magyarfutball.hu

  1. 2014.06.05, 19:42 - Magyarország - Kazahsztán 2014
    A szerdai, Andorra elleni győzelem másnapján Pintér Attila egy délelőtti edzést még tartott a játékosoknak, majd mindenki egy nap pihenőt kapott.
    A csütörtöki meccs után a válogatott csapatbusza hajnali fél 1-kor ért vissza Telkibe, a játékosok egy könnyed vacsorát követően, meglehetősen későn kerültek ágyba. Reggel azonban már az edzőközpont pályáján volt jelenésük, a kezdőcsapat tagjai könnyed átmozgató edzésen vettek részt, míg a többieknek "normál" gyakorlást tartott a szövetségi kapitány.

    Ebéd után mindenki kimenőt kapott, a keret egy része hazautazott a családjához, míg néhányan a telki edzőközpontban pihenték ki a szerdai fáradalmakat. A keret péntek délben találkozik ismét.

    Az orvosi stáb tagjainak addig is akad munkája, egy-két kisebb sérülést kell kezelniük, például Lovrencsics Gergőét, aki a térdére kapott egy rúgást az albánok ellen.

    Egy futballista biztosan nem játszhat szombaton, a kazahok ellen, mégpedig Stieber Zoltán, aki már el is hagyta ...
  2. 2014.06.05, 16:29 - Magyarország - Albánia 2014
    Giovanni De Biasi: Kívánnivalót hagyott maga után a meccs, nem volt ritmusa. Mindez már az utószezon, kimerült játékosok futballoztak – gyengén. Elkerülhető tizenegyesből kaptuk a gólt. A másik kettő, amit a kollégám reklamált? Az egyik megadható volt. Csalódott vagyok a végeredmény miatt. A tizenegyesen kívül nem nagyon volt dolga a kapusunknak. Nagyon nehéz selejtezőcsoportban vagyunk. Amit láttam, attól nem lehetek boldog.

    Pintér Attila: Tudtuk, hogy az albán válogatottat jó klubcsapatokból érkező játékosok alkotják, akik agresszívan próbálnak focizni, fegyelmezetten visszazárnak a saját térfelükre. Amíg a májusi meccsünkön a dán válogatott felvállalta a visszatámadásokat, az albánok visszazártak a saját térfelükre, ezért nem tudtunk olyan iramú meccset játszani, mint legutóbb. Nem szeretnék a játékvezetővel foglalkozni, de úgy láttam, az első félidőben két tizenegyest is kaphattunk volna. Egész más lett volna a meccs forgatókönyve, ha az alaku...
  3. 2014.06.05, 16:22 - Magyarország - Albánia 2014
    A tegnapi Magyarország–Albánia barátságos válogatott mérkőzésen (1–0) egy néző a mérkőzés második félidejében a pályára szaladt, megzavarva a játékosokat és a mérkőzés egészét.
    Az elkövetőt a rendezők elfogták és azonnal átadták a rendőrségnek. Az illető személyi adatai a jegyvásárlás és a beléptető rendszer regisztrációja alapján a rendőrség számára beazonosíthatóak voltak. Az MLSZ és a rendőrség által összehangolt biztosítás eredményeképpen rendőrségi felvételek is rendelkezésre állnak a bűncselekményről, továbbá a televíziós felvételek is felhasználhatóak az eljárás során. A cselekményről a stadionbiztonsági rendszer három kamerája különböző szögekből bizonyító erejű felvételeket készített, melyeket a rendező azonnal átadott a rendőrség illetékeseinek.

    A hatályos büntető törvénykönyv alapján, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, bűncselekményt követ el, és ezért ...
  4. 2014.06.05, 16:21 - Magyarország - Kazahsztán 2014
    Aki jegyet vásárol a szombati, Magyarország-Kazahsztán felkészülési mérkőzésre (vagy már korábban megvette belépőjét a találkozóra), szeptember 7-én ingyen tekintheti meg[url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/2014-09-07/magyarorszag-eszak-irorszag] a Ferencváros új stadionjában a válogatott első Eb-selejtezőjét.
    A Magyar Labdarúgó Szövetség akciót hirdet az átépítés előtt Puskás Ferenc Stadion utolsó válogatott mérkőzése előtt: a kazahok elleni szombati meccsre megvásárolt jegyek érvényesek a szeptember 7-i Magyarország-Észak-Írország Európa-bajnoki selejtezőre is.

    A rendkívüli kedvezménnyel mindössze 500 forintért két válogatott mérkőzést nézhetnek meg a helyszínen a szurkolók, élőben lehetnek tanúi a Puskás Ferenc Stadion búcsúztatásának és a hamarosan megnyíló új Fradi-stadion első válogatott mérkőzésének, ami egyben a válogatott első Európa-bajnoki mérkőzése is lesz.

    Arra kérjük a szombati meccsre jegyet vásároló szurkolókat, hogy belépőjüket őr...
  5. 2014.06.05, 16:12 - Magyarország - Albánia 2014
    Labdarúgás vs Pintér féle magyar válogatott: 3-0

    Jobb lett volna, ha az albánok nyernek, így marad Pinyő, mert a győzelmet nem kell megmagyarázni.
    Vécsei és Kalmár egész jó volt. Meg talán Rózsa.

    Valaki nem szól neki,hogy kétszer egymás után ugyanolyan összeállításban is lehet játszatni a csapatot,mert erre még nagyon rácseszünk.

    tényleg harapós a válogatott, fizikai fájdalmat éreztem nézve a meccset.
    de legalább meg tudtuk szerezni a 3 pontot, ahogy lovrencsics levonta a végén a mérleget.

    Okos dolog győzelmet várni Hefflerekkel meg Pátkaikkal a kezdőben. Nem, a lelkesedés nem pótolja a futballtudást.

    értékelhetetlen... esetleg sz@r... őszintén a leginkább focira emlékeztető dolog a berohanó Dzsudzsák imitátor volt. Ő legalább szórakoztatott.


