magyarfutball.hu

  1. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516423665_kalocsasarand_szk_kupadnto_1.merkozes.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. június 04.
  2. 2018.01.15, 18:12 - Perényi Ádám
    Méltó búcsú

    Ki tudja mire gondoltak az utódok a gyászszünet egy perce alatt? Nem emlékezhettek Pfeffermann (Perényi) Ádám indításaira, cseleire, góljaira. A csatár tagja volt a Komló első NB 1-es csapatának, majd annak a gárdának is, amely az 1960-as évek elején ismét kivívta a legfelsőbb osztályban való szereplés jogát. Csak a legjobbak között száznál többször ölthette magára a kék-fehér mezt, a vasárnapi kilencven percet azonban már a lelátóról sem figyelhette. A szíve nem bírta, 48 éves korában hunyt el.
    Ki tudja mire gondoltak az utódok, s mire Gallai István, aki egyben apósa emlékének tisztelegve állta végig a perces gyászszünetet. A fekete karszalaggal játszó csapat a legméltóbb módon emlékezett. És méltó volt a Vác elleni 5-1- es győzelem a Bányász őszi hazai sikersorozatához. Az őszi búcsúmérkőzésen nyolcadszor egymás után fektette két vállra a kökönyösi pályán ellenfelét a Komló, s ezúttal nemcsak a nagyarányú győzelem, a helyenként sziporkázó játék is ünneplésre ...
  3. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515990905_megyei_iii.o._deli_cs._tovabb_gyuruzik.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. augusztus 05.
  4. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515990655_megyei_iii.o.deli_csoport_nincs_meg_bajnok.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. június 19.
  5. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515907183_solt_bajnok_199293.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. július 19.
  6. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515829710_hajos_bajnok_199293.jpg
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. július 19.
  7. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515749889_kalocsa_bajnok_199293.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. július 12.
  8. Megváltozott a sorrend az NBIII-ban
    A régi szövetség utolsó dobása

    Megrendezhetik az éremkiosztókat a labdarúgó NB III. alföldi csoportjában is. A régi szövetség utolsó dobásaként néhány döntést hozott, mely némiképp megváltoztatta a labdarúgó NB III. alföldi csoportjának tabelláját. A HLC óvását elutasította, a Szegedi Dózsét viszont jogosnak találta, és a két bajnoki pontot a lila-fehér gárda kapta. Idézet a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség 247/1993-as számú határozatából: „A KSC-Szegedi Dózsa NB III-as labdarúgó-mérkőzésen Walter Sándor KSC-s labdarúgó jogosulatlan játéka miatt, a mérkőzés eredményét megsemmisíti, és a két bajnoki pontot, 3-0-ás gólkülönbséggel a Szeged Dózsa javára igazolja ". A fenti és még néhány ügy kivizsgálásával megváltozott a bajnokság korábban közölt végeredménye. A Szegedi Dózsa feljött a negyedik helyre. A kecskeméti KTE helyet cserélt Miskével. Az utolsó Dabas nem 16 ponttal esett ki. hanem nyolccal. A tabella újraírása után is ...
  9. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515653496_tiszakecske_bajnok_199293.jpg
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1993. július 05.
  10. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515653280_nyarlorinc_bajnok_199192.jpg[/bigimg]

    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 20.
  11. Szabadszállás: A Radnóti Miklós laktanya tisztikara besokallt attól, hogy az együttes 3 év alatt két osztályt zuhant vissza, és amikor '91 nyarán a megyei II-ből
    is kiestek, levették a kezüket csapatról. Ez egy évig tartott, nem játszottak a csapatban sorkatonák, és így csapat neve is simán csak a nagyközség neve volt, így
    lettek egy szezon erejéig simán csak 'Szabadszállás'. De ez az egyesület attól még hivatalosan a H. Radnóti SE folytatásának tekintendő!
    A meccsek ugyanúgy a honvédségi pályán voltak, és ha sorkatonák nem is, de a Gépjárműtechnikai Tiszthelyettesképző katonai iskola hallgatói benne voltak a csapatban.
    Egy év múlva már helyreállt a rend, '92 nyarától ismét H. Radnóti SE lettek.

    Forrás:

    Balasi Barnabás - Feyyaz
  12. 2018.01.10, 07:55 - Harkakötöny, Harkakötönyi TSE
    Most jött el az ideje, hogy elmagyarázzam annak okát, hogy a kisszállási Ámor csapatának nevébe miért volt elengedhetetlenül
    fontos beleírni az 'Y' betűt!
    Történt, hogy az 1990/91-es megyei II.oszt. bajnokságból, a 6. helyről (!) visszalépett a Harkakötöny csapata.
    Helyükre máris "ugrott" a kisszállási Ámor SC, akik mivel csak ezüstérmesek lettek a megyei III-ban, nem tudtak másként feljebb lépni.
    És mintegy a helycseréért adott viszonzásul az Ámort működtető tulajdonosok beálltak az ily módon a megyei III-ba visszazuhant
    harkakötönyi csapat mögé is.
    Ezért a 6.osztályú harkakötönyi csapat hivatalos neve: Ámor Harka SC
    Az 5. osztályú kisszállási csapat hivatalos neve: Ámor Harka "Y" SC
    A "Magyarázat"-ba csak azért írtam oda a település nevét a hivatalos név után, mert ezen a honlapon így szoktuk csinálni.
    Ez az Ámor Harka SC 1991-től 1993-ig létezett, akkor megszűntek, és 1999-ig nem is volt foci Harkakötönyben.

