magyarfutball.hu

  1. José Gomes: "Nem sikerült a saját játékunkat játszanunk a mai napon. Amikor megpróbáltuk, akkor is körülményesen, lassan tettük mindezt. Ellenfelünk ezúttal is remekül védekezett, nekünk pedig nem sikerült véghezvinnünk mindazt, amit elterveztünk. Lehet, hogy papíron jobb csapat vagyunk a Mladostnál, a pályán azonban ez nem mutatkozott meg. A montenegrói csapat mindent megtett a győzelemért, és meg is érdemelték a sikert. Nálunk voltak olyan játékosok, akik nem a tudásuk legjavát mutatták, akik nem tették oda magukat teljes erőbedobással. Könnyen elképzelhető, hogy ezektől a játékosoktól a következő napokban elköszönünk, hiszen az átigazolási piac még nyitva van. Erre a mai meccsre úgy kell tekintenünk, mint egy hatalmas leckére, és mindenkinek tanulnia kell belőle. Ezt figyelembe véve mostantól a hazai megmérettetésekre kell készülnünk, ahol mindent, ismétlem mindent meg kell nyernünk."

    Rakojevic Nikola: "Először is köszönök mindent a csapatnak. ...
  2. Marco Rossi: Ezt a mérkőzést a lehető leggyorsabban el kell felejteni, ugyanis sok reális következtetést nem lehet levonni a látottakból. Ahhoz, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani, kell egy ellenfél is, amely erősen és koncentráltan játszik, jó teljesítményt nyújt, ez nem volt meg. Tovább kell lépni a mai tapasztalatok után, várjuk a következő fordulót. Az jóval nehezebb feladat lesz, de igazából a magyar bajnokság bármelyik csapata ellen nehezebb dolgunk lett volna. Mai meccs jó lehetőség volt a fiatal játékosoknak. Kozma első mérkőzését játszotta a nagy csapatban az ő önbizalmának mindenféleképpen jót tett a gólszerzés. Ha a két meccset nézzük, Philip Holender volt a párharc embere, aki az akadémista játékosok közül a leginkább érett, hogy bekerüljön a következő szezonban rendszeresen a kezdő csapatba. Koncentrálnunk kell a ránk váró feladatokra, mind az Európa Ligában, mind a magyar bajnokságban. Nehéz hónapok várnak ránk.
    forrás:
    http://honvedfc.hu/hire...
  3. Mezen Ebes FC név szerepel:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373571636_ebes2.jpg
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/08/1409391761_ebes_nagynormal.55.png[/bigimg]
    forrás:
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.389323661177730.1073741870.157143471062418&type=3
  4. 2013.07.11, 12:14 - Varga József
    Ha a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/magyar_valogatott]válogatottban még valaha hátvédet játszatnak vele, akkor biztosan a sírásig röhögöm magam. :D Akkorát fog fejlődni Angliában, hogy arra szavak nincsenek, 1-2 év múlva lesz egy olyan védekező középpályásunk, aki felszántja a pályát, és 10-12 km-eket LAZÁN lefut majd!!! óriási lehetőség van benne!!!!!
    Varga most is annyit fut 1-1 meccsen, ráadásul nem is lassú tempóban. Az, hogy ezt a Fürthnél nem tudták kamatoztatni, nem az ő hibája, a Bundesligában sem született zseni az összes edző, ill. olyasmi is előfordul, hogy bár jó egy játékos és az edzője sem egy sötét ló, mégsem találják meg a közös hangot. Ilyen az élet, tovább kell lépni, és kész! No mindegy, a lényeg az, hogy Varga max. abban fog fejlődni, hogy még többet csatázik majd 1-1 meccsen, mert erre itthon nem volt rákényszerítve.
    Vargára sosem lehetett panasz ami a munkáját és munkamorálját illeti. Egy BL-csoportkör előtti meccs...
  5. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373486241_ticket_hun_cze1954.jpg
    Az 1954-es Magyarország - Csehszlovákia mérkőzés Tiszteletjegye, ami a Rákosi páholyba szólt. Csak a legkiváltságosabbak juthattak ilyen jegyhez.
    Rendkívül ritka darab!!!!!

    Fix ár 20 000 F
    Az aukció kezdete: 2013.07.07. 16:14:10
    Árverés befejezve: 2013.07.07. 21:36:52
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/egyeb_papirgyujtemeny/berlet_jegy/aranycsapat_nepstadion_belepojegy_belepo_jegy_1775338385.html
  6. 2013.07.10, 14:25 - Kisvárda, Várda SE
    Vagyis Fc Guadalajara vagy FC Barcelona:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373459073_escudo20cd20guadalajara.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373459100_fc_barcelona.jpg
  7. A lelátó bővítése miatt eltávolították a tetőszerkezetet.
  8. 2013.07.10, 13:27 - Kisvárda, Várda SE
    Új címert kap a Várda SE. A végső címerről szavazás dönt:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373455601_1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373455612_2.jpg

    itt tudtok szavazni:
    https://www.facebook.com/vardase.honlap/posts/398271980283449
  9. Cloaca Maxima:Kb 20 évvel ezelőtt volt egy MK-döntő a Népstadionban, a Picipesttel játszottunk. Számomra az volt az etalon, hogy hogyan kell profin elfújni egy meccset. A Fradi javára akkor fújt be szabálytalanságot, ha az a senki földjén történt, és nem befolyásolt semmmit, a Fradi saját 16-osánál viszont Sanyink szétfújta magát. A statisztika szerint mindkét oldal nagyjából hasonló számban szabálytalankodott, de a súlyát tekintve volt különbség...
    forrás:
    http://ulloi129.hu/2013/07/09/modosult-a-lesszabaly-ertelmezese/
  10. 2013.07.09, 17:37 - Simek Péter
    2009 - január
    Adre21: itt romaniaban a Temesvarnal azert jol ment neki.Emlekszem elso eveben amit itt toltott az egyik kozonseg kedvenc volt.Aztan egy ev utan a posztjara igazoltak egy roman valogatottat a Temesvariak,azt mar nem tudom megmondani ki volt…de utana csak ritkan kerult be a csapatba.
    Utana nem talalja a formajat ez szent,ugyhogy en sem vagyok amellett,hogy a Fradiba jojjon!

