magyarfutball.hu

  1. A kassaiak felavatták a KVSC új, korszerű pályáját, de már készülnek a KRAC pályájának avatására is

    Ünnepelt szeptember 6-án a kassai sport. E napon avatták fel a KVSC úl, korszerű pályáját. Hatalmas haladás ez, hisz Kassa városa sportpályák terén nagyon gyengén állott és éppen a pályahiány volt az, mely megakadályozta a kassai sport fejlődését. A kassai vasutasok vezetői áldozatot nem kímélve létrehozták az új, korszerű pályát, melynek felavatására vasárnap került sor.
    Ünnepi eseménnyel indult az NBII kassai nyitánya. A csoport egyik legjobb csapata, a múlt évben az NBI-ben szereplő Lampart vendégszereplése még csak emelte az ünnepi hangulatot, melyet az új pálya felavatása jelentett. A Deák Ferenc-körúti pálya e naptól kezdve ütőere lesz a kassai sportéletnek, hiszen a Kassai RAC Verbőczi utcai korszerű pályájának elkészültéig a vasutasok új pályája jelenti az egyetlen sportolási lehetőséget, egészséges keretek között.
    A pályaavatásról az alábbiakban számolunk be:
    Csak...
  2. A mérkőzés, a 79. percben félbeszakadt, mert összedőlt a kapufa.
  3. Eredetileg 4:0-ra a Nyíregyházi TVE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  4. 2018.06.09, 21:48 - Szatmári SE - Ganz TE 1942
    A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Ganz TE kapta.
  5. 2018.06.09, 21:46 - Szatmári SE - Törekvés SE 1942
    A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Törekvés SE kapta.
  6. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Ziglói Danuvia kapta.
  7. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Marosvásárhelyi SE kapta.
  8. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Nagyváradi Törekvés kapta.
  9. 2018.06.09, 20:12 - Kolozsvár, Haggibor Sporttelep
    Egy 1942-es térképen:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528567878_1942haggibor_palya_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Cím Kolozsvár thj. szab. kir. város átnézeti térképe.
    Főcím Kolozsvár térképe 1942-ben.
    Méretarány M. 1:10 000
    Normalizált: 10000
    Technikai jellemzők Kiadó: Kolozsvár, 1942. Kolozsvár thj. szab. kir. város törvényhatósága. Ny.: Klösz Gy. és fia. Budapest.
    96×59,5 cm. Szín. Számjelm. Címerd. T
    Adatbázis forrás Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  10. Eredetileg 14:1-re a Kolozsvári MÁV nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  11. Eredetileg 6:1-re a Nagybányai SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  12. Eredetileg 4:2-re a MOVE Szabolcs nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  13. 2018.06.09, 19:23 - Goldberger SE - Szatmári SE 1942
    Eredetileg 2:0-ra a Goldberger SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  14. Eredetileg 5:0-ra a Dunakeszi Magyarság nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  15. 2018.06.09, 19:21 - Debreceni VSC - Szatmári SE 1942
    Eredetileg 12:2-re a Debreceni VSC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  16. 2018.06.09, 19:21 - Szatmári SE - Postás SE 1942
    Eredetileg 5:0-ra a Postás SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  17. Eredetileg 1:0-ra a Nagyváradi Törekvés nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  18. 2018.06.09, 19:18 - Szatmári SE - Goldberger SE 1941
    Eredetileg 4:3-ra a hazai csapat nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  19. Eredetileg 7:1-re a Dunakeszi Magyarság nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  20. 2018.06.09, 19:15 - Szatmári SE - Debreceni VSC 1941
    Eredetileg 7:0-ra a Debreceni VSC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  21. Eredetileg 6:2-re a Kolozsvári EAC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  22. 2018.06.09, 19:10 - Ganz TE - Szatmári SE 1941
    Eredetileg 12:0-ra a Ganz TE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  23. 2018.06.09, 19:09 - Törekvés SE - Szatmári SE 1941
    Eredetileg 9:0-ra a Törekvés SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  24. Eredetileg 4:1-re a Marosvásárhelyi SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  25. Eredetileg 4:0-ra a Zuglói Danuvia SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  26. Eredetileg 4:2-re a Kolozsvári MÁV nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  27. Eredetileg 9:1-re a Nagybányai SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  28. 2018.06.09, 18:49 - Nagybánya, Postaréti pálya
    Nagybányai Sport Egylet. Sportpályája a Postaréten van. Befogadóképessége: 5000 személy (fedett lelátókkal)
    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)

    A pálya helye csak nagyjából van megjelölve, a pontos elhelyezkedést nem ismerjük.
