtt lövése alig került a kapu mellé. A 33. percben Szántó pompásan ívelt a kapura, Sziklai felugrással öklözte ki a labdát, amely Nagy II. fejéről a hálóba jutott. 2:0.
    Szünet után Zsengellér és Szusza helyet cseréltek, azonban ez sem használt, mert továbbra is Szolnok csapata maradt a játék irányítója. A 4. percben Szántó beadását Laborcz a hálóba rúgta, de a játékvezető nem adott gólt és ...
  64. 2015.05.22, 18:30 - Újpest FC - Nagyváradi AC 1942
    „Ritkán látott izgalmas küzdelem után, igazságos döntetlen eredménnyel végződött, amelynek nagy részében az Ujpest támadott többet, de a NAC szórványos támadásai veszélyesebbek voltak. A mezőny legjobbja Zsengellér az Ujpest FC középcsatára volt.
    A mérkőzés az ujpestiek támadásaival kezdődött s az 5. percben eredménytelen sarokrúgás volt a NAC kapuja előtt. A 7. percben a NAC támadásánál Béki hibájából Haláti lefutott a beadásából Bodola a vezető gólt rúgta. 0:1. Az Ujpest továbbra is támadásban maradt. A 20. percben Zsengellér fejesét Vécsei ügyesen fogta. A 27. percben Zsengellér átadásából Tolvaj lövése került kapu mellé. A 32. percben Barna megsérült és öt percre kiállt. A 38. percben kavarodás volt a nagyváradiak kapuja előtt, de előbb Pozsonyi, majd Tolvaj hibázott. A félidő Ujpest támadásaival ért véget.
    Szünet után továbbra is az Ujpest irányította a játékot. Később a NAC is feljött és a 9. percben Bodola fejesét a kapufa mentette. A 11. percben az ujpesti védelem hibájából ...
  65. 2015.05.22, 18:18 - Gamma FC - Újpest FC 1942
    Az Ujpest léleknélküli játékával rászolgált a vereségre, Tóth kapus a Gammában nagyszerűen védett, viszont Lendvai középcsatár a mezőny leggyengébb embere volt.
    Az első félidőben a nagy melegben nem alakult ki nagy iram. Inkább az Ujpest volt fölényben. A Gamma kapujára sokkal több lövés ment, de Tóth kapus a nappal szemben is nagyszerűen védett. A második percben szögletet ért el az Ujpest, de Zsengellér rontott. A 7. percben Horváth lövését védte Tihanyi. A 12. percben Zsengellér labdáját hárította Tóth. A 15. percben Zsengellér 18 méteres szabadrúgása a sorfalról Várszegi elé pattant, de a csatár kapu mellé lőtt. A 20. percben a Gamma veszélyeztetett szöglettel, de belsői rontottak. A 26. percben Tóth Lajos szabadrúgását védte Tihanyi. A játéknak ebben a szakában Ujpest jobb volt és a 35. percben csak a szerencse mentette meg a Gamma kapuját a góltól. A 38. percben Ádám csaknem saját kapujába vágta Váradi beadását. A 41. percben Pozsonyi jó összjáték után kapu fölé lőtt.
    A másodi...
  66. 2015.05.22, 18:17 - Újpest FC - Kispesti FC 1942
    Az eredmény 4:3!

    Az Ujpest csak nagy küzdelem után tudott győzni. Szünet előtt fölényben volt, a második félidőben azonban a Kispest magára talált és egyenrangú ellenfele volt az Ujpestnek.
    Az első percek tapogatódzó játéka után az Ujpest magához ragadta a játék irányítását. A 12. percben a jobboldalra sodródott Szusza lapos beadását Zsengellér könnyedén a hálóba emelte. 1:0. A Kispest a gólra gyors támadásokkal felelt, Egresi lövése azonban elkerülte a kaput. Az Ujpest tovább támadott. A 37. percben Zsengellér gólnak látszó lövését Boldizsár kiütötte s Szusza a labdát a hálóba vágta. 2:0. A 38. percben a játékosok és a közönség egy perces gyászszünettel hódoltak a Kormányzó helyettes emlékének. A 42. percben Zsengellér 20 méteres váratlan lövése kötött ki a Kispest kapujában. 3:0. A Kispest fokozta az iramot és a 44. percben Egresi átadását Nemes a kifutó kapus mellett a hálóba rúgta. 3:1.
    Szünet után az első támadásokat a Kispest vezette. A 2. percben Hidasi átadását Egresi a ki...
  67. 2015.05.21, 19:09 - Újpesti TE - MTK 1948
    Óriási küzdelmet vívott a két jó formában lévő csapat. Az Újpest Szusza és Várnai, az MTK Höffling nélkül állt ki a mérkőzésre. Az első negyedórában az Újpest sokkal többet támadott és megszerezte a vezetést. A félidő második részében a kék-fehérek lendültek támadásba. Az első percekben alig ment lövés a kapukra. A 7. percben Hidegkuti gyenge lövését védte Károlyi. A 12. percben Krasznai hagyott ki jó helyzetet az MTK kapuja előtt. A 16. percben vezetéshez jutott az Újpest. Bódis átadásával Egresi a balösszekötő helyére húzódott be s 22 méterről óriási lövést küldött a bal felső sarokba. A labda a vetődő Gellér keze mellett a hálóba fúródott. 1:0 az Újpest javára. További szögletek jelezték a lilák fölényét, majd az MTK lendült támadásba. A 27. percben Gellér merész vetődéssel szedte le a labdát Bódis lábáról. A 30. percben Hegedűs bombája az oldalhálóban kötött ki. A 32. percben Tamás és Sándor harcolt a labdáért. Tamás elesett és estében kézzel fogta meg a csatár lábát. A 18 méteres ...
  68. 1969. április 22.

    Elutazott Izmirbe az Újpesti Dózsa

    A sérült Bánkuti helyett Nyírő kelt útra

    Késői takarodó, korai ébresztő és egy csomó gond - a vezetők számára. Valahogy így lehetne tömören megfogalmazni az Újpesti Dózsának a vasárnap esti mérkőzés után még itthon töltött óráit.

