magyarfutball.hu

  1. 2024.12.10, 22:51 - El Maestro Nestor
    NESTOR EL MAESTRO A DVSC ÚJ VEZETŐEDZŐJE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/12/1733867504_nestor_el_maestro_labdarugo_edzo_debrecen_2024.jpeg
    A DVSC hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy mostantól Nestor El Maestro irányítja a csapat szakmai munkáját.

    Makray Balázs bemutatta az új vezetőedzőt. Cégvezetőnk elsőként elmondta, a csapat nem úgy teljesített az elmúlt időben, ahogy elvárható lett volna, és úgy gondolták, ebben a helyzetben radikális változást kell hozni a klub életébe. – Ezek a játékosok nem felejtettek el futballozni, de különböző okoknál fogva az elmúlt időszakban nem jöttek az eredmények. Egy ilyen sikertelen időszak után úgy gondolom, hogy valami újat kell hozni a csapat életébe, ennek érdekében kezdtünk új edző után nézni. Olyan karaktert kerestünk, aki szakmailag és mentálisan is ki tudja hozni a gárdát a jelenlegi helyzetből. Nestor El Maestro eredményei elég meggyőzőek voltak korábban, ráadásul erős karakter, aki kézben tartja a...
  2. Fedett lelátó épül a pallagi futballakadémián

    A DVSC LA Létesítményfenntartó Nonprot Kft. közbeszerzési eljárásban keresi a kivitelezőt fedett lelátó építésére derül ki a Közbeszerzési Értesítő legújabb, december 6-i számából.

    A 200 fősre tervezett lelátó az 1-es számú labdarúgópálya mellé létesül. A lelátón belül az ülőhelyeket két sorban alakítják ki, így a lelátó alaprajzi befoglaló mérete 2,11 m x 60,92 m. A fedett lelátó három oldalról teljesen nyitott, hátsó homlokzatán áttört jellegű lemezzel borított.

    A lelátóval együtt kiépül annak megközelíthetősége is. Az új beközlekedő járda csúszásmentesen térkövezett kialakítással készül, minimális szélessége 1,50 m szegélykővel együtt. Új személybejáró kaput is kialakítanak - derül ki az eljárást megindító felhívásból.

    Ajánlattételi vagy részvételi határidő: 2024. december 19.
    2024.12.06
    https://www.civishir.hu/hir/fedett-lelato-epul-a-pallagi-futballakademian
  3. Frissült a lista a 222-es sorszámú 1970-ből származó jeggyel.
  4. 2024.12.10, 21:19 - Keïta Naby
    BL-GYŐZTES, KORÁBBI LIVERPOOL-JÁTÉKOSSAL ERŐSÍTETTÜNK
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/12/1733861989_naby_keita_labdarugo_ferencvaros_2024.png
    Naby Keita a Werder Brementől érkezett kölcsönbe a Ferencvároshoz.

    Fantasztikus igazolás! 35-szörös magyar bajnok és 24-szeres Magyar Kupa-győztes férfi labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását az 58-szoros guineai válogatott középpályás, a Liverpoollal korábban bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Naby Keita. A kiváló középpályás egy évre kölcsönben érkezik az Üllői útra vételi opcióval.

    Bemutatás

    Naby Laye Keita 1995. február 10-én született Guineában. Kilencéves korában kezdett futballozni szülővárosa csapatában, majd 2012-ben Franciaországba, az FC Istres utánpótláscsapatához került. Egy évvel később bemutatkozott a felnőttek között a francia másodosztályban. Belső középpályásként 23 mérkőzésen 11 gólt szerzett, kiemelkedett a csapatból, amely viszont a szezon végén kiesett a harmadosztályba.

    Keita ...
  5. 2024.12.10, 21:08 - Újpest FC - Kecskeméti TE 2024
    Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága helyben hagyta a Szövetség elsőfokú ítéletét, melynek értelmében a soron következő, azaz a Kecskeméti TE elleni hazai mérkőzésünk zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.
    https://www.facebook.com/ujpestfootballclub/posts/pfbid032mhBL1kNfYCfeFPmcTimWKtKkfVEfLXdJNXy69bAXBveURCvLdGzK5zEUDhSdoQ5l
  6. Az első fèlidő mèg úgy ahogy elment.Mikor jöttek a formán kivüli cserèk onnantól vège lett. Csak azért izgultunk nehogy kapjunk egyet.
    Nagyobb a gond, mint gondoltuk, mostmár akkor se tudunk jól játszani a bajnokságban, ha szeretnénk, hát még ha nem.
    Értékelhetetlen volt. a sokak által nyilatkozott csapategységre jellemző, hogy Abu a nyolcvanadik perc környékén bebaszta a kesztyűjét a pályára, amikor leültették a padra. Ramírez hozta ki.
    Aztán eltelt öt perc, és Saldanha fogta magát ledobta a takarót, és besétált az öltözőbe.
    Tudom, tudom, végre nyertünk egy meccset a mennyeiben, de úgy látom egy nagy válság felé rohanunk.
    Az Elnök Úr fészbúk bejegyzésére pedig inkább nem mondok semmit.
    Mondjuk Abunak mi baja ilyen esetben? Rongyosra volt játszatva mostanában itt is + válogatott. Muszáj néha pihennie. Saldanhát megértem, mert előbb jutott lehetőséghez Pesic, és azért már mutatott annyit, hogy több percet érdemelne. Úgy látom ink...
  7. A 90. percben a hazaiak vezetőedzője, Erős Gábor is lapot kapott.
  8. A 81. percben a hazaiak vezetőedzője, Laczkó Zsolt is lapot kapott.
  9. 2024.12.06, 16:37 - Budapest, Építő Fások
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/12/1733499467_fasok_sc_logo_cimer_jelveny.jpeg
    https://www.vatera.hu/f-s-c-sport-jelveny-3426611594.html
  10. 2024.12.06, 16:35 - Budapest, III. kerületi TVE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/12/1733499308_3ker_tve_jelveny.jpeg
    https://www.vatera.hu/torna-egylet-iii-ker-sport-jelveny-3426611654.html
  11. 2024.12.05, 15:16 - Ferencvárosi TC - Malmö FF 2024
    Szép volt fiúk,ez egy igazán szép végeredmény,de időnként félelmetesen beszorultunk.Azt nem is értettem,miért húzzuk ennyire magunkra őket?De valószínűleg ez volt a taktika,hogy az üresen hagyott területekbe a gyors embereinkkel hamar bejuttassuk a labdát,mindenesetre ez összességébe bejött,de azért voltak meleg pillanatok.Jó volt nézni,hogy szép lassan belátták a Svéd bajnokok,hogy nincs esély ellenünk,a nagy magabiztosság szép lassan, alább hagyott.
    Csodálatos Ferencváros!
    Én nem vagyok Pascal elsőszámú rajongója, de az, hogy kétszer egymás után nemzetközi főtáblán 4-et lőttünk az ellenfelünknek, alaposan megsüvegelendő teljesítmény.

    Köszönöm!
    No, hát ez gyönyörű volt. Felidőben még aggódtam ugyan, de aztán jött Kady, és mindenkit megnyugtatott. Szép volt fiúk!
    Nem tudom volt-e már, de MAGYAR JÁTÉKOS, MAGYAR CSAPATBAN vezeti egy nemzetközi kupa góllövőlistáját 5 forduló után!... Na, ez tényleg ELKÉPESZTŐ! :)
    E...
  12. Új taktikánk, hogy pihengetünk egy félidőt, na az nem műkszik, legközelebb rúgjunk előbb lendületből 3-at, és utána pihengessünk!

