magyarfutball.hu

  1. A mérkőzés elmaradt, a 2 pontot, 0:0-val az Érsekújvár kapta.
  2. A mérkőzés elmaradt, a 2 pontot, 0:0-ás gólaránnyal a Soproni VSE kapta.
  3. 2018.07.09, 18:28 - Gál András
    Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
    Gál András
    Antek
    82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. december 1-jén 11 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek, és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak.
    24 óra
    2006.11.29
  4. 2018.07.08, 18:58 - Hiba János
    Életének 73. évében váratlanul elhunyt Hiba János (Csusza), az egykori Győri II. Kerület SC, majd a Győri ETO és a Haladás gólerős labdarúgója. Temetése február 1-jén, hétfőn 15 órakor lesz Győrött az Újvárosi temetőben.
    Nemzeti Sport
    1993.01.31.
  5. 2018.07.01, 18:06 - Kornél József
    Életének 71. évében elhunyt Kornél József, a VI. ker. FC, a BSZKRT és a MOGÜRT ifjúsági, utánpótlás és NB I-es labdarúgója, aki korának legképzettebb fedezetei közé tartozott. Temetése október 29-én, 11 órakor lesz a rákoskeresztúri Újköztemetőben.
    Nemzeti Sport
    1992.10.24
  6. 2018.07.01, 05:55 - Halenár Juraj
    ELHUNYT JURAJ HALENÁR
    A Szpari korábbi játékosa néhány napja tűnt el, most holtan találták.
    Nagy veszteség érte a futball társadalmat, elhunyt a Nyíregyháza Spartacus korábbi játékosa, Juraj Halenár. A szlovák labdarúgó 2015-ben erősítette a Szparit, jó játékával, gólpasszaival segítette az élvonalban a Szparit.
    Halenár néhány napja tűnt el, ma pedig Pozsonyban holtan találták meg. Az egykori kiváló támadó 125 góllal a szlovák élvonal legjobb góllövője, bajnoki címet szerzett az Artmedia és a Slovan csapataival, játszott a BL csoportkörében. Nyíregyházán is a csapat meghatározó tagja volt, profi mentalitás, mindenáron győzni akarás jellemezte. Mindössze 35 éves volt. A Nyíregyháza Spartacus nevében őszinte részvétünk a családnak, Juraj Halenár emlékét örökre megőrizzük.
    forrás:
    http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/elhunyt-juraj-halenar/1784
  7. a kötelezően elrendelt Szent László kupában való jobb szereplés döntött
    Nem valószínű, ugyanis a Szent László kupát középiskolai csapatok részére írták ki. Például 1944. március 29, Sporthírlap:
    Szent László kupa: Újvidéki kereskedelmi - Újvidéki szerb gimnázium 2:1
    A kupa döntője:
    Az EMSzO, két csapata, a Budahegyvidék és a Krisztinaváros, szépszámú közönség előtt játszotta le a Szent László Kupa döntőjét a BEAC-pályán. Győzött a Budahegyvidék 2:1 arányban. Porkoláb játékvezetése mellett. Góllövő: Bognár (2). 111. Pererdy (ll-esből).
    Sporthírlap, 1944.06.24.

    Sokkal valószínűbb (és erre volt is precedens), hogy Magyar Kupa (illetve ezen keresztül a legjobb amatőr csapatoknak kiírt Corinthian-díj) volt sorrend alapja. Ebben mindketten a 2. selejtezőig jutottak el, de amíg a Pesterzsébeti Kossuth (akkor még PeMTK) kikapott 2:0-ra a Szentlőrinci AC-től, addig a Siófok nem állt ki a Várpalotai Unió ellen.
  8. 2018.06.23, 11:04 - EMTK - Csepeli MTK 1948
    A mérkőzés, a 74. percben félbeszakadt:
    A 29. percben Csizmadia dancsolja Négyesit. A játékvezető szabadrúgást ítél az EMTK ellen. Csizmadia magából kikelve rohan a játékvezető felé, a pályavonal mellett álló Bánkúti és Hamburger, a két EMTK- vezető látva a játékos felizgatott állapotát, berohan és még mielőtt a játékos tettleg bántalmazhatná a játékvezetőt, ebben a szándékában mindketten megakadályozzák Csizmadiát, a következő pillanatban óriási csődület támad a pályán belül, a játékosok és a nézők körülveszik játékvezetőt. A lelátóról csak annyit látni, hogy játékvezető az óráját nézi és levonul a pályáról az öltözőbe.
