magyarfutball.hu

  1. 2009.03.31, 01:37 - merkozes #1060
    Annyira kár, hogy összesen talán 30 percnyi gyűlölet miatt a Tiranába utazó magyar szurkolók nem egy remek hangulatú és győzelemmel végződő túraként emlékeznek majd az együtt töltött három napra...

    Jómagam szurkolóként vettem részt a túrán, ám már az első órák után elhatároztam, hogy "valamit" írok majd az oldalra is az egészről. Csodálatos volt a hangulat: három nagy busszal indultunk neki Tiranának, mindhárom zengett a nótáktól, a buszok oldalát szinte szó szerint feszegette a bennük uralkodó jókedv. Szegeden hagyományteremtő jelleggel benzinkút-foci indult, aminek persze az lett a vége, hogy az épület tetején kötött ki a labda. Sebaj: a busz éppen alatta állt, vállalkozó kedvű szurkolótársaink pedig előbb a busz, majd onnan az épület tetejére felmászva szerezték vissza a játékszert!

    A jelenetek később Albániában és Szerbiában is többször megismétlődtek. De emlékezetes volt az is, ahogyan az albán határőr asszonyság mintha csak értette volna, hogy miket kurjongatnak felé...
  2. 2009.03.29, 18:35 - merkozes #1060
    Nem várt bonyodalmak akadályozzák a válogatottat a helyszínről buzdító drukkerek hazaútját. A helyszínen tartózkodó kollégánk elmondta, hogy a mérkőzés után 40 perccel 3 nagybusz és egy mikrobusz rendőri felvezetéssel elindult a városból Szkopje irányába, ám a rendőrök hirtelen visszafordították a konvojt.
    Az új útvonalon sem sokat haladhattak a magyar szurkolók, ugyanis egyszer csak támadók állták el a járművek útját, és abban a pillanatban dobálni kezdték azokat. A "kemény" mag a muníció kifogyta után elfutott, és csak azért nem eredtek utána a bosszúra érthetően éhes magyar drukkerek, mert a túra szervezői - megelőzendő a komolyabb balhét - elállták az útjukat, és jobb belátásra bírták őket.
    Az albánok akciójának két sérültje is van, de a mérkőzésen történt kődobálás miatt is többen szenvedtek kisebb-nagyobb horzsolást, zúzódást.
    A buszok sem úszták meg a dolgot, az egyiknek például 4 ablaka is kitört, így - ebben az állapotban - biztosan nem indulhat haza.
    (pm, nl) [/quo...
  3. 2009.03.29, 17:45 - merkozes #1060
    Mi is kinnt voltunka meccsen, kicsit mas a velemenyunk, mint ami alabb olvashato...
    Most Tiranabol irok a szallasrol.
    Mi mar pentek este megerkeztunk 7en egy kisbusszal, nagyon pozitivan csalodtunk Albaniaban: nagyon kedves emberek, mindenki viccelodott velunk, hogy majd mi lesz a meccsen. Maga a varos is egy atlagos magyar telepules fejlettsegi szintjet hozza, az autoparkja jobb( ! )( sok-sok Mercedes).
    Szoval el lehet felejteni a bucka es bozotlko dumakat, ha nem is voltal itt...
    Az emberek sokkalta vendegszeretobbek a magyar embernel, meg igy is, hogy tudtak, hogy ellenunk fognak focizni. Atlagban sokkal jobb arcok az albanok, mint Nyugat- Europa, vagy a kelet-europai terseg.
    Mi is csak amultunk a kedvessegukon. Pl beulunk egy barba, elkezdunk dumalni helyiekkel, majd 2 ora mulva a fizetesnel nem engednek minket fizetni, ok allja az egesz cehhet, pedig nem keves volt...( tudunk inni...) Utcan, boltban, mindenhol kinyaljak a seggedet,ha kulfoldi vagy. Amerre mi jottunk n...
  4. 2009.03.28, 23:32 - merkozes #1060
    Erwin Koeman: Gratulálok csapatomnak, büszke vagyok játékosaimra, mert hatalmas csatában, nagy párharcokat megnyerve tudtunk győzni, ami Albánia ellen eddig csak nekünk sikerült. Biztos vagyok abban, hogy olyan csapatot vertünk meg, amely a csoportban hátralévő meccseken még meglepő pontokat fog szerezni. Még mindig nem számolunk, realista vagyok, készülünk a következő, szerdai, Málta elleni meccsre. Játékosaimmal hétfőn délben találkozunk az edzőtáborban, akkor derül ki, hogy a sérültek milyen állapotban vannak. Az biztos, hogy Babos Gábor és Dárdai Pál két sárga lapja miatt nem játszhat a máltaiak ellen.
    Arie Haan: Voltak helyzeteink, azonban egyet sem tudtunk értékesíteni, úgyhogy csak saját magunkat okolhatjuk azért, hogy vesz­tesként hagytuk el a pályát. A magyarok gólját nagy védelmi hiba előzte meg.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=5095
    Nemzeti Sport, 2009.03.29
  5. 2009.03.28, 15:58 - merkozes #1060
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515874027_2009_albania_magyarorszag_poszter.jpg
    forrás:
    http://www.tifozatkuqezi.com/njoftime.php
  6. 2009.03.27, 14:42 - csapat #946
    2006-ban a Vecsési FC U17-es összes labdarúgója, és az U19-es korosztály néhány labdarúgója felállt a csapattól...
    Az U17-es csapat már több éve össze volt szokva, kiegészítve néhány U19-es játékossal is. Erre Rózsa Béla kitalálta, hogy ne szórodjanak szét az összeszokott játékosok, "létrehoz" , több ember közreműködésével, egy új klubot. Mivel a csapat nagy része 18. kerületi illetve vecsési lakos, ezért elhatározta, hogy Pestszenlőrincen teszi mindezt...
    Hivatalos dátumként 2006 december 20-án, közös megegyezéssel létrejött a Szent Lőrinci Football Club...
    Mivel a 2006/2007-es őszi szezon már lement, és bajnokság közbe nem lehet benevezni, így Tutor Csaba segítségével kölcsön-játékosok lettek az egyébként ugyanabban a bajnokságban szereplő Maglódi KSK nevű csapatnál...
    Végül 2007 nyarán létrejött a Szent Lőrinci FC első felnőttcsapata. Elég fiatal csapat, mivel a kiöregedő U19-es játékosok, illetve az ügyesebb U17-es játékosok vegyítéséből állt, kivéve egy-két játékost. Mi...
  7. 2009.03.25, 22:23 - stadion #52
    Úgy néz ki elromlott a régi eredményjelző, mert a Fradi elleni meccsen már ez volt kirakva(a régivel szemben, az új lelátóra):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516953298_bekescsaba_korhaz_utca_eredmenyjelzo.jpg
  8. 2009.03.25, 19:58 - stadion #29
    Városi Stadion/Jászberényi Sporttelep?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516952417_jaszberenyi_stadion_bejarat.jpg
  9. 2009.03.25, 19:56 - stadion #29
    eredményjelző:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516952318_jaszberenyi_stadion_eredmenyjelzo.jpg
  10. 2009.03.25, 14:03 - csapat #54
    2008-10-24
    A labdarúgó NB II újonca, a Békéscsaba 1912 Előre SE névszponzori szerződést kötött hét közben a Frühwalddal, így a jövőben Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE néven szerepel a hazai bajnokságban. A sportegyesület és a cég elsőre nyolchónapos, vagyis a 2008-2009. évi bajnokság végéig szóló szerződést kötött.
    forrás:
    1912elore.hu
  11. 2009.03.25, 12:39 - merkozes #1060
    A vb-selejtezőkre készülő válogatottunk mellett dolgozó orvosi team a keddi vizsgálatok alapján úgy döntött, hogy Fehér Csaba korábban szerzett nyaksérülésével kapcsolatban nem szabad kockáztatni, nehogy nagyobb legyen a baj, ezért a legjobbak közé három év után visszakerült játékosra - bármennyire szeretett volna - nem számíthat Erwin Koeman szövetségi kapitány. Helyettesítéséről gyors döntés született, amelynek eredményeképpen Vadócz Krisztián, az Osasuna védője már ott lehet a holnap délutáni edzésen a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=5058
  12. 2009.03.23, 19:46 - merkozes #1061
    Zászlópecsételésen jártunk ma, csütörtök délután az MLSZ székházában. Sok képzelt információ kering az interneten, erről a mai napról, meg arról, hogy miért voltunk ott.

