magyarfutball.hu

  1. Katowice, 2003. március 29., szombat (MTI) - A szombat délelőtti technikai megbeszélésen eldőlt, hogy Molnár Dániel emlékére egyperces gyászszünet lesz a 20 órakor kezdődő Lengyelország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt.
    A Magyar Rádió sportriportere szerdán, 58 éves korában hunyt
    el. Ő közvetítette volna a chorzówi összecsapást.

    Gellei Imre csapata délelőtt sétált és városnézésen vett részt.

    A taktikai értekezletre kora délután kerül sor, a küldöttség 18
    órakor indul Slaski-stadionba, a találkozó helyszínére.

    (folyt.köv.)
    Chorzów, 2003. március 29., szombat (MTI) - Másfél órával a kezdés előtt már óriási tömeg várta Chorzówban a Lengyelország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.
    A Slaski-stadionban és környékén több tízezer hazai
    fanatikus éltette kedvenceit, s a hangulatot a kürtök, trombiták
    zaja is fokozta. Időnként vendégrajongókat is lehetett látni,
    biztonságban közlekedhettek a létesítményben, s barátkoztak...
  2. 2013.05.26, 19:39 - Bulgária - Magyarország 2003
    Larnaca, 2003. február 12., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szerdán játssza idei első mérkőzését, a ciprusi Larnacában sorra kerülő összecsapáson Bulgária az ellenfél.

    A barátságos találkozón - amely esőben és viharos erejű szélben kezdődött - a csapatok a ciprusi Kosztasz Teodotu sípjelére léptek pályára:

    A magyar labdarúgó-válogatott az első félidőben egygólos hátrányba került Bulgáriával szemben a Larnacában zajló barátságos mérkőzésen.

    Barátságos labdarúgó-mérkőzés:

    Bulgária-Magyarország 1-0, félidő
    Larnaca, Ammohosztosz-stadion, 200 néző, V: Kosztasz Teodotu (ciprusi)
    gólszerző: Jankovic (35.)
    sárga lap: Kisisev (32.)

    Bulgária:
    Zdravkov - Kisisev, Zagorcsics, Pazsin, I. Petkov - Borimirov, M. Petkov, Peev, Jankovics - Todorov, M. Petrov

    Magyarország:
    Király - Urbán, Dragóner, Gyepes - Fehér Cs., Lisztes, Lipcsei, Dárdai, Lőw - Tököli, Kenesei

    16. perc: Kisisev baloldali beadását két csapattársa várta a kapu előterében, a még időben...
  3. 2013.05.26, 18:37 - Magyarország - Moldova 2002
    Budapest, 2002. november 18., hétfő (MTI) - Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy csapata mindenképpen győzelemmel szeretné megörvendeztetni a szurkolókat a szerdai, Moldova elleni barátságos mérkőzésen.
    A keret hétfői találkozóján vált véglegessé, hogy a jobb
    lábával bajlódó Dragóner Attila és a szombati bajnokin kézsérülést
    szenvedő Lőw Zsolt nem tudja vállalni a játékot. A szakvezető
    Komlósi Ádámot hívta be a tartalékok közül.

    - Eddig 1-1 győzelem és döntetlen a mérlegünk a vendégek ellen,
    szeretnénk növelni sikereink számát - mondta sajtótájékoztatóján
    Gellei. - A tervek szerint 7-7 cserelehetősége lesz mindkét
    együttesnek, így valószínűleg olyan játékosok is szóhoz jutnak majd,
    akik az Eb-selejtezőkön, illetve a felkészülés során kevesebb
    szerepet kaptak.

    A szövetségi kapitány hozzátette, hopgy megítélése szerint a
    vendégek rengeteget fejlődtek az utóbbi időben, ezért egyáltalán nem
    számít könnyű összecsapásr...
  4. 2013.05.26, 17:14 - Magyarország - San Marino 2002
    Budapest, 2002. október 16., szerda (MTI) - Délig közel ötezer jegy kelt el a 20.30 órakor kezdődő Magyarország-San Marino labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.

    Nagy az érdeklődés, 10 órakor nyitottunk, s a szurkolók sorban álltak - mondta az MTI-nek Baluka Csabáné, a Megyeri úti stadion jegyértékesítésért felelős vezetője.

    A 13 900 férőhelyes létesítmény pénztárai a meccs kezdetéig folyamatosan nyitvatartanak, a nézők 2000, illetve 4000 forintért juthatnak hozzá a belépőkhöz.
    Másfél órával a 20.30-as kezdés előtt megérkezett a magyar és a San Marinó-i válogatott is a Megyeri úti stadionba, a labdarúgó Eb-selejtező helyszínére.

    A stadion körül ekkor még minden csendes és nyugodt volt, a pénztárak a kezdő sípszóig nyitva tartanak.
    A magyar labdarúgó-válogatott a Megyeri úti stadionban San Marino csapatát fogadta második Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén.

    Az együttesek az izlandi Gylfi Thór Orrason sípjelére az alábbi összeál...
  5. 2013.05.26, 16:03 - Svédország - Magyarország 2002
    Stockholm, 2002. október 12., szombat (MTI) - A magyar válogatott labdarúgói szombat délelőtt rövid sétát tettek Stockholm belvárosában, s az ebéd majd a taktikai megbeszélés után, 13.30 órakor indulnak el a Svédország elleni Európa-bajnoki selejtező helyszínére, a Rasunda-stadionba.
    A játékosok természetesen nem örültek annak, hogy az
    utánpótlás-együttes pénteken 1-0-ás vereséggel mutatkozott be a
    kvalifikációs sorozatban, a csapaton belüli hangulat azonban ennek
    ellenére bizakodó.

    A csütörtök óta tartó napsütést követően szombaton beborult az
    ég, a hőmérséklet 5 fok, s az előrejelzések szerint délutánra az eső
    is megérkezik.

    A találkozó 16 órakor kezdődik.

    (folyt.köv.)
    Stockholm, 2002. október 12., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatottat szállító busz 14 óra után néhány perccel megérkezett a svédek elleni Eb-selejtezőnek otthont adó Rasunda-stadionba.
    Az aréna körül a hűvös idő ellenére már forró a hangulat,
    több ezer szurkoló várja, hogy kin...
  6. 2013.05.26, 13:38 - Izland - Magyarország 2002
    Reykjavík, 2002. szeptember 7., szombat (MTI) - Az Eb-selejtező első játéknapján szabadnapos magyar labdarúgó-válogatott szombaton barátságos mérkőzésen lépett pályára Izlandon.

    Izland-Magyarország 0-2 (0-0)
    Reykjavík, Laugardalsvöllur-stadion, 5000 néző, v: Maisonlahti (finn)
    gól: Lőw (80.), Dárdai (89.)
    sárga lap: R. Kristinsson (79.), illetve Urbán (55.), Lőw (84.)

    Izland:
    B. Kristinsson - Gunnarsson, Sigurdsson, Hreidarsson, Vidarsson - Gudjónsson, R. Kristinsson, Ingimarsson, Jonsson (Baldvinsson, 63.) - Dadason (Gudnason, 63.), Gudjohnsen

    7. perc: Fehér Miklóst buktatták a hazai kaputól 21 m-re. A szabadrúgást Miriuta végezte el, a labda a sorfalról az alapvonalon túlra pattant.
    11. perc: ismét szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, ezúttal a kaputól 25 m-re. Kenesei Krisztián kisérlete után B. Kristinsson bravúrral ütött ki a labdát a bal felső sarok elől.
    12. perc: az izlandi kapus újabb hárítása utáni szögletet Miriuta végezte el jobbról, a beadás után Dr...
  7. Budapest, 2002. augusztus 21., szerda (MTI) - Szerda reggelig országszerte közel kilencezer jegy kelt el a 20.30 órakor kezdődő Magyarország-Spanyolország barátságos labdarúgó-mérkőzésre.
    - A négynapos munkaszünet alatt sokan nem tudták
    megvásárolni belépőiket, a reggeli nyitás óta ezért szinte
    folyamatos a szurkolók érdeklődése - tájékoztatta az MTI-t Jászai
    Irén, a Puskás Ferenc-stadion központi jegyirodájának vezetője.

    A nézők egyébként jól teszik, ha már 19.45 óra előtt elfoglalják
    helyüket a lelátón, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség kisebb
    műsorral készül az ünnepelt, az idén 75 éves Puskás Ferenc
    köszöntésére.

    Két órával a Magyarország-Spanyolország labdarúgó mérkőzés kezdete előtt még csak néhány száz szurkoló gyülekezett a Puskás Ferenc stadion kapuinál.
    A magyar válogatott fél hét után érkezett meg a tatai
    edzőtáborból a meccs helyszínére. A játékosok azonnal az öltözőbe
    siettek, majd néhány perc múlva - Gellei Imre szövetségi kapitány
    vezet...
  8. Pécs, 2002. május 8., szerda (MTI) - Szinte az utolsó pillanatban, a délelőtti könnyű, átmozgató edzés után derült ki, hogy a 17 órakor kezdődő magyar-horvát válogatott labdarúgó mérkőzésen nem játszhat Lisztes Krisztián.

    A Werder Bremen középpályása már régebben bajlódik ágyékizomsérüléssel, s ez nem javult annyira, mint amennyire remélte, így nem tudja vállalni a játékot. Sőt, hosszabb pihenésre és kezelésre lesz szüksége.

    Helyére Gellei Imre szövetségi kapitány a Vasas játékosát, Tóth Norbertet állítja a kezdőcsapatba.

    Az előzetes érdeklődés alapján a pécsi rendezők legalább 5-6000 nézőre számítanak a város első válogatott meccsén.

    Barátságos labdarúgó-mérkőzés:

    Magyarország-Horvátország 0-2 (0-2)
    Pécs, 8000 néző, V: Fritz Stuchlik (osztrák)
    gólszerzők: Dárdai (11., öngól), Kovac (24.)
    sárga lap: Leko (17.), Kovac (72.)

    Magyarország:
    Király Gábor (Babos Gábor, a szünetben) - Dragóner Attila, Juhár Tamás, Lőw Zsolt, Bódog Tamás (Korolovszky Gábor, ...
  9. Debrecen, 2002. április 17., szerda (MTI) - Idei első hazai mérkőzésén csaknem telt ház, 8000 néző előtt lépett pályára Debrecenben a magyar labdarúgó-válogatott a fehéroroszok ellen.

    Barátságos mérkőzés:

    Magyarország-Fehéroroszország 2-5 (1-4)
    Debrecen, 8000 néző, V: Marian Salomir (román)
    gólszerzők: Kenesei (14.), Fehér M. (85. - 11-esből), illetve Gleb (22.), Kutuzov (29., 33.), Hackevics (44.), Kacsuro (75.)
    sárga lap: Tóth N. (85.), illetve Hackevics (26.), Gurenko (64.), Vologyenkov (91.)

    Magyarország:
    Király Gábor (Babos Gábor a szünetben) - Bodnár László (Fehér Csaba a szünetben), Kuttor Attila, Juhár Tamás, Mátyus János (Füzi Ákos a szünetben) - Kabát Péter (Böőr Zoltán a szünetben), Lisztes Krisztián, Gyepes Gábor (Tóth Norbert 41.), Dárdai Pál - Kenesei Krisztián (Fehér Miklós a szünetben), Gera Zoltán (Korolovszky Gábor 73.)

    Fehéroroszország:
    Gennagyij Tumilovics (Jurij Cigalko 82.) - Alekszandr Lukvics, Andrej Osztrovszkij, Szergej Sztanjuk - A...
  10. 2013.05.26, 10:02 - Moldova - Magyarország 2002
    Chisinau, 2002. március 27., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott idei harmadik barátságos mérkőzésén Chisinauban Moldova volt az ellenfél.
    A két csapat az alábbi összeállításban lépett pályára:

    Moldova:

    ------------

    Hmaruc - Catinsus, Sosnovschii, Rebeja, Covalenco - Pogreban,
    Ivanov, Iepureanu, Boret - Patula, Clescenco



    Magyarország:

    ---------------------

    Király - Bodnár, Kuttor, Juhár, Mátyus - Kabát, Sebők V.,
    Lisztes, Dárdai - Kenesei K., Gera

    A találkozót az ukrán Goduljan vezeti.

    Barátságos mérkőzés:

    Moldova-Magyarország 0-1 (félidő)

    ---------------------------------

    Chisinau, 2000 néző, V: Vitalij Goduljan (ukrán)

    gólszerzők: Kenesei (14.)

    sárga lap: Boret (2.) illetve Kabát (16.), Lisztes (44.)



    Moldova:

    --------

    Hmaruc - Catinsus, Sosnovschii, Rebeja, Covalenco - Pogreban,
    Ivanov, Iepureanu, Boret - Patula, Clescenco



    Magyarország:

    -------------

    Király - Bodnár, Kuttor, Juhár, Mátyus ...
  11. 2013.05.26, 08:48 - Magyarország - Svájc 2002
    Limasszol, 2002. február 13., szerda (MTI) - Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csehek megérdemelten győzték le csapatát 2-0-ra a ciprusi négyes torna keddi elődöntőjében.
    - Ellenfelünk mindkét félidőben egy góllal jobb volt, ezért reális eredmény született - mondta a szakvezető az MTI-nek. - Sok ilyen erősségű ellenféllel kell találkoznunk, hogy a játékosok megszokják a nagy iramot és megtanuljanak pillanatok alatt jó döntéseket hozni. Sajnálom, hogy egyetlen helyzetünket sem tudtuk kihasználni, ezen a téren sürgősen javulnunk kell.

    A szakember Bodnár László, Kabát Péter, Kuttor Attila, Juhár Tamás és Király Gábor teljesítményével volt elégedett.
    - Bodnár elszántan, nagyon harcosan játszott, igaz elég sokat hibázott. Mégis úgy érzem, hogy a védelem jobb oldalán ő lehet a jövő embere. Kuttornak és Juhárnak rengeteg dolga volt a klasszis cseh csatárokkal, mindketten jól látták el feladatukat. Kabát teljesítménye is tetszett, őt sajn...
  12. 2013.05.25, 20:49 - Magyarország - Csehország 2002
    Larnaca, 2002. február 12., kedd (MTI) - Fehér Csaba állapota nem javult, ezért a csehek elleni 18 órakor kezdődő mérkőzésre Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Kabát Pétert jelölte a kezdőcsapatba a ciprusi négyes tornán.

    Fehér a hétfő délutáni edzésen az egymás közötti játék során szenvedett combizomhúzódást.

    A onefootball.com című internetes újság szerint Pavel Nedved nem játszik a Magyarország-Csehország mérkőzésen, mert kedd reggel nem tudott elutazni Torinóból. Az ok: a repülőtéren derült ki, hogy otthon hagyta útlevelét.
    A tudósítás szerint majdnem biztos, hogy a Juventus klasszisa nem ér a limasszoli stadionba a 18 órás kezdésre. Egyelőre nem tudni, hogy Karol Brückner szövetségi kapitánya alkalmaz-e szankciót a feledékeny középpályással szemben.

    A szakvezető korábban ugyanis azt mondta, hogy kedden és a szerdai helyosztón két teljesen különböző csapatot akar szerepeltetni, így elképzelhető, hogy Nedved a ciprusiak vagy a s...
  13. 2013.05.25, 18:05 - Magyarország - Macedónia 2001
    Budapest, 2001. november 14., szerda (MTI) - A Magyarország-Macedónia válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt adták át hivatalosan a stadionrekonstrukciós program keretében elsőként felújított pályát a Megyeri úton.
    Újpesten a márciusban megkezdett munkák során elkészültek a
    kapuk mögötti lelátók, valamint egy új, a sajtóközpontot és az
    öltözőket is magában foglaló háromszintes épület.

