magyarfutball.hu

  1. Az elmúlt héten megtartotta első edzését Békés megye legfiatalabb futballcsapata, az Atletico Békéscsaba FC. A klub elnökét, Bozó Tibort kértük arra meséljen magukról.




    Edzéslesen


    – Honnan jött a csapatalapítás ötlete?

    – Néhány esztendővel ezelőtt megismerkedtem egy erdélyi magyar fiatalemberrel, Szabó Rolanddal, akivel nagyon sokat beszélgettünk a labdarúgásról. Ő korábban Romániában NB III-as szintig csapatvezetőként tevékenykedett. Nagyjából minden kérdésben azonos véleményen vagyunk a futballal kapcsolatban, s idén tavaszra érlelődött meg bennünk a gondolat, hogy benevezünk a megye hármas bajnokságba. Az pedig menet közben derült ki, hogy az Előre utánpótlásának az UFC-vel való esetleges fúziójával jó néhány tizenéves labdarúgó felszabadulhat, akiknek játéklehetőséget tudunk biztosítani NB-s bajnokságban. A cél, hogy ezeket a játékosokat ne veszítse el Békéscsaba, és egy másfajta szemlélettel, edzésmódszerrel igyekszünk kihozni mindenkiből a maximumot. Beadtu...
  2. 2013.07.23, 19:38 - Hajós FC - Pálháza MEDOSZ 1997
    1997: névváltozás: Szabad Föld–Kincses Kalendárium Kupa
    A férfi kézilabda válogatott a világbajnokságon 4. helyet szerzett.

    Az elnevezés ismét módosult: Szabad Föld–Kincses Kalendárium Kupa lett a trófea új neve. A döntőbe vezető út meglehetősen göröngyös volt mindkét csapat számára, ugyanis az 1996/97. évi Samsung Magyar Kupában 1315 csapat indult, a legjobb 64 közé a megyei II-ből Perbál, Péteri, Tiszamenti Tsz SE és Törökbálint jutott. A megyei I-ből 12 klub kvalifikálta magát, így Hajós, Lakitelek, Csabacsűd, Jamina SE, Pálháza, Sándorfalva, Lajoskomárom, Koroncó, Felsőtárkány, Fonyód, Sümeg, Miklósfalva. Jött a következő forduló, és a legjobb 32 közé már csak Hajós és Pálháza került a „kiscsapatok” közül. Ők lettek hát a döntősök, és már a „felvezetés” is rangos volt számukra: a Szabad Föld szerkesztősége sajtótájékoztatót szervezett, melyen az MTK és a BVSC – a két Samsung Magyar Kupadöntős – mellett Pálháza és Hajós is bemutatkozhatott az újságírók előtt.

    Aztán egy...
  3. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1374598717_szkfutball95.jpg

    forrás:
    Futball'95
  4. 2013.07.21, 13:50 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    Az "igazi" nézőcsúcs:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/07/1374407412_kisvarda1979.jpg

    forrás:
    Népsport 1979.04.02
  5. Nem vett részt magyar bajnokságban, mindig is szerb csapat volt. Az újvidéki magyar csapat az Újvidéki AC volt. 1914-1920 között szerintem (vagyis nem tudok róla) nem volt a délvidéken semmilyen bajnokság, 1941-1944 között pedig a magyar uralom alatt levő szerb csapatok, saját - nem az MLSZ által szervezett - szerb bajnokságban játszottak.
  6. Valószínűleg ez a II. osztály volt, amit (valószínűleg) megnyert a Bőcs (a következő évben az első osztályban indult), ez azért lett így beadva, mert a forrás (Bőcs oldala), csak ennyi információt közölt.
  7. Csak egy körös volt? Nem oda-visszavágós?
  8. BUDAPESTI KÖZÉPÍTŐK SK, 1950
    Cím: Bp. V., József Attila u. 18.
    Pálya: Bp. Népliget, Építők pálya, 20 000 néző
    Szín: kék-fehér

    Sport zsebkönyv '69
  9. Több sebből vérzik ez a táblázat:
    - a blsz.hu táblázata alapján van beadva, de a forrásban egy másik van
    - a forrásnak beadott bajnokság honnan van?
    - 13. Magyar Kábel 9 9 12=23 pont, szerintem ez 27 pont, levonás?
    - természetesen egyik táblázatban sem egyezik a győzelmek/vereségek és a rúgott/kapott gólok száma
  10. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371886438_p1000986.jpg

    Népsport
    1979.10.25
  11. 2013.06.22, 08:20 - Magyarország - Finnország 1979
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371881947_19791017hunfin.jpg

    Népsport
    1979.10.17.

    Ebből már biztosan látszik, hogy az újpesti Fekete játszott.
  12. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371876812_p1000950.jpg

    Népsport
    1979.09.20
  13. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371876432_19790920celikdmvsc.jpg

    Népsport
    1979.09.20.
  14. Abban az időben még minden, nem pályán elért győzelmet 0-0-val írták jóvá, vagyis biztosan ez a megoldás. De ezzel az eredménnyel sem pontos az összesített gólarány.
  15. Világítás-avatás

    Szerdán a Fáy utcában első ízben lesz mérkőzés villanyfényben. A Vasas-pálya a 11. stadion, ahol sor került a berendezések felszerelésére. A kezdet 40 esztendeje volt.

    Az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/74/nepfurdo_utcai_stadion]Elektromos-pályán 1939. június 14-én gyulladt ki a fény. (Sajnos már leszerelték a reflektorokat.)

    A további sorrend
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/63/beke_teri_stadion]Csepel (1953. július 23.),
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/16/puskas_ferenc_stadion]Népstadion (1959. szeptember 15.),
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/5/bozsik_stadion]Kispest (1967. július 30.),
    Megyeri út ([url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/18299]1968. április 21.),
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/135]Győr (1977. augusztus 30.),
    [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/83]Szeged (1978. augusztu...
  16. 2013.06.14, 20:06 - Rozsály, Rozsályi Sportpálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371233065_rozsaly1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371233089_rozsaly2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371233104_rozsaly3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371233119_rozsaly4.jpg

    forrás:
    Google Street View
    http://goo.gl/maps/qEu1Z
  17. 2013.06.12, 21:11 - Magyarország - Izland 2011
    Budapest, 2011. augusztus 10., szerda (MTI) - A svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szerda este 4-0-ás győzelmet aratott Izland felett a Puskás Ferenc Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

    A magyar válogatott ötödik Izland elleni hazai fellépésén is veretlen maradt: a mostani sikerrel négy győzelem és egy döntetlen a mérlege a szigetországiak ellen Budapesten. Egervári Sándor szövetségi kapitány Korcsmár Zsolt személyében újoncot is avatott.

    Eredmény:

    Magyarország-Izland 4-0 (2-0)
    Puskás Ferenc Stadion, 12 ezer néző, v.: Wolfgang Stark (német)
    gólszerzők: Koman (32.), Rudolf (45.), Dzsudzsák (59.), Elek (88.)
    sárga lap: Hreidarsson (51.)

    Magyarország:
    Bogdán - Varga J., Lipták (Juhász, a szünetben), Korcsmár, Laczkó (Halmosi, 84.) - Elek, Vadócz (Priskin, a szünetben) - Koman, Hajnal (Koltai, 76.), Dzsudzsák (Czvitkovics, 86.) - Rudolf

    Izland:
    Magnússon - Saevarsson (Adalsteinsson, 74.), Hreidarsson (Helg...
  18. Oké, várjuk. Köszönjük!
  19. A mérkőzésről tudósító magyar oldalak szerint Elvin Mammadov (az mlsz.hu szerint Alexander Mammadov) pályára lépett, viszont a semleges és az azeri szövetség oldala szerint Aleksandr Chertoganov játszott - és nekik volt igazuk:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1371056093_378.jpg

    forrás:
    http://www.affa.az/index.php?id=8760&r=1&lang=az
  20. Javítottam, de a táblázat továbbra sem pontos, ugyanis a gólkülönbség 637-641.
  21. 2013.06.11, 19:06 - Magyarország - Moldova 2010
    Budapest, 2010. szeptember 7., kedd (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte kedden a moldovai csapatot Európa-bajnoki selejtezőn az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.
    Egervári Sándor szövetségi kapitány irányítása alatt ez volt a
    nemzeti együttes első sikere.

    A szurkolók szigorú átvizsgálása miatt rendkívül lassan zajlott
    a beléptetés a stadionba, így több száz drukker még az első
    játékrész derekán is a kerítésen kívül várta, hogy bejusson a
    létesítménybe, s emiatt igen feszült volt a hangulat a bejáratnál.

    A magyar csapat - amely így három ponttal áll - következő
    mérkőzését október 8-án, hazai környezetben, San Marino ellen
    játssza majd a sorozatban.



    Európa-bajnoki selejtező, E csoport:

    Magyarország-Moldova 2-1 (0-0)

    ------------------------------

    Szusza Ferenc Stadion, 9209 néző v.: Libor Kovarik (cseh)

    gólszerzők: Rudolf (49.), Koman (66.), illetve Suvorov (78.)

    sárga lap: Lipták (10.), Lázár (33.), illetve Frunza (27.)

    ...
  22. 2013.06.10, 22:05 - Svédország - Magyarország 2010
    Solna/Budapest, 2010. szeptember 3., péntek (MTI) - Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a 20 órakor kezdődő, Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőn szereplő kezdőcsapatát.
    Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a csapat ismét újoncot avat:
    Lázár Pál, a Videoton védője első alkalommal öltheti magára a
    címeres mezt a felnőttek között.

    Az Eb-selejtezőre készülő keret programjában péntek reggel egy
    rövid séta szerepelt, melynek során Egervári Sándor egyénileg is
    elbeszélgetett néhány játékossal. A szövetségi kapitány ezt követően
    kihirdette kezdőcsapatát a találkozóra.

    A magyar válogatott kezdőcsapata:

    Király Gábor - Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt
    - Vadócz Krisztián, Elek Ákos - Koman Vladimir, Gera Zoltán,
    Dzsudzsák Balázs - Rudolf Gergely



    A cserék közé Szélesi Zoltánt, Vanczák Vilmost, Vermes
    Krisztiánt, Priskin Tamást, Fülöp Mártont, Hajnal Tamást és Huszti
    Szabolcsot jelölte a szakmai ...
  23. 2013.06.10, 21:41 - Anglia - Magyarország 2010
    London, 2010. augusztus 11., szerda (MTI) - Több száz magyar drukker érkezik Londonba, hogy szerda este a magyar labdarúgó-válogatottnak szurkoljon a legendás Wembley Stadionban az angolok elleni barátságos mérkőzésen.

    A magyarok szektorába egészen pontosan 701 belépőt értékesítettek, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a találkozó előtt 2500 jegyet kapott, ám az angol illetékesek kikötötték, hogy azokat tiketteket, amelyeket augusztus 6-ig nem vásárolnak meg, vissza kell küldeni, ellenkező esetben ki kell fizetni.

    Ugyanakkor azoknak, akik esetleg jegy nélkül érkeznek a szigetországba, nincs okuk az elkeseredésre, ugyanis még lehet belépőt venni a találkozóra, kedd este a Wembley Stadionban bőven voltak jegyek az összecsapásra, 20 fontos áron, s nem nagyon tülekedtek értük a hazai szurkolók. Elővételben mindössze 60 ezer jegy fogyott el, az új Wembleyben még egyetlen válogatott találkozóra sem voltak ilyen kevesen kíváncsiak, és még a harmad- és negyedosztálybeli c...
  24. 2013.06.10, 20:46 - Hollandia - Magyarország 2010
    Amszterdam, 2010. június 5., szombat (MTI) - Priskin Tamás és Torghelle Sándor személyében ezúttal két vérbeli csatár szerepel a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában a hollandok ellen 14 órakor kezdődő barátságos mérkőzésen.
    Erwin Koeman szövetségi kapitány kapusposzton is változtatott:
    ezúttal Fülöp Márton kap lehetőséget.



    A kezdőcsapatok:

    Hollandia:

    Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst -
    Van Bommel, Van der Vaart - Kuyt, Sneijder, De Jong - Van Persie

    Magyarország:

    Fülöp Márton - Bodnár László, Juhász Roland, Horváth Gábor, Vanczák
    Vilmos - Szélesi Zoltán - Dzsudzsák Balázs, Huszti Szabolcs, Bodor
    Boldizsár - Priskin Tamás, Torghelle Sándor

    +++

    Budapest, 2010. június 5., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott megalázó, 6-1-es vereséget szenvedett szombaton a világbajnokságra készülő hollandoktól Amszterdamban.
    A vendégek vezető gólját Dzsudzsák Balázs szerezte a 6. percben,
    ezt követően azonb...
  25. I. félidő:

    3. perc: Podolski lőtt 18 méterről, Király nagy bravúrral szögletre tolta a léc alá tartó labdát. A sarokrúgás közben Torghelle lerántotta Mertesackert, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amelyet Podolski magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába (0-1).

    II. félidő:

    69. perc: Gomez lépett ki ziccerben, Király ezúttal picit bizonytalan volt, a támadó pedig a kapus lábai között öt méterről a hálóba pöckölt (0-2).
    73. perc: egy indítást követően Cacau rendkívül könnyedén futotta le az előnyösebb helyzetben lévő Vanczákot, elhúzta a labdát Király mellett, majd az üres kapuba passzolt (0-3).