    Vicces, de a védelemmel tényleg nem volt gond, viszont támadásban szart se érünk. Dzsudzsákot én gond nélkül kiraknám, aztán Sti...
  6. 2014.06.05, 14:08 - Szovjetunió - Magyarország 1966
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401970103_hun1966.jpg
    http://www.ebay.com/itm/1966-FIFA-WORLD-CUP-ENGLAND-team-HUNGARY-Postcard-PHOTO-Soccer-Football-/360953620115
  7. 2014.06.05, 14:06 - Buzánszky Jenő
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401969922_buzanszky.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401969935_buzanszky2.jpg
    FOR SALE THIS PERSONALLY SIGNED PAIR OF FOOTBALL BOOTS FROM JENO BUZANSZKY. SIGNED TO BOTTOM OF THE BOOTS THESE COME WITH A PERSONALLY WRITTEN LETTER OF AUTHENTICITY. SOLD BY FRIEND AND AGENT TO BUZANSZKY AND PUSKAS & MANY ITEMS HAVE RECENTLY BEEN OFFERED FOR SALE. JENO BUZANSZKY VISITED LINCOLN TO ATTAND A FOOTBALL MATCH PERSONALLY INVITED BY VICK SZENDREY THESE WERE GIVEN AT THE TIME. THE LETTER IS SIGNED & DATED 29 FEB 2008. BUZANSZKY WAS PART OF THE HUNGARIAN WORLD CUP FINALISTS IN 1954. HE STATES HE WORE THESE BOOTS LATER ON IN HIS SENIOR CAREER AT DOROGI F.C. (1947-60)
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/SIGNED-PAIR-OF-FOOTBALL-BOOTS-WORN-BY-JENO-BUZANSZKY-HUNGARY-WORLD-CUP-1954-/201102180333
  8. 2014.06.04, 15:29 - Magyarország - Albánia 2014
    A DVTK védője Kádár Tamás, egy vírusos fertőzés miatt nem szerepelhet a ma esti, Albánia elleni mérkőzésen.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/474163662337605632
  9. 2014.06.04, 11:06 - Magyarország - Albánia 2014
    Szakály Péter, Koman Vladimir és Nemanja Nikolics sem léphet pályára a szerdai, albánok elleni mérkőzésen.
    Pintér Attila bő keretéből több játékos sem kaphat szerepet az albánok és a kazahok elleni válogatott mérkőzéseken. Radó András, Szabó János és Lázár Pál esetében már vasárnap kiderült, hogy nem állhatnak a szakmai stáb rendelkezésére, míg Szakály Péter, Koman Vladimir és Nikolics Nemanja megérkezett ugyan a telki edzőtáborba, de mindhárman jelezték, hogy sérüléssel bajlódnak.

    Őket az orvosi stáb kezelte a hét elején, de játékukra nem számíthat a stáb, az év játékosának megválasztott Szakály Péter már el is hagyta az edzőtábort, Koman és Nikolics pedig továbbra is Telkiben tartózkodik, de legfeljebb a lelátóról szoríthatnak a társaknak szerdán.

    A sérültek helyére Pintér Attila egy futballistát hívott be, a szombathelyi Bosnjak Predragot.

    A csapat a hétfő esti videózást követően a kedd délelőtti edzésen gyakorolta be a megbeszélt taktikai elemeket,...
  10. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401872292_utegoteborg.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Ujpest-FC-IFK-Goteborg-Sweden-ticket-1982-/221455942891
  11. 2014.06.03, 16:22 - Magyarország - Kazahsztán 2014
    Ingyenjegyek a soron következő két válogatott mérkőzésre
    A Magyar Labdarúgó Szövetség - és annak Pest Megyei Igazgatósága - lehetőséget kínál arra, hogy a szurkolók ingyen megtekinthessék a felnőtt magyar labdarúgó-válogatott soron következő két hazai mérkőzését.
    A találkozók időpontjai:
    2014. június 4., szerda, 20:30 óra: Magyarország - Albánia
    2014. június 7., szombat, 20:30 óra: Magyarország - Kazahsztán
    A találkozók helyszíne a Puskás Ferenc Stadion (1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.)
    A mérkőzésekre az ingyenes belépés mindenki számára biztosított: jöjjön el családjával, barátaival, kollégáival, futballcsapatával. Szívesen látunk Mindenkit, aki a magyar válogatott, a magyar labdarúgás sikereiért szurkol! Éljen a lehetőséggel, szeretettel látjuk a Puskás-stadionban a magyar labdarúgó-válogatott június 4-i és 7-i hivatalos mérkőzésein!
    A jegyigényeket az alábbi adatokat megadva kell eljuttatnia a bokros.janos@mlsz.hu e-mail címre, megjelölve, hogy mely...
  12. 2014.06.03, 16:20 - Magyarország - Albánia 2014
    Ingyenjegyek a soron következő két válogatott mérkőzésre
    A Magyar Labdarúgó Szövetség - és annak Pest Megyei Igazgatósága - lehetőséget kínál arra, hogy a szurkolók ingyen megtekinthessék a felnőtt magyar labdarúgó-válogatott soron következő két hazai mérkőzését.
    A találkozók időpontjai:
    2014. június 4., szerda, 20:30 óra: Magyarország - Albánia
    2014. június 7., szombat, 20:30 óra: Magyarország - Kazahsztán
    A találkozók helyszíne a Puskás Ferenc Stadion (1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.)
    A mérkőzésekre az ingyenes belépés mindenki számára biztosított: jöjjön el családjával, barátaival, kollégáival, futballcsapatával. Szívesen látunk Mindenkit, aki a magyar válogatott, a magyar labdarúgás sikereiért szurkol! Éljen a lehetőséggel, szeretettel látjuk a Puskás-stadionban a magyar labdarúgó-válogatott június 4-i és 7-i hivatalos mérkőzésein!
    A jegyigényeket az alábbi adatokat megadva kell eljuttatnia a bokros.janos@mlsz.hu e-mail címre, megjelölve, hogy mely...
  13. 2014.06.02, 21:58 - Budapest, Csillaghegyi Munkás TE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401738948_csillaghegy_cimer.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401739077_csillaghegy1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401739088_csillaghegy2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401739098_csillaghegy3.jpg
    forrás:
    Roripisti - Csillaghegyi pálya
  14. 2014.06.02, 21:51 - Budapest, Budapesti Helyiipari SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401738681_bphelyiiparzaszlo.jpg
    forrás:
    Roripisti - Csillaghegyi pálya
  15. 2014.06.02, 21:49 - Budapest, Külkereskedelmi SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401738542_kulker_zaszlo.jpg
    forrás:
    Roripisti - Csillaghegyi pálya
  16. Unger R.: A forrás a Vasvármegye újság korabeli számai. Nem tudom magukat az újságokat csatolni, mert azokat a Berzsenyi Dániel Könyvtárban kutattam, ott is mikrofilmen voltak megtalálhatóak.