  29. Marosvásárhelyi Sport Egyesület. Az Erzsébetligetben 800 ülő és 5000 állóhellyel rendelkező sportpályája van.
    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
  30. Egy 1943-as térképen 116-ossal jelölve a pálya:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528556201_1943_mse_palya_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Marosvásárhely szab. kir. város átnézeti térképe.
    Kiadó: Marosvásárhely, 1943. Helikon könyvesbolt. Ny. Klösz Gy. és fia.
    Szerzeményszám: 52869
    45×65 cm. Középületek, hivatalok stb. jegyzéke. Fekete nyomat. T
    Adatbázis forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  31. 2018.06.07, 09:55 - Pest Krisztián
    A születési időpont változásai:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357311_19950810pest_mohacs.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1995.08.10
    1974 február 8. Mohácsi FC
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357404_19970718pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1997.07.18.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357459_19980228pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1998.02.28.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357508_19980724pest_siofok_somogyihirlap.jpg[/bigimg]
    Somogyi Hírlap, 1998.07.24.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357562_19990806pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1999.08.06.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357594_20000721pest_ujpest.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 2000.07.21.
    1975. május 7, Újpest FC
    [bigimg]https://www.magyarfut...
  32. A 88. percben félbeszakadt, mert a közönség befutott a pályára és megtámadta a játékvezetőt.
  33. Az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/38961]1947 őszi Szolnok - Csepel mérkőzésen történtek miatt rendelte el az MLSZ, a zárt kapus mérkőzést.
  34. Kiderült, hogy vasárnap a Szolnok első gólját nem Fazekas, hanem Pintér rúgta.
    Népsport
    1948.02.19
  35. 2018.06.03, 08:18 - Budapest, FőTAXI SC
    "Nagy-Zugló SE" lett a MOGÜRT-ból
    és ez a csapat indul tavasszal az NB I-ben a MOGÜRT helyett

    Szombaton délben Karczag Géza, Budapest V. kerületének elöljárója közölte velünk:
    — Tárgyalásaink végső eredményeként örömmel közölhetem, hogy a MOGÜRT SE csapatát „Nagy-Zugló SE“ néven Zugló sporttársadalma átvette. Ezzel Zugló százezres népe kiverekedj a jussát. A kerület közigazgatásának vezetői s a Függetlenségi Frontba tömörült pártok vezetői minden akadályt leküzdötték és a kerület polgárainak áldozatkészségére támaszkodva átvették az amúgyis a kerülethez tartozó MOGÜRT SE I. osztályú csapatát. Zugló társadalmának nagy szervezkedése az új szellemben megindult. A már eddig is megmutatkozott nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy a most megalakult "Nagy-Zugló SE“-vel egy új, nagy sportegyesület körvonalai bontakoznak ki. A MOGÜRT SE, illetve most már "Nagy-Zugló SE" csapata új szellemben, új színekben, és széles látókörű vezetőséggel indul a január 15-én kezdődő bajnoki idényn...