    A találkozó "felvezetéseképpen" a német drukkerek rendkívül sportszerűtlenül végig üvöltözték a magyar himnuszt, míg a hazai szurkolók Gera Zoltán visszatérését követelték.

    Az első meglepetésre nem kellett sokat várni, mivel Juhász Roland - a védelem oszlopos tagja - ezúttal a középpályán kapott lehetőséget. Ez a húzás nem jött be Erwin Koemannak, mivel az első félidőben a ...
  26. 2013.06.09, 19:14 - Magyarország - Oroszország 2010
    Győr, 2010. március 3., szerda (MTI) - Idei első találkozóján a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott szerdán Oroszország csapatával Győrben, barátságos mérkőzésen.

    A válogatott színeiben először eredményes Vanczák a 39. percben szerzett vezetést a hazaiaknak, a vendégek Biljaletgyinov révén az 59. percben egyenlítettek.

    A magyarok legutóbb 1978-ban győzték le Oroszországot, pontosabban annak jogelődjét, a Szovjetuniót.

    Eredmény:
    Magyarország-Oroszország 1-1 (1-0)
    Győr, 10.423 néző, v.: Ante Vucemilovic Simunovic (horvát)
    gólszerzők: Vanczák (39.), illetve Biljaletgyinov (59.)
    sárga lap: Akinfejev (44.), Gyenyiszov (49., 89.), Janbajev (55.)
    piros lap: Gyenyiszov (89.)

    Magyarország:
    Király - Bodnár, Juhász, Vanczák, Horváth (Dárdai, 72.) - Szélesi, Bodor (Hajnal, 62.) - Huszti, Buzsáky (Tőzsér, a szünetben), Rudolf (Szalai, 79.) - Torghelle

    Oroszország:
    Akinfejev (Gabulov, a szünetben) - Anyukov, Kologyin (V. Belezuckij, 83.), Janbaj...
  27. 2013.06.09, 11:55 - Belgium - Magyarország 2009
    Budapest, 2009. november 14., szombat (MTI) - Király Gábor több mint három év után lép pályára ismét a magyar labdarúgó-válogatottban, miután Erwin Koeman szövetségi kapitány a kezdőcsapatba jelölte a Gentben 20:45 órakor kezdődő évzáró barátságos mérkőzésen.
    A 70-szeres válogatott kapus 2006. október 11-én, a Máltán elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával húzta magára legutóbb a címeres mezt.

    A magyar szövetség honlapja szerint a holland szakvezető az alábbi összeállításban küldi pályára együttesét:
    Király Gábor - Bodnár László, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Halmosi Péter - Sándor György, Tóth Balázs, Buzsáky Ákos - Dzsudzsák Balázs, Torghelle Sándor, Rudolf Gergely.

    Gent, 2009. november 14., szombat (MTI) - Vereséggel zárta a 2009-es évet a magyar labdarúgó-válogatott miután szombaton barátságos mérkőzésen 3-0-ra kikapott Belgium vendégeként.
    A belgák Fellaini találatával szereztek vezetést, majd a második félidő első negyedórájában Vermaelen és Mirall...
  28. 2013.06.09, 10:08 - Dánia - Magyarország 2009
    Budapest, 2009. október 14., szerda (MTI) - Gera Zoltán szerint adódhat olyan helyzet a távoli jövőben, hogy ő szerepel még a magyar labdarúgó-válogatottban, egyelőre azonban nem kíván játszani a nemzeti együttesben.
    A Fulham középpályása erről az után írt a www.pepsifoci.hu
    oldalon olvasható blogjában, hogy sem a kezdőben, sem a kispadon nem
    kapott helyet a dánok elleni, 20:45 órakor kezdődő világbajnoki
    selejtezőn.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a
    futballista Erwin Koeman szövetségi kapitány döntése nyomán
    bejelentette: a továbbiakban nem tekinti magát kerettagnak, s a
    legelső londoni járattal hazarepül. A 62-szeres válogatott az MLSZ
    közlése szerint azt mondta, nem szeretne a lelátón ülni este a
    Parken Stadionban, és nem is kíván a dán fővárosban maradni.

    "Az egészen bizonyos, hogy az elkövetkező időszakban nem
    szeretnék pályára lépni a válogatottban, de azt nem mondom, hogy ez
    a döntésem pályafutásom végéig szól. Adódhat még ...
  29. 2013.06.09, 09:07 - Portugália - Magyarország 2009
    Lisszabon, 2009. október 10., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 3-0-ra kikapott Portugália csapatától világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
    Erwin Koeman együttesének ezzel csupán matematikai esélye maradt
    a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. Ehhez a szerdai
    utolsó játéknapon nyernie kellene Dániában, míg Svédország saját
    közönsége előtt nem győzhet Albánia ellen, Portugáliának pedig hazai
    pályán ki kellene kapnia Máltától, ráadásul a hármas holtversenyből
    csak a legjobb gólkülönbségű csapat játszhatna a vb-részvételért.

    Szombaton, Lisszabonban Simao Sabrosa már a 18. percben vezetést
    szerzett, majd a 74.-ben Liedson találata eldöntötte a találkozót,
    végül Simao Sabrosa a kegyelemdöfést is megadta.

    A magyarok holland szakvezetője újoncot avatott: Varga József, a
    debreceniek középpályása a 84. percben lépett pályára.



    Vb-selejtező, 1. csoport:

    Portugália-Magyarország 3-0 (1-0)

    ---------------------------------

    Liss...
  30. 2013.06.09, 07:36 - Magyarország - Portugália 2009
    Budapest, 2009. szeptember 9., szerda (MTI) - A szombatinál jóval visszafogottabb hangulatban várják a magyar szurkolók a labdarúgó-válogatott 20:45 órakor kezdődő, portugálok elleni világbajnoki selejtezőjét.
    A Puskás Ferenc Stadion környékén ugyan nagy a tömeg, de a
    svédek ellen tapasztalt eufórikus hangulatnak nyoma sincs. Persze a
    csoportokba verődött drukkerek kórusban éltetik Erwin Koeman
    szövetségi kapitány csapatát, elvárásaik azonban visszafogottabbak.
    Míg négy napja mindenki világbajnoki részvételről és győzelemről
    ábrándozott, addig ezúttal már a döntetlennel is elégedett lenne a
    többség, holott a nemzeti együttesnek mindenképpen győznie kell,
    hogy saját kezében tartsa a sorsát.

    A negyvenöt perccel a kezdés előtt bemelegíteni kivonuló hazai
    gárdát hatalmas taps és üdvrivalgás fogadta az akkorra már félig
    megtelt arénában, közvetlenül utána pedig kifütyülték a rivális
    portugálokat. A csapatok bemutatásánál a világ legdrágább
    labdarúgója, a nyáron ...
  31. 2013.06.09, 06:18 - Magyarország - Svédország 2009
    Budapest, 2009. szeptember 5., szombat (MTI) - Sérülése miatt még a kispadra sem ülhet le Rudolf Gergely, a magyar labdarúgó-válogatott támadója a svédek elleni, 20 órakor kezdődő világbajnoki selejtezőn.
    A Debrecen futballistája húzódást szenvedett.

    Erwin Koeman szövetségi kapitány némi meglepetésre klasszikus
    befejező csatár nélkül állította fel csapatát, hiszen sem Torghelle
    Sándor, sem Priskin Tamás nem került be a kezdőbe.

    A vendégek kezdő tizenegyében ott van a Barcelona
    világklasszisa, Zlatan Ibrahimovic, akiről sokáig nem lehetett
    biztosan tudni, hogy pályára lép-e a Puskás Ferenc Stadionban.

    A kezdőcsapatok:

    Magyarország:

    -------------

    Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Gyepes Gábor, Halmosi
    Péter - Dárdai Pál, Vadócz Krisztián - Dzsudzsák Balázs, Hajnal
    Tamás, Gera Zoltán - Huszti Szabolcs

    Svédország:

    -----------

    Andreas Isaksson - Mikael Nilson, Olof Mellberg, Danil Majstorovic,
    Behrang Safari - Rasmus Elm, Samuel H...
  32. 2013.06.08, 21:50 - Magyarország - Románia 2009
    Budapest, 2009. augusztus 12., szerda (MTI) - A szerdai Magyarország-Románia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés másnapján megkezdődik a Puskás Ferenc Stadion lelátójának bővítése, így a létesítmény befogadóképessége az előzetes számítások szerint 42 ezresre nő.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai tájékoztatása szerint a munkálatok csütörtökön, déli 12 órakor kezdődnek, s ezek során a középső lelátó szektoraiban szerelnek fel mintegy 7 ezer műanyag széket.

    Az elmúlt hónapokban előkészített beruházás teljes költségét az MLSZ állja.
    Budapest, 2009. augusztus 12., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félmillió forinttal támogatja a Veszprémben tervezett, a februárban meggyilkolt Marian Cozma-emlékhely megépítését.

    Ezt Kisteleki István, az MLSZ elnöke jelentette be azon a szerdai díszebéden, amelyen részt vett - többek között - az elhunyt román kézilabdázó édesapja, Petre Cozma is. A gyászoló apa hangsúlyozta, rendkívül h...
  33. 2013.06.08, 21:03 - Magyarország - Málta 2009
    Budapest, 2009. április 1., szerda (MTI) - Transzparenssel tiltakozik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) "a Máltán folytatott kíméletlen és illegális" vadászat ellen a szerdai Magyarország-Málta vb-selejtezőn Budapesten.
    A meccsen az egyik szurkolói transzparensen nem a szokásos
    piros-fehér-zöld Hajrá Magyarok
    feliratot fogja látni a közönség,
    hanem egy furcsa, komor hangulatú angol mondatot: Stop Killing Wild
    Birds In Malta
    (Ne gyilkoljátok a vadon élő madarakat Máltán
    ).

    A máltai vadászok elsősorban a tavaszi madárvonulás idején, az
    Európába hazatérő szárnyas vándorokat lövik szinte válogatás nélkül
    - mondta el az MTI-nek Fehérvári Péter, a MME munkatársa. Kiemelte:
    a Magyarországon védett madarak közül a barna rétihéját, a vörös
    vércsét és a fokozottan védett darázsölyvet ejtik el legszívesebben,
    de a sorban előkelő helyen szerepel a szintén fokozottan védett és
    2009-ben az év egyik madarának választott kék vércse is. A listán
    szere...
  34. 2013.06.08, 19:59 - Albánia - Magyarország 2009
    Tirana, 2009. március 28., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott Torghelle Sándor 38. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött Albániában világbajnoki selejtező mérkőzésen, szombaton.

    Erwin Koeman együttese ezzel megerősítette második helyét a csoportban.

    Albánia-Magyarország 0-1 (0-1)
    Tirana, 19 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland)
    gólszerző: Torghelle (38.)
    sárga lap: Cana (13.), Duro (67.), Dallku (75.), illetve Vanczák (37.), Dárdai (69.), Halmosi (79.)

    Albánia:
    Isli Hidi - Armend Dallku, Debatik Curri, Kristi Vangjeli, Lorik Cana - Altin Lala, Ervin Skela, Klodian Duro, Gilman Lika (Elis Bakaj, 70.) - Hamdi Salihi, Besart Berisha

    Magyarország:
    Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Vanczák Vilmos, Bodor Boldizsár - Dárdai Pál - Hajnal Tamás (Vadócz Krisztián, 79.), Halmosi Péter (Gera Zoltán, 92.), Huszti Szabolcs - Rudolf Gergely, Torghelle Sándor (Priskin Tamás, 86.)

    I. félidő:
    14. perc: Huszti csavarta be a labdát egy jobb oldali ...
  35. 2013.06.08, 19:14 - Izrael - Magyarország 2009
    Tel-Aviv, 2009. február 11., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzésén, felkészülési találkozón 1-0-s vereséget szenvedett az izraeli csapattól Tel-Avivban. A szerdai összecsapás egyetlen gólját az FC Liverpool futballistája, Josszi Benajun szerezte a 77. percben.
    Eredmény:

    Izrael-Magyarország 1-0 (0-0)
    Ramat Gan Stadion, 9211 néző, v.: Marcin Borski (lengyel)
    gólszerző: Josszi Benajun (77.)
    sárga lap: Ben Haim (7.), illetve Juhász (48.)

    Izrael:
    Dudu Avat (Nir Davidovics, a szünetben) - Joav Zsiv, Dekel Kejnan, Tal Ben Haim, Dedi Ben Dajan - Josszi Benajun (Biram Kijal, 90.), Gal Alberman, Mose Ohajon (Klemi Saban, a szünetben), Szalim Tuama (Maor Buzaglo, 60.) - Omer Golan, Roberto Kolautti (Ben Sahar, a szünetben)

    Magyarország:
    Fülöp Márton - Szélesi Zoltán (Szalai Ádám, 84.), Juhász Roland (Tímár Krisztián, 75.), Vanczák Vilmos, Bodor Boldizsár (Halmosi Péter, 84.) - Vadócz Krisztián (Tóth Balázs, 65.)- Gera Zoltán, Hajnal Tamás, H...
  36. Belfast, 2008. november 19., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 2-0 nyert az északír csapat ellen Belfastban. A gólokat Torghelle Sándor és Gera Zoltán szerezte.