    Egyébként a jelenleg ennél a bajnokságnál lévő táblázat "jó kell, hogy legyen", hiszen a győzelmek és a vereség száma, és a rúgott és kapott gólok száma is megegyezik. Ám a Halinál biztos vagyok az eredményben, ez pedig azt jelenti, hogy más sor sem stimmelhet.
  17. 2014.06.02, 11:38 - Győr, Győri ETO FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1401701887_vasaseto.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Orig-pennant-VASAS-ETO-GYOR-Hungary-60th-Years-26-cm-VERY-RARE-/121354096398
  18. 2014.05.31, 16:46 - Magyarország - Ausztria 1963
    Programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547509_hunau01.jpg
    további oldalak:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547529_hunau02.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547543_hunau03.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547555_hunau04.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547569_hunau05.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401547583_hunau06.jpg
    forrás:
    http://konyv.vatera.hu/ujsag_folyoirat_magazin/sport_magazin/labdarugas_1963_magyarorszag_ausztria_musorfuzet_1912965812.html
  19. Unger R: A Halinál 8 meccs 6-1-1 szerepel, 28-7-es gólaránnyal, azonban ez helyesen 7-6-1-0 28-7. (Győzelmek: 3-2, 4-0, 3-1, 8-1, 4-0, 5-2 és egy iksz: 1-1)
  20. 2014.05.31, 12:57 - Korhut Mihály
    MZ/Y: Korhutot nagyon kedvelem, de valamelyik hazai bajnokin egy kis csapat talán néger csatára úgy szopatta, hogy öröm volt nézni - már persze az ellenfél szurkolóinak. Jobb oldali védő posztról mindent elmond, hogy az egész országban nincs oda ember, nem véletlen, hogy szerencsétlen Józsika szopott ott a dánok ellen.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018140
  21. bio: abban a bizonyos 83-84-es kupaszezonban, mikor az Újpest 0:2-es első meccs után kiverte az AEK-et, majd a Kölnt is, az Aberdeen elleni meccsen a végén kiállították Szendreit, csere már nem volt és ezért Kiss Sándor állt a kapuba, aki, ha jól emlékszem, gólt már nem kapott, de mivel ekkor már 3:0-ra vezetett az Aberdeen, az itthoni 2:0 ellenére kiesett a(z akkor még) Dózsa.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2011389
  22. 2014.05.31, 11:29 - Budapest, Immo PIFU '04 FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401528546_abarth_copy_copy.png
  23. 360°-os panoráma a pályáról:
    http://on.bubb.li/235068a1zhb273gljkg0pdn/
  24. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401523010_10356212_253283314878207_8734262611155722441_n.jpg[/bigimg]
    http://fociakobon.hu/ms/node/55151
  25. Nem lehet oka panaszra a Soroksár SC-nek, hiszen a tavalyi szezonban csoportjukban a legjobb teljesítményt nyújtották, amit az őszi fordulóban is folytattak. A sportsikereken kívül a sporttelep működtetésnek fejlesztései is elismerésre méltóak. A minap a műfüves pálya fűthető sátrát és az időközben felújított öltözőket, vizesblokkokat adták át.

    A sportlétesítmények fejlesztésénél, üzemeltetéséhez a Soroksári Önkormányzat, mint "főszponzor" jelentős támogatást nyújt.
    Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a körülmények nagyban befolyásolják a sportoláshoz való kedvet, a játékosok teljesítményét.
    - Az elmúlt rövid időszakban igyekeztünk a Haraszti úti sporttelepet minél komfortosabbá tenni. A nézőknek elkészült az új vizesblokk és 600 ülőhelyet tudunk biztosítani, melynek egy része fedett. Épült egy új kis műfüves pálya, melyet sátorral befedtünk, így fűtött helyen edzhetnek a sportolóink. Megkezdtük az öltözők felújítását, amit folytatunk - sorolja Farkas Kálmán, a...
  26. 2013-08-25
    Szerelik a székeket Soroksáron
    A Soroksár SC NB III-as labdarúgócsapata a másodosztályba igyekszik. Ahhoz, hogy a sárga-feketék a remélt feljutás esetén hazai pályán fogadhassák ellenfeleiket, a Szamosi Mihály Stadionnak meg kell felelnie bizonyos feltételeknek.
    A másodosztály követelményei sokkal szigorúbbak, mint az NB III előírásai. Így például meghatározott számú ülőhellyel kell rendelkeznie egy pályának ahhoz, hogy megkapja az NB II-es licencet. Ennek érdekében már a nyáron nagy munka kezdődött a Haraszti úton.
    – A Duna felőli nézőteret lebetonoztuk, és a napokban megkezdődik a hatszáz szék felszerelése – magyarázta Farkas Kálmán, a Soroksár SC elnöke. – Szerettük volna, ha a klub színeiben pompázik a lelátó, de fekete széket nem készítenek, ezért valamennyi ülőhely sárga lesz.
    Az SSC vezetője elmondta, hogy ugyancsak megkezdik a város felőli kapu mögötti területen egy 42x22 méteres műfüves játéktér kialakítása. A tervek között szerepel a régi műfüves pálya...
  27. Az MLSz válasza csak a Válogatottra vonatkozott, a PUFC-nál nem tudok hivatalos adatról.
  28. 2014.05.30, 15:05 - Magyarország - Albánia 2014
    A szövetségi kapitány 31 fős keretet jelölt ki a jövő heti, Albánia és Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésekre.
    Van egy-két változás a dánok ellen kihirdetett kerethez képest, a május 22-i meccset klubkötelezettségei miatt kihagyó Lovrencsics Gergő ezúttal a szakmai stáb rendelkezésére áll, valamint meghívót kapott a hétközi gyakorló meccsen gólt szerző Priskin Tamás és Vécsei Bálint is.

    Évek óta nem fordult elő, hogy kizárólag itthon védő kapusok szerepeljenek a keretben, most azonban – Bogdán Ádám és Gulácsi Péter sérülése miatt – NB I-es kapusok közül kerül ki a kezdőcsapat tagja: Horváth Tamás, Rózsa Dániel és Dibusz Dénes a három jelölt.

    Sérülés miatt hiányzik Tőzsér Dániel, ő nincs ott a keretben, de a névsorban található egy-két sérülésből visszatérő játékos, esetükben a hétvégi fordulót követően dől el, hogy számíthat-e rájuk Pintér Attila a jövő szerdai és szombati mérkőzéseken.
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/30/magyarorszag-albania-pinter-attila...
  29. Mindegyik csere a szünetben történt, sárga lap nem volt a mérkőzésen.
    Üdvözlettel,
    mlsz.hu
  30. 2014.05.29, 16:10 - Kaposvár, Rákóczi Stadion
    Rendkívüli közgyűlést tartott a Kaposvári Rákóczi, és megválasztották a klub új elnökét. A továbbiakban a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatója, a városi sportbizottság elnöke, Dér Tamás tölti be ezt a pozíciót.

    Lemondott posztjáról a Kaposvári Rákóczi FC elnöksége - egyebek mellett ezért is tartottak szerdán délután rendkívüli közgyűlést a klubházban. A megjelentek az egyetlen jelöltnek, Dér Tamásnak szavaztak bizalmat, így a továbbiakban a kaposvári politikus-sportvezető tölti be az egyesület elnöki pozícióját. Az alelnök továbbra is Hájos László, a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese marad. Az elnökségben Illés János, Agócs Attila, Kárpáti Zoltán és Kántor Miklós kapott még helyet. A csapatot működtető kft. ügyvezetője továbbra is Illés János lesz.

