magyarfutball.hu

  1. 2010.08.08, 11:22 - NK Maribor - Videoton FC 2010
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517766512_red_blue_devils_maribor.jpg
  2. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517771538_2010_basel_dvsc.gif
  3. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517773227_2010_montpellier_gyor.jpg
  4. Szombaton délután Telkiben rendezték a Nemzetközi Ifjúsági Torna döntőjét, amelyen a magyar U17-es válogatott Románia korosztályos csapatával mérkőzött meg. A végig kiegyenlített mérkőzésen a románok szerezték az egyetlen gólt, ezzel megnyerték a tornát, míg Tuboly Frigyes együttese ezüstérmes lett.

    A jelentős érdeklődés, közel telt ház előtt megrendezett összecsapáson a magyar válogatott a Gelei Vince - Botka Endre, Kelemen Márk, Zsirai Martin (Szilvási Péter az 55. percben), Füredi Patrik - Sipőcz János (Bese Barnabás a 41. percben) Halmai Ramon, Farkas Aurél (Kaiser László az 55. percben), Huller Ádám - Szécsi Márk, Novothny Soma (Kiprich Dániel a 67. percben) összetételben szerepelt.

    A találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, az első félidőben egyik csapat sem adta fel a biztonságos védekezést, ezért keveset forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után a románok gyorsan vezetést szereztek, Robert Dragan maradt egyedül a magyar kapu előtt, és közelről...
  5. Azért is kérdezem, mert most kaptunk egy felhasználói segítséget, hogy az Elektromol Spari FC az Arborétum pályán játszik, ahova mint régi csapat van beadva a Szombathelyi Spartacus Styl SE.
  6. A két csapat ugyanaz?
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1494
  7. 2010.08.07, 16:05 - Budapest, Budapest Honvéd FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/05/1464088122_kispesti_ac_zaszlo.jpg
    forrás:
    Győr Béla - email
  8. 2010.08.07, 16:03 - Pécs, Honvéd Steinmetz SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518720018_honved_steinmetz_zaszlo.jpg
    forrás:
    Győr Béla - email
  9. 2010.08.07, 15:31 - Salgótarján, Zagyvarónai SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518719841_otvozetgyar_zaszlo.jpg
  10. 2010.08.07, 15:29 - Szászvár, Szászvári SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518117233_mazaszaszvar_zaszlo1.jpg
  11. A sajtóhírekkel ellentétben még nem dőlt el, hogy megrendezhetjük-e Nyíregyházán a Liteksz elleni találkozót.

    Bár a Nemzeti Sport online tényként közli, hogy a Liteksz Lovecs elleni EL-mérkőzés Nyíregyházán lesz, döntés még nem született.

    Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA cégvezetője honlapunknak elmondta: kedd délig eldől, hogy az UEFA áldását adja-e, hogy a találkozót a szabolcsi megyeszékhelyen rendezhessük meg.

    - A Nyíregyháza és az Európai Labdarúgó-szövetség illetékeseivel kell egyeztetni, a bolgár bajnok belegyezésére nincs szükség – tudtuk meg Szilágyi Sándortól. – A végleges döntés keddig megszületik, addig sok mindent kell még intézni, fontos feladatok várnak ránk.
    forrás:
    http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?ID=4240&source=/lapok/Default_hu.aspx
  12. 2010.08.06, 18:21 - Budapest, Ganz-MÁVAG SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505937571_ganzmavag_se_mono_logo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/?cod=177688970
  13. 2010.08.06, 18:14 - Miskolc, DVTK Stadion
    Elég hasonló megoldás 1967-ből(Montreal):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516901927_montreal_stadion.jpg
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=42875226&postcount=541
  14. A wikipédia szerint:
    In 2010, right after the end of the 2009-10 season of the A PFG, the stadium was totally reconstructed to meet the UEFA rules for a 3-star UEFA stadium, in order to host the home matches of Litex Lovech in the 2010-11 UEFA Champions League. The reconstructions of the stadium started on May 12, 2010 and finished on July 10, at a total cost of € 3 million.

    In early 2011, the renovations of the stadium will continue, as the main stand will be demolished and a new one will be constructed.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Lovech_Stadium

    Képek az átalakítás előtt, látványtervek és az építkezés:
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=56854537&postcount=118
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=56854959&postcount=120
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=56856037&postcount=121
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=56897367&postcount=123
    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=57045131&postcount=124
    http://www.skyscra...
  15. René Girard: Harcoltunk, de ez nem volt elég, vereséget szenvedtünk. A Győr egyszer merészkedett be a tizenhatosunkon belülre, abból gólt szerzett, mi pedig nem tudtunk egyenlíteni. Ez egy igazi csalódás, mivel minden esélyünk megvolt arra, hogy továbbjussunk a következő körbe. Nem voltunk elég élesek, elég okosak támadásban, de ez így volt az egész előszezonban is. Kevés volt az eltökéltség, az agresszivitás a támadó szekcióban, a kapu előtt pedig határozatlanok voltunk. A fejeknek mindig az a jó, ha nyer az ember, ráadásul ez a 120 perc sok energiát is elhasznált. Vasárnap nagyon fontos meccsünk van a Bordeaux ellen, mindent meg fogunk tenni, hogy megfelelően felkészüljünk.

    Pintér Attila: A hazai meccsen egy jogos tizenegyestől fosztottak meg minket, aztán emberelőnyben kellett volna játszanunk, mint ahogy itt az ellenfél megtehette…

    Bíztam a csapatban, mindent megpróbáltak elkövetni a győzelemért. A mai futball már gyakran észjáték, jól kell felmérni az el...
  16. Mint ismert, együttesünk az Európa Liga play off fordulójában a bolgár bajnok Liteksz Lovecs együttesével mérkőzik meg a csoportkörért. Az első mérkőzést augusztus 19-én hazai pályán játsszuk.

    Korábban az Európai Labdarúgó-szövetség úgy rendelkezett: amennyiben a Loki továbbjut, a következő meccset a Puskásban vagy a Szusza-stadionban kell lejátszani.

