magyarfutball.hu

  1. A szerdai Magyar Kupa-döntőre a mérkőzés napján is vásárolhatóak belépőjegyek a találkozó helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban. A debreceni szurkolók az Ifjúság út felőli, a zalaegerszegi drukkerek a Dózsa György úti pénztárban juthatnak belépőhöz, míg a semleges nézők számára a Stefánia út két pénztára áll rendelkezésre. Az említett pénztárak szerdán délelőtt 10 órától a mérkőzés kezdetéig, 19 óráig tartanak nyitva. A belépők ára 1000, illetve 1500 forint.

    Akik korábban szeretnének gondoskodni jegyeikről, a döntőben résztvevő kluboknál, valamint Budapesten az IBUSZ Sportirodában (Budapest VI., Oktogon 3.) vehetik meg belépőiket.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=7381
  2. Erwin Koeman szövetségi kapitány újabb kényszerű cserét volt kénytelen eszközölni a magyar válogatott keretében, miután kedden biztossá vált, hogy sérülése miatt sem Dárdai Pál, sem Nagy Dániel nem léphet pályára a németek és a hollandok elleni felkészülési mérkőzéseken. A két kieső játékos helyére egy futballista érkezett a csapatba, Elek Ákos, a Videoton védője kapott meghívót az utolsó pillanatban.

    Múlt héten Buzsáky Ákos került ki sérülése miatt a válogatott keretből, míg kedden délelőtt véglegessé vált, hogy Dárdai Pál és Nagy Dániel is kénytelen kihagyni a csapatunk előtt álló két megmérettetést. Erwin Koeman újonc futballistát hívott be a keretbe, Elek Ákos, a Videoton védője csatlakozott a nemzeti együtteshez, ami azt jelenti, hogy válogatottunk 20 fővel készül a két találkozóra.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=7382
  3. Biztosan nem lép pályára utolsó bajnokinkon, Győrben Nagy Dániel, akit szerdán dr. Mezey György az első félidő 29. percében, sérülés miatt volt kénytelen lecserélni. "Nem azt az éles, szúró fájdalmat éreztem, amit a legutóbbi, hasonló sérülésem alkalmával. Inkább olyan volt, mintha megmerevedett volna valami a jobb lábamban." - mesélte Nagy. Mivel a ma délelőtt elvégzett orvosi vizsgálatok kizárták az izomszakadás lehetőségét, úgy tűnik, mégis a jobb combhajlító izma húzódótt meg. A sérülés nem komoly, ám ahhoz éppen elég, hogy ne csak a győri szezonzárót hagyja ki Dani, de első válogatottságától is búcsút vegyen. "Már beszéltem a válogatott igazgatójával, Szekeres Tamással, aki azt javasolta, várjunk hétfőig, s akkor térjünk vissza erre a döntésre. A Mester viszont azt kérte tőlem, hogy június 10-én teljesen egészségesen kezdjem a felkészülést. A válogatottság mindig nagy álmom volt, de a klub érdeke az első. Úgy tűnik, nem marad más választásom" - zárta játékosunk a beszélget...
  4. 2010.05.21, 14:40 - Orosháza, Orosháza FC
    OMTK - Orosháza FC között van jogutódlás? Ha nincs akkor alapítást 2000-re kéne módosítani, ha igen akkor cserélni az alapítást és összevonni a csapatokat:
    OFC
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/45/bajnoki-mult

    OMTK
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1418/bajnoki-mult
  5. A MAC és az UTE elleni tavaszi mérkőzések 2-2 pontja játék nélkül lett az FTC-é.
    forrás:
    http://www.ftcbk.eu/2009/03/02/az-191213-evi-bajnoki-szezon-merkozesei/
  6. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517690339_1983_koln_ujpest_musorfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.de/EC-II-83-84-1-FC-Koln-Ujpesti-Dozsa-Budapest-/360229862722?cmd=ViewItem&pt=DE_Sport_Fu%C3%9Fball_Fu%C3%9Fball_Fanshop&hash=item53df5f7d42
  7. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517343380_1995_torokorszag_magyarorszag_musorfuzet.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.de/EC-Qualifying-06-09-1995-Turkey-Hungary-Ungarn-/360263074157
  8. Ez alapján nem lehet, hogy rosszul jelöljük a pályát és itt volt?
    http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=malta+paola&sll=62.267923,-38.496094&sspn=39.446111,158.027344&ie=UTF8&hq=&hnear=Paola,+M%C3%A1lta&ll=35.881505,14.513358&spn=0.004242,0.009645&t=h&z=17
  9. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517746121_1998_sliema_diosgyor_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://dvtk-blog.blogspot.com/2010/05/musorfuzetek-diosgyor-nemzetkozi.html
  10. Csütörtökön biztossá vált, hogy Buzsáky Ákos, a Queen's Park Rangers magyar válogatott középpályása sérülés miatt nem vehet részt a németek elleni, május 29-i, valamint a hollandok elleni, június 5-i barátságos összecsapásokon. Erwin Koeman szövetségi kapitány a korábban a tartalékok között megnevezett Tőzsér Dánielt hívta be Buzsáky helyére válogatottunk keretébe.

