magyarfutball.hu

  1. Javítottam a Nagy Béla adataira (valahogy jobban hiszek neki, mint a görögöknek). Emlékeztetőül a görög adatok:
    Biri János, Werner Ignác, KEROULATTI, Kárpáti (Kaltenecker) II. Pál, Lutz II. Lajos, Vámos Ernő,Fenyvesi László, Cseh II. László, JIAKOMBE, SPENTLATZIK, KOVÁCS II.
    gól: 24' KOVÁCS II., 40' Lutz II. Lajos (11-es), 52' JIAKOMBE, 64' Cseh II. László
  2. Gyanítom, hogy a kor szokásának megfelelően Szeéthy, Szemethyre "magyarosította" a nevét.
  3. 2011.02.24, 21:23 - Mosonmagyaróvár, Mofém Vasas
    A MOFÉM gyár az egykori Hirtenbergi Töltény-, Gyutacs- és Fémárúgyár helyén létesült. Ez egy hatalmas ipartelep volt, az I. vh. után, mint hadiüzemet, meg kellett szüntetni. Később itt alakult meg egy Műselyemgyár, egy Timföldgyár és a Hubertus Vadásztölténygyár.
    A Hubertus SE már a két vh. között is létezett a Nyugati LASz-ban, Magyaróvár reprezentáns csapata volt, úgy ahogy Mosonnak a Kühne SE. A Hubertus kötődése ebben az időben a Vadásztölténygyárhoz valószínüsíthető.
    1951 nemcsak a sportegyesületek átalakításának az éve volt, hanem a tömegsport előtérbe hozása. Központi utasításra sorra alakultak a gyárak, üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok, intézmények sportkörei, melyek kezdetben nem kötődték már meglévő nagyobb egyesületekhez. Ilyen volt a Vasas MOFÉM is, mely 1951-ben indult először bajnokságban, majd 1952-re már fúzionál a Vasas Hubertus csapatával Mosonmagyaróvári Vasas néven.

    gaborpapi (fórum)
  4. Melyik dunaújvárosi csapat szerepelt először az első osztályban?
    Dunapentele nevével csak az 1950 őszi bajnokságban találkozunk először. a Közép-Dunántúli LASz II. osztályának Sárbogárdi csoortjában KSK néven. A Vasmű építésével a csapatot átvette a fővállalkozó, úgy tudom, a 21. sz. Áll. Építőipari V. Ekkor lett Dunapentelei Építők. A város neve 1951. november 7-én lett Sztálinváros, és a csapat neve: Sztálin Vasmű Építők.
    1951-ben a dunapentelei járási bajnokságot a Dunapentelei Vasas nyerte, és bejutott (vagy bejuttatták) a megyei bajnokságba. 1951. nov. 7-e után ez is Sztálinvárosi Vasas lett.
    A várossá avatás után a sportpolitika teljes erővel azon dolgozott, hogy szocialista városunknak mielőbb NB I-es csapata legyen. Összeszedték az NB I-es csapatoknál nélkülözhető, szép szóval (?) rávehető játékosokat, és alaposan megerősítették a helyi csapatot. AZ OTSB is lépett, 1952. január 28-i határozatával – több más csapattal egyetemben – soron kívül beosztotta a sztálinvárosa...
  5. 2011.02.23, 19:48 - Zirc, Zirc VSE
    Ha jól értem, akkor a "Zirc" szó nem Zirc településre, hanem a bánya nevére vonatkozott? Ezek szerint a Zirc-Dudari Bányász sem Zircen játszott, hanem Dudaron? Tudsz ezekről valami bővebbet?
  6. 2011.02.23, 17:56 - Pápa, Pápai Kinizsi
    Annyival kiegészíteném, hogy a Kerületi I. osztályról van szó...
  7. 2011.02.20, 06:08 - Bécs - Budapest 1902
    Mint láthatod nálunk Bayer Jenő neve szerepel, ezt több forrás is megerősíti:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/11/1353656757_bayer_jeno.jpg
    forrás:
    Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig

    Komáromi János Mafocijában:
    Bayer Jenő

    1884

    2-szer húzhatta magára a címeres mezt.

    A Magyar Athletikai Club-ból került a válogatottba.
    Válogatottunk 1. és 3. mérkőzésén szerepelt a balfedezetet játszó, apró termetű "Cuci".

