magyarfutball.hu

  1. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399980008_ptsc_erem.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/penzugyi_tisztviselok_sport_klub_1934_14051107_1903302164.html
  2. 2014.05.12, 22:31 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    El is fogadjuk, csak jelezzük, hogy kamu. Amúgy várjuk a hivatalos visszajelzést is (az nso is).
  3. 2014.05.12, 20:24 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Az első bajnoki 20 ezres nézőszámával kapcsolatban:
    Debrecenben tuti nem voltak 20000-en, a hazai székek közül is voltak üresek, nem is olyan nagyon kevés, szerintem 18-19 ezer ember lehetett. Persze az így is szép szám.

    A Loki meccsen a vendégszektor fele üres volt, plusz tényleg volt egy szabadon hagyott terület. Ezen túl az "A" szektorban a VIP helyeken is csak kb 80%-os volt a foglaltság, szóval Debreceniként és Loki drukkerként azt mondom jó lesz az a teltház 18000-nek is. Ezzel együtt ez valóban magas szám és itthon sajnos nagyon nem jellemző. Tegyük hozzá, ha ilyen sz@rul játszunk és a rendezők is ilyen dilettánsok lesznek továbbra is, továbbá a hangosítás időnként ilyen fülrepesztő marad, akkor az egyébként meglepően nagy számban kilátogató kisgyermekes családok hamar el fognak maradni és a nézőszám le fog esni a megszokott átlagra.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2335239
  4. 2014.05.12, 20:12 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    ->#89
    A nyitómérkőzés a DVSC vs. régi DVSC, az fix. Itt nem állítottunk semmilyen szabályt, több helyen is került be nyitómeccsnek hasonló típusú mérkőzés. Az előző hozzászólásban a kérdés és az állítás is ugyanarra vonatkozik, de pont thomeeDVTK kiegészítése alapján még mindig kérdéses.
    A történet oldalon viszont lehet jelezni mindenből az elsőt.
  5. 2014.05.12, 20:08 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    A taccsék (taccs.hu) is kint jártak az első bajnokin:
    http://taccs.hu/2014/05/12/nehezen-lehetett-eldonteni-hogy-ez-most-nyugat-europa-a-szocialista-utopia-vagy-a-magyar-jelen/
  6. Eddig azt hittem, hogy a tökéletes budapesti lakóingatlan a Városligeti-tó közelében, a Ligetben álló ház vagy a Hajógyári-sziget valamelyik öbölparti épülete. Hát marha nagyot tévedtem, az MTK-stadionban, a főlelátó közepe táján ugyanis van egy lakás. Most a női focicsapat két játékosa lakik benne.
    ...
    Most jön az igazi bomba: a pályán keresztül felmászunk a Hungária körút felőli, időtlen idők óta lezárt állóhelyi szektorba.
    Ahonnan benézünk a lelátó mögé. Kívülről az sem látszik, hogy itt bármennyi hely lenne, pedig egy egészen komoly titkos kert rejtőzik itt egy méretes fakunyhóval.
    Soha a büdös életben ki nem találná senki, mire szolgált ez valaha. Mezey mester koncepciója akkoriban az volt, hogy a csapatnak igazán össze kell kovácsolódnia, ezért voltak időszakok, amikor az egész keretnek huzamosabb ideig ebben a faházban kellett aludnia, itt a stadionban! Olyasmi ez, mint gyerekként sátrat verni a kertben, és ott aludni, el sem merem képzelni, mik mehettek a Mezey-kunyh...
  7. 2014.05.12, 14:52 - Kaposvár, Toponár SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399899131_toponar_cimer.png[/bigimg]
    forrás:
    http://toponarse.hu/
  8. 2014.05.12, 14:48 - Csurgó, Csurgói TK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399898869_csurgoitk_cimer.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/CsurgoTornaKlub/photos/a.382593068476944.84756.382592911810293/595456140523968/?type=1&theater
  9. 2014.05.12, 14:42 - Zamárdi, Zamárdi Petőfi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399898533_zamardi_petofi_cimer.jpg
    forrás:
    http://zpse.uw.hu/
  10. 2014.05.12, 14:29 - Márkó, Márkó SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399897729_marko_zaszlo.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  11. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399813003_gyimesi_andras_ftcbologna41.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=445909472222519&set=a.445909332222533.1073741838.100004104106083&type=1
  12. Örömteli pillanat! Leadtuk a nevezési lapokat. Mától a labdarúgó szakosztályunk új neve: Nagybánhegyes Termál FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399812651_nagybanhegyesi_termal_cimer.jpg
    2013.07.04
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=286346438178824&set=pb.100004104106083.-2207520000.1399812335.&type=3&src=https%3A%2F%2Fscontent-a-fra.xx.fbcdn.net%2Fhphotos-prn1%2Ft1.0-9%2F1016686_286346438178824_110632123_n.jpg&size=627%2C620
  13. 2014.05.11, 14:48 - Jobbágyi, Jobbágyi Honvéd SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399812529_jobbagy_cimer.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=349533725193428&set=pb.100004104106083.-2207520000.1399812274.&type=3&src=https%3A%2F%2Ffbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net%2Fhphotos-ak-prn2%2Ft1.0-9%2F1396059_349533725193428_2077947865_n.jpg&size=449%2C293
  14. Márványtáblát állítottak Gyimesi András emlékére

    A nagybánhegyesi civil majális programjai sorában idén, május 1-én a Nagybánhegyesi Rákóczi Sportegyesület avatási ünnepséget is szervezett.

    A fennállásának 90. évfordulóját ünneplő egyesület nyert forrásból miután felújította a sportpályát (bekerítették, javították a pálya minőségét, a környezetet), felavatta a Gyimesi Andrásról elnevezett sportcentrumot. A legendás hírű, köztiszteletnek örvendő testnevelőről nevezték el a létesítményt.

    Gyimesi András a nagybánhegyesi fiatalokat a sport szeretetére nevelte, tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően sokan értek el sportágukban hazai sikereket. Tornavizsgáiról, túráiról máig beszélnek. A nagybánhegyesiek márványtáblát állítottak a sportöltöző falán emlékére.
    forrás:
    2014.05.01
    http://www.beol.hu/bekes/sport/marvanytablat-allitottak-gyimesi-andras-emlekere-551178
  15. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399811730_nagybanhegyes.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=137782749701861&set=a.137782736368529.46913.100004104106083&type=1&theater
  16. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399805496_dvtkvidetonligakupa1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399805566_dvtkvidetonligakupa2.png
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399987000_mlszligakupa.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/DVTK1910/photos/a.327902047269537.77280.129048307154913/704098512983220/?type=1&theater
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=725492417473565&set=a.359789194043891.79269.105327719490041&type=1&theater
    https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg/photos/a.523136014378204.127448.182975611727581/819635621394907/?type=1&theater
  17. 2014.05.11, 10:40 - Tokod, Tokodi Üveggyári SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399797634_tusc_jelveny.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/regi_tusc_tokodi_uveggyari_sport_club_foci_jelveny_1892710349.html
  18. 2014.05.11, 09:47 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    A nézőcsúcs nem az avatóünnepségen volt? A nyitó meccs pedig a régi Loki mostani Loki meccs.
  19. 2014.05.10, 16:51 - Magyarország - Kazahsztán 2014
    Jövő héttől lehet jegyeket vásárolni a magyar A-válogatott Eb-selejtezők előtti két utolsó felkészülési mérkőzésére.
    Válogatottunk június 4-én, szerdán 20.30 órakor Albániát fogadja a Puskás Ferenc Stadionban, majd június 7-én, szombaton ugyancsak 20.30 órai kezdéssel a kazah válogatott látogat a Puskásba, ezek a találkozók lesznek a válogatott utolsó felkészülési mérkőzései az ősszel kezdődő Eb-selejtezők előtt.

