magyarfutball.hu

  1. Hajrá Loki - Drukkerkocsma:
    Nagy kár ezért, jobbak voltunk.
    Az bebizonyosodott, hogy Czviktovics hiányát elbírjuk. Bódi jobban lőtte nála a pontrúgásokat, remélem, most már övé ez a feladat. Mijadinoskit meg jó lenne lassan elfelejteni, nagyon sok gólt kapunk róla. Ennyit Szűcs is tud.

    Nagyon szép gólt fejelt Mijadinoszki b+
    Kétszer vezetünk Újpesten mégis döntetlen a vége, vezetünk az Üllőin majd öngólt fejelünk. Czvitkovicsot remélem végleg elfelejthetjük.

    Azt azért nem értem, hogy Kondás miért cserélt az utolsó percekben? Vagy be voltunk sz@rva? Ilyen lassú csere? Mert a zászló akkor is nekünk állt!!!
    Vagy csak nekem állt?...

    Nem is értem, hogy Elemér miért változtatott, Szűcs az ő embere; ráadásul jó is volt az utóbbi két meccsen, még indokolnia sem kellett volna, ha marad az ugyanaz a védelem.

    Maradt az x:-( és a 3 pont a 2. helytől
    Két legjobb formában (Bódi Kula) lévő hozta össze a gólt. Hihetetl...
  2. Hajrá Loki - Drukkerkocsma:
    A Fradi közelebb volt az ikszhez, mint a korábbi években. Izgalmas volt

    Nagyon felesleges bírózni, mert semmi értelme. Semmi döntő hibája nem volt a sporinak... Simac egyáltalán nem rúgott, csak fent volt a lába, ahogy esett el és abba ugrott bele Felix.
    Novakovic rendkívül magabiztosan védett, vele külön elégedett vagyok. Viszont azok a nyamvadt kirúgások borzasztóan nem mennek neki. Hátul Nikolovval szokás szerint gond volt, életveszélyes minden megmozdulása, Csabi sokkal jobb nála. Misinek hatalmas gratula viszont. Tanárian játszott, nincs rá jobb szó. Nálam ő a meccs legjobbja magasan!
    Bódi győzelmet érő gólt szerzett, de addig nagyon gyengén játszott. A gólja felpörgette és hatalmasat küzdött, imádom ahogyan harcol és megszakad a pályán. Emellett rendkívül intelligensen és választékosan beszélt a sport tv-ben most.

    Szép volt, gyerekek!
    Most jöhet a szezon rangadója Erecoban. Kéne egy csodával felérő 3 pont :)

    ...
  3. Hajrá Loki - Drukkerkocsma
    Ahhoz képest, hogy a benntmaradásért küzdenek a zöldek, egész jók voltak.
    Gratula a csapatunknak!

    Elég nagy lépést csináltatok a bajnoki cím felé, nehéz a sorsolásotok.
    Fradistaként döntetlenszagúnak éreztem, természetesen 1-2 után már kinyilt a csapat és két védő is elől maradt, mindegy mindegy alapon és ekkor volt két nagy helyzetetek.
    De nyitómeccsnek nem volt rossz, mind a két csapat hajtott, küzdött VÉGIG.
    Voltak itt is ott is helyzetek.
    Nálunk túl sok új fiatal játszott, a visszatérő (eltiltott, sérült)hiányzokkal, alapemberekkel még jobbak leszünk.
    Sok ilyen vagy még jobb(főleg technika) meccs kéne.

    Most gratulálnom kell......
    Jövőre már azért ott leszünk, több vízet zavarunk.

    A győztes gólig határozottan az volt a véleményem, hogy Szakályt nagyon sürgősem kölcsön kell adni a Taktaharkánynak, minden félnek jobb lesz úgy, de aztán valamit helyrehozott. Mondjuk a gólját Novakovic nem kapta volna be,...
  4. Hajrá Loki - Index Drukkerkocsma:
    Őszintén mondom: nem bánom, hogy befújták a kamutizenegyest ellenünk. Ilyen egy pont nekem nem kellene soha. Kilátástalan szar, szánalmas nagy nulla. Hálát adok az égnek, hogy nem is tudtam kimenni erre a meccsre. Valószínűleg feltépnék néhány széket idegességemben, aztán vihetnének a fogdába...
    Ki lehet kapni ettől a Fraditól, de ilyen játékkal soha, senkitől. Nem sok meccset szúr el Kondás egyszemélyben, ezt most sikerült. Bernáth kiválóan játszik hétről hétre, erre nem kezdeti őt. Spitzmüllerről felesleges bármit is írni, mert nem focista. Pölőt el lehet küldeni a faszba, ő sem focista.
    Ha ezen a meccsen Pölő helyett Kulcsár, Spitz helyett Bódi, Nagy helyett pedig Bernáth játszik, simán megnyerjük a meccset. Így esélyünk sem volt, le lettünk focizva, gyönyörű magyarsággal kifejezve. Cicó is beállt és gyakorlatilag futni nem futott, a labdakezelései során pedig gyakorlatilag lassított felvételeket nézhettünk. Szégyelljék magukat a srácok e...
  5. Hajrá Loki - Index Drukkerkocsma:
    Hiába játszottunk szemre tetszetősen, mert így volt. Saját magunkat vertük meg. Azzal. hogy a kapu előtt mindenki elfelejtett megfelelően lasztiba rúgni, azt jól elhelyezni. Azzal, hogy mindenki Kulira hagyatkozik, hogy majd csak bevarrja. A (csak egy kicsit) jobb helyzetkihasználással legyalultuk volna az ellent a gecibe.
    Nem értek egyet azzal, hogy a kupa megnyerésével már nincs tétje a két meccsünknek. A szememben nagyon is volt. A dobogó megcsípése igenis egy nagy cél volt nálam, az elkúrt szezon tükrében mindenképpen.
    Az első ellengólért külön "köszönet" a védelemnek a két ragyogó passzért.
    A másik külön köszönetem a királyi tévéé, az elbaszott közvetítésért (nem tudom mi volt ott Monaco-ban, de nehogy már 2,5 óra legyen egy futam...)
    Elemér: tény, hogy amikor nyilatkozott, ökölbe szorult a kezem...

    A tegnapi meccs X-es volt, volt egy ajándék 11-esetek és 1 talán meg nem adott...
    10 emberrel uraltátok a meccset, ez a...
  6. 2017.02.15, 15:52 - Urbán Árpád
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487170316_urbanarpadjetekvezetoportre.jpg[/bigimg]
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1979-ix-1-dunaujvaros-ferencvaros-24
  7. 2017.02.15, 15:48 - Almási János
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487170110_almasijanosjatekvezetoportre.jpg[/bigimg]
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1968-vi-5-ferencvaros-–-haladas-2-1
  8. 2017.02.15, 15:37 - Iszak Sándor
    Iszak Sándor több dátummal van az újságokban:
    1963, Képes Sport - október 2,
    1967 Képes Sport - október 12,
    1969 Labdarúgás - október 11,
    1970 Labdarúgás - október 11,
    1997 Nemzeti Sport - október 12.
  9. Zalka SE jelvény:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487101905_zalkasejelvenycimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás: Győr Béla
  10. 2017.02.14, 20:50 - Feldebrő, Honvéd Gagarin SE
    Honvéd Gagarin SE zászló:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487101790_honvedgagarinzaszlologocimer.jpg
    forrás: Győr Béla
  11. Honvéd Asztalos SE zászló:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487101656_honvedasztaloscimerlogozaszlo.jpg[/bigimg]
    forrás: Győr Béla
  12. 2017.02.14, 20:45 - Budapest, Sajtó SK
    Sajtó SK zászló:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487101514_sajtoskcimerlogozaszlo.jpg[/bigimg]
    forrás: Győr Béla
  13. 2017.02.14, 19:12 - Mohács, Mohácsi TE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487095929_mohacsitecimerlogojelveny.jpg[/bigimg]
    http://www.mohacsiujsag.hu/mohacs/hir/helyi-hireink/fejezetek-a-mohacsi-te-tortenetebol-jegkorcsolya-meccsek-a-libalegelon---ilyen-volt-a-hoskorszak
  14. Liszt Ferenc (Frick László)
    Tőzsér Lajos (Kovács András)
    Dormány Gyula
    Királycsik Imre
    Molnár Ferenc
    Halmai Rezső
    Nagy Ferenc (Zólyomi László)
    Trenkó Béla
    Hargitai (Hakspakker) Károly (VÁRADI ?)
    Jandász Imre (Juhász Lajos)
    Schmél László (Vallejo Richárd)
    Roripisti
  15. 2017.02.14, 15:45 - Budapest, Góliát FC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487083532_goliatfc.jpg[/bigimg]
  16. 2017.02.14, 14:38 - Csanádi Ferenc
    A Toldy Gimnáziumban 1978-82. közt testnevelő tanárom volt. Szigorú embersége, s a fiatalok szeretete végig érződött tanításában. A FTC öregjeit ([url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/70]Albert!) volt mersze kispadra ültetni, s a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/806]Nyilasi, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/220]Ebedli, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/684]Rab generációnak bizalmat szavazni, amivel megalapozta a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/59]FTC 1976-os bajnoki címét.