  36. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  37. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  38. 2018.06.02, 23:29 - Kispesti AC - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  39. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  40. 2018.06.02, 23:27 - EMTK - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  41. 2018.06.02, 23:26 - MOGÜRT SC - Csepeli MTK 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  42. 2018.06.02, 23:25 - Újpesti TE - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  43. 2018.06.02, 23:25 - MOGÜRT SC - Elektromos MSE 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  44. 2018.06.02, 23:24 - MATEOSZ MSE - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  45. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  46. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  47. 2018.06.02, 13:08 - Száva Flórián
    A gyászoló család mély fájdalommal közli a sporttársakkal és barátokkal, hogy 1989. III. 27-én hirtelen elhunyt Száva Flórián (élt 65 évet) a Gázművek MVSC, Légierők. Ikarus betonkemény centere, NB II többszörös gólkirályának temetése 1989. IV. 5-én, 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri Újköztemetőben. Táviratcím; özv. Száva Flóriánné, Bp. 1144 Ormánság u. 4/b. III. em. 85/a.
    Népsport
    1989.04.01.
  48. 2018.06.02, 07:17 - Lami Kálmán
    Nem egyértelmű, hogy Kálmán vagy János volt a keresztneve, mindkettőre több példa van:
    A MOGÜRT játékosok eltiltásakor:
    Tóth Lajos és Molnár Lajos örökre való eltiltását helyben, hagyták, Kiss József, Lami Kálmán, Horváth László,
    Népsport, 1948.04.11
    A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi egyesbírája pénteken foglalkozott a MOGÜRT szabotáló játékosainak ügyével és Tóth Lajos, Kiss József, Lami Kálmán, Molnár Lajos,
    Szabad Nép, 1948.03.20
    Valószínűleg Ő volt a torontói Hungária SC edzője 1973-ban:
    Javasolta, hogy a sajtó téves közlését helyesbítsük, mely szerint Lami Kálmán v. edzőnek a vezetőség felmondott. Ez nem felél meg a valóságnak, mert Lami elfoglaltságára való hivatkozással maga kérte felmentését.
    New Yorki Magyar Élet, 1973.11.24.
    Egy villamoson utaztunk Lami Jánossal, a MOGÜRT balhátvédjével
    Népsport, 1948.01.04.
    A nézőtéren Lami János, a Vasas egykori hátvédje,...
  49. Ez tabella a bajnokság forrása, ehhez adta hozzá a beküldő a később lejátszott mérkőzések eredményeit. A Siófok és a Pesterzsébeti Kossuth már minden meccsét lejátszotta és itt a Kossuth a harmadik:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1527852773_19440718nb3budakornyek.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport
    1944.07.18
  50. Ezen a mérkőzésen is Kovács II. Antal játszott a SZAC-ban, nem Kováts József.
  51. A nela.hu szerint a SZAC-ban Kováts József volt a középfedezet, de az újságok szerint Kovács II. Antal volt:
    Az MTK ellen valószínűleg Kiss lesz a jobbhátvéd és Kovács II a középfedezet...
    Népsport, 1947.11.28
    Az MTK csak pepecsel, így Kovács Antiéknak nem nehéz sorra megakasztani vérszegény támadásaikat.
    Képes Sportlap, 1947.12.02.
  52. 2018.05.31, 14:05 - Ibrahim Ahmed
    Máskor meg guineainak.... A ghánai valószínűleg elírás.
    Hosszas és körülményes út után - Moszkvát is érintve - Budapestre érkezett három afrikai labdarúgó. Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed péntek reggel megérkezett a Bozsik-stadionba. Közülük talán Diaz van a legjobb formában: 12 góllal a második helyen áll a szenegáli góllövőlistán. Diaz honfitársa, Kané 24 éves korára már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. Ahmed Guineából érkezett, szinte minden korosztályban a legjobbnak választották a technikás középpályást.
    Nemzeti Sport, 1999.01.16
    ... így Amadou N’Diaye, Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed lemaradt róla. A három szenegáli és a guineai futballista ezen a héten feltehetőleg megérkezik a Honvédhoz.
    Nemzeti Sport, 1999.01.12.
  53. A mérkőzést, a SZAC megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a SZAC kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  54. 2018.05.31, 08:17 - Szeged AK - MOGÜRT SC 1947
    A mérkőzést, a MOGÜRT megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a MOGÜRT kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  55. 2018.05.31, 08:12 - Elektromos MSE - Szeged AK 1947
    A mérkőzést, az Elektromos megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot az Elektromos kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  56. 2018.05.30, 15:24 - Szőcs Lajos
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, sógor, koma, SZŐCS LAJOS a SZAK volt labdarúgója, életének 75. évében, hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt Temetése január 12-én 13 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából.