    A Kazahsztán elleni találkozón búcsúzik a válogatott a jelenlegi Puskás Ferenc Stadiontól, ezt követően a létesítmény teljes újjáépítését követően rendeznek válogatott meccset a helyszínen.

    Az albánok elleni mérkőzésre 1000-2000 forintos áron lehet megvásárolni a jegyeket, míg a kazahok elleni összecsapásra egységesen 500 forintért lehet belépőket váltani. A belépők árusítása május 14-én kezdődik, a jegyvásárolásról szóló részletes információk hamarosan olvashatók az mlsz.hu-n.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/10/a-kazahok-...
  20. 2014.05.10, 16:50 - Magyarország - Albánia 2014
    Jövő héttől lehet jegyeket vásárolni a magyar A-válogatott Eb-selejtezők előtti két utolsó felkészülési mérkőzésére.
    Válogatottunk június 4-én, szerdán 20.30 órakor Albániát fogadja a Puskás Ferenc Stadionban, majd június 7-én, szombaton ugyancsak 20.30 órai kezdéssel a kazah válogatott látogat a Puskásba, ezek a találkozók lesznek a válogatott utolsó felkészülési mérkőzései az ősszel kezdődő Eb-selejtezők előtt.

    A Kazahsztán elleni találkozón búcsúzik a válogatott a jelenlegi Puskás Ferenc Stadiontól, ezt követően a létesítmény teljes újjáépítését követően rendeznek válogatott meccset a helyszínen.

    Az albánok elleni mérkőzésre 1000-2000 forintos áron lehet megvásárolni a jegyeket, míg a kazahok elleni összecsapásra egységesen 500 forintért lehet belépőket váltani. A belépők árusítása május 14-én kezdődik, a jegyvásárolásról szóló részletes információk hamarosan olvashatók az mlsz.hu-n.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/10/a-kazahok-ellen-b...
  21. 2014.05.10, 11:55 - Kazincbarcika, Kazincbarcikai SC
    Évmilliókkal ezelőtt furcsa élőlények éltek a Földön. Két különleges tulajdonságokkal bíró kék és sárga magocska bejárta az egész világot. Utazásuk során varázslatos helyeket láttak, óriási teremtményekkel találkoztak. Végül a Sajó völgyébe sodorta őket a szél. Egyikük Sajókazincon, másikuk Barcikán talált otthonra, ahol épp színes várost kezdtek építeni. Az építkezéstől megrémült magocskák egy elhagyott bányajáratban kerestek menedéket. Itt találtak egymásra, szerelmesek lettek, s az azóta eltelt hatvan év alatt egyesülve, teljes titokban végleges testet öltöttek. Február 1-jén, Kazincbarcika születésnapján megtörtént a csoda, „felszínre tört” a város kabalafigurája. Azóta várja, hogy bemutatkozhasson nektek, kazincbarcikaiaknak!”
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399715718_kazinbarci.jpg
    https://www.facebook.com/pages/Kazincbarcika-kabalafigur%C3%A1ja/637150413030611

    via:
    http://vastagbor.atlatszo.hu/2014/05/08/szurrealis-videon-kazincbarci...
  22. Miért a legmodernebb az FTC Stadion ?

    1. Fibersand játéktér :Az Új Ferencvárosi Labdarúgó Stadion futballpálya rétegrendjének minden egyes alkotóelemét magyarországi kellékek alkotják. Valamennyi, a pályára használt anyagot Skóciában, kizárólag gyepneveléssel foglalkozó szaklaborban vizsgálták, a fűmagkeveréket a helyi viszonyokat figyelembe véve alakítottuk ki. A Fibersand gyökérzónában speciális ábrahámhegyi homok, és kétszer rostált komposzt egyedi arányú keveréke található meg. Az alkalmazott fűmag speciális növénnyel, az úgynevezett angolperjével 5 nap alatt csírázást szavatolt. Az anyagot helyben tároltuk, majd megkezdődött a speciális polipropilén szálak bekeverése a gyökérzónába. A szálak néhány mikronnyi vastagsággal rendelkeznek, speciális erős rugalmas tartást biztosítanak. A technológia sokkal erősebb gyökérképződést, sokkal jobb vízelvezetést, stabilitást biztosít. Segítségével elkerülhető a gyakori gyepszőnyegcsere. Ezt módszert alkalmazza többek között a Manche...
  23. 2014.05.09, 17:08 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    ...
    Akkor feltételezem, lehet már látni, a végső összeget is.
    Krecz Tibor: 12,4 milliárd forintnál tartunk a mostani állapot szerint, még költeni kell rá 200 millió forintot, hogy megnyissanak a külső szolgáltató egységek.
    ...
    Páholyt bérelnénk!
    A 2014/2015-ös szezonra 5 millió forint plusz áfa.

    Csak vicc volt, maradunk a lelátón!
    Én nem viccelek, amikor azt mondom, hogy ha megkötjük a szerződést, és érdekli a sajtót, akkor megnevezzük a páholytagokat. Meggyőződésem, hogy jól fogadná a piac! Egyébként komoly igény van az ilyen jellegű szolgáltatásokra, hiszen a huszonhárom páholyból hatnak nincs még gazdája, de már azokra is tárgyalunk.
    ...
    Szotyizni lehet?
    Mit tudunk tenni ellene? Semmit, tehát lehet. Május elsején 1700 kilogramm szotyihéjat sepertek össze a takarítók. Lesz munkájuk a jövőben is. A magyar futballnak nem az a legnagyobb problémája, hogy szotyiznak az emberek a stadionban.
    ...
    Egészen pontosan hány fős a Nagyerdei Stad...
  24. 2014.05.09, 17:02 - Magyarország - Dánia 2014
    Érdekes lesz a meccs kapusfronton. Bogdán megsérült.
  25. 2014.05.09, 16:57 - Magyarország - Dánia 2014
    A magyar válogatott május 22-én, 20.15 órakor a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik felkészülési mérkőzést a dánokkal. A találkozóra szóló jegyek péntekre elfogytak.
    A mérkőzés iránti jelentős érdeklődést mutatja, hogy egy héttel a jegyárusítás megkezdése után az összes belépő elfogyott a találkozóra. A Magyar Labdarúgó Szövetség szombat délután egyeztet a mérkőzés helyszínén arról, hogy van-e lehetőség újabb szektor nyitására. Amennyiben újabb helyeket sikerül felszabadítani, korlátozott számban további belépők is elérhetőek lesznek, erről az MLSZ hivatalos honlapján haladéktalanul értesíteni fogjuk a szurkolókat.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/09/magyarorszag-dania-elfogytak-a-jegyek/
  26. 2014.05.08, 10:55 - Magyarország - Dánia 2014
    A lengyel Poznan magyar labdarúgója, Lovrencsics Gergő nem állhat Pintér Attila szövetségi kapitány rendelkezésére a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen (május 22., Debrecen), mert klubja nem engedélyezi a távozását.