    Rögtön a játékvezető után mentünk és beszéltünk vele. A következőket mondta:
    — Amikor a szabadrúgást megítéltem, Csizmadia minősíthetetlen szavakkal illetett, felém rohant és az őt ebben megakadályozni akaró, emberek között megrágta a lábamat. Természetesén azonnal véget vetettem a mérkőzésnek.

    Népsport
    1948.04.25.
  9. A Bp. Honvéd labdarúgócsapata az eredeti programmal ellentétben nem otthon, hanem idegenben játssza az első mérkőzést a macedón Rabotnicski elleni Európa-liga-párharcában, ráadásul a találkozók időpontjai is megváltoztak.
    Az UEFA tájékoztatása szerint az Európa-liga-selejtező 1. fordulójában az első, szkopjei mérkőzést július 11-én rendezik, a kispesti visszavágót július 17-én játsszák a Bozsik-stadionban – adta hírül a Honvéd honlapja.

    http://www.nemzetisport.hu/europa_liga/el-a-honved-megsem-otthon-kezdi-a-parharcot-2642637
  10. A klub beolvadása az NTE-be:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1529355200_19390818.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Zalamegyei Újság
    1939.08.18
  11. 2018.06.12, 19:02 - MOGÜRT SC - MTK 1948
    A mérkőzésen eredetileg az MTK 16:0-ra nyert, de a MOGÜRT (Nagy-Zugló) visszalépése miatt, minden tavaszi meccsét törölték és az ellenfelek, 0:0-ás gólaránnyal kapták meg a 2 pontot.
  12. 2018.06.12, 19:01 - Vasas SC - MOGÜRT SC 1948
    A mérkőzés eredetileg 3:3-ra végződött, de a MOGÜRT visszalépése miatt, minden tavaszi meccsét törölték és az ellenfelek, 0:0-ás gólaránnyal kapták meg a 2 pontot.
  13. 2018.06.12, 19:00 - Debreceni VSC - MOGÜRT SC 1948
    A mérkőzésen eredetileg a Debrecen 4:1-re nyert, de MOGÜRT (Nagy-Zugló) visszalépése miatt, minden tavaszi meccsét törölték és az ellenfelek, 0:0-ás gólaránnyal kapták meg a 2 pontot.
  14. A mérkőzésen eredetileg a Haladás 4:2-re nyert, de MOGÜRT (Nagy-Zugló) visszalépése miatt, minden tavaszi meccsét törölték és az ellenfelek, 0:0-ás gólaránnyal kapták meg a 2 pontot.
  15. 2018.06.12, 18:56 - Nagy-Zugló SE - Szeged AK 1948
    A mérkőzésen eredetileg a Szeged 5:1-re nyert, de MOGÜRT (Nagy-Zugló) visszalépése miatt, minden tavaszi meccsét törölték és az ellenfelek, 0:0-ás gólaránnyal kapták meg a 2 pontot.
  16. 2018.06.11, 20:06 - Tatabánya, TSC-pálya
    1910. május 19-én a belügyminiszter jóváhagyta a club alapszabályát, amelyben fő célkitűzésként a testedzés különféle nemének művelése és terjesztése állt.
    Az egyesület jeligéje: bátorság, erő, férfiasság. Az egyesület legfőbb törekvése a pályaépítés volt. A tagok és a szurkolók társadalmi munkája hozta létre az első sportpályát (labdarúgópályát) a felsőgallai palahányó oldalában, amelynek avatására 1910. augusztus 21-én került sor. Az első ellenfél a Győri ETO volt
    forrás:
    Az elődtelepülések és Tatabánya város története
    http://mek.niif.hu/09600/09626/09626.pdf
  17. 2018.06.11, 12:31 - Szabadka, Városi Stadion
    Egy 1943-as térképen:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528713091_1943szabadka_stadion_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Jelzet G I h 1590
    Cím Szabadka sz. kir. tj. város térképe.
    Főcím Mt.: Palicsfürdő.
    Méretarány M. 1:10 000.
    Normalizált: 10000
    Technikai jellemzők Kiadó: [Budapest] 1943. M. kir. Honv. Térk. Int.