    Már tavaly is gondok voltak abból, hogy zászlóink egy része nem mehetett be. Ezért megfogadtuk az albán meccs után, hogy majd tavasszal bemegyünk az MLSZ-hez, hogy elrendezzük a helyzetet.

    Amiért mi odamentünk ma, az maradéktalanul sikerült. A zászlóink bemehetnek, a PVC csövesek is. Igaz, hogy a sajtó nyilvánoság túl nagy volt és sajnos olyan képek is felkerültek az internetre amit meglepetésnek szántunk volna...

    Korábban az MLSZ rendelkezése szerint csak a sima piros, fehér, zöld csíkozású magyar zászló mehett volna be. A település nevekkel ellátott zászlókat ugyan fel kell mutatni majd, de ezek automatikusan bemehetnek majd a meccsre.

    Ezenkívül elhangzott még egy olyan ígéret is, hogy a meccs napján 16.00 és 16.30. között a kapunál lelehet majd pecsételteni azokat a zászlókat amik ma nem voltak o...
  13. 2009.03.20, 20:11 - csapat #1268
    Elindult a csapat hivatalos honlapja!
  14. 2009.03.20, 15:19 - merkozes #1061
    Ha jól tudom a srácok már jó ideje szervezik ezt az engedélyeztetést, mert elmúlt pár meccsre nem engedtek be párat, ennek próbálták elejét venni. Leszervezték az időpontot már jó ideje csak pár nappal ezelőtt rájuk szervezett az MLSZ is...
  15. 2009.03.20, 15:16 - merkozes #1061
    csak hogy később is értse mindenki:

    2009-03-17
    Bár a bajnoki mérkőzéseket illetően és az MLSZ gyakorlatában már évek óta megszokott, mégis némi újdonságot jelent - a rendőrség tavalyi döntése értelmében -, hogy minden sporteseményre, így a válogatott meccsekre is csak olyan zászlók, transzparensek, s egyéb szurkolói "segédeszközök" vihetők be, amelyeket a biztonsági szakértők láttak és jóváhagytak.