    Jó az X, megnyerhettük volna - de a bukta is közel volt, ha a végefelé Maiga nem ér vissza......
    Sokadik edzőnknél a sokadik meccs amikor belealszunk, meg elhisszük hogy a kevesebb is elég. Most megint kis híja volt hogy megégtünk, ezzel valamit kezdeni kell.
    A "miért azok kezdtek, akik" kezdetű kérdést megfogalmazók azért ne felejtsék el, hogy a mától december 8-ig terjedő 14 nap alatt 5 meccset kell lejátszanunk. Pascal szerintem emiatt és nem jószántából próbál rotálni. Ez ma így sikerült.
    A meccsből annyit szűrtem le, hogy a cserepadunk rövidnek tűnik két-három sorozathoz (legalábbis a jelenlegi forma alapján), illetve vannak gondjaink a motivációval nb1-es meccseken, mintha nem mindig érné el az ingerküszöböt sok játékosnál (na persze a Malmö meccs előtt 4 nappal talán érthető is).
    [quot...
  13. Ezt mi szúrtuk el, kétség nem fér hozzá. A helyzetek megvoltak, mindet kihagytuk. Fánié volt a legborzasztóbb… Lehet, ezen múlott az őszi első hely.
    Varga kap egy ütést fejelés közben a felugró védőtől: Semmi, mehet tovább.
    Figyó pofon Abunak, szintén mehet tovább

    Pesic ugyanezért sárga lap.
    Az első félidőben,rohadtul visszanézném azt a jelenetet,amikor egy szöglet után Barnit eltakarították. Berke , fújt egy nagyot,ment rendet tenni belül,figyelmeztetett mindenkit.De én úgy éreztem,hogy az már a szöglet elrúgása után történt.Ha már játékban volt a labda,akkor mindenki mehet a picsába,Berkéstől varostól.
    Minden nemzetközi meccs után ezt olvasom, hogy megbocsajthato...ha nem is tőled, akkor mástól. Nem, nem bocsajthato meg ennyiszer, ilyen kerettel. Ez a keret kettos terhelesre lett osszerakva. Persze most mindenki bizik, hogy majd a teli felkeszules alatt Pascal megtalalja a megoldást...ahogy a valogatott szünetek alatt is ezt ...
  14. Ez az új vendégszektor kinek az ötlete volt? rohadt szarul néznek ki a felszedett székek, emellett szerintem pontosan ugyanannyian férnek el, mint azelőtt. Ráadásul a jobb látószögű B teraszból vettek el a C javára
    Maga vendégszektor jó ötlet volt. Én azt nem értem , hogy ha eleve fel van szedve a szék a puffer zónában, és le van takarva a MOL felirattal, akkor a biztonságiak minek tolják a B teraszon beljebb a tömeget?

    Minek van akkor a biztonsági zóna? Mi értelme volt akkor felszedni a székeket?
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018155
  15. Újpest FC - Drukkerkocsma:
    Aki nézte a Fagyi kupameccsét csütörtökön az komolyan gondolta hogy megverjük őket ??? Ha kitámadunk agyonkontráznak minket 0:3vagy 0:4. Ezt Grzelak is pontosan látta. Most legalább van egy jó kapusunk és egy jó védelmünk ez már nagy előrelépés. Brodics legalább helyzetbe került kétszer közel járt a gólhoz.Dénest miért játszatja az rejtély. Tajti és Ljujics ennyit tud ez az igazság. Igazolni kell két csatárt egy olyat aki a szélen tud játszani plusz egy védekező középpályást. Onovo sajnos a sérülése óta nem a régi kár érte. Kouburi egyébként egész jó volt legalábbis védekezésben.
    Tény: Egyenlőre gyengébbek vagyunk a taknyoknál, ami ekkora játékosérték különbségnél nem is csoda. Jó, hogy nem ragozhatják tovább az ezer éve mindig megverjük az Újpestet, ami már a csapból is folyt. Nem értem a majdnem telt ház jelentést a jegyértékesítésen, láthatóan nem volt az. Azt még értem, hogy nem akar odaülni a taknyok mellé sok ember, meg nincs is...
  16. Amit ez első gólig műveltünk az botrányos, amit utána, az még inkább...

    nb2-es színvonal ilyen játékosokkal...
    Van egy objektív és egy szubjektív megoldásom a helyzetre:
    O: Mindenki ikszelt, kit érdekel hogy mi is, vezetjük a bajnokságot kevesebb meccsel, csak az eredmény számít, a focit gólra játsszák. Minden fasza, csak így tovább
    vs.
    SZ: rettenetes játék, meccsek óta izgulni kell az összes hulladék csapat ellen, Felcsút és Paks bár itthon erősek, de mit érnek Európában? Nekünk nem ez kéne hogy a szint legyen. És egyáltalán: miért nem tudunk már végre valamit kezdeni a védekezős csapatokkal? Tudjuk jól, hogy a Fradi-pályán mindenki bekkel, fel kéne már ezt oldani. Jansen nagyon szedje össze magát, mert a végén még ő sem fog megélni itt túl sok időt.
    Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de előre lehetett tudni (Kubatov-Kósa), hogy a Fradi "segíteni" fog.
    Előtte heteken át mindenki földig gyepálta a Lokit, volt aki javasolta:jobban jár...
  17. Minden jegy elkelt, így telt ház előtt rendezik meg november 19-én a Magyarország-Németország összecsapást a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik csoportjában. A Puskás Arénában sorra kerülő találkozóra csütörtök késő délután már nem lehetett több jegyet vásárolni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

    Az év elején és a nyár második felében közel 40 ezer szurkoló élt a magyar válogatott hazai mérkőzéseire meghirdetett bérletvásárlási lehetőséggel, a megmaradt jegyeket közvetlenül a Nemzetek Ligája-találkozók előtti időszakban lehetett megvásárolni.
    2024.10.31
    https://www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/nemzetek-ligaja-minden-jegy-elkelt-a-nemetek-ellen-ismet-telt-haz-elott-jatszik-a-magyar-valogatott#google_vignette
  18. A 44. percben a vendégek vezetőedzője, Erős Gábor is lapot kapott.
  19. A 90+4. percben a hazaiak vezetőedzője, Révész Attila, a 90+7. percben Laczkó Zsolt, a vendégek vezetőedzője kapott lapot.
  20. 2024.11.29, 13:33 - Vasas FC - Szeged-Csanád GA 2024
    A 90+4. percben a vendégek vezetőedzője, Simon Ádám is lapot kapott.
  21. Energiatakarékos győzelem.De ez kissé játék a tűzzel. Ha igy nyerünk bajnokságot kit fog ez zavarni?
    A játék olyan volt amilyen, de nyertünk! Ebben az összeállításíban nem gyakran fogunk játszani! Nem tudni, hogy mit is akarunk játszani!
    Az továbbra is rejtélyes, hogy miként értette Pascal azt, hogy domináns támadó-futball
    Három ziccerük volt a végén. Ha nem ilyen balfaszok, most döntetlen van. Tényleg túlzó elvárás, hogy kézben tartsuk a meccset, és ne zuhanjuk össze egy szar kieső ellen hazai pályán?
    Összezuhantunk= volt 5-6 jó percük emberelőnyben.