    - Fáradt az egész társaság, néhányan meg is sérültek – mondta hétfőn korán reggel Göröcs. – Bánkuti sérülése miatt nem is utazhat. Hogy mire számítok? Az sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogyan heveri ki az együttes a vasárnap esti ütközet nyomait. Aztán az sem közömbös, milyen pályán játszunk majd a török együttes ellen. Tudomásom szerint a játéktér kicsi, nem füves. Remélem, így is szoros lesz az eredmény.

    Farsang Endrével a Dózsa SE-ben beszélgettünk…

    - Török idő szerint 20.15 órakor kezdődik a VVK döntőbe jutásért a mérkőzés. (Ez magyar időszámítás szerint 19.15 órának felel meg). Olasz játékvezetők működnek közre. (Budapesten három nyugatnémet bíró lesz majd.) Amikor – tíz évvel e...
  69. 1969. április 20.

    Tartalékbajnokság

    Újpesti Dózsa – Vasas 3:1 (1:1)
    Megyeri út, 17 ó., 10.000 néző, V.: Csapucha

    Ú.Dózsa: Borbély-Komáromi,Nyírő,Nagy F.-Hartyáni,Simon-Nagy J.,Juhász,Kolár,Kellner,Tóth A.
    Vasas: Mészáros-Kleika,Kánási,Vaskor-Márkus,Berzi-Antal,Török,Tóth,Szőke,Schneider.

    A szünet után magára találó Újpesti Dózsa többet támadott, több helyzetet dolgozott ki, s megérdemelten nyert.

    Gólszerző: Juhász (2), Tóth A. – Antal.

    A jobb taktika, a színesebb csapatjáték és a frissesség dönt majd a Dózsa-Vasas rangadón

    Pálfai János szakfelügyelő:

    - A Dózsa otthon játszik, bajnokságra tör. Tagjainak többsége válogatott. Folytatni akarják idei jó sorozatukat. Formában vannak tagjai. Egyszóval, sok minden a győzelmük mellett szól.
    - Mégis mi dönthet a rangadón?
    - A taktika, néhány kulcsjátékos pillanatnyi formája… A Vasas elképzelhetően a 4-3-3-at játssza majd. A Dózsa pedig a 4-2-2-2-t. Tehát a 4 hátvéd előtt a két fedezet, elöl középen a két ék és a k...
  70. 2015.05.16, 17:54 - MTK - UTE 1906
    1906. október 21.

    MTK – Újpesti TE 6:1 (4:0)

    Még a MTK-nek leglelkesebb hívei sem gondolhatták azt, hogy az FTC-tól szenvedett 2:0-s veresége után az UTE fölött öt gól különbséggel győzzön a csapat. Ha a nagy gólarány okait kutatjuk,- mely a papírformát ugyancsak meghazudtolja az UTE csapatának fegyelmezetlen voltában találjuk meg azt. Ez a csapat bámulatosan naiv taktikával úgy igyekszik sikert elérni, hogy lehetetlenné akarja tenni az ellenfél munkáját durvasággal, erőszakoskodással. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy a különben jó egyéni erőkből álló csapat gólképtelenné lett s a fegyelem benne teljesen meglazult, úgy, hogy már a nyilvánosság előtt kitört a játékosok között a visszatetsző viszály. Pedig jobb és komolyabb sportszellemben dolgozva a csapat szebb eredményekre lenne képes. Azt hisszük, ha a jobb belátás nem, a MLSz fegyelmi súlya majd jobb útra téríti a fékezhetetlen elemeket. – A győztes csapat ezúttal régi összeállításában jól és szép összmunkával ...
  71. Az Újpest - Kispest-Honvéd találkozó előtt a rendőrség rövid időre, a kispesti szurkolótábor megérkezéséig és a stadionba történő bejutásáig lezárta a Megyeri út egy szakaszát.
    Az intézkedésre azért került sor, mert a létesítmény átépítése miatt sok még a törmelék és a zúzalékkő a pálya környékén. A két együttes szurkolótábora között a korábbi találkozókon többször is összecsapásokra került sor, a rendőrség az esetleges újabb incidensnek próbálta meg így az elejét venni. Sikerrel, mert semmiféle rendbontásra nem került sor a mérkőzést megelőzően.

    Labdarúgó NB I, 8. forduló:

    Újpest - Kispest-Honvéd 7-2 (3-1)
    Megyeri út, 4000 néző, V: Sápi

    gólszerzők: Tokody (15.), Vagner (17.), Kunzo (42., 73.), Dvéri (59.), Lőw (62.), Medgyesi (84.), illetve Faragó (29.), Sasu (50.)
    sárga lap: Medgyesi (51.), Tamási (60.), illetve Müller (11.), Tóth (17.)

    Újpest: Posza - Medgyesi, Tamási, Pető - Erős, Szélesi (Galaschek 75.), Kunzo, Dvéri, Lőw (Poljakovic 83.) - Tokody (Frun...
  72. Zalaegerszeg, 2001. augusztus 25. szombat
    Labdarúgó NB I, 7. forduló:

    Zalaegerszeg-Újpest 0-3 (0-1)
    Zalaegerszeg, 9000 néző, V: Makai

    gólszerzők: Dvéri (30.), Erős (70.), Galaschek (90.)
    sárga lap: Molnár B. (55.), illetve Erős (5.), Szélesi (12.), Pető (56.)

    Zalaegerszeg: Turi - Kocsárdi, Telek, Csóka (Balog, a szünetben), Szamosi -
    Babati (Szabó, 75.), Molnár B., Urbán, Egressy (Bonchis, 85.) - Kenesei, Waltner
    Újpest: Posza - Medgyesi, Tamási, Pető Z., Lőw - Erős, Kunzo, Dvéri,
    Szélesi (Herczeg, 66.) - Tokody (Frunza, 87.), Vagner (Galaschek, 64.)

    30. perc: Dvéri remekül vette észre, hogy Turi messze kinn áll kapujából, és a labdát a kezdőkör közeléből a bal felső sarokba ívelte (0-1).
    70. perc: Az Újpest második komolyabb támadása is gólt ért: Erős lépett ki, és Turi mellett a rövid sarokba lőtt (0-2).
    90. perc: Dvéri beadását Galaschek 8 m-ről a hosszú sarokba fejelte (0-3).

