magyarfutball.hu

  1. 2022.06.20, 10:09 - Székány Kálmán
    Magyar amatőr tréner a Club Francais-nál.

    Székány Kálmán, a 33 FC alapító tagja és legrégibb csapatának volt játékosa, az ősszel állandó tartózkodásra Párisba költözött. A francia fővárosban való letelepedése után első dolga volt Székánynak, hogy klub után nézzen, ahol sporttevékenységet fejthet ki. Felvételre jelentkezett. Párisi legelőkelőbb sportegyesületében, a Club Francais-ban, altól szívesen fogadták. Székány Kálmán rövid idő alatt annyira megkedveltette magát a párisi klubban, hogy kész örömmel vették ajánlkozását, hogy a klub futballjátékosaival, mint amatőr tréner foglalkozni kíván. Székány már át is vette a futballtréningek vezetését.
    Sporthirlap, 1925. január 11.
  2. 2022.06.19, 09:53 - Maszlonka József
    Maszlonka József visszaemlékezései

    Karácsonykor, e hasábokon megszólaltattuk a felvidéki futball vezető embereit, akikhez itt csatlakozik Maszlonka — Miskolczi — József nyilatkozata is. Maszlonka József neve szorosan egybeforrt a szomorú véget ért Attila rövid ,de dicstelen életével. Rettenhetetlen harcos hírében állott és testi épségével mit sem törődve vetette magát a legforróbb küzdelmekbe. Aminek eredményeként háromszor tört el a lába s kisebb zúzódásaikon kívül kar- és vállcsonttörést is szenvedett. Annyi baj legyen! Az öreg fiú ma is játszik az Ózdi VTK csapatában, melynek különben edzője is így nyilatkozik:

    — A futballt én is — mint a legtöbb futballista — a rongylabdával kedveltem meg. Futballkarrieremet a Zugló csapatában kezdtem el, majd a „Turul FC“-be kerültem s innen a Ferencváros szerződtetett, ahol azonban az I-ső csapatba bekerülni nem tudtam és amikor 1927-ben a miskolci Attila kölcsönkért a Ferencvárostól, örömmel jöttem Miskolcra, melynek sportk...
  3. 2022.06.19, 09:46 - Maszlonka József
    Maszlonka lábtörést szenvedett. Az FTC—Zugló bajnoki mérkőzésen Maszlonka József, a zuglóiak fiatal, tehetséges jobbhátvédje egy összecsapás után fekvemaradt a földön és ugy vitték ki a pályáról. A helyszínt orvosi vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy milyen sérülés történt és csak a másnap a zsidó kórházban megtörtént tüzetes Röntgen-vizsgálat derítette ki, hogy Maszlonka a jobb combjában csonttörést és két helyen csontrepedést szenvedett. Természetesen azonnal kezelés alá vették és a törött lábat gipszbe tették
    Sporthirlap, 1924. december 16.
  4. 2022.06.18, 11:38 - Tóth László
    MEGTALÁLTA ÚJ VEZETŐEDZŐJÉT AZ NB II-ES HR-RENT KOZÁRMISLENY
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655545087_toth_laszlo_labdarugo_edzo_kozarmisleny_2022.jpg
    Aczél Zoltánnal történt szóbeli egyezséget követően a kapusedző Volcsányi Csabát és masszőrünket, Végi Jenőt leszámítva, klubunk nem tudott megállapodni a vezetőedző segítőivel, így Aczél Zoltán a távozás mellett döntött és a III. Kerület NB III-as csapatához szerződött. A vezetőedzőt követte Óbudára Wittrédi Dávid asszisztens edző és Loch Krisztián is velük tart.

    A május elején bebiztosított bajnoki cím után váratlanul nehéz helyzetbe került a HR-Rent Kozármisleny, hiszen vezetőedző nélkül maradt!

    Az elmúlt 2,5 hétben gőzerővel dolgozott a klub vezetése az új vezetőedző megtalálásán, rengeteg egyeztetést és sok személyes találkozót követően június 16-án csütörtökön megállapodás született az új vezetőedzővel!

    Tóth László személyében egy ambiciózus, “A” licences vezetőedző érkezik másodosztályú...
  5. 2022.06.18, 11:25 - Plakushchenko Maxim
    Maxim Plakushchenko a kispestiek második igazolása
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655544343_maxim_plakuschenko_labdarugo_budapest_honved_2022.jpg
    Az izraeli Maccabi Haifa együttesétől érkezik a Budapest Honvéd új játékosa, Maxim Plakushchenko, miután klubunk kétéves megállapodást kötött a 26 éves középpályással.

    „Úgy véljük, hogy Maxim egy új színt hozhat a csapatba. Ő egy igazi irányító, aki a játék közben ugyanolyan könnyedén passzol a védőinknek, mint amilyen magabiztosan köti össze a védelmünket a támadókkal – jellemezte új igazolásunkat Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Maxim maga is bevethető a támadóharmadban, remekül végzi el a szabadrúgásokat, szögleteket és labdáival remekül készíti elő a gólhelyzeteket, vagyis olyan játékos, akivel az előző szezonhoz képest mindenképpen bővíteni szerettük volna a keretünket.“

    Az Oroszországban született, de Ukrajnában, majd Izraelben nevelkedett, jobb és bal lábbal is magabiztos kö...
  6. 2022.06.17, 19:29 - Pápa, Pápai Perutz FC
    Visszalépünk az NB III-tól!
    Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Szurkolóinkat, hogy csapatunk a 2022/2023-as szezonban a megyei első osztályba adja le nevezését.
    Június 15-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott Pápa Város Önkormányzata, melynek témája a klubunk helyzete és támogatási lehetőségeinek áttekintése volt. Az egyeztetésen Glatz Lajos, csapatunk ügyvezetője arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a következő szezonra 106 millió forintos költségvetéssel számol a kft., melyhez a várostól pénzügyi támogatást továbbá a városi sportlétesítmények használatának lehetőségét reméli.

    Unger Tamás alpolgármester azt mondta, az önkormányzat a jogszerű lehetőségek kihasználásával 2019 és 2021 között 67 millió forintos támogatást nyújtott a klubnak, mivel azonban a keretet kimerítették, nincs további lehetőség a pénzügyi segítségnyújtásra. Ehhez kapcsolódóan dr. Áldozó Tamás polgármester hozzátette, a város nem tudja és nem is kívánja ezt az összeget egyedül a csapat rendelke...
  7. 2022.06.17, 19:23 - Baturina Roko
    Hát ez nem lett egy Sukertörténet.
    A horváth Orosz Ferenc.
    Ha nem lennnének elől jobb játékosaink valószínűleg 10 gól felett lett volna a góljainak száma. Így meg azt sem tudjuk, hogy valójában mit tud.
    Valami van ebben a srácban, ami nem tud kijönni... mondjuk ha Mariborban kijönne, akkor meg opcióval viszik..... akkor inkább legyen így!!!

    Sok sikert Batu!
    Ő rosszkor került ide. Doll csapatában sztár lett volna. Szerencsére azóta már annyival erősebb a keretünk, hogy még a padra is csak ritkán férne oda. Ahhoz meg még túl fiatal, hogy ne játsszon folyamatosan.
    Én róla sokáig azt hittem, hogy focista. Majd elkezdtem kételkedni. Most meg fingom sincs.
    Jó ez így.
    https://ulloi129.hu/2022/06/17/baturina-egy-evre-a-mariborhoz-kerul-kolcsonbe/
  8. 2022.06.17, 15:15 - Nagy Gergő
    én még az elmúlt 2 évben is azt éreztem, hogy jobbak vagyunk, amikor a nagy geri játszik, pedig milyen szar két év volt.

    a vadócz-nagy geri-gazdag középpálya volt az utolsó, amikor a középpályán futballt láttam kispesten.
    Ezt nem lett volna szabad...Gerit mindenképp itt kellett volna tartani,ha más nem, a gyerekek mellett.
    Nem érdekelnek a racionális érvek ez esetben itt sem és a kisközön sem.
    //amúgy is suttyóság azt gondolni, hogy sablon szerint godolkodunk egyféleképp itt vagy ott... :/
    Geri egybenőtt a Hovéddal és akkor is idetartozik, ha már majd pár átmeneti emberre a kutya sem fog emlékezni.
    Kösz mindent Geri!
    A mi Modrić -unk . Ok , ez egy kis túlzás. Mindent köszönök . Nagy vagy Gergő !
    - saját nevelés
    - csak itt játszott 15 éven át, 200-nál is több meccset (Gerinél 25-26 játékosnak van csak több bajnoki meccse a Kispestben. Például a környékén ilyenek vannak, mint Dajka, Budai II., Rákóczi, Mészáros, Olajkár I, de...
  9. 2022.06.17, 14:34 - Courts Tam
    TAM COURTS A BUDAPEST HONVÉD ÚJ EDZŐJE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655469269_tam_courts_labdarugo_edzo_budapest_honved_2022.jpg
    A skót szakember vezetésével kezdi meg a felkészülést a kispesti csapat
    Tam Courts veszi át a Budapest Honvéd első csapatának irányítását, klubunk kétéves megállapodást kötött a 40 éves szakemberrel, aki az első skót vezetőedző lesz a kispesti együttes élén.