    Az eredeti tervektől eltérően nemcsak az egyik hosszanti tribün,
    hanem a stadion valamennyi lelátója, a nézőtér mintegy 92 százaléka
    tető alá került.

    Gyulay Zsolt, az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek
    azt mondta, hogy márciusra, a beléptető-rendszer üzembe helyezésével
    egyidőben lebontják a küzdőteret övező kerítést, így a stadion ebben
    a tekintetben is az első lesz Magyarországon. A modernizálás
    ugyanakkor nem jár a belépők drágulásával, a klubvezetés ugyanis
    szeretné, ha minél többször telt ház lenne az UEFA szabványainak
    minden tekintetben megfelelő, 12 500 ülőhe...
  14. 2013.05.25, 15:54 - Olaszország - Magyarország 2001
    Parma, 2001. október 6., szombat (MTI) - Mátyus János vállalja a játékot a Parmában, 20.45-kor kezdődő Olaszország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőn.

    Az Energie Cottbus védője a péntek esti edzésen szenvedett kisebb térdsérülést, de a szombati orvosi vizsgálat során kiderült, hogy ez nem lehet akadálya a pályára lépésének. Maga a futballista is úgy nyilatkozott, hogy szeretne játszani.

    Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány 11 órától 30 perces átmozgató edzést tartott csapatának, melyet egy rövid taktikai megbeszélés követett.

    Vb-selejtező, 8. csoport:

    Olaszország-Magyarország 1-0 (1-0)
    Parma, 20 545 néző V: Gonzalez Chavez (paraguayi)
    gólszerző: Del Piero (45.)
    sárga lap: Sebők (21.), Lisztes (57.)

    Olaszország:
    Gianlugi Buffon - Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Paolo Maldini - Gianluca Zambrotta (Angelo Di Livio, 79.) , Damiano Tommasi, Demetrio Albertini (Luigi Di Biagio, 73.), Francesco Coco - Francesco Totti - Alessandro del Piero (Ge...
  15. 2013.05.25, 15:35 - Magyarország - Románia 2001
    Budapest/Dunavarsány, 2001. szeptember 5., szerda (MTI) - Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya kijelölte kezdőcsapatát a Népstadionban 20.15 órakor kezdődő Románia elleni világbajnoki selejtezőre.
    A névsor:

    Király Gábor - Korsós György, Sebők Vilmos, Juhár Tamás, Mátyus
    János - Dárdai Pál, Lisztes Krisztián, Lendvai Miklós, Korsós Attila
    - Horváth Ferenc, Tököli Attila

    A csapat tagjai délelőtt rövid átmozgató edzésen vettek részt.
    Az ebédet és a csendes pihenőt követően 16 órakor taktikai
    megbeszélés következik, majd 17 órakor a csapat elindul a
    dunavarsányi edzőtáborból a mérkőzés színhelyére, a Népstadionba.

    Meglehetősen borulátóan ítélik meg a magyar csapat esélyeit a
    szerda esti vb-selejtező előtt a sportforum.hu internetes újság
    szavazói. A tippelésre vállalkozók 72 százaléka szerint a románok
    nyernek, alig egyötöde az állást foglalóknak (19 százalék) számít
    hazai sikerre, a többiek döntetlent várnak.

    Bu...
  16. 2013.05.25, 13:04 - Grúzia - Magyarország 2001
    Tbiliszi, 2001. szeptember 1., szombat (MTI) - Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szombat délelőtt eldöntötte, hogy Pető Tamás és Horváth Ferenc kap helyet a grúzok elleni 18 órakor kezdődő világbajnoki selejtezőn pályára lépő kezdő tizenegyben.
    Péntek este még kérdőjeles volt, hogy a középpályán Pető vagy
    Bodnár László, míg a csatársorban Horváth vagy Tököli Attila kezd-e.

    Bicskei az ebéd és a csendes pihenő után taktikai értekezletet
    tart, majd a kezdőkkel egyenként újra átbeszéli a feladatokat.

    A kezdőcsapat:

    Király Gábor - Korsós György, Sebők Vilmos, Mátyus János - Pető
    Tamás, Lisztes Krisztián, Halmai Gábor, Illés Béla, Korsós Attila -
    Kabát Péter, Horváth Ferenc


    A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn
    Tbilisziben lépett pályára Grúzia ellen. A két együttes az alábbi
    összeállításban kezdte a mérkőzést:



    Grúzia:

    -------

    Gvaramadze - Ckitisvili, Kaladze, Kobiasvili - Hizanisvili,
    Nemsadze,...
  17. Kabát Péter, akit Bicskei Bertalan szövetségi kapitány a szerda esti (20.45 ó) magyar-német válogatott labdarúgó mérkőzés előtt a kezdőcsapatba jelölt, a találkozó reggelére sem heverte ki előző napi betegségét, 37.8-as lázát.

    Az MTI értesülése szerint játéka továbbra is bizonytalan, 11 órára lehet végleges orvosi állásfoglalás egészségi állapotáról, s arról, hogy pályára léphet-e a Népstadionban, a centenáriumi összecsapáson.

    Amennyiben nem - s nemhivatalos információk szerint ennek nagy a valószínüsége -, akkor Horváth Ferenc helyettesíti.
    Elővételben 15 ezer jegy kelt el a Magyarország-Németország barátságos válogatott labdarúgó mérkőzésre. Jászai Irén, a Népstadion központi jegyirodájának vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az a tapasztalat: ha a találkozó napjáig elfogy a belépőknek legalább az egyharmada, és jó idő várható, akkor az összecsapásra telt ház előtt kerül sor.

    A Népstadionban 30 ezer szurkoló fér el és az előrejelzések alapján a meccs időpontjába...
  18. 2013.05.25, 11:50 - Magyarország - Grúzia 2001
    Budapest, 2001. június 6., szerda (MTI) - A Grúzia elleni szerda esti (20.15 ó) labdarúgó világbajnoki selejtező délelőttjén kiderült, hogy a keddi edzésen megsérült Juhár Tamásra nem számíthat Bicskei Bertalan.

    A magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy a Vasas játékosa egyébként is csak a kispadon kapott volna helyet (a cottbusi Mátyus János a baloldali védő). Bicskei a középpályán kulcsszerepet szán Illés Bélának.

    - A grúzok feltehetően beállnak a saját térfelükre, s elsősorban a biztonságra ügyelnek. A támadófutballban erős Illés irányításával jó az esélyünk rá, hogy megbontsuk a védelmi falukat.

    A magyar csapat 18 órakor indul el a dunavarsányi edzőtáborból a Népstadionba.

    Amikor a magyar és a grúz csapat a szabályoknak megfelelően másfél órával a kezdés előtt megérkezett a Népstadionba, szinte csak ők voltak a létesítményben. A vb-selejtező főszereplői kimentek a pályára, ismerkedtek a gyepszőnyeggel: nyugodtan vizsgálódhattak, mert nem volt ak...
  19. 2013.05.25, 07:15 - Románia - Magyarország 2001
    Malonyai Péter és Gózon István, az MTI tudósítói jelentik:
    Bukarest, 2001. június 2., szombat (MTI) - Bicskei Bertalan szövetségi kapitány délben jelenti be, hogy a vádlisérüléssel bajlódó Horváth Ferenc pályára lép-e a Románia elleni, 19.30 órakor kezdődő világbajnoki selejtezőn. A középpályássor végső összetételét is ekkor hirdeti ki a szakvezető: egyelőre Pető, Dárdai, Lisztes és Hamar helye biztos.

    A mérkőzésre készülő együttes az ébresztő után sétált a Hotel Crowne Plaza parkjában, s Bicskei csak utána dönt a kezdőcsapatról. A jól értesültek tudni vélik, hogy Horváth biztosan vállalja a játékot, és Halmai kerül be a kezdő tizenegybe.

    A mérkőzés előtti technikai értekezleten nemcsak Sallói István technikai igazgató képviseli a magyar küldöttséget, hanem Berzi Sándor is. A főtitkár elsősorban azért vesz részt a megbeszélésen, hogy a vendégszurkolók biztonságáról gondoskodjék. Szombatra virradó éjjel két busznyi drukker indult el Budapestről, a Népstadion parkolójá...
  20. 2013.05.25, 07:07 - Magyarország - Finnország 2001
    Budapest, 2001. április 25., szerda (MTI) - Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a szerda délelőtti átmozgató edzést követően úgy döntött, hogy Pető Tamás, a Vasas középpályása kap helyet a kezdőcsapatban a finnek elleni szerda esti barátságos mérkőzésen.
    "Vetélytársa", Dombi Tibor a második 45 percben lép pályára.

    Nem volt nagy forgalom az Üllői úti stadion környékén egy órával a Magyarország-Finnország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt. A kapukat már két órával a találkozót megelőzően kinyitották, hogy elkerüljék a tolongást, de nem csak ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy nem alakultak ki tumultuózus jelenetek a bejáratoknál. A stadionban 19.30-kor 147-en foglaltak helyet a lelátón, de kint sem voltak háromszáznál többen.

    A magyar labdarúgó-válogatott idei negyedik mérkőzésén Finnország ellen lépett pályára. A barátságos találkozót az olasz Fiorenzo Treossi játékvezető vezette.

    Barátságos labdarúgó-mérkőzése...
  21. 2013.05.25, 06:34 - Magyarország - Litvánia 2001
    Budapest, 2001. március 24., szombat (MTI) - Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a szombat délelőtti átmozgató edzést követően úgy döntött, hogy a litvánok elleni világbajnoki selejtezőn a középpályán Dárdai Pál és Halmai Gábor közül előbbit szerepelteti a kezdőtizenegyben.

    A találkozót 20 órakor rendezik Népstadionban, a játékvezető az ukrán Vaszil Melnyicsuk.

    A magyar kezdőcsapat:

    Király - Korsós, Sebők, Juhár - Fehér Cs., Miriuta, Dárdai, Illés, Hamar - Horváth, Fehér M.

    Negyven perccel a Magyarország-Litvánia labdarúgó világbajnoki selejtező előtt a Népstadionban és környékén nyugodt volt a hangulat.
    A lelátón mintegy 50 litván és 1000 magyar drukker fogadta a 19.20 órakor melegíteni érkező vendégcsapatot. A jó hangulatról a magyar táborban egy alkalmi fúvószenekar gondoskodott.

    A két csapat az ukrán Vaszil Melnyicsuk játékvezető sípjelére, 10 ezer néző előtt az alábbi összeállításban kezdte a mérkőzést:

    M...
  22. 2013.05.24, 20:07 - Jordánia - Magyarország 2001
    Amman, 2001. március 7., szerda (MTI) - Bicskei Bertalan szövetségi kapitány az eredeti tervekkel ellentétben Hrutka János helyett Dragóner Attilát jelölte kezdőcsapatába a Jordánia elleni barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre.
    A két együttes a jordán Marshoud játékvezető sípjelére az alábbi
    összeállításban lépett pályára:



    Jordánia:

    ---------

    Al-Khazaleh - Alshubaiat, Mahadeen, Semrin - Ibrahim, Shatat,
    Abu Abed, Ali Jaber, Al-Shboul - Tadrus, Shilbayeh



    Magyarország:

    -------------

    Sáfár - Dragóner, Sebők, Mátyus - Dombi, Illés, Erős, Lisztes,
    Tóth N. - Kabát, Fehér M.

    Barátságos válogatott mérkőzés, I. félidő:

    Jordánia-Magyarország 1-0

    -------------------------

    Amman, 4000 néző, v: Marshoud (jordán)

    gólszerző: Shilbayeh (40.)

    sárga lap: Ali Jaber (24.)

    14. perc: Ali Jaber indította Ibrahimot, a menteni igyekvő
    Sáfárról visszapattant a labda a hazai támadóra, róla pedig
    akadálytalanul gurult a kapu felé. Mátyus a gó...
  23. Zenica, 2001. február 28., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzését Zenicán játszotta Bosznia-Hercegovina ellen. A két csapat a macedón Saso Lasarevski játékvezető sípjelére az alábbi összeállításban lépett pályára:
    Bosznia-Hercegovina:

    --------------------

    Guso - Rizvic, Papac, Adzem, Hujdurovic - Mujcin, Akrapovic,
    Music - Barbarez - Hota, Topic



    Magyarország:

    -------------

    Babos - Korsós, Sebők, Juhár - Bodnár, Halmai, Tóth N., Hamar -
    Miriuta - Fehér, Horváth

    Barátságos labdarúgó mérkőzés:

    Bosznia-Hercegovina - Magyarország 1-1 (félidő)

    -----------------------------------------------

    Zenica, 8000 néző, V: Lasarevski (macedón)

    gólszerzők: Barbarez (22.) illetve Horváth F. (13.)



    13. perc: Fehér emelt át Guso fölött, a labda Horváth F. elé
    került, aki 8 méterről a kapuba továbbított (0-1).

    19. perc: Miriuta jobbról a rövid sarokra lőtt, a labda a
    bevetődő Fehér lábáról, 3 méterről a kapu mellé patta...
  24. 2013.05.23, 21:29 - Macedónia - Magyarország 2000
    Skopje, 2000. november 15., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szerdán Skopjéban Macedónia ellen játszott barátságos mérkőzést.

    A két együttes a bosnyák Carlija játékvezető sípjelére az alábbi összeállításban kezdett:

    Macedónia:
    Jovcsev - Stavrevski, Gerasimovski, Jovanovski - Lazarevski, Savevski, Veselinovski, M. Krstev, Sainoski - Becsiri, Saciri

    Magyarország:
    Sáfár - Korsós Gy., Sebők, Juhár - Pető, Kabát, Lisztes, Miriuta, Hamar - Horváth F., Fehér M.

    A hatalmas ködben gyakorlatilag semmit sem lehetett látni az első félidőből, de a játékvezető nem szakította félbe a mérkőzést.

    Macedónia-Magyarország 0-1 (félidő)
    Skopje, 3 ezer néző, V: Carlija (bosnyák)
    gólszerző: Fehér M. (6.)
    csere: Miriuta helyett Fehér Cs. (22.)

    3. perc: Miriuta jobboldali beadása után Fehér M. 6 méterről fejelt fölé.
    4. perc: Becsiri 18 méterről lőtt a jobb alsó sarok felé, Sáfár szép vetődéssel mentett.
    6. perc: Kabát jobboldali beadása után Fehér M. 6 méterr...
  25. 2013.05.23, 20:52 - Litvánia - Magyarország 2000
    Kaunas, 2000. október 11., szerda (MTI) - Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán délelőtt úgy döntött, hogy Pető Tamást szerepelteti a középpályán kezdőként az esti (Kaunas, 20.30 óra) Litvánia elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen.

    - Azért döntöttem Lendvai Miklóssal szemben Pető Tamás mellett, mert kedden késő este, miután még egyszer végignéztem a litván-grúz találkozó felvételét, úgy éreztem, hogy taktikai szempontból ő a jobb megoldás - mondta az MTI-nek a szövetségi kapitány. - A keretből mindenki jó formában van, rendkívül motiváltak a játékosok, és bízom benne, hogy sikerül megszereznünk a három pontot. A nagy hideg nem kedvez nekünk, várhatóan fagypont körüli hőmérséklet lesz a mérkőzés időpontjában, de a rossz idő valószínűleg a hazaiakat is zavarja majd.

    A válogatott játékosai délelőtt 30 perces átmozgató tréningen vettek részt a szálláshelyük közelében található edzőpályán, délután az ebédet és a pihenőt követően mé...
  26. 2013.05.23, 19:13 - Magyarország - Olaszország 2000
    Róma, 2000. szeptember 3., vasárnap (MTI) - Giovanni Trapattoni fél: nem annyira a magyar csapattól, hanem attól a túlzott várakozástól, amellyel az olaszok tekintenek a vasárnap esti labdarúgó világbajnoki selejtezőre - vallják Rómában az olasz sportújságírók.

