magyarfutball.hu

  1. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517730553_1975_dresden_cimer.jpg
  2. 2011.06.23, 11:35 - Nagykovácsi, Nagykovácsi SE
    Támogatás

    VÁV UNION Kft. érzékelve az utóbbi években az állami támogatás csökkenését az oktatás és a sport területén, elhatározta, hogy saját lehetőségeihez mérten megpróbál segíteni ezeken a területeken
    Sport

    VÁV UNION Kft. az alábbi sportokat és csapatokat támogatja évek óta folyamatosan:

    Nagykovácsi Energia VÁV UNION FC futball csapatát, mely megyei II. osztályban játszik
    ROSCO SE gyeplabda szakosztályát, mely ez idő alatt – e támogatásnak is köszönhetően – több magyar bajnoki címet is szerzett nagypályán és teremben, valamint jelentős nemzetközi sikereket is elért
    5. éve a Hungarian Junior Open elnevezésű fallabda tornát, mely az adott korosztály Világ Kupa sorozatába is beleszámít, így segítve a magyar fiatalok játék lehetőséghez jutását és fejlődését.

    forrás:
    http://www.vavunion.hu/tamogatas/
  3. 2011.06.23, 10:53 - Budapest, Flow-Cont SE
    A Flow-Cont Kft. 1988-ban alakult elsősorban ipari mérőberendezések fejlesztésére és az új, korszerű mérőeszközök üzemi alkalmazásának segítésére, a sikeres fejlesztési eredmények ipari méretű bevezetésére. A társaság alapító tagjai a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat (VEGYÉPSZER) és az Olaj- és Gázipari Műszer-Elektronikai Kisszövetkezet (OGIMEX) voltak azonos törzstőke-részesedéssel.

    Az országosan elismert szakértőkből álló munkatársi gárdának, az állandó intenzív fejlesztési munkának és a nagyon rugalmas, piacérzékeny vállalkozói üzletpolitikának köszönhetően már 1992-re a hazai mérőrendszer-kínálati piac ismert résztvevője lett.
    forrás:
    http://www.flowcont.hu/magyar/nyitolap.html
  4. 2011.06.23, 10:06 - Budapest, OTIS Felvonó SE
    A magyar OTIS Felvonó Kft, az amerikai OTIS Elevator Company hazai leányvállalata. A cég 1990-es megalapítása óta több, mint 2500 felvonót és mozgólépcsőt szerelt fel. Az Otis a világ legnagyobb felvonó, mozgólépcső, mozgójárda és más vízszintes szállítóberendezés gyártó vállalata.
    forrás:
    http://www.proidea.hu/otis-felvono-192223/index.shtml
  5. A programfüzeten más a címer.
  6. A berettyóújfalui BUSE idén ünnepli fennállása 100. évforudlóját. A centenáriumi ünnepségek programjai között olyan rendezvények szerepelnek, mint a június 24-ei "Múzeumok éjszakája", a klub történetét bemutató kiállítás fél éven át lesz látható a Bihari Múzeumban.
    Másnap, pénteken aztán a futballpályán találkozhatnak a szurkolók, régi csapattársak, az ünnepség fénypontját a BUSE-DVSC mérkőzés jelenti majd, amely 17 órakor kezdődik.
    Előtte 14 órától gyerekfoci, öregfiúk meccs - persze a Loki ellen -, ökörsütés birkapörkölt, malacsült, tombola - szóval minden, ami a jó szórakozás elengedhetetlen kelléke.
    A rendezvényre - jelképesen - 100 forint lesz a belépő.
    forrás: http://www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=113111
  7. 2011.06.22, 20:30 - Vál, Vál KSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1308767386_pict0320.jpg
    forrás:
    dvtkfan96 - email
  8. 2011.06.22, 20:20 - Paks, Paksi FC
    Paks: új néven szerepel a jövőben a bajnoki ezüstérmes együttes

    Névhasználati megállapodás született a Magyar Villamos Művek Zrt. és a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC között, így a bajnoki ezüstérmes MVM Paks néven szerepel a jövőben.
    Az MVM Zrt. korábban is kiemelt támogatója volt a klubnak, kapcsolatuk hosszú időre nyúlik vissza.
    forrás:
    http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/paks-uj-neven-szerepel-a-jovoben-a-bajnoki-ezustermes-egyuttes-2082743?nocache
  9. 2011.06.22, 20:11 - Nyíregyháza, Városi stadion
    Van hordozható,bérelhető beléptető rendszer.
    DVSC-Litex meccset is úgy tudták lejátszani a stadionunkba.
    forrás:
    Meister - http://www.nb1.hu/forum2/viewtopic.php?id=77125&p=3
  10. 2011.06.22, 11:01 - Magyarország - Románia 1945
    A díszpáholyban Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt vezére fél 4 után néhány perccel elfoglalja a helyét. Csak úgy zeng az egész pálya a „Barátság!” és „Szabadság!” felkiáltásoktól.

    Pontosan fél 4 után tíz perccel hatalmas taps közepette fut ki a pályára a két csapat. A magyar csapat fehér mezben, piros keresztcsíkkal, mellükön a címerrel, a románok sárgahajtókás piros mezben játszanak. A választás a románoknak kedvez és háromnegyed 4 órakor, enyhe széllel szemben Zsengellér indítja útnak a labdát.
    forrás:
    http://www.huszadikszazad.hu/cikk/kaprazatos-csatarjatekkal-folenyesen-gyoztuk-le-a-roman-valogatottat
  11. A táblázatot javítottam a hivatalos BLSZ közlöny (2011. 18 szám - 2011. június 17.)alapján:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1308733009_blsz1.jpg
  12. Rendes linkelést nem tudnál intézni? Sokkal jobb lenne, mint ez a beszúrt kép.
  13. 2011.06.20, 18:16 - SK Sturm Graz - Videoton FC 2011
    David Rechnitzer, klubunk nemzetközi ügyekért felelős munkatársa jelentette Nyonból, hogy eldőlt, Klagenfurtban lesz a Sturm Graz - Videoton FC BL-selejtező első mérkőzése, ugyanis a grazi UPC Arenában zajlanak az amerikaifutball-vb B-csoportjának küzdelmei.
    forrás:
    http://www.vidi.hu/index.php?nid=9648
  14. 2011.06.20, 18:10 - UE Santa Coloma - Paksi FC 2011
    Jelenlegi információnk szerint az UE Santa Coloma elleni Európa Liga első mérkőzésére idegenben kerül sor.

    Az andorrai csapat kérése volt a pályaválasztói jog felcserélése, amelyet az UEFA jóváhagyott, ugyanis országuk másik, Európa Ligában érdekelt csapatával (Lusitanos) ugyanazon a pályán rendezik meg a mérkőzéseket.

    Európa Liga 1. kör

    2011. június 30.
    UE Santa Coloma (Andorra) - PAKSI FC

    2011. július 7.
    PAKSI FC - UE Santa Coloma

    forrás:
    http://paksifc.hu/news.php
  15. Az Újpest FC Kft. pályázatot hirdet a Megyeri út 13. alatt található, a Szusza Ferenc Stadion területén lévő futballpályák (centerpálya, füves edzőpálya és a műfüves pálya) játékterének teljes körű felújítására, valamint a Fóti úti, ún. Cérna-pályák felújítására (egy füves és egy műfüves pálya).