    A Poznan nem egyedül Lovrencsics utazását vétózta meg arra hivatkozva, hogy nem hivatalos FIFA-játéknapról van szó, hanem finn légiósai – Kasper Hamalainen és Paulus Arajuuri – sem lehetnek ott Helsinkiben, amikor honfitársaik a cseheket fogadják.
    Annak viszont nem lesz akadálya, hogy a magyar szélső ott legyen a júniusi válogatott találkozókon – 4-én Albániát, 7-én Kazahsztánt látjuk vendégül –, mert addigra véget ér a lengyel bajnokság felsőházi rájátszása.
    A rájátszásból eddig két forduló ment le, és a június elsejei zárásig további öt kör vár az érintettekre.
    Lukasz Teodorczyk és Karol Linettego viszont eltávozási engedélyt kapott a lengyel válogatottba a Németország elleni felkészülési mérkőzésre (május 13., Hamburg), annak ellenére, hogy e...
  27. 2014.05.07, 22:39 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Ugyanez volt az MTK-val 2012-ben, akkor ők az elsőben kapcsolódtak be, mert nem győztesként jöttek a kupa ágon. Ha nyer a DVTK akkor a 2. ha nem, akkor az 1. körben kapcsolódnak be.
  28. 2014.05.07, 21:42 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Nincs előselejtező, az 1. körben kapcsolódnak be.
  29. Kérdés akkor, hogy ez a meccs még itt volt-e?
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/63/bajnoki-menetrend-eredmenyek/1945-1946
  30. 2014.05.06, 14:23 - Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
    Az utolsó haza mérkőzést követően elkezdik a gyepszőnyeg cseréjét ezt követi majd a világítás és a fennmaradó összeget pedig a stadion jelenlegi fedetlen lelátójának befedését fogja fedezni amíg tart. Nem látok rá pontosan a folyamatokra de úgy tudom ez az ütemezés, és május végén kezdődik a munka.
    https://www.facebook.com/tatabanyafc/posts/476454102488388
  31. 2014.05.06, 13:06 - Kisvárda, Kisvárdai Iparos SE
    A kisvárdai focicsapat 1946-ban, a KISE - KMSE meccs előtt:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399374394_kise_1946.jpg
    https://www.facebook.com/332813503478684/photos/a.361833943909973.86219.332813503478684/623620821064616/?type=3&src=https%3A%2F%2Ffbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net%2Fhphotos-ak-ash3%2Ft1.0-9%2F10329199_623620821064616_3592195359762909465_n.jpg&size=819%2C544&fbid=623620821064616
  32. 2014.05.06, 11:36 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    A Nagyerdei Stadion szektorbeosztása és megközelítése:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399368968_stadionvazlat_megkoz_nagyerdei.jpg
    https://www.dvsc.hu/hirek/tajekoztato-a-stadion-megkozeliteserol
  33. 2014.05.06, 11:32 - Budapest, Magyarország
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399368747_1897_mlsz01.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399368761_1897_mlsz02.jpg
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/1897_1972_labdarugas_foci_plakett_dobozaban_1898983508.html
  34. 2014.05.06, 10:53 - Raduly József
    Ma 87 éves a Vasas SC tiszteletbeli elnöke, az első kupagyőztes és az első bajnokcsapat szellőlábú jobbszélsője, Raduly József.
    Az alacsony termetű, villámgyors játékos a Kőbányai TC és a Fűszért kölyök, majd ifjúsági csapataiban nevelkedett. A háború alatt a Gamma színeiben az első osztályban is bemutatkozott. Pályafutását azonban évekre megszakította a szovjet hadifogság, ahonnan csak 1951 végén, 24 évesen ért haza. A Postásban kezdett újra focizni, 1953-ban igazolt a Vasashoz, amelyhez a mai napig hű maradt: a bajnokikon bárki megszoríthatja a kezét, mindig ott ül a lelátón!
    1962-es visszavonulásáig volt a Vasas játékosa, Csordás Lajossal kiváló jobbszárnyat alkottak.
    Kora leggyorsabb hátvédjeit is le tudta futni, beadásaiból csatártársai számolatlanul szerezték a gólokat. A sportsajtó olykor felrótta neki, hogy maga nem jeleskedik a góllövésben. Azért akadt kupameccs, ahol ötször volt eredményes (igaz, a Dombóvárnak 1955-ben összesen húszat rúgott a Vasas), és sorsdöntő ...
  35. Az 1949-ben északmagyarországi bajnokságot nyert tűzhelygyári labdarúgó csapat (1949):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399313811_tuzhelygar.jpg
    https://www.facebook.com/salgotarjanregen/photos/a.478609852240591.1073741827.478609368907306/488885881212988/?type=3&src=https%3A%2F%2Fscontent-a-fra.xx.fbcdn.net%2Fhphotos-ash3%2Fv%2Ft1.0-9%2F10245367_488885881212988_8554154379643294315_n.jpg%3Foh%3Dbaa551b7664e57ff2db790a896f301a9%26oe%3D53D20E38&size=600%2C379&fbid=488885881212988
  36. A baglyasaljai futballcsapat (1931)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399313742_baglyasalja.jpg
    https://www.facebook.com/salgotarjanregen/photos/a.478609852240591.1073741827.478609368907306/487673554667554
  37. 2014.05.05, 20:11 - Salgótarján, Salgóbányai FC
    Salgóbányai futballcsapat, a pályájuk a Salgóbánya tábla után egyből jobbra volt a lapos területen (1926)
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399313416_salgobanya.jpg
    https://www.facebook.com/salgotarjanregen/photos/a.478609852240591.1073741827.478609368907306/487288494706060/?type=3&src=https%3A%2F%2Ffbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net%2Fhphotos-ak-prn1%2Ft1.0-9%2F10277459_487288494706060_3485478805561136982_n.jpg&size=600%2C384&fbid=487288494706060
  38. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399313333_salbtc6061.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/salgotarjanregen/photos/a.478609852240591.1073741827.478609368907306/485890361512540/
  39. Squadre Azioni - Salgótarján
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399313208_squadre_azioni.jpg
    https://www.facebook.com/salgotarjanregen/photos/a.478609852240591.1073741827.478609368907306/484361084998801/?type=3&src=https%3A%2F%2Fscontent-b-fra.xx.fbcdn.net%2Fhphotos-frc3%2Ft1.0-9%2F10269593_484361084998801_5964286417172971378_n.jpg&size=800%2C528&fbid=484361084998801
  40. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399312492_salgotarjan_sse.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399312836_salgotarjan_sse_1930.jpg
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.484643191637257.1073741832.478609368907306&type=3
  41. Először játszhat Diósgyőrben kupadöntőt és úgyszintén először Ligakupa-döntőt a DVTK csapata 2014. május 13-án, kedden 19 órától. Ugyanezen a napon rendezik a női Magyar Kupa fináléját is.
    A találkozót az Magyar Labdarúgó Szövetség szervezi, így a DVTK hivatalosan semleges helyszínen, mégis a saját közönsége előtt léphet pályára.

    A fenti ok miatt a hazai mérkőzésre kiadott bérletek nem érvényesek, azonban az MLSZ kedvező árakkal várja a szurkolókat: állóhelyről 1000, ülőhelyről 1500 forintért lehet megtekinteni az FTC - MTK női Magyar Kupa-döntőt és a DVTK - Videoton Ligakupa-finálét.