    Az ellenféltől az olaszok szerint nincs mit tartani. A La Stampa újságírója a lap vasárnapi számában megjegyzi: Tököli Attila és Illés Béla a két legjobb játékos, de a mai magyar labdarúgás jelenleg "lefegyverzett" állapotában van. Arra is emlékeztet az újság, hogy ez a csapat éppen a Népstadionban szenvedett el több megaláztatást is. A támadásra berendezkedett olaszok minden bizonnyal kihasználják majd ezt - olvasható a lapban.

    A szakértők azonban arra is felhívják a figyelmet Rómában, hogy az olasz válogatott szövetségi kapitánya nem veszíti el éberségét. A kisorsolt ellenfelek - Litvánia, Grúzia, Románia, Magyarország - nem jelentenek ugyan "életveszélyes kígyóvermet", de oktalanság lenne önfeledten "zörgetni...
  27. 2013.05.21, 11:16 - Magyarország - Ausztria 2000
    Budapest, 2000. augusztus 16., szerda (MTI) - Csekély érdeklődés kíséri a Magyarország-Ausztria barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést.
    A találkozó előtt 40 perccel mindössze 42-en foglaltak helyet a
    lelátón. A pénztáraknál sem álltak sorok a belépőkért.

    A rendőri biztosítás vezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy
    kollégáival nyugodt, eseménymentes estére számítanak és előzetes
    információik szerint legfeljebb 5000 nézőre lehet számítani az
    összecsapáson.

    A magyar és az osztrák labdarúgó-válogatott a cseh Jaroslav Jara sípjelére 3000 ezer néző előtt az alábbi összeállításban lépett pályára:
    Magyarország:

    -------------

    Király - Fehér, Sebők, Mátyus - Korsós, Halmai, Illés, Hamar -
    Lisztes - Tököli, Horváth



    Ausztria:

    ---------

    Wohlfahrt - Hatz, Neukirchner, Stranzl, Winklhofer - Cerny,
    Flögel, Schopp - Herzog - Kirchler, Radovic

    Magyarország-Ausztria 1-0 (félidő)

    ----------------------------------

    Népstadion, 3000 néző, V...
  28. 2013.05.21, 10:20 - Magyarország - Izrael 2000
    Megjegyzés: az izraeli válogatott összeállítása helyesen: Cohen, Talkar, Keisi,Selah, Banado, Almosnino, Telesnikov, Nimni, Tikva, Berkovic, Katan
    Budapest, 2000. június 3., szombat (MTI) - A világbajnoki selejtező-sorozatra készülő magyar labdarúgó-válogatott idei ötödik barátságos mérkőzésén, a Fáy utcában Izrael ellen lépett pályára.
    A csapatok a horvát Zeljko Siric sípjelére, 3000 néző előtt az
    alábbi összeállításban kezdtek:



    Magyarország:

    -------------

    Király - Dragóner - Hrutka, Sebők - Fehér Cs., Lendvai, Halmai,
    Hamar - Illés - Horváth F., Fehér M.



    Izrael:

    -------

    Cohen - Talkar, Keisi, Selah, Banado - Basar, Telesnikov, Nimni,
    Badeer - Berkovic, Balili

    Magyarország-Izrael 0-0 (félidő)

    --------------------------------

    Fáy utca, 5000 néző, V: Zeljko Siric (horvát)

    sárga lap: Telesnikov (22.)



    7. perc: Berkovic gurított középre, Katan egy csel után 14 m-ről
    lőtt, Király szép mozdulattal védett.

    15. perc: Hrutk...
  29. Győr, 2000. május 31., szerda (MTI) - Győrben Szaúd-Arábia ellen játszotta idei negyedik mérkőzését az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó válogatott. A csapatok 4000 néző előtt a szlovén Drago Kos sípjelére az alábbi összeállításokban kezdtek.
    Magyarország:

    Király - Dragóner - Hrutka, Sebők - Fehér, Lendvai, Lisztes, Dárdai,
    Pető - Horváth, Preisinger

    Szaúd-Arábia:

    el-Daijah - el-Duhi, el-Helivi, Szulejman - Mechal, Nur, el-Gamdi,
    Sz. el-Davsszari, el-Tamjat - el-Dzsaber, O. el-Davsszari

    Félidőben:

    Magyarország - Szaúd-Arábia 1-0

    -------------------------------

    Győr, 4000 néző, v: Kos (szlovén)

    gólszerző: Horváth (17.)

    sárga lap: el-Tamjat (33.)

    10. perc: Lendvai jó ütemben ugratta ki Horváthot, de a csatár
    nagy helyzetből a szaúdi kapus lábába lőtt.

    16. perc: el-Dzsaber tört előre, jól passzolt O.
    el-Davsszarihoz, aki közelről Dragónerbe vágta a labdát.

    17. perc: Fehér bedobása Horváthhoz került, aki ...

  30. Belfast, 2000. április 26., szerda (MTI) - Szerény érdeklődés előzte meg Belfastban az Észak-Írország - Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést.

    Elővételben csupán néhány belépő kelt el, a belfasti stadion alig egy órával a kezdés előtt még teljesen üres volt.

    Az egész nap szakadó eső alaposan feláztatta a pálya talaját.

    Közel nyolcezer néző előtt a walesi Ceri Richardson sípjelére az alábbi összeállításban kezdte a mérkőzést a két válogatott:

    Észak-Írország:
    Taylor - Nolan, Williams, Taggart, A. Hughes - Gillespie, Sonner, Lennon, M. Hughes - Kirk, Healy

    Magyarország:
    Király - Fehér, Sebők, Hrutka, Mátyus - Lendvai, Dárdai, Illés, Pető - Preisinger, Horváth F.

    Észak-Írország - Magyarország 0-0 (félidő)
    Belfast, 8000 néző V: Richardson (walesi)

    11. perc: Lennon átadásával Healy lépett ki a magyar védők közül, de 12 m-ről mellé lőtt.
    28. perc: Preisinger 16 méteres lövése Nolan lábáról pattant a hazai kapu fölé.
    31. perc: Fehér 28 m...
  31. Bálint András és Bernau Péter, az MTI tudósítói jelentik: Debrecen, 2000. március 29., szerda (MTI) - Jerzy Engel, a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerda délelőtt megadta végleges kezdőcsapatát a Magyarország ellen 20.15 órakor kezdődő barátságos mérkőzésre.

    A szakvezető egy helyen változtatott kedd esti névsorához képest. A Legia Warszawában szereplő Jacek Zielinski helyett a francia Olyimpique Lyonban játszó Jacek Bak került a hátvédsorba.

    A lengyelek kezdőcsapata:

    Dudek (Feyenoord) - Klos (Auxerre), Zewlakow (Mouscron), Waldoch (Schalke 04), Bak (Olympique Lyon) - Karwan (Legia Warszawa), Krzynówek (FC Nürnberg), Swierczewski (Bastia), Zdebel (Lierse) - Gilewicz (Tirol), Reiss (Duisburg)
    Hajdúszoboszló, 2000. március 29., szerda (MTI) - A szerda esti magyar-lengyel A-válogatott futballmérkőzés "előjátéka" volt délután Hajdúszoboszlón a két ország U-21-es együtteseinek találkozója. A vendégek annak ellenére gond nélkül győztek...
  32. 2013.05.20, 21:25 - Magyarország - Ausztrália 2000
    Budapest, 2000. február 23., szerda (MTI) - Szerdán játszotta idei első mérkőzését az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány csapata Ausztráliával találkozott.

    Az Üllői úti stadion kapuit másfél órával a kezdés előtt 18.45 órakor nyitották ki.

    - Semmi rendkívülit nem tapasztaltunk az első percekben, habár minden eshetőségre felkészültünk - nyilatkozott Lasz György, az In-Kal biztonsági cég vezetője.

    Elmondta: semmiféle információt, hírt nem hallottak arról, hogy valakik provokációra készülnének az elhíresült "halas-ügyben". Ismert, a tömeges halpusztulást okozó tiszai ciánszennyezéssel az egyik romániai ausztrál céget vádolják.

    A létesítmény előtt nyugodt volt a hangulat, lassan gyülekezett a szurkolósereg.

    Sajnos nem minden kapunál történt megfelelően a bebocsátás az Üllői úti pályán. Tumultuózus jelenetek zajlottak le ott, ahol a jegynélküli diákok várakoztak.
    Érthetetlen módon a...
  33. 2013.05.20, 19:54 - Portugália - Magyarország 1999
    Lisszabon, 1999. október 9., szombat (MTI) - Szombaton Lisszabonban, az Estadio da Luzban 60 ezer néző előtt lépett pályára utolsó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén a portugál és a magyar válogatott. A találkozót a dán Kim Milton Nielsen vezeti.

    Kezdőcsapatok:

    Portugália:
    Vitor Baia - Secretario, Jorge Costa, Paulo Madeira, Dimas - Figo, Paulo Bento, Rui Costa, Sergio Conceicao - Joao Pinto, Pauleta


    Magyarország:
    Király - Korsós Gy., Dragóner, Lakos, Mátyus - Lendvai, Halmai, Pisont - Sowunmi, Horváth F., Egressy

    5. perc: Rui Costa könnyedén tört be a magyar 16-oson belülre, de félmagasan mellé lőtt.
    10. perc: Figo a jobbszélen kiugratta Conceicaot, akinek beadása élesen elszállt a magyar kapu előtt.
    13. perc: Pauleta 20 m-es lövését védte Király.
    14. perc: jobboldali beadás után, ártatlan helyzetben Halmai a
    16-oson belül ellökte Joao Pintot, 11-es. A büntetőt Rui Costa a bal felső sarokba vágta, 1-0.
    16. perc: Figo ívelt be jobboldali szögletet és Jo...


  34. Budapest, 1999. szeptember 8. szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szerdán a 2000-es Európa-bajnokságra selejtező utolsó hazai mérkőzésén, a 7. csoportban Azerbajdzsán ellen lépett pályára az Üllői úti stadionban.
    A Bicskei Bertalan által még kedden megadott összeállításhoz
    képest annyi változás történt, hogy Herczeg Miklós is a
    kezdőcsapatba került.

    A két válogatott 1500 néző előtt a macedón Szaszo Lazarevszki
    játékvezetése mellett az alábbi összeállításban kezdte a mérkőzést.

    Magyarország:

    -------------

    Király Gábor - Sebők Vilmos - Korsós György, Hrutka János,
    Mátyus János - Lendvai Miklós, Halmai Gábor, Illés Béla - Herczeg
    Miklós, Thomas Sowunmi, Egressy Gábor

    Azerbajdzsán:

    -------------

    Hasszan Zadje - Vlagyimir Pasakoncev - Aszlan Kirinov, Igor
    Getman, Adafim Nyiftalijev - Arif Aszaldov, Bahtiar Muszajev, Ilham
    Jedullajev - Kamal Gulijev, Vagyim Vasziljev, Vjacseszlav Licskin

    9. perc: Egressy baloldali beadásáról Herczeg ...
  35. 1999. szeptember 4.
    Megjegyzés: A liechtensteini válogatott kezdő csapatában Bicker helyett Beck lépett pályára.
    Vadúz, 1999. szeptember 4., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott első őszi Európa-bajnoki selejtezőjén, a 7. csoportban szombaton Liechtenstein ellen lépett pályára Vadúzban. A csapatok az észt Sten Kaldma sípjelére az alábbi összeállításban kezdték a mérkőzést:
    Liechtenstein:
    -------------
    Jehle - Zech - Ospelt, D. Hasler, Hefti, Gigon - Bicker, Ma.
    Stocklasa, Mi. Stocklasa - Telser, M. Frick
    Magyarország:
    -------------
    Király - Sebők V. - Korsós Gy., Halmai, Mátyus - Dárdai, Fehér M.,
    Illés - Dombi, Horváth F., Egressy

    Liechtenstein-Magyarország 0-0 (a félidőben)
    --------------------------------------------
    Vadúz, 1500 néző V: Kaldma (észt)

    10. perc: Martin Stocklasa kapott jó indítást a jobb oldalon,
    kicselezte Mátyust, majd 6 m-ről éles szögből lőtt, Király lábbal
    hárított.

    20. p: Halmai ívelt szabadrúgásból a jó helyzetb...
  36. 2013.05.20, 17:26 - Magyarország - Moldova 1999
    Budapest, 1999. augusztus 18., szerda (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott szerdán az Üllői úton barátságos mérkőzésen fogadta Moldova együttesét.

    Magyarország-Moldova 1-1 (1-0)
    Üllői út, 5000 néző, V: Sowa (osztrák)
    gólszerzők: Sebők V. (39.), illetve Clescenco (66.)
    sárga lap: Sebők V. (28.), Füzi Á. (88.), illetve Epureanu (8.), Clescenco (31.), Fistican (90.)

    csere: Horváth helyett Sowunmi (a szünetben), Vincze O. helyett Kovács B. (67.), Szekeres helyett Füzi Á. (83.), illetve Stratulat helyett Osipenco (58.), Clescenco helyett Chirilov (70.), Oprea helyett Belovs (85.), Sischin helyett Lupasco (90.)

    Magyarország:
    Sáfár - Sebők V., Korsós Gy., Hrutka, Szekeres - Dárdai, Vincze O., Pisont - Dombi, Horváth F., Korsós A.

    Moldova:
    Dinov - Fistican, Guzun, Stroienco, Gaidamasciuc - Stratulat, Oprea, Sischin, Boret - Epureanu, Clescenco

    A magyar válogatott története során először lépett úgy pályára, hogy a kezdőcsapatban csak idegenlégiósok kaptak helyet.
    ...
  37. 2013.05.20, 11:55 - Magyarország - Szlovákia 1999
    Győr, 1999. június 9., szerda (MTI) - Szerdán Győrött az Európa-bajnoki döntőbe jutásra már csak matematikai eséllyel pályázó magyar és szlovák labdarúgó-válogatott mérte össze erejét Eb-selejtezőn. A találkozót a spanyol Diaz Vega vezette 16 ezer néző előtt.

    A mérkőzésre a feketepiacon két és fél-háromszoros áron, vagyis 3000-5000 forintért lehetett jegyhez jutni.

    Magyarország:
    Király Gábor - Sebők Vilmos - Korsós György, Hrutka János, Mátyus János - Dárdai Pál, Halmai Gábor, Somogyi József - Illés Béla - Sebők József, Egressy Gábor

    Szlovákia:
    Miroslav König - Roman Kratochvil, Milan Timko, Stanislav Varga, Miroslav Karhan - Pinte Attila, Vladislav Zvara, Jozef Valachovich, Németh Péter, Vladimir Labant - Martin Fabus

    A találkozó megkezdése előtt Illés Bélát köszöntötték, aki a szerdai találkozón ötvenedszer lépett pályára a magyar válogatottban.

    4. perc: Illés ugratta ki Sebők J.-t a bal oldalon, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd 8 m-ről a h...
  38. 2013.05.20, 07:11 - Románia - Magyarország 1999
    Bukarest, 1999. június 5., szombat (MTI) - A mérkőzések mérkőzésén történelmet írhat a román válogatott - írta a szombati román sportsajtó, mely a hazai győzelmet már csak azért is biztosra veszi, mivel erre a találkozóra visszatért Gheorghe Hagi, tehát ezen a napon "Isten is Romániával lesz".