    Klubunk ugyanakkor szeretné, ha a csapatnak és szurkolóinknak nem kellene Budapestre utaznia, ezért vezetőink megkezdték a tárgyalásokat a Nyíregyháza és az UEFA illetékeseivel, hogy a Liteksz elleni meccset a Városi Stadionban rendezhessük meg.
    forrás:
    http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?ID=4237&source=/lapok/Default_hu.aspx
  17. 600 (Kunszentmárton - Békéscsabai EFC 2:0, 2000.11.12.,v: Veress, partjelzők: Kalmár, Kószó Gólok:Ludasi, Polonkai, sárga lap: Hóbel ill.Udvari, Lapsánszki, Kovács T., Simon, kiállítva: Tóth-Kovács (Békéscsaba), szögletarány: 8:9 (3:2) )
    Forrás: Nemzeti Sport 2000.11.12-i száma
  18. 2010.08.06, 16:39 - Abony, Sportpálya
    600 (Abony - Jászberény 1:5, 2001.04.21, v:Berki, partjelzők: Kószó, Tatai gólok: Czapkó ill.Csikós, Tasi, Kádár, Balázs, Lukácsi. Sárga lap: Szabó Z. (Jászberény),szögletarány: 1:4 (0:2) )
    Forrás: Nemzeti Sport, 2001.04.02-i száma
  19. 2010.08.06, 16:38 - Bogád, Sportpálya
    250 (Bogád SE - Kozármisleny SE 0:0, 2007.03.10.,v:Burzán)
    Forrás: Nemzeti Sport,2007.03.13-i szám
  20. 2010.08.06, 16:37 - Andocs, Ady Endre utca
    600 (Andocs - Kaposvölgye 0:4, 2001.06.24., v:Rácz, partjelzők: Németh, Álló. Gólok:Király, Brunczvig, Meksz(11-es) )
    Forrás: Nemzeti Sport, 2000.11.06-i szám.
  21. 2010.08.06, 16:37 - Decs, Sportpálya
    500 (Decs - Szekszárd 1:1, 2000.11.05., v:Németh J., gólok:Pilisi(11-es) ill. Mészáros, kiállítva: Kalmár 64 p.)
    Forrás: Nemzeti Sport, 2000.11.06-i szám
  22. 2010.08.06, 16:36 - Szirmabesenyő, Sportpálya
    400 (Szirmabesenyő SK - Bőcs KSC 1:2,v:Bendik G. 2003.10.12. Gólok:Tamás Ill.Molnár Zs (11-es), Irhás)
    Forrás: Nemzeti Sport,2003.10.14
  23. 2010.08.06, 16:36 - Nagyigmánd, Sportpálya
    700 (Nagyigmándi KSK - Ácsi Kinizsi 0:2 v:Csejtei, gólok: Csáki(2), 2004.04.03.)
    Forrás: Nemzeti Sport, 2004.ápr.6-i szám.
  24. 2010.08.06, 16:33 - Püspökhatvan, Sportpálya
    nyitómérkőzés
    2010.08.21 Budajenő-Püspökhatvan Megye II. bajnoki
    2010.08.14 Püspökhatvan- Gödöllő SK II. Magyar Kupa

    Goggle maps alapján nem egy friss pálya. Mi történt itt?

    átadás éve
    1978

    Ez ütközik a fenti állítással. Mi a forrása a dátumnak?
  25. 2010.08.05, 16:39 - FC Basel - Debreceni VSC 2010
    Herczeg András: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a második játékrészben azonban fölénybe került a Basel és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést – értékelt Herczeg András. - Úgy léptünk pályára, hogy próbáljunk támadni, az első 25 percben jól is játszottunk, több olyan lehetőség adódott, amiből helyzetet kellett volna kialakítani, de rendre rossz döntéseket hoztunk: amikor be lehetett volna passzolni, ellőttük, amikor lőni kellett volna, továbbpasszoltuk a labdát. Sosem jön jól egy gól, de úgy érzem, a Basel első találata visszavetette a csapatot. Utána már nem tudtunk partiban lenni a hazaiakkal, sokkal jobbak voltak. Sajnálom, mert az elején lett volna lehetőség a vezetés megszerzésére. A szünet után belementünk egy adok-kapokba, amelyben a hazaiak felülmúltak bennünket.

    Thorsten Fink: Osztálykülönbség volt a két csapat között. Nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, nem álltunk vissza, és a közönséget is ki akartuk szolgálni. A helyzetkihasználás leh...
  26. Ők a stadion nevét kötőjellel írják.
    Én ugyanott megtaláltam kötőjel nélkül is.
  27. 2010.08.05, 16:23 - Iszkaszentgyörgy, Sportpálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1281018195_focipalya.jpg
    forrás:
    http://iszkaszentgyorgy.hu/archives/563?album=10&gallery=55
  28. IKSZE – Iszkaszentgyörgyi Kulturális és Szabadidősport Egyesület
    forrás:
    http://iszkaszentgyorgy.hu/egyesuletek-civil-szervezetek/kulturalis-es-szabadidosport-egyesulet
  29. 2010.08.04, 21:21 - Anglia - Magyarország 2010
    England would have been hoping that next week's friendly against Hungary would be some sort of homecoming after a successful World Cup.

    However, following the embarrassment of England's performances in South Africa, the popularity of Capello's side is at its lowest ebb. As a result, the Football Association have slashed prices for the game against Hungary at Wembley.

    From this low point though, Capello has the opportunity to breathe new life into the England team by ending the international careers of the so called 'golden generation' which has flattered to deceive for so long. He now has the chance to focus on Euro 2012 by blooding a new, younger, hungrier batch of players. Capello's first post-World Cup squad will give at least some indication as to how serious he is about doing so.

    IMScouting takes a look at the changes that a forward-thinking Capello could make:

    Goalkeeper

    OUT – David James and Robert Green

    Although Green was used throughout Englan...
  30. 2010.08.04, 16:58 - Tiszaújváros, Sport Park
    Az egyik műfüves építése:
    http://lepclub.hu/index.php?p=galeria&galbe=galeria14
  31. A pálya építése:
    http://lepclub.hu/index.php?p=galeria&galbe=galeria11
  32. A budapesti eseményen továbbá elhangzott, hogy ez lesz Közép-Európa legnagyobb, s egyben Magyarország első magántőkéből létrehozott sportközpontja.
    forrás:
    http://www.mtv.hu/modernkepmesek/cikk.php?id=86976
  33. A Sportmax végső arculata és szolgáltatási sokszínűsége ugyanakkor folyamatosan bővülni fog, hisz az üzemeltetők érdeklődve várják a központ vendégeinek véleményét a további szolgáltatások tekintetében. Amennyiben igény lesz rá, akkor itt - többek között - mászófalat, golfelütőt is létre lehet hozni.