    A közgyűlésen arról is szó esett, hogy a stadionrekonstrukciós program keretében minden ülőhely fölé tető kerül a jövőben, valamint a mostani állóhelyekre székeket szerelnek majd fel. Ezen kívü...
  31. Programfüzet:
    http://issuu.com/magyarfutball.hu/docs/ujpestdvtkmk
  32. 2014.05.28, 19:00 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Programfüzet:
    http://issuu.com/magyarfutball.hu/docs/ujpestdvtkmk
  33. 2014.05.28, 18:39 - Magyarország - Dánia 2014
    Programfüzet:
    http://issuu.com/magyarfutball.hu/docs/unan
  34. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401283977_bagsportszelet.jpg
    forrás:
    Sportszelet (melléklet), 2014.05.23
  35. 2014.05.28, 15:33 - Tárnoki KSK - Bagi TC '96 2004
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401283977_bagsportszelet.jpg
    forrás:
    Sportszelet (melléklet), 2014.05.23
  36. 2014.05.28, 15:26 - Budaörs SC - Pilis SC 1964
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401283551_sportszelet_20140523.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Sportszelet (melléklet), 2014.05.23
  37. 2014.05.28, 13:07 - Pécs, Diana Vendéglő SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401275215_diana_cimer.jpg[/bigimg]
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=700440229971494&set=a.700440223304828.1073741825.700362056645978&type=1&theater
  38. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401269453_bajnokifu.jpg[/bigimg]
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401269465_bajnokifu2.jpg
    Vigye haza a bajnoki fű egy darabját! Az exkluzív emlék mintapéldánya megérkezett az ETO Shopba! Jegyezze elő még ma azt a különleges emléktárgyat, ami a bajnokcsapat tavalyi sikerének állít emléket. Bérleteseink számára június 15-ig 10% kedvezményt adunk, így amikor ők előjegyzik, kérjük az e-mailben tüntessék fel, hogy ETO bérlettel rendelkeznek. A sorszámozott példányú plexi díjban abból a fűből találunk egy darabot, amin harminc év után ismét Magyarország legjobb labdarúgó csapata lett a Győri ETO FC.

    A bajnoki füvet tartalmazó plexi díj péntek megtekinthető az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban, ahol az előjegyzéseket követően május végétől lehet átvenni mindenkinek a saját példányát. Miután a plexi díjból mindössze 100 darab készül, így valóban exkluzív ajándék lehet ez szurkolóink szá...
  39. Pintér Attila együttese szerdán délután gyakorló meccset játszik a Puskás Akadémiával Felcsúton.
    A dánok elleni múlt heti debreceni döntetlent követően Pintér Attila és stábja kielemezte a mérkőzés tapasztalatait, egyeztetett a klubok vezetőivel, és miután a versenynaptár erre lehetőséget adott, egynapos összetartásra hívta össze a keretben számításba vett labdarúgókat.

    Pintér Attila többnyire azokat az itthon szereplő játékosokat hívta meg az együttesbe, akik a hétvégi utolsó fordulóban már nem játszanak nagy téttel bíró bajnoki mérkőzést, illetve ott lesznek a csapatban azok a légiósok is, akik itthon töltik szabadságukat az idény befejezése után, és készülnek a jövő heti, albánok és kazahok elleni válogatott meccsekre.

    Az összetartás végén, 18 órától a Pancho Arénában zárt kapus gyakorló mérkőzést játszik a válogatott a Puskás Akadémia együttesével.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/27/szerdan-osszetartason-a-valogatott/
  40. 2014.05.26, 21:18 - Magyarország - Ausztria 1954
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401131882_osztrakmagyar1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401131895_osztrakmagyar2.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/egyeb_papirgyujtemeny/igazolvany_oklevel_okirat/nepstadion_belepo_1910528270.html
  41. 2014.05.26, 21:09 - Vasas SC - Real Madrid CF 1958
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401131347_vasas_real_1958.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/egyeb_papirgyujtemeny/igazolvany_oklevel_okirat/nepstadion_belepo_1910525984.html
  42. 2014.05.26, 21:00 - Stieber Zoltán
    Hamburgba való igazolás kapcsán:
    ezaz Zoli csak így tovább!Nagyon sok sikert kívánok neked!Egyértelmű az előrelépés de még sem hatalmas ez az arany középút.Hamburg tavalyi keretét elnézve(nyári komolyabb erősítések nélkül) biztos vagyok benne hogy az idény nyitón kezdőként fogjuk látni!
    Mindent bele!
    Megérdemelte már, hogy szintet lépjen, a Fürthben igazi klasszis volt a posztján. Sok sikert neki.
    Hol volt a dánok ellen? Ez azért jellemzi a magyar edzőket. Kiderült, hogy van egy másfél milliós Bundesliga-játékosunk, csak ők nem vették észre.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2338543
  43. 2014.05.26, 20:12 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Ilyen arcfelvevős, vonalkódleolvasós beléptetőkapukat sem láttam még sem kupadöntőn sem válogatott meccsen:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401127831_belepteto.jpg
    Még a fotósjegyet is beolvasták, úgyhogy biztosan kell lennie egy pontos nézőszámnak.
  44. 2014.05.26, 17:18 - Magyarország - Dánia 2014
    igazságtalan játék ez a foci.. 3-4 gólos győzelem nézett itt ki a dánoknak reálisan

    Botrányos volt a védekezésünk. A dánoknak meg a helyzetkihasználásuk.

    Az utolsó 20 percben már mindenki a seggén vette a levegőt.

    Barimeccshez képest nem volt ez egy rossz meccs, néha iram is előfordult, csak mi voltunk szarok. Koncepciót nemigen láttam, inkább esetlegességet, a védekezésünk meg katasztrófa, és szvsz az utolsó 20 percben már az erőnlét is nulla volt.

    Probalom a jot keresni. Gulacsi remek lesz a kapuban, de ugye vedok is kellenenek szerencsetlen ele...

    Nem tudom, ki hogy van vele, de én azt vettem észre magamon, hogy rég néztem ennyire érdektelenül válogatott meccset, mint mióta ezt a bulldogfejű ostoba faszt kinevezték.
    Viszont lehet nagy mágus, mert úgy vezettünk kétszer, és x-eltünk, hogy minimálisan sem látszott, hogy igazából mit is akarunk játszani.
    Az egyetlen pozitívum Gulácsi, Tőz...
  45. Stadionbúcsúztató a Hungária körúton
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401108774_mtkbucsu.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=799607996719086&set=a.194531330560092.48819.175389162474309&type=1
  46. 2014.05.26, 14:47 - Magyarország - Dánia 2014
    Pintér Attila: Először szeretnék néhány szót szólni a dánokról. Ellenfelünkön látszott, hogy tizennégy éve ugyanaz a szövetségi kapitány irányítja őket, látszott a tervszerűség, hogy hosszú ideje építik a csapatot. Láthattuk, hogy hova lehet eljutni, hogy ha megvan a támogatás és hagynak dolgozni egy szakembert. Ellenfelünk játékosai labdabiztosak voltak, és el kell ismerni, több helyzetük volt, mint nekünk. Ami a saját csapatomat illeti: az eredménynek örülök, és hatvan percig a játékunk is megvolt, szervezetten futballoztunk, és kétszer is vezetést tudtunk szerezni.