    Szerzeményszám: 11844
    62×73,5 cm. Szín. Címerd. T
    Adatbázis forrás Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  18. [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528712494_1943szabadka_varosligeti_palya_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Jelzet G I h 1590
    Cím Szabadka sz. kir. tj. város térképe.
    Főcím Mt.: Palicsfürdő.
    Méretarány M. 1:10 000.
    Normalizált: 10000
    Technikai jellemzők Kiadó: [Budapest] 1943. M. kir. Honv. Térk. Int.
    Szerzeményszám: 11844
    62×73,5 cm. Szín. Címerd. T
    Adatbázis forrás Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  19. ÉSE-CIKTA, Érsekújvár Alakult 1907-ben. Kb. 4000 személyre alkalmas sporttelep van a Berthóti-téren.
    forrás:
    Pluhár István: Magyarország sportegyesületek története (1941)
  20. A kassaiak felavatták a KVSC új, korszerű pályáját, de már készülnek a KRAC pályájának avatására is

    Ünnepelt szeptember 6-án a kassai sport. E napon avatták fel a KVSC úl, korszerű pályáját. Hatalmas haladás ez, hisz Kassa városa sportpályák terén nagyon gyengén állott és éppen a pályahiány volt az, mely megakadályozta a kassai sport fejlődését. A kassai vasutasok vezetői áldozatot nem kímélve létrehozták az új, korszerű pályát, melynek felavatására vasárnap került sor.
    Ünnepi eseménnyel indult az NBII kassai nyitánya. A csoport egyik legjobb csapata, a múlt évben az NBI-ben szereplő Lampart vendégszereplése még csak emelte az ünnepi hangulatot, melyet az új pálya felavatása jelentett. A Deák Ferenc-körúti pálya e naptól kezdve ütőere lesz a kassai sportéletnek, hiszen a Kassai RAC Verbőczi utcai korszerű pályájának elkészültéig a vasutasok új pályája jelenti az egyetlen sportolási lehetőséget, egészséges keretek között.
    A pályaavatásról az alábbiakban számolunk be:
    Csak...
  21. A mérkőzés, a 79. percben félbeszakadt, mert összedőlt a kapufa.
  22. Eredetileg 4:0-ra a Nyíregyházi TVE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  23. 2018.06.09, 21:48 - Szatmári SE - Ganz TE 1942
    A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Ganz TE kapta.
  24. 2018.06.09, 21:46 - Szatmári SE - Törekvés SE 1942
    A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Törekvés SE kapta.
  25. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Ziglói Danuvia kapta.
  26. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Marosvásárhelyi SE kapta.
  27. A Szatmári SE visszalépése miatt, a két pontot, 0:0-val a Nagyváradi Törekvés kapta.
  28. 2018.06.09, 20:12 - Kolozsvár, Haggibor Sporttelep
    Egy 1942-es térképen:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528567878_1942haggibor_palya_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Cím Kolozsvár thj. szab. kir. város átnézeti térképe.
    Főcím Kolozsvár térképe 1942-ben.
    Méretarány M. 1:10 000
    Normalizált: 10000
    Technikai jellemzők Kiadó: Kolozsvár, 1942. Kolozsvár thj. szab. kir. város törvényhatósága. Ny.: Klösz Gy. és fia. Budapest.