    Bali bá:Emlékszem,hogyan szerződött Erdélybe:mondták neki,hogy érdeklődik iránta egy román csapat,err ő azt mondta,hogy ha ….ennyit fizetnek,akkor megyek!Nem gondolta komolyan,de a románok azt felelték,hogy jó!A baromnak pedig mennie kellet,ha már egyszer kimondta!
    Pár éve én is örültem volna,ha jön,de most már nem kell!
    Amikor “csúcsformában” volt,akkor nem volt jó a Fradi,most hogy itt van a pénz,már érdekesek lettünk!Na neeeeeeeeee!
    Inkább Czvitkovics!!!!
    forrás:
    http://ulloi129.wordpress.com/2009/01/19/simek-hallott-a-fradi-erdeklodeserol/#more-1...
  11. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373377724_hunspa1989.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=144736182357766&set=a.144736179024433.33932.144735502357834&type=1&theater
  12. ...
    A játékoskeret mellett a pályán is lesz változás, ugyanis megszépülhet a Malomtó széli sporttelep, hiszen a centerpálya automata öntözőberendezéssel lesz ellátva, mi több, a műfüves játékterek építésének is nekilátnak a szakemberek. Ilyen tavasz után mit is írhatnánk? Vezető, edző, játékos és szurkoló is megérdemli a pozitív változást.
    forrás:
    http://fociakobon.hu/ms/node/51081
  13. Éppen javában zajlott a totóbotrány, amiben néhány játékosunk is érintett volt, amikor egy szlovák amatőr csapat edzőtáborozott Siófokon. A pálya mellett sátorokban laktak, és egy hétvégén szóltak, jó lenne játszani egyet. A játékosaink azt mondták, miért ne, és spontán módon összeálltak egy meccsre. A gond abból adódott, hogy a népsportos kollégád, az azóta elhunyt Zsiday István itt nyaralt, erre járt, és írt egy cikket a meccsről, és persze megírta azt is, hogy látta játszani Karasz Janit, Horváth Lacit, Virágh Ernőt, akik éppen az eltiltásukat töltötték, és az ebből hatalmas cirkusz lett, a végén levontak tőlünk négy pontot. Ezután nem tudtunk felkerülni az élvonalba, de megnyertük a Magyar Kupát.
    forrás:
    http://nb1.hu//hirek/horvath-karoly-futball-nelkul-nem-talalna-helyet
  14. 2013.07.05, 16:46 - Budapest, MTK Baráti kör FC
    Maccabi VAC - MTK Hungária FC labdarúgó szakosztály

    Szakosztályunk 2005 nyarán alakult az MTK Hungária FC szurkolóiból és szakosztályaként.

    A Budapest Bajnokság 4. osztályából indulva , az egyre eredményesebb szereplésnek köszönhetően ma már a 2. osztályban szerepelünk.

    Csapatunk játékosai között vannak volt válogatott, illetve NB 1-ben is szerepelt labdarúgók , akik tapasztalatukkal, tudásukkal kiváló alapot adnak az együttes gerincét alkotó zsidó fiatal labdarúgókból álló keretnek.

    Szakosztályunk 2010. őszén tárgyalásokat kezdett a Maccabi VAC vezetőségével egy esetleges egyesülésről. Úgy gondoltuk, hogy a klubok által képviselt értékrend olyannyira hasonló, hogy a szakosztály további eredményes működését leginkább az egyesült működés szolgálná. Ennek eredményeként jelenleg aláírás előtt van az a szerződés, mely biztosítja a jogi keretet egy, a Maccabi VAC égisze alatt működő és Maccabi VAC-MTK Hungária néven versenyző labdarúgó szakosztály megalakulásához.

    C...
  15. MLSZ adatbankja alapján a Zodony(utcai ESMTK Sporttelepen) utcában játszanak.
    Ezen a pályán?
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/362
  16. Ne fogjuk a kemény alapozásra kérem.

    Az első félidőt sem volt egyszerű, de a másodikat, már kész kín-szenvedés volt nézni.

    Az eredménynek örülhetünk, de büszkék nem lehetünk rá.

    Idehozunk mindenhonnan másod-harmad osztályból jól csengő neveket, amik mögött valójában semmi nincs. Egy csatárt, vagy inkább kettőt, meg valami jó irányítót még véletlen sem.

    Nem is értem mire számítanak a vezetőségben, ezzel a csapattal a legnagyobb siker az lehet, ha jelenlegi ellenfelünkön túljutunk.

    Nyertünk, és mégsem örülök, mi több, szinte szégyellem magam.

    A faxnak kell 15 új játékos a szezon elején, főleg egy aránylag jól összeállt tavaszi csapatba?
    Kell egy amolyan Pirlo féle játékos (Dvéri volt talán az utolsó ilyen!!!!), Sándornál jobb persze, és rendes, tökös csatár, nem csellel próbálkozó (már ez is valami) törpék. Kivéve ha Messinek hívják......
    Persze akik imserik a Vidi 'okosait', nem csodálkoznak ezen.

    Elnézést kérek ha többet várta...
  17. Egy kicsit más az aktuális Mladost címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1373017756_imgb1405_rakojevic.jpg
  18. Gratula a csapatnak!Szerintem azért nem rúgtak több gólt,mert 4 rúgottnál még azt mondja a fotel:Kint rúgtak egy négyest,itthon biztos elintézik őket 6-7-góllal,ezt meg kell nézni.Ha kint rendezik őket le 6-7-tel,akkor meg azt:Ez már sima ügy,most már csak a cipőjüket fogják a pályára küldeni.
    Viszont az ellenfél szurkolóinak is kijár a tisztelet!Nem tudom,hogy melyik hazai tábor énekelne még 1:4-nél is.Persze mivel nem tudok szerbül,tőlem még az anyjukat is szidhatták!Énekelve.


    Szép volt Fiúk! Az elején kicsit megijedtem, de szerencsére a montenegróiaknak lett igazuk, az első mérkőzésen eldöntötték a párharc sorsát! Holender fantasztikus volt, ha kicsit rutinosabb, a 2+2-es mutatója 3+3 lett volna. King is jó volt, őt én egy sorral előrébb játszatnám, hátul veszélyes lehet a szertelensége. Diaby helyett Bobált kellene játszatni. Nagy gratula szurkolóinknak is!

    Nem egy erős ellenfél, de mégiscsak tét meccs volt, nem edzőmeccs, ráadásul ideg...
  19. Vasilje Jovovic: Jól kezdtünk, az első 20 percben jól is játszottunk. Ezután a Honvéd ritmust váltott, és ekkor már nem tudtuk őket követni. Nagyon jól játszottak, teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

    Marco Rossi: A fociban ugyan minden megtörténhet, de nagy előnyt szereztünk. Az utolsó 20 percben nem koncentráltunk eléggé, a Celik ekkor 2-3 olyan helyzetet is kialakított, amelyekből nagyobb baj is lehetett volna. Ezt a periódust leszámítva elégedett vagyok a látottakkal. Ha ezek után nem jutunk tovább, akkor szégyellhetjük magunkat.
    forrás:
    http://honvedfc.hu/hirek/9524
  20. José Gomes: "A mai játék messze volt attól, amit látni szeretnék. Az ellenfél nagyon felkészült erre a találkozóra, ráadásul a csatárukat is kicserélték. Jól kezdődött számukra a meccs, gyorsan vezetést szereztek, utána pedig nagyon szervezetten védekeztek. Nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, akik ennyire betömörülnek a saját kapujuk előterébe. Persze az ilyen védelem ellen is megvan a megfelelő játékstílus, melynek alapja a kreativitás és a gyorsaság. Ez ma azonban hiányzott a játékunkból. Még nagyon a szezon elején járunk, tovább kell fejlődnünk. Ehhez pedig még egy kis időre szükségünk van. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón már jobban fogunk játszani."

