magyarfutball.hu

  1. Pontot érdemelt volna a Bányász

    Újpest—Tatabánya 1:0

    A jó bornak ma sem kell cégér, a jónak ígérkező mérkőzésnek sem. Hosszú idő után először telt meg „dugig” a Bányász-stadion, pedig a bajnokság csak „félhivatalos”, a szerzett pontoknak nincs nagy jelentőségük, inkább csak a presztízs diktál. De a Dózsa változatlanul a legegységesebb magyar csapat, s Lakat mester keze alatt a Bányász szintén kezd ütőképes gárdává formálódni. A jó meccs alapfeltétele tehát adva volt, a lelátókon helyet foglaló tizenötezer szurkoló pedig gondoskodott a jól fűtött légkörről. (Erre klímatikailag is szükség volt az esőre hajló, hideg, szeles időben.)

    Élénk iramban kezdődött a mérkőzés, s mindjárt látszott, mire készítette fel leginkább Lakat Károly dr. a fiait: a legjobban cselező, legeredményesebb magyar csatársor semlegesítésére. Tehát arra, hogy a védők mindig többségben legyenek hátul, ha a Dózsa támad. Laczkó most kirívóan a „2-es számú” játékos volt, szinte el sem mozdult Rotherm...
  2. TATABÁNYA —ÚJPESTI DÓZSA 0:1 (0:0)
    Góllövő: Dunai II.

    Mindkét csapat hatalmas erőbe dobással játszott. Heves küzdelmet és kemény összecsapásokat láthatott a közönség. A két kapus, Rothermel és Szentmihályi jó napot fogott ki, parádés védések sorozatát mutatták be. A mérkőzés sorsát eldöntő gól a 77. percben esett. Utána hevesen rohamozott a bányászcsapat, s a lila-fehér védők két ízben csak a gólvonalról hárítottak.

    Új Szó, 1970. 05. 11.
  3. ÚJPEST—VIDEOTON 5:1 (1:0)
    Góllövők: Bene (2), Dunai II., Fazekas és Solymosi illetve Nagy II.

    A vendégek csak az első félidőben „állták a sarat". Ekkor szívósan védekeztek és csak a 40. percben szerezte meg az újpesti csapat a vezetést. A második félidőben az Újpest „Megyeri úti" formában játszott és ilyen arányban is megérdemelten győzött. Székesfehérvárott ugyanez volt az eredmény a lila-fehérek javára.

    Új Szó, 1970. 05. 07.
  4. Diósgyőr—Újpest 1:1 (0:1)
    Góllövők: Csuhány, illetve Fazekas.

    Az első félidőben a széltől támogatott Dózsa tetszetős játékkal érezhető fölényt harcolt ki és Fazekas révén megérdemelten jutott vezetéshez. Szünet után a diósgyőriek óriási akarással küzdöttek a kiegyenlítő gólért, de ezt csak 4 perccel a mérkőzés befejezése előtt sikerült elérniük. Előzőleg Vass lesgólja adott okot a vitára és az izgalomra. Az eredmény igazságos volt.

    Új Szó, 1970. 04. 27.
  5. 2016.06.02, 18:12 - Újpesti Dózsa SC - MTK 1970
    ÚJPEST—MTK 3:2 (2:1)
    Góllövők: Dunai II., Bene, Nagy László, illetve Szuromi és Kunszt.

    A kék-fehér együttes, amely az elmúlt idényben kétszer is súlyos vereséget szenvedett az Újpesttől, ezúttal méltó ellenfele volt a bajnokcsapatnak. Az eredmény számszerű alakulásában megmutatkozott a két csatársor közötti különbség.

    Új Szó, 1970. 04. 20.
  6. A hajrában győzött az Újpest

    1—2. HELYÉRT
    Újpesti Dózsa—Ferencváros 3:2 (1:1)
    Góllövők: Dunai II. (2), Göröcs, illetve Szőke és Füsi.

    Változatos, érdekes küzdelmet vívott a két csoportelső. A 18. percben Szőke vezetéshez juttatta a zöld-fehér együttest, de négy perccel később Dunai II. egyenlített. Szünet után a 72. percben ismét vezetéshez jutott a Ferencváros Füsi révén. A lila-fehér együttes az utolsó négy percben fordította a maga javára a mérkőzést. A 86. percben Göröcs egyenlített, és egy perccel a találkozó végét jelző sípszó előtt Dunai II. gólja biztosította a vendéglátók győzelmét.

    Új Szó, 1970. 06. 08.
  7. Az Újpesti Dózsa nyerte a Felszabadulási Kupát

    Ferencváros — Újpesti Dózsa 1:1 (0:0)
    Góllövők: Branikovits, Illetve Vépi (öngól).

    A nagyszerű időjárás, a színpompás OSN-ünnepség és a mérkőzés nagy tétje is közreműködött abban, hogy a Népstadion nézőterén mintegy 60 000-en foglaltak helyet.
    Már az első negyedórában feltűnt, hogy a zöld-fehérek különös gondot fordítanak a védekezésre, valamennyi Dózsa-csatár külön őrzőt kapott. A Dózsa gyorsabb, mozgékonyabb volt, középpályásai gyakran előretörtek.

    Érdekes, elég jó iramú volt a játék. A Ferencváros kissé bátortalanul játszott, mint az a csapat, amelynek a döntetlen is jó eredmény. A 19. percben Novák beadását lehúzta Borbély, majd egy Szőke szabadrúgás után kiöklözte a labdát. A 30. percben Fazekas óriási helyzetben 7 méterről mellé lőtt. Öt perccel később az Újpesti Juhász kapu elé ívelt, Dunai II. Benéhez fejelte a labdát, ő Géczivel állt szemben, de kapásból nyolc méterről fölé bombázott.

    Szünet után a Ferenc...
  8. VASAS—ÚJPEST 1:3 (1:2)
    Góllövők: Vidáts illetve Dunai II (2) és Nagy L.

    Különösen az első félidőben láthatott színvonalas, izgalmas, nagy iramú mérkőzést az 50 000 főnyi közönség. Az Újpest csatársora rögtön „agresszíven" lépett fel, s csakhamar 2:0 volt az eredmény. Főleg Bene volt elemében. Ilyen arányban is megérdemelten nyert a bajnokcsapat. A 68. percben a játékvezető kiállította Vidátsot.


    Új Szó, 1970. 04. 06.
  9. Újpesti Dózsa— Komlói Bányász 5:0 (1:0)

    Szombaton délután a labdarúgó bajnokság A-csoportjában az Újpesti Dózsa csapatában a Komló együttese ellen nem szerepelt Göröcs, Bánkuti és Solymosi.

    Ú. Dózsa: Szentmihályi — Káposzta,Horváth,Juhász — Dunai III.,Noskó — Fazekas,Zámbó(37.perc Simon),Bene,Dunai II.,Nagy.
    Komlói Bányász: Erdősi — Kótai,Csordás I.,Solymosi,Ficzkó — Makray,Bordács — Juhász, Mohácsik,Földi,Csordás II.

    Hiába védekezett kilenc emberrel a Komlói Bányász, már a 3. perc Dózsa-gólt hozott. Fazekas viharzott el a jobbszélen, beadását a komlói védelem és Juhász elvétette, de ott volt még a fiatal Nagy László, aki nem hibázott. Ballábas kapáslövése a jobb felső sarokban kötött ki. 1:0. A gól szárnyakat adott a lila-fehér együttesnek. Fazekas, Bene, Dunai II. küldött jó lövéseket a komlói kapura, de Erdősi bravúrosan hárított. A 18. percben egyenlítési alkalom nyílt a vendégek előtt: Csordás II. került helyzetbe az ötösön, de a kapu fölé emelt. A 32. pe...
  10. RÁBA ETO - ÚJPESTI DÓZSA 2:0 (1:0)
    Gólszerzők: Magyar és Somogyi.

    Lendületesen kezdett a hazai együttes és már az első percben nagyot kellett védenie Szentmihályinak. A huszáros rohamok meghozták a hazai csapat vezető gólját. Az 5. percben Solymosi rosszul adott haza és Magyar a hálóba sodorta a labdát. A félidő végéig többet és veszélyesebben támadott a Rába, csatárai gyakran zavarba hozták az Újpest védelmét. Szünet után az Újpest vette át a játék irányítását, de csatárjátékában nem volt erő, s a hazaiak, bár ritkán, de gólveszélyesebben rohamoztak. A 38. percben egy kapu előtti kavarodás után a mezőny legjobb játékosa, Somogyi megszerezte csapata második gólját. Helyzetei alapján magasabb győzelmet is arathatott volna a Rába.


    Új Szó, 1970. március 23.
  11. 2016.05.28, 12:05 - UTE - MTK 1918
    1918. 11. 16.
    Újpesti TE- MTK 2:1 (2:1)
    Népsziget, 5.000 néző, V.: Gerő

    UTE: Kazár-Fogl II,Fogl III-Baubach,Fürst,Milosovics-Kelecsényi,Fogl I,Priboj,Schaller,Szidon.
    MTK: Kossuth-Feldmann,Singer-Kertész II,Nyúl I,Vágó-Braun,Konrád II,Schaffer,Schlosser,Nagy József.

    Mikor kezdték nagy csapatnak nevezni az UTE-t?

    1918. november 16-án UTE-MTK mérkőzés következett a bajnoki műsoron. Akkor már közel két esztendeje veretlen és „verhetetlen” volt az MTK híres háborús nagy csapata.

    Kossuth-Feldmann,Singer-Kertész II,Nyúl I,Vágó-Braun,Konrád II,Schaffer,Schlosser,Nagy József állt ki az UTE ellen.
    Az UTE összeállítása a következő volt:Kazár-Fogl II,Fogl III-Baubach,Fürst,Milosovics-Kelecsényi,Fogl I,Priboj,Schaller,Szidon.

    Nagyon drukkolt a csapat, Langfelder „Patyi”azonban megnyugtatta őket a meccs előtt:”Elmondom nektek,hogyan lehet megverni a nagy MTK-t! Gyerekek! Hagyjátok,hogy minél előbb rúgjanak egy gólt! Ahogy én Schaffer Spécit,meg a többieket ismerem,mente...
  12. 2016.05.28, 12:01 - UTE - MTK 1917
    A szép tavaszi vasárnap délutánon közel háromezer főnyi közönséget vonzott ki a Hungária-uti pályára a két csapat találkozása. Az MTK ezúttal állította fel először a tavaszi szezonban teljes csapatát, az UTE tavasszal ismételten kiválóan szerepelt s nagy ambícióval készült a mai küzdelemre, hogy a multbeli vereségével a club színeit ért kudarcot kikorrigálja.

    Az UTE lelkes munkája azonban csak fél sikerrel járt, mert hét gólt juttattak hálójába a kék-fehér csatárok, míg ő maga kettőt tudott viszonozni. A vereség nagysága azonban csak látszólagos, mert az ujpesti legénység a játék első percétől az utolsó pillanatig oly lelkesedéssel, ambícióval és energiával dolgozott, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk róla.

    Az UTE érdemének tudjuk be, hogy a mai küzdelemről emlékezhetünk meg. A kék-fehérek rövid lapos passzjátékkal vezették támadásaikat az ellenfél gólja ellen, míg az UTE gyors szélsőire alapított egyéni akciókkal tarkított támadásai jelentettek veszélyt ...
  13. 2016.05.28, 09:33 - UTE - Vasas 1916
    Halom utca, 800 néző, V.: Békés

    UTE: Kazár-Ludwig,Vranák-Baubach,Matesz,Kuschner-Fogl II.,Fogl I.,Priboj,Molnár III.,Fogl III.

    Gólszerző: Priboj 3.
  14. 2016.05.28, 09:30 - UTE - MTK 1917
    Hungária út, 2.800 néző, V.: Vértes

    UTE: Rudl-Fogl II.,Vranák-Baubach,Matesz,Szimon-Fogl III.,Fogl I.,Priboj,Molnár III.,Szidon.

    Gólszerző: Priboj 2 (egyet 11-esből)
  15. Ferencváros – Újpest 2:1 (1:1)

    Közel két évtizeden át még gondolni sem mertek arra a futballrajongók, hogy a zöld-fehéreken és a kék-fehéreken kívül még mások is beleszólhatnak az első osztályú bajnokság soraiba. Az idén azután a legközelebb eső vidékről, Újpestről törtek előre a lilák, akik sorozatos győzelmek után a Hungáriát is leverve, a futball-derbyvé avanzsált vasárnap i mérkőzésben a Ferencváros ellen vívták sorsdöntő csatájukat, de azt, bár föltétlenül jobbak voltak, mint a nagynevű ellenfeleik elvesztették.

    A két kiváló ellenfél viaskodása nagyszerű sportot ígért, de néhány fanatikus játékos olyan vad stílusban tört a győzelemre, hogy a sérült játékosokat átlag ötpercenként kellett a pályáról behurcolni és eszméletre téríteni. Hogy a fölhevült közönség, amely két ízben is betört a pályára, nagyobb botrányt nem provokált, az a kivezényelt és már sok hasonló vihart látott rendőrség érdeme.