    A HA olyankor nem számít, HA a Traoré-Saldanha páros nem bénázza el a ziccerét?
    Gartenmann sallangmentesen, Kady tanárian, Dénes haláli nyugalommal..nem ment ma sem, de a győzelem megvan. A végén meg a hátvédsorba betettük a két kapufát is.
    összességében ez egy sima meccs volt, mégha az elején álmosan is kezdtünk, és akkor meg pláne, ...
  22. Győr hozta a legjobbját, mi meg sajnos a legrosszabbunkat. NAgyon gyenge első félidő után a második már nézhetőbb volt. Nem egy közönségszórakoztató meccs volt.
    az a legrosszabb, amikor az ellenfél 1-szer lő kapura, egy szerencsétlen megpattanót, abból találnak egy gólt és egyébként olyan 100 perc alatt 10-szer érnek a labdába a 16-osunkon belül - magyarul egy teljesen homály, 12 emberrel védekező, focit TV-n sem látó fost csak egyszer sikerült feltörni, mert kihagytuk azt, amit a 14 éve halott nagyanyám is berúg... van ilyen...
    Rommens indokolatlanul sokat kap. De egy meccsen sem lattam tole hogy Abut tudna helyettesiteni. A Maiga/Rommens kozeppalya fajdalmasan fapados elorefele, nulla kreativitassal eddig.
    Szerintem Pascal azt hitte,jönni fognak,ezért volt ez a páros.A szünetben aztán váltottak.
    Siman benne van. Borzaszto volt latni viszont hogy elkepzelesunk nem volt hogyan keruljunk helyzetbe a elso felidoben. T...
  23. Sikerült azonosítani a 72-es sorszámú jegyet ez alapján:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1732566900_nepstadion_ticket_jegy_72.jpg
    forrás:
    https://www.vatera.hu/72-es-sz-nepstadion-katona-es-tanulojegy-1956-3424740986.html
  24. 2024.11.25, 14:45 - Bumba Claudiu
    ...
    Pár éve téma volt, hogy magyar válogatott lehetsz, a magyar állampolgárságod megszerzése is felmerült, állítólag Marco Rossival is beszéltél erről. Azóta történt ez ügyben valami? - A magyar állampolgárságot azóta megszereztem. De nem tudom bővebben kommentálni ezt a dolgot. Magyarul már beszélek kicsit.
    https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-ronaldo-nincs-nalunk-de-igy-is-erosek-vagyunk-az-eto-roman-jolly-jokere-a-fradirol-es-a-sullyedo-vidirol
  25. Hamarosan elkészül a szérűskerti műfüves pálya felújítása

    Hét éve húzódik a szérűskerti műfüves pálya felújítása, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség és az önkormányzat is támogatott. A Vác VLSE nyáron jelezte, hogy az építkezés a téli időszakra végre lezárulhat, azonban a kivitelező közben váratlanul kihátrált a projektből. Ennek ellenére mégis a megígért időben végezhetnek: jelenleg már a fényvetők cseréjét, a kispadok telepítését, valamint a hálók elhelyezését tervezik, amihez felajánlásokat is szívesen fogadnak.
    2024.11.21
    https://www.vac.hu/hamarosan-vegre-befejezik-a-szeruskerti-mufuves-palyat-videoval/
  26. 2024.11.22, 22:12 - BVSC-Zugló - Soroksár SC 2024
    Továbbra sem tudja birtokba venni a Szőnyi úti pályáját a BVSC, így eldőlt, hogy a december elsejei, Soroksár elleni "hazai" találkozót ismét Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban játssza a zuglói együttes - közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága.

    Az NB II-es csapat még augusztus elején jelentette be, hogy a stadion felújítása - a gyepszőnyeg cseréje és a villanyvilágítás korszerűsítése - miatt a csapat a hazai mérkőzéseit ideiglenesen a III. Kerületi TVE pályáján fogja lejátszani. Ekkor még azt írták, hogy várhatóan október végéig fog fennállni ez az állapot, ám azóta sem sikerült birtokba venniük még a hazai pályájukat.

    A BVSC-nek a Grosics Stadion sem lesz ismeretlen, hiszen a Budafok elleni október végi bajnokijukat már nem Óbudán, hanem Tatabányán játszották. Csábi József csapata ebben a szezonban még nem játszott a Szőnyi úton, hiszen vagy felcserélték a pályaválasztói jogokat, vagy Óbudán és Tatabányán voltak kénytelen fogadni az ellenfeleket.[/quot...
  27. A törökökkel játszunk a Nemzetek Ligája rájátszásában

    Márciusban az A ligában maradásért játszik az A-válogatott, a pénteki nyoni sorsoláson eldőlt, hogy a török válogatott lesz a mieink ellenfele. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a két csapat hasonló esélyekkel kezdi a párharcot.

    A magyar válogatott a világ élvonalába tartozó német és holland válogatott mögött, illetve a bosnyákokat megelőzve a harmadik helyen végzett Nemzetek Ligája-csoportjában, ami azt jelenti, hogy Marco Rossi csapata a B liga egyik másodikjával mérkőzik az A ligában maradásért.

    A rájátszás párosításait pénteken sorsolták ki Nyonban, a magyar válogatott a B liga másodikjai közül a törököket kapta ellenfélként. A párharc első mérkőzését idegenben játsszuk le március 20-án, a visszavágót pedig a Puskás Arénában rendezik március 23-án.
    https://www.mlsz.hu/hir/a-torokokkel-jatszunk-a-nemzetek-ligaja-rajatszasaban
  28. Kedves Szurkolóink, Tisztelt Vállalkozók!
    Mint azt sokan tudják, egyesületünk labdarúgó csapata a “hazai” mérkőzéseit immáron évek óta Vasváron játsza. Ebben pedig a Vasvár VSE részéről minden segítséget megkapunk, kiváló körülmények várnak minket hétről hétre.
    Azonban szeretnénk az oszkói, és környékbeli szurkolóink számára még közelebb hozni hazai mérkőzéseinket, és újra saját, hazai pályánkon játszani, szeretnénk visszatérni a pácsonyi futballpályára, ahol sok éven keresztül játszott csapatunk.
    A terület megvásárlása azonban 4 millió forintba kerül, mely jelenleg magántulajdonban van. Ezért szeretnénk kérni, hogy azon vállalkozók, szurkolóink akiknek módjában áll támogassák egyesületünket, hogy meg tudjuk vásárolni a futballpályát. A cél támogatására lehetőség van a lent megadott bankszámlaszámon tetszőleges összeg utalásával.
    A beérkező támogatásokat legkésőbb november 30-ig tudjuk fogadni, ugyanis december első hetéig kaptunk határidőt a megvételre. Természetesen a beér...
  29. A december 1-i Derbitől a C-szektor ismét a hazai drukkereké, így minden eddiginél nagyobb hangorkán lehet a stadionban ősi riválisunk ellen.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1732198022_szusza_ferenc_stadion_vendegszektor_atalakitas_2024.jpeg
    A Tábor korábbi helyén, a Mildenberger utca felőli kapu mögötti lelátó nagyobb részét is újpesti szurkolók foglalhatják el a Derbitől kezdve. Az átalakításoknak köszönhetően a vendégszektor kisebb lett, így a lila-fehér fanatikusok akár 1417 db jegyet is válthatnak a C-szektorba.

    Természetesen gondoltunk a biztonságra is, így az alábbi módosítások kerültek megvalósításra:

    - A hazai és vendégszektorok közötti elválasztás megfelelő méretű pufferszektorok kialakításával történt meg a lelátón. A pufferszektorok fizikai elválasztása megfelelő magasságú (2 méteres) vaskerítésekkel és a vendégszektor elválasztó kerítésein polikarbonát fallal került megerősítésre, amely az átmászás lehetőségét igen meg...
  30. 2024.11.21, 12:46 - Ferencvárosi TC - OGC Nice 2024
    Többet vártam a franciáktól, de ehhez a mi jó játékunk is kellett. Hiányérzetem a helyzetkihasználáson volt ma is, mert ez a meccs 2-3 góllal is nyerhető lett volna. Kijevet és a Malmőt ütni kell, aztán még pár pontot össze kell kukázni, és sima továbbjutás lesz, ha ilyen ütemben fejlődünk.
    Szép volt fiúk!
    Erőnlétben most először éreztem azt, hogy brutál ott vagyunk. Nem fogytunk el a végére sem.
    röviden, ma megfojtottunk egy topligás csapatot, minden tekintetben jobbak voltunk, és egy pillanatra sem izgultam, hogy nyerünk-e, mert ma ennyivel jobbak voltunk
    Nyugtassatok meg, ez a görög játékelvezető vetekszik a hazai felhozatallal. Meg kell néznem felvételről a meccset, sok szép dolgot láttam a csapattól, de ez a görög rigó undorítóan fújt ellenünk.
    A meccs vègefelè az egèszpàlyàs letàmadàsunk zseniàlis hùzàs volt. Èrezhetöen sokkolta a fransziàkat :). Nem gyakori tapasztalat, amikor egy topligàs csapat ellen a mag...
  31. 2024.11.18, 20:40 - Hollandia - Magyarország 2024
    A hazaiak szövetségi kapitánya, Ronald Koeman a múlt héten 25 fős keretet hirdetett ki a két NL-mérkőzésre, ám mivel a találkozókra csak 23 játékos regisztrálható, így szombat délelőtt kiderült, hogy a szakember melyik két labdarúgót hagyja ki a magyarok elleni mérkőzésről.