    A jegyárusítás kezdetéről, a vásárlás módjairól és minden más fontos információról a közeljövőben bővebb tájékoztatást adunk.

    A program

    2014. május 13. kedd
    16:00 FTC - MTK női MK-döntő (döntetlen esetén egyből 11-es rúgások következnek)
    17:45/18:00 díjátadó
    19:00 DVTK - Videoton Ligakupa-döntő (döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás, majd 11-es rúgások következnek)...
  42. A belépőjegyek alapján viszont nem:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/4/belepojegyek-berletek/2003

    Hol láttad, hogy ezt használták?
  43. 2014.05.05, 13:25 - Böde Dániel
    Dani csak engem húzott fel, hogy baszott passzolni ziccerben?

    Amikor formában volt, akkor is ezt csinálta, pedig 10-ből 8-szor leoszthatná a lasztit nála jobb helyzetben lévőnek.

    lehajtott fejjel megy elore, fel sem nez csak belebikaz egyet (igy hagyta ki a Loki elleni orult nagy zicceret is - lehajtott fejjel belelott egy nagyot, ami igy nem mehet mashova, csak kozepre. ez az egy jelenet is megmutatta, hogy nem csatar, ha ott mondjuk egy szar Volas vagy akar Tuijp lett volna, az megnezi, hol van hely, es elpasszolja. nem erobol, hanem pontosan, 11 meterrol ugysincs eselye a kapusnak egy jol helyezett lovessel szemben).

    a masik vesszoparipam, hogy konyorgom, legalabb egyszer csinalna meg egy lovocselt, hogy ne legyen ennyire konnyu levedekezni. lehajtja a fejet, rakeszul, mar repul is ele a vedo, mert tudja, hogy loves lesz. 10-bol kilencszer blokkoljak is.
    http://ulloi129.hu/2014/05/05/igy-teljesitettunk-kovesd-ellen/
  44. 2014.05.05, 13:03 - Danka Imre
    Ha jól emlékszem, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/1/puskas_ferenc]Puskás Öcsi volt az, aki a "Muksó" becenevet adta neki az Aranycsapatban.
    A IV.-es uzemben munkatars es szolo szomszed volt. Nyugodjek bekeben.
    Györkő-Dunai I-Vári-Dunai II-Török és a kapuban Imre bácsi én meg mögötte szedhettem a labdát. 20 ezer néző előtt...kösz Imi bácsi!
    http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/sport/ma-hajnalban-elhunyt-danka-imre-a-legendas-pecsi-kapus/kommentek
  45. 2014.05.03, 11:27 - Telek András
    Nem sok hozzá hasonló intelligens,megbízható középhátvédet(söprögetőt)láttam mint ő és ez még nemzetközi kupameccseken is feltűnő volt! Ha meghallom a nevét már mondom is magamban: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/309/hajdu_attila]Hajdú - [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/907/simon_tibor]Simon, Telek....
    Nagyon jó kis védő volt, oszlopa a védelemnek. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/602/varga_zoltan]Varga Zolival való afférját sosem tudtam neki megbocsátani, ez a tüske sokunkban ott maradt.
    "jöhetnek nyarak, jöhetnek telek,
    nincs semmi baj, ha játszik Telek"
    Novotny Zoltán egy körkapcsolás alkalmával.
    Eszméletlen jó játékos volt, pedig testi adottságai kicsit sem hasonlítottak a klasszikus középhátvédéra. De az ütemérzéke és a játékinteligenciája páratlan volt. Egyik oldalán Simon, másikon [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/406]Keller...
  46. 2014.05.02, 19:41 - Budapest, XIV. ker., Millenáris
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399052461_ftc11ek.jpg[/bigimg]
    https://www.youtube.com/watch?v=fJxEeL7DH-8&list=UU7SCYzbKPsqQP9rT1wv8qdw
  47. 2014.05.02, 16:56 - Leandro de Almeida
    Van egy Omonia szurkolo ismerosom, szerinte a tavalyi eve meg jo volt Cipruson, de iden nem sokat mutatott es le van lassulva egy kicsit. Ez nem jelenti azt, hogy itthon nem lenne meg jo par evig, de vele sem a jovot epitjuk, ha jon.
    Atyaég, ha ő van lelassulva, akkor a ciprusi foci szarrá veri a Magyar válogatott színvonalát, hiszen Leandro volt a legjobb és leggyorsabb ember az eto-parkban a finnek vagy kik ellen...
    Nekem nagy kedvencem! A válogatott meccsen is bebizonyította milyen játékos! Kimagasló játékintellegenciája van,technikás, védőként is tud irányítani! Viszont ha nem jön,nem értem minek udvarolt nekünk!

    http://ulloi129.hu/2014/05/02/leandro-marad-cipruson/
  48. 2014.05.02, 15:51 - Nagykanizsa, Palin FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399038660_palin_fc_cimer.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=316379385082846&set=a.138444642876322.44692.138310229556430&type=1&theater
  49. 2014.05.02, 15:47 - Nagyrábé, Nagyrábé Petőfi SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399038421_nagyrabe_cimer.jpg
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399038554_nagyrabe_cimer2.jpeg[/bigimg]
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=491821484246379&set=a.224530247642172.49596.224525480975982&type=1&theater
    http://www.nagyrabesport.eoldal.hu/cikkek/egyesuletunkrol....html
  50. 2014.05.02, 15:38 - MTK - Valencia CF 1962
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037839_valenciamtk_196201.jpg
    többi oldal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037851_valenciamtk_196202.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037861_valenciamtk_196203.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037869_valenciamtk_196204.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037878_valenciamtk_196205.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037889_valenciamtk_196206.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037899_valenciamtk_196207.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037911_valenciamtk_196208.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037919_valenciamtk_196209.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/1962-FAIRS-CUP-Semi-Final-Valencia-v-MKT-Budapest-/321374814352
  51. Még egy, kicsit eltérő címer forma:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399037015_kte_cimer.jpg
    via:
    https://www.facebook.com/193090654046411/photos/a.282710765084399.67564.193090654046411/741328955889242/?type=1
  52. 2014.05.02, 15:21 - Eger, Egri Sportcentrum SE
    Az Egri Sportcentrum SE jövőképe:

    – Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csak és kizárólag azzal, hogy mit akarunk közösen megvalósítani – szögezte le nyomban Harmati Péter az Agria Parkban tartott csütörtök esti tájékoztatón. – Ma volt annak a határideje, hogy a klub részéről közöljük a jövőre vonatkozó célkitűzéseket és azokhoz vezető utat. Nos, ezekkel kapcsolatban a következő a helyzet, előrebocsátva: mi minden gyereket tárt karokkal várunk az Egri Sportcentrum SE-be.

    Létesítmények

    Az önkormányzat támogatásával beadták az MLSZ-hez a Felsővárosi sporttelepen létesítendő nagy méretű műfüves és kis méretű műfüves játéktérre vonatkozó pályázatot. A TAO-s projektet illetően 110 millió forintra szól az igény, amelyből 12 millió forint önerőt szükséges biztosítani. A fejlesztés terén azonban itt közel sem állnak meg, ugyanis a létesítményt működtető Egri Városi Sportiskolával egyeztetve labdafogó hálót is szeretnének felszereltetni, ahol szükséges, ott a kerí...
  53. A sárga-fekete klubszíneket a klubtól kaptuk, lásd #1-es hozzászólás. Korábbi színek pedig nincsenek, mert önálló klubnak tartják magukat.
    A korábbi csapat:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/140
  54. 2014.05.02, 15:14 - AGC Bologna - Bocskai FC 1934
    A debreceni csapat a Bologna - Debreceni Bocskai találkozó előtt, Bolognában.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399036440_bocskay_bologna.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/rivalisok.debrecen
    via:
    https://www.facebook.com/varosokstadionok/photos/a.780447428651688.1073741828.779365662093198/841606695869094/?type=1
  55. 2014.05.02, 15:09 - Magyarország - Dánia 2014
    Szurkolótársak!