    Egyelőre kérdéses az ugyancsak sérült Nagy Dániel, illetve Dárdai Pál játéka is, esetükben jövő hétfőn derül ki, hogy számításba veheti-e őket a szakmai stáb a soron következő találkozókon.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=7365
  11. Jegyen más perc számmal szerepelnek a gólok.
  12. Ez nálunk így szerepel:
    http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/868
  13. 2010.05.20, 14:39 - Balatonfüred, Balatonfüredi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518258348_balatonfured_cimer.jpg
    erről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518258405_balatonfured_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171233133
  14. 2010.05.20, 14:37 - Budapest, Ganz-MÁVAG SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505937492_ganzmavag_zaszlo_logo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505937506_ganzmavag_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171239480
  15. 2010.05.20, 14:35 - Szekszárd, Szekszárdi Dózsa SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518721266_szekszardi_dozsa_zaszlo1.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171232455
  16. 2010.05.20, 14:33 - Pápa, Elekthermax Vasas Pápa
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518280149_papai_vasas_zaszlo1.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171232867
  17. 2010.05.19, 23:07 - Budapest, Budapesti MÁVAG
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516872456_mavag_cimer1.jpg
  18. 2010.05.19, 23:00 - Tiszaújváros, FC Tiszaújváros
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518034085_leninvaros_zaszlo.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518034184_leninvarosimtk_jelveny.jpg/IMG]
  19. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518906207_metripond_zaszlo1_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518906384_metripond_zaszlo2.jpg
  20. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514628778_22volanszallitoksezaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171175929
  21. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518121123_gyongyos_zaszlo2.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171175872
  22. 2010.05.19, 15:20 - Békéscsaba, Frühwald-Jamina SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518266782_bekescsabai_task_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=171175963
  23. 2010.05.18, 20:26 - Hollandia - Magyarország 2010
    Spoke to a bloke from the MLSZ earlier today and he told me that Hungary got no less then 200 () tickets for the away stand, wich is a crazy small number for a stadium with 45.000 capacity!

    I've been there before with ADO and the away stand has a full capacity of 1.500 .

    He said that the Dutch FA didn't expect too many Hungarians for this match, so they reserved a low number for us, but the 200 tickets for the game we're sold instantly!

    This guy promised me that the MLSZ would contact the Dutchies to try to get them to at least double the number of awaystand-tickets for the game... Further information about this will be posted on the MLSZ website this week..