    Nikola Rakojevic: "A mutatott játékkal elégedett vagyok. A Videoton FC nálunk jobb csapat, ez a labdabirtoklásban is látszódott. A kontráink nem voltak veszélyesek, ráadásul mindkét gólt a saját hibánkból kaptuk. Tudtuk, hogy a Videoton FC pontrúgásai életveszélyesek, mégis két alkalomma...
  21. 2013.07.03, 14:26 - Lázár Pál
    2012.augusztus
    Néha bénázik, csöppet fogalmatlan. Súlytalan komoly balszélsők ellen, bár jobb pillanatai egyikében még magát Affelayt is elég rendesen tartani bírta. Felőlem menjen Debrecenbe, de a Brügge szélsői oda járnak majd rá beadni...

    Akkor se ő volt az isten nekem, hanem tartottam a véleményemet róla, ami pont ez volt, csak a többség mondta az ellenkezőjét. Egyik jó ismerősöm, korábbi Vidi-játékos mesélte, hogy a menedzsere izzadt a félelemtől, hogy a szerződés aláírása előtt esetleg megnéznek róla egy videófelvételt, összeállítást a törökök, mert ő is pontosan tudta, hogy támadni tud, de védekezni aligha, ezért egy jó beadó wingernek sokkal többet ér mint hátvédnek. Sokszor fogtam a fejemet, hogy úr isten, már megint csavarják Pali helyéről be a labdát, mert fent maradt a támadással, és többször is emberfölényben kontráztak le minket a posztján.
    NB1-re még ok, de nemzetközi szinten karcsú.
    Azt becsülöm benne, amikor buktuk a kupadöntőt a Kecsó ellen...
  22. 2013.07.03, 11:09 - Debrecen, Új DVSC Stadion
    Ezen a címen megy egész nap:
    http://www.nagyerdeistadion.hu/online2
  23. 2013.07.02, 21:19 - Budapest, ASR-Gázművek MTE
    Új címerre is számíthatunk?
  24. 2013.07.02, 20:47 - Budapest, Szufla FC SE
    Szeretnék egy pár szót mondani a jövővel kapcsolatban. Sajnos azt kell mondjam nektek, hogy a Szufla sajnos kevés volt ebben szezonban mind anyagilag mind erőben egyaránt.
    Ezért a következő szezont nem tudom egyedül bevállalni mint önálló csapatvezető. De nehogy valaki mindjárt a legrosszabbra gondoljon nem akarom teljesen feladni csak a felállás fog megváltozni egy kicsit. Beszéltem az Ősz Andrissal… „tudjátok ő a Kormányőr SE elnöke”…és sikerült megegyezni vele abban, hogy az ő egyesületében és irányításával csináljunk egy BLSZ IV csapatot. Ez annyit jelent, hogy teljes egészében hozzá fogunk tartozni mint anyagilag mind emberileg. Részletesen elmondok mindent azonnal itt és Július 18-án is az első edzésen amit közösen fogunk végezni a BLSZ III. csapat játékosaival..

    Tehát!!!!!!!!
    Mint mondtam nagyban nem fog változni a csapat ütemterve…mi szerint is a heti két edzés megmarad, hétvégén pedig bajnoki. Ezek a már bevált napokon lesznek ami edzésekre vetítve a KEDD-C...
  25. 2013.07.02, 18:19 - Fülek, Füleki VKSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1372781939_fulek.jpg
    via:
    machine - http://ulloi129.hu/2013/07/02/svab-megfelet-cottbusban/
  26. 2013.07.02, 16:32 - Budapest, HunReál SC
    Szeptember 1-én vagy 2-án kezdünk az új otthoni pályánkon, a Láng pályán. Az ellenfél a Herkules lesz. Sajnos még lekötött időpontunk nincs, csak a hétvége a biztos. Folyamatosan feltesszük a lekötött időpontokat, figyeljétek!
    Remélhetőleg mára már mindenkinek rendben van az igazolása és a sportorvosija!
    Hajrá Hunreál!
    forrás:
    2012-08-23
    http://www.hunrealsc.hu/?p=413
  27. 2013.07.02, 12:30 - Ózd, Ózdi Városi Stadion
    A nézőcsúcs meccse:
    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qB5xBe2CmVY
  28. Meghívásos közbeszerzési eljárás indul az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére, a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére pedig nyílt nemzetközi tervpályázatot ír ki a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

    Az NSK keddi közleménye szerint a két létesítménynél lezárult a rekonstrukció megkezdéséhez szükséges szerzői jogi vizsgálat, s mivel a Velodrom esetében "nem állapítható meg a tervek jogtulajdonosának kiléte", nyílt nemzetközi építészeti tervpályázat indul a tervek elkészítésére. A kiírás pontos részleteiről a közeljövőben születik döntés.

    Az új Puskás Stadionnál egyértelműen be lehet azonosítani a tervek jogtulajdonosát, így a törvényi előírásoknak megfelelően a meghívásos közbeszerzési eljárásra az eredeti terveket készítő Középülettervező Vállalat jogutódja, a Közti Zrt. kapott meghívást.

    Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világo...
  29. 2013.07.02, 11:57 - Budapest, XIV. ker., Millenáris
    Meghívásos közbeszerzési eljárás indul az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére, a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére pedig nyílt nemzetközi tervpályázatot ír ki a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

    Az NSK keddi közleménye szerint a két létesítménynél lezárult a rekonstrukció megkezdéséhez szükséges szerzői jogi vizsgálat, s mivel a Velodrom esetében "nem állapítható meg a tervek jogtulajdonosának kiléte", nyílt nemzetközi építészeti tervpályázat indul a tervek elkészítésére. A kiírás pontos részleteiről a közeljövőben születik döntés.

    Az új Puskás Stadionnál egyértelműen be lehet azonosítani a tervek jogtulajdonosát, így a törvényi előírásoknak megfelelően a meghívásos közbeszerzési eljárásra az eredeti terveket készítő Középülettervező Vállalat jogutódja, a Közti Zrt. kapott meghívást.

    Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világo...
  30. 1. Kistarcsa 38
    2. Kerepes 33
    3. Veresegyház 25
    via Tóth Áron
  31. 2013.06.30, 12:58 - Tárnok, Tárnok Községi SK
    A megyei harmadosztályban is indulnak a zöld-fehérek * Hatodik helyen zártak a hölgyek Százhalombattán

    Immár két felnőtt férfi csapattal Pest megyében. És ez nem vicc, ugyanis az I. osztályban 34 ponttal a 11. helyen záró Tárnok-Bolha KSK a következő, 2013/2014-es évadban a megyei harmadik vonalban is indít csapatot.

    Amint azt az egyesület hivatalos Facebook-oldalán közölte, a Tárnok-Bolha KSK segítségével és támogatásával a megyei III. osztályba nevező csapat gerincét korábbi tárnoki játékosok, valamint a vonzáskörzetből érkező futballisták fogják alkotni, mégpedig az öregfiúk-csapat kiváló játékosa, Schrenck Rajmund szakmai irányítása mellett. A társulat heti két edzéssel készül majd az új bajnoki évre, amelynek első tréningjére július 11-én, csütörtökön, 19 órakor kerül sor.