    Az osztrákokkal játszottuk az első válogatott mérkőzésünket. A találkozó után Hajós Alfréd a Sport Világban megjelent elemzésében azt írta, hogy csak Bayer játszott jól. A közönség kedvelte a kor színvonalához képest technikailag is jól képzett, gyors, okosan helyezkedő, emberileg szimpatikus játékost.
    ezenkívül még ezek a források is megerősítik ezt:
    austriasoccer.at
    iffhs.de
    Dr. Földessy János - A magyar válogatott futballisták könyve (1926)
    Dr. Földessy János - A magyar labrúgás 60 éve (1958)

    Tudomásom szerin...
  8. Régi magyar helyesírás szerint Kurittyánnak írták, csak a 20. század második felében változott meg.
  9. 2011.02.19, 19:59 - Vasas SC - Real Madrid CF 1961
    Pál II. Tibor:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920129_2rhbfpz.jpg

    forrás:
    mafoci
  10. Kedves tohotomke!

    Megírnád a forrásodat is? A korabeli Győri Nemzeti Hírlaphoz képest eltérés mutatkozik:
    Hluhányit cserélték le, a gólokat pedig Seidl II és Gazdag lőtte. Az eu-football.info szerint pedig az edző Bernhard Rein volt.
  11. 2011.02.17, 18:46 - Budapest, III. Kerületi TUE
    Az elsőt azt értem, a második honnan van és mi erre a bizonyíték?
    Mert be van adva a 39/40 évi bajnokság, ahol szerepeltek és ott III. kerületi TVE az elnevezés...
    Ez meg szerintem nem éppen logikus:
    III. Kerületi Árpád
    1939 - 1940
    III. Kerületi Árpád SE
    1940 - 1941
    III. Kerületi Árpád
    1941 - 1942
    Nem volt három elnevezés, csak III. kerületi Árpád SE-nek hívták, méghozzá 1941 eleje óta. (bizonyíték erre a Nemzeti Sport 1941 évi számai)
  12. Változtattak az időponton, magyar és bolgár források is 17.-ét írnak:
    http://pfkcska.sportal.bg/bg/article:229?cid=51
  13. 2011.02.15, 18:01 - Miskolc, Miskolci Erdész
    Biztosan nem tudom, de a nekem a legvalószínűbb:
    1949-ig gyári tulajdonú/támogatású csapat
    1949-ben átveszi a vegyipari szakszervezet. (Lombik SE központi irányítással)
    1950-ben valamilyen okból átkerül az erdészekhez, Az erdészek, állami gazdaságok központi sport egyesülete 1951 végén alakul meg Traktor SE néven. 1952 elején ez a klub is a Traktor SE Sportköre lesz. Mint látható ekkor már igazából semmi köze a Papírgyárhoz. Valószínűleg 1950 környékén a Papírgyár saját csapatot alapított,de szerintem,ez egy másik klub volt.
  14. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920211_2q9j23n.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  15. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920275_2psrevk.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  16. Szezon értékelő:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920336_xqgpyo.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  17. Szezon értékelés:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920384_2qn7e2w.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  18. Szezon értékelés:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920452_2zrkzu8.jpg

    forrás:
    Népsport
    1952.01.29.
  19. 2011.02.09, 22:40 - Pécs, Pécsi Bőrgyári TC
    A korabeli Népsportban és a Magyarország futballtörténete című könyvben is, már 1951-re Pécsi Vörös Lobogóként említik:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920554_11bsxkz.jpg

    forrás:
    Népsport
  20. 2011.02.08, 21:09 - Pécs, Pécsi Bőrgyári TC
    Golyó honnan vetted, hogy csak 1952-től lettek Pécsi Vörös Lobogó? 1951 január 29.-én a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SzOT) elnökségének a határozata alapján a Bőripari Szakszervezet a Vörös Lobogó SE-hez került. Ez azt jelentette, hogy az ország összes BDSÉ-jéből Vörös Lobogó SK lett. Vagyis aki a könyvében 1951-et írt, az igazat írta...
  21. 2011.02.08, 19:26 - Pécs, Pécsi Postás TSE
    Még egy dolgot tudok elképzelni róla: a piros-fekete általában a bányászcsapatokra jellemző. 1949 és 1951 között a bányászcsapatokat Tárnának hívták, lehetséges hogy ez egy P... Tárna SE nevű csapatáé volt.
  22. 2011.02.08, 19:13 - Pécs, Pécsi Postás TSE
    Ez biztos, hogy nem a Pécsi Postás jelvénye! Ők soha nem voltak PTSE! A "T" (Távközlési) 90 körül került a nevükbe. Színük zöld-fehér, a jelvényen piros-fekete. Alapítási év 1937, a jelvényen 1935.
    Ez rengeteg csapaté lehetett a háború előtt, mivel a MOVE egyesületek voltak TSÉ-k (Társadalmi és Sport Egyesület).
    Most pár lehetséges csapatot sorolok fel, csak azok vannak akik PTSÉ-k és lehetséges, hogy 1935-ben alakultak.
    MOVE Pálmonostori Társadalmi Sport Egyesület, alakult: 1935
    MOVE Pándi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pápai Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Perőcsényi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pesthidegkuti Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pestszentimrei Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Péceli Társadalmi Sport Egylet
    MOVE Pilisi Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pilisszentiváni Társadalmi Sport Egyesület
    MOVE Pilisvörösvári Társadalmi Sport Egylet
    MOVE Prónayfalvai Társadalmi Sport Egylet
  23. 2011.02.07, 19:56 - Dunakeszi, Dunakeszi Kinizsi FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2010/07/1278098649_alagsc.jpg