    Az ajánlatokat az alábbi bontásban kérjük:

    I. Pályafelújítás:
    I.2. „Cérna” pálya (Bp., IV. Fóti út alatti munkarészek):

    I.2.2. Műfüves edzőpálya
    1. új pálya aljzat készítése, a pálya szabványnak megfelelő szélesítésével
    2. új műfüves pályaborítás lerakása
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/index.php?pg=news_4_11252#inscore_ifheight_xdc_1218
  16. 2011.06.20, 17:43 - Budapest, IV. ker., Fóti út
    Az Újpest FC Kft. pályázatot hirdet a Megyeri út 13. alatt található, a Szusza Ferenc Stadion területén lévő futballpályák (centerpálya, füves edzőpálya és a műfüves pálya) játékterének teljes körű felújítására, valamint a Fóti úti, ún. Cérna-pályák felújítására (egy füves és egy műfüves pálya).

    Az ajánlatokat az alábbi bontásban kérjük:

    I. Pályafelújítás:
    I.2. „Cérna” pálya (Bp., IV. Fóti út alatti munkarészek):

    I.2.1. Füves edzőpálya:
    1. új öntözőrendszer kiépítése
    2. új gyepszőnyeg készítése
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/index.php?pg=news_4_11252#inscore_ifheight_xdc_1218
  17. Az Újpest FC Kft. pályázatot hirdet a Megyeri út 13. alatt található, a Szusza Ferenc Stadion területén lévő futballpályák (centerpálya, füves edzőpálya és a műfüves pálya) játékterének teljes körű felújítására, valamint a Fóti úti, ún. Cérna-pályák felújítására (egy füves és egy műfüves pálya).

    Az ajánlatokat az alábbi bontásban kérjük:

    I. Pályafelújítás:

    I.1. Szusza Ferenc Stadion (Bp., IV. Megyeri út 13. szám alatti munkarészek):
    I.1.3. Műfüves edzőpálya
    1. új pályaaljzat készítése, pálya szabványnak megfelelő szélesítésével
    2. új műfüves pályaborítás lerakása
    3. új öntözőrendszer kiépítése
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/index.php?pg=news_4_11252#inscore_ifheight_xdc_1218
  18. Az Újpest FC Kft. pályázatot hirdet a Megyeri út 13. alatt található, a Szusza Ferenc Stadion területén lévő futballpályák (centerpálya, füves edzőpálya és a műfüves pálya) játékterének teljes körű felújítására, valamint a Fóti úti, ún. Cérna-pályák felújítására (egy füves és egy műfüves pálya).

    Az ajánlatokat az alábbi bontásban kérjük:

    I. Pályafelújítás:

    I.1. Szusza Ferenc Stadion (Bp., IV. Megyeri út 13. szám alatti munkarészek):

    I.1.2. Füves edzőpálya
    1. új pályaaljzat készítése, a pálya szabványnak megfelelő szélesítésével
    2. új öntözőrendszer kiépítése
    3. új gyepszőnyeg készítése, a centerpályán felszedett fűborítás felhasználásával

    II. Biztonságtechnikai munkálatok:

    II.1. Szusza Ferenc Standion (Bp., IV. Megyeri út 13. szám alatti munkarészek):
    II.1.2. Füves edzőpálya
    1. a szabványnak megfelelő mobillelátó építése
    2. a szabványnak megfelelő világítás kiépítése
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/index.php?pg=news_4_11252#inscore_ifheight_xdc_1...
  19. Az Újpest FC Kft. pályázatot hirdet a Megyeri út 13. alatt található, a Szusza Ferenc Stadion területén lévő futballpályák (centerpálya, füves edzőpálya és a műfüves pálya) játékterének teljes körű felújítására, valamint a Fóti úti, ún. Cérna-pályák felújítására (egy füves és egy műfüves pálya).

    Az ajánlatokat az alábbi bontásban kérjük:

    I. Pályafelújítás:

    I.1. Szusza Ferenc Stadion (Bp., IV. Megyeri út 13. szám alatti munkarészek):

    I.1.1. Centerpálya:
    1. a meglévő gyepszőnyeg felszedése (átszállítása a felső edzőpályához)
    2. a meglévő öntözőrendszer gondos bontása (átszállítása a felső pályához)
    3. új pályaaljzat készítése, a pálya szabványnak megfelelő szélesítésével
    4. a pályafűtés csövezése, kiállás pályaszélen, a javasolt pályafűtés üzemeltetési leírásával
    5. új öntözőrendszer kiépítése
    6. új gyepszőnyeg készítése

    II. Biztonságtechnikai munkálatok:

    II.1. Szusza Ferenc Standion (Bp., IV. Megyeri út 13. szám alatti munkarészek):

    II.1.1. Center...
  20. A klubvezető természetesen azonnali feljutást vár a csapattól, amelyet a második vonalban is Garami József irányít majd. S ha megvan a feljutás, jöhetnek az egyéb tervek, például egy új stadion.

    – A jövőt tekintve az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. Bármelyik NB II-es csoportba is kerül a csapatunk a bajnoki címet meg kell szerezni, és közben a Magyar Kupában is bizonyíthatjuk, hogy az NB I-ben a helyünk. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával. Az elmúlt hetekben reményteli tárgyalásokat folytattunk a Hidegkuti Stadion birtokbavételéről. Amennyiben a közeljövőben ez realizálódhat, egy új stadion építése is megkezdődhet – tekintett optimistán a jövőbe Domonyai László.
    forrás:
    http://www.pepsifoci.hu/node/93162
  21. A klubvezető természetesen azonnali feljutást vár a csapattól, amelyet a második vonalban is Garami József irányít majd. S ha megvan a feljutás, jöhetnek az egyéb tervek, például egy új stadion.

    – A jövőt tekintve az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. Bármelyik NB II-es csoportba is kerül a csapatunk a bajnoki címet meg kell szerezni, és közben a Magyar Kupában is bizonyíthatjuk, hogy az NB I-ben a helyünk. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával. Az elmúlt hetekben reményteli tárgyalásokat folytattunk a Hidegkuti Stadion birtokbavételéről. Amennyiben a közeljövőben ez realizálódhat, egy új stadion építése is megkezdődhet – tekintett optimistán a jövőbe Domonyai László.
    forrás:
    http://www.pepsifoci.hu/node/93162
  22. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517684313_1970_aberdeen_honved_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/16-9-70-euro-Aberdeen-V-Honved-/350472211919?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item5199c58dcf&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  23. 2011.06.20, 17:27 - Nagyrécse, Nagyrécse SE
    A klub színeire vagyunk kíváncsiak, nem az aktuális mezszínekre.
    2011.06.19 14:45 nyitraig
    Nagyrécse, Nagyrécse SE
    színek fehér-fekete
    narancs-fekete
  24. 2011.06.20, 17:21 - Debrecen, Új DVSC Stadion
    Kulcsprojekt tervpályázat nélkül - 1? A debreceni „Loki-stadion“ építésének ügye már több éve napirenden szerepel. A 2008-as EB pályázat részét képezték a stadion átalakítási tervei[1]. Az ezt követő években a médiában többször felbukkant az átalakítás tervezése[2], mígnem 2010 novemberében[3] Debrecen főépítésze által már elkészített tanulmánytervről, 2011 májusában már kész tervekről[4], a munkálatok ez év augusztusi kezdetéről, közel háromszorosára[5] duzzadt állami beruházásról és a projektcég megalakulásáról[6] lehetett olvasni. Hogyan lehet az, hogy az elmúlt években zajló stadiontervezési programból az építész társadalom egésze kimaradt? Ki és milyen megbízásból készítette az EB-pályázatra a terveket? Hogy lehet az, hogy az egyenlő esélyeket és minőségi kiválasztást biztosító országos, nyílt építészeti tervpályázat az évek folyamán elmaradt? Kik és milyen terveket készítettek az elmúlt évek során? Hogyan kaphat direkt megbízást a város főépítésze (Kováts Ákos) a tanulmány...
  25. Arra vonatkozó szabály van a kiírásban, hogy ki és mennyit szerepelhet az első csapatból. Mindig az adott forduló elsőosztályú meccse számít, viszont az NBI előbb ér véget, így a kiírás is rossz.
  26. 2011.06.17, 08:49 - Budapest, MÁVAUT SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1308293324_mavaut_sc_tuzzomanc_sport_jelveny_1308293307719.png
    forrás:
    http://www.vatera.hu/gyujtemeny/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/mavaut_sc_tuzzomanc_sport_jelveny_1462543871.html
  27. 2011.06.17, 08:36 - Budapest, Testvériség SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1308292561_testveriseg_se_1906_tuzzomanc_sport_jelveny_1308292522086.png
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/testveriseg_se_1906_tuzzomanc_sport_jelveny_1462543654.html
  28. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517678785_2004_trnava_dvsc_musorfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Spartak-Trnava-v-Debreceni-Hungary-Intertoto-Cup-04-05-/180682794955?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item2a1188a7cb&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  29. 2011.06.17, 08:31 - Real Madrid CF - Videoton SC 1985
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515842785_1985_real_videoton_jegy.jpg