    Eredmény:

    Észak-Írország - Magyarország 0-2 (0-0)
    Belfast, Windsor Park, 18 000 néző, v.: Robert Schörgenhofer (osztrák)
    gólszerzők: Torghelle (57.), Gera (71.)
    sárga lap: Lafferty (29.), Healy (81.)

    Észak-Írország:
    Maik Taylor (Alan Mannus, a szünetben) - Michael Duff (Niall McGinn, 55.), Jonathan Evans, Ryan McGivern, Chris Baird - Michael O,Connor (Warren Feeney, 81.), Chris Brunt (Martin Paterson, 70.), Sammy Clingan, Keith Gillespie - David Healy (Peter Thompson, 88.), Kyle Lafferty (Dean Shiels, a szünetben)

    Magyarország:
    Babos Gábor - Bodnár László, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Halmosi Péter - Vadócz Krisztián, Tóth Balázs (Dárdai Pál, 88.) - Gera Zoltán, Huszti Szabolcs (Dzsudzsák Balázs, 84.) - Torghelle Sándor (Feczesin Róbert, 82.), Rudolf Gergely

    I....
  37. 2013.06.08, 16:43 - Málta - Magyarország 2008
    Budapest, 2008. október 15., szerda (MTI) - Két helyen változtatott Erwin Koeman szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott összeállításán a Málta elleni 19:30-kor kezdődő idegenbeli világbajnoki selejtező előtt, a szombaton Albániát 2-0-ra legyőző együtteshez képest.

    Bekerült a csapatba az albánok ellen sárga lapjai miatt hiányzó Gera Zoltán, aki a sérült Hajnal Tamást helyettesíti. Szintén sérülés miatt nem játszhat Szélesi Zoltán, aki helyett Bodor Boldizsár lép pályára.

    A kezdőtizenegy összeállítása:
    Fülöp Márton - Bodnár László, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Bodor Boldizsár - Dárdai Pál, Halmosi Péter - Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Huszti Szabolcs - Torghelle Sándor.

    A találkozót az izlandi Johannes Valgeirsson vezeti majd.
    Ta,Qali, 2008. október 15., szerda (MTI) - A magyar válogatott Torghelle Sándor fejesgóljával 1-0-ra nyert a Málta elleni idegenbeli labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen.
    Vb-selejtező, 1. csoport:

    ...
  38. 2013.06.08, 16:26 - Magyarország - Albánia 2008
    Budapest, 2008. október 11., szombat (MTI) - Fülöp Mártonnak szavazott bizalmat a kapuban az Albánia elleni 19:45 órakor kezdőd világbajnoki selejtezőn Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

    A holland szakember a támadósorban ezúttal is számít Torghelle Sándor játékára.

    A kezdőcsapatok:

    Magyarország:
    Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Bodnár László - Dzsudzsák Balázs, Dárdai Pál, Hajnal Tamás, Halmosi Péter - Huszti Szabolcs, Torghelle Sándor

    Albánia:
    Arjan Begaj - Elvin Beqiri, Debatik Curri, Armend Dallku, Kristi Vangjeli - Lorik Cama, Klodian Duro, Ansi Agolli, Altin Lala, Ervin Skela - Erjon Bogdani
    Budapest, 2008. október 11., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott Torghelle Sándor és Juhász Roland góljával 2-0-ra megnyerte az Albánia elleni világbajnoki selejtezőt.
    Világbajnoki selejtező, 1. csoport:

    Magyarország-Albánia 2-0 (0-0)
    Puskás Ferenc Stadion, 20 ezer néző, ...
  39. 2013.06.08, 15:56 - Svédország - Magyarország 2008
    Stockholm, 2008. szeptember 10., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Svédországban világbajnoki selejtezőn.
    Erwin Koeman együttese két fordulót követően egy ponttal áll a
    csoportban, s legközelebb október 11-én Albánia csapatával
    találkozik.



    Vb-selejtező, 1. csoport:

    Svédország-Magyarország 2-1 (0-0)

    ---------------------------------

    Rasunda Stadion, 30 ezer néző, v.: Florian Meyer (német)

    gólszerzők: Ka:llström (55.), Holmen (64.), illetve Rudolf (93.)

    sárga lap: Ibrahimovic (37.), illetve Gera (34.), Hajnal (87.)



    Svédország:

    -----------

    Andreas Isaksson - Olof Mellberg, Daniel Majstorovic, Petter Hansson
    - Mikael Nilsson, Daniel Andersson, Kim Ka:llström, Sebastian
    Larsson, Samuel Holmen - Henrik Larsson, Zlatan Ibrahimovic (Markus
    Rosenberg, 81.)



    Magyarország:

    -------------

    Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Bodor
    Boldizsár (Dzsudzsák Balázs, 80.) - Vadóc...
  40. 2013.06.08, 15:36 - Magyarország - Dánia 2008
    Budapest, 2008. szeptember 6., szombat (MTI) - A magyar szurkolók bizakodó hangulatban várják a magyar labdarúgó-válogatott debütálását a 2010-es világbajnoki selejtezősorozatban, a drukkerek többnyire győzelmet remélnek a dánok elleni összecsapáson.
    A luxemburgi Alain Hamer játékvezető sípjelére az alábbi
    összállításban kezdenek a csapatok a Puskás Ferenc Stadionban:

    Magyarország:

    -------------

    Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Bodnár
    László - Vadócz Krisztián, Dárdai Pál - Gera Zoltán, Hajnal Tamás,
    Dzsudzsák Balázs - Huszti Szabolcs

    Dánia:

    ------

    Stephan Andersen - Lars Jacobsen, Martin Laursen, Daniel Agger,
    Christopher Poulsen - Christian Poulsen, Daniel Jensen, Martin
    Vingaard - Dennis Rommedahl, Nicklas Bendtner, Jon Dahl Tomasson



    A nemzeti együttesbe két év után újra behívott Torghelle Sándor
    csak a kispadon kapott helyet, így Huszti Szabolcs kezd ékként.

    +++

    Budapest, 2008. szeptember 6., szombat...
  41. 2013.06.08, 14:21 - Magyarország - Montenegró 2008
    Budapest, 2008. augusztus 20., szerda (MTI) - Babos Gábor védi a magyar válogatott kapuját Montenegró ellen a 18 órakor kezdődő barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban.

    A keddi edzést kisebb térdsérülése miatt kihagyó Gera Zoltán a kispadon sem foglal helyet.

    A kezdés előtt bő fél órával legfeljebb ezer néző lehet a lelátón.

    Budapest, 2008. augusztus 20., szerda (MTI) - A szeptemberi Dánia és Svédország elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott Montenegróval a Puskás Ferenc Stadionban.

    Erwin Koeman szövetségi kapitány csapata legközelebb szeptember 6-án Dánia, majd 10-én Svédország ellen lép pályára vb-selejtező mérkőzéseken.

    Eredmény:

    Magyarország-Montenegró 3-3 (1-1)
    Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző, v.: Richard Havrilla (szlovák)
    gólszerzők: Priskin (29.), Hajnal (55., 87., a másodikat 11-esből), illetve Jovetic (45., 68., előbbit 11-esből), Vukcevic (5...
  42. Budapest, 2008. május 31., szombat (MTI) - Az előzetes hírek szerint telt ház várható a szombat este 20:30 órakor a Szusza Ferenc Stadionban kezdődő magyar-horvát barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen.

    Elővételben a jegyek nyolcvan százaléka fogyott el, így szinte biztosan megtelik az újpesti aréna.

    A szombati meccsen ül másodszor a magyarok kispadján Erwin Koeman szövetségi kapitány. A holland szakember bemutatkozása remekül sikerült, hiszen együttese egy héttel ezelőtt a Puskás Stadionban 0-1-ről fordítva 3-2-re nyert a június 7-én kezdődő kontinenstornára címvédőként készülő Görögország ellen.

    Horvátország szintén Eb-résztvevő. A vendégeket várhatóan több száz szurkoló kíséri el Budapestre. A rendőrség útlezárásokkal és rendkívül szigorú biztonsági intézkedésekkel várja a meccset.

    Budapest, 2008. május 31., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott az Európa-bajnoki résztvevő Horvátországgal a Szusza...
  43. Budapest, 2008. május 24., szombat (MTI) - Az Európa-bajnok Görögország legyőzésével mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatott kispadján a holland Erwin Koeman szövetségi kapitányként.

    A magyar válogattot egy éven belül - barátságos mérkőzésen - legyőzte az aktuális világ- (Olaszország, 3-1) és most Európa-bajnokot is.

    A magyarok 1987. október 14. után nyertek ismét Görögország ellen. Huszonegy évvel ezelőtt Eb-selejtezőn győztek, Budapesten 3-0-ra.

    A Puskás Ferenc Stadionban rendezett barátságos találkozó előtt Dunai Antal, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szakmai alelnöke 50. válogatottsága alkalmából köszöntötte Gera Zoltánt és Dárdai Pált.

    Eredmény:

    Magyarország-Görögország 3-2 (0-1)
    Puskás Ferenc Stadion, 8000 néző, v: Blom (holland)
    gól: Dzsudzsák (47.), Juhász (59.), Vadócz (63.), illetve Amanatidisz (45.), Liberopulosz (92.)
    sárga lap: Hajnal (45+1.), illetve Katszuranisz (45+1.)

    Magyarország:
    Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vanczák Vil...
  44. 2013.06.08, 11:28 - Magyarország - Szlovénia 2008
    Hévíz, 2008. március 25., kedd (MTI) - A mérkőzés előtti utolsó edzést követően Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte kezdőcsapatát a szlovén együttes elleni, szerda esti barátságos találkozóra.
    A magyar szövetség honlapja szerint a Zalaegerszegen 18 órakor
    kezdődő összecsapásra megnevezett kezdőtizenegyben egy játékos,
    Dzsudzsák Balázs szereplése még kérdéses, mert a PSV Eindhoven
    szélsőjének sérült lába továbbra sincs tökéletes állapotban és nem
    is tudott teljes értékű munkát végezni szerda délelőtt, Hévízen. A
    hollandiai légiós játékáról közvetlenül a meccs előtt születik
    döntés.

    A másik korábbi sérült, Buzsáky Ákos ugyanakkor felépült, így ő
    biztosan pályára lép a mérkőzésen.

    A szlovénok 15 órakor indulnak el a határhoz közeli Moravska
    Teplicéből Zalaegerszegre. Négy vírusos megbetegedésben szenvedő
    futballistájuk közül három jobban van, csupán Bosztjan Cesarnak kell
    biztosan kihagynia a mérkőzést.

    A magyarok ...
  45. 2013.06.08, 07:09 - Magyarország - Szlovákia 2008
    Limasszol, 2008. február 6., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott idei első barátságos mérkőzésén döntetlent játszott Szlovákiával.

    Magyarország-Szlovákia 1-1 (0-0)
    Limasszol, 300 néző, v: Trattu (ciprusi)
    gól: Gera (54.), illetve Sesták (64.)
    sárga lap: Buzsáky (57.), Dzsudzsák (79.), Priskin (90.), illetve Cisovsky (33.)

    Magyarország:
    Fülöp Márton - Csizmadia Csaba, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Lőw Zsolt - Szélesi Zoltán, Vass Ádám (Tőzsér Dániel, 83.) - Hajnal Tamás (Dzsudzsák Balázs, a szünetben) - Buzsáky Ákos (Priskin Tamás, 75.), Gera Zoltán, Huszti Szabolcs (Halmosi Péter, 56.)

    Szlovákia:
    Stefan Senecky (Ján Mucha, a szünetben) - Marián Cisovsky (Matej Krajcik, a szünetben), Martin Skrtel, Ján Durica, Tomás Hubocan - Marek Hamsík (Marek Sapara, 58.), Zdeno Strba (Balázs Borbély, 58.), Marek Cech, Filip Holosko (Juraj Halenár, 76.) - Marek Mintál, Stanislav Sesták

    I. félidő:

    20. perc: Huszti ívelt be szabadrúgást a jobb oldalról, Senecky Ge...
  46. Budapest, 2007. november 21., szerda (MTI) - Egy órával a magyar-görög labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt a Puskás Ferenc Stadionban még csak néhány száz szurkoló foglalta el helyét, igaz a környéken kisebb-nagyobb csoportokban már hangolnak a drukkerek.

    A csípős időre való tekintettel a furfangosabb utcai árusok, az ilyenkor megszokott sör, tökmag, szotyi kínálatot egy kis forralt borral, valamint teával frissítették fel, de nem maradhattak el a zászlókat, valamint dudákat kínáló standok sem.

    A görög drukkerek egy része - akik egyhangúlag vendéggyőzelmet jósolnak -, mintegy háromszázan, már elfoglalták a számukra biztosított szektort, és szinte megállás nélkül bíztatták az ekkor még minden bizonnyal az öltőzőben készülő kedvenceiket.

    Az angol Robert Styles játékvezető sípjelére 20:15-kor kezdődő találkozót megelőzően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői 60. születésnapja alkalmából Fazekas Lászlót.

    A kezdőcsapatok:

    Magyarország:
    Fülöp Márton...
  47. 2013.06.08, 05:57 - Moldova - Magyarország 2007
    Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a 18 órakor kezdődő, Moldova elleni, chisinaui Európa-bajnoki selejtezőre.

    A hiányzó Juhász Rolandot és Vass Ádámot - hazai szövetség honlapjának tanúsága szerint - Csizmadia Csaba és Vadócz Krisztián pótolja majd.