    A ZTE szinte végig támadta a mérkőzést, helyzetek sokaságát dolgozta ki. ...
  73. Budapest, 2001. augusztus 19. vasárnap (MTI) –
    Labdarúgó NB I, 6. forduló:

    Újpest-MTK Hungária 1-3 (1-1)
    Megyeri út, 4000 néző, V: Kassai

    gólszerzők: Vagner (20.), illetve Ferenczi (24.), Illés (82.), Füzi Á. (92.)
    kiállítva: Korolovszky (84.)
    sárga lap: Poljakovic (18.), Tokody (65.), Lőw (68.)
    Újpest: Posza - Medgyesi, Tamási, Korolovszky - Poljakovic (Herczeg 22.), Kunzo, Dvéri, Szélesi (Frunza 83.), Lőw - Tokody, Vagner
    MTK Hungária: Hajdu - Mónos (Szekér 39.), Győri, Horváth, Elek - Zavadszky,
    Lazic (Branezac 63.), Jezdimirovic, Füzi Á. - Ferenczi (Bükszegi 81.), Illés

    6. perc: Zavadszky 25 m-es szabadrúgását követően Posza a jobb felső sarok elől tornázta szögletre a labdát.
    10. perc: Illés-Füzi Á.-Illés összjáték után az ezúttal csatárként játszó csapatkapitány 8 m-ről, nagy gólhelyzetben a jobb sarok mellé lőtt.
    20. perc: Posza ívelte előre a labdát, amit Tokody az MTK térfelének közepén átvett, majd kiugratta Vagnert, a cseh légiós pedig a kifut...
  74. 2015.05.15, 19:49 - Győri ETO FC - Újpest FC 2001
    Győr, 2001. augusztus 11. szombat (tud)
    Labdarúgó NB I, 5. forduló:

    Győri ETO-Újpest 1-1 (0-0)
    Győr, 4000 néző, V: Kiss B.

    gólszerzők: Vayer (85.), illetve Tokody (64.)
    sárga lap: Rósa D. (40.), Bognár (89.), illetve Korolovszky (45.)

    Győri ETO: Molnár - Bognár, Stark, Böjte - Rósa D., Baumgartner (Oross 79.), Golovic, Farkas B. (Regedei 57.), Vasas (Károlyi 65.) - Nicsenko, Vayer
    Újpest: Posza - Medgyesi, Tamási, Korolovszky - Erős K., Poljakovic (Herczeg 51.), Dvéri, Kunzo, Lőw - Wagner (Szélesi 79.), Tokody (Galaschek 90.)

    35. perc: újpesti támadás végén Dvéri 15 m-es lövése szállt fölé.
    39. perc: Böjte 23 m-es lövése után a labda egy újpesti játékoson megpattanva a háló tetejére hullott.
    45. perc: Nicsenko átadása után Baumgartner 10 m-es lövése suhant el Posza kapujának jobb alsó sarka mellett.
    53. perc: Dvéri jobboldali szöglete után Tamási 7 m-es fejesét Molnár tolta a léc fölé.
    61. perc: Rósa balról adott középre, Nicsenko 5 m-ről lőtt, Posza lá...
  75. Budapest, 2001. augusztus 4., szombat (MTI) –
    Labdarúgó NB I, 4. forduló:

    Újpest-Vasas 4-2 (2-1)
    Megyeri út, 1500 néző, V: Juhos

    gólszerzők: Kunzo (20.), Tokody (23.), Dvéri (64.), Herczeg (66.), illetve Szili (32.), Zrlic (80.)
    sárga lap: Korolovszky (32.), Kunzo (33.), illetve Gyánó (32.)

    Újpest: Posza - Korolovszky, Tamási, Medgyesi - Erős, Dvéri, Poljakovic (Herczeg a szünetben), Kunzo, Lőw - Frunza, Tokody (Deme 76.)
    Vasas: Kövesfalvi - Hegedűs, Juhár, Tóth A., Cvetkovic (Zabos 75.) - Simek, Schindler, Szili, Tóth N. (Polonkai a szünetben) - Nagy S., Gyánó (Zrlic 62.)

    20. perc: Dvéri jobboldali szögletét Kunzo az álmélkodó és egymásra váró védők között 8 m-ről a léc alá fejelte (1-0).
    23. perc: Dvéri a felezővonalnál szerelte Simeket, jó ütemben a középen kiugró Tokody elé tálalt, aki 12 m-ről, laposan a jobb sarokba gurított (2-0).
    32. perc: Nagy S. a 16-os jobboldali oldalvonaláról visszagurított, Szili elsőre saját játékostársát, Gyánót találta el...
  76. Budapest, 2001. július 26., csütörtök (MTI) –

    A labdarúgó NB I-ben pénteken és szombaton a 3. forduló mérkőzéseit rendezik meg.
    A legérdekesebb párharc az Üllői úton várható, ahol a címvédő Ferencváros az Újpestet fogadja. Az előző idényben a két csapat mérkőzéseit sikerült nagyobb botrány nélkül lebonyolítani, ami pedig
    az eredményeket illeti: a Megyeri úton a ferencvárosiak nyertek 1-0-ra, az Üllői úti találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. A mostani szezonban még mindkét együttes nyeretlen. Az Újpestnek egy vereség
    és egy döntetlen a mérlege (1-2 idegenben a Dunaferr és 1-1 otthon, a Haladás ellen), a ferencvárosiak mindkét meccsüket elveszítették (0-1 hazai pályán a Zalaegerszeggel szemben, illetve a Kispest-Honvéd vendégeként), ráadásul eddig gólt sem szereztek.

    Budapest, 2001. július 28., szombat (MTI) –

    A labdarúgó NB I 3. fordulójának szombat esti rangadója, a Ferencváros-Újpest mérkőzés előtt feszült volt a hangulat, azonban rendkívüli esemény nem tört...
  77. Labdarúgó NB I, 2. forduló:

    Újpest-Haladás 1-1 (1-1)
    Megyeri út, 3000 néző, V: Dubraviczky

    gólszerzők: Dvéri (35.), illetve Preisinger (27.)
    sárga lap: Erős (80.), illetve Flavio Pim (38.), Nagy G. (68.)