    A középpályán talán bátrabban kellett volna futballoznunk, több passzal helyzeteket kialakítani, és akkor még jobb is lehetett volna az eredmény. Köszönöm a szurkolók támogatását, sokat jelentett a szurkolásuk, nélkülük talán nem sikerült volt elérni a döntetlent. Egy hosszú út elején járunk, több támogatásra és összetartásra van szükség ahhoz, hogy később mi is olyan szervezetten játsszunk, mint a dánok...
  47. Talán még többen is. Ez közvetlenül a lefújás után készült:
    https://www.youtube.com/watch?v=8_BTbljdGtg
  48. 2014.05.26, 13:42 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Bene Ferenc: Kitűnő játékvezetés mellett és két ilyen kitűnő szurkolótábor előtt szerepelni irigylésre méltó helyzetben volt minden játékos. Bízom benne, hogy a magyar labdarúgásban még sok-sok ilyen mérkőzést rendeznek. Mindkét szurkolótábor és mindkét csapat játékosai megérdemelték volna a sikert, a labdarúgók emberfeletti munkát végeztek a pályán. Labdabirtoklásban és a helyzetek kialakításában jobbak voltunk, sajnos a kapu előtt kevés minőségi döntést hoztunk. Az Újpest viszont rögzített szituáció után betalált, ami különösen bosszantó egy ilyen mérkőzésen. Mi megérdemeltük az egyenlítést, bármennyire is az utolsó pillanatban esett. A hosszabbításban is mindent megtettünk a győzelemért, még abban a periódusban is, amikor létszámhátrányban játszottunk. Sajnálom a szurkolóinkat, akik velünk voltak és végigszurkolták a 120 percet és azokat is, akik otthon drukkoltak, ugyanakkor gratulálok az Újpestnek!

    Nebojsa Vignjevics: Nagyszerű érzés, hogy él...
  49. 2014.05.26, 13:40 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    végre!! grat a Dióknak is, jól tolták. összességében talán jobbak is voltak. mienk a kupa ők meg mehetnek Európába.

    Együttérzésem a diósgyőrieknek, mi is valami hasonló körülmények között veszítettünk 12 éve az Újpest ellen, igaz, mi a tizenegyesekig nem jutottunk el. Futács és Szivics hiánya biztos nyomott valamennyit a latban.
    Grat az Újpestnek az újabb kupához, nem tudom, hogy végül indulhatnak-e az EL-ben.
    A hangulatért meg mindkét tábort dicséret illeti, bár nem hallottam, de olvastam, volt közös MLSZ-szidás is smile. A belgrádi derbi is valahogy így nézhet ki, a táborok elhelyezkedésében legalábbis van közös pont, talán a szurkolásban is.
    Gondolom a meccs ismétlésére nincs esély, lévén a Duna TV-ről van szó. Talán a Sporttv megveszi a jogot.

    Azért érdekes volt,h a lila Bene nyugodtan ült a padon! Talán a liláknak is szurkolt! Kovács Zoli is!

    Azért, hogy az Újpest legyen a jobbik csapat, kellett egy téves bírói dönté...
  50. mondjuk azért pilisi nem 500 volt, hanem legalább 1300.
    kár, hogy a nagymeccset nem várták meg, ezért biztos rontották a Tv-s képet az üres M szektorral.

    Tudtommal 500-500 jegyet kaptak a csapatok.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018358
  51. 2014.05.26, 11:31 - Budapest, Magyar Pamut SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401096684_pamut.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/pamutipari_sport_klub_sport_erme_1910282051.html
  52. 2014.05.26, 00:25 - Budapest, II. ker., Pasaréti út
    Mióta van eredményjelző?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401056677_penzugyor.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.720113348038532.1073741943.108816425834897&type=1
  53. Valószínűleg az új műfüvesen.
  54. 2014.05.25, 22:46 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    A két tábor mellett csak 1-1 volt lezárva. A többi a semleges szektor volt, ami az Amatőr kupán volt a két csapat kijelölt szektora. Az ő meccsük után azért elég foghíjas volt.
  55. 2014.05.25, 11:22 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Bene Ferenc segíti a munkát

    Bene Ferenc ideiglenesen visszatér az első csapathoz, miután Szivics Tomiszlávot az MLSZ fél évre eltiltotta mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a Haladás elleni bajnokit követően tett nyilatkozatáért.

    A döntés ellen vezetőedzőnk fellebbezett, a fellebbezésnek azonban nincs halasztó hatálya. A másodfokú döntés megszületéséig és amennyiben az adminisztrációs akadályok is elhárulnak, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója, Bene Ferenc vezényli majd az edzéseket és ő ülhet le a kispadra a Magyar Kupa döntőjén is.

    - Adódott egy szerencsétlen élethelyzet és megkértek, hogy segítsem a szakmai stáb munkáját - mondta el Bene Ferenc. - Hosszú időn keresztül dolgoztam a stábbal, így számomra természetes, hogyha hívnak, akkor jövök. Munkakörömtől függetlenül eddig is mindent megtettem a DVTK sikeréért, ezután is így lesz.

    Kérjük a sajtó képviselőit, hogy a Magyar Kupa döntőjének lefújásáig ne zavarják a DVTK szakmai stábjá...
  56. 2014.05.25, 11:09 - Szerecseny, Szerecsenyi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401008988_szerecsenyse_zaszlo.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  57. 2014.05.25, 11:07 - Malomsok, Malomsoki SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401008834_malomsokzaszlo.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  58. 2014.05.25, 11:03 - Magyarország - Dánia 2014
    Hetek óta nem lehetett jegyet kapni már sehova a VIP kivételével. A VIP a megnyitón és az újpest meccsen is foghíjasnak tűnt, noha az előbbire minden jegy elkelt, az utóbbira pedig összesen 6 db jegy maradt. A foghíjasság oka, hogy nagyon sokan a lelátó feletti korzón vegyülnek inkább, közelebb az "all inclusive" büféhez.

    A Blikk információi szerint 13 000 darab belépőt adtak el, 3500 ingyentiket jutott a gyerekeknek és 2000 tiszteletjegyet osztottak szét.
    http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=1586535&page=82
  59. 2014.05.25, 10:52 - Budaörs, Árok utca
    Nem, ezek 2008-as képek, akkor még ott is megvolt. Később a népligeti műfüves pályára került, de ez amúgyis más, emeletes fajta.
  60. 2014.05.24, 17:34 - Magyarország - Dánia 2014
    Magyarokkal volt tele. Nem volt vendégszektor, elvétve volt 1-1 dán néző...
    Az 1. képen pont a vendégszektor oldala látszik.
  61. 2014.05.23, 13:07 - Budaörs SC - Pilis SC 1964
    Az Amatőr Kupa-döntő kapcsán a sorozat öt évtizedes történetét bemutató négyoldalas mellékletet jelentett meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának kommunikációs partnere, a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap május 23-i, pénteki számában. A melléklet bemutatja a két települést és a döntős klubokat, a fináléig vezető útjukat és még számos érdekességet. A lap a május 30-án, pénteken megjelenő kiadásában fényképekkel színesített helyszíni beszámolót közöl majd, amelynek – egyebek mellett – része lesz Csank János mesteredző részlétes szakmai értékelése, valamint megszólalnak az 1964. november 7-én rendezett 1. Szabad Föld Kupa-döntőn, a Budaörs – Pilis (2:1) mérkőzésen a győztes csapatban pályára lépő Szalai Istvánt és Szendrei Istvánt is.
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=745695222153407&set=gm.486767894756778&type=1
  62. A pálya meccs közben:
    https://www.youtube.com/watch?v=0sVbIkDFMj8
  63. 2014.05.21, 20:30 - Kecskéd, Kecskédi Sportpálya
    8-0-ás Vidi-győzelem a kecskédi hírverő meccsen
    A település megújult sportpályáját avatták szerda délután. Az esemény csúcspontja a Kecskéd KSK Vidi elleni mérkőzése volt.