    Nem mellesleg: Csanádi Árpád öccse volt, de Csanádi II néven csak a tartalékcsapatig jutott el.
    http://www.tempofradi.hu/csanadi-ferenc
  17. 2017.02.14, 13:48 - Stieber József
    1973 augusztusában járunk, Borbély Pál, a Népsport akkori újságírója írta ezeket a sorokat az 1973–1974-es bajnokság nyitó mérkőzése, a Haladás–Újpesti Dózsa találkozó tudósításában. Stieber József – Stieber Zoltán édesapja – úgy emlékszik vissza erre az összecsapásra, mintha néhány nappal ezelőtt lett volna.

    „A Haladás saját nevelésű játékosa voltam, a serdülőtől az ifjúsági csapaton át végigjártam a szamárlétrát, és tizennyolc évesen, az NB I B-ben szereplő gárdában mutatkoztam be a felnőttek között. Megnyertük a másodosztályú bajnokságot, így egy év után visszakerültünk az élvonalba, ahol hetvenhárom őszén mi, az NB I B-s aranyérmesek játszottuk a bajnokság legelső mérkőzését az NB I-es bajnokkal, a Dózsával. Pénteki napon, zsúfolásig megtelt lelátók, tizennyolcezer néző előtt léptünk pályára, annak ellenére telt ház volt, hogy a televízió közvetítette a mérkőzést. Király Feri góljaival kétszer is megszereztük a vezetést, de az Újpest mindkétszer egyenlített, majd Dunai An...
  18. arra még emlékszem, hogy a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/16397]3-8 után milyen szorongva vártuk ezt a meccset (A Hali akkor is egy tipikus “jó kis csapat” volt!), és a II. félidő elején a körkapcsolás azzal jelentkezett be, hogy Sárosi László remek csapatot formált Szombathelyen, amely 1-0-ra vezet… azt hittem, lefordulok a székről… de utána ahány kapcsolás, annyi Fradi-gól, a meccs után kezdtük elhinni, hogy meg lehet mégis az áhított bajnoki cím… Persze, ehhez kellet még a bőrigázós hétköznapi utolsó kettős rangadó, ahol a Vasasnak drukkolt tombolva vagy 60 ezer néző, ha jól emlékszem, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/16380]5-4-re verték a Dózsát, utána meg mi a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/16381]Honvédot 3-1-re… ronggyá áztunk, aznap szülői igazolással lógtam a suliból…Micsoda szezon volt!
    http://www.tempofradi.hu/1976-v-29-haladas-ferencvaros-1-3
  19. 2017.02.13, 20:30 - Hyun-jun Suk
    Dél-koreai válogatott csatárt igazolt a Loki

    Szuk Hjundzsun a Portótól érkezik Debrecenbe fél évre kölcsönbe.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1487014191_sukhyunjunigazoldebrecen.jpg[/bigimg]
    Tizennyolcszoros dél-koreai válogatott csatárral erősített a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/18]DVSC: Szuk Hjundzsun a Porto labdarúgója, klubunkhoz fél évre került kölcsönbe. A 25 éves, 191 centi magas játékos az elmúlt fél évet a török Trabzonspornál töltötte, tíz bajnokin és hét kupamérkőzésen lépett pályára.

    Szuk Hjundzsun Dél-Koreában született, 18 éves volt, amikor az Ajax utánpótlás csapatához került, és itt is mutatkozott be a felnőttek között. Két évvel később a szintén holland FC Groningenhez igazolt. Később futballozott a portugál Marítimóban, és eltöltött egy szezont Szaúd-Arábiában. Ezután visszatért Portugáliába, ahol előbb a Nacional, majd a Vitória Setúbal, 2016 januárjában pedig a Porto játékosa lett.

    A 2015/2016-os szezonba...
  20. 2017.02.13, 16:35 - Szalai Attila
    14 évesen a Vasas akadémiájáról került a Rapid Wien utánpótlásába, két év múlva profi szerződést kapott a bécsi zöld-fehérektől, korosztályos osztrák bajnok volt, a felnőtteknél tavaly mutatkozott be, alapvetően a második csapatban játszik - az U19-es válogatott Szalai Attilát kapcsoltuk.
    [youtube]GVsPw0Ofiz8[/youtube]
  21. Soha nem felejtem el az Olympiacos elleni meccsunket 96 szeptemberebol, 6-7 ezer nezovel. Egyszer ra is kezdett a tabor a kapu mogott egy olyan rigmusra hogy "a sok bunko TV-n nezi hej-hej" :-)))) Vendegszektor tele volt, meccs elott a gorogok atlottek egy gorogtuzet a 15-16-os kornyekere.... Ami persze egybol vissza is repult hozzajuk :-) Az alacsony nezoszam ellenere hatalmas meccs es hatalmas elmeny, sajnalhatja aki TV-n nezte. Jah, nyertunk 3-1-re :-)
    Hajrá Fradi - Drukkerkocsma
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018131
  22. 2017.02.13, 12:19 - Marić Mirko
    Mirko Maric a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/16]Videoton FC játékosa
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486984685_mirkomaricigazolvideoton.jpg[/bigimg]
    A kétszeres horvát válogatott csatár játékjogát klubunk a Dinamo Zagrebtől vásárolta meg.

    A Videoton FC és a horvát Dinamo Zagreb megállapodásának értelmében hétfőtől klubunk játékosaként folytatja pályafutását Mirko Maric, aki 1995. május 16-án született Bosznia-Hercegovinában, Mostarban. A bosnyák-horvát kettős állampolgár pályafutását az NK Siroki Brijeg csapatában kezdte, innen szerződtette 46 tétmérkőzésen szerzett 12 találat után 2014-ben a horvát sztárcsapat, a Dinamo Zagreb. A 21 éves támadót egy rövid időszakra kölcsönadták nevelőegyesületéhez, majd a szintén a horvát élvonalban szereplő NK Lokomotivához, ahol az első osztályban 73 találkozón 17-szer talált be a hálóba. Összesen 94 mérkőzésen 28 gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki a NK Lokomotivában.

    Mirko folyamatosan t...
  23. Istenem az Ős pálya. itt játszottam az első serdülő meccsemet és itt is állítottak ki életemben egyszer.. Akkor már Medicor volt!