    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
  24. 2011.02.07, 19:05 - Budapest, Óbudai TE
    Második csapat voltak.
  25. 2011.02.07, 18:26 - Budafok, MOVE Budafok IK
    Majdnem, csak 1939-ig voltak 2. (amatőr) csapat. Ezt nem tudom, hogy miként jelöljük.
  26. Az orosz források, meg moszkvai idő szerint 19 órát írnak...
  27. 2011.02.07, 17:35 - Budapest, Nemzeti SC
    A profi csapat miatt nem biztos.
  28. Az Elektromos 2. csapatát a válogatottba nem játszó játékosokkal erősítették meg. Budapest "A" válogatottja lényegében a nagyválogatottnak felel meg.
  29. Az 50-60-as években használt címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920637_2w3z72c.jpg

    forrás:
    http://www.eurocups-uefa.ru/winner_cups/1960-61/protocols/cw1961_001_1.php
  30. A Radnicki edzője Filipović D. volt, a keresztnevét egyelőre nem ismerjük.
  31. 2011.02.05, 22:08 - Bulgária - Vasas SC 1995
    A bolgárok hivatalos mérkőzésnek ismerik el a békéscsabai játékosokkal megerősített Vasas elleni találkozót.
  32. 2011.02.05, 21:46 - Szarvas, Benka Gyula utca
    Ez a pálya lenne?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395920681_2w6a3og.jpg

    forrás:
    Népsport 1949.06.19.


    A Szarvasi Gépállomásról annyit találtam csak, hogy:
    "1949-ben az egykori Anna ligeti telephely alkalmasabb helyre a volt téglagyár területére költözött"

    forrás:
    http://szarvasikronika.szarvasnet.hu/12_szam/12_08.htm
  33. Вратарь молодежной (U-19) сборной Азербайджана Андрей Попович, приглашенный на сборы в национальную команду, поделился своим мнением о пребывании под руководством Берти Фогтса.

    "В коллективе царит отличная атмосфера. Несмотря на то, что я лишь впервые был приглашен в национальную сборную, хотелось бы остаться здесь надолго. Конечно, для этого мне необходимо больше работать и завоевать доверие тренерского штаба", - заявил натурализированный украинец изданию ExtraTime.az.

    18-летний Попович ранее выступал за клубы "Закарпатье" и "Металлург" Донецк. После этого ему было предложено защищать честь сборной Азербайджана U-17. Попович ныне играет за "Абшерон" и уже успел съездить на стажировку в "Айнтрахт" и "Удинезе", информирует АПА-Спорт.

    Nagyjából: 18 éves az U19-es válogatottból felhívott kapus. Ukrán származású, korábban az FK Zakarpattya és a Metalurg Doneckben játszott. Volt már "szakmai gyakorlaton" az Eintracht Frankfurtnál és az Udinesénél is.