    Május 22. Magyarország - Dánia a debreceni Nagyerdei Stadionban!
    Akik velünk együtt akarnak szurkolni a magyar csapatnak azok a B5-ös szektorokba váltsanak jegyeket, mi ott leszünk!

    Találkozunk Debrecenben!

    Hajrá magyarok!
    CB09
  56. 2014.05.02, 15:08 - Magyarország - Dánia 2014
    A Nagyerdei Stadion szektorbeosztása:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398851495_nagyerdeistadionszektorbeosztas.png
  57. 2014.05.02, 15:07 - Magyarország - Dánia 2014
    A magyar A-válogatott május 22-én az új debreceni arénában, a Nagyerdei Stadionban fogadja a dánokat felkészülési mérkőzésen.
    Néhány héttel a Nagyerdei Stadion megnyitója után a magyar válogatott is debütál az impozáns új debreceni arénában, Pintér Attila együttese a dánokkal játszik felkészülési mérkőzést május 22-én, csütörtökön 20.15 órától.

    A mérkőzésre szóló jegyeket május 2-án, péntek reggeltől lehet megvásárolni – elhelyezkedéstől függően – 1000-5000 forintos áron. A belépők interneten kényelmesen, bankkártyás fizetéssel megvásárolhatók a Jegymester weboldalán (www.jegymester.hu), valamint a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A megvásárolt jegyek egyszerűen, akár a bankkártyás fizetést követően azonnal kinyomtathatóak, de lehetőség van a pdf formátumú belépők későbbi kinyomtatására is.

    A belépőket meg lehet váltani országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában is, melyek elérhetősége az alábbi linken kereshető: www.eventim.hu/hu/outletek/

    Jegyárak:
    ...
  58. 2014.04.30, 21:30 - Dég, Dégi SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398886199_degsecimer.png[/bigimg]
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=502523836448529&set=a.173615519339364.37441.173615386006044&type=1&theater
  59. annyit kell tudni hogy a 16mm tökéletes pixelsűrűség ide, a 12000-es fényerő pedig több mint tökéletes :D ugyan falat ajánlottunk mi is, de a megalux-szal nem lehet nagyon versenyezni

    Kültéri ledfalnál a 16nál márcsak a 10 illetve a 12 mm-es pixelsűrűség ami van kisebb (és gyakori), a többi nagyobb (20, 25, 31, 40). A fal fizikai mérete miatt ugye viszonylag kevés pixel fér rá, 16 mm-nél ez 640x384 darabot jelent, de hidd el nagyon jó lesz a képe. Nagyon. Részletgazdag, éles, meg ilyesmik.

    Ne vedd készpénznek, de szerintem Absen, méghozzá a A1688 modellje.
    http://ulloi129.hu/2014/04/30/muszaki-adatok-kijelzokrol/
  60. 2014.04.30, 12:28 - FK Vojvodina - Vasas SC 1957
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398853604_vasas56.jpg
    http://hasznalt-konyv.vatera.hu/hobbi_szabadido/sport_konyv/hajra_vasas_1960_1894253948.html
  61. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398853604_vasas56.jpg
    http://hasznalt-konyv.vatera.hu/hobbi_szabadido/sport_konyv/hajra_vasas_1960_1894253948.html
  62. 2014.04.30, 09:38 - Magyarország - Luxemburg 2003
    51' Szabics Imre első A válogatottbeli mérkőzésén öt perc öt másodpercnyi játék után megszerezte első gólját. Kabát szerezte meg a labdát a jobb oldalon, Szabicshoz passzolt, aki a jobbösszekötő helyéről, 12 méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. 2-1

    fogalmam sincs mit csináltak az első félidőben, mindenesetre a második félidőben, a rádió alapján, azt csinálták a Luxik amit vártunk, semmit...
    legközelebb Szabics, Gera csatársort, Tökit meg max. a kispadra.

    Kenesei is tragédia volt, az egész csapat szarul játszott.
    De Szabics üde szinfolt: egyetlen egyet sem hibázott!!
    Evvel kiemelkedett a mezőnyből, de egyébként is van benne fantázia: dinamikus, energikus, erős: úgy tűnt, mintha igazi futballista lenne!!
    Egyébként Gera is annyit rontott, hogy borzasztó volt nézni, amellett, hogy volt egy-két szép megmozdulása.

    Szabics klasszis, Bódog, Tököli, Kenesei, Salamon semmit sem érnek...
    az U21ben viszont az első félidőb...
  63. Maga a stadion az 1950-es években épült, és számos más eseménynek adott otthont. 1993-ban még világításnak nyoma sem volt, valamint a keleti és a déli oldalon a lelátó sem létezett még, a stadion befogadóképessége 7000 néző körül volt akkoriban. Az első összecsapásra a Videoton ellen került sor, 5500 néző előtt, és a Loki 2-1-re diadalmaskodott, elmondható tehát, hogy győzelemmel nyitotta és zárta a csapat a stadion történelmét.

    A csapat meg tudta szilárdítani NB I-es tagságát, így elmondható volt, hogy bejött a váltás. A stadion első fejlesztésére 1999-ig kellett várni, ekkorra az UEFA kupás szereplésből, és az ott megkeresett jogdíjakból megépült a stadion világítása, és időközben megszülettek a keleti és déli oldalon a tízsoros kis mobillelátók.
    Ekkor már egész stadion kinézete volt a létesítménynek, a befogadóképessége pedig meghaladta a nyolcezret.

    A stadion utolsó jelentős fejlesztésére, ami után elérte napjaink kinézetét, ...
  64. Ma délelőtt az FTC elnöke, Kubatov Gábor, valamint a kiemelt nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs sajtóbejárást tart.

    10:10 Kubatov Gábor elmondta, hogy a stadion bejáratához visszakerül a Springer-szobor, valamint oda helyezik majd Albert Flórián bronzszobrát. Az egykori Gyáli utat már korábban átnevezték Albert Flórián úttá.

    10:20 A Ferencváros elnöke azt is kiemelte, hogy az új stadionban nem lesz készpénzes fizetés, a szurkoló kártyákkal lehet majd fizetni, ennek köszönhetően a szakemberek szerint lényegesebben gyorsabb lesz a kiszolgálás. Ehhez a meglévő szurkolói kártyákat le kell majd cserélni.

    10:22 Fürjes Balázs vette át a szót. A kormánybiztos kiemelte, hogy az új létesítmény rekordidő alatt készült el, május 31-én átadásra kerül, majd két hónap műszaki átadás következik, ez alatt az idő alatt minden rendszert tökéletesen bejáratnak, hogy az augusztusi megnyitóra minden a legnagyobb rendben legyen

    10:35 Fürjes Balázs befejezésként néhány ...
  65. 2014-04-28
    Új stadionunkban elkezdték a füvesítést, de a külső és belső megvilágítás üzempróbája is megtörtént.