    A klubbal kapcsolatos további információ, hogy a Tárnok női együttese kispályás tornán húzott dresszt Százhalombattán, amelyet a Hegyvidék-Kerepes nyert meg a Retró és a Diósd előtt. Negyedikként...
  32. 2013.06.29, 15:02 - Vác, Ligeti Stadion
    A kis műfüves pálya építésével megszűnt gyakorlatilag a futópálya.
    Tudja valaki, hogy mikor épült? (2011/2012/2013?)
  33. 2013.06.29, 13:29 - Nagyberki, FC Nagyberki
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372505353_fc_nagyberki_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://fcnagyberki.hupont.hu/
  34. 2013.06.29, 13:22 - Cserépfalu, Cserépfalu KSE
    A facebook oldalukon ezt a címert használják április óta a lentebbi helyett:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372504876_cserep.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.147638878609996.28128.147638631943354&type=3
  35. 2013.06.29, 10:09 - Ausztria - Magyarország 1976
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372493353_au76.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Austria-Hungary-programme-1976-/221246764673
  36. A pálya a Kraszna parton volt, kicsi, de annál hangulatosabb. Egyik oldalon két fa lelátó, a másik oldalon pedig a töltés. A főútról az egészet takarta egy évek óta romokban álló szálloda maradványa. Mivel a helyi gárda többnyire harmadosztályban serénykedett, így nagy dolog volt, hogy egy elsőosztályú csapat látogat hozzájuk. A város lázban égett, össze is préselődött 1400 néző a kerítések tövében. A pályát egyébként azóta már lebontották, jelenleg egy fürdő áll a helyén... Nagyapámmal rengeteget fociztunk kint rajta, így egy picit szívhez is nőtt, de hát a mai kor szellemének megfelelően az üzleti érdekek kivégezték ezt is, mint oly sok mindent...

    A meccsről ami megmaradt, az Sándor Tamás mesterhármasa és a 10 részeg Red Frontos :) A DVSC itt kezdte meg csodálatos őszi menetelését, nekem pedig ez volt az első meccsem.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372492784_vndvsc.jpg
    forrás:
    http://vagohidutca.blogspot.hu/2013/06/1993-vasarosnameny-dvs...
  37. Pályabejárás:
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Nc9sImhDV-Q
  38. 2013.06.28, 17:19 - Sződliget, Sződligeti SMTE
    Egy év után ismét színre lép a Kék Duna SE

    Egy évnyi kihagyást követően ismét elindul a Pest megyei III. osztályban a Kék Duna SE együttese.

    A korábban Sződligeten szereplő klub a nyáron székhelyet váltott, ősztől immár Vácott fogadja ellenfeleit. A csapat edzője továbbra is Győri Tamás lesz, aki legutóbb Kosdon dolgozott. A csapat július 11-én, csütörtökön kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.
    2013-06-28
    forrás:
    http://www.sport-szelet.hu/?us=news_u&nid=3122
  39. Felsőpakonyból hozzák Jánoshidára a gyeptéglát

    Két éve nem tudta Jánoshidán játszani hazai mérkőzéseit a település focicsapata a helyi futballpálya rossz állapota miatt.

    A település most közel 13,7 millió forintot nyert egy belügyminisztériumi pályázaton a labdarúgó pálya felújítására, rendbetételére. A közeljövőben meg is kezdődhetnek az előkészítő munkálatok a területen. Mint azt Eszes Béla polgármester elmondta, egy gyeptéglázott pályát alakítanak ki, amelyen az első mérkőzést várhatóan tavasszal játszhatják a megyei első osztályban focizó jánoshidaiak.

    Érdekesség, hogy a gyeptéglákat Felsőpakonyból rendelik meg. Mint ismert onnan szállították a foci Európa Bajnokság egyik lengyelországi helyszínére is a gyepet.

    – Reménykedünk abban, hogy tavasszal már jó minőségű gyepen játszhatnak focistáink – tette hozzá a polgármester.
    A pályázati önerő négy millió forintos összegét a helyi sportegyesület elnöke biztosította.
    2012-09-19
    http://www.szoljon.hu/jasz...
  40. Szombaton a jánoshidai pálya avatására volt hivatalos az Újpest öregfiúk-csapata, Ambrus Imre együttese pedig a várakozásoknak megfelelve el is hozta az aranyérmet a hazaiak és a Hajdújárás részvételével rendezett villámtornáról.

    Továbbra sem pihennek az újpesti öregfiúk, hiszen az őcsényi bemutatómeccs után ezúttal Jánoshidára utaztak Fehér Csabáék, ahol kettő órakor Eszes Béla polgármester ünnepélyes keretek között közel ötszáz néző előtt megnyitotta a villámtornát

    A beszéd után a polgármester gyorsan átöltözött, hiszen ő is pályára lépett a hazaiak öregfiúk együttesében, akik az első mérkőzésen végül vereséget szenvedtek a hajdújárásiaktól.

    A második negyvenperces mérkőzésen csapatunk játszott az első meccs győztese ellen, és a hatodik percben már meg is szereztük a vezetést Egressy Gábor révén, aki négy perccel később már második góljának örülhetett. Ezt követően tíz perc alatt az Újpest FC hamarosan munkába álló vezetőedzője, Kozma István duplázott, rajta kí...
  41. 2013.06.28, 15:30 - Székesfehérvár, Videoton FC
    Egy apróbb változást eszközöltek a címeren. A kék vár helyett fehér lett (fehérvár?).
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372426152_fehervar.jpg[/bigimg]
    Így szerepel már mind a hivatalos honlapon mind az összes promo képen (facebook).