    Nonetheless we'll be going to this game whatevah!
    forrás:
    http://www.xtratime.org/forum/showthread.php?t=251154
  24. 1963-as programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517724770_1963_dinamo_zagreb_programfuzet.jpg
  25. 2005-ben még a régi címerrel:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517252912_2005_mika_cimer.jpg
  26. Úgy tűnik a címer nem nagyon változhatott(2001-2004-2008):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517250338_2001_witgeorgiatbilisi_cimer.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517250485_2004_witgeorgiatbilisi_cimer.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517250598_2008_witgeorgiatbilisi_cimer.jpg
  27. 2005-ös jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517732627_2005_sakhtar_jegy.png
  28. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274180457_!brdy(qq!wk~$(kgrhqyh-c!eum4ftbfsblzzjgkl!q~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Football-cover-1993-1522-Manchester-United-v-Honved-/260590064326?cmd=ViewItem&pt=UK_Stamps_BritishStamps&hash=item3cac60d2c6
  29. A programfüzeten 7-i dátum (szerda) van, mi tudjuk rosszul?
  30. 2010.05.18, 12:53 - Real Madrid CF - Videoton SC 1985
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274179974_!br!zo4wbgk~$(kgrhqqh-eyeveztzbrebl)2je(lug~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/uefa-cup-final-1984-85-real-madrid-v-videoton-pennant-/380234126300?cmd=ViewItem&pt=UK_Flags&hash=item5887b853dc
  31. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274179713_!btt6q9wegk~$(kgrhqmokjmevng7s!9+bl7,srlihq~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/Newcastle-United-v-Pecsi-Dozsa-/270579107770?cmd=ViewItem&pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item3effc587ba
  32. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274179540_!bteby-wb2k~$(kgrhqmh-cuevh4,6flhbl8f5b5szg~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/1962-DUNFERMLINE-ATHLETIC-v-UJPESTI-DOZSA-SPORTS-CLUB-/200473299039?cmd=ViewItem&pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item2ead23c85f
  33. 2010.05.18, 12:38 - Magyarország - Málta 1989
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274179103_!btwccsqewk~$(kgrhqyokjqevv,zsbg8bl7l6dwe)q~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/PRG-HUNGARY-v-MALTA-1989-WC-QUALIFY-/120570160939?cmd=ViewItem&pt=UK_Sports_Memorabilia_Football_Programmes_ET&hash=item1c128aa72b
  34. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/05/1274178871_!btp,bsgb2k~$(kgrhqyh-cievlh4utt!bl7f4t)7c!~~_12.jpg
    forrás:
    http://cgi.ebay.co.uk/6-9-97-Euro-Qualifier-Poland-v-Hungary-/350353909709
  35. Kb. egy hete írtam Lesztingerrel meg az ingatlanbiznisszel kapcsolatban,hogy ez a terület tulajdonképpen a szinve árterülete volt. Úgy tűnik még mindig az. Bár ne trafáltam volna bele ennyire, megint egy rakás pénz megy majd el erre is...

    Azt mondjuk nem értem,hogy attól hogy víz megy a műfűre,miért válik fel,és miért kerül ez 20 millióba? Csirízzel van felragasztva?

    Ezuttal Tényleg levehetnénk a DVTK-s szemellenzőket.
    Ez volt a legalacsonyabban lévő "LAKATLAN" terület ahová a tűzoltók és a katasztrófavédelem vezetni tudta a vizet, utána pedig vissza a szinvába.
    20 millió? Hány családiház megroggyanásából is jönne össze ennyi? 1 esetleg 2.
    A kiliáni bérházakról nem is beszélve.
    Szóval nem a pálya megóvása volt az élsődleges cél.
    A stadion környékének "domborzati" viszonyai ennek ellenére simán lehetővé tenék a mélyítést. A talajvizek ellen meg van technológia.
    Az megint más kérdés, hogy itt senki nem akart soha pályátmélyíteni. Az csak ú...
  36. Minimum néhány napig nem lesznek edzések a Diósgyőri Sportliget műfüves pályáján, vasárnap egyméternyi magasan állt a Kilián felől oda áramlott víz, jelenleg is 6-8 centi. Sokmilliósra is rúghat a kár. A többi pálya rendben.
    Sverla Béla
    Sverla Béla

    A centerpálya (Stadion) füve megfelelő, az úgynevezett kisfüves (edzőpálya) is rendben volna, de oda is átment tegnap az áradás - tudtuk meg a DSM munkatársától, Sverla Bélától hétfőn délelőtt, hozzátéve: utóbbi helyszín árakozásai szerint keddre kiszáradhat, és megfelelő helyszíne lehet az utánpótláscsapatok tréningjeinek. E tekintetben "menekülőpályának" számíthat mind a birkózócsarnok, mind a Szentpéteri kapui Honvéd "Pappjóska", illetve Győri kapui Ifjúsági telep.

    - A Könyves Kálmán utca felől jött a víz vasárnap, itt a műfüves van a legalacsonyabban, ott állt meg, legalább egy méter magasan - idézte fel a szakemebr a történteket. - Több helyen felnyomta a műanyag borítást. A szomszédos Szinva-gátat egy helyen átvágtuk, ho...
  37. Horváth Gábor mellett még egy Videoton játékos lesz a bajnokság utáni két válogatott meccsre, a Németország, majd Hollandia elleni találkozókra készülő válogatottban. Erwin Koeman szövetségi edző számít Nagy Danira is, jobb oldali támadónk újoncként lesz a válogatott keret tagja.