    A szabályt az április 1-i Magyarország-Málta vb-selejtezővel kapcsolatban is alkalmazni kell. Az előzetes kontrollra, s az engedélyezett eszközökre érvényes igazolások kiadására - a rendőrség képviselőinek közreműködésével - csütörtökön 14.30 órakor kerül sor az MLSZ székházában. (Az esemény sajtónyilvános!)

    A Magyar Köztársaság hivatalos zászlaját, amelyet nem díszít semmilyen felirat, természetesen nem kell ellenőriztetni.

    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=5003
  16. 2009.03.20, 15:14 - merkozes #1060
    A 21-fős szűkített keretbe nem fért be:
    Támadók:
    Szalai Ádám
    Feczesin Róbert

    Középpályások:
    Vadócz Krisztián

    Védők:
    Vermes Krisztián
    Tímár Krisztián
    Horváth Gábor
    Gaál Miklós
  17. 2009.03.20, 13:44 - merkozes #1018
    Diethelm Ferner: Nagyon boldog vagyok, a fiúk túlteljesítették a tervünket, minden taktikai elképzelést végrehajtottak. Egyértelműen jobbak voltunk a Vácnál.

    Csank János: Ehhez talán nem is kellene kommentár. Életem legnagyobb futballkudarcát szenvedtem el...

    forrás:
    Futball '94
  18. 2009.03.20, 02:29 - stadion #992
    Az interjú szerint a tervezőiroda:
    S.A.M.O. Tervező és Ingatlanfejlesztő Kft
    http://www.samo.hu
  19. 2009.03.19, 17:02 - merkozes #1017
    Csank János:
    -Jól kezdtük a mérkőzést, de a helyzeteinket elhibáztuk. Az első húsz percben kellett volna legalább kétgólos előnyre szert tennünk, s akkor nyugodtabb lettem volna. Többen rendkívül idegesen játszottak.
    Elég lesz a kétgólos előny?
    -Biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk, de tagadhatatlan: roppant nehéz mérkőzés vár még ránk.
    Optimistább az eredmény tudatában, mint amilyen a mérkőzés előtt volt?
    -Én mindig optimista vagyok.

    Diethelm Ferner:
    -Kikaptunk két góllal, de még semmi sincs lefutva. Habár ahogy a Vác játékstílusát ismerem, számukra igencsak fekszik a kontrajáték, s erre nagyon kell ügyelnünk az otthoni mérkőzésen. Több helyzetet is kialakítottunk a kilencven perc során, de sajnos ezekkel nem tudtunk élni.
    Hogy látja a továbbjutási esélyüket?
    -A Vácnál az előny, de mi mindent megteszünk azért, hogy a következő kupasorsolásnál mi izgulhassunk...

    forrás:
    Futball '94
  20. 2009.03.19, 15:27 - stadion #992
    A híresztelések szerint a stadion terveit egy egyetemista készítette az utolsó pillanatban, 200 ezer Fonrintért.

    – Az építő, a tervező egy magyar iroda, akikkel két éve tartják a kapcsolatot az angolok. Tavaly nyáron felkértek egy svájci céget is tanácsadásra, én magam is voltam kint Svájcban megnézni egy stadiont, majd a cég ajánlatot is adott. Hogy a tanácsadásból mit emeltek át, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy a svájci ajánlat költsége jóval magasabb volt, mint amit a magyar cég kínált, ezért az angolok úgy döntöttek, hogy a magyar irodát választják. - mondta Rieb György

    forrás:
    Napkelte
  21. 2009.03.19, 01:06 - merkozes #976
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1237421198_c56c_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.it/STUB-BIGLIETTO-TICKET-ITALIA-UNGHERIA-06-10-01-PARMA
  22. 2009.03.19, 01:00 - csapat #1264
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1237420822_7772_1.jpg
  23. 2009.03.19, 00:58 - merkozes #1452
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1237420684_ed_1_b.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.de/22-12-1957-Deutschland-Ungarn_W0QQitemZ120092949896QQ
  24. 2009.03.18, 23:37 - merkozes #1058
    másik jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/10/1507560401_luxembourg_hongrie_ticket_1992.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.com/LUXEMBOURG-HUNGARY-1992-football-match-ticket
  25. 2009.03.18, 12:56 - merkozes #590
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1237377377_!bokqvog!mk~$(kgrhgoh-ccejlll4lrpbjvvedczuw~~_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/2004-Croatia-v-Hungary-Match-Programme-RARE
  26. 2009.03.18, 12:47 - merkozes #1454
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518377818_skocia_magyarorszag_1958_programfuzet.jpg
    többi oldal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518377840_scotland_hungary_1958_program_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518377851_scotland_hungary_1958_program_3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518377863_scotland_hungary_1958_program_4.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518377876_scotland_hungary_1958_program_5.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=160046932
  27. 2009.03.18, 12:43 - merkozes #1483
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1237376535_e16b_1.jpg
  28. 2009.03.16, 14:18 - stadion #546
    eredményjelző tábla:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517061531_toalmas_kastely_park_eredmenyjelzo.jpg
  29. 2009.03.16, 13:55 - csapat #958
    Idestova 25 éve volt utoljára futballcsapata a községnek. Az idén azonban megmozdult valami Tóalmáson: már a 2007/2008-as szezonra is indítottak csapatot a Pest megyei III. osztály nagykátai csoportjában.