    forrás:
    http...
  34. 2011.02.04, 20:37 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    Azt gondolom, hogy az ember mindig tanul valami érdekeset. Köszi majd átolvasom. Legjobb az, hogy egyre több forrásunk lesz lesz és így valahogy kihámozzuk az igazságot (vagy legalább remélem).
  35. Igazad van, javítottam, köszi!
  36. 2011.02.04, 19:53 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    Csakhogy milyen óvatosan kell bánni egyes forrásokkal:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1383574264_s28jyw.jpg
    Ez a Magyarország futballtörténetében (1951-1975) jelent meg, láthatod, hogy végig Vasgyáraknak írja, ezentúl ezt a forrást is csak kellő ellenőrzéssel szabad elfogadni.
  37. 2011.02.04, 19:29 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    A lényeg ez: a DVTK és a Diósgyőri Vasas közötti különbség az volt, hogy addig volt DVTK az elnevezés, ameddig a csak a gyár csapata volt. 1949-ben a nehéz anyagi helyzetben levő klub a Vasas szakszervezet kezdi el támogatni (jogilag a Vasas szakszervezet csapata lett). Csak még azt nem tudom, hogy 1949-ben Diósgyőri Vasas SE vagy Diósgyőri Vasas SK lett (ezért is nem adtam ezt még be), vagyis, hogy a szakszervezet központi klubja lett, vagy a központi klub egy sportköre.
  38. 2011.02.04, 16:13 - Miskolc, Diósgyőri VTK
    A 45 és 50-es évek közötti időszakot én szerkesztettem, a Népsport és az adott évek táblázatai alapján. A wikipediát, mint hírforrást fenntartásokkal kezelem, jelen esetben biztosan tudom, hogy 1949-ben már Diósgyőri Vasas volt a név (lásd a forrás táblázatát: http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/2197 ), míg a wikipedia szerint csak 1951-től hívták így.
    Vagyis szerint óvatosan kell kezelni az onnan származó adatokat, addig amíg nincs egy másik forrásból megerősítve.
  39. 2011.02.03, 19:12 - Debrecen, Debreceni Építők
    Biztosan nem jó a névváltozásokban, hogy 1951 januártól Debreceni Építőmunkások SC-nek hívták volna. Mivel 1951-ben a szakszervezetek, szakmai sportegyesületeket úgynevezett központi egyesületet hoztak létre. Minden korábbi egyesület valamelyik központi sportegyesület (SE) sport köre (SK) lett. Vagyis 1951-ben nem lehetett SC (Sport Club), sokkal valószínűbb, hogy 1956 után lett az.
  40. 2011.02.03, 18:53 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Azért a wikipediát nem tekintem teljesen hiteles forrásnak, majd ha lesz több adat tisztázzuk ezt is.
  41. 2011.02.03, 18:27 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Azt én is látom, de oda honnan került?
  42. 2011.02.03, 17:47 - Budapest, Szentlőrinci AC
    Honnan van ez az adat? Mennyire megbízható? Nem vagyok benne biztos, hogy ez, pontosan így, ezekkel a szereplőkkel történt. Ha így is történt bizonyíték (mondjuk egy tabella) nincs még rá.
  43. 2011.02.03, 17:37 - Budapest, Hangya SE
    Valószínű, de majd megkérdezem a forrástól.
  44. 2011.01.30, 18:53 - Oroszlány, Sporttelep
    Nézőcsúcs?

    Osztályozó az NBI-ért:
    1989.június 18.
    Oroszlányi Bányász - Szombathelyi Haladás 2-0
    Oroszlány, Nézőszám: 5.000

    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/1988%E2%80%931989-es_magyar_labdar%C3%BAg%C3%B3-bajnoks%C3%A1g_%28els%C5%91_oszt%C3%A1ly%29
  45. 2011.01.27, 21:51 - Dóc, Sportpálya
    Hát igen, egy füves pályán általában növények nőnek...
    A pálya nincs felvonalazva, vagyis szerintem hitelesítve sincs, és mintha a csapat sem működne.
  46. Szerintem innen vettem:
    http://sr.wikipedia.org/sr-el/%D0%92%D0%B5%D1%99%D0%BA%D0%BE_%D0%A3%D0%B3%D1%80%D0%B8%D0%BD%D0%B8%D1%9B

    Veljko Ugrinićról írnak benne, aki játszott ezen a meccsen.
    Ha hiba van benne, ők hibáztak. Gyanítom, hogy az volt a gond, hogy a szerbek cirill betűiről kellett átrakni latin betűkre.
  47. 2011.01.26, 17:52 - MTK - Atalanta BC 1962
    Lehetséges, hogy az MTK-ban Solymosi Ernő (Újpest) kölcsönjátékosként szerepelt.
  48. 2011.01.26, 15:23 - Bologna FC - Vasas 1962
    A kupát a Vasas nyerte, 6-3-as összesítéssel.
  49. 2011.01.26, 15:11 - Vasas SC - Atalanta BC 1962
    Továbbjutott a Vasas, 3-2-es összesítéssel.
  50. 2011.01.26, 15:02 - Vasas SC - FK Vojvodina 1962
    A mérkőzés Budapesten volt, a stadion nem ismert.
    A csoport végeredménye:
    1.Vasas SC 6 4 2 0 16- 4 10
    2.AC Fiorentina 6 2 2 2 13-10 6
    3.FK Vojvodina 6 1 2 3 4- 9 4
    4.Spartak Trnava 6 1 2 3 7-17 4
  51. A csoport végeredménye:
    1.Bologna FC 6 4 0 2 15- 9 8
    2.Crvena Zvezda 6 3 1 2 11- 9 7
    3.Slovan Bratislava 6 3 1 2 8- 9 7
    4.Budapesti Honvéd 6 1 0 5 7-14 2
  52. 2011.01.26, 13:52 - MTK - FK Partizan Beograd 1962