    96×59,5 cm. Szín. Számjelm. Címerd. T
    Adatbázis forrás Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  29. Eredetileg 14:1-re a Kolozsvári MÁV nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  30. Eredetileg 6:1-re a Nagybányai SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  31. Eredetileg 4:2-re a MOVE Szabolcs nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  32. 2018.06.09, 19:23 - Goldberger SE - Szatmári SE 1942
    Eredetileg 2:0-ra a Goldberger SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  33. Eredetileg 5:0-ra a Dunakeszi Magyarság nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  34. 2018.06.09, 19:21 - Debreceni VSC - Szatmári SE 1942
    Eredetileg 12:2-re a Debreceni VSC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  35. 2018.06.09, 19:21 - Szatmári SE - Postás SE 1942
    Eredetileg 5:0-ra a Postás SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  36. Eredetileg 1:0-ra a Nagyváradi Törekvés nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  37. 2018.06.09, 19:18 - Szatmári SE - Goldberger SE 1941
    Eredetileg 4:3-ra a hazai csapat nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  38. Eredetileg 7:1-re a Dunakeszi Magyarság nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  39. 2018.06.09, 19:15 - Szatmári SE - Debreceni VSC 1941
    Eredetileg 7:0-ra a Debreceni VSC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  40. Eredetileg 6:2-re a Kolozsvári EAC nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  41. 2018.06.09, 19:10 - Ganz TE - Szatmári SE 1941
    Eredetileg 12:0-ra a Ganz TE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  42. 2018.06.09, 19:09 - Törekvés SE - Szatmári SE 1941
    Eredetileg 9:0-ra a Törekvés SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  43. Eredetileg 4:1-re a Marosvásárhelyi SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  44. Eredetileg 4:0-ra a Zuglói Danuvia SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  45. Eredetileg 4:2-re a Kolozsvári MÁV nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  46. Eredetileg 9:1-re a Nagybányai SE nyert, de a Szatmári SE visszalépése miatt, az MLSZ törölte a Szatmári SE minden eredményét és a mérkőzések 2 pontját, 0:0-val kapták meg az ellenfelek.
  47. 2018.06.09, 18:49 - Nagybánya, Postaréti pálya
    Nagybányai Sport Egylet. Sportpályája a Postaréten van. Befogadóképessége: 5000 személy (fedett lelátókkal)
    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)

    A pálya helye csak nagyjából van megjelölve, a pontos elhelyezkedést nem ismerjük.
  48. Marosvásárhelyi Sport Egyesület. Az Erzsébetligetben 800 ülő és 5000 állóhellyel rendelkező sportpályája van.
    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
  49. Egy 1943-as térképen 116-ossal jelölve a pálya:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528556201_1943_mse_palya_terkep.jpg[/bigimg]
    forrás:
    Marosvásárhely szab. kir. város átnézeti térképe.
    Kiadó: Marosvásárhely, 1943. Helikon könyvesbolt. Ny. Klösz Gy. és fia.
    Szerzeményszám: 52869
    45×65 cm. Középületek, hivatalok stb. jegyzéke. Fekete nyomat. T
    Adatbázis forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum • G I h vár alaprajzok, város és környéktérképek, utikönyvek • G I Európa • G I–V. Úti térképek
  50. 2018.06.07, 09:55 - Pest Krisztián
    A születési időpont változásai:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357311_19950810pest_mohacs.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1995.08.10
    1974 február 8. Mohácsi FC
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357404_19970718pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1997.07.18.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357459_19980228pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1998.02.28.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357508_19980724pest_siofok_somogyihirlap.jpg[/bigimg]
    Somogyi Hírlap, 1998.07.24.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357562_19990806pest_siofok.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1999.08.06.
    1975. május 7, BFC Siófok
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1528357594_20000721pest_ujpest.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 2000.07.21.
    1975. május 7, Újpest FC
    [bigimg]https://www.magyarfut...
  51. A 88. percben félbeszakadt, mert a közönség befutott a pályára és megtámadta a játékvezetőt.
  52. Az [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/38961]1947 őszi Szolnok - Csepel mérkőzésen történtek miatt rendelte el az MLSZ, a zárt kapus mérkőzést.
  53. Kiderült, hogy vasárnap a Szolnok első gólját nem Fazekas, hanem Pintér rúgta.
    Népsport
    1948.02.19
  54. 2018.06.03, 08:18 - Budapest, FőTAXI SC
    "Nagy-Zugló SE" lett a MOGÜRT-ból
    és ez a csapat indul tavasszal az NB I-ben a MOGÜRT helyett

    Szombaton délben Karczag Géza, Budapest V. kerületének elöljárója közölte velünk:
    — Tárgyalásaink végső eredményeként örömmel közölhetem, hogy a MOGÜRT SE csapatát „Nagy-Zugló SE“ néven Zugló sporttársadalma átvette. Ezzel Zugló százezres népe kiverekedj a jussát. A kerület közigazgatásának vezetői s a Függetlenségi Frontba tömörült pártok vezetői minden akadályt leküzdötték és a kerület polgárainak áldozatkészségére támaszkodva átvették az amúgyis a kerülethez tartozó MOGÜRT SE I. osztályú csapatát. Zugló társadalmának nagy szervezkedése az új szellemben megindult. A már eddig is megmutatkozott nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy a most megalakult "Nagy-Zugló SE“-vel egy új, nagy sportegyesület körvonalai bontakoznak ki. A MOGÜRT SE, illetve most már "Nagy-Zugló SE" csapata új szellemben, új színekben, és széles látókörű vezetőséggel indul a január 15-én kezdődő bajnoki idényn...
