magyarfutball.hu

  1. 2020.12.19, 08:36 - Oroszország - Magyarország 2020
    Zhirkov meze
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1608363374_oroszorszag_magyarorszag_2020_meccs_mez.jpg
    https://www.ebay.com/itm/Match-worn-shirt-Russia-national-team-vs-Hungary-Nations-league-CSKA-Zenit/402614572799
  2. 2020.12.19, 08:27 - Debrecen, Dóczy József utca
    Az új székek már a helyükön vannak, és épül a lelátót fedő tetőszerkezet is a DEAC-pályán. A Debreceni Egyetem Dóczy József utcai sportkomplexumának felújításával az oktatás és a versenysport is új helyszíneket és jobb feltételeket

    Egyre látványosabb a DEAC-pálya megújulása: a lelátókon már elhelyezték a vadonatúj ülőhelyeket, az egyetemi futballcsapat mezének színével harmonizáló, fekete-fehér műanyagszékeket szereltek fel, a szurkolók biztonsága érdekében pedig a lelátók elé horganyzott acélkorlátokat építettek.

    A DEAC-pálya a fejlesztés révén alkalmas lesz minden másodosztályú labdarúgó-mérkőzés megrendezésére. A mindkét oldalról fedett, összesen 1600-1700 nézőt befogadó lelátókon a futballmérkőzésekre látogató drukkerek kényelmesebben, komfortosabb körülmények között biztathatják majd az egyetemi csapatot. A beruházás keretében egy új, 24 négyzetméteres, forgatható eredményjelzőt szereltek fel a sporttelepen egy interaktív Led-kivevítőfal formájában, ami nem csak a mé...
  3. 2020.12.17, 09:48 - Paksi FC - Ferencvárosi TC 2020
    Egyébként magyar szinten kifejezetten jó 65-70 percet produkált a Paks, mi pedig rutinból lehoztuk a meccset. Azért látszik, pár játékoson a mentális fáradság Töki, előtte Blazic, illetve Uzuni. Isa, Zubkov se úgy pörög mint 2 hónapja. Egy valaki viszont jó és jobb, az pedig Laidouni.
    A győzelemhez gratulálok, a fennmaradó meccseket hozzuk le győzelmekkel utána egy rövid pihenő következhet.
    ... ha már mindenki bírózik, szabójános az első gólunk előtt már két sárgát érő szabálytalanságot úszott meg. A paksi középhátvéd is megköszönheti a sporinak, hogy pályán maradhatott ma. Minket azért szépen besárgított Berke.
    És ez a Szélpál ? Már kb 30perc után mennie kellett volna zuhanyozni két sárgával !!!
    Azért ma Dini volt a legjobbunk.
    A győzelem mellett annak is örülök, hogy amikor kellett, elhelyeztünk itt-ott egy-két tüskét.
    Semmi komoly nem volt, de legalább érezte valaki a törődést, hogy amikor nem megy annyira a ...
  4. A 79. percben Vas László, a hazaiak vezetőedzője is lapot kapott.
  5. Csertői Aurél eltiltása miatt Németh Zoltán meccselt.
    A 82. percben pedig Tőkés László, a hazaiak kapusedzője is lapot kapott.
  6. Várhidi Péter helyett Kostorják Zsolt meccselt.
  7. Az eltitott Csábi József helyett Ulviczki Attila meccselt.
  8. 2020.12.13, 17:05 - BFC Siófok - Budaörsi SC 2020
    A 86. percben Márkus Tibor, a vendégek vezetőedzője is lapot kapott.
  9. 2020.12.13, 16:42 - Soroksár SC - Dorogi FC 2020
    Lipcsei Péter eltiltása miatt Milovanovics Dejan meccselt.
    Az 59. percben pedig Sitku Illés, a vendégek kit managere is lapot kapott.
  10. 2020.12.13, 16:31 - Mergl Szabolcs
    KÉT FIATAL JÁTÉKOSUNK KAPOTT PROFI SZERZŐDÉST

    A 16 éves Mergl Szabolcs Tamás és a 17 éves Gera Zalán is aláírta első profi szerződését a Fradinál.

    Komoly mérföldkőhöz érkezett két fiatal labdarúgónk karrierje, hiszen megkapták életük első profi szerződését. A 2004-es születésű kapus, Mergl Szabolcs Tamás 2011-ben lett igazolt labdarúgó Budafokon, majd 2015-től a Budapest Honvéd MFA-ban játszott. A 16 éves hálóőr 2018 augusztusában vált egyesületünk játékosává. Szabolcs az elmúlt két évben összesen 49 alkalommal lépett pályára korosztályos csapatainkban. Az idei szezonban főleg az U17-es gárdánkban játszik, de két alkalommal már az NB III-ban is pályára lépett.

    - Kiskorom óta az volt a célom, hogy egy nap profi szerződést írhassak alá egy csapatnál és most ez az álmom a Ferencvárossal beteljesült. Innen kell tovább építkeznem és képeznem magamat, kettőzött erővel fogok küzdeni a további céljaim elérése érdekében - nyilatkozta az aláírást követően Mergl Szabolcs Tamás.[/...
  11. 2020.12.13, 16:29 - Gera Zalán
    KÉT FIATAL JÁTÉKOSUNK KAPOTT PROFI SZERZŐDÉST

    A 16 éves Mergl Szabolcs Tamás és a 17 éves Gera Zalán is aláírta első profi szerződését a Fradinál.

    Komoly mérföldkőhöz érkezett két fiatal labdarúgónk karrierje, hiszen megkapták életük első profi szerződését.

    A nála egy évvel idősebb támadó, Gera Zalán 2017-ben csatlakozott klubunkhoz, amelynek utánpótláscsapataiban 2017 és 2019 között 60 mérkőzést játszott és ezeken 38 gólt szerzett. Zalán a tavalyi évet a Budapest Honvéd MFA-nál töltötte, idén nyáron csatlakozott ismét csapatunkhoz. A mostani szezonban eddig 12 mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban, ezeken öt gólt lőtt, emellett további két alkalommal az U19-ben is szerepelt, ahol egyszer volt eredményes.

    - Nagyon örülök, hogy aláírhattam életem első profi szerződését, ráadásul éppen egy ilyen komoly múlttal rendelkező klubnál, mint amilyen a Ferencváros. Nagy megtiszteltetés ehhez az egyesülethez tartozni – mondta Gera Zalán.
    2020.11.30
    https://www.fradi...
  12. Laidouni a mezőny legjobbja volt.(nem először). A múltkori gólpassz után már a gól is megjött.Somi hozta amit szokott,Batu kán meg az elmúlt pár meccsen,több gólt lőtt,mint Szigony meg az izlandi egész Fradista pályafutása alatt.:)
    Laidouni nekem is nagy kedvencemmé vált. Nagyon jól érzi a passzsávokat, amellett meg is küzd a megszerzendő labdáért. Aztán legtöbbször jól is játsza meg.
    Abszolút a legjobb igazolásunk volt, talán Uzunira mondható még ez el.
    Jól láthatóan,az elől játszók fáradtságából adódóan,elment a kreativitás.A 2. félidőben Rebrov bevetette a nyers erőt és ez bejött...
    Ma egy meglepően jó ellenfél ellen játszottunk egy jó meccset.
    Bár minden meccsen legalább ekkora ellenállás lenne.
    Tavaly a Kövesd hasonló hozzáállással gurított egy hármast nekünk.
    Ma lehoztuk 2-0-ra a meccset.
    Feel the difference.
    Én azt az egy dolgot nem értem, hogy Tokmacot, Isaelt, Blazicot, Haratint miért nem küldtük még e...
  13. Köszönjük meg a csapatnak ezt a kupaszezont!
    Nüanszokon múlott a továbjutás, de faszán helytálltunk egy ilyen csoportban!
    Büszke vagyok rátok!
    Hajrá Ferencváros!
    jól ment a csapat,de elöl ma kevés volt a minöség.
    Nem rajongok Boliért ,de jobb lett volna ,ha Boli és Töki az elejétöl egyszerre rohamoz.
    Ez el lett csalva, az a 11-es egyértelmű! Itt ennél a helyzetnél azt kell viszont mondanom, hogy hasonló esetben a legnagyobb csapatok esetén azokból 9 játékos azonnal körbeveszi a bírót a WAR miatt, kikényszerítve azt, ennek hiánya nálunk hatalmas hiba volt, még csak nem is reklamáltunk (ezt megközelítő szinten sem) érte. Ettől függetlenül a helyzeteket be kellett volna rúgni és akkor most nem erről beszélnénk. Nagyon csalódott vagyok. Minden nem nyeretlen meccs után az vagyok.
    Honnan veszitek, hogy nem nézték meg?
    De! Megnézték!
    Leírhatatlanul büszke vagyok! Szép volt fiúk!