    A délelőtti taktikai értekezleten a kapitány újra elemezte játékosaival a pénteken megtekintett Moldova-Törökország mérkőzés tapasztalatait, s ezeknek megfelelően osztotta ki játékosainak a személyre szabott feladatokat.

    Chisinau, 2007. november 17., szombat (MTI) - A Moldova hazai pályán három góllal nyert Magyarország ellen labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.
    Európa-bajnoki selejtező, C csoport:

    Moldova-Magyarország 3-0 (2-0)
    Chisinau, 3000 néző, V: Kralovec (cseh)
    gólszerzők: Bugaiov (12.), Josan (23.), Alexeev (86.)
    sárga lap: Zmeu (75.), Josan (80.), Epureranu (84.), illetveGera (30.), Fülöp (84.)

    Moldova:
    Stanislav Namasco - Alexandru Epureanu, Serghe...
  48. Budapest, 2007. október 17., szerda (MTI) - A szerda esti Lengyelország-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésen mindkét csapat játékosai hazájuk Speciális Olimpia Szövetségének pólójában futnak ki a pályára.

    Az MSOSZ tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az értelmi fogyatékos emberek életére, sportjára. A két futballszövetség és a játékosok így mutatják ki szolidaritásukat fogyatékkal élő embertársaik iránt.

    A találkozó 18 órakor kezdődik Lódzban.
    Lódz, 2007. október 17., szerda (MTI) - Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szerda esti barátságos mérkőzésre. A máltaiakat legyőző szombati 11-hez képest három helyen változtatott a szakember: Szélesi Zoltán helyett Csizmadia Csaba, Balogh Béla helyett Vanczák Vilmos, Filkor Attila helyett pedig Hajnal Tamás játszik.

    Az MLSZ tájékoztatása szerint a tréner az eredeti programmal ellentétb...
  49. 2013.06.07, 21:43 - Magyarország - Málta 2007
    Budapest, 2007. október 12., péntek (MTI) - Balogh Béla és Filkor Attila is helyet kapott Várhidi Péter szövetségi kapitány kezdőcsapatában a Szusza Ferenc Stadionban 16:20 órakor kezdődő, Málta elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.

    A keret tagjai délelőtt a Margitszigeten tettek sétát, a sárga lapok miatt ezúttal hiányzó Vanczák Vilmos, Hajnal Tamás és Priskin Tamás, valamint a mérkőzésre csereként jelölt Balogh János kapus Teodoru Vaszilisz és Kakas László irányításával edzett a Vízművek sporttelepén. A délelőttöt taktikai értekezlet zárta, a csapat az ebédet és a rövid pihenőt követően 14 óra után indul el a mérkőzés helyszínére.

    A magyar válogatott kezdőcsapata:
    Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Balogh Béla - Vass Ádám, Filkor Attila, Tőzsér Dániel - Gera Zoltán, Feczesin Róbert, Dzsudzsák Balázs

    Budapest, 2007. október 13., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 2-0-ra legyőzte a máltai eg...
  50. Budapest, 2007. szeptember 12., szerda (MTI) - Csak délután hirdeti ki kezdőcsapatát a 19:30 órakor kezdődő, Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőre Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
    A magyar szövetség hivatalos honlapja szerint az együttes szerda
    délelőtt bő háromnegyed órás átmozgató edzést tartott a Galatasaray
    edzőközpontjában, ahol leginkább a szögleteket és szabadrúgásokat
    gyakorolták a játékosok.

    +++

    Budapest, 2007. szeptember 12., szerda (MTI) - Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a Törökország elleni, Isztambulban 19:30-kor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
    A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a szombaton a
    bosnyákokat legyőző csapathoz képest két változás történt a kezdő
    tizenegyben: az ezúttal 3-3-2-2-es hadrendben felálló együttesbe a
    betegsége miatt akkor kimaradó Priskin Tamás visszatér, valamint
    Tőzsér Dániel helyett Csizmadia Csa...
  51. Székesfehérvár, 2007. szeptember 8., szombat (MTI) - Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a Bosznia-Hercegovina elleni, Székesfehérváron 16 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
    A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint Priskin Tamás
    általános gyengeségre panaszkodott, a nemzeti együttes orvosai nem
    tartják kizártnak, hogy vírusfertőzést kapott, ezért helyette
    Feczesin Róbert szerepel majd a kezdő tizenegyben.

    A magyarok összeállítása: Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó
    Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vass Ádám, Tőzsér Dániel -
    Hajnal Tamás - Gera Zoltán, Feczesin Róbert, Dzsudzsák Balázs.

    +++

    Székesfehérvár, 2007. szeptember 8., szombat (MTI) - Mintegy ötvenen verekedtek össze a vendégszurkolók részére fenntartott szektorban a Magyarország - Bosznia-Hercegovina labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt a székesfehérvári stadionban.
    Az összecsapást a rendőrök fékezték...
  52. 2013.06.07, 20:07 - Magyarország - Olaszország 2007
    Budapest, 2007. augusztus 22., szerda (MTI) - Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az utolsó, átmozgató edzést követően eldöntötte, hogy Vass Ádám és Tőzsér Dániel lesz a két kezdő védekező középpályás a Puskás Ferenc Stadionban 20:50 órakor kezdődő, olaszok elleni barátságos mérkőzésen.

    Ezzel véglegessé vált, hogy a hazai együttes az alábbi összeállításban veszi fel a harcot a világbajnoki címvédővel:
    Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vass Ádám, Hajnal Tamás, Tőzsér Dániel - Gera Zoltán, Priskin Tamás, Dzsudzsák Balázs.

    A magyarok Dunakeszin, míg az olaszok az Üllői úti stadionban tartották meg az utolsó, zárt kapus tréninget. Várhidi legénysége leginkább a pontrúgásokat gyakorolta, majd az edzést követően a szakvezető taktikai értekezletet tartott.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, a mérkőzés helyszínén 10 órakor kinyitottak a jegypénztárak. Az időjárásár...
  53. 2013.06.07, 19:24 - Norvégia - Magyarország 2007
    Oslo, 2007. június 6., szerda (MTI) - Kihirdette kezdőcsapatát a norvégok elleni 19 órakor kezdőd Európa-bajnoki selejtezőre Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

    A magyar kezdőcsapat:
    Végh Zoltán - Szélesi Zoltán, Juhász Roland, Balogh Béla, Vanczák Vilmos - Buzsáky Ákos, Tóth Balázs, Tőzsér Dániel - Hajnal Tamás - Priskin Tamás, Gera Zoltán

    Oslo, 2007. június 6., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott négygólos vereséget szenvedett Oslóban a norvégoktól a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők C csoportjában.
    Eb-selejtező, C csoport:

    Norvégia-Magyarország 4-0 (1-0)
    Oslo, Ullevaal Stadion, 16 néző, v.: Eduardo Iturralde Gonzalez (spanyol)
    gólszerzők: Iversen (22.), Braaten (58.), Carew (60., 79.)
    sárga lap: Hagen (28.), illetve Hajnal (28.)


    Norvégia:
    Haakon Opdal - Jarl Andre Storbaek, Erik Hagen, Brede Hangeland, John Arne Riise - Bjoern Helge Riise, Martin Andresen, Christian Grindheim (Kristofer Haestad, a szüne...
  54. Iraklió, 2007. június 2., szombat (MTI) - Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte kezdőcsapatát a címvédő Görögország elleni, 20:30 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre.

    A hazai szövetség honlapja szerint a vendégek Végh Zoltán - Csizmadia Csaba, Balogh Béla, Juhász Roland, Bodor Boldizsár - Vadócz Krisztián, Tóth Balázs, Tőzsér Dániel - Hajnal Tamás - Gera Zoltán, Priskin Tamás összeállításban szerepelnek majd Iraklióban.

    A magyarok a Moldova elleni kvalifikációs meccsen is így kezdtek, bár az együttes szerkezete kissé eltért a mostanitól.

    Iraklió, 2007. június 2., szombat (MTI) - A címvédő görög labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn, Iraklióban magabiztosan győzött a magyar együttes ellen.

    Eb-selejtező, C csoport:
    Görögország-Magyarország 2-0 (2-0)
    Iraklió, 20 ezer néző, v: Bo Larsen (dán)
    gól: Gekasz (17.), Szeitaridisz (30.)
    sárga lap: Bodor (34.)

    Görögország:
    Kosztasz Csalkasz - Jurkasz Szeitaridis...
  55. 2013.06.06, 20:31 - Magyarország - Moldova 2007
    Budapest, 2007. március 28., szerda (MTI) - A 18 órakor kezdődő Magyarország-Moldova labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt a Szusza Ferenc Stadionban meghirdetett szeszesital-fogyasztásra vonatkozó tiltás ellenére bárki szabadon vásárolhatott sört, bort, vagy, más "hangulatjavítót".
    A rendőrök be akarták záratni a stadion oldalában található
    büfét, amikor meglátták az első drukkereket sörös dobozokkal a
    kezükben. Az árus ellenőrzése során azonban kiderült, hogy a szigorú
    biztonsági előírásoknak megfelelően kizárólag műanyag pohárban és
    csak üdítőt forgalmazott.

    Hamarosan a "rejtély" is megoldódott: az élelmes szurkolók a
    létesítmény mellett található jégcsarnokban vásárolták a
    futballmeccsen tiltottnak számító italt. Amikor a büfé üzemeltetője
    megkérdezte a rendfenntartókat, hogy ebben az esetben mit lehet
    tenni, egy vállrándítás volt a válasz.

    A Szusza Ferenc Stadion lelátóján egy órával a kezdés előtt
    36-an foglaltak helyet, a stadionon kívül...
  56. 2013.06.06, 19:58 - Montenegró - Magyarország 2007
    Podgorica, 2007. március 24., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen hiába szerzett vezetést az első percben, végül egy góllal kikapott a története első hivatalos meccsét játszó Montenegrótól.
    A házigazdák mindkét gólja tizenegyesből esett.

    Eredmény:

    Montenegró-Magyarország 2-1 (0-1)
    Podgorica, 15 000 néző, v: Krajnc (szlovén)
    gól: Vucinic (64., 11-esből), Burzanovic (82., 11-esből), illetve Priskin (1.)
    sárga lap: Pavicevic (19.), Purovic (68.), Burzanovic (71.), Poleksic 88.), Batak (92.), illetve Bodor (15.), Tőzsér (33.), Vaskó (63.), Balogh (82.)

    Montenegró:
    Poleksic - Jovanovic, Batak, Tanasijevic (Jeknic, 85.), Pavicevic (Lakic, 90.) - Raicevic (Tumbasevic, 57.), V. Bozovic (Purovic, a szüneben), Vukcevic, Boskovic (Jekic, 85.) - Burzanovic (Vujovic, 88.), Vucinic (Jovetic, 85.)

    Magyarország:
    Végh (Fülöp, a szünetben) - Csizmadia, Vaskó, Balogh, Bodor - Vadócz (Farkas, 85.), Tóth B., Tőzsér - Hajnal - Priskin, Rajczi (Hus...
  57. 2013.06.06, 18:54 - Magyarország - Lettország 2007
    Budapest, 2007. február 7., szerda (MTI) - Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte kezdőcsapatát a Lettország elleni, Limasszolban szerdán - magyar idő szerint - 16 órakor kezdődő labdarúgó-mérkőzésre.
    Az MLSZ sajtóosztályának tájékoztatása szerint a szakember Fülöp Márton - Csizmadia Csaba, Balogh Béla, Vaskó Tamás, Pollák Zoltán - Filkor Attila, Zsidai László, Tőzsér Dániel - Kanta József - Farkas Balázs, Priskin Tamás összeállításban küldi pályára együttesét.

    A találkozóra 18 futballistát lehet nevezni, a torna versenykiírása értelmében a trénerek hat mezőnyjátékost és egy kapust cserélhetnek a 90 perc során. Ha a rendes játékidő után döntetlen az eredmény, tizenegyesek döntenek.

    Az biztos, hogy Huszti Szabolcs, Gera Zoltán és Vanczák Vilmos nem lép pályára.

    A szövetségi kapitány Vaskó, Zsidai és Filkor személyében három újoncot avat.

    A magyar csapat kedden 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda ciprusiaktól.

    Limasszol, 2007. február 7., szerda ...
  58. 2013.06.05, 21:10 - Ciprus - Magyarország 2007
    Limasszol, 2007. február 6., kedd (MTI) - Sándor György mellett döntött a kezdőcsapat irányító posztját illetően Várhidi Péter, a ciprusi nemzetközi tornán szereplő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
    A szakvezető már hétfőn kijelölte a kezdő tizenegyet, csak azt nem döntötte el, hogy az újpesti Sándor vagy az MTK-s Kanta József kapjon lehetőséget a Limasszolban 18 órától sorra kerülő, házigazdák elleni mérkőzésen.

    Az MLSZ sajtóosztályának tájékoztatása szerint a találkozót csak a lelátóról figyelheti Filkor Attila, Farkas Balázs, Tőzsér Dániel és Pollák Zoltán, ugyanis a torna versenykiírásának értelmében csak 18 futballistát lehet nevezni. A trénerek hat mezőnyjátékost és egy kapust cserélhetnek a 90 perc során. Ha a rendes játékidő után döntetlen az eredmény, tizenegyesek döntenek.