    A csoport végeredménye:
    1.Atalanta 6 1 5 0 14- 8 7
    2.MTK 6 2 2 2 11- 9 6
    3.Partizan Beograd 6 1 4 1 11-13 6
    4.Baník Ostrava 6 1 3 2 10-16 5
  53. 2011.01.26, 13:40 - MTK - Atalanta BC 1962
    A mérkőzés Budapesten volt, a stadion nem ismert.
  54. A csoport végeredménye:

    1.Dinamo Zagreb 6 4 0 2 14-10 8
    2.Spartak Hradec Králové 6 4 0 2 11- 8 8
    3.Juventus FC 6 3 1 2 10- 8 7
    4.Ferencváros 6 0 1 5 3-12 1
  55. Csernai kölcsönjátékosként szerepelt a Ferencvárosban.
  56. Borbás kölcsönjátékosként szerepelt a Ferencvárosban.
  57. Borbás és Csernai kölcsönjátékosként szerepelt a Ferencvárosban.
  58. Borbás és Csernai kölcsönjátékosként szerepelt a Ferencvárosban.
  59. 2011.01.24, 18:18 - Magyarország - Szovjetunió 1955
    Igen, ez az:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918537_11gsp4y.jpg

    forrás:
    Népsport 1955.09.26.
  60. 2011.01.24, 18:12 - Putnok, Putnok VSE
    De az is biztos, hogy nem 1983-ban alakult a Putnoki Bányász, már 1946-ban Putnoki Bányász TK néven szerepeltek.
  61. Neked ezek meg is vannak, vagy mi a módszered, hogy hozzáférsz a Corriere dello Sporthoz? Már mindenhol kerestem, de a régi olasz sportújságokat lejelszavazták.
  62. 2011.01.23, 20:10 - Malajzia - Vasas SC 1995
    Nem vagyok biztos benne, hogy a bolgárok hivatalosnak ismerik el ezt a meccset. A bolgár szövetség és a válogatott hivatalos oldalán nem szerepelnek a régi mérkőzések, ezért nem tudhatjuk a hivatalos álláspontot. Az eu-football.info-n kívül, még két helyen láttam ezt a meccset említeni, mindkét oldal bolgár ligaválogatottat említ (erre bizonyíték, hogy nincsenek légiósok a csapatban).
    rsssf.com ( http://www.rsssf.com/tablesm/merdeka95.html )

    Egyelőre jegeljük ezeket a meccseket, amint megerősítést nyert a mérkőzés hivatalos léte, fel fog kerülni.
  63. 2011.01.23, 19:23 - Magyarország - Bulgária 1966
    A teljes mérkőzést meg lehet nézni itt:
    http://www.retrosport.net/bulgaria/worldcup/172-bulgaria-1-3-hungary-1966
  64. Giovanni, honnan vannak ezek az újságok?
  65. 2011.01.23, 18:09 - Vasas SC - First Vienna FC 1960
    Ebben az évben a Közép-európai Kupában nem a klubcsapatok, hanem a klubcsapatok eredményeivel az országok versenyeztek.
    A végeredmény:
    1. Magyarország 12 8 1 3 25:16 17
    2. Jugoszlávia 12 7 1 4 26:18 15
    3. Csehszlovákia 12 6 1 5 24:18 13
    4. Olaszország 12 4 0 8 12:20 8
    5. Ausztria 12 3 1 8 17:32 7
  66. Varga Lajos - Gólok, pontok, eredmények című könyvében 12 kezdőjátékost sorolt fel, valószínűleg egyikük csere volt.
  67. 2011.01.21, 18:21 - Budapest, László Kórház SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918591_2moo9wz.jpg

    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
  68. 2011.01.16, 20:25 - Debrecen, Debreceni Kinizsi SE
    A Debreceni Dohánygyár csapatából lett a Debreceni Kinizsi 1951-től már ezen a néven találjuk őket. A Kinizsi fő támogatója amíg létezett - kivéve az utolsó éveket - a Debreceni Dohánygyár volt.
    Zito
  69. 2011.01.16, 20:24 - Debrecen, Debreceni Kinizsi SE
    DOHÁNYJÖVEDÉKI ÜZEMEK LENDÜLET SPORT
    ÉS KULTÚREGYESÜLETE
    Alakulás éve: 1948. Elnök: Rancher Béla
    Cél: nem ismert
    Alapszabályok láttamozási éve, száma: 10422/1949. BM. leirattal.
    Feloszlatva: 1948 májusától Debreceni Dohánygyár Nemzeti Vállalat D. Lendület
    Kultúr- és Sport Egyesület néven működik.
    HBML. X. 301. 75.

