magyarfutball.hu

  1. 2019.06.19, 17:58 - Škvarka Michal
    BEJELENTÉS: SZLOVÁK GÓLPASSZKIRÁLYT IGAZOLTUNK!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560959899_michal_skvarka_ferencvaros_2019.jpg
    A szlovák válogatott, gólpasszokban erős középpályás, Michal Skvarka nálunk folytatja!

    Huszonhat éves szlovák játékossal, Michal Skvarkával erősödött a Bajnokok Ligája selejtezőjére és az NB I új idényére készülő labdarúgócsapatunk. A kétszeres szlovák bajnok és egyszeres kupagyőztes Skvarka szerdán írta alá szerződését az FTC-MVM Sportközpontban. A szlovák válogatott labdarúgó nevelőklubján, a zsolnai csapaton kívül korábban – kölcsönben – a szintén szlovákiai Michalovce és Zlate Moravce együttesében is szerepelt, azaz először áll légiósnak.

    Az előző szezonban

    Skvarka 26 bajnoki meccset játszott a legutóbbi idényben az alapszakaszt másodikként záró, végül negyedikként végző MSK Zilinában, amelynek csapatkapitánya volt. Statisztikája 10 gól és kilenc gólpassz volt, utóbbival az egész liga második legeredményesebb játék...
  2. 2019.06.19, 13:54 - Karnitski Aleksandr
    Aleksandr Karnitskiy személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező középpályás írt alá a mai napon a Mezőkövesd Zsóry FC-hez.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560945257_aleksand_karnitsky_mezokovesd_2019.jpg
    Az 1989-ben született játékos profi pályafutását az FK Baranovichi gárdájában kezdte. Eddigi karrierje során légióskodott Izraelben, Oroszországban és Romániában. Legnagyobb sikereit otthon, a BATE Boriszov futballistájaként érte el. Háromszoros fehérorosz bajnok és szuperkupagyőztes, illetve egyszeres kupagyőztes. Tíz alkalommal a Bajnokok Ligájának csoportkörében is szerepelt, ahol gólt is szerzett. Védekező és támadó felfogásban is tud futballozni a középpályán, eddig 215 mérkőzést játszott klubszinten, amiken 26 gólt és 23 gólpasszt jegyzett. Remek teljesítményével felhívta magára a figyelmet a nemzeti csapatnál is, ahol eddig nyolcszor került keretbe, pályára pedig hatszor lépett, többek között Magyarország ellen. Sok sikert és remek futba...
  3. 2019.06.19, 13:50 - Vaněček David
    Megvan csapatunk második nyári igazolása: az egykori cseh utánpótlás-válogatott David Vanecek két évre írt alá a Puskás Akadémiához.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560945042_vanecek_david_puskas_akademia_2019.jpg
    A legutóbbi félévben a skót Hearts (Heart Of Midlothian) kötelékébe tartozó középcsatár érkezett első csapatunkhoz: a csehországi Planában született David Vanecek kétéves kontraktust szignált egyesületünkkel. A 28 éves támadó a Viktoria Plzen nevelése,Skóciai kitérője előtt három évig, 2016 januárjától 2019 januárjáig az FK Teplicét erősítette, melynek színeiben 80 találkozón 26-szor talált az ellenfelek kapujába. Vanecek eddigi 200 felnőtt tétmeccsén 58 gólt szerzett, a cseh első osztályban összesen 28-szor, a második vonalban 27-szer, a kupában 3-szor volt eredményes.

    „Először a klubvezetés keresett meg, majd a vezetőedzőnk is, aki elmondta: szeretné, ha csatlakoznék hozzá a Puskás Akadémiánál – mondta honlapunknak első „munkanapján” a ...
  4. 2019.06.18, 15:10 - Máté Zsolt
    Utánpótlás játékosunk profi szerződést kapott
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560863436_mate_zsolt_ujpest_2019.jpg
    Máté Zsolt a mai naptól a felnőttek között bizonyíthat.

    A fiatal játékos az eddigi kiemelkedő munkájával és az idei BLSZ I. bajnokságon történő szereplésével megmutatta, hogy van helye az NB I-ben.

    Máté Zsolt 21 éves, belső és középső védő poszton játszott eddig, így nyilatkozott: "Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú klubjánál kaphattam profi szerződést, én kiskorom óta nagy Újpest szurkoló vagyok, úgyhogy ez egy valóra vált álom számomra. Az elsődleges célom a profi szerződés volt Újpesten, elértem, a következő lépés, hogy idővel bemutatkozhassak a felnőtt csapatban és küzdhessek a klub sikereiért."

    Sok sikert és gólokban gazdag éveket kívánunk
    2019.06.18
    http://ujpestfc.hu/article?id=7021
  5. 2019.06.18, 15:04 - Fülöp Lóránd
    ERŐSÍTÉS SZÉKELYFÖLDRŐL

    A marosvásárhelyi születésű huszonegy éves támadó középpályás, Fülöp Lóránd kétéves szerződést írt alá klubunkkal.
    Székelyföldről jött az első nyári erősítés NB I-es együttesünkhöz: Fülöp Lóránd a legutóbbi román pontvadászat hetedikje, az FC Botosani mezét cserélte a Puskás Akadémiáéra. A huszonegy esztendős támadó fedezet az elmúlt szezonban huszonötször lépett pályára a román élvonalban, ezeken a találkozókon nyolcszor volt eredményes, négyszer pedig előkészítőként jeleskedett.

    Az egyik legtehetségesebbnek tartott erdélyi magyar labdarúgó kétéves szerződést írt alá egyesületünkhöz. Honlapunknak adott interjújában az ifjú középpályás elmondta: örömmel fogadta el klubunk ajánlatát, átigazolását egyértelmű előrelépésként értékeli. Fülöp Lóránd testvére, Fülöp István korábban a DVTK játékosa volt, jelenleg az elmúlt szezonban a román bajnokság hatodik helyén végző Sepsi OSK-t erősíti.
    [youtube]TCDIm-UX4xE[/youtube]
    2019.06.18
    https://www....
  6. 2019.06.18, 11:50 - Stieber Zoltán
    Stieber posztja szélső..Jelenleg, Dzsudzsák, Holender kezdett a két szélen..és játszott még Varga...Ha Zoli pl. a Fradiba igazolna, szamomra nem kerdes hogy klasszisokkal jobban teljesítene Vargánál..aki ugye válogatott!
    Egyébként ha akar nemzetközi szinten valamit a Fradi, akkor ki kéne érte pengetni 1 millió eurót, kb annyiért szerintem elvihető, ha télen lejár a szerződése, akkor olcsóbban is, esetleg csak kölcsönbe :) Azért ő egy nemzetközi rutinnal megáldott játékos, ráadásul gyors, amit Rebrov kifejezetten kedvel, ezért sem fért bele neki a keretbe Böde...
    (Ezt nem Fradistaként mondom)
    Stieber anno egy gyors futballt játszó Hamburgot is benntartott gyakorlatilag egyedül, a válogatott őszi meccséig formába is jöhet plusz ugye a komplett Fradi keret most pihent és szezon eleje van, ami a hazai klubcsapatok örök ellenfele... Ő meg kvázi szezon középen van.
    Baráth, Németh szem előtt vannak, ő meg nem? Vagy Rossi csak a Kansas m...
  7. 2019.06.17, 20:06 - Traoré Lacina
    Én mondtam, hogy egy címeres paraszt. Én már a CFR-Ben sem bírtam a nagy arcát. Mondjuk az eddigi teljesítménye alapján nem tartok attól, hogy elkapkodjak.
    Van egy rossz hírem, Lacina. Az itteni időszakod is egy csőd volt.
    Élőben láttam, hogy mennyire nem motivált.
    Egy egyenest nem.tudtàl a labdàba rúgni. Zavart a labda ha hozzàd keeült
    Nagy, lakli csávó- rendre lefejelték a védők. Igen, rúgott 3 gólt/ büntetőből/, és egyet ki is hagyott. Semmirevaló játékos. Csak a létszámot duzzasztja.
    Katasztrofalisan gyenge futballt mutatott a tavasz soran.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2706479
    http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/ujpest/maris-valtana-az-ujpest-nagynevu-igazolasa-akar-a-masodosztalyba-is-elmennek
  8. 2019.06.17, 14:06 - Beridze Giorgi
    Beridzében nagyot csalódtam, jól indította a szezont, aztán jól beleszürkült az elég szürke csapatba.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2706437
  9. 2019.06.17, 09:31 - Bőle Lukács
    Valami nem stimmel, hogy innen állítólag kilóg, Romániában meg kapva kapkodnának érte az élcsapatok, állítólag még pénzt is fizettek volna érte.
    Hát, nem tudom.
    Nála jobb.képességű játékosért mélyen zsebbe kellene nyúlni.
    Szerintem nem kellene elengedni.
    Nagyon szeretném, ha maradna. Remek játékos, de kicsit több bizalomra lenne szüksége, hogy igazán a valós tudása szerint játsszon. Dollnál alap ember volt az idény kezdetén, Rebrovnál került háttérbe kissé, mikor Tokmac és Isael érkezett.Ha elmegy akkor pont ezért, mert nem bízik benne, hogy be tudja verekedni magát a kezdőbe. Nagy kár lenne érte.
    Sérült is volt, azóta nem nyerte vissza teljesen a formáját
    Akko' ingyé mehet a románokhoz, ez ellen már nem sokat lehetne tenni. Bizonyára tudja, hogy ha marad, sokkal többet kellene produkálnia, mert a Fradinak célja az előbbre lépés és ehhez ennek megfelelő játékosokra van szükség. Nem bízik önmagában, hogy meg tud-e ...
  10. Immár a Honvéd legendájának nevét viseli az újjáépített KAC-pálya

    A Puskás Ferenc iskola és a Bozsik Stadion után a mai naptól újabb kerületi létesítmény viseli egy kispesti legenda nevét. Az újjáépített KAC-pályának mostantól Tichy Lajos a névadója, miután szombaton ünnepélyes keretek között avatták fel a kispesti Katona József utcában a Tichy Lajos Sportcentrumot. Gajda Péter kispesti polgármester ünnepi beszéde után Kozma Mihály a Honvéd legendája, Tichy Lajos özvegye és lánya, valamint a polgármester közösen leplezték le a Kristóf Lajos szobrászművész által készített mellszobrot.

    Az új műfüves pálya első meccse előtt kiderült, hogy Honvéd-győzelemmel avatják a pályát, hiszen a Honvéd-öregfiúk a Honvéd-szurkolókkal mérték össze erejüket. A Détári Lajos által edzett öregfiúk 8–2-re nyertek, ami nem csoda, hiszen olyan egykori kiválóságok alkottak a szeniorok csapatát, mint Cseh András, Orosz Ferenc, Bárányos Zsolt, Árki Gábor, Szabó Tibor, Zana Norbert, Szamosi Tamás é...
  11. 2019.06.15, 11:18 - Levkovich Robi
    A Honvédban folytatja pályafutását Lefkovits Robi

    A Budapest Honvéd vezetősége megegyezett az izraeli-magyar kettős állampolgárságú Lefkovits Robival, a 30 esztendős kapus egy plusz egy éves szerződést kötött a kispesti klubbal.