    Napról-napra közelebb vagyunk ahhoz, hogy elkészüljön a Ferencvárosi Torna Club NB I-es labdarúgó-csapatának új stadionja. Ezúttal talán a két legizgalmasabb munkafolyamatot, a játéktér füvesítését, valamint a stadion külső és belső megvilágításának témakörét jártuk körül.

    - Éppen a mai napon kezdjük el a vetést, jelenleg ez az, ami előttünk áll – mondta a fradi.hu-nak a füvesítést ellenőrző Kátai Tamás. – Ez a folyamat tartalmazza a „kinevelést”, amely körülbelül két hónapig tart. Az első nyírásnak közel három hét múlva kell megtörténnie, innentől ez igen intenzív ütemben – általában heti két-három alkalommal – történik.

    Mint kiderült, egy angliai labornak is nagy szerepe van abban, hogy a legideálisabb gyepszőnyeg nőjön ki az FTC stadionjában.

    - A vetéssel párhuzamosan zajlik a műtrágya-programunk, amely már korábban elkezdődhetett – jelen...
  66. Qtya: Felemás érzéseim vannak.

    Maga a létesítmény rendkívül impozáns és vita nélkül európai futball közeget biztosít. Olyan körülményeket tapasztaltam, amit eddig nem szokhattam meg itthon. Még az ETO stadionban sem, ahol a vendégdrukkereknek csak mobil lelátó dukál.

    Ezek jutnak eszembe:

    - A létesítmény maga vitathatalanul páratlan. Abszolút 5 csillagos körülmények. Viszont ekkora infrastruktúra 3800 nézőre, hát...
    - Megmosolyogtató, ahogy az 1-es útról lekanyarodva elénktárul az impozáns létesítmény. Tényleg hatalmas. Felcsútnak, a falunak egyértelműen. De a Puskás Akadémiának mindenképpen kell egy ennyi nézőt befogadni képes létesítmény. Az már máskérdés, hogy valóban szükség volt-e ilyen költséges technikai megoldásokra.
    - A stadion nem a Felcsút FC stadionja. Egyesek ezen képtelenek túllépni. A stadion egy olyan intézmény centerpályája, amely apránként közép-kelet európa egyik meghatározó labdarúgó akadémiája kíván lenni. Nem az 1800 fős lakosságnak épül...
  67. 2014.04.28, 17:42 - Budapest, Nemzeti SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398699722_nsc_jelveny.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/nsc_nemzeti_sport_club_sport_foci_jelveny_1888392350.html
  68. Szektorbeosztás:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499090979_groupamaarenaszektorok.jpg[/bigimg]
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398696162_dsarok.jpg
    tele:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1428928630_d1d2tele.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398696657_desvendegoldal.jpg
    D1-D2 - 2135
    D3 - 1635
    D4 - 1561
    D oldal összesen: 5331

    E (vendég szektor) - 1273

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398697054_csarok.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398694145_c3456szektor.jpg
    C1-C2 - 2175
    C3 - 1418
    C4 - 1406
    C5 - 1406
    C6 - 1373
    C oldal összesen: 7778

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398695577_bszektor.jpg
    sarok tele:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1428928788_bsaroktele.jpg
    Ülőhelyes B-középpel így néz ki a befogadóképesség:
    B1 - 1379
    B2 - 1695
    B3 - 1695
    B ol...
  69. Hetekkel a meccs előtt elhatározta a VT Vasas, hogy a Felcsút-Videoton mérkőzésre a szurkolóknak szervez egy kis biciklis kirándulást. Én meg azt határoztam el, hogy fél év kihagyás után elmegyek idegenbe. Plusz motiváció volt Gomes esetleges távozása, ugyan ekkor még csak azt tudtuk, amit Kovács Feri bácsi pedzegetett, hogy nyártól új edzőnk lesz. Ez azóta már hivatalos, Gomes nyártól nem nálunk képzeli el a jövőjét (persze ennek egy mártíromsággal, önfeláldozással és némi nyávogással egybekötött cikkben adott hangot). Szia José! Hiányozni fogsz! Tanulmány ugyanis, hogy ilyen körülményekből, hogy lehet a lehető legkevesebbet kihozni.

    Vissza a túrához. Reggel érkezett a fészbúk üzenet rögtön ébredés után, kint hét ágra süt a nap, mehetünk. Adrenalinnal feltöltve ajtón kilépek, csepereg. Hm. Nem baj, Ultras, mindenhova megyünk (se). Összeszedtünk pár embert még 41 km állt előttünk indulás.

    15 perc telt el mikor már szakadt az eső, a Székesfehérvár-Zámoly távon folyott minde...
  70. Székszámolgatós projekt:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398688219_vipbronzbal.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398689806_vipgold.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398688979_vipbronzjobb.jpg
  71. Hosszabb távon lesz ez érdekes. Eddig két meccs / két teltház a mérleg, ami nyilván a 100 Ft-os jegyár és az újdonság miatt van nagyrészt.
  72. 2014.04.28, 11:16 - Magyarország - Brazília 2004
    Sziasztok
    tegnap kinn voltam a brazil edzésen. Hát, nem ügyetlenek. Nem csináltak semmi extrát, mégis öröm volt nézni őket.
    Viszont fájó szívvel láttam, hogy sok magyar brazil cuccban feszített:-(
    És az se tetszett, hogy a brazilok egy tisztelet kört se futottak. Megtehették volna a 25 ezer kilátogató kedvéért.
    Aztán jöttek a mi fiaink és a stadion szinte teljesen kiürült. Mondtam a cimbiknek maradjunk, mégiscsak a mi rettentően ügyetlen futballistáink.
    És az is kiderült, hogy miért lett üres a stadion: ezek a gyerekek szörnyű ügyetlenek. Az edzés pedig inkább gyakorlás, mint átmozgatás volt.
    Ennek ellenére:
    HAJRÁ, MAGYAROK!!!!!

    minden meccsen ez van 20 éve. az elsö 20perc mesés parádé aztán kikapunk 50 - 0 ra. valaki edzze mar meg ezeket a gyereket.
    jaj de kar az aranycsapat által kiharcolt brazil-magyar mérlegért. jaj jaj

    Le a kalappal! Nem kell ezt az eredményt sem alá, sem túlbecsülni. Jelen pillanatban ennyit tudunk, ha m...
  73. 2014.04.28, 11:12 - Magyarország - Brazília 1966
    HegeG: tegnap késtem 1/4 órát a 66-os magyar-brazilról az m1-en. Ki volt az a szerencsétlen fószer, aki utána 5 hónappal azt fölülkommentálta? - szinte élvezhetetlen volt így. Szepesit miért nem tudták rávágni inkább? Vagy bárki mást.

    VS: Vitray volt az...
    Előtte elmesélte, hogy az volt, hogy csak a kép volt meg az NDK-tól, az élőben elhangzott Vitray-kommentár elszállt az éterben.
    Karácsonyi ajándék volt 66-ban az NDK-s kópia leadása tvben, ehhez mondta fel ezt a rettenetet a Vitray.
    Igen, meg kéne csinálni a Szepesi alámondásának rávágásával...