    Koeman úgy döntött, hogy a Manchester United támadója, Joshua Zirkzee és Kerkez Milos klubtársa, a Bournemouth-ban játszó Justin Kluivert fogja a lelátóról nézni az esti mérkőzést
    https://www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/valtozasok-a-holland-keretben-ket-premier-league-csatar-lett-koeman-dontesenek-aldozata
  32. Nem volt jó mérkőzés, de megvan a 3 pont. A KTE olyan lehetőségei voltak, amit egy jobb csapat kihasznált volna. Szerencsére Lukács és Pálinkás is nb2 focista, de egy jobb támadó ezek a helyzeteket minimum kapura lövi ..
    A Kijev elleni győzelem után, ma megvertük a Kte-t, kb.70-30 labdabirtoklással. Lőtt Varga egy kapufát, amit a kapus bravúrral tolta a lécre. Nem kaptunk meg egy 11-est, kiállította Kady-t aki ellen 2x szabálytalankodtak. 10 emberrel tudtunk úgy nyerni, hogy a 92. percben rúgtak először kapura. Nem könnyű a bunker ellen játszani. Azért soha rosszabb hetünk ne legyen. Hajrá Fradi!
    Hiába nem fújt be ide is meg oda is egy tizit, mert nekünk nem fújta be először. Akkor ugyanis a kecskemét tizis helyzete meg sem történt volna. Tehát alapvetően minket sújtott ezzel a felfoghatatlan ítélettel. A Kady piros a második. Ha visszagondolok az elmúlt meccsekre, nincsenek kérdéseim azzal kapcsolatban, hogy "kereterősség kiegyenlítő" bíráskodás ...
  33. A férfi A-válogatott összetartására sérülten érkező Bolla Bendegúz jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a keddi Németország elleni szereplését, így vasárnap este elhagyta a válogatott edzőtáborát.
    https://x.com/MLSZhivatalos/status/1858189327152410967
  34. 2024.11.17, 20:46 - Hollandia - Magyarország 2024
    ...
    A mieink kezdőcsapata két helyen változott az októberi, hazai mérkőzéshez képest, az eltiltott Fiola Attila és kisebb sérüléssel bajlódó Bolla Bendegúz helyére Balogh Botond és Nego Loic került be az együttesbe.
    ...

    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/magabiztos-holland-siker-amszterdamban-harmadikkent-zarjuk-az-nl-csoportot
  35. Angelo Stiller kikerült a bosnyákok és a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő német labdarúgó-válogatott keretéből. A VfB Stuttgart izomsérüléssel küzdő középhátvédje már el is hagyta a csapat frankfurti edzőtáborát.

    Florian Wirtz, a bajnok Bayer Leverkusen középpályása megbetegedett, kedden és szerdán sem edzett, ezért szombaton Bosznia-Hercegovina ellen szinte biztosan nem játszik, és értelemszerűen egyelőre a magyarok elleni szereplése is kérdéses.
    https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nemet-magyar-megbetegedett-az-ellenfel-egyik-legnagyobb-sztarja-csapattarsa-mar-az-edzotabort-is-elhagyta
  36. 2024.11.11, 21:42 - Ádám Martin
    Görögországból való távozása kapcsán:
    Nagy lehetőség volt ez a görög kaland de sajnos nagyon nem vált be. Képességeihez mérten kihozta a karrierjéből, amit tudott és lehetett, de remélem azt ő maga is tudta legbelül, hogy a Paksban való kiemelkedő szezon után is irreális volt a Championshipről beszélni, ha meg is lettek volna a feltételek oda igazolni. Korea félre ment szerintem nagyon, itthonról lehetett volna Európán belül maradni és egy hasonló görög,török, ciprusi szerződéssel nagyobbat dobbanthatott volna. Jó karakter és azt se lehet róla mondani hogy ne igyekezett volna, a válogatottban is megtette amit tudott, volt pár jó meccse, de őszintén koreai szerződés után már nem volt válogatott szint.

    Tegnapi KTE meccsen láthattuk, hogy NB3 szintű centerek vannak, ott pl nagy segítség lenne, de mindenhol szerintem az NB1 alsóházban benne lenne 5-10gól a tavaszi szezonban.
    Odavitték a gyrosok, 7 meccsen 0 gól. A nyakára hozták Októberben az ex-MU-s Machedát, a...
  37. 2024.11.10, 15:20 - Hollandia - Magyarország 1933
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731248394_hollandia_magyarorszag_1933_nemzeti_sport_cimlap2.jpg
  38. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731248195_hollandia_magyarorszag_1933_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  39. 2024.11.10, 15:13 - Fecskék - Csikók 1934
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731247992_hollandia_magyarorszag_1934_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  40. 2024.11.10, 15:06 - Hollandia - Magyarország 1936
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731247572_hollandia_magyarorszag_1936_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  41. 2024.11.10, 15:00 - Hollandia - Magyarország 1939
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731247205_hollandia_magyarorszag_1939_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  42. 2024.11.10, 14:48 - Hollandia - Magyarország 1961
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731246532_hollandia_magyarorszag_1961_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  43. 2024.11.10, 14:01 - Magyarország - Hollandia 1961
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731243702_magyarorszag_hollandia_1961_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  44. 2024.11.10, 13:53 - Hollandia - Magyarország 1966
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731243189_hollandia_magyarorszag_1966_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  45. 2024.11.10, 13:44 - Magyarország - Hollandia 1967
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731242666_magyarorszag_hollandia_1967_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  46. 2024.11.10, 12:59 - Hollandia - Magyarország 2024
    Kerkez Milos egy visszatérő térdpanasza miatt nem csatlakozik a férfi A-válogatott keretéhez. Helyére a Bolton játékosát, Schön Szabolcsot hívta meg Marco Rossi szövetségi kapitány.
    https://x.com/MLSZhivatalos/status/1855536393658810743
  47. Megkezdődött az Örökösföldi Sportcentrum fejlesztése

    Mint ismert, 2013 novemberében adták át Nyíregyházán az örökösföldi műfüves pályát. A létesítmény – amely mellett két füves pálya is található –, költségeinek hetven százalékát az MLSZ Országos Pályaépítési Programja fedezte TAO-forrásból. A reflektorokkal megépített játékteret kerítés veszi körül, egyik oldalon pedig két, műanyag székekkel felszerelt lelátó készült. Az ünnepélyes átadást az MLSZ részéről a magyar labdarúgás egyik ikonja, Mészöly Kálmán, a Vasas és a válogatott klasszis hátvédje, egykori szövetségi kapitány is megtisztelte.

    Örökösföldi ráncfelvarrás

    Az azóta eltelt években a Bozsik Akadémia csapatai mellett, a Nyíregyháza Spartacus, a „kis Szpari” és a női szakág használta a létesítményt, amely az elkövetkezendő egy évben ráncfelvarráson esik át.