    Lefkovits Robit szeretettel köszönjük a Honvédnál és sok sikert kívánunk a kispesti karrierjéhez!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560590302_levkovich_robi_honved_2019.jpg

    LEFKOVITS Robi

    Született: 1988. augusztus 31.

    Állampolgárság: magyar-izraeli

    Magasság: 186 cm

    Poszt: kapus

    Korábbi csapatai: Maccabi Petah Tikva (izraeli), Maccabi Netanya (izraeli), Hapoel Beer Sheva (izraeli), Hapoel Haifa (izraeli), Hapoel Petah Tikva (izraeli), Hapoel Tel Aviv (izraeli)
    http://honvedfc.hu/hirek/kapust-igazoltunk/2019-06-14
  12. 2019.06.13, 19:45 - Méhes József
    Nem nyilvános a csoport, van valami egyéb info a linken?
  13. 2019.06.13, 14:38 - Winkler Géza
    Értesíteni szeretnénk benneteket, hogy Winkler Géza az Egri Dózsa egykori labdarúgója 2019. 06. 12-én elhunyt, Budapesten. Születési helye Hatvan.

    tisztelettel: Winkler csalad
    email
  14. 2019.06.12, 19:59 - Kun Lajos
    Elhunyt a szegedi gólvágó, Kun Lajos

    Hatvanegy éves korában Békésen váratlanul elhunyt a SZEOL AK és a Szeged SC egykori labdarúgója, a közönség egyik kedvence, Kun Lajos.

    A nyolcvanas évek szegedi labdarúgásának legveszélyesebb támadója 81 NB I-es mérkőzésen 30, 205 NB II-es meccsen pedig 73 gólt szerzett – nagyon érezte a kaput.

    Kun Lajos névjegye
    Születési éve, helye: 1958. 06.02., Békés
    Posztja: csatár
    Klubjai: Békés (1974-től 1978-ig), Szegedi Dózsa (1978-tól 1980-ig), SZEOL AK és Szeged SC (1980-tól 1990-ig, majd 1991-től 1992-ig) 1990 májusától 1991 tavaszáig alacsonyabb osztályú belga csapatban játszott.
    Mérkőzéseinek száma: 81 NB I-es és 205 NB II-es.
    Góljai: 30 találat az első osztályban, 73 a második vonalban.

    Megemlékezés róla:

    Elhunyt Tündér Lala

    Szerencsés korosztályhoz tartozom. Én is meccsre járó ember voltam. Nekünk szent volt a hétvége: ha itthon játszott a SZEOL AK, akkor mi mentünk. Előbb a SZEOL-pályára, majd az SZVSE-re. Szurkolni, bu...
  15. 2019.06.12, 15:35 - Csobánki Ádám
    Befejezi labdarúgó karrierjét Csobánki Ádám!

    A 34 éves Csobánki Ádám 2010 februárjában került Budaörsre, ha valaki, akkor ő tudja, mit jelent kapitányként kivezetni a csapatot a pályára. Ádám 231 meccsen lépett pályára, ez időszak alatt összesen nyolc gólig jutott.

    A 2009/10-es, első Budaörsi szezonjában az NB II Nyugati csoportjában a 10. helyen zárta a bajnokságot az együttes. Két alkalommal bajnoki címet ünnepelhetett a Budaörssel: 2012/13 (NB. III Duna csoport), 2014/15 (NB III. Nyugati csoport).

    A klubhűségét mi sem bizonyítja, jobban, mint az a tény, hogy budaörsi pályafutása alatt, első osztályú ajánlatokra mondott nemet.

    Ádám a labdarúgástól, és Budaörstől nem szakad el, továbbra is a BSC kötelékéhez fog tartozni, és töretlen szenvedéllyel szolgálja tovább klubunkat.
    2019.06.11
    https://bsc1924.com/klub/hirek/1426-koszonjuk-csobanki-adam
  16. 2019.06.12, 13:41 - Dragóner Attila
    [youtube]qtgfJBXKGxU[/youtube]
  17. 2019.06.12, 12:59 - Rab Tibor
    [youtube]HMiQ_5-TO3U[/youtube]
  18. 2019.06.12, 12:40 - Magyarország - Wales 2019
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560336024_magyarorszag_wales_2019_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  19. 2019.06.12, 12:38 - Magyarország - Wales 2019
    Ryan Giggs: Az első félidei teljesítményünk nem volt elegendő. A második már sokkal jobb volt, de a magyarok jobbak voltak a rögzített helyzetekben. A magyar válogatott nyomás alatt tartott minket, lassan járattuk a labdát. Nem engedhető meg, hogy ilyen gólokat ajándékozzunk az ellenfeleknek, mint az elmúlt meccseken, miközben az elmúlt évek sikereit éppen a védelem alapozta meg. Két kemény idegenbeli meccsen vagyunk túl, hat héttel az idény után, és erőnléti problémák mutatkoztak néhány játékos esetében, ide tartozik Ampadu, Brooks vagy Bale is. Az is nagy szó volt, hogy pályára tudtak lépni. Ez nagyon kiegyenlített csoport, el kell kezdenünk meccseket nyerni.
    Cosimo Inguscio: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, de jól felkészültünk, alaposan kielemeztük az ellenfelet. Tudtuk, hogy a széleken tudnak nekünk gondot okozni a nagy gyorsulásra képes játékosaik révén. Mindenki helytállt, voltak nehéz pillanatok, de a játékosaink végig kitartottak, minden...
  20. 2019.06.12, 11:33 - Magyarország - Wales 2019
    Nem tudom, hogy láttátok -e, de a végén ahogy énekelték a játékosok a Himnuszt...na az mindent vitt. Üvöltve, teljes erőből, így kell ezt gyerekek!
    Hosszú idő után azt érzem, hogy idegenben, erős csapat ellen se vagyunk esélytelenek. A másik, Nagy Ádi jöjjön haza, sokkal többet fejlődhet Rebrov csapatában mint a fos Bologna padján.
    Szerintem ő klasszis. A sebessége, a labdakezelése, a fordulékonysága.... Lehet, hogy nem olyan látványos, amit csinál, de már nem az első meccs, amin csak nézek, hogy mire képes. Nem is értem, hogy szorulhatott ki ennyire a kezdőből Bolognában, bár nem tudom, ők milyen taktikával játszanak.
    Óriási győzelem volt. Nem is álmodtam arról, hogy 6 pontot szerzünk ezen a két meccsen. Kezd reálissá válni az EB-részvétel!
    Persze eddig is mocorgott valami Szoboszlaiban, de en ma lattam rajta eloszor, hogy miert beszelnek 25-30 millio eurorol vele kapcsolatban. Piszok joban van a labdaval.
    ...
  21. 2019.06.12, 10:40 - Lang Ádám
    Romániából való távozása kapcsán:
    Őszintén szólva várható volt. Ez a legjobb leosztás mind Langnak, mind a klubnak. Petrescu akkor se tette volna csapatba, ha Ádám lett volna az egyedüli egészséges ember...
    Azert ennyire nem rossz ez a gyerek. Ez a kaland nem jott be, jo lesz o meg mashova, s szerintem lesz o meg valogatott is.
    Romániába nem is mentem volna focizni. Máshol azt is olvastam, hogy egy v.alag pénzzel is tartoznak neki, ennek ellenére pénzt kérnének az eladásáért is, hàtràltatva őt. Klasszikus szőröstalpú bagázs.
    A problema az volt hogy,Boli ket osztalyal folotte van.Sajnos Adam nagyon rapszodikusan jatszott,hogy finoman fejezzem ki magam.Nem lehetett ra szamitani,akkor hibazott amikor a legjobban fajt.Lattam az osszes KVSC merkozest,tudom mit beszelek.Sok szerencset neki a jovoben.
    Ez Lang magyarázata:
    "Bőven beleillenék a csapatba, igazán hibát nem találtam magamban. Nem feltétlenül teljesítményre me...
  22. 2019.06.11, 13:48 - Forgács Ernő
    Forgács Ernő 1930. május 16-án született. „Gyerekkorom óta a foci volt a mindenem. A VIII. kerületi Rákócziban, majd a Ferencvárosi SE-ben, azután az MTK-ban, Bukovi Marci bácsi keze alatt játszottam. Az volt az álmom, hogy egyszer élvonalbeli labdarúgó lehessek.” – mondta Nagy Bélának, a krónikásunknak.

    Az álma teljesült, bár az út egy kicsit göröngyös volt. 20 éves korában bevonult katonának, a Veszprémi Bástyában, majd a Kőbányai Dózsában játszott. 1954-ben megnyerték az osztályozót, de mégsem kerülhettek be az NBI-be, mert felsőbb utasításra egy vidéki Dózsa, a Pécsi Dózsa indult az első osztályban. A Bp. Spartacus játékosa lett. Itt figyelt fel rá az FTC és 1957-ben leigazolták.

    Sok fiatal került akkor vele együtt a Fradiba, így Horváth György a Haladásból, Tarsoly Géza a Dohánygyárból, Dálnoki József az ESMTK-ból, Gregor Béla a Mávagból, Pető István Szentesről. Mindannyiuk számára a bemutatkozási lehetőséget az Esti Kupa jelentette, mivel az első csapat kerete az aus...
  23. Inkább ők, nem?
    https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2793
  24. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1560075348_azerbajdzsan_magyarorszag_2019_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  25. Marco Rossi: Az eredménynek örülök, de nem mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok a játékunkkal. Voltak olyan pillanatok a mérkőzésen, amikor nem azt tettük a pályán, amit kellett volna. Az első gól után túlságosan visszahúzódtunk, és a második félidőben is voltak ilyen periódusok. Nem próbáltunk annyira támadni, mint kellett volna, kicsit bennünk lehetett, hogy vár még ránk egy másik mérkőzés is. Amiért jöttünk, azt teljesítettük, hiszen a célunk eléréséhez győznünk kellett ezen a meccsen, de a többi rivális ellen, így Wales ellen is eredményenske kell majd lennünk.
    Számomra hihetelen, ami a kiállításomnál történt. Egyszer sem léptem ki a technikai zónából a mérkőzés során, ennél a helyzetnél annyi történt, hogy háromszor megkérdeztem, mi történt. Semmilyen tiszteletlenség nem történt, egyetlen csúnya szó sem hagyta el a számat, teljesen érthetetlen számomra a játékvezető döntése.
    Nikola Jurčević: (google fordító) Gratulálunk az ellenfélnek a g...
  26. Mindenesetre annak nagyon nem orulok, hogy Rossi nem lesz ott a padon Wales ellen. Ezt megint rendesen elbaszta. :D
    nem volt semmi olyan,amiért el kellett volna küldeni...
    Jól emlékszem, hogy Rossit már másodszor àllítják ki?
    Elég szép ahhoz képest, hogy mióta kapitány.
    Hát jobb annál, amit Lékensz meg Storck csinált, hogy sértődött képpel ült mikor hátrányba került a csapat
    Holman kb úgy focizott, mint Szobitól vártuk
    Szép volt fiúk!
    Azért ez a játékvezető a második félidőben kicsit ámokfutásba kezdett... Elég egyoldalúan fújt. Első félidőt nem láttam, arról nem tudok nyilatkozni...
    Szép volt, fiúk! Azért nagy szerencsénk van, hogy ezek az azeriek jobban bánnak a baltával, mint a labdával.
    Ez a Baráth gyerek jetlaggel együtt egy nagyságrenddel jobb, mint Lang.
    Baráth és Vili az utóbbi évtized legjobb belsővédő párosának tűnik a válogatottban....
  27. A Nagykanizsa közelében fekvő község sporttelepén a vadonatúj öltöző és a fedett lelátó avatására kerül sor Keller Józsefék részvételével, a mérkőzés pedig 13 órakor kezdődik.