    Forrás:

    Balasi Barnabás - Feyyaz
  13. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515483261_kecel_ii._bajnok_199192.jpg[/bigimg]

    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 20.
  14. 2018.01.08, 12:45 - Renge Károly
    A nela.hun Renge Lászlóként szerepel. (azóta javították)
  15. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515400393_bacsborsodi_tsz_sk_bajnok_199192.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 20.
  16. 2018.01.07, 22:04 - Palásti Ferenc
    PÉNTEKEN — 59 ÉVES KORÁBAN — ELHUNYT PALÁSTI FERENC, a neves labdarúgó-játékvezető. Palásti az utóbbi időkben Igen értékes társadalmi munkát végzett a JT-ben. Azon felül minden héten kiment 1 — 1 bajnoki mérkőzésre, hogy megfigyelje az ott működő Játékvezetők és partjelzők munkáját és a későbbiek folyamán az ott látottak értékelésével emelje a labdarúgó-játékvezetés színvonalát. Mindenkor készséggel tanította a fiatalokat. Elhalálozásával nagy veszteség érte a magyar labdarúgó-játékvezető gárdát.
    Népsport
    1960.05.15.
  17. 2018.01.07, 17:59 - Renge Károly
    Renge Károly, a SzAC Barátság volt kapusa Portugáliába távozott. Levelet is írt már egyik barátjának és közli, hogy rövidesen játszani fog.
    Képes Sportlap
    1946.10.22
  18. 2018.01.07, 15:39 - Farkas Iván
    Halálos baleset érte Farkas Iván játékvezetőt

    Farkas Ivánt, a kiváló játékvezetőt és sportembert május 1-én éjjel egy órakor a tiszalöki pályaudvaron halálos szerencsétlenség érte. Farkas a DVSC csapatával hazatérőben volt a tiszalöki mérkőzésről, amikor a vágányok között a sötétben nem vette észre egy vonat közeledését. A debreceniek különkocsija mellett éppen egy barátjával beszélgetett Mindketten a kerekek alá kerültek és azonnal meghaltak.
    Farkas halála mély megdöbbenést keltett a debreceni sportkörökben. Annakidején a Bocskaiban védett, majd ismertnevü játékvezető lett. NB I-es mérkőzéseket vezetett, így legutóbb ő volt a játékvezetője az ETO—Pereces mérkőzésnek is.
    Népsport, 1947.05.04
  19. 2018.01.07, 13:16 - Füzesi László
    Füzesi László, a Csepel, a Kispest egykori labdarúgója, aki 1947 óta külföldön (Olaszországban, Spanyolországban, Kolumbiában, Kanadában és az USA-han) játszott, majd edzősködött, hazalátogatását követően, 66 évesen elhunyt. Temetése augusztus 31-én, csütörtökön 9.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.
    Népsport
    1989.08.30
  20. 2018.01.07, 13:04 - Füzesi László
    Füzesi László 1922-ben született Csepelen. A játékos jelenleg 166 centiméter magas, súlya 65 kiló. Polgári foglalkozásában vasesztergályosként Csepelen dolgozik. Eddigi sportmúltjáról a következőket mondta:
    — 1933-ban a Cs. MOVE kölyök- csapatában kezdtem játszani. Jobbösszekötő voltam a csapatban, Egresi volt a jobbszélsőnk. Pár év után elhatároztam, hogy átlépek a WMTK csapatába. Minden vágyam az volt, hogy bekerüljek a Csepelbe. Ott születtem, ott lakom, ott dolgozom, ezért végtelenül szerettem volna ezt elérni. A WMTK első csapatának játékosa lettem 16 éves koromban, 1938-ban. Az 1939/40. bajnoki évben megnyertük a BLASz amatőrbajnokságát. 1941/42. bajnoki évben pedig az NB III bajnokságát. Ebben a bajnokságban 24 gólt lőttem a jobbösszekötő helyén BLASz-válogatott is lettem közben. A Csepelbe mégsem sikerült bekerülnöm. Nem sikerült, mégpedig azért., mert 1939-ben egyszer játszottam a csapatban...

    — Rökk valamilyen okból nem játszhatott a Szolnok ellen. A csapat vezet...
  21. 2018.01.06, 16:02 - Klimcsók József
    Több helyen (nela) Jánosként szerepel, de Népsportban kizárólag Klimcsók Józsefként írtak róla:
    Jozefa Klimcsoka népellenes bűnügye odaát...
    Egy kapus útja a Ronyván át az MTK kapujáig
    VäZBA!
    Ez a rejtélyes szó van rányomva arra a hivatalos iratra, amelyet Klimcsók József, vagy ahogyan a kassal Büntető- és Népítélőbíróság vádirata nevezi Klimcsókot: Jozefa Klimcsoka, szerdán este az MTK klubhelyiségében mutogat. „Väzba” annyit jelent, hogy
    bűnügy. .
    — Ez a mártíromságom bizonyítéka ... -— lobogtatja a vádiratot Klimcsók, amelyből kiderül, hogy a szlovákok a következőkkel vádolták:

    1. Klimcsók nyilatkozott a magyar politikai vezetőknek (?) és a Népsportnak. Tehát politikailag Is gyanús. Szóval — spion.
    3. Nyilatkozatában azt állította, hogy a magyar játékosok éhezitek Szlovákiában (?). Valamint, hogy hazavágynak (!). És „feketén" akarnak hazaszökni.
    3, Klimcsók rádióján hallgatta az NSB amnesztiáját célzó felhívását és hazatérésre lázította (?) a játékosoka...
  22. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515217853_solt_bajnokcsapat_199192.jpg[/bigimg]

    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 20.
  23. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515151307_kunszentmiklos_bajnok_199192.jpg[/bigimg]