    – Ebben a hónapban elindult az Örökösföldi Sportcentrum fejlesztése – mondta el a Szpari videóanyagában a Nyíregyháza Spartacus FC ügyvezetője, Dankó Ge...
  48. Az előzetes sorsoláshoz képest megváltozott helyszínen, Kozármislenyben kerül megrendezésre vasárnap 17:00-kor a HR-Rent Kozármisleny – BVSC-Zugló Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés.

    A pályaválasztói jog felcserélését a zuglói gárda kérte, mivel a stadionjukban felújítás zajlik, és a tervezett időben nem használható a pálya, így együttesünk természetesen a fair-play szellemében belement a helyszín felcserélésébe, még olyan áron is, hogy ezáltal tavasszal csak 6 alkalommal láthatjuk Mislenyben együttesünket és 9-szer idegenben lépnek majd pályára Kirchnerék.
    http://www.kozarmislenyfc.hu/hazai-palyan-fogadjuk-a-bvsc-t-vasarnap-1700-kor/
  49. Pályaválasztói jogot cserélt csapatunk az Opus Tigáz Tatabánya és az FC Ajka labdarúgó csapataival a Merkantil Bank Liga 13. és 15. fordulójában az ALCUFER Stadion centerpályájának felújítása miatt.

    A 13. fordulóban csapatunk 2024. november 10-én, vasárnap 17 órától a tatabányai Grosics Gyula Stadionban folytatja a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgóbajnokságát.
    https://gyirmotfc.hu/tajekoztatas-3/
  50. 2024.11.08, 15:48 - Rósa Dénes
    Gyerekkoromban Gera Zoli mellett a kedvenc játékosom volt. Amikor pedig a Club nehéz helyzetben volt, akkor megmutatta, mekkora Fradista.
    A szurkolók körében méltatlanul alulértékelt alakja a csapat legnehezebb időszakának. Kifejezetten sajnálom, hogy sokaknak csak a szlamb maradt meg róla.
    Dettó így érzek. 2003 nyarán érkezett Sasuval. Akkor Sasutól vártam sokkal többet. Aztán Rósa Dini nagyon gólerősen kezdett mnd a bajnokságban, mind a nemzetközi kupában. Így nálam is hamar az egyik kedvenc lett. Utána tavasszal válogatott lett. Bajnok és kupagyőztes lett velünk + 2004 őszén az UEFA kupa csoportkörös csapatunk (sokáig az utolsó Fradihoz méltó csapat) legjobbja volt. Több fontos gólt szerzett akkoriban a nemzetközi meccseken + a bajnokságban is gólerős volt. A Millwall és a Hearts elleni góljai a legemlékezetesebbek. 2005-tól kezdődött a sok éven át tartó mélyrepülésünk. De 2005-ben nélküle még sokkal rosszabbul szerepeltünk volna. Nem ő rajta múlott. Amikor 2...
  51. Ez egy nagy játék volt! Nagy csapatoktól látni ilyet. Hatalmas gratuláció a csapatnak! Már csak az a kérdésem, hogy az NB1-ben ezt miért nem lehet?
    Nagyon tetszett a mai produkció,a mai hozzáállás a meccshez a Csapat részéről!
    Természetesen jól jött az ember előny,de ma tényleg lehetett látni, hogy mit akarunk játszani! Nem volt ma gyenge pontja a csapatnak,de akik kilógtak felfelé,az Cisse,Gartermann,Kady és Abu Fani,góljai miatt Varga Barna! Ma végre Rommens is jobb volt mint amit eddig láttunk tőle,de Gruber és Saldanha is jók voltak! Kaján megérdemelte volna, hogy a lövése gól legyen!
    Az ukránok jól felkészültek belőlünk.
    3 csatárral meg két támadó középpályással álltak fel....blavo
    Kis Gruber is egyre jobb , letisztultabb, Kaján meg parádésan szállt be. Lövése beakad lehidalunk, meg maga az előretörése is mesteri volt. De úgy általánosságban is jól támadtuk a kaput , jó sebességgel járattuk a labdát, előre játszottunk, nem ...
  52. 2024.11.08, 14:14 - Zámbó Sándor
    Gyerek,kamaszkorom egyik példaképe volt. Pimasz és ugyanakkor kemény is volt, zseniális technikával. A Tungi i üres medencejeben( víz leengedve) is lehetett átni.focizni, aki ott játszott az megtanulta a kemenyseget. A Djorkaeff sztorihoz annyit, hogy a francia jobbhatved, korábban volt EU valogatott. Annyira megviselte Sanyika cselei, hogy nemsokára visszavonult, .
    Legenda. Szusza, Titi és Törő mellett Édesapám legnagyobb kedvence volt. Jó egészséget kívánok!
    Egy időben Tütünek is hívták.
    https://www.nemzetisport.hu/magyar-valogatott/2024/10/nyolcvan-eves-a-legendas-tu-aki-rendre-befuzte-a-vedoket/kommentek
  53. 2024.11.07, 21:27 - Gyirmót FC Győr - FC Ajka 2024
    A 2024.12.01-én megrendezésre kerülő Gyirmót FC Győr – FC Ajka mérkőzés pályaválasztói jogát a Gyirmót FC kérésére a két klub felcserélte, így az idei évet hazai pályán zárja csapatunk.
    https://fcajka.hu/hazai-palyan-zarjuk-az-evet/
  54. Nikházi Márk, a hazaiak vezetőedzője a 90+3. percben lapot kapott.
  55. 2024.11.07, 21:07 - Budapest, Kőbányai Porcelán
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1731010016_zsolnay_te_logo_cimer_jelveny.jpg
    https://www.vatera.hu/zsolnai-torna-egylet-gomblyukjelveny-1933-a-fotok-szerint-budapesti-csapat-3421504985.html
  56. 2024.11.05, 21:07 - Budapest, Orvosegyetem SC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1730837214_osc_logo_cimer_jelveny.jpg
    https://www.vatera.hu/2-regi-sport-jelveny-bbte-1869-beran-gyartojel-es-osc-3420915014.html
  57. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/11/1730837060_hadi_kupa_1915_erem.jpeg
    https://www.vatera.hu/mlsz-magyar-amator-liga-hadikupa-1915-ezust-sport-labdarugas-kituntetes-erdemkreszt-football-foci-3421302569.htm
  58. 2024.11.05, 21:00 - Somogyvári László
    Elhunyt Somogyvári László

    Korábbi játékosunk, aki bronzérmet nyert csapatunkkal, 79 évet élt.

    Somogyvári László hosszan tartó betegség után a mai napon hunyt el.

    Egykori alázatos, példás szorgalmú hátvédünk 1967 és 1969 között erősítette a Vasast, így tagja volt az 1968-ban, az NB I-ben harmadik helyezett együttesünknek. Később alapembere volt öregfiúk csapatunknak.

    Somogyvári László búcsúztatását június 24-én, 9:45-kor tartják a Farkasréti temetőben.

    Klubunk osztozik a család gyászában.
    2024.05.31
    https://www.vasasfc.hu/hirek/elhunyt_somogyvari_laszlo-8601
  59. Varga B. 7.82
    Abu Fani 7.31
    Civic 7.28
    Maiga 6.96
    Dibusz 6.91
    Gartenmann 6.77
    Cissé 6.61
    Ben Romadan 6.50
    Zachariassen 6.47
    Ramírez 6.43
    Saldanha 6.18
    Traoré 6.16
    Raul Gustavo 6.09
    https://ulloi129.hu/2024/10/06/saldanha-kehinde-dibusz-es-varga-abu-fani-civic/
  60. A 83. percben Erős Gábor, a hazaiak vezetőedzője is lapot kapott.
  61. 2024.10.31, 22:11 - Gartenmann Stefan
    A legkellemesebb meglepetés a nyári igazolások közül. Tőle senki nem várt semmit, de eddig elég jól bevált.
    Ezek a skandináv gyerekek valahogy mind intelligens, szimpatikus futballisták. Ld. Zaki.
    Bolit és Tokit nem sorolom skandinávnak :)
    Ő nagyon jól érzi azt, hogy ha védőként néha az egyszerűbb megoldást választod, az nem szégyen. Jól csinálja.
    Nagyon kellemes meglepetés a játéka! Nem vállalja túl magát, viszont a feladatát szinte hiba nélkül oldja meg, a gólja pedig az extra volt!
    Így tovább Stefan!
    Hajrá Fradi!
    https://ulloi129.hu/2024/10/01/gartenmann-a-szuleim-ugy-voltak-vele-hogy-elobb-utobb-feladom-hat-nem/
  62. 2024.10.31, 22:02 - Boris Michael
    Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Michael Boris vezetőedzővel.
    A német szakember 2024 júniusában vette át NB II-es csapatunk irányítását, amellyel 11 bajnoki mérkőzésen 3 győzelmet, 6 döntetlent és 2 vereséget ért el.