    A Fradiban a hagyományoknak megfelelően ezúttal is pályára lépnek a Bajnokok Ligájában szerepelt játékosok, továbbá bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok is, így a szurkolók többek közt személyesen találkozhatnak a Nagykanizsán született Keller Józseffel, az ugyancsak zalai Józsi Györggyel, továbbá Szűcs Mihállyal, Balog Zoltánnal, Schultz Leventével, Igor Nicsenkóval, Fischer Pállal, s persze másokkal is.

    Hagyomány a ferencvárosiaknál, hogy a mérkőzésen egy, a vendéglátók közül kiválasztott embert szívesen látnak a csapatukban, tiszteletbeli csapattaggá avatva ezzel az illetőt. A Fradi öregfiúk együttese már jóval a kezdés előtt Semjénházára érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, fo...
  28. 2019.06.08, 11:23 - Habovda Yuriy
    Az élvonaltól búcsúzó Szombathelyi Haladás alapembere volt az előző szezonban Jurij Habovda, aki 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezekből 29-en a kezdőcsapat tagjaként, nevéhez egy gól és négy gólpassz is fűződik.

    A magyar útlevéllel is rendelkező ukrán védő jövője egyelőre kérdéses, a honlapunknak adott nyilatkozatában elárulta, több országokból is kapott ajánlatot, a végleges döntése előtt azonban még visszatér Szombathelyre.
    http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/haladas/haladas-kulfoldon-es-az-nb-i-ben-is-kapossa-valt-a-futballmagyar-vedo-heteken-belul-eldol-a-sorsa
  29. 2019.06.08, 10:01 - Magyarország - Uruguay 2019
    Magyarország–Uruguay mérkőzéssel és Gera búcsúztatásával nyitja kapuit a Puskás Aréna
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1559980829_puskas_arena_avato_gera_bucsumeccse.jpg

    A világ egyik legnagyobb futballhagyományaival rendelkező országának csapatát, Uruguayt látja vendégül november 15-én a magyar férfi labdarúgó-válogatott. A találkozó történelmi: az új Puskás Arénában, a 2020-as Eb egyik helyszínén fogadjuk a kétszeres világbajnokot! Ezen a találkozón vesz búcsút a szurkolóktól a 2018-ban visszavonult Gera Zoltán, aki júliustól átveszi az U21-es válogatott irányítását.

    A világranglista 6. helyén tartózkodó uruguayi együttes, amelyben olyan sztárok is szerepelnek, mint Luis Suarez (FC Barcelona) vagy Edinson Cavani (PSG) jelentős múlttal rendelkezik, hiszen 1930-ban és 1950-ben megnyerte a világbajnokságot, 1924-ben és 1928-ban pedig egymás után kétszer zsinórban lett olimpiai aranyérmes.

    A kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai bajnok mag...
  30. 2019.06.06, 18:11 - Böde Dániel
    [youtube]smo4PZJGrHw[/youtube]
  31. 2019.06.06, 18:02 - Böde Dániel
    Fraditól való távozása kapcsán:
    A saját érdekeit tekintve jó döntést hozott. Nagyszerű játékos és hálát adhatunk a sorsnak, hogy ennyi ideig élvezhettük a játékát.Az idő azonban nem áll meg és ahogy el kellett búcsúznunk Flóritól, Nyíltól vagy Gerzsontól, ugyanúgy egyszer tőle is el kellett válnunk. Remélem megtalálja még a játék örömét Pakson és remélem, hogy ezt nem ellenünk bizonyítja majd. Szimpatikus ember, nagyszívű harcos, igazi megfékezhetetlen őserő volt ő nálunk, akit minden szurkoló csak kívánhat a csapatának. Számomra örökké Fradista maradsz, sodorjon bármerre is az élet. Köszönjük a sok szép pillanatot, gólörömöt, ünneplést, amit adtál nekünk ! Bármikor visszavárunk a klubhoz !
    Drága BödeDani (így, egyben, ahogy VargaZolit hívtuk.--) köszönjük az őszinteségedet, a játékodat, a Fradi szívedet!!!
    Megkönnyezzük sokan a búcsúdat. Egy (nem) kis darab (100 kiló bmeg) kiszakadt a Fradiból... Ölellek, Te nekünk ÖRÖKKÉ FRADISTA maradsz!!!!
    m...
  32. 2019.06.06, 17:37 - Karan Dejan
    Dejan Karan magyar állampolgár lett

    Öt Magyarországon eltöltött év után magyar állampolgársági esküt tett csütörtök reggel Dejan Karan a miskolci Városházán. A DVTK védője saját, és 10 hónapos kisfia állampolgársági papírjait is átvehette.

    - Nagyon örülök, hogy öt Magyarországon eltöltött év után magyar állampolgár lehetek - mondta el Dejan Karan. - Külön öröm, hogy Constantin kisfiam nevében is átvehettem a magyar papírokat. Jól érezzük magunkat a családommal Magyarországon, és fontos számomra, hogy immáron magyar állampolgárként élhetünk itt tovább.
    2019.06.06
    http://dvtk.eu/18137-Dejan_Karan_magyar_allampolgar_lett-cikk-labdarugas
  33. 2019.06.06, 16:11 - Budapest, Újpest FC
    Szentélyünkben kiépítésre kerül a pályafűtés és megújul a gyep is a stadionban.
    Még a 2017/2018-as bajnokság végén számoltunk be róla, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség kooperatív hozzáállásának is köszönhetően a 18/19-es idényre haladékot kaptunk pályafűtés ügyben. Ez a halasztás most telt le, így elkezdődtek a munkálatok, melyeket követően jöhet a füves pálya megújulása is (teljesen újravetjük a gyepet, ami által egységesebb, sűrűbb és egészségesebb lesz a fű).

    A tervek szerint, ha minden fázis jól halad, várhatóan az októberi válogatott szünetet követően térhetünk vissza szeretett Szusza Ferenc Stadionunkba.

    Lila-fehér csapatunk addig sem lesz hazai pálya nélkül, a Vasassal kötött megállapodás értelmében az angyalföldiek vadonatúj komplexumában lehetünk majd remélhetőleg az ország legjobb szurkolóinak a segítségével „otthon”.
    2019.05.21
    http://ujpestfc.hu/article?id=7002
  34. Zsótér Donát egy szerencsétlen mozdulat következtében bokasérülést szenvedett a nemzeti csapat edzésén. Az Újpest FC játékosára így nem számíthat Marco Rossi az azeriek és a walesiek elleni mérkőzéseken. Kádár Tamás és Bese Barnabás viszont a csapattal utazik, hogy az egészségügyi stáb továbbra is kezelhesse őket a mihamarabbi felépülés érdekében. Zsótéron kívül tehát minden kerettag egyben az utazókeret tagja is lesz.
    2019.06.05
    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/zsoter-megserult-holland-jatekvezeto-az-azerbajdzsan-elleni-meccsen
  35. 2019.06.04, 21:28 - Gál Mátyás
    Nagyon örülök neki, hogy sikerült visszahozni Gál Mátyást a Vasasba. Ilyen mentalitású játékosok kellenek.
    Egyetértek az előttem szólókkal. Lehettek rosszabb napjai, adhatott el labdákat, de hogy mindig széthajtotta magát, és mindent megtett a csapat győzelméért, az biztos.
    Ha esetleg a szurkertársak emlékeznek a februári Vasas-Siófok 0:2-re, ott is az ellenfél egyik legjobbja volt.
    Nem túlzok ha azt mondom,Matyi a Siófok szurkolók nagy kedvence.Bár milyen poszton játszik ,mindig a leg többet próbálja ki hozni belőle többnyire sikerrel.Siófokon lakom de örülök hogy vissza került hozzánk.
    Az egyik legjobbunk volt, aztán a hosszú sérülése után már nem sikerült felvennie a ritmust, pontatlan volt, sok labdát elszórt, mi pedig nem vártuk meg, hogy visszanyerje a formáját. Ígéretes, hogy akár a védelem stabilizálására is alkalmas.

    Üdv. újra itthon Matyi!
    Gál Matyinak örülök. Évek óta stabil a játéka a Siófokban. Volt amikor a csa...
  36. 2019.06.04, 16:14 - Leandro de Almeida
    A Fradival való hosszabbítása kapcsán:
    Jó döntés a hosszabbítás, (kell a rutin és kreativitás).És úgye Leoban mindkettő megvan !Fejlődéshez,új irányokhoz szükség van a "öregebb "játékosokra !Oktasd a fiatalokat -mutasd neki az utat .
    Jó hír, örülök neki. A tudása, a rutinja, a személyisége mind-mind sokat jelent a csapatnak. Csonka Andris remélem sokat tud tőle tanulni. Hajrá Leó, Hajrá Fradi!
    Kiegészítő embernek keresve se lehet jobbat tálalni, és azzal, hogy hosszabbított, elfogadta ezt a szerepet. Örülök Neki, fontos lehet a jelenléte az öltözőben, sérülések/ eltiltások esetén
    Eleve kiegészítő embernek jött haza, így ezzel sosem volt gond. Csak mindig máshogy alakult.
    Helyes! Leo nagyszerű kiegészítő ember, és több poszton használható. Ha tényleg lesz csoportkör akkor ahárom frontos kűzdelemben fontos szereplő lehet.
    Ahhoz képest, hogy már tavaly is azt mondta, hogy vége, megint lehetett a jó szí...
  37. 2019.06.04, 14:27 - Vincze Ottó
    Ottó a Magyar Futbal állatorvosi lova.