    A projekt további páratlan sajátossága az a 4 hektárnyi területen létrejövő három, horgászásra is alkalmas tó-együttes, mely a Hosszúréti patak szabályozása és vizének biológiai víztisztítóban történő kezelése révén alakul ki.
    forrás:
    http://www.epulettar.hu/cikk/1909.aspx
  34. Budapesten XI. kerületében, Kamaraerdő- Péterhegy és a Budaörsi dombság által körülhatárolt területen épül Közép Kelet Európa legnagyobb Sport- és Szabadidőközpontja Sportmax néven, mely európai színvonalon kínálja az aktív kikapcsolódás és sportolás feltételeit. Hazánkban ez az első magántőkéből felépített sportkomplexum, amelynek beruházás értéke eléri a 2 milliárd forintot. A munkálatok a végéhez közelednek. Tavasztól, folyamatos átadással vehetik birtokba a sportot kedvelők a sokrétű komplexumot.

    KŐÉRBEREK - TÓVÁROS projekt területén található a szabad és zárttéri egységekből álló, közel 0-0-43 négyzetméteres új sportkomplexum. A mintegy 2 milliárd forintos beruházással megvalósuló központot a Sportmax Kft. üzemelteti, majd 20 év múlva az Önkormányzat tulajdonába kerül át.

    műfüves szabadtéri labdarúgópálya

    · teniszcentrum, télen sátorfedésű 10 teniszpályával

    · 1-3-33 méteres lefedhető szabadtéri úszómedence

    · szabadtéri strand és élménymedence vízi csúszdával
    ...
  35. 2010.08.04, 15:01 - Heves, Hevesi LSC Ro-Geo Global
    2010-07-30
    Együttműködésre törekszik a hevesi polgármester klubunkkal

    Egy hete járt Hevesen edzőmérkőzésen csapatunk egy meghívás apropóján. A találkozót Csáki Zsigmond, Heves város polgármestere kezdeményezte, aki óriási sport- és futballbarát, és ezt azzal is bizonyította, hogy egy szimpla edzőmérkőzésen is tiszteletét tette. A polgármester célja, hogy a hevesi futballklub együttműkődjön olyan klubokkal, amelyekből mindkét fél profitálhat és ilyen lehet a Váccal való kapcsolat is. Ennek apropóján beszélgettünk vele a mérkőzés után.

    - Hevesen az elmúlt években elég mélyről kellett a labdarúgást felhoznunk. Amikor polgármester lettem, a csapat a megyei I. osztályban 11. helyezett volt és csak helybéli játékosok alkották a keretet. Ezt a helyezést megengedhetetlennek tartottam, ezért készült egy terv a jövőre vonatkozóan. A cél az volt, hogy a következő évben a bronzérmet szerezze meg a csapat, utána jusson fel, majd váljon az NB III stabil tagjává. Ez sikerült is és most ...
  36. 2010.08.04, 14:29 - Ónod, Ónodi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280924981_erematadas_01.jpg
    forrás:
    http://www.onod.hu/main.php?pg=5&d=32
  37. 2010.08.03, 16:17 - Budapest, Vörös Meteor SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280845052_ab9_2_bigcvc.jpg
  38. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280844921_szombathelyi_lokomotiv.jpg
  39. A csapat neve Szombathelyi Haladás, a csapatot működtető cég hivatalos neve, Szombathelyi Haladás Kft.

    Tehát nem szerepel az FC.

    Üdvözlettel,
    Tóth Miklós
    forrás:
    email
  40. Mi épült a helyére?
  41. 2010.08.02, 21:27 - Püspökhatvan, Püspökhatvan SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280777200_logo_end.png
    forrás:
    http://psefoci.extra.hu/
  42. 2010.08.02, 15:58 - Szolnok, Tiszaligeti stadion
    A székek színe azért kék-sárga, mert a város színe is az, s a létesítmény Szolnok Város tulajdonában van.

    Üdvözlettel:
    Terenyei Zsolt
    Szolnoki MÁV FC Kft.
    Technikai vezető
    forrás:
    email
  43. 2010.08.02, 15:21 - Szolnok, Szolnoki MÁV FC
    1997-1998-ig SE is volt?
    Szolnoki MÁV MTE (1979 - 1996)
    Szolnoki MÁV SE (1996 - 1997)
    forrás:
    http://www.szolnokimavfc.hu/klub/informaciok.html
  44. És a térkép tanúsága szerint így a futópályának annyi:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/82/terkep-megkozelites
  45. 2010.08.02, 13:17 - Anglia - Magyarország 2010
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517761351_2010_anglia_magyarorszag.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517761506_2010_anglia_magyarorszag1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517761645_2010_anglia_magyarorszag2.png
    forrás:
    http://www.thefa.com/default.aspx
  46. 2010.08.02, 12:58 - Anglia - Magyarország 2010
    Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette keretét az augusztus 11-én, a Wembley-stadionban, magyar idő szerint 21 órakor kezdődő Anglia-Magyarország barátságos mérkőzésre. A keretnek közel egy év kihagyás után ismét tagja Gera Zoltán is, aki a múlt héten bejelentette, hogy újra vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.

    Az angolok elleni barátságos mérkőzésre a tavalyi U20-as vb-n bronzérmes együttesből Koman Vladimir kapott meghívót, rajta kívül Elek Ákos a másik futballista, aki még szerepelhetne az Eb-selejtezőre készülő olimpiai együttesben, ám már a felnőttek között kaphat bizonyítási lehetőséget. Az NB I-es játékosok közül Lipták Zoltán első alkalommal kapott meghívót a nemzeti csapatba, de Vermes Krisztián és Komlósi Ádám sem volt az utóbbi időben kerettag.