  55. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  56. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  57. 2018.06.02, 23:29 - Kispesti AC - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  58. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  59. 2018.06.02, 23:27 - EMTK - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  60. 2018.06.02, 23:26 - MOGÜRT SC - Csepeli MTK 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  61. 2018.06.02, 23:25 - Újpesti TE - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  62. 2018.06.02, 23:25 - MOGÜRT SC - Elektromos MSE 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  63. 2018.06.02, 23:24 - MATEOSZ MSE - MOGÜRT SC 1948
    A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  64. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  65. A MOGÜRT visszalépése után, a hátralevő mérkőzések 2 pontját az ellenfelek kapták meg, 0:0-ás gólaránnyal
  66. 2018.06.02, 13:08 - Száva Flórián
    A gyászoló család mély fájdalommal közli a sporttársakkal és barátokkal, hogy 1989. III. 27-én hirtelen elhunyt Száva Flórián (élt 65 évet) a Gázművek MVSC, Légierők. Ikarus betonkemény centere, NB II többszörös gólkirályának temetése 1989. IV. 5-én, 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri Újköztemetőben. Táviratcím; özv. Száva Flóriánné, Bp. 1144 Ormánság u. 4/b. III. em. 85/a.
    Népsport
    1989.04.01.
  67. 2018.06.02, 07:17 - Lami Kálmán
    Nem egyértelmű, hogy Kálmán vagy János volt a keresztneve, mindkettőre több példa van:
    A MOGÜRT játékosok eltiltásakor:
    Tóth Lajos és Molnár Lajos örökre való eltiltását helyben, hagyták, Kiss József, Lami Kálmán, Horváth László,
    Népsport, 1948.04.11
    A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi egyesbírája pénteken foglalkozott a MOGÜRT szabotáló játékosainak ügyével és Tóth Lajos, Kiss József, Lami Kálmán, Molnár Lajos,
    Szabad Nép, 1948.03.20
    Valószínűleg Ő volt a torontói Hungária SC edzője 1973-ban:
    Javasolta, hogy a sajtó téves közlését helyesbítsük, mely szerint Lami Kálmán v. edzőnek a vezetőség felmondott. Ez nem felél meg a valóságnak, mert Lami elfoglaltságára való hivatkozással maga kérte felmentését.
    New Yorki Magyar Élet, 1973.11.24.
    Egy villamoson utaztunk Lami Jánossal, a MOGÜRT balhátvédjével
    Népsport, 1948.01.04.
    A nézőtéren Lami János, a Vasas egykori hátvédje,...
  68. Ez tabella a bajnokság forrása, ehhez adta hozzá a beküldő a később lejátszott mérkőzések eredményeit. A Siófok és a Pesterzsébeti Kossuth már minden meccsét lejátszotta és itt a Kossuth a harmadik:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/06/1527852773_19440718nb3budakornyek.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport
    1944.07.18
  69. Ezen a mérkőzésen is Kovács II. Antal játszott a SZAC-ban, nem Kováts József.
  70. A nela.hu szerint a SZAC-ban Kováts József volt a középfedezet, de az újságok szerint Kovács II. Antal volt:
    Az MTK ellen valószínűleg Kiss lesz a jobbhátvéd és Kovács II a középfedezet...
    Népsport, 1947.11.28
    Az MTK csak pepecsel, így Kovács Antiéknak nem nehéz sorra megakasztani vérszegény támadásaikat.
    Képes Sportlap, 1947.12.02.
  71. 2018.05.31, 14:05 - Ibrahim Ahmed
    Máskor meg guineainak.... A ghánai valószínűleg elírás.
    Hosszas és körülményes út után - Moszkvát is érintve - Budapestre érkezett három afrikai labdarúgó. Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed péntek reggel megérkezett a Bozsik-stadionba. Közülük talán Diaz van a legjobb formában: 12 góllal a második helyen áll a szenegáli góllövőlistán. Diaz honfitársa, Kané 24 éves korára már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. Ahmed Guineából érkezett, szinte minden korosztályban a legjobbnak választották a technikás középpályást.