    A mérkőzés lefolyása:

    Több, mint 30.000 fanatikus néző előtt, Boronkay...
  16. Ú.DÓZSA—FERENCVÁROS 3:2 (1:1)

    Megyeri út 25000 néző. V.: Almási.
    Góllövők: Dunai II. (2) és Göröcs illetve Szőke és Füsi

    A 9. percben Fazekas bombáját a bal felső sarok elől öklözte ki Géczi. Jó volt az iram. A 14. percben a kiugró Benét Megyesi buktatta, az újpesti csatár szabadrúgása a sorfalban akadt el. A 16. percben Muchát buktatták a védők a kaputól mintegy 20 méterre a balösszekötő helyén. Szőke végezte el a szabadrúgást a sorfal fölött a jobbsarokra csavarta a labdát és az a későn mozduló Szentmihályi mellett félmagasan jutott a balsarokba. (1:0). Négy perccel később ugyancsak „kapus segítséggel” egyenlített a Dózsa. Partdobás után Bene átadását Dunai II. mintegy 4 méterről a későn mozduló Géczi mellett a hálóba fejelte. (1:1). A 39. percben Bene átcselezte a védőket, majd az eléje kifutó Géczi a 16-oson kívül gáncsolta, Benénél maradt a labda, kisodródott jobboldalra, nem tudott azonnal kapura lőni és mire lövésre szánta el magát, a kapuba visszaérkező Gé...
  17. Csak keservesen nyert a Dózsa

    Újpesti Dózsa — Tatabánya 2:1 (0:0)

    Vezetett a Bányász — Megint Rothermel — Egyenlítés tizenegyesből — Küzdelem „minden mennyiségben”

    Vasárnap megállás nélkül esett, szemerkélt az eső, a Megyeri úti pálya körül tócsákban állt a víz, a játéktér mély volt, a játékosoknak minden mozdulatért alaposan meg kellett „dolgozni”. A nehéz talaj a tatabányaiaknak kedvezett.

    A tartalékcsapatok mérkőzésén ugyan a vendéglátók 4:0-ra simán győztek. A füves pályát kímélve ez a mérkőzés a salakpályán zajlott le. Az újpestiek tartalékcsapata ennyivel jobb is volt.

    Az eső ellenére vagy hatezer szurkoló állta körül a pályát és óriási hangerővel köszöntötte három óra előtt pár perccel a bajnokcsapatot. Itt-ott felharsant néhány „Hajrá Bányász!”, aztán a játékvezető, Kaposi leállította a kezdő körbe a labdát.

    A Tatabánya összeállítása ez volt: Rothermel — Lévai, Kovács II., Laczkó, Kovács I., Kovácshegyi, Horváth, Tóth, Sánta, Csernai, Végh.
    ...
  18. ÚJPESTI DÓZSA— VIDEOTON 5:2 (3:2)

    Székesfehérvár, 12 000 néző.

    Nagyszerű talajú játéktéren Dózsa góllal indult a mérkőzés — Bene szabadrúgását Göröcs fejelte a hálóba (1:0). Pompás küzdelem folyt, hullámzó játékkal. A 14. percben Kovács bombalövésével szemben Szentmihályi tehetetlennek bizonyult. (1:1). A fehérváriak azonban nem sokáig örülhettek az egyenlítésnek, mert a másik oldalon Bene szabadrúgását a székesfehérvári kapus, Szabó nem tudta hárítani. A nagy erővel rohamozó Videoton támadásait Solymosi fékezte le. Nagy II.-vel történt összecsapása után a fehérvári csatárt a pályáról a kórházba szállították; lábfejcsont eltört, egyik körmét pedig elvesztette. Ezután következett a 30. percben Bene nagyszerű alakítása után a Dózsa harmadik gólja, amelyre a 43. percben Karsai válaszolt. (3:2).

    Szünet után a 67. percben Dunai III., Szabó nagy hibájából újabb gólt szerzett. (4:2). A 71. percben gyors adogatás után Dunai II. pofozta a labdát közelről a hálóba é...
  19. Ú.DÓZSA—DIÓSGYŐR 3:0 (2:0)

    Csípős hideg várta a Megyeri úti pályán a szombat délutáni második bajnoki mérkőzés résztvevőit. Bene szabadrúgása vezette be a mérkőzést, de a bomba a felső lécről visszapattant és Kovács szögletre mentett. Az újpestiek irányították a játékot. A 6. percben Göröcsnek meghúzódott a lába, helyére Nagy jött be. A 13. percben Dunai II. hagyott ki nagy helyzetet, majd az első komolyabb diósgyőri támadás végén Horváth mellé lőtt. A félidő közepén az újpestiek két gyors gólt szereztek. A 21. percben Nagy kapura lőtt, a labdát Veréb kiütötte, Dunai II. hat méterről a hálóba lőtt. (1:0). A 24. percben Fazekas átadását Bene értékesítette. (2:0).
    A második félidőben folytatódott az újpesti fölény. A csatárok nem fukarkodtak a lövésekkel, de Veréb, a diósgyőriek kapusa nagyon jó napot fogott ki. A 63. percben Fazekas került nagy helyzetbe, de a kapu fölé lőtte a labdát. Egy perc múlva Bene a hálóba talált — lesről — így a gól érvénytelen volt. A vend...
  20. EZ IS JÓL KEZDŐDÖTT

    Ú. Dózsa —Jena 0:3 (0:2)

    Az újpesti stadionban 12 000 néző jelenlétében de Marchi olasz játékvezető sípjelére a két együttes a következő felállításban kezdte a játékot:

    Ú. DÓZSA: Borbély — Káposzta, Solymosi, Noskó — Dunai III., Zámbó — Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Nagy L.
    JENA: Blochwitz — Stein, Rock, Krauss, Werner — Schlütter, Strempel, R. Ducke — Irmscher, P. Ducke, Scheitler.

    A havas pályára egyre hullott a további hó, amikor újpesti támadásokkal indult a találkozó. A második percben Bene kitört, de közelről leadott lövését a kapus szögletre ütötte. Ordító gólhelyzet volt. A 4. percben vezette első támadását a német csapat és Scheitler a hálóba juttatta a labdát. Ennél az akciónál a játékvezető nem vette észre a német játékosok szabálytalankodását. A félidő további folyamán jobbára az Újpest szövögette támadásait, de azok még a 16-os előtt elhaltak, s további lövés nem is ment Blochwitz kapujára. A 44. percben Stein megfordult Sol...
  21. „Havasi" EVK mérkőzés

    Jéna — Újpesti Dózsa 1:0 (0:0)

    Jénában 16 000 néző előtt Boosten holland játékvezető sípjelére a következő felállításban vívta labdarúgó EVK találkozóját a két csapat:

    JENA: BLOCHNITZ — STEIN, ROCKS — KRAUSS, WERNER — IRMSCHER, SCHLUTTER, KREMPEL — R. DUCKE, P. DUCKE, SCHLEITER.
    DÓZSA: BORBÉLY — KÁPOSZTA, SOLYMOSI, NOSKÓ — DUNAI III., ZÁMBÓ — FAZEKAS, GÖRÖCS, BENE, DUNAI II., NAGY LÁSZLÓ.

    A hó borította pályán csak küzdelem alakult ki. Főleg a hazai csapat irányította a játékot és lényegesen többször kísérelte meg az ellenfél kapujának bevételét, mint az újpesti együttes.
    A 25. percben P. Ducke fejesét védte Borbély, míg a 33. percben Dunai II.—Bene adogatás után az utóbbi bombáját tette ártalmatlanná a német kapus.
    A 69. percben Dunai II. a kapust is kicselezte, de oldalra sodródva az üres kapu mellé lőtte a labdát. A találkozó vége felé óriási fölénybe került a jénai csapat.
    A 71. percben Schlitter lövése a kapufáról pattant ki. Má...
  22. Ősrobbanás
    Mr. Boo
    Vélemény
    2016. május 12

    Expositio:
    Kezdetben vala a sötétség… Mély, a foci mindenségét semmivé silányító sötétség… Csend, és hideg, nyirkos nihil honolt a pályákon… Ebbe a semmilyen semmibe a semmiből berobbant az ÚJPEST!!!

    Explicatio:
    Ha a mostanság divatos keresőfelhőt szeretnék a cikk elejére tenni, akkor – már most, amikor még egy betűt nem írtam le – biztos vagyok benne, hogy a következő szavakra fog épülni irományom; 2015/2016, bajnokság, kupa, igazolások, szurkolás, politika, tulajdonos, polgármester, eredmény, MLSZ... Biztosan lesz még olyan kulcsszó, amit ide írhattam volna, de ha csak ezt a pár szót elolvassa az eseményeket szorosan követő olvasó, máris lepereg előtte a most befejeződött szezon minden mozzanata – ahogy ő látta. Én nem teszek próbát összefoglalásra, ugyanis a tények makacs dolgok, így egy-egy eredmény, illetve a végeredmény nem lehet vita tárgya, de véleményem, az pedig részrehajló – előre szólok! Rossz hason...
  23. (A mérkőzés előtt az volt az újság, hogy - egyik edző sem tudott rendkívülit mondani.

    - Mindenki tudja, hogy hetek óta tele vagyunk sérültekkel, minek panaszkodjam?... – tárta szét a kezét Temesvári Miklós. – Ez ma a Dózsa csapata! Vagy nyerünk, vagy nem sikerül, felmentést itt ma egyik csapat sem kap!)


    A lilák vezették az első támadást, és majdnem sikerült is meglepniük a hazai védelmet: Birkás elől a kifutva vetődő Zsiborás csak elütni tudta a labdát. Szerencséjére több Dózsa játékos nem kísérte az akciót. A 9. percben jutott el először az FTC a vendégkapuhoz, Nyilasi a tizenhatoson kifordult a labdával, lövése azonban nem volt jól helyezve, Szendrei hárítani tudta.

    (A Dózsa játszott nappal és széllel szemben, szakmailag megalapozott volt tehát a szurkolók kórusban bekiabált igénye:

    - Lőni! Távolról is!...)

    Ehhez azonban át kellett volna törni a lilák védőfalát, amely egyelőre nagyon keményen ellenállt.
    A 22. percben alakult ki az első igazi helyzet. Egy bal ...
  24. Döntetlenül végződött az újpesti futball-derby: Ferencváros-Újpest 2:2

    Több mint húszezer főnyi közönség előtt zajlott le az újpesti derby. A Ferencváros Bukovival, Újpest pedig a rendes összeállításban állt ki.

    Hatalmas irammal kezdődik a mérkőzés. Újpest azonnal erős offenzívába megy és már az első percben Ströck lövése foglalkoztatja Amselt. A Ferencváros a 3. percben jut szóhoz Takács révén, akinek a támadását a bíró füttyje off side-on éri. A következő percben kornert ér el Újpest. P.Szabó ívelt labdáját többen akarják fejelni, zűrzavar támad a kapu előtt,majd a tiszta helyzetben álló Borsányi tíz méterről lapos helyezett gólt lő, amelyet Amsel csak érinteni tud: 1:0. Hatalmas tempót diktál most a Ferencváros. Újpest defenzívája azonban csakhamar véget ér és P.Szabó révén újból támad a lila-fehér együttes. A 17. percben Kohut egyedül lefut, beadását Takács fogja el és két lépésről a hálóba plaszírozza: 1:1. A Ferencváros továbbra is fölényben van, de már a 20. percbe...
  25. 2016.05.14, 07:25 - Újpest FC - Bocskai FC 1939
    1939. szeptember 17. Újpest FC- Debreceni Bocskai 4:0 (2:0)
    Megyeri út, 2.000 néző V:Újvári

    A 6. percben az Ujpest támadásai nyomán Kocsis félmagas lövése Nádas lábáról pattant a debreceni kapuba. (1:0). Változatos, de alacsony színvonalú mérkőzés alakult ki. A 15. percben a Bocskai támadott: Sándor élesen kapu mellé rúgta a labdát. A 16. percben az Ujpest támadott: Kocsis lövését Nádas a kapuból fejelte a kapu mögé. Az Ujpest állandóan szorongatta ellenfelét. A 28. percben Zsengellér gyenge lövése a bal kapufáról gurult a jobb kapufa felé, miközben Kocsis a hálóba pöccintette. (2:0). Csapkodó, rendszertelen játékkal telt el a félidő.

    A második félidő első negyedórája szintén ilyen izgalommentes volt, majd a 20. perctől az ujpesti csatárok- bár fedezeteiktől alig kaptak támogatást- meglepő jó játékkal két újabb gólt értek el. A 29. percben Kállai átadását Zsengellér 10 méterről rúgta a kapuba. (3:0). A 30. percben Zsengellért Janzsó gólhelyzetben s...
  26. 2016.05.14, 07:23 - Bocskay FC - Újpest FC 1940
    Bocskai – Újpest 1:0 (1:0)

    Az első percben gólt kapott az Újpest, utána nem tudta áttörni a debreceni „vízi erődítményt”

    Debrecen – Vasutas pálya - 3000 néző – Bíró: Palásti.
    A Vasutasok sporttelepének egy része víz alatt állott. A játékvezető csak hosszas vonakodás után határozta el a mérkőzés levezetését.

    Alig kezdődött a küzdelem, a debreceni csapat máris az Újpest kapuja előtt termett. Berecz víztócsából kanalazta ki a labdát, Turai II. elé tálalta, aki a kifutó Sziklai mellett Németh James-módra, kapura dopplerezte. Ezzel az egy góllal nyerte meg a mérkőzést a Bocskai.

    Az Újpest sokat támadott, de hiába. A második félidőben a debreceniek kapuja előtt volt a hatalmas víztócsa és a Bocskai védelme kitűnően állta a „vizet”. Hiába volt az újpesti fölény, a bajnokcsapat nem tudott átmenni a debreceni „vízi védelmi vonalon”.