    MOVE DEBRECENI DOHÁNYGYÁRI DAL ÉS
    SPORT EGYESÜLET
    Alakulás éve: nem ismert
    Feloszlatva: HBM Tanács VB. 563-12o/3/1950. III. sz. leirattal.
    Ingóságait a Debreceni Dohánygyár Nemzeti Vállalat Lendület Kultúr- és Sport
    Egyesülete vette át.
    HBML. X. 301. ad. 75.
    pirospont
    forrás: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143857445.pdf
  70. A Nagyvásártelepi MTE pályát épít az Ecseri úton, az Epreserdő helyén elterülő 5 holdnyi területen. A pályaépítési munkálatok már megindultak. A pályát be is kerítik és korszerű öltözőket is építenek.

    forrás:
    Népsport 1948.szeptember 18.
  71. 2011.01.16, 17:07 - Budapest, Rákospalotai EAC
    REAC-Belsped-téma:
    Itt már makacsabb vagyok.
    Az 1949/50-es évben a Rákospalotai SzAC a BLASz I. osztály 1. csoportjában szerepelt, mérkőzéseit Rákospalota, Széchenyi-téren rendezte.
    Az 1950 őszi bajnokságban a Belsped a BLASz I. osztály 1. csoportjában szerepelt, mérkőzéseit ugyancsak Rákospalotán, a Széchenyi-téren rendezte
    Mindkét csapatnak – az újoncok kivételével – teljesen azonosak voltak a csoportellenfelei.
    Három játékost – Benedek, Schrott és Varga – találtam, akik mindkét csapatban szerepeltek.
    Kell ennél több bizonyíték az utódlás igazolásához?
    Egyébként a Szállítók az 1950 őszi bajnokságban ugyancsak a BLASz I. osztályban, de a 2. csoportban szerepeltek, az Ecseri-út volt a hazai mérkőzéseik szinhelye.
    Még két születési adat: 1948. 11. 17. A Nagyvásártelepi MSE-ből megalakul a Szállítómunkások SE
    1950. 02. 09. Megalakul a Belsped Szállítók SE (az előbbi mellett, önállóan)
    Javaslom, ne menjünk annyira előre, a továbbiakat később megbeszéljük.
    A pályacserére ...
  72. REAC-Belsped-téma:
    Itt már makacsabb vagyok.
    Az 1949/50-es évben a Rákospalotai SzAC a BLASz I. osztály 1. csoportjában szerepelt, mérkőzéseit Rákospalota, Széchenyi-téren rendezte.
    Az 1950 őszi bajnokságban a Belsped a BLASz I. osztály 1. csoportjában szerepelt, mérkőzéseit ugyancsak Rákospalotán, a Széchenyi-téren rendezte
    Mindkét csapatnak – az újoncok kivételével – teljesen azonosak voltak a csoportellenfelei.
    Három játékost – Benedek, Schrott és Varga – találtam, akik mindkét csapatban szerepeltek.
    Kell ennél több bizonyíték az utódlás igazolásához?
    Egyébként a Szállítók az 1950 őszi bajnokságban ugyancsak a BLASz I. osztályban, de a 2. csoportban szerepeltek, az Ecseri-út volt a hazai mérkőzéseik szinhelye.
    Még két születési adat: 1948. 11. 17. A Nagyvásártelepi MSE-ből megalakul a Szállítómunkások SE
    1950. 02. 09. Megalakul a Belsped Szállítók SE (az előbbi mellett, önállóan)
    Javaslom, ne menjünk annyira előre, a továbbiakat később megbeszéljük.
    A pályacserére ...
  73. Ailton, mi ennek a táblázatnak a forrása?
  74. Ailton valami nem stimmel a szigetvári csapatoknál. Azt írod ez volt a cipőgyár csapata és 57-ben egyesült a Kinizsivel. Akkor a 71/72-es megyei bajnokságban miért szerepelnek két külön csapatként. A Vörös Lobogó egyébként a ZM SZAK új neve volt 1951-ben. ( vagy még az lehetséges, hogy átvette a ZM SZAK helyét).
  75. 2011.01.16, 14:03 - Esztergom, Esztergomi SC
    Esztergomi sporttörténelem



    1950-ben nagyszabású mozgalom indult meg, azok az egyesületek, amelyek nem épültek valamely üzemre, intézményre, az egyes szakszervezetek bázisán működtek tovább. A labdarúgók Esztergom Szakszervezeti Dolgozók Sportegyesületében (ESZDSE) versenyeztek továbbiakban.