    panaszkodnak is rá itt:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=574441145912027&set=a.149046085118204.26261.105327719490041&type=1&theater
    és itt:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=574437675912374&set=a.149046085118204.26261.105327719490041&type=1&theater
  42. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372426015_vidimladost.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=574915669197908&set=a.359789194043891.79269.105327719490041&type=1&theater
  43. Mint az Európa Liga küzdelmeinek hétfői sorsolása után egyből jeleztük, a Budapest Honvéd ellenfelének, a Cselik Niksicsnek annyira kicsi a stadionja (2000 férőhelyes), hogy biztosra vehető, az UEFA nem engedi, hogy abban nemzetközi kupameccseket rendezzenek. Az európai szövetség így is tett, így a kispestiek az odavágón a Gradski Stadionban lépnek pályára, amely létesítmény 5200 ülőhellyel rendelkezik.
    forrás:
    http://www.nb1.hu/hirek/honved-niksics-ketszer-ulohelyen-az-ultrak
  44. 1926-ban Soroksáron is megalakult az akkori divatnak megfelelően egy profi csapat a SAC legjobb játékosaiból, Soroksári FC néven és a profi II. osztályba nyert besorolást mig a SAC továbbra is az amatőrök között szerepelt. 1932-ben sikerült kivivni a feljutást a legjobb profik közé. Ez a siker igazi helyi összefogás eredménye volt amely a bajnoki nyitányra új stadiont is varázsolt Soroksárra. A bennmaradást azonban nem sikerült kiharcolni.
    forrás:
    sjose - http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=5532&na_step=30&t=9065992&na_order=
  45. Erre a meccsre írják, hogy játék nélkül kapta a Fradi a 2 pontot. Akkor mi az igazság?
    1913.05.25, Népsziget, UTE-FTC 2:4
    Csendes Levente gyűjtése
  46. 2013.06.26, 21:21 - Mészöly Kálmán
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/04/1492536423_meszolykalmanvasasportre.jpg[/bigimg]
    forrás:
    World Soccer, 1971. december
    http://www.ebay.co.uk/itm/Dec1971-World-Soccer-magazine-Kalman-Meszoly-Vasas-cover-/390616647064
  47. 2013.06.26, 21:16 - Budapest, Elzett SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372274148_elzett.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/elzett_s_k_regi_sport_jelveny_1768942370.html
  48. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372243724_stea.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/MTK-Steaua-Romania-programme-1987-/221246351899?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item33834f6a1b&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  49. 2013.06.25, 21:59 - Sebők József
    A mai nap a LENTI TORNA EGYLET vezetősége úgy döntött, hogy Sebők Józsefet kéri fel az új idényre játékos-edzőnek. Az érintett a feladatot elfogadta. Sok sikert! Hajrá Lenti!!
    forrás:
    https://www.facebook.com/lenti.te.5/posts/537233579669225
  50. 2013.06.25, 14:49 - Moldova - Magyarország 2011
    Egervári Sándor szövetségi kapitány döntése értelmében Halmosi Péter és Fehér Zoltán visszatért klubjához, végül Lipták Zoltán sem tartott a társakkal, mivel még hétfőn reggel is fájt a lába, melyre rúgást kapott a svédek ellen pénteken 2-1-re megnyert találkozón.
    forrás:
    2011-09-05
    http://www.telesport.hu/Hirek/2011/09/05/14/Egy_jatekossal_csokkent_a_Moldova_elleni_keret_.aspx
  51. Hivatalos: július 4-én, Sóstón kezdjük az Európa Ligát

    Az UEFA döntése értelmében az FK Mladost Podgorica elleni párharc első meccse lesz Székesfehérváron, a második - július 11-én - Podgoricában.

    Előzmények
    A 2013-2014-es Európa Liga első és második selejtezőkörének sorsolását hétfőn tartották Nyonban. Az első körben a montenegrói FK Mladost Podgorica csapatát kaptuk ellenfélnek, az első meccset eredetileg idegenben játszottuk volna. Azonban a szintén EL-résztvevő FK Rudar Pljevljának is hazai pályás kezdést sorsoltak, és ők ugyanabban a stadionban vívják majd meccseiket, amelyikben a mi ellenfelünk, hiszen az FK Mladost Podgorica 1500 férőhelyes otthona nem alkalmas EL-mérkőzésre, ezért albérletbe kényszerül a Rudar pályájára. Ráadásként a Honvéd a harmadik montenegrói együttest, az FK Čelik Nikšić gárdáját kapta, ugyancsak idegenbeli kezdéssel. A dupla ütközés miatt az első mérkőzések helyszínének módosítására volt szükség.
    A döntés
    Kedden arról döntött az UEFA, hogy...
  52. 2013.06.24, 20:26 - Takács Ákos
    2005-09-27
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25970]Kaszás Pál (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Egy nagyon céltudatos, kiváló fizikai képességekkel rendelkező szorgalmas fiúnak ismertem meg, akinek teljesítménye már tizenhárom éves korában is arra engedett következtetni, hogy valószínűleg élsportoló lesz belőle. Csapatomban védőként szerepelt, mégis gyakran az ő gólja döntött el javukra egy-egy mérkőzést. Egy olaszországi utánpótlás tornán például úgy választották a viadal legjobb játékosának, hogy sérülés miatt a döntőben nem léphetett pályára.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/694/rakosi_gyula]Rákosi Gyula (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Ákos példája is bizonyítja, hogy érdemes bátran a fiatalokhoz nyúlni. Bár már tizenévesen is kitűnt játékával, példamutató hozzáállásával, sokáig nem vették figyelembe az első csapatnál, így többször is felmerült, hogy más együttesnél próbálkozzon. Az elmúlt hónapokban bebizonyított...
  53. 2013.06.24, 20:23 - Laczkó Zsolt
    2005-09-27
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25970/kaszas-pal]Kaszás Pál (első edzője a Ferencvárosnál)
    Az első edzője voltam a Ferencvárosnál, négy évig dolgoztunk együtt. Emlékszem, volt olyan félév, amikor szinte egyedül vitte a "hátán" a csapatot. Egy térdműtétet követően nagy lemaradása volt a többiekkel szemben, amit aztán átlagon felüli szorgalommal és fegyelmezettséggel gyorsan be is pótolt. Legfőbb erényei a töretlen küzdőszellem, a fizikai képességei, gyorsasága, az ereje, illetve kiváló ballába van.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/71/albert_florian_ifj]Ifj. Albert Flórián (egykori edzője a Ferencvárosnál)
    Meggyőződésem, hogy jóval több van benne, mint amit eddig mutatott. Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor az ember beleharap egy gyümölcsbe, és érzi, hogy bár finom, még nyers – idővel azonban zamatossá válik…

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10375/dzurjak_jozsef]Dzurják Józse...
  54. https://www.facebook.com/events/515627108506861/
  55. Változott Kecskeméten a címer? A hivatalos honlap fejlécében ez szerepel:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/01/1389004377_kte.jpg
  56. https://www.facebook.com/events/550626798327380/
  57. https://www.facebook.com/events/155361207985264/
  58. 2013.06.21, 16:31 - Kaposvár, Rákóczi Stadion
    2013.05.30
    Az NB I-es labdarúgó-bajnokság ugyan csak a hét végén ér véget, mégis elkezdődött a jövő építése a Rákóczi háza táján. A kaposvári stadionban például elindult a gyepszőnyeg cseréje. A fiúk pénteken 19 órától a Ferencváros ellen játszák utolsó mérkőzésüket.

    Ha az időjárás megengedi, a jövő héten már új gyepszőnyeg lesz a kaposvári standionban. Először egy speciális géppel ledarálják a felső gyepszőnyeget, majd kiigazítják az alatta lévő sóderágyat és az öntőzőrendszert. Ezt követően, egyetlen nap alatt leterítik az új gyepszőnyeget. Hat-nyolc héttel később aztán már újra futballozhatnak rajta. Nyugat-Európában egyébként jellemzően két-három évente cserélik az élvonalbeli klubok stadionjában a gyepszőnyeget, a kaposvári kilenc évet bírt ki. A centerpálya és a hátsó edzőpálya felújítása egy traktor vásárlásával együtt csaknem 50 millió forintba kerül, amit az önrész biztosítása mellett TAO-s forrásból finanszíroz a Rákóczi.

    A tabella 11. helyá...
  59. A Rákóczi futballcsapatával kapcsolatos aktuális kérdésekről Illés János ügyvezetőt faggattuk.