    Újpest: Posza - Medgyesi (Geri 77.), Tamási, Korolovszky, Lőw - Erős,Kunzo, Galaschek (Pest 59.), Tokody - Dvéri, Kalina (Deme 80.)
    Haladás: Takács T. - Nagy G., Juhász, Flavio Pim, Leandro - Kaj,Filipovic, Némethy, Halmosi (Tóth P. 71.) - Nagy L. (Lukács 67.),Preisinger (Takács B. 91.)

    8. perc: Erős jó csel után Dvéri elé játszott, aki 13 m-ről a jobb sarkot vette célba, Takács T. ujjheggyel tolta szögletre a labdát.
    27. perc: Halmosi balról ívelt középre, Preisinger a védők között mellre vette a labdát, majd 13 m-ről ballal, laposan a bal sarokba helyezett (0-1).
    35. perc: Dvéri a kaputól 20 m-re a vele szemben elkövetett szabadrúgást jobbal, nagy erővel a jobb felső sarokba bombázta (1-1).
    63. perc: Dvéri jobboldali szöglete után Korolovszky lövése egy ...
  78. 2015.05.15, 19:34 - Dunaferr SE - Újpest FC 2001
    Dunaújváros, 2001. július 14. szombat (tud) –
    Labdarúgó NB I, 1. forduló:

    Dunaferr-Újpest 2-1 (1-0)
    Dunaújváros, 3000 néző, V: Ábrahám

    gólszerzők: Tököli (27.), Bagoly (59.), illetve Tokody (66.)
    sárga lap: Molnár (74.)

    Dunaferr: Petry - Molnár, Éger, Bagoly, Kiss Gy. (Kóczián 78.) - Nikolov, Rósa (Lengyel 83.), Zováth, Penksa (Jäkl 44.) - Sowunmi, Tököli
    Újpest: Posza - Szélesi, Korolovszky, Tamási, Lőw - Kunzo, Dvéri, Erős, Tokody (Pest K. 88.) - Herczeg, Kalina (Galaschek 65.)

    3. perc: Herczeg ballal, 10 m-ről a jobb kapufát találta telibe.
    27. perc: Rósa labdájával Tököli remek ütemben lépett ki a vendégvédők közül, s a felugró Posza alatt a kapuba gurított (1-0).
    50. perc: Erős középen jól játszotta meg az üresen maradt Kalinát, aki 7 m-ről óriási helyzetben fölé lőtt.
    59. perc: Tököli 40 m-ről, az oldalvonal mellől ívelt fel szabadrúgást, Sowunmi lefejelte a labdát, Bagoly 5 m-ről a bal alsó sarokba fejelt (2-0).
    63. perc: Sowunmi 18 m-ről, kapásb...
  79. Budapest, 2002. május 25., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 38. forduló:
    az 1-6. helyért:

    MTK Hungária-Újpest 1-2 (0-1)
    Hidegkuti-stadion, 500 néző, V: Juhos

    gólszerzők: Illés (90.), illetve Tokody (33., 11-esből), Móri (71.)

    MTK Hungária: Hajdu (Vlaszák, 22.) - Horváth L., Lambulic, Elek, Füzi Á. - Czvitkovics (Madar, 56.),
    Jezdimirovic, Illés, Zavadszky - Juhász,Ferenczi (Branezac, a szünetben)
    Újpest: Szántai - Kunzo (Lettrich, 52.), Vanczák, Tamási, Szlezák - Poljakovic (Horváth M., 84.), Korolovszky, Szélesi, Lőw (Geri, 65.)- Móri, Tokody

    10. perc: Móri nagy helyzetben Hajdút találta el.
    33. perc: ugyancsak Móri volt a főszereplő, betört a büntetőterületre, egy szép csel után azonban Füzi buktatta. A
    megítélt 11-est Tokody értékesítette (0-1).
    51. perc: Poljakovic került Vlaszákkal szembe, a kapus óriási bravúrral hárított.
    71. perc: Elek teljesen váratlanul Tokodynak ajándékozta a labdát, aki Mórihoz továbbított, majd a csatár a kapu jobb oldalába h...
  80. 2015.05.15, 18:07 - MTK - UTE 1905
    Első alkalommal közel 107 éve, 1905. április 2-án találkoztunk a kék-fehérekkel. A Millenárison megrendezett bajnoki találkozón nagy csatában az MTK szerezte meg a bajnoki pontokat (MTK–Újpest 2-1). Első gólunkat Prácser szerezte az MTK ellen.
    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/a_204_mtk_ujpest_bajnoki_merkozes_koevetkezik
  81. 1969. április 4.

    Tartalékbajnokság

    Szombathelyi Haladás – Újpesti Dózsa 4:2 (2:0)
    Szombathely, 14.15 ó., 4.000 néző, V.: Maróti

    Haladás: Sali (Gál)-Némethi,Homolya,Balogh-Gerencsér (Tóth),Farkas-Albert (Bogáti),Bokor,Pintér,Kulcsár,Iszak II.
    Ú. Dózsa: Borbély-Komáromi,Horváth,Nagy F.-Hartyáni,Simon-Nagy J. (Mester),Hegyi,Kolár,Nyírő,Tóth A.

    Gólszerző: Iszak II. (2), Farkas, Pintér – Kolár, Hartyáni.

    Használ-e a nagykanállal szedett erősítő? A szombathelyiek szerint igen. Kiss Antal tudósítónk csütörtökön hosszasan beszélgetett Albert József edzővel. A jó taktika egy pontot jelenthet, illene visszavágni a tavalyi 0:11-ért. – Így summázta az edző észrevételeit.
    Telt házat várnak a vasiak, köztük sok száz schlachtenbummlert. Most zajlik a megyében az autós találkozó. Burgenlandból is sokan jöttek át.

    - Láttam az MTK ellen a szombathelyieket – jegyezte meg a csütörtöki utazás előtt Baróti Lajos. – Jól védekeztek, keveset támadtak. Otthon is igyekeznek majd védeni a...
  82. 1969. március 30.