    Alexander the Great: Vitray volt aki rákommentálta,de én az elején nem is tudtam.Mondtam is magamban hogy jó-jó,40 éve volt de picit lehetne lelkesebb vagy érdeklődöbb.Csak lestem mikor leesett hogy 5 hónappal utána mondta rá.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=275820&na_step=30&t=9018358&na_order=
  74. 2014.04.28, 11:07 - Sebes Gusztáv
    lg18: Csak szólok. Kb. 25 helyen olvastam már, hogy Sebes csak politikai meggyőződése és nem kvalitásai alapján került oda. Az aranycsapat alapjait a fáma szerint [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23/gallowich_tibor]Gallowich Tibor rakta le, és sokkal inkább [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/25/bukovi_marton]Bukovinak vagy [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28/sos_karoly]Sós Károlynak kellett volna követniük...szakmai tudás alapján.
    Ezt a témát még agyon lehetne elemezni, de inkább hagyjuk...
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=275820&na_step=30&t=9018358&na_order=
  75. Szuper, köszönjük, de miattunk ne kerülj bajba!
    Mi is próbáltuk már hivatalos úton, kaptunk egy elérhetőséget is, ahova engedélyért fordulhatunk.
  76. 2014.04.27, 20:12 - Érd, Ercsi úti Pálya
    A képeken csak új kispadokat vélek felfedezni:
    https://www.facebook.com/andrea.gyetvai.9/media_set?set=a.648596345195413.1073741939.100001351595566&type=1
  77. Ráadásul nálunk ez a meccs 3:0-al szerepel.
  78. 2014.04.26, 16:34 - Böde Dániel
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398522845_dani.jpg[/bigimg]
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.727723560617585.1073741927.280507585339187&type=1
  79. A Debrecennek sikerült: egy hónap alatt készült el a világítás
    Sokan talán már nem is emlékeznek, milyen körülmények között épült meg a világítás a stadionban. 1999-ben a csapat a német Wolfsburggal játszott az UEFA-kupában. Miután a stadionban nem volt világítás, szóba került, hogy máshol rendezik a meccset. Ellátogattak a stadionba a német ARD-tévécsatorna vezetői – ez a csatorna közvetítette a meccset Németországban – és egyből beleszeretettek a környezetbe. Olyannyira, hogy jelentős anyagi támogatást adtak a villanyvilágításra, csak az Oláh Gábor utcában legyen a meccs. Egy hónap alatt el is készült a világítás.
    http://www.fourfourtwo.hu/hirek/magyarorszag/nb-i/debrecen/bucsu-a-stadiontol
  80. 2014.04.26, 12:17 - Szűcs Lajos
    Heti portré: Szűcs Lajos
    [youtube]HwOniHBD49U[/youtube]
  81. 2014.04.26, 11:03 - Gyömbér Gábor
    Gyomber az egyik legmegbizhatobb es egyenletes teljesitmenyt nyujto jatekosunk tavasszal, elkepeszto mennyisegu melot vegez. Talan csk sem veletlenul lett.
    Szakmailag pedig biztos zsenialis lenne a hozza hasonlo zongoracipelok lecserelese meg egy par virtuoz muveszre, h ha esetleg mindannyian egyszerre betliznek, akkor tutira kapjunk par golt, mert a kutya nem vegzi el a piszkos melot.

    Gyömbérnél nem nagyon fogunk jobb vkp-t kifogni. Az osztrák bundásból jövő Gerson, Mevongou is gyengébb nála. De a válogatott Elek, Sándor György duó is.

    Plusz említsük meg Vass Ádámot is, akit sokan nyáron a csapatban szerettünk volna látni, ehhez képest az utóbbi fordulókban a félelmetes, 14. helyezett MTK-ba nem fér be ...
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018131
  82. A vendégszektort például 579-ről felkerekítették 600-ra.
    Megérkeztek az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopba azok a belépőjegyek, amelyekkel a jövő heti Puskás Akadémia - Győri ETO FC bajnoki mérkőzés tekinthető meg. A májsu 3-án este 8 órakor kezdődő összecsapásra a felcsúti klub akciója miatt mindössze 100 Ftba kerül a jegy - ugyanakkor ugyanúgy névre szóló, mint a legtöbb OTP Bank Ligás meccs esetén. Miután a belépőkből 600 darabot kaptunk, érdemes minél hamarabb megvásárolni azokat, hogy a helyszínen szurkolhassunk a Pancho Arénában az ETO-nak.
    http://www.eto.hu/hir/8169/600_jegy_felcsutra/
  83. Jó lenne még előtte egy aktuális képsor a jelenlegi állapotról!
  84. 2014.04.26, 09:55 - Szendrei József
    15 vagy 25 a helyes dátum?

    Isten éltesse, Szendrei József!!!
    Április 25.-én ünnepelte 60. születésnapját egykori válogatott kapusunk.

    1972-ben Szolnokon mutatkozott be az NB II-ben. 1974 és 1976 között sorkatonai szolgálatát töltötte a Kossuth KFSE csapatában.
    Ezután 1980-ig ismét a Szolnoki MÁV MTE kapusa volt.

    1980-ban igazolt az élvonalba, az újonc Nyiregyháza együtteséhez. Innen egy év múlva az Újpesti Dózsához szerződött, ahol egészen 1987-ig védett. Újpesten az 1986-87-es idényben bajnoki második és háromszor MNK győztes (1982, 1983, 1987) lett a csapattal.

    1987-ben Spanyolországba szerződött. Egy idény a CD Málaga csapatában játszott, ahol bajnokságot nyert a SEGUNDA DIVISION - ban Kubala László edző irányítása alatt, majd négyet a Cádiz CF-ben (Spanyol első osztály). Itt fejezte be az aktív labdarúgást. Egyik legemlékezetesebb mérkőzés hazai pályán, a Johan Cruyff vezetése alatt játszó (bajnok) Barcelona elleni meccs, melyen 4-0-ra győzött a Cádiz C...
  85. 2014.04.26, 09:44 - Böde Dániel
    Mabi: Böde.

    Nekem korábban sem volt kedvencem, mert egyszerűen nem tud futballozni. Az ő játéka annyiból áll, hogy kihasználja a testi erejét, megindul tényleg mint egy tank (mellesleg a kezét is használja ilyenkor rendesen), aztán vagy lesz valami vagy nem. Ja és jól fejel. Viszont labdát kezelni, passzolni nem tud, ezért az összjátékban hasznavehetetlen.

    Na de tavaly, és hellyel-közzel ősszel legalább lőtte a gólokat, ezért a kritika nem fogta annyira. Viszont ősszel látványosan duzzogott, kedvetlenül játszott sok meccsen, alibizett (hogy ez most Tuijp fizetése miatt volt-e vagy sem, azt nem tudjuk, de nem is lényeges). Elkövette azt a hibát, hogy azt gondolta: én 17 gólt lőttem tavaly, megtehetem.

    Csak azt nem tudta, hogy a közönség nem úgy működik, hogy tavalyi érdemeire tekintettel idén azt csinál, amit akar. Még Lipcseit is kurvaanyázták sokan pályafutása utolsó 20-30 meccsén, mert nem tudott már olyan teljesítményt nyújtani, mint előtte 600-on, pedig ug...
  86. Kilátás a szektorokból (Albert úti oldal - B-közép - pálya széle):
    https://www.youtube.com/watch?v=MSRO2_qDDBE

    Kilátás a mozgássérült szektorból:
    https://www.youtube.com/watch?v=GyF2rK0oY2M

    Működésben az eredményjelző:
    https://www.youtube.com/watch?v=WHX69UqwBOs

    Kilátás a B-középből:
    https://www.youtube.com/watch?v=Ebro8ISGhIU
  87. Három opció van nálunk a világításra:
    - nincs
    - van (akár egy térfeles is)
    - van, TV/NBI-es közvetítéshez elegendő
  88. 2014.04.25, 21:49 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Megkapta a használatbavételi engedélyt pénteken a debreceni Nagyerdei Stadion - közölte az MTI-vel a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós (NSR) Kft. kommunikációs vezetője.