    Minden adott volt tehetség, csibészség, Fradi, BL... hogy aztán semmi ne legyen belőle...

    Kicsiben ezek a sztorik mennek egy kocsmában. A megye kettes, 50 éves ex-csatár, aki két söré elmondja, hogy mekkora kapufát vert anno mk meccsen a Fradinak és, hogy majdnem elvitte a Honvéd is, de pont akkor jött a gyerek, ő meg ment osztrákba a hidegburkoló brigáddal.
    Ottó, azok a gólok feledhetetlenek, sajnos csak tévén tudtam követni, de a lakótelepen mindenki azt nézte, elég meleg volt, az ablakok nyitva voltak...Még azok is, akik nem Fradisták, örültek akkor.Más világ volt, más Magyarország, másképp gondolkodó emberek, kissé megosztatlanabb társadalom.
    Csodálatos gólok voltak, sírtam örömömben és a büszkeségtől.Talán akkor volt az életemben a legnagyobb büszkeség Fradistának lenni...
    Sajnos nekem nem jutott Albertből, Vargából, nem láthattam a világ legjobb Fradiját, nekem ez az újkori ciklus maradt meg, de az örökké a rés...
  38. 2019.06.04, 13:25 - Hornyák Zsolt
    A legutóbb a cseh Slovan Liberec trénereként dolgozó Hornyák Zsolt lett NB I-es gárdánk új vezetőedzője.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1559647498_hornyak_zsol_puskas_akademia.jpg
    Hornyák Zsolt irányításával vág neki a 2019–2020-as szezonnak első osztályú csapatunk. A köbölkúti származású tréner labdarúgóként többek között a Slovan Bratislavánál, Kassán, az Inter Bratislavánál és a Dinamo Moszkvánál futballozott. Új vezetőedzőnk játékosként négyszer nyert szlovák bajnokságot, kétszer szlovák kupát, és egyszer csehszlovák bajnoki címet. A korábbi védő háromszor lépett pályára a szlovák nemzeti együttesben.

    Hornyák Zsolt szakvezetőként dolgozott Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban. A jereváni időszakában két klubbal is szerzett trófeát: az FC Mika vezetőedzőjeként elhódította az örmény szuperkupát, a Bananc trénereként bajnokságot és szuperkupát nyert. A 46 éves szakember a mögöttünk hagyott szezonban a cseh Slovan Liberec mester...
  39. Fiola Attila hosszú sérüléséből ugyan már korábban visszatért, azonban még mindig nincs csúcsformában, így a Marco Rossi vezette szakmai stáb úgy döntött, hogy a MOL Vidi FC védőjével nem számol a júniusi két selejtezőn.

    – A helyzetet megbeszéltem Attilával is, aki egyetértett velem abban, hogy ezúttal valószínűleg nem tudná úgy segíteni a csapatot, ahogy szeretné – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Ennek megfelelően nélküle folytatjuk a felkészülést Azerbajdzsán és Wales ellen.

    Bese Barnabás és Kádár Tamás játéka továbbra is kérdéses, a két játékos állapota azonban az ilyen típusú sérüléseknek megfelelő ütemben javul. A keret többi tagja egészséges.
    2019.06.02
    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/bekoltozott-a-ferfi-a-valogatott-telkibe
  40. 2019.06.03, 13:44 - Magyarország - Olaszország 1996
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1559562248_magyar_olasz_ticket_jegy_1996.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Ticket-1996-Hungary-v-Italy-1-June-1996/202696628024
  41. 2019.06.01, 19:27 - Ilić Brana
    Révész Attila sportigazgató szóbeli megállapodást kötött két lejárt szerződésű játékosunkkal arról, hogy további egy évig Kisvárdán szerepelnek: a magyar felmenőkkel egyaránt rendelkező, így futballmagyarnak számító Brana Ilics és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28020/rados-protic]Rados Protics azok után írják majd alá a szerződést, hogy visszatérnek a felkészülés kezdetére június 24-én.

    Az egyszeres szerb válogatott, 34 éves Brana Ilics 2017 nyarán érkezett Kisvárdára a görög Arisz Szalonikitől. Az első bajnoki évben, az NB II-ben 35 mérkőzésen jutott szóhoz, 10 góllal és 21 gólpasszal segítette feljutáshoz a csapatot. A két hete befejeződött NB I-es esztendőben Ilics 30 mérkőzésen játszott, 21-szer a kezdőcsapat tagjaként, és összesen 1908 percet töltött a pályán. Négy góljával a házi góllövőlista – holtversenyes – harmadik helyezettje volt, mellé két gólpasszt is kiosztott.
    2019.06.01
    http://kisvardafc.hu/hir/meg-egy-ev-kisvard...
  42. 2019.06.01, 19:19 - Rétyi Róbert
    Retyi oriasi tehetseg. Orom nezni ahogy a labdahoz er. En mar az iden Kiraly Boti fel jatekiidejet megosztanam vele. Meglatasom szeeint akar tamado kozep palyast is jatszhatna..Inesta seru kis fordulekony tehnikas jatekos. Ha , fejben tovabb fejlodik nagy orome lessz magaban .
    A “tehetség” az utolsó meccseken összesen egy darab jó cselt vagy egy használható beadást nem tudott produkálni. Király Boti sem egy Iniesta, de jelenleg még fényévekkel jár a srác előtt.

    Take it easy. Nem kell a nagy duma vele kapcsolatban. Bizonyítson előbb valamit.
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138&token=0e6209a8eec357a04c13e77b2ee974f2
  43. 2019.06.01, 08:55 - Vasas SC - Ferencvárosi TC 1992
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/06/1559372102_vasas_fradi_ticket_jegy_1992.jpg
    https://www.vatera.hu/vasas-fradi-belepojegy-1992-nepstadion-2774371796.html
  44. 2019.05.31, 20:46 - Vasas FC - FC DAC 2019
    Bő egy hónappal a mérkőzés előtt minden jegy elkelt a Vasas labdarúgócsapatának új arénája, az új Illovszky-stadion nyitó mérkőzésére.

    Az angyalföldi klub pénteki tájékoztatása szerint így telt ház – 5150 fő – előtt rendezik meg a július 5-i, Dunaszerdahely elleni találkozót.
    A másodosztályú klub közleménye szerint a felkészülési összecsapás előtt családi programsorozattal várják a szurkolókat a Fáy utcában.
    2019.05.31
    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/vasas-telt-haz-lesz-a-dac-elleni-stadionavaton-2703473
  45. 2019.05.31, 11:05 - Zubkov Oleksandr
    A SAHTARTÓL ÉRKEZETT 2-SZERES BAJNOK JÁTÉKOS
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1559293504_oleksandr_zubkov_ferencvaros_2019.jpg
    A mieink kölcsönvették a 2-szeres ukrán bajnok, 3-szoros Ukrán Kupa-győztes középpályást, Oleksandr Zubkovot.

    Labdarúgócsapatunk kölcsönvette a Sahtar Donyeck 22 esztendős, ballábas középpályását, Oleksandr Zubkovot. A futballista a Sahtarral három szezon alatt két bajnoki címet, három Ukrán Kupát és két Ukrán Szuperkupát nyert. De az U19-es csapattal az Ifjúsági Bajnokok Ligája döntőjét is megjárta.

    A 2018/19-es szezont kölcsönben a Mariupolnál töltötte, ahol alapemberként nyolc bajnoki góllal segítette az együttest az Európa Liga-indulást érő negyedik helyhez.

    Zubkov csütörtök délután még pályára lépett, és gyönyörű gólt szerzett a Zorya elleni rangadón, majd adott egy gólpasszt is, ezzel nyertek 3-1-re.

    Zubkov elsősorban jobbszélsőként vagy jobb oldali középpályásként bevethető, de a középpálya közepén is képes jó...
  46. 2019.05.31, 08:50 - Boris Michael
    Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezetése mindenben megállapodott Michael Borisszal, így a német szakember veszi át csapatunk irányítását.
    A 43 éves edzőnek komoly rálátása van a hazai futballra, hiszen a közelmúltban két és fél éven át már dolgozott Magyarországon: előbb az U19-es, majd az U21-es válogatott szövetségi kapitánya volt. A cél az MTK fiataljaira építve visszajutni az első osztályba.
    Az új edző a német futball- és utánpótlás-iskolát képviseli. Mielőtt Magyarországra került, hazájában az Uerdingennel szerepelt sikeresen (19 meccsből 11-et megnyert, miközben csak ötöt veszített el), korábban pedig a Schalke 04 második csapatát vezetőedzőként irányította. Mostanáig az egyik legeredményesebb japán klub, a kétszeres bajnok, egyszeres ázsiai BL-győztes Tokyo Verdy szakmai stábjában dolgozott, az MTK hívására azonban örömmel tér vissza Magyarországra.
    – Meggyőződésem, hogy Michael Boris személyében megtaláltuk az ideális jelöltet a csapat élére, végig leginkább benne go...
  47. 2019.05.29, 11:35 - Lapos Máté
    Lapos Máté, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32145]Török Dávid és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32235]Németh János személyében a 2018/2019-es bajnoki év során kettős játékengedéllyel 3 játékos is felkerült a felnőtt kerethez a siófoki utánpótlásból.

    Közülük Lapos Máté végig játszotta a zárófordulóban a Cegléd elleni találkozót, és jó teljesítményt nyújtott a jobb oldali védő pozíciójában. Török Dávid csereként kapott játéklehetőséget a Budaörs ellen.

    A Siófoki Bányász SE fiataljai profi szerződést kaptak klubunktól, így a következő szezonra már teljes értékű BFC Siófok játékosként kezdhetik majd meg a felkészülést!

    „Örülünk és egyúttal elismerésünket fejezzük ki, hogy a Siófoki Bányász utánpótlásából egyszerre 3 játékossal tudunk profi szerződést kötni. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26958/balogh-bence-benito]Balogh Bence Benitó, volt az utolsó, akivel szerződést kötöttünk az utánpó...
  48. 2019.05.29, 11:35 - Török Dávid
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32158]Lapos Máté, Török Dávid és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32235]Németh János személyében a 2018/2019-es bajnoki év során kettős játékengedéllyel 3 játékos is felkerült a felnőtt kerethez a siófoki utánpótlásból.

    Közülük Lapos Máté végig játszotta a zárófordulóban a Cegléd elleni találkozót, és jó teljesítményt nyújtott a jobb oldali védő pozíciójában. Török Dávid csereként kapott játéklehetőséget a Budaörs ellen.

    A Siófoki Bányász SE fiataljai profi szerződést kaptak klubunktól, így a következő szezonra már teljes értékű BFC Siófok játékosként kezdhetik majd meg a felkészülést!