    Délmagyarország
    1995.01.09
  57. 2018.05.30, 15:14 - Szőcs Lajos
    A nela.hu szerint Szőcs Ferenc (már javították), de:
    Markovics Szilárd újságolja Fialának :
    — Szerintem feltűnt az új Orth Gyuri, mégpedig Szegeden. Azaz, hogy nem is Szegeden, mert csak nemrégiben került hozzánk a Temesvári MAC-ból. Olyan alakja van, mint Sárosi III-nak és lőni is úgy tud. De talán még sokkal mozgékonyabb. Szőcs Lajosnak hívják és mindössze 23 éves. Ha továbbra is úgy fejlődik, mint ahogy mutatkozik, ő lehet Orth utóda.
    Sporthírlap
    1943.09.25
    Szegeden kellemes meglepetést keltett, hogy Szőcs Lajos ismét játékra jelentkezett. Szőcs pontosan egy évvel ezelőtt az Elektromos elleni mérkőzésen megsérült s azóta nem játszott Néhány hete azonban edzésbe állt, és jó formát árult el. A Szeged vezetősége úgy határozott, hogy Szőcsőt a csatársor megerősítésére használja fel és balösszekötőnek állította be az MTK ellen} mérkőzésre.
    Népsport
    1947.11.16
  58. 2018.05.29, 17:58 - Boldis Pál
    Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. BOLDIS PÁL 73 éves korában hirtelen elhunyt. Kívánságára szűk családi körben örök nyugalomba helyeztük.
    Délmagyarország
    2001.12.06
  59. 2018.05.29, 17:53 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint 1922-ben született:
    Boldis Pál 1928 novemberében született. Pusztamérgesen.
    Délmagyarország
    1986.05.26
  60. 2018.05.29, 17:50 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint Boldis Sándor:
    A hét legjobbja
    Dr Boldis Pál : (Szegedi Építők)

    Fiatalon, több mint 10 évvel ezelőtt kezdődött élvonalbeli sportpályafutása, amikor egy tavaszi délután a SZAK NB l-es labdarúgócsapatában a SZAC ellen helyet kapott. Élete első NB l-es mérkőzésén igen jól játszott. »Boldis, rúgj a SZAC-nak gólt is!" — biztatták ezzel az alkalmi versikével a legfiatalabb nézők; bizonyára még sokan emlékeznek rá...
    De hamarosan súlyos sérülést kapott, lába eltört és sokáig nem játszhatott. Később a SZEAC második és harmadik csapatában szerepelt, majd Budapestre költözött, ahol az lkarus játékosa lett. Másfél éve tért vissza Szegedre, kivárta az egyéves átigazolási időt és most tavaly ősz óta a Szegedi Építőkben rúgja a labdát.
    Délmagyarország
    1959.03.17
  61. 2018.05.29, 10:13 - Hegedűs András
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1527581601_hegedus_andras.jpg[/bigimg]
    Képes Sportlap
    1948.02.03
  62. 2018.05.29, 10:11 - Hegedűs András
    Eltérő születési időpont (a wikipedia március 3-hoz képest):
    Az MTK öltözőjében Mészáros játékra jelentkezik. Hegedűsnek ma van a születésnapja. Játékostársai kijelentik, hogy gratulációikat a mérkőzés végére tartogatják.
    Népsport
    1947.10.27
  63. A nela.hu szerint az Elektromosban nem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20828/nagy_karoly]Nagy IV. Károly, hanem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20965/nagy_gyula]Nagy I. Gyula játszott. A Népsport Nagy IV.-et írt, Nagy Gyula pedig 1947 júniusától Franciaországban szerepelt.