    „Nagyon örülünk, hogy Kispestre tudtuk csábítani Thomast – mondta az új szakvezetővel kötött megállapodásról Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Ő egy olyan edző, akiben hatalmas potenciál van, több nívós európai és angol klub is versengett a kegyeiért, így különösen nagy dolog, hogy meg tudtuk győzni őt arról, hogy sikeres lehet a Honvéd az ő irányításával.“

    Tam Courts 2013-ban játékos-edzőként kezdte karrierjét a Kelty Hearts együttesénél, majd 2020-ban csatlakozott a Dundee Unitedhoz, ahol a játékfejlesztésért és a taktikai filozófiáért fele...
  10. 2022.06.17, 14:27 - Gomis Christian
    Christian Gomis klubunk első nyári igazolása

    Fiatal, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező védő érkezik a Budapest Honvédhoz, miután klubunk hároméves szerződést kötött a szenegáli-francia Christian Gomisszal, aki a bolgár Lokomotiv Plovdiv együttesétől érkezik Kispestre. Korábban a Paris Saint-Germain korosztályos, illetve második csapatánál is megfordult.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655468866_christian_gomis_labdarugo_honved_2022.jpg
    „Az előző szezon mérkőzéseit elemezve úgy éreztük, hogy a számos fejlesztendő terület egyike a folyamatos támadásépítés. Christian egy olyan játékos, aki a belső védő posztról könnyedén cselez és passzol a középpálya felé, ráadásul maga is bevethető ebben a pozícióban – mondta új játékosunkról Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Ez a sokoldalúsága azt is lehetővé teszi a számunkra, hogy könnyebben alkalmazkodjunk mérkőzés közben, és ez a taktikai rugalmasság egy újabb olyan aspektus, amit a jöv...
  11. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655460042_kispest_raba_eto_futball_jegy_ticket_1993.jpg
    https://www.vatera.hu/kispest-raba-eto-foci-jegy-bozsik-stadion-3174152918.html
  12. 2022.06.17, 11:14 - Salgótarján, Zagyvapálfalva FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655457268_salgotarjani_sikuveggyar_se_cimer_logo_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/salgotarjani-torna-club-stc-1901-es-salgotarjani-sikuveggyar-s-e-sport-zaszlo-3174938060.html
  13. 2022.06.15, 20:18 - Anglia - Magyarország 2022
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655317117_anglia_magyarorszag_0_4_2022_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  14. PORTUGÁL ELLENFÉL A KONFERENCIALIGÁBAN

    A Vitória Guimaraest sodorta csapatunk útjába a sors az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában – a hír kapcsán Hornyák Zsolttal készítettünk villáminterjút.

    Szerdán egykor megtudtuk, ki lesz első ellenfelünk a nemzetközi színtéren: az öt lehetséges rivális közül a múlt szezonban a portugál bajnokságban a 6. helyen végző Vitória Guimaraes SC-t kaptuk. A hazájában egyszeres kupa-, illetve szuperkupa győztes alakulat ellen július 21-én idegenben, 28-án pedig a Pancho Arénában lépünk pályára.

    A sorsolást együtt néztük vezetőedzőnkkel, Hornyák Zsolttal, akitől azon melegében rövid nyilatkozatot kértünk.
    [youtube]D4jVDjeZ64g[/youtube]
    https://www.pfla.hu/?q=news/12709
  15. Csapatunk az azerbajdzsáni Gabala FK együtese ellen fog játszani. Az első meccset Székesfehérváron rendezik meg.

    Gabala FK (Azerbajdzsán, 3297 km)
    Az 1995-ben még Gogol néven alapított, 2005 óta a Gabala nevet viselő klub legnagyobb sikerét a 2018/2019-es szezonban érte el, amikor megnyerték az azerbajdzsáni kupasorozatot. 14 éve szerepelnek megszakítás nélkül a legmagasabb osztályban, a 2021/2022-es idényt a negyedik helyen zárták, a kupában pedig az elődöntő jelentette számukra a végállomást. Ugyanaz a három csapat végzett előttük a bajnokságban és a kupában is, így negyedikként a kupagyőztes helyén indulhatnak az EKL-ben. Gabala városában 13 ezren élnek, amivel nem fér be a kaukázusi régió legnagyobb országának 50 legnépesebb városa közé.
    TM becsült érték: 6,03 millió euró
    Stadion: Qabala City Stadion, 4500 férőhelyes
    Koefficiens: 3.500

    “2016 nyarán kint voltam Gyirmóton azon a találkozón, amikor a Gabala legyőzte az MTK-t az Európa Liga selejtezőjében, majd otthon...
  16. Kazah az első ellenfél

    Az Európai-konferencialiga második fordulójában csapatunk a kazah Kajrat Almati ellen játszik, az első meccs július 21-én idegenben, a visszavágó 28-án lesz hazai pályán. A lehetséges ellenfelek közül távolságban ide kell a legtöbbet utaznunk, Kisvárda és Almati között légvonalban 4200 kilométer a távolság.

    Amit tudni lehet ellenfelünkről:

    KAJRAT ALMATI FK

    A fejlődő kazah futball egyik jeles képviselője, az egyedüli kazah csapat, amely szerepelt a szovjet bajnokságban. 2004-ben csaknem feljutott a Bajnokok Ligája-főtáblára, de hosszabbításban veszített a szlovák Artmediával szemben. A vasutasklub főszponzora elvesztése után 2008-ban kiesett az élvonalból, de azonnal vissza is jutott, és azóta is meghatározó tagja hazája bajnokságának.

    Nemzetisége: kazah

    Alapítási éve: 1954

    Színe: kék-fehér

    Dicsőséglistája:

    Kazah bajnok: 3 (1992, 2004, 2020)

    Kazah kupagyőztes: 10 (1992, 1996, 1999, 2001, 2003, 2014, 2015, 2017, 2018, 2021)

    K...
  17. 2022.06.15, 15:19 - Anglia - Magyarország 2022
    Gareth Southgate: Fiatal csapattal álltunk ki a meccsre, bíztam benne, hogy emiatt meglesz a kellő lendület, de amikor a magyar csapat előnybe került, mi pedig nem találtuk a ritmust, minden ellenünk fordult. Ez végső soron az én felelősségem. A szünetben változtattam, a fordulás után kicsit veszélyesebbé is váltunk támadásban, de emiatt túl nagy területet adtunk a magyar válogatottnak. A letámadásnak megvan az a veszélye, hogy terület nyílik a védelem mögött, most is ez történt. Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy mindenért vállalom a felelősséget. Ezen a négy meccsen minél több játékosnak akartam lehetőséget adni, közben pihentetni néhány futballistát, és végső soron azok a csapatok nem bizonyultak elég erősnek, amelyeket én állítottam össze.
    Kedd este ugyanazt éltem át, mint az elődeim, már én is tudom, milyen érzés, amikor a közönség kifütyüli a szövetségi kapitányt. Az irónia az egészben az, hogy nem világbajnoki vagy Európa-bajnoki mérkőzések, hanem Nemzete...
  18. 2022.06.15, 14:42 - Anglia - Magyarország 2022
    Milyen régen vártunk már erre a szép eredményre, utoljára akkor voltam ilyen boldog és elégedett mikor a Brazilokat megvertük itthon 3:0
    Voltak nehéz perceink, de gyönyörű labda kihozatalaink és góljaink voltak. A saját ötösünkön való passzolgatást leredukálnánk egy szavam nem volna.
    Andorra jó példa, papíron még nagyobb is a különbség, ezért talán San Marino még jobb példa (ők az utolsók a világranglistán), mert olyan óriási a különbség a magyar és az angol csapat között, de szerencsére ez csak papíron volt.
    Azért ekkora verésbe, és ilyen óriási égésbe senki nem akar belefutni. Aki elhiszi, hogy az angolokat ez nem érdekelte, az totális tévképzetektől üldözve éli az életét.
    kieshetnek a B ligába, és ami fontosabb, kikerülhetnek az első kalapból az eb selejtezők sorsolásán. Ez azért nehogymár mindegy legyen, még ha felteszem az nl helyezés amúgy lehet, hogy az.
    Szalai ma nagyon jól játszott. Csak hát Ádám Martin mé...
  19. 2022.06.15, 09:27 - Bellák Jenő
    Bellák Jenő, az NSC balszélsője, a Vasasok elleni mérkőzésen a bokáján komolyabban megsérült, ugy hogy három hétig pihenni kényszerült. Állapota azonban már annyira megjavult, hogy vasárnap már ismét a játszik balszélsőt a Zugló ellen.
    Sporthirlap, 1924. november 30.
  20. 2022.06.14, 19:03 - Anglia - Magyarország 2022
    Trent Alexander-Arnold’s season comes to an end after early England release