    „Örülünk és egyúttal elismerésünket fejezzük ki, hogy a Siófoki Bányász utánpótlásából egyszerre 3 játékossal tudunk profi szerződést kötni. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26958/balogh-bence-benito]Balogh Bence Benitó, volt az utolsó, akivel szerződést kötöttünk az utánpó...
  49. 2019.05.29, 11:34 - Németh János
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32158]Lapos Máté, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/32145]Török Dávid és Németh János személyében a 2018/2019-es bajnoki év során kettős játékengedéllyel 3 játékos is felkerült a felnőtt kerethez a siófoki utánpótlásból.

    Közülük Lapos Máté végig játszotta a zárófordulóban a Cegléd elleni találkozót, és jó teljesítményt nyújtott a jobb oldali védő pozíciójában. Török Dávid csereként kapott játéklehetőséget a Budaörs ellen.

    A Siófoki Bányász SE fiataljai profi szerződést kaptak klubunktól, így a következő szezonra már teljes értékű BFC Siófok játékosként kezdhetik majd meg a felkészülést!

    „Örülünk és egyúttal elismerésünket fejezzük ki, hogy a Siófoki Bányász utánpótlásából egyszerre 3 játékossal tudunk profi szerződést kötni. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26958/balogh-bence-benito]Balogh Bence Benitó, volt az utolsó, akivel szerződést kötöttünk az utánpó...
  50. 2019.05.29, 10:43 - Komló, Bányász Stadion
    Egy kis érdekesség:

    Komlón egy ilyen, ránézésre nagyjából 150-200 fős, fedett rész van már a stadionban, olyan, aminek a hiánya miatt nekünk évek óta necces, hogy játszhatunk-e a Stadion utcában
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1559119351_komlo_fedett_lelato.jpg
    CrispoMiki
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018204&token=4d29b7cf35c9978f78c98e41b5f1a55a
  51. 2019.05.28, 11:20 - Sannino Giuseppe
    GIUSEPPE SANNINO A [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/5]HONVÉD ÚJ EDZŐJE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1559035227_giuseppe_sannino_honved_edzo_2019.jpg
    Olasz szakember irányítja a jövőben a kispesti együttest

    A hétfői nap folyamán beszámoltunk arról, hogy [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/14361/supka_attila]Supka Attila vezetőedző távozik a Honvéd éléről, most pedig örömmel jelentjük be csapatunk új szakvezetőjét, az olasz Giuseppe Sanninót!

    A 62 esztendős tréner legutóbb a Novara együttesét irányította, korábban volt a Palermo, Chievo, illetve a Salernitana edzője, de dolgozott az angol Watford és a görög Levadiakosz gárdájánál is.

    Giuseppe Sanninót szeretettel köszöntjük a Honvédnál, és sok sikert kívánunk neki a csapat élén!
    http://honvedfc.hu/hirek/giuseppe-sannino-a-honved-uj-edzoje/2019-05-28
  52. 2019.05.27, 16:26 - Gróf Dávid
    Fradiba való igazolása kapcsán:
    Magyar, válogatott kerettag, nem foglal légiós helyet és nem rossz kapus. Ráadásul Dénes eléggé elkényelmesedettnek tűnik, tudva, hogy ha nem sérült ő véd sajna megállt a fejlődésben. Ez most változik és meg kell harcolnia minden edzésen a kezdőért. Örömteli igazolás.
    Üdv itt Dávid! Eleinte roppant irritáló figurának tűnt, de a kapusok a jó kapusok ilyenek. Gondolom Dibusz a selejtezők után menni fog, de ha nem akkor is jó, hogy jött. Sajnos Dininek is vannak hullám völgyei, voltak pocsék meccsei. Ez jól jöhet a két kapusnak, persze nem hosszú távon. Sok sikert nálunk :)
    Nem örülök Grófnak, hiába jó kapus, Dibusznál nem jobb ,és egyáltalán, miért kapust hoztak ? A védelembe kell , csatársorba, ha Gori marad azjó. de ez nem biztos , középpálya és sorolhatnám.
    Mindenképpen Dibuszt favorizálom!!
    A külsőségekben pont ellentétek Dibusszal
    Holczernél és megkockáztatom Dininél is szerinte...
  53. Videoton drukkerkocsma:
    Első félidő Nincs elalibizve akkor ez egy nagyon sima meccs. .
    Második félidőben sehol nem volt a Honvéd, végig a Vidi nyomott. Meg nem adott gól, 3-4 nagy Gróf védés stb..
    Köszönjük az RBD-nek is. Õk voltak a 12. játékos.
    Azért az is szégyen, hogy ekkora bírói hibákkal vezet a szezon játékvezetője egy sorsdöntő meccset....akkor milyen lehet a többi spori?
    A szabadrúgást megítéli a bíró. A partjelző bemegy a játéktérre és kb. 2 méterre benn megáll, hogy onnan kell elvégezni a szabadrúgást. Tehát benn áll és nem a lesvonalat figyeli helyezkedésével. A szabadrúgást kb. három méterrel beljebbről és pár méterrel előrébbről végzik el, miközben a partjelző ugyanott áll. A bíró a labda útját követi és csak később jut el a tudatáig a partjelző beszólása a kommunikációs rendszeren, hogy nem onnan végezték el a szabadrúgást, ahova a partjelző tetette volna a labdát. Szvsz helyesen visszafújja az akci...
  54. Csak a Kispest Drukkerkocsma:
    így nagyon szar elveszíteni egy kupadöntőt
    Jobb játékosokból állt az ellenfél, erősebb csapat.

    Viszont nem vagyok benne biztos, hogy ezen a meccsen nem látszott, hogy már a NERhez tartozunk...
    Ez elkeserítő. A 2.félidőben nagyon lassúnak láttam magunkat. A szurkolótábor nagyon jól szólt. Viszont az oldalsó szektorok érthetetlenül csendben reagálták le a mérközést. Volt kb 50 emberke aki a szomszédba mutogatott folyamat a tömeg meg csak szimla néző volt sálakban mezekben. Ez azért csalódás volt.
    A második félidőhöz közünk nem volt sajnos. Ellenben mókás hogy a a benzinkutasok fikázzák iványit, miközben stopira nem lett lezavarva a picsába.
    Ilyet sem láttam még...

    A hivatalos honlapon Iványi-Honvédnak hívják az amúgy legyőzött ellenfelet.

    A játékvezető valóban hibázott, mikor nem állított ki két Vidi játékost, viszont a nemzetközi kupában az ottani bíró meg fogja tenni...[/quote...
  55. 2019.05.25, 11:16 - Zsóri Dániel
    Tényleg nagyon jó képességű a gyerek , csak azt a bombát jó lenne , ha elfelejtené . Azóta valahogy semmi nem jön össze neki . Na jó , mondjuk a kupa ott volt .
    Nem is tudom, hogy gondolkodnak ezek a fiatalok?Vagy nem is ők, hanem az ügynökeik döntenek?

    Egy Debrecenből, ahol javarészt fiatal játékosok megkapják a játéklehetőséget a fejlődésre, a legjobb edző keze alatt pallérozódhatnak és megszerezhetik a megfelelő meccsrutint, azok mit várnak egy viditől?Ott nem fogják pátyolgatni a lelkivilágukat.Ha megkapják esetleg egyszer-kétszer a lehetőséget és nem csinálnak valami eget rengető dolgot(pl gól gólpassz, kiemelkedő játék)ne adj Isten bakiznak egyet, szinte kiírják magukat a játéklehetőségből.

    Kevés olyan játékost lehet említeni, aki egy Lokinál sokkal jobb anyagiakat tud adni (ilyen még akár lehet néhány)és a játék szinvonalasabb lenne a mienknél.Bár legfeljebb a padról nézve a meccset egyik sem lehet a fejlődés záloga.Egyébként szerintem a legélvezete...
  56. 2019.05.25, 09:44 - Gorriarán Fernando
    Vicc lenne, ha Nandot is egybol elpasszoljuk. Mindig jo volt, de igazabol 5-6 igazan kiemelkedo meccse volt, most tavasszal. Kibaszott nevetseges, hogy egy-egy ilyen utan egybol eladjuk az embereinket, mig a fidi meg tud tartani egy Nego-t, aki az EL-ben brillirozott. Felesleges csoportkorrol beszelni, ha ez igaz.
    Hagy menjen, amig nem lőtt gólt a félpályáról addig le se szartátok
    Tudtuk,hogy van egy komoly ajánlata.
    Pont akkor megy el amikor végre a helyén nagy hasznára van a csapatnak.
    Nagyon nem örülök neki, nagy kedvencem :( Ha valóban előrelépés neki és kapunk érte egy valag pénzt, akkor egy kicsit meg tudom érteni!
    Ahhoz, hogy ez a kérdés komolyan szóba jöhessen 2 dolog kellene neki.

    1. Egy combosabb nemzetközi szereplés, mint az eddigiek.
    2. Gólveszélyesebb játék. Ebben fejlődik, de ezen a poszton 7-8 gólt kellene lőni egy kimagasló szezonban.
    Nandó az egyik legfontosabb láncszem, a jelen...
  57. Ahogy véget ért a 2018/2019-es bajnoki idény, már be is gördültek a munkagépek hőn szeretett stadionunkba, hogy kiépítsék a pályafűtést, azt követően pedig jöhet a füves pálya megújulása is (teljesen újravetjük a gyepet).
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558693174_ujpest_szusza_ferenc_stadion_palyafutes_epites_2019.jpg
    2019.05.23
    https://www.facebook.com/ujpestfootballclub/posts/2342768555783306
  58. 2019.05.23, 17:41 - Sajbán Miklós
    Leigazoltuk a Sajbán testéreket!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558626063_sajban_testverek_mezokovesd_2019.jpg
    A bajnokság végével azonnal elindult az átigazolási szezon. A mai napon két játékos érkezése vált hivatalossá Mezőkövesden.

    A Merkantil Bank Liga 2018/2019-es kiírásában ötödik helyen végzett a dobogóról egy ponttal lemaradva a Budaörs csapata. Ehhez a remek eredményhez nagyban hozzájárult a Sajbán testvérek teljesítménye. Klubunk vezetősége a mai napon bejelentette, hogy szerződést kötött Sajbán Mátéval és Sajbán Miklóssal. Máté egy kimondottan gólerős játékos, az előző szezont 14 góllal, az ideit pedig 17-el zárta, így holtversenyben a negyedik helyen végzett a góllövő listán. Érdekesség továbbá, hogy találatai közül egy sem született büntetőből. Miklós középpályás létére gólpasszok terén emelkedett ki a mezőnyből, emellett négy alkalommal ő is bevette az ellenfelek kapuját. Sok sikert kívánunk ahhoz, hogy tudásukat a Mezőkövesd Zsóry ...
  59. 2019.05.23, 17:41 - Sajbán Máté
    Leigazoltuk a Sajbán testéreket!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558626063_sajban_testverek_mezokovesd_2019.jpg
    A bajnokság végével azonnal elindult az átigazolási szezon. A mai napon két játékos érkezése vált hivatalossá Mezőkövesden.