    Tartalékbajnokság

    Újpesti Dózsa – Bp. Honvéd 1:1 (0:1)
    Megyeri út, 13.30 ó., 5.000 néző, V.: Dér

    Ú.Dózsa: Borbély-Komáromi,Horváth,Nyírő-Hartyáni,Simon-Juhász,Hegyi,Kolár (Nagy F.),Kellner,Tóth A.
    Bp. Honvéd: Hajdu-Korponai,Kamrás,Vári-Pál,Dudás-Molnár,Bogáti,Tichy,Varga,Bódi.

    Gólszerző: Nyírő – Bódi.

    Kiállítás: Kellner.

    Dalnoki kemény tippjei

    Az Újpesti Dózsa játékosai kissé fáradtak, de a hangulat kitűnő a lila-fehéreknél. Baróti edző szerint már az is jó jel, hogy tavaly mindkétszer legyőzték a Bp. Honvédot. A piros-fehér csatársortól tartanak ugyan, de nehéz mérkőzés után legalább egygólos újpesti győzelemben bíznak.

    Dalnoki: „Ha csak a szívemre hallgatnék, akkor azt mondanám: győz a Honvéd! De ez csak óhaj! Az igazság az, hogy az Újpesti Dózsa nagyon együtt van most. Összeszokott, kitűnően játszó gárda… A Bp. Honvédban sok a fiatal. még nem szereztek elég rutint. De szervezetten, megerősített védelemmel játszanak majd, s ha a Dózsa v...
  83. 1969. március 20.

    Tartalékbajnokság

    Egyetértés – Újpesti Dózsa 2:3 (0:1)
    Soroksár, 15.30 ó., 200 néző, V.: Szabó István

    Egyetértés: Kiss-Komorettó,Varga Gy.,Sartoris-Géber,Jankovics-Fehér,Vasas,Kecskés,Királyhegyi,Illés.
    Ú.Dózsa: Borbély-Komáromi,Horváth,Nagy F.-Hartyáni,Simon-Juhász,Hegyi,Nyírő,Nagy L.,Tóth A.

    Gólszerző: Fehér, Királyhegyi – Hegyi,Juhász,Hartyáni.

    A Dózsa csak nehezen győzött a lelkesen és jól küzdő tartalékos hazai együttes ellen.

    1969. március 22.

    Berendi Pál: Érdekes most a Dózsa helyzete. Nem lehet tudni, hogy mennyit vett ki a fiúkból a szerdai kupamérkőzés. Figyelembe kell venni, hogy kevés idejük maradt a regenerálódásra. Ha a kulcsjátékosok ismét össze tudják magukat szedni, a papírformát kell tippelni. De őszintén szólva, nem okozna nekem nagy meglepetést, ha az Egyetértésnek sikerülne egy pontot szereznie. Mondom: nem lennék meglepődve, a tippem azonban ennek ellenére: 2.

    Többször kihagyott a soroksári védelem – Dunai II.-nek ez...
  84. 1968. március 22.

    Kétszer kettő néha – öt

    Zámbó Leedsben a pálya közepén játszott. Harcosan, keményen védekezett, és ha levegőhöz jutott a csapata, bátran előrébb húzódott a csatársor támogatására. Olyan jól töltötte be annak a bizonyos összekötő kapocsnak a szerepét, hogy felfigyelt rá Donald Revie is, és a visszavágón ráállította legmegbízhatóbb, legkeményebb játékosát: a vörös hajú Bremnert. Kapcsolja ki a játékból, és ha ezen felül marad egy kis ereje, szervezze a játékot középen! Zámbó azonban a Megyeri úton végig a bal szélen tartózkodott, s ennek következményeként a Leeds karmestere a 70. percig, Lorimer lecseréléséig, ott strázsált az oldalvonal mellett! Az angol újságírók a fejüket csóválták, de tudták, hogy Revie nem fog változtatni. Nehezen ismeri el tévedését… És Bremner sem mert kiszólni, felajánlani, ahogy ez nálunk természetes lenne: „Mester, inkább előre mennék, valaki más ácsorogjon itt!” Az irányító nélkül maradt angol csapat vergődését látva Jókai kozákja jutot...
  85. 1969. 03. 15.

    Pihent lesz a Leeds United

    Pihent lesz a Leeds United szerdán, az Újpesti Dózsa elleni VVK visszavágó mérkőzésen. Szombati bajnoki találkozója ugyanis elmarad. Londonban pénteken délután jelentették be, hogy a pályák rossz állapota miatt összesen hat mérkőzést - közülük három első osztályút – halasztanak el, így a Leeds United – Nottingham Forest bajnoki összecsapásra is csak egy későbbi időpontban kerül sor. Újpesten érthető rosszkedvűséggel fogadták a hírt. „Ebben is balszerencsénk van – mondta Baróti Lajos. – A sok beteg a Dunaújváros elleni mérkőzésre is kérdésessé teszi összeállításunkat, s lehet, hogy problematikus lesz emiatt a szerdai is. Ráadásul a Leeds United pihenten áll ki ellenünk.”

    1969. március 18.

    Angliában győztes csapatával játszik az Újpesti Dózsa

    Bizakodó hangulat a Dózsában

    A jelek szerint Baróti Lajos túl van azokon a gondokon, amelyek most rivális kollégáját Don Revie-t gyötrik: az Újpesti Dózsa játékosai kilábaltak az influenz...
  86. 1969. március 15.

    Tartalékbajnokság

    Újpesti Dózsa – Dunaújvárosi Kohász 0:1 (0:0)
    Megyeri út, 13.45 ó., 2.000 néző, V.: Pócsi.

    Ú.Dózsa: Borbély-Komáromi,Horváth,Nagy F.-Hartyáni,Simon-Nagy J.,Hegyi,Kolár,Nyírő,Kellner.
    D.-újváros: Varga-Markó,Andriska,Szentesi-Simon,Nagy F.-Erdős,Tatár,Mihály,Takács,Ködmön.

    Gólszerző: Tatár.

    Újpesten minden a Dózsa mellett szól. A lila-fehérek kétszer is győztek bajnoki mérkőzéseken. Leedsben megszerezték a VVK győztes skalpját. Mi jöhet ezután más, mint a következő győzelem? Győzelem a mérkőzés előtt az influenza felett (most még az egész csatársor lázas beteg) és aztán szombaton délután sikeres folytatás a Dunaújváros ellen.
    Tipp: 1.