    forrás:
    Simon Tamás
    Tápiómenti 2hetes 2007. 17. szám
  30. 2009.03.16, 13:53 - stadion #546
    A tél folyaman, majd kora tavasszal pályafelújítás várható.
    Miszerint a kispadok átkerülnek a tó felöli oldalra, hogy a művelődési ház mellett ülőhelyeket tudjunk biztosítani az egyre nagyobb létszámban kilátogató szurkolóinknak.

    forrás:
    http://www.sktoalmas.extra.hu/page5.html
  31. 2009.03.16, 12:01 - merkozes #1061
    sziasztok!
    magyar-málta ápr.1. vonulás: örs vezér terétől a verseny utcai kocsmáig (keletinél) ahol csatlakozva a többiekhez egy kis iszogatás és hangolás után meg sem állunk a stadionig!
    az örsön gyülekezés:15.00től
    indulás:16.00körül
    Hajrá MAGYAROK!!!

    viktorhungary - ÜZENŐFAL
  32. 2009.03.14, 17:30 - merkozes #1093
    A csapatot a válogató bizottság állította össze. Már a sorsolásnál tudtuk, hogy ez az első olimpia nem kezdődik valami sikeresen. Rögtön a világ talán legjobbjaival összecsapni még akkor is ha most csak csupa amatőr jöhet. Ráadásul nagy hőségben játszottunk, árnyékban 34 fok és a levegő is szokatlanul száraz. Csapatunk számára a pihenés sem volt elégséges. (Körülbelül 100 magyar szurkoló is érkezett. Végig utaztak 2000 km-ert, igaz, hogy most útlevélre nem volt szükségük.)

    Elkezdődött az összecsapás és mi támadtunk. Az angolokat is megviselték az időjárási körülmények.

    19. perc: egy beadást csak úgy tudott az egyik angol védő megszerezni a magyar csatárok elől, hogy kézzel ütötte el a labdát. A bíró 11-est ítélt. Bodnár készülődött, a rettegett 11-es lövő. Nekifutott és félelmetes erővel rúgott a földbe. A labda el sem gurúlt a kapusig, annak előre kellett lépnie, hogy felvegye.

    21. perc: Rumbold egy váratlan védelmi hibája miatt kaptunk gólt. Idegességében kapásból a...
  33. 2009.03.14, 16:59 - csapat #1050
    Sporttevékenységét a volt Danuvia pályán (XIV. Kövér Lajos u.), majd annak megszüntetését követően a volt Sütőipar pályán (Pillangó utca) folytatta. A Pillangó utcai pálya lebontását követően (Tesco beruházásnak következménye) az egyesület a Népstadion szoborkertjében edzhetett, míg mérkőzésekre pályabérlésre szorult, napjainkban pedig a Csömöri úti MTK Sporttelepen (Bosnyák tér) található sportpályák egyik bérlője.

    forrás:
    http://www.zugloi-kinizsi.gportal.hu/
  34. 2009.03.11, 23:56 - merkozes #1095
    a helyszín:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455740249_rasunda_1912.jpg
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  35. 2009.03.11, 23:56 - merkozes #1094
    a helyszín:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510593764_rasunda_1912.jpg
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  36. 2009.03.11, 23:50 - merkozes #1095
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455737313_1912_valogatott.jpg
  37. 2009.03.11, 23:44 - merkozes #1094
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510594403_magyarorszag_nemetorszag_1912_olimpia_1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510594425_magyarorszag_nemetorszag_1912_olimpia_2.jpg
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  38. 2009.03.11, 23:40 - merkozes #1095
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455740834_magyar_osztrakolimpia19121.jpg[/bigimg]
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455740853_magyar_osztrakolimpia19122.jpg[/bigimg]
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  39. 2009.03.11, 23:35 - merkozes #1095
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455740634_olimpia_1912eredmeny.jpg[/bigimg]
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  40. 2009.03.11, 23:25 - merkozes #1093
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510592871_herceg_koszonti_magyar_valogatottat.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510592925_england_hungary_olympics_1912.jpg
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  41. 2009.03.11, 23:15 - merkozes #1093
    helyszín:
    - http://en.wikipedia.org/wiki/Stockholms_Olympiastadion
    - az "Olimpiára" épült
    -13-14 ezer férőhelyes