    A Merkantil Bank Liga 2018/2019-es kiírásában ötödik helyen végzett a dobogóról egy ponttal lemaradva a Budaörs csapata. Ehhez a remek eredményhez nagyban hozzájárult a Sajbán testvérek teljesítménye. Klubunk vezetősége a mai napon bejelentette, hogy szerződést kötött Sajbán Mátéval és Sajbán Miklóssal. Máté egy kimondottan gólerős játékos, az előző szezont 14 góllal, az ideit pedig 17-el zárta, így holtversenyben a negyedik helyen végzett a góllövő listán. Érdekesség továbbá, hogy találatai közül egy sem született büntetőből. Miklós középpályás létére gólpasszok terén emelkedett ki a mezőnyből, emellett négy alkalommal ő is bevette az ellenfelek kapuját. Sok sikert kívánunk ahhoz, hogy tudásukat a Mezőkövesd Zsóry ...
  60. 2019.05.22, 18:53 - Kovács Dániel
    Székesfehérváron folytatja pályafutását Kovács Dániel
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558544018_kovacs_daniel_vidi_2019.jpg
    A 25 esztendős hálóőr az NB II-es Soroksár együttesétől érkezik.

    Kovács Dániel 1994. január 16-án született Gyulán. A labdarúgás alapjaival is itt kezdett el megismerkedni, majd előbb Békéscsabára, 17 évesen pedig a fővárosba, a Vasas Kubala Akadémiára került. 2013-ban Brazíliába igazolt a Fluminense együtteséhez, ahol az U20-as csapat játékosa volt. A 2014/2015-ös szezonban az akkor még NB I-es Kecskemét játékosa lett, négy NB I-es találkozóra nevezve is volt a 18-as keretbe, de pályára nem lépett a legmagasabb osztályban. Ezután következett a ZTE majd a Csákvár, a 2017/2018-as idénytől pedig a Soroksár kapuját őrizte, ahol a legutóbbi szezonban 38 bajnokiból 36 alkalommal az ő nevével kezdődött Lipcsei Péter együttesének összeállítása, a Magyar Kupában pedig egészen az elődöntőig meneteltek, ahol éppen a MOL Vidi FC kupadönt...
  61. Frissült a lista egy későbbi kiadású 30-as, és a 31, 32, 33, 34-es sorszámú jegyekkel.
  62. A férfi A-válogatott Bódi Ádám, Eppel Márton és Gazdag Dániel nélkül kezdi meg a felkészülést jövő hétfőn az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőkre, az RB Leipzig és a Sporting Kansas játékosai pedig csak június 2-án érkeznek meg Telkibe.

    Ahogy azt Marco Rossi a bő keret kihirdetésekor elmondta, ezen a héten – a legtöbb bajnokság befejezését követően – szűkíti a meghívott játékosok névsorát. Az RB Leipzig jelezte a szakmai stáb számára, hogy két magyar válogatott játékosa, Gulácsi Péter és Willi Orbán csak június 2-án, a hivatalos FIFA-dátum kezdetekor csatlakozhat a válogatotthoz, illetve a Sporting Kansas KC vezetősége is csak ekkor engedi el Baráth Botondot és Németh Krisztiánt. Mellettük egyelőre a sérült Kádár Tamást is kénytelen nélkülözni a csapat a jövő heti edzések során, bár a Dinamo Kijev hátvédje már most is a magyar válogatott sport-fizioterapeutáival végzi a rehabilitációs munkát.

    Az ő távollétük nagyban befolyásolja a felkészülés első hetében el...
  63. 2019.05.21, 18:40 - Harsányi László
    Ülök a vancouver-i Empire Stadium-ban 78 tavaszán és várom a Vancouver Whitecaps - San Diego Sockers meccs kezdő sípszavát. Egy ismerős fizimiskájú srác futkosott bemelegítésképpen ott a túlsó oldalon, de nem tudtam leolvasni a hátán a nevét. Aztán a bemondó mondja Laszlo Harsanyi, a barátnőm (mai feleségem) oldalbabök: hiszen ez egy magyar fiú. Mondtam neki ez bizony egy dózsista... :-)

    A meccs után odakiabáltam neki, mire kijött a lelátóhoz. Kérdeztem mit keres itt, mondta, hogy Horváthtal együtt dobbantottak, aki most a Rochester Lancers-ban (nem United!!) játszik. Később ők is jártak a nyugati parton, s mivel bérletünk volt láthattuk őt is.

    Sajnos mindketten igen kutyaütő csapatokban játszottak ideát...
    Tamas(Ottawa)
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018358&token=76c5be55eb6ef6d1d6607f6b5f7eaac1
  64. 2019.05.21, 12:28 - Csertői Aurél
    A Pakstól való távozása kapcsán:
    Kellett a hely Ferinek?
    Gratulálok Csertőinek, profi munkát végzett magyar játékosokkal!
    Lehető legnagyobb hiba a Pakstól....
    Csertői a Puskással a dobogóért fog küzdeni.
    Mo-n.Herczeg és ő az a ligán belül, akik simán vihetnének egy nemzetközi csapatot is (mondjuk Holland vagy Belga ligában).Elképesztő edző...(Ide raknám Horváth Ferit is) de sokan megköveznének pedig neki is szarból kell mindig várat építenie.
    Sok Sikert mester a következő állomáshelyeden.
    Messze a várakozások felett teljesített a Paks vele. Jövőre simán kiesnek.
    Már rég nem lenne foci pakson nélküle...idióták...
    Ha ismernétek személyesen, most nem is csodálkoznátok. Az abdai bazársoros idők óta ismerem. Nyers gyerek, nem szokott mismásolni, de ha gerinctelen vagy vele, akkor ne várj tőle mosolyt. Nem véletlenül nem ment el a záróbulira.
    A KarateMester nélkül irány az NBII!
    Nem de...
  65. 2019.05.21, 10:43 - Traoré Lacina
    Kiváncsi lennék, hogy ez a Traore a játékán kívül mibe fájt nekünk anyagilag is!? Mert a 11-eseket lehet más is belőtte volna azon kívül semmi nyomot nem hagyott.
    Én arra gyanakszom, hogy ő volt a reakció azokra a szurkolói panaszokra, hogy évek óta olcsó játékosokat vagy fiatalokat veszünk, akik vagy nem jönnek be, vagy pedig évekre vannak attól, hogy kiemelkedőt alkossanak még a fos magyar bajnokságban is. Traore egy lutri volt. Abban bíztak, hogy néhány hét alatt felhozzák olyan edzettségi szintre, hogy hozza a korábbi statisztikáit. Ca. 3 meccsenként 1 gól ennél erősebb bajnokságokban nem hangzik olyan rosszul.

    Engem nem is az zavart, hogy kihagyta azt a bűntetőt, mert az bárki mással is megtörténik, hanem hogy akcióból semmit sem tudott alakítani. Volt néhány labdaátvétele, mozdulata amin látszott, hogy egykoron nem véletlenül igazolta le pl. egy Monaco, de ennél több soha nem jött.
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018155&token=1e2e...
  66. 2019.05.21, 10:11 - Diósgyőri VTK - Újpest FC 2019
    Ha az összes jegyet eladták, akkor igen, mi annak vesszük.
  67. 2019.05.20, 19:05 - Boér Gábor
    A klub ma sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a WKW ETO FC Győr új vezetőedzője Boér Gábor, asszisztens edzője Makra Zsolt, mindketten 3 évre írtak alá.
    2019.05.20
    https://www.eto.hu/hirek/11727/boer-gabor-az-eto-uj-vezetoedzoje/
  68. 2019.05.20, 18:51 - Zsolnai Richárd
    Zsolnai Richárd júliustól a DVTK játékosa

    Vácról érkezik a DVTK első nyári igazolása. Zsolnai Richárd 2019. július 1-től a DVTK játékosa. A következő szezonra való felkészülést a szakmai stáb tervei szerint már Diósgyőrben kezdi meg.

    Zsolnai Richárd Budapesten született, és a közeli Érden lett igazolt labdarúgó. Rövid időt töltött két budapesti utánpótlás együttesben, majd 14 évesen Vácra igazolt.

    Eredményes utánpótlás szezonok után 2013-ban bemutatkozott a Vác FC felnőtt csapatában. A 2014/2015-ös szezonban 27 NB III.-as mérkőzésen 17-szer talált be az ellenfelek hálójába, így 19 évesen alaposan hozzájárult a Vác feljutásához.

    A ballábas középpályás az NB II.-ben is folyamatosan kezdőként kapott szerepet, az idei bajnoki kiírásban 35 mérkőzésen 11-szer volt eredményes.

    Érdekesség, hogy 2019. március 22-én egy DVTK - Vác FC felkészülési mérkőzésen már megszerezte első gólját a DVTK Stadionban.

    - Zsolnai Richárd egy ballábas, támadó típusú, nagyon kreatív középp...
  69. 2019.05.20, 17:36 - Debreceni VSC - Paksi FC 2019
    Takács kuka.

    Szécsi, Zsóri, Bódi, Kevin = minimum 1 gól per meccs.
    Gratulálok a csapatnak! Nem gondolta volna senki, hogy ilyen jó évünk lesz - talán csak a csapat keménymagja, meg Bandi.

    Ha egész évben Bódi és Zsóry 2 gólja van, már azért is megérte kijárni, így meg pláne.

    Gratulálok a B középnek is, úgy látszik megújítás alatt vannak és alakul a dolog.
    Gratula a csapatnak szép munka volt! Károgtunk eleget egész évben,de ez a mai foci nagyon rendben volt! Sikeres folytatást!
    8 saját nevelésű játékossal a kezdőben!
    Grat a csapatnak és a stábnak az egész szezonért és a bronzéremért! Ez bravúros teljesítmény volt tényleg. Ma sikerült egy igazán jó itthoni szezonzáró meccset játszani és tényleg szép gólokat szereztünk.

    A kövi szezonban majdnem biztos, hogy jön Kondás Bandi bá' helyett, ezen nem akadjon ki senki, de ez a helyzet. Most örüljünk ennek a szereplésnek és az EL-nek.
    Nagyon nagy g...
  70. Holczit nagyon sajnálom . Jó ember, jó fradista. Sajnos ma is megmutatta, milyen kockázat, ha neki kell Dinit helyettesítenie.
    Remélem, ha visszavonul, lesz számára egy hely a menedzsmentben.
    Neki köszönhetjük a meccset. A gól Botkáé volt, aki kilométerekre lemaradt az emberéről.
    A gól azért 50 %-ban a Holczié. A lecserélése előtt az nagy bravúr volt, de ha a védhetőt fogja, nyerünk...
    Nem sérült meg, és azért sírt mert ő is távozik. Nagyon nagy Fradista ő!
    Dehogy serult. Varganak akart par percet es aranyat adni az eves melojaert.
    Holczer7 – Botka4, Frimpong6, Leandro6, Heister6 – Isael6, Csonka5, Gorriaran6, Tokmac5 – Lanzafame6, Szignyevics5.
    Szigony csinált valamit ezen az uli buli meccsen?
    Igen. Küzdött. As usual.Kihagyott egy ziccert. As usual.
    amit a többiek. Nem akart megsérülni...
    Ezt a rohadt pintért. Heister, aki egyébként eg...
  71. Telt ház: minden jegy elkelt!