    A relentless season has finally come to a close for Trent Alexander-Arnold after his early release from the England squad, a pre-planned decision by manager Gareth Southgate.

    Alexander-Arnold also amassed 255 minutes for his country throughout the season, the last of which came in the 1-0 defeat at Hungary and saw him feature at right wing-back.

    He was then an unused substitute as England scored late to secure a 1-1 draw with Germany on Tuesday evening, in what was the final involvement in a matchday squad for Alexander-Arnold this season.
    https://www.thisisanfield.com/2022/06/trent-alexander-arnolds-season-comes-to-an-end-after-early-england-release/
  21. 2022.06.14, 12:07 - Anglia - Magyarország 2022
    Gulácsi Péter sárgalapok miatt (és az előzetesen bejelentett rotálás) miatt a mai meccsen biztosan nem lép pályára.
  22. [youtube]TLGuFm2Xudw[/youtube]
    https://hatsofuves.nemzetisport.hu/hollohazi-futball-vigyazz-torekeny/
  23. 2022.06.13, 12:52 - Anglia - Magyarország 2022
    Visszatér klubjához, a Sporting KC-hez Sallói Dániel. A sárga lapok miatt eltiltott Gulácsi Péter szintén nem utazik Angliába a férfi A-válogatottal.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1536256105826992129
  24. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655117432_magyarorszag_nemetorszag_1_1_2022_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  25. Hansi Flick: Előre szóltam a pénteki sajtótájékoztatónkon, hogy ez lehet a legnehezebb meccsünk a négy közül, egy rendkívül szervezett, jól védekező csapat ellen játszottunk. Az a helyzet, hogy nem sikerült megvalósítani azt, amit a mérkőzés előtt elterveztünk, sokszor megkönnyítettük ellenfelünk helyzetét a gyakori hibáinkkal. A védekezésünk pedig... volt, hogy megengedhetetlen dolgokat műveltünk hátul, ez nem fér bele. Sokszor nem mertünk elvállalni tiszta lövőhelyzeteket, ezen változtatnunk kell. Hiányzott a játékunkból az intenzitás, de egy ilyen hosszú idény után ez sajnos előfordul. Ettől függetlenül ki kell jelentenünk, ez a teljesítmény számunkra visszalépés volt
    Marco Rossi: Köszönöm szépen a szurkolóinknak azt a fantasztikus hangulatot, amit ma teremtettek. Azt gondolom, ezt a játékosok ki is érdemelték a teljesítményükkel ezen a meccsen. Kijelenthetjük, hogy már olyan csapatunk van, amely sosem enged.
    Nagyrészt Németország uralta a mecc...
  26. 2022.06.13, 12:09 - Fót, Kisalag SC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655114928_kisalag_sc_cimer_logo.jpg
    http://kisalagsc.hu/Történet.html
  27. Jó volt ez, nem volt rossz egyáltalán.Ha a Medve fejeseiből legalább egy bemegy, akkor az éjjel megint nem ért volna véget.
    :D
    3 világbajnok elleni meccsből 4 pont, mikor volt ilyen utoljára?!?
    Hajrá tovább, kedden a brittek ellen ismét!
    Hát rászolgáltunk a pontra. A németek megindulásaiban benne volt a veszély, de szerencsére nagyrészt stabilan állt a védelmünk a lábán, Hoffmannak meg megköszönhetjük azért hogy elszórakozta a ziccert. A második félidőre elfáradtunk, Rossi szerintem jókor változtatott, a cserék jól szálltak be. Jó látni hogy van tartása a csapatnak, gratuláció az újabb bravúrhoz
    Ádám fejében volt a győzelem, de nem akarom bántani, ő is nagyot harcolt, most játszott talán a legjobban. Megérdemeltük a döntetlent megint a németek ellen. Szép volt!
    A 2. félidőben a németek el sem találták a kaput, az elsőben is csak egyszer. :DD
    Kaput eltaláló lövés 7-1 ide.
    És még mindig akadnak fanyalgó kis sunyi trollok. Kapját...
  28. 2022.06.11, 15:24 - Magyarország - Hollandia 1967
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953802_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet.jpg
    többi oldal:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953815_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_2.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953834_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_3.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953844_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_4.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953853_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_5.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953864_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_6.jpeg
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654953873_magyarorszag_hollandia_1967_programfuzet_7.jpeg
    https://www.vatera.hu/magyarorszag-hollandia-musorfuzet-1967-nepstadion-magyar-valogatott-3173506019.html
  29. 2022.06.11, 10:33 - Geschlecht József
    Geschlecht József és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/27643/zilizy-jozsef]Zilizy József, az BTC-nek Bécsbe távozott játékosai, akik ezidőszerint a Floridsdorf színeiben játszanak, Budapestre érkeztek, hogy a legközelebbi fegyelmi bizottsági ülésen hivatalosan bejelentsék külföldre történt távozásukat. A jelentkezés megtörténte után ismét visszatérnek Bécsbe, ahol egy műbutorgyárban kaptak alkalmazást. A BTC mindent megtett arra nézve, hogy kitűnő játékosait, akik most formájuk tetőpontján állanak, visszaszerezze, ez akciójuk azonban — mint értesülünk — nem sikerült.
    Sporthirlap, 1924. november 10.
  30. 2022.06.11, 10:33 - Zilizy József
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29528]Geschlecht József és Zilizy József, az BTC-nek Bécsbe távozott játékosai, akik ezidőszerint a Floridsdorf színeiben játszanak, Budapestre érkeztek, hogy a legközelebbi fegyelmi bizottsági ülésen hivatalosan bejelentsék külföldre történt távozásukat. A jelentkezés megtörténte után ismét visszatérnek Bécsbe, ahol egy műbutorgyárban kaptak alkalmazást. A BTC mindent megtett arra nézve, hogy kitűnő játékosait, akik most formájuk tetőpontján állanak, visszaszerezze, ez akciójuk azonban — mint értesülünk — nem sikerült.
    Sporthirlap, 1924. november 10.
  31. 2022.06.10, 13:31 - Safronov Oleksandr
    U20-as világbajnok a második érkezőnk
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654860669_oleksandr_safronov_labdarugo_zalaegerszeg_2022.jpg
    Oleksandr Safronov Lendváról teszi át a székhelyét Zalaegerszegre

    Oleksandr Safronov 1999. június 11-én született a dél-ukrajnai Zaporizzsja városában. Már húsz évesen bemutatkozhatott az ukrán élvonalban és ugyanebben az évben érte el eddigi legnagyobb sikerét is, hisz tagja volt az U20-as világbajnokságot megnyerő nemzeti csapatnak.

    A következő évben az észt FC Levadia csapatában szerepelt kölcsönjátékosként, majd hazatért a Dniprohoz, 2021 júliusától pedig az ukrán előosztályú Desna alapembere lett. Idén márciusban Lendvára igazolt, ahol öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

    Safronov személyében egy jó felépítésű, tehetséges középhátvéddel erősödik a klubunk, akinek a piaci értéke a mértékadó Transfermarkt szerint 500.000 euró, amivel jelen pillanatban a Zete második legértékesebb játékosa lett.