    forrás:
    http://www.mariomichiels-voetbaltickets.be/Europese%20Finales%201984-%2785.htm
  30. 2011.06.17, 08:28 - Újpest FC - Club Brugge KV 1998
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517743614_1998_ujpest_bruges_jegy.jpg
    forrás:
    http://www.mariomichiels-voetbaltickets.be/European%20tickets%20Club%20Brugge%201998-%2799.htm
  31. 2011.06.17, 08:27 - Club Brugge KV - Újpest FC 1998
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517744875_1998_brugge_ujpest_jegy.jpg
    forrás:
    http://www.mariomichiels-voetbaltickets.be/European%20tickets%20Club%20Brugge%201998-%2799.htm
  32. Az Újfehértó SE az NB III-as remeklés ellenére minden bizonnyal csak a megyei I. osztályú bajnokságban folytatja a következő sorozatban.



    Sikertörténet lehetne ez, ehelyett most gyászos a hangulat Újfehértón. A helyi sportegyesület idén ÚSE-Nagykálló néven szereplő NB III-as futballcsapata újoncként az ötödik helyen végez a Tisza-csoportban, mégis, a napokban azzal kellett szembesülniük a játékosoknak, hogy vége, nincs tovább, a csapat visszalép a megyei I. osztályba. Ha csak nem történik csoda a közeli napokban.

    – Öt éve vette át az egyesület vezetését a jelenlegi elnökség – kezdte a történetet Tamás László, az Újfehértó SE elnöke. – Akkor a csapatunk az őszi szezon végén az utolsó helyen szerénykedett a megyei bajnokságban. Azóta megnyertük azt a bajnokságot, most pedig az NB III. ötödik helyén zártunk, úgy, hogy csak egyetlen egy csapat tudott megverni minket az eddigi huszonkilenc mérkőzés során. Ezalatt az idő alatt rengeteg sikerélményünk volt, szemünk előtt válta...
  33. A Dragónerrel, Kellerrel és ifjabb Nyilasi Tiborral megerősített második csapat könnyedén győzte le az MLTC-t. A gólokat Dragó (szabadból), Nyilasi Tibi találatai mellett Varga Bence mesterhármasából és Szabó Roli duplájából szereztük.

    A remek hangulatú barátságos meccset 3-400 néző figyelte, az 500 Ft-os jegyekből származó bevételt a klub pályájának fejlesztésére szánják.
    forrás:
    http://ulloi129.wordpress.com/2011/06/16/7-0-ra-nyertunk-matyasfoldon/
  34. 2011.06.15, 20:38 - Izland - Magyarország 2002
    Örülök a győzelemnek, egy szépséghibája van, a finn bírók igen elnézőek voltak velünk szemben, éles meccsen ez nem így játszik. Az első gól előtt Dragóner két kézzel lökött, hál istennek nem fújták le. Ami biztató, hogy jól játszott végre a csapat. nem biztos, hogy kijutunk, de már az is jó lenne, ha nem vallanánk szégyent!
    Akárhogy is nézzük, a legnagyobb rosszindulattal sem állíthatja senki, hogy Gellei a levegőbe beszélt, amikor azt ígérte: az őszi megméretésre összerakja ezt a csapatot. Eredményekben mindenképp javultunk az idő előrehaladtával. /Hála a becsődölt MTV-nek, a játékról ezúttal csak találgathatunk. Odafent elgondolkodhatnának, hogy mi ér, egyáltalán ér-e bármi is többet, amikor a válogatottunk egyik tagja közül választhatna példaképet mondjuk egy képernyőn át valaki magának ebben az országban. Nem beszélve azon sokakról, akik látnak valamit, vagyis szeretnének látni a legjobbjainktól. Helyette a társaság megvásárol valami sorozatot, aztán latolgat...
  35. 2011.06.15, 20:21 - Magyarország - Izland 2004
    Nahh nyertünk, mert volt egy Geránk....
    Huhh, ezt köszönjük Gera Zolinak, rég láttam magyar címeres mezben futballistát így játszani. Gratula Gerzson!
    Nehéz egy olyan csapattól eredményt várni, ahol jó, ha 3-4 játékos tud focizni. Amiért a mai meccs ilyen szörnyű lett, az elsősorban a középpálya. Ezt a Szélesi-Molnár-Rósa-Bodnár négyest nem szabad újra összerakni. Közülük egyszerre max. kettő lehet a pályán, persze Molnár B. semmiképpen. Ugyan a sérülések is megtizedelték a támadósort (kenesei, Torghelle, Tököli, plkusz egy formán kívüli Szabics), azért Lothar is nehézzé tette a dolgot az összeállítással. Én megértem, hogy a morál miatt benthagyott olyanokat, akik elutaztak Kínába vagy Németországba, de eljött az idő, hogy a két vébéselejtező tanulsága alapján elfelejtse őket. Ha nincs Gera, nagyot szívunk, ugyanakkor a küzdenitudást és - kevés kivétellel - az erőnlét egyértelműen dicsérhető.

    Király 5
    Juhász 4
    Gyepes 4
    Tóth A. 3,5
    Szélesi 4...
  36. 2011.06.15, 15:54 - Izland - Magyarország 2005
    Természetesen Gratulálok a győzelemhez!
    persze a játéknak nem örülök.
    Kb. Ilyen meccsre számítottam.