    Ja, a gödör, amely megmaradt földes pályának, a büfében körözöttes zsemlével, és kőbányai wilkinsonnal... Vége felé, Kelemen Gusztival a pultban. :D
    http://ulloi129.hu/2017/02/13/kallodo-futballistak/
  24. 2017.02.12, 18:47 - Izland - Magyarország 1988
    1988. szeptember 14. szerda (MTI) - A szerdai labdarúgó bajnoki forduló után Mezey György szövetségi kapitány kijelölte az Izland elleni barátságos mérkőzésre (szeptember 21., Reykjavík) készülő keretet. A játékosok csütörtökön 11 órakor találkoznak az MLSZ-ben, majd Tatára utaznak, ahol hétfőig közösen készülnek. - A 19 tagu keret:

    kapusok:
    Disztl Péter (Bp. Honvéd), Gáspár József (MTK VM), Petry Zsolt (Videoton)

    mezőnyjátékosok:
    Sallai Sándor (Bp. Honvéd), Pintér Attila (Ferencváros), Mészöly Géza (Vasas), Keller József (Ferencváros), Szalma József (Tatabánya), Kovács Ervin, Kozma István (U. Dózsa), Fodor Imre (Bp. Honvéd), Csucsánszky Zoltán (Videoton), Kiprich József (Tatabánya), Hajszán Gyula (Rába ETO), Vincze István (Lecce), Gregor József (Bp. Honvéd) - a csapathoz Amszterdamban csatlakozik Nagy Antal (Yverdon), Róth Antal (Feyenoord) és Gyimesi László (Winterslag).
    1988. szeptember 19. hétfő (MTI) - Hétfőn reggel a világbajnoki selejtezőkre készül...
  25. 2017.02.12, 18:43 - Magyarország - Svájc 1989
    1989. március 29. szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott
    április 4-én, jövő kedden Svájcot fogadja a Népstadionban. A
    barátságos mérkőzésre, és majd az április 12-i, Málta elleni
    vb-selejtezőre Bicskei Bertalan szövetségi kapitány az itthon játszó
    labdarúgók személyét tekintve azonos kereteket hirdetett.
    Természetesen amennyiben sérülés közbejön, módosítani kényszerül. A
    szakvezető Svájc ellen Détári Lajost hívta meg a keretbe, Málta
    ellen viszont az elképzelések szerint az Olympiakosz Pireusz légiósa
    mellett Bognár György, Boda Imre és Vincze István játékára is
    számít. A Svájc ellen készülődő labdarúgók csütörtökön 11 órakor
    találkoznak az MLSZ-ben. Név szerint a következő játékosok utaznak a
    találka után edzőtáborba (a tatabányai és győri kerettagok egyenesen
    Tatára tartanak):

    kapusok:
    Disztl P., Gelei, Brockhauser

    mezőnyjátékosok:
    Kozma, Farkas T. (MTK-VM), Disztl L., Herédi, Balog T. (Vasas),
    Bognár Z., Keller, Sass, Zsinka, Gregor, Kovács E., Csuc...
  26. 2017.02.12, 18:39 - Magyarország - Olaszország 1990
    1990. október 12. péntek (MTI) - Mészöly Kálmán, a labdarugó válogatott szövetségi kapitánya pénteken kihirdette a szerdai, Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésre készülő 24 fős keretet. A játékosok szombaton 20 órakor találkoznak az MLSZ-ben.

    A keret:

    Petry Zsolt (Bp. Honvéd), Brockhauser István (Ú. Dózsa) -
    kapusok

    Mónos Tamás (Ekeren), Simon Tibor (Ferencváros), Pintér Attila (Ferencváros), Limperger Zsolt (Ferencváros), Keller József (Ferencváros), Szalma József (Tatabánya), Aczél Zoltán (Siófok), Kozma István (Dunfermline), Disztl László (FC Bruges), Garaba Imre (Charleroi), Lőrincz Emil (Molenbeek), Bognár György (Standard Liege), Kovács Ervin (Bp. Honvéd), Kiprich József (Feyenoord), Kovács Kálmán (Auxerre), Fodor Imre (Bp. Honvéd), Urbányi István (Bp. Honvéd), Keresztúri András (Ferencváros), Gregor József (Bp. Honvéd), Balog Tibor (MTK-VM), Duró József (Vasas), Rugovics Vendel (Veszprém) - mezőnyjátékosok
    MTI
  27. 2017.02.12, 18:38 - Magyarország - Belgium 1991
    Budapest, 1991. október 3. csütörtök (MTI) - A magyar labdarúgó
    válogatott debütálásra készülő megbízott szövetségi kapitánya,
    Glázer Róbert csütörtökön kihirdette az október 9-iki, Belgium
    elleni barátságos mérkőzésre készülő 18 fős keretét. Ebben helyet
    kaptak az idegenlégiósok, akiknek igenlő visszajelzését folyamatosan
    várja Glázer, ám annyi már bizonyos, hogy Limperger Zsoltot külföldi
    klubja nem engedi el. A névsorban három abszolút újonc neve
    szerepel: ifj. Albert Flórián, Végh Zoltán és Urbán Flórián először
    kapott megtisztelő meghívást.

    A keret:
    Petry Zsolt, Brockhauser István, Végh Zoltán, Mónos Tamás,
    Disztl László, Lőrincz Emil, Lipcsei Péter, Szalma József, Kozma
    István, Détári Lajos, Balogh Tibor, Kiprich József, Kovács Kálmán,
    Duró József, Fischer Pál, Vincze István, ifj. Albert Flórián, Urbán
    Flórián

    Biztonsági tartalékok:
    Gregor József, Simon Tibor, Keller József+++
    MTI
  28. 2017.02.12, 16:20 - Dánia - Magyarország 1969
    Göröcs János: Ott kezdődött a pechsorozat, hogy szerdán a Vásárvárosok Kupája döntőjének visszavágóján 2-0-s vezetésünkről [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1969-06-11/ujpest-newcastle]3-2-re kikaptunk a Newcastle Unitedtől - én rúgtam az első gólunkat -, és másnap hajnalban már indultunk Koppenhágába a vb-selejtezőre. Hullafáradtan, elkeseredve. Sokkal jobbak voltunk a dánoknál, de szünetben 2-2-re állt a meccs, Csanádi bejött az öltözőbe, és azt mondta, az MLSZ ötezerről hatezer forintra emeli a győzelmi prémiumot. Ez volt a taktikai utasítás. A végén 3-2-re kikaptunk, Albert súlyosan megsérült, többé nem volt a régi, de Dunai Anti is kidőlt a sorból. Ezek után jött a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1969-09-14/csehszlovakia-magyarorszag]prágai 3-3, de ha Koppenhágában nem botlunk, simán ott vagyunk a mexikói világbajnokságon.
    http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20110531-interju-gorocs-janossal-az-ujpest-legendajaval.html
  29. - Beszéljünk az 1969-es prágai 3-3-ról, meg Marseille-ről!
    Göröcs János: Marseille-nek valójában nem is lett volna szabad bekövetkeznie. A FIFA ugyanis menet közben találta ki, hogy pontegyenlőség esetén harmadik meccs dönt. Az eredeti kiírásban még az állt, hogy a gólkülönbség dönt, és ez nekünk 16-7 volt, a cseheknek meg 12-6. De hát soha nem lett volna pontegyenlőség, ha nem Sós Károly a szövetségi kapitány. 1967. október 29-én, az NDK-tól Lipcsében elszenvedett 1-0-s vereségünk után Illovszky Rudolf megsértődött, lemondott (tényleg "botrányos" volt a mérlege, tíz válogatott meccsen nyolc győzelem, egy-egy döntetlen és vereség, 26-9-es gólkülönbség), és Csanádi Árpádnak, az OTSH elnökhelyettesének nyomására azt a Sós Károlyt nevezték ki, aki azon a lipcsei mérkőzésen az NDK szövetségi kapitánya volt. Sós nem volt rossz edző, azelőtt, hogy 1961-ben az NDK szövetségi kapitánya lett, az Újpestet, a Fradit és a Honvédot is irányította, de akkoriban fogalma sem volt a magyar futb...
  30. - Beszéljünk az 1969-es prágai 3-3-ról, meg Marseille-ről!
    Göröcs János: Marseille-nek valójában nem is lett volna szabad bekövetkeznie. A FIFA ugyanis menet közben találta ki, hogy pontegyenlőség esetén harmadik meccs dönt. Az eredeti kiírásban még az állt, hogy a gólkülönbség dönt, és ez nekünk 16-7 volt, a cseheknek meg 12-6. De hát soha nem lett volna pontegyenlőség, ha nem Sós Károly a szövetségi kapitány. 1967. október 29-én, az NDK-tól Lipcsében elszenvedett 1-0-s vereségünk után Illovszky Rudolf megsértődött, lemondott (tényleg "botrányos" volt a mérlege, tíz válogatott meccsen nyolc győzelem, egy-egy döntetlen és vereség, 26-9-es gólkülönbség), és Csanádi Árpádnak, az OTSH elnökhelyettesének nyomására azt a Sós Károlyt nevezték ki, aki azon a lipcsei mérkőzésen az NDK szövetségi kapitánya volt. Sós nem volt rossz edző, azelőtt, hogy 1961-ben az NDK szövetségi kapitánya lett, az Újpestet, a Fradit és a Honvédot is irányította, de akkoriban fogalma sem volt a magyar fut...
  31. 2017.02.11, 19:01 - Balla Gyula
    Egyes források szerint 1925-ben született, az 1926-os adat a tatabányai focitörténeti könyvből származik.
  32. 2017.02.11, 19:00 - Nagy István
    Egyes forrásokban március 2-i születés szerepel.
  33. 2017.02.11, 18:57 - K. Nagy Pál
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486835804_knagypaljatekvezetoportre.jpg
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1943-ix-5-ferencvaros-debrecen-4-0
  34. 2017.02.11, 17:44 - Molnár Imre
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486831443_molnarimrejatekvezetoportre.jpg[/bigimg]
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1948-iv-11-dvsc-ferencvaros-12
  35. 2017.02.11, 16:44 - Mike István
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486827835_ftcdvsc_1960.jpg
    Játékvezetők: Pósfai, Mike, Szabó I (a középső [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/24937/posfai_jozsef]Pósfai, a másik kettő kérdéses)
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1960xii11-ftc-dvsc-7-0
  36. 2017.02.11, 16:04 - Pósfai József
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486825471_posfaijozsefjavetkevezetoportre.jpg
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1960xii11-ftc-dvsc-7-0
  37. Volt szerencsem szemelyesen is ott lennem a meccsen. Akkor meg nyoma sem volt a Fradi-gyuloletnek Debrecenben, orultek, hogy latjak azt a ragyogo csapatot.
    A masodik golunk utan mar minimum semleges legkor volt es a vegen megtapsoltak a Fradit.
    http://www.tempofradi.hu/1963ix1-dvsc-ftc-1-5
  38. 2017.02.10, 19:11 - Kovács Sándor
    Végső búcsú Kovács I Sándortól, a Tiszteletes úrtól