    A vasárnapi pénztárnyitás után néhány perccel a megmaradt néhány szektorbelépő is elkelt, így garantált a telt ház a 17 órakor kezdődő Mezőkövesd elleni mérkőzésen. Korlátozott számban a VIP-szektorba lehet még jegyet kapni 13 000 forintért.

    Akinek nincs érvényes belépője a mérkőzésre, nem érdemes útra kelnie a Várkert irányába.
    2019.05.19
    http://kisvardafc.hu/hir/telt-haz-minden-jegy-elkelt/1604
  72. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558361392_vidi_kispest_kupadonto_2019.png
    molvidi.hu
  73. 2019.05.20, 15:54 - Lakatos Géza
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558360452_lakatos_geza_jatekvezetoi_igazolvany.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558360585_1960_nepstadion_all_access_ticket.jpg
    https://www.vatera.hu/mlsz-jatekvezetoi-versenybiroi-igazolvany-1957-honti-gyorgy-sk-alairasaval-2767976852.html#opened
    https://www.vatera.hu/mtst-nepstadion-belepojegy-hazai-es-nemzetkozi-labdarugo-merkozesre-mlsz-1960-2767976762.html#opened
  74. 2019.05.18, 20:53 - Kalmár Zsolt
    Esetleges Vidibe való igazolása kapcsán:
    Kalmár Zsolt a DAC-ban óriásit fejlődött. A magyar NB 1 - től jóval erősebb, hajtósabb, gyorsabb, dinamikusamm szlovák ligában Zsolti rendszeresen a forduló csapatában van. Ha nem veszi fel a magyar álmos, tili-toli focitempót akkor a Vidi nagyot nyerne vele. Szerintem a jelenlegi legjobb futbalisták egyike. Lehet rá mondani bármit, játéka őt bizonyítja. Ha rendben van és akar, akkor nagyot tud játszani. Na meg azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg a DAC szlovák liga második helyezettje, Zsolti meghatározó játékos, akit még a magyarojat nem éppen imádó szlovák drukkerek is elismerik.
    Egyértelmű, hogy Vidi ezzel a vásárral nagyot nyer. Lehet, hogy Kalmárnak nincs befolyásos keresztapja a magyar foci szövetségben, de a sok keveset mutató protekciós játékoskák tudásban annyira vannak tőle mint Makó Jeruzsálemtől.
    Én csak saját tapasztalatomra tudok támaszkodni. Még soha nem láttam jól játszani. Sőt 2 olyan meccsét is, a...
  75. 2019.05.18, 20:45 - Diósgyőri VTK - Újpest FC 2019
    A VIP-szektor kivételévél az utolsó hazai belépőjegy is gazdára talált péntek délután a DVTK - Újpest mérkőzésre. Vasárnap 17 órától több mint 11 ezer torokból zúghat majd a "Hajrá, Diósgyőr!" Kérjük, érvényes jegy nélkül senki ne induljon el a stadionba!

    Pénteken délután minden hazai szektorba értékesíthető belépőjegy gazdára talált, így már egészen biztos, hogy pokoli hangulat várja majd a pályára kifutó csapatokat.

    Kérjük szurkolóinkat, érvényes belépőjegy nélkül senki ne induljon útnak!

    Vendégjegy

    A vendégszektorba még kapható elővételben belépőjegy

    az interneten (Újpest klubkártyával)
    Újpesten (klubkártya nélkül)
    Miskolcon (csak Újpest klubkártya birtokában)
    A mérkőzésnapon a helyszínen vendég klubkártya nélkül is váltható belépőjegy (immár teljes áron), azonban ezeket a szurkolókat a két klub biztonsági szolgálatának munkatársai a belépéskor fokozottan ellenőrzik.

    VIP-jegy

    A VIP-szektorba korlátozott számban még kaphatók belépők elővételben 15 eze...
  76. 2019.05.18, 20:30 - Vasas FC - FC DAC 2019
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558204231_vasas_dunaszerdahely_stadionavato_merkozes.jpg
    TERVEZETT PROGRAM (július 5.):

    16.00: Kapunyitás

    16.30: Vasas-Magyar Válogatott öregfiúk mérkőzés (Dr. Genzwein Ferenc és Gellei Imre vezetésével)

    18.00: Piros vs. Kék (Kiss László és Müller Sándor vezetésével)

    19:15: Ünnepélyes megnyitó

    20:30: Vasas FC-FC DAC 1904

    (a további részletekkel és a stadionon kívüli programokkal kapcsolatban folyamatosan jelentkezünk a hátralévő időszakban)

    JEGYINFORMÁCIÓK:

    Ahogy erről korábban tájékoztatást adtunk, a Vasas Sport Club május 20. és 31. között elővásárlási lehetőséget biztosít a Vasas család következő tagjai számára:

    - A 2018 márciusa óta megújított Vasas-függő regisztrációval rendelkezőknek (kártya bemutatása szükséges, aki még nem kapta meg a kártyáját, adatbázisból azonosítják)

    - A Vasas Szurkolói Klub tagjainak (taglista alapján azonosítják)

    - A 2018/2019-es szezonra érvényes labdarúgób...
  77. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558202987_magyar_lengyel_1970_csapatkep.jpg
    https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.vatera.hu%2Ffoci-labdarugas-magyar-valogatott-csapat-sport-kovacs-gyula-fotoja-eredeti-jelzett-sajtofoto-2768252219.html
  78. [youtube]5Y0fOp1bQnU[/youtube]
    2019 február:
    https://www.youtube.com/watch?v=8Pp8268xAPg
    2018-as videók:
    március: https://www.youtube.com/watch?v=-4szXHcdUbY
    2017-es videók:
    október: https://www.youtube.com/watch?v=MQFC60TpToY
    július: https://www.youtube.com/watch?v=0lFsGFNoWH8
    május: https://www.youtube.com/watch?v=wtb6jhtBUjg
  79. 2019.05.17, 15:28 - Ferenczi János
    A Válogatott keretbe kerülése kapcsán:
    Ferenczi beválogatása annyira nem meglepő, nem áll jól a válogatott balhátvéd szinten, Ferenczi ráadásul igen jól segíti a támadásokat, ebből a szempontból a mezőny egyik legjobbja... védekezésben viszont tényleg gyenge.

    Bár az is lehet, középpályán számítanak majd rá.
    Középpályán? :) Első alkalom után mehet majd nyaralni... :)
    Három belső védős rendszernél még akár ki is lehet próbálni olyan mindenes szélsőnek.
    Egyébként a horvát meccs után volt egy interjú Rossival, ott volt szó a balhátvéd posztról, és ott már említve volt Janika, két másik valakivel, hogy figyelve vannak, mert nem megoldott a poszt, bár Kádár inkább ott szokott jobban játszani, mint középső védőként.
    Klasszikus fullbacket (hajtogatunk drótból is) itthon nem képeznek (tisztelet a kivételnek), ez jól látszik a válogatotton.

    Ferenczi szerintem nem válogatott szint, viszont Bódi akár hasznára is lehet a...
  80. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558098225_tiraspol_tatabanya_2001_ticket_intertoto.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/Ticket-FC-Tiligul-Tiraspol-Tatabanya-Hungary-2001-UEFA-Intertoto-Cup/223519418680
  81. Ferenczi János és Pávkovics Bence is meghívót kapott a férfi A-válogatott bő keretébe, amelynek tagjai az Azerbajdzsán elleni idegenbeli, és a Wales elleni hazai, júniusi Eb-selejtezőkre készülnek. Hosszú sérülését követően az immár egészséges Fiola Attila újra meghívót kapott.

    Szerte Európában a záráshoz közelítenek a bajnoki szezonok, így Marco Rossi szövetségi kapitány, a szokásosnál némileg korábban, már a mai napon bő keretet hirdetett. A szövetségi kapitány egyelőre harminckét játékost hívott meg, akik közül végül huszonhatan lesznek majd az utazókeret tagjai.

    A debreceni Ferenczi János és Pávkovics Bence még sosem volt felnőtt kerettag, Vida Krisztopher és Zsótér Donát viszont a bő keretben már szerepelt. Gróf Dávid, Eppel Márton és Fiola Attila pedig hosszabb idő után kaptak újra meghívót. Nem újonc, hiszen korábban is volt már kerettag Gazdag Dániel, de pályára még nem lépett a válogatott mezében, ehhez került közelebb újabb meghívásával.

    – Ahogy korábban is e...
  82. 2019.05.16, 19:56 - Sporting CP - Vasas SC 1975
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1558029366_sporting_vasas_1975_ticket_jegy.jpg
    https://www.ebay.co.uk/itm/1975-UEFA-Cup-Rare-Ticket-Stub-SPORTING-Lisbon-v-BUDAPESTI-VASAS-SC/273847741454
  83. Nem lehet már jegyet kapni a hazai szektorokba a vasárnap délutáni Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC összecsapásra.
    Ahogyan az várható volt, minden bizonnyal telt ház fogadja május 19-én, vasárnap délután ötkor a Puskás Akadémia FC–Ferencváros mérkőzés résztvevőit. Ezúton értesítjük kedves szurkolóinkat, hogy a hazai szektorokba minden jegyet értékesítettünk, így ezekre a helyekre a továbbiakban sem elővételben, sem pedig a meccsnapon nem vásárolhatók belépők. A bérlet- és jegytulajdonosokat kérjük, hogy a zavartalan beléptetés érdekében időben érkezzenek meg a mérkőzésre.