    Király: semmi extra, hál' Istennek magabiztosabb volt, mint a keddi meccsen.
    Bodnár: totális csőd, katasztrófa, szörnyű.
    Huszti: a csapat talán legjobbja, sok futás, jó védekezés, győztes gól.
    Vanczák: jobbulást neki.
    Stark: sokkal gyengébb volt, mint a franciák ellen.
    Takács: szintén, sok hiba, nem a posztján játszott.
    Bárányos: csinált két 11-est, azon kívül szinte semmi.
    Hajnal: megint jó volt, bár a második félidőben hosszú időkre eltűnt.
    Kerekes: ezúttal a szokott formáját hozta sajnos... A második gól az ő lelkén szárad.
    Gera: sokat javult a keddi meccshez képest, de lesz ennél jobb is.
    Tóth: keveset tett hozzá a támadójátékhoz.
    Balog Z.: ismét lelkesen és jól védekezett.
    Szabics: jobban mozgott, mint a franciák ellen.
    Rajczi: vissza kellett volna gurítani a labdát ott a végén Szabicsnak.

    Nem gondoltam a sorsolásnál, hogy Izlandot oda-vis...
  37. Hát, hallottunk cifra dolgokat, pl hogy szögleteket és szabadrúgásokat többször megismételtek. Érdekes meccs lehetett :)
    forrás:
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=151210&na_step=30&t=9018358&na_order=
  38. Sőt, a Kiskanizsai Sáskák elődje volt nevében a Kiskanizsai MSK (Kiskanizsai Móricz Sport Kör) is a '70-es évektől - nevét a városrész Móricz Zsigmond Művelődési Házáról kapta... :)
    forrás:
    dinamozagreb - http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2081648&orderby=&orderDir=&pagenr=1
  39. 2011.06.14, 21:18 - Magyarország - Svédország 2005
    Világszínvonalon védekezünk, de a helyzetkihasználásunk csapnivaló...


    én sztem végig szorongattunk, ennyi tellett, jó ez nekünk, a VB-re amúgy sem jutottunk volna ki ha ezt nyerjük. több helyzetünk volt mint a svédeknek, ez kevés, ők mennek a VB-re, mi még messze vagyunk ettől.

    a gól meg gól....viszhall

    Ezt nem védi senki sem. Én még ilyen gólt nem láttam!

    Ennyi egy Ibrahimovic és torgellesanyi között a különbség 1 ből 1 .....6 ból 0.


    Azt azért csak halkan jegyzem meg, hogy a gólszerzőt, kábé háromszor ki lehett volna állítani azokért a sárgákért, amit színészkedésért kellett volna adni.

    Na de mindegy, Matthäus for President!

    "kill us with this fucking goal"
    Ez frappáns volt...

    Aki ezután a meccs után nekiesik a csapatnak, az menjen a fenébe a topicból!
    Csak előre mondom, mert lesznek ilyenek.

    Ibrahimovics 20 lövésből 1x ha így eltalálja.
    Erre nem is tudok...
  40. 2011.06.14, 15:11 - Szombathely, Rohonci úti Stadion
    Jó hír, hogy a bajnoki rajtra felszerelik az új eredményjelzőtáblát, éppen ma érkeznek szakemberek, akik megnézik, hogy lehet eltávolítani a jelenlegit - ezt követően elindulhat a munka.
    forrás:
    http://www.vasnepe.hu/vasifoci/20110614_haladas_edzes
  41. 2011.06.14, 14:21 - Budapest, Budapesti Vasutas SC
    A Sport Múzeumban most nyílt egy kiállítás a klub centenáriuma kapcsán. Egyelőre több infót nem találtam róla.
  42. 1985 augusztusában két tornára is meghívást kapott a Fradi, ezek közül a második a Ganz-MÁVAG jubileumi tornája volt, melyet a 75. születésnapjuk alkalmából rendeztek. A hazaiak mellett a Ferencváros, a görög Arisz Szaloniki és a Vasas volt a résztvevő. A vendéglátók ekkortájt a másodosztályban vitézkedtek, így igencsak meglepte a közvéleményt, hogy az NB II-es együttes nemzetközi tornát szervezett.

    A görögök a ganzosok vendégeiként edzőtáboroztak a Népligetben, így jött az ötlet, hogy melléjük meghívjanak még két első osztályú csapatot. Az elképzelést tett követte, és augusztus 5-én útjára indult a labda, a ma már nem létező MÁVAG-pályán, amely helyén jelenleg egy lakópark található a kézilabdacsarnokunk szomszédságában.

    Az első napon az elődöntőket vívták. Előbb a Vasas mérkőzött meg a görögökkel, majd a mieink a jubilánsokkal, akiknek a vezetőedzőjük Kisteleki István volt ekkor. A Szaloniki 6-4-re győzött a Vasas ellen, és bejutott a döntőbe. Ekkor még csak 3000 néző fi...
  43. Még egy diósgyőri szurkoló mesélte nekem, hogy amikor 1979-ben a Dundee United ellen játszottak, 22 000 jegy fogyott el, és ennyi ember csak úgy fért be, hogy lapjával álltak a népek a lelátón. Vagyis az egyik válla a pálya felé nézett, a másik a pályán kívülre nézett... vagyis az már abszurd mennyiségű ember volt. És szerinte akkor voltak a legtöbben a stadionban, soha olyan zsúfoltság nem volt.
    forrás:
    Gab - http://forum.ujpestfc.hu/viewtopic.php?t=728&sid=ee06867fa681287e7e004d35d602049e
  44. 2011.06.13, 13:55 - Egervár, Egervári TE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1307966143_egerv.jpg
  45. Jó híreket kaptunk, a pályán már a füvet is rendszeresen nyírják.
  46. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516045171_1985_steaua_honved_zaszlo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516045382_1985_steaua_honved_zaszlo1.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Romania-Steaua-BP-Honved-Hungary-Football-Pennant-/390314578187?pt=Vintage_Sports_Memorabilia&hash=item5ae08fd10b&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  47. 2011.06.13, 11:40 - Szovjetunió - Magyarország 1956
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517516589_1956_szovjetunio_magyarorszag_jegy.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Ticket-football-friendly-USSR-Hungary-1956-/290573851163?pt=UK_SportsMemorabilia_Football_Memorabilia_ET&hash=item43a78d1a1b&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  48. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517778710_1989_lyngby_tatabanya_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/LYNGBY-BK-89-90-Inter-Toto-v-LOKO-LEIPZIG-TATABANYA-IFK-/160602598747?pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item2564a92d5b&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  49. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517674404_1975_benfica_ujpest_jegy.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Ticket-SL-BENFICA-UJPEST-DOZSA-European-Cup-1975-1976-/270764652839
  50. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517734928_1987_chaves_honved_jegy.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Ticket-GD-CHAVES-HONVED-SE-UEFA-Cup-1987-1988-/270764652717?pt=UK_SportsMemorabilia_Football_Memorabilia_ET&hash=item3f0ad4b8ad&ssPageName=RSS:B:SHOP:GB:101
  51. 2011.06.13, 11:16 - Boldva, Boldvai Sporttelep
    Műholdképen nem látszik futópálya.
    2011.06.12 20:48 janikaa
    Boldva, Sporttelep
    futópálya van (ismeretlen típus)
  52. 2011.06.13, 11:07 - Hévízgyörk, Sportpálya
    A térkép valószínűleg rosszul van beadva. A terület alatt viszont van 2 pálya. Melyik a fő és melyik az edző?
  53. A bajnok Videoton és a kupagyőztes KTE képviseli ma délelőtt az MLSZ székházában sorsolás útján döntötték el, hogy melyik csapat rendezze a Szuperkupa-döntőt.

    A versenykiírás szerint az MLSZ semleges helyszínen rendezte volna meg a döntőt, a szövetség és a két érintett klub azonban egy közös egyeztetést követően úgy döntött, valamelyik résztvevő csapat stadionjában játsszák le a mérkõzést.