    Bocskai természetesen nemcsak a kapu előtt szétfolyó „óceánnak”, hanem elsősorban jó védelmének köszönheti a bravúros győzelmet. Az utolsó...
  27. 2016.05.14, 07:22 - Bocskay FC - Újpest FC 1940
    A mély talajon csak hosszas tanácskozás után kezdték meg a játékot. A bajnokcsapat képviselője kardoskodott amellett, hogy a pálya alkalmas bajnoki mérkőzésre.
    Az Ujpest kezdte a játékot, de a labda Bereczhez került, aki Kristófhoz továbbította. Kristóf beadása a jó rohamban érkezett Turai II.-höz jutott, aki az első percben a hálóba vágta. A Bocskai továbbra is támadott. Móré labdájával Turai II. jutott jó helyzetbe, de Sziklai kapus fogta a labdát. Az Ujpest támadott ezután, de a vizes talaj nagyon zavarta a játékosokat és a debreceni védelem is kitűnően működött. Ezután a pálya közepére terelődött át a játék. A csúszós talajon bizonytalanul mozogtak a játékosok. A 37. percben az Ujpest két sarokrúgást ért el. A Bocskai nem csüggedt az erős nyomás alatt, sőt, támadásba lendült, de az eredmény már nem változott.

    A második félidőben a közönség arra számított, hogy a Bocskai nem bírja az első félidő erős rohamát és össze fog roppanni. Nem így történt. A 2. percben Hajdú köze...
  28. Hát persze ... Végre az ásítozó popcorn rágcsáló , szelfiző , bohóckodó makik láttak egy kis hangulatot . Úgy videózta a hazai oldalról a fél stadion a görögtüzet , meg a szurkolást , hogy néha a vakuk szabályos kis erdőt alkottak . Magyarán tetszett nekik , de az mlsz -t minden megbotránkoztatja , még egy koreót sem lehet már bevinni . Remélem hamarosan mind eltakarodtok , mielőtt végleg kiirtjátok a szenvedélyt , és marad az álmos ülve tapsikolós fos ...

    Bár önszopkodás , meg túlzás lenne . De szerintem elég gáz , hogy vannak olyan neofradisták , akik most láttak ilyet először . A hallhatatlanokon nincs mit videózgatni , a kefehajú szelfikirályok meg a csörgősipkás bohócok , a tátott szájú ámuldozó nénikkel előtte nemigen jártak meccsre ...

    Még valami...azért nem kell úgy csinálni, mintha nálatok a kupadöntőn látottak (nézőszám, piró, hangulat) standard dolgok lennének mostanában. Kötve hiszem, hogy a szombati újpesti szurkolók közül minden...
  29. Kupadöntő margójára!

    Pár dolgot meg kell osztanunk mindenkivel, hogy teljes legyen a történet.
    Álmaink sorsolása összejött ezt bátran állíthatjuk, mindenki így érezte. Ehhez mérten kezdtük meg a készülődést.
    Profi rajzos ismét profi rajzzal állt elő és mi úgymond már rutinnal vágtunk neki a látvány megvalósításának.
    Csíkozás, rajzolás, ragasztás, festés.
    Minden ment a maga medrében, az időjárás kacérkodott velünk, de vettük ezt az akadályt is.
    Már a koreográfia elkezdése előtt felvettük a kapcsolatot azokkal az emberekkel akikkel kellett, pontosan tudtuk, hogy hova megyünk.
    Az első e-mailünkben megírtuk a paramétereket, anyagot, stb. Közben ment a munka a részünkről. Nem is gondoltuk, hogy abba fognak belekötni amibe eddig senki sem. A fóliába, amire készítjük illetve az egész világon készítik a koreográfiákat.
    Az volt az indok, hogy nem tűzálló... Már a felével kész voltunk mikor kaptuk az értesítést a szövetségtől a tiltásról és ők már akkor tudták, hogy a fóliát nem...
  30. Az MLSZ keresztbe tett az újpestieknek

    Szombaton a Fradi Gera Zoltán fejes góljával győzte le 1-0-ra az Újpestet a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. Nem is tudjuk, mikor volt utoljára telt házas kupadöntő. A hangulatért első sorban az 5-6 ezer főnyi újpesti szurkolótábor gondoskodott.

    Még a Fradi-szimpatizánsok is elismerték, hogy leszámítva a gól utáni 1-2 percet, a lilák leszurkolták a zöldeket, e téren ők voltak a győztesek. Látszólag nyugalom volt meccs előtt, meccs után, ezt a rendőrség is megköszönte a szurkolóknak. Ezért is érdekes a Viola Fidelity közleménye.

    Az újpestiek ultracsoportja épp úgy készült erre a derbire is, mint a tavaly decemberire, vagy az áprilisira. Ahogy fogalmaznak, nem is gondolták, hogy abba fognak belekötni amibe eddig senki sem. Abba a hatalmas, hokipályányi drapériába, amit gondosan megterveztek, megrajzoltak, nagyjából 200 ezer forintot összedobva elkészítettek, amit a mérkőzés elején a Tábor kifeszített volna, mint ahogy Németországtól...
  31. 2016.05.09, 20:51 - Nemzeti Bajnokság I 1969
    Az Újpesti Dózsa elhúzott a mezőnytől

    A bajnokcsapat évadzáró vacsorájára – a saját szereplés kiváltotta érzelmeket fegyelmezetten legyűrve – mosolygós arccal, szemre vidáman érkeztek meg a társegyesületek képviselői. Gratuláltak mindenkinek, elbeszélgettek a vendéglátókkal erről-arról, s aztán egymás közt maradva, kicsit „szigorúbban” mérve értékelték a lila-fehérek első helyét. Itt sem hangzott el azonban olyasmi, amit a dózsások ne hallhattak volna, a helyzetre pedig feltétlenül jellemző, hogy a szerencse szerepe még csak fel sem merült!

    Ezt általános véleménynek is elfogadhatjuk: aligha akad egyetlen szakember, vagy a mérkőzéseket rendszeresen látogató hozzáértő szurkoló, aki ne ismerné el: hogy az Újpesti Dózsa idén elhúzott a mezőnytől. Ők voltak a legjobbak, sőt, végső győzelmük már az év elején sejthető volt!

    Az erény mindig elnyeri jutalmát!

    Jóleső érzés ezt most konstatálni, és nagyon is fontos, hogy az élmezőny valamit akaró, feljebb jutásra váró labdarúgó...
  32. Újpest-Ferencváros!

    Mindig is a legnagyobb érdeklődéssel kísért magyar meccs volt, pláne így van ez akkor, amikor a két csapat az MK-döntőben találkozik egymással. Arról, hogy érdekes jelenetek várhatóak a meccs előtt, hogy egyes újságok/honlapok szerint a balhé sem kizárt, már több cikkünkben is foglalkoztunk, de az nb1.hu jelezte azt is, hogy a fanatikusok pont az ellenkezőjére készülnek.

    De mi lesz a mérkőzés után? Mert az egy dolog, hogy el kell jutni a stadionba, de onnan meg haza is kell menni. Vagyis: kellene menni valahogyan…

    Az MLSZ a BKK felhívását az FB-oldalán osztotta meg.

    „A Ferencváros-Újpest labdarúgó Magyar Kupa-döntőjéhez kapcsolódóan a BKK sűríti az M3-as metrójáratot, és ezek mellett tartalék metró- illetve villamosszerelvényeket biztosít az M3-as metró, valamint az 1-es villamos vonalán a jelentős utasforgalom lebonyolítására. Az utolsó menetrendi metrók áthaladása a Népligetnél Újpest felé 23:33, Kőbánya-Kispest felé 23:46, tehát még két-három m...
  33. Bp. Kinizsi- Bp. Dózsa 1:1 (1:0)
    Üllői út, 38.000 néző, Jv.: Harangozó.

    Kinizsi: Gulyás-Henni II.,Mátrai,Dalnoki-Ombódi,Dékány-Kertész,Orosz,Láng,Vilezsál,Fenyvesi.
    Bp.Dózsa: Komáromi-Rajna,Várhidi,Farsang-Halmai,Peller-Zsámboki,Szusza,Borsányi,Kovács,Tóth.

    Gólszerző: 1:0 Láng (36.p.), 1:1 Szusza (49.p.).

    Sokáig élénk iramú mérkőzés folyt. Az első igazán meleg helyzetet a Kinizsi teremtette. A 18. percben Vilezsál keresztlabdáját Láng hajszállal fejelte kapu fölé. A másik oldalon ugyanezt tette Szusza Zsámboki átadásából. Az élelmezési támadások sűrűbbek és veszélyesebbek voltak. Farsang egy ízben csak nagy bravúrral tudott szögletre menteni Orosz elől. A Dózsa szórványos támadásait gyakran keményen és szabálytalanul akasztották a Kinizsi védők. A 28. percben Borsányit szerelte szabálytalanul Mátrai, Szusza 20 méteres szabadrúgását az utolsó pillanatban ütötte ki a bal sarokból Gulyás. A 36. percben gólt ért el a Kinizsi. Fenyvesi szögletrúgása után Kertész fejelt kap...
  34. Egészen gyenge mérkőzést hozott a Bp.Dózsa-Bp.Kinizsi találkozó

    Bp. Dózsa- Bp. Kinizsi 0:0
    Népstadion, 40.000 néző, Jv.: Dankó.

    Bp.Dózsa: Komáromi-Rajna,Várhidi,Farsang-Halmai,Peller-Zsámboki,Virág,Kiss II.,Szusza,Tóth.
    Kinizsi: Gulyás-Henni II.,Mátrai,Dalnoki-Nemes,Dékány-Láng,Orosz,Ombódi,Vilezsál,Fenyvesi.

    Kezdés után Virág veszélyesen kapura tört és 18 méteres lövését Gulyás csak nehezen hárította. Gyenge iramú volt a játék és jobbára mezőnyben folyt a küzdelem. Mindkét csapat tagjai sok átadási hibát vétettek. A 18. percben Halmai 25 méteres bombája a felső kapufáról pattant vissza. Közben megeredt az eső, csúszós lett a pálya, s a játékosok egyre bizonytalanabbul mozogtak. A 20. percben Orosz hagyott ki nagy helyzetet, majd a 35. percben Tóth labdáját Szusza kapásból 10 méterről kapu fölé vágta. A félidő utolsó eseménye Fenyvesi futtából leadott lövése volt, de azt Komáromi védte.

    Gyors Dózsa támadással kezdődött a második félidő: Zsámboki kapura tört, lövésé...
  35. Érdekesen alakult a Dózsa-Kinizsi mérkőzés. A Dózsa egymásután három nagy helyzetet hibázott el, s azután csak egy nem sikerült lesreállítási kísérletnek köszönhette a vezető gólját. A Kinizsi hamar egyenlített, sőt, a II. félidő elején, a 19. percben elért nagy kapufájáig veszélyesebb is volt. Az Aspirány találékonyságának javára írható második Dózsa gól azonban letörte. A Dózsa ekkor valóban szépen játszott, remekelt a balszárnya, s most már megérdemelten győzött. A nap legszebb gólját Szusza fejelte - volna, ha a jobb alsó sarokba küldött remek labdáját az egyébként igen zavarosan védő Gulyás nagyszerű rávetéssel el nem csípi.

    Így kapott ki a Kinizsi 4:1-re, s annak a szurkolónak lett igaza, aki a szünet hangszórós közlésére a fejét csóválta. Mert a hangszóró arra kérte a közönséget, hogy a veszélyes és ízléstelen "fáklya gyújtástól" tartózkodjék, mire fejcsóváló barátunk megjegyzése így hangzott:

    - Kinek lesz itt kedve ma papírt gyújtogatni?!"
    Képes Sport, 195...
  36. Döntetlennel, de harcos, jó játékkal búcsúzott az SBTC az NB 1-től

    SBTC — Újpesti Dózsa 0:0

    Háromezer főnyi közönség előtt Kaposi (Soós E., Huszák) vezette a mérkőzést az SKSE stadionban.
    Az összeállítások :
    SBTC: Cserháti — Salgó,Ferenc,Oláh — Szojka,Menczel — Kriskó,Horváth,Taliga,Krajcsi,László.
    Újpesti Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna dr,Csordás — Solymosi,Szini — Pataki,Göröcs,Bene,Kuharszki,Lenkei.

    Nagy iramban kezdődött a játék. Az első lövést Solymosi dörrenttette fölé. A 3. percben Göröcs beadásából Bene fejesét hárította Cserháti. Mezőnyjáték után a 11. percben Taliga 22 méteres bombáját üggyel-bajjal szedte ki a bal fölső sarokból Lung, majd László és Szojka lövését hárította. Az első 20 perc a hazaiak fölényében zajlott le, majd fellélegezhettek az újpestiek a játékvezetői hármas szíves támogatásával.
    Azután ismét az SBTC jött fel:
    Szép kombináció után Taliga labdájából Menczel távoli hatalmas lövést eresztett meg, de Lung ismét kikotorta ...
  37. Dorog—U. Dózsa 2:0 (1:0)
    Dorog, 8000 néző, vezette: Soós G.
    Góllövő: Monostori (2).

    Dorog: Ilku — Szűcs,Lakat,Fellegi — Pálmai,Takács — Karába,Szuromi,Monostori,Kertes,Csóri.
    U. Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna,Várhidi — Solymosi,Szini — Pataki,Kuharszky,Bene,Lutz,Lenkei.

    A lila-fehér együttes a sérült Göröcsöt és a fegyelmezetlensége miatt "büntetett" Rossit nélkülözte.
    A 80 percig tíz emberrel játszó Dorog teljesen megérdemelten és biztosan szerezte meg a két bajnoki pontot az első helyre pályázó U. Dózsával szemben. Technikai, taktikai és erőnléti fölény mutatkozott a vidékiek javára, a Dózsa teljesen fáradt, letört csapat benyomását keltette.