    Köszönjük Michael Boris klubunkért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

    Michael Boris munkáját megbízott vezetőedzőként Simon Ádám veszi át.
    2024.10.31
    https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/2863/tavozik-michael-boris
  63. Elkezdődött a Vasas pálya felújítása

    Bontással vette kezdetét a Vasas pálya felújítása – tudtuk meg Fenyvesi Zoltántól, polgármesteri hivatal, fejlesztési csoportvezetőjétől.
    A projekt keretében 600 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrás felhasználásának célja egy modern, többfunkciós sportpark létesítése. A beruházás során egy 220 négyzetméteres, multifunkciós, gumiburkolatú sportpálya, gyermekjátszótér, felnőtt kondipark, drótkötélpálya, valamint négy futballkapuval ellátott pálya, PUMP TRACK (hullámos pumpapálya) és egy KRESZ park is helyet kap. Mindezek mellett az atlétika kedvelőinek 400 méteres rekortán burkolatú futókör, a kutyatulajdonosok és kedvenceik örömére pedig körbekerített kutyafuttató agility pálya épül.

    A kivitelezés befejezésének várható ideje 2025. szeptembere.
    2024.10.29
    https://felegyhazikozlony.eu/hirek/31674/elkezdodott-a-vasas-palya-felujitasa
  64. 2024.10.30, 20:17 - BVSC-Zugló - Budafoki MTE 2024
    Csábi József eltiltása miatt Kincses Ádám másodedző meccselt.
  65. 2024.10.29, 21:53 - Kiss István
    Elhunyt Kiss István, a DVTK egykori játékosa

    Életének 61. évében elhunyt Kiss István, a DVTK saját nevelésű játékosa, aki 1982 és 1989 között szerepelt az első csapatban.

    Kiss István 1963. november 18-án született Miskolcon, és a diósgyőri utánpótlásban nevelkedett. A kiváló középpályás tehetségére jellemző, hogy meghívót kapott az ifjúsági válogatottba, ahol Détári Lajos volt a posztriválisa.
    Már 18 évesen bemutatkozott az élvonalban, ahol összesen 34 mérkőzésen lépett pályára. Azért nem többször, mert a DVTK kiesése után is hűséges maradt nevelőklubjához, és egészen 1989-ig erősítette a csapatot.
    Visszavonulását megelőzően Szolnokon töltött még el egy rövid időt.

    Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!
    2024.10.29
    https://dvtk.eu/32406-Elhunyt_Kiss_Istvan_a_DVTK_egykori_jatekosa-cikk-labdarugas
  66. 2024.10.29, 21:46 - Hollandia - Magyarország 2024
    Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) életbe léptette a korábban kirótt, felfüggesztett idegenbeli zárt kapus büntetést és újabb szankciókat is kiszabott.

    Az UEFA a mai napon lezárta a fegyelmi eljárást, melyet a magyar szurkolók Bosznia-Hercegovinában történt rasszista megnyilvánulásai miatt indított. A hang- és videófelvételek egyértelműen bizonyították, hogy több száz magyar szurkoló szerb- és román ellenes gyűlölködő rigmusokat skandált, ezért az UEFA életbe léptette júliusban hozott felfüggesztett szankcióját, amely szerint a válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésére a magyar vendégszektorba nem lesz engedélyezett a jegyértékesítés.

    A korábbi döntés életbeléptetése mellett a magyar szurkolók fenti viselkedése miatt egy további idegenbeli mérkőzésünkön nem lehet jegyeket árusítani a vendégszektorba, ez utóbbi büntetést azonban az UEFA két évre felfüggesztette.

    A fegyelmi határozat a fentiek mellett 20 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabott, továbbá pirotechni...
  67. 2024.10.27, 20:09 - Dombi Tibor
    A DVSC vezetése a vezetőedzővel közösen értékelte az elmúlt időszakot, s az a döntés született ,hogy elválnak a klub és a Máté Csaba vezette szakmai stáb útjai, hiszen a gárdának új impulzusokra van szüksége.

    A következő két mérkőzésen, a keddi, mezőkövesdi kupatalálkozón és a vasárnapi, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányítja a Lokit, munkáját Madar Csaba is segíti.

    A DVSC mindent elkövet azért, hogy visszaszerezze szurkolói bizalmát. Hajrá, Loki!
    2024.10.27
    https://dvsc.hu/elvalnak-a-dvsc-es-mate-csaba-utjai/
  68. 2024.10.27, 20:08 - Máté Csaba
    A DVSC vezetése a vezetőedzővel közösen értékelte az elmúlt időszakot, s az a döntés született ,hogy elválnak a klub és a Máté Csaba vezette szakmai stáb útjai, hiszen a gárdának új impulzusokra van szüksége. Máté Csaba nehéz pillanatban vette át a Loki vezetőedzői posztját, személyében kiváló szakembert és nagyszerű embert ismertünk meg, aki mindent megtett a klubért, azonban az előző meccsek eredménytelensége azt jelzi, hogy más szakmai utat kell választani.

    Máté Csabának, illetve segítőinek, Máté Rolandnak és Éger Lászlónak köszönjük a DVSC-ért végzett munkát. Fontos elismerni, hogy az elmúlt hetek sikertelensége nem kizárólag edzői felelősség, ebben mindenkinek, így a játékosoknak is szerepük van. A jelenlegi helyzetből való mielőbbi kilábalás közös felelősség és ehhez összefogás szükségeltetik.

    A következő két mérkőzésen, a keddi, mezőkövesdi kupatalálkozón és a vasárnapi, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányítja a Lokit, m...
  69. 2024.10.25, 10:37 - BVSC-Zugló - Budafoki MTE 2024
    A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a Szőnyi úti pálya felújítása miatt ismét albérletben, viszont ezúttal Tatabányán lépünk pályára. A fővárosi rivális Budafokot fogadjuk. Összegyűjtöttük a legfontosabb szurkolói információkat!

    Vasárnap 17 órától a tabellán mindössze két ponttal előttünk álló Budafokot fogadjuk a tatabányai Grosics Gyula Stadionban a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában.

    A találkozó ingyenesen megtekinthető, kapunyitás egy órával a kezdés előtt, 16 órakor lesz.

    A mérkőzést terveink szerint youtube-csatornánkon élőben közvetítjük.