    A két klub írásban kérte az MLSZ-t, hogy sorsolás döntsön a finálé helyszínéről, továbbá közös kérelmet nyújtottak be az időpont módosítása miatt is, kérvényezve, hogy július 9. helyett július 8-án legyen a mérkőzés, tekintettel arra, hogy néhány nappal később a csapatoknak már az európai kupákban kell helytállniuk. A találkozó kezdési időpontjáról később születik döntés.

    A sorsoláson a klubok részéről Losonczy László, a KTE ügyvezetője, valamint David Rechnitzer, a Videoton FC nemzetközi ügyekért felelős vezetője vett részt. A helyszínt a Videoton képviselõje húzta ki, és a szerencse...
  54. 2011.06.10, 11:57 - Siófok, BFC Siófok
    2002-es hazai kiadású jegyen lévő címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1307699800_siofok-celldomolk1-0_nbib2002.jpg
  55. 2011.06.10, 09:58 - San Marino - Magyarország 2011
    na, ez is megvan..
    a meccset meg gyorsan felejtsük el..


    Juhász Vanczák nem játszhat a Svédek ellen? Gratulálok, ez az igazi amatőrizmus...

    Egy félidő alatt 1 gólt lőni egy olyan csapatnak,ami hát erősen szólva sem nevezhető erősnek azért az kicsit durva.

    Sikerült nekik három gólt lőni és most mindenki oda meg vissza van,hogy nem baj meg van a három pont.

    Koman katasztrofális.
    Németh impotens a kapu előtt
    Vanczák??Hagyjuk
    Hajnal,csak rossz labdája volt kb.
    stb,stb stb

    Pedig kezdtem örülni,amikor a Hollandokkal játszottunk.Mert ott legalább láttam valami fantáziát a játékunkban.És hiába kaptunk ki végül,de jó volt nézni az egészet.
    Megszereztük a három pontot,egy nulla játékkal és majd ez a nulla játékunk nem sok mindenre lesz elég egy svéd meccsen,aztán örüljön mindenki a három pontnak!

    Most már érthető hogy a Németh Kriszti miért nem fér be egy csapatba se. San Marino, eső és pára de a hajam még mindig tart.....
  56. 2011.06.09, 21:19 - Ikrény, Ikrény SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518726091_ikreny_cimer.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518726161_ikreny_cimer1.jpg
    forrás:
    http://ikrenyse.atw.hu/
  57. 2011.06.09, 21:16 - Babót, Babót SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518857992_babot_cimer.gif
  58. 2011.06.09, 21:11 - Komárom, Koppánymonostori SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518884769_koppanymonostor_cimer1.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/group.php?gid=141014695919779&v=wall
  59. 2011.06.09, 20:52 - Sármellék, Sármellék FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518378497_sarmellek_cimer.jpg
    Emailen keresztül kaptuk, a levél szerint ez a hivatalos címer.
  60. 2011.06.09, 20:43 - Szolnok, Honvéd Kilián FSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518949775_honved_kilian.jpg
    forrás:
    Tóth György-Gyigyi (volt játékos)
  61. Az MLSZ első embere, Csányi Sándor volt a Hír TV Kontraszt c. műsorának vendége. A futballvezér a gazdasággal kapcsolatos témák mellett több, a sportággal kapcsolatos aktuális kérdést is említett az adásban, többek között beszélt az új nemzeti stadionnal kapcsolatos tervekről is.

    – Nagy kérdés még, hogy hogyan fog kinézni az új aréna. Van olyan álláspont, hogy bele lehetne építeni a jelenlegibe, hiszen a futópályát nem szeretnénk megtartani, de olyan is, hogy ez túl sok komplikációt okozna, ráadásul drágább is lenne, és funkcionálisan is rosszabb eredményt szülne. Néhány héten belül szerintem eldől, hogy mi lesz a végleges, aztán megkezdődik a tervezés. A tervek szerint az utolsó idei válogatott meccs másnapján (jelen állás szerint: október 11., Finnország ellen – a szerk.) el kell kezdődnie a bontásnak. Az biztos, hogy állami pénzből épül majd a stadion, és várhatóan állami tulajdonban is marad – fogalmazott a szövetség elnöke, aki arra vonatkozóan is kapott kérdést, ...
  62. 2011.06.09, 12:53 - Debrecen, Új DVSC Stadion
    Frissített látványtervek:
    http://www.dehir.hu/galeria/20110609/stadion.html
  63. Elkészültek a frissebb látványtervek:
    http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?ID=5623&source=/lapok/Default_hu.aspx
  64. 2011.06.09, 12:50 - San Marino - Magyarország 2011
    Giampaolo Mazza: Ha csak a gólok számát nézzük, akkor igen, ez papírforma volt, ennyi sajnos van a két ország válogatottja között.

    A vereség várható volt, és örülök, hogy akadt néhány szép akciónk is. A magyar csapat jó csapat, de azért elvártam, hogy vezessünk néhány támadást. Hátra van még három meccsünk: ha ezeken nem szerzünk pontot, az a realitás. Ha gólt sem, az tényleg kínos.

    Egervári Sándor: Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, az ellenfélnek mindössze egy kapu mellé szálló fejese volt, több helyzete nem is volt, ami mindenféleképpen egy fegyelmezett és zárt játékot árul el. A támadóharmadban lényegesen többet jártunk és több lehetőségünk is volt, mint Luxemburg ellen, az utolsó passzokban és a ziccerek kihasználásában nem jeleskedtünk, de örülünk, hogy egy sima győzelemmel tudunk távozni. Nem féltem attól, hogy esetleg megbosszulja magát a sok kihagyott helyzet. Ami Dzsudzsák és Koman előre megtervezett helycseréit illeti: a csapat kiszámíthat...
  65. 2011.06.09, 10:48 - San Marino - Magyarország 2011
    2011-06-05
    A magyar válogatott tagjai vasárnap kora délután találkoztak, és folytatták felkészülésüket a keddi, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

    A keret tagjai közül ketten jelezték, hogy nem tudják vállalni a játékot kedden: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/52/gera_zoltan]Gera Zoltán sérülése továbbra sem jött rendbe, ezért a Luxemburg elleni találkozó után San Marino ellen sem lehet az együttes tagja. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/592/vadocz_krisztian]Vadócz Krisztián a pénteki találkozón kapott egy rúgást a vádlijára, és a sérülés az orvosi kezelések után sem jött rendbe annyira, hogy a középpályás pályára léphessen az Eb-selejtezőn.

    Egervári Sándor szövetségi kapitány nem hív meg új játékost a csapatba, vagyis 19 fős keret utazik el San Marinóba.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/cikkek/valogatott/2011/06/05/gera-es-vadocz-nem-utazik-san-marinoba
  66. 2011.06.09, 10:29 - Miskolc, Holcim Sporttelep
    Ehhez van valamilyen forrás?
    2011.06.06 20:54 janikaa
    Miskolc, Holcim Sporttelep
    átadás éve 1949
  67. Google maps alapján nem tűnik ennyire frissnek. Esetleg valami változtatás történt 2005-ben?
    2011.06.06 20:55 janikaa
    Miskolc, Holcim Sporttelep, földes edzőpálya
    átadás éve 2005
  68. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/05/1337885164_munkaero.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/30_munkaero_tartalek_se_jelveny_1596509207.html
  69. 2011.06.09, 09:57 - Magyarország - Ausztria 1945
    Negyvennyolc órán belül két osztrák-magyar mérkőzéssel ajándékozták meg a fővárost a Sportnapok rendezői. Nem csodálkozunk azon, hogy a hétfői mérkőzésre nem telt meg zsúfolásig az üllői úti pálya. A labdarúgás igazi szerelmesei azonban megragadták ezt a ritka alkalmat és a második napon is már három órakor mintegy tizenötezer ember állja és üli körül az üllői úti pálya zöld gyepét.