    Nagy-Britannia-Dánia döntő az Olimpián:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510593069_uk_denmark_1912.jpg
    Olimpia megnyitóünnepsége:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510593141_1912_olympics_opening_ceremony_1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510593160_1912_olympics_opening_ceremony_2.jpg
    2007-es állapot:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/11/1510593212_stockholm_stadion_2007.jpg
  42. 2009.03.11, 23:02 - merkozes #1093
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455739379_magyar_nagybrit_olimpia_19121.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/02/1455739396_magyar_nagybrit_olimpia_19122.jpg
    forrás:
    The Olympic Games of Stockholm 1912 Official Report
    http://www.aafla.org/6oic/OfficialReports/1912/1912.pdf
  43. 2009.03.11, 21:16 - merkozes #1722
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515956293_1965_tottenham_magyarorszag_programfuzet.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515956346_1965_tottenham_magyarorszag_programfuzet1.jpg

    forrás:
    Tottenham Hotspur-Magyarország 1965.11.18 programfüzet
  44. 2009.03.11, 21:08 - merkozes #1554
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515940010_1965_magyaorszag_olaszorszag.jpg
    forrás:
    Tottenham Hotspur-Magyarország 1965.11.18 programfüzet
  45. 2009.03.11, 21:02 - merkozes #940
    A magyar kezdőcsapat a szlovákok elleni mérkőzésen:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505409718_szlovakia_magyarorszag_csapatkep_1999.jpg
    forrás:
    Magyarország-Anglia 1999.04.28 programfüzet
  46. 2009.03.11, 20:56 - merkozes #861
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515819961_1978_anglia_magyarorszag_csapatkep.jpg

    forrás:
    Anglia-Magyarország 1978.05.24 programfüzet
  47. 2009.03.11, 20:53 - merkozes #1617
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515948214_1981_romania_magyarorszag.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515948272_1981_romania_magyarorszag1.jpg

    forrás:
    Anglia-Magyarország 1981-11-18 programfüzet
  48. 2009.03.11, 18:14 - merkozes #1058
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236791606_8c82_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.befr.ebay.be/used-ticket-Luxembourg-Hungary-1992
  49. 2009.03.11, 18:11 - merkozes #1038
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236791474_3827_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.befr.ebay.be/used-ticket-Belgium-Hungary-08-06-94_W0QQ
    94-es belga hazai mez:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515865417_1994_belga_mez.jpg
  50. 2009.03.11, 18:05 - merkozes #1405
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236791119_67a1_1.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Sweden-v-Hungary-5-7-1953-TICKET_W0QQitemZ360137164721QQcmdZViewItemQQptZUK_SportsMemorabilia_Football_Memorabilia_ET?hash=item360137164721&_trksid=p3286.c0.m14&_trkparms=72%3A1684|66%3A2|65%3A12|39%3A1|240%3A1318
  51. 2009.03.11, 18:04 - merkozes #1370
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236791027_f841_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Sweden-v-Hungary-19-6-1949-TICKET
  52. 2009.03.11, 17:10 - merkozes #998
    jegy:
    http://kep01.fotoalbum.hu/pictures/picturezoom/2008/01-28/cokekris1/19970430_000615.jpg

    forrás:
    http://belepovalogatott.cokekris1.fotoalbum.hu
  53. 2009.03.11, 16:57 - merkozes #1717
    jegy:
    http://kep01.fotoalbum.hu/pictures/picturezoom/2008/01-27/cokekris1/20030924_185422.jpg

    forrás:
    http://belepoftcnemzetkozi.cokekris1.fotoalbum.hu
  54. 2009.03.11, 14:51 - merkozes #799
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236779448_895e_1.jpg
  55. 2009.03.11, 12:50 - merkozes #648
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236772159_rkzh.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/ercb/0708/main_eng.htm
  56. 2009.03.11, 12:48 - merkozes #647
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236771702_zhrk.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/ercb/0708/main_eng.htm
  57. 2009.03.11, 12:12 - merkozes #1133
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236769909_ushu91.jpg
    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/8891/main_eng.htm
  58. 2009.03.11, 12:10 - merkozes #1387
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236769811_wc86.jpg
    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/8387/main_eng.htm
  59. 2009.03.11, 12:08 - merkozes #1693
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236769650_ushn79.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/7782/main_eng.htm
  60. 2009.03.11, 12:05 - merkozes #1632
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236769481_ec72.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/7276/main_eng.htm
  61. 2009.03.11, 12:03 - merkozes #1580
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236769370_ushn68.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/6771/main_eng.htm
  62. 2009.03.10, 23:51 - merkozes #1568
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236725508_wc66.jpgforrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/6166/main_eng.htm
  63. 2009.03.10, 23:49 - merkozes #1517
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236725353_ushn63.jpg
    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/6166/main_eng.htm
  64. 2009.03.10, 23:46 - merkozes #1468
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236725195_huus59.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/1160/main_eng.htm
  65. 2009.03.10, 23:45 - merkozes #1460
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236725087_ushn58.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/1160/main_eng.htm
  66. 2009.03.10, 23:42 - merkozes #1442
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236722858_urhu56.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/1160/main_eng.htm
  67. 2009.03.10, 23:04 - merkozes #1429
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236722572_huus55.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517508717_1955_magyarorszag_szovjetunio_programfuzet.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517508798_1955_magyarorszag_szovjetunio_programfuzet1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517509630_1955_magyarorszag_szovjetunio_programfuzet2.jpg

    forrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/1160/main_eng.htm
    http://www.vatera.hu/szovjetunio_magyarorszag_focimecss_nepstadion_1950_1465466055.html
  68. 2009.03.10, 23:01 - merkozes #1417
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236722481_urhu54.jpgforrás:
    http://www.officialfootballprogrammes.com/clct/natt/1160/main_eng.htm
  69. 2009.03.10, 21:26 - merkozes #1718
    Jah és a PEti által youtube-re feltett és linkelt meccsen debütált az új villanyújság!