    - Eldőlt, hogy mi lesz a Rákóczi második csapatának további sorsa?
    - Az NB III-as küzdelmekre nem neveztünk, de mivel a korábbi u19-es bajnokság helyett u21-es lesz, a fiatalok játéklehetősége megoldódik a következő szezonra is. A 21 évnél idősebbek közül azok játéka nem megoldott, akik esetleg egy-egy NB I-es találkozón nem kerülnek be a keretbe. Az ő játékban tartásuk miatt viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy 30-40 millió forint plusz kiadása legyen a klubnak a harmadosztályú szereplés miatt.
    forrás:
    http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20130621155523858114
  60. 2013.06.21, 15:55 - Szeged, Szeged 2011
    A címer amúgy mikor változott erre a verzióra?
    https://www.magyarfutball.hu/data/logos/12/1260/logo_1260_01.png
    a #28-as hozzászólásban lévőről.
    via:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=560586683981301&set=a.560586680647968.1073741825.560585727314730&type=1&theater
    (2013.március 17-én feltöltve)
  61. 2013.06.21, 15:52 - Szeged, Szeged 2011
    A Szeged2011 vezetősége köszönetet mond Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának a kétéves NB II-es szereplés alatt nyújtott anyagi támogatásért, és mindazoknak, akik a csapatot anyagilag és erkölcsileg segítették. A közismert, meglehetősen furcsa körülmények következményeként a Szeged 2011 az új idényt az NB III-ban kezdi.

    Megértve, hogy a város az NB III-as csapatot nem tudja támogatni, s mivel a klubnak nincs saját pályája Szegeden, és még a TAO támogatással létesítendő Tisza-parti stadion építési munkálatai sem kezdődhettek el, ezen kívül a sorozatos rendbontások miatt a klubnak ismételten súlyos pénzbüntetéseket kellett az MLSZ felé fizetnie, a klub vezetése úgy döntött, hogy az utánpótlás csapatok Lóczi István vezetésével és a Grosics Gyula Akadémia szakmai támogatásával Szegeden folytatják a munkát az egyesület jövője érdekében.

    Az első csapat viszont ideiglenesen Gyulára, a Grosics Akadémiára költözik, ahol kiváló körülmények között, a sajátjának tek...
  62. 2013.06.20, 18:45 - Győr, ETO Park
    Garbarek: Eddig egyszer volt alkalmam megtapasztalni a győri körülményeket, de az a közelmúltban volt. Igaz, nem ETO, hanem válogatott meccsen ültem a sajtós részben, a benyomásaim eléggé ambivalensek. A panoráma kiváló, az akusztika szintén, így kisebb létszám esetén is jó hangulatot lehet teremteni. Ami negatívum, az a biztonsági szolgálat intézkedése és a büfé hiánya volt. A helyére felsétálva az ember úgy érzi, hogy egy be nem fejezett társasház lépcsőházában járkál, a vendégszektorról nem is beszélve.

    Még mindig ez tekinthető a legmodernebb stadionnak, de hogy családbarát lenne, azt nem feltétlen mondanám.

    T. Norbert: Szogesdrot a vendegszektoron,racs mogul szolgaljak a vendegeket...tenyleg csaladbarat...

    L. Róbert: Családbarát, amikor a vendégszektor mögötti hotelból dobálnak száraz kenyérrel a győri szurkolók...
    forrás:
    http://forum.nb1.hu/viewtopic.php?id=121163&p=1
  63. 2013.06.20, 14:00 - Paks, Fehérvári úti Stadion
    Változott a hivatalos befogadóképesség:
    Hazai ülőhely:3000fő, Hazai állóhely: 2000fő, Vendég: 1150fő, azaz összesen 6150 fő
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371729661_palyarajz.jpg
    forrás:
    http://paksifc.hu/page.php?86
  64. Hivatalosan beférnek, ugyanis a paksifc.hu-n ezt írják:
    Hazai ülőhely:3000fő, Hazai állóhely: 2000fő, Vendég: 1150fő, azaz összesen 6150 fő
  65. 2013.06.18, 17:43 - Vasas SC - FK Velez Mostar 1986
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941058_vasas_velez_1.jpg
    többi oldal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941078_vasas_velez_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941090_vasas_velez_3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941104_vasas_velez_4.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941116_vasas_velez_5.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941128_vasas_velez_6.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941139_vasas_velez_7.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941149_vasas_velez_8.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941164_vasas_velez_9.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517941176_vasas_velez_9b.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/VASAS-SC-Budapest-86-87-ECWC-v-VELEZ-MOSTAR-/151065852955
  66. MLSz adatbankja alapján az ESMTK helyes adatai 12 győzelem, 1 vereség, 13 vereség.
  67. A 4. helyezett CSMTE eredményével volt a gond. A BLSz közlöny eredményével ellentétben csak 7 veresége volt.
  68. 2013.06.16, 13:05 - Cegléd, Restart-Ceglédi VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371380721_cvse2.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/2_db_cegledi_vse_sport_klub_jelveny_1766541485.html
  69. 2013.06.15, 12:14 - Budapest, Budapesti Postás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371291280_postas.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/postas_sport_szamozott_jelveny_1765943636.html
  70. 2013.06.15, 12:13 - Budapest, Indotek Csepel FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371291195_csepel.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/csepel_s_c_regi_sport_jelveny_1766346779.html
  71. 2013.06.15, 11:42 - Gölle, Gölle KSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289315_golle.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/kultura/golle_sport_egyesulet_1948_jelveny_1765887941.html
  72. 2013.06.15, 11:39 - Budapest, FŐKERT
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289139_fokert.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/fokert_h_s_c_regi_sport_jelveny_r_r_1766349593.html
  73. 2013.06.15, 11:37 - Győr, Győri Elektromos Vasas SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371289056_lektro.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/elektromos_gyor_regi_sport_jelveny_r_r_1766349581.html
  74. 2013.06.15, 11:33 - Pétfürdő, Péti MTE LC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371288793_pet.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/pet_p_k_s_e_regi_sport_jelveny_r_r_1766349527.html
  75. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1506673655_hubert_sc_logo_jelveny_cimer.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/regi-ritka-zomanc-sport-jelveny-h-s-hubert-s-c-2533906736.html
  76. 2013.06.14, 22:56 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Ilyen volt a 2évet megélt ereményjelző:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371243299_44590383.jpg

    Ez pedig az új:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371243371_tiszl.jpg

    Az új ugye videós?

    forrás:
    http://www.panoramio.com/photo/44590383?tag=Szolnok
    https://www.facebook.com/photo.php?v=405015079605777
  77. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371202699_dimav.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=548022708570400&set=pb.546378948734776.-2207520000.1371202583.&type=3&theater
  78. Ez melyik pályához tartozik?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371202467_rakoczi.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=548022411903763&set=a.546403342065670.1073741831.546378948734776&type=3&theater
  79. Folyamatosan frissülő lejátszási listák a bontásról/építkezésről:

    1-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=yQ9ggYfZMng&list=PL1cpXbG-dWRgsCp0LK324P8VL7wGT11Ti

    2-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=uDAKEJ5RQDU&list=PL1cpXbG-dWRiFcORsW2c9NPFP4xktU6_7

    3-as kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=OeJ3H_xyMJQ&list=PL1cpXbG-dWRj_JdjZoryzmK0NY1Vmjeaa

    5-ös kamera:
    https://www.youtube.com/watch?v=qLzsCWAtCUE&list=PL1cpXbG-dWRgZLMWpQk60GbaByr8nsUUv
  80. Folyamatosan frissülő lejátszási listák a bontásról/építkezésről:

    1-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=yQ9ggYfZMng&list=PL1cpXbG-dWRgsCp0LK324P8VL7wGT11Ti

    2-es kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=uDAKEJ5RQDU&list=PL1cpXbG-dWRiFcORsW2c9NPFP4xktU6_7

    3-as kamera:
    http://www.youtube.com/watch?v=OeJ3H_xyMJQ&list=PL1cpXbG-dWRj_JdjZoryzmK0NY1Vmjeaa
  81. 2013.06.12, 22:15 - Győr, Ménfői úti Sporttelep
    Úgy tudom, a tulajdonosok célkitűzése sem változott, eltökélt szándékuk, hogy Gyirmóton NB I-es együttes legyen. Ennek érdekében a stadionunk folyamatosan szépül, júliusban lesz a villanyvilágítás avatása, így már csak a pályán kell bebizonyítanunk, hogy első osztályúak vagyunk – zárta Balog.
    forrás:
    http://www.csakfoci.hu/node/141548
  82. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371042963_szamu.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/zaszlo/szamuely_tibor_honvedelmi_klub_gyor_sportzaszlo_1765250321.html
  83. 2013.06.11, 17:40 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Mikor bontották el az eredményjelzőt?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370965185_nagyerd.jpg
    via:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=168992989941603&set=a.142740049233564.1073741828.142738859233683&type=1&relevant_count=1&ref=nf
  84. 2013.06.11, 12:06 - Budapest, Lampart FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370945174_lamp.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/lampart_sport_klub_jelveny_1764602360.html
  85. 2013.06.10, 21:13 - Gujdár Sándor
    A ’70-es évek egyik legjobb kapusa volt. Nem csoda, hogy 1976 és 1979 között 25 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját Gujdár Sándor, aki bár eltűnt a közvélemény elől, mégis szorosan kapcsolódik Pest megyéhez. Egyrészt jó ideje Gödön él, másrészt pedig a „megye-hármas” Fót gárdáját irányítja – a jelek szerint, no meg az eredmények alapján sikerrel.

    A lila-fehér klub felnőtt egylete nem is olyan régen még az NB II-ben vitézkedett, csakhogy mindez lassan a múlt ködébe veszik. De itt van ez a mostani társulat, amely Gujdár Sándor vezetésével szép sikereket érhet el a továbbiakban is.

    – Őszintén mondja meg: elégedettséggel töltheti el az embert az ezüstérem?

    – Igen is, meg nem is – vágta rá kapásból a 62 esztendős Gujdár Sándor. – Elég szűkös játékosállományunk volt az idén, és ha négy-öt idősebb labdarúgó nem segít ki bennünket, még a kispadra sem nagyon tudtam volna ültetni embereket. A másik pedig az, hogy a Sóskút kiemelkedett a mezőnyből, sokkal jo...
  86. 2013.06.09, 19:29 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    A szegediek pedig 2000-et írnak:
    http://www.szeged2011.hu/hir/186/az-nb-ii-ert-kisvardai-dontetlen-a-donto-szegeden
  87. Ha minden igaz akkor 1-2 hetente kapunk friss anyagot, íme az első:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370798747_ep1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370798798_ep2.jpg
    a többi kép:
    http://msefoci.gportal.hu/gindex.php?pg=35764302
  88. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370686069_3208_felcsuton_a_foci_centrum.jpg
    forrás:
    http://feol.hu/sport/a-puskas-akademia-a-tatabanyat-fogadja-penteken-15-orakor-1544698
  89. A héten megkezdődött a játéktér teljes felújítása; a pálya új gyepszőnyeget kap, illetve kiépül egy vízelvezető rendszer is. A beruházás a társasági adó terhére valósul meg, melynek befejezési határideje június huszonnegyedike.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629125_palya1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629136_palya2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629148_palya6.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370629159_palya8.jpg
    forrás:
    http://bfc-siofok.hu/hirek/a-stadion-gyepszonyegenek-csereje
  90. Bár az időjárás miatt pár napja lelassult a munka, a kivitelező gőzerővel dolgozik a balmazújvárosi sportpálya megújításán. Ahogy arról már többször is beszámoltunk, mintegy 600 millió forintos beruházás keretén belül teljesen megújúl a pálya és környéke. Egy új, 600 fős fedett lelátó épül, a játszóteret alácsövezik, hogy fűthető legyen, és a pálya környezetét is kicsinosítják. Mint ismert, a Híres-legények a negyedik helyen végeztek az NB II. keleti csoportjában, és ezzel autmatikusan kvalifikálták magukat a következő szezontól egy csoportos NB II-be. Az őszi szezonrajtra már elkészül az új létesítmény.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627757_balm1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627773_balm2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370627789_balm3.jpg
    forrás:
    http://www.civishir.hu/sport/labdarugas/eltunt-a-balmazujvarosi-focipalya/0606180913
  91. 2013.06.07, 18:43 - Magyarország - Kuvait 2013
    a végén is csak azt tudom mondani:
    xar játék a csapattól,
    0 hangulat a közönségtől,
    győzelem.
    ennyi...

    Az első játékrészben altattuk a kuvaitiakat, majd miután ez sikerült, a második félidő elején gyorsan szereztünk egy gólt és onnantól örömfocit játszottak fiaink. Mától minden meccset nyerjünk így.

    Elismerem mikor Sisa Mester kuvaitról és megkereséseiről beszélt, jókat mosolyogtam, hogy ott úgy is kocka a labda formája. Mától elnézést kérek tőle és a Kuvaiti focitól.