    Nyolcvanegy éves korában elhunyt a DVSC egykori játékosa.

    A DVSC hívei ezen a nyáron harmadjára gyászolnak, Sidó Csaba és Nagykaposi Elemér után örökre elköltözött közülük Kovács I Sándor, akit a drukkerek Tiszteletes úrként emlegettek.

    A többnyire balhátvédet játszó sportember 1931. október 30-án született. A sportág debreceni szerelmesei 1948-ban találkozhattak először a nevével a sajtóban, a Debreceni Vörös Meteor Vendéglátó nevű klub labdarúgójaként. (A fura nevezet a hatóság megtévesztésére szolgált, mert a gárdában többnyire a teológusok fociztak.)

    Kovács I Sándor a Debreceni Lokomotívban 1954. szeptember 5-én mutatkozott be, mégpedig idegenben. A Salgótarjáni Vasas elleni győztes meccsen (4:2) Simonyi helyett küldte be csereként Lyka Antal edző.

    Az Atyának is szólított bekk 1956 és 1958 között az újjáalakult DKASE, majd a névváltoztatás után a Vörös Meteor együttesében rúgta a labdát, 1958 tavaszán tért...
  39. 2017.02.10, 19:04 - Domán Gyula
    Elhunyt Domán Gyula

    A DVSC egykori középfedezete, majd edzője jelentős szerepet vállalt a klub életében.

    Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Domán Gyula, a DVSC egykori kiváló labdarúgója. A középfedezet 1954-ben Csepelről igazolt a DVSC-hez, amely csapatban 1961-ig futballozott. A védelem meghatározó tagja volt, amíg fel nem hagyott a profi futballal. Ezt követően néhány évig a Debreceni Kinizsiben rúgta a bőrt.

    Később rövid ideig (1964. januártól fél éven át) volt a Loki vezetőedzője. Ezután is jelentős szerepet játszott a klub életében, a korosztályos csapatokat irányította, tapasztalatával segítette a fiatal labdarúgókat is.

    Domán Gyula temetése február 5-én, 13 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében.

    Klubunk valamennyi játékosa, edzője, vezetője és szurkolója nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának!
    2014.01.24
    https://www.dvsc.hu/archiv-hirek/elhunyt-doman-gyula
  40. Na, erre a meccsre valamiért a mai napig nagyon jól emlékszem, pedig irtó rossz volt. Két héttel korábban [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1995-08-23/ferencvaros-rsc_anderlecht]vertük ki az Anderlechtet, pár nap múlva megyünk Zürichbe megkezdeni a BL-t a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1995-09-13/grasshoppers-ferencvaros]Grasshoppers ellen... Két hétre rá pedig [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1995-09-27/ferencvaros-ajax]jön az Ajax, a világ legjobb csapata. Eufória, jegyőrület, közben meg ezen a meccsen negyed ház sem volt, ezt már akkor sem értettem. Valószínűleg a pénzhiány, vagy tényleg nem tudom, mi lehetett az oka. Mindenesetre itt a bizonyíték, hogy régen sem volt minden jobb :)
    Hajrá Fradi - Drukkerkocsma
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018131
  41. 2017.02.10, 12:57 - Iványi Zoltán
    Meg merem kockáztatni, hogy az egyik legnormálisabb játékvezető idehaza ! ( Remélem nem most kiabáltam el )

    Az alap létező legrosszabbakból, még talán ő a legjobb és Hurvinyek, aki " vénségére megjavult. Vad II-tőt meg nem küldik...!

    Iványi szerintem mindig jó volt, Hurvinyek meg nem volt csaló, csak néha hülye :-)

    Iványi igyekszik pártatlan maradni, persze néha téved. De az belefér. A rosszindulatú trió (Solymosi, Andó, Kassai) a veszélyes a Fradira. Ha ők fújnak, kb. 3 góllal kell jobbnak lennünk, hogy győzhessünk.
    http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/bajnoki_merkozesek/nb_i/2002_2003
  42. Dunaújváros, 2002. augusztus 18., vasárnap (tud) - Labdarúgó NB I, 4. forduló:

    Dunaferr-Zalaegerszeg 3-3 (2-1)
    Dunaújváros, 4000 néző, V: Kassai
    gólszerzők: Alex (19., 82.), Horváth (25.), illetve Ljubojevic (16.), Egressy (53.), Faragó (63.)
    sárga lap: Lengyel (55.)

    Dunaferr:
    Németh (Deli a szünetben) - Zováth, Éger, Salamon, Kiss (Ja:kl 58.) - Sowunmi (Medic 64.), Bükszegi, Lengyel, Rósa D. - Alex, Horváth P.

    Zalaegerszeg:
    Ilic - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Babati (Faragó 57.), Ljubojevic (Balog 74.), Molnár, Vincze O. - Kenesei, Egressy (Koplárovics 81.)

    16. perc: Vincze beadását Ljubojevic 10 m-ről fejelte a kapuba (0-1).
    19. perc: Sowunmi Alexhez passzolt, aki nagy erővel lőtt a kapu közepébe (1-1).
    25. perc: szöglet után Sowunmi lövése még elakadt a védőkben, Lengyel adott középre, Horváth a kapu közepébe fejelte a labdát (2-1).
    53. perc: Vincze beadása után Egressy fejelt a hálóba (2-2).
    63. perc: Szamosi a balszélről középre ívelt, Faragó k...
  43. 2017.02.10, 12:02 - Gyurcsányi Zsolt
    HAZAI FUTSALUNK EGYIK CSILLAGÁT KÖSZÖNTJÜK MA.
    A Fehérgyarmaton, 1980. április 28-án született "Tû" egyáltalán nem lehet babonás, ha csapataiban, és a válogatottban is a 13-as számot kedveli.