    Limasszol, 2007. február 6., kedd (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda ciprusi csapattól a nemzetközi négyes torna elődöntőjébe...
  59. 2013.06.04, 21:25 - Magyarország - Kanada 2006
    Székesfehérvár, 2006. november 15., szerda (MTI) - A megfiatalított magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó fellépésén, Székesfehérváron 1-0-ra nyert Kanada ellen barátságos mérkőzésen.

    A nemzeti együttes kispadján megbízott szövetségi kapitányként Várhidi Péter foglalt helyet.

    Eredmény:

    Magyarország-Kanada 1-0 (1-0)
    Székesfehérvár, 6000 néző, v: Weiner (német)
    gól: Priskin (36.)
    sárga lap: Tóth (52.), Huszti (60), illetve Hume (60.), Friend (70.)

    Magyarország:
    Végh Zoltán - Bodnár László, Balogh Béla, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vass Ádám, Tóth Balázs, Huszti Szabolcs (Rodenbücher István, 83.) - Sándor György (Bodor Boldizsár, 71.) - Hrepka Ádám (Farkas Balázs, 70.), Priskin Tamás (Torghelle Sándor, 78.)

    Kanada:
    Josh Wagenaar - Ante Jazic (Adam Braz, 28.), Andrew Hainault, Chris Pozniak, Tom Nsaliwa - Patrice Bernier, Atiba Hutchinson (Jamie Peters, a szünetben), Julian De Guzman (Issey Nakajima-Farran, a szünetben), Ian Hume (Andrzej Ornoch, 87.) -...
  60. 2013.06.04, 20:21 - Málta - Magyarország 2006
    Budapest, 2006. október 11., szerda (MTI) - Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a Málta elleni szerdai Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen az a legfontosabb feladat, hogy a csapat feltörje a minden bizonnyal szervezetten védekező hazai gárda hátsó alakzatát, és kihasználja helyzeteit.

    Erről Bozsik Péter már Máltán nyilatkozott, ahová kedd este érkezett meg a válogatott.

    "A mai futballra jellemző módon kevés helyzet alakult ki a törökök elleni meccsen. Ha jobban meggondoljuk, a vendégeknek a kilencven perc során mindössze három komolyabb lehetőségük volt. Igaz, a gól után néhány perccel ismét összezavarták a védelmünket, ám ezután már csak a végén, egy kontra után ijesztettek igazán ránk, amikor az egyenlítés reményében már teljesen nyíltan futballoztunk. Ha a magunk teljesítményét nézzük: két komoly helyzetünk volt az egész mérkőzésen" - nyilatkozta Bozsik az mlsz.hu-nak. "Az első félidőben Gera Zoltán passza után Dárdai Pál lövése...
  61. Budapest, 2006. október 7., szombat (MTI) - Harminc perccel a Magyarország-Törökország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés kezdete előtt alig 5000 szurkoló foglalta el helyét a Puskás Ferenc Stadionban, s annak is legalább nyolcvan százaléka vendégdrukker volt.
    Az aréna viszont a kevés néző ellenére zengett, mivel a török
    fanatikusok kedvenceik kivonulásától kezdve óriási buzdításba
    kezdtek, ezzel szinte hazai környezetet teremtve Fatih Terim
    szövetségi kapitány együttesének.

    Bozsik Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az alábbi
    összeállításban küldi pályára csapatát:

    Király Gábor - Fehér Csaba, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Éger
    László - Tóth Balázs, Dárdai Pál, Halmosi Péter - Gera Zoltán,
    Huszti Szabolcs - Torghelle Sándor.

    A 19:45-kor kezdődő találkozón a luxemburgi Alain Hamer fújja
    majd a sípot.

    (folyt.köv.)
    A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a török csapattól Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, a Puskás Ferenc Stad...
  62. Zenica, 2006. szeptember 6., szerda (MTI) - Bozsik Péter szövetségi kapitány Vanczák Vilmost, Tóth Balázst és Torghelle Sándort is a kezdőcsapatba jelölte a Bosznia-Hercegovina ellen Zenicán 20:15-kor kezdődő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.
    A Norvégia elleni, szombati 4-1-es vereséget követően Juhász
    Roland, Horváth András és Sowunmi Thomas került ki a
    kezdőtizenegyből.

    A magyarok összeállítása az MLSZ hivatalos honlapja szerint:
    Király Gábor - Fehér Csaba, Éger László, Vanczák Vilmos, Lőw Zsolt -
    Tóth Balázs, Molnár Balázs, Dárdai Pál - Gera Zoltán, Torghelle
    Sándor, Huszti Szabolcs.

    (folyt.köv.)

    A magyar labdarúgó-válogatott második Európa-bajnoki selejtezőjén idegenben nyert két góllal Bosznia-Hercegovina ellen.
    Eb-selejtező, C csoport:

    Bosznia-Hercegovina - Magyarország 1-3 (0-1)

    --------------------------------------------

    Zenica, 25 000 néző, v: Kapitanisz (ciprusi)

    gólszerzők: Misimovic (63., 11-esből), illetve Huszti (35.,
    11-...
  63. 2013.06.03, 21:23 - Magyarország - Norvégia 2006
    A magyar és norvég szurkolók is nyugodtan várják a két ország labdarúgó-válogatottjának 20 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőjét a Szusza Ferenc Stadionban.
    Egy órával a kezdés előtt már több ezren tartózkodnak a
    stadionon kívül. A két nemzeti együttes szurkolói békésen
    beszélgetnek egymással.

    A lelátón mintegy kétezren foglalnak helyet, a biztonságiaknak
    és a rendőröknek a jegyek ellenőrzésén, illetve valamennyi néző
    megmotozásán kívül más dolguk nem volt.

    (folyt.köv.)
    Szűk egy órával a magyar-norvég labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt a játékvezetői hármas körbejárta a pályát, majd jelezte, hogy az eredményjelző előtti kapunál nem láthatóak elég jól a tizenhatos vonalai.
    Egy pályamunkás a vonalazógéppel öt perc alatt újrahúzta azokat
    a mészcsíkokat, melyekkel a holland Pieter Vink játékvezető nem volt
    kibékülve.

    (folyt.köv.)
    Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Sowunmi Thomast jelölte a kezdőcsapatba a No...
  64. 2013.06.03, 20:53 - Ausztria - Magyarország 2006
    Graz, 2006. augusztus 16., szerda (MTI) - Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az alábbi összeállításban küldi pályára csapatát Grazban az osztrákok elleni barátságos mérkőzésen: Király Gábor - Fehér Csaba, Éger László, Juhász Roland, Halmosi Péter - Horváth András, Molnár Balázs, Dárdai Pál - Gera Zoltán, Szabics Imre, Huszti Szabolcs.
    A magyar együttes busza 19 órakor gördült be a UPC Stadion
    bejáratán. Ekkor már legalább száz piros-fehér-zöldbe öltözött
    szurkoló rótta énekelve a környéki utcákat. Közülük sokan betértek a
    létesítményt használó GAK és Sturm Graz ajándékboltjaiba, s ott
    szerezték be a szuveníreket. Az osztrák és magyar szurkolók békésen,
    egymás mellett dalolásztak, de kijelenthető, a hangpárbajt a
    vendégdrukkerek nyerték.

    A mérkőzés 20:30-kor a szlovák Richard Havrila sípjelére
    kezdődik majd el.

    (folyt.köv.)
    A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott Grazban Ausztria felett az Európa-bajnoki sel...
  65. 2013.06.03, 19:47 - Anglia - Magyarország 2006
    Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Manchester, 2006. május 30., kedd (MTI) - Meglepő módon az angol szurkolók nem érzik úgy, hogy labdarúgó-válogatottjuk esélyes lenne a jövő pénteken rajtoló világbajnokságon, sőt akad olyan közöttük, aki szerint Sven-Göran Eriksson csapata a kedden közép-európai idő szerint 21:05-kor kezdődő, magyarok elleni barátságos felkészülési mérkőzésen sem nyer.

    "Esélyünk sincs a végső diadalra, vesztesek vagyunk. Negyven éve nem nyertünk semmit, azóta igazán még a siker közelében sem jártunk. Legjobb esetben is csak az elődöntőig jut az angol csapat. Azon se lepődnék meg, ha Magyarország legyőzne minket" - mondta egy brit szurkolóhoz "illően" hiányos fogsorral rendelkező Manchester City rajongó az MTI tudósítójának.

    Arra a kérdésre, hogy megtekinti-e a manchesteri összecsapást, azonnal nemmel válaszolt, indoklásként csak annyit jegyzett meg, évente egyszer hajlandó az Old Traffordra menni.

    "Nem igazán ismerem a magyarokat, d...
  66. 2013.06.03, 18:48 - Magyarország - Új-Zéland 2006
    Budapest, 2006. május 24., kedd (MTI) - Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az Új-Zéland elleni kezdőcsapatát.
    A magyar válogatott kezdőcsapata:

    Király Gábor - Fehér Csaba, Sebők Vilmos, Pető Zoltán, Lőw Zsolt -
    Tóth Balázs, Dárdai Pál, Molnár Balázs, Huszti Szabolcs - Szabics
    Imre, Gera Zoltán

    A találkozó szerdán 19 órakor kezdődik a Szusza Ferenc
    Stadionban.

    Vélhetően a rossz időjárásnak, a szakadó esőnek betudhatóan mindössze 3000 szurkoló kíváncsi a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányának, Bozsik Péternek a debütálására.
    A többnyire diákokból álló drukkerek viszont rendkívül lelkesen
    buzdították a kezdés előtt a nemzeti együttes játékosait, sőt azt is
    dalba foglalták, hogy "lesz még Eb Magyarországé".

    A szlovák Vladimir Hrinak sípjelére az alábbi összeállításban
    kezdtek a csapatok:

    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Fehér Csaba, Sebők Vilmos, Pető Zoltán, Lőw Zsolt -
    Tóth ...
  67. Miami, 2005. december 17., szombat (MTI) - Phoenixből Miaimba érkezett az Egyesült Államokban túrázó magyar labdarúgó-válogatott, ahol magyar idő szerint hétfőn 0 órakor Antigua és Barbuda legjobbjaival száll szembe.

    Lothar Mattha:us szövetségi kapitány együttesét a Miami Intercontinental Hotelben szállásolták el, és az első, átmozgató tréninget a szálloda melletti parkban tartotta a német szakvezető.

    A magyar szövetség honlapja szerint kora este már a találkozó színhelyén, a Miami International University stadionjában gyakorolt a gárda, amely csütörtökön Phoenixben 2-0-ra kikapott Mexikótól.

    Az ellenfél és a túra szervezőinek közös kérésére három órával korábban, azaz magyar idő szerint vasárnap 21 órakor csap össze Antigua és Barbuda legjobbjaival az Egyesült Államokban túrázó magyar labdarúgó-válogatott.

    Lothar Mattha:us szövetségi kapitány együttese, amely a találkozó helyszínén, a Miami International University stadionjában már megtartotta első edzését, c...
  68. Athén, 2005. november 16., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott utolsó percben kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett Athénban az Európa-bajnok Görögország nemzeti csapatától.

    A magyarok ezzel továbbra is nyeretlenek Görögországban.
    Eredmény:
    Görögország-Magyarország 2-1 (1-0)
    Athén, 14 ezer néző, v.: Pieter Vink (holland)
    gólszerzők: Jannakopulosz (31.), Kafesz (90.), illetve Kenesei (77., 11-esből)
    piros lap. Torghelle (81.)
    sárga lap: Zagorakisz (32.), Baszinasz (84.), illetve Torghelle (40., 81.)

    Görögország:
    Nikopolidisz (Kocolisz, 75.) - Ancasz, Kirjakosz, Fisszasz (Gekasz, 86.), Szeitaridisz (Vintra, 53.) - Kacuranisz, Zagorakisz (Kafesz, a szünetben), Baszinasz, Jannakopulosz (Kapszisz, 93.) - Manciosz (Limperopulosz, a szünetben), Szalpingidisz (Papadopulosz, a szünetben)

    Magyarország:
    Király - Bodnár, Éger, Gyepes, Balog (Ferenczi, a szünetben) - Böőr (Kenesei, 70.), Korsós, Rósa, Hajnal (Böjte, 90.), Halmosi - Torghelle

    I. félidő:...
  69. Tápiószentmárton, 2005. október 12., szerda (MTI) - Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke kijelentette: fel van háborodva, hogy a korábbi találkozókat sugárzó RTL Klub nem közvetíti a szerdán 19:30-kor kezdődő Magyarország-Horvátország világbajnoki selejtezőt. "Sajnos ezen nem lehet változtatni, de a jövő évtől ez nem fordulhat elő" - nyilatkozta Bozóky a Magyar Sportújságírók Szövetségének tápiószentmártoni országos találkozóján.

    Az MLSZ első számú vezetője elmondta, hogy a közvetítési jog értékesítését a Sport Five intézi, amely minden meccs után egy meghatározott összeget utal át az MLSZ-nek attól függetlenül, hogy képernyőre kerül-e az adott találkozó. Így Bozóky szerint a "szövetség kiszolgáltatott helyzetéből fakadóan" nem tud tenni az ellen, hogy a vb-selejtezők közvetítési jogát megszerző RTL Klub levette műsoráról a mérkőzést.