    Jók: Lakat,Pálmai,Monostori (a mezőny legjobbja),Karába és Kertes illetve Káposzta és Rajna.

    Dunántúli Napló, 1963. június 17.
  38. DEBRECEN—U. DÓZSA 4:1 (2:0)
    Debrecen, 14 000 néző. Vezette: Aranyosi.
    Góllövők: Puskás (2), Molnár és Juhász illetve Solymosi (11-esből).

    Debrecen: Jakab — Varsányi,Gellér,Kovács — Juhász,Somodi — Németi,Puskás,Nagykaposi,Molnár,Bodai.
    U. Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna dr.,Várhidi — Solymosi,Szini — Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszki,Rossi.

    A Debrecen teljesen megérdemelten szerezte meg meglepő és nagyarányú győzelmét. Az újpestieknek mindössze csak "húsz percük volt", ezt nem tudták kihasználni, elfogyott erejük és a jobb erőben lévő debreceniek kerekedhettek felül.

    Dunántúli Napló, 1963. május 28.
  39. Ú. DÓZSA—SZOMBATHELY 2:1 (0:0)
    Góllövők: Bene (2) illetve Ekler 11-esből.

    A vidéki együttes a vártnál sokkal keményebb és nagyobb ellenállást fejtett ki és a Dózsa mindössze csak a második félidőben tudta gólokra váltani fölényét.

    Dunántúli Napló, 1963. május 23.
  40. U. Dózsa -Bp. Honvéd 4:1 (1:0)
    NB I-es labdarúgó-bajnoki mérkőzés a Megyeri úton

    Szombaton délután a Megyeri úti sporttelepen játszották le az NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójából az Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd rangadó mérkőzést.

    Megyeri út, 15 000 néző, vezette: Babauczek (osztrák).
    Góllövők: Kuharszki (2), Bene (2) illetve Komora.

    U. DÓZSA: Lung — Káposzta,Rajna dr.,Várhidi — Solymosi,Szini — Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszki,Rossi.
    BP. HONVÉD: Takács — Lévai,Marosi,Dudás — Tussinger,Kotász — Nagy,Balogh,Komora,Nógrádi,Katona.

    A 33. percben óriási kapushibából szerzett vezetést az Újpesti Dózsa. Takácsnak már a kezében volt a labda, de kiejtette és a szemfüles Kuharszki öt méterről nyugodtan a hálóba lőtt. (1:0). A 67. percben Rossi futott el a balszélen, visszagurított labdájából Bene lőtt gólt, mintegy hét méterről. (2:0).
    A 76. percben Kotász—Nógrádi— Komora összjáték után, a középcsatár a kimozduló Lung mellett talált a hálóba. (2:1).
    A 85. p...
  41. Szeged—U. Dózsa 0:0
    Szeged, 10 000 néző, vezette: Mach (csehszlovák).
    Szeged: Tóth - Kővári,Portörő,Kürtösi — Dezsőfi,Makrai — Reményik,Nemes,Hajós,Gilicz,Boros.
    U. Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna dr.,Várhidi — Solymosi,Szini — Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszki,Rossi.

    A játék képe alapján a döntetlen minden tekintetben igazságos. Helyzete ugyan több volt a Szegednek, de gólképtelen csatársora nem tudott egyetlen rést sem találni az U. Dózsa védelmén. A lila-fehérek ötösfogata is meddőnek bizonyult.

    Dunántúli Napló, 1963. április 30.
  42. 2016.05.03, 20:08 - MTK - Újpesti Dózsa SC 1963
    MTK—Ú. DÓZSA 2:1 (1:1)
    Hungária út 12 000 néző, vezette: Buchl (csehszlovák)
    Góllövők: Bödör, Káposzta (öngól) illetve Solymosi.

    A várakozásnak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott a rangadó, a nagy harc azonban a játék szépségének rovására ment. Az MTK többet támadott, tervszerűbben játszott és megérdemelten győzött.

    Jók: Lanczkor, a két fedezet, Sándor, Laczkó illetve Rajna dr., Solymosi, Kuharszki és időnként Bene.

    Dunántúli Napló, 1963. április 11.
  43. Biztos Újpesti győzelem

    A labdarúgó NB. I. tavaszi 2. fordulójában szombaton Újpesten került sor az Újpesti Dózsa—Vasas rangadóra. A találkozó iránt nagy érdeklődés mutatkozott meg, s mintegy 25 000-en foglaltak helyet a lelátókon.

    U. Dózsa—Vasas 2:0 (1:0).
    Megyeri út, 25 000 néző. vezette: Gambarotta (olasz).
    Góllövő: Bene (2).

    A Dózsa veszélyesebb volt és a 18. percben Kuharszki hatalmas helyzetben fölé lőtt. A 22. percben Göröcs jobboldali szögletét Bene a rosszul kifutó Szentmihályi felett kapura fejelte, Berendi azonban a gólvonalról hárított. A 28. percben Solymosi egy szabadrúgást átemelt a sorfal felett, Göröcs viszont a jó helyzetben öt méterről fölé lőtte a labdát. Folytatódott a Dózsa fölénye. A 32. percben Bene átjátszotta a védőket, de óriási gólhelyzetből kapu mellé gurított. A lila-fehérek támadásai a 46. percben eredménnyel végződtek. Solymosi jobboldalról ívelt be egy szögletet, Sárosi lyukat rúgott és Bene az ötösről élesen a jobb alsó sarok...
  44. Harmadik mérkőzést játszik az Újpesti Dózsa és a Napoli

    A labdarúgó Kupagyőztesek Kupája nyolcaddöntőjében szerdán délután Nápolyban került sor a Napoli—Újpesti Dózsa visszavágóra. A találkozó 1:1 arányban döntetlenül végződött. Miután az első mérkőzés Budapesten is 1:1 volt, a két csapat harmadik találkozója dönti el a továbbjutást.
    Erre az olasz és magyar csapatok vezetőinek megállapodása értelmében december 4-én, kedden Zürichben kerül sor.

    Napoli—Újpesti Dózsa 1:1 (1:1).
    Nápoly, San Paolo stadion,50 000 néző.
    Vezette: Lentini (máltai)
    Góllövők: Tomeazzi illetve Solymosi.
    Jók: Mistone, Gatti, Girardo, Mariani és Tomeazzi illetve Várhidi, Szini és Rossi.

    Dunántúli Napló, 1962. november 29.
  45. Ú. Dózsa—Napoli 1:1 (1:0)
    Vezette: Schiller (osztrák).
    Góllövő: Bene illetve Fraschini.

    Szerdán délután az újpesti stadionban kellemes időben került sor az U. Dózsa-Napoli Kupagyőztesek Kupa mérkőzésre. A lelátókon 15 000 néző foglalt helyet.
    Úgy indult a mérkőzés, hogy az U. Dózsa könnyű győzelmet arat. Göröcs korai sérülése azonban teljesen szárnyszegetté tette az újpesti támadósort, s bár kidolgoztak helyzeteket, azokat nem tudták értékesíteni. A Napoli álmos kezdés után fokozatosan játékba lendült, s az emberelőny birtokában egyre több gondot fordítottak a támadásokra.
    Jók: Káposzta, Sóvári és Bene, illetve a két fedezet, Mariani és Fraschini.
    A visszavágóra november 28-án kerül sor Nápolyban.

    Dunántúli Napló, 1962. november 15.
  46. Újpest— Tatabánya 4:0
    Góllövő: Solymosi, Bene (2), Göröcs.

    Hatalmas lendülettel kezdett az U. Dózsa. A 10. percben Göröcs jobb oldalról adott be és Bene fejesét csak szögletre tudták menteni a bányászcsapat védői. A beívelt labdát Kuharszki fejelte kapura, a védők mentettek, a labda a 15 méterre álló Göröcshöz került, aki előre fejelte és Solymosi 5 méterről a hálóba lőtt (l:0). Negyedóra után esett az iram. A tatabányai Laczkó megsérült, egy ideig ápoltak, majd végleg elhagyta a játékteret.
    Szünet után az 51. percben Bene 22 méteres hatalmas bombája a bal kapufa tövéről vágódott a hálóba (2:0). Egy perc múlva Kuharszki átadását továbbította a fiatal középcsatár a tatabányai kapuba (3:0). Az 53. percben szép támadás végén Göröcs a védők között a negyedik gólt lőtte (4:0). Az 55. percben Delit sportszerűtlen viselkedés miatt a játékvezető kiállította.

    Dunántúli Napló, 1962. november 04.
  47. Nemzetközi kupamérkőzés Újpesten

    Az Újpesti Dózsa labdarúgó csapata szerdán délután megkezdte szereplését a Kupagyőztesek Kupájában.

    U. Dózsa - Zaglebie Sosnowiec 5:0 (2:0)
    Újpest, 8000 néző, vezette: Stoll (osztrák)

    U. Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna,Sóvári — Solymosi,Szini — Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszky,Rossi.
    Zaglebie: Dzinrnowicz — Skiba,Fulczyk,Bazan — Spiewak,Majewski —- Gareczka,Uznansky,Kosider,Miga,Pieczyk.

    A második percben Göröcs a félpályáról kiugrott,átcselezte magát a védőkön, s amikor a kapus eléje futott, Benéhez gurított, aki közelről a hálóba továbbította a labdát (1:0). A magyar csapat fölényben játszott, de sokat kényelmeskedett, ezért nem született újabb gól. A lengyelek a mezőnyben szépen adogattak, kapura azonban nem jelentettek veszélyt. A 32. percben Göröcs megsérült, néhány percig ápolták. A 40. percben Kuharszky labdáját Göröcs szépen levette, majd hat méterről a bal sarokba lőtt. (2:0). A félidő hátralévő részében is az U. Dózsa táma...
  48. U. Dózsa— Dorog 2:2 (2:0)

    A 21. percben született a hazaiak vezető gólja. Bene 18 méterről váratlanul lőtt, s a labda Janák hasa alatt a jobbsarokba jutott. Potyagól (1:0). A 31. percben egy szabadrúgás után Pataki lapos beadását Göröcs közelről a jobbsarokba lőtte (2:0).

    A vidékiek a 79. percben szépítettek. Szuromi jó labdájával Monostori kiugrott és a kifutó Lung mellett laposan a hálóba lőtte a labdát (2:1). A 90. percben egyenlített a Dorog. Karába vezetett támadást, előle Sóvári rosszul adta haza a labdát. Kertes megszerezte, kicselezte a kifutó Lungot és az üres kapuba lőtt (2:2).
    Változatos, jó iramú mérkőzésen az Ú. Dózsa az első félidőben jobban játszott, a Dorog a második félidőben került fölénybe. Több helyzetből csak kettőt használt ki. A döntetlen eredmény igazságos.

    Dunántúli Napló, 1962. szeptember 09.
  49. DVSC — Újpest 2:2 (2:0)

    Vezette: Balla Gy. — Góllövők: Gazsó és Kertész, illetve Solymosi (2).

    Debrecen: Jakab — Beck,Gerendás,Kovács — Juhász,Somodi — Gazsó,Zilahi,Puskás,Kertész,Nagykaposi.
    U. Dózsa: Lung — Káposzta,Rajna,Várhidi — Solymosi,Szini - Bene,Göröcs,Lenkei,Halápi,Rossi.

    Nagy meglepetéssel végződött a mérkőzés. Az első félidőben az elbizakodott U. Dózsa ellen a DVSC fölényt harcolt ki és megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz. Szünet után teljesen megváltozott a játék képe, a vidékiek védekezésre kényszerültek. Végeredményben a lelkes Debrecen megérdemelten szerezte meg az egyik pontot.

    Balla Gy. játékvezető gyengén működött. — Jók: Jakab,Gerendás,Kovács,Gazsó,Kertész, illetve Káposzta,Solymosi,Göröcs és időnként Lenkei.
    Dunántúli Napló. 1962. augusztus 26.
  50. U. Dózsa—Komló 7:1 (3:0)

    Megyeri út, 16.000 néző, vezette: Szegedi B.
    Góllövők: Bene (4), Göröcs (2), és Solymosi (11-esből), illetve Bartulov.

    U. DÓZSA: Lung — Káposzta,Rajna dr.,Várhidi — Solymosi,Szini — Lenkei,Göröcs,Bene,Kuharszki,Rossi.
    KOMLÓ: Balogh — Komlói,Szőcs,Jerabek — Perényi,Soós — Garai,Nagy B.,Göncz,Bartulov, Iván.

    Az U. Dózsa megérdemelt fölényes győzelmet aratott, a Komló azonban nem játszott alárendelt szerepet, mint ahogy az eredmény mutatja. Az újpesti csatárok jó napot fogtak ki, ügyesen kihasználták a komlói védelem megingásait.

    Jók: Káposzta,Rajna dr.,Szini,Göröcs és Bene, illetve a hét gól ellenére is Balogh, valamint Perényi és Göncz.

    Dunántúli Napló, 1963. június 09.
  51. Tatabányai Bányász — Újpesti Dózsa 2:0 (1:0)

    A nagynevű ellenfél vesztesen hagyta el a Bányász pályáját, s ezt alighanem kevesen gondolták az első félidő 10. percében, amikor Gere játékvezető Göröcs felvágásáért Szepesit, a hazai csapat egyik hátvédét kiállította. Az erősen "megfiatalított” tatabányai gárda azonban tíz emberrel is nagyszerűen küzdött, s a mérkőzés nagy részében uralta a játékteret. A védelem biztosan hárította a Dózsa erőtlen támadásait, a csatársor pedig jóval több gólhelyzetet teremtett, mint a pesti csapat. Az első gólt gyors támadás után Deli remekbe sikerült beadásából Lahos fejelte. Ugyancsak Lahos értékesítette a második félidőben Bíró ellökéséért megítélt 11-est.

    Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1963. március 27.
  52. A bajnokjelölt újpestiek elvesztették veretlenségüket

    A Magyar Nemzeti Bajnokság őszi idényét tegnapelőtt kellett volna befejezni a Győr—Újpest és Tatabánya - Honvéd mérkőzésekkel, ez utóbbit azonban ismét elhalasztották, mivel a Bp Honvéd csapata csak szombaton este érkezett meg Angliából. A Győrött játszott Győri Vasas ETO—Újpesti Dózsa találkozón a jól játszó győriek 3:0 (2:0) arányban győztek Povázsai, Orosz és Glaser góljával. Az újpesti csapat súlyos vereségét csak részben menti, hogy az utolsó 40 percben 10 emberrel küzdött Várhidi sérülése miatt. Az újpestiek ezen az utolsó őszi mérkőzésükön vesztették el veretlenségüket. Az őszi „bajnoki cím" sorsa ezek után a Tatabánya—Honvéd mérkőzésen dől el. A Honvéd azonban csak akkor előzheti meg az Újpesti Dózsát, ha győzelmet ér el Tatabányán.

    Új Szó, 1962. december 11.
  53. Újpest—Nápoly 1:1 (1:0)

    Ugyancsak a Kupagyőztesek Kupájáért az Újpesti Dózsa Nápoly csapatát látta vendégéül. A magyarok Bene góljával megszerezték a vezetést, de a második félidőben Frasini egyenlített. Az Újpest a 83. percben megszerezhette volna a vezetést, de Várhidi nem értékesítette a büntetőt. A magyar csapat csaknem végig 10 játékossal küzdött, mert Göröcs már az ötödik percben megsérült és röviddel ezután végleg elhagyta a pályát. A visszavágót november 28-án játsszák Nápolyban.

    Új Szó, 1962. november 16.

  54. Újpesti Dózsa—Tatabánya 4:0 (1:0)

    Szombaton Budapesten, a Megyeri úti pályán 18 ezer néző előtt játszották le a mérkőzést. A bányászcsapat egy kitűnő formában levő Újpesti Dózsával került szembe, — bár a nagyarányú vereséghez kétségtelenül hozzájárult Lackónak mindjárt az első félidő elején történt sérülése. A tehetséges fiatal játékos még húsz percig sántikálva "statisztált", de aztán kénytelen volt végképp elhagyni a játékteret. Ráadásul a második félidő 13. percében Deli feleselt a játékvezetővel, s emiatt a kiállítás sorsára jutott. A megbomlott hadrendű tatabányai csapat igyekezett feltartani az újpesti rohamokat, — támadásra azonban már alig futotta erejéből. A 12. percben Solymosi kapáslövéséből elért gólja után így is csak a második félidőben dőlt el végleg a mérkőzés sorsa: ekkor két ízben Bene, és egyszer Göröcs volt eredményes.

    Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1962. november 07.


  55. 2016.05.01, 19:46 - Újpesti Dózsa SC - MTK 1962
    De kár

    Mégis úgy alakult, hogy leginkább a szép időnek örülhettünk — a várt futballcsemege egy kicsit avas lett. Az Ú. Dózsa—MTK-val kezdődött. Lázas fogadások születtek meg a kezdés előtt, s majd felhangzott a bírói füttyszó.
    Egy és fél perc telt el, és máris parázs jelenet az MTK kapuja előtt. A védők összefutnak, hárman is a földre kerülnek, de nem látni közöttük lila-fehér mezű játékost. Ők, mintha kívülállók lennének, úgy figyelik a kék-fehér védők pillanatnyi megingását. Azután hadonászó kezek a levegőben, orvost hívnak. Lanczkort, a kapust levonszolják a pályáról. Néhány perc múlva már hordágyon fekszik.
    S ebben a pillanatban kezdődött el az utóbbi évek legfurcsább labdarúgó-találkozója.

    Csatár a kapuban

    Kuti húzza magára a kapusmezt. Átalakul, összezavarodik minden. Sem az egyik, sem a másik csapatnál nem lehet felfedezni semmiféle csatarendet. Futnak a labda felé, a Dózsások valamivel nyugodtabban, az MTK játékosok pedig a helyzethez illően — kétségbeesetten....
  56. Döntetlent ért el a Komló az Újpesti Dózsával szemben

    A KOMLÓI BÁNYÁSZ vasárnap a hatodik fordulóban az Újpesti Dózsát fogadta. A találkozó elején a hazaiak kezdték a játékot, a csatárok sokat mozogtak és egy-két veszélyes gólhelyzetet is teremtettek az újpestiek kapuja előtt. A fölényükre jellemző volt, hogy már a 20. percben az ötödik szögletet rúgták. A 30. perctől alábbhagyott a komlóiak lendülete és feljött a vendégcsapat. Az újpesti csatárok nem tudtak komolyabb helyzetet teremteni a hazaiak kapuja előtt, mert támadásaikat túlkombinálták és a komlói védelem mindig idejében tudott beavatkozni.

    A játékidő második részében sem változott a helyzet. A komlóiak kiengedték kezükből a kezdeményezést, de igen derekasan küzdöttek, védelmük határozottan és biztosan rombolta a meg-megújuló újpesti rohamokat. Végeredményben a döntetlen eredmény mindkét csapat számára igazságos. A komlói csapatból Kun, Komlói, Szőcs, Göncz és a kiállításig Palotás játszott jól. A vendégek csapatá...
  57. Dorog továbbra is az élvonalban

    Újpesti Dózsa—Dorog 2:2 (2:0). Ezen a találkozón két, merőben ellentétes félidőt láthatott, a mintegy 18 ezer főnyi közönség. Az első félidőben az Újpesti Dózsa szellemesen, ötletesen játszott és úgy tűnt, biztosan szerzi meg a győzelmet. Az Ilku nélkül játszó dorogi csapat azonban bravúros játékkal megfordította a mérkőzés sorsát. A második félidőben rendkívül nagy lendülettel, akarással küzdöttek, az utolsó percekben igen nagy fölényt harcoltak ki, s végeredményben teljesen megérdemelten szerezték meg az egyik bajnoki pontot. Ezzel az eredménnyel az idei bajnokságban eddig mindig az élvonalban tanyázó Dorog tovább erősítette előkelő helyét a táblázat élén.

    Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1962. szeptember 12.
  58. A Slovnaft Bratislava bejutott az elődöntőbe

    Újpesti Dózsa—Slovnaft Bratislava 1:0 (0:0)

    Az őszi labdarúgó idény előtt beszélgettünk Skyvával, a Slovnaft edzőjével, aki a csapatának szereplésével kapcsolatban elmondotta, hogy szeretnének a nyári nemzetközi labdarúgó-bajnokság döntőjébe bejutni. A Slovnaft csapata az első lépést a döntőbe jutásához már megtette. Szerdán 4:1-es győzelmet aratott az Újpesti Dózsa felett és habár Budapesten a visszavágón 1:0-ás vereséget szenvedett, mégis 4:2-es gólaránnyal kiharcolta az elődöntőbe jutást. A visszavágó mérkőzésről a következőket jelentették:

    A két csapat összeállítása:

    Újpesti Dózsa: Lung — Káposzta (Várhidi), Rajna, Sóvári — Szini, Tóth — Pataki, Halápi (Káposzta), Bácskai, Bene, Rossi.
    Slovnaft Bratislava: Füle — Sporka, Tichy, Weiss — Matlák, Buberník — Gajdos, Scherer, Kacsányi (Medvid), Farmačka, Dolinský.

    A mérkőzés Dózsa támadásokkal kezdődött. Az újpesti együttes arra törekedett, hogy be tudja hozni a három gólo...
  59. Ma 17 órakor a SLOVAN ChZJD stadionban:
    Slovnaft Bratislava— Újpesti Dózsa
    nyári nemzetközi bajnokság mérkőzése

    Bratislavában nagy érdeklődéssel várják a ma sorra kerülő Slovnaft Bratislava— Újpesti Dózsa nyári nemzetközi bajnokság (Rappan-Kupa) mérkőzését. A Dózsa csapata már hétfőn a késő esti órákban megérkezett Bratislavába. Hiányzanak azonban a válogatott játékosok, akik a vasárnapi Magyarország-Lengyelország nemzetek közötti találkozóra készülnek. Szűcs, a Dózsa edzője valószínűleg a következő összeállításban küldi pályára csapatát: Lung — Káposzta, Rajna, Várhidi — Solymosi, Szini — Pataki, Göröcs, Lenkei, Kuharszki és Rossi. A válogatottak a mérkőzésre ma érkeznek.
    A Slovnaft Bratislava együttese vasárnap csak gólnélküli döntetlent ért el a Dynamoval szemben saját pályáján. A Slovnaftnál is nehézségek vannak az összeállítás körül. Skyva edző a következő csapattal számol: Füle — Matlák, Tichý, Weiss — Mráz,
    Kacsányi — Gajdoš, Scherer, Buberník, Gáljorík, Dolinský.
    ...
  60. Nehéz küzdelemben vereséget szenvedett az SBTC
    ÚJPESTI DÓZSA—SBTC 2:1

    Az NB I 1962-63. évi küzdelmeinek megnyitóján Újpesten játszott a Salgótarjáni BTC együttese, ahol igen nehéz mérkőzésen szenvedett minimális vereséget 2:1 arányban. A találkozón a tarjániak kezdtek jobban s Kriskó révén meg is tudták szerezni a vezetést, melyet az Újpest Göröcs lesgyanús góljával kiegyenlített. A második félidőben is a tarjániak kezdtek jobban, s egy jó támadás után az újpesti kapu előtt meleg helyzet adódott. Az újpesti hátvéd röviden adott haza, László elcsípte, de kisodródott az oldalra, s lövését az újpesti kapuvédő hárítani tudta, így oda a nagy helyzet. Ezután már a hazaiak támadtak többet. Fokozatosan visszaesett a tarjáni együttes. S a hazaiaknak sikerült Cserháti hibájából megszerezni a második gólt, amellyel megnyerték a találkozót 2:1 arányban.
    A találkozón igen jó benyomást keltett a tarjáni együttes, mely helyenként igen ötletesen játszott, s míg ki nem fulladt, egyen...
  61. Ragyogó, tervszerű játékkal győzött a Pécsi Dózsa
    Pécsi Dózsa—Újpesti Dózsa 3:0 (2:0)

    Újpest, 10 000 néző, vezette: Szabó S.
    PÉCSI DÓZSA: Zengői — Bendes, Kocsis, Csupák — Vajda, Halasi — Györkő, Dunai I., Dunai II., Vári, Rádi. Edző: Balogh Sándor.
    ÚJPESTI DÓZSA: Lung — Káposzta, Rajna dr., Várhidi — Solymosi, Szini — Lenkei, Pataki, Bene, Kuharszki, Rossi. Edző: Szűcs Gyula.

    Erőteljes újpesti támadásokkal indult a mérkőzés és már a második percben Káposzta óriási kapufát lőtt. A kipattanó labdát a pécsi védelem tisztázta. — A 3.percben Dunai II. elfutása után Várihoz került a labda, ő azonban mellé lőtt. A 4. percben a könnyelműsködő pécsi védők között Kuharszki két méterről fejelt. Zengői nagy üggyel-bajjal tisztázott. Továbbra is az Újpest maradt támadásban és a 6. percben Bene 6 méterről lőtt, Zengői azonban lábbal mentett. Ez is nagy helyzet volt. A pécsiek egyelőre nem tudtak kibontakozni és a védelemre ezekben a percekbe...
  62. Döntetlent ért el a Pécsi Dózsa

    A Pécsi Dózsa testvér csapatával az Újpesti Dózsával mérkőzött itthon. A pécsi együttes játékában ugyanazok a hibák mutatkoztak meg a játékidő 90 perce alatt, mint az elmúlt időszakban. A támadások nem voltak folyamatosak, az ötösfogat tagjai gyakran vétettek átadási hibát és adósak maradtak a lövésekkel is, valamint a kínálkozó helyzetek kihasználásában rendre hibáztak. A védelem ezúttal is biztosan állt a lábán és rendre tisztázta az újpestiek próbálkozásait. A szárnyaszegett újpesti ötösfogat Göröcs nélkül nagyon gyengén játszott és a pécsi csapatnak, ha csatárai gólratörőbben játszanak, feltétlen meg kellett volna nyernie a mérkőzést. A hazaiak csatársora a találkozó végefelé elfáradt és így hajrázni nem tudott. Jók: Kocsis, Bendes, Halasi, Vajda, Török illetve Lung, Várhidi, Szini és Kuharszki.

    Dunántúli Napló, 1962. november 20.