    Nagypályán a Viktória SE utánpótlás egyesületében nevelkedett, majd került a III. Kerület-hez. Amikor ,, kiöregedett" az ifjúsági korosztályból, Baracskára igazolták. Itt figyelt fel rá Bognár György, aki által került az NBI-es Sopronba, rögtön a legmagasabb Nemzeti Bajnokságba. Következõ szezon már a harmad-osztályú BVSC-ben találta.
    Azonban alacsony termete miatt hamarosan áttette székhelyét kispályára, ahol a lehetõ legjobb kezekbe került Kis Jánoshoz, a W-KREP Baglyokhoz.
    Talán õ sem gondolta akkor, hogy innen egyenes út vezet a legmagasabb távlatokba, hiszen bajnoki címek, kupagyõzelmek, Bajnokok Ligája mérkõzések vártak rá. Külföldre igazolása, és eredményes játéka annak a bizonyítéka, hogy technikája, illetve a ,,játék olvasása„ teszi õt kivételes futsalossá.
    Jelenlegi gár...
  44. Az Újpesti Cérna ezüstérme:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486722110_blsz1960ezusterem.jpg
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport_turazas/futball_blsz_1960_bp_ii_o_eszaki_csoport_ii_helyezes_szalaggal_2441968409.html
  45. 2017.02.09, 20:05 - Kína - Magyarország 2004
    Rákérdeztünk Pető Zolinál és azt üzeni, hogy őt cserélték le. 3 bordája törött, úgyhogy biztosan jól emlékszik.
  46. 2017.02.09, 19:46 - Répás Béla
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486665932_repasbelaportre.jpg
    Képes Sport, 1971.?.?
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1971viii19-ftc-videoton-6-2
  47. 2017.02.09, 19:44 - Korsós István
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486665829_korsosistvanportre.jpg
    Képes Sport, 1971,?.?
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1971viii19-ftc-videoton-6-2
  48. 2017.02.09, 15:57 - Magyarország - Ausztria 1950
    Puskás eredeti fotó, Magyarország-Ausztria, első gól,
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486652225_magyarosztrak1950.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486652510_magyarosztrakcsapatkep1950.jpg
    http://gyujtemeny.vatera.hu/fenykep/puskas_eredeti_foto_magyarorszag_ausztria_elso_gol_futball_2442428012.html
    http://gyujtemeny.vatera.hu/fenykep/puskas_eredeti_foto_futball_ausztria_ellen_2442428093.html
  49. 2017.02.09, 15:12 - Havasi Lajos
    Minden egy pécsi, Szabadság utcai zárt udvarban, egy dühöngőben kezdődött.

    Aztán jöhetett a nagyobb tér, az igazi játék. Amiből azért az élvonalban juthatott volna neki több is. De az alsóbb osztályokban elért sikerek, meg egy kellően hosszú pályafutás nyújtott némi kárpótlást a csatárnak. Aki túl az ötvenen, még gólkirály volt a megyei II. osztályban.
    Erre monda a főszereplő, hogy hozzá romlott a magyar színvonal, az idő múltával.
    - Tisztelem Garami Józsefet azért, amit elért - dicsérte meg egykori mesterét Havasi Lajos. - De az biztos, velem nem kivételezett, inkább ütött-vágott, ahol ért. Emlékszem, gyermekként több nyarat Dunaszekcsőn töltöttem, mert a szüleim elváltak. Oda „csaptak" ki a szünidő idejére, ami remek kalandnak számított. Ezért nem járhattam edzésre, amiről nem tehettem.
    Amikor visszatértem Pécsre, az első tréning előtt, szinte nekifutásból rúgott a hátsómba egy nevelő szándékút Józsi bácsi, a társak előtt. Később sem bánt velem kesztyűs kézzel. Az volt ...
  50. Budapest, 2002. augusztus 10., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 3. forduló:

    Kispest-Honvéd - Siófok 1-2 (1-2)
    Bozsik-stadion, 2000 néző, V: Arany
    gólszerzők: Sasu (44.), illetve Pantic (25.), Schwarcz (40.)
    kiállítva: Filipovic (60.), Schwarcz (90.)
    sárga lap: Sasu (53.), Pandur (77.), Balint (91.), illetve Schwarcz (24., 90.), Filipovic (39., 60.)

    Kispest-Honvéd:
    Tóth - Téger (Kozarek 63.), Batrinu (Pandur a szünetben), Dulca - Laczkó, Balint, Piroska, Babos (Borgulya 59.), Hercegfalvi - Sasu, Torghelle

    Siófok:
    Németh - Koller, Kuttor, Pantic (Szalai 45.) - Gaál, Schwarcz, Erős, Sipeki (Usvat 63.), Grósz - Filipovic, Fülöp (Kovács 43.)

    25. perc: a kispesti kaputól 30 m-re szabadrúgáshoz jutott a Siófok: Erős ívelt az 5-ösön belülre, Kuttor lefejelte a labdát, amelyet az üresen álló Pantic 4 m-ről a hálóba helyezett (0-1).
    27. perc: a hazaiak folyamatosan reklamáló edzőjét, Fitos Józsefet a lelátóra száműzte Arany játékvezető.
    40. perc: óriási védelmi hiba utá...
  51. Budapest, 2002. szeptember 14., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 7. forduló:

    MTK Hungária-Siófok 1-0 (0-0)
    Hidegkuti-stadion, 2000 néző, V: Saskőy
    gólszerző: Rednic (88.)
    sárga lap: Füzi Á. (71.), illetve Sipeki (26.), Gaál (73.)

    MTK Hungária:
    Hajdu - Horváth (Czvitkovics 78.), Komlósi, Smiljanic, Füzi Á. - Zavadszky, Némethy, Rednic - Juhász R. (Ferenczi 62.), Illés, Dragan

    Siófok:
    Németh - Pantic, Kuttor, Koller - Grósz, Juhász T., Schwarcz, Gaál - Sipeki (Pusztai 74.), Szabó (Schultz 78.), Usvat (Fülöp 57.)

    10. perc: a mérkőzés első említésre méltó eseménye: egy elkóborolt kutya szaladt a játéktérre, így Saskőy játékvezető egy percre megszakította a találkozót.
    69. perc: bedobás után Kuttor lőtt kevéssel fölé.
    88. perc: Illés kapott nagyszerű labdát, mindenki lövésre számított, de az irányító sarokkal továbbpasszolt a bal oldalon üresen érkező Rednic elé, aki kapásból a jobb sarokba bombázott (1-0).

    Az alacsony színvonalú találkozón az MTK végig fölényben...
  52. Bese Barnabás Németország ellen viselt válogatott meze:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486639568_besebarnabasvalogatottmeznemetorszag20161.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486639592_besebarnabasvalogatottmeznemetorszag20162.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-match-worn-football-Shirt-21-Bese-jersey-trikot-spielertrikot-4-06-2016/201792029162
  53. 2017.02.09, 12:23 - Magyarország - Belgium 2016
    Nemanja Nikolics Belgium ellen viselt meze az EB-ről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486639374_nemanjanikolicseb2016mezbelgium1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486639401_nemanjanikolicseb2016mezbelgium2.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-match-worn-football-shirt-jersey-Chicago-Fire-Legia-Warsaw-17-Nikolics/252746088027
  54. Duzsudzsák Balázs Horvátország ellen viselt meze:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486638041_dzsudzsakbalazsmez20161.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486638066_dzsudzsakbalazsmez20162.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-match-worn-football-Shirt-7-Dzsudzsak-26-03-2016-jersey-spielertrikot-/252744555110
  55. Pintér Attila első NBI-es bajnoki mérkőzése.
  56. 2017.02.08, 14:57 - Vasas SC - Ferencvárosi TC 1984
    Limperger Zsolt első NBI-es bajnoki mérkőzése.
  57. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486560687_bvscjelvenycimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport_turazas/122db_ha_jol_szamoltam_regi_magyar_foci_labdarugas_szovetseg_jelveny_igeny_eseten_darabonkent_is_2430601100.html
  58. Budapest, 2002. augusztus 2., péntek (MTI) - Labdarúgó NB I, 2. forduló:

    Újpest-MTK Hungária 1-2 (0-1)
    Megyeri út, 1500 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerzők: Móri (81.), illetve Juhász (27.), Illés (91.)
    sárga lap: Sloncik (58.), Szélesi (70.), illetve Smiljanic (2.), Molnár (58.), Jezdimirovic (80.)


    Újpest:
    Vlaszák - Kunzo, Tamási, Juhár, Tchur - Simek (Móri, 68.), Rósa H., Korolovszky (Sloncik, a szünetben), Szélesi (Tokody, 76.) - Horváth F., Kovács Z.