    "Az év végén lejáró kontraktust nem hosszabbítjuk meg, így az értékesítés visszakerül az MLSZ-hez. A jövőben pedig csak ...
  70. 2013.06.02, 13:58 - Bulgária - Magyarország 2005
    Szófia, 2005. október 8., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn kétgólos vereséget szenvedett Szófiában Bulgáriától. Lothar Mattha:us szövetségi kapitány együttese csak abban az esetben végezhet a harmadik helyen csoportjában, ha szerdán Budapesten legyőzi Horvátországot, Bulgária pedig nem nyer Máltán.
    8. csoport:

    Bulgária-Magyarország 2-0 (1-0)

    --------------------------------------

    Szófia, 2000 néző, v: Delevic (szerb-montenegrói)

    gól: Berbatov (30.), Lazarov (55.)

    piros lap: Torghelle (92.)

    sárga lap: Sz. Petrov (66.), illetve Torghelle (33., 92.)



    Bulgária:

    ---------

    Ivankov - Kisisev, Topuzakov, V. Iliev, Venkov - G. Iliev, Sz.
    Petrov (Kamburov, 73.), Jankov (Gargorov, 68.) , Lazarov (Georgiev,
    61.) - M. Petrov, Berbatov





    Magyarország:

    -------------

    Király - Bodnár, Stark, Gyepes, Vanczák - Huszti, Balog, Buzsáky
    (Kovács, 77.), Hajnal - Halmosi (Kerekes, szünetben), Torghelle



    I. ...
  71. 2013.06.02, 13:33 - Magyarország - Svédország 2005
    Harminc perccel a Magyarország-Svédország labdarúgó világbajnoki-selejtező előtt a szurkolók már hangoltak, a játékosok pedig a bemelegítést végezték.
    A vendégek pontban 20 órakor jelentek meg a játéktéren, míg
    Lothar Mattha:us együttese öt perccel később vonult ki az öltözőből.
    Ekkor még alig 3 ezer néző foglalt helyet a lelátókon, a többi
    drukker pedig utolsókat kortyolta a Puskás Ferenc Stadion bejárata
    előtt, valamint ki-ki énekelte saját rigmusát hovatartozástól
    függően.

    A bemelegítés végére már majd 8 ezer - ebből mintegy ezer
    skandináv - szurkoló volt a lelátókon, s egyre inkább érezhető,
    már-már kézzel fogható volt a felfokozott hangulat, ami érthető is,
    hiszen ha vereséget szenved a magyar csapat, akkor matematikailag is
    minden reménye elszáll a 2006-os németországi vb-t illetően.

    Az olasz Stefano Farina sípjelére az alábbi összeállításban
    kezdenek a csapatok:



    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Bodnár László, Juhász Roland, Ége...
  72. 2013.06.02, 13:15 - Magyarország - Málta 2005
    Budapest, 2005. szeptember 3., szombat (MTI) - Békésen és kifejezetten bizakodó hangulatban gyülekeznek a szurkolók a magyar labdarúgó-válogatott 20:45-kor kezdődő Málta elleni világbajnoki-selejtezője előtt a Szusza Ferenc Stadionban.
    Harminc perccel a kezdés előtt mintegy 2500 drukker nagy
    üdvrivalgással fogadta a bemelegítésre kivonuló hazai csapatot. A
    játékosoknak szóló bekiabálásokból egyértelműen kiderül, a magyar
    futballbarátok minimum háromgólos győzelmet várnak Lothar Mattha:us
    szövetségi kapitány együttesétől, amelynek mindenképpen nyernie kell
    ahhoz, hogy életben tartsa a vb-szereplésről szőtt álmait.

    A két gárda az alábbi összeállításban kezdi majd meg a mérkőzést
    az ukrán Vitalij Godulian sípjelére:

    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Halmosi Péter, Juhász Ádám, Vanczák Vilmos - Böőr
    Zoltán, Hajnal Tamás, Takács Ákos, Bodnár László - Gera Zoltán -
    Torghelle Sándor, Kenesei Krisztián



    Málta:

    ------

    Justin Haber - Peter P...
  73. 2013.06.02, 11:24 - Magyarország - Argentína 2005
    Budapest, 2005. augusztus 17., szerda (MTI) - Tíz pénztárban kaphatók még jegyek a Puskás Ferenc Stadionban a 17:30 órakor kezdődő Magyarország-Argentína barátságos labdarúgó-mérkőzésre, igaz már nem minden kategóriában.

    Elfogyott az összes 3900 és 13 900 forintos belépő, azonban van még több tikett is 6900 és 10 900 forint közötti áron. Éppen ezért nyitottak ki délelőtt a létesítmény pénztárai.

    Az MLSZ várakozásai szerint a rossz idő ellenére rengetegen látogatnaki ki a stadionba, több mint harmincezer jegy már gazdára talált.

    A két csapat várható kezdőcsapata:

    Magyarország:
    Király - Bodnár, Vincze, Éger, Huszti - Böőr vagy Buzsáky, Takács, Gera, Halmosi vagy Tóth N. - Kenesei, Torghelle

    Argentína:
    Lux - G. Milito, Ayala, Heinze - Santana, Maxi Rodriguez, Sorín, D,Alessandro, Luis Gonzalez - Figueroa, Crespo

    A német Markus Merk sípjelére a következő összeállításban kezdi a két labdarúgó-válogatott a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerül...
  74. 2013.06.02, 10:45 - Izland - Magyarország 2005
    Reykjavík, 2005. június 4., szombat (MTI) - A portugál Lucílio Batista játékvezető sípjelére a következő összeállításban kezdi a két csapat az Izland-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőt a reykjavíki Laugardalsvöllur Stadionban:

    A 2006-os németországi világbajnokság európai 8. selejtezőcsoportjában:

    Izland-Magyarország 2-3 (1-1)
    Reykjavík (Laugardalsvöllur Stadion), 8000 néző, v.: Batista (portugál)
    gól: Gudjohnsen (18.), K. Ö. Sigurdsson (69.) illetve Gera (45., 57., mindkettőt 11-esből), Huszti (73.)
    piros lap: Sigurdsson (56.)
    sárga lap: Bjarnason (45.), I. Sigurdsson (45+2., 56.), Gudjohnsen (58.), K. Ö. Sigurdsson (89.) illetve Bárányos (34.), Gera (60.), Király (93.)

    Izland:
    Arason - K. Ö. Sigurdsson, I. Sigurdsson, Bjarnason, Marteinsson (Gudmundsson 25.) - Vidarsson, Gislason, Einarsson (Porvaldsson 50.), Steinsson (Aranson a szünetben) - Gudjohnsen, Gunnarsson

    Magyarország:
    Király - Bodnár, Stark, Vanczák (Balog 14.), Huszti - Takács - ...
  75. Metz, 2005. május 31., kedd (MTI) - A belga Paul Allaerts játékvezető sípjelére a következő összeállításban kezdi a két csapat a Franciaország-Magyarország barátságos labdarúgó mérkőzést a metzi Saint Symphorien Stadionban:

    Barátságos labdarúgó-mérkőzés:

    Franciaország-Magyarország 2-1 (2-0)
    Metz (Saint Symphorien Stadion), 27 ezer néző, v.: Allaerts (belga)
    gól: Cissé (10.), Malouda (35.), illetve Kerekes (78.)
    sárga lap: Stark (20.), Vanczák (34.)

    Franciaország:
    Coupet - Reveillere, Gallas (Squillaci 82.), Boumsong, Abidal - Pedretti, Dhorasoo (Mavuba 65.), Rothen, Malouda - Wiltord (Govou 59.), Cissé (Giuly 75.)

    Magyarország:
    Király (Fülöp a szünetben) - Bodnár, Balog, Stark, Vanczák - Vincze G. (Takács a zünetben), Hajnal, Vincze O. (Tóth N. a szünetben), Gera (Bárányos a szünetben), Huszti - Szabics (Kerekes a szünetben)


    I. félidő:
    10. perc: Király rövid és rossz indítása után a félpályáról visszalőtt labdával Wiltord előretört, három védő társaságába...
  76. 2013.06.02, 08:28 - Magyarország - Bulgária 2005
    A következő összeállításban kezd 20:45-kor a magyar és a bolgár labdarúgó-válogatott a 2006-os németországi világbajnokság európai 8. selejtezőcsoportjában sorra kerülő budapesti mérkőzésen:
    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Juhász Roland, Stark Péter, Komlósi Ádám - Bodnár
    László, Böőr Zoltán, Vincze Ottó, Korsós György, Huszti Szabolcs -
    Torghelle Sándor, Szabics Imre



    Bulgária:

    ---------

    Dimitar Ivankov - Roszen Kirilov, Ivajlo Petkov, Ilijan Sztojanov -
    Zdravko Lazarov, Csavdar Jankov, Blagoj Georgiev, Sztilian Petrov,
    Emil Topuzakov - Martin Petrov, Dimitar Berbatov



    (folyt.köv.)
    A 2006-os németországi világbajnokság európai 8. selejtezőcsoportjában:
    Magyarország-Bulgária 0-0 (félidő)

    ----------------------------------

    Szusza Ferenc Stadion, 10 ezer néző, v.: Jan Wegereef (holland)

    sárga lap: Vincze (30.), illetve Sz. Petrov (36.), Berbatov (40.)

    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Juhász Roland, S...
  77. 2013.06.02, 07:12 - Wales - Magyarország 2005
    Cardiff, 2005. február 9., szerda (MTI/Reuters) - A cardiffi Millenium-stadion menedzsmentje eladja a szerda esti Wales-Magyarország labdarúgó-mérkőzés előtt kedden lecserélt gyepszőnyeget, s a befolyt összeget jótékonysági célra utalja át.

    A munkálatokat még a Mattha:us-csapat edzésének idejére sem függesztették fel, a játékosok csak az egyik térfelet használhatták. A gyepszőnyeg ugyanis súlyosan megrongálódott szombaton, amikor a walesi rögbicsapat 11-9-re legyőzte a világbajnok angolokat.

    "Szerencsétlen és kínos eset történt, nem is keresünk magyarázatot. Szombat óta már tárgyaltunk a beszállítóval, új szakértői csoportot kerestünk. Ők tökéletesen orvosolhatják a futballmérkőzésre a problémát" - mondta Paul Sergeant, a Millennium-stadion főigazgatója.

    A cardiffi, impozáns arénában 500 "tömbre" vágták a gyepszőnyeg közel 250 négyzetméterét. Azokat darabonként 10 és 20 fontos áron árusítják majd. A menedzsment szerint kelendő lesz, mivel a walesi rögbicsapat ti...
  78. Isztambul, 2005. február 2., szerda (MTI) - Lothar Mattha:us, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a 15 órakor kezdődő, Szaúd-Arábia elleni isztambuli barátságos mérkőzésre.
    Az együttes a következő összeállításban lép pályára:

    Szűcs Lajos - Stark Péter, Lipcsei Péter, Juhász Roland - Nikolov
    Balázs, Tóth Balázs, Leandro, Vanczák Vilmos - Vincze Ottó, Kenesei
    Krisztián - Kerekes Zsombor

    (folyt. köv.)
    A magyar labdarúgó-válogatott gólnélküli döntetlent ért el Szaúd-Arábia legjobbjai ellen idei első mérkőzésén, barátságos találkozón, Isztambulban.
    Eredmény:

    Szaúd-Arábia - Magyarország 0-0

    -------------------------------

    Isztambul, 100 néző, v.: Selcuk Derlei (török)

    sárga lap: Szaíd (67.), Redha (68.), illetve Tóth (17.), Leandro
    (41.), Lipcsei (46.)



    Szaúd-Arábia:

    -------------

    Zaid - al-Szagafi (al-Bahri, 78.), Redha, Mohsen - Hadi Abdullah,
    al-Karari (al-Samrani, 62.), Szulajmani, al-Sza...
  79. 2013.06.01, 21:29 - Magyarország - Észtország 2004
    Bangkok, 2004. december 2., csütörtök (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott a harmadik helyet szerezte meg a 35. alkalommal kiírt thaiföldi Király Kupán, miután a bronzmérkőzésén magabiztosan, 5-0-ra legyőzte Észtországot.

    A nemzeti csapatban a keddi, Szlovákia ellen 1-0-ra elveszített elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is jó néhány újoncot avatott Lothar Mattha:us szövetségi kapitány: az MTK-ban szereplő Pollák Zoltán, a debreceni Éger László, valamint a Vasas kapusa, Posza Zsolt húzhatta magára először a címeres mezt.

    A válogatott mostani sikerével pozitív mérleggel zárta az évet, hiszen nyolc győzelem mellett hét vereséget könyvelhetett el. A gólarány 25-20.

    Király Kupa, a 3. helyért:

    Magyarország-Észtország 5-0 (4-0)

    Bangkok, 400 néző, v.: Satop
    gólszerzők: Rósa H. (12.), Allas (15., öngól), Kerekes (19.), Rajczi (25.), Pollák (62.)
    sárga lap: Komlósi (69.), illetve Kosemets (44.), Saharov (57.)

    Magyarország:
    Vlaszák (Posza, a szünetben)- Nikolov, Éger, ...
  80. 2013.06.01, 19:29 - Magyarország - Szlovákia 2004
    Bangkok, 2004. november 30., kedd (MTI) - A thaiföldi labdarúgó Király Kupa keretében a közép-európai idő szerint 14:30-kor kezdődő Magyarország-Szlovákia mérkőzésen hárman debütálnak Lothar Mattha:us szövetségi kapitány válogatottjában.