  63. Értékes döntetlent ért el a Pécsi Dózsa

    A PÉCSI DÓZSA utolsó előtti hazai mérkőzését a bajnokságra törő Újpesti Dózsa együttesével játszotta itthon. A találkozót nagy érdeklődés előzte meg, mintegy 18 ezer szurkoló volt kíváncsi a két testvéregyesület összecsapására. A játék színvonala a vártnál gyengébb volt, mert mindkét csapat részéről a csatársorok gyengén játszottak. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, és a védelmek a gyenge csatársorok próbálkozásait minden tekintetben rombolni tudták. A második félidőben a Pécsi Dózsa játszott fölényben és mégis az első gólt a vendégeknek sikerült elérniök, Göröcs révén. A gól után a pécsiek fellelkesedtek és a sorozatos támadásaik révén sikerült az egyenlítő gólt kiharcolni. Végig izgalmas, érdekes volt a két csapat küzdelme, de a két csatársor gyengélkedett. Nem láttunk színvonalas támadásvezetéseket, nagy helyzeteket, mert ami helyzete volt a két csapatnak, csak egyszer-egyszer tudta kihasználni. Végeredményben a dön...
  64. A mérkőzés eredeti időpontjában (1958. 03. 23.) elhalasztva.
  65. U. Dózsa—Pécsi Dózsa 3:1

    Újpest, 23 000 néző, vezette: Srankó.
    Góllövők: Várhidi (2), (mindkettő 11-esből), Kutasi illetve Csupák {11-esből).

    ÚJPESTI DÓZSA: Török — Rajna, Várhidi. Sóvári — Szini, Borsányi — Jagodics, Göröcs, Kutasi, Halápi, Horváth.
    PÉCS: Zengői — Bendes, Kocsis, Csupák — Serédi, Halasi — Jenőfi, Pécsi, Kiss, Rádi, Kovács.

    A bajnokcsapat azonnal támadólag lépett fel, de csak mezőnyfölényt tudott kiharcolni. A 23. percben Horváth szép lövését Zengői védte, majd Jagodics átadását Göröcs néhány méterről, nagy helyzetből a vetődő pécsi kapus kezébe helyezte. A hazaiak hosszú ideig nem tudták áttörni a jól záró pécsi védelmet. A 34. percben "tört" meg a jég, a kitörő Kutasit a 16-oson belül hárman közrefogták, a középcsatár elesett, s a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Várhidi a kapu közepébe bombázta. (1:0). Az Újpesti Dózsa támadásban maradt, tovább növelte előnyét. A 43. percben ugyanis Kutasi jól eltalált 16 méteres lövése a job...
  66. Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa 3:0 (2:0)
    Pécs, 10.000 néző, vezette:Zsolt

    Újpest: Török — Rajna, Várhidi, Sóvári — Szini, Borsányi — Jagodics, Göröcs, Pataki, Kuharszky, Halápi. Edző: Fenyvesi László.
    Pécs: Danka — Farkas, Kocsis, Bendes — Serédi, Csupák — Kamondi, Győri-Kiss, Garami, Dunai, Rádi. Edző: Czibulka Mihály dr.

    Az év utolsó mérkőzése mélytalajú pályán, zuhogó esőben zajlott le. Először a pécsiek kaptak lábra és két szöglet jelezte fölényüket. A második szögletnél Garami fejese fölé szállt. Lassanként feljött az Újpesti Dózsa is és átvette a kezdeményező szerepet. Támadásai végén előbb Göröcs, majd Borsányi lőtt fölé. Az első legnagyobb gólhelyzet Dunai előtt adódott, aki nagy helyzetből a kifutó Törökbe lőtte a labdát.
    Az első gól a 14. percben született. Jagodics beadását Danka kiütötte, de Kocsis nem tudott felszabadítani. A labda Kuharszky elé perdült és a balösszekötő nagy erővel a bal sarokba lőtt (1:0).
    A gól után is az Újpesti Dózsa maradt támad...
  67. Megérdemelt győzelem

    Pécsi Dózsa — Újpesti Dózsa 3:2 (1:2)
    Verseny utca, 20 ezer néző,vezette: Rozsnyai (Tausz,Völgyesi).

    Pécsi Dózsa: Zengői — Farkas,Kocsis,Csupák — Kresz,Hegyi — Kamondi,Rádi,Opova,Dunai,Kovács. Edző: Czibulka Mihály dr.
    Újpesti Dózsa: Török — Rajna,Sóvári,Győrvári — Szini,Borsányi — Nagy,Göröcs,Kuharszky,Halápi, Tóth M.
    Edző: Szűcs Gyula.

    A heves iramban induló játékban az újpestiek támadtak veszélyesebben, de a 9. percben mégis a Pécsi Dózsa ért el gólt. Kamondi, Rádi adogatás után a tizenhatoson álló Opovához került a labda, akit szabálytalanul szereltek. Mivel az elpattanó labda Dunaihoz került, a játékvezető alkalmazta az előnyszabályt, tovább engedte a játékot és Dunai mintegy 15 méterről éles lövést engedett meg a kapu baloldalába. 1:0 a Pécs javára. A vezetést azonban nem sokáig tudta megtartani a Dózsa. Tíz perc múlva, a 19. percben egy szép baloldali támadás végén Halápi átadásával Göröcs villámgyorsan kiugrott, majd laposa...
  68. Öngól és kihagyott tizenegyes

    Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa 4:1 (4:1)
    Újpest, 8000 néző, vezette: Soós.

    Góllövők: Kamondi (9. perc), Göröcs (15. perc), Göröcs (31. perc), Göröcs (39. perc). Hegyi (öngól, 43. perc).

    Újpesti Dózsa: Török — Petrovics, Várhidi, Győrvári — Szini, Borsányi — Nagy K., Göröcs, Kuharszki, Szusza, Tóth. Edző: Szücs György.
    Pécsi Dózsa: Zengői — Farkas, Hegyi, Bendes — Pleck, Győri Kiss — Kamondi, Rádi, Serédi, Dunai, Kovács. Edző: dr. Czibulka Mihály.

    Az NB. I. vasárnapi csonka- és egyben utolsó fordulója, melyen hazai csapatunk testvéregyesületének csapatával, az Újpesti Dózsával került szembe, nem hozta meg a titokban remélt döntetlen eredményt. Annak ellenére, hogy a Pécsi Dózsa a mérkőzés jó részében egyenrangú ellenfele volt a bajnokságra esélyes hazai csapatnak, nem tudta megakadályozni a kitűnő formában lévő újpestiek győzelmét. Hiába sze...
  69. Megváltozott a Lokomotív — Bp.Dózsa mérkőzés kezdési időpontja, a mérkőzés a Dózsa kérésére 3 órakor kezdődik. Így az atlétikai verseny első számaira is egy fél órával előbb, 1 órakor kerül sor.

    Dunántúli Napló, 1952. szeptember 28.

    Bp. Dózsa—Pécsi Lokomotív 3:1 (2:0)
    Lokomotív pálya, 12.000 néző, vezette: Soós II.

    Bp. Dózsa: Henni-Balogh II.,Várhidi,Farsang-Kiss II.,Gyurik-Egresi,Szusza,Deák,Virágh,Tóth.
    Pécsi Lokomotív: Rácz-Rédei,Hegyi,Mike-Meggyes,Herbszt-Horváth III.,Szőke,Udvaros,Tura,Horváth II.

    Jó iramban indul a mérkőzés. A 3. percben meleg helyzet adódik a Lokomotív kapuja előtt. Rácz egy ártatlannak látszó labdát kiejt, majd utána csak merész rávetődéssel tud tisztázni Deák előtt. Egy perc múlva Tura-Horváth II. támadás végén a szélső lapos lövése kerüli el a Dózsa kapuját. Enyhe Dózsa fölény után Egresi rúg szabadot, a labda azonban kapu mellé megy. Horváth II. kitör, lövés helyett azonban Turának játszik, az összekötő előtt a védők mentenek. A L...
  70. Balszerencsés mérkőzést vívott a Lokomotív

    A Lokomotív hatalmas küzdelemben szenvedett vereséget Budapesten a Bp. Dózsától.

    BP. DÓZSA-PÉCSI LOKOMOTÍV 3:1 (0:1)
    Dózsa-stadion, 18.000 néző. Vezette: Dankó (Tölgyesi, Siklósi).
    Bp. Dózsa: Henni — Halasi, Kovács, Balogh II. — Kiss II, Gyurik — Egresi, Virág, Deák, Szusza, Tóth.
    Edző: Jávor Pál.
    Pécsi Lokomotív: Kovács — Rédei, Hegyi, Mike — Meggyes, Zombori — Horváth III., Tura, Kocsis, Milosovics, Horváth II..
    Edző: Csapkay Károly.

    Az első támadásokat a vendégcsapat vezeti. Horváth II. lövését biztosan védi Henni, majd az előretörő Hegyi mellélő. Változatos a játék, tartós fölényt egyik csapat sem tud kiharcolni. Valamivel a Bp. Dózsa támad többet. Feljön a pécsi csapat s Kocsis révén kétszer is veszélyeztet. A 15. percben a pécsi középcsatár lapos, erős lövését Henni vetődéssel kaparintja meg. Ezután ismét a Dózsa lendül támadásba, Szusza nagyszerű beadását Deák Kovács kezébe f...
  71. Váratlan, de megérdemelt pécsi győzelem
    Pécsi Dózsa— Újpesti Dózsa 1:0 (0:0)

    Pécs, 20 000 néző. Vezette: Emsberger (Vincze dr., Balla).

    Pécs: Rapp — Móritz dr., Maurer — Hernádi, Köves, Konrád I.,Kincses I. — Bérczesi, Máthé, Dunai dr., Daka.
    Edző: Kovács Imre.
    Újpesti Dózsa: Szentmihályi — Solymosi — Káposzta, Noskó, Dunai III., Zámbó — Fazekas, Göröcs, Nagy L. - Bene, Dunai II.
    Edző: Baróti Lajos.

    Csere: Daka helyett Tüske a szünetben, Dunai dr. helyett Rádi a 70. percben, Fazekas helyett Juhász a 73. percben.

    Góllövő: Máthé (53. perc).

    Szögletarány: 9:4 (7:2) az újpestiek javára.

    Régen látott nagy közönség várta a csapatokat. Érdekes volt, hogy mindkét csapat tartott a másiktól. Az újpestiek vezetői arról beszéltek a mérkőzés előtt, hogy a sok utazás erősen megviselte a játékosokat.
    Nos, az első percekben frissek, lendületesek voltak az újpestiek és ekkor a pécsiek még szemmel lá...
  72. 2016.04.24, 18:11 - Újpest FC - Ferencváros FC 1939
    A magyar KK lehet, hogy pontot tesz a Meisl Hugó elképzelései alapján létesült dijmérkőzéssorozatra. A nemzetközi feszültséget és az azok nyomán támadt különös érzékenységet ma már nehéz a sport békés vetélkedésével áthidalni. A túlhajtott nacionalizmus minden sporteseményben nemzeti érdekeket vél fölfedezni és az agyonfanatizált játékosok a küzdelmeket már nem játéknak, hanem hovatovább — háborúnak tekintik. Közép-Európa térképén is hatalmas változások történtek és az alapító államok közül ma márcsak az olasz és a magyar szövetségek vesznek részt, teljes önállósággal, a KK ügyeinek irányításában. Az olaszokat nagyon lehangolta, hogy bajnokcsapatukat és kupagyőztes együttesüket is kiverték a további küzdelmekből és egyre erőteljesebben hangoztatják, hogy a KK a mai formájában elveszítette létjogosultságát. A legforróbb kánikulában nem tudja kiváltani a közönség érdeklődését, a nehéz bajnoki idény után pedig a játékosok pihenésre vágynak. Nincs már mód arra, hogy 70.000-es tömege...
  73. 2016.04.24, 17:35 - Ferencváros FC - Újpest FC 1939
    Forrponton hevül az ezévi KK-döntő, mert elérkezett a díjmérkőzéssorozat a végkifejlődés első döntő fordulójához. Csak stílusos, hogy a kánikula is ernyesztő forrósággal önti tele a sportpályát, amelyen először sorakozik föl két magyar csapat, hogy egymásközt döntse el, melyikük Középeurópa legjobb klubegyüttese. A bajnoki idény óta az újpesti és a ferencvárosi játékosok nem juthattak pihenőhöz, mert hiszen fordulóról fordulóra kellett fokozni a teljesítményeket, sőt arra is szükség volt, hogy a kondíciót még jobban erősítsék. A trópusi hőségben néhány perces iram után a játékosok közül csak azok lesznek majd használható és küzdő tagjai a csapatoknak, akik jobb erőben vannak. Éppen ezért aligha lehet elfogadni a különböző átszámításokból eredő értékeléseket egyéni és csapatteljesítményekről, merthiszen az összehasonlítási alap csak valószínűségeken épül föl. Újpest egységesebb, küzdőképesebb, jobban összeforrt csapatnak tűnt a Beogradski ellen játszott megyeriúti mérkőzésen. A lila - f...
  74. 2016.04.24, 15:12 - UTE - Ferenczvárosi TC 1917
    Az Amerikai-úti pályán a jeles kvalitású UTE folytatta diadalmas előrenyomulását. Szép stílusban, fair mérkőzés keretében 4:1 (3:0) arányban legyőzte a FTC csapatát s értékes győzelmével biztosította a maga számára a bajnokság harmadik helyét a FTC előtt.
    Pesti Napló, 1917. június 26.
  75. 2016.04.24, 15:06 - UTE - Ferenczvárosi TC 1917
    Tegnap volt a hadimérkőzés utolsó előtti napja, a mely meghozta a döntést a harmadik-, negyedik-, valamint az utolsó hely kérdésében. Az Újpesti Torna Egyesület igazolván a múlt vasárnap Bécsben aratott fényes győzelmének a realitását, valóban elismerést követelő szép játékban 4:1 3:0 arányban legyőzte a Ferencvárosi Torna Klub csapatát. Az UTE győzelmével a hadimérkőzés harmadik helyét foglalta el 27 ponttal, a negyedik helyre utasítván a FTK-ot.
    Budapesti Hírlap, 1917. június 26.
  76. 2016.04.24, 14:59 - Ferenczvárosi TC - UTE 1916
    FTC— UTE 1:0 (0:0).

