magyarfutball.hu

  1. MTK Hungária - Matáv Compaq-Sopron 0-0
    Hungária krt., 1500 néző, V: Arany
    sárga lap: Erős (82.), illetve Vincze (21.), Salagean (85.), Sira (94.)

    MTK Hungária:
    Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Szamosi (Buzsáky 63.), Elek - Erős, Golovic (Madar 63.), Jezdimirovic, Füzi - Illés, Bükszegi

    Matáv Compaq-Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Szabados, Salagean - Orabinec (Kovács 82.), Tóth M., Horváth R., Perger (Tüske 76.), Tóth I. - Sira, Szőke (Bausz 52.)

    30. perc: Erős vette észre, hogy Horváth T. kint áll a kapujából, 18 m-es ívelése centiméterekkel ment mellé.
    33. perc: Erős ugratta ki Bükszegit, a támadó 15 m-ről tiszta helyzetből Horváth T. kezébe emelte a labdát.
    42. perc: Kuttor 28 m-ről váratlanul lőtt, Horváth T. a felső kapufára tolta a labdát.
    51. perc: Golovic 20 m-es, bal alsó sarokra tartó lövését Horváth T. látványos vetődéssel védte.

    Az MTK 90 percen át nyomasztó mezőnyfölényben játszott, míg a soproniak egyszer sem jutottak el a házigazdák kapujáig. A vendéglát...
  2. Debrecen - Zalahús-ZTE 2-1 (1-1)
    Debrecen, 3000 néző, V: Szabó J.
    gólszerzők: Siklósi (4.), Radojicic (92.), illetve Nagy L. (49.)
    sárga lap: Siklósi (42.), Szatmári (44.), Balogh (44.), Vadicska (46.), illetve Csóka (34.), Nagy L. (86.)

    Debrecen:
    Balogh J. - Bernáth, Aleksic, Szatmári (Hanák 81.) - Siklósi, Vadicska, Radojicic, Szabó Zs. (Schmidt 65.), Böőr (Máté 79.) - Bajzát, Ulveczki

    Zalahús-ZTE:
    Turi - Udvari, Balog Cs., Filó (Gaál 28.) - Kocsárdi, Nagy L., Csóka, Bonchis, Róth (Sabo 75.) - Waltner, Egressy

    4. perc: Szatmári jobboldali szöglete után Siklósi csúsztatta a labdát a hosszú sarokba (1-0).
    44. perc: Waltner a kifutó Balogh mellett megtolta a labdát, a menteni igyekvő kapus eltalálta a lábát, s a játékvezető 11-est ítélt. Némi kakaskodást követően a büntetőt Egressy gyatrán a bal sarok mellé lőtte.
    49. perc: már mindenki a félidő végét jelző sípszóra várt, amikor a hosszabbítás negyedik percében Nagy L. egyenlített (1-1).
    92. perc: Vadicska cselez...
  3. Tatabánya, 2001. április 21., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 13. forduló:

    Lombard FC Tatabánya - Kispest-Honvéd 0-1 (0-0)
    Tatabánya, 2000 néző, V: Hanyecz
    gólszerzők: Faragó (65. - 11-esből)
    kiállítva: Vámosi (90.), illetve Faragó (73.)
    sárga lap: Vámosi (37., 90.), Molnár B. (50.), illetve Sasu (34.), Dubecz (58.), Torghelle (90.)

    Lombard FC Tatabánya:
    Balogh T. - Hornyák, Vámosi, Árki, Obradovic - Molnár B., Nagy I. (Kiss B. 69.), Goncalves, Schafranek - Vincze I., Pekovic (Bajkusa 57.)

    Kispest-Honvéd:
    Nota - Szekeres, Téger, Lőrinc, Babos - Németh N., Pintér, Kovács B. (Faragó 42.), Szabó T. (Pasic 77.) - Dubecz, Sasu (Torghelle 58.)

    39. perc: Goncalves passzát követően Vincze I. 17 m-ről centiméterekkel lőtt a keresztléc fölé.
    65. perc: szöglet után Vámosi az 5-ös sarkán fellökte Lőrincet. Hanyecz játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Faragó a kapu közepébe lőtte (0-1).
    73. perc: Faragó a kispestiek térfelén hátulról buktatta Molnárt, ezért a játékvez...
  4. 2017.07.11, 10:11 - Újpest FC - Dunaferr SE 2001
    Budapest, 2001. április 21., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 13. forduló:

    Újpest-Dunaferr 3-2 (1-1)
    Megyeri út, 1500 néző, V: Juhos
    gólszerzők: Herczeg (30.), Tamási (80.), Urbán (86.), illetve
    Kiss Gy. (36.), Tokody (öngól, 50.)
    kiállítva: Nikolov (88.)
    sárga lap: Herczeg (57.), illetve Kiss Gy. (26.), Nicsenko (66.), Salamon (85.)