    A védelemben a fehérvári Kriston Attila és az újpesti Vanczák Vilmos, a középpályán pedig a kispesti Vadócz Krisztián húzhatja magára először a címeres mezt.

    A szlovákoknál szintén egyfajta ligaválogatott lép pályára, hiszen Mattha:ushoz hasonlóan Dusan Galis, az ellenfél szakvezetője sem számíthat a külföldön légióskodó játékosaira.

    Szlovákia-Magyarország 1-0 (0-0)

    Bangkok, 750 néző v.: Veeraapon (thaiföldi)
    gólszerző: Porázik (47.)
    sárga lap: Borbély (90.), illetve Nikolov (64.)

    Szlovákia:
    Trabalik - Cisovsky, Borbély, J. Durica, Had - Barcik (Fodrek, 80.), J. Kozák (Zofcak, 59.), Sninsky, M. Durica - Sesták (Porázik, a szünetben), Jakubko (Belák, a szünetben)

    Magyarország:
    Vlaszák - Kriston (Nikolov, a szünetben), St...
  81. 2013.06.01, 16:37 - Málta - Magyarország 2004
    Gera Zoltán és Kovács Péter góljával a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyerte meg máltai világbajnoki selejtezőjét, így 4 találkozón 6 pontot szerzett. A teljesítmény azonban messze elmaradt a várakozásoktól. vb-selejtező, 8. csoport:

    Málta-Magyarország 0-2 (0-2)
    Ta,Qali-stadion, 2000 néző, v.: Tony Asumaa (finn)
    gólszerző: Gera (39.), Kovács (93.)
    sárga lap: Said (26.), illetve Gera (66.)

    Málta:
    Justin Haber - Ian Ciantar, Ian Azzopardi, Rodick Briffa, Brian Said, Luke Dimech - Gilbert Agius (Etienne Barbara, 86.), Stephan Giglio, Ivan Huth (Andrew Cohen, 74.), Claude Mattocks (Michael Galea, 60.) - Michael Mifsud

    Magyarország:
    Király Gábor - Fehér Csaba, Stark Péter, Juhász Roland - Rósa Dénes (Gyepes Gábor, 91.), Dárdai Pál, Hajnal Tamás, Huszti Szabolcs - Gera Zoltán - Torghelle Sándor (Kovács Péter, 67.), Waltner Róbert (Lipcsei Péter, 79.)

    I. félidő:

    7. perc: Briffa jobboldali szögletére Mifsud érkezett középen, s 7 m-es fejesét Király nagy bravúrral...
  82. 2013.06.01, 16:00 - Svédország - Magyarország 2004
    Stockholm, 2004. október 9., szombat (MTI/Reuters) - A magyar labdarúgó-válogatott 17 órától a stockholmi Rasunda-stadionban Svédország legjobbjaival veszi fel a küzdelmet világbajnoki selejtezőn.
    A vendégek összeállítása nagyjából az előzetes várakozásoknak
    megfelelő, míg a hazaiaknál a pénteki edzésen elszenvedett sérülése
    miatt a Juventus klasszis csatára, Zlatan Ibrahimovic nincs a kezdő
    tizenegyben.

    A két együttes az alábbi összeállításban kezdi meg a mérkőzést a
    skót Stuart Dougal sípjelére:

    Svédország:

    -----------

    Andreas Isaksson - Alexander Östlund, Olof Mellberg, Johan Mja:llby,
    Teddy Lucic - Tobias Linderoth, Christian Wilhelmsson, Anders
    Svensson, Fredrik Ljungberg - Marcus Allba:ck, Henrik Larsson

    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Gyepes Gábor, Stark Péter, Tóth András - Bodnár

    László, Molnár Balázs, Dárdai Pál, Bodor Boldizsár - Gera Zoltán -

    Szabics Imre, Torghelle Sándor

    (folyt. köv.)
    Stockholm, 2004. október...
  83. 2013.06.01, 15:17 - Magyarország - Izland 2004
    Budapest, 2004. szeptember 8., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott a horvátoktól szombaton, idegenben elszenvedett 3-0-ás vereséget követően szerdán 3-2-re nyert az izlandi együttes ellen a Szusza Ferenc-stadionban rendezett világbajnoki selejtezőn.

    Világbajnoki selejtező, 8. csoport:

    Magyarország-Izland 3-2 (0-1)
    Szusza Ferenc-stadion, 6000 néző, v.: Tom Ovrebo (norvég)
    gólszerző: Gera (63.), Torghelle (76.), Szabics (80.) illetve Gudjohnsen (39.), I. Sigurdsson (78.)
    sárga lap: Rósa (26.), Torghelle (83.) illetve J.-K. Gudjonsson (2.), Vidarsson (60.)

    Magyarország:
    Király Gábor - Gyepes Gábor, Juhász Roland, Tóth András - Szélesi Zoltán (Szabics Imre a szünetben), Molnár Balázs, Rósa Dénes, Bodnár László - Simek Péter (Lőw Zsolt 91.), Gera Zoltán - Kovács Péter (Torghelle Sándor 66.)

    Izland:
    Arni Gautur Arason - Olafur Örn Bjarnason, Kristjan Örn Sigurdsson, Amar Thor Vidarsson, Indridi Sigurdsson - Arnar Gretarsson (Veigar Pal Gunnarsson 86.), He...
  84. Zágráb, 2004. szeptember 4., szombat (MTI) - Ahogy közeledik a Horvátország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező 20:30 órás kezdési időpontja, úgy egyre több piros-fehér kockás mezbe öltözött vagy piros-fehér-zöld zászlóba burkolódzó szurkolót lehet felfedezni Zágráb utcáin. A hangulat békés, sőt akár barátinak is nevezhető.

    Amikor két nagyobb horvát és magyar társaság találkozik, akkor kölcsönösen üdvözlik egymást, s a vendégek rendre a "jól bevált" Ria-ria Hungária" rigmussal válaszolnak a hazaiak skandálására. A drukkerek a kisebb "szóváltást" követően gyakran elbeszélgetnek csapataik esélyeiről. Végül pedig többször sálcserével zárul a diskurzus, hogy maradandó emlékkel legyenek gazdagabbak.

    Új sorozat kezdetéről lévén szó, szinte természetesnek vehető, hogy mindkét fél bizakodóan várja a Maksimir-stadionban sorra kerülő összecsapást. Egy magyar fanatikus a javuló tendenciára hivatkozva - nyár elején 2-0-ás siker Németországban, majd a legmelegebb évsza...
  85. 2013.06.01, 11:06 - Skócia - Magyarország 2004
    Glasgow, 2004. augusztus 18., szerda (MTI) - Lothar Mattha:us, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a délutáni taktikai értekezlet után kihirdette kezdőcsapatát a glasgow-i Hampden Parkban sorra kerülő, skótok elleni barátságos mérkőzésre.

    Eszerint a vendégek Király Gábor - Juhász Roland, Stark Péter, Tóth András - Bodnár László, Fehér Csaba, Molnár Balázs, Huszti Szabolcs - Simek Péter, Gera Zoltán - Torghelle Sándor összeállításban futnak ki a pályára a közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődő találkozón.

    Glasgow, 2004. augusztus 18., szerda (MTI) - Nagyszerű, helyenként látványos játékkal a magyar labdarúgó-válogatott háromgólos győzelmet aratott Skócia felett a glasgow-i Hampden Parkban.
    Lothar Mattha:us szövetségi kapitány mérlege ezzel ismét pozitív lett, ugyanis négy vereség mellett ez volt az ötödik győzelme a magyar csapat kispadján.

    Eredmény:

    Skócia-Magyarország 0-3 (0-1)
    Glasgow, 18 ezer néző, v.: Duhamel (francia)
    gólszerzők: Huszt...
  86. Berlin, 2004. június 6., vasárnap (MTI) - Egyelőre abból indulok ki, hogy (magyarországi) megbízatásomat 2005 végéig kitöltöm, de vannak dolgok, amelyek nem tetszenek - nyilatkozta a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak Lothar Mattha:us, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akit hírek szerint az isztambuli Besiktas együttese szeretne leszerződtetni.
    A szakember úgy véli, Magyarországon "egoista gondolkodás" uralkodik, a klubvezetők nem bocsátják játékosaikat a válogatott rendelkezésére, holott gyakran csak ez a lehetőség van nemzetközi tapasztalatszerzésre. Mindehhez hozzájön, hogy a futballisták maguk is lemondják a mérkőzést, mert a nyaralás fontosabb nekik - közölte Mattha:us.

    A vasárnapi kaiserslauterni Németország-Magyarország mérkőzést különböző indokokkal 22 magyar játékos mondta le.

    A berlini Der Tagesspiegel feltételezi, hogy Mattha:us azért akarja elhagyni Magyarországot, mert a sikerhez és akaratának érvényesüléséhez szokott 150-szeres né...
  87. 2013.06.01, 08:32 - Kína - Magyarország 2004
    Kínai-magyar: hazai győzelem vitatható 11-essel
    2004. június 1.
    Tiencsin, 2004. június 1., kedd (MTI) - Hiába szerzett a 4.
    percben büntetőből vezetést Kenesei Krisztián, a kínai
    labdarúgó-válogatott a két félidő hajrájában elért találatokkal
    2-1-re nyert a magyar együttes ellen a Tiencsinben rendezett
    barátságos mérkőzésen. Lothar Mattha:us szövetségi kapitány ezzel
    idei hetedik összecsapásán negyedik vereségét szenvedte el, a
    mérleget három győzelem egészíti ki.

    A német szakvezető Szélesi Zoltán, Rósa Dénes, Polonkai Attila
    és Leandro személyében négy újoncot is avatott.



    Eredmény:

    Kína-Magyarország 2-1 (1-1)

    ---------------------------

    Tiencsin, 18 000 néző, v.: Albert Csiu Szin Csuen (hongkongi)

    gólszerzők: Csao Haj-pin (45.), Cseng Cse (88., 11-esből) illetve
    Kenesei (4., 11-esből)

    kiállítva: Szélesi (75.)

    sárga lap: Li Csin-ju (27.), Szun Hsziang (81.) illetve Pető (10.),
    Rósa (12.), Leandro (47.), Szélesi (54., 75.), Kenesei (81.)

    ...
  88. 2013.05.31, 22:01 - Magyarország - Brazília 2004
    Budapest, 2004. április 28., szerda (MTI) - A keddi, közel huszonnyolc ezer rajongót vonzó nyilvános edzést követően szerdán a brazil labdarúgó-válogatott szálláshelyéhez tették át "főhadiszállásukat" a szurkolók.
    A Kempinski Hotel előtt legalább százan várakoztak arra, hogy
    megpillantsák a Puskás Ferenc-stadionban 20:30-tól sorra kerülő,
    magyarok elleni barátságos mérkőzésre készülő sztárokat.

    A hazai együttes 11 órától átmozgató edzésen vett részt, majd 13
    órakor következett az ebéd. A válogatott röviddel 18 óra után indul
    el a Margitszigetről a találkozó helyszínére.

    Az MLSZ szerdán áruba bocsátotta a megmaradt jegyeket, amelyeket
    az előzetesen kérvényezők végül is nem vettek meg. Az MTI szerda
    délutáni érdeklődésére a Puskás Ferenc-stadion pénztárában annyit
    közöltek: 16 órakor még kétszáz belépő várt gazdára.

    (folyt.köv.)
    Fél órával a Magyarország-Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzés kezdete előtt már remek a hangulat a Puskás Ferenc-stadionban, ...
  89. 2013.05.31, 20:57 - Magyarország - Japán 2004
    Zalaegerszeg, 2004. április 25., vasárnap (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott gólnélküli első félidő után 3-2-es győzelmet aratott Japán ellen a zalaegerszegi barátságos mérkőzésen. Lothar Mattha:us szövetségi kapitány együttese már 2-0-ra vezetett, de a vendégek két perc leforgása alatt egyenlíteni tudtak. A végeredményt az újonc Huszti Szabolcs állította be a 92. percben értékesített 11-essel.

    Barátságos mérkőzés:

    Magyarország-Japán 3-2 (0-0)
    Zalaegerszeg, 5000 néző, v.: Edo Trivkovic (horvát)
    gólszerzők: Kuttor (53.), Juhász (67.), Huszti (92., 11-esből) illetve Tamada (75.), Kubo (77.)
    sárga lap: Simek (11.), Lipcsei (85.), Kuttor (90.)

    Magyarország:
    Szűcs Lajos - Juhász Roland, Molnár Balázs (Kuttor Attila), Stark Péter (Farkas Balázs a szünetben) - Simek Péter (Kiss Zoltán 61.), Lipcsei Péter, Tóth Balázs, Huszti Szabolcs - Gera Zoltán (Dvéri Zsolt) - Tóth Mihály (Torghelle Sándor 82.), Sebők József (Hercegfalvi Zoltán a szünetben)

    Japán:
    Narazak...
  90. 2013.05.31, 19:29 - Magyarország - Wales 2004
    Budapest, 2004. március 31., szerda (MTI) - Hetvenöt perccel a Wales elleni barátságos mérkőzés (kezdés: 20:15 ó) előtt a magyar labdarúgó-válogatott tagjai - Lothar Mattha:us szövetségi kapitánnyal együtt - a január 25-én elhunyt Fehér Miklósra emlékeztek a Puskás Ferenc-stadionban, az MLSZ-emlékműnél.
    Az SL Benfica válogatott csatára a Vitoria Guimaraes elleni
    bajnoki találkozón összeesett, majd a kórházba szállítást követően
    meghalt. Fehérnek már a pályán megállt a szíve, ekkor még az orvosok
    sikeresen újraélesztették. A mentőautóban ez újra sikerült nekik, de
    a harmadik szívleállás - már a kórházban - végzetesnek bizonyult.