    forrás:
    http://ulloi129.wordpress.com - Limpi
  70. 2009.03.10, 11:57 - stadion #16
    Megfelelő világító berendezést ötéves fennállásakor, rekortán borítású, nyolcsávos atlétikai pályát 1966-ban kapott.

    forrás:
    http://www.filozofia.bme.hu/~kerekgyarto/kultura_nagyvaros/2006/nyitott%20kapuk,%20budapesti%20helysz%EDnek.doc
  71. 2009.03.09, 22:36 - stadion #364
    Sztem kamu, vagy régi hírek összeollózása pontatlanul. Megjelent egy hír, hivatalosan cáfolták (ennek ellenére megtörténhetett), aztán januárban mégis?
    lásd itt (12-es, 13-as hozzászólás):
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/992
  72. 2009.03.09, 21:58 - stadion #9
    Nézők előtt rendezheti meg klubunk az Újpest elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első összecsapását. Korábban a rendőrség kifogásolt néhány hibát a Hidegkuti-stadionban, ezeket azonban sikerült elhárítani.

    A pénteki bejárás után több helyen javítani kellett a vakolatleválásokat és a fagy által okozott betonfelrepedéseket. A hétfői terepszemlén tapasztalt pozitív változások miatt a rendőrség úgy döntött, hogy a nézők megtekinthetik a szerdán 18 órakor kezdődő összecsapást - tájékoztatta honlapunkat Turtóczky Sándor létesítményvezető.

    forrás:
    http://www.mtkhungaria.hu/index.php?action=main&nid=8392&sact=news
  73. 2009.03.08, 19:50 - merkozes #1295
    jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236538200_0246_1_lg.jpg
  74. 2009.03.08, 19:48 - merkozes #1295
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236538076_0421_1_lg.jpg
  75. 2009.03.08, 19:28 - merkozes #1326
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236536905_c68a_1.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Sweden-v-Hungary-Programme-Friendley-12-9-1943_W0QQitemZ360136793544QQcmdZViewItemQQptZUK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET
  76. 2009.03.08, 19:27 - merkozes #1557
    pogramfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517650098_franciaorszag_magyarorszag_1982_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/France-v-Hungary-1982_W0QQitemZ310126927265QQ
  77. 2009.03.08, 19:25 - merkozes #614
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236536687_4c9f_1_sbl.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Orig-PRG-31-05-2005-FRANCE-HUNGARY
  78. 2009.03.08, 19:14 - merkozes #1595
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515948043_1970_magyarorszag_ausztria_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/labdarugas_valogatott_musorfuzet_magyar_osztrak_160480524.html
  79. 2009.03.08, 19:11 - merkozes #1039
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236535846_7d75_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Programme-Holland-v-Hungary-1994_W0QQitemZ370168153581QQcmdZViewItem
  80. 2009.03.08, 19:09 - merkozes #1364
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236535731_706f_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Programme-Holland-v-Hungary-1987_W0QQitemZ370168153075QQcmdZViewItem
  81. 2009.03.08, 19:07 - merkozes #1487
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515935808_1961_magyarorszag_hollandia_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/HUNGARY-v-Holland-61-2-World-Cup-Qualifier
  82. 2009.03.08, 19:05 - merkozes #1589
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236535530_69hunir.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Very-rare-football-programme-Hungary-Ireland-1969
  83. 2009.03.08, 19:02 - merkozes #1033
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515864896_1988_magyarorszag_eszakirorszag_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/HUNGARY-v-NORTHERN-IRELAND-WORLD-CUP-1988
  84. 2009.03.08, 19:00 - merkozes #1654
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236535215_74wlaeshun.jpg