    A 23. szület...
  32. 2022.06.09, 17:10 - Szerető Krisztofer
    A tehetségbe a mentális képesség is belatartozik. Manapság a versenysportban anélkül nem nagyon terem babér.
    Kár érte, nagy ígéretnek indult
    Csak jók lehettek a született képességei. Másképp nem vitte volna el egy akkor élvonalbeli angol klub korosztályos csapata.
    Ha valaki nem érti miért nem játszanak nálunk magyar tehetségek, akkor kiváló válasz az ő példája...
    Remélem egyszer megjön az esze, mert akire Lipcsei Peti azt mondja, hogy nála is jobb játékos lehetne az tud valamit...
    Pettitől nem jobb, de megfelelő kezekben jó játékost lehetett volna belőle faragni. Egy Petrjak, Zubkov szintet simán ki kellett volna belőle hozni. Az utánpótlás válogatottban jó dolgokat mutatott.
    Párszor láttam játszani, inkább ne néztem volna meg. Abból a bazi nagy tehetségből semmit nem mutatott.
    Ha karriert akarna, akkor nem a Nyíregyháza, hanem a Fradi első csapata lenne a cél. Neki a lehetőség is ad...
  33. 2022.06.09, 14:45 - Vas László
    Hivatalos. Vas László távozik.

    Az utóbbi időkben rengeteg kritika érte (jogosan), de neki köszönhetjük, hogy sok évnyi szarakodás után újra megindult valami a klubnál, a feljutást követően nem volt ritka, hogy 5000-en voltak a lelátón és érdemes volt meccsre járni. Ezeket nem felejtjük el! További sok sikert Laci, bárhol is kötsz ki!
    Nagyon sajnálom ezt a döntést, mert a Vas-féle csapat nekem nagyon szimpatikus volt, már az utolsó NB3-as idényben is, de igazán a tavalyi szezon volt az, amikor felállva tapsoltam nekik sokszor. Az a labdatartós, türelmes játék, amivel szinte az összes ellenfelünket megfojtottuk (tényleg kb. csak a Loki és a Vasas ellen emlékszem úgy, hogy nem mi domináltunk), öröm volt nézni.

    Idénre már valóban eltűnt ez a lehengerlő játék, az jó kérdés, hogy minek köszönhetően? Nekem nincsenek öltözői pletykáim, nem tudom, hogy mennyire jött ki edző és játékos. Talán, ha sikerült volna Bartha helyett hozni egy hasonló, rutinos játékost, má...
  34. Gazdag Dániel ma már teljesértékű edzésmunkát végezhet a férfi A-válogatott keretével, miután nem csak negatív covidtesztet produkált, hanem a betegséget követő kötelező, szigorú vizsgálatokon is megfelelt.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1534806074200571904
  35. Az U21-es válogatott Eb-selejtezőinek vegeztével Schön Szabolcs és Kerkez Milos is csatlakozott a féfi A-válogatott keretéhez.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1534826676047208449
  36. [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/26250/schafer-andras]Schäfer András az angolok és olaszok elleni két sárgalapja miatti eltiltását tölti.
  37. 2022.06.08, 16:24 - Soltész Dominik
    Soltész megkapta a lehetőséget Huszti alatt, ráadásul tkp-t játszott egy sokat támadó csapatban. Nem igazán élt vele.
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018140
  38. 2022.06.08, 16:24 - Pintér Ádám
    Pintér pechje az, hogy tele vagyunk (voltunk?) szélsővel. Ugrai, Dzsudzsák, Bévárdi, Sós, Ferenczi, Bódi, Szécsi mögött nincs az a fiatal saját nevelésű szélső, aki kellő meccsterhelést tudna volna kapni. Sohasem tudjuk meg, mi lett volna, a pont szélen vagyunk lyukasak és nem a középső védő/középpályás poszton, és vagy 20 meccsen pályára lép, nem 178 percet szerez 5 meccsen. (Baranyai 34 meccsen 2740-et kapott.) Ha mondjuk megkapja Sós 26 meccsét és 1200 játékpercét, akkor kiderült volna az igazság.

    Rosszkor volt rossz helyen. Hátha máshol még sikerül neki.
    Azért ez amit leírtál így az közel sem igaz. :) Huszti érkezése után Pinyő volt a meccsek nagy részén a kezdő "állandó fiatalként".

    Az sem lehet véletlen, hogy az első csapatnál fent lévő fiatalok közül ő játszott vissza a legtöbbet a harmadosztályba.
    Azért Baráth sem játszott volna ha nem jó, ha nem hajt edzésen Pinyő meg szart bele nb2ben sem tudta megmutatni mit tud mert annyit tud, a...
  39. Telt ház lesz Németország ellen! Minden jegy gazdára talált a magyar válogatott szombati #NationsLeague- mérkőzésére a Puskás Arénában.
    2022.06.07
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1533887491941482502
  40. 2022.06.08, 15:55 - Olaszország - Magyarország 2022
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654696511_olaszorszag_magyarorszag_2_1_2022_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  41. 2022.06.08, 15:32 - Olaszország - Magyarország 2022
    Roberto Mancini: Ez az olasz válogatott még nem állt össze, nagyon sok a fiatal, többen közülük ezeken a Nemzetek Ligája-meccseken debütáltak a válogatottban. Ma szépen játszottunk, jó úton haladunk, de még van hová fejlődni. Gyorsan játszottunk, jó volt a védekezés, letámadtunk az ellenfél térfelén, a középpályán Barella és Raspadori játéka különösen tetszett. Spinazzola visszatérésének külön örülök, nagyon hiányzott, meghatározó láncszeme a csapatnak, bár még nincs százszázalékos állapotban. Az öngólnál a labdavesztés miatt voltam ideges, és nyilván ahhoz a lehetőséghez is közelebb került ehhez a magyar válogatott, hogy esetleg kiegyenlítsen.
    Marco Rossi: Az első félidőben nem tudtuk érvényesíteni azt, amit szerettünk volna. A két nap kevés volt a felkészülésre az angolok elleni találkozó után. Az olaszok pozíciós játéka nem feküdt nekünk, le akartuk őket lassítani, hogy ne tudjanak a középpályán adogatni, és hosszú labdákkal indítani, le akartuk ...
  42. 2022.06.08, 14:22 - Olaszország - Magyarország 2022
    Nem volt ez olyan rossz mneccs, csak túl erősek ezek a csapatok. A t9örökök, szerbek, oroszok csak, csak, bár már nerkik is jobb játékosaik vannak, de ez a csoport azért már nagyon brutál.
    Gázok voltunk...angolok elleni akarás sehol nem volt. Egy öngóllal szépítettünk. Ez smafu!
    De azért a média még harsogja tele a sületlenségeivel, és esélyekkel a sajtót.
    Várjuk a húsz Rossi cikket, és hogy a németeket elverjük itthon teltház előtt.
    Hátha lesz, aki elhiszi.
    Hát az igazság az hogy az olaszok ezt az első félidőben eldöntötték, és bizony lehetett volna nagyobb is a különbség. A mi gólunk szerencsés volt, nagy helyzetünk azon kívül nem volt. Az angol meccs után láthatóan megint irreálisan magasak voltak a várakozások, de a világ élvonalától azért messze vagyunk. A legjobb formánkban, frissen, némi szerencsével esetenként okozhatunk meglepetést, de ma ezek közül egyik sem volt
    Reggelre ez "majdnem nyertünk Itáliában" lesz.
    Nem érte...
  43. 2022.06.07, 16:51 - Mercier Xavier
    FRANCIA JÁTÉKMESTERT IGAZOLTUNK!
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654612861_xavier_mercier_labdarugo_ferencvaros_2022.jpg
    A belga élvonalban csapatkapitányként szereplő Xavier Mercier a Ferencváros legújabb játékosa!

    Bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk kedden szerződtette a belga élvonalban szereplő OH Leuven csapatkapitányát, a francia támadó középpályást, Xavier Merciert! Legújabb játékosunk 32 éves, a bejelentést követően pedig rögtön csatlakozik is az Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros keretéhez.