    A találkozóra készült összeállításokból természetesen nem hiányzik, hogy a román és a magyar válogatott az elmúlt 63 évben 17 hivatalos mérkőzést játszott, s eddig a románoknak még soha nem sikerült győzniük: 11 találkozó magyar győzelmet hozott, a többi döntetlennel végződött. Különösen fájó emlék az 1948 júniusi mérkőzés, amikor Budapesten 9-0 lett a végeredmény.

    A lapok írásai szerint most Bukarestben csak a várva várt román győzelem az elfogadható, bármi másra gondolni sem lehet. A román válogatott az elmúlt hónapokban meglehetősen szerény teljesítményt nyújtott. A sajtó jelentős része és a szövetségi kapitány között emiatt meglehetpősen feszült volt a viszony, de a mostani...
  39. 2013.05.20, 06:42 - Magyarország - Anglia 1999
    Budapest, 1999. április 28. szerda (MTI) - Idei második barátságos mérkőzésén Anglia ellen lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott a Népstadionban. A két ország legjobbjai [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1908-06-10/magyarorszag-anglia]először 1908-ban játszották egymás ellen, az akkor is, most is vendég angolok 7-0-ra nyerték a premiert. Összesen 20 [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/magyar_valogatott/ellenfelek/anglia]magyar-angolra került sor, a mérleg magyar szempontból: 5 győzelem, 1 döntetlen, 14 vereség. A magyar csapat [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1962-05-31/magyarorszag-anglia]utoljára 1962-ben a chilei vb-n nyert (2-1).

    Szerdán este a német Lutz-Michael Fröhlich játékvezető sípjelére, ideális körülmények között 40 ezer néző előtt az alábbi összeállításban kezdtek a csapatok:

    Magyarország:
    Király Gábor - Sebők Vilmos - Korsós György, Hrutka János, Mátyus János - Dárdai Pál, Halmai Gábor, Pisont Istvá...
  40. 2013.05.19, 22:53 - Szlovákia - Magyarország 1999
    Labdarúgás - Szlovákia-Magyarország, Eb-selejtező

    Gyuricza Róbert és Spiller István az MTI kiküldött munkatársai jelentik:

    ld: Pozsony, 1999. március 31., szerda (MTI) - Szerdán két órával a Szlovákia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtező kezdete előtt, 16 órakor érkezett meg a magyar válogatott a pozsonyi Slovan-stadionba.

    Bicskei Bertalan játékosai még egyszer megvizsgálták a pálya talaját, majd az öltözőbe vonultak.

    A magyar szurkolókat szállító buszok 16.30 órakor érkeztek meg a stadion mellett kialakított védett parkolóba. A szlovák és a magyar drukkereket a rendezők jól elkülönítették egymástól, a stadion két végében helyezték el őket. Mielőtt a magyarok a szektorukba vonultak, szócsatát vívtak a helyi rendőrökkel, komolyabb incidensre azonban nem került sor.

    A szlovák és a magyar labdarúgó-válogatott szerdán Európa-bajnoki selejtező-mérkőzést vívott a 7. csoportban. A pozsonyi Slovan-stadionban 22 ezer néző előtt, a francia Claude Colombo játé...
  41. Labdarúgás - Magyarország - Liechtenstein

    Budapest, 1999. március 27. szombat (MTI) - Idei első tétmérkőzésén, Európa-bajnoki selejtezőn Liechtenstein nemzeti csapatát fogadta szombaton a magyar labdarúgó-válogatott. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány együttese a 2000-es, Belgium és Hollandia által közösen rendezendő kontinensbajnokságra kvalifikáló sorozatban korábban hazai pályán vereséget szenvedett Portugáliától (1-3), idegenben legyőzte Azerbajdzsánt (4-0), majd a Népstadionban döntetlent ért el Romániával szemben (1-1). A szombati Üllői úti találkozón 8000 néző előtt, a ciprusi Kosztasz Kapitanisz sípjelére a következő összeállításban kezdtek a csapatok:
    Magyarország:
    -------------
    Király Gábor - Korsós György, Sebők Vilmos, Hrutka János, Mátyus
    János - Pisont István, Halmai Gábor, Illés Béla - Sebők József,
    Fehér Miklós, Tóth Norbert

    Liechtenstein:
    --------------
    Peter Jehle - Christof Ritter - Hansjörg Lingg, Daniel Hasler,
    Martin Stocklasa, ...
  42. Labdarúgás - Magyarország - Bosznia-Hercegovina

    Budapest, 1999. március 10. szerda (MTI) - Történetének 723. mérkőzését játszotta szerdán az Üllői úti stadionban a magyar labdarúgó válogatott egy olyan ellenféllel, Bosznia-Hercegovina csapatával, amellyel eddig még soha nem találkozott. A barátságos mérkőzésen 5000 néző előtt, a svéd Ingvarsson játékvezetése mellett az alábbi összeállításban kezdett a két válogatott:

    Magyarország:
    Király Gábor - Korsós György, Sebők Vilmos, Hrutka János, Szekeres Tamás - Dárdai Pál, Illés Béla, Somogyi József - Sztipánovics Barnabás, Fehér Miklós, Egressy Gábor

    Bosznia-Hercegovina:
    Mirsad Dedics - Edin Smadics, Muhamed Konjics, Mirsad Hibics, Jasmin Mujdzsa - Edin Mujcsin, Almir Turkovics, Frank Ihtijarevics, Senad Repuh - Marko Topics, Meho Kodro

    9. perc: Egressy a lesre játszó vendégvédők közül kilépve elfutott a bal oldalon, középre adása azonban mélyre sikerült, így a labda Dedics kapusé lett.
    12. perc: Hrutka labdáját...
  43. 2013.05.19, 16:01 - Magyarország - Svájc 1998
    Labdarúgás: Magyarország-Svájc

    Budapest, 1998. november 18., szerda (MTI) - A magyar
    labdarúgó-válogatott szerda este az Üllői úti stadionban barátságos
    mérkőzésen fogadta a svájci nemzeti csapatot.

    A találkozó előtt a nemzetközi szövetség (FIFA)
    világranglistáján jelentős különbség volt a két együttes között,
    Magyarországot a 45., Svájcot pedig a 82. helyen jegyezték.

    A Bicskei Bertalan szövetségi kapitány által irányított magyar
    válogatott idén öt győzelmet aratott, kétszer játszott döntetlent és
    csak a portugálok elleni Eb-selejtezőn szenvedett vereséget.

    Négyezer néző előtt, a szlovák Karol Ihring játékvezetése
    mellett a következő összeállításban kezdtek a csapatok:

    Magyarország:
    -------------
    Király Gábor - Sebők Vilmos - Korsós György, Hrutka János,
    Mátyus János - Dárdai Pál, Pisont István, Somogyi József - Sebők
    József, Fehér Miklós, Egressy Gábor

    Svájc:
    ------
    Andreas Hilfiker - Ciriaco Sforza - Sébastien Jeanneret,
    Stéphane Henc...
  44. 2013.05.19, 15:10 - Magyarország - Románia 1998
    Labdarúgás: Román ellenfél a Népstadionban

    Budapest, 1998. október 14., szerda (MTI) - A labdarúgó
    Eb-selejtező 7. csoportjának 3. fordulójában szerdán este a
    Népstadionban a magyar válogatott a világ élvonalába tartozó
    Ronániát fogadta. A dán Nielsen sípjelére, közel 40 ezer néző előtt
    a következő összeállításban kezdtek a nemzeti csapatok:

    Magyarország:
    -------------
    Király Gábor - Sebők Vilmos - Fehér Csaba, Hrutka János,
    Mátyus János - Pisont István, Dárdai Pál, Illés Béla - Egressy
    Gábor, Fehér Miklós, Hamar István

    Románia:
    --------
    Bogdan Stelea - Dan Petrescu, Gherorghe Popescu, Liviu Ciobotariu,
    Iulian Filipescu - Florentin Petre, Constantin Galca, Ioan Lupescu,
    Dorinel Munteanu - Viorel Moldovan, Gheroghe Craioveanu

    Lendületesen kezdtek a magyarok, térfelükre szorították
    ellenfelüket, Illésék irányították a játékot. A 10. percben egy
    baloldali támadást Illés fejezett be és balról nyolc méterről az
    oldalhálóba bombázott. Támadásban ...
  45. Labdarúgás: Azerbajdzsán-Magyarország

    Törőcsik Béla, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Baki, 1998. október 10., szombat (MTI) - Csendesen telt el a
    szombat délelőtt a magyar labdarúgók szálláshelyén.

    Bicskei Bertalan legénysége pihenéssel töltötte el az időt a
    kora délelőtti ebédig, majd azt követően 10 perces sétával
    lazítottak Illés Béláék. Bicskei Bertalan szobájába zárkózott, a
    várható legjobb taktikai variációkon gondolkozott. Legalább is erről
    számolt be, amikor elhagyta szobáját. A játékosok izgatottan
    beszélgettek a délutáni Azerbajdzsán elleni összecsapásról.

    A pénteki vereség után a fiatalok, az utánpótlás-válogatott
    tagjai között letört hangulat uralkodott. Dunai Antal szövetségi
    kapitány sem volt jó kedvű, a városnézésre tett ajánlatot is
    lemondta.

    - A lelki gondok mellett, testi problémákkal, sérülésekkel is
    szenvednek egyesek, így a városnézésen nem vehetett volna részt a
    teljes csapat - indokolta döntését a szakvezető.

    Baki ...


  46. 1998. október 9.

    Az A-válogatott tagjai végül is nem utaztak el a kora délutáni
    edzést követően az olimpiai csapat mérkőzésére, a szövetségi
    kapitány, Bicskei Bertalan viszont nem hagyta ki a szumgajti
    kirándulást. Sok tapasztalatot szerezhetett a szakvezető az azeri
    mentalitásról, amit remélhetően kamatoztatni is tud a válogatott a
    szombati Eb-selejtezőmérkőzésen.

    A délutáni foglakozáson egyébként többségében könnyű, átmozgató
    gyakorlatok voltak, amit Illés Béláék jó kedvvel végeztek el. A
    pálya talajával itt sem volt gond, annál félelmetesebbnek tüntek az
    hatalmas lelátók, amelyeken az előzetes hírek szerint legalább 35
    ezren zsúfolódnak össze szombaton. Sérülés nem történt az edzésen,
    így Bicskei Bertalan a csütörtökön nyilvánosságra hozott
    kezdőcsapatát küldheti a pályára.

    Az azeriekről ellenben semmit sem lehetett hallani, csak olvasni
    a helyi Super Sport újságban. Elszántan készülnek a találkozóra, s
    mint szakvezetőjük nyilatkozta, meglepe...
  47. 2013.05.19, 12:13 - Magyarország - Portugália 1998
    Labdarúgás: Magyarország-Portugália Eb-selejtező

    Budapest, 1998. szeptember 6. vasárnap (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a Népstadionban fogadta Portugáliát, megkezdve szereplését a 2000-es kontinensbajnokságra kvalifikáló sorozaton.

    A 7. selejtezőcsoportban megrendezett összecsapáson a két együttes a svájci Meier játékvezetése mellett, mintegy 50 ezer néző előtt a következő összeállításban lépett pályára:

    Magyarország:
    Király Gábor - Lakos Pál - Fehér Csaba, Hrutka János, Mátyus János - Lisztes Krisztián, Halmai Gábor, Illés Béla - Dombi Tibor, Horváth Ferenc, Hamar István

    Portugália:
    Vitor Baia - Carlos Secretario, Paulo Madeira, Jorge Costa, Teixeira Dimas - Luis Figo, Paulo Bento, Rui Costa, Paulinho Santos - Joao Pinto, Sa Pinto

    Labdarúgó Eb-selejtező, 7. csoport, végeredmény:

    Magyarország - Portugália 1-3 (1-0)
    Népstadion, 50 000 néző, v: Meier (svájci)
    gólszerző: Horváth F. (33.), illetv...
  48. 2013.05.19, 08:07 - Magyarország - Szlovénia 1998
    Labdarúgás: Magyarország - Szlovénia

    Zalaegerszeg, 1998. augusztus 19. szerda (MTI) - Közel 15 ezer
    néző köszöntötte a pályára vonuló magyar és szlovén
    labdarúgó-válogatottat Zalaegerszegen. Az osztrák Manfred
    Schüttengruber játékvezető sípjelére a következő összeállításban
    kezdtek a csapatok:

    Magyarország:
    -------------
    Király Gábor - Sebők Vilmos - Fehér Csaba, Hrutka János, Mátyus
    János - Lisztes Krisztián, Halmai Gábor, Illés Béla - Sebők József,
    Horváth Ferenc, Hamar István

    Szlovénia:
    ----------
    Marko Szimeunovics - Robert Englaro, Darko Milanics, Marinko Galics,
    Alekszander Knavsz - Miran Pavlin, Ales Cseh, Zlatko Zahovics, Doni
    Novak - Milan Oszterc, Szaso Udovics

    A félidőben:

    Magyarország - Szlovénia 0-0 (félidő)
    -------------------------------------
    Zalaegerszeg, 15 000 néző, V: Schüttengruber (osztrák)
    sárga lap: Fehér (18.), Horváth (44.), illetve Udovics (17.)

    Lendületesen kezdett mindkét válogatott. A szlovének egyáltalán
    nem...
  49. 2013.05.18, 23:00 - Magyarország - Litvánia 1998
    Labdarúgás - Magyarország - Litvánia

    1998. május 27.

    Egyenként vonultak a két válogatott játékosai a küzdőtérre, a magyarokat nagy hangorkán köszöntötte. Különlegességet jelentett a játékszer megérkezése is, azt Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó hozta helikopterrel.

    A román Marcel Lica játékvezető dirigálása mellett, közel 18 000 néző előtt a következő összeállításban kezdett a magyar és a litván válogatott.

    Magyarország:
    Hajdu Attila - Sebők Vilmos - Hrutka János, Mátyus János - Pető Tamás, Lisztes Krisztián, Halmai Gábor, Hamar István - Herczeg Miklós, Horváth Ferenc, Korsós Attila

    Litvánia:
    Gintaras Stauce - Dainius Gleveckias - Andrius Skerla, Deividas Semberas, Andrius Tereskinas - Aurelius Skarbalis, Irmantas Stumbris, Raimondas Zutautas, Grazvydas Mikulenas - Orestas Bujtskus, Aidas Preiksaitis

    Tapogatódzó játék jellemezte a bevezető perceket, a litvánok meglepetésre már a térfél közepén letámadták a magyarokat....
  50. 2013.05.18, 21:41 - Magyarország - Macedónia 1998
    Labdarúgás - Magyarország - Macedónia

    Teherán, 1998. április 22., szerda (MTI) - A magyar
    labdarúgó-válogatottra szerdán Macedónia együttese várt az iráni
    négyestorna döntőjében.

    A találkozó délelőttjén Bicskei Bertalan szövetségi kapitány
    átmozgató edzést tartott, majd kihirdette a macedónok elleni
    4-3-3-as felállású kezdőcsapatot.