    Lehet látni, hogy egy ilyen Kijevtől...
  14. Lemaradtam a meccsről, de ha jól értem, ondó-szabó az új kassiai.

    Gratulálok, srácok! Évekig vártuk, hogy bírói ellenszélben se legyen egy pillanatnyi kétség sem soha afelől, hogy 12 (na jó, 11+1köcsög) ellen se legyen egy pillanatig se kétséges a győzelmünk!
    Há' nemtom láttunk e már olyat, hogy a támadó rálép a védő lábfejére és elhemperedik aztán büntető. És ez csak a jéghegy csúcsa, arcátlan volt, amit művelt.
    Elől félgőzzel is számos helyzetet ki tudtunk alakítani, hátul viszont kicsit sok volt a hiba.
    Alacsony maradt a vérnyomásom, még ez a mocsok ondó sem érdekelt. Ott tartunk, hogy bírói ellenszélben is lazán vitorlázunk.
    Örülnék a tavaszi EL szereplésnek,mert ez a posvány már csak lehúzhat minket.
    Hát gyerekek, ez azért nem semmi, hogy olyan szintre jutottunk, hogy egy bajnoki meccs egy laza szombat esti kis focizgatás, ahol annyira jók vagyunk, hogy Sanyi nyugodtan beállhat az ellenfélhez, mert így is j...
  15. 2020.12.12, 17:08 - Hajdú Lajos
    A válogatottnál csak a kerettagságig jutott el, pályafutása nagy részét az akkor középcsapatnak számító Csepelben töltötte el, mégis a magyar labdarúgás legendás személyisége. Hajdú Lajos a szeretni való, tehetséges, bohém futballista megtestesítője volt, aki vetődés nélkül is tudott védeni, s rendszeresen a saját páholyában mulatott a Moulin Rouge-ban, nem véletlenül kapta a Hippi becenevet. Nemrég múlt 73 éves, de még ma is tanítja a kapuspalántákat két iskolában.
    https://magyarnemzet.hu/sport/hajdu-hippi-lajos-es-az-elet-nagyon-szeretik-egymast-9090695/
  16. A 93. percben Csertői Aurél, a vendégek vezetőedzője piros lapot kapott.
  17. A 14. percben a vendégek vezetőedzője, Várhidi Péter is lapot kapott.
  18. A 79. percben a vendégek vezetőedzőjét Csábi Józsefet is kiállították.
  19. Lipcsei Péter távollétében Dejan Milovanovics meccselt a vendégeknél.
  20. 2020.12.11, 20:46 - Szentlőrinc, Szentlőrinc SE
    A Magyar Labdarúgó Szövetség a mai nap folyamán engedélyezte klubunknak az idei utolsó két hazai bajnoki mérkőzés megrendezését a Szentlőrinci Stadionban.

    A ST. LŐRINC Kft. vezetősége az elmúlt hetekben felvette a kapcsolatot az MLSZ illetékeseivel annak érdekében, hogy a soron következő idei utolsó két hazai bajnoki mérkőzésünk itthon, a Szentlőrinci Stadionban kerülhessen megrendezésre. A kérvényünkre végül pozitív válasz érkezett a szövetségtől.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség határozatát változatlanul közöljük:

    - Kérésükre, a hozzám benyújtott hatósági határozatok és indokaik alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség ELN-182/2020 (11.25) számú határozatára történő hivatkozással engedélyt adok, hogy a hátralévő 2020.11.29-én (ellenfél: BFC Siófok), valamint a 2020.12.16-án (ellenfél: Szolnoki MÁV FC) megrendezendő hazai mérkőzéseiket a Szentlőrinci Stadionban (7940 Szentlőrinc, Eszterházy út) rendezhessék meg.

    - Ezzel együtt felhívom figyelmüket az MLSZ ELN-167/2020 (10.0...
  21. Vitleki Zoltán helyett Kirston István asszisztensedző meccselt.
  22. A 49. percben a vendégek kapusedzője, Ulviczki Attila is lapot kapott.
  23. A 76. percben a vendégek kit managere, Szabó Balázs ia lapot kapott.
  24. 2020.12.11, 13:03 - Budapest, Törekvés SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607688188_torekves_se_logo_jelveny_cimer.png
    https://www.vatera.hu/1900-torekves-sport-club-foci-egyuttes-medal-2987013473.html
  25. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607688057_magyarorszag_csehszlovakia_1978_merkozes_zaszlo.png
    https://www.vatera.hu/csehszlovakia-magyarorszag-es-a-visszavago-ket-db-meccs-zaszlo-1977-es-1978-bol-foci-ritkasag-2984217482.html
  26. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607687974_csehszlovakia_magyarorszag_1977_merkozes_zaszlo.png
    https://www.vatera.hu/csehszlovakia-magyarorszag-es-a-visszavago-ket-db-meccs-zaszlo-1977-es-1978-bol-foci-ritkasag-2984217482.html
  27. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607680072_nmetorszag_magyarorszag_1941_programfuzet_1.jpg
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607680086_nmetorszag_magyarorszag_1941_programfuzet_2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607680099_nmetorszag_magyarorszag_1941_programfuzet_3.jpg
    forrás:
    https://www.ebay.co.uk/itm/06-04-1941-Germany-Hungary-in-Cologne/383412050898
  28. 2020.12.08, 16:54 - Magyarország - Ausztria 1982
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607442833_magyarorszag_ausztria_1982_merkozes_programfuzet.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-v-Austria-Football-Programme-1982/143877886717
  29. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607442201_magyarorszag_franciaorszag_1990_merkozes_programfuzet.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-v-France-Football-Programme-1990/203212398935
  30. 2020.12.07, 10:17 - Dragóner Attila
    Dragóner Attila egy, a Guimaraes csapatában viselt meze:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/12/1607332628_dragoner_attila_guimares_mez.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Matchworn-Vitoria-SC-Guimaraes-Football-Away-Shirt-2004-17-Dragoner-Hungary/193785131480
  31. A vendégeket Várhidi Péter hiányában Kostorják Zsolt vezette.
  32. 2020.12.06, 12:55 - Soroksár SC - Pécsi MFC 2020
    A 47. percben Vas Lászlót, a vendégek vezetőedzőjét is kiállították második sárgalappal.
  33. Frimpi, Marci, Aissa, Isael és Boli kifjezetten jól focizott. Amit viszont Blazic művel hetek óta, érthetetlen. Nincs egymás után két jó passza... Mindegy, mostmár ezt a pár meccset húzzuk ki ezzel a formával, aztán remélem kipiheni...
    Nekem Laidouni játéka tetszett legjobban.Az első perctől a lefújásig hajtott,küzdött és nagyon hasznos volt.
    Bevallom bealudtam a szünetben. Egyszer felriadtam arra, hogy Hajdú B. kiabál, hogy \"Gól! Baturina!\". Gondoltam, úgy is csak álmodom, akkor alszom tovább. Erre látom 2:0-ra nyertünk. Tényleg Roko lőtte?
    Mire bemelegedtünk az MTK elfáradt.
    Gratula!
    ROLI NE ADD FEL!
    Azért jó volt látni, erőnlétileg mennyivel az Mtk előtt járunk. És az mtk a legjobb formában lévő magyar csapat, rajtunk kívül.
    Nyilván tartalékoltunk, nyilván próbálgattuk a szerdai taktikát, nyilván áldozatul esett ma az elvárt játék egyes periódusokban. Ettől függetlenül hiányérzetem marad...[/q...
  34. arra van valami magyarázat, hogy Laidouni miért mindig csere? Baromi jól szállt be ma is... és Isael miért lehet végig a pályán (lehet, hogy a satisztikák megcáfolnak, de borzalmas volt ma... is)??
    semmi értelme kisárgázni a fontos meccsről, ide akár az ifivel is ki lehetett volna állni.
    Kicsit nyugodtabban ertekelve, ha nem kapunk az elejen ket golt es Frimpi nem szabalytalankodik illetve Baturina befejeli, akkor gyozhettunk is volna!
    Az 5. meccsen fordult elő először, hogy gyakorlatilag egyetlen percig sem volt esélyünk kábé semmire.
    Ezt simán fel tudom dolgozni.
    Hétvégén agyonbasszuk a miskolciakat, ahogy szoktuk, aztán szerdán jön a döntő.
    A 2. félidőben helyenként egészen felpörögtünk, el kell hinni, hogy mi is tudunk cselezni, gyorsan passzolni, ha nem is világbajnokok szintjén, de EL szinten már igen.
    Semmit nem bánok a mai meccsből, csak HjDB nyafogása fájt.
    Olyan érzésem volt, mint amiko...
  35. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606762935_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme1.png
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606762950_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606762972_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme3.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606762986_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme4.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606762999_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme5.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1606763009_dws_amsterdam_gyori_eto_1965_programme6.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/1965-Original-European-Cup-programme-DWS-Amsterdam-v-Vasas-E-T-O-Gyor-Hungary/184552686878
  36. A Kazincbarcika vezetőedzőjét Vitelki Istvánt Kriston István helyettesítette.
  37. 2020.11.28, 14:11 - FC Ajka - Dorogi FC 2020
    A 82. percben Kis Károly, a hazaiak vezetőedzője is lapot kapott.
  38. A 21. percben Mátyus János, a vendégek vezetőedzője is lapot kapott.
  39. A két klub kérésére az MLSZ felcserélte a december 15-ére eredetileg a Pancho Arénába kiírt Mol Fehérvár FC elleni OTP Bank Liga-mérkőzésünk pályaválasztói jogát.