    Pályakép

    Xavier Mercier 1989. július 25-én született Franciaországban, Alès-ban. Első klubja az US Lesquin volt, 2009 nyarán onnan igazolt a Montpellier B-hez. Innen a Guingamp B-hez, majd vissza a Lesquinhez vezetett az útja, végül több francia csapaton át 2016 telén légiósnak állt – a belga KV Kortrijk labdarúgója lett. A belga első osztályú csapatnál rengeteget fejlődött Mercier, aki a Transfermarkt szerint rövid időn belül, 2017 n...
  44. A 34. percben a hazaiak vezetőedzője, Vas László is lapot kapott.
  45. 2022.06.07, 12:05 - Mak Róbert
    tehetsége alapján többet vártam tőle, de így is volt egy-két emlékezetes pillanata, sok sikert neki, de ne ellenünk
    Kösz amit hozzátettél, benned maradt az igazi nagybetűs teljesítmény, azt Te tudod miért....
    Sok sikert, amikor nem ellenünk lépsz pályára!
    Nem fog hiányozni, ahogy lejjebb írjak, technikailag nagyon rendben volt, de negyedannyi küzdeniakarás nem volt benne mint pl Uzuniban
    A pedigréje alapján többet vártam tőle, még a mutogatását is félre tettem. Néhány jó meccse azért volt nálunk, a tavalyi BL selejtezőkben pl az albánok ellen.
    Többet vártam tőle, mikor jött. Semmi extrát nem mutatott és biztos volt annak is oka, hogy egyik edzőnél sem lett több, mint egy sokadik peremember. Azért így is többszörös magyar bajnok lett. Sok sikert a továbbiakban!
    Technikailag az egyik legképzettebb játékosunk volt. Viszont, a dinamikája már nem volt a régi, és a motivációja sem. Kár érte.
    http...
  46. 2022.06.07, 11:52 - Rémay József
    Magyar játékos szerepelt az első német—francia klubtalálkozáson.

    Tennis Borussia (Berlin) — Club Francais (Páris) 3: 1 (3:0).
    — Páris, Buffalo-pálya. — 12000 néző — Biró: Jones (Anglia).
    — A francia csapatban Rémay I, az NSC volt játékosa játszott jobbhátvédet.
    Sporthirlap, 1924. október 25.
  47. 2022.06.07, 11:14 - Budapest, Hapoel MSE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654593249_hapoel_munkas_se_logo_cimer_jelveny.jpg
    https://www.vatera.hu/ritka-hapoel-munkas-sportegyesulet-regi-magyar-foci-jelveny-szep-allapot-zomancos-gomblyukjelveny-3172850726.html
  48. 2022.06.06, 20:20 - Magyarország - Olaszország 2000
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654539597_magyarorszag_olaszorszag_2_2_2000_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  49. 2022.06.06, 20:15 - Olaszország - Magyarország 2001
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654539307_olaszorszag_magyarorszag_1_0_2002_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  50. 2022.06.06, 18:07 - Magyarország - Olaszország 2007
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654531669_magyarorszag_olaszorszag_3_1_2007_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  51. 2022.06.06, 09:28 - SCHREIBER
    A Vasasoktól a Törekvésbe.

    Schreiber György, a Vasasok volt jóképességű balszélsője a Törekvésbe kérte átigazolását és vasárnap fog debütálni a Törekvés második csapatában.
    Sporthirlap, 1924. október 21.
  52. 2022.06.06, 09:22 - Chrappán Ottó
    Chrappán Ottó nyilatkozott. Október 16-i számunkban közöltük tatabányai tudósítónk jelentését, amelyben rektifikálja azt a hírét, hogy [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37333]Reisinger Lászlót, a TSC játékosát Chrappán Ottó, a TSC volt jeles játékosa, aki mint tréner működik Olaszországban, csábította ki olasz földre. Most levelet kaptunk magától Chrappán Ottótól Udinéből; a levélben mindenekelőtt közli, hogy ő nem a Pro Gorizia, hanem az A. S. Udine trénere.
    Sporthirlap, 1924. október
  53. 2022.06.06, 08:31 - Styles Callum
    Esetleges Fradiba való igazolása kapcsán:
    Nem a mi szemünk által szokott futballban szocializálódott. Nagy dinamika, sok futás. Balbekk, belső kp, balszélső sőt baloldali támadót is tud. Kapuson kívül bármit eljátszik. 22 éves, 2 jó szezon után befektetésnek sem volna rossz.
    Brutál jó igazolás lenne, fő erénye, hogy rendkívül jól presszingel, nem hagy levegőt az ellenfélnek, gyors, mozgékony, jól bírja a nyomást, kiváló a rugótechnikája, jól lő távolról, és van esze a játékhoz, az meg hogy több poszton bevethető, csak hab a tortán.
    Egyébként valaki írta, hogy bokafosós lenne, amit nem értek miért. Azért egy angol másodosztályból kieső klub játékosa, aki a válogatottban egyelőre Nagy Zsoltot sem tudta kiszorítani.

    Nem mondom, hogy nem lehet jó, de azért messze van a bokafosóstól
    Én írtam, az első cikknél. Idén kiesett a Barnsley, tavaly 5. helyezett lett a championshipben. Styles mindkét évben alapember volt. Fiatal, de már komo...
  54. 2022.06.05, 18:19 - Olaszország - Magyarország 2022
    Kleinheisler László térdsérülést szenvedett, így elhagyja a férfi A-válogatott keretét, és visszatér klubcsapatához, az NK Osijek-hez.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1533460487563841542
  55. 2022.06.05, 17:58 - Mészáros Lajos
    Házasság: Mészáros Lajos, az UTSE kapusa, szombaton délután tartotta esküvőjét Laukó Annuskával, játékostársának hugával.
    Sporthirlap, 1924. október 14.
  56. 2022.06.05, 17:56 - Holits Ödön
    Holics Ödön, a zuglóiak trénere: — Véleményem szerint a nagyobb győzniakarás szerezte meg számunkra az értékes pontokat. Hogy az állandó fölény ellenére nem sikerült nagyobb eredményt elérnünk, azt annak tulajdonítom, hogy a csapatot a közelmúlt sulyos vereségeinek emléke idegesítette. Egyes játékosokat nem szeretek külön kiemelni — a védelem nyugodtan végezte munkáját, a támadás lendülete pedig megszerezte a győzelmet.
    Sporthirlap, 1924. október 14.
  57. 2022.06.05, 17:54 - Bayer Ödön
    Sulyos ítéletek a fegyelmi bizottságok szerdai ülésén

    Bíróval szemben tanúsított tiszteletlenségért : Bayer Ödön (Zuglói VII. ker. SC) és [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29903]Buchnitz Rezső (BTC) október 31-ig.
    Sporthirlap, 1924. október 16.
  58. 2022.06.05, 17:54 - BUKNITZ I.
    Sulyos ítéletek a fegyelmi bizottságok szerdai ülésén