    A névsor (zárójelben a klub és a válogatottság száma):

    Hajdu Attila (Ferencváros, 8) - Fehér Csaba (ÚTE, 2), Hrutka
    János (1. FC Kaiserslautern, 2), Sebők Vilmos (ÚTE, 14), Mátyus
    János (Kispest-Honvéd, 2) - Szilveszter Ferenc (Vasas Danubius
    Hotels, 1), Halmai Gábor (MTK Hungária FC, 35), Illés Béla (MTK
    Hungária FC, 39) - Lisztes Krisztián (VfB Stuttgart, 5), Horváth
    Ferenc (Ferencváros, 7), Tóth Norbert (ÚTE, 2)

    Irán a harmadik
    ---------------
    A Magyarország - Macedónia döntő előtt játszották le a
    négyestorna bronzmérkőzését. A házigazda Irán Mohammad Hakpurnak az
    55. percben lőtt büntetőjével győzte le Jamaicát...
  51. 2013.05.18, 20:14 - Irán - Magyarország 1998
    Labdarúgás - Irán ellen a nyitónapon

    Teherán, 1998. április 20. hétfő (MTI) - A magyar küldöttséget
    kisebb meglepetés várta vasárnap esti megérkezésekor Irán
    fővárosában, Teheránban a pénzdíjas nemzetközi labdarúgó-torna
    színhelyén. Az előre megjelölt szálláshely helyett ugyanis egy
    másikba, az Esteghlal Grand Hotelbe irányították a csapatot a
    szervezők. Végül is kényelmes helyen, nyugodt körülmények között,
    jól aludtak a játékosok. Bicskei Bertalan hétfő reggel az MTI-nek
    elmondta azt is, hogy mindenki egészséges, s nagy várakozással
    tekint az Irán elleni összecsapásra.

    Időközben véglegessé vált, hogy Macedónia nemzeti csapata
    helyettesíti a részvételét lemondó ghánai válogatottat, így maradt
    az eredeti program, a hétfői Irán - Magyarország és Jamaica -
    Macedónia találkozókat követően szerdán a helyosztókra kerül sor, a
    két győztes, illetve a két vesztes között.

    A házigazdák csapatáról a helyszínen nem tudott meg semmi
    érdemit Bicskei Bertalan, azt...
  52. 2013.05.18, 17:11 - Ausztria - Magyarország 1998
    Labdarúgás - Osztrák-magyar mérkőzés: minden a közös célért

    Bécs, 1998. március 25., szerda (MTI) - Szerdán Bécsben minden a
    2004-es labdarúgó Európa-bajnokság osztrák-magyar közös
    megrendezésének elősegítése jegyében zajlott. Egy fogadás keretében
    bemutatták az ORF televízió által készített propaganda videoklipet,
    majd a rangos esemény előkészületein tevékenykedő bizottságok
    képviselői írtak alá újabb együttműködési megállapodást.

    Találkozott a két nemzet labdarúgó szövetségének elnöke, a
    fogadáson jelen voltak államtitkárok, egykori legendás labdarúgók,
    többek között Puskás Ferenc is. Beppo Mauhart, az osztrák szövetség
    első embere köszöntötte a vendégeket, majd egy labdarúgót ábrázoló,
    rézből készült szobrocskát nyújtott át magyar kollégájának, Kovács
    Attilának. Mauhart beszédében kihangsúlyozta: sok minden összeköti a
    két nemzetet, az 1989-ben végbement változások Európa határainak
    kitolódását jelentették, amit az európai sportági vezetőknek is
    figy...
  53. 2013.05.18, 15:14 - Jugoszlávia - Magyarország 1997
    Labdarúgás: világbajnoki pótselejteő - Belgrádi visszavágó

    Németh András, az MTI tudósítója jelenti:

    Belgrád, 1997. november 15. szombat (MTI-tud.) - Szombat délután Belgrádban került sor a franciaországi labdarúgó világbajnokságra való kijutásért vívott jugoszláv-magyar pótselejtező visszavágójára. Miután az Üllői úton lejátszott első mérkőzésen Jugoszlávia 7-1-re diadalmaskodott, a magyar válogatott célja nem lehetett más, mint a tisztes helytállás, azaz az újabb különbségű vereség elkerülése.

    A Marakana stadionban mintegy ötvenezer néző előtt a török Metin sípszavára indult a mérkőzés, s a két csapat az alábbi összeállításban kezdett:

    Jugoszlávia:
    Kralj - Mirkovic, Djukic, Mihajlovic, Djorovic - Stojkovic, Jokanovic, Brnovic - Milosevic, Savicevic, Mijatovic

    Magyarország:
    Babos - Sebők, Urbán, Mracskó, Szlezák - Kuttor, Illés, Halmai, Keresztúri - Kovács, Dombi

    A hivatalos adat szerint 53 ezer szurkoló fergeteges hangorkánja közepette Magyarország v...
  54. 2013.05.18, 14:56 - Magyarország - Jugoszlávia 1997
    Budapest, 1997. október 28., kedd (Reuter, APA, MTI) - Szerdán négy világbajnoki pótselejtező első mérkőzéseit rendezik meg Európában. Az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnokságon való szereplés jogáért még nyolc válogatott van harcban; köztük a Csank János szövetségi kapitány irányította magyar nemzeti tizenegy.

    A pótkvalifikációk rangadója egyértelműen az olasz-orosz párharc. Szerdán Moszkvában vendégszerepelnek Cesare Maldini szövetségi kapitány tanítványai. Az oroszok bevallották, hogy a legfőbb segítség számukra a hideg moszkvai időjárás. Az orosz fővárosra lehullott fehér csapadék meglepte az itáliaiakat, mivel azonban a Dinamo-stadion pályája fűthető, biztosan nem lesz fagyott a gyepszőnyeg. Az olasz válogatott mindenesetre arra kérte a Nike sportszergyártó céget, hogy biztosítson számára "téliesített" futballcipőket.

    Érdekesség még, hogy az olasz válogatott orosz földön még soha nem tudott gólt lőni a házigazdáknak. Cesare Maldini 1963-ban játékosként ford...
  55. 2013.05.18, 14:49 - Magyarország - Jugoszlávia 1997
    Labdarúgás - A kilencedik lépcsőfok

    Budapest, 1997. október 29., szerda (MTI) - A kilencedik lépcsőfok magasodott szerda este a magyar futballválogatott előtt. Csank János szövetségi kapitány legénysége nyolc csoporttalálkozót (öröm fölidézni, hazai gyepen nem kapott ki a nemzeti csapat ) követően az európai 3. selejtező-csoportban a második helyet szerezte meg. Az október 11-i, Helsinkiben elért 1-1 után 18 nappal ezúttal a pótselejtező első összecsapása várt a magyarokra, akik a Ferencváros-stadionban Jugoszláviát, az európai 6. csoport másodikját fogadták. Mindkét gárda célja a jövő évi franciaországi 32-es döntőbe való kijutás.

    Jó ötlet volt, hogy kettős beléptetést szerveztek meg, hiszen jegy nélkül a bejáratoknak még a környékére sem jutott el senki. A vaskerítés-kordonon belül a rohamrendőrség és a biztonsági szolgálat emberei vigyázták a rendet. A kezdés előtt már két és fél órával nyitottak a kapuk. Az idő sem volt oly zord, mint amilyenre sokan számítottak...
  56. 2013.05.18, 07:29 - Finnország - Magyarország 1997
    Labdarúgás - Búcsú a selejtezőktől

    Helsinki, 1997. október 11., szombat (MTI) - Amint Európa számos más színterén, úgy szombaton Helsinkiben is befejeződött az öreg kontinens labdarúgó világbajnoki selejtezőinek sorozata.

    A finn fővárosban a nyolcadik, utolsó kvalifikációs mérkőzésén volt érdekelt Magyarország futballválogatottja, amely a 3. csoportban azért küzdött, hogy legalább egy döntetlent kiharcoljon Finnország ellenében. Az egy pont (nem beszélve a háromról, azaz az idegenbéli diadalról) azt jelenthette, hogy Csank János szövetségi kapitány együttese e csoportban kiharcolja a második helyet. Azzal pedig a két rájátszásos mérkőzés esélyét, tudniillik a csoportmásodikok közül nyolc majd play-off szisztémában küzd tovább, s az innen továbblépő négy jut el a jövő évi franciaországi világbajnoki döntőbe.

    A szombati összecsapást a német Heynemann vezette az Olimpiai-stadionban. Abban a létesítményben, ahol 1978 őszén a magyar legénység első és egyetlen vereségé...
  57. Budapest, 1997. szeptember 8., hétfő (MTI) - Hétfőn a tatai
    edzőtáborban újabb két edzéssel folytatta felkészülését a magyar
    labdarúgó-válogatott a szerdán 19.30 órakor az FTC Üllői úti
    stadionjában sorra kerülő világbajnoki selejtezőre, amelyen
    Azerbajdzsán lesz az ellenfél.

    Csank János szövetségi kapitány jelöltjei délelőtt a felállt
    védelem elleni játékot gyakorolták. A tréningek alól felmentést
    kapott Geress Zoltán és Sebők Vilmos, akik kisebb sérüléssel
    bajlódnak. Geressnek a térde, Sebőknek a combja fáj. Urbán Flórián
    és Nagy Norbert sincs teljesen rendben, de Csank szerint sérülésük
    nem komoly, így lehet rájuk számítani a szerdai találkozón. A
    kapitány fejében már nagyjából összeállt a kezdőcsapat, ám ezt
    egyelőre nem hirdette ki.+++

    forrás:
    MTI
  58. 1997. szeptember 4.

    Azerbajdzsán válogatottja rövid idő alatt két vb-selejtezőt is
    vív az európai harmadik csoportban. Szombaton Bakiban Norvégiát
    fogadja, jövő szerdán pedig Magyarország ellen Budapesten szerepel.

    Az azerbajdzsáni keret:

    kapusok: Zsidkov (Hapoel Zafririm Holon), Szadihov (Kapaz
    Ganja)

    védők: Gajszumov (Nyeftcsi Baki), Jabbarov (Kapaz Ganja),
    Abgusev (Dinamo Sztavropol), Karimov (Karabah Agdam), Ahmedov
    (Karabah Agdam)

    középpályások: Agajev (Anzsi Mahacskala), Kulijev (Hazri
    Buzovna), Lisin (TPS Turku), Sirhajev (Anzsi Mahacskala), Muszajev
    (Flora Tallinn), Gurbanov (Kapaz Ganja), Rzajev (Nyeftcsi Baki)

    csatárok: Guszejnov (Nyeftcsi Baki), Kaszumov (Sevilla),
    Kurbanov (Nyeftcsi Baki), Mamedov (Szumgajt), Szulejmanov
    (Zsemcsuzsina Szocsi), Alijev (Nyeftcsi Baki)+++

    forrás:
    MTI
  59. Labdarúgás - Azerbajdzsán ellen az Üllői úton

    Budapest, 1997. szeptember 10., szerda (MTI) - Hetedik
    világbajnoki selejtezőbeli csoportmérkőzését játszotta szerda este
    az Üllői úti stadionban a magyar labdarúgó válogatott. Az ellenfél
    Azerbajdzsán együttese volt, amely eddig csak három pontot gyűjtött.
    Az európai 3. csoportban sorra került összecsapáson 8000 néző előtt
    a bolgár Uzunov játékvezető sípjelére a következő összeállításban
    kezdtek a csapatok:


    Magyarország:
    -------------
    Sáfár Szabolcs - Urbán Flórián - Mracskó Mihály, Keresztúri
    András, Dombi Tibor, Lipcsei Péter, Nyilas Elek, Halmai Gábor,
    Egressy Gábor - Kovács Zoltán, Klausz László

    Azerbajdzsán:
    -------------
    Alekszandr Zsidkov - Deni Gajszumov - Faig Zsabbarov, Raszim
    Abuszov - Emin Agajev, Bovfat Gulijev, Vidadi Rzajev, Vjacseszlav
    Licskin, Narvik Szirkszajev - Mahmud Gurbanov, Nazim Szulejmanov
    x x x

    Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés az aranycsapat
    közelmúltban ...
  60. Labdarúgás - Lengyelország - Magyarország - gól nélküli félidő

    Varsó, 1997. szeptember 6., szombat (MTI) - Szombat este a varsói Legia-stadionban rendezték meg a Lengyelország - Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzést. A találkozót jótékonysági céllal bonyolították le: a bevételt a lengyelországi árvízkárosultaknak ajánlották fel.

    Az első félidő gól nélküli döntetlent hozott. Folyamatos támadó taktikája, és a népes hazai szurkolótábor lelkesítő skandálása ellenére a lengyel nemzeti tizenegy nem tudott vezetést szerezni, Kowalczyk három óriási helyzetet is kihagyott. A magyar válogatott elvétve jutott el az ellenfél kapujáig.

    A félidőben:
    Lengyelország - Magyarország 0-0

    A Lengyelország - Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésen az 59. percben Krzysztof Ratajczyk szabadrúgásból elért góljával a hazai csapat megszerezte a vezetést (1-0). Egy perccel később Lipcsei beadása után Klausz fejelt a jobb alsó sarokra, de Szamotulski bravúrosan védett.

    Rat...
  61. 2013.05.17, 22:37 - Magyarország - Svájc 1997
    Labdarúgás - Lenni vagy nem lenni?

    Budapest, 1997. augusztus 20., szerda (MTI) - Szent István napján nagy megméretésre készült a magyar futballválogatott. Az európai 3. vb-selejtező csoportban Svájcot fogadta. A Népstadion egyik oldala úgy festett, mintha friss szőnyegbombázás tett volna pusztítást. (El is terjedt a mérkőzés előtt, hogy a belga bíró nem hajlandó vezetni emiatt...)

    Igen, a patinás létesítményben megkezdődtek az átépítések. Ez azonban csöppet sem zavarta a labdarúgókat, akik már 40 perccel a kezdés előtt kijöttek melegíteni. Az egyszeri drukker megérezte, lényeges 90 perc várható, hiszen szép számban gyülekeztek a lelátókon. És ott sürögtek-forogtak a sajtópáholyban a Gillette International munkatársai is, akik - a norvégok elleni gyakorlatot folytatandó - ezúttal is újságírói szavazást kezdeményeztek, arra voltak kíváncsiak, ki a 90 perc legjobb magyar futballistája.

    A megállapítás amúgy egyöntetű volt mindkét válogatott számára. Mert a szerda e...
  62. 2013.05.17, 22:02 - Magyarország - Málta 1997
    Labdarúgás - Magyarország-Málta Siófokon

    Siófok, 1997. augusztus 6., szerda (MTI) - Az 1971-es nyitó
    találkozót követően szerda este Siófokon immár hatodik alkalommal
    mérkőzött egymással a magyar és a máltai labdarúgó-válogatott. Ebben
    az évben másodszor mérte össze erejét a két gárda, márciusban Máltán
    a Csank-legénység 4-1-re győzött.

    A két csapat a lengyel Jacek Granat dirigálása mellett a
    következő összeállításban kezdte a barátságos mérkőzést:

    Magyarország:
    -------------
    Babos Gábor - Dragóner Attila - Mracskó Mihály, Keresztúri András
    - Dombi Tibor, Urbán Flórián, Sándor Tamás, Halmai Gábor, Nagy
    Norbert - Kovács Zoltán, Orosz Ferenc

    Málta:
    ------
    Mario Muscat - Jeffrey Chetcuti - Darren Debono, Silvio Vella -
    Hubert Suda, Stefan Giglio, Joseph Brincat, David Camilleri,
    Gilbert Agius, David Carabott - Stefan Sultana

    Lendületesen kezdtek a csapatok. A magyarok ragadták magukhoz a
    kezdeményezést, de a máltaiak nem tűntek megilletődöttne...
  63. 2013.05.17, 21:24 - Magyarország - Norvégia 1997
    Labdarúgás - Franciaországért, ötödször

    Budapest, 1997. június 8., vasárnap (MTI) - Vasárnap este a Népstadionban a jövő évi franciaországi vb-döntőbe jutásért ötödik selejtezőjét játszotta le a magyar futballválogatott az európai 3. csoportban. A sajtóteraszon ott üldögélt Puskás Ferenc is. "Az évszázad gólkirálya" a nem túl eredeti kérdésre (nyer-e a hazai együttes?) így válaszolt:

    - Hát, idő lesz rá. Pontosan 90 perc.

