comments

1. 
   admin heimo

   # 1

   2016.05.25, 20:42

   Csak keservesen nyert a Dózsa
   
   Újpesti Dózsa — Tatabánya 2:1 (0:0)
   
   Vezetett a Bányász — Megint Rothermel — Egyenlítés tizenegyesből — Küzdelem „minden mennyiségben”
   
   Vasárnap megállás nélkül esett, szemerkélt az eső, a Megyeri úti pálya körül tócsákban állt a víz, a játéktér mély volt, a játékosoknak minden mozdulatért alaposan meg kellett „dolgozni”. A nehéz talaj a tatabányaiaknak kedvezett.
   
   A tartalékcsapatok mérkőzésén ugyan a vendéglátók 4:0-ra simán győztek. A füves pályát kímélve ez a mérkőzés a salakpályán zajlott le. Az újpestiek tartalékcsapata ennyivel jobb is volt.
   
   Az eső ellenére vagy hatezer szurkoló állta körül a pályát és óriási hangerővel köszöntötte három óra előtt pár perccel a bajnokcsapatot. Itt-ott felharsant néhány „Hajrá Bányász!”, aztán a játékvezető, Kaposi leállította a kezdő körbe a labdát.
   
   A Tatabánya összeállítása ez volt: Rothermel — Lévai, Kovács II., Laczkó, Kovács I., Kovácshegyi, Horváth, Tóth, Sánta, Csernai, Végh.
   
   Amint várható volt, a Dózsa nagy elánnal kezdett, fergeteges rohamokat vezetett, és alig telt el tíz perc, már a negyedik szögletet rúgta. A Bányász azonban kitűnően védekezett, Lakat doktor jó receptet talált a bajnokcsapat ellen. Rothermel pedig ismét a védelem kiemelkedő tagjának bizonyult, Zámbó, Káposzta nagy lövéseit tisztázta. Az újpesti rohamokat néha csak taktikai szabálytalanságokkal sikerült megállítani; egy ilyen fault után Horváthot figyelmeztette a játékvezető.
   Az első félóra vége felé felmordult a szurkolótábor, Fazekas a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, de Kaposi „nem vette észre” — vagy tárházában ez akkor még nem számított szabálytalanságnak. Aztán Bene került óriási gólhelyzetbe, de még nyolc méterről küldött lövését is kifogta Rothermel. Perceken belül Solymosi cselezett ki két védőt, ő is csak a kapussal állt szembe, de bombája elkerülte a jobb felső sarkot.
   A Bányász a szoros, emberfogásos védekezéssel kihúzta a Dózsa „méregfogát”, és akárhogy próbálkoztak Benéék, fölényüket nem tudták gólra váltani. Még ellentámadásokra is futotta a Megyeri úton, Sánta lövését az első félidő végén Szentmihályi csak üggyel-bajjal tudta kitornázni.
   Az első negyvenöt perc után Lakat Károly dr. a fejét csóválva ment az öltözőbe, azt hajtogatva: „Sokkal jobb a Dózsa!”. De hangjában ott bújkált annak az edzőnek az elégedettsége, akiknek az utasításait a játékosok sikerrel végrehajtották.
   
   Szünet után továbbra is fölényben játszott a Dózsa, mégis a Tatabányai Bányász szerezte a találkozó első gólját. Egy formás támadást próbált Solymosi hárítani, azonban lyukat rúgott. (Az óra mutatója ekkor a második félidő nyolcadik percét jelezte.) Tóth Kálmán azonnal lecsapott az elvesztett labdára, Szentmihályi tehetetlen volt, a lövés a bal sarokban kötött ki. 1:0 a Tatabánya javára.
   Elkeseredetté vált a küzdelem, a Dózsa minden áron egyenlíteni szeretett volna. A Bányász keményen védekezett, a szurkolók nem egyszer szabálytalanságot reklamáltak, de Kaposi nem állította meg indokolatlanul az akciókat.
   Aztán jött a hatvanötödik perc. Bene a tizenhatoson belül Kovács II-re pattintotta a labdát belsővel, s az a védőjátékos kezét érte. Kaposi a 11-es pontra mutatott. (A másik oldalon Fazekas esetében ettől „eltekintett”.); Solymosi értékesítette a büntetőt. 1:1.
   A gól megzavarta az addig fegyelmezetten játszó tatabányaiakat. Két-három perc telhetett el, amikor újabb Dózsa-támadás hárítása közben Laczkó megsérült. Ennél az akciónál sem volt teljesen ura Kaposi a helyzetnek, le kellett volna fújni a játékot, hiszen Bene a 16-oson belül ütközött Laczkóval, és utána közvetlenül gólhelyzetbe került. Rothermel a megsérült védőre pillantott, sípszót várt, Bene pedig gólt lőtt. 2:1 a Dózsa javára — és ez maradt a végeredmény is.
   Laczkó elhagyta a pályát, helyére Arany állt be. Szerencsére az újabb gól nem törte le a Bányászt, és a Megyeri úton még az utolsó percekben is nagy lövéseket, védéseket láthattak a szurkolók.
   
   Kétségtelenül megérdemelten győzött az Újpesti Dózsa, a Bányász viszont meglepetésre nagyon szorossá tette a mérkőzést. (Ezzel a bajnokság nehéz rajtján túl is jutott a Tatabánya). Rothermelről a szurkolók úgy beszéltek, mint a magyar válogatott első számú esélyeséről. Laczkó — sérüléséig — sok akciót állított meg, ügyesen szedte össze a labdákat, Kovácshegyi jól mutatkozott be, mindkét Kovács dicséretet érdemel. A többiek is küzdöttek: Tóth Kálmánt, az első gól szerzőjét és Lévait kell még kiemelni.

   
   
   Dolgozók Lapja, 1970. március 17.