    Megkezdődik a 84-ik…

    Sokáig elhúzódik a kézilabda-mérkőzés. Negyedhat is elmúlt már és még nincsenek a pályán a csapatok. A körülbelül húszezer főre felnövekedett közönség izgatottan várja a csapatokat és találgatja az összeállításokat. Ki marad ki vajon a két csapatból?

    Így állnak fel:
    Magyarország: Csikós – Balogh II., Biró – Kirádi, Szücs, Lakat – Szabó, Szusza, Zsengellér, Puskás, Vincze.
    Ausztria: Ploc – Bortoli, Sesta – Kaller, Ocewirk, Müller – Kominek, Decker, Gernhardt, Jerusalem, Fischer.

    Meggypiros mezben fut ki a magyar csapat, Bíró és Sesta választ. Öt óra húsz perckor Z...
  70. 2011.06.09, 09:53 - Hajdúnánás, FK Hajdúnánás
    Össze tudjátok írni a meccseket pontos helyszínnel, dátummal ellenféllel és eredménnyel együtt?
  71. 2011.06.04, 16:59 - San Marino - Magyarország 2011
    A stadion:
    http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=san+marino,+serravalle&sll=37.0625,-95.677068&sspn=32.059939,79.013672&ie=UTF8&hq=&hnear=Serravalle,+San+Marino&ll=43.971322,12.477196&spn=0.003552,0.009645&t=h&z=17
    -San Marino nemzeti stadionja
    -1969-ben került átadásra
    -7.000 férőhelyes
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517752731_stadio_di_serravalle.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517752777_stadio_di_serravalle1.jpg
    forrás:
    http://www.stadionfreund.de/berichte2011/0129-serravalle.html
    http://www.europlan-online.de/index.php?s=stadion&id=5253&t=s&land=57
    http://www.fussballtempel.net/uefa/RSM/Serravalle.html
  72. 2011.06.04, 16:41 - Magyarország - Anglia 1999
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505408647_england_hungary_1999_invitation.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.com/1999-HUNGARY-v-ENGLAND-FA-Itinerary-Squad-List-/230627784773
  73. 2011.06.04, 11:03 - Luxemburg - Magyarország 2011
    Amit meg tudok tenni, azt megteszem. Átestem a tűzkeresztségen, természetesen mindenki arra készül, hogy folyamatosan válogatott legyen, de tudom, hogy van Király Gábor is. Igyekeztem végig irányítani a védelmet, folyamatosan kapcsolatban voltunk, egy hibától eltekintve elégedett vagyok a teljesítményemmel, hiszen győztünk és nem kaptam gól – mondta a Nemzeti Sportnak a lefújást követően Bogdán Ádám, a magyar válogatott kapusa, aki ezen a meccsen debütált a nemzeti csapatban.
    forrás:
    http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/egervari-sandor-annak-oruljunk-hogy-nyertunk-2080343/
  74. 2011.06.04, 10:12 - Luxemburg - Magyarország 2011
    "Szerencse, hogy kedden San Marino vár ránk, és nem Svédország, az eredmény ugyanis - a ma látottak alapján - előre borítékolható lenne." --> itt a lényeg, siralmas

    Mi volt ez a sza"? Sanyibá mondjá le big_smile ez a győzelem felér egy vereséggel.Szomorú látni hogy ezek a fiúk nem is akartak oké hogy szabi ,tengerpart stb na de vissza is lehet utasitani a válogatott meghívott.Sikerült kis szerencsével megverni az amatőr szakácsokkal, pékekkel felálló aranylábúakat.GRAT

    Gyenge meccs, gyenge teljesítmény. San Marino ellen is készülhetünk egy ki-ki harcra? yikes

    Juhász is alulteljesített, Dzsudzsák még úgy-ahogy csinált valamit, de igazából nem emelhető ki senki, mert max átlagosat hozott.

    Egervári meg itt mondja, hogy veszélyesek voltak. Mikor hol? A sok lesből melyiket nézte el? A gólt levéve veszélyes kapura menő lövésünk nem is volt a második félidőben, és max 2 volt, ami rémlik, hogy közel volt a kapura.


    Nem tudom ...
  75. 2011.06.04, 09:38 - Borsodszirák, Sporttelep
    És hivatalosan?
    2011.06.04 08:47 janikaa
    Borsodszirák, Sporttelep
    talaj típusa földes

    2011.06.04 08:45 janikaa
    Borsodszirák, Sporttelep
    talaj típusa homokos
  76. 2011.06.03, 16:43 - Budapest, Ikarus BSE
    BLSZ I./B - 2011. 05. 28. 13 óra. Sashalom - Sasvár utcai sporttelep
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/487

    Az első bajnoki az ideiglenes "hazai" pályán. A meccsre sajnos nem jöttünk össze túl nagy számban a Pestszentimre elleni bajnokira.

    Nem volt egy túl jó bajnoki, a csapatunk keretbe foglalta a meccset, a 4. percben csapatkapitányunk Kiss Zsolti szerezte meg a vezetést, a 94. Lázár Bandika a másodikat. Közte egy elég unalmas birkózás.

    Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak kedvencünknek, a csapat tízesének Lázár Bandinak, aki egy gyönyörű kislány édesapja lett! Még egyszer: minden jót a Családodnak és Neked!
    forrás:
    http://hatveder.blog.nepsport.hu/archives/2011/06/02/Kuzdelem_a_feljutasert/
  77. 2011.06.03, 16:39 - Budapest, Újpest FC "B"
    Az Újpest FC B pénteken 16:00 órától a REAC ellen lép pályára a Ness Hungary NB II keleti csoportjának 29. fordulójában Budafokon.
    Elvben az újpesti második csapat utolsó hazai mérkőzése következik, azonban a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének felújítása miatt a találkozónak új helyszínt kellett keresni.

    A kiírás nem engedélyezi, hogy a meccsre a REAC stadionjában kerüljön sor, a többi, „esélyes” helyszínt pedig egyáltalán nem vagy irreális összegért tudta volna csak kibérelni az Újpest FC.

    Végül a Budafokkal sikerült megállapodni, így a Promontor utcai létesítmény lesz ezúttal a hazai pálya.
    forrás:
    http://ujpestfc.hu/index.php?pg=news_7_11228#inscore_ifheight_xdc_1267
  78. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517777577_1978_ksc_magyarorszag2.jpg
    Forrás:
    R.Baggio 1995
    "Petőfi Népe" c.újság
  79. 2011.06.02, 07:49 - Budapest, Budapesti-Budai TE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1306993761_1075_1_big.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/budapesti_budai_torna_egylet_1896_beran_1459734252.html
  80. 2011.06.02, 07:46 - Budapest, ELTE KCSSK DSE
    Júniusi edzéseinkre várjuk azokat az ELTE-s hallgatókat és munkatársakat, akik érdeklődnek a labdarúgás iránt és kacérkodnak a gondolattal, hogy az ELTE-BEAC néven elindított egyetemi labdarúgócsapat tagjai legyenek. Ősztől már hivatalos bajnokság keretében képviselhetitek egyetemünket és egyesületünket!