    Kisebb változás történt NB I-es csapatunk őszi programjában. A labdarúgó-szövetség versenybizottságának döntése értelmében Hornyák Zsolt együttese a december 15-én 20.15-re a Pancho Arénába kiírt Mol Fehérvár FC elleni bajnoki összecsapását ugyanazon időpontban a Mol Aréna Sóstóban játssza le, míg március 20-án a Pancho Arénában mérkőznek meg a felek. A változtatás a klubok közös kérésére történt, mivel a két gárda március 20-ai meccse az U21-es Európa-bajnokság idejére esik, amelynek egyik helyszíne a piros-kékek stadionja lesz.
    https://www.pfla.hu/?q=news/11006
  40. Ez egy emlékezetesen jó meccs volt, de nem tudom elnyomni a csalódásomat. Hihetetlenül jól játszottunk, volt pár zseniális teljesítmény (Frimpi, Dvali, Heister, Dini, Uzuni) de mintha a szerencse elpártolt volna tőlünk a csoportkörre. Én mindig belehalok ha kikap a Fradi, ezért nem tudok maradéktalanul örülni, szerintem kb. ugyanazt a csalódást érzem, mint amiről Uzuni beszélt a meccs utáni interjúban, hogy az öltözőben mindenki így érez.
    Aki Dinit ez után a meccs után bántja az szarjon sünt!
    Nekem ma egy játékos volt csalódás, Isa. Tudom hogy zseni, amit néha művel az elképesztő, de az utóbbi hónapokban nagyon a tudása alatt teljesít. Remélem hogy ez változik, különben szerintem még a cserepadról is kikopik.
    Többen szidták Zubkovot, szerintem ma jó volt. Vele kapcsolatban azt gondolom hogy sokan csak megszokásból bírálják, szerintem kezdi visszanyerni a formáját.
    Így meccs után még szórakoztatóbb arra gondolni hogy mi ment a kezdőcsapatos topikban. Én már megtanultam hogy b...
  41. 2020.11.25, 18:09 - Szuromi Antal
    Nagyon jól ismertem személyesen is, Berekfürdőn üzemeltetett büfét. Nagyon Kedves ember volt! Isten nyugosztalja!
    Sárközivel igen jó párost alkottak.
    Lesújtó a hír. A labdarúgás professzora volt, technikai képzettsége, játékintelligenciája, áttekintőkészsége, eleganciája kimagasló volt. Tudom, hogy Berekfürdőn élt, egy fél éve még jól volt.
    Egy kiváló sportembert és Barátot veszítettem el. Őszinte részvétem. Drága Döni nyugodj békében. Legyen Neked könnyű a föld.
    Nyugodj békében Toni legyen Neked könnyű a föld Sohasem felejtünk istenem az a csatársor Koritár Sárközi Kiss Tibi Szuromi Becsei
    https://www.facebook.com/mtk.baratikor/posts/3673221209366428
  42. 2020.11.25, 17:49 - Soroksár SC - FC Ajka 2020
    A 82. percben Tímár Ádám, a hazaiak erőnléti edzője is lapot kapott.
  43. 2020.11.23, 16:42 - Majorszky Ferenc
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/02/1612715405_p0631.jpg[/bigimg]Őt sosem hívták Horkay Ferencnek, hanem a Majorszky család neve Alsó-Horkay Majorszky. Gondolom ebből adódhat az a félreértés miszerint ő "alias Horkay Ferenc" és névváltoztatás után lett volna Majorszky Ferenc. Az Ő teljes neve Alsó-Horkai Majorszky Ferenc.
    email - unoka
  44. Az utolsó pillanatban vált csak biztossá, hogy csapatunk nem tud kiállni a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a Pécsei MFC ellen.

    Mint arról korábban beszámoltunk a kötelező koronavírus tesztek során a felnőtt együttes keretéből csak hat mezőnyjátékos, illetve egy kapus produkált negatív COVID-19 mintát, így a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának labdarúgóival kiegészülve utazott volna csapatunk Pécsre. A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi osztályának javaslata alapján azonban csapatunk nem vállalja a mérkőzést.

    Klubunk az utolsó pillanatig mindent megpróbáltunk megtenni annak érdekében, hogy a játékosok pályára lépjenek és lejátszák a mérkőzést. Jelen pandémiás helyzetben azonban az elsődleges szempont az egészség és nem a futball.

    – Mindenképp szerettünk volna a lejátszani a mérkőzést, melyen biztos, hogy a miénk lett volna az erkölcsi győzelem – mondta Baranyai Sándor, a klubunkat működtetető gazdasági Kft. ügyvezetője. – A szakmai stábbal köz...
  45. A koronavírus-járvány által letarolt együttesünkre szomszédvári rangadó vár a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozóra a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának játékosaival kiegészülve utazik el csapatunk.