    1:0-ra vezetett aztán 11-est hibázott a Dunaújvárosi Kohász – A Dózsa fokozatosan lendült bele – Baróti a játékosok lelkesedését dicséri.

    Újpesti Dózsa – Dunaújvárosi Kohász 3:1 (1:1)
    Megyeri út, 15.30 ó., 3.000 néző, V.: Vadas Gy. (Hévízi, Soós J.)

    Ú.Dózsa: Szentmihályi-Káposzta,Sol...
  87. Bp. Honvéd - Ferencváros 2:3 (2:2)
    Népstadion, 11 ó, 25.000 n., V.: Zsolt (Balla B.,Kasza)

    Honvéd: Bicskei-Kelemen,Ruzsinszky,Tussinger,Marosi-Tóth Gy.,Komora,Tóth K.-Pusztai,Kozma,Karakas.
    Edző: Preiner Kálmán
    FTC: Géczi-Novák,Páncsics,Szűcs,Havasi-Juhász,Albert,Rákosi-Szőke,Branikovits,Katona.
    Edző: Lakat Károly dr.

    Csere: Karakas h. Szurgent (66p.)

    Gólszerző: 1:0 Pusztai (14p.), 1:1 Szőke (16p.), 1:2 Albert (23p.), 2:2 Pusztai (35p.), 2:3 Juhász (55p.).

    Kiállítás: Kelemen (90p.)

    Szögletarány: 6:5 (5:2)
  88. 1969. március 9.

    A vendégcsapatok közül csak az Újpesti Dózsa sikerére számít a szövetségi kapitány

    A Csepelben van tűz, de a Dózsa jobb

    „… Az újpestiek Leedsben nagy fegyvertényt hajtottak végre. Dunai II. most kétszer egymás után bebizonyította, hogy döntő időszakokban is képes gólt lőni. Szentmihályi hosszú szünet után újra válogatott formában van. Elvisszük őt Brazíliába. Ami a mérkőzés kimenetelét illeti, sok függ attól, hogy az újpestieket milyen mértékben viselte meg az utazás, s az angliai mérkőzés idegizgalma. Figyelembe kell azt is venni, hogy a Dózsa a Csepellel nehezen bír. Mindezek ellenére az Újpesti Dózsát sokkal esélyesebbnek tartom, hiszen tele van válogatott játékosokkal. A lila-fehérek győzelmének elmaradása számomra meglepetés lenne.”

    Tartalékbajnokság

    Csepel – Újpesti Dózsa 1:2 (1:0)
    Csepel, edzőpálya, 13.15 ó., 4.000 néző, V.: Kristóf A.

    Csepel: Novák-Bodnár,Burai,Légrádi-Varga,Verbovszki-Nagy F.,Gulyás,Csordás,Major,Frits.
    Ú.Dózsa: Borbél...
  89. 2015.04.28, 20:22 - Ferenczvárosi TC - UTE 1924
    1924. március 9.:
    FTC – UTE 2:1 (0:1)
    Üllői-út. 8000 néző Bíró: Kiss Tivadar.

    FTC kezd, de Csontos már az első percben a zöld-fehérek kapujára lő. Amsell azonban nagy flegmával véd. Az UTE támadó kedvében van és az első öt percben egyik lövést a másik után küldi az ellenfél kapujára. A 7. percben az FTC-csatársor fölszabadul és nyomban kritikus helyzet támad Klein hálója előtt.

    A 11. percben Jeszmás nagyszerű kitöréséből Szemere majdnem gólt lő. A 15. percben az UTE kornerhez jut, de értékesíteni nem tudja. Nyomban utána Héger rohan az ellenfél kapuja felé, de Fogl II. föllöki. A következő percben a habozó FTC-védelem között Ányos könnyű helyezett gólt lő. (0:1)

    A gól után a zöld-fehérek támadó kedve megnövekedik. Pataky vezet szép támadást, de a belső csatárok a gól előtt elkésnek. Majd az UTE Két ízben is a tizenhatoson belülre kerül, de Hungler és Amsell helyükön vannak. A 23. percben Héger szenzációs lefutás után élesen lő a kapura, a labda azonban hajszálnyira sü...
  90. 2015.04.28, 20:21 - UTE - Ferenczvárosi TC 1922
    Újpest nagy napja – Az Újpesti Stadion megnyitása
    UTE – FTC 2:1 (1:0)

    15,000 néző – Bíró: Gerő Ferenc.

    Verőfényes, szép őszi délutánja volt az újpesti Stadion felavatásának. Mintha az Úristen is örült volna az emberi akaraterő diadalának: a nagy mű elkészültének, vasárnap délelőtt bezárultam az égnek szünet nélkül nyitva álló csatornái és az emberek ezrei ragyogó napsugárban fürödtek, amikor kiértek a zászlódíszben pompázó új sporttelepre.

    Pontosan délután 3 órakor felvirágzott kerekű kerékpárosok csoportja vonult be az újpesti Stadion diszkapuján. Utánuk az újpesti dalárda és zenekar sorakozott; majd a város tanácsa következett, élén Újpest város kormánybiztosával és polgármesterével. A menetet az UTE vezetősége és a pálya részvénytársaság igazgatósága zárta be.

    A felavató mérkőzés kezdetén már 15.000 főnyi közönség töltötte meg a Stadion ülőhelyeit s az állóhelyek egy részét. A mérkőzés valóságos propagandameccs volt a bizonyos, hogy sokakat, akik ma először volta...
  91. 2015.04.28, 20:17 - UTE - Ferenczvárosi TC 1922
    1922.március 26.

    UTE – FTC 2:2 (2:1)
    Népszigeti pálya – 6000 néző - Bíró: Iváncsics Mihály.

    A bajnokság második és harmadik helyén álló két csapat mérkőzése nagy izgalmakat ígért, főleg abból a szempontból, hogy az FTC-nek sikerül-e legyűrni újpesti riválisát és így megtartani az MTK-éval egyező pontszámát?

    A zöld-fehéreknek azonban csak döntetlen eredményt sikerült elérniük a kiegyenlítő gól óriási záporesőben az utolsó percekben esett és ilyen körülmények közt most már nem csupán gólaránnyal, hanem egy pont differenciával állanak az MTK mögött a második helyen.