    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 13.
  24. 2018.01.04, 18:35 - Werner Gyula
    HALÁLOZÁS. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Werner Gyula egykori labdarúgó, aki sportpályafutását A Perecesi TK-ban kezdte. Tíz éven át a DVTK Werner, Szigeti, Paulás hátvédhármasának egyik tagja volt. Ez idő alatt tizenhatszor volt utánpótlás-, ötször pedig B-válogatott. Több mint kétszázszor játszott az NB I-ben. Sportpályafutását I968-ban a Miskolci VSC színeiben fejezte be. Temetéséről később intézkednek.
    Népsport
    1982.01.20
  25. 2018.01.04, 12:56 - Vári György
    A Vasas, a Rába ETO, a Pécsi Dózsa, a Diósgyőr és a VM Egyetértés egykori kitűnő labdarúgójának, Waldeck (Vári) Györgynek a temetése február 9-én, 14 órakor Jászberényben, a Szent Imre temetőben lesz.
    Nemzeti Sport
    1990.02.08.
  26. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515050740_nemesnadudvar_bajnok_199192.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. július 13.
  27. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514961981_tiszakecske_bajnok_199192.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1992. június 25.
  28. 2018.01.02, 17:54 - Tóth István
    Köszönjük!
  29. Megnéztem és ezt találtam:
    Az utolsó tabella, amit a Nemzeti Sport leközölt:
    1935.06.18
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514911120_19350618ns.jpg[/bigimg]
    Elmaradt meccsek:
    1935.06.24:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514911181_19350624ns.jpg[/bigimg]
    1935.06.30.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514911211_19350630ns.jpg[/bigimg]
    1935.07.08:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514911237_19350708ns.jpg[/bigimg]

    Ha ezeket összeadjuk, a mi táblázatunk jön ki (most már nem problémás, pont a ZTE gólaránya volt elszámítva, de most már jó).
    Szerintem a ZTE könyvben szereplő táblázat nem végeredmény, csak ezt akkor a szerző nem közölte.
  30. A tabellát egy régi segitőnk küldte be, de este ha hazaérek megpróbálom megkeresni a forrást.
  31. 2018.01.01, 22:23 - Várhidi Gyula
    Egyetlen újságban sem írtak Várhegyi nevű Pereces játékosról. Ellenben mindenhol, ahol nela szerint Várhegyi játszott Várhidit írtak. Ő pedig Gyula volt és az Elektromosból igazolták.
    MTI meccstudósítás:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514841455_19460922mti.jpg
    Népsport, 1946.09.22 Vasas meccs előtt:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514841482_19460922ns.jpg[/bigimg]
    Népsport, 1946.09.23 Vasas meccs:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514841560_19460923ns.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1947.01.14
    [[bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514841649_19470114ks.jpg[/bigimg]
    Népsport, 1947.01.09
    Várhidi Gyula, Perecesi TK játékos:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514841748_19470109ns.jpg[/bigimg]
  32. A Képes Sport és a Népszabadság sem írt róla, a meccs 7-én, szombaton volt (javítottam).
  33. A Népszabadságban benne volt:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514831875_19800615.jpg[/bigimg]
    1980.06.15
  34. 2018.01.01, 18:16 - Szőllősi Gyula
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514826927_szollosi.jpg[/bigimg]
    Nógrád Megyei Hírlap
    2012.03.26
  35. 2018.01.01, 17:57 - Szőllősi Gyula
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1514825825_196901lr.jpg[/bigimg]
    Labdarúgás
    1969. január
  36. 2018.01.01, 14:55 - Pereces TK - Vasas SC 1946
    A nela szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/27815/varhegyi-sandor]Várhegyi Sándor játszott 1946-ban a Pereces csapatában, de erre bizonyítékot nem találtunk. A Népsportban és a Képes Sportlapban is az egész szezonban csak Várhidit írtak , Várhegyit nem.
  37. A tudósításokban Schwartz játékvezető szerepel, aki valószínűleg Svara Lászlóval.
  38. 2017.12.31, 18:57 - TÓTH
    A nela szerint ez a Tóth, a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9840/toth_gyula]Vasas Tóth Gyulája volt, de ő nem lehetett, mert ebben az időben szovjet hadifogságban volt és csak 1947 februárra ért haza.
  39. NEM KOVÁCS, HANEM LOVÁSZ lőtte a Haladás harmadik gólját az Újpest ellen. Hétfői számunkban elhallás folytán, jelent meg tévesen Kovács neve.
    Népsport, 1946.08.28