    Mint arról korábban beszámoltunk a válogatott szünetben a szakmai stáb több tágjának, illetve sok labdarúgónak koronavírus-tesztje is pozitív lett, így kértük a Pécs elleni mérkőzés halasztását, amibe a baranyai klub nem egyezett bele. A meccs előtti újabb tesztelés során sajnos még három játékos produkált pozitív COVID-19 mintát, így a felnőtt keretből csak hat mezőnyjátékos, illetve egy kapus lesz bevethető vasárnap. Emiatt pedig egy kifejezetten nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen több fiatal játékossal kiegészülve készülünk a szomszédvári rangadóra. Ráadásul sem Várhidi Péter vezetőedzőnk, sem Disztl László másodedzőnk nem lehet ott a mérkőzésen. A rengeted pozitív eset miatt klubunk kérte a 18. fordulóra kiírt S...
  46. A mai meccs rávilágított arra, hogy teljesen profik vagyunk. Pont annyit játszottunk, amennyi kellett a győzelemhez. Én örülök! Mondjuk a második félidőből nem tudnék semmit felidézni, de lesz.rom. Jó volt ez így! Gratula!
    De nem akarok kilógni a sorból, úgyhogy mindenki mondjon le és minden szar és minden is!
    20-3 volt a szabálytalanságok aránya - hatalmas különbség.
    Ebből gondolom, hogy a párharcokba sem mentünk bele olyan hévvel, mint általában, vigyáztak a játékosok magukra.
    Azért az furcsa, hogy Hidi a kiesés elkerüléséről beszél úgy, hogy interjú közben is a seggén veszi a levegőt, míg Heister rögtön a meccs után teljes nyugalommal arról beszél, hogy a gólja ellenére sem biztos a helye a kezdőben a következő meccsen. Van különbség rendesen...
    Az ilyen győzelem azért jó,mert a győztest és a vesztest is idegesíti.:-))
    Ez a nézők nélküli szurkolás a legtöbb stadionba bejön, mert még Felcsúton is úgy tűnt, hogy ...
  47. 2020.11.21, 09:52 - Magyarország - Izland 2020
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605948745_magyarorszag_izland_futball_merkozes_programfuzet.png
    https://www.ebay.co.uk/itm/2020-Hungary-v-Iceland-Euro-2020-play-off-final-rare-very-few-printed/164524510329
  48. 2020.11.21, 09:50 - Magyarország - Oroszország 2020
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605948632_magyarorszag_oroszorszag_2020_futball_merkozes_programfuzet.png
    https://www.ebay.co.uk/itm/2020-Hungary-v-Russia-in-Nations-League-rare-programme-only-100-printed/164524504834
  49. 2020.11.21, 09:48 - Ausztria - Magyarország 1990
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605948483_ausztria_magyarorszag_futball_merkozaes_programfuzet.png
    https://www.ebay.co.uk/itm/Austria-v-Hungary-Football-Programme-1990/203184587703
  50. 2020.11.21, 09:37 - Martić Manuel
    Két új játékossal, Barczi Dáviddal és Manuel Marticcsal erősítette meg keretét együttesünk. Mindketten szabadon igazolható játékosként érkeztek Mezőkövesdre.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605947838_manuel_martic_mezokovesd_labdarugo_2020.png
    MANUEL MARTIC A 25 esztendős, osztrák nemzetiségű Manuel Marticsra védőként és védekező középpályásként egyaránt lehet számítani. Elsősorban osztrák klubokban futballozott, a Behamberg és a Steyr együttesében nevelkedett, majd játszott a Vorwärts Steyr, a St. Pölten és a Rapid Wien együttesében is. Legutóbb Serder Serderovhoz hasonlóan a horvát Inter Zapresic gárdájában futballozott. A Transfermarkt adatai alapján 53 mérkőzésen kapott lehetőséget az osztrák élvonalban, ahol 3 gól és 5 gólpassz szerepelt a neve mellett. Martic szintén játszott a nemzetközi kupaporondon, az Európa Ligában egy selejtezőn és 4 csoportmeccsen lépett pályára.
    2020.11.20
    https://mezokovesdzsory.hu/kozeppalyasokkal-erositettun...
  51. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605782698_magyarorszag_torokorszag_2_0_2020_nemzeti_sport_cimlap.png
  52. Şenol Güneş: Nincsenek kétségeim a játékosaim képességeivel kapcsolatban, de néha előfordul, hogy ezek nem tükröződnek a pályán. Ugyanezzel a játékosállománnyal vágunk neki a következő versenysorozatoknak is, de ez az eredmény biztosan hatással lesz ránk. Szerettünk volna nyerni és elkerülni a kiesést, azonban nem kezdtük jól a meccset. A második félidőben mi keltettük a jobb csapat benyomását, de nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Az ellenfelünk száz százalékon játszott, mi nem. A magyar csapat fizikailag és motivációban is jobb volt, így meg tudta nyerni a mérkőzést és a csoportot is.
    Gera Zoltán: Tudtuk hogy áll a szerb meccs, de megbeszéltük a szünetben nem szabad döntetlenre játszani. Még egy lapáttal rátettek a srácok, és így meg is tudtuk nyerni a meccset. Nagyszerű közösség van a csapatnál. Általában, ha egy szövetségi kapitány hiányzik, az gondot okoz. Most azonban mindegy ki ül a kispadon, mindenki tudja a dolgát. Itt nincsenek cserejáté...
  53. Szép jó reggelt Magyarország ! Rég nem látott és megélt sikerek a magyar fociban. Nagyon sokáig emlékezetes marad a 2020. BL csoportkörben a Ferencváros, EB - n a magyar válogatott, s majd jött a hab a tortán A ligás lett a nemzetek ligájában a magyar válogatott ( úgy hogy az utolsó meccset már stabilnak mondható alap játékosok: Gulácsi, Orbán, Sallai, Szoboszlai nélkül nyerte meg a törökök ellen ) s ezt kell folytatni.
    Már úgy tűnt, hogy a NL-ben a "C" divízióban kezdünk, s mire vége lett a sorozatnak, az "A"-ban találtuk magunkat. Ezt csinálják utánunk a románok!
    A sors furcsa fintora, hogy a világ egyik valaha volt legrosszabb éve, egyben a Magyar foci valaha volt legjobb éveinek az egyike.
    nemtudom ha nincs ez a fránya világjárvány akkor hogyan végzünk. De ez igy eddig fantasztikus szereplés. Ez most magasra emelte a magyar focit :) De 2021 től már legyenek nézők a stadinokban :)
    Endin azért látszott mikor beszá...
  54. 2020.11.18, 18:26 - Ajanah-Chinedu Simeon
    Középhátvédet igazoltunk!

    Újabb taggal bővült a védelem
    Aláírta szerződését klubunkkal Simeon Ajanah-Chinedu, aki legutóbb a montenegrói első osztályban futballozó OFK Titograd csapatát erősítette. Az előző évben alapembernek számított a podgoricai együttesnél, szinte majdnem minden bajnokin a kezdőben kapott helyet. Bemutatkozhatott a nemzetközi porondon is, a CSZKA Szófia elleni Európa Liga selejtezőben minden lehetséges percet a pályán töltött.

    Az 78 kilós és 183 centi magas, éppen csak 20 éves nigériai védő a jövőben az 20-as számú mezben fog szerepelni. Miután minden papír aljára rákerült a szignója, így nyilatkozott oldalunknak:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, sok jót hallottam a városról és a klubról. A srácok kedvesek, hamar befogadtak, nagyon várom a közös munkát. Szeretnék minél előbb bemutatkozni, és bízom benne, hogy jó eredményeket fogunk együtt elérni.”