    Bíróval szemben tanúsított tiszteletlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37330]Bayer Ödön (Zuglói VII. ker. SC) és Buchnitz Rezső (BTC) október 31-ig.
    Sporthirlap, 1924. október 16.
  59. 2022.06.05, 17:49 - Egyed Sándor
    Egyed Sándor személyében véli megtalálni a Törekvés [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/399/kautzky_jozsef]Kautzky utódját. Egyed hosszu évek óta a Törekvés ifjusági, majd a második csapatában szerepelt és most alkalma nyílik, hogy a hozzá fűzött reményeket megvalósítsa.
    Sporthirlap, 1924. október 19.
  60. 2022.06.05, 15:11 - Magyarország - Anglia 2022
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654434663_magyarorszag_anglia_1_0_2022_nemzeti_sport_cimlap.jpg
  61. 2022.06.05, 13:48 - Magyarország - Anglia 2022
    Gareth Southgate: Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk. Magyarország ellen nagyon sok nagy futballnemzet megszenved. Sokszor csak fél méter hiányzott támadásban a jó befejezéshez. Fárasztó idény után vagyunk és a nagy meleg sem kedvezett nekünk. El kell fogadnunk a kritikákat, nem játszottunk jól. Magyarország nem tartozik a top hat-hét válogatott közé, de ha nem játszunk jól, képes megnehezíteni bárkinek a dolgát, ez látszott ezen a meccsen. A magyarok jól tömörültek a letámadásainkkal szemben, nem voltak meg a területek a támadásokhoz, sokszor el is adtuk a labdát. Az összképet tekintve talán igazságosabb lett volna a döntetlen, de nem játszottunk elég jól ahhoz, hogy megnyerhessük a meccset.
    Nagyon rég kaptunk ki. A játékosok nagyon csalódottak, de a későbbiekben is egyensúlyba kell hozni a kísérletezést és a jó játékot. Az újoncainknak volt néhány pontatlan megoldásuk, és a védekezésben is voltak hibák. James Justin kisebb sérülést szenvedett, ezért cseréltem le....
  62. 2022.06.05, 13:13 - Magyarország - Anglia 2022
    Álmoskás angolok nem hitték el hogy kikaphatnak.Ez a mi szerencsénk.
    Szeretném megköszönni a magyar válogatottnak és Szoboszlai Dominiknak aki úgy bevágta mint Cr7 a büntetőt,hogy örömet okoztak több mint 30000 azaz harmincezer magyar gyermeknek. Amire mi felnőttek kb 50 vagy 60 éve vártunk. Köszönjük srácok. Nagyok voltatok. Hajrá Magyarország !
    Ennek a győzelemnek jóval nagyobb lesz a nemzetközi médiavisszhangja, mint a 2016-os csoportkörből való továbbjutásnak, vagy a franciák elleni 1:1-nek. Hatalmas teljesítmény! Gratulálok Rossinak és a csapatnak, ez ma egy mini 6:3 volt.
    Hatalmas gratuláció a fiúknak! Furcsa leírni, de jobbak voltunk egyszerűen! Csak így tovább! :)
    Remek utólagos gyermeknap volt, ráadásul pont a Térdelősék ellen!
    Michael Owen, a Channel 4 szakomentátoraként: "Anglia játéka lassú volt."
    Matt Upson, szintén korábbi angol válogatott a BBC Radio 5 élő adásában: "Teljesen megérde...
  63. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654424769_balatonfoldvar_se_cimer_logo_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/balatonfoldvar-s-e-foci-zaszlo-3172373621.html
  64. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654424630_fertoszeplak_sk_cimer_logo_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/fertoszeplak-s-k-30-eves-jubileumi-foci-zaszlo-3172377560.html
  65. 2022.06.04, 09:22 - Horváth Gyula
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654327324_horvath_gyula_sip_mlsz_jatekvezeto.jpg
    https://www.vatera.hu/mlsz-plakett-es-jatekvezetoi-testulet-kozos-sipja-horvath-gyulanak-mert-mindig-jo-iranyba-fujt-3172461776.html
  66. 2022.06.04, 09:19 - Budapest, Rákosszentmihályi AFC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654327138_rafc_cimer_logo_zaszlo.jpg
    https://www.vatera.hu/rakosszentmihalyi-afc-retro-foci-zaszlo-3172047251.html
  67. 2022.06.04, 09:15 - Iváncsa, Iváncsai Sportpálya
    Egy nappal később, vagyis június 5-én, vasárnap aztán Fejér megyébe, Iváncsára hivatalos a Fradi, méghozzá a stadion névadó ünnepségére. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés 17 órakor kezdődik, a Ferencvárost pedig a község kicsinosított sporttelepén is több egykori népszerű labdarúgó képviseli, az érdeklődők láthatják például a gyepen az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt együttesből Telek Andrást, Dejan Milovanovicsot, Keller Józsefet, két hajdani gólkirályt, Fischer Pált és Igor Nicsenkót, no meg, további bajnokokat és kupagyőzteseket is. Az iváncsai Fradi ünnepen a nagyszerű hangulat garantált, hiszen a községben óriási népszerűségnek örvend a Ferencváros, a szervezők és a hajdani közkedvelt futballisták is nagy örömmel készülnek a futballgálára.

    Az FTC küldöttsége mindkét helyszínre kisebb ajándékokkal, klubot népszerűsítő szóróanyagokkal már az ünnepélyes bemutatás előtt egy órával megérkezik, hogy bőven legyen idő beszélgetésre és közös fotózásra a hűséges zalac...
  68. Felújíthatják az Olajbányász Sporttelep műfüves pályáját

    Megkapta az önkormányzati támogatást, így FC Nagykanizsa is benyújtotta pályázatát a Magyar Labdarúgó Szövetség pályafelújítási forrására. A helyi futballklub a tíz évvel ezelőtt átadott műfüves játékteret szeretné renováltatni.

    2012-ben számos városban, köztük Nagykanizsán is új műfüves futballpályát adott át az MLSZ. Az Olajbányász Sporttelep része azóta minden évszakban központi szerepet tölt be a labdarúgók felkészülésében, és egy évtized alatt meglehetősen elhasználódott. A klub vezetése a pályázattal azt szeretné elérni, hogy az utánpótlás megfelelő körülmények között tudjon készülni a mérkőzéseire.

    – A mi létesítményünkben is ez az egyedüli műfüves pálya, tehát azt lehet mondani, hogy a téli szezonban szinte csak ezt használják a gyerekek. Szerencsére nagyon sok gyerek jár hozzánk, több mint 250 gyereknek biztosítunk sportolási lehetőséget. Mi folyamatosan helyhiánnyal, pályagondokkal küszködünk, ez a pálya...
  69. 2022.06.03, 18:13 - Szőke István
    ...
    Néhány órával később aztán otthon lett rosszul. Ezt már Jutkától, a feleségétől tudom, aki kétségbeesve hívott. A rohammentő valamelyik kórházba vitte Szöszit, majd onnan egyenesen tovább az Amerikai úti idegsebészetre. A diagnózis megdöbbentő volt: agytörzsi infarktus. Az orvosok megmondták Jutkának, hogy a férje menthetetlen. Szerda délután állt be a halál, és mi azóta nem térünk magunkhoz…
    https://www.blikk.hu/sport/magyar-foci/labdarugas-szoke-istvan-fradi/cg4lfbp
  70. 2022.06.03, 14:09 - Žulj Peter
    Zulj még jobb is, mint amilyen szinten jelenleg vagyunk. De, drága nekünk, jelenleg.
    Nagy kár érte.
    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2895727
  71. 2022.06.03, 12:37 - LANTOS
    [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37316]Pruha Józsefnek már jelzett elutazása Speziába is meg fog valósulni a héten, s őt követi nyomon a csapat kapusa, Lantos József is, aki Ferrarába készül áttenni rezidenciáját. Lantos elhatározásánál is, miként [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/578/urik_jozsef]Uriknál, a nősülési szándék a döntő érv. Ha még megemlítjük, hogy [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29840]Préger is az eltávozás gondolatával foglalkozik és Holló is visszatér Magyaróvárra, mindenki megállapíthatja azokat a nehézségeket, amellyel a Törekvésnek ebben a szezonban utólag meg kell majd küzdenie.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 30.
  72. 2022.06.03, 12:32 - Pruha József
    Pruha ma indul Olaszországba.

    Értesülésünk szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/399/kautzky_jozsef]Kautzkynak követői is lesznek. Az Olaszországba tartó vándorok csoportja egyre szaporodik.
    Pruha József, a Törekvés centerhalfja ma utazik el Olaszországba, ahol, miként Kautzky is, a Földközitenger partján fekvő kies Speziába teszi át székhelyét, amelynek reprezentatív egyesületében éveken keresztül [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/622/viola_jozsef]Viola is játszott. Pruha most a turini Juventushoz távozott, Viola elárvult örökét veszi át.
    Sporthírlap, 1924.09.27
  73. 2022.06.03, 11:51 - Gyál, Gyáli BKSE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654249880_gyali_bkse_logo_cimer.jpg
    2021.08.04
    https://www.facebook.com/gyalibkse/photos/a.111924074426387/111925654426229
  74. 2022.06.02, 18:01 - FK Vojvodina - MTK 1959
    Gellért ünneplik a 11-es kivédése után
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654185660_vojvodina_mtk_1959_geller.jpg
    forrás:
    Képes Sport foto
  75. 2022.06.02, 17:49 - Olaszország - Magyarország 2022
    Hivatalosan sérülés, a pletykák szerint belső konfliktus miatt került ki a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzéseire készülő olasz labdarúgó-válogatott keretéből Nicolo Zaniolo – írja a Football Italia. Az olaszok június 7-én fogadják a mieinket a sorozatban.
    2022.05.30
    https://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/nl-exe-miatt-kerulhetett-ki-az-olasz-keretbol-a-roma-sztarja-2895105
  76. 2022.06.02, 17:45 - Magyarország - Anglia 2022
    Az Angol Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy Gareth Southgate hiába hívta be a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretbe, sérülés miatt nem tud társaihoz csatlakozni Ben White.