    A mérkőzés, az Újpest török túrája miatt lett korábban lejátszva.
  40. 2017.12.30, 14:44 - Lutz György
    LUTZ GYÖRGY, a Komló és a Pécsi Dózsa hajdanán az élvonalban is szerepelt labdarúgója 50 esztendősen, (1994) június tizennyolcadikén távozott az élők sorából.
    Nemzeti Sport
    1995.01.02
  41. 2017.12.30, 14:11 - Toldi Miklós
    A wikipedián 1941. január 4, a nelán 1941. június 14 szerepel születési időpontként. Ilyen adatokat sehol sem találtam, ellenben a január 14-re többet is:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639304_196902lr.jpg[/bigimg]
    Labdarúgás, 1969. február
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639344_19700804ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1970.08.04
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639384_19701222ns.jpg[/bigimg]
    Népsport, 1970.12.22
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639413_19720801ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1972.08.01
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639441_19970213ns.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1997.02.13
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514639473_20050803ns.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 2005.08.03
  42. A vendégeket Hertig (Lausanne) és Gottardi (Lugano) játékosokkal erősítették meg.
  43. A Young Boys csapatát Dougoud (Freiburg), Sidler (Grenchen), Sörensen (Dánia), Scheller (Winterthur), Vuko (Grasshoppers) játékosokkal erősítették meg.
  44. 2017.12.28, 19:59 - Bozsik István
    Meghalt Bozsik István. Hosszas betegeskedés után szeptember 2-án reggel meg halt Bozsik István. Bozsik Józsefnek a Bp. Honvéd válogatott jobbfedezetének fivére Bozsik István a felszabadulás előtt éveken keresztül nagy sikerrel védte a Kispest FC NB I-es csapatának kapuját. Kitűnő védésével számos alkalommal segítette győzelemhez csapatát. Nem egyszer a magyar válogatott csapat össze állításánál is szóba kerüli.
    Népsport
    1953.09.04
  45. 2017.12.28, 19:07 - Rózsa Győző
    A Vasas SC hírében pontatlanul szerepelt, hogy Szegeden, 20 évesen szerepelt az első csapatban. 20 évesen, 1942-ben az Újpest FC amatőr csapatában játszott. Budapesti születésű és az Újpesti MTE nevelése, nem tudni arról, hogy Szegeden játszott volna. A Rózsa nevet valószínűleg az első csapathoz kerülésekor vette fel (addig Rosner volt). A Szeged csapatában 1940 őszén szerepelt Rózsa nevű, de ő már évek óta (1937-ben már biztosan) a Szegedi AK játékosa volt (Rózsa-Rosenberg László):
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514484397_19400907dm.jpg[/bigimg]
    Délmagyarország, 1940.09.07
  46. 2017.12.28, 18:43 - Rózsa László
    Az 1940-1941-es szezonban Ő volt a Szegedi AK hátvédje, nem pedig [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21182/rozsa_gyozo ] Rózsa Győző , mint ahogy a nelán szerepel.
  47. 2017.12.28, 17:18 - Gere József
    Halálozás
    Gyászol a Csepel SC. Életének 80. évében elhunyt Gere (Geiger) József, a klub egykori kitűnő labdarúgója, aki tagja volt az 1941-42-es és az 1942-43-as bajnokcsapatnak, amely akkor WMFC néven szerepelt az NB I-ben. Gere József 1939-től 1946-ig 105 alkalommal játszott klubjában, s ő volt az első csepeli válogatott. Búcsúztatása január 26-án, szerdán 13 órakor lesz a csepeli temetőben.
    Nemzeti Sport
    1994.01.24
  48. 2017.12.28, 17:08 - Bakos László
    Sporthírek:
    Csepel halottal: Bakos László és Kis Alajos.
    Népszava
    1945.02.28.
  49. 2017.12.28, 16:35 - Kállói Béla
    Halálozás. Kállói Béla. a Hungária, maid a Csepel volt labdarúgó-játékosa és edzője 57 éves korában Mexicóban elhunyt.
    Népsport
    1970.08.08
  50. 2017.12.28, 16:33 - Kállói Béla
    Kállóí Béla már régi ismerőse a magyar labdarúgó társadalomnak.
    Ezelőtt tizennégy évvel ismerkedett meg „közelebbről" a bőrlabdával, az MTK Ifjúsági csapatában. Akkor még Kosztelniknak hívták. Azóta megjárta Franciaországot, volt a Soroksárban és a Hungáriában, most pedig Csepelen rúgja a labdát. A Hungáriában három évig „örökös tartalék" volt, jelenleg pedig a WMFC egyik legjobb formában lévő játékosa. A csepeli csapatból nem kisebb játékost szorított ki, mint a többszörös válogatott Kist. De nem volt könnyű az út odáig...

    — Tízennégyéves koromban, 1927-ben iratkoztam be az MTK-ba, —- kezdi visszaemlékezését a jeles hátvéd. — Egy évig játszottam, jobbösszekötöt az ifjúsági csapatban, azután az „egybe“ kerültem, — jobbhátvédnek, öt évig játszottam az első csapatban, közben többször voltam amatőrválogatott is, sőt néhányszor a Hungáriában is szerepeltem. Szerződést nem kaptam a kék-fehérektől, mert ott három kitűnő hátvéd is volt akkor. Ezért, amikor 1933-ban megindult az á...
  51. 2017.12.28, 16:23 - Szeged FC - Budai 11 1934
    A Nemzeti Sport (és ez alapján a nela) tévesen közölte a Szeged összeállításában, hogy Kállai volt az egyik hátvéd (a nela szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/10083/kalloi_bela]Kállói Béla, aki soha se volt a Szeged játékosa és a meccs idején Franciaországban szerepelt), a mérkőzés tudósításában már Raffairól (a Délmagyarországban Reiszről) írtak.
  52. 2017.12.28, 08:19 - Preiner Kálmán
    Elhunyt Preiner Kálmán
    Életének 78. évében, szombaton hajnalban Budapesten, hosszú szenvedés után elhunyt Preiner Kálmán, a Győri ETO és a Csepel egykori futballistája, a későbbi sikeres edző.

    A világháborút követően több mint egy évtizedig játszott az élvonalban fedezetként, másfél évig a Győri ETO csapatában, majd az ötvenes évek derekáig a Csepel együttesében. Tagja volt az 1947-48-as idényben bajnokságot nyert csepeli együttesnek. Többszörös B-válogatott, közel állt a nagyválogatottbeli szerepléshez is, de a nemzetközi hírű klasszisok miatt nem tudott a nemzeti csapatban bemutatkozni. Visszavonulása után edzőként dolgozott, kezdetben a csepeli fiatalokat oktatta, majd 1961-ben már a felnőtt csapat felkészítését irányította. 1966-ban a Diósgyőr gárdájánál dolgozott, aztán az ifjúsági és az utánpótlás válogatott kapitánya volt. 1968-ban az előző idényben hírnevéhez méltatlanul teljesítő Bp. Honvéd vezetőedzője lett.
    Visszahozta a kispesti csapatot az élcsoport...
  53. 2017.12.27, 22:51 - Sidlik István
    Debrecenben 74 éves korában elhunyt Sidlik István, aki 1943-tól 48-ig tagja volt a DVSC NB I-es labdarúgócsapatának. Végakaratának megfelelően hamvait Budafokon helyezték örök nyugalomra.
    Népsport
    1987.09.09
  54. 2017.12.27, 20:14 - Kalocsai Géza
    Búcsú a fedezettől
    HALÁLOZÁS. Kilencvenkét éves korában elhunyt Kalocsai Géza, a szegedi labdarúgás legendás alakja, a diósgyőri MÁVAG és a Tisza Szegedi VSE élvonalbeli együttesének egykori jobbfedezete. Tagja volt az 1937. évi párizsi főiskolai világbajnokságon ezüstérmet nyerő magyar válogatottnak. Szakvezetője volt az NB II Keleti csoportjában 1967-ben második helyen végző SZVSE-nek.
    Nemzeti Sport
    2007.03.02
  55. 2017.12.27, 19:00 - Pribelszky Gyula
    Pribelszky Gyula, a DVTK volt NB I-es labdarúgója, a serdülők edzője hosszas szenvedés után elhunyt. Több mint három évtizeden át tevékenykedett az egyesületben.
    Népsport, 1977.02.17
  56. 2017.12.27, 14:51 - Szűcs Gyula
    Mindkettőre van adat, de szerintem az 1912-őt összekeverik Szűcs Györggyel, aki szintén edző volt (az Újpestnek, csak játékosa)
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514382455_1964novlab.jpg[/bigimg]
    1964. november - Labdarúgás
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514382525_19410812sh.jpg[/bigimg]
    Sporthírlap - 1941.08.12
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514382630_19620828ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport - 1962.08.28.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514382658_19700228ns.jpg[/bigimg]
    Népsport - 1970.02.28.
  57. 2017.12.27, 11:51 - Horváth Ferenc
    Horváth Ferenc emlékére