    A játék az FTC támadásával kezdődött és alig néhány perc után Tóth kornerét Pataki befejeli. A gól után az FTC támad, de Nikolsburger, majd Schwarz félrelő. Az UTE ellentámadása sikerrel jár. Paulusz centerez és Schaller fejesét Csajka a kapuba ejti.
    Ezután közel húsz percig eredménytelenül hullámzik a játék. Nikolsburger kapufát lő, Pataki pedig jó helyzetben kapumellé helyezi a labdát. De az UTE-t ismét ...
  92. 2015.04.28, 20:14 - Ferenczvárosi TC - UTE 1918
    1918.szeptember 8.
    FTC – UTE 2:1 (1:0)
    Üllői-uti pálya. Bíró: Gerő Ferenc.

    Rendkívül heves, változatos lefolyású mérkőzés, amelyben a szerencsésebb csapatnak jutott a győzelem. Az első félidő az FTC némi fölényét mutatja, mindkét kapu gyakran van veszedelemben, de az FTC-nél a két hátvéd, az UTE csapatánál pedig Kaiser ártalmatlanná teszi a csatárok valamennyi akcióját.

    Már a második percben, megszerzi az FTC az első gólt. Pataki leadásából Köves továbbította a labdát a hálóba. A gól után az FTC támadásban marad és csatárai erősen ostromolják a Kazár által nagyszerűen védett hálót. Az UTE támadásai is gyakoriak, de a kapu előtt határozatlanok a csatárok. A félidő végéig az UTE van frontban.

    A második félidő öldöklő iramban kezdődik: az UTE támad erősen, sok veszélyes helyzetet teremt, az FTC védelme azonban résen van. A játékot sűrűn akasztja meg a bíró s hogy megakadályozza a küzdelem elfajulásását egy FTC és egy UTE játékost kiállít a bíró.
    Ettől kezdve abszolut fa...
  93. 2015.04.28, 20:10 - UTE - Ferenczvárosi TC 1905
    FTC.-UTE. 3:1

    „Heves és változatos játékban győzte le ellenfelét a bajnokságban vezető F.T.C. a Népszigeten levő pályán.Sportszempontból ez volt a mult vasárnap legértékesebb játéka,mert mindkét csapat kész tréning formában állt ki a küzdelemre.Az FTC csapata nagy változásokon ment át.Számos fiatal erő kapott helyet benne,akik igen jól beváltak s ha a csapat játékereje gyengült is,még mindig félelmetes ellenfél.A csapat lelke Bródy ki igen jó formában van,a legrokonszenvesebb játékosa a kis Scheibel,ki gyorsaságban s technikában igen sokat fejlődött.Kóródy tehetséges,de fegyelmezetlen erő,ki rendkívűl sokat használja a kezét. Jól játszott ezuttal Pákay is.Az UTE csatársora is szép munkát nyújtott,különösen Prácser és Petz.Kár,hogy ez utóbbi kezd eldurvulni,ami sokat árt játékának.Igen jó volt Molnár I. mint hátvéd,míg öccse ,a csatár a legkíméletlenebb tagja a különben egyöntetü csapatnak.

    A két csapat a következő összeállításban játszott:

    FTC:Fritz-Liszauer,Manglitz-Go...
  94. 2015.04.28, 20:08 - Ferenczvárosi TC - UTE 1905
    A SPORT-VILÁG február 26. számában a következőképpen emlékezik meg az első
    UTE-FTC mérkőzésről:
    1905.február 19.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1]F.T.C. - [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/6]U.T.E. 2:0

    „Ujpest mindjárt kezdetben vehemensen támad, de ellenfelök csakhamar visszaveri őket, s a játék színhelyét az U.T.E. térfelébe helyezi.Rövid idő múlva azonban megváltozik a kép s az első félidő folyamán meglehetősen változatosan folyik a játék s mind a két csapat egyenlő mértékben veszi kia részét a támadásból a nélkül azonban,hogy bármelyik is eredményesen folytatta volna offenzíváját. Half time: 0:0
    Szünet után vagy tíz percig még U.T.E. bírja a tempót s nagy erélylyel támadva ellenfelét a kapujához szorítja,csakhamar azonban a szívósabb F.T.C. lesz a helyzet ura s a 17. és 23. perczben két goalt lő. Mindkét esetben Braun ügyes játéka juttatta a labdát Weiszhez,aki 35 méterről élesen rúgta a labdákat a hálóba.Molnár II az U.T.E. csatár...
  95. 1969. március 4.

    Bizakodva utazott a Dózsa Leedsbe

    - Mindenki egészséges. A Komló elleni kezdő csapatunk, tehát Szentmihályi-Káposzta,Solymosi,Bánkuti-Dunai III.,Noskó-Fazekas,Göröcs,Bene,Dunai II. és Zámbó mellett még négy játékos: Borbély,Szini,Juhász és Nagy Laci utazik – közölte Baróti mester hétfőn délben a Ferihegyi repülőtéren.

    Az Újpesti Dózsa együttese a BEA menetrendszerű gépével hétfő kora délután indult útnak. A Londonba tervezett átszállás után az érkezés időpontját este 20.20-ra jelezték. A küldöttség Szívós Péter elnökségi tag vezetésével a Leedstől harminc kilométerre fekvő Harrogate nyaralóváros egyik kényelmes szállójában kap elhelyezést. Ugyanott, ahol hat hónappal korábban a Ferencváros lakott a Leeds United elleni VVK mérkőzés alkalmával. A játékosok körében természetesen sok szó esett a szerdai mérkőzésről is. Leginkább a három évvel ezelőtti Leeds elleni újpesti visszavágóra (1:1) emlékeztek vissza, amikor bizony több gólt ígérő helyzet maradt kihasznála...
  96. Solymosi gólja nem 11-esből esett!