    A 24 éves belső védőért egy évvel ezelőtt 58,5 millió eurót adott az Arsenal, ezzel ő lett a legdrágább hátvéd, akit szerződtetett a londoni klub, és a teljes ranglistán is a harmadik helyen áll. Az Ágyúsoknál alapembernek is számít, 32 bajnokin játszott a mögöttünk hagyott szezonban.

    White a klubjánál folytatja rehabilitációját, így biztosan nem játszik majd szombaton a magyarok elleni összecsapáson.
    http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/magyar_valogatott/magyar-angol-kidolt-az-arsenal-legdragabb-vedoigazolasa-biztosan-nem-jon-budapestre
  77. 2022.06.02, 17:43 - Magyarország - Anglia 2022
    Magyarország-Anglia: Információk a gyermekszurkolóknak

    Néhány fontos információ a szombati Magyarország - Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésre kilátogató gyerekek és kísérőik számára:

    A jelentkezők ma éjfélig regisztrálhatnak az erre létrehozott gyerekjegy.mlsz.hu oldalon. Az iskolásokhoz tíz főnként egy kísérő is csatlakozhat, aki jogosult a regisztrációt elvégezni.

    A regisztrált csoportok a jegyeket érkezési sorrendben, folyamatosan kapják, ne aggódjon senki, biztos, hogy mindenki időben bejut a stadionba.

    Kérjük, figyeljétek a jegyen feltüntetett kapu jelzését (A,B,C,D, E, F), mert csak a jegyen jelzett kapunál tudtok belépni a stadionba. A forgókapukhoz érkezve a csoport kísérője készítse elő a kinyomtatott jegyeket, melynek ellenőrzése ott történik.

    A mérkőzés 18.00 órakor kezdődik, de a kapuk már 15.00-órától nyitva lesznek. Érkezzetek időben a gyors és kényelme bejutás érdekében!

    Azért is érdemes jóval a meccs előtt kiérni, mert a szoborparkban (az A és az...
  78. 2022.06.02, 17:43 - Magyarország - Anglia 2022
    A hétvégi pihenőt követően folytatódott az A-válogatott felkészülése Telkiben, a szövetség edzőközpontjában. A múlt hetihez képest felduzzadt a létszám, immár a légiósok is Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére állnak, kivéve Gazdag Dánielt, aki pozitív covid-tesztje miatt egyelőre nem csatlakozhatott a társakhoz, valamint Nagy Ádámot, aki kedden érkezik meg Telkibe.

    Miután a Pisa légiósa az utolsó pillanatban csatlakozik a csapathoz, és egyelőre Gazdag Dánielről sem tudni, hogy a későbbiekben haza tud-e utazni, ezért az Anglia elleni mérkőzésen Vancsa Zalán az A-válogatott keretében kap helyet (ő az eredeti tervek szerint Németországba utazott volna az U21-es válogatottal).
    https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/kozel-teljes-a-keret-vancsa-is-keszul-az-angolok-ellen
  79. 2022.06.02, 17:41 - Magyarország - Anglia 2022
    Csaknem 30 ezer gyermek regisztrációja érkezett be eddig a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) a szombaton 18 órától sorra kerülő Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésre.

    Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, péntekig még tart a regisztráció, és várják a további jelentkezéseket a gyerekjegy.mlsz.hu oldalon.

    Az európai szövetség (UEFA) a tavaly nyári Európa-bajnokságot követően a rendbontó magyar szurkolók viselkedése miatt úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött kell megrendezni a magyar–angol meccset.

    Ezt követően az MLSZ a szabályok adta lehetőségeknek megfelelően 14 év alatti gyermekeket hívott meg térítésmentesen a Puskás Arénába.
    2022.05.30
    https://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/nl-csaknem-30-ezer-gyerek-regisztralt-mar-a-magyar-angolra-2895053
  80. 2022.06.02, 17:15 - Révész Attila
    révész egy fasza chaotic neutral karakter. én komolyan betenném a lábvízben ázók közé az mlszbe egy fél évre.
    Én ismerem személyesen, voltunk ellenfelek még a tuzséri idejében meg a kezdeti várdai korszakban is, több barátom pedig játékosa volt. Azt a szar Tuzsért amatőrökkel MK negyeddöntőig vitte, többek közt az akkori egész jó Balaton Fc-t is kiütve.
    Van egy stílusa, nem ismer sem istent sem embert, volt akiből ezzel taposott ki extra dolgokat játékosként.
    Mellette elég sok magán tőkét rakott bele a futballba korábban, kevesek egyike akik nem akkor jelentek meg amikor ki lehetett venni valamit, hanem akkor amikor bele kellett áldozni.
    Ő az mlsz-ben ki lenne nézve kőkeményen, ott is beleállna akibe kell.
    Tud üdeségeket művelni, nem megélhetési edző, jól menő vállalkozásai vannak.
    Várdán biztos meg fogják érezni, ha tényleg kiszáll.
    https://ulloi129.hu/2022/06/02/edzovaltas-lesz-kisvardan/
  81. 2022.06.02, 17:09 - Magyarország - Anglia 2022
    Botka Endre egy korábbi sérülése a napokban kiújult, és a férfi A-válogatott egészségügyi stábjának minden erőfeszítése ellenére sem javult annyit az állapota, hogy a júniusi mérkőzéseken kockázat nélkül pályára léphessen, így a védő a mai napon elhagyta a keretet.
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1532337302416113664
  82. A 37. percben a vendégek vezetőedzője, Klausz László is lapot kapott.
  83. 2022.06.02, 11:51 - Szőke István
    Volt szerencsém személyesen is találkozni vele egy öregfiúk focigálán, rendkívül szellemes, szerény ember volt, átjárta egész lényét a Fradi iránti imádata! Óriási veszteség ez a Fradi családnak!
    Ferencvárosi gyerekként olyan természetességgel volt fradista, hogy láthatóan el se tudta képzelni, hogy lehetne más is. Fantasztikus lövőereje volt mèg idősen is, kint voltam egy jótékonysági tornán, odadták neki a labdát hagy játszon a 70 éves öreg, erre fordulásból akkora gólt rúgott a 20 évvel fiatalabb Babócsynak, hogy kezét nem tudta felemelni ;)
    Vokt, hogy az általa mindig megtréfált Dózsa kapus Szentmihályi felesége felhívta Albertet, valahogy érje már el, hogy Pista ne játszon, mert a férje nem tud aludni napok óta, a dózsások nyugodtan alhatnak a rémük már az égi kapusokat riogatja.
    Isten fogadja magához!
    :(
    Ha a dózsa ellen szabadrúgást lőhetett, felhangzott a P-ből : márszejmiska fogjál nekünk békát. Üvöltöttük teli torokból és a Szöszi 10-...
  84. 2022.06.02, 11:33 - Colley Lamin
    GAMBIAI CENTER AZ ELSŐ ÉRKEZŐ
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654162422_lamin_colley_labdarugo_puskasakademia_2022.jpg
    Együttesünk kétéves szerződést kötött az elmúlt idényben az FC Koperben futballozó Lamin Colleyval.

    Megvan NB I-es együttesünk első nyári igazolása: az előző szezont az FC Koperben végigjátszó gambiai-angol középcsatár, Lamin Colley a 2024 június 30-ig kötelezte el magát a Puskás Akadémia FC-hez. A 28 éves játékos a kikötőváros csapatának színeiben a bajnokságban 34 mérkőzésen 10 gólt szerzett, a szlovén kupában 4 összecsapáson kétszer vette be az ellenfelek kapuját a 2021/22-es évadban.