  64. 2018.05.26, 06:33 - Marik György
    A magyar Wikipedia szerint:
    1924. január 9-én született Budapesten
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Marik_Gy%C3%B6rgy
    a spanyol Wikipedia szerint:
    1930. április 4-én született Budapesten
    https://es.wikipedia.org/wiki/Jorge_Marik
    a német Wikipedia szerint:
    1924. április 4-én született Budapesten
    https://de.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6rgy_Marik#cite_note-4

    A mi adataink a Népsport 1947. október 10-én megjelent számából származnak:
    Marik György lesz Bukarestben a magyar válogatott egyetlen újonca- Eddigi pályafutása így fest: 1924 április 4-én született Békéscsabán. 1939-ben, tehát 15 éves korában: kezdett futballozni a Csabai AK-ban. A felszabadulás után került a csabai Előréhez. Kassára ment, s ott a Jednotában játszott. 1946 őszén jött vissza az Előréhez.
  65. 2018.05.26, 05:44 - Nádasdi Lajos
    Kézilabda válogatott is volt:
    A SzAC Barátságnak ismét lesz egy új játékosa: Nádasdi, az MTE kézilabdacsapatának válogatott kapusa. Valószínű, hogy már ki is próbálják Nádasdit, miután a héten a SzAC Barátság leigazolja a fiatal kapust.
    Népsport
    1947.10.07
  66. 2018.05.20, 08:53 - Révkomárom, KFC-sportpálya
    Ma már kevesen tudják, hogy a múlt század elején a víztorony melletti térségben, amelyet egykor Ráczkertnek hívtak, focipálya volt, itt fogadta egyebek között a Fradi, az MTK, sőt Bécs csapatát a Komáromi FC – mondta a képviselő. – Ennek emlékére a fociklub emléktáblát szeretne itt elhelyezni.”


    1910-es években:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526799127_komarom_viztorony_palya.jpg
    forrás:
    https://archivum.ujszo.com/online/regio/2014/05/30/megszepul-a-komaromi-viztorony-es-kornyeke
  67. 2018.05.19, 17:13 - Vasas SC - Elektromos MSE 1947
    A Népsportban az Elektromos összeállításában Pósát szerepeltették, de Ő a Vasas játékosa volt. A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20781/kosa_lajos]Kósa Lajos játszott az Elektromosban, de Ő ekkor a Goldberger SE-ben focizott. A Népsport mérkőzés értékelésében Pázmándy is szerepelt, így Ő került beadásra.
  68. 2018.05.13, 21:13 - Ajka, Videoton edzőpálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238744_1979_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238778_1985_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  69. 2018.05.13, 21:11 - Ajka, Videoton pálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238579_1979_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238621_1985_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  70. 2018.05.11, 12:54 - Budapest - Prága 1903
    Nem 5.400-at írtak, hanem április 5. 4000 néző:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035928_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  71. 2018.05.11, 12:46 - Bécs - Budapest 1902
    Szerintem csak 500-at írt a Labdarúgás, a 12 a dátum:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035499_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  72. 2018.05.05, 13:00 - Tóth Pál
    A nela.hu szerint a BSZKRT-ben és a Kolozsvárban Tóth Imre játszott, de az újságok szerint, a későbbi MOGÜRT játékos, Tóth Pál szerepelt ezekben a csapatokban.
    Tóth Pál vagyok — magyarázta nekünk a fiú —, 1923-ban születtem. azaz most vagyok tizennyolc éves. Tavaly tavasszal még az újonccsapatban játszottam, de őszre már bekerültem az ifjúsági csapatba. Egyébként, itt kezdtem játszani a BSzKRT-ban és — azt hiszem — itt is fogom végezni. No majd csak úgy 20—26 óv múlva.
    Nemzeti Sport, 1941.05.23
    A játékosok között új arcot is látunk. Az új szerzeményt Tóthnak hívják és a marosvásárhelyi Dermagant játékosa volt.
    - Pesti fiú vagyok - újságolja Tóth. - Itt rúgtam a labdát Bíró Sanyival együtt a BSZKRT-ban. 1940-ben kerültem a Kolozsvári AC-hoz, majd a felszabadulás után Marosvásárhelyre, a Dermaganthoz.