    A harmincas évek közepén egy vékonydongájú kölyökkapus, Horváth Ferenc hívta fel magára a figyelmet, a polgári iskola válogatottjából emelték ki a Szolnoki MÁV labdarúgó-szakemberei. Az ifjú tehetség alig tizenhat évesen közép-magyar vasutasbajnokként a másodosztályban folytatta pályafutását, mivel a visszalépett Budai Tizenegy helyére a kék-fehéreket sorolták be. Az újonc együttes nagy meglepetésre bajnokságot nyert a következő esztendőben, így 1938-48 között a legjobbak elit mezőnyében őrizhette együttese kapuját. Tehetsége, megbízhatósága miatt nem keltett meglepetést, mikor a négy szolnoki válogatott mellé ötödikként meghívást kapott a nemzeti gárdába. Igaz, ő is végigjárta a szokásos „szamárlétrát”, kezdve a 21 éven aluliak válogatottjától a B, illetve A-csapatig. A háborút követő első évben kétszer is kiszorította a legendás Hennit a válogatott kezdő tizenegyéből, sőt Luxemburgban is az ő nevével kezdődött az összeállítás. Legemlékezeteseb...
  58. 2017.12.27, 11:11 - Horváth Ferenc
    Több helyen májusi és novemberi születési idő szerepel, de az újságokban csak augusztus van, sőt egy vele készült riportban nyári születésről beszél.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514369407_19440125ns.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1944.01.25
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514369444_19470701ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1947.07.01
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514369472_19480323ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1948.03.23
  59. 2017.12.26, 23:16 - Csuberda Ferenc
    Elhunyt Csuberda Ferenc
    A szomorú idő, szomorú hírt hozott tegnap reggel szerkesztőségünkbe. Elhunyt Csuberda Ferenc, minden idők egyik legjobb salgótarjáni labdarúgója. Hatvannyolc évesen érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