    MTK Hungária:
    Hajdu - Molnár, Smiljanic, Komlósi (Lambulic, 75.), Elek - Czvitkovics (Némethy, 57.), Jezdimirovic, Illés, Rednic - Juhász (Zavadszky, 38.), Ferenczi


    20. perc: Simek jobboldali beadását Kovács Z. 7 m-ről kapura csúsztatta, a labda a jobb kapufáról kifelé, a mezőnybe vágódott.
    27. perc: Czvitkovics az újpesti térfél közepéről indította Juhászt, aki a 16-oson mellel maga elé tette a labdát, majd 13 m-ről higgadtan a kapu közepébe lőtt (0-1).
    75. perc: Rósa H. adott jobbról középre, a labda Horváth ...
  59. Székesfehérvár, 2002. augusztus 24., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 5. forduló:

    Videoton-Debrecen 2-2 (0-1)
    Székesfehérvár, 1500 néző, V: Hanacsek
    gólszerzők: Monye (71.), Terjék (86.), illetve Habi (5.), Kiss Z. (83.)
    sárga lap: Stanojevic (15.), Hamar (62.), illetve Habi (42.), Sumudica (79.)

    Videoton:
    Végh - Tímár, Pomper, Stanojevic, Vasas (Kovács B. a szünetben) - Szalai, Némedi, Monye, Dvéri (Földes 39., Gajic 62.) - Terjék, Hamar

    Debrecen:
    Tomic - Balog Zs., Flávio Pim, Szekeres, Hanák - Dombi (Kiss Z. 72.), Habi, Vincze G., Böőr - Sándor, Sumudica (Kerekes 88.)

    5. perc: Sándor átadásából Habi a felezővonalról indult kapura, sorra játszotta át a fehérvári védőket, majd a kimozduló Végh mellett 14 m-ről a hosszú sarokba lőtt (0-1).
    30. perc: Sumudica egyedül tört kapura, már csupán Végh-gel állt szemben, de nem vállalta a kapura lövést, helyette a felfutó Dombihoz akart passzolni, a baloldali kapufánál azonban Vasas az utolsó pillanatban mentett.
    64. pe...
  60. 2017.02.08, 12:59 - Seung-woo Ryu
    Az első két meccsén (MTK és Videoton) nagyon jól szállt be, azóta viszont totál homály, nagyon visszaesett.
    Megmondom őszintén nem emlékszem én olyan fergeteges beszállására. Eleinte hozott egy kis lendületet az amúgy is gyenge csapatba, volt egy jó meg egy röhejes lövése és kész. Azóta akkora nulla, hogy az nem igaz.
    Ezen már én is elgondolkodtam, hogy az MTK elleni Rju hogy a francba lehet kompatibilis pl. a Mezőkövesd ellenivel. Az egyiken határozott, robbanékony, gólratörő, önbizalomdús, a másikon meg ... hát inkább hagyjuk. Mintha nem ugyanaz az ember lett volna.
    http://ulloi129.hu/2017/02/08/rjuek-a-godolloi-erkel-ferenc-iskolaban-jartak/#more-141971
  61. Győr, 2002. augusztus 31., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 6. forduló:

    Győri ETO-Debrecen 0-1 (0-0)
    Győr, 4000 néző, V: Szarka
    gólszerző: Sumudica (70.)
    sárga lap: Balog (17.), Sketiani (25.), Szekeres (75.), Sándor T. (75.)

    Győri ETO:
    Sebők - Füzi K., Böjte, Baranyai - Peric, Jovanovic (Kartelo 68.), Szanyó, Németh - Herczeg (Hucika 80.), Nicsenko, Semenik (Baumgartner 29.)

    Debrecen:
    Tomic - Balog, Flavio Pim, Szekeres, Sketiani (Hanák a szünetben) - Dombi (Kiss 55.), Habi, Vincze, Böőr - Sándor T., Sumudica (Bajzát 85.)

    37. perc: Peric 30 m-es, a kapu közepére tartó szabadrúgását hárította Tomic.
    70. perc: Habi a győri térfél közepéről Sumudicát ugratta ki, aki a kifutó Sebők mellett 6 m-ről a jobb sarokba pörgette a labdát (0-1).
    91. perc: Bajzát 15 m-es lövése a felső lécről vágódott le.

    Az első félidő két fegyelmezett csapat eseménytelen játékát hozta. Szünet után megélénkült a mérkőzés, s a Debrecen szerencsés góljával a Győr elveszítette eddigi veret...
  62. Debrecen, 2002. szeptember 13., péntek (tud) - Labdarúgó NB I, 7. forduló:

    Debrecen-Zalaegerszeg 2-1 (2-0)
    Debrecen, 5000 néző, V: Hajdó
    gólszerzők: Vincze G. (5.), Dombi (15.), illetve Egressy (65.)
    kiállítva: Flávio (19.), illetve Csóka (68.)
    sárga lap: Böőr (60.), Sumudica (85.), illetve Csóka (58., 68.), Faragó (61.), Egressy (72.), Kenesei (85.)

    Debrecen:
    Tomic - Balogh Zs., Flávio, Szekeres, Hanák - Dombi (Kiss 63.), Habi, Vincze G. (Sketiani 77.), Böőr - Sumudica, Bajzát (Máté 26.)

    Zalaegerszeg:
    Turi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Král (Koplárovics 65.) - Babati (Sabo a szünetben), Molnár (Balog 30.), Vincze O., Egressy - Kenesei, Faragó

    5. perc: Balogh Zs. baloldali szöglete után a késlekedő vendégvédők között Vincze G. közelről a hálóba passzolt (1-0).
    15. perc: hazai akció végén Bajzát adott jobbról középre, Dombi az ötösről két lövőcsel után Turi mellett a kapuba gurított (2-0).
    19. perc: Vincze G. passzolt röviden a saját térfelén, a labdára lecsapó Fa...
  63. 2017.02.07, 20:46 - Szovjetunió - Magyarország 1966
    Visszatérve az 1966-os ang­liai vb-re: a brazilok elleni meccs után nem sokkal a Szovjetuniótól szenvedtünk 2-1-es vereséget. Akkor született egy vicc, s úgy szólt, hogy a magyar játékosok a meccs előtt imádkoztak az öltözőben, hiszen lefekvés előtt imádkozni kell. Tényleg „le kellett feküdni a szovjeteknek”, el kellett veszíteni a meccset?

    Gelei József: Ennek éppen az ellenkezője igaz. A mérkőzés előtt bejött az öltözőbe Csanádi Árpi bácsi, akkor talán a MOB főtitkára, és azt mondta, ha nyerünk, dupla pénzt kapunk. Komolyan mondom, én nem tudok arról, hogy a Szovjetunió ellen hatalmilag meg lett volna tiltva a győzelem.
    archivum.magyarhirlap.hu
  64. A Groupama Aréna régi, murvás parkolója helyett februártól új helyen parkolhatnak a Fradi-meccsre érkező szurkolóink.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486495272_groupamaarenaparkolo.jpg[/bigimg]
    Az FTC stadionja körül tavaly elkezdődött építkezés megnehezítette szurkolóink parkolását. Klubunknak sikerült áthidaló megoldást találni és a lehetőségekhez mérten a stadionhoz közel, kulturált körülményeket teremtve tudunk több száz gépjárműnek parkolást biztosítani.

    Az új murvás parkolóba – melynek helyét a mellékelt térképen is jelöltük – azonban gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az autóval érkezők.