    Várunk mindenkit szeretettel! Hajrá, BVSC!
    https://bvsc.hu/hireink/labdarugas/bvsc-zuglo-budafok-szurkoloi-informacio
  70. Lehet furcsa ,de szerintem azért ,hogy elfogytunk a második félidőre az, hogy vissza ütött a kecskeméti effektus, vagyis a hazai csapat jobban hozzá volt, van szokva a mocsár tenger, mély talajhoz,mi meg nem,ennek következtében megállni is alig tudtunk ezen a talajon. nem hogy az egyérintős focinkat játsszuk ,amit szeretünk.Ez és persze Pascal elhibázott döntései,nem szabadott volna hagyni ,hogy futó versenyre kényszerítsék Botkát,láthatóan erre játszottak,valamint érezhető volt,hogy túl későn cserélt, Saldanhának szünteben be kellett volna jönnie ,mert elől képtelenek voltunk megtartani a labdát. Az, hogy egyre inkább látszik, hogy az edző lieblingje(Rommens)kilóg a csapatból(negatív értelemben)és folyton játszik, az összes pontrúgásunk amit ő végez el ,rossz, általa és amit most először vettem észre, hogy a társak sem szeretnek vele össze játszani ,mert ők sem hülyék ,gondolkodnak,hogy ez az ember folyton játszik, mi meg kikerülünk, egy rosszabb meccs után...szóval, vannak apr...
  71. 2024.10.23, 20:46 - Szalai Gábor
    Ha a Paks elleni teljesítményét nézem, akkor Sori a helye. Ha az Anderlecht elleni meccsét - a hibája ellenére is - akkor elfér a keretben. Szóval tavaszig várnék még a megítélésével. Sosem kedveltem az előélete alapján (kecskeméti teljesítménye és a fodrász tudása miatt), nem is örültem amikor leigazoltuk, de ha már itt van, kapja meg az esélyt. Remélem nem Baráth2 lesz belőle…
    A 3 védős rendszerben bal oldali védőként tud kiemelkedően játszani. Ezzel az baj, hogy mi nem játszunk 3 belső védővel
    Csak, hogy a tenyeknel maradjunk:
    1 azaz egy bajnokin jatszott eddig, a paks ellen 70 percet, illetve a Budafok elleni kupameccset vegig.
    Ezen kivul az Anderlecht ellenit jatszotta szinten vegig.
    Illetve az edzomeccsek.
    Ez nagyon tavol van attol, amit irsz.

    A tavolabbi multbol Somalia, aztan Toki vagy Zachariassen elso idoszakara emlekeztetnelek, Es ezek csak a kirivo esetek.
    Egy ígéretes védő, aki jelenleg 4. helyen van a posztján....
  72. Erős Gábor, a vendégek vezetőedzője is lapot kapott a 90+4. percben.
  73. Öltözők, pályák újultak meg a Honvéd pályán

    Akik rendszeresen járnak a Honvéd sporttelepre, azoknak minden bizonnyal feltűnt, hogy milyen változások történtek a centerpálya mögötti részen. A felújítás mintegy 135 millió forintba került, amit a labdarúgók – egy kivétellel – már birtokba is vehettek.
    Hosszú előkészítés után végre megvalósult az a pályázat a Honvéd pályán, amit a labdarúgó egyesület kezdeményezett. Maga a történet még 2018-ban kezdődött. Ekkor adta be pályázatát a labdarúgó egyesület a Magyar Labdarúgó Szövetséghez pálya felújítására. A Covid és egyéb problémák miatt nem tudták elkezdeni a felújítást, ezért tolódott ilyen hosszú ideig. Műfüves pálya építésére kapták a pályázati pénzt, de nem azt akartak építeni. Éppen ezért megkérdezték az MLSZ-t, hogy meg van a pénzük, de másra szeretnék fordítani. Ezt megtehetik-e? Szerencsére az MLSZ rábólintott, így hozzá kezdhettek az építkezéshez.

    A közel 135 milliós összeg hetven százalékát Társasági Adó (TAO) pénzből...
  74. Befejeződött a KFC-pálya felújítása, fűre lépni tilos!

    Kérjük, tartsák tiszteletben a szabályokat, hogy mindenki élvezhesse a megújult pályát a jövőben
    A Kalocsai Futball Club a közösségi médiában Fontos felhívás! címmel tájékoztat arról, hogy befejeződött a pálya felújítása.

    Mint írják:
    Befejeződött a pálya felújítása, a fűvetés megtörtént, és talajfertőtlenítő is került a területre, hogy hosszú távon megőrizzük a gyepszőnyeg állapotát. Kérjük, hogy senki se menjen rá a pályára, mert ezzel károsíthatja a fejlődő füvet!"

    Tiltótáblák kerültek kihelyezésre, és a pálya kamerarendszerrel is felszerelésre került, hogy biztosítsuk a pálya védelmét. Kérjük, tartsák tiszteletben a szabályokat, hogy mindenki élvezhesse a megújult pályát a jövőben!
    2024.10.20
    https://www.kalohirek.hu/napigyors/befejezodott-a-kfc-palya-felujitasa-fure-lepni-tilos
  75. 2024.10.22, 21:59 - Balkány, Sport utca
    Lelátó és futókör is épül a balkányi sportpályán

    A hajdúböszörményi Épít-Takarít 2004 Bt. nyerte azt a pályázatot, amelyet a sportpálya fejlesztésére írt ki a balkányi önkormányzat – derül ki a Közbeszerzési Értesítő október 22-i, keddi számából.

    A nyertes ajánlattevő feladata a többi között egy 95 és egy 107 fő befogadására alkalmas lelátó építése. A beruházás része illemhelyek kialakítása, valamint 2,5 méter széles rekortánborítású futópálya készítése is.

    A pályázaton nyertes cég 75 millió forintért vállalta a munka elvégzését.
    2024.10.22
    https://szabolcsihir.hu/hir/lelato-es-futokor-is-epul-a-balkanyi-sportpalyan
  76. 2024.10.22, 21:31 - Vasas FC - BVSC-Zugló 2024
    Pintér Attila, a hazaiak vezetőedzője sárga lapot kapott az 51. percben. Csábi József, a vendégek vezetőedzője a 73. percben sárgát, majd a 90+2. percben sárga-piros lapot kapott.
  77. TELTHÁZ!
    A vasárnapi mérkőzésre minden jegy elkelt, fergeteges hangulat várható.
    Ha otthon szurkolnál, akkor kövesd a meccset az M4 csatornáján és küldj egy képet magadról az első félidő közben!
    #hajráETO
    2024.10.22
    https://www.facebook.com/etofcgyor/posts/pfbid021GjcodJPYSUK9Q3AYmsgDxAa7PvSZZWGU2DPhkMe6CgPdZAJAhrPxAWQRpAUsoX3l
  78. 2024.10.21, 20:39 - Adedokun Valentino
    Valentino Adedokun Diósgyőrben játszik ebben az idényben
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1729535944_valentino_adedokun_labdarugo_diosgyor_2024.jpeg
    Fiatal bal oldali védőt vett kölcsön a DVTK Angliából. Az ír korosztályos válogatott Valentino (a futballpályán: Val) Adedokun a Premier Leauge-ben szereplő Brentford FC kölcsönjátékosaként Diósgyőrben játszik ebben az idényben.

    - Nagyon büszke vagyok arra, hogy a DVTK-ban szerepelek ebben a bajnokságban - mondta Valentino Adedokun. - Korábban csak a nemzetközi kupákban láttam magyar csapatokat, akik jó benyomást tettek rám, így azt gondolom, az OTP Bank Liga egy versenyképes bajnokság, és a karrierem szempontjából hasznosan telik a diósgyőri év.
    Balhátvédként természetesen a védekezés az elsődleges feladatom, de szeretem kivenni a részem a támadásokból, előre menni, és ha lehetőség adódik, akkor gólpasszt adni, vagy akár gólt is lőni.
    A Paks elleni idénynyitót a helyszínen láttam, ahol a csapattársak ...
  79. Férfi A-válogatottunk november 19-én, 20.45-kor Németország csapatát fogadja a Puskás Arénában az idei Nemzetek Ligája-kiírás hatodik fordulójában. A találkozóra szóló belépőket október 25-én, 10.00 órától lehet megvásárolni.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1729249102_magyarorszag_nemetorszag_2024_labdarugo_merkozes_jegyarak.png
    Az év elején és a nyár második felében közel 40 ezer szurkoló élt a magyar válogatott hazai mérkőzéseire meghirdetett bérletvásárlási lehetőséggel, a megmaradt jegyeket közvetlenül a Nemzetek Ligája-találkozók előtti időszakban lehet megvásárolni. A németek elleni hazai mérkőzésre október 25-én, pénteken 10 órától indul a jegyértékesítés a meccsjegy.mlsz.hu oldalon négy árkategóriában.