    Tíz nehéz másodperc

    Huszonöt fürdőző a Megyeri úti sártengerben. Az Újpesti Dózsa és a Legia Varsó labdarúgó csapata, valamint az osztrák játékvezetői hármas. A főszereplő kétségtelenül Solymosi Ernő volt. Az ő gólja döntött. Övé a szó:

    - Támadtunk, támadtunk a szünet után; Dunai Anti fejesgóljával mégis csak egy gólt sikerült ledolgoznunk a hátrányból. A 76. percben Anti ragyogó labdát tett Fazekas elé, de mielőtt Laci elérhette volna, nagyot löktek rajta. Tizenegyes! Amikor a bíró fütyült, csak akkor villant át az agyamon: te jó ég, ezt nekem kell rúgnom! 2:1-es állásnál! Mi lesz, ha nem sikerül? Letettem a labdát a büntetőpontra, s nagyon rosszul éreztem magam. Remegett a lábam, nem mertem a kapusra nézni. Hová rúgjam? Lesz, ami lesz, ahová mindig szoktam, a jobb sarokba. Minden erőmet beleadtam a lövésbe, csak éppen nem néztem fel. Máigsem tudom, Grotynski előre oda mozdult, vagy csak vaktában dobta el magát. Kiütötte a labdát! Szerencsém...
  97. 1969. március 1.

    Dániel Ernő dr.:

    A maximális igényünk: a bajnokság megnyerése. A minimális: a második hely. Úgy érzem, mindent elkövettünk a jó felkészülés érdekében, noha egy kissé zavarta ezt a munkát az, hogy 12 játékosunkat – a túrák miatt – egy hónapig nélkülöznünk kellett. A későbbiek során is igyekszünk betartani az előírt programot. Nagyon örülnék annak, ha a bajnokság küzdelmesebb, színvonalasabb lenne, mint a tavalyi.

    1. forduló

    1969. március 2.

    Bozsik József: „ Nem lehet kétséges az Újpesti Dózsa – Komló összecsapás végeredménye. Az Újpesti Dózsa először is sokkal jobb csapat. Nagy tudásbeli különbség van az újpesti és a komlói játékosok között. Két komoly mérkőzés is a hátuk mögött van már. És bár a Legia Varsó ellen nem játszottak a legolajozottabban, a Megyeri úton biztos győztesek. Tehát ez a mérkőzés: 1.”

    Sportszerű, de kemény ellenfél volt a Komló – Bene végig nagy kedvvel küzdött – Sárban nem lehet szépen játszani – A Dózsa még nem a tavalyi

    Újpe...
  98. 1969. február 26.

    Erre mondják: a sírból hozták vissza

    Újpesti Dózsa- Legia Varsó 2:2 (0:2)
    Megyeri út, 16.30 ó., 12.000 néző, V.: Erich Linemayr (osztrák)

    Ú. Dózsa: Szentmihályi-Káposzta,Solymosi,Bánkuti-Dunai III.,Noskó-Fazekas,Göröcs,Bene,Dunai II.,Zámbó. Edző: Baróti Lajos
    Legia: Grotynski-Stachurski,Zygmunt,Niedziolka-Trzaskowski,Dejna-Blaut II.,Zmijewski,Brychczy,Blaut I.,Pieszko. Edző: Jaroslaw Vejvoda.

    Gólszerző: 0:1 Stachurski (41p.), 0:2 Zmijewski (43p.), 1:2 Dunai II. (68p.), 2:2 Solymosi (75p.).

    Szögletarány: 10:7 (7:5)

    Küzdelem két ellenféllel

    Ahogy megláttuk a Megyeri úti stadion küzdőterét, már tudtuk, hogy mindkét csapatnak két ellenfele lesz. Az egyik a sár. Ez már előre vetítette azt is, hogy jó mérkőzésre nem számíthatunk, sokkal inkább küzdelemre, birkózásra. Az első perc mégis örömmel kecsegtetett. Bene Göröcs elé tálalt, aki azonban az eléje vetődő Grotynskit találta el. Ezután a lengyelek birkóztak meg jobban a sárral. Zmijewski olyan ü...
  99. Labdarúgás-NBI
    Labdarúgó NB I - Kiütéses lett az Újpest első idei győzelme

    Budapest/Pápa, 2015. április 19., vasárnap (MTI) - Az Újpest fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a vendég Pápa felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

    A fővárosi együttes első idei bajnoki sikerével továbbra is nyolcadik a tabellán, míg a pápaiak az utolsó előtti helyen állnak.
    OTP Bank Liga, 24. forduló:
    Újpest FC-Lombard Pápa Termál FC 4-0 (2-0)
    ------------------------------------------
    Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző, v.: Erdős
    gólszerzők: Litauszki (36.), Balogh (40.), Ojo (71., 11-esből), Nego (75.)
    sárga lap: Nego (59.), illetve Bogunovic (70.)

    Újpest:
    -------
    Balajcza - Nego, Litauszki, Hudák, Forró - Andric (Dankwah 73.), Nagy I. G., Perovic (Stanisavljevic 66.), Bardhi, Balogh B. (Cvejba 84.) - Ojo

    Pápa:
    -----
    Szűcs - Jagodics, Csizmadia, Bogunivic (Randjelovic 77.), Völgyi - Ahodikpe, Pongrácz (Gál a szün...
  100. 1. félidő
    1. perc: A hazai csapat kezdte a találkozót.
    4. perc: Nagy passzából Andrics indult, Szűcs védte a lövést.
    10. perc: Szöglet után Litauszki fejelt, a hosszú oldalon 5 méterrel kerülte el a kaput.
    16. perc: Nego beadásából Andrics közvetlen közelről próbálkozott, de Szűcs hárított.
    17. perc: Forró beadását Ojo fejelte 7 méterről a kapura, Szűcs újra bravúrral hárított, A kipattanót Ojo az oldalhálóba lőtte.
    22. perc: Ojo passzolt Perovichoz, aki kapura akart lőni de rosszul találta el. Az ismétlés után Andrics beadásából Ojo nem tudott fejelni.
    25. perc: Ojo labdaszerzése után Bardhi lőtt 20 méterről, de lövését blokkolták.
    27. perc: Nagy Gabi remek passza után Nego egyből kapura tűzte, 1 métert tévedett.
    30. perc: Balogh Balázs iramodott meg középen, Bardhihoz passzolt, az átadás hosszúra sikerült.
    31. perc: Ojo remekül indította Negot, majd Bardhi 11 méterről óriási bombát eresztett, Szűcs bravúrral hárított.
    34. perc: Védelmi hibát követően Seye csapott le a labd...