    A halál oka még ismeretlen.



    Fehér Miklós portréja:

    ----------------------

    született: Tatabánya, 1979. július 20.

    elhunyt: Guimaraes, 2004. január 25.

    poszt: középcsatár (jobblábas)

    mezszáma: a Győrben 10-es és 9-es, az FC Portóban 15-ös, a Bragában
    28-as, a Salgueirosban 26-os, a Benficában 29-es

    Első NB I-es mérkő...
  91. 2013.05.31, 17:52 - Magyarország - Lettország 2004
    A magyar válogatotthoz hasonlóan az Európa-bajnoki résztvevő lett együttes is nélkülözi idegenlégiósainak nagy részét a ciprusi torna 18 órakor kezdődő limasszoli elődöntőjében, így többek között az Eb-selejtezőkön remeklő, Budapesten és Rigában összesen 3 gólt szerző Maris Verpakovskis sem szerepelhet.

    A Dinamo Kijev sztárján kívül a kapus Aleksandrs Kolinko (Rosztov), valamint Juris Laizans (CSZKA Moszkva), Vitalijs Astafjevs (Herold Admira) és Marians Pahars (Southampton) is visszautazott klubjához.

    A lettek kerete:

    kapusok:
    Vanins (Torpedo Moszkva), Pavlovs (Skonto FC)

    védők:
    Stepanovs (Beveren), Zirnis (Liepajas Metalurgs), Zemlinskis, Isakovs, Zakresevskis (valamennyi Skonto FC), Korablovs, Smirnovs (mindkettő FK Ventspils)

    középpályások:
    Bleidelis (Viborg), Rubins (Sinnyik), Lobanovs, Pucinsks, Semjonovs (mindhárom Skonto FC), Kolesnicenko (Torpedo Moszkva)

    csatárok:
    Rimkus (FK Ventspils), Stolcers (Fulham), Blanks (Skonto FC), Karlsons (Sinnyik...
  92. Limasszol, 2004. február 18., szerda (MTI) - A keddihez képest két helyen változtatott tervezett kezdőcsapatán Lotthar Mattha:us, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerdán 18 órakor Cipruson, az Örményország elleni mérkőzésen debütál a nemzeti együttes kispadján.
    A német szakvezető úgy döntött, hogy az MTK fiatal csatára,
    Torghelle Sándor helyett a norvég IL Tromsöben szereplő, szintén
    újonc Kovács Péter, míg Lendvai Miklós helyett a győriek
    középpályása, Németh Norbert futhat ki a pályára Paphoszban.

    A játékosként 150-szeres német válogatott klasszis ugyan nem
    zárta ki a lehetőségét a további változtatásnak, ám a délelőtti
    tréningen, amelyen a labdatartást gyakoroltatta játékosaival, ebben
    az összeállításban szerepelt a csapat.

    A kezdőcsapat (zárójelben: mérkőzés a válogatottban/gól a
    válogatottban):

    Babos Gábor (14/0) - Komlósi Ádám (0/0), Dragóner Attila (25/0),
    Bodor Boldizsár (1/0) - Fehér Csaba (29/0), Dárdai Pál (39/3),
    Ném...
  93. 2013.05.30, 20:58 - Magyarország - Észtország 2003
    Budapest, 2003. november 19., szerda (MTI) - Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán vereséget szenvedett az észtektől.

    Eredmény:
    Magyarország-Észtország 0-1 (0-0)
    Üllői út, 600 néző, v: Sedivy (cseh)
    gólszerző: Rooba (86.)
    sárga lap: Dragóner (45.), Korolovszky (61.), illetve Haavistu (90.)

    Magyarország:
    Király (Végh a szünetben) - Korolovszky, Dragóner, Pető - Simek (Pest 67.), Lendvai (Farkas a szünetben), Lipcsei (Miriuta a szünetben), Bodor (Hercegfalvi 85.) - Lisztes (Németh 62.) - Gera (Kovács 44.), Szabics

    Észtország:
    Poom - Allas, Stepanov, Piiroja, Klavan - Kristal, Reim (Haavistu 76.), Viikma:e - Oper (Rooba 65.), Zelinski, Lindpere

    Az "érdeklődés" a legpesszimistább jóslatokat is alulmúlta, valószínű, hogy a magyar labdarúgó-válogatott még sohasem szerepelt ilyen kevés néző előtt hazai pályán... Azért a kezdés előtt mégis volt ok az ünneplésre: Bozóky Imre MLSZ elnök a magyar Aranylabda-díjat adta át S...
  94. Szűk egy órával a sorsdöntő Magyarország-Lengyelország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt a szurkolók barátságos hangulatban "készülnek" a találkozóra.

    Több helyen a hazai és vendégdrukkerek egymással beszélgetve hangolódnak rá a mindkét válogatott számára létfontosságú 90 percre. A Puskás Ferenc-stadionban egyelőre mintegy 1000 néző foglal helyet. A korán érkezettek mintegy fele lengyel szurkoló, akik annak ellenére, hogy a játékosok még melegíteni sem vonultak ki, már lelkesen éltetik saját futballistáikat.

    Az összecsapás 17 órakor kezdődik.

    Európa-bajnoki selejtező, 4. csoport:

    Magyarország-Lengyelország 1-2 (0-1)
    Puskás Ferenc-stadion, 15 ezer néző, v.: Manuel Enrique Mejuto Gonzalez (spanyol)
    gólszerző: Szabics (48.), illetve Niedzielan (11., 62.)
    sárga lap: Lisztes (45.), Juhár (70.), Bódog (92.) illetve Sobolewski (39.)

    Magyarország:
    Király Gábor - Bódog Tamás, Dragóner Attila, Juhár Tamás - Böőr Zoltán, Lipcsei Péter (Gera Zoltán, a sz...
  95. 2013.05.28, 20:54 - Lettország - Magyarország 2003
    Riga, 2003. szeptember 10., szerda (MTI) - Gellei Imre szövetségi kapitány Rigában sem változtatott a már jól megszokott menetrenden, vagyis a magyar labdarúgó-válogatott szinte percre pontosan megszabott "programokkal" készül a Lettország elleni, 20 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre.

    Délelőtt kisebb átmozgató edzést vezényelt a szakvezető, s még az ebéd előtt sor kerül a taktikai értekezletre is. A mérkőzés előtti délután már nincs különösebb elfoglaltsága a keretnek, amely két órával a kezdést megelőzően indul a Skonto Riga stadionjába.

    A 9000 férőhelyes létesítmény "kicsiben" a brit pályákat idézi. A játéktértől nem messze találhatók a lelátók, amelyek ha megtelnek este, akkor jó hangulatú rangadót vívhat a két csapat. A Skonto "ékszerdobozát" látva a Gellei-keret kedd esti edzésén többen megjegyezték, hogy Magyarországon is hasonló stadionokat kellene építeni...

    Rigát egyébként nem hozza lázba a 4. csoport találkozója, még a fiatalokat és a sportot amúg...
  96. 2013.05.28, 20:40 - Szlovénia - Magyarország 2003
    Muraszombat, 2003. augusztus 20., szerda (MTI) - Egy órával a muraszombati Szlovénia-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzés kezdete előtt gyülekeznek a szurkolók a Fazanerija-stadionban.
    A nemzeti csapat mezébe bújt hazai fiatalokon és a kart
    karba öltve a pálya felé sétáló középkorú szlovén házaspárokon kívül
    sok drukker jött Magyarországról is. A vendégek jelentős része a
    nemzeti lobogóba burkolózva érkezett, s a békés hangulatot mi sem
    bizonyította jobban, minthogy ezt zavartalanul tehették a barátságos
    házigazdák jelenlétében.

    A rekkenő hőségben a szurkolók nagy része a stadion melletti hűs
    ligetben igyekezett meghúzódni.

    A magyar labdarúgó-válogatott másfél órával a kezdés előtt
    hagyta el a szállodáját, s kelt útra a Fazanerija-stadionba.

    (folyt. köv.)
    A két együttes az osztrák Wolfgang Sowa játékvezető sípjelére az alábbi összeállításban lépett pályára:
    Szlovénia:

    ----------

    Marko Simeunovic - Matej Snofl, Fabijan Cipot, Aleksander K...
  97. 2013.05.28, 19:13 - San Marino - Magyarország 2003
    Labdarúgás - San Marino-Magyarország (1. rész), könnyed átmozgatás, Bajzát a kispadon
    2003. június 11.

    Serravalle, 2003. június 11., szerda (MTI) - Szerdán délelőtt könnyed átmozgató edzést vezényelt játékosainak Gellei Imre, a 20 órakor kezdődő San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A tréning kocogásból, valamint gimnasztikázásból állt, és mintegy 30 percig tartott.

    A szakvezető felhívta a futballisták figyelmét arra, hogy a soron következő riválist - annak ellenére, hogy pont nélkül jelenleg az utolsó helyen áll a csoportban - nem szabad lebecsülni.

    Intő jelnek tekinthető, hogy az olimpiai (U21) együttes kedden este mindössze a 89. percben lőtt góllal szerezte meg a 2-1-es győzelmet a hazaiak rendkívül lelkesen játszó korosztályos csapata ellen.

    Gellei délben taktikai értekezletet tart, s ekkor hirdeti ki a kezdő 11-et is, hiszen még mindig nem lehet tudni, hogy Dragóner Attila vagy Lipcsei Péter...
  98. 2013.05.27, 21:49 - Magyarország - Lettország 2003
    Budapest, 2003. június 7., szombat (MTI) - Szombat délelőttig mindössze háromezer jegy kelt el a 20.15 órakor kezdődő Magyarország-Lettország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amelynek a mintegy 28 ezer néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc-stadion ad otthont.

    A meteorológusok estére kellemes időt ígérnek, s várhatóan sok szurkoló csak közvetlenül a meccs előtt váltja majd meg belépőjét.

    Az aréna 14 pénztára egész nap nyitva tart, a jegyek 1900, 2900 és 5000 forintba kerülnek.

    Néhány órával a mérkőzés kezdete előtt eldőlt, hogy sérülése miatt Fehér Miklós nem vállalja a játékot a 20:15 órakor kezdődő Magyarország-Lettország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.

    A Benficában szereplő csatár - aki egész héten bajlódott a térdével - csak a kispadon kapott volna helyet, de olyan rossz állapotban van a lába, hogy csereként sem tudna pályára lépni, így Gellei Imre szövetségi kapitány nem nevezi a találkozóra.

    Egyelőre még az is bizonytalan, hogy a szerda...
  99. 2013.05.27, 20:36 - Magyarország - Luxemburg 2003
    Budapest, 2003. április 30., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szerdán barátságos mérkőzésen Luxemburg csapatát fogadta a Megyeri úti stadionban.

    Barátságos mérkőzésen:

    Magyarország-Luxemburg 5-1 (1-1)
    Megyeri út, 2000 néző, V: Damir Skomina (szlovén)
    gólszerzők: Gera (18.), Szabics (52., 90.), Lisztes (60.), Kenesei (68.), illetve Strasser (25.)
    sárga lap: Peters (92.)

    Magyarország:
    Király Gábor (Babos Gábor a szünetben) - Salamon Miklós, Dragóner Attila (Bódog Tamás 49.), Juhár Tamás - Tokody Tibor (Kabát Péter a szünetben), Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián (Zavadszky Gábor 79.), Lőw Zsolt (Füzi Ákos 58.) - Tököli Attila (Szabics Imre a szünetben), Gera Zoltán (Miriuta László a szünetben), Kenesei Krisztián (Tóth Norbert 69.)

    Luxemburg:
    Stéphane Gillet - René Peters, Manouel Schauls, Eric Hoffmann (Patrick Posing 71.), Ben Federspiel - Alphonse Leweck (Paul Mannon 88.), Gregorie Molitor, Jeff Strasser, Sébastien Rémy - Manouel Cardoni, Gordon Br...
  100. 2013.05.26, 20:41 - Magyarország - Svédország 2003
    Budapest, 2003. április 2., szerda (MTI) - Szerda délelőttig közel 20 ezer jegy kelt el a 20.15 órakor kezdődő Magyarország-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.
    A találkozót megelőző utolsó órákban már csak a Puskás
    Ferenc-stadionban árusítják a megmaradt belépőket. A szervezők
    fenntartják korábbi véleményüket, mely szerint este teltház, közel
    30 ezer szurkoló bíztatja majd a csapatokat.

    Az előzetes információk alapján 2000 drukkert várnak
    Svédországból.

    (folyt.köv.)
    A legfrissebb információk szerint két-háromezer jegy még gazdára vár a Puskás Ferenc-stadion pénztáraiban a 20.15 órakor kezdődő Magyarország-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.
    Így most már csaknem biztos, hogy teltház, közel 30 ezer
    szurkoló buzdítja majd a csapatokat.

    A magyar együttes délelőtt átmozgató edzésen vett részt a tatai
    edzőtáborban, majd délben került sor Gellei Imre szövetségi kapitány
    taktikai értekezletére.

    Az ebédet követően pihenő követ...