    Böde labdát se kapott az első félidőben. Képtelenek voltak egy normális támadást vezetni, vagy elpasszolták, vagy elhalt Gyurcsón. De ugye őt nyomni kell, mert megy külföldre.

    jah, a zseni rajzmester felállítja a csapatot egy tank középcsatárral és fordított szélsőkkel, nehogy az egyik is véletlenül be tudjon neki adni, aztán a második félidőben lehozza bödét, behoz két nyüzügét és vonal szélsővé rakja dzsudzsit és lovrencsicset, de ekkor m...
  92. 2013.06.07, 15:32 - Magyarország - Kuvait 2013
    Goran Tufegdzic: Több újoncunk is volt, ennek ellenére úgy érzem, csapatom jól teljesített. A második félidőre egy kicsit fizikálisan elfáradtunk, ekkor a magyar csapat már fölénk kerekedett. Őszintén kívánom, hogy a magyar csapat jusson ki a világbajnokságra, és erre szerintem megvan minden esélye az együttesnek. Ezt nem udvariasságból mondom. Szerintem a magyar csapat képes nagyon jól futballozni, kiváló játékosokkal rendelkezik, és szép jövő előtt is. Higgyenek ebben Önök is! Tudom, hogy három-négy kulcsembere hiányzott a hazai csapatnak, velük még erősebbek lehetnek. Ha a mostani csapatból valakit ki kellene emelnem, az Dzsudzsák, Kádár és talán Varga József lenne

    Egervári Sándor: Az első félidőben a játékosaim ízelítőt kaptak a kuvaitiak jó játékából, a vendégek a meccs egyes időszakaiban meg tudtak lepni bennünket - értékelt a szövetségi kapitány. - A második félidőben feljavultunk, és ha nem is meggyőző teljesítménnyel, mert azért több hiba...
  93. 2013.06.07, 15:31 - Magyarország - Kuvait 2013
    Lovrencsics Gergő:– Nagyon örülök neki, hogy bemutatkozhattam a válogatottban, kaptam mindjárt 45 percet, és igyekeztem is aktív lenni. Sikerült gólpasszt is adnom, meg volt egy lövésem, aminél közel jártam a gólhoz, ha kicsit is jobban helyezem, esélye sem lett volna a kapusnak. Nagyon bízom benne, hogy legközelebb is kapok lehetőséget, és akkor már be is tudok találni. A mérkőzés előtt úgy voltam vele, hogy ha csak 5-10 percet kapok, akkor szeretném megmutatni azt, hogy nem hiába kaptak rólam jó híreket Lengyelországból. Érzésem szerint aktívan töltöttem a pályán azt az egy félidőt, emiatt elégedett vagyok, amiatt viszont ez nem lehet teljes, hogy a helyzetemet nem tudtam gólra váltani. Az ilyen szituációkban mindig az az első, hogy befelé nézek, tudok-e valakinek passzolni, és ha nem, csak azután lövök. Most is így történt, de először nem vettem észre Dzsudzsák Balázst, majd utána mégis úgy láttam jobbnak, hogy ha rálövöm. Innen nézve kicsit "rosszul jöttem ki belőle", mondta...
  94. A Várda SE bajnokcsapata az érmekkel
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370552659_varda.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=544995115542099&set=at.538973729477571.1073741831.100000948475047.100003019509105&type=1&relevant_count=1&ref=nf
  95. 2013.06.06, 16:45 - Magyarország - Kuvait 2013
    Csütörtökön 20:30-tól Kuvait ellen lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen Győrben. Egervári Sándor a bajnok Győri ETO FC-ből egy játékosnak, név szerint Pátkai Máténak küldött meghívót.

    Amennyiben a szövetségi kapitány bizalmat szavaz játékosunknak és pályára lép, ez lesz a harmadik mérkőzése a nemzeti csapatban. Pátkai korábban 2012-ben a norvégok elleni felkészülési mérkőzésen, majd a törökök elleni őszi VB-selejtezőn lépett pályára csereként. A norvégok ellen ugyan 2-0-ra veszített a magyar csapat, azonban a törökök elleni, sokkal fontosabb csatában győztesként hagyhatta el a gyepet Pátkai (3-1).
    Egervári Sándor szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthat a Zaragozában játszó Pintér Ádámra és Debrecen védőjére, Mészáros Norbertre sem.
    A kapitány, aki egyébiránt korábban dolgozott Kuvaitban, elárulta, hogy Bogdán Ádám és Böde Dániel biztosan a kezdőcsapatban kap majd helyet, míg Kanta József és Lovrencsics Gergő nagy valószínűséggel ...
  96. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1370519755_nimes.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=3197365781912&set=a.3197190937541.154296.1499021067&type=3&theater
  97. 2013.06.06, 13:15 - Lovrencsics Gergő
    emlékeim szerint már a pápában is kimondottan ügyes dolgokat csinált és már akkor felmerült sokakban hogy ilyen Németh Krisztina féle zsurpubik helyett miért nem más (pld Lovrencsics) jo formában lévö fiatal támadókat válogat be Sanyi bá. Aztán a lengyelek okosan el is vitték. Drukkolok neki hogy ne csak egy szerethető falábu legyen Sanyi bá keze alatt.
    az új Kabátpeti
    Több meccsét láttam idén, a legnagyobb pluszt, amit Gergő adhat a válogatottnak a jobbszélen az az eltérő stílusa, a bátorsága, hogy meri vállalni az 1 az 1 elleni játékot. A beívelései is többnyire használhatók.
    forrás:
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2244715
  98. 2013.06.05, 21:12 - Győr, ETO Park
    A BL-szereplés előtt nem csak a keretben, de a stadionban is várhatók változások.

    – Tavaly nyáron az Európai Labdarúgó Szövetség képviselői bejárták a stadiont és készítettek egy feljegyzést, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyeket egy esetleges Bajnokok Ligája-indulás esetén pótolnunk kell a létesítményben. Ezek közül a legfontosabb, hogy a vendégszektort minden szempontból véglegesítsük, a lelátót le kell betonozni, ülőhelyekkel kell felszerelni és be kell fedni úgy, hogy az biztonságos legyen a szurkolók számára. Bővítést és kiegészítést várnak tőlünk a sajtóhelyek tekintetében is. Közel vagyunk a megállapodáshoz, hogy az MTVA közvetíti a BL-meccseinket fél kilenc órás kezdéssel. A szereplést illetően cél, de nem elvárás a csapattól a BL-főtáblára kerülés – nyilatkozta Klement Tibor.
    forrás:
    http://www.csakfoci.hu/node/141246
  99. 2013.06.05, 16:52 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    -A pálya mérete (105*66) egyenlőre marad, de lehet, hogy 1 méterrel rövidebbre kel venni, ha NB2-be indulunk.
    -A center pálya nem rendelkezik világítással, a mögötte lévő két pálya egyike igen! Ezeket csak edzésre használják, de hamarosan új gyepszőnyeget kap. Már mint a hátsó pálya. A center pályára most szereltek fel elektromos eredményjelzőt.
    forrás:
    VárdaSe Honlap - Facebook
  100. 2013.06.05, 15:58 - Budapest, Rákosszentmihályi AFC
    Június 8-án, szombaton egész napos programmal és gálameccsel ünnepli csapatunk százéves fennállását. A nap fénypontja 17.00-tól csapatunk és a Ferencváros 1995-ös BL csapatának barátságos mérkőzése lesz.

    Nagy szeretettel várjuk és hívjuk meg minden volt és jelenlegi játékosunkat, vezetőnket, szurkolónkat és ellenfelünket!

    A nap programja:
    8.00 - 2001-es torna
    11.00 - 2002-2003-as torna
    13.30 - 2005-2006-2007-es torna
    15.45 - Ünnepélyes megemlékezés (Beszédet mond Varga Ferenc)
    17.00 - RAFC - Ferencváros (BL 95)
    19.00 - Vacsora, kötetlen beszélgetés
    https://www.facebook.com/events/398617726920696/