    Aki a másik irányból, az Üllői út felől érkezik a Könyves Kálmán körúton, az a Lurdy Háznál tud visszafordulni. A Lurdy Ház tövében található Shell kút előtt kell – az ábrán láthatóan – jobbra lefordulni a Könyves Kálmánról, majd a kút háta mögött elhaladni a Lurdy Házig, ott jobbra, majd kétszer balra fo...
  65. 2017.02.06, 20:55 - Nagy Antal
    Nagy Antal a Honvéd játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410926_nagyantalportre.jpg
    Labdarúgás 1983/5.
  66. 2017.02.06, 20:52 - Lakatos Károly
    Lakatos Károly a Tatabánya játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410728_lakatoskarolyportre.jpg
    Labdarúgás 1983/3.
  67. 2017.02.06, 20:47 - Szentes Lázár
    Szentes Lázár a Rába ETO játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410428_szenteslazaportre.jpg
    http://splendoremagiaro.altervista.org/Pagine/NBI/story83-84.htm
  68. 2017.02.06, 20:46 - Hajszán Gyula
    Hajszán Gyula a Rába ETO játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410361_hajszangyulaportre.jpg
    http://splendoremagiaro.altervista.org/Pagine/NBI/story83-84.htm
  69. 2017.02.06, 20:45 - Hannich Péter
    Hannich Péter a Rába ETO játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410289_hannichpeterportre.jpg
    http://splendoremagiaro.altervista.org/Pagine/NBI/story83-84.htm
  70. 2017.02.06, 20:43 - Kovács Attila
    Kovács Attila a Csepel játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410189_kovacsattilaportre.jpg
    http://splendoremagiaro.altervista.org/Pagine/NBI/story83-84.htm
  71. 2017.02.06, 20:40 - Csonka Gyula
    Csonka Gyula a Rába ETO játékosaként:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486410006_csonkagyulaportre.jpg
    Labdarúgás 1983/9.
  72. 2017.02.06, 19:15 - Garaba Imre
    [youtube]9dKSKkrnpRs[/youtube]
  73. 2017.02.06, 16:44 - Szovjetunió - Magyarország 1966
    Azt gondolom, ha 66-ban van csere, akkor továbbjutunk a ruszkik ellen. Nem volt irányítónk. Nagy engem nem nyűgözött le, Albertet Voronin végig követte, még a mi 16-osunkra is. Egy Varga jól jött volna. Végig nyomtunk, de igazából Rákosi és Mészöly lehetőségén kívül nagy helyzet nem volt, illetve volt egy nagy Sipos szabadrúgás amit Jasin szépen védett. Az oroszok kontráztak a korán rúgott gól után, szerencsére Mátrai még akkor is hihetetlen gyors volt. A második gól nem Geleié volt, egy védő csúsztatta az orosz elé labdát akinek csak az üres kaput kelett eltalálni.
    Ez az a válogatott volt, ahol nem volt jó kapus, jó volt a védelem (bár Káposzta és Szepesi azért nem volt klasszis), közepes középpálya és kiváló csatársor.

    Mi van akkor, ha pártvonalon ki volt adva, hogy nem verhetjük meg az oroszokat. Akkor, mindenesetre ez volt a közhangulat. Baróti rögtön a meccs után le is mondott. Rákosi pedig nem rúgta be a 80. percben a gólvonalról az egyenlítést...Nekem a...
  74. 2017.02.06, 16:40 - Magyarország - Brazília 1966
    Az en nagynenem szemelyesen volt jelen a Brazil-Magyaron, es o mondta, h azert is voltak arra a meccsre felspanolva a sracok, mert Puskas meglatogatta oket a meccs elott. (azt tudni kell h Puskas szokasa volt, h ha barmilyen magyar csapat jatszott a vasfuggonyon tul, akkor o vett repjegyet, es odarepult).
    Amugy nagynenemnek esze agaban se volt koszos iparvarosokba (Manchester) menni, foleg nem focit nezni, de abban az idoben ugye ugy 1-3 evente lehetett nyugatra utazni, de az utazasi irodaban nem mondtak meg indulasig a programot, nehogy valaki megszervezze elore a dobbantast... Igy amikor 66-ban befizetett az angol utra, szemei elott lebegett London, Shakespeare, stb, es csak kinn derult ki, h ez VB-s ut lesz...
    Annyit mondott meg, h szunetben megkerdezte, h mit skandal folyamatosan az angol kozonseg, mert o kb annyit ertett talan h 'Elbört', de nem vette h az mi. Mondtak, h az Albert. O volt uis a sztar, es az angolok nekunk szurkoltak vegig
    http://nst.blog.hu/2009...
  75. MLSZ! MINÉL JOBBAN BÜNTETTEK MINKET, ANNÁL INKÁBB SZARUNK RÁTOK!
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486391533_vasasujpest2000.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1571264563092665.1073741832.1562951930590595/1898745427011242/?type=3&theater
  76. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486391317_kispestdvtk2003.jpg
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1562965373922584.1073741828.1562951930590595/1902392136646571/?type=3&theater
  77. Magyarország ultrái

    Az interneten már jók vagytok...
    Idén látunk is belőle valamit?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486391156_ftckecskemet2012.jpg
    via:
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1708211179398002.1073741886.1562951930590595/1903005273251924/?type=3&theater
  78. 2017.02.06, 14:54 - Diósgyőri FC - Újpest FC 1999
    DIÓSGYŐRI FC KERES HŰSÉGES,
    IDEGENBE IS UTAZÓ ULTRÁKAT
    JELIGE: "LEGNAGYOBBAK"
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486389260_ujpestdiosgyor1999.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1708211179398002.1073741886.1562951930590595/1903116636574121/?type=3&theater
  79. TÜKRÖT TARTUNK, HOGY LÁSSTOK MAGATOK!
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486389133_ferencvarosujpest2000.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1571264563092665.1073741832.1562951930590595/1903817753170676/?type=3&theater
  80. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486388481_nyiregyhazaujpest1999.jpg
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1571265606425894.1073741840.1562951930590595/1905006146385170/?type=3&theater
  81. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486388090_ftckispest1996.jpg
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1571264853092636.1073741834.1562951930590595/1905503029668815/?type=3&theater
  82. TÜNTETTEK? VAGY MÉGSE? SZURKOLTOK? VAGY MÉGSE?
    TI VAGYTOK A LEGJOBBAK? MÉGSE!
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486387913_kispestujpest1999.jpg
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1708211179398002.1073741886.1562951930590595/1905554799663638/?type=3&theater
  83. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486387260_ztegyor1998.jpg
    https://www.facebook.com/oldhungary/photos/a.1571267723092349.1073741849.1562951930590595/1906041522948299/?type=3&theater
  84. 2017.02.06, 13:39 - Budapest, Budapest Honvéd FC
    Kispest AC Berán jelvény 1909 (Honvéd)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486384710_kispestacjelvenycimerlogo.jpg
    [url=http://adf.ly/1jOAhH]http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport_turazas/kispest_ac_1909_jelzett_beran_jelveny_honved_2438195114.html
  85. 2017.02.06, 13:37 - Budapest, Budapest Erdért SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486384630_medoszerdertzaszlo.jpg
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport_turazas/medosz_erdert_1973_37x29_cm_himzett_zaszlo_2430033443.html
  86. 2017.02.06, 13:34 - Budapest, Ganz-MÁVAG SE
    Ganz TE jelvény:
    gyártó: Boczán K.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486384432_ganztejelvenycimerlogo.jpg
    [url=http://adf.ly/1jO9q8]http://divat-ruha.vatera.hu/kiegeszitok_kellekek/divat_jelveny_kituzo/ganz_te_gomblyuk_jelveny_gyarto_boczan_k_2435201603.html
  87. 2017.02.06, 13:32 - Budapest, Munkás TE
    Munkás TE jelvény:
    MTE jelvény (gyártó: F. Adler, Büanuburg, 39x29mm)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486384185_munkastejelvenycimerlogo.jpg
    [url=http://adf.ly/1jO9Y8]http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport_turazas/mte_jelveny_monarchia_idejen_keszult_sport_jelveny_gyarto_f_adler_buanuburg_39x29mm_2440841849.html
  88. 2017.02.05, 19:06 - IFK Göteborg - Videoton SC 1984
    Göteborg - Videoton programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486317925_goteborgvideoton1984.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Official-Programme-football-IFK-Gothenburg-Videton-Hungary-1984-Inter-toto-Cup-/371856793558
  89. 2017.02.03, 20:50 - Portugália - Magyarország 1956
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486151402_portugalmagyar1956meccskep1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486151414_portugalmagyar1956meccskep2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486151426_portugalmagyar1956meccskep3.jpg
    Képes Sport, 1956.?.?
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1956-vi-9-portugalia-magyarorszag-22#more-111397
  90. 2017.02.03, 20:40 - Portugália - Magyarország 1983
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486150795_magyarportugal1983.jpg
    Képes Sport 1983.?.?
    via:
    http://www.tempofradi.hu/1983-iv-13-portugalia-magyarorszag-00#more-128344
  91. 2017.02.03, 19:35 - Magyarország - Portugália 1998
    Budapest, 1998. szeptember 4., péntek (MTI) - Péntek délután megérkezett Budapestre a portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen lép pályára a Népstadionban.