    - A legtöbb bajnokság még nem kezdődött el, így ezúttal elsősorban nem a formák, hanem a pillanatnyi felkészültség alapján alakítottam ki a Londonba utazó keretet – mondta a kerethirdetés után Egervári Sándo...
  47. Új címer?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280737814_tokoli1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/08/1280739952_csapatbemutato0060.jpg
  48. 2010.08.02, 10:21 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    A Basel honlapja szerint viszont ők kapták volna a jegyet a D-szektorba:
    Für das UEFA Champions League Qualifikationsspiel in Budapest im Stadion "Szusza Ferenc" vom Mittwoch, 28. Juli 2010, sind Eintrittskarten für die FCB-Fans im Sektor D reserviert. Die Karten können am Spieltag ab 18.00 Uhr vor Ort gekauft werden und kosten HUF 1'000.00, was einem Betrag von rund CHF 5.- entspricht.
    forrás:
    http://www.fcb.ch/news/show/byItemID/-/10044/24438/26/7/7
  49. 2010.08.02, 10:17 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    2007-10-27
    A DVSC – Basel Bajnokok Ligája selejtező labdarúgó-mérkőzésre 2010. július 28-án 20 órai kezdettel kerül sor Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban.

    A kapunyitás 18.30 órakor lesz, ezután lehet belépni a stadionba. A Debrecenből szervezetten utazókat a rendőrség felvezetéssel kíséri a stadionhoz, amely az M3 autópálya 25. km szelvényénél lévő LUKOIL benzinkút parkolójából indul 18 órakor, ezért kérjük, hogy a szervezett utazást választók 17.30 és 18 óra között gyülekezzenek a parkolóban. A gépkocsival érkezők a stadion mögötti Baross utcában hagyhatják járművüket, mivel a Megyeri út aszfaltozási munkálatok miatt le van zárva. Innen gyalogosan a Mildenberger utcán keresztül közelíthetik meg a stadiont, és a III-as kapun keresztül léphetnek be. A parkoló megközelítéséhez, és a beléptető pontokhoz térképmellékleteket találhatnak szurkolóink.

    Azoknak, akik nem kívánják a szervezett utazást igénybe venni, az alábbi útvonalat ajánljuk:
    M3 autópálya – M0 au...
  50. 2010.08.02, 10:05 - Kistelek, Kisteleki TE
    2010-07-29
    Csütörtökön délután sajtótájékoztatót tartanak Szegeden a labdarúgó NB III Alföld csoportba frissen felkerült Kisteleki TE jövőjével kapcsolatban. Információink szerint egyebek mellett azt jelentik be, hogy a csapat KITE-Szeged néven Szegeden, a Felső Tisza parti stadionban játssza majd bajnoki mérkőzéseit.

    Portálunk úgy tudja, az új szegedi NB III-as együttest javarészt helyi, illetve Csongrád megyei kötődésű fiatalok alkotják, de igazolnak két rutinos, korábbi NB I-es klasszist is. A 29-szeres válogatott, a Ferencvárosi TC színeiben számtalan bajnoki és kupagyőzelmet szerző hátvéd, Keller József mellett a csatár, Horváth Péter érkezhet a Tisza partjára. Ahogy a 44 esztendős Keller, úgy a 39 éves csatár is rendelkezik magyar bajnoki aranyéremmel mint FTC-futballista, de több más NB I-es gárdában is megfordult, a legutóbbi szezonban pedig a Tolna megyei I. osztályú Bátaszék gárdájában rúgta a gólokat. A másik kiszemelt is aktív még, a kőkemény védő a Fejér megyei ...
  51. 2010.07.31, 20:33 - Kapoly, Kiss János Sporttelep
    A hozzászólásokat átraktam a csapat oldalára:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1480
    Ide a pályával kapcsolatosak jöjjenek.
  52. Van valami közük hozzájuk?
    http://aranyszarvasse.mindenkilapja.hu/
  53. 2010.07.31, 18:30 - Celldömölk, Kolozsvár utca
    Komolyan kérdeztem, itt egy példa rá külföldről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280593723_0807napkepe.jpg

    Viszont akkor mióta van elektromos?
  54. 2010.07.30, 16:40 - Budapest, Merkapt Maraton Team SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280500792_a_merkapt_maraton_team_se_honlapja_1280501014761.png

    A Sportegyesület neve: MERKAPT MARATON TEAM SPORTEGYESÜLET

    Rövidített elnevezése: MERKAPT MARATON TEAM SE

    A Sportegyesület székhelye: 1106 Budapest, Maglódi út 12/b.

    A Sportegyesület alapításának éve: 2006.
    forrás:
    http://www.merkaptse.hu/index.php?m=11425
  55. René Girard: Eddig csak három edzőmérkőzést játszottunk, ez volt az első tétmeccsünk. Láttunk több videót is az ETO-ról, nehéz meccsre számítottunk, ami be is jött. Jó első félidő után, a második játékrészben már kissé hiányzott belőlünk az erő. De a valódi második „félidő” még hátravan, jövő héten nagyon kell koncentrálunk, mert veszélyes ellenfelet ismertünk meg a győri csapatban.

    Pintér Attila: Tudtuk, hogy egy nagyon szervezett csapat ellen lépünk pályára, akik kiváló futballistákkal, hasonló játékrendszerben játszanak, mint mi. Nem véletlenül lettek ötödikek, és sokáig harcban voltak a bajnoki címért is.

    Jó meccs volt a mai, mindkét együttesnek voltak lehetőségei. Meg kell néznem a videót, de nulla-nullnál valószínűleg volt egy meg nem adott tizenegyesünk… ha megszerezzük a vezetést, teljesen máshogy alakulhatott volna a végeredmény. Így is le a kalappal a játékosaink előtt, akik mindent elkövettek a pályán.

    A Montpellier fantasztikus gólt rúgott, ami...
  56. 2010.07.30, 11:23 - Devecser, Devecseri SE
    A felhasznált alap:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/06/1434028507_atlantahawkslogo.gif
  57. 2010.07.30, 11:19 - Tiszaalpár, Szent Imre tér
    pálya mérete:
    100 x 50

    gmaps pedometerrel mérve 105*60
  58. 2010.07.30, 11:10 - Cigánd, Cigánd SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280480999_cigand_se.jpg
  59. 2010.07.30, 11:09 - Baktüttős, Baktüttősi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280480946_baktuttos_se.jpg
  60. 2010.07.30, 11:02 - Olaszfalu, Olaszfalu SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280480559_olaszfalui_sk.gif
  61. 2010.07.29, 15:51 - Ferencvárosi TC - Románia 1980
    Karácsony előtt néhány nappal érkezett az ajánlat, hogy a Ferencváros labdarúgó szakosztálya — néhány játékossal megerősítve — tengerentúli túrára utazhat.