    Simeon egyelőre, a jelenlegi jogszabályok miatt, nem állhat Predrag Rogan rendelkezésére, d...
  55. 2020.11.18, 17:17 - Orbán Willi
    Nagy fogás volt egy ilyen szintű, stapilan jó teljesítményt nyújtó védő a válogatottba "ingyé'".
    Meg merem kockáztatni, hogy a legjobb játékosunk a válogatottban. Világviszonylatban is benne van a 20 legjobb belső védőben. Ha Storcknak anno igent mond 2015-ben biztos vagyok benne, hogy ő sem bukott volna meg a végén. A semmiből lett egy Gulácsink és Orbánunk. Plusz felnőtt melléjük egy Sallai, Szalai és Szoboszlai. Mindez 3-4 év alatt.
    Rengeteget nyertünk vele, olyan mint valami találó ajándék. Jó korban van, még 4-6 évig topon lehet, kiegyensúlyozottan átlagon felül játszik, és nem is feltétlen a saját teljesítménye az érdekes, hanem hogy vele összeszokva, bundesligás rutint magával hozva, a többiek is jobban teljesítenek. Legjobb példa nekem a Baráth esete volt, aki Orbán mellett egészen stabilan jól játszott. Nyilván nem arról van szó hogy Willi nem képes hibázni, dehogynem, de azokat az automatizmusokat, amiket magával hoz, átadja a többieknek...
  56. Giovanni Costantino pályaedző tegnapi, újabb koronavírustesztje is negatív lett, így visszatért a válogatotthoz. Ennek megfelelően ő segíti a Marco Rossit helyettesítő Gera Zoltán munkáját a ma esti Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1329037068195033091
  57. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605613270_barry_town_bvsc_ticket_1996_uefa_cup.png
    https://www.ebay.co.uk/itm/FOOTBALL-TICKET-BARRY-TOWN-WALES-VASUTAS-BUDAPEST-HUNGARY-UEFA-CUP-20-08-1996/233783899445
  58. Szoboszlai Dominik visszatér klubcsapatához, mivel az osztrák karanténszabályok szerint csak így léphet pályára a @RedBullSalzburg hétvégi bajnoki mérkőzésén.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1328339019583926272
  59. 2020.11.16, 20:28 - Magyarország - Szerbia 2020
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605554874_magyarorszag_szerbia_1_1_2020_nemzeti_sport_cimlap.png
  60. 2020.11.16, 19:49 - Magyarország - Szerbia 2020
    Gera Zoltán: Gyorsan zajlottak az események körülöttem. Nagyon örültem már csütörtökön is a lehetőségnek, a mai mérkőzés pedig nagy élmény, egyben óriási megtiszteltetés volt a számomra. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, egyértelműen domináltuk a mérkőzést, miközben a szerbek egy helyzetből rúgtak egy gólt. A szünetben azt beszéltük meg, hogy hibára kell őket kényszeríteni, de az utolsó tíz-tizenöt percre elfáradtunk, ami egy olyan jó csapat, mint a szerb ellen, egyáltalán nem meglepő. Igazságtalan lett volna, ha kikapunk ezen a mérkőzésen. A játékosok a lefújás után csalódottak voltak, úgy érezték, hogy elég helyzetünk volt, hogy megnyerjük a találkozót. Reálisan nézve megnyerhettük volna egy komoly csapat ellen a mérkőzést. Mindenki nagyon keményen dolgozott, szerintem ez egy jó este volt. Marco Rossi azt kérte a szünetben, hogy ugyanúgy játsszunk, mint a bekapott gól előtt. Sokat kivett belőlünk az Izland elleni mérkőzés, ez ...
  61. 2020.11.16, 19:44 - Magyarország - Szerbia 2020
    Egy b csapattal amúgy nem volt ez rossz, főleg, hogy érződött, hogy kicsit tompa a csapat, a második félidőre fejben elfáradtunk. De így is nyerhettünk volna, ha kicsit pontosabbak vagyunk a végén.
    Ami viszont abszolút hiányzik a játékunkból, az egy Ugrai féle támadó, aki gyors, agresszív és akár 1v2-ben is rá meri vinni a védőkre, és jól is lő.
    Nem tudom mennyire gyengék ezek a szerb bekkek, de hogy egy Könyves Norbi féle lépegető is vagy 3-szor verte meg őket egy az egyben az elég erős
    Mi lett a szerb focival? Rendkívül jó játékosok dömpingjével együtt képtelenek csapatot alkotni...Ki érti ezt? Mennek a C divízióba? Kínos.
    Mi pedig a semmiből EB és az A div. lehetőségével. Közben a Fradi a BL-ben küzd...Hmmm
    Mégis csak megérte befektetni a pénzt?:)
    Na most vagy mindenki gyengébb lett egyszerre, vagy mi javultunk kurva sokat! Én ilyen sorozatra nem emlékszem hogy mikor volt utoljára.
    A Nemzetek Ligáját a válogatottak nagy rész...
  62. 2020.11.15, 20:34 - Magyarország - Szerbia 2020
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/7356/lovrencsics_gergo]Lovrencsics Gergőre combizomsérülés miatt már a mai mérkőzésen sem számíthat a féfi A-válogatott szakmai stábja, így a
    @Fradi_HU játékosa a Puskás Arénába induláskor elhagyta a válogatott keretét.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1328047721287208961
  63. 2020.11.15, 12:57 - Magyarország - Szerbia 2020
    A szerb labdarúgó-szövetség (FSS) hivatalos oldalán közölte, hogy a Crytal Palace szerb válogatott középpályása, Luka Milivojevic pozitív koronavírus-tesztet produkált. A 29 éves játékos az orvosi előírásoknak és az UEFA protokolljának megfelelően elhagyta a válogatott edzőtáborát, és otthoni karanténba került. Egy nappal később újabb tesztet végeztek el rajta, amely szintén pozitív eredményt hozott. A szakmai stáb többi tagja és játékosa negatív tesztet produkált, így ők Ljubisa Tumbakovic rendelkezésére állnak a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
    http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/magyar_valogatott/magyar-szerb-nemzetkozi-szinten-rutintalan-biro-fujja-a-sipot-minden-hir-az-nl-merkozesrol-itt
  64. 2020.11.15, 12:23 - Magyarország - Szerbia 2020
    Szalai Ádám az Izland elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett, amely miatt már egészen biztosan nem játszhat a Szerbia és Törökország elleni mérkőzéseken, így ma reggel visszautazott klubcsapatához.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1327911484291215360
  65. 2020.11.15, 12:22 - Magyarország - Szerbia 2020
    A férfi A-válogatott játékosainak és stábtagjainak napi tesztelésén Cosimo Inguscio pályaedző legutóbbi tesztje pozitív lett, így azonnal távozott Telkiből. Mindenki más eredménye negatív. A ma esti Szerbia elleni NL-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja a válogatottat.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1327910481718366208
  66. 2020.11.15, 11:07 - Budapest, Mátyásföldi LTC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605434822_msk_cimer_logo_jelveny.png
    https://www.vatera.hu/msk-matyas-sport-klub-jelveny-2978524907.html
    Nem lehet közük hozzájuk?
    https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/4100
  67. 2020.11.14, 21:06 - Magyarország - Szerbia 2020
    Rossi a szerbek elleni összecsapással kapcsolatban elárulta: jó pár változás lesz a vasárnapi kezdőcsapatban, néhány kényszerűségből, néhány szakmai döntés miatt.

    Ami a biztos változásokat illeti: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/7794/gulacsi_peter]Gulácsi Péter egy kisebb sérülés ellenére vállalta a játékot a sorsdöntő Izland elleni mérkőzésen, most azonban gyógyulása érdekében pár napot pihennie kell, így távozott Telkiből, mint ahogyan a csütörtöki Eb-pótselejtezőn kisebb izomhúzódást szenvedő [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25435/orban-willi]Orbán Willi is, rájuk tehát nem számíthat a szakmai stáb. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/8999/sallai_roland]Sallai Rolandnak a német karanténszabályok miatt vissza kellett mennie Németországba, ezért ő is elhagyta az edzőtábort. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25859/szalai-attila]Szalai Attilára és [url=https://www.magya...
  68. 2020.11.13, 17:41 - Magyarország - Izland 2020
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605285673_marco_rossi_magyar_izland.png
    https://www.instagram.com/p/CHgb7aEDohK/
  69. 2020.11.13, 17:30 - Magyarország - Izland 2020
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1605285009_magyarorszag_izland_2020_nemzeti_sport_cimlap.png
  70. 2020.11.13, 16:18 - Magyarország - Izland 2020
    Cosimo Inguscio: Meg voltunk kicsit szeppenve, Szoboszlai és Kalmár sem találták a ritmust. A félidőben megtaláltuk a válaszokat, így ma este semmi kritika nem érheti a teljesítményünket. A félidőben tartottunk egy videokonferenciát, megbeszéltük hol érdemes cserélni. Úgy érzem, minden döntésünket igazolták a történtek. Muszáj volt támadni, persze ilyenkor egy csapat mindig kaphat egy második gólt kontrából. Titkok nincsenek, ebben a csapatban nagy a hajlandóság arra, hogy napról napra fejlődjön. A stáb is rendkívüli munkát végez, Gera Zoltán is nagy segítséget jelentett. Itt mindenki egy célért küzd. Lépésenként kell fejlődni, és nekünk sikerült folyamatosan előrelépnünk. Sokat köszönhetek Marcónak, mert ő az első naptól kezdve behozott a stábjának. Fantasztikus, hogy három meccsen háromszor sikerült nyernem, úgyhogy én tartozom neki köszönettel, nem ő nekem. Ez a mai este a köszönetmondásé, azért, amit az elmúlt két évben elértünk.
    Erik Hamrén: Te...
  71. 2020.11.13, 16:13 - Magyarország - Izland 2020
    a meccs 85. percében én már lélekben feladtam... Utána meg fölébredtek a szomszédok...
    Szoboszlai a kapufás nagygólok mestere.
    A sokak szerint leggyengébb csoportból 4 csapat kijutott az EB-re,azért az nem rossz:)
    Azt azért illik hozzátenni, hogy az izlandiak nagyon korrekten küzdöttek. Nem tördelték a játékot, nem fetrengtek, nagyon tisztességesen játszottak. Ez igazán ritka hozzáállás a mai világban!
    A végén azért páran elkezdték a fetrengést.
    Szalai Attila nagyon jókor érkezett meg erre a szintre, meccsek óta az egyik legjobbunk. Játéka alapján topbajnokságban a helye, remélem jól fog csapatot választani.
    Ma az első félidőben pont a legrosszabb volt, 3-4 helyzetük volt az ő oldalán... De általában tényleg stabil, jó nézni a játékát :)
    Döcögösen ment ez a 3-5-2 felállás......
    Ennyit számít, ha van egy klasszis támadó a csapatban. Dominik úgy néz ki el...
  72. 2020.11.11, 21:34 - Finnbogason Kjartan
    Finnbogasonról csak az jut eszembe mint ami Priskinről, Sestakról, Djuricinről, Georgijevicről.
    Rossz igazolások akiket Böde mellé/helyett/rotálására hoztak, de sokat nem tettek hozzá. Szerencsére hogy amióta Hajnal Tomi a fő felelős az igazolásokért, nem igazán igazolunk Finnbogason kaliberű spílereket, még akkor sem ha ingyen van.
    Kjartan ugyan kupában meglőtte a magáét, de az NB1-ben a nyári MTK elleni gólpasszán kívül (Vargának adta) más értelmes momentumára nem emlékszek.
    NBII-ben mit nem adtunk volna érte... De szerencsére már nem vagyunk NBII-esek, így szart nem ért a srác nekünk.
    Legjobb momentuma itt, egy mesterhármas a harmadosztályú Sárvár ellen. Ez mindent elmond.
    Nanana, az a szegedi parádés gól se volt kutya!
    Nem elvitatva érdemeit, de a Sárvár FC elleni 3, a Sényő FC elleni 2 és a Szegedi VSE elleni 1 gólja nem biztos, hogy elég Rebrov meggyőzéséhez, de természetesen könnyebb azt állítani, hogy csa...
  73. 2020.11.11, 19:12 - Magyarország - Izland 2020
    A korábbi folyamatos negatív teszteredmények után Marco Rossi legutóbbi vizsgálata pozitív eredményt mutatott. Elkülönítése a játékosoktól, stábtagoktól azonnal megtörtént.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1326458140662050818
    Bár kapott meghívót, Arnór Ingvi Traustason nem lesz ott az izlandi labdarúgó-válogatott keretében a Magyarország elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn – jelentette be hétfőn hivatalos Twitter-csatornáján az izlandi szövetség.
    https://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/magyar-izlandi-fontos-ember-dolt-ki-az-ellenfeltol-2794111
  74. 2020.11.11, 18:57 - Uzuni Myrto
    Igaz, hogy nem volt zsákbamacska (nem mintha hallottam volna róla korábban, de tiszteletre méltó teljesítménye volt már Horvátországban is), de ritka, hogy ennyire megkedveljünk egy játékost ilyen kevés meccs alatt, hajrá Myrto, további sikerekben gazdag visszatérést kívánunk!
    Gyakorlatilag sprintban közlekedik egész meccsen és nagyon harcos. Emelett pengés gólok, gólpasszok. Úgy néz ki Rebrov egyik legfontosabb embere.
    Sok tekintetben ő is olyan, mint Dani.
    Egyszerű srác, egyszerű környezetből, elpusztíthatatlan fizikummal.
    Ráadásul a munka becsületét is ismeri kölyökkorától kezdve és nem is tudja feledni azt.
    Nyomjad Myrto, ami a csövön kifér!
    Hajnal kiutazott Lokomotiva meccsre megnézni Kastratit , aztán fölfedezte Uzunit. Néha a szerencsén is múlik. Telitalálat az biztos.
    Óriási figura, szerény, önzetlen, látni hogy kiskorában nem volt elkenyeztettve,mint a mi magyar tehetséges aranylabu gyerekeink.[/quote...
  75. A november 4-ére kiírt Soroksár- Grosics Akadémia NB2-es mérkőzés elmaradt, mivel ellenfelünk nem jelent meg a mérkőzés időpontjában. A játékvezető fél óra várakozás után lefújta a mérkőzést, de a 3 pont sorsáról csak ma született döntés.