    A salgóbányai fiatalember korán eljegyezte magát a focival. Nyolcéves korában már az üveggyári mezítlábascsapatban játszott. 1938- ban került az SBTC-hez, és 1955-ig viselte a bányászcsapat fekete-fehér színeit. Hosszú pályafutása alatt 323 NB I-es mérkőzésen szerepelt, 150 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Kétszer Magyar Kupa-döntőn is játszott. Korának —, amely egyben a magyar labdarúgás legeredményesebb korszaka volt — egyik legjobb támadójátékosaként tartották számon Csuberda Ferencet, a tarjáni közönség hajdani nagy kedvencét.
    Új Nógrád
    1990.10.31
  60. 2017.12.26, 21:42 - Szentandrássy Gyula
    Hosszan tartó, súlyos betegség után 66 éves korában elhunyt Szentandrási Gyula, aki 1933-tól 1946-ig játszott a Vasas labdarúgócsapatában. A temetésre március 14-én 9.40-kor lesz a Kispesti temetőben.
    Nemzeti Sport 1990.03.12
  61. 2017.12.26, 21:33 - Magyar Károly
    Mély fájdalommal értesítem mindazokat, akik ismerték és tisztelték szeretett férjemet Magyar Károlyt az U. M. T. E. — az U. T. E. és a Vasas volt labdarúgóját, a felszabadulás utáni Vasas labdarúgó-szakosztályának vezetőjét, hogy f. hó
    18-án életének 69. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június hó 29-én 12 órakor lesz a Megyeri úti temetőben.
    Felesége és a gyászoló család
    Népsport
    1981.06.26
  62. 2017.12.26, 21:18 - Junász Géza
    Január 24:
    Elhunyt Junász Géza a Vasas egykori játékosa. 61 éves volt.
    Labdarúgás, 1981. március
  63. 2017.12.26, 18:59 - Angyal István
    86 éves korában elhunyt Angeli (Angyal) István, a Vasas labdarúgócsapatának egykori kapusa, aki a negyvenes évek elején őrizte a piros-kék együttes hálóját. Temetése május 17-én 11 órakor a rákoskeresztúri köztemetőben lesz.
    Nemzeti Sport, 1994.05.12.
    ANGELI (ANGYAL) ISTVÁN ugyancsak a Vasas színeiben érte el legszebb sikereit, a negyvenes évek elején az angyalföldi klub mezében védett az élvonalban. Nyolcvanhat éves korában, május tizenegyedikén ragadta el a halál.
    Nemzeti Sport, 1995.01.02
  64. 2017.12.26, 11:45 - Ortutay Béla
    Évekig tartó, hosszú betegség után, 51 éves korában meghalt Ortutay Béla. Fiatalon, 17 éves karában már a Kassai AC labdarúgócsapatában játszott, később átköltözött a fővárosba, s a Ferencváros, majd az Elektromos csapatában aratott elismerésre méltó sikereket. Felesége, 20 éves fia és számos barátja gyászolja a volt, igen rokonszenves sportembert. Hamvasztás utána urnaelhelyezése február 4-én 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben.
    Népsport
    1969.01.24
  65. 2017.12.26, 11:19 - Kapocsi Sándor
    A. február 29-én elhunyt Kapocsi Sándor labdarúgó-mesteredző temetése március 10-én, hétfőn 14.00 órakor lesz a rákospalotai temetőben.
    Népszava, 1980.03.05
    Meghalt Kapocsi Sándor
    Hosszú betegség után 60 esztendős korában elhunyt Kapocsi Sándor labdarúgó- mesteredző. A Zuglói SE- ben kezdte futballista pályafutását, 20-szor volt ifjúsági válogatott, a negyvenes években az Elektromosban játszott. Pályafutása befejeztével edzőként működött a Ferencváros Ifjúsági csapatánál, majd az ifjúsági válogatott szakvezetője lett. Kiemelkedő tevékenységének eredményeként 1960-ban a magyar ifjúsági labdarúgó válogatott UEEA-tornát nyert Bécsben. 1970—71-ben a magyar labdarúgó-válogatott edzője is volt. A következő években .Egyiptomban, majd Kuvaitban tevékenykedett, jelentős sikereket ért el a két ország labdarúgásának fejlesztésében.
    Temetéséről később történik intézkedés.
    Népsport, 1980.03.01
  66. 2017.12.26, 07:14 - Zlonszky Miklós
    Április 26.
    Zlonszky Miklós, az Elektromos volt NB I-es csapatának kitűnő balszélsője, többszörös amatőr válogatott, 72 éves korában meghalt.
    Labdarúgás, 1991. május
    Solti (Zlonszky) Miklós, az Elektromos SE NB I-es labdarúgócsapatának egykori csatára 72 éves korában elhunyt. Temetése hétfőn, április 29-én 14.30-kor lesz a Rákoskeresztúri temetőben.
    Népsport
    1991.04.27
  67. 2017.12.25, 23:00 - Marosi Károly
    Újabb szomorú hír érkezett szerkesztőségünk be. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Marosi Károly, a negyvenes évek kitűnő labdarúgója, a Szeged, majd az Elektromos egykori középhátvédje. Visszavonulásától a haláláig lelkes, tevékeny harcosa volt a labdarúgósportnak. Szakosztály- vezetője volt a Bp. Honvédnak, a Bp. Spartacusnak, a legutóbbi hat esztendőben pedig az ESMTK-nak. Egy időben az MLSZ-ben is tisztségviselő volt, mint az edzőbizottság vezetője. 62 évet élt. Temetése január 5- én, hétfőn 11.30 órakor lesz a Farkasréten.
    Népsport
    1981.01.01
  68. 2017.12.25, 22:13 - Rozsáli Ödön
    Elhunyt Rozsáli Ödön, az Elektromos egykori jobbszélsője, a harmincas évek kitűnő labdarúgója. 64 éves volt. Temetése november 26-án, pénteken 15 órakor lesz az óbudai temetőben.
    Népsport
    1982.11.26.
  69. 2017.12.25, 21:47 - Jeckl István
    JECKL ISTVÁN, a Vasas volt játékosa, aki az utóbbi hónapokban Tunéziában edzősködött, szívtrombózis következtében elhunyt. A szomorú hírt Pázmándy Sándor, a Tunéziában tartózkodó volt Elektromos-játékos közölte a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.
    Népszabadság
    1967.05.21
  70. 2017.12.25, 20:55 - Bakon József
    Meghalt Bakon József. Labdarúgó pályafutása Erzsébetről indult el. Angyalföldön a Latorca utcában bontakozott ki a tehetsége, tíz éven át védte az Elektromos kapuját, erőssége volt bordó-sárgák NB I-es csapatának. 72 évet élt. Temetése március 22-én 15 órakor lesz Pesterzsébeten.
    Népsport
    1984.03.02
  71. 2017.12.25, 08:55 - Wéber László
    Halálozás. Wéber László, az Elektromos volt labdarúgója, 55 éves korában elhunyt. Temetése pénteken, 29-án fél három órakor lesz a pesterzsébeti temetőben.
    Népsport
    1973.04.19.
  72. 2017.12.25, 07:47 - Kaposi Sándor
    Hetvennyolc éves korában elhunyt Kaposi Sándor, egykori FIFA- és NB I-es játékvezető, lapunk külsős tudósítója. Temetéséről később intézkednek. ★
    Volt valami „hrabali” Kaposi Sándorban - ő is úgy szerette a madarakat, mint a híres cseh író, s éppen etetni indult kedvenceit, amikor utolérte a halál.
    Kaposi Sándor 1920-ban született. Fiatalon lett a labda szerelmesévé: védett Szolnokon, aztán 1945-ben az MTK- ba került. A futball élete végéig kísérte, korán bekerült a fekete mezesek táborába, s nagyon jó játékvezető lett belőle. Tisztelték itthon is, külföldön is. Visszavonulása után is a futballpályán kezdődtek és ott is végződtek történetei, utóbb a bíróutánpótlást pallérozta.
    Sok mindenhez értett, barátságot kötött a színészvilággal is, a rendszerváltás idején róla - pontosabban a tarkójáról - készült a híres plakát: „Tovarisi, konyec!”
    Utoljára a Kisváros egyik epizódjában láttuk, szemvillanásnyi időre.
    Nagyon készült a bajnokság tavaszi folytatására, hiszen tudósító...
  73. 2017.12.25, 06:51 - Hadrévi József
    Hadrévi József, labdarúgó-szakoktató, a Törekvés és az MTK volt játékosa hosszas szenvedés után, szombaton 55 éves korában elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés.
    Népsport
    1966.03.08
  74. 2017.12.24, 13:00 - Hárs Ferenc
    Végleg kiesett az ETO-csapatából...
    Sportkörökben őszinte részvéttel fogadták Hárs Ferencnek, a győri V. ETO játékosának a halálhírét. Hárs Ferencet szombaton délután 3 órakor temetik a pestszenterzsébeti új temető halottasházából.