    Mészáros József szakosztályelnök szinte „forró dróton” élt. A Magyar Labdarúgó Szövetség, a kapitány dr. Lakat Károly és a különböző klubok vezetői jelentkeztek a vonalak végén egyre gyakrabban.

    December 22-ig kialakult a csapat. Kakas László, Kovács Attila (Csepel), Tepszics Ignác, Udvardi Endre (Tatabánya), Tóth István (Dunaújváros), Judik Péter, Vépi Péter, Mészöly Pál, Major Ferenc, Ebedli Zoltán, Rab Tibor, Takács László, Pusztai László, Szokolai László, Kuti László (Dunaújváros) Schmidt István (Tatabánya), Bíró Antal (Salgótarján) és Jancsika Károly. A csapattal utazott Mészáros József szakosztályelnök, Kiss László az FTC elnökségének tagja, Friedmanszky Zoltán vezető edző, dr. Gyarmati Jenő orvos. Takács József gyúró. A csapat vezetőjéül Hargitai Károlyt, az FTC elnökhelyettesét jelölte a klub vezetése.

    ...
  62. 2010.07.29, 15:29 - Budapest, Ferencvárosi TC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280410688_78a_1_big.jpg
  63. 2010.07.29, 10:24 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280391824_dsc_6836.jpg
    forrás:
    http://gallery.fcb.ch/main.php?g2_itemId=328587
  64. 2010.07.29, 10:23 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    Herczeg András: Számunkra több volt ebben a mérkőzésben. Az első félidőben Rezes László és Varga József előtt is adódtak lehetőségek, de sajnos egy balszerencsés gólt kaptunk. A szünet után nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, talán benne is volt a levegőben, hogy sikerül, ehelyett egy átlövésből a Basel talált be. Biztos sokan felteszik majd a kérdést, hogy miért nem támadtunk, de ez nem akarat kérdése. Van egy ellenfél is, amely labdabiztos, és bármennyire mennénk előre, nem tudunk, mert ennyit enged. Próbálkoztunk, rajtuk voltunk, a lehetőségeinkhez képest a játékosok nagyon sokat kiadtak magukból, de nem sikerült gólt elérni. Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget ezen a mérkőzésen, mert több helyzetünk volt. Nagyon sajnálom ezt a találkozót. Tudomásul kell venni, hogy van egy reális különbség, és hiába volt kiegyenlítettebb a játék, de valamiért mégis ők nyertek. Valamiben jobbak, és ez kijött. Akartuk, mentünk becsületesen, érezte ezt a közönség is, his...
  65. 2007.X.04
    Felavatták Zugló első műfüves focipályáját, amely a Zuglói Sportcentrum Kövér Lajos utcai telephelyén épült meg, összesen 176 millió forintból.
    sport
    A villanyfényes meccsek megrendezésére is alkalmas műfüves pálya megépítése mellett kibővítették az öltözőket, a kivitelezés külön érdekessége, hogy az energiatakarékosság jegyében a melegvízellátást napkollektorok biztosítják. Az átadás után a kettéosztott pályán két futballmérkőzésre is sor került. Az egyik térfélen az önkormányzati képviselők, illetve neves futballisták továbbá a polgármesteri hivatal dolgozóiból álló csapatok mérték össze tudásukat, a hivatali dolgozók csapatát erősítette többek között Farkasházy Tivadar humorista és Garaba Imre, 82-szeres válogatott labdarúgó is, a mérkőzést pedig Mészöly Kálmán Vasas-legenda vezette.

    A pálya másik felén eközben a Grund 1986 FC fiataljai és a Honvéd Futballakadémia növendékei csaptak össze. Az eseményen díszvendégként részt vett Göröcs János, Várhidi Pál...
  66. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518966971_kover_lajos_utcai_palya_yahookep.png
    http://maps.yahoo.com/#mvt=h&lat=47.512199&lon=19.118743&zoom=18
  67. 2010.07.28, 12:24 - Real Madrid CF - Videoton SC 1985
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280312640__1280312864263.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Videoton-Real-Madrid-UEFA-Cup-85-football-pin-badge-CX-/140426341150?cmd=ViewItem&pt=UK_SportsMemorabilia_Football_Memorabilia_ET&hash=item20b20feb1e
  68. 2010.07.28, 12:19 - Wales - Magyarország 2005
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280312384_wales_v_hungary_09-02-05_match_badge_on_ebay_(end_time_29-jul-10_13-56-52_bst)_1280312631015.png
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/WALES-V-HUNGARY-09-02-05-MATCH-BADGE-/320565173010
  69. 2010.07.28, 12:03 - Budapest, Magyarország
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1506425909_mlsz_regi_cimer.png[/bigimg]
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510340396_50_eves_mlsz.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/?cod=176861073
    http://www.axioart.com/index.php?op=live_item&id=460911
    http://www.vatera.hu/regi_zomancos_mlsz_gomblyukjelveny_1ft_rol_1539170747.html
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/mlsz_zomancos_jelveny_csodaszep_gyartojeles_1738692143.html
  70. Szabadtéri sportpályák:

    * 400 m-es 4 sávos salakos atlétikapálya
    * Füves labdarúgópálya ( 110x55m)
    forrás:
    http://portal.zmne.hu/portal/page?_pageid=34,73924&_dad=portal&_schema=PORTAL
  71. 2010.07.28, 11:40 - Budapest, Budapest Honvéd FC
    Egyazon dokumentumon belül Football Club és Futball Club:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499876273_kaccimerlogo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280310015_kmlk.jpg
    forrás:
    http://mol.gov.hu/a_het_dokumentuma/uj_foszponzor_a_kispest_fcnel.html
  72. Szabadkígyóson a labdarúgás múltja egészen 1945 tavaszáig nyúlik vissza. Ugyanis ekkor, a kastély új lakói, diákjai birtokba vették a grófi repülőteret, ahol sportpályát alakítottak ki. Kis idővel a majori fiatalokhoz csatlakoztak a tanyáról bejövők, jöttek a diákok, indultak a nagy derbik. Idővel rendszeressé váltak az összejövetelek, „edzések”. Az egyesület megalakításához nagy lendületet adott, hogy az 1949-es Budapesti Világ Ifjúsági Talákozóra (VIT) készülő válogatott közel két hetet a kastélyban töltött, itt készült fel a nagy találkozókra. A csapat vezetője, edzője Bukovi Márton, de a csapattal készült a későbbi Arany-csapat tagja, Czibor Zoltán is. A Gépállomás, a Tangazdaság, a Tanács biztatására és támogatásával 1953-ra csapattá alakulnak, és Szabadkígyósi Traktor SK néven a gyulai járási bajnokságban elindulnak. A csapat mindenese Andrási Mihály. Ő lesz az edző, az elnök, a szertáros, az intéző és még játékos is- szó szerint a „mindenes”. A csapat erősségei: Pelyhe J...
  73. Tisztelt Szerkesztőség!