    Az MLSZ mai döntése értelmében a mérkőzést 3-0-ás gólaránnyal a Soroksár nyerte, így játék nélkül kaptuk meg a 3 pontot. Ezzel 24 pontot gyűjtött Lipcsei Péter csapata, mellyel 16 forduló után a 9. helyen áll.
    https://www.soroksarsc.hu/news/1192-dontes-szuletett-az-elmaradt-merkozesrol
  76. A 74. percben Sándor Tamás, a vendégek vezetőedzője is lapot kapott.
  77. 2020.11.09, 17:38 - Macedónia - Magyarország 2000
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1604939870_macedonia_magyarroszag_merkozes_jegy_ticket.png
    https://www.ebay.com/itm/North-Macedonia-Football-tickets-2000-Macedonia-Hungary-disrupt-of-foog/393008561815
  78. 2020.11.09, 15:55 - Magyarország - Izland 2020
    Korlátozások a labdarúgásban is

    Az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn délelőtt bejelentett korlátozó intézkedések természetesen a labdarúgást is jelentősen mértékben érintik. A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány és a járványügyi hatóságok minden döntését végrehajtja saját területén a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében.

    A további döntéseket – például az amatőr futballra vonatkozóan – a kormányhatározat pontos részleteinek ismeretében hozza meg a szövetség elnöksége.

    A nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezett válogatott mérkőzések esetén a jegyek árát az MLSZ visszatéríti.
    2020.11.09
    https://szovetseg.mlsz.hu/hir/korlatozasok-a-labdarugasban-is
  79. Vasárnap 11:00-ás kezdettel a Nagyatádi FC csapatát fogadják fiataljaink a ZTE Ketrec pályán.

    A november 3-tól hatályos rendelkezések szerint sportrendezvényeken csak minden harmadik széken lehet majd ülni. Második csapatunk nézőtér/befogadási kapacitása nagyban csökkent.

    Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a vendég szektorban 21, míg a hazaiban 35 darab ülőhely áll majd rendelkezésre a kilátogatók számára!

    A maszk viselése és a védelmi távolság megtartása természetesen kötelező és ellenőrzés alatt lesz az esemény teljes ideje alatt.
    https://www.ztefc.hu/hu/hirek/zte-ii-szurkoloi-informaciok-
  80. Osztálykülönbség volt az első perctől. Itthon nincs jelenleg ellenfelünk (csak saját magunk, néha). Az nem zavar, hogy a második félidőben nem aláztuk meg a Kövesdet, viszont az jó lett volna, ha az önbizalomhiányos/formán kívüli embereink (Baturina, Zubkov) tudtak volna gólt lőni. Ennèl sokkal könnyebb alkalom nem lesz rá.
    Régen voltam ilyen szórakoztató meccsen. A lelátón ment a duma, mint egy edzőmeccsen. Szakadtam a röhögéstől. jajgató kövesdiknek pszichomókus kell majd. :D A csapat meg szerintem az edzőmeccseken jobban megizzadt... Elképesztő fölényben voltunk.
    Amikor elkezdte az oldal az áááááá-ááúúúú, stb viccelődést, utána már egy Zsóry játékos sem akart még csak el sem esni.
    Érdekes!
    habkönnyű győzelem egy félidő garbage time-mal, családias hangulattal a lelátón.
    remélem a válogatottak sérülés- és betegségmentesen térnek vissza, a maradóknak sikeres rekreációt kívánok.
    Ez még a harmadházhoz képest is irda...
  81. 47. perc A szünetben leszállt a köd, a nézőtérről szinte semmi nem látszik. Lentről sem sokkal több, Vad II. István a játékoskijáróba rendelte a csapatokat. Végül fél óra szünet után folytatódhat a meccs.
    http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/gyirmot--nyiregyhaza-spartacus/3613
  82. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2020/11/1604867972_greece_hungary_ticket_2015.png
    https://www.ebay.co.uk/itm/GREECE-HUNGARY-11-10-2015-QUALIFIER-UEFA-EURO-2016-UNUSED-TICKET/233773953017
  83. 2020.11.08, 20:03 - Magyarország - Izland 2020
    Az @nkosijek tájékoztatása szerint Kleinheisler Lászlónak karanténba kellett vonulnia, így nem csatlakozik a férfi A-válogatott Izland, Szerbia és Törökország ellen készülő keretéhez.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1325396175818792960
  84. 2020.11.07, 15:42 - Írország - Magyarország 1993
    Budapest, 1993. május 25., kedd (MTI) - Fülöp Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott technikai vezetője kedden délelőtt eljuttatta az MTI Sportszerkesztőségéhez azon 16 labdarúgó nevét, akiket Puskás Ferenc szövetségi kapitány figyelembe vesz a szombati, írek elleni dublini barátságos válogatott találkozón. (Az összecsapás magyar idő szerint 16.30 órakor kezdődik az ír fővárosban. A játékvezető a walesi John Lloyd; két ír partjelző segíti munkáját.)