    Az Oroszlány mellett fekvő Kecskéd községben vendégszerepelt csapatunk szerda délután, ahol a község sportcentrumának új öltözőjét avatták. A mérkőzésre sok százan látogattak ki, úgyhogy kitűnő hangulatban és remek időben kezdődött az összecsapás.
    Nem kellett sokáig várni az első gólra, Lupeta szépen fordult le védőjéről az 3. percben és jobbal 15 méterről a jobb alsóba gurított. Egymás után vezettük támadásainkat, a hazaiak - érthető módon - inkább a védekezésre koncentráltak. A 17. percben Oliveira lépett ki a jobb oldalon és a kapu jobb oldalába bombázott. A 28. percben Paraiba is feliratkozott a gólszerzők közé, a bal szélről tört be a tizenhatoson belülre és a kapu jobb oldalába emelt. A félidő vége előtt - a 36. perben - előbb Szolnoki jobbról érkező beadását Hudák bólintotta a ...
  64. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400669438_eto_juventus_1979.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Rare-football-programme-Raba-ETO-Hungary-Juventus-FC-Italy-1979-C-W-C-/301189855076
  65. 2014.05.21, 12:49 - Magyarország - Svájc 1981
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626451063_magyarorszag_svajc_1981_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Hungary-Switzerland-programme-1981-/221444919171
  66. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400669211_spanyol_hun_programfuzet.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/02/1423658800_spahun1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/02/1423658816_spahun2.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Spain-Hungary-programme-1981-/221444913897
    http://www.ebay.co.uk/itm/RARE-PROGRAMME-SPAIN-V-HUNGARY-MESTALLA-VALENCIA-ESPANA-HUNGRIA-APRIL-1981-/131425348869
  67. 2014.05.21, 12:10 - Magyarország - Dánia 2014
    Futács hazatért Debrecenből

    A támadónak egy korábbi sérülése újult ki, nem játszhat a csütörtöki, dánok elleni felkészülési mérkőzésen.
    A dánok ellen készülő magyar válogatott keretében akadt egy-két játékos, aki kisebb sérüléssel érkezett meg Debrecenbe, közülük ketten egészen biztosan nem léphetnek pályára a Nagyerdei Stadionban. Futács Márkó már el is hagyta az edzőtábort, és hazatért Diósgyőrbe, ott folytatják a kezelését.

    Fiola Attila maradt Debrecenben, de egészen biztosan nem játszhat csütörtökön, a következő két napban a válogatott orvosi stábja folytatja a kezelését.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/20/futacs-hazatert-debrecenbol/
  68. 2014.05.20, 21:51 - Svédország - Magyarország 1953
    Hungary in practice at Zinkensdamm arena in Sweden 2/7 1953.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400615483_czibortraining.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/PRESS-PHOTO-Hungary-training-2-7-1953-Sweden-Czibor-/360939714628
  69. Casco Up: azoK az omladozó legendás 18-19-20-as szektorok, onnét volt a legjobb nézni a válogatott meccseket...
    még hami nagyapja is onnan szurkolt 77-ben Bolívia ellen:)))

    Egyébként a 80-as években kezdték el felszedni a kétcollos fadeszkás ülőhelyeket sárga műanyagokra de ezek nem külön ülések voltak, csak olyan folyópad jellegűek. Az üléscserét kb. 5-6 évig végezték, és még be sem fejezték, mikor az UEFA már azt modta, hogy szóló ülések a szabványosak.
    A 90-es években meg a római számos szektorokat (játékoskijáró oldal) baszták el (vagyis nem mostanában), én anno a 98-as atlétika EB-n azt mondtam erre, hogy autószalon ablakok.

    Junky01: A felső huszas az egyébként a Fradi szektor volt, ugye? Fejből dolgozom lehet tévedek.
    Első válogatott meccsemen a hollandok onnan kergették ki a fradistákat, nagyon szép emlék elhiheted.

    Időkapszula: 23-24. Ez volt alap.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018185
  70. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400585614_dozsabenfica1973_jegy.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Ujpest-Benfica-Portugal-ticket-1973-/221444063559
  71. Győri oldal:
    és erre készülnek vagy fél éve. egy begyakorolt mozdulatot nem láttam, már ha a hátrafelé passzokat nem veszem. undorító, nulla futásos lószar volt ez nem több.

    Bekvalacnál gyávább edzőt még nem láttam. annyira látszott a csapaton a csak gólt ne kapjunk, aztán a 180 perc alatt egyet csak begyötrünk taktika. lehet, hogy nem rossz edző, de baromi gyáva.

    Hát ez meg mi volt???

    Őszintén remélem, hogy vmi tippmix dolog áll a háttérben, mert ha ez az a játék, ami miatt a bronzcsatát is látványosan feladtuk, akkor az iszonyatosan kiábrándító!
    Állva várta mindenki a labdát, soha senkinek nem segített a csapattársa (bár a csapat ez esetben nyilvánvalóan túlzás), nem sikerült a futó játékos elé tenni a labdát, egész egyszerűen semmilyen futballra emlékeztető momentumot nem lehetett felfedezni a játékunkon.
    Komolyan mondom, még O...dze hiba utáni összeomlása, illetve a nagyon bölcs lecserélése volt sportközelibb momentum.

    Gyalázat ...
  72. abc18: Emlékszem pár éve ha a Marek ellen továbbjutunk, akkor Eurosport által közvetített meccset játszhattunk volna, de akkor a a nagyon okos Csank Jani akarta hanyagolni a kupát, hát ki is pottyantunk rögtön...
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=45270&na_step=30&t=9018177&na_order=
  73. Fehérvári oldal:
    Grat a csapatnak, a Juszuf is végre úgy játszott, ahogy mindig kéne neki. Harcosan, sokat futva, lendületesen, gólveszélyesen.

    Jól játszott a csapat a 2. félidöben szerintem a Sifter szép gólt lött a Dajics meg szerintem nagyon jól játszott Sitku gólja is szép volt.Jók voltunk a mezönyben is.
    Gratulálok FC FEHÉRVÁR LIGA KUPA GYÖZTES!!!

    "Győzelmével a Fehérvár neve került elsőként a Ligakupa győztesei közé, a csapat így 8 millió forinttal gazdagodott, ugyanakkor az MLSZ részéről beharangozott Intertotó-kupa indulás nem járt a győzelem mellé – ez a jog a bajnokság 3-6. helye között végző csapatok közül illet egyet".