    Bevallom, nem sok érdeklődést tanúsítottam régebben a futball iránt, nem figyeltem meg kellően, mikor a régi Máv keretén belül futballozó Spartacus NB-I-essé vált csapat tagjainak nevét sorolták. Hozzátartozóik még talán élnek, Csabaiék talán Amerikában. Cselényit a Máv Pályafenntartáson leltem meg 1986-ban, hozzátartozói még biztosan élnek. Kohut Gyula KOKO volt még a csapat tagja.

    Jó lenne róluk is olvasni ismertetőt, hiszen lassan már nem lesz, aki emlékezne rájuk.

    Üdvözlettel:

    Katalin

    forrás:
    email
  74. 2010.07.27, 14:50 - Felsőpáhok, Felsőpáhok SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1280246761_felsopahok_sc_cimer.jpg
  75. 2010.07.26, 17:13 - Szeged, Szegedi VSE
    Tisztelt hölgyem!
    Talán föl tud engem világosítani, hogy mit értsek ez alatt a SZVSE-Rendőr TE, SZVSE-Algyő, SZVSE-Gyálarét névkavalkádon!
    Mert ez nem normálisnak aligha tekinthető, s nyilván hosszabb távon nem is marad fönt!
    Előrláthatólag hogyan fog ez megoldódni?
    Persze bárki más valaszának nagyon örülnék,szeretnék tisztábban látni a 91 éves , piros-kék sszegedi csapat sorsát illetően!

    SZVSE-Rendőr TE az a Tisza Volán után a második legnagyobb utánpótlásnevelő bázis, egyesület.
    a SZVSE-Gyálarét a megye 1-ben küzdő felnőtt vasutas-egyesület e bajnokságban a Gyálaréttel közösen indul a gyálaréti pályán játszik.
    A SZVSE-Algyő pedig az Algyő U16-os csapatát adja, mert az Algyő nem tudott kiállítani e korosztályban csapatot és a vasutassal így együttműködik, hogy ne szűnjön meg.

    Ha jók értem, akkor arról van szó,m hogy a SZVSE adja a nevet, és a többiek a pályát( Gyálarét, Hunyadi tér, Algyő)?
    Ez előreláthatólag meddig marad így?
    Egyálta...
  76. 2010.07.26, 17:02 - Szeged, Szegedi VSE
    Csak a név miatt:
    Fordított a Sándorfalva a SZVSE-Gyálarét ellen
    forrás:
    http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/05/labdarugas-sandorfalva-szvse-gyalaret-17-oratol.html
  77. 2010.07.26, 14:03 - Vajszló, Vajszló KSK
    klub színei
    piros-fehér
    zöld-fehér
    kék-fehér
    fehér-fekete
    forrás:
    Baly11
  78. 2010.07.23, 19:32 - BFC Siófok - Magyarország 2006
    Képek alapján lehet valaki be tudja azonosítani a Siófokiakat:
    http://www.kep.tar.hu/bfcsiofok/50333637?o=0#2

    játékoskeret 2006/2007:
    http://web.archive.org/web/20070228103910/www.bfc-siofok.hu/bfc/bfc.htm
  79. 2010.07.23, 16:38 - Kertészsziget, Sportpálya
    térképcentrum szerint itt van a pálya:
    http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Kert%C3%A9szszigeten,+Magyarorsz%C3%A1g&sll=46.092899,17.753681&sspn=0.001719,0.004823&ie=UTF8&hq=&hnear=Kert%C3%A9szsziget,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.152428,21.067207&spn=0.006742,0.01929&t=h&z=16

    http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=map&pid=0&mid=4&tid=12618&lid=0&rid=0&sx=520&sy=520&cx=-85.5&cy=-45&zoom=1.5&verzio=0&pcz=1.50&x=269&y=278
  80. 2010.07.23, 16:33 - Somogyapáti, Sportpálya
    Eszembe jutott még 3 pálya egyiket sem használják már...
    A másik Somogyapáti. Elhanyagolt pálya. Ha járok arra lefényképezem. Itt sincs már csapat.
    forrás:
    email - Tarjányi Róbert
  81. 2010.07.23, 16:25 - Parádsasvár, Sportpálya
    Eszembe jutott még 3 pálya egyiket sem használják már. Az egyik Heves megye. Parádsasvár. Állítólag a PAKÜSE nevű csapat játszott itt. A Parádi üveggyár csapata volt.
    forrás:
    Tarjányi Roland - email
  82. A bajnok Bajai csapat:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518987235_baja_csapatkep.jpg
    Felső sor balról: Herbert Roland, Suba János, Rozsi József, Micskó Márk, Trucz Zsolt csapatkapitány, Csengő Tamás, Kohány Gábor, Lógó Zsolt, Domokos Bálint, Csoknyai Balázs
    Középső sor: Vida Kriszitián masszőr, Dományi János intéző, Zsók József, Rátkai Gábor, Vasas Zoltán, Acsai János technikia vezető, Búcsú Lajos elnök, Aranyos Dániel ügyvezető elnök, Nagy Tamás vezetőedző, Raffai Rudolf pályaedző, Farkas László kapusedző
    Alsó sor: Halászi Milán, Szabó Viktor, Vincze Zoltán, Krajnc Balázs, Zöldkerti Edit szertáros, Szabó Norbert, Nagy Előd, Ujházi Áron, Márton Erik
  83. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517772462_2010_gyor_montpellier.jpg
  84. 2010.07.23, 11:04 - NK Maribor - Videoton FC 2010
    dr. Mezey György: Összességében két küzdelmes, jó mérkőzés van a hátunk mögött. Megérdemelten jutott tovább az NK Maribor csapata, amely nagyobb nemzetközi tapasztalattal bír, mint mi. Nekünk van még mit pótolnunk, ez a két mérkőzés megmutatta, hogy nagyon messze vagyunk még attól, hogy nemzetközi téren versenyképesek legyünk. Egy kicsit rózsaszín ködben lebegett a fehérvári futball, a tavalyi év átmeneti sikerei irreális irányba vitték el a szurkolók várakozásait. Ez a maribori együttes jobb, mint mi vagyunk, ezt el kell ismerni. A mai mérkőzésen az első negyedóra után lábra kaptak és elkezdték a saját futballjukat, stílusukat játszani. A játékosaim teljesítményével egy magyar bajnokin nincs gond, ezzel lehet nyerni, de ismétlem, nemzetközi szinten ez kevés.