    Az Üllői-úti sporttelepen 800 főnyi közönség előtt vívta ki a FTC jól megszolgált győzelmét. A gólarány nem tünteti föl a két csapat, kvalitása között fönálló különbözetet, mert a Ferencvárosiaknak igen sok gólhelyzetük maradt kiaknázás nélkül. Az UTE védelme jól dolgozott, csatázósora ellenben ugyancsak keveset produkált. Főhibája a csapatnak, hogy a födözetsor főképpen a védőjátékra szorítkozik. A győztes gólt Iványos lőtte a második félidő 15-dik percében.
    Budapesti Hírlap, 1916. december 11.
  77. 2016.04.24, 10:00 - UTE - Ferenczvárosi TC 1914
    (A Népszigeten)
    Az újpestiek fészke, a népszigeti pálya kemény csatát látott vasárnap, amely alkalommal az UTE törzs-publikuma újra hallatott magáról. Nagyjában a közönség féktelen viselkedésének tulajdonítható hogy a vad kiáltozástól felizgatott játékosok oly gyakran átlépték a fair játék határát. Erős küzdelem folyt le, amely azonban mindvégig magánviselte a FTK fölényének jellegét. A zöld-fehérek már az első félidőben bebiztosították győzelmüket. Az UTE elért goaljaival csak a vereséget szépítette. Ennek dacára az UTE szereplése a várakozásnak megfelelő volt.

    FTK—UTE. 3:2 (2:0). Népsziget. — A FTK-ban Tóth és Weinber helyén tartalékok játszottak- A FTK az első félidőben Schlosser két goaljával ad kifejezést fölényének. Szünet után az UTE is lábra kap. Vágó két goalt is ér el amelyre Schlossernek is sikerült felelni. Bíró: Fehéry.
    Pesti Napló, 1914. június 16.
  78. 2016.04.24, 09:50 - Ferenczvárosi TC - UTE 1913
    A FTK biztos fölénynyel győzött az UTE ellen, akik abszolút fairen játszottak, sőt annyira vigyáztak, hogy még az érintkezést is kikerülték.

    FTK—UTE 5:1 (2:1). Az Üllői-uti pályán lefolyt bajnoki mérkőzést a FTK csapata biztosan nyerte. Az UTE kitiltott játékosai helyett Brenzik és Fekete szerepelt. A FTK támadásaival indul meg a mérkőzés, amelyen a vezető goalt Schlosser lőtte. Az UTE csak ritkán jut át a félvonalon. A szerencse segítette kiegyenlítő goaljának elérésében is, amelyet Müller gurított a Fritz által üresen hagyott kapuba. A goal után egy ideig tartja magát az újpesti csapat, de Pataki vezető goalja után visszaesnek. Újrakezdés után a FTK úgyszólván kapujához szegezi az UTE-t. Kazár nagyszerű védései dacára a FTK nagy könnyedséggel éri el goaljait, amelyeken Tóth és Schlosser osztozkodtak. Bíró: Fehéry.
    Pesti Napló, 1913. november 18.
  79. 2016.04.24, 09:40 - Ferenczvárosi TC - UTE 1912
    A hideg idő dacára 4—5 ezer ember kereste fel az Üllői-uti pályát. Fél egy órakor, amikor a MAK mérkőzött a NSK-val, még alig pár száz főnyi közönség volt jelen. Ez azonban folytonosan nőtt és fél kettőkor, az igazi football közönség, amelynek se hó, se fagy, de talán még az özönvíz sem képez akadályt, már ezer számban volt jelen. Kipirult arcok, dobogó lábak adták vissza a téli hangulatot.

    A bajnok-csapat, a FTK 5:1 arányú győzelmet aratott az Újpesti TE ellen. A népszigeti csapat az első félidőben igen ijedten játszott s sehogyse tudott rendes játékra leülepedni. Két tartalék hátvédje feltűnően kapkodott s ennek megfelelően nagy hibákat követett el, amit Schlosser három goal alakjában hamarosan készpénzre váltott fel. A FTK negyedik, illetve az UTE első goalja egy-egy tizenegyesből származott, ami bátran el is maradhatott volna. Ez a félidő a FTK abszolút fölényének jegyében folyt le. A második félidőben az UTE erősen összeszedte magát. Elszántan feküdt a küzdelembe...
  80. 2016.04.24, 09:15 - Ferenczvárosi TC - UTE 1911
    Ferencvárosi Torna Klub—Újpesti Torna Egyesület 7:1. Félidő 3:0. (őszszel 7:1.)

    A MAK.—NSK. mérkőzés után játszott a két csapat. A győzelmet eléggé könnyen szerezte meg a FTK. Felállás után nagy meglepetésre a fürge újpestiek diktálják a tempót. Szabó már a harmadik percben kiszökik az FTK. védelemből, de közvetlen a goal előtt feldöntik. A bíró 11-est ítél. Molnár I. rúgja a 11-est. A lövés Fritz lábáról pattan vissza a mezőnybe, ahonnan a rástartoló Molnár I. azt szerencsésen a goal fölé emeli. E goalkísérlet után a zöld-fehér csatársor lép akcióba. A támadásokat jórészt a baloldal viszi. Vagy negyedórái játék után Schlosser körülbelül negyven méternyire a goal előtt labdát kap s kényelmesen driblizve végigfut a gyengén álldogáló UTE. védelmen s védhetetlen goalt lő. A második goal után, amely tizenegyesből esik, az újpestiek mindjobban visszaesnek. Csatársoruktól egyetlen életrevaló akciót sem látunk. Egy percig sem tudta elől tartani a labdát. Pedig a FTK. védelem na...
  81. 2016.04.24, 08:56 - UTE - Ferenczvárosi TC 1910
    FTK.—UTE. 7:1.

    A Ráday-utcai pályán szokatlanul korán, egy órakor kezdődött a mérkőzés, melyen a FTK. csatársora imponáló fölénynyel, minden megerőltetés nélkül rúgta a goalokat. Az UTE. a Molnár fivérek helyett tartalékkal szerepelt, a védelem ez által nagyon meggyengült. A FTK. legjobb játékosa Borbás volt, valamennyi goal az ő kitűnő és észszerű játékának köszönhető. Schlosser három goalt rúgott, míg a többit Weisz, Varga, Weinber és Korodi rúgták. Az UTE. egyetlen goalját kavarodásból érte el. Az UTE. az első félidőben még bírta a tempót, de a második félidőben teljesen visszaesve, átadta egészen a teret a FTK.-nak, ki egykapura folyó játékot produkált. Bíró Fehéri Ákos volt.
    Pesti Napló, 1910. november 1.
  82. 2016.04.24, 08:49 - UTE - Ferenczvárosi TC 1910
    A Ferencvárosi Torna-Klub az Újpesti Torna Egyesület csapatával kerül össze. A mérkőzést a két egyesület futball vezetője közötti nézeteltérés előzte meg, a melynek következtében a F.T.K. úgy intézkedett, hogy ellenfelét a Ráday-úti versenypályára invitálta még — déli egy órára. Vendégek és vendéglátók ezek ellenére is bizonyára megmaradnak a sportszerűség kerete között és az ügynek magán a játékon nem lesz látszatja.
    Budapesti Hírlap, 1910. október 30.
  83. 2016.04.24, 08:40 - UTE - Ferenczvárosi TC 1910
    F.T.K.— U.T.E. 3:1 (félidő 2:1) — Népsziget. — Nyolcszáz főnyi közönség.

    Gyors iramú fair játék. F.T.K. briliáns formában állandó fölényben játszott. Schlosser pompás, Szeitler hosszú pihenése mellett is fényes formát mutatott. Fritznek könnyű dolga volt, Rumbold és Manglitz még nem all right. A födözetsorban Weinber kitűnő, kár hogy kiállíttatván, nem játszhatott 35 percnél többet. Koródy megközelíti régi formáját. Weisz F. a jobbszélen játszott, Kutsera egyelőre még gyönge. A csapat általában igen jó benyomást keltett. — U.T.E.-ben Kazárt kell dicsérni, hihetetlen labdákat fogott. A védelemben Rosmamn és Klein, a támadásban Goldstein jobbszélső és Vanicsek center igen jó. A csapat Molnár II. és III-al megerősödve okvetetlenül megszabadul a kiesés veszedelmétől. U.T.E. kezd, F.T.K. veszi át a támadást. 20-ik percben Bucsek váratlanul gólt lő, 24-ik percben Kuschner Kórodyra rúgja a labdát, a mely a gólba pattan. A 30-ik percben Schlosser szép gólt rúgott. — A II. fé...
  84. 2016.04.24, 08:29 - UTE - Ferenczvárosi TC 1910
    Ferencvárosi Torna Klub—Újpesti Torna Egyesület 3:1 (2:1).

    Az újpesti népszigeti pályán kissé zajos közönség előtt mérkőzött bajnokcsapatunk az UTE ellen, mely fölött biztos győzelmet is aratott. A FTK-nak — mint a jobbik csapatnak — úgy látszik szokássá vált, hogy az első goalt kapujába eressze és csak azután lát komolyan munkájához. A munkához azonban nem szabad sorozni a durvaságot, melyet egyik játékosuk — igaz, hogy nem ellenfélével szemben követte el — hanem egy ártatlan aut-bíróval szemben, aki miatt bírói beavatkozás is következett a zöld-fehérek kárára. Mindamellett győzelme elvitázhatatlan volt.
    Bíró: Kiss Gyula 33 TK.

    Szövetségi-díj. FTK. II.—UTE. II. 7:2.
    Pesti Napló, 1910. február 15.
  85. 2016.04.24, 08:21 - Ferenczvárosi TC - UTE 1909
    Ferencvárosi Torna Klub—Újpesti Torna Egyesület 6:2.

    Az UTE. vasárnapi játékával erősen megcáfolta azon róla keringő rosszakaratú híreket, amelyek az egykor kiváló csapat teljes letöréséről és feloszlásáról szóltak. Sőt csak most kezd talpra állni az egyesület, mert a vezetőség igen helyesen azon elvet tűzte ki célul, hogy inkább gyengébb legyen a csapat tudása, de a szelleme jó és romlatlan. Ily körülmények között van remény rá, hogy az UTE. csakhamar eléri azt a népszerűséget, amely a II. osztályból az I. osztályba kísérte őt.
    A vasárnapi mérkőzést meglepően nagyszámú közönség nézte végig. Mindenki az UTE. súlyos vereségét várta. A lila-fehérek azonban megemberelték magukat, nemcsak hogy kielégítő ellenállást fejtettek ki, hanem igen komoly ellenfelének mutatkoztak a legjobb magyar csapatnak.
    Az első félidőben teljesen változatos a játék és bár a FTK. három goalt ért el, éppen nem mondható, hogy az FTK. ezzel arányban fölényben lett volna. Félidő 3:0.
    Helycse...
  86. 2016.04.24, 08:08 - Ferenczvárosi TC - UTE 1908
    A F.T.K. 2:0 arányban legyőzte az U.T.E.-et. A Népszigeten nagy közönség nézte végig a legjobb magyar csapat játékát. A F.T.K. egyik játékosa közvetlenül a kezdés után megsérült és így tíz játékossal játszotta végig a mérkőzést. A F.T.K. csapata igen szépen játszott és a lehető legbiztosabb győzelmet aratta ellenfelén. Az U.T.E.-ben föltűnést keltett Kazár fényes védekezése, a ki nem egyszer a legnehezebb dolgokat hárította el a legnyugodtabb módon.(Félidő 1:0). — Az U.T.E. II. 8:1 arányban legyőzte a F.T.K. II-öt. — F.T.K. III.—U.T.E. III. 8:0.
    Budapesti Hírlap, 1908. május 12.
  87. 2016.04.24, 07:50 - UTE - Ferenczvárosi TC 1907
    Ferencvárosi Torna Club — Ujpesti Torna Egylet 5:0.
    Az újpesti népszigeti pályán folyt le a mérkőzés. A F. T. C. állandóan fölényben volt s az első félidőben egy, a második félidőben négy goalt lőtt.
    Pesti Hírlap, 1907. március 26.
  88. 2016.04.24, 07:42 - UTE - Ferenczvárosi TC 1907
    Bajnoki mérkőzés. A bajnokságban vezető helyen álló Ferencvárosi Torna-Klub vasárnap délután az Újpesti Torna-Egyesülettel tartja bajnoki mérkőzését, míg hétfőn a Tipográfia Sport-Egyesület lesz az ellenfele. Mind a két bajnoki mérkőzés az amerikai-uti versenypályán lesz és délután félnégy órakor kezdődik. A II. csapatok délután két órakor játszanak a szövetségi díjért.
    Budapesti Hírlap, 1907. március 24.
  89. 2016.04.24, 07:36 - Ferenczvárosi TC - UTE 1906
    Első osztályú bajnokság: a Ferencvárosi Torna Klub és az Újpesti Torna Egyesület mérkőzését nagy közönség nézte végig a népszigeti versenypályán. A küzdelmet az U.T.E. támadása nyitotta meg, de csakhamar a F.T.K. vette át a vezetést. Schlosser már a 9-dik percben megszerezte a vezető gólt, a melyet 11-es büntető rúgásból csakhamar kettőre szaporított. Az újpestiek rendkívül erőszakos játékba fogtak és így akarták az eredményt kiegyenlíteni. A bíró füttye minduntalan megállította a játékot és a ferencvárosiak ez által sok szabad rúgáshoz jutottak. Az első félidő eredménye 2:0. A második félidőben teljesen megváltozott a játék képe. Az U.T.E. csapata abbahagyta az erőszakosságot és valóban szép, fair játékkal iparkodott eredményhez jutni. A csatázósor pompás összejátszással dolgozott és állandóan sakkban tartotta az ellenfelet. Az U.T.E. azonban nagy felsőbbsége mellett sem tudott gólhoz jutni. Eredmény 2:0 a Ferencvárosi Torna Klub javára.
    Budapesti Hírlap, 1906. októb...
  90. 2016.04.23, 12:07 - Ferencváros FC - Újpest FC 1933
    Sok furcsa eredmény kialakulásának voltunk már szemtanúi, amióta figyelemmel kísérjük a labdarúgó-mérkőzéseket, de a csütörtöki Kupadöntőhöz hasonlóra még megközelítően sem emlékezünk. Adva volt két csapat, amelyek tíz nappal ezelőtt találkoztak utoljára és ekkor az egyik, az Újpest, a szerencsétől támogatva, nívótlan kapkodás-csapkodás után legyőzte a másikat, a már akkor is jobbnak tűnő, de esetlen-tehetetlen Ferencvárost. Világos volt, hogy a Ferencváros nagyon igyekezik majd a vereséget jóvátenni és nem volt kétséges az sem, hogy utolsó bajnoki mérkőzése előtt, az Újpest nem nagyon erőlteti majd a játékot. Mindebből következik, hogy a Ferencváros győzelme esedékes volt... de hogy az ilyen formában alakuljon ki, arra még gondolni sem lehetett és ezért az eredmény nem is meglepetésnek, de furcsaságnak hat...