    Ez évben megállapodás született a hallgatói önkormányzat és a BEAC labdarúgó szakosztálya között, hogy közös erővel élesztjük újjá egyetemünkön a nagypályás labdarúgás hagyományait. Szerencsére nagy az érdeklődés a sportág iránt. Ezért is szeretnénk, ha személyesen is lehetőségünk nyílna megismerkedni az új sporttársakkal, még a tanév vége előtt.

    Mindenkit várunk, aki szeretné kipróbálni magát egy valódi csapatsportban, rendszeres sportolási lehetőséget keres magának, vagy már régebben is focizott, és azt szeretné egyetemi évei alatt is folytatni egy nagy múltú sportegyesületben. A 113 éves ELTE-BEAC téged is vár!
    forrás:
    http://www.beac.hu/hirek/la...
  81. 2011.06.01, 09:52 - Kistarcsa, Kistarcsai VSC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/06/1306914712_news_27176_big.jpg
    forrás:
    http://www.ftc.hu/index.php?action=main&nid=27176&sact=news
  82. A jegyen augusztus 15 szerepel, nem 25.
  83. 2011.05.31, 08:50 - Luxemburg - Magyarország 2011
    Ma megkezdtük a felkészülést a következő lépésre a magyar válogatott életében. Tudom, a szurkolók egy része úgy véli, hogy ez a lépés könnyű lesz, hiszen nem a futball élvonalából sodort elénk ellenfeleket az élet. Ne felejtse el azonban senki sem, hogy a lebecsült Luxemburg nemrég legyőzte a legutóbbi világbajnokságon szerepelt szlovákokat, de megizzasztotta a románokat és a franciákat is. Pénteken nagyon szívós csapat ellen kell megküzdenünk, ami kimondottan jól jön a San Marino elleni Eb-selejtező előtt. Ráadásul fontos betenni ezt a mérkőzést a programba, mert így a többség számára már hetek óta tartó szabadság idején nem tétmeccsen kell visszazökkenni a játékba.

    Sajnos ez a felkészülési hét sem kezdődött rossz hír nélkül. Gera Zoltán bokája annyira bedagadt, hogy állni és járni is alig tud, de az orvosi teamünk kezelésbe vette, van remény rá, hogy a selejtezőn már pályára léphet. A többi kerettag egészséges, nagyon jó hangulatban telt el az első edzés, amelyről cs...
  84. 2011.05.30, 11:08 - Pécs, PMFC Stadion
    Nem kekeckedésből, de az északi oldalon 12 sor szék van. Keresztben pedig 240 (3x80). Többször megszámoltam! :)))))
    forrás:
    Szongcen Galpo - http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018204
  85. 2011.05.30, 11:02 - Győr, Ménfőcsanak ESK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/05/1306746081_184330_168533409861599_162049477176659_345684_509473_n.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/foci.menfocsanak
  86. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517777502_1978_ksc_magyarorszag1.jpg
    forrás:
    Petőfi Népe c.újság
    R.Baggio 1995
  87. A tér már a 13. századtól kezdve csomópont volt: a hegyről lejövő és a sík részek útjai itt találkoztak össze. A középkorban Logod falu kapuja nyílt erre. A török kiűzése után agyagbánya és a Christen-féle téglagyár létesült itt. Ennek köszönhető a terület mai topográfiájának kialakulása. 1892-ben kezdődött csak el a tér átalakulása. Feltöltötték a gödröket, és a Budapesti-Budai Torna Egyesület (BBTE) sportpályáját telepítették a területre. 1897-ben az ezredévi kiállítás Sörkóstoló pavilonját átszállíttatták a térre, és átalakították a sporttelep első klubházává. A favázas sportház mellé 9000 négyzetméteres úszómedencét építettek. Idővel egyre inkább a nyári sportokra - "szabadban való tornaversenyekre, a labdázó és tennis mulatságokra" - helyezték a hangsúlyt. Kétszintes klubházuk megtervezésére pályázatot írtak ki, melyen Sándy Gyula terve nyert. A fa és vasbeton házat a helyenként 8-10 méter magas földpartba beékelve támasztották meg. Itt kaptak helyet a választmányi, elnöki,...
  88. 2011.05.30, 10:13 - Mexikó - Magyarország 2005
    Cimpa: A sokszoros utánpótlás válogatottság mellett, 2-szer a felnőtt válogatottnak is tagja voltál. Mikor és hol mutatkoztál be a magyar nemzeti csapatban?

    Regedei Csaba: - Az úgy történt, hogy Fehérváron játszottunk bajnoki mérkőzést és a szövetségi kapitány, a Lothar Matthäus a helyszínen tekintette meg a találkozót. Azon a mérkőzésen nagyon jól ment a játék, védekező középpályást játszottam és gondolom, hogy a játékom elnyerte a Lothar tetszését, hiszen a mérkőzés után meghívót kaptam az amerikai túrára készülő válogatott keretbe, ahol velem együtt több fiatal játékos is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A nemzeti tizenegyben Mexikó elleni mérkőzésen, csereként debütáltam. A találkozó nagyon pozitív élmény volt, hiszen 40 ezer néző előtt játszani a válogatott csapat tagjaként, csodálatos érzés volt a számomra. Már azért a pillanatért érdemes volt elkezdenem futballozni, hiszen a nemzeti csapatban szerepelni és címeres mezben a magyar himnuszt hallgatni igazán fe...
  89. 2011.05.30, 09:58 - Érpatak, Érpataki Sportpálya
    2011.05.27 11:38 nata19880321
    Érpatak, Érpataki Sportpálya
    pálya mérete 105 x 68

    Gmaps pedometerrel mérve kb 100m*53m
  90. Ennél biztosan volt már magasabb nézőszám is, de még nem találtam sehol forrást.
    Erzsébet SK-FFC 0:3 (0:1)
    TFSE pálya Csörsz u., 50 néző
    Kezdőcsapat: Muki, Váradi, Davoni, Lengyi, Katus, Tánczi, Misi, Jáky, Emu, Marci, Juhász Gyuri
    Csere: Zolika, Méhes Laci, Robika
    Góllövő: Jáky Geri (10.p, 56.p), Juhász Gyuri (51.p)

    Estére eléggé lehűlt az idő, így kifejezetten hideg időben kezdődött a mérkőzés. Nehéz volt már motiválni a csapatot, hiszen már csak két forduló van hátra és a bajnoki címet már múlt héten megszereztük. Látszott a csapaton a fárasztó idény, eleinte dadogott a labda. Még igazából bele sem melegedtünk a játékba, mikor egy hazai kontra után, csak szabálytalanul tudtuk megállítani az Erzsébeti csatárt, így jött a jogos tizenegyes. Szerencsénkre a labda a kapufán csattant, majd kiment. Míg ellenfelünk a kihagyott lehetőség miatt bosszankodott, rögtön megszereztük a vezetést, Geri szokásos jól eltalált lövésével. A félidő hátralévő részében inkább mezőnyj...
  91. 2011.05.26, 10:24 - Törtel, Törtel KSK
    Fantasztikus hangulatú fináléban, az újkori Pest Megyei Kupa-döntők nézőcsúcsát jelentő 650 érdeklődő előtt az előzetesen már a papírforma szerint esélyesebbnek tartott Törteli KSK együttese nyerte meg a kupát a Gödöllői SK-val szemben szerda délután Nagykőrösön.
    forrás:
    http://pmlsz.hu/?us=news_u&nid=1067
  92. 2011.05.26, 09:26 - Svájc - Magyarország 1976
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/05/1306394719_kerekes_attila.jpg
    A képen Kerekes Attila középhátvéd,aki ezen a mérkőzésen mutatkozott
    be a magyar "A" válogatottban.
    forrás:
    "Labdarúgás" című magazin
    R.Baggio 1995
  93. Megkapta az NB I-es licencet Mezőkövesd Zsóry felnőtt labdarúgó csapata. Az élvonalbeli indulásra jogosító tanúsítványt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában adták át május 19-én.