    Darko Milanic: Csak dicséret illeti a csapatomat, akik mind a két mérkőzésen jobbnak bizonyultak a Videotonnál. Különösen örülök annak, hogy az előző bajnoki évad tavaszi szezonjában, a Nafta Lendavában köl...
  85. 2010.07.23, 10:53 - Győri ETO FC - FC Atyrau 2010
    Pasulko Viktor: - Az első félidőt jól játszottuk le, szervezetten és fegyelmezetten. Az ellenfél nem tudott helyzeteket kialakítani. A második játékrészben aztán gyorsan gólt kaptunk, majd a középpálya hibájából rögtön még egyet.
    Ennek ellenére örülök, hogy így játszott a csapatom. Sok sikert kívánok az ETO-nak, ezen túl a Győrnek fogunk szurkolni!

    Pintér Attila: - Az első félidőből jól jöttünk ki, sok akciót fejeztünk be lövéssel, de kétszer-háromszor bravúrral védett a kapus. Mi irányítottuk a mérkőzést. A második játékrészt jól kezdtük, amit kértünk a játékosoktól, azt megpróbálták véghezvinni. A második gólunk egy fantasztikus találat volt, és ezután is több látványos támadást vezettünk.
    Sok sikert kívánok az Atyraunak, egy szimpatikus csapatot ismertünk meg bennük. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, szükségünk volt rájuk.
    forrás:
    http://www.etofc.hu/index.php?op=news&sel=36&newsid=7866
  86. 2010.07.23, 10:50 - Győri ETO FC - FC Atyrau 2010
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517771343_2010_gyor_atyrau2.jpg
    forrás:
    http://www.westside.kz/news/liga_evropy_djor_ehto_vengrija_atyrau_kazakhstan/2010-07-20-645
  87. 2010.07.22, 18:43 - Debreceni VSC - FC Levadia 2010
    Még egyszer grat, de ennél sokkal több kell. A kiállítás után szét kellett volna szedni őket, ehhez képest. Malinauskas nagyon jó kapus, de ezen a meccsen úgy érzem mind a két gólban vastagon benne volt...

    mák mák mák... megint.

    Nem riogatás, de ilyen játékkal a Basel kivégzi a Lokit.Coulibaly szörnyű,tudtam,hogy kihagyja a 11est,meg ma megírtam a meccs előtt, hogy pontatlan és üres kapuba sem talál be.Lehet adott egy gól paszt, de lehet más csatárral 5-2lett volna az eredmény.Herczeg oda van érte,így szíváshmmVédelem no komment:)

    hááát.
    gratula, de ez nagyon kevés.
    ráadásul néhány játékos úgy viselkedett, mintha most jött volna haza délafrikából.

    Bocs srácok,de ez valami katasztrófa volt.A végén annyit káromkodtam,amennyit még soha.Rezes meg egy kalap fos,még Paks-szintnek se mondanám,nemhogy Loki-szintnek.Az hogy nyert a Loki,kizárólag annak volt köszönhető,hogy a Levadia egy erős magyar középcsapat szin...
  88. 2010.07.22, 17:24 - Budapest, Pestújhelyi SC
    Pestújhelyi SC színe fekete-fehér volt! A jelvénye ismert a gyűjtők körében!
    forrás:
    Viktória FC - http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9065992
  89. 2010.07.22, 17:20 - Ruttka, Ruttkai TC
    A megszünt klubok száma jóval nagyobb mint gondolnátok! Illetve a ma müködő klubok valamilyen oknál fogva egyszer csak jogutódnak tekintik magukat olyan klubokkal szemben, amelyek nemes egyszerűséggel megszüntek.

    A napokban jártam a csapatommal Vrútky-ban! Igazi nevén Ruttkán. Látom a stadionban a lelátóra festve: FC Lokomotiva Vrútky, 1909 ! Első ránézésre gyanus volt! Muszály volt utána néznem! Nos 1909-ben alakult a Ruttkai Torna Club. 1913-14-ben szerepelt az Északi kerület Losonci alosztályában. A többi ruttkai klub az elszakadás után alakult: Sokol, Orel, Sport Klub, Ruda Hvézda (még nem a szocialista reláció) Macabi és egy magyar is Ruttkai Munkás Testedző Egyesület.

    Később két klub, az 1921-ben és az 1922-ben alakult egyesült és FC Vrutky lett, amiből aztán már a szocialista időkben több névváltoztatás után jutunk el az FC Lokomotív Vrútky-hoz. Alapítási évként mégsem 1921-et vagy 1922-t vagy az egyesülés évét 1928-at jelölik meg, hanem 1909-et, az első ruttkai spo...
  90. 2010.07.22, 16:19 - Győr, ETO Park
    A csütörtök esti találkozón debütálnak az ETO Park beléptető kapui, a már letesztelt forgó ajtók működtetésénél az ETO utánpótlás játékosai segítik majd szurkolóinkat.
    Érkezéskor a bérletet rövid ideig a leolvasó felső részéhez kell tartani, a jegyet pedig az alsó nyílásba kell helyezni, miután a gép azt visszaadta a lámpa zöldre vált és a forgó villákat megtolva szabad az út a stadionba.
    forrás:
    http://etofc.hu/index.php?op=news&sel=34&newsid=7855
  91. Tegnap - is - kinéztem a DVTK edzésére, és mivel korán érkeztem, volt időm sétálni egyet. Meglepve vettem észre, hogy az uszoda mögött elkezdték bontani a Gödör néven emlegetett salakos edzőpályát.
    A területet a Tesco vette meg, áruházat épít, a kapott pénzt pedig már el is költötte a város (vagy a jégcsarnok vagy az új tribün vagy mindkettő építésénél). Ez régóta ismert, ezért nem is megyek el abban az irányban, hogy jó-e, így kellett-e lennie, satöbbi.
    Ehelyett nosztalgiázom egy kicsit.