    Új játékosunkat szeretettel üdvözöljük, és sok sikert kívánunk magyarországi pályafutásához!
    2022.06.01
    https://pfla.hu/?q=news/12673#
  85. 2022.06.02, 11:14 - Bognár István
    Az MTK-ba való visszatérése kapcsán:
    Az ilyenre nálunk miért nem lehet fogadni? Amint aláírt a Fater, már tettem is volna fel a házat.
    Nagyjából ugyanaz a karakter, mint anno Illés volt. Minek megszakadni külföldön, ha itthon is van egy nagy rakás, izzadtság mentesen megkereshető bankó? Csomó kretén hőbörgött, amikor kib...ták a Kis Kaszinóst a Fraditól. Gondolom most már megértik ők is, mit, pontosabban mit NEM láttak benne Oroszék...
    Nem biztos, hogy nem felelt meg cipruson. Kölcsönvették, elvégezte amiért hívták és kész. Ennyi! Szerintem ügyes játékos viszont 31 éves. Nem a jövő embere. Az MTK jól járt vele szerintem!
    Az MTK-ban most kellett volna, akkor siman bent maradtak volna.
    Egy 6 gol 10 golpasz bentartotta volna oket, a fiatalok meg tehermentesitettek volna.
    Bar egy felevet nyaralt Cipruson, es meg fizetnie sem kellett erte, neki fizettek.
    Mondjuk ha csak a csalàd miatt “ felàldozná “ magàt valaki , nàl...
  86. 2022.06.02, 10:43 - Bánás József
    Bánás bemutatkozása Milánóban.
    Milánó, szept. 21.

    Bánás bemutatkozott a Milano FC centerhalf posztján az FC Internazionale ellen. Az ő nagyszerű játékénak köszönhető, hogy csapata 3:1 arányban győzött. Bánás nem trénere a csapatnak, anem játékosa.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 23.
  87. 2022.06.02, 10:39 - Schaller József
    Az UTE csak úgy állhat helyt, ha a régi lelkesedéssel küzdi végig a meccset és amellett még lényeges erősítésre is szüksége van. Ezt az erősítést meg is kapta már, amennyiben régi híres góllövője, Schaller visszatért a Bácskából, és ismét elfoglalja a helyét a csapatban és így a Jeszmás távozásával meggyengült csatársor új erőre kaphat.
    Pesti Napló, 1924. szeptember 24.
  88. 2022.06.01, 16:16 - Rósa Dénes
    [youtube]rQ0kYedPmNM[/youtube]
  89. 2022.06.01, 16:07 - Christian Manrique
    SPANYOL BALHÁTVÉD A LEGÚJABB IGAZOLÁSUNK
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654092456_christian_manrique_labdarugo_debrecen_2022.jpg
    A DVSC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a spanyol nemzetiségű Christian Manrique. A 23 esztendős balhátvéd a Ciprusról, az Olympiacos Nicosia együttesétől érkezik a cívisvárosba.

    Karrierjét hazájában, a Rayo Vallecano korosztályos csapataiban kezdte, majd ezt követően Ciprusra, az Omonia Nicosia, később az Olympiacos Nicosia gárdájához szerződött. Utóbbiban 63 tétmérkőzésen szerepelt a ballábas futballista, mérlege 2 gól és 4 gólpassz. A mértékadó Transfermarkt 450 ezer euróra becsüli az értékét a balhátvédnek, aki komoly erősítést jelenthet.

    A DVSC klubvezetése 2+1 éves szerződést kötött a játékossal.
    2022.06.01
    https://dvsc.hu/spanyol-balhatved-a-legujabb-igazolasunk/
  90. 2022.06.01, 14:28 - Tardi Sándor
    Békéscsabán edz a Mátészalka 24 éves középpályása, TardiSándor. Az Előre FC vezetői februárban döntenek a labdarúgó átigazolása ügyében.
    Nemzeti Sport, 1992.02.02
  91. 2022.06.01, 14:16 - Adamcsek Máté
    Adamcsek elköszönt Pécstől
    Õt nagyon sajnálom, az egyik legképzettebb játékosunk volt, aki mindig az utolsó percig harcolt a pályán és mellesleg robbanékony is a srác. Sok sikert neki, akár az NB2-ben, akár az NB1-ben! Félek, hogy rajta kívül több alapemberünk is búcsút int a klubnak a kilátástalanság miatt...
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018204
  92. 2022.05.31, 15:09 - Magyarország - Anglia 2022
    Pozitív lett Gazdag Dániel covid-tesztje Magyarországra utazása előtt, így egyelőre nem csatlakozik a férfi A-válogatotthoz. A Philadelphia Union játékosa 5 nap múlva tesztelhet újra. Esetleges csatlakozása a kerethez első negatív tesztjének időpontjától függ.
    2022.05.30
    https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1531254004277301250
  93. 2022.05.31, 11:42 - Müller Pál
    Az UTE csapatának legkevésbbé kifogásolható része a halfsor volt, amely szürkén ugyan, de odaadással végezte a feladatát. A MAFC-ból átigazolt Müller elég jól beleilleszkedett a csapatba, amelynek nagy szorgalmával és tempobírásával nagy hasznára lehet.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 8.
  94. 2022.05.31, 11:35 - DECHMANN
    A BEAC sulyos kapusválsága megoldódott. A BEAC-nak a Törekvéstől vasárnap elszenvedett katasztrofális veresége sürgőssé tette a kapuskérdés gyors megoldását. Ez most sikerült, amennyiben Deckmann Gyula, az ETO kiváló kapusa, a BEAC részére — amelynek egykor ifjúsági játékosa volt — kérte visszaigazolását. Deckmann az egyetemi paragrafus alapján azonnal igazolható.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 9.
  95. 2022.05.31, 11:33 - TÍMÁR
    Tímár Zoltán, az NSC csapatkapitánya:
    — Ha a bíró figyelmét nem kerüli el Borsányi kezelése, ugy a mérkőzést már az első félidőben megnyertük volna, mert a gólelőny okvetlenül megnyugtatóig hatott volna ideges, lámpalázas csatárainkra.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 9.
  96. 2022.05.31, 11:14 - Bánás József
    Bánás Milánóba megy trénernek. Prágai jelentés szerint a DFC kiváló középfedezete, a magyar Bánás (volt Vasas) tréneri állást vállalt Milanóban, melyet rövidesen el is fog foglalni.
    Sporthirlap, 1924. szeptember 11.
  97. 2022.05.31, 11:09 - Wilhelm Mihály
    A fegyelmi bizottságok ítéletei. A fegyelmi bizottságok szerdai ülésükön a következő határozatokat hozták:
    Megintettek : ellenféllel szembeni tiszteletlenségért: Wilhelm Mihály (KAOE),
    sportszerűtlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23674/regos_ferenc]Régner Ferenc (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37284]Elbogen Imre (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37285]Skwarek Károly (III. ker. TVE), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29937]Melczer Ágoston (Törekvés),
    Sporthirlap, 1924. szeptember 11.
  98. 2022.05.31, 11:04 - MELCZER
    A fegyelmi bizottságok ítéletei. A fegyelmi bizottságok szerdai ülésükön a következő határozatokat hozták:
    Megintettek : ellenféllel szembeni tiszteletlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37286]Wilhelm Mihály (KAOE),
    sportszerűtlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23674/regos_ferenc]Régner Ferenc (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37284]Elbogen Imre (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37285]Skwarek Károly (III. ker. TVE), Melczer Ágoston (Törekvés),
    Sporthirlap, 1924. szeptember 11.
  99. 2022.05.31, 11:04 - Elbogen Imre
    A fegyelmi bizottságok ítéletei. A fegyelmi bizottságok szerdai ülésükön a következő határozatokat hozták:
    Megintettek : ellenféllel szembeni tiszteletlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37286]Wilhelm Mihály (KAOE),
    sportszerűtlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23674/regos_ferenc]Régner Ferenc (Törekvés), Elbogen Imre (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37285]Skwarek Károly (III. ker. TVE), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29937]Melczer Ágoston (Törekvés),
    Sporthirlap, 1924. szeptember 11.
  100. 2022.05.31, 11:00 - Skwarek Károly
    A fegyelmi bizottságok ítéletei. A fegyelmi bizottságok szerdai ülésükön a következő határozatokat hozták:
    Megintettek : ellenféllel szembeni tiszteletlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37286]Wilhelm Mihály (KAOE),
    sportszerűtlenségért: [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/23674/regos_ferenc]Régner Ferenc (Törekvés), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/37284]Elbogen Imre (Törekvés), Skwarek Károly (III. ker. TVE), [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/29937]Melczer Ágoston (Törekvés),
    Sporthirlap, 1924. szeptember 11.