magyarfutball.hu

Magyarország † Rónaszéki József (Tata-Tóváros 1920 - 1994.05)

alias
Sűrű
Risóczki József
Risó
nationality
Magyarország
poszt
csatár

játékos

pályafutás
Tatatóvárosi AC
? - ?
Almásfüzitői Vacuum
? - ?
Komáromi AC
? - 1944
1944 és 1948 között hadifogságban volt
Tatabányai SC/Tárna
1948 - 1949
Tatabányai ISE/MÉMOSZ/Építők
1949 - 1953
Tatai AC játékosedző
1953 - ?
eredmények / elismerések
?

edző

pályafutás
Tatai AC játékosedző
1953 - ?
Tatabányai Bányász ifjúsági edző
? - ?
eredmények / elismerések
?
0 nemzetközi kupa
0 hazai kupadöntő
2 elsőosztályú bajnoki

Rónaszéki József magyar bajnoki mérkőzései:

NB I 1948/1949

# date round match substitutions cards goals result
1 1949.03.27 21 Újpesti TE - Tatabányai SC 2 : 1
2 1949.07.03 30 Ferencvárosi TC - Tatabányai Tárna 6 : 2
2 mérkőzés
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: fgymat
    2018.09.20, 15:14
    Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa és rokon,
    Rónaszéki József
    Risó
    életének 74. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1994. június 3-án, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó).

    24 óra
    1994.06.01
     
  2. avatar: fgymat
    2018.09.20, 15:03
    Legendák

    Sűrű


    Egyszer, amikor a Bányásznál az elnökkel akart beszélni, a titkárnő így jelentette be:
    — Sűrű elvtárs keresi...
    — Dehogy vagyok Sűrű — szólt a titkárnőnek. — Rónaszéki vagyok. Rónaszéki József.
    „Sűrű”-nek Kisbán doktor nevezte el, aki kórházi osztálya mellett a Bányász és a Tb. Építők sportorvosa volt hosszú időn át. És Rónaszéki valóban „sűrű” legény volt: masszív, szívós, elnyűhetetlen.
    — Lehet elölről, hátulról vágni, ahogy csak tudják — mondta róla dr. Kisbán.
    Ezt aztán gyakran meg is tették a védőik, hiszen csatár volt, szélső és gyors, mint a fergeteg. Mutatja az összecsapások maradandó emlékeit. Bokatörés. A kulcscsontján platina szegecsek, amiket a repülőtéren, ahol fémkutató szerkezettel vizsgálják az utasokat, előre be kell vallania. Ha összefejelt és felrepedt a fejbőre, Kisbán doktor gyorsan turbánt rakott rá és ő már focizott is tovább. Fel se vette az ilyesmit, ezért volt „sűrű”.
    — Amikor a center, vagy valaki más középről kiadta a szélre a labdát, megiramodtam vele és nem törődtem semmivel, csíphettek, rúghattak. Mindig rá akartak beszélni, hogy atlétizáljak, olyan gyors voltam, de számomra csak a foci volt sport.

    A Bányászban nagy múltja tulajdonképpen nincs, hiszen a klub első NB I-es „retúrutazásán” mindössze kétszer játszott, utána pedig már a TISE játékosa lett. De sportpályafutásán, sorsán át kicsit visszapillanthatunk a megye labdarúgásának múltjára.
    No meg „Sűrű”-t, másik becenevén „Risó”-t ma is rengetegen ismerik, mint jóbarátot, old-boyt és öröknyüzsgő mozgalmi embert. A Risó régebbi vezetéknevéből ered, a Risóczkiból: magyar nevét katonaideje alatt magyarította Rónaszékire, mivel ennek hivatali intézéséért is járt néhány nap kimenő. *.
    Tata-Tóvároson született 1920-ban, ott tanult meg focizni, az akkor még sokkal dúsabb tóparti füveken. A focivonzás érthető, hiszen bátyja, Risóczki István a TSC-ben játszott Gajdával, Gallovich Tiborral, Székely Bélával, a két Killermannal együtt. A TAC játékosaként tizenhét évesen már a Nyugat területi ifjúsági válogatottban tört el a lába. Később az Almásfüzitői Vákumban szerepelt egy idényt, ott keresték fel, hogy jöjjön Tatabányára, ám a KAC megelőzte őket. Abban az időben ugyanis több megyei futballcsapat volt a TSC-vel egyszinten, vagy közel ahhoz. (TÜSC, vagyis a Tokodi Üveggyár, a Dorogi AC, a Komáromi AC, de még a TAC és az Ács is számottevő gárda volt.)