    E sorok írójának két kis apróság jut eszébe Hársról
    Négy héttel ezelőtt, október 17-én a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/38411]Csepel—ETO mérkőzésről tudósítottam Csepelről. Mérkőzés előtt a győri öltözőben nagy gondban voltak a vezetők: nem volt tizenegy egészséges játékosuk. Az öltöző padján sápadtan üldögélő Hárs megszólalt:
    — Szívesen vállalom a játékot ha szükség van rám.

    Megírtam ekkor — Hárs és a győri vezetők közlése nyomán — hogy Hárs már hetek óta bajlódik a gyomrával. Sem ő, sem a vezetők nem tudták azonban pontosan, mi is a baj. Most derült csak ki halála után, hogy Hárs már hosszú idő óta hordozta gyomában a rákos daganatot, amely kedden este halálát okozta.
    Hárs azon a mérkőzésen is — mint mindig ...
  75. 2017.12.24, 11:07 - Deák László
    Több helyen Deák II. Ferencnek nevezik, de Ferencnek, csak az 1969-es Népsportban írták, a többi tudósításban László. Deák II. 1947-ben, a Fradiba igazolása után lett, miután Deák Ferenc is odaigazolt - lehet ez zavart be a nevekbe - ráadásul a klub ifiedzője is egy Deák Ferenc volt (1952-ben a nagycsapat edzője is).
    Törekvés játékosként:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514109435_19431002sh.jpg[/bigimg]
    Sporthírlap, 1943.10.02
    Kőbányai Barátság játékosként:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514109831_19460719ns.jpg[/bigimg]
    Népsport, 1946.07.19
    Ferencváros játékosaként:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514109890_19480120ks.jpg[/bigimg]
    Képes Sport, 1948.01.20.
    Győri Lokomotív játékosaként:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514109939_19530703ns.jpg[/bigimg]
    Népsport, 1953.07.03
    Győri Törekvés játékosaként:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1514109993_19551127ns.jpg[/bigimg...
  76. 2017.12.24, 10:22 - Deák László
    A ferencvárosi játékosok gyászkarszalaggal játszanak, mert elhunyt Deák Ferenc — aki nem azonos azzal, aki az Újpestben is játszott —, a Ferencváros régi játékosa.
    Népsport 1969.09.29
    Eger - Ferencváros mérkőzés tudósítása (és Ferencnek nevezve)
  77. 2017.12.23, 15:26 - C.D. Guadalajara - Budapest 1965
    A hazai csapat Fernandezt és Padillát (vagy a Népsport szerint Patilla) a városi rivális CD Atlas-tól vette kölcsön.
  78. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513871102_csolyospalos_bajnokcsapat_199091.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1991. június 19.
  79. 2017.12.21, 16:20 - Gillemot Ferenc
    Nem tudom honnan vette a mafoci, de biztosan téved, minden újság 11-én közli a halálhírt. Leírták, hogy halt meg:
    November kilencedikén Gillemot gépfegyerosztagában 36 órája volt már tűzben, közben elfogott 24 oláh katonát, a maroknyi csapatot csaknem négyszer olyan nagy román haderő támadta. Gillemot mindenkit bátorított, minden intézkedést megtett, hogy a döntő pillanatban, a mikor esetleg rohamra mennék ellenük, még kellő energiával lephessen fel. — itt is a sportsman volt, a nagyszerű versenyző, a ki erejét beosztotta és az utolsó pillanatban legyőzhetetlenül tört előre.
    Csaknem köralakban zárták már körül, a románság rohamra indult, Gillemot kiugrott a fedezékből, a többiek utána, előretöréssel akarta fogadni a rohamot, egy srapnelszilánk homlokon találta, de ez a seb nem volt súlyos. Homlokához kapott és élettelenül vágódott el.
    bajtársai, akik istenítették hős tisztjüket, hozzárohantak, megnézték a homlokát, sapkaellenzője felfogta a szilánkot, ez a kis sérülé...
  80. 2017.12.20, 22:08 - Magyarország - Ausztria 1915
    A két csapat összeállítása ez lesz: Magyarország: Zsák („33"
    FC) Payer (FTC), Csüdör (MTK) — Biró (MTK), Kertész II. (MTK), Kovács Elemér (MTK) — Tóth (FTC), Kertész II. (MTK), Schaffer (MTK), Schlosser (FTC) és Borbás dr. (FTC). — Ausztria: Kraupar (Floridsdorf) .— Popovics (Amateur), Schlosser (WAC) — Prohaska (Rudolfshügel),
    Brandstetter (Rapid), Nitsche (Rapid) — Studnicka (WAC), Heinzl (WAF), Kuthan (Rapid), Bauer (Rapid) és Hoel (Rudolfshügel).
    A bíró szerepét Oláh Aladár fogja betölteni.
    Budapesti Hírlap
    1915-11-07
  81. 2017.12.20, 22:03 - Budapest - Bécs 1915
    A vasárnapi osztrák-magyar labdarúgó-mérkőzésre az MLSz válogató bizottsága hétfő este megtartott ülésén a következő csapatot állította össze: Zsák (33 FC), Kőszegi (BTC), Csüdör (MTK), Bíró (MTK), Rauchmaul (BTC), Kocsis (MAC), Klement (MTK), Konrád II. (MTK), Pataki,
    Schlosser, Borbás (FTC).
    Népszava
    1915.04.27
  82. 2017.12.20, 20:17 - Kandi György
    Szerintem 7-e, ez kb. tízszer szerepel a Képes Sportban és a Labdarúgásban, a 17 csak egyszer.
  83. 14-én, ahogy be van adva.
  84. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513703388_nagybaracska_bajnokcsapat_199091.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1991. július 18.
  85. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513701581_mor_harka_y_sc.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1991. október 18.
  86. Elírás lesz, nincs a ZTE keretében Tóth J., a másnapi Népszabadság és a Népszava is Tóth Gy-t írt.
  87. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513433490_janoshalma_bajnokcsapat_199091.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1991. augusztus 02.
  88. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513432732_fajsz_bajnokcsapat_199091.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1991. július 19.
  89. Honvéd Biksza Miklós SE (Pusztavacs)
    6 szakosztályt (labdarúgó, atlétika, röplabda, sakk, sportlövész, tömegsport) működtetett az alakulat egykori parancsnokáról elnevezett sportegyesület. 1967-ben az MN 6214 alakulat bázisán működött. Az elnök Magyar György százados. 1970-ben 58 igazolt sportolója volt az egyesületnek, amely saját röplabda és kézilabda pályával rendelkezett. A sportolóik nagy része a járási bajnokságban szerepelt, váltakozó sikerrel. A megszűnésének pontos időpontja nem ismert.