    - Nagyon örültem a meghívásnak, régi vágyam teljesült ezzel - mondta fentiek kapcsán honlapunkak a középpályás. - Amióta a kezembe vettem a faxot, öt percenként nézegetem, hihetetlennek tűnik, hogy az én nevem szerepel rajta! Már beszéltem a válogatott igazgatójával, Szekeres Tamással is, nagyon várom az összetartást és a mérkőzéseket. Ugyanakkor nem titkolom, kicsit meglepett, hogy pont most kapok lehetőséget, hiszen úgy érzem, a sérülésem óta nem ugyanaz vagyok, mint az ősszel. Teljesen egyértelmű azonban, ha pályára léphetek, a maximumot nyújtom majd.
    forrás:
    http://www.vidi.hu/index.php?nid=6748
  38. 2010.05.17, 15:59 - Hollandia - Magyarország 2010
    Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a május 29-én, a budapesti Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő Magyarország-Németország, valamint a június 5-i, amszterdami Hollandia - Magyarország barátságos mérkőzésekre. A szövetségi kapitány több játékost is meghívott a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző együttesből, így Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Koman Vladimir is tagja a keretnek.

    Erwin Koeman sérülés miatt nem számíthat Hajnal Tamás, Rudolf Gergely, Kádár Tamás és Szalai Ádám játékára a két összecsapáson. A keret tagjai a németek elleni mérkőzés előtt május 26-án, szerdán találkoznak az MLSZ telki edzőközpontjában.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=7341
  39. Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a május 29-én, a budapesti Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő Magyarország-Németország, valamint a június 5-i, amszterdami Hollandia - Magyarország barátságos mérkőzésekre. A szövetségi kapitány több játékost is meghívott a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző együttesből, így Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Koman Vladimir is tagja a keretnek.

    Erwin Koeman sérülés miatt nem számíthat Hajnal Tamás, Rudolf Gergely, Kádár Tamás és Szalai Ádám játékára a két összecsapáson. A keret tagjai a németek elleni mérkőzés előtt május 26-án, szerdán találkoznak az MLSZ telki edzőközpontjában.
    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=7341
  40. 2010.05.17, 15:23 - Budapest, Újpest FC
    A Sport Agora kiállítótermében megnyitották az 1885. június 16-án alapított Újpesti Torna Egyletet (UTE) bemutató kiállítást.
    Magyarország egyik legrégebbi és meghatározó sportklubja 125 éves fennállását ünnepli az idén. A tárlaton - melynek megnyitója az évfordulóhoz kapcsolódó eseménysorozat első állomása volt - szinte az egész magyar sporttörténelem megelevenedik.
    A falakon a szakosztályok életét bemutató tablók láthatók - köztük az 1960. március 9-i AC Milan-Újpesti Dózsa futballmeccset beharangozó plakát - a vitrinekben pedig az egykori versenyzők személyes tárgyait vagy sporteszközeit lehet megtekinteni.
    Az eseményen megjelentek a - Bp. Dózsa és Újpesti Dózsa néven is sikeres - lila-fehér klub egykori és jelenlegi versenyzői közül többen, így Göröcs János, Tóth András, Szentmihályi Antal, Várhidi Pál labdarúgók, Rejtő Ildikó és Marosi Paula olimpiai bajnok vívó, Ancsin János jégkorongozó és Berki Krisztián vb-ezüstérmes, Európa-bajnok tornász. A jelenlegi futballisták M...
  41. Az elmúlt napok viharos időjárása nem kímélte a PAKSI FC Fehérvári úti Stadionját sem. Az orkán erejű szél hétfő reggelre két jegenyefát döntött ki, gyökerestől. Az egyik a szomszédos építőanyag kereskedésből rádőlt a novemberben átadott műfüves pályára. Kidöntötte a betonkerítést, és estében letarolta a labdafogó hálót is. A másik jegenye is a műfű közelében dőlt ki, de az nem érte el a pályát. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