    A Puskás-keret érdekessége: abban helyet kapott Hamar és Keresztúri, a Kispest-Honvéd FC illetve az MTK labdarúgója. Hosszú idő után nem kerettag Kiprich, Kovács K. mellőzése is némi meglepetés. Détári esete megint más...

    kapusok:
    Petry (AA Gent), Babócsy (Vasas-Smirnoff)

    mezőnyjátékosok:
    Csábi (Kispest-Honvéd FC), Lőrincz (Molenbeek), Telek (Ferencváros), Márton (Kispest-Honvéd FC), Balog T. (MTK), Répási, Bánfi, Nagy T. (mindhárom Vác FC-Samsung), Pisont (Kispest-Honvéd FC), Urbán (Waregem), Eszenyi (KV Mechelen), Duró, H...
  85. 2020.11.07, 15:40 - Izland - Magyarország 1993
    Budapest, 1993. június 10. csütörtök (MTI) - Szerdán helyi idő szerint 20 órakor lép pályára világbajnoki labdarugó selejtező mérkőzésen Reykjavikban a magyar labdarugó válogatott. Mivel az időeltolódás két óra, ez magyar idő szerint 22 órát jelent.

    Az Izland ellen készülő keretet a sérülések ,,áttekintése,, és az idegenlégiósokkal való egyeztetés miatt csak pénteken jelöli ki Puskás Ferenc szövetségi kapitány, akinek megbizatása négy mérkőzésre szól, így most utolsó alkalommal ül a kispadon.

    Az már biztos, hogy az izlandiak ellen nem lép pályára Eszenyi Dénes, a belga Mechelen labdarugója, aki megnősült és éppen nászúton tartózkodik. A további idegenlégiósok közül a szintén belga klubban, a Gentnél profiskodó Petry Zsolt, a Waregem labdarugója, Urbán Flórián, valamint a Molenbeekben játszó Lőrincz Emil ott lesz a csapatban, a többiek részvétele még kérdéses.

    A mérkőzést francia játékvezetői hármas dirigálja, a vezetőbíró Erharrel.
    Tizenhatan utaznak - ...
  86. 2020.11.07, 10:49 - Magyarország - Dánia 1988
    1988. május 3. kedd (Ritzau) - Szerdán a Népstadionban idei
    negyedik barátságos találkozóját játssza Magyarország
    labdarúgó-válogatottja, az ellenfél Izland. A sorozat következő
    állomása a jövő hét keddje, amikor - szintén a Népstadionban - 18
    órakor az EB-döntős Dánia együttese vendégszerepel a magyar nemzeti
    tizenegy ellen. Sepp Piontek, a dánok szövetségi kapitánya már
    kijelölte 18-as keretét, amely a magyar fővárosba tart.

    A Ritzau dán hírügynökségnek adott nyilatkozatában a nyugatnémet
    származású szakember elmondta: a jövő keddi 90 percet a júniusi
    Európa-bajnoki nyolcas döntő előtt jó előkészületi lehetőségnek
    tartja. Mindazonáltal messze nem legjobb összetételében érkezik a
    dán együttes.

    A holland PSV Eindhovenben játszó négy dán légiós közül csak
    Frank Arnesent engedik el, mert május 12-én holland kupadöntőben
    érdekelt a PSV, amely egyszersmind BEK-finálét is játszik ebben a
    hónapban a Benficával. A további három eindhoveni dán, Sören Lerby,
    Jan Heint...
  87. 2020.11.07, 10:43 - Magyarország - Izland 1992
    Budapest, 1992. május 29., péntek (MTI) - A csütörtöki hazaérkezést követően (szerdán a svédekkel játszottak Stockholmban) pénteken ismét gyülekeztek a magyar labdarúgó-válogatott keret tagjai a Hotel Olympiában. A Jenei Imre szövetségi kapitány vezette magyar együttes jövő szerdán 19.30 órakor a Népstadionban Izland ellen játssza első világbajnoki selejtező-mérkőzését az 1994-es vb-döntőért.

    A pénteki randevún már ott volt Limperger Zsolt is, aki a svédek elleni összecsapást Achilles-ínbántalmai miatt ,,hagyta ki,,, de most nagyon számít rá Jenei Imre. Kimaradt Kecskés Zoltán, meghívót kapott Petry Zsolt és Kovács Kálmán is - természetesen az említett Limperger mellett.

    Petry kapus csak vasárnap érkezik haza, hiszen szombaton még kupaelődöntő visszavágót játszik Belgiumban. A kerettagok névsora:

    kapusok:
    Petry, Brockhauser;

    védőjátékosok:
    Telek, Lőrincz, Limperger, Simon, Keller, Nagy T., Bognár Z.;

    középpályások:
    Pisont, Lipcsei, Kovács E., Balog T., Sal...
  88. 2020.11.07, 10:39 - Izland - Magyarország 1995
    Az A-keret (zárójelben a klub neve és a válogatottság száma):

    Birkir Kristinsson (Fram, 33), Fridrik Fridriksson (IBV, 25)
    kapusok

    Gudni Bergsson (Bolton, 61), Kristjan Jónsson (Fram, 38), Izudin Dadi Dervic (KR, 12), Sigursteinn Gislason (IA, 11), Hlynur Birgisson (Örebro, 9), Olafur Adolfsson (IA, 4)
    védők

    Olafur Thordarson (IA, 58), Runar Kristinsson (Örgryte, 46), Sigurdur Jónsson (IA, 35), Arnar Grétarsson (Breidablik, 23), Haraldur Ingólfsson (IA, 14), Gunnar Oddsson (Leiftur, 2)
    középpályások

    Arnor Gudjohnsen (Örebro, 58), Eyjolfur Sverrisson (Besiktas, 21), Arnar Gunnlaugsson (Nürnberg, 14), Bjarki Gunnlaugsson (Nürnberg, 10)
    csatárok

    Izland ebben az évben eddig csak két mérkőzést játszott. Chilében 1-1-es döntetlent ért el a vendéglátókkal szemben barátságos mérkőzésen, s játékosai büszkék lehetnek a Svédországban elért 1-1-es Eb-selejtezőre is.

    Az izlandiak egyébként tartják az utóbbi időszak 50 százalékos mérlegét, hiszen tavaly tíz mérkőzést j...
  89. 2020.11.06, 18:51 - Magyarország - Izland 2020
    Elfogytak az Izland elleni belépők

    A magyar-izlandi Eb-pótselejtezőre már nem lehet jegyet vásárolni, a Puskás Aréna befogadóképességének 30 százalékáig megtelik magyar szurkolókkal a stadion november 12-én.

    Férfi A-válogatottunk novemberi mérkőzéseire első körben kombinált belépőket lehetett vásárolni, majd november 4-én kezdődött meg a november 12-i Magyarország-Izland Eb-pótselejtező jegyeinek önálló értékesítése a megmaradt kontingensből. Az izlandiak elleni meccs jegyei ma délelőtt elfogytak, vagyis a Puskás Aréna lelátójának 30 százaléka megtelik az összecsapásra.

    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/elfogytak-az-izland-elleni-belepok
  90. 2020.11.06, 18:00 - Aleksidze Rati
    Hát ahogy én emlékszek azért még Győrben sem volt az a túl jó gyerek. Általában csere volt, a végére hozta be 10-20 percekre Pinyő, de mindig féltünk amikor beállt, hogy kibírja e kiállítás nélkül azt a 20 percet. Sok vizet nem zavart, de elég alattomos volt. Ekkor valamiért felerősödött Győrben a grúz vonal és igencsak jelen voltak az éjszakában a srácok, Völgyi, Dudás, meg ezek. Azért csak meglett valahogy legalább a bajnokság. Még az jut eszembe róla, hogy saját névre szóló VIP páholya volt a stadionban, ahol ki is volt írva go Rati go!
    Bax - https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2793411
  91. NÉZŐSZÁM-KORLÁTOZÁS A JÁRVÁNYÜGYI SZIGORÍTÁSOK UTÁN

    A jeggyel rendelkezők, és szezonbérleteseink lehetnek jelen a Mezőkövesd elleni bajnokin.

    A Magyar Kormány járványügyi szigorításai érintik az FTC soron következő hazai bajnoki mérkőzését. A kormánydöntés értelmében kizárólag minden harmadik széken ülhet néző. A korlátozás okán az FTC kizárólag azoknak teszi lehetővé a belépést a Groupama Arénában a bajnoki mérkőzéseire, már a november 8-iki Mezőkövesd elleni összecsapásra is, akik november 3., kedden estig érvényes jeggyel rendelkeztek az adott hazai bajnokira, vagy ezen időpontig megváltották éves szezonbérletüket.