    Mit is jelent a Gödör? Elsősorban a hideg téli edzőmeccsket, amikor sokadmagammal ott fagyoskodtunk a lelátónak kinevezett domboldalon a többé-kevésbé letakarított, de játékra így is, úgy is kevéssé alkalmas fagyott salak körül. Jöttek a játékosok, próbáltuk kitalálni ki kicsoda, sapkában, harisnyában néha még a régi kedvenceket is alig ismertük meg. (Egy örökbecsű lelátói szösszenet: - Mit csinál az a hülye néger? - Nem néger az, csak fekete harisnya van rajta!) Ez máig sem változott, sőt...
  92. 2010.07.22, 10:25 - Debreceni VSC - FC Levadia 2010
    Herczeg András: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mert tavaly is mindkét összecsapás kiélezett, szoros volt. Az volt az elképzelésünk, hogy dominálunk, támadunk, mert a Levadia mindig nagyon jól megszervezi a védelmet. Sajnos hamar kaptunk egy szabadrúgásgólt, ami pár percre megfogta a csapatot. Ellenfelünk jól játszott ebben az időszakban, remekül használta ki, hogy minket visszavetett a bekapott találat. Fokozatosan vettük át az irányítást, és még az első félidőben sikerült megfordítanunk az állást. A szünet után, az előnyünk ellenére is nagy erőket mozgósítottunk az újabb gól elérése érdekében, mégis a vendégek egyenlítettek, de szerencsére gyorsan visszaszereztük a vezetést. Ha a végén pontosabbak vagyunk, lehetett volna nagyobb különbség is. Örülök a továbbjutásnak. Most újabb nehéz meccsek elé nézünk. A Baselről mindent elmond, hogy tele van válogatott játékosokkal, és rendszeresen ott vannak valamelyik nemzetközi kupa csoportjában. Kondás Elmér kollégám kedden ...
  93. 2010.07.22, 10:18 - Debreceni VSC - FC Basel 2010
    Mint azt a tudósításunkban jeleztük, biztossá vált, hogy a BL harmadik selejtezőkörében már nem fogadhatjuk ellenfelünket Debrecenben, mivel az Oláh Gábor utcai stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. Vagyis ismét idegenben leszünk otthon.

    Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA cégvezetője elmondta, hogy három helyszín: Nyíregyháza, a Puskás-stadion és az újpesti létesítmény merült fel a Basel elleni találkozó lejátszására.

    - Sajnos már a Levadia elleni mérkőzés lejátszása előtt eldőlt, hogy az UEFA nem engedélyezi a következő kör megrendezését Debrecenben – nyilatkozta honlapunknak Szilágyi Sándor. - Kerestük a megoldásokat, hogy továbbjutás esetén hol rendezhetnénk meg a Basel elleni találkozót. Első gondolatunk Nyíregyháza volt, hogy szurkolóinknak ne kelljen sokat utazni, ám ott a héten Veterán Atlétikai Eb-t rendeznek, aminek vasárnap van vége, és szerdáig nem tudják a pálya előkészítését megoldani. A következő lehetséges helyszín a Puskás-stadion, de nagyon magas díjat szá...
  94. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517731652_1979_duisburg_honved_zaszlo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517731745_1979_duisburg_jelveny.png
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/?cod=176336826
  95. 2010.07.21, 13:51 - Kunágota, Sportpálya
    A térkép jó helyre mutat?
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/632/terkep-megkozelites
  96. 2010.07.20, 16:41 - Videoton FC - NK Maribor 2010
    A felröppent hírekkel ellentétben, továbbjutásunk esetén nem Győrben, hanem Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban játssza csapatunk az Európa Liga 3. körének első mérkőzését - közölte honlapunkkal a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, Berzi Sándor. - Erről a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is értesítette az UEFA-t, sőt a nekik írt levélből az is kiderül, hogy a találkozó kezdési időpontjaként 20.30 órát választottuk.
    http://www.vidi.hu/tovabbjutas-eseten-soston-jatszik-a-csapatunk.html
  97. 2010.07.19, 17:40 - Budapest, Hidegkúti SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518108206_hidegkutisc_cimer.jpg
    forrás:
    http://www.facebook.com/pages/Budapest/Hidegkuti-Sport-Club/224257336590#!/photo.php?pid=3947593&id=224257336590
  98. Adatlap
    Beruházás kezdete:

    2005. július 15.
    Beruházás befejezése:

    2005. november 10.
    A beruházás összege:

    149.657 eFt
    Ebből önkormányzati rész:

    69.657 eFt
    Résztvevők:

    Tervező: Ördögh László
    Kivitelező: Miksi & Miksi Kft
    Lebonyolító: Sportfolió Kht

    Az Önkormányzat a Bozsik program keretében egy "A" kategóriájú 68 m x 105 m játéktér méretű műfüves sportpálya építésére nyert állami támogatást. A műfüves labdarúgópálya a Szeged Városi Stadion (Etelka sor 3.) területén az ún. Center pálya és a füves edzőpálya közötti volt salakos pálya területén épült. A pályához külön méretezett - 4 db kandeláberes - világítás valósult meg.

    A sportpálya biztonságtechnikai védelme érdekében 2 db kandeláberre kamera felszerelésének a lehetősége lett biztosítva, valamint a hozzá tartozó vezeték védőcsövezése is elkészült. A pálya csapadékvíz elvezetése a pályaszerkezet hossztengelyére merőlegesen két irányban 5 m táv...
  99. 2010.07.19, 11:39 - Budapest, Polifilm FC
    A konyves kalman koruton a goldball mufu lesz a hazai palya. Pontos klubbejegyzesi datum nincsen, mert a baratomek alapitvanya mukodteti majd a csapatot. De a legelso csapattalalkozo majus 24en volt. az lehet egy egyfajta alapitasi datum.
    csapat cime: 1012 bp. kosciuszkó tádé utca 10.
    forrás:
    Zincsenko Igor - email
  100. 2010.07.19, 10:53 - NK Maribor - Videoton FC 2010
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517766252_2010_maribor_videoton.jpg