    Egyébként a stadion egész területén, letört ágakkal, és gallyakkal lehet találkozni, valamint néhány fa igen veszélyesen megdőlt. A ki- illetve megdőlt fák eltávolítására az intézkedés megtörtént.
    forrás:
    email - paksifc.hu
  42. 2010.05.17, 12:11 - Szany, Szany SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518807029_szany_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170915248
  43. 2010.05.17, 12:00 - Szarvas, Szarvasi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516736864_szarvasi_spartacus_zaszlo.png
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170906547
  44. MTK-s testvéreimnek (sajnos nem vagyunk sokan, lassan tényleg már csak annyian, mint egy nem túl kiterjedt család) nem kell bemutatni, milyen szörnyű állapotban vannak a "mi" sporttelepeink. Kezdhetjük mindjárt az omladozó Hungival, a "centerpályával". Az oldalsó betonkaréjt felveri a gaz, a székek nincsenek letakarítva, a vendég szektor közvetítő állványa életveszélyes, na, és a világítás... A világítás, ami nem csak a Rosenborg elleni BL-selejtezőn tréfált meg bennünket oly emlékezetesen, de az idei szezonban, ősszel is. A Videoton ellen játszottunk, jött a naplemente, de csak nem indult be a világítás. Le kellett állítani pár percre a meccset. A négy nagy oldalreflektoron van vagy 20-25 lámpa, de ezeknek még a fele sem kapcsolt be, úgy folytatódott a mérkőzés a bíró jóindulatából, félhomályban. Ehhez mondjuk kapcsolódik egy számunkra, eMTéKások számára kedves anekdota is, talán nem érdektelen elmesélni, tartva egy kis kitérőt. A csapatok a pálya szélén álltak, várva a bírói í...
  45. 2010.05.17, 11:01 - Beregszász, FC Beregvidék
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518900956_beregszasz_cimer.png
    forrás:
    email - Zsolti
  46. 1926-os térképen:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518966848_loversenypalya_terkep.jpg
  47. 2010.05.16, 17:42 - Budapest, XIV. ker., Hajtsár út
    Szerintem rosszul van bejelölve a pálya. Most az ügetőverseny pálya van bekötve, itt látszik jobban hol lehetett(egy 1926-os térképen):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518970828_amerikai_ut_terkep.jpg
  48. 2010.05.16, 14:03 - Kecskemét, Széktói Stadion
    De még jó hogy most lett elvileg teljesen új gyep és alácsövezés ... erre mit látok tócsa mindenhol .. hátra nézek 2 -es pálya csak a kapu előtt van víz
    Öntözőrendszer az lett, csak vízelvezető rendszer nem... nem baj, a következő fogathajtóVB után már esetleg kiépül...
    forrás:
    http://www.nb1.hu/forum2/viewtopic.php?id=57863&p=1
  49. 2010.05.16, 13:51 - Baja, Városi Sporttelep
    Amíg nincs forrás a 10ezres nézőcsúcsra berakom ezt.
  50. 2010.05.16, 13:47 - Tokodaltáró, Sportpálya
    Két pályát is látok.Melyiken volt a lenti meccs és melyiken játszik a mostani csapat?
    1. http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Tokodalt%C3%A1r%C3%B3+magyarorsz%C3%A1g&ie=UTF8&hq=&hnear=Tokodalt%C3%A1r%C3%B3,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.733912,18.687916&spn=0.006668,0.01929&t=h&z=16