    forrás:
    Győr Béla - email
  90. 2017.12.14, 13:12 - Izsák, Vaker SE Izsák
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513253461_vaker_se_megalakulasa_1989.jpg[/bigimg]
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513253501_vaker_se_nevvaltozasa_1991.jpg[/bigimg]


    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1989-1991. számai
  91. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1513253178_vaker_se_bajnokcsapat_198990.jpg[/bigimg]

    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1990. június 23.
  92. 2017.12.11, 19:34 - Luxemburg - Magyarország 1946
    Lehetne René Hoffmann is, igaz, hogy 8 évvel azelőtt volt válogatott, de 1946-ban még játszott a luxemburgi ligában. Csak sehol se látok pontos adatot, hogy René volt ez a Hoffmann és akár más is lehetett.
    Ebben az évben a következő Hoffmannok szerepeltek a luxemburgi ligában (és akkor még nem is tudjuk, hogy nem-e külföldön játszott):
    Jean-Pierre Hoffmann (Niederkorn), Lucien Hoffmann (Jeunesse), René I. Hoffmann (Jeunesse).
  93. 2017.12.11, 14:23 - Luxemburg - Magyarország 1946
    Azért ez nem annyira "egyszerű", mert lehet olyan játékos, aki keretben volt és nem lépett pályára vagy valamiért az első meccs után csatlakozott a kerethez, esetleg még sérült volt a meccs idején.
  94. 2017.12.11, 12:30 - Luxemburg - Magyarország 1946
    Találtam keretet:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512991769_19461029.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Szabad Nép
    1946.10.29.
  95. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512982263_19900614.jpg[/bigimg]
    Forrás:

    Balasi Barnabás
    "Petőfi Népe" c.napilap
    1990. június 14.
  96. 2017.12.10, 19:15 - Pénzes Mihály
    Eltérő adatok a születési időpontra:
    augusztus 21:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929307_197210labdarugas.jpg[/bigimg]
    1972. október - Labdarúgás
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929462_19730814ks.jpg[/bigimg]
    1973.08.14. - Képes Sport
    július 30:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929528_197608labdarugas.jpg[/bigimg]
    1976. augusztus - Labdarúgás
    június 30:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929591_197708labdarugas.jpg[/bigimg]
    1977. augusztus - Labdarúgás
    augusztus 21:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929649_1977kk_labdarugas.jpg[/bigimg]
    1977 Labdarúgás - különkiadás
    június 30:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512929703_19970205ns.jpg[/bigimg]
    1997.02.05. - Nemzeti Sport
  97. 2017.12.09, 19:39 - Kolesánszky Zoltán
    Jogos, benéztem római II-nek láttam. Köszi
  98. 2017.12.09, 11:49 - Kolesánszky Zoltán
    A Labdarúgás szerint február 1-én született.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512816539_197609kolesanszky.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás
    1976 szeptember
  99. 2017.12.09, 11:45 - Kolesánszky Zoltán
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/12/1512816324_20050811.jpg[/bigimg]
    Július 20-án, 81 éves korában elhunyt a szolnoki születésű Kolesánszky Zoltán, a Szolnok MTE, majd a Szombathelyi Haladás kiváló labdarúgója. A jeles sportemberre sokan emlékeznek. Labdarúgó-pályafutását a Szolnoki Atlétikai Klubban kezdte, átszervezések után a Szolnoki Munkás Testedző Egyesületben folytatta. Emlékezetes és kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jobbnál jobb átigazolási ajánlatokkal keresték meg, végül a Szombathelyi Haladáshoz (Lokomotívhoz) igazolt. 1951-ben nős emberként, két gyerekkel érkezett Szolnokról a vasi megyeszékhelyre, ahol még két gyermekük született. Kolesánszky 1951. szeptember 9. és 1960. június 19. között 147 első osztályú meccset játszott, s 28 gólt rúgott. Tagja volt az 1953-ban és 54-ben világklasszisokkal felálló Budapesti Bástyát és a Budapesti Honvédőt 2-1 arányban verő Haladásnak is. Gyors, lendületes, igazi vonalszélső és végtelenül becsületes ember...
  100. 2017.12.08, 18:42 - Dárdai Pál
    Életének hatvanhetedik évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt idősebb Dárdai Pál – tudta meg a Nemzeti Sport. A pécsi futball legendás alakjának, a későbbi sikeres edzőnek a temetéséről később intézkednek. A család ezúton is kéri, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat.
    http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/gyasz-elhunyt-idosebb-dardai-pal-2607427