    A magyar válogatott ellen készülő 18 fős portugál keret:

    kapusok: Vitor Baia (FC Barcelona), Pedro Espinha (Vitoria SC)

    hátvédek: Carlos Secretario (FC Porto), Manuel Dimas (Juventus FC), Paulo Madeira (SL Benfica), Abel Xavier (PSV Eindhoven), Jorge Costa (FC Porto), Fernando Couto (Lazio Roma),

    középpályások: Rui Jorge (Sporting CP), Paulinho Santos (FC Porto), Silva Calado (SL Benfica), Paulo Bento (Real Oviedo), Rui Costa (Fiorentina AC), Rocha Capucho (FC Porto), Luis Figo (FC Barcelona)

    csatárok: Sa Pinto (Real Sociedad), Nuno Gomes (SL Benfica), Joao Pinto (SL Benfica)

    Budapest, 1998. augusztus 31. hétfő (MTI) - A labdarúgó Eb-selejtezősorozat portugálok elleni vasárnapi nyitómérkőzésére kihirdetett 25 fős keretből ketten: az újpesti Sebők Vilmos...
  92. 2017.02.03, 18:49 - Portugália - Magyarország 1999
    Pisont István utolsó mérkőzése a Válogatottban.
  93. 2017.02.03, 17:27 - Portugália - Magyarország 1999
    Budapest, 1999. október 1., péntek (MTI) - Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya pénteken kijelölte azokat a labdarúgókat, akikkel elkezdi a közös felkészülést a Portugália elleni, október 9-én idegenben esedékes Európa-bajnoki selejtezőre: [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/353]Hrutka János és [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/472]Korsós Attila sérülés, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/359]Illés Béla és [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/897]Sebők Vilmos pedig sárgalapok miatt nem kapott meghívót.

    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1999-10-09/portugalia-magyarorszag/keretek]A Magyar Válogatott portugálok elleni kerete.

    Dárdai Pál szereplése egyelőre kérdéses, mivel a középpályás combizomhúzódással bajlódik.

    A játékosok hétfőn 11 órakor találkoznak a Népstadion toronyépületében, majd Dunavarsányba utaznak, ahol Bicskei szerdáig na...
  94. 2017.02.03, 16:16 - Koncsag Martin
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486134983_koncsagmartinportre.jpg
    https://www.instagram.com/p/BD867LrRVck/?taken-by=martin.koncsag
  95. Garami József első NBI-es mérkőzése vezetőedzőként.
  96. Zalaegerszeg, 2002. október 19., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 11. forduló:
    Zalaegerszeg-Siófok 1-0 (1-0)

    Zalaegerszeg, 6000 néző, V: Juhos

    gólszerző: Balog (20.)

    sárga lap: Szamosi (17.), Král (68.), illetve Juhász (45.),
    Fülöp (63.), Filipovic (91.)

    Zalaegerszeg:
    Turi - Kocsárdi, Urbán, Budisa, Szamosi - Faragó (Koplárovics
    78.), Ljubojevic, Vincze, Balog - Kenesei, Egressy (Král 61.)


    Siófok:
    Csernyánszki - Pantic, Kuttor, Koller - Erős (Sipeki 57.),
    Schultz, Soós (Filipovic 72.), Schwarcz (Juhász 34.), Gaál - Szabó,
    Fülöp

    20. perc: egy jobb oldali beadást követően a labda Balog elé
    pattant, aki 20 m-ről, kapásból a kapu bal oldalába bombázott (1-0).

    84. perc: Filipovic lépett ki a lesre játszó ZTE védők közül és
    8 m-ről kevéssel lőtt a kapu mellé.

    Ellentétes félidőt láthattak a nézők, az első félidőben a ZTE
    játszott jobban, több helyzetet is kidolgozott és megérdemelten
    vezetett. Fordulás után alaposan feljavult a vendég együttes, ...
  97. Posza Zsolt utolsó NBI-es mérkőzése.
  98. Zalaegerszeg, 2002. október 26., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 12. forduló:
    Zalaegerszeg - Kispest-Honvéd 2-0 (1-0)

    Zalaegerszeg, 5000 néző, V: Szabó Zs.

    gólszerző: Kenesei (7., 67.)

    kiállítva: Vincze O. (71.)

    sárga lap: Ljubojevic (58.), illetve Takács (79.)

    Zalaegerszeg:
    Turi - Kocsárdi, Urbán, Budisa, Szamosi - Vincze O., Ljubojevic,
    Balog, Egressy (Král 74.) - Faragó (Koplárovics 68.), Kenesei (Sabo
    91.)

    Kispest-Honvéd:
    Tóth - Babos, Téger, Batrinu, Laczkó - Hercegfalvi, Dubecz,
    Piroska (Vadócz 44.), Bárányos, Torghelle (Takács 65.), Sasu


    7. perc: Kocsárdi jobb oldali bedobása után a labda megcsúszott
    egy vendég védő fején, majd Kenesei 8 m-ről a jobb felső sarokba
    ollózott (1-0).

    67. perc: Ljubojevic indította Keneseit, aki a kifutó Tóth
    felett 10 m-ről a kapu közepébe lőtt (2-0).

    71. perc: egy lesállást követően Vincze O. reklamált a
    partjelzőnél, aki odahívta a játékvezetőt, Szabó pedig piros lapot
    mutatott fel a ZTE játékosán...
  99. 2017.02.03, 12:06 - Handžić Haris
    Csatárt igazolt a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/18]DVSC
    Haris Handzic a Rijekától érkezik, a játékossal jövő nyárig kötött szerződést klubunk.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486119956_harishandzicigazoldvsc.jpg
    Haris Handzic személyében bosnyák csatárt igazolt a DVSC, a játékosnak a jövő nyárig szól a szerződése a Lokinál.
    A 26 éves, 191 centiméter magas támadó Bosznia Hercegovinában, a Szarajevó csapatában kezdett el futballozni, ahol két év alatt 34 mérkőzésen 9-szer talált az ellenfelek kapujába.

    Ezt követően megfordult a Lech Poznannál, a Rudar Prijedornál, a Vaduznál, és a Boracnál is, utóbbiban 10 meccsén 8-szor volt eredményes. 2014-ben Oroszországba, az Ufa együtteséhez igazolt, ahol 48 meccsen lépett pályára. Legutóbb a horvát bajnokságban szereplő Rijeka játékosa volt.

    A támadó már csatlakozott is a többiekhez a portugáliai edzőtáborban, így ő is a kerettel készülhet a tavaszi szezonra.
    2017.02.02
    https:/...
  100. 2017.02.02, 17:36 - Németh Gergő
    Alighanem még az Újpest-szurkolók közül is kevesen tudják, hogy csapatuk a nyáron elcsábított egy magyar utánpótlás-válogatott középpályást az osztrák Sturm Graztól. A 17 éves Németh Gergő tétmeccsen ugyan csak az átigazolásokból való kizárás lejárta után szerepelhet a liláknál, de addig is lelkesen készül, a csapat ciprusi edzőtáborába is elutazott, a felkészülési találkozókon játszik is.

    Az Újpest FC a nyáron hivatalosan nem jelentette be a nyári felkészülés során két meccsen (a Honvéd és a Siófok ellen) is pályára lépő Németh Gergő érkezését (mert szerződést még nem kötött), de az U18-as válogatott középpályással láthatóan tervei vannak Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek. A játékos ugyanis elutazott a csapat ciprusi edzőtáborába, az idei első két felkészülési meccsen, a Lech Poznan és a Levszki Szófia ellen pályára is lépett.
    „2016 nyaráig a Sturm Grazhoz kötött a szerződésem, de váltani szerettem volna. Ekkor jött az újpesti ajánlat. Szóban meg is egyeztem a klubbal, ami u...