    2. http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Tokodalt%C3%A1r%C3%B3+magyarorsz%C3%A1g&ie=UTF8&hq=&hnear=Tokodalt%C3%A1r%C3%B3,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.739266,18.670471&spn=0.006667,0.01929&t=h&z=16
  51. 2010.05.15, 15:32 - Battonya, Sportpálya
    Javítottam a térképet! A mellette levő edzőpálya volt bejelölve.
  52. 1945-ben ez volt ez úgynevezett nyári bajnokság aranyérme. Természetesen ezüstböl.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/06/1465551189_1945_nb1_aranyerem1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/06/1465551205_1945_nb1_aranyerem2.jpg
    forrás:
    http://petrik.fastnet.ch/gallery/vater?page=4
  53. 2010.05.15, 12:07 - Budapest, EMG SK Sashalom
    Az Orion vállalat műszerkészítő részlegéből alakult az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára,amelyet a rendszerváltás után privatizáltak (Most "Kiserdő klinika", és "EMG ipari park" van a helyén).
    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sashalom
  54. 2010.05.15, 12:06 - Budapest, EMG SK Sashalom
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518905187_emg_sk_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/zaszlok/bp_emg_sashalom_sk_zaszlo_170621622.html
  55. beadva ez alapján:
    http://www.ftcbk.eu/2008/12/06/193132-az-ftc-amatorcsapatanak-merkozesei/
  56. beadva ez alapján:
    http://www.ftcbk.eu/2008/12/05/193031-az-ftc-amatorcsapatanak-merkozesei/
  57. beadva ez alapján:
    http://www.ftcbk.eu/2008/12/03/192829-az-ftc-amatorcsapatanak-merkozesei/
  58. beadva ez alapján:
    http://www.ftcbk.eu/2008/12/02/192728-az-ftc-amatorcsapatanak-merkozesei/
  59. Megjegyzés: Az FTC 29 bajnoki mérkőzést játszott. Az UMTE elleni tavaszi és a visszalépett Főv. TK elleni őszi és tavaszi mérkőzések két-két pontját játék nélkül kapták a zöld-fehérek.
    forrás:
    http://www.ftcbk.eu/2008/12/01/192627-az-ftc-amatorcsapatanak-merkozesei/
  60. - Hogyan telnek napjaid, mivel foglalkozol manapság?
    - 1990 óta a XV. kerületben, ahol lakom, tevékenykedem. Jelenleg is az Ifjúsági és Sport Központ igazgatója vagyok. Az önkormányzathoz tartozó, de önálló költségvetésű központ nyolc egységet – a többi között – a Budai II Stadiont, teniszpályákat, tanuszodát, üdülőket, központi műhelyt üzemeltet. 45 munkatársam van. Életfilozófiám, hogy az élet minden szakaszában valamit meg kell védeni. Így voltam annak idején a kapuval, a klubbal, most pedig így vagyok a munkatársaimmal, s természetesen a családommal. Büszke vagyok a diplomás és több nyelvet beszélő lányomra és fiamra, sok örömet szerez számomra a három kis unokám.
    forrás:
    http://ftcbk.wordpress.com/2009/03/15/szuletesnapi-beszelgetes-dr-geczi-istvannal/
  61. Dr. Géczi István
    Díszpolgári cím adományozva: 2008. október 23.