    Nemzeti Sport, 1947.07.31.
    Az öltözőfolyosón Tóth Pálba, a MOGÜRT jóképességű fedezetébe ütközünk.
    — Hogy mi van velem?
    Három hete nem játszhat...
  73. 2018.05.04, 15:36 - Iván János
    A nela.hu szerint Iván Béla, a futballtortenet.blog.hu és a Népsport (1947.07.27.) szerint Iván János.
  74. 2018.05.03, 14:22 - Veszprém - Magyarország 1963
    Az első félidőben a Veszprémi Vasas, a másodikban a Veszprémi Haladás volt a válogatott ellenfele.
  75. A 70.percben lefújták, mert rossz volt a pálya talaja.
  76. 2018.04.30, 21:29 - Jáger Imre
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jáger Imre (Jáger II) 1994. október 21-én, 79. életévében elhunyt. Futballozott a TTC-ben, majd a Budapesti Labdarúgók Körében és szerepelt a profi liga válogatottjában. Utolsó útjára 1994. november 4-én, 14 órakor kísérik a Farkasréti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1994.10.27
  77. 2018.04.30, 19:42 - Földes György
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21241/foldes_peter] Földes Péter játszott 1945-ben a Nemzetiben, de Földes Péter 1945-ben a Fradi ifiben volt és Népsport szerint Földes György volt az NSC játékos neve:
    Kiadták az első magyar futballistát a román szövetségnek. Az MLSz Földes György NSC-játékos kérésének helyt adott és őt kiadta a román szövetségnek.
    Népsport
    1945.06.24
  78. 2018.04.30, 15:46 - Ádám János
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21152/adam_zoltan] Ádám Zoltán játszott 1945-ben az NSC-ben, de a Népsport szerint János volt a keresztneve.
    Az NSC három kiállított játékosának az ügyében a következő ítéletet hozta az egyesbíró: Jergl Ferencet egy hónapra, Steiner Sándort két hétre tiltotta el a játéktól. Mindkét ítélet végrehajtását azonban három hónapra felfüggesztette. Ádám János ellen az eljárást beszüntette.
    Népsport
    1945.06.29
  79. 2018.04.30, 14:10 - Varasdi József
    A nela.hu szerint Varasdi Árpád, a Képes Sport cikke alapján Varasdi József és 23 éves volt 1944-ben.
  80. 2018.04.29, 13:10 - MÓRÉ
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/767/more_janos]Móré János lépett a pályára a MÁVAG-ban. Ez azért érdekes, mert Ő 1940-ben visszavonult és edzősködni kezdett, egy 1985-ös riportban azt mondta, hogy a háború után az első vonattal Debrecenbe utazott és a DMTE-t alapították újra, majd a Diósgyőrbe szerződött.
  81. 2018.04.29, 07:14 - Keszler Mátyás
    A nela szerint Keszler Mátyás játszott az 1945-ös Zuglói MADISZ-ban, de az a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28578]Keszler 1946 nyarán átigazolt a Törökörbe és ugyanakkor a pécsi Keszler rendszeresen játszott a DVAC-ban.
  82. 2018.04.28, 22:36 - BALLA
    A nela.hu szerint a Csepel elleni mérkőzésen, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20778/barcs_miklos]Barcs Miklós lépett pályára, de a Népsportban Ballát írtak.
  83. 2018.04.28, 21:59 - Nagy Béla
    A nela.hu szerint Nagy Béla játszott a Ferencvárosban (1939), a Csepelben (1943) és az EMTK-ban (1945) is. Nagy Béla 1936 és 1944 között az amatőr Ferencvárosi TC játékosa volt, 1939-ben egyszer állították be a profi Ferencvárosba. 1943-ben ugyanakkor játszott az amatőr FTC-ben, mint amikor a Csepelben [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28576]Nagy, akit a Nemzeti Sport cikke szerint a Csepel amatőrcsapatából, a WMTK-ból hoztak fel. Az 1945-ös EMTK-s [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28575]Nagy, pedig a Hungária SC-ből igazolt az új csapatába, ráadásul csatár volt, míg Nagy Béla hátvéd...