    Az angol Elleray sípjelére a következő összeállításban kezdett a két legénység:

    Magyarország:
    Babos Gábor - Lőrincz Emil - Kuttor Attila, Bánfi János - Dombi Tibor, Farkasházy László, Halmai Gábor, Sándor Tamás, Nagy Norbert - Orosz Ferenc, Kovács Zoltán

    Norvégia:
    Frode Grodaas - Alf-Inge Haaland, Henning Berg, Ronny Johnsen Stig Inge Björnebye - Petter Rudi, Erik Mykland, Kjetil Rekdal, Öyvind Leonhardsen, Frank Strandli - Tore Andre Flo

    Már az első vendégakció csaknem gólt hozott, Flo cselezgetett, majd éles szögből rosszul célzott; ...
  64. 2013.05.17, 20:55 - Svájc - Magyarország 1997
    Labdarúgás - Zürichben, Franciaországért

    Zürich, 1997. április 30., szerda (MTI) - Szerda este a zürichi
    Hardturm-stadionban a svéd Leif Sundell játékvezető irányításával
    mérkőzött meg egymással Svájc és Magyarország
    labdarúgó-válogatottja.

    Az európai 3. csoportban - amint a további 18 szerdai
    összecsapáson is - a résztvevők a jövő nyári, Franciaországban sorra
    kerülő világbajnoki döntőbe jutásért küzdöttek, selejteztek svájci
    gyepen.

    A két gárda a következő összetételben kezdett:

    Svájc:
    ------
    Lehmann - Vega - Ohrel, Sforza, Walker - Wicky, M. Yakin, Vogel
    - Kunz, Chapuisat, Türkyilmaz

    Magyarország:
    -------------
    Sáfár - Lőrincz E. - Kuttor, Bánfi, Keresztúri - Mracskó, Illés,
    Urbán, Nagy N. - Orosz, Klausz

    Az enyhén szólva felázott talajon a várt svájci rohamok
    "melegítették be" Sáfárt, és a magyar hátsó véderőművet. A Vasas DH
    "portása" gyorsan szedte le a levegőből a magas beadásokat, egy
    ízben Kuttor a cipője orrával mentett Türkyil...
  65. 2013.05.17, 20:00 - Magyarország - Ausztrália 1997
    Labdarúgás - Minden idők első válogatott mérkőzése Ausztrália ellen

    Budapest, 1997. április 2., szerda (MTI) - Illusztris vendéget fogadott Magyarország labdarúgó-válogatottja szerda délután a Népstadionban. A csodás, nyárias verőfényben Ausztrália együttesével játszott barátságos mérkőzést Csank János szövetségi kapitány együttese, mely az április 30-i zürichi vb-selejtezőre próbált kedvező "alaphangulatot" teremteni.

    A kormánypáhollyal szembeni atlétikai futórészen a NOB-lobogókat helyezték el a szervezők, hiszen az előzetes forgatókönyv szerint Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke a 70 éves Puskás Ferencet jött köszönteni a patinás létesítménybe.

    Húsz perccel a mérkőzéskezdés előtt Samaranch meg is jelent a zászlók övezte díszpódiumon. A magas méltóságú ibériai sportdiplomata mellett lépdelt Schmitt Pál, a MOB elnöke és Kuncze Gábor belügyminiszter is.

    J. A. Samaranch a nemzetközi olimpiai mozgalom kiemelkedő alakjának nevezte Puskást.

    "Sosem feledhete...
  66. 2013.05.17, 19:14 - Málta - Magyarország 1997
    Labdarúgás - Győzelem Málta ellen

    La Valletta, 1997. március 19., szerda (MTI) - Szerdán
    barátságos mérkőzésen Máltán lépett pályára a magyar
    labdarúgó-válogatott. Csank János szövetségi kapitány csapata
    biztos, 4-1 arányú győzelmet aratott a szigetország együttese ellen.

    A két csapat a következő összeállításban kezdett:

    Málta:
    ------
    Muscat - Vella, Brincat, Galea, Chetcuti - Carabott, Suda, Turner,
    Zammit, Zahra - Agius

    Magyarország:
    -------------
    Babos G. - Bánfi - Kuttor, Mracskó - Nyilas, Urbán, Illés, Halmai,
    Nagy N. - Torma, Klausz

    Az első percek után átvette a kezdeményezést a magyar csapat, és
    ez hamarosan helyzetekben is megmutatkozott. A 7. percben Klausz
    szabadrúgása jelentette az első helyzetet. A magyarok birtokolták
    többet a labdát, és a 18. percben a vezetést is megszerezték. Torma
    17 méteres lövését még szögletre mentette a máltai kapus, ám a
    sarokrúgást követően Urbán 14 méterről bevette Muscat hálóját
    (0-1).

    Nem sokkal...
  67. Labdarúgás - Bakiban a magyarok - Franciaországért selejtezett Európa

    Baki/Budapest, 1996. november 10., vasárnap (afp, Reuter, AP,
    MTI) - Az európai csoportokban a hétvégén hamisítatlan "nagyüzem"
    jellemezte a világbajnoki selejtező-műsort. Többek között a 3.
    csoportban is két összecsapásra került sor vasárnap.

    Ezek egyike a magyar válogatott föllépése volt délután. Csank
    János szövetségi kapitány együttese a Bakiban lévő
    Bahramov-stadionban harmadszor lépett gyepre a franciaországi (1998)
    vb-fináléba jutásért. A rivális Azerbajdzsán nemzeti legénysége
    volt.

    Ugyanebben a csoportban Svájc - Norvégia "rangadó" is figyelmet
    érdemelt.

    A Bakiban lebonyolított találkozót a horvát Poliak játékvezető
    dirigálása mellett, 35 ezer néző előtt a következő összetételben
    kezdte a két együttes:

    Azerbajdzsán:
    -------------
    Zsidkov - Gajszumov, Aszadov, Abusov, Agajev - Ahmedov, Rzajev,
    Izsidov, Licskin - Szulejmanov, Guszejnov

    Magyarország:
    ---------...
  68. 2013.05.17, 14:55 - Norvégia - Magyarország 1996
    Labdarúgás, vb-selejtező - A második lépcsőfok Franciaország felé

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Osló, 1996. október 9., szerda (MTI) - A finnek elleni 1-0-ás,
    otthon szeptember elsején megszerzett győzelem után szerda este az
    oslói Ullevaal-stadionban játszotta le második világbajnoki
    selejtezőjét Magyarország labdarúgó-válogatottja azzal a szándékkal,
    hogy majd a nyolcadik csata végén helyet bérel magának az 1998-as
    franciaországi fináléban.

    Az európai 3. csoportban pontveszteség nélkül élen álló két
    gárda csatázott egymással a skót Dallas játékvezetésével. Norvégia
    5-0-ás diadallal tette le névjegyét, Azerbajdzsánt söpörve félre az
    útjából. A legutóbbi vb-n 17. helyezett hazaiak nem titkoltan azzal
    a szándékkal készülődtek, hogy begyűjtsék második három pontjukat
    is.

    Hogy Egil "Drillo" Olsen szövetségi kapitány legénysége
    mennyiért futballozott ezen az estén, titok. De azzal valamennyi
    magyar játékos tisztában volt, hogy a...
  69. 2013.05.17, 13:55 - Magyarország - Finnország 1996
    Labdarúgás, vb-selejtező - A finnek ellen Franciaországért

    Budapest, 1996. szeptember 1., vasárnap (MTI) - Vasárnap kora estére véget ért a titkolódzások kora. A Népstadionban lebonyolítandó Magyarország - Finnország labdarúgó vb-selejtező előtt a két szövetségi kapitány, Csank János és a dán nemzetiségű Richard Möller-Nielsen felfedte kártyáit, megnevezte kezdőcsapatait. Azokat a futballistákat, akik az európai 3. csoport harmadik mérkőzését vívták a három pontért.

    A magyar legénység és Suomi legjobbjai amúgy a sportági históriában először játszottak világbajnoki keretek között. Mindkét gárda első kvalifikációs csatáján volt érdekelt az 1998-as franciaországi fináléba jutásért. Amikor a német Hartmut Strampe játékvezető sípjelére megkezdődött a futball, mintegy nyolcezren lehettek a patinás fővárosi sportlétesítmény lelátóin.

    Egyes szektorokból a hagyományos buzdítási rigmus módosított változata hangzott fel: ,,Ria, ria, szimpátia ,, Talány, vajon ez a buzdítás...
  70. Labdarúgás - Siófoki főpróba

    Siófok, 1996. augusztus 14., szerda (MTI) - Ha augusztus, akkor
    Siófok, legalábbis már a második évben fogadja a nyár vége felé a
    Balaton fővárosában a magyar labdarúgó-válogatott aktuális
    ellenfelét, most például az Egyesült Arab Emírségek nemzeti
    tizenegyét.

    - Szeretném, ha ez a kapcsolat tovább fejlődne, többször is
    találkozhatnának a csapatok, mert érdemes körülnézni az arab
    világban is - mondta Amir Al Hammawandi, a Magyarországon élő
    UEFA-menedzser, aki az arab vendégeket irányítja itt Magyarországon.
    - Az őszi kupaküzdelmekre készülnek az arabok, négyhetes
    németországi felkészülésüket szakították most meg egy mérkőzés
    erejére.

    - Aranyos Imre nem tud a kispadra sem leülni sérülés miatt, így
    tehát balszerencsésen ugyan, de megoldódtak gondjaink - nyilatkozta
    Csank János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés
    előtt. - Már a finnek elleni taktikát igyekszünk gyakorolni ezen a
    mérkőzésen is, remélem a já...
  71. 2013.05.16, 19:11 - Magyarország - Olaszország 1996
    Labdarúgás - Olasz Eb-főpróba a Népstadionban

    Budapest, 1996. június 1., szombat (MTI) - Nyárestét idéző melegben fél órával a mérkőzés előtt megjelentek a Népstadion gyepén az átmozgató melegítésre a magyar-olasz barátságos előkészületi labdarúgó-mérkőzés főszereplői. A magyar olimpiai válogatott és a 21 éven aluliak hazai nemzeti együttesének kedvcsináló mérkőzése nem csalogatott túl sok nézőt a lelátóra, de a nagyválogatottak összecsapásának kezdetéig gyarapodott a nézőszám, ami érthető volt, hiszen Arrigo Sacchi szövetségi kapitány Európa-bajnokságra készülő legénysége igencsak bővelkedik sztárokban. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a hangosbemondó a melegítés alatt hosszasan sorolta az azzurrik játékosainak dicsőséglistáját.

    A végeredmény:

    Magyarország - Olaszország 0-2 (0-1)
    Népstadion, 15 000 néző, V: Mateo Beusan (horvát)
    gólszerzők: Casiraghi (7.), Bánfi (46. - öngól)
    sárga lap: Lisztes (15.), Nagy N. (35.), Sebők (60.), illetve Costacurta (46.)
    cser...
  72. 2013.05.16, 17:03 - Anglia - Magyarország 1996
    Labdarúgás - Anglia - Magyarország a Wembleyben

    London, 1996. május 18., szombat (MTI) - Szombaton a londoni Wembley-stadionban barátságos mérkőzésen találkozott az Európa-bajnokságra készülő angol, és a Csank János vezetésével harmadik mérkőzését játszó magyar labdarúgó-válogatott.

    A német Markus Merk játékvezető sípjelére a következő összeállításban kezdtek a csapatok:

    Anglia:
    Seaman - M. Wright - G. Neville, Pearce - Anderton, Lee, Ince, Platt, Wilcox - Sheringham, Ferdinand

    Magyarország:
    Petry - Bánfi - Plókai, Sebők - Mracskó, Urbán, Balog, Hahn, Nagy - Horváth, Vincze

    Alig kezdődött el a mérkőzés, csaknem vezetést szereztek az angolok. Anderton jobb oldali beadására az újonc Wilcox érkezett remek ütemben, fejese a felső lécen csattant. Már a 13. percben cserére kényszerült Terry Venables, a hazaiak szövetségi kapitánya, Wright ugyanis megsérült, helyette Southgate lépett pályára. A 20. percben újabb angol fejes jelentett helyzetet, ezúttal Ferdinan...
  73. 2013.05.15, 17:14 - Magyarország - Ausztria 1996
    Labdarúgás - ,,Sógorfutball,, 133. alkalommal - Herzog csak kispados

    Budapest, 1996. április 24. szerda (MTI) - Nyáriasan szép időben
    találkozott szerda este egymással, 133. alkalommal a két
    ,,szomszédvár,, a Népstadionban: Magyarország és Ausztria
    futballválogatottja barátságos mérkőzést vívott. A két szövetségi
    kapitány egyaránt a közelgő világbajnoki selejtezők szempontjából
    nevezte és tartotta fontosnak a ,,sógorfutballt,,, amelyet
    természetesen kísérletezésre, csapatkeresésre is felhasználhattak.

    Utóbbira igazolás, hogy Csank János és Herbert Prohaska egyaránt
    két újoncot jelölt kezdő együttesébe. Az osztrákoknál két
    Rapid-játékos, Hatz és Heraf húzhatta magára először a címeres
    dresszt, míg a vendéglátó legénység soraiban Plókai mellett Horváth
    F. debütált.

    A debütálást viszont már régen feledhette Anton Polster. Az 1.
    FC Köln veteránja - ő már 33. életévében jár - 75. alkalommal kapott
    lehetőséget a nemzeti együttesben. A másik ,,nagyágyú,,,...
  74. Labdarúgás - Horvát-magyar barátságos mérkőzés

    Eszék, 1996. április 10. szerda (MTI) - Kellemes időben lépett pályára barátságos találkozón szerda délután a magyar labdarúgó válogatott az eszéki Gradski Vrt-stadionban. Az A-válogatott idei első mérkőzésén Horvátország nemzeti tizenegyével találkozott. Az új szövetségi kapitány, Csank János kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen mint emlékezetes, a hazaiak könnyedén jutottak ki az idei angliai Európa-bajnokságra. Miroslav Blazevic szövetségi kapitány tanítványai selejtező-csoportjukban Olaszországot is megelőzték. A vendég magyarok számára az egyetlen bizakodásra okot adó jel az volt, hogy a horvátok elleni korábbi négy összecsapáson még nem kaptak ki. A mérleg egy győzelem és három döntetlen.

    A helybéliek lelkesen készülődtek a mérkőzésre, a városban mindenhol a találkozót hirdető plakátokat lehetett látni. A ,,felhajtás,, azonban nemcsak a sporteseménynek köszönhető, hanem annak is, hogy Eszék idén ünnepli fennállás...
  75. 2013.05.14, 14:12 - Magyarország - Izland 1995
    Labdarúgás, Eb-selejtező - Kapitánybúcsú a Fáy utcában

    Budapest, 1995. november 11. szombat (MTI) - Szombaton este a Vasas Fáy utcai stadionjában utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta a magyar és az izlandi labdarúgó válogatott. Nyolcadik
    alkalommal ült e kiírásban a szigetországiak kispadján Asgeir Eliasson szövetségi kapitány, aki ezzel az idegenbeli 90 perccel búcsúzott munkakörétől, négy év tevékenységét követően távozik, majd a Fram Reykjavik vezetőedzőjeként dolgozik tovább.

    Az angyalföldi létesítményben az állóhelyi részeket nem nyitották meg erre a selejtezőre, körülbelül háromezren üldögéltek a fagyos időben a lelátón, amikor a görög Georgios Bikas játékvezetéső sípjelére a következő összeállításban kezdett a két válogatott.