    Dr. Géczi István 1965 óta kerületünk lakója. A Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapat kapusa volt 1962 és 1975 között. Sportolóként, klub és válogatott szinten olyan teljesítményt nyújtott, mely nem csak hazai, de nemzetközi szinten is ismertté, megbecsültté tette nevét és országunk sportéleti tevékenységét. Bajnoki, hazai és nemzetközi kupasikerek, olimpiai ezüstérem bizonyítja nagyszerű sportolói képességeit, akaraterejét és küzdeni tudását. Aktív sportpályafutása befejezése után a pedagógiai tevékenységét is nagyszerű eredmények kísérték. A Testnevelési Főiskolán 1969-ben tanári, 1976-ban szakedzői diplomát kapott. 1984-ben a testnevelés doktorává avatta a Testnevelési Egyetemen. 1975-től a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem testnevelő tanára. 1980-tól az egyetemi sportegyesület ügyvezető elnöke. 1984-től a Testnevelési Tanszék vezetője. 1987-től 1990-ig az Élelmiszeripari Kar dékán-helyettese. 1996 ót...
  62. 2010.05.14, 16:25 - Hidas, ESE Hidas
    régebbi címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518115850_hidas_cimer1.jpg
  63. 2010.05.14, 16:00 - Olaszország - Magyarország 1938
    A jegyen is 5óra van, úgyhogy akkor az lesz bent.
  64. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517678278_1999_mtk_ibv_jegy.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170746967
  65. 2010.05.13, 23:28 - Budapest, Soroksári VOSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518904713_vose_zaszlo1.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/zaszlok/soroksari_vose_zaszlo_169963548.html
  66. 2010.05.13, 23:25 - Budapest, Soroksári VOSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518904387_vose_cimer.jpg
    erről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518904478_vose_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170628518
  67. 2010.05.13, 23:15 - Tab, Tabi VSC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516796826_tabivsc_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170649782
  68. 2010.05.13, 23:13 - Szeghalom, Szeghalmi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518268760_szeghalmisc_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170630171
  69. 2010.05.13, 23:09 - Sopron, FC Sopron
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517862566_sopronipostasse.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170629739
  70. 2010.05.13, 23:04 - Somberek, Somberek SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518118379_somberek_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170620717
  71. 2010.05.13, 23:01 - Petőháza, Petőházi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516704896_petohaza_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170626359
  72. 2010.05.13, 22:57 - Orosháza, Határőr Dózsa SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518893417_hataror_dozsa_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170626459
  73. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518461354_nagyoroszi_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625822
  74. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518292173_nagybatonyi_banyasz_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170627143
  75. 2010.05.13, 19:53 - Hőgyész, Hőgyészi SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518465230_hogyeszi_medoszse_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625668
  76. 2010.05.13, 19:49 - Hévíz, Hévíz FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516478971_heviz_royal_goldavis_fc_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170623383
  77. 2010.05.13, 19:44 - Hatvan, Lokomotív SE Hatvan
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515334018_hatvani_kinizsi_cimer_logo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625086
  78. 2010.05.13, 19:38 - Györköny, Györköny SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518542154_gyorkony_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625323
  79. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518121004_gyongyos_zaszlo1.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170623804
  80. 2010.05.13, 19:27 - Esztergom, Esztergomi SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518024947_esztergomi_vasas_cimer.jpg
    erről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518025007_esztergomi_vasas_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625412
  81. 2010.05.13, 19:25 - Érd, Érdi VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516449966_erd_cimer.jpg
    erről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518032039_erdi_vse_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170628450
  82. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516741217_dunaszentgyorgy_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170624489
  83. 2010.05.13, 19:19 - Csorna, Csornai SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518110325_csorna_zaszlo1.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625142
  84. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516395818_celldomolk_zaszlo2.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170624225
  85. 2010.05.13, 18:58 - Budakalász, Budakalászi MSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516394525_budakalasz_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170624643
  86. 2010.05.13, 18:54 - Budapest, Vasas Izzó MTE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518877397_bptungsramsc_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170623866
  87. 2010.05.13, 18:52 - Budapest, Budapesti Postás SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/09/1505928806_postas_se_zaszlo_cimer_logo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170625496
  88. 2010.05.13, 18:50 - Budapest, Ikarus BSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518027002_bpikarusse_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170621815
  89. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518282760_belapatfalvai_epitok_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170622765
  90. 2010.05.13, 15:18 - Budapest, Budapesti Egyetemi AC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516740351_beac_cimer3.jpg
    erről:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518278265_beac_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170628916
  91. 2010.05.13, 15:09 - Ajka, Ajkai Bányász SK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518889531_ajkai_banyasz_zaszlo.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170621743
  92. 2010.05.13, 11:56 - Szolnok, Szolnoki MÁV FC
    Papp Dénes MÁV műhelyi főmérnök kezdeményezésére 23 taggal 1910. május 11-én alakult meg a Szolnoki MÁV Sportegyesület. Nyilván a sportot szerető mérnök ember sem gondolta, hogy megéli a centenáriumot a klub, amely sok nagy viharon ment át az elmúlt száz esztendőben. Közben a MÁV-ról Lokomotívra, Törekvésre és MÁV-MTE-re is elkeresztelték az egyesületet. 1996. óta azonban ismét Szolnoki MÁV néven szerepelnek, újra kék-fehér a színűk, mint 100 évvel korábban.

    Közben volt olyan időszak, mikor a piros-fekete, a piros-kék, és a kék-sárga színeket is magukénak tudhatták.
    forrás:
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9041124
  93. programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517420457_1989_magyarorszag_spanyolorszag_programfuzet.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170638990
  94. 2010.05.13, 11:08 - San Marino - Magyarország 2003
    programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/06/1497166642_sanmarinomagyarorszagprogramfuzet2003.jpg
    forrás:
    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=170639132
  95. 2009-03-26
    A volt Ikarus-pálya helyén ma bevásárlóközpont áll, mellette az egyezség szerint e hónap végéig el kell készülnie a sportpályának, különben a város nem használhatja a magánterületet.

    A hajdanvolt Ikarus-sporttelep helyét - amely egyébként soha nem volt a fehérvári önkormányzat tulajdona - mára bevásárlóközpont foglalta el. Ám a város annak idején feltételekhez kötötte az építési engedély kiadását: a terület tulajdonosával a hosszas tárgyalások után kötött megállapodás szerint a mintegy nyolchektáros terület Rádió lakótelephez közelebb eső kéthektáros, szintén magántulajdonban lévő részét megkapja használatra Fehérvár, ha ott március 31-éig kialakít egy sportolásra alkalmas területet. Ez a Rádió lakótelepi garázsok mögött van, ahol régebben egy füves pálya volt.