    Nemzeti Sport, 1999.01.16
    ... így Amadou N’Diaye, Magloire Diaz, Mansour Kané és Ibrahim Ahmed lemaradt róla. A három szenegáli és a guineai futballista ezen a héten feltehetőleg megérkezik a Honvédhoz.
    Nemzeti Sport, 1999.01.12.
  72. A mérkőzést, a SZAC megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a SZAC kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  73. 2018.05.31, 08:17 - Szeged AK - MOGÜRT SC 1947
    A mérkőzést, a MOGÜRT megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot a MOGÜRT kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  74. 2018.05.31, 08:12 - Elektromos MSE - Szeged AK 1947
    A mérkőzést, az Elektromos megóvta (jogosulatlan szereplés miatt), a 2 pontot az Elektromos kapta, 0:0-ás gólaránnyal, de a játékosadatokat meghagytuk.
  75. 2018.05.30, 15:24 - Szőcs Lajos
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, sógor, koma, SZŐCS LAJOS a SZAK volt labdarúgója, életének 75. évében, hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt Temetése január 12-én 13 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából.
    Délmagyarország
    1995.01.09
  76. 2018.05.30, 15:14 - Szőcs Lajos
    A nela.hu szerint Szőcs Ferenc (már javították), de:
    Markovics Szilárd újságolja Fialának :
    — Szerintem feltűnt az új Orth Gyuri, mégpedig Szegeden. Azaz, hogy nem is Szegeden, mert csak nemrégiben került hozzánk a Temesvári MAC-ból. Olyan alakja van, mint Sárosi III-nak és lőni is úgy tud. De talán még sokkal mozgékonyabb. Szőcs Lajosnak hívják és mindössze 23 éves. Ha továbbra is úgy fejlődik, mint ahogy mutatkozik, ő lehet Orth utóda.
    Sporthírlap
    1943.09.25
    Szegeden kellemes meglepetést keltett, hogy Szőcs Lajos ismét játékra jelentkezett. Szőcs pontosan egy évvel ezelőtt az Elektromos elleni mérkőzésen megsérült s azóta nem játszott Néhány hete azonban edzésbe állt, és jó formát árult el. A Szeged vezetősége úgy határozott, hogy Szőcsőt a csatársor megerősítésére használja fel és balösszekötőnek állította be az MTK ellen} mérkőzésre.
    Népsport
    1947.11.16
  77. 2018.05.29, 17:58 - Boldis Pál
    Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. BOLDIS PÁL 73 éves korában hirtelen elhunyt. Kívánságára szűk családi körben örök nyugalomba helyeztük.
    Délmagyarország
    2001.12.06
  78. 2018.05.29, 17:53 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint 1922-ben született:
    Boldis Pál 1928 novemberében született. Pusztamérgesen.
    Délmagyarország
    1986.05.26
  79. 2018.05.29, 17:50 - Boldis Pál
    A nela.hu szerint Boldis Sándor:
    A hét legjobbja
    Dr Boldis Pál : (Szegedi Építők)

    Fiatalon, több mint 10 évvel ezelőtt kezdődött élvonalbeli sportpályafutása, amikor egy tavaszi délután a SZAK NB l-es labdarúgócsapatában a SZAC ellen helyet kapott. Élete első NB l-es mérkőzésén igen jól játszott. »Boldis, rúgj a SZAC-nak gólt is!" — biztatták ezzel az alkalmi versikével a legfiatalabb nézők; bizonyára még sokan emlékeznek rá...
    De hamarosan súlyos sérülést kapott, lába eltört és sokáig nem játszhatott. Később a SZEAC második és harmadik csapatában szerepelt, majd Budapestre költözött, ahol az lkarus játékosa lett. Másfél éve tért vissza Szegedre, kivárta az egyéves átigazolási időt és most tavaly ősz óta a Szegedi Építőkben rúgja a labdát.
    Délmagyarország
    1959.03.17
  80. 2018.05.29, 10:13 - Hegedűs András
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1527581601_hegedus_andras.jpg[/bigimg]
    Képes Sportlap
    1948.02.03
  81. 2018.05.29, 10:11 - Hegedűs András
    Eltérő születési időpont (a wikipedia március 3-hoz képest):
    Az MTK öltözőjében Mészáros játékra jelentkezik. Hegedűsnek ma van a születésnapja. Játékostársai kijelentik, hogy gratulációikat a mérkőzés végére tartogatják.