    A vásárláshoz nincs szükség regisztrációra, valamint klubkártya/futballkártya sem szükséges, a személyes adatok megadása azonban kötelező. Egy tranzakció során legfeljebb négy jegy vásárolható.
    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valog...
  80. A FEB Nyíregyháza–Diósgyőr mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, ellenfelet sértő tartalmú felírat kihelyezése, tárgy elzárt területre történt bedobása és rasszista szimbólum kihelyezése) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es férfi felnőtt bajnoki mérkőzésén a Nyíregyházi Városi Stadion „B” lelátórész „B2” szektorának lezárását.
    https://www.mlsz.hu/ertesito/oktober-16-i-fegyelmi-hatarozatok-3714
  81. 2024.10.17, 21:03 - Fritz Attila
    FRITZ ATTILA VÁLTJA TÓTH LÁSZLÓT

    A keddi nappal (2024.10.08) közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Tóth Lászlóval, a Meton-FC Dabas NB III-as csapatának vezetőedzőjével. Az új szakember kinevezéséig, ideiglenesen az eddigi asszisztens edzőnk, Fritz Attila veszi át a csapat irányítását.

    A Meton-FC Dabas köszöni Tóth László eddigi munkáját és sok sikert kíván neki mind a magánélet, mind pedig a sport területén.
    2024.10.08
    https://www.facebook.com/fcdabas.hu/posts/pfbid05mduBcRXp5UAUdB21NQy6srNf5xCVr29LdR9rnqMX2mj8fRFwFSq1VFPcPu3voGzl?__tn__=%2CO*F
  82. 2024.10.16, 21:44 - Szabó István
    Már nem Szabó István irányítja az NB I-es csapatot

    A mai napon a klubvezetés és Szabó István egyeztetéseket folytatott, melynek eredményeként felmentették a vezetőedzői poszttal járó munkavégzés alól a szakembert.

    Szabó István játékosként és edzőként is a KTE kötelékében kezdte meg pályafutását, a klub több nagy sikerének is tevékeny részese volt. Az első NB I-es érában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelt, majd 2012 tavaszán vezetőedzőként Ligakupa döntőbe jutott, illetve ötödik helyen végzett az élvonalban a csapattal.

    2021 nyarán tért vissza az NB III-as feljutás után, és minden előzetes várakozást felülmúlva, végül ismét feljutást ünnepelhettünk a másodosztályban is. Erre még sikerült rátenni egy lapáttal azzal, hogy az NB I-ben ezüstérmes lett újoncként csapatunk, melyre korábban még sosem volt példa a magyar futball történelmében. Az előző idényben a 6. helyen fejeztük be a bajnokságot, jelenleg viszont csak öt pontig sikerült eljutni az ősz közepéig.

    A felek a...
  83. Dárdai Márton kisebb izomsérülés miatt nem utazik a férfi A-válogatottal Zenicába. A Hertha BSC védője visszatér klubjához, a német fővárosba.
    https://x.com/MLSZhivatalos/status/1845375379051094338
  84. A 90+2. percben a vendégek vezetőedzője, Csábi József is lapot kapott.
  85. Közben a hétvégén átalakította a klub a vendégszektort a beígért 5%-ra ,(kb 650 fő) , felszedtek pár sor széket , és kapott a C lelátó egy dupla kerítéses pufferzónát , hogy hazai jegyeket lehessen értékesíteni arra a felszabadult területre. Jó döntés...
    Seejay - http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018155
  86. 2024.10.11, 17:21 - Hollandia - Magyarország 1984
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728660059_hollandia_magyarorszag_1984_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  87. 2024.10.11, 17:18 - Magyarország - Hollandia 1985
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728659922_magyarorszag_hollandia_1985_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  88. 2024.10.11, 17:15 - Magyarország - Hollandia 1986
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728659720_magyarorszag_hollandia_1986_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  89. 2024.10.11, 17:10 - Hollandia - Magyarország 1987
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728659430_hollandia_magyarorszag_1987_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  90. 2024.10.11, 17:06 - Hollandia - Magyarország 1994
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728659192_hollandia_magyarorszag_1994_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  91. 2024.10.11, 17:04 - Hollandia - Magyarország 2010
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728659045_hollandia_magyarorszag_2010_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  92. 2024.10.11, 17:01 - Magyarország - Hollandia 2011
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728658868_magyarorszag_hollandia_2011_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  93. 2024.10.11, 16:50 - Hollandia - Magyarország 2011
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728658224_hollandia_magyarorszag_2011_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  94. 2024.10.11, 16:48 - Magyarország - Hollandia 2012
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728658074_magyarorszag_hollandia_2012_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  95. 2024.10.11, 16:45 - Hollandia - Magyarország 2013
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728657939_hollandia_magyarorszag_2013_nemzeti_spoort_cimlap.jpg
  96. 2024.10.11, 16:34 - Magyarország - Hollandia 1961
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728657242_magyarorszag_hollandia_1961_futballmerkozes.jpeg
    hátoldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728657255_magyarorszag_hollandia_1961_futballmerkozes_hatoldal.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728657369_magyarorszag_hollandia_1961_futballmerkozes_2.jpeg
    hátoldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728657391_magyarorszag_hollandia_1961_futballmerkozes_2_hatoldal.jpeg
    https://www.ebay.com/itm/364833339939
    https://www.ebay.com/itm/116138948433
  97. 2024.10.11, 16:28 - Hollandia - Magyarország 1961
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728656898_hollandia_magyarorszag_1961_jegy_ticket.jpg
    https://www.ebay.com/itm/176126917517
  98. 2024.10.11, 15:34 - Paksi FC - Ferencvárosi TC 2024
    Így értékeltétek a Paks elleni teljesítményt.

    Kady 4.39
    Kehinde 4.35
    Makreckis 4.31
    Varga B. 4.27
    Dibusz 4.03
    Abu Fani 3.92
    Gartenmann 3.77
    Maiga 3.77
    Civic 3.76
    Zachariassen 3.73
    Cissé 3.64
    Saldanha 3.31
    Rommens 3.19
    Ramírez 3.05
    Szalai 2.77
    https://ulloi129.hu/2024/10/11/kady-kehinde-makreckis/
  99. A 85. percben a vendégek megbízott vezetőedzője, Nikházi Márk is lapot kapott.
  100. 2024.10.09, 20:54 - Tòfol Montiel
    Tófol Montiel aláírt
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2024/10/1728500034_tofol_montiel_labdarugo_kecskemet_2024.jpeg
    A múlt héten csatlakozott NB I-es csapatunk edzéseihez a spanyol Cristóbal Montiel Rodriguez, akit tesztelt a szakmai stáb. A játékos a Szentlőrinc elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett, és végül meggyőzte arról a klubvezetést és a stábot, hogy szerződést kapjon.

    A 24 esztendős szélső támadó, Tófol Montiel mallorcai születésű, pályafutását a helyi klubban kezdte, majd a Fiorentina igazolta le még utánpótlás játékosként. A lilák Primavera csapatában 15 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, majd háromszor a Serie A-ban, illetve kétszer az olasz kupában is pályára lépett, utóbbi sorozatban egy gól és két gólpassz volt a mérlege. A Fiorentina többször is kölcsönadta, játszott Olaszországban a Siena, Portugáliában a Setubal színeiben is, ezt követően hazájában futballozott. Legutóbb az Alzira játékosa volt, ahol nyáron járt le a szerződése, így sza...