    - Némi késéssel, de már zajlik egy nagyméretű, gyeptéglás focipálya kialakítása a hozzá kapcsolódó autóparkolókkal, és a remények szerint elkészülünk március 31-éig, így a szerződésben foglalt kötelesség...
  96. 2009-09-10
    Elkészült a maroshegyi sportpálya is, mintegy 112 millió forint értékben. A képviselő elmondta, szeretne lehetőséget biztosítani a Maroshegyi Sportklubnak, a maroshegyi óvodásoknak, iskolásoknak és az öregfiúknak is, hogy használhassák a létesítményt, ami megyei szintű labdarúgó mérkőzések lebonyolítására is alkalmas.
    forrás:
    http://kultura.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_61178
  97. 2010.05.12, 20:10 - Székesfehérvár, Ikarus pálya
    2007-12-07
    A tereprendezéssel és a fakivágásokkal megkezdődött az egykori Ikarus sportpálya területének teljes átalakítása, Maroshegy új központjának kialakítása. A körzet képviselője, Brájer Éva és a beruházók képviseletében Pulai Péter a sajtó képviselőinek ismertette, hol, mikor és mi épül majd. Mint Brájer Éva elmondta, hosszú egyeztetéseken vannak túl, melynek eredményeként mintegy negyvenmillió forint segítheti a szilvamag területének rendezését és a Rádió lakótelepi régi játszótér felújítását. Ugyancsak a tárgyalások eredményeként sikerült elérni, hogy szokatlanul sok lesz a fa és a cserje az itt meg-épülő bevásárlóközpont környezetében. Horváth Zuzsanna, a kertépítészeti terveket készítő szakember kiemelte, igen értékes, és viszonylag nagy törzskörméretű (azaz idősebb) fák, a többi között platán, díszkörte, vöröstölgy, sőt tulipánfa kerül a területre. A vasúti átkelő felé eső háromszögben, ahol eddig erdő volt, kis tavat és egybefüggő zöldet alakítanak ki, azaz g...
  98. 2010.05.12, 20:06 - Székesfehérvár, Ikarus pálya
    2006-08-16
    Egyelőre nem tudni, elri-asztja-e vagy éppen megerősíti szándékában a tegnap esti lakossági tüntetés a volt sporttelepen bevárálóközpontot megvalósítani kívánó befektetőt: információink szerint az önkormányzat a napokban tárgyal a jelentkezővel a be-építés részleteiről. Mint arról beszámoltunk, a több mint nyolc hektáros terület soha nem volt a város tulajdonában, hanem az Ikarus Rt. saját sportpályája volt, melyet néhány évvel ezelőtt eladtak egy befektetőnek. A terület jelenleg is sportövezeti besorolás alatt áll, azaz amíg az önkormányzat nem minősíti át kereskedelmi övezetté, gyakorlatilag semmi sem épülhet itt.

    A maroshegyi polgárok, a Zöld Kerekasztal és a sportbarátok által szervezett békés tiltakozáson mintegy 120- 130 környékbeli vett részt, s meghívást kapott Karsai Béla, a jobboldal által támogatott polgármesterjelölt is, aki elmondta, a legjobb megoldás az lenne, ha a város megvásárolná az ingatlant, s azt az itt élők kívánsága szerint újra spor...
  99. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516829692_szfv_ikarus_zaszlo.jpghttp://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516829851_szfv_ikarus_zaszlo1.jpg
  100. 2010.05.12, 19:03 - Hollandia - Magyarország 2010
    Holland keret a VB-re:
    Kapusok: Maarten Stekelenburg (Ajax), Michel Vorm (Utrecht), Sander Boschker (Twente)
    Hátvédek: David Mendes da Silva (AZ), Gregory van der Wiel (Ajax), Khalid Boulahrouz (Stuttgart), John Heitinga (Everton), Ron Vlaar (Feyenoord), Joris Mathijsen (Hamburger SV), Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord), Edson Braafheid (Bayern München), Vurnon Anita (Ajax), Andre Ooijer (PSV)
    Középpályások: Demy de Zeeuw (Ajax), Orlando Engelaar (PSV), Wesley Sneijder (Inter), Rafael van der Vaart (Real Madrid), Ibrahim Afellay (PSV), Mark van Bommel (Bayern München), Otman Bakkal (PSV), Wout Brama (Twente), Nigel de Jong (Manchester City), Stijn Schaars (AZ)
    Csatárok: Jeremain Lens (AZ), Arjen Robben (Bayern München), Dirk Kuyt (Liverpool), Klaas-Jan Huntelaar (AC Milan), Robin van Persie (Arsenal), Ryan Babel (Liverpool), Eljero Elia (Hamburger SV)