  84. 2018.04.28, 05:04 - Győrvári Mihály
    ELHUNYT Győrvári Mihály, az UTE, a WMFC, a Goldberger és a Kinizsi Dohánygyár volt labdarúgója, az egykori NB I-es csatár. 59 éves volt. Temetése május 10-én 9.45 órakor lesz a Pesterzsébeti temetőben.
    Népsport
    1982.05.07
  85. 2018.04.28, 04:37 - Boócz Károly
    Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem Bócz Károly 56 éves korában elhunyt. A KAC csapat 40-es évek futballistája. j Temetése 1978. április 2-án, délután 3 órakor lesz a XIX. ker., Kispesti új temetőben, a gyászoló család.
    Népsport
    1978.03.31
  86. 2018.04.27, 20:48 - Tomecskó János
    A nela.hu szerint Tomecskó Mihály, de a Népsportban Tomecskó János.
  87. 2018.04.27, 20:27 - Steiner Sándor
    A nela.hu szerint Szirta István, de a Népsportban Steiner (Szirti) Sándort írtak.
  88. 2018.04.27, 20:20 - Schizella István
    A nela.hu szerint Schizella Tibor, a futballtortenet.blog.hu szerint Schizella István.
  89. 2018.04.27, 19:37 - Miklósi István
    Miklósi István a Szürketaxi jobbhátvédje. Ezenkívül felvázlakatos. És boldog. (Mert válogatott lett.)
    (— Hány éves?)
    — 1909 december 12-én születtem Fiúméban.
    (— Hol játszott először?)
    — A Kaposvári MÁV-ban kezdtem futballozni, onnan a Szigetvári AK-hoz kerültem.
    (— Mint jobbhátvéd?)
    — Mint kapus. 1929-ben kerültem át a Somogyhoz. Még ott is mint kapus kezdtem. Aztán egyszer megpróbáltam hátvédet játszani és attól kezdve mindig hátvéd is maradtam.
    (—- Meddig volt a Somogynál?)
    — 1933-ban a Genovához szerződtem, onnan a Séte-hez, de a következő év őszén már megint a Somogy játékosa voltam. 1935 június 14-én kerültem a Szegedhez és ez év nyarán mostani csapatomhoz, a Szürketaxihoz.
    Csapatának állandóan legjobb embere volt. Jó játéka a szövetségi kapitánynak is feltűnt és Miklósi október 10-én Bécsben a nagyválogatott hátvédje volt.
    (— Halljunk valamit a terveiről is!)
    — Hát — mondja végre halkan
    — szeretnék 'még többször válogatott lenni. Tudom, hogy vannak...
  90. 2018.04.27, 16:33 - TURÁN
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/11018/turan_istvan] Turán István játszott a BMTE-ben. De Turán István 1945 őszétől a Mezőkövesd edzője volt, a budafoki Turán pedig még 1948-ban is ott játszott. Ráadásul a budafoki Turán 1946-ban a BLASZ ifjúsági válogatottjának volt a tagja, nem valószínű, hogy Turán István 33 évesen lett volna ifi válogatott...
  91. 2018.04.27, 15:55 - Turán István
    Elhunyt Turán Pista bácsi
    Nagy idők képviselője volt
    Szombaton még izgult az SBTC győztes meccsén, hétfőről keddre virradóra azonban már az égi csapathoz csatlakozott. Egy nagy generáció utolsó képviselője volt. A ’30-as évek közepétől játszott az élvonalban: a Stécé, az MTK és a Diósgyőr színeiben. Éveken át
    edzőként volt jelen a megye labdarúgásában. Dolgozott a Sesénél is. Halálával eggyel csökkent a hozzáértő, lelkes törzsszurkolók száma.
    A 83 éves korában meghalt Túrán Istvánt ma 15.30 órakor helyezik örök nyugalomba a salgótarjáni új köztemetőben.