    Újpest:
    Bíró Sz. - Medgyesi, Urbán, Tamási, Pető Z. - Tokody (Terjék 54.), Kunzo, Dvéri, Szélesi (Pest K. 66.) - Orescsuk (Galaschek 90.), Herczeg

    Dunaferr:
    Rabóczki - Nikolov, Salamon, Éger, Kiss Gy. (Kóczián 70.) - Zavadszky, Lengyel, Ja:kl, Bagoly (Mészáros 89.), Penksa (Sindzic a szünetben) - Nicsenko

    1. perc: Tokody beadását Herczeg 6 m-ről, gólhelyzetben fejelte a bal sarok mellé.
    10. perc: Nicsenko szép csellel játszotta át Tamásit, 10 m-ről estében kapura lőtt, Bíró Sz. bravúros vetődéssel a mezőnybe ütötte a labdát.
    17. perc: Tokody 10 m-ről óriási helyzetben a vetődő Rabóczkiba lőtte a labdát.
    30. perc: Herczeg a f...
  5. 2017.07.10, 22:49 - Pécs, Pécsi TE
    Szponzorról elnevezett csapatok sorát lehet bővíteni.
    A 30-as években Pécsett nehéz helyzetbe került a Pécsi TE.
    Hammerli pécsi iparos már egyes szakosztályokat szponzorált, későb viszont felvette az egyesülét a nevét, így Hemmerli ETC néven működtek tovább. A világháború kitörése miatt alig több mint két évet.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2081648
  6. Végre ez a meccs nyomokban futballt tartalmazott.Ellenben azon sürgősen javítani kell,hogy majd’ minden meccs hosszabbításában gólt kapunk.
    Volt egy nagyon biztató 30 percünk, amire a későbbiekben lehet épiteni, de még mindig rengeteg probléma van.
    Bizony a kapusunk volt a mezőny legjobbja, mert a Haladásnak sikerült 6-8 ziccert kialakitania, amelyek nagy részében csak Levire számithattunk. Danit a bal oldalunkon többször is megverték és a belső védekezésünk sem dicsérhető a rengeteg Haladás helyzetért.
    Bizony szerencsés győzelmet arattunk, ami már nagyon járt nekünk, a lassan védjegyünké váló, utolsó percben kapott gólok miatt.

    Mondjuk az érdekes kérdés, miként alakult volna a mérkőzés, ha az utolső percben, Böde lehentüléséért megkapjuk a jogos büntetőt, amit értékesitünk is…
    4-4-2-ben kezdtünk és amikor Mátét levette Moniz, akkor Böde volt az egyedüli ék. Mögötte volt 3 védekezőbb kp, az oldalán meg Szomi és Orosz, majd Jenner. Ez 4-3-3-na...
  7. Sajnos egy nagyon rossz mérkőzést láttunk rengeteg rossz egyéni teljesítménnyel párosítva. De van ilyen.Az vesse a csapatra az első követ,aki mindig topon teljesít az élet bármelyik területén.
    Ennek ellenére az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést,ha a csatárunkat nem Pericnek hívják.
    A pálya állapota katasztrofális volt,sajna a tecnikás csapatoknak ez nem igen fekszik.
    Azért nem is értem Artnert,hogy azt mondta jobb pályán több esélyük lett volna.De hát ő biztosan jobban tudja.
    Egy azonban biztos,hogy tavasszal az az őszi agressziv letámadó játékunk mostanra valahogy nem jellemzi csapatunkat.Igaz nem is kapunk annyi gólt,de nekem valahogy az a felállás jobban tetszett.
    Ma nem játszottunk jól ebben e meccsben sajnos nem volt több ezen nincs mit szépiteni.A húzóembereink ma nem tudtak az átlag fölé nőni .De ezt a Ondó gecit örökre elkéne titltani a futballpályáról(nemcsak őt)ahogyan ma aszisztált a hali játékosok durvaságához az gusztustalan jól elkén...
  8. Nagyon csípem Monizt, de bennem ma valami megtört. Az, hogy 0-2-es állásnál képtelen belenyúlni a meccsbe, a 2. gól után közvetlenül elküldi Diallót melegíteni és csak a félidőben rakja be, hogy Józsi 0 teljesítménnyel végig a pályán marad, hogy Buzsáky-t meg 0-3 után volt képes behozni, egyszerűen nem tudom felfogni mégis miben gondolkodott. És hogy nincs a csapatnak karaktere az is Moniz hiábája, meccsenként változnak a posztok, ma Józsi csak kapust nem játszott szerintem. Ez az egy csatáros taktika ezzel a sok alibiző, se nem védekező se nem támadó középpályással, és egy nem egy igazi befejező csatár csatárként szerepeltetésével egyszerűen szörnyű….
    Hazaértem, kalap fos volt, értékelhetetlen, botrányosan rossz focit játszottunk, nem volt kapuralövésünk gyakorlatilag egész meccsen.
    Itt mostmár nem kell célokról beszélni mert nincs ilyen, amíg ilyen kiegyensúlyozotlan, szar focit játszunk, nem lehet célokat elérni.
    Ma mindenki lófasz*t mnem nyújtott, nem hajto...
  9. 2017.07.10, 10:57 - Szolnok, Véső utca
    Megfiatalodott a stadion

    A második hazai mérkőzésre ígérték a szolnoki vezetők azt, hogy működőképes eredményjelzővel szolgálják ki a szurkolókat. Sajnos a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/56]BVSC-től kapott "levetett holmi" a vártnál több műszaki hibával érkezett, ezeket végre sikerült kijavítani- igaz jelentős költséggel.
    Ha kissé megkésve is, de a vasárnapi mérkőzésen már működött az eredményjelző, és a falelátós, ódon stadion szinte megfiatalodott az új szerzeménnyel.
    1997.10.20, Nemzeti Sport
  10. Kispest-Honvéd - MTK Hungária 1-0 (0-0)
    Bozsik-stadion, 3000 néző, V: Juhos
    gólszerző: Sasu (70.)
    sárga lap: Piroska (71.), Dubecz (82.), illetve Komlósi (34.), Jezdimirovic (45.)

    Kispest:
    Nota - Füzi K., Lőrinc, Téger, Szekeres (Müller, a szünetben) - Dubecz, Lipták, Szabó T. (Piroska, 70.), Németh - Kovács B., Sasu (Torghelle, 80.)

    MTK:
    Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Szamosi, Elek (Buzsáky, 55.) - Madar, Golovic (Kincses, 55.), Jezdimirovic, Füzi Á. - Bükszegi (Ferenczi, 74.), Illés

    14. perc: Dubecz a 16-os baloldali sarkáról kapura küldte a labdát, amely átszállt Vlaszák fölött, de a háló tetején kötött ki.
    39. perc: Füzi Á. húzott el a balszélen, beívelését Nota kiejtette, a labda így Bükszegi elé került, aki 7 m-ről hatalmas helyzetben mellé lőtt.
    53. perc: Bükszegi-Illés-Bükszegi összjáték után a kék-fehérek középcsatára 20 m-ről a jobb kapufát találta el.
    63. perc: Kincses húzott el a jobb oldalon, élesen középre adott labdáját Illés 3 m-ről lőtte a kapu fölé...
  11. Debreceni VSC-Videoton FCF 1-1 (1-1)
    Debrecen, 5000 néző, V: Ábrahám
    gólszerzők: Kerekes (4.), illetve Földes (44.)
    kiállítva: Tóth B. (66.)
    sárga lap: Kerekes (33.), illetve Balassa (60.), Tóth B. (62., 66.)

    Debrecen:
    Balogh J. - Bernáth, Aleksic, Szatmári - Szabó, Kovács - Siklósi (Hanák, 42.), Radojicic (Turján, 62.), Ulveczki (Makula, 82.) - Kerekes, Bajzát

    Videoton:
    Milinte - Szalai Cs., Balassa, Vilotic (Hompoth, 79.) - Usvat, Csató, Julinho (Szalai T., 70.), Tóth B., Németh T. (Fodor, 35.) - Földes, Korsós

    4. perc: Jobboldali szöglet után Szabó ívelte középre a labdát, Kerekes 5 m-ről, előrevetődve fejelt a kapu közepébe (1-0).
    44. perc: Korsós cselezgetett a bal oldalon, középre gurított, Földes 8 m-ről lőtt a jobb felső sarokba (1-1).
    66. perc: Tóth B. tartotta fel Szabót, a játékvezető második sárga lappal kiállította a székesfehérvári játékost.
    91. perc: Szatmári baloldali beívelését Turján 4 m-ről fejelte fölé.
    93. perc: Baloldali akció végén Kerek...
  12. Vasas DH-Győri ETO 1-0 (0-0)
    Fáy utca, 3000 néző, V: Sápi
    gólszerző: Kabát (75.)
    sárga lap: Zováth (9.), Kabát (31.), Pető (58.), illetve Farkas (30.), Szanyó (40.), Vayer (79.)

    Vasas:
    Kövesfalvi - Herczeg Cs. (Komódi, 64.), Juhár, Zováth, Tóth A. - Pető, Szili, Zabos, Tóth N. (Maróti, 91.) - Sowunmi, Kabát

    Győr:
    Posza - Böjte, Stark, Győri, Vasas - Mracskó, Farkas, Baumgartner (Rósa D., 84.), Szanyó (Balla, 84.) - Kenesei, Vayer

    23. perc: Tóth N. jobboldali szögletét Sowunmi éles szögből lőtte kapura, Posza bravúros vetődéssel hárított.
    29. perc: Kenesei indításával Vayer bújt ki a védők között, 14 m-ről kapura lőtt, Kövesfalviban azonban elakadt a labda.
    60. perc: Zabos indította a győri térfél közepéről Tóth Norbertet, aki teljesen egyedül törhetett Posza kapujára, de a kifutó kapusba lőtt.
    75. perc: Sowunmi a félpályánál csinált egy cselt, majd jó ütemben tálalt Kabát elé, aki 14 m-ről, éles szögből a jobb felső sarokba bombázott (1-0).
    91. perc: Tóth N. vi...
  13. Sopron, 2001. április 28. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 14. forduló:

    Matáv Compaq-Sopron - Újpest FC 2-1 (1-0)
    Sopron, 5000 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Salagean (20.), Somogyi (80.), illetve Galaschek (49.)
    sárga lap: Nagy T. (89.)

    Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Szabados (Horváth R., a szünetben), Tóth I. (Prazenica, 78.) - Orabinec, Tóth M., Somogyi, Salagean - Takács (Perger, 54.), Preisinger, Nagy T.

    Újpest:
    Bíró Sz. - Medgyesi, Galaschek, Tamási, Szélesi (Deme, 84.) - Tokody (Pest, 35.), Kunzo, Dvéri, Lőw - Orescsuk, Terjék

    20. perc: Salagean vezette fel a labdát a bal oldalon, mindenki beadást várt, de ő a 16-os sarkáról Bíró felett a hosszúsarokba ívelt (1-0).
    49. perc: Dvéri jobboldali szabadrúgását Galaschek 6 m-ről a jobb sarokba fejelte (1-1).
    80. perc: Nagy T. cselezgetett a 16-os bal oldalán, majd az alapvonalról pontosan gurított vissza Somogyihoz, aki 16 m-ről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtt (2-1).

    Jó iramú első félidő után a második ját...
  14. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499670243_romaniamagyarorszagjegyticket.jpg
    http://www.ebay.com/itm/1964-Tokyo-Olympics-Football-Ticket-Hungary-v-Romania-/152617776840
  15. Dunaújváros, 2001. április 28. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 14. forduló:

    Dunaferr - Zalahús-ZTE 2-1 (0-1)
    Dunaújváros, 2000 néző, V: Bede
    gólszerzők: Ja:kl (65.), Penksa (75.), illetve Egressy (21.)
    sárga lap: Bagoly (78.), Molnár (82.), illetve Dobrjanszkij (57.), Telek (76.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár, Éger, Bagoly, Kiss Gy. (Kóczián 87.) - Zavadszky, Ja:kl, Lengyel (Mészáros a szünetben), Penksa - Nicsenko (Salamon 91.), Tököli

    ZTE:
    Turi - Kocsárdi, Telek, Udvari, Balog Cs. - Bonchis (Babati 86.), Nagy L. (Nagy Cs. 61.), Dobrjanszkij, Róth (Gaál 78.) - Waltner, Egressy

    18. perc: Penksa ugratta ki középen Tökölit, akinek ballábas lövését Turi hárította.
    21. perc: Kocsárdi a jobboldalról végezhetett el bedobást, a labda a kaputól 8 m-re felugró Egressy felé szállt és a vendégcsatár a léc alá fejelt (0-1).
    40. perc: Egressy jobbról adott középre, Dobrjanszkij egyből, 14 m-ről kapura lőtt, Rabóczki bravúrral ütötte ki a léc alól a labdát.
    65. perc: Kis...
  16. Budapest, 2001. április 28., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 14. forduló:

    Ferencvárosi TC-Lombard FC Tatabánya 0-0
    Üllői út, 7000 néző, V: Hanacsek
    sárga lap: Lipcsei (70.), illetve Schafranek (15.), Potemkin (54.), Goncalves (67.), Nagy I (68.)

    FTC:
    Szűcs L. - Cheregi, Dragóner, Hrutka - Kriston, Vén, Lipcsei, Keller (Földvári, 75.) - Gera (Alex M. Arruda 32.), Horváth P., Tóth M. (Csiszár, 50.)

    Lombard:
    Gelei - Hornyák, Cseri, Obradovic (Jeremejev, a szünetben) - Molnár B. (Vignjevic, 79.), Süveges (Potemkin, 54.), Árki, Goncalves, Schafranek - Nagy I S., Bajkusa

    A mérkőzés előtt a Ferencvárosi Önkormányzat együttműködési szerződést kötött az ISM Kiemelt Sportlétesítmények Intézményével. A megállapodás értelmében az önkormányzat többek között 20 millió forinttal járul hozzá az Üllői úti stadion gyepszőnyegének felújításához, az ISM KSI pedig évente egyszer biztosítja a IX. kerületi diákok részére a füves nagypálya használatát.

    18. perc: Obradovic jobbold...
  17. MTK Hungária-Ferencvárosi TC 5-2 (2-0)
    Hungária krt., 8000 néző, V: Megyebíró
    gólszerzők: Bükszegi (44.), Illés (45.), Ferenczi (53., 58.), Juhász (82.), illetve Gera (67.), Horváth P. (68.)
    sárga lap: Füzi Á. (32.), Komlósi (36.), illetve Földvári (15.), Kriston (63.)

    MTK:
    Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Szamosi - Madar, Jezdimirovic, Erős, Füzi Á. (Elek, 69.) - Bükszegi (Buzsáky, 80.), Ferenczi (Juhász, 65.), Illés

    FTC:
    Szűcs L. - Gyepes, Dragóner, Hrutka - Kriston, Csiszár (Gera, 55.), Lipcsei, Keller (Nagy N., a szünetben), Földvári - Pinte, Horváth P. (Tóth M., 74.)

    44. perc: Illés a ferencvárosi térfél közepéről, jobb oldalról becselezte magát a 16-osig, a bal oldalon felfutó Bükszegihez játszott, aki 8 m-ről a léc alá bombázott (1-0).
    45. perc: Füzi tört előre a bal oldalon, az ötös magasságában beadta a labdát, Illés jó ütemben érkezett és a kapu közepébe lőtt (2-0).
    53. perc: Jezdimirovic 25 m-ről lőtt kapura, a labda a felső lécről a kapufára, majd az érkez...
  18. Győri ETO-Debreceni VSC 2-2 (1-1)
    Győr, 4000 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerzők: Vayer (3., 77.), illetve Radojicic (39.), Bernáth (81.)
    sárga lap: Vasas (4.), Mracskó (29.), illetve Szatmári (20.), Ulveczki (75.)

    Győr:
    Posza - Bognár, Stark, Bajusz - Mracskó, Baumgartner, Győri, Kiser, Vasas (Károlyi 50.) - Kenesei (Balla 26.), Vayer

    DVSC:
    Balogh - Kovács N. (Sándor Cs. 84.), Aleksic, Turján (Hanák 65.) - Bernáth, Vadicska, Ulveczki, Radojicic (Müller 65.), Szatmári - Böőr, Bajzát

    3. perc: Kenesei jobboldali szögletét Vayer az ötösről fejelte a bal sarokba (1-0).
    8. perc: Bajzát egyedül tört a győri kapura, lövése a kifutó Poszában akadt el.
    37. perc: Szöglet után Turján fejese előbb a jobboldali kapufára, onnan Poszára, majd szögletre pattant.
    39. perc: Bernáth beadását Radojicic a győri védők között lőtte a hálóba (1-1).
    53. perc: Balla 22 m-es lövését a felső léc mentette.
    77. perc: Vayer 23 m-es jobboldali szabadrúgása után a labda a kapu közepében kötött ki (...
  19. Dunaújváros, 2001. május 5. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 15. forduló:

    Dunaferr - Matáv Compaq-Sopron 1-0 (0-0)
    Dunaújváros, 2000 néző, V: Hajdó
    gólszerzők: Mészáros (54.)
    sárga lap: Éger (37.), Tököli (41.), illetve Tóth M. (73.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Nikolov, Éger, Salamon, Kiss Gy. - Zavadszky (Mészáros a szünetben), Ja:kl, Lengyel (Pomper 64.), Penksa - Nicsenko (Kóczián 86.), Tököli

    Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Horváth R., Tóth I. (Prazenica 57.) - Orabinec, Tóth M., Somogyi, Salagean (Perger 78.), Nagy T. - Preisinger, Sira (Bausz 57.)

    18. perc: Lengyel középen indította Tökölit - akihez Salagean ügyetlenkedése után jutott el a labda -, a hazai csatár azonban 12 m-ről Horváth T.-ba lőtt.
    34. perc: Zavadszky 16 m-es kapáslövése kerülte el a jobboldali kapufát.
    54. perc: Penksa a jobbösszekötő helyén kiugró Mészáros elé tálalt, a csereként beállt fiatal csatár igazítás után jobbal 14 m-ről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-0).
    64. perc: az e...
  20. Tatabánya, 2001. május 5. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 15. forduló:

    Lombard FC Tatabánya-Vasas DH 1-4 (1-2)
    Tatabánya, 2000 néző, V: Ábrahám
    gólszerzők: Bajkusa (20.), illetve Tiber (3., 79.), Szili (25.), Herczeg (71.)
    sárga lap: Gelbmann (29.), Árki (46.), Goncalves (78.), illetve Zabos (60.)

    Lombard FC:
    Gelei - Gelbmann (Vincze I. 63.), Vámosi, Cseri (Goncalves a szünetben), Obradovic (Nagy II 39.) - Zirakadze, Árki, Vignjevic, Potemkin - Pekovic, Bajkusa

    Vasas:
    Kövesfalvi - Tóth A., Herczeg, Juhár, Aranyos - Tóth N., Szili (Polonkai 87.), Zabos (Komódi 80.), Pető - Tiber (Zsolnai 85.), Sowunmi

    3. perc: Tóth N. a bal oldalról a kapu elé lőtte a labdát, Geleiről kipattant, és a tétovázó Vámosi mellett Tiber 6 m-ről a hálóba kotorta (0-1).
    7. perc: Vignjevic 20 m-es baloldali szabadrúgása után Pekovic 6 m-ről a bal kapufára fejelte a labdát.
    20. perc: Vignjevic mintaszerű indításával Bajkusa tört be a 16-oson belülre, és 14 m-ről a kimozduló Kövesfalvi ...
  21. Zalaegerszeg, 2001. május 5. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 15. forduló:

    Zalahús-ZTE - Videoton FCF 2-1 (0-0)
    Zalaegerszeg, 4500 néző, V: Juhos
    gólszerzők: Sabo (62., 87.), illetve Julinho (52.)
    sárga lap: Waltner (6.), Kocsárdi (85.), illetve Kiskapusi (35.), Balassa (67.)

    ZTE:
    Turi - Kocsárdi, Telek, Udvari, Balog - Babati, Nagy L. (Nagy Cs. 74.), Dobrjanszkij, Róth (Gaál 56.) - Waltner (Sabo 56.), Egressy

    Videoton:
    Milinte - Kiskapusi, Balassa, Hompoth - Szalai T., Csató S., Julinho, Szalai Cs. (Gáspár 46.), Usvat - Földes (Csernijenko 70.), Korsós (Rob 81.)

    36. perc: Jobboldali beadást követően Nagy L. került helyzetbe az ötösön, elvetődve nagy helyzetben a bal alsó sarok mellé gurított.
    52. perc: Korsós 14 m-es lövését Turi kiütötte, a labda Julinho elé pattant, aki két lépésről a kapuba gurított (0-1).
    62. perc: Balog szabadrúgását Sabo 9 m-ről fejelte a jobb alsó sarokba (1-1).
    87. perc: Babati futott el a jobb oldalon, beadását Sabo a védőket meg...
  22. Újpest - Kispest-Honvéd 0-1 (0-0)
    Megyeri út, 3000 néző, V: Kassai
    gólszerző: Sasu (77.)
    sárga lap: Deme (90.), illetve Szekeres (59.), Kovács B. (79.)

    Újpest:
    Bíró Sz. - Medgyesi, Urbán, Tamási (Deme 79.), Lőw - Tokody, Dvéri, Kunzo, Szélesi (Galaschek 52.) - Orescsuk (Terjék 57.), Herczeg

    Kispest:
    Nota - Füzi K. (Németh 50.), Lőrinc, Téger, Szekeres (Babos Á. 64.) - Dubecz, Lipták, Szabó T., Müller - Sasu, Kovács B. (Torghelle 82.)

    2. perc: Orescsuk az alapvonalról visszagurított, s Lőw 11 m-es lövését Nota bravúrral ütötte a mezőnybe.
    5. perc: Herczeg az alapvonal közeléből a kapufát találta el.
    26. perc: Dvéri ugratta ki Herczeget, aki kicselezte Notát, de kisodródott, s éles szögből kapura küldött labdáját Szekeres szögletre mentette.
    47. perc: Tokody átadásával Orescsuk lefordult védőjéről, szorongatott helyzetből lőtt, ám Nota ezúttal is hárított.
    65. perc: Dvéri jobboldali beívelésére Herczeg érkezett, de 8 m-ről nagy helyzetben a jobb felső sarok mellé...
  23. 2017.07.09, 11:13 - Jancsika Károly
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499591621_jancsikakarolyportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/jancsika-karoly-ftc-9x12-5cm-es-fenykep-2499430661.html
  24. 2017.07.09, 11:09 - Hámori György
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499591368_hamorigyorgyportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/hamori-gyorgy-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499430358.html
  25. 2017.07.09, 11:07 - Pintér Attila
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499591257_pinterattilaportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/pinter-attila-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499430130.html
  26. 2017.07.09, 11:05 - Keller József
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499591142_kellerjozsefportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/keller-jozsef-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499430028.html
  27. 2017.07.09, 11:02 - Varga József
    Varga József autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499590954_vargajozsefautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Jozsef-Varga-Hungary-WC-82-86-/192240888994
  28. 2017.07.09, 11:00 - Tóth József
    Tóth József autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499590805_tothjozsefautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Jozsef-Toth-Hungary-WC-78-82-/192240888276
  29. 2017.07.09, 10:58 - Törőcsik András
    Törőcsik András autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499590665_torocsikandrasautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Andras-Toroscik-Hungary-WC-78-82-/192240887865
  30. 2017.07.09, 10:54 - Dajka László
    Dajka László autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499590443_dajkalaszloautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Laszlo-Dajka-Hungary-WC-86-/192240887244
  31. 2017.07.09, 10:50 - Hannich Péter
    Hannich Péter autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499590220_hannichpeterautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Peter-Hannich-Hungary-WC-86-/192240886289?hash=item2cc2732211:g:USIAAOSwssRZX6Eh
  32. 2017.07.09, 10:46 - Bognár György
    Bognár György autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499589981_bognargyorgyautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Gyorgy-Bognar-Hungary-WC-86-/192240885795
  33. 2017.07.09, 10:37 - Kardos József
    Kardos József autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499589410_kardosjozsefautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Jozsef-Kardos-Hungary-WC-86-/192240885317
  34. 2017.07.09, 10:32 - Nagy Antal
    Nagy Antal autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499589158_nagyantalautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Antal-Nagy-Hungary-WC-86-/192240884840
  35. 2017.07.09, 10:22 - Garaba Imre
    Garaba Imre autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499588507_garabaimreportre.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Imre-Garaba-Hungary-WC-82-86-/192240882761
  36. 2017.07.09, 10:16 - Andrusch József
    Andrusch József autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499588188_andruschjozsefautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Jozsef-Andrusch-Hungary-WC-86-/192240882299
  37. 2017.07.09, 10:09 - Kovács Kálmán
    Kovács Kálmán autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499587776_kovacskalmanautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Kalman-Kovacs-Hungary-WC-86-/192240881893
  38. 2017.07.08, 23:57 - Détári Lajos
    Détári Lajos autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499551051_detarilajosautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Lajos-Detari-Hungary-WC-86-/192240881469
  39. 2017.07.08, 23:51 - Disztl Péter
    Disztl Péter autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499550639_disztlpeterautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Peter-Disztl-Hungary-WC-86-/192240880443
  40. 2017.07.08, 23:47 - Péter Zoltán
    Péter Zoltán autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499550449_peterzoltanautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Zoltan-Peter-Hungary-WC-86-/192240876362
  41. 2017.07.08, 23:38 - Sallai Sándor
    Sallai Sándor autogram:
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499549884_sallaisandorautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Sandor-Sallai-Hungary-WC-82-86-/192240875881?hash=item2cc272f969:g:FYsAAOSw2iNZX5zm
  42. 2017.07.08, 23:35 - Pölöskei Gábor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499549705_poloskeigaborautogram.jpg[/bigimg]
    http://www.ebay.co.uk/itm/Gabor-Poloskei-Hungary-WC-82-/192240875330
  43. 2017.07.08, 20:02 - Strausz László
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536953_strauszlaszloportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/strausz-laszlo-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499429926.html
  44. 2017.07.08, 20:01 - Szántó Gábor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536853_szantogaborportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/szanto-gabor-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499429290.html
  45. 2017.07.08, 19:54 - Kvaszta Lajos
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536456_kvasztalajosportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/kvaszta-lajos-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499427898.html
  46. 2017.07.08, 19:51 - Takács László
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536278_takacslaszloportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/takacs-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499426422.html
  47. 2017.07.08, 19:48 - Bánki József
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536127_bankijozsefportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/banki-jozsef-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499425321.html
  48. 2017.07.08, 19:47 - Kincses Sándor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499536015_kincsessandorportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/kincses-sandor-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499425084.html
  49. 2017.07.08, 19:45 - Pölöskei Gábor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499535893_poloskeigaborportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/poloskei-gabor-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499424985.html
  50. 2017.07.08, 19:43 - Vaszil Gyula
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499535784_vaszilgyulaportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/vaszil-gyula-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499424799.html
  51. 2017.07.08, 19:36 - Dukon Béla
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499535384_dukonbelaportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/dukon-bela-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499424697.html
  52. 2017.07.08, 19:34 - Zsiborás Gábor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499535252_zsiborasgaborportre.jpg[/bigimg]
    http://www.vatera.hu/zsiboras-gabor-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499424481.html
  53. Egy rettenet gyenge ellenfél ellen nem jutunk semmire.
    Igazából az, hogy nem 0-3, a kapusunk érdeme.
    A büntető körüli eset pedig nevetséges.
    Összehozzuk könnyedén,.Gergő védi, majd a játékosunk senkitől sem zavartatva kirúgja szögletre(!)
    Annál meg oda sem figyel senki, begurítják a kapuba.
    Kissé nevetséges.
    Az előrejáték meg mint a válogatott Andorra ellen.
    Előre bikázzuk, majd csak lesz vele valami.
    Sajnos ma nagyon gyengék voltunk. Mind fizikálisan és mind mentálisan is fölénk nőttek.A fiatalok nagyon sok labdát elszórtak ma. A váratlan passzaikkal egymást hozták megoldhatatlan helyzetbe, labdavesztés és gól.
    Kiemelkedőt ma senki nem nyújtott.
    Ez sajnos elment.
    Én néztem a szögletet, szerintem kifejezetten amatőr volt az egész.
    De még a TV is lemaradt róla állítólag...
    S az, hogy a játékosunk a büntetőből hozzá pattanó labdát nem előre bikázza, nem bedobásra rúgja, hanem senkitől sem zavartatva szögletre - hát erről sem a Beitar tehe...
  54. 2017.07.08, 18:39 - Júnior
    Junior, eszembe jut róla, hogy több iratában is más születési dátum volt :-)Soha senki nem tudta mennyi idős :D
    http://ulloi129.hu/2017/07/07/hat-ev-utan-jutottunk-tovabb-ujra-kettos-gyozelemmel/
  55. Michael Oenning: Természetesen szomorúak, csalódottak vagyunk. Az kijelenthető, hogy ha nem megyünk kellően eleget előre, és nem rúgunk gólt, úgy nem lehet meccset nyerni. A meccs elején látható volt, hogy mi szeretnénk betalálni, de aztán jött az egész meccs kulcsmomentuma: bár jól kezdtünk, de összehoztunk egy 11-est, ami ugyan kimaradt, de utána egyből összehoztunk egy szögletet, amiből jött a gól. Ez az eset benne maradt a fejekben végig a hátralévő 80 percre, márpedig a nemzetközi kupameccsek sokszor a fejekben dőlnek el. Félidőben még próbáltam felrázni a csapatot, de a folytatásban sem tudtuk sajnos azt elérni, amit elterveztünk, a Beitar pedig nagyon rutinosan és okosan játszotta a saját játékát a meccs végéig. Meglátszódott, hogy a nemzetközi kupa egy külön lépcsőfok. Azt sajnálom, hogy ennek a fiatal csapatnak az eddigi erőfeszítéseit nem koronázta siker. Viszont péntektől le kell zárni ezt a meccset, rendezni a sorokat és azért dolgozni, hogy jövőre ismét megmu...
  56. Thomas Doll: Az első félidőben jól játszottunk, és végig irányítás alatt tartottuk a mérkőzést. A második játékrészben már nem játszottunk jobban ellenfelünknél, de összességében elégedettek lehetünk, hiszen kapott gól nélkül lehoztuk ezt a találkozót is. A két mérkőzés alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a jobb csapat jutott a következő fordulóba. A következő párharcban jobb teljesítményt kell nyújtanunk. A Jelgava ellen mindkét meccsen lehetett volna jobb a helyzetkihasználásunk. Még több dinamikára, még több erőre lesz szükségünk, ez a szezon kezdetén normális. Néhány játékosnak még bele kell rázódnia a mérkőzések ritmusába, de annak örülök, hogy jobb fizikai állapotban vagyunk, mint a tavalyi idény kezdetén.
    Alexandru Curteian: Már a sorsolásnál tudtuk, hogy a Ferencváros jobb csapat, erősebb kerettel rendelkezik, és ezt a két mérkőzés során be is bizonyította. Sajnos a fiatalabb játékosaink kicsit meg is ijedtek a neves ellenféltől, nem t...
  57. Az ellenfélnek láthatóan egy db elképzelése volt arról,hogy miből fog nekünk gólt lőni...az álarcos bedobja,aztán valaki betuszkolja vagy befejeli.3-szor nem rajtunk múlt...
    Knézy mai két érmet érő szipoorkája: "Dibusz a nappal szemben véd és így szemébe fúj... " A másik: "S Amadou átjött a jobboldalra,...jah nem az Böle! Hát én inkább nem kommentálom!.:).:)
    Csak mi vagyunk arra képesek hogy egy ilyen vak csapat ellen összeszedünk ennyi sárgalapot ..
    Kettős győzelem, továbbjutás, új emberekkel helyenként jó foci, ennek miért nem lehet örülni? A dánok ellen szerintem jobbak leszünk és továbbjutunk. Hajrá FRADI!
    Gyenge meccsen, minimális erőfeszítéssel sima győzelemmel továbbmentünk. Ennyi és nem több.
    Dibusz-Kibaszott bizonytalan volt
    Lovre-Semmi különös
    Koch-Nálunk alap,hogy német védő nem fejel?
    Leo-Hozta a nk-i formáját.
    Botka-Hagyjuk
    Gera-Nando-Szűrtek,aztán eladták...
    Varga-Ma rossz volt né...
  58. 2017.07.08, 18:13 - Pergel Bence
    Profi szerződést kötött a Ferencvárosi Torna Club Pergel Bencével.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499530290_pergelbenceferencvaros.jpg
    Pergel Bence 1996. január 20-án született Zalaegerszegen. Ifista pályafutását a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2]ZTE-ben kezdte, ahol az U12-estől az U17-es korosztályig mindegyikben megfordult. Minden csapatában alapembernek számított, legsikeresebb éve zalaegerszegi színekben a 2013/14-es szezon volt, ahol 28 mérkőzés alatt 38 gólt is szerzett.

    2014-ben került az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/4]MTK kötelékébe, ahol az U17-es, és az U18-as csapatban is meghatározó játékosnak számított. A rendkívül gólérzékeny támadó összesen 21 gólt szerzett a kék-fehéreknél, többek közt 2014 novemberében négy gólt szerzett az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/6]Újpest ellen.

    2015-