    Gratula a Csapatnak!
    Ez a Loki néven kifutott csapat pár kivételtől eltekintve harmatgyenge alakulat, a koncot mi dobtuk nekik, h csak 2-őt rúgtunk a Nagyerdőn!
    Szerintem is Juszuf volt a mezőny egyik legjobbja, Bazsi játéka az 1. gólunk után javult fel, amire a lövésével tette fel a koronát. Na...
  74. Debreceni oldal:
    Hát ez a ma esti csapat igencsak másnaposan mozog....nem látszik senkin se, hogy esetleg valaha szeretne játaszani magasabb szinten is.
    Remélem Rudolfot és Demjént a nyáron elküldik, egy fabatkát sem ér amit csinálnak.

    A bajnoki 3 pontnak ez volt az ára.
    Belefér.

    Nos, kipróbáltuk a fiatalokat...

    A szombaton tapasztaltak alapján nem volt realitása annak, hogy ezzel a csikócsapattal megverjük a Vidit. Nem is volt esélyünk, egy percig sem.

    Batu.: Szerintem most se a fiatalokkal volt a baj, hanem a rutinos játékosok nemhogy segítették, hanem inkább lehúzták őket.
    A csapatban nem mindenki van már abban a korban, hogy jövőre is fiatal tehetségként lehessen emlegetni, az ő sorsukról lassan dönteni kellene. A két Nagy számomra érthetetlen, hogy miért nem játszanak az első csapatban, Zoltán az egyetlen jobbhátvédünk, aki tud támadni is. Demjénnek agyban kellene feljönnie, kérdés, képes-e rá, Rud...
  75. 2014.05.20, 11:34 - Gera Zoltán
    the rarest of players, humble, honest, always gave his all…..ideal qualities that we need as a coach...

    The Beckham of the Buda! Injuries stalled an already great career. Class act. All the best Zolly thankyou for bein Flipping brilliant

    Great servant to the club, but i feel there was to much sentiment shown by the club last year he shouldn't of been given a contract extension, it would be nice to see him return to the club in some sort of coaching role if that's what he wants to do after hanging up his boots

    Me and my other half Mark were the fans who spoke to him in the airport on our way to Budapest. Sat very near to us on the plane and told him what he meant to us Baggies fans. He is such a gentleman. He thanked us for our support and talked about his injury problems and how difficult it had been for him. We told him he would always be a Baggies legend!!!

    I remember his first goal against Spurs in 2004...
  76. 2014.05.19, 22:06 - Svájc - Magyarország 1981
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400529969_svacjhun1981.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Switzerland-Hungary-1981-ticket-/221444169694?
  77. Budafokon is zajlik az élet, a napokban adnak át egy teljesen új öltözőt, folyamatban van a futópálya felújítása, a vendégszektorok elkülönítése és a kocsma teljes átépítése. Emellett épül egy vagy kettő műfüves futball pálya is a közeljövőben a centerpálya mögött.
    2 év múlva pedig a világítást csinálják meg, TAO-ból.
    B. László - facebook
  78. Folyamatban a lelátó fedése:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400522923_ajka_dpase.jpg
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.688234067891455.1073741856.161321020582765&type=1
  79. 2014.05.19, 13:22 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Újpest - DVTK!
    http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=753860
  80. 1000 szék került ide, a #128-as hozzászólásban gyűjtjük ezeket egyébként.
  81. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400433252_maveloreszekesfehervarzaszlo.jpg
    forrás:
    Roripisti
  82. 2014.05.18, 19:10 - Budapest, EMG SK Sashalom
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400432990_emgsk_zaszlo.jpg
    forrás:
    Roripisti
  83. 2014.05.18, 13:49 - Magyarország - Dánia 1966
    Nekem ez maradt meg a fejemben... vicces volt, amikor a félidőben be rohant a kapu mögé egy pár dán szurker zászlóval, letérdeltek és imádkoztak, hogy ennyi legyen elég mára.
    Erre már emlékszem! Csak pislogtunk a TV előtt, amikor a II. félidő előtt berohant a pályára egy öltönyös muki, leszúrta a dán zászlót, és elkezdett imádkozni … TÉNYLEG MEGTÖRTÉNT!!! Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki ennyire a szívére vegye, hogy félidőben már kaptak egy ötöst … megsajnáltuk szegény fiút, a II. félidőt végigfütyörészte a közönség … miért nem rúgunk a dánoknak 10-et, 12-őt, vagy még többet? Ma már kicsit hihetetlen, nem?
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018358
    http://www.tempofradi.hu/1966-ix-21-eb-selejtezo-magyarorszag-dania-60#more-116810
  84. 2014.05.18, 13:10 - Eger, Északi sporttelep
    Az új kisméretű pálya a mostani kispályáktól délre, keresztben kerül megépítésre, az új nagypálya pedig ettől délre, szintén keresztben. Ha valóban ez lesz az elrendezés, akkor a terület legdélibb, kollégium felé eső végében lesz kialakítva az a nem szabványos méretű füves terület, amit befüvesítés után már a műfűves pályák megépítése előtt használatba vehetnek a gyerekek.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400411416_terv.jpg
    forrás:
    http://egrifoci.hu/news.php?readmore=2805
  85. Az elmúlt másfél év igen eseménydús volt a péceli egyesület életében. A felnőtt csapat a megyei I. osztályból a „megye-háromba” került, a támogatók és a szurkolók elpártoltak, illetve éles ellentét alakult ki szinte mindenki között. Ennek következtében május 10-én elnökválasztásra került sor. Hogyan jutottak idáig és van-e ebből kiút? Erre keressük a választ az alábbi interjúkban. Először az újonnan megválasztott elnököt, Zsadányi Zsoltot kérdeztük.

    – És milyen változásokat szeretne alkalmazni hosszútávon az egyesületnél?
    – Először is én úgy érzem, hogy ilyen közel nem álltunk még ahhoz, hogy máshol legyen a sportpálya, hiszen most lenne rá lehetőség és terület is. Ez azért lenne fontos, hogy minimum legyen egy edzőpálya is, mert egy pálya nem bírja el ezt a terhelést. Továbbá most készítjük a városi sportkoncepciót az önkormányzatban. Úgy gondolom, hogy minden sportolónak kell futni például, tehát a pályát nem csak a futballisták fogják használni. Arról nem beszélve,...
  86. 2014.05.18, 11:40 - Magyarország - Dánia 2014
    Több újoncot is meghívott a keretébe. Miért?
    Pintér Attila: Kíváncsi vagyok az itthon játszó fiatal játékosokra, akik saját klubjaikban többnyire már meghatározó szerepet töltenek be. Persze akad olyan is, aki nem játszik stabilan. De minél erősebb válogatottat szeretnénk kialakítani az Eb-selejtezők kezdetére, ezért fontos, hogy olyan labdarúgók alkossák a keretet, akik igazi közösségi emberek. Ez egy bő keret és szeretném hangsúlyozni, hogy tartós, jó formával be lehet kerülni, hosszú hullámvölgy esetén pedig ki is lehet kerülni belőle.