    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Wales-v-Hungary-EC-30th-October-1974_W0QQitemZ390035193923QQcmdZViewItemQQptZUK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET?hash=item390035193923&_trksid=p3286.c0.m14&_trkparms=72%3A1684|66%3A2|65%3A12|39%3A1|240%3A1318
  85. 2009.03.08, 18:58 - merkozes #1619
    programfüzet:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626539873_magyarorszag_anglia_1981_programfuzet.jpg
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626539962_magyarorszag_anglia_1981_programfuzet_2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/07/1626539925_magyarorszag_anglia_1981_programfuzet_hatoldala.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/1981-HUNGARY-V-ENGLAND-WORLD-CUP-QUALIFIER-RARE_W0QQitemZ120385157107
  86. 2009.03.08, 18:57 - merkozes #1010
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236535014_74maltahun.jpg
    további 3 oldal a 16-ból:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/10/1570384813_malta_magyarorszag_programfuzet_2.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/10/1570384848_malta_magyarorszag_programfuzet_3.jpg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2019/10/1570384860_malta_magyarorszag_programfuzet_4.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/71-2-Malta-v-Hungary-WC_W0QQitemZ200315952843QQcmdZViewItemQQptZUK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET
  87. 2009.03.08, 18:54 - merkozes #937
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/03/1236534848_702c_1.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/HUNGARY-v-ENGLAND-1999
  88. 2009.03.07, 17:58 - stadion #190
    Csabinho!
    Honnan van a 98x65-ös pályaméret infó? Korábban tőled kaptuk a mostai méretet.
  89. 2009.03.07, 16:44 - merkozes #1717
    Garami József: Sajnos nagyon korán kaptuk a gólt, és ez megfogta a csapatot. A félidő közepére stabilizálódott a mieink játéka, ekkor fölénybe kerültünk. Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlíteni, sajnos újabb gólt nem tudtunk lőni. A szünetben le kellett cserélnem Tökölit, majd nem sokkal később Gerát, és ezt már a második félidőben megsínylette a támadójátékunk. A fordulás után a Köbenhavn már veszélyesebben játszott, de újabb gól már nem született. Úgy érzem, hogy igazán kemény, hajtós mérkőzést játszott a két csapat, a visszavágó sem lesz könnyű.

    Hans Backe: Nagyon jól kezdtünk, egy ilyen korai gól mindig meghatározza a játék további képét. A gól után úgy játszottunk, ahogy azt elvártam, aztán a hajrára felpörgött a Ferencváros és kiegyenlített. A második félidőben mi irányítottunk, helyzetekig is eljutottunk, de kimaradtak a lehetőségek, hiszen Szűcs nagyszerűen védett. Rajta kívül több ferencvárosi játékos teljesítménye tetszett: elsősorban a...
  90. 2009.03.07, 16:09 - merkozes #1716
    Az UEFA döntése értelmében ezt a meccset zárt kapuk mögött kell megrendezni. A máltaiak azonban engedélyt kértek és kaptak arra, hogy szurkolóik elkísérjék őket a találkozóra. A stadionba pár perccel ezelőtt két autóbusszal összesen 110 drukker érkezett.

    forrás:
    http://www.ftc.hu/index.php?action=results&match_id=402&comments=1#
  91. 2009.03.07, 16:06 - merkozes #1716
    2003-08-26
    Csapatunknak az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött kell fogadnia csütörtökön 20.15-kor a máltai Birkirkarát.
    Az UEFA eljuttatta a Ferencvároshoz a zártkapus rendezéssel kapcsolatos rendkívül szigorú előírásokat.
    Ferencvárosi szurkolók nem tartózkodhatnak a stadionban, a klubot a játékosokkal együtt legfeljebb 75 személy képviselheti a mérkőzésen.
    Rajtuk kívül a találkozóról tudósító újságírók lehetnek jelen a meccsen, de kizárólag azok, akik rendelkeznek nemzetközi újságíró igazolványukkal és számukra az UEFA engedélyezte a belépést a stadionba.
    Ezenkívül a biztonsági szolgálat és a rendőrség munkatársai, akiket szintén ellenőriz az UEFA, illetve a meccs zavartalan lebonyolításához szükséges személyek (pl: világítás-, eredményjelző kezelője, stb.), de az ő névsorukat is egyeztetni kell az UEFA-val.
    Amennyiben a meccs UEFA-ellenőre azt állapítja meg, hogy akár csak egy illetéktelen személy is bejutott a mérkőzé...
  92. 2009.03.07, 16:06 - merkozes #1716
    2002-12-18
    Következő hazai nemzetközi mérkőzésünket zárt kapuk mögött kell lejátszanunk, határozott szerdán az UEFA.
    A testület váratlan döntését, indoklásuk szerint a VfB Stuttgart elleni Üllői mérkőzésen tapasztaltak miatt hozta meg.

    forrás:
    http://www.ftc.hu/index.php?action=main&nid=3208&sact=news
  93. 2009.03.07, 15:47 - merkozes #1716
    Garami József: Az első mérkőzésen eldőlt a továbbjutás, de ez kevéssé magyarázza a mai gyengébb játékot. A mérkőzésnek nem volt tétje ugyan, mégis abban bíztam, hogy jó játékkal, magabiztos győzelmet arathatunk, ami lendületet ad a továbbiakban a csapatnak. E helyett nyögvenyelős győzelem lett a dologból, ami elsősorban az első félidőben kihagyott helyzeteknek lett az eredménye. Ha Lipcsei berúgja a 11-est, és Jovics a négy ziccerből legalább egyet értékesít, akkor ma is gólokkal nyerhettünk volna. A futball furcsaságát mutatta meg ez a két meccs, hiszen Máltán minden bejött nekünk, míg most szinte semmi. Mostantól természetesen már csak az Újpest elleni hétfői rangadóra koncentrálunk, amivel kapcsolatosan komolyan aggaszt Dragan Vukmir állapota. A védőnek zsibbad a jobb lába, ami nem jó jel. Remélem, hogy csak egy ideget rúgtak meg, és nem törésről, vagy repedésről van szó, mert akkor katasztrofális helyzetbe kerülhetünk, hiszen Vukmír már a negyedik belső védő lenne, ak...
  94. 2009.03.07, 15:13 - stadion #9
    csak emlékeztetőül... tervek itt is voltak:
    2007-07-02
    Elkészültek az MTK tervei az új stadionról, már „csak” a stadion és a terület tulajdonosával, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) kell megegyezni. A KVI augusztusban pályázatot ír ki a területre, amin az MTK is elindul, és ha megnyerik a tendert kezdődhet az építkezés - adta hírül a Független Hírügynökség.
    A mostani, eredetileg 12700 néző befogadására alkalmas Hidegkuti-stadion helyén egy kisebb- 6-8000 férőhelyes-, de korszerűbb létesítményt építenének. A tervek szerint fedett lelátójú, multifunkcionális pálya épülne, ami különböző események befogadására –például: koncertek megrendezésére- is alkalmas lenne.