    Az első osztályú licencre még az év első harmadában benyújtotta igényét a Mezőkövesdi Sportegyesület, melynek alapjául felnőtt labdarúgóink nagyszerű bajnoki szereplése szolgált, hiszen együttesünk hosszú ideig versenyben volt a bajnoki elsőségért a két nagy múltú együttessel, a DVTK-val és a Nyíregyházával. A licenc adó testület első körben hiánypótlásra kötelezte az MSE-t, miután ezt sikerült pótolni, a mezőkövesdi kérvény zöld utat kapott az illetékesektől. Az egyesület életében nagy előrelépést jelent a klublicenc megszerzése.

    -Örvendetes, hogy az elmúlt időszakban már az NB I-ről beszélhetünk, hiszen néhány évvel ezelőtt még az NB III-ban szerepeltünk. Az elmúlt években bekövetkezett pozitív változások, amelyeket végrehajtottunk, kezdve a pálya fejlesztéssel és szervezeti átalakítá...
  94. Mezőkövesd - Népes "küldöttség" járta be kedden délelőtt az NB II-es rangadó helyszínét.

    A pályán Huszák Géza irányításával felszabadultan tréningeztek a helyi csapat játékosai, akiket nem csak a mester, hanem a tűző nap is „sanyargatott”. Aztán a sporttelepen egyszeriben nagy lett a sürgés-forgás, ugyanis tucatnyi hivatalos „vendég” jelent meg. A Mezőkövesd-Zsóry – DVTK találkozót megelőző bejáráson többek között ott volt dr. Fekete Zoltán, a város polgármestere, Hornyák Attila alezredes, a helyi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője, a rangadó leendő biztosítási parancsnoka, Hagyacki József, a kövesdiek ügyvezető elnöke, Vojtekovszki Csaba sportigazgató, Kecskés Csaba, a DVTK biztonsági igazgatója, valamint a fontos eseményen képviseltette magát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság is.
    A füves részen

    A „zsűri” tagjai először a legfontosabb tudnivalókra – hány szurkoló lehet jelen, hol léptetik be a nézőket, hogyan különítik el a két tábort – kere...
  95. On tour Puskás: Ez felfoghatatlan!!!
    Írta: Davicc, 2011. 05. 19.
    A srácokkal a Dózsa György út felőli bejárathoz érkeztünk. Elég nagy sokk ért minket… Hisz a három napig készített (varrott, festett) zászlókat és két rudas drapériákat a PVC csövük miatt a biztonsági szolgálat nem engedte fel a lelátóra. Azt mondták ez túl vastag… Érdekes, hogy eddig minden helyszínre bevihetőek voltak az ilyen lengetősek, de úgy tűnik itt más volt a módi. Csak akkor miért nem szóltak előre, hisz Kecskeméten is a TCS-s brigád van, ráadásul a helyi főnökkel beszéltünk is a Siófok meccs előtt közel húsz percet… És láthatta is, hogy két rudasokat készítünk, mondhatta volna, hogy valami speciális cső kell, hogy bevihessük. Azonban ez a dolog nem hagyott elkeseredni minket, hisz mi egy kupadöntőre jöttünk. Kihúztuk a csöveket, és amit csak tudtunk, bevittünk a stadionba, aztán gyorskötözővel felfogattuk a kordonra. Fél órával a meccs előtt döbbenten konstatáltuk, hogy már több mint ezer kecskeméti bó...
  96. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2011/05/1306312206_$(kgrhqn,!hse3,h)57rtbn2o+cn+cq~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.com/Szombathely-Epit-k-SC-Hungary-Soccer-Football-pin-badge-/140553993910?pt=US_Soccer_Fan_Shop&hash=item20b9abbeb6&ssPageName=RSS:B:SHOP:US:101
  97. 2011.05.24, 11:59 - Pécel, Pécel-Elitsec
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518889352_pecel_100_plakat.jpg
    forrás:
    http://www.pecel-elitsec.gportal.hu/
  98. 2011.05.24, 09:27 - Luxemburg - Magyarország 2011
    Csernyánszki Norbertet a szövetségi kapitány, Egervári Sándor, meghívta a válogatottba!

    Váratlanul érte ez a megkeresés?
    Igen meglepett, hiszen kialakult, hogy kapus poszton kik szerepelnek a válogatottban. Nem tudtam róla, hogy Fülöp Márton megsérült. Az ő helyére kerültem a keretbe.

    Ugyan hivatalosan még nem szerepelt a válogatottban, de kerettag már volt?
    Igen, Bozsik Péter idejében már egyszer bekerültem, de tétmérkőzésen nem szerepeltem, csak felkészülési találkozón. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ismét meghívtak. Itthon már mindent elértem, amit ellehet, de a válogatottság még hiányzik. Remélem, egyszer majd sikerülni fog.

    Erre most mennyi esélyt lát?
    Király Gáborral és Bogdán Ádámmal leszek együtt. Egyértelmű, hogy ők elsőbbséget élveznek. Az eddigi pályafutásomra az volt a jellemző, hogy a magam erejéből értem el mindent, lépésről lépésre. Majd kiderül, hogy egyszeri alkalomról van szó, vagy esetleg hosszabb távon is számolnak velem.

    ...
  99. Befogadóképesség javaslat:
    2011.05.20 01:56 messi87
    Salgótarján, Tó-strandi sporttelep
    befogadóképesség összesen: 5.000
    ülőhely: 3.000
    fedett ülőhely: 0
    állóhely: 2000
    hivatalos: -
    uefa: -
  100. 2011.05.23, 10:20 - Luxemburg - Magyarország 2011
    Egervári Sándor szövetségi kapitány egy kényszerű változtatást eszközölt a Luxemburg és a San Marino elleni mérkőzésekre készülő keretben.

    A múlt héten kihirdetett válogatott keret három kapusa közül Fülöp Márton a hétvégén egyéni gyakorlás közben csuklósérülést szenvedett, és hétfőre eldőlt, hogy nem tudja vállalni a játékot a soron következő mérkőzéseken. Egervári Sándor szövetségi kapitány ezért egy cserét eszközölt a keretben, Fülöp helyett Csernyánszki Norbert, a Paksi FC kapusa került az együttesbe.

    - Néhány napot vártunk Fülöp Márton sérülése után, de a csuklósérülése nem javult, az orvosok hosszabb pihenést írtak elő számára. Továbbra is három kapussal szerettünk volna készülni a következő mérkőzésekre, ezért döntöttem úgy, hogy az utóbbi időben remek formát mutató Csernyánszki Norbertet hívom meg a válogatott e heti összetartására - mondta az mlsz.hu-nak a változtatásról Egervári Sándor.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/cikkek/valogatott/2011/05/23/fulop-helye...