    Népsport
    1947.10.27
  82. A nela.hu szerint az Elektromosban nem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20828/nagy_karoly]Nagy IV. Károly, hanem [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20965/nagy_gyula]Nagy I. Gyula játszott. A Népsport Nagy IV.-et írt, Nagy Gyula pedig 1947 júniusától Franciaországban szerepelt.
  83. 2018.05.26, 06:33 - Marik György
    A magyar Wikipedia szerint:
    1924. január 9-én született Budapesten
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Marik_Gy%C3%B6rgy
    a spanyol Wikipedia szerint:
    1930. április 4-én született Budapesten
    https://es.wikipedia.org/wiki/Jorge_Marik
    a német Wikipedia szerint:
    1924. április 4-én született Budapesten
    https://de.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6rgy_Marik#cite_note-4

    A mi adataink a Népsport 1947. október 10-én megjelent számából származnak:
    Marik György lesz Bukarestben a magyar válogatott egyetlen újonca- Eddigi pályafutása így fest: 1924 április 4-én született Békéscsabán. 1939-ben, tehát 15 éves korában: kezdett futballozni a Csabai AK-ban. A felszabadulás után került a csabai Előréhez. Kassára ment, s ott a Jednotában játszott. 1946 őszén jött vissza az Előréhez.
  84. 2018.05.26, 05:44 - Nádasdi Lajos
    Kézilabda válogatott is volt:
    A SzAC Barátságnak ismét lesz egy új játékosa: Nádasdi, az MTE kézilabdacsapatának válogatott kapusa. Valószínű, hogy már ki is próbálják Nádasdit, miután a héten a SzAC Barátság leigazolja a fiatal kapust.
    Népsport
    1947.10.07
  85. 2018.05.20, 08:53 - Révkomárom, KFC-sportpálya
    Ma már kevesen tudják, hogy a múlt század elején a víztorony melletti térségben, amelyet egykor Ráczkertnek hívtak, focipálya volt, itt fogadta egyebek között a Fradi, az MTK, sőt Bécs csapatát a Komáromi FC – mondta a képviselő. – Ennek emlékére a fociklub emléktáblát szeretne itt elhelyezni.”


    1910-es években:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526799127_komarom_viztorony_palya.jpg
    forrás:
    https://archivum.ujszo.com/online/regio/2014/05/30/megszepul-a-komaromi-viztorony-es-kornyeke
  86. 2018.05.19, 17:13 - Vasas SC - Elektromos MSE 1947
    A Népsportban az Elektromos összeállításában Pósát szerepeltették, de Ő a Vasas játékosa volt. A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/20781/kosa_lajos]Kósa Lajos játszott az Elektromosban, de Ő ekkor a Goldberger SE-ben focizott. A Népsport mérkőzés értékelésében Pázmándy is szerepelt, így Ő került beadásra.
  87. 2018.05.13, 21:13 - Ajka, Videoton edzőpálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238744_1979_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238778_1985_ajka_videoton_edzopalya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  88. 2018.05.13, 21:11 - Ajka, Videoton pálya
    1979-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238579_1979_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]
    1985-ben:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526238621_1985_ajka_videoton_palya_legifoto.jpg[/bigimg]

    Forrás: fentrol.hu; Budapest Főváros Kormányhivatala.
    A felhasználás csak az adatfelhasználási engedély számának birtokában lehetséges, melyet minden
    megrendelés esetén a Szolgáltató automatikusan megküld a Felhasználó számára.
  89. 2018.05.11, 12:54 - Budapest - Prága 1903
    Nem 5.400-at írtak, hanem április 5. 4000 néző:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035928_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  90. 2018.05.11, 12:46 - Bécs - Budapest 1902
    Szerintem csak 500-at írt a Labdarúgás, a 12 a dátum:
    [bigimg]https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/05/1526035499_1963labdarugas.jpg[/bigimg]

    forrás:
    Labdarúgás (1963): A magyar válogatott 400 mérkőzése
  91. 2018.05.05, 13:00 - Tóth Pál
    A nela.hu szerint a BSZKRT-ben és a Kolozsvárban Tóth Imre játszott, de az újságok szerint, a későbbi MOGÜRT játékos, Tóth Pál szerepelt ezekben a csapatokban.