    A stadion teljesen elkészült, akár máris fogadhatná a vendégeit - tette hozzá Krecz Tibor megjegyezve, hogy a május 1-jei stadionavatóra rendkívüli az érdeklődés.

    A 20 340 fős befogadóképességű Nagyerdei Stadion megnyitójára 160 pótszéket is betesznek, így 20.500-an követhetik nyomon a helyszínen az eseményeket.

    Krecz Tibor elmondta: a kapukat május elsején 18.30-kor nyitják meg, a vendégek a 20.20-kor kezdődő nyitóünnepségig ismerkedhetnek a stadion épületével és környezetével.

    Az avatógálát egyébként a Kodály Filharmonikusok közreműködésével tartják, a szervezők egyedülálló látványt, monumentális táncprodukciót, énekes sztárokat, világslágereket és magas színvonalú kísérőzenét ígérnek.

    A műsorban mások mellett fellép Király Viktor, Keresztes Ildikó, Radics Gigi és Miklósa Erika. A rendezvé...
  89. 2014.04.25, 13:05 - Szeged, Szentmihályi Sportpálya
    15.00 óra Labdarúgó pálya átadása
    15.00 óra St. Miháy FC - Baktó-Petőfitelep női labdarúgó mérkőzés
    15.00 óra Szentmihály Öregfiúk - Szeged Öregfiúk labdarúgó mérkőzés
    16.00 óra St. Mihály FC - Baktó-Petőfitelep Megye III. Szegedi csoport bajnoki labdarúgó mérkőzés
    https://www.facebook.com/events/448399875294298/?ref=22
  90. 2014.04.25, 13:00 - Szeged, Szentmihályi Sportpálya
    Szentmihályi pályaavató
    Mindig öröm arról beszámolni, ha egy új pályát felavatnak, különösen ha az nem műfüves, hanem természetes gyepszőnyeg.

    És most ilyenről tudunk hírt adni: a 2012-ben megalakult St. Mihály SE április 26-ától (szombattól) hivatalosan is saját pályával rendelkezik. Ezt a történelmi napot egy egész délutánt átfogó eseménysorozattal teszik emlékezetessé, amelyre várják a szegedi és környéki, illetve a klub és annak elődjének egykori játékosait.

    Az első rendezvény a Móricz Zsigmond Művelődési Házban lesz 13.30-kor, mégpedig a pályakészítésben jeleskedők díszünnepélye. Aztán 15 órától a pálya lesz főszerepben: Szeged felől érkezve a Terehalmi útról jól látható gyepszőnyegen ekkor egyszerre két mérkőzést is rendeznek keresztpályán, majd 16 órától éles összecsapás következik a megyei III. osztályban.

    A rendezvényen elbúcsúztatják az Üllés, a Deszk, a Szőreg, a Tápé, a Tanárképző, a Röszke és a Hódmezővásárhely egykori labdarúgóját, Zakar Sándort is, aki a...
  91. Én nem hallottam, róla. Nézd meg a #62-es hozzászólást, ott a gyártó is, lengyel címmel.
  92. A BKV pálya is szorosan kapcsolódik az MTK fejlesztési tervéhez, ott lesz az MTK labdarúgó-utánpótlás-képzési központja, ahol kollégiumi és egyéb kiszolgáló épületek kialakítására kerülhet sor.
    http://www.mtkinfo.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=58394&nyelv=0
    2014. április 24.
  93. Komoly érdeklődés övezi a két Fejér megyei élvonalbeli csapat szombati összecsapását, amely egyben az első bajnoki mérkőzés lesz, amelyet a felcsúti Pancho Arénában rendeznek. Alig egy hét alatt az összes belépő gazdára talált, így kedd este óta már sem online, sem személyesen nem lehet jegyet vásárolni, így természetesen erre már a meccs napján sem lesz lehetősége a szurkolóknak.
    Csapatunk lesz tehát a házigazda Puskás Akadémia első vendége az új felcsúti stadionban, melynek a befogadóképessége hivatalosan 3816 néző.
    forrás:
    http://www.vidi.hu/2014/04/23/minden-jegy-elkelt-a-puskas-akademia-fc-vidi-bajnokira.html
  94. Utolsó séta a stadionban:
    https://www.youtube.com/watch?v=BfZyHWmIXjE
  95. Puskás Ferenc Stadion a levegőből
    https://www.youtube.com/watch?v=HwNWLPhWIXM
  96. Az új stadion tanulmányterve:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398356033_mtk05.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398355990_mtk01.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398356003_mtk02.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398356012_mtk03.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1398356022_mtk04.jpg
    forrás:
    Anterra Építészeti Zrt.
    https://www.youtube.com/watch?v=s4MyeWYkhTA
  97. Megújul a zuglói Lantos Mihály Sporttelep, ahol idén szeptemberben kezdi meg működését a Brüll Alfréd Akadémia, melyben kilenc egyéni sportágban képezik majd a fiatal tehetségeket. Ezen a területen nemzetközi versenyek megrendezése is alkalmas, villanyvilágításos atlétikai központot, továbbá küzdősport centrumot, valamint egy ezer fős befogadóképességű, multifunkciós rendezvénycsarnokot alakítanak ki, és itt működik majd a Szőcs Bertalan Vívóközpont is. Ez a beruházás 2016–2017-re készülhet el.
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=783321198347766&set=a.709917829021437.1073741831.175389162474309&type=1
  98. Az elnök tájékoztatása szerint a napokban dőlt el, hogy az MTK lett BKV Előre Sport utcai pályájának bérlője, így ez a terület szintén a labdarúgó utánpótlásközpont részévé válik.
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=783321198347766&set=a.709917829021437.1073741831.175389162474309&type=1
  99. Félő, hogy akkor ezzel a 2(/3/4) ezres vendégszektornak is búcsút lehet mondani.
  100. A fejlesztés keretében 2016 őszén készülhet el az új, ötezer férőhelyes, teljes nézőterén fedett Hidegkuti-stadion, amely majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad. Az agárdi sportlétesítmény ezután az MTK férfi és női felnőtt csapatának edzőközpontja lesz.
    Az új Hungária körúti futballaréna építése – a jelenlegi stadion elbontásával – a tervek szerint a tavaszi szezon befejeztével kezdődik el. Az MTK Budapest felnőtt csapata így két idényen keresztül valamelyik másik fővárosi klub – az Újpest, a Honvéd, a Vasas vagy a Ferencváros – pályáján játssza majd hazai mérkőzéseit. Hogy melyikre esik a választás, azt az elnök ígérete szerint a szurkolók véleménye alapján döntik el. A leendő stadion mellett épül majd föl az MTK új klubháza és egy néhány száz fő befogadóképességű sportcsarnok is, illetve megnyílik majd a klub múzeuma és egy MTK-shop.
    Az elnök tájékoztatása szerint a napokban dőlt el, hogy az MTK lett BKV Előre Sport utcai pályájának bérlője, ...