    Hogy tudta a Ferencváros 11:1 arányban legyőzni az Újpestet — ez a kérdés a labdarúgósport híveit bizonyára sokáig foglalkoztatja majd. Mi a súlyos vereség okát elsősorban ab...
  91. 2016.04.23, 11:57 - Ferencváros FC - Újpest FC 1933
    Alapos revánzsot vett a Ferencváros a Magyar Kupa döntőjében

    11:1 (6:0) arányban győzte le az Újpestet — Sárosi tüneményes csatárjátéka vezette a zöld-fehéreket a hatalmas győzelemre

    Tizenkét nap leforgása alatt másodszor került szemközt a Ferencváros az Újpest csapatával. Újpesten az Újpest csapata 1:0 arányban legyőzte a Ferencvárost s ezzel elragadta tőle a bajnokságot, a Hungária-sporttelepen pedig a Ferencváros győzött 11:1 (6:0) arányban, magához hódítván egyévi védésre a Magyar Kupát.

    A két eredmény szinte példátlan eltolódást jelentene, ha figyelmen kívül hagynók a figyelmen kívül nem hagyhatókat. Eleve tudni lehetett ugyanis, hogy az Újpest erre az újabb küzdelemre nem készült fel azzal a lelki tréninggel, amellyel az első találkozónak nekiindult. Szinte látni lehetett a láthatatlan féket, amely előre leállította az újpesti erőket csak azért, hogy Újpest csapatát utolsó bajnoki ellenfelével szemben a vasárnapi mérkőzésben meglepetés ne érhesse. Ha nem...
  92. Öt gól és más semmi

    Ferencváros—Újpesti Dózsa 3:2 (1:1)

    Szolnok, tiszaligeti stadion, 17 ezer néző, v.: Pádár.

    FTC: Hajdú — Martos,Bálint,Vépi,Meggyesi,Nyilasi,Ebedli,Magyar,Pusztai,Vad,Pogány. Edző: Dalnoki Jenő.
    Ú. Dózsa: Rothelmel — Viczkó,Dunai III.,Tóth J.,Kolár,Schumann,Kellner,Bíró(Zámbó, a szünetben),Bene,Fekete,Nagy L.
    Edző: Várhidi Pál.

    A Magyar Népköztársasági Kupa döntőjének első fordulójára kisütött a nap Szolnokon, és régen látott szép számú közönség foglalt helyet a lelátókon. A házigazda Szolnoki MTE—Szarvasi Főiskolai Spartacus edzőmérkőzés, amely 2:2-re végződött, csak a hangulatot készítette elő. A csapatokat elkísérték szurkolóik, s nem sokáig váratott magára a hatalmas hangpárbaj. Az első percekben felváltva vándorolt a labda kaputól kapuig. A 11. percben Bene mintegy 20 méteres szabadrúgását védte Hajdú, a másik részről Ebedli válaszolt, de az ő szabadrúgása elakadt a sorfalon.
    A zöld-fehérek a 18. percben megszerezték a vezetést. ...
  93. A Népköztársasági Kupáért

    Ferencváros—Ú. Dózsa 3:2 (1:1)
    Szolnok, 17 000 néző, vezette: Pádár.

    Góllövők: Pogány (2), Nyilasi illetve Fekete (2).

    FERENCVÁROS: Hajdú — Martos,Bálint,Vépi,Megyesi — Nyilasi,Ebedli,Magyar — Pusztai,Vad,Pogány.
    Ú.DÓZSA: Rothermel — Viczkó,Dunai III.,Schumann,Tóth J. — Kolár,Kellner — Bíró (Zámbó,szünetben),Bene,Fekete,Nagy L.

    Óriási érdeklődés előzte meg a Magyar Népköztársasági Kupa négyes döntőjének első mérkőzését. Kiegyenlített mezőnyjáték után az 5. percben Bene lövését védte Hajdú. A berobbanó Fekete véletlenül megrúgta a kapust, egy percig állt a játék. A 11. percben Bene 18 méteres szabadrúgását hárította Hajdú. A 18. percben Rothermel rosszul mozdult egv beadásra, a labda Pogány elé pattant, a szélső lövése a bal oldali kapufáról került a hálóba (1:0). Pogány öt perc múlva ismételhetett volna, de közelről rosszul találta el a labdát. A 28. percben Kolár lövése leterítette Vépit, a játékost két percig ápolták. A 33. percbe...
  94. 2016.04.23, 09:31 - Ferencváros FC - Újpest FC 1933
    A Ferencváros 11:1-re verte Újpestet a kupadöntőben

    (Saját tudósítónktól.) Mindenki tudta, hogy a Ferencváros revánsra készül a Magyar Kupa döntőjében a bajnoki meccsen Újpesten elszenvedett 1:0-ás vereségért, de senki se hitte, hogy a reváns olyan tűzijátékot és olyan példátlan gólarányt hoz, amilyent hozott. A Ferencváros híveinek tábora, a B. Közép se hitte, mert egyszerűen faképnél hagyta csapatát, szakított a sokéves hagyományos szokással, nem jelent meg a nézőtéren.
    Tízezer néző előtt játszódott le a döntő. A Ferencvárosban Sárosi volt a center, Turay a centerhalf, egyébként ugyanazok az emberek szerepeltek, akik az újpesti vereség részesei voltak. Újpest kénytelen volt nélkülözni Pusztait és Hóryt, mert ez a két ember már más csapatban játszott az idei kupaküzdelemben, Jávor sérülése miatt maradt ki a csapatból, amelynek így Aknai volt a kapusa, P. Szabó a centere, Sas a jobbszélsője és Kiss a balösszekötője. Ugyanaz a hátvédpár és ugyanaz a halfsor játszott, amellyel szem...
  95. 2016.04.23, 09:02 - Ferencváros FC - Újpest FC 1927
    Kemény harcban nyerte a Ferencváros az idei Kupát

    Ferencváros—Újpest 3:0 (0:0)

    (Saját tudósítónktól) Úrnapján került eldöntésre az idei Magyar Kupa döntője.
    A játék komoly és méltó ellenfelek összecsapása és csupán az hendikepelte az újpestieket, hogy csatársoruk szemmel láthatóan gyöngébb volt a Ferencváros csatársoránál. A lila-fehérek drukkereit erősen 1elkesítette az újpestiek rendületlen energiája és az az impozáns teljesítmény, hogy a második félidő a góljai után még erősebb lendületbe jött a vesztes csapat.
    Újpest kezdi a játékot és jelentéktelen csatározás után Kohut rohan le a labdával. Rögtön ezután Újpest támad, Fuhrmann azonban ártalmatlanná teszi Moravcsikot. A közönség hangulata egyre túlfűtöttebbé válik, főleg az újpestiek buzdítják legénységüket és úgy látszik a lelkesítésnek megvan a hatása, mert mindkét csapat keményen és gyorsan dolgozik. Kohut tizenhatosról veszedelmesen kapura lő, amiből újabb veszélytelen korner származik. Erőteljes Újpest-támad...
  96. A Ferencvárosiak nyerték a Magyar Kupát. A megismételt döntő mérkőzésen a FTC és az
    UTE csapatai között a Ferencvárosiak nyerték él a díj ezidei védelmét a második félidőben Wagner által lőtt goallal 1:0 arányban. A FTC Szabó, Blum, Pataky és Schwarcz helyén tartalékokkal állott ki, míg az újpestieknél csupán Fogl III.
    hiányzott. A kombináció és léleknélküli játék megfelel a szezoneleji formáknak.

    Pesti Napló, 1922. augusztus 22.
  97. A labdarúgás főeseménye a kupadöntő mérkőzés, a FTC— UTE között 2:2 arányban eldöntetlenül végződött (félidő 1:1), bár a Ferencváros csapata különösen az első félidőben goalokkal volt jobb az UTE csapatánál. A mérkőzést a szabályok értelmében meg kell ismételni, ami a hosszúra húzódott football-szezon, a válogatott csapat külföldi túrája és a csapatok nyári pihenője következtében egyik egyesületre sem kellemes.

    Pesti Napló, 1922. június 20.
  98. 2016.04.22, 22:13 - Ferenczvárosi TC - UTE 1909
    A F.T.K.—U.T.E. mérkőzés csak hosszas, kemény küzdelem árán hozta meg a bajnokcsapat győzelmét. Már úgy látszott, hogy szenzációs eredménnyel záródik a küzdelem, előbb vezetnek az újpestiek, majd a kiegyenlítés után még mindig olyan szívósan ellentállottak, hogy a ferencvárosiak hívei aggódni kezdték. A játékidő vége felé azután mégis csak megtört az U.T.E. és átengedte magát a vereségnek (6:2.).

    Elsőosztályú bajnokság. — A Ferencvárosi Torna Klub 6:2 arányban (félidő 1:1) legyőzte az Újpesti Torna Egyesületet. — A W.S.K.—B.T.K. mérkőzés előtt folyt le a két csapat küzdelme, amelyben a ferencvárosiaknak csak az utolsó öt percben sikerült a mérkőzés sorsát végérvényesen a maguk javára fordítani. A F.T.K. korántsem mutatott olyan formát, mint a W.A.K. elleni játékában. Úgy tetszett, mintha várásra dolgozott volna. Az idő jó részében lanyhán,unottan működtek a játékosai és csak akkor vetették rá magukat az ellenfélre teljes erőből, amikor veszélyben forgott a győ...
  99. 2016.04.22, 21:51 - Ferenczvárosi TC - UTE 1909
    A Ferencvárosi Torna Klub 6:2 arányban legyőzte az Újpesti Torna Egyesületet (félidő 3:0).

    A népszigeti versenypályán nagy közönség gyűlt össze a ferencvárosiak játékára. Az U.T.E. ezúttal próbálta ki reorganizált csapatát és mint az eredmény mutatja, fényes sikerrel.
    A legfontosabb változás az a csapatban, hogy Kazár helyett Rapai került a kapuba. A ferencvárosiak a szokatlan és keskeny pályán nem tudták teljes képességeiket kifejteni, no meg nem is nagyon törték magukat valami óriás eredmény után. Megelégedtek egyszerű győzelemmel, hisz ez most már a bajnokságot szögezte le.

    Bíró: Izsó László volt.

    F.T.K.II. 4:2 arányban legyőzte az U.T.E. II.-őt (barátságos).
    Budapesti Hírlap, 1909. március 30.
  100. Gólszüret

    Ú. Dózsa—FTC 8:3 (4:3)
    Népstadion, 50 000 néző, vezette: Petri.

    Góllövők: Fazekas, Szabó, Fazekas, Szabó, Fazekas, Nyilasi, Fekete, Fekete, Fazekas, Törőcsik, Fazekas.

    Ú. Dózsa: Rothermel — Kellner, Dunai III., Sarlós, Tóth J.- Kolár, Tóth A. — Fazekas, Törőcsik, Fekete, Nagy L.
    FTC: Hajdú — Martos, Bálint, Rab, Viczkó — Ebedli, Nyilasi- Mucha, Pusztai, Szabó, Magyar.

    A mérkőzés kedvező kimenetele mindkét csapat számára fontos volt. A Ferencváros az elsőséget kívánta, a lilák a felzárkózást. Négy perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Fazekas forgolódott a 16-oson belül, majd félfordulattal a hosszú sarokba lőtt (1:0). Viharos zöld-fehér rohamok következtek. A 10. percben Pusztai mintaszerű elfutás után tálalt középre, Szabó még állított is egyet a labdán, majd a hálóba lőtt (1:1). Mozgalmas volt a játék, mindkét csapat bátran támadott. A 13. percben Rab óriási hibáját kihasználva Fazekas a kapuig vezette a labdát, és nem is hibázott (2:1). Egy perc...