    Tóth Pál vagyok — magyarázta nekünk a fiú —, 1923-ban születtem. azaz most vagyok tizennyolc éves. Tavaly tavasszal még az újonccsapatban játszottam, de őszre már bekerültem az ifjúsági csapatba. Egyébként, itt kezdtem játszani a BSzKRT-ban és — azt hiszem — itt is fogom végezni. No majd csak úgy 20—26 óv múlva.
    Nemzeti Sport, 1941.05.23
    A játékosok között új arcot is látunk. Az új szerzeményt Tóthnak hívják és a marosvásárhelyi Dermagant játékosa volt.
    - Pesti fiú vagyok - újságolja Tóth. - Itt rúgtam a labdát Bíró Sanyival együtt a BSZKRT-ban. 1940-ben kerültem a Kolozsvári AC-hoz, majd a felszabadulás után Marosvásárhelyre, a Dermaganthoz.
    Nemzeti Sport, 1947.07.31.
    Az öltözőfolyosón Tóth Pálba, a MOGÜRT jóképességű fedezetébe ütközünk.
    — Hogy mi van velem?
    Három hete nem játszhat...
  92. 2018.05.04, 15:36 - Iván János
    A nela.hu szerint Iván Béla, a futballtortenet.blog.hu és a Népsport (1947.07.27.) szerint Iván János.
  93. 2018.05.03, 14:22 - Veszprém - Magyarország 1963
    Az első félidőben a Veszprémi Vasas, a másodikban a Veszprémi Haladás volt a válogatott ellenfele.
  94. A 70.percben lefújták, mert rossz volt a pálya talaja.
  95. 2018.04.30, 21:29 - Jáger Imre
    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jáger Imre (Jáger II) 1994. október 21-én, 79. életévében elhunyt. Futballozott a TTC-ben, majd a Budapesti Labdarúgók Körében és szerepelt a profi liga válogatottjában. Utolsó útjára 1994. november 4-én, 14 órakor kísérik a Farkasréti temetőben.
    Nemzeti Sport
    1994.10.27
  96. 2018.04.30, 19:42 - Földes György
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21241/foldes_peter] Földes Péter játszott 1945-ben a Nemzetiben, de Földes Péter 1945-ben a Fradi ifiben volt és Népsport szerint Földes György volt az NSC játékos neve:
    Kiadták az első magyar futballistát a román szövetségnek. Az MLSz Földes György NSC-játékos kérésének helyt adott és őt kiadta a román szövetségnek.
    Népsport
    1945.06.24
  97. 2018.04.30, 15:46 - Ádám János
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/21152/adam_zoltan] Ádám Zoltán játszott 1945-ben az NSC-ben, de a Népsport szerint János volt a keresztneve.
    Az NSC három kiállított játékosának az ügyében a következő ítéletet hozta az egyesbíró: Jergl Ferencet egy hónapra, Steiner Sándort két hétre tiltotta el a játéktól. Mindkét ítélet végrehajtását azonban három hónapra felfüggesztette. Ádám János ellen az eljárást beszüntette.
    Népsport
    1945.06.29
  98. 2018.04.30, 14:10 - Varasdi József
    A nela.hu szerint Varasdi Árpád, a Képes Sport cikke alapján Varasdi József és 23 éves volt 1944-ben.
  99. 2018.04.29, 13:10 - MÓRÉ
    A nela.hu szerint [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/767/more_janos]Móré János lépett a pályára a MÁVAG-ban. Ez azért érdekes, mert Ő 1940-ben visszavonult és edzősködni kezdett, egy 1985-ös riportban azt mondta, hogy a háború után az első vonattal Debrecenbe utazott és a DMTE-t alapították újra, majd a Diósgyőrbe szerződött.
  100. 2018.04.29, 07:14 - Keszler Mátyás
    A nela szerint Keszler Mátyás játszott az 1945-ös Zuglói MADISZ-ban, de az a [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/28578]Keszler 1946 nyarán átigazolt a Törökörbe és ugyanakkor a pécsi Keszler rendszeresen játszott a DVAC-ban.