    Ismét felhívjuk továbbá a tisztelt szurkolók figyelmét, hogy a Puskás Akadémia FC szektoraiba az FTC klubszíneit, mezét, sálát viselő drukkereket érvényes jeggyel sem engedjük be. Megértésüket előre is köszönjük, a mérkőzéshez jó szurkolást és kellemes szórakozást kívánunk!
    2019.05.15
    https://www.pfla.hu/?q=news/9389
  84. 2019.05.16, 14:17 - Vasas SC - BVSC 1960
    Megírod a forrást is, kérlek?
  85. 2019.05.15, 09:45 - Kecskemét, Kecskeméti TE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1557906306_kecskemeti_te_zaszlo_logo_cimer.jpg
    https://www.vatera.hu/retro-foci-zaszlo-kecskemet-2766210926.html
  86. 2019.05.15, 09:38 - Pécs, DDGáz SC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1557905918_ddgaz_sc_zaszlo_cimer.jpg
    https://www.vatera.hu/retro-foci-zaszlo-pecs-2766211178.html
  87. 2019.05.14, 09:48 - Faragó Lajos
    Lajos nagyon nagy kapus volt, de Grosics volt a kortársa. Utoljára Tichy temetésén találkoztunk, ő gurított be egy futball labdát Lali sírjába. Mellettem jobbra Rákosi Gyula zokogott, balra Baróti Lajos törölgette a szemét. Faragóval az utolsó mohikán távozott abból az időből, amikor a magyar foci a világ legjobbja volt.
    Isten nyugosztalja.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2700133
  88. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1557753676_vasas_rapid_kk_donto_1956.jpg
    https://www.vatera.hu/nepstadion-budapesti-vasas-sk-rapid-wien-9-2-belepojegy-2-darab-egymas-melle-1956-8-4-2765789300.html#opened
  89. 2019.05.13, 15:17 - Budapest, Rákospalotai SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/05/1557753456_rakospalotai_se_logo_cimer_jelveny.jpg
    https://www.vatera.hu/rakospalotai-sport-egyelt-jelveny-rpl-sportrelikviak-arverese-2765708747.html#opened
  90. Az lett volna a fair, ha Vernes mellérúgja.

    Így csak egy szar tizenegyest rúgott, úgy meg örökre megmaradt volna mindenkiben, kb mint Klose kézzel szerzett gólja a Napoli ellen, amit elmondott a bírónak, aki vissza is vonta.
    Sokat nem hiszem hogy gondolkodott rajta hogy fair legyen.Dió fizeti őt,kiesése múlhatott a csapatnak ezen.Fordított esetben mi is anyáznánk ha ilyenkor jópofáskodna.

    Nyerjük meg a kupát:)
    Vernes es Supka kozott korabban nem volt felhotlen a viszony...
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018387&token=b7cdbc072797fb4feb571cfb04c01d94
  91. Hajrá Loki Drukkerkocsma:
    Kár érte, az x-et megérdemeltük volna, bár sokkal beljebb nem lennénk vele. Szombaton vasárnap győzni kell!!
    Idegenben tavasszal egy meccset se tudtunk megnyerni. Ha Ferenczi két helyzete közül az egyik bemegy talán nyertünk volna.
    a csapat ma teljesen korrekt teljesítményt tett le, még 2-1 után is ott volt Ferenczi és Bódi lábában is az egyenlítés, egy pontot megérdemeltünk volna, végig pariban voltunk a Fradival.

    Így hogy az Újpest betlizett a saját kezünkben maradt a sorsunk, az hogy a Paksot amely úgy jön ide hogy nekik semmi tét meg tudjuk verni azért reális. Messze nem biztos persze, de jó esélyünk van a dobogóra, jó lenne élni vele.
    A tegnapi meccs valóban teljesen vállalható volt, ebből a keretből nagyjából ennyi hozható ki. A múlt heti meccs ennek fényében viszont különösen vállalhatatlan volt.
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018140&token=694d7b2b6c26f2365b85c6b7a05fa70...
  92. 2019.05.12, 11:52 - Magyarország - Wales 2019
    Férfi A-válogatottunk legközelebbi hazai mérkőzésén Wales ellen lép a Groupama Aréna gyepére június 11-én, 20.45-kor. A találkozóra péntek reggel indult el a jegyértékesítés a Szurkoló Klub tagjai számára, akik rögtön lecsaptak a lehetőségre, és két nap alatt csaknem minden belépő gazdára talált. A május 18-i, női BL-döntőre is elfogyott minden jegy.

    Mint az a válogatott mérkőzéseknél szokás, a Wales elleni Eb-selejtező találkozóra is a Szurkolói Klub tagjai válthattak először belépőt, 15%-os kedvezménnyel. A klubtagok éltek is a lehetőséggel és rövid idő alatt lényegében az összes jegyet megvásárolták.

    A Szurkolói Klub tagságnak számos előnye van a jegyelővételi lehetőség és a 15%-os jegyárkedvezményen felül is. Klubtagjaink exkluzív tartalmakkal színesített hírlevelünkből értesülhetnek a válogatottal kapcsolatos legfrissebb információkról, továbbá részt vehetnek rendszeres nyereményjátékainkon, ahol értékes ajándékcsomagokat, vagy akár a válogatott játékosaival ...
  93. Simán úgy éreztem sima lesz. És úgy is lett.
    Off: 15-20 debreceni (valoszinu piasan) neki fordult a secunak a meccs elott. Kaptak egy ket kokit es elmaradtak
    Gyerekek, ez a Csonka tud focizni. Szinte hiba nélkül játszott. A meccs végére többször a kapuhoz is felért de sokszor nem keresték.
    Azért végérvényesen most nyugodtam meg Roli maradását illetően. Jó lenne jövőhéten egy hasonló gólöröm Davidetől.
    Csak nekem az a meglátásom,hogy ez a Zsóri egy sunyi g...i?!?
    Nem. Frimp letalpalásáért kaphatott volna egy sárgát.
    Annál az uccsó kihagyott helyzetnél kicsit (nagyon!!!) ideges voltam. Így a konda az egyetlen csapat, amelyet nem tudtunk a bajnokságban (legalább gólkülönbséggel) felülmúlni. (Remélem azért a Csút nem okoz gondot.)
    Mi volt debreceniek kiírása?
    Készült a kormány közreműködésével, vagy valami hasonló. Köcsögök...
    Egész megható ...
  94. Írtak esetleg másodpercet az első gólhoz?
  95. 2019.05.09, 14:22 - Tabaković Haris
    Azért ne felejtsük el, hogy ő is elég nagy homály volt sokáig és igazából csak a sérülése előtt lendült bele, igaz akkor nagyon, kettessével lődözte a gólokat.

    Ha egészséges, akkor mindenképpen hiba elengedni, amíg Takács - kezdőként, vagy csereként - szinte minden meccsen pályára léphet.
    Én nem tudom hogy elengedték-e, azt tudom hogy nagyrészt saját szakállára, egyedül végezte a rehabilitációt Szerbiában és enyhén szólva nem sikerült túl jól, konkrétan pocsék állapotban van, talán ha 25-30%-os, így nem lehet pályára küldeni.

    Hogy aztán a klub ezt látva úgy döntött, hogy hagyja és elengedi a helyett hogy megpróbálná felépíteni vagy hogy megvizsgálták és úgy találták nem is nagyon lehet felépíteni vagy mi van, na azt nem tudom.
    https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018140&token=d4f62187bfe0b0dc4ef4de7967ba6d75
  96. 2019.05.09, 14:04 - Gazdag Dániel
    Esetleges Fradiba való igazolása kapcsán:
    Gazdag..........tehetséges srác, technikás, jól lát a pályán, nem egy gólvágó. Fiatal, később piacképes lehet. Szerintem Szpiró helyett jön.
    Gazdagot nem tudom hová tenni. Jó játékos, de hogy nálunk mire vinné, arról gőzöm sincs.
    A mol is akarta jóideje már,belső kp de nem nagyon szerez gólt,szerintem jó játékos.
    Egyszer Hemingway azt nyilatkozta, hogy amíg ő a Honvéd elnöke, Gazdag biztosan a Honvéd játékosa marad.
    Hm..
    Box to Box tipusú játékos, motoszkál benne valami, akár jó is lehet.
    Sigér posztja,de sokkal erőszakosabb,s nem mellesleg technikásabb és lát a pályán .
    sztem nem erőszakosabb, de az tény hogy technikásabb.
    Rebrov is jó fej, Sigért dicséri, meg ő a kedvenc játékosa, aztán hoz a posztjára egy 6 évvel fiatalabb magyar válogatott kerettagot, mert Haratint nem fogja kihagyni, az hétszentség. :D
    Na...
  97. 2019.05.07, 17:29 - Salami Eugène
    Zdenek Scasny kérésére igazoltuk le 2011 telén. Az edzőmeccseken nagyon meggyőző volt, kettesével rugdosta a gólokat. Fél szezon alatt egy gólra futotta tőle, finoman sem volt meggyőző a játéka tétmérkőzéseken. A madarak meg azt csiripelik, hogy alsó hangon 6-7 évet letagadott a valós életkorából… A papíron most 30 éves futballista jelenleg Kiskőrösön focizik, de előtte Kecskeméten szórta a gólokat a megyei bajnokságban.
    http://lokiblog.eu/archives/2019/05/07/remalom-11/
  98. 2019.05.07, 17:28 - Méyé Roguy
    Minden jó (jelen esetben rossz) csapatba kell egy néger. A kezdőben nincs igazi színesbőrű játékos, így a cserepadra vagyunk kénytelenek kettőt is betenni. Az egyikük a gaboni vipera, Méyé, akit a ZTE 2009-ben 1 millió euroért értékesített Törökországba. Pár évvel később visszakerült Zalaegerszegre, majd a bedőlő ZTE-ből mi menekítettük ki a veretlen szezonunkban. Sajnos azonban nem vált be, egy gólt ugyan szerzett, de egyébként nem muzsikált jól. Egy évet sem volt itt, állítólag családi okok miatt hazatért Gabonba.
    http://lokiblog.eu/archives/2019/05/07/remalom-11/
  99. 2019.05.07, 17:28 - Illés Gyula
    Nagy reményekkel igazoltuk le őt Zalaegerszegről 2011 telén. A Zetében voltak nagyon jó meccsei, nem egyszer minket is megtréfált, így komoly erősítésnek tűnt. Azonban hamar kiderült, hogy csak egy local hero volt ő Egerszegen. Nálunk ugyanis meg sem közelítette az akkori szintjét. Pedig a lehetőséget megkapta, és ha jól emlékszem, a stáb még megpróbált belőle balhátvédet is faragni, sikertelenül. Hogyhogy nem, neki is Gyirmótra vezetett az útja tőlünk.
    http://lokiblog.eu/archives/2019/05/07/remalom-11/
  100. 2019.05.07, 17:27 - Szilvási Péter
    A magyar U21-es válogatott csapatkapitánya nagy reményekkel érkezett Debrecenbe 2015-ben egy németországi kitérőt követően. Két és fél évig tartozott a DVSC keretéhez, ez idő alatt nagyon kevésszer láttuk őt a pályán, többnyire kupameccseken játszott, illetve utolsó évében előszeretettel küldték be őt időhúzó cserének. Egy rendkívül darabos mozgású és lassú játékos volt, a hírek szerint komoly fizikális gondjai volt és a sérülések sem kerülték el. Dicstelenül távozott az örök tehetségek gyűjtőhelyére, Gyirmótra.
    http://lokiblog.eu/archives/2019/05/07/remalom-11/