    A KAC-hoz igazolt. Ez jól jött neki, amikor Komáromba kellett bevonulnia, bár a város északi részébe, de ott a focikedvelő parancsnok mindig elengedte őt edzésre, mérkőzésekre. Amit igyekezett is meghálálni, volt bajnoki év, amikor csaknem negyven gólt szerzett. Negyvennégyben azonban már nem lehetett tovább „dajkálni”, itthon, híradósként a frontra vitték. Kárpátalján egy bombarepesztől megsebesült, Ungváron volt kórházban, onnan viszontagságos úton vergődött át a Dunántúlra és Csornán hadifogságba esett.
    Csak 1948. októberében került haza, Tatabányára ment dolgozni. A TBSC rögtön igazolta, a bajnokság második felében már játszott is. Eleinte a bátyjánál lakott, aki akkor a sportotthon gondnoka volt, aztán garzon következett. Családi révbe már 1951-ben ért, amikor benősült a hírneves vendéglős családba, Szeuerékhoz.
    A Bányász kiesett az NB I-ből és az új edző,. Magyar Ferenc szabadlistára tette Kiss Istvánt, Dobos Sándort, Szabó Istvánt, Smudla Istvánt és Rónaszékit. Mind az öten a TISÉ-hez mentek át, mely akkor NB III-as volt.

    Érdemes a TISE-vel hosszabban foglalkoznom, hiszen ilyen, hogy Tatabányának két egyenrangú labdarúgó-csapata legyen, addig nem volt és belátható időkig aligha lesz. Pályája ma is ott van, a Kálvária-hegy oldalában. A csapatot a futballrajongó felsőgallai iparosok, kereskedők tartották fenn, majd hozzájuk csatlakoztak a közeli (nem bányász, vagy vasas) üzemek: a cementgyár, a mészmű, az építészet, Amikor a gárda megindult felfelé, az építőipari szakszervezet jobban felfigyelt rá, így lett a neve Tatabányai Építők. Több éven át az ország legjobb szakmabeli csapata volt (felülmúlva a Bp. Építőket is), kiemelt együttesként kapott országos támogatást.
    A TISE, majd a Tb. Építők — Rónaszéki ékkel erősítve
    — bajnok lett az NB III-ban. utána az NB I-ben: éppen akkor, amikor a Bányász másodszor esett ki az első osztályból. Az egyidényes bajnokság végén az Üllői úton játszott osztályozót a Szegeddel, a Soroksárral és a Sajószentpéterrel.
    — Sáros, hideg idő volt — emlékezik vissza „Sűrű”.
    — Már az első meccsen, a szegediek ellen a második gólnál felszakadt a combom, egész árok lett rajta. Kisbán doktor bekötözte és játszottam tovább. Az utolsó negyedóráig 2:0-ra vezettünk, akkor kaptunk ki 3:2-re. A Soroksár szintén szoros küzdelemben győzött ellenünk, utána hiába vertük meg a sajószentpéterieket 4:2-re, a Soroksár és a Szeged jutott az NB I-be.

    Budapesten dolgozva, lakva kint voltam a zimankóban, mely végül örömet se hozott. De csak a Szeged elleni első, eltaktikázott mérkőzésen múlott, hogy a Bányászt felváltva nem lett másik képviselője a Tatabányának az élvonalban.
    A következő bajnokságban nem (más NB II-es csoportban szerepeltek), de aztán megtörtént az első nagy tatabányai rangadó. A TBSC-t mindig csak hajszál választotta el az NB I-től, egymásután négyszer lett második, az Építők csillaga viszont már leáldozóban volt. De a Kálvária-hegyi pályám még összeszedte magát: 2:2-re végződött a találkozó. A bajnokságra törő Bányásznak nagyon hiányzott a másik pont, ezért ősszel alapos bosszút állt: 5:0-ra nyert az Építők ellen.
    Rónaszéki ötvenháromban búcsúzott, utána a TAC-nál lett játékos-edző, később visszatért a Bányászhoz másfél évre, Lakat Károly idején; az ifjúságiakkal foglalkozott, nála nevelkedett Nagy Ervin, Kovács Csaba. És hát a fogságból való hazatérésétől végig a szénbányáknál dolgozott, legtöbbször olyan beosztásban, hogy az edzésről is sietnie kellett vissza. Szénosztályozó, anyagraktár, brikettgyár, nyugdíj. A brikettgyárban szakszervezeti titkár volt végig.
    Kilencszer volt kiváló dolgozó, megkapta a Szakszervezeti Érdemrend arany és ezüst fokozatát. Mindkét szép elismerést még szebb utazás követte, utóbbinál 16 napos Balti-tengeri hajózás. (Gyönyörű képeket mutat róla.) De hát ez is már csak képeken idézhető, mivel most, hatvanhét évesen — és kevésbé „sűrűén” — bőven jut ideje emlékezni.
    Havasházi László

    Dolgozók lapja
    1987.02.21