    Nagy valószínűséggel az MTK Hungária megnyeri a pályázatot, viszont új helyzet lenne, ha nem ők adnák be a legjobb ajánlatot. Az KVI és az MTK között vitát kelt, hogy az állam elismeri-e a későbbi vételárban, hogy az MTK több százmilliót költött az 1912-ben épült stadionra. A korábbi tulajdonos, Várszegi Gábo...
  95. csak emlékeztetőül... tervek itt is voltak:
    2007-07-02
    Elkészültek az MTK tervei az új stadionról, már „csak” a stadion és a terület tulajdonosával, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI) kell megegyezni. A KVI augusztusban pályázatot ír ki a területre, amin az MTK is elindul, és ha megnyerik a tendert kezdődhet az építkezés - adta hírül a Független Hírügynökség.
    A mostani, eredetileg 12700 néző befogadására alkalmas Hidegkuti-stadion helyén egy kisebb- 6-8000 férőhelyes-, de korszerűbb létesítményt építenének. A tervek szerint fedett lelátójú, multifunkcionális pálya épülne, ami különböző események befogadására –például: koncertek megrendezésére- is alkalmas lenne.

    Nagy valószínűséggel az MTK Hungária megnyeri a pályázatot, viszont új helyzet lenne, ha nem ők adnák be a legjobb ajánlatot. Az KVI és az MTK között vitát kelt, hogy az állam elismeri-e a későbbi vételárban, hogy az MTK több százmilliót költött az 1912-ben épült stadionra. A korábbi tulajdonos, Várszegi Gábo...
  96. 2009.03.06, 16:12 - stadion #36
    Az önkormányzat három évvel ezelőtt örökölte meg az államtól a létesítmény-komplexumot, amelyhez jégpálya, kézilabdacsarnok és a futballstadion is tartozott, természetesen az ezekhez tartozó kiszolgáló létesítményekkel együtt...
    Andics József elmondta: a városvezetés pénzt kér a stadionhasználatért, amit úgy kapott meg a magyar államtól, hogy 15 évig köteles rendeltetésszerűen használni. A szakember elmondása szerint 2006-ban - amikor még szocialista többség volt az önkormányzatban - hosszú távú bérleti szerződést kötöttek, amelyben havi 1000 forintos használati díj volt lefektetve. "Ezt most semmibe veszik, és azt akarják, hogy havi 1 millió forintot fizessünk" - tette hozzá az elöljáró.

    Eddig nem tudott jogi lépést tenni a klub, mert egy önkormányzati határozat kimondja, hogy a magánkézben lévő egyesületnek - így a DFC-nek is - fizetnie kell. "Most, hogy megszűnt a labdarúgás, tudunk jogi lépéseket tenni" - fogalmazott Andics József. "Egy magánvállalkozást még egy önkormán...
  97. 2009.03.06, 16:03 - csapat #34
    A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága ma kizárta a mostani szezonból az NB II-től visszalépett Dunaújváros csapatát.
    Az MLSZ honlapja szerint a döntés 15 nap múlva emelkedik jogerőre. Ezt követően - a döntés alapján - az együttes valamennyi őszi eredménye érvényben marad, tavasszal minden egyes fordulóban a kisorsolt ellenfele szabadnapos lesz, s automatikusan megkapja a mérkőzés három pontját, 3-0-s gólkülönbséggel.
    A határozat egyben azt vonja maga után, hogy az egyesület a 2009/2010-es bajnoki szezonban csak két osztállyal lejjebb, azaz a megye I-ben szerepelhet, korosztályos csapataival együtt.

    forrás:
    MTI
  98. 2009.03.05, 19:53 - csapat #38
    2009.január 1.
    Mai naptól honlapunk a következő címen található meg:
    soroksarsport.eoldal.hu
    forrás:
    soroksarsport.hu
  99. 2009.03.05, 19:04 - merkozes #1027
    Egervári Sándor: Mindent megpróbáltunk neves ellenfelünk ellen, de ezen a napon a bírók sem voltak velünk. Öt perccel a meccs után úgy gondolom, két tizenegyest nem adtak meg nekünk. A helytállásért dicséret illeti a csapatot.

    forrás:
    http://www.dunaujvaros.com/tallozo/sport/000915_do_foci.htm
  100. 2009.03.05, 15:03 - csapat #1616
    piros-fekete narancs-fehér
    Ez mind a csapat színe?