    1996.05.02
    Nógrád Megyei Hírlap
  92. 2018.04.27, 12:42 - Mátrai Győző
    A nela.hu szerint a BSZKRT-ben, SZAC-ban és a BMTE-ben játszó Mátrai, [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/27900/matrai-istvan]Mátrai István volt. De csak a BSZKRT játékosa volt István, a SZAC-ban Mátrai Győző játszott.
    Mátrai Győző, a szentlőrincek balfedezete.
    Nemzeti Sport, 1944.10.06
  93. 2018.04.27, 09:28 - Kolozsvári László
    A nela.hu szerint Ő játszott az 1945-46-os Budafoki MTE-ben, de a budafoki [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28572]Kolozsvári már 1938 októberében játszott a BMTE-ben, az Elektromos játékosa 1939 januárjában jelentette be a visszavonulását (egyszer-kétszer még játszott a második csapatban):
    Csak Kolozsvári jelentette be, hogy nem akar tovább játszani
    Az Elektromos hétfői tornatermi edzésén — mint jelentettük — Kovács Dezső dr tartott idényelaji „sorakozót”. Az edzés előtt komcJy intelemmel szólott az Elektromos futballigazgatója a játékosakhoz és kötelességük hatványozott teljesítésére hívta fel a figyelmüket, majd így szólította fel a játékosgárdát:
    —- Senki sem köteles futballozni. De most jelentse be az illető, aki nem, bír, vagy nem akar részt venni az egyesület tavaszi döntő harcában!
    A játékosok mind örömmel kiáltottak igent, csak Kolozsvári lépett ki a sorból és jelentette be, hogy úgy érzi, koránál és egészségi állapotánál fogva aligha t...
  94. 2018.04.27, 08:35 - Kolozsvári László
    Kolozsvári László, az Elektromos egykori sokszoros amatőr válogatott labdarúgója 78 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én 10.30 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben lesz.
    Népsport
    1985.05.17
  95. 2018.04.26, 18:38 - Hortobágyi Árpád
    A nela.hu szerint Hortobágyi István játszott Budafokon, de az újság szerint Árpád volt a keresztneve:
    Hortobágyi-Hoffmann Árpád, a negyvenes évek kitűnő budafoki csatára...
    Labdarúgás, 1971 január
  96. 2018.04.26, 14:18 - Garamvölgyi Ágoston
    Az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/18679]1945. december 2-ai Budafoki MTE - MTK és az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/18667]1945. december 9-ei Csepeli MTK - Budafoki MTE mérkőzésen a nela.hu szerint Glasz Árpád lépett pályára, de a Glasz (vagy Glass) Garamvölgyi magyarosítás előtti neve volt.
  97. 2018.04.25, 21:23 - Szépföldi József
    Az ESMTK elnöksége értesíti a gyászolókat, hogy Szépföldi József temetése 1996. november 4-én 10.30-kor az erzsébeti temetőben lesz. A temetésről a családtagok gondoskodnak.
    Nemzeti Sport
    1999.10.29
  98. 2018.04.25, 19:46 - Pálya László
    Életének 84. évében elhunyt Pálya László, a negyvenes évek kiváló labdarúgója, a Nemzed SC, az Újpest FC és az EMTK játékosa, a nemzeti tizenegy' keretének tagja, aki pályafutása befejeztével hosszú évtizedeken át volt sikeres utánpótlás-nevelő, szakoktató és edző. Pálya László földi maradványait március 28-án 9.30 órakor a rákoskeresztúri Újköztemetőben helyezik örök nyugalomba.
    Nemzeti Sport
    2002.03.21
  99. 2018.04.25, 18:13 - Kisutzky József
    Kisutzky József, a Hungária, a Szeged és az EMTK egykori labdarúgója, számos együttes egykori edzője 81 éves korában elhunyt. Temetése december 22-én, szerdán 12.45 órakor lesz a Pestszenterzsébeti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1993.12.19
  100. 2018.04.25, 15:28 - Hrotkó Miklós
    A nela.hu szerint Hrotkó I. János, de János a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/9918/hrotko_karoly]testvére volt.