    Az MLSZ az 1950/ 5l-es esztendőben bevezette azt a rendelkezést, hogy minden bajnokságban a játékosok csak számozott mezben szerepelhetnek, 1951 ben csoportváltozásokat hoztak létre. Az NB I-ben 14 csapat szerepelt, s mellette négycsoportos NB Hes vonalat építettek ki, 14-14-es csapatokkal. Ebbe a csoportbeosztásba nem került be az esztergomi csapat, így csak Komárom megye bajnokságáért indulhatott új néven, Esztergomi Vasas elnevezéssel.

    1951-ben a megyei labdarúgó-bajnokságot két cso­portban bonyolította le az NTSB. A kétcsoportos baj­nokság nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A megye legjobb csapatai nem kerültek egymással szembe és így nem tisztázódtak az erőviszonyok....
  76. 2011.01.16, 13:36 - Esztergom, Esztergomi SC
    1946. szeptember 11. Egyesült az Esztergomi Munkás Testedző Egyesület és az Esztergomi Vasutas Sport Egyesület. Ez a fúzió 1948 februárjáig állt fenn.

    forrás:
    http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/pifko_peter/00_bevezeto.htm
  77. 2011.01.15, 18:03 - MTK - Budapesti Honvéd SE 1959
    A kupát a Budapesti Honvéd nyerte meg, 6-5-ös összesítéssel.
  78. Sorsolás után a Budapesti Honvéd jutott tovább, 5-5-ös összesítéssel.
  79. 2011.01.15, 17:39 - FK Vojvodina - MTK 1959
    Továbbjutott az MTK, 2-1-es összesítéssel.
  80. Továbbjutott a Budapesti Honvéd, 8-2-es összesítéssel.
  81. 2011.01.15, 17:07 - TJ Dynamo Praha - MTK 1959
    Továbbjutott az MTK, 7-4-es összesítéssel.
  82. 2011.01.14, 22:07 - MTK - DSO Tatran Presov 1958
    Sorsolás után a Tatran Presov jutott tovább, 4-4-es összesítéssel.
  83. Továbbjutott a Rudá Hvězda, 4-3-as összesítéssel.
  84. 2011.01.14, 21:38 - MTK - CCA Bucuresti 1958
    Továbbjutott az MTK, 9-4-es összesítéssel.
  85. Továbbjutott a Lokomotiv Sofia, 4-2-es összesítéssel.
  86. Az először az NBI-be jutott csapat:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395844771_2w5kh8j.jpg

    forrás:
    Varga Lajos: Gólok, pontok, eredmények
  87. 2011.01.14, 20:55 - Tatabánya, Ságvári Endre utca
    Eredményjelző 1984-ben:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918645_wwb0op.jpg

    forrás:
    Varga Lajos: Gólok, pontok, eredmények
  88. 2011.01.14, 20:53 - Tatabánya, Ságvári Endre utca
    Ez vajon az itteni óra volt?
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918693_zx63nk.jpg

    forrás:
    Varga Lajos: Gólok, pontok, eredmények
  89. 2011.01.14, 20:48 - Tatabánya, Ságvári Endre utca
    1948, készülődés az első NB I-es idényre:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918759_6r6e4w.jpg
    forrás:
    Varga Lajos: Gólok, pontok, eredmények
  90. 2011.01.14, 20:42 - Tatabánya, Ságvári Endre utca
    Nézőcsúcs:
    1960. III. 20.
    TBSC - Ferencváros 2:4 (o), 25 e. néző. Grosics - Hetényi (1), Polgár, Farsang - Szepesi, Schédl - Szovják, Lahos (1), Dombai, Bíró, Demeter

    forrás:
    Varga Lajos: Gólok, pontok, eredmények

  91. Továbbjutott a Radnički Beograd, 5-4-es összesítéssel.
  92. Az 1958-as világbajnokság miatt, a Közép-európai Kupát nem rendezték meg. Ezért, hogy ezt pótolják kiírták a Duna Kupát öt szocialista ország csapatai részére (Magyarország, Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia). Évekkel később elismerték a KK részeként.
  93. 2011.01.11, 19:34 - Esztergom, Esztergomi SC
    Szerintem:
    Volt (vagy van?) Esztergomban egy Esztergomi Marógépgyár nevű cég. Ez 1963-tól a Szerszámgépipari Művek tagja lett. Magyarázat az 1969-es és az 50-es számra a zászlón: a gyárat 1919-ben alapították (1919+50=1969).

    forrás:
    http://www.szerszamgepgyartas.hu/hun/factory/szim/szim_05.htm

    MIM:
    Labor Műszeripari Művek (Labor MIM). A Labor MIM patronálta például Esztergomban az akkor még eredményeket is felmutatni tudó Vasas futball klubot, mely nevébe bele is illesztette a MIM szócskát.

    forrás:
    http://www.esztergom.hu/wps/portal/historiak?docid=AAMN-7K9GP9

    Vagyis két különböző gyár, de, hogy a SZIM-nek mi köze a MIM Vasashoz, az rejtély.
  94. 2011.01.11, 19:07 - Győr, Richards SE
    1950-ben megszűnt, és ilyen "új" zászlója van? Nekem valami gyanús ebben a történetben!