    A Ferencvárosból miért nem kapott egyetlen játékos sem behívót?
    – Úgy gondolom, hogy a mai Ferencvárosban három-négy olyan játékos szerepel, aki majd számíthat válogatottbeli tagságra. Például Gyömbér Gábor is, akinek a posztján most egy másik futballistát szeretnék megnézni. Nagyra tartom Böde Dánielt, aki most nincs csúcsformában, és úgy gondolom, hogy az ő posztján olyanok szerepelnek, akik jobb formát mutattak.

    Mi...
  87. 2014.05.16, 19:01 - Futács Márkó
    A Fradiba való esetleges igazolás kapcsán:
    Ahány Diósgyőr meccset láttam, Futács akkor nem kápráztatott el..
    Futács = [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/2899/bode_daniel]Böde. Ha Böde megy, akkor Futács jöhet, mert 4 évvel fiatalabb mint Böde, és fejlődőképesebb. Viszont ha marad Böde, akkor teljesen felesleges Futács, mivel mind2 ugyanolyan felépítésű.
    F. magasabb mint Dani, és jóval gyorsabb is. Nem összehasonlítható a két playa. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/1036/tarmo_kink]Kink a balon, Futó meg jobbon vágtázhatna. Kell a sebesség! És ki vágta a győztes gólt a konda ellen a ligacup döntőjében? Na látod! :-)
    Futács sokkal jobban megtartja a labdákat, meg nem pattan el 8 méterre mint Daninál általában és jobban fejeli le kapus által kirúgott labdákat.
    lökitek az üres lózungokat,özben lefogadom,hogy Futácsot kétszer nem láttátok még játszani.
    akkor nem írn...
  88. Elsőre nem értettem hosszabbítani miért kellene, de lemértem a műhold alapján, amiből kiderül, hogy nem 110*50-es, hanem csak 95*50-es a pályaméret.
  89. Igen, lásd #25-ös hozzászólás, de független az NBI-től.
  90. 2014.05.15, 19:33 - Svédország - Magyarország 2010
    Ezen a mérkőzésen kapta (2-0) Király Gábor a 100. gólját a Válogatottban.
  91. 2014.05.15, 18:19 - Magyargencs, Magyargencs SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400170757_magyargencs_zaszlo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Eőri Attila
  92. 2014.05.15, 18:17 - Veszprém, Veszprémi Vegyész SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400170634_veszpremi_haladas_zaszlo.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  93. 2014.05.15, 18:13 - Ács, Ácsi Kinizsi SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400170410_acsikinizsizaszlo.jpg
    forrás:
    Eőri Attila
  94. 2014.05.15, 18:01 - MTK - Sporting CP 1964
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400169682_sporting_mtklabda.jpg
    https://www.facebook.com/149371915109957/photos/a.678886648825145.1073741916.149371915109957/678886678825142/?type=1&theater
  95. 2014.05.15, 13:05 - Lang Ádám
    2013-ban az esetleges kölcsönadásával kapcsolatban:
    Idővel jó kis játékos lehet.
    sosem lesz az, szuperkupán szabályos szerelése nem volt. kölcsön kell adni.
    Mozgása, magassága alapján Besichez hasonlítanám, már rég ott kéne tartania tudásban, csak hát ez a gyerek valahogy "visszafelé" fejlődik. Sok alap dolog hiányzik belőle: nem lát jól a pályán, rossz emberhez passzol, elpattog tőle a labda, (labdakezelési hiányosságok) stb. Ha ezeket rövid időn belül (!) pótolni tudja, akkor még viheti valamire. Csak attól félek, hogy már így is túl sok időt adtunk neki...
    Gyomorgörcsöm van szó szerint amikor játszik és nála van a labda.
    Valamiért az edzői mégis tehetségesnek tartották, U válogatott volt, edzéseken is feltételezem jól teljesít, hogy néha pályára léphet és még mindig számítanak rá Győrben. Egyszerű szurkolóként szerintem neki pszihés problémái vannak, valamiért komplexusai vannak élesben.
    Hiába fiatal azért abb...
  96. 2014.05.15, 11:07 - Magyarország - Dánia 2014
    Miután hétvégén egy bajnoki forduló még megelőzi a jövő csütörtöki válogatott mérkőzést, Pintér Attila szerette volna, ha az esetleges sérülések miatt senkit sem ér váratlanul a meghívó, ezért első körben huszonhat mezőnyjátékost és négy kapust jelölt a dánok elleni meccsre készülő együttesbe, és a hétvégét követően szűkíti a keretet. Nem készülhet a találkozóra a napokban súlyos sérülést szenvedett Leandro, valamint az ugyancsak sérült Bogdán Ádám, míg Lovrencsics Gergő klubkötelezettségei miatt hagyja ki a mérkőzést.

    Ott lesz azonban a jövő heti felkészülésnél Korcsmár Zsolt, aki egy vállsérülése miatt hosszabb ideig nem játszott klubcsapatában.

    - Korcsmár nem játszott az elmúlt két hónapban, de szeretném, ha ő is megismerné a csapat játékát, vele is meg tudnám beszélni az elképezéseinket, ezért annak ellenére is behívtuk, hogy tudjuk, egyelőre nincs száz százalékos állapotban - mondta a Fürth védőjéről a kapitány.
    http://www.mlsz.hu/blog/2014/05/15/a-valogat...
  97. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400140187_sumse_jelveny.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/footbal_sport_egyesulet_jelveny_sum_se_1904447957.html
  98. 2014.05.14, 21:56 - Budapest, XIX. ker., WSC-pálya
    Ennél nagyobbat még nem találtam...
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400097365_ks_1942_i_074.jpg
    Képes Sport 1942.?
    via:
    http://www.tempofradi.hu/a-fradi-is-megkezdte
  99. 2014.05.14, 20:18 - Magyarország - Dánia 2014
    A dán szövetséggel történt egyeztetések után eldőlt, hogy újabb szektor nyílik meg a magyar szurkolók számára a május 22-i, debreceni (20.15, Nagyerdei Stadion) Magyarország-Dánia felkészülési mérkőzésre.
    Csütörtökön délelőtt 9 órakor korlátozott számban újabb jegyek kerülnek piacra a magyar-dán felkészülési mérkőzésre. A D5-ös és a D7-es szektorok megnyitására azok után nyílt lehetőség, hogy a dán szövetség képviselője helyszínbejárásra érkezett Magyarországra, az ő tájékoztatása alapján, a dán szurkolók várható számának és a biztonsági szempontok figyelembevételével született meg a döntés az új helyek felszabadításáról.

    Az újonnan piacra kerülő jegyek 1000 és 1500 forintos áron vásárolhatók meg. A belépőket interneten a jegymester.hu és a meccsjegy.mlsz.hu oldalakon bankkártyás fizetéssel és a jegyek otthoni kinyomtatásával lehet megvásárolni, valamint személyesen országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában is, melyek elérhetősége az alábbi linken keresh...
  100. 2014.05.14, 13:05 - Hollandia - Magyarország 1939
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400065371_ned_hun1939.jpg
    MotherSoccer - FB