    Magyarország:
    Hajdu Attila - Bánfi János - Mónos Tamás, Csábi József, Szlezák Zoltán - Bükszegi Zoltán, Nyilas Elek, Illés Béla, Duró József - Orosz Ferenc, Vincze István

    Izland:
    Birkir Kristinsson - Gudni Bergsson - T...
  76. 2013.05.14, 13:26 - Svájc - Magyarország 1995
    Labdarúgás - Zürichben a Mészöly-csapat

    Zürich, 1995. október 11. szerda (MTI) - A magyar labdarúgó
    válogatott szerda este Zürichben játszott Európa-bajnoki selejtező
    mérkőzést. A Mészöly-csapat a mostani sorozat hetedik találkozóját
    vívta, abban a tudatban, hogy már matematikai esélye is elveszett a
    továbbjutásra. A házigazda svájciak a csoportelsőségért játszottak,
    mert csak ebben az esetben lehetnek száz százalékig biztosak abban,
    hogy fennállásuk során először bekerülnek az Európa-bajnokság
    döntőjébe.

    A máltai Charles Aglus játékvezető sípjelére a következő
    összeállításban kezdtek a csapatok:

    Svájc:
    ------
    Pascolo - Hottiger, Geiger, Henchoz, Quentin - Yakin, Sforza,
    Ohrel, Fournier - Knup, Türkyilmaz

    Magyarország:
    -------------
    Hajdu - Telek - Halmai, Lipcsei - Mracskó, Nyilas, Simon, Illés,
    Urbán - Jován, Vincze

    Telt ház, 20 ezer néző előtt nem túl nagy iramban kezdődött a
    játék. Lipcsei már a 8. percben begyűjtött egy sárga lapo...
  77. Labdarúgás: Törökország - Magyarország Eb-selejtező

    Pósfai Gyula, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Isztambul, 1995. szeptember 6., szerda (MTI) - Isztambulban
    szerdán a futball elhomályosított mindent. A ,,félholdas,,
    labdarúgó-válogatott a helyi lapok szerint története legfontosabb
    mérkőzését játszotta, hiszen eddig sohasem sikerült továbbjutnia az
    Európa-bajnoki vagy világbajnoki selejtező csoportból. Most elérhető
    közelségbe került a kontinensbajnokság 16-os döntőjébe jutás, s
    ehhez szerdán a magyar válogatottat kellett legyőzni. Ez egyébként
    eddig egyetlen alkalommal, 1956-ban sikerült nekik, pedig akkor még
    Puskás Ferenc is ott volt a pályán. Azt a mérkőzést a törökök úgy
    emlegetik, mint a magyarok a londoni 6-3-at, s most ennek a
    fegyverténynek a megismétlésére készültek.

    A kapu mögötti szektorokban már délben elfoglalták helyüket a
    szurkolók, nem túlzás, hogy arrafelé egy talpalatnyi szabad hely sem
    maradt, annyian zsúfolódtak össze. Néhány...
  78. 2013.05.14, 10:24 - Magyarország - Izrael 1995
    Labdarúgás: kétfrontos Magyarország - Izrael válogatott találkozó

    Siófok, 1995. augusztus 16. szerda (MTI) - Szerdán kétfrontos
    magyar - izraeli labdarúgó találkozót rendeztek Siófokon. Ezt
    megelőzően, már kora délután a balatoni ,,fővárosba,, érkezett az
    MLSZ elnöksége, ahol rendkívüli ülést tartottak a Szegedi VSE
    panaszbeadványának ügyében. Az elnökség úgy döntött, hogy az MLSZ
    Végrehajtó Bizottságának határozatát hagyja jóvá, tehát az NB II-ben
    való indulás joga a Hódmezővásárhelyi VFC csapatát illeti meg. Ezek
    után két ideiglenes, egy technikai és egy edzőbizottságot hozott
    létre az MLSZ elnöksége. Mindkét szervezet csak a közgyűlés után
    kezdi meg a munkát.

    - Az olimpiai válogatott összeállítását nehézségek akadályozták
    - tájékoztatta Dunai Antal, az ötkarikás válogatott szövetségi
    edzője az MTI munkatársát. - Öt állandó játékosunk hiányzik, így
    viszont további fiatal tehetségek jutnak bizonyítási lehetőséghez.
    Némileg magunkra engedjük majd az el...
  79. 2013.05.14, 08:56 - Izland - Magyarország 1995
    Labdarúgás: Izlandon az Eb-ért

    Ambrus Gábor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Reykjavik, 1995. június 11. vasárnap (MTI) - Az olimpiai csapat szombati döntetlenje (1-1) után vasárnap helyi idő szerint 20 órakor Izland együttesével mérkőzött a magyar labdarúgó A-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn, Reykjavikban. Mészöly Kálmán csapata valamivel jobb körülmények között vívhatta találkozóját, mint a Dunai-legénység. A helyszín ezúttal az izlandi nemzeti stadion, a Laugardalsvöllur volt. A pálya talaja azonban hagyott kivánnivalót maga után, jókora kopár darabok díszítették a ,,füves,, területet. A hazai közönség jóval nagyobb érdeklődést mutatott az Eb-selejtező iránt, mint tette azt az ötkarikás válogatott mérkőzésénél. Ez nem is csoda, hiszen ez volt az izlandiak idei első hazai összecsapása.

    A francia Sars játékvezető sípjelére a következő összeállításban kezdtek a csapatok:

    Izland:
    B. Kristinsson - Bergsson - K. Jónsson, Adolfsson - Gudjohnsen, Gretars...
  80. 2013.05.14, 08:38 - Magyarország - Svédország 1995
    Labdarúgás: Magyarország - Svédország Eb-selejtező

    Budapest, 1995. április 26. szerda (MTI) - A labdarúgó
    Európa-bajnoki selejtezők harmadik csoportjában szerdán sorsdöntő
    összecsapást rendeztek a Népstadionban. Magyarország válogatottja a
    világbajnoki bronzérmes svéd nemzeti együttest látta vendégül, és
    nem éppen tavaszt idéző környezetben, meglehetősen hideg és szeles
    időben indult útjára a labda. A két csapat egyaránt változtatott az
    előzetesen tervezett együttesen, így a magyaroknál Petry Zsolt
    helyett Végh Zoltán állt a kapuba, míg Kiprich József helyét Csertői
    Aurél vette át a csatársorban. A svédeknél ugyancsak meglepetést
    jelentett, hogy Jonas Thern helyett Haakan Mild jutott szerephez.

    A két csapat a spanyol Antonio Jesus Lopez Nieto sípjelére a
    következő összeállításban kezdte a 90 percet:

    Magyarország:
    -------------
    Végh Zoltán - Csábi József - Mracskó Mihály, Mészöly Géza, Lipcsei
    Péter - Kozma István, Halmai Gábor, Illés Béla, Sallói I...
  81. 2013.05.14, 07:31 - Magyarország - Svájc 1995
    Labdarúgás: Magyarország - Svájc Eb-selejtező a Népstadionban

    Budapest, 1995. március 29., szerda (MTI) - Idei első
    Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén Magyarország Svájc együttesét
    fogadta a Népstadionban. A hazaiak úgy vágtak neki az
    összecsapásnak, hogy eddigi két fellépésükön nem sikerült még
    győzniük - Törökország 2-2, Svédország 0-2 -, a vendégek viszont
    három mérkőzésen aratott három győzelemmel a tarsolyukban érkeztek
    Budapestre (Svédország 4-2, Izland 1-0, Törökország 2-1). Mészöly
    Kálmán az előre megadott tizenegyet küldte pályára. A svájciak csak
    egy csatárt hagytak elöl, és érdekesség, hogy a védelem bal oldalán
    a mindössze egyszeres válogatott Walter Fernandez kapott helyet.

    A találkozót az esőzés miatt csúszós játéktéren kezdték a
    csapatok. Az osztrák Wieser játékvezető sípjelére az alábbi
    összeállításban léptek pályára:


    Magyarország:
    -------------
    Petry Zsolt - Lőrincz Emil - Kovács Ervin, Mészöly Géza - Mracskó
    Mihály, Halmai Gábo...
  82. 2013.05.14, 07:13 - Magyarország - Lettország 1995
    Labdarúgás: magyar-lett válogatott mérkőzés a Fáy utcában

    Budapest, 1995. március 8., szerda (MTI) - A magyar-lett futballcsata második felvonásaként a Fáy utcai stadionban a két ország A-válogatottjai mérték össze erejüket. A mérkőzés két szempontból is első volt: egyrészt idén még egyik nemzeti együttes sem lépett pályára, másfelől a futballtörténelemben sem jegyeztek eddig találkozót Magyarország és Lettország legjobbjai között. A jugoszláv játékvezető, Rabrenovic sípjelére az alábbi összeállításban kezdték a játékot a csapatok:


    Magyarország:
    Petry Zsolt - Lőrincz Emil - Mracskó Mihály, Lipcsei Péter - Halmai Gábor, Illés Béla, Kovács Ervin, Urbán Flórián - Csertői Aurél, Sallói István, Klausz László

    Lettország:
    Oleg Karavaev - Dzintars Sprogis - Igors Tpolckis, Mikhail Zemlinski, Yuri Shevljakov - Vlentins Lobanevs, Andrejs Stolceris, Vadim Mikutsky, Olegs Blagonadezhdins - Vitaliy Teplov, Rolands Boulders

    A kezdőrúgást az egykori kitűnő kispesti c...
  83. 2013.05.13, 22:28 - Mexikó - Magyarország 1994
    Labdarugás: magyar vereség Mexikóban

    nemzeti együttestől. A mexikóvárosi barátságos találkozót helyi idő
    szerint szerdán késő este játszották le, 30 ezer néző előtt.

    Az MTI munkatársa telefonon szerzett információkat a
    részletekről. A mexikóvárosi Christal Zona Rosa Hotelben a csapat
    egyik játékosát, Véber Györgyöt kapcsolták. Az újpestiek
    középpályása a következőket mondta:

    - Az előre megadott összeállításban kezdtünk, tehát Hajdu
    védett, Váczi, Simon, Bérczy, Bánfi és Szlezák alkotta a védelmet,
    középen Kozma, jómagam és Duró játszottunk, elől pedig Kovács és
    Klausz próbálkozott. Csereként Brockhauser állt be Hajdu helyére,
    Váczi helyett Mracskó, Duró helyett Sándor Tamás, míg Kovács helyett
    Hamar szerepelt, engem pedig Illés váltott fel. A második percben
    Klausz révén szereztünk vezetést, utána még vagy tíz percig
    irányítottuk a játékot, de ezt követően a hazaiak magukhoz tértek, s
    később egyértelműen fölényben játszottak. A mexikóiak nagyon jó...
  84. 2013.05.13, 21:54 - Svédország - Magyarország 1994
    Labdarúgás: Svédország - Magyarország Eb-selejtező

    Tihanyi Péter, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Stockholm, 1994. november 16. szerda (MTI) - Még a labdarúgó
    Európa-bajnoki selejtező mérkőzés délelőttjén sem igazán látszott
    Stockholm polgárain, hogy az idei világbajnokságon bronzérmet nyert
    kedvenceik jelentős fontosságú mérkőzést vívnak szerdán a magyar
    válogatottal a 3. csoportban. A 19 órakor kezdődött találkozó előtt
    azonban mégis felpezsdült az élet a Rasunda stadion körül, hosszú,
    tömött sorokban kígyóztak a kék-sárgára festett arcú szurkolók a
    bejáratok előtt. Érthetően bizakodva várták a találkozót. A Tommy
    Svensson szövetségi kapitány vezérelte nemzeti együttes ugyanis a
    világbajnokság óta először lépett pályára hazai környezetben.

    A stadion nézőtere a kezdésre teljesen megtelt, így közel 30
    ezer néző üdvrivalgása mellett a holland Mario van der Ende
    sípjelére a következő összeállításban kezdtek a csapatok.

    Svédország:
    -----------
    R...
  85. Magyar - német a Népstadionban

    Budapest, 1994. október 12. szerda (MTI) - Harmincadszor találkozott egymással a magyar és a német labdarúgó válogatott, ennek a szerdai 90 percnek a Népstadion adott otthont. A mérkőzés résztvevői a 40 évvel ezelőtti világbajnoki döntőre emlékeztek, arra a berni párharcra, amely a németek 3-2-es diadalával végződött.

    A vendégek azóta még két világbajnoki címet szereztek, a másodikat 1974-ben, a harmadikat pedig 1990-ben. Az utóbbi vb-n szerepelt csapatból még most is sokan játszanak, így Andreas Köpke, Jürgen Kohler, Thomas Ha:ssler, Jürgen Klinsmann és Lothar Mattha:us személyében világbajnokokat köszönthetett a Népstadion közönsége.

    A vártnál jóval kevesebben gyűltek össze, legfeljebb 15 ezren vállalták a fagyoskodást a csípős, hideg időben, bizonyára jóval többen voltak azok, akik otthon, a kellemes melegben, a tévé képernyője előtt követték figyelemmel az eseményeket.

    A magyarok 45 perccel a kezdés előtt futottak ki a gyepre...
  86. Mészöly harmadik debütálása - Magyar-török Eb-selejtező

    Budapest, 1994. szeptember 7. szerda (MTI) - A kétfrontos magyar-török labdarúgó párharc második felvonásaként a két ország A-válogatottja találkozott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a Népstadionban a 3. csoport első találkozóján. A hazai együttes kispadján Mészöly Kálmán ült, aki harmadik alkalommal vállalta el a nemzeti tizenegy irányítását. Mészöly tartotta magát az előzetesen megadott kezdőcsapathoz, török kollégája viszont több helyen is változtatott a tervezett összeállításon.

    Az olasz Pairetto játékvezető sípjelére így kezdtek a válogatottak:

    Magyarország:
    Petry Zsolt - Telek András - Lipcsei Péter, Mészöly Géza - Kozma István, Halmai Gábor, Détári Lajos, Urbán Flórián, Duró József - Kiprich József, Kovács Kálmán

    Törökország:
    Ipekoglu Engin - Keskin Gökhan - Cetin Recep, Korkmaz Bülent - Yagciouglu Ilker, Pemizkanoglu Ogün, Cetin Ogüz, Salam Ertugrul, Kerimogla Tugay - Sükür Hakan, Cikrikc...
  87. 2013.05.13, 19:49 - Belgium - Magyarország 1994
    Brüsszelben is a lemondás volt a téma...

    Pósfai Gyula, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Brüsszel, 1994. június 8. szerda (MTI) - Gallov Rezső, az OTSH elnöke levélben kérte fel lemondásra dr. Laczkó Mihályt, az MLSZ elnökét. Az előzményekről és a levél tartalmáról Brüsszelben, még a Belgium elleni mérkőzés előtt nyilatkozott az államtitkár:

    - Hétfőn küldtem el Laczkó úrnak ezt a levelet, amelyben azt is kértem tőle, hogy hívja össze a szövetség rendkívüli közgyűlését. Azért is jöttem ki Brüsszelbe, hogy itt nyugodt, baráti körülmények között beszéljük meg a kialakult helyzetet. Csak a repülőtéren tudtam meg, hogy Laczkó Mihály mégsem jön.

    Mi juttatta erre az elhatározásra?
    - Még a tavalyi tisztújító közgyűlés előtt részt vettem egy MLSZ elnökségi ülésen, s már akkor kértem Laczkó urat, hogy mondjon le. Miután nem tette, az elmúlt egy évben a szokottnál is keményebben bíráltam a szövetséget, mégsem történt semmi. Úgy érzem, a jelenlegi helyzeten mindenképp...
  88. 2013.05.13, 19:26 - Hollandia - Magyarország 1994
    Gullitnak nem bocsájt meg Hollandia - Holland-magyar barátságos futballmérkőzés, Eindhoven

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Geldrop, 1994. június 1. szerda (MTI) - Ruud Gullitnak nem
    bocsájt meg Hollandia
    - ez egyértelműsíthető a szerdán megjelent
    újságok hírei alapján. A 31 éves futballista hétfőn elhagyta a
    vb-döntőre, illetve az azt megelőző szerda esti, Magyarország elleni
    válogatott mérkőzésre készülődő hollandok edzőtáborát, leszögezve: a
    jövőben nem kívánja többé felölteni a ,,narancsos,, mezt.