    Lehet, hogy később újjáalakult (vagy kivált a Győri Fonóból) a klub (akár labdarúgó-szakosztály nélkül).
  95. 2011.01.09, 09:32 - Szeged, Szegedi TK
    Csak a tisztánlátás véget:
    - A [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/698]Szegedi Dózsának nem volt jogelődje az SzTK.
    - A [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/3903]Szegedi Rendőregylet önálló klub volt, amely már 1945-ben is indult bajnokságban.
    - A Szegedi TK szerintem 1946-ban szűnt meg, amikor egyesült a Szegedi Toldi csapatával, Szegedi Honvéd TK néven. A Honvéd TK 1948-tól az NB III-ban szerepelt.
    - Az 1947/48-as Kerületi I. osztályban a Szegedi Rendőr visszalépett, működését szüneteltette. A 49/50-es Kerületi I. osztályban, nem valaki helyett indult, hanem 14-ről 16-ra emelték a létszámot és az üres helyre sorolták. Bajnokság közben egyesült a Dózsa SE-vel (innentől Szegedi Dózsa), és megkapták a volt Szegedi TK pályáját. (A Dózsa SE a Belügyminisztérium Központi Sportegyesülete volt).
    - A [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/bajnoki-vegeredmeny/2871]48/49-es Kerületi bajnokságában, nincs Szegedi TK, vagyis nincs kinek a helyén szerepelni.

    E...
  96. 2011.01.08, 20:19 - Salgótarján, Salgótarjáni BTC
    Itt van egy pár darab:
    1952.03.02. Salgótarjáni Bányász – Dorogi Bányász 1-1
    Oláh – Kiss, Para, Debreczeni - Szojka, Dávid - Bablena, Vilezsál, Csuberda, Lahos, Zsédely
    1952.11.02. Győri Vasas – Salgótarjáni Bányász 1-0
    Oláh – Kiss, Hegyi, Gáspár – Vilezsál, Dávid – Bablena, Csuberda, Opova, Zsédely, Szabó
    1953.04.12. Szegedi Honvéd – Salgótarjáni Bányász 2-0
    Oláh – Kiss, Hegyi, Gáspár – Szojka, Dávid – Bablena, Csuberda, Opova, Lahos, Szabó
    1953.11.01. Szombathelyi Lokomotív – Salgótarjáni Bányász 5-1
    Oláh – Kiss, Para, Hegyi – Szojka, Dávid – Bablena, Csuberda, Opova, Vilezsál, Vasas
    1955.03.06. Salgótarjáni Bányász – Légierő 2-0
    Oláh I. – Kiss, Para, Oláh II. – Szojka, Dávid – Bablena, Opova, Csáki, Vasas, Teket
    1955.12.04. Dorogi Bányász – Salgótarjáni Bányász 3-1
    Oláh I. – Kiss, Sándor, Oláh II. – Szojka, Dávid – Nagymajdon, Vasas, Opova, Bodon, Teket
  97. Nem minden esetben írták ki a csapatok teljes nevét (lásd a táblázatot). Az is lehet, hogy az osztályozóra névváltozás történt. A Di. Vasas II és a Di. Vasas VCs lehet ugyanaz, majd megkérdezem gaborpapit.
  98. Rossz hírem van, 1953-ban igenis Vasas Vörös Csillagnak hívták( Diósgyőr helymegjelöléssel), a Vasas szót csak később hagyták el. 1953-ban a Vasas szó a csapatnevekben a Vasas szakszervezethez való tartozásra utalt.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395918875_x2tn4k.jpg

    forrás:
    Népsport
    1953.október 20.
  99. 2011.01.04, 21:18 - Budapest, Ikarus BSE
    1948/49. A Mátyásföldi SK a Pestvidéki LASz II. osztály Vácvidéki csoportjában, az Uhri SC a cégligában szerepelt. (Erről nincs táblázat.) Az Uhri SC 1949.08. hónapban Vasas Ikarus Sk-ra változtatta a nevét. Egy hónap múlva, pontosan 1949.09.13-án a Mátyásföldi SK beolvadt az Ikarusba, neve Mátyásföldi Ikarus SK.

    forrás:
    gaborpapi (fórum)
  100. 2011.01.04, 19:19 - FK Vojvodina - Vasas SC 1957
    A kupát a Vasas nyerte, 5-2-es összesítéssel.