    Nagyon fontos információ, hogy a korlátozások miatt összesen 5.907 szabad hely áll rendelkezésre, azonban ennél több szezonbérletet értékesítettünk. Kérjük, érkezzenek időben, mert amikor a belépések száma eléri a szabad helyek számát, a kapukat lezárjuk.

    Fontos tudnivaló, hogy a járványügyi szigorítás nézőtéri elhelyezkedésre vonatkozó kitételei...
  92. 2020.11.06, 17:10 - Kaposvár, Rákóczi Stadion
    Együttesünk a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a DEAC csapatát látja vendégül. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

    A vasárnapi összecsapásra ezúttal is csak a helyszínen, (megfelelő távolságtartás mellett és maszkban) Rákóczi-stadion jegypénztáraiban nyílik jegyvásárlási lehetőség, kizárólag készpénzzel. A jegyvásárláshoz továbbra sem kell szurkolói kártya.

    Jegyárak:

    Nagylelátó: 800 Ft
    Főépület: 1.000 Ft
    Állószektor: zárva!.
    Vendégszektor: 800 Ft
    A 14 éven aluliak ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést.

    A jegypénztárak a mérkőzés előtt 1,5 órával, jelen esetben 15.30 órakor nyitnak ki. Kérjük, a szurkolókat, hogy hosszas sorban állás elkerülése érdekében időben érkezzenek a stadionhoz.



    A hazánkban is fokozódó koronavírus-járvány miatt 2020. november negyedikétől újabb szigorító intézkedéseket vezet be Magyarország Kormánya. Az egyik, klubunkat és a labdarúgást is érintő döntés,...
  93. Korlátozott számban jöhetnek be a szurkolók

    A ma esti bajnoki összecsapással kapcsolatban konkrét számadatokról tájékoztatta honlapunkat csapatunk technikai igazgatója.
    - Mivel csak minden harmadik ülőhelyen foglalhatnak helyet szurkolók, a vendégszektorba összesen 60, a hazai lelátóra 280 drukkert engedhetünk be – tudtuk meg Hegedűs Ferenctől. – Senki nem élvez elsőbbséget, érkezési sorrendben engedjük be a szimpatizánsokat. Amint a maximális létszámot elértük, újabb szurkolók már nem jöhetnek be.
    Kérjük a szurkolókat, a rendszabályok maradéktalan betartására!
    http://aqvitalfc.hu/blog/2020/11/04/korlatozott-szamban-johetnek-be-a-szurkolok/
  94. A járványügyi helyzetre való tekintettel új szabályozások léptek életbe, 2020. november 4-től csak szigorú előírások mellett, korlátozott számban lehet sportrendezvényen szurkolni.

    Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy a Kormány - az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, azonban azóta további korlátozások léptek életbe.

    SZIGORÍTOTT SZABÁLYOK - MASZKVISELÉS, TÁVOLSÁGTARTÁS

    2020. november 4-től rendkívüli jogrendet vezetett be a Kormány számos korlátozó - többek között sportrendezvényeket is érintő - intézkedésekkel a koronavírus járvány megfékezése érdekében. A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete alapján a 3. § kitér a sportrendezvényekre, mely szerint:

    - a nézőterén a nézők
    a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
    b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem...
  95. Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat hogy többségi tulajdonosunk és csapatorvosunk egységes döntése alapján a 2020. november 8-án (vasárnap) 17:00 órára kiírt DVSC – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzés elhalasztását kezdeményeztük, melyet a DVSC írásban elutasított.

    Mivel csapatunkban 28 fő jelenleg is pozitív COVID-19 teszttel rendelkezik – és a hadra fogható fiatal játékosaink megfertőződésére, illetve az előző hetek meccsterheléséből adódó sérülések elkerülésére való tekintettel -, úgy döntöttünk hogy a hétvégi meccsre NEM utazunk el.

    Mint ahogy az bizonyára mindenki előtt ismert, a koronavírus-járvány már az elmúlt fordulókra is megtizedelte a Békéscsaba 1912 Előre keretét, de eddig még igyekeztünk eleget tenni kötelezettségeinknek a Szentlőrinc, a DVTK, a Szombathely és a Budaörs elleni mérkőzéseken, habár már akkor is csak néhány olyan játékosunk volt az első keretből, aki negatív vírustesztet tudott produkálni. Az eltelt időszak alatt a számok még rosszabb képet ...
  96. Kedves Szurkolóink!

    Mint ahogy arról már mindenki értesült, Magyarország Kormánya 2020. november 3-án újabb intézkedéseket, korlátozásokat vezetett be a SARS-Cov-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, valamint a magyar állampolgárok életének és egészségének megóvása érdekében.

    A Magyar Közlöny 2020. évi 237. számában megjelent 478/2020 (XI.3) Korm.rendelet 3.§ értelmében:

    (2) A kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők

    csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni
    (3) A kulturális és sportrendezvény során a nézők 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen

    b) a kulturális vagy sportrendezvény szünetében
    c) a kulturális vagy sportrendezvény létesítményének területén
    d) a kulturális vagy sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben
    A Kormányrendeletben leírtak betartása érdekében az F.C. Ajka Kft vezetősége az alábbi intézkedéseket hozta:

    a lelátón a ...
  97. 2020.11.06, 11:50 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Tisztelt Szurkolóink!

    A Magyar Közlöny 2020. november 3-ai számában megjelent 478/2020 (XI.3.) és a 479/2020 (XI.3.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) közül az utóbbi szigorú előírásokat tartalmaz a sportrendezvények szervezőire, azaz ránk, a Szolnoki MÁV FC-re is.

    A Rendelet szerint sportrendezvény nézőterén a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyet nem foglalhatják el, továbbá a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani. Ezen szabályozás miatt a Tiszaligeti Stadion férőhelyei is korlátozva lesznek a vasárnapi bajnoki mérkőzéstől kezdődően.

    A nyugati oldali szektorok (K, L, M) mellé megnyitjuk a kapu mögött található (H, I, J) szektorokat is, így kb. 670 férőhelyet tudunk értékesíteni szurkolóink számára, a megszokott hazai 3. és 4. pénztárnál.

    A vendégszektorba 50 fő számára tudunk jegyet értéke...
  98. Kondás Elemért, a vendégek vezetőedzőjét Igor Bogdanovics helyettesítette.
  99. A kormány legfrissebb járványügyi szigorításai a sportrendezvényeket is jelentősen érintik. Klubunk a hatóságokkal, és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel egyezteve minden lehetséges megoldást számba vett, hogy a szurkolóinkat maximálisan kiszolgáljuk.

    A kormány döntése alapján a mai Kolorcity Kazincbarcika SC - DVSC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatosan klubunk a következő intézkedéseket hozta:

    A kormányfő tegnap esti bejelentését követően a jegyértékesítést felfüggesztettük, helyszíni jegyvásárlásra NINCS lehetőség.
    A stadion befogadóképessége a korlátozások értelmében harmadára csökkent
    A bérleteseink helyét továbbra is fenntartjuk
    Mivel elővételben megváltott jegyek száma közel 150 fővel magasabb, mint a rendezvényre beengedhető nézők száma, ezért a mérkőzésre nem tud az összes jeggyel rendelkező néző belépni. A MÉRKŐZÉSRE A BEENGEDÉS ÉRKEZÉSI SORRENBEN TÖRTÉNIK - A NÉZŐK AZ ÜLŐHELYEKET SZINTÉN ÉRKEZÉSI SORRENDBEN TUDJÁK ELFOGLALNI!
    A mérkőzésre a KAPUKAT 17 ÓRÁTÓL ...
  100. 2020.11.05, 21:34 - Diósgyőri VTK - Újpest FC 2020
    Nem lesz mérkőzés pénteken

    A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtökön este hivatalos levélben arról tájékoztatta a DVTK-t, hogy az eredeti kiírás szerint pénteken 20 órakor kezdődő DVTK - Újpest mérkőzés a kiírt időpontban nem kerül megrendezésre.

    Mint ismert az Újpest FC 2020. november 4-én kelt levelében jelezte, hogy a 2020. november 6-án 20 órára kisorsolt DVTK - Újpest FC OTP Bank Liga mérkőzésen nem tud kiállni, mivel a csapatának túlnyomó része COVID19 pozitív fertőzött.

    Az MLSZ Versenybizottsága rövidesen döntést fog hozni a mérkőzésről.
    http://dvtk.eu/merkozesek/pre/13131-merkozes-Diosgyori_VTK-Ujpest_FC/20957-Nem_lesz_merkozes_penteken-cikk-labdarugas