    Gullit eljárását főként az egyszerű futballdrukkerek ítélik el.
    Ez derül ki például a De Telegraaf című lap első oldalán készült
    fényképről. Egy szemeteskuka látható a felvételen, a konténerből
    Ruud Gullit feliratu nemzeti lobogó lóg ki... Ami a hirtelen távozás
    okait illeti, csak találgat mindenki. Elfogadható, de egyáltalán nem
    igazolt, továbbá enyhén szólva vad ötletek is nyomdába kerültek a
    Gullit-puccs boncolgatása során. Az tény, ...
  89. Szerdán Horvátország volt az ellenfél

    Győr, 1994. május 18. szerda (MTI) - Szerdán Győrött játszották idei hatodik felkészülési mérkőzésüket a magyar labdarúgó válogatottak. Előbb az olimpiai, majd az A-válogatott lépett pályára Horvátország hasonló együttesei ellen. Az első mérkőzés előtt pár perccel még alig néhányan ,,lézengtek,, az ETO-stadionban. Dunai Antal szövetségi edző, a fiatalok szakvezetője tréfásan meg is jegyezte, olyan kevés néző van, hogy akár mindenkivel kezet foghatna.

    Verebes József szövetségi kapitány nem változtatott az előre megadott kezdőcsapaton, kollégája, Miroslav Blazevic viszont módosításra kényszerült, mert a mostani keret legeredményesebb játékosa, a négy találkozón négy találatot elért Davor Suker sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Így a külföldön szereplő legjobb horvát futballisták közül hiányzott a BEK-döntőt vívó Zvonimir Boban (Milan), valamint két sérült, Nikola Jurcevic (Casino Salzburg) és Davor Suker (Sevilla).

    A ...
  90. Labdarúgás: lengyel-magyar Krakkóban

    Mészáros István, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Krakkó, 1994. május 4. szerda (MTI) - Szerdán Krakkóban, a Hutnik-stadionban játszották le a 26. lengyel-magyar barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelyet mindkét együttes az őszi Eb-selejtezőkre készülés egyik fontos állomásának tekintett.

    Az előre megadott névsorhoz képest egyetlen változást történt. A hazaiaknál Baluszynski, hanem az újonc Kubik kezdett. Verebes József szövetségi kapitány viszont nem módosított a tervezett tizenegyen.

    A két csapat nyolcezer néző előtt a következő összeállításban kezdett a cseh Bohunek játékvezető sípjelére:

    Lengyelország:
    Wozniak - Szewczyk, Lapinski, Jegor - Jalocha, Gesior, Wieszczycki, Kubik, Kozminski - Kowalczyk, Dabrowski

    Magyarország:
    Végh - Jagodics, Csábi, Lipcsei - Puglits, Pisont, Illés, Kozma, Keller - Vincze, Klausz

    Még útjára sem indult a labda, amikor a rendőröknek akadt munkájuk. A házigazda város két élv...
  91. 2013.05.13, 13:21 - Dánia - Magyarország 1994
    Vincze ,,Pilu,, hamar gólt lőtt - Dánia - Magyarország

    Koppenhága, 1994. április 20., szerda (MTI) - Szerda este Koppenhágában lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott. Verebes József szövetségi kapitány együttese tavaszi negyedik előkészületi 90 percét vívta. Az ellenfél ezúttal az Európa-bajnoki cím védője, Dánia volt a barátságos összecsapás keretében.

    Verebes újoncot avatott, Sándor Tamás először húzott magára válogatott mezt.

    A finn Oskarsson játékvezetésével (17 000 néző) kezdődött a találkozó.

    Magyar szempontból meglehetősen jól, hiszen a 2. percben a jobb oldalon védelmi hibát követően lendületesen kitörő Vincze I. remekül helyezett a kapu jobb oldalába (0:1). A dánok kicsit meglepődtek, így az első tíz percben különösebb veszélyt nem is jelentettek Végh kapujára. A 9. percben Klausz hat méterről, tökéletesen tiszta helyzetből magasan fölélőtt. A vendégcsapat 2:0-ra vezethetett volna...

    A 13. percben cseréltek a dánok. Halmai rúgása következtéb...
  92. 2013.05.13, 11:16 - Magyarország - Szlovénia 1994
    Kétfrontos magyar - szlovén párharc Szombathelyen - Labdarúgás

    Szombathely, 1994. április 6. szerda (MTI) - Szerdán mérkőztek
    először Magyarország és Szlovénia labdarugó válogatottjai. A
    szombathelyi stadionban előbb az olimpiai együttesek léptek pályára,
    majd utána következett az A-válogatottak premierje.

    Az olimpiai válogatottak mérkőzésén a félidőben:

    Magyarország - Szlovénia 0:0
    ----------------------------
    Szombathely, 800 néző, V: Kiss G.

    Magyarország:
    -------------
    Babos Gábor - Hrutka János - Kucselata János, Mátyus János - Forrai
    Attila, Radics Zsolt, Dombi Tibor, Lisztes Krisztián, Pető Zoltán -
    Horváth Ferenc, Tóth Mihály

    Szlovénia:
    ----------
    Kristjan Zver - Saso Lukic - Erik Krizisnik, Spasoje Bulajic -
    Edvard Gunjac, Dejan Kecan, Simon Seslar, Amir Karic, Ivica Pesic -
    Ivica Vulic, Zeljko Spasojevic

    A nagyon kellemetlen, késő őszt idéző csípős, szeles időben csak
    néhány tucatnyian választották délutáni programként a fiatalok
    ...
  93. 2013.05.12, 21:21 - Ausztria - Magyarország 1994
    Osztrák ,,dopping,,: 24 ezer schilling - Labdarugás: a 132. osztrák-magyar, Linz

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Linz, 1994. március 23. szerda (MTI) - Ritka vendég tette
    tiszteletét szerda kora délután Linzben. Az elmúlt napok borongós,
    hol havasesővel, hol kiadós hideg idővel kísért időjárása után
    kisütött a nap. Azután gyorsan újra el is tűnt... Ami azonban
    fontos, végre nem esett, így az esti, a linzi városi stadionban
    lebonyolított 132. osztrák - magyar barátságos labdarugó találkozón
    már csak a mély talajjal, de nem a csúszós fűvel kellett
    foglalkozniuk a futballistáknak. Akik sorában hárman különös gonddal
    készülődtek. A hazaiaknál a 30. születésnapját 13 napja betöltött
    Tony Polster 60. alkalommal húzta fel a címeres mezt, egyébiránt
    éppen 12 éve válogatott. Bognár György is örült, hiszen a 48.
    válogatott fellépésre 1992. szeptember 9. óta várt. Szerdán a
    BVSC-Dreher középpályása az örökös magyar rangsorban beérte
    Buzánszky Je...
  94. 2013.05.12, 19:06 - Magyarország - Svájc 1994
    Hosszú tavaszi út kezdetén - Labdarúgás: Magyarország - Svájc barátságos találkozó

    Budapest, 1994. március 9. szerda (MTI) - Szerda este, 18 óra 55 perc, Népstadion: jótékony sötétség fedte a gyepet. Azután 19 órakor felgyúltak a reflektorok, akkor derült ki, hogy a 38. magyar - svájci barátságos válogatott labdarúgó találkozó résztvevői a sötétben már javában bemelegítettek. A lelátókon viszont jószerével egy kézen meg lehetett számolni a szurkolókat, akik ezen az estén vették a fáradtságot, hogy a helyszínen tekintsék meg a hazai legénység idei ,,belépőjét,,.

    Ez volt ugyanis a magyar csapat bemutatkozó csatája, mindjárt a vb-finalista Svájc ellen. A vetélytárs még akkor is erősnek tűnt, ha nélkülözte két, német földön légióskodó csatárát, Chapuisat-t és Knupot. A Verebes József szövetségi kapitány vezérelte magyar válogatott június 8-áig bezárólag összesen nyolc előkészületi összecsapást vív, azért, hogy minél jobban felkészüljön az őszi két Európa-bajnoki selejte...
  95. 2013.05.12, 18:18 - Magyarország - Luxemburg 1993
    Nyolc és nyolc - két ujonccal - labdarugó vb-selejtező

    Budapest, 1993. október 27. szerda (MTI) - Ha nem jöttek volna Luxemburgból vendégszurkolók igen szép számmal, akkor az Üllői uti labdarúgó vb-selejtező enyhén szólva érdektelenségbe fulladt volna. Dehát jöttek az érdeklődők a nagyhercegségből, így amikor elkezdődött a 8. hivatalos magyar-luxemburgi futballcsata (ez volt mindkét válogatott számára egyben a 8. világbajnoki selejtező is, azaz az utolsó), jó, ha 1500 néző didergett a késő októberi zimankóban a Ferencváros stadionjában.

    Amúgy csak a szokás kedvéért játszott a két csalódott gárda, merthát a kvalifikációs sorozatot illik befejezni. Ismert, ebből a csoportból az oroszok és görögök már hónapokkal ezelőtt megváltották a jövő évi, az Egyesült Államokba érvényes repülőjegyüket, helyet biztosítottak maguknak a 24-es fináléban az európai 5. csoportból. Némi tét persze Luxemburg előtt adódott, látszott, hiszen esetleges gólzáporos vendégsiker azt jelentette...
  96. 2013.05.12, 15:09 - Magyarország - Oroszország 1993
    A hetedik vb-selejtező, tét nélkül - Verebes kapitány merész, az új futballkorszaknak négy újonccal vágott neki

    Budapest, 1993. szeptember 8. szerda (MTI) - Meleg, de erősen esőre hajló időben került sor szerda este az Üllői úton minden idők negyedik magyar - orosz válogatott futballtalálkozójára. Az ezen a találkozón érdekelt két legénység nevében világbajnoki selejtezőt vívott (mindkettő a hetediket az európai 5. csoportban), ám a mérkőzés tétje iránt senki sem kérdezősködött. Az ugyanis nem volt.

    A házigazda magyarok jószerével végig csak matematikai esélyeik után futottak ebben a kvalifikációs sorozatban, hiszen 1992 júniusában, a Népstadionban megrendítő csapásban volt részük az Izland elleni 1:2-es vereséggel. Oroszország? Éppen a magyarok elleni áprilisi moszkvai 90 perc segítette őket 3:0-ás akkori diadalukkal ahhoz, hogy tagjai legyenek a jövő évi, Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es vb-finálénak.

    Hogy azért volt miért futballozni, arról Verebes Jó...
  97. 2013.05.12, 11:16 - Izland - Magyarország 1993
    Ennél lejjebb már nincs mélység - Labdarugó vb-selejtező után

    Budapest, 1993. junius 17. csütörtök (MTI) - Puskás Ferenc, a magyar labdarugó válogatott tisztétől szerda este elbucsuzott szövetségi kapitánya meglehetősen keresetlen szavakkal fordult a reykjaviki vb-selejtező után a 90 perc olasz mérkőzésellenőréhez. A maga őszinte módján azt summázta, hogy Márton Gábor 61. percben történt kiállitása jogtalan, sportszerűtlen ,,huzás,, volt. Az itáliai ellenőr átadta az üzenetet a francia birónak, Harrelnek. Válasz nem érkezett.

    Persze nem Márton piros lapja miatt szenvedett el kis tulzással megalázónak is titulálható vereséget Izlandtól a magyar legénység. A kapitánynak abban igaza volt, hogy a kispesti labdarugót kifejezetten provokálták a kemény szigetországi játékosok. Amikor pedig Márton törlesztett, Harrel ezt azonnal észrevette, és a legszigorubb fegyelmezés eszközéhez nyult.

    - Nem vitás, kicsit ,,hazafelé,, lejtett a pálya, ami a játékvezetést illeti - isme...
  98. 2013.05.12, 11:15 - Izland - Magyarország 1993
    Csábi mégsem, a helyén Simon - Labdarugó vb-selejtező: Izland - Magyarország

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Reykjavik, 1993. junius 16. szerda (MTI) - Szerda kora délután Puskás Ferenc szövetségi kapitány még egy utolsó kérdéssel fordult Csábi Józsefhez: ,,Tudod vállalni?,, A kispesti futballista szomoruan rázta a fejét, igy azután kiderült, a fiatal védő sérült bokája mégsem jött rendbe tökéletesen. Kockázatos lett volna futballcipőt huznia. Puskás különösebben nem lepődött meg, hiszen már hétfőn arról beszélt, ha Csábi harcképtelen, akkor Simon Tibor lép a helyére. Mindez Reykjavikban történt, ahol a magyar válogatott magyar idő szerint késő este a vb-selejtezők európai 5. csoportjában Izland ellen játszott.

    A magyar kapitány ezzel az összecsapással bucsuzott tisztétől. Ujfent megerősitette, akkor sem vállalja tovább ezt a munkát, ha arra történetesen ujra felkérnék. A 90 percet megelőzően - ezen az izlandi összecsapáson a magyarok a hatod...
  99. 2013.05.12, 10:23 - Írország - Magyarország 1993
    O'Leary búcsúja - Tizenegyedszer az írek ellen

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Dublin, 1993. május 29. szombat (MTI) - Szombaton délután a dublini Lansdowne Road stadionban tizenegyedik alkalommal mérkőzött egymással az ír és magyar labdarugó válogatott. A hazaiak a június 6-i, lettek elleni vb-selejtező előtt alaposan felforgatták összeállításukat. Jackie Charlton, az írek angol szövetségi kapitánya nem kevesebb, mint hat embert pihentetett a magyarok ellen, holott pénteken még arról beszélt, hogy marad az a kezdő összeállítás, amelyik szerdán Albánia ellen idegenben csatát nyert.

    Hosszú idő után például mezt húzhatott a veterán Whelan, Bonner kapust viszont A. Kelly helyettesítette - utóbbi második alkalommal húzta fel az ír nemzeti dresszt. A cserék ellenére a hazai legénység igazán összeszokott, rutinos csapatnak számított, hiszen 349 válogatottságot számlált a kezdő tizenegy. Különös izgalommal készülődött erre az összecsapásra David O,Lea...
  100. 2013.05.12, 08:18 - Oroszország - Magyarország 1993
    Légiósok randevuja a Luzsnyikiben - Szadirin ,,bombája,,: Harin a kapuban - Orosz-magyar labdarugó vb-selejtező, Moszkva

    Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:

    Moszkva, 1993. április 28. szerda (MTI) - Tulzás lenne azt állitani, hogy szerda este a moszkvai Luzsnyiki stadionban (ki ne emlékeznék az 1980-as nyári olimpia központjára?) sok munka várt a jegyszedőkre. A futballhistória harmadik orosz-magyar hivatalos találkozója előtt egy órával ugyanis inkább katonák és rendőrök üldögéltek a verőfényes, de meglehetősen hűvös időben a lelátókon, amelyeket bizony alaposan megviselt már az idő. A két nemzet labdarugói jó régen, 1912-ben mérkőztek először, akkor két alkalommal is, majd szovjet-magyar erőpróbák eredményeivel teltek a sportévkönyvek az azóta eltelt évtizedekben.

    Ezen a napon a magyar csapat az európai 5. csoportban az ötödik találkozóján lépett fel, mig Pavel Szadirin szövetségi kapitány együttese a negyedik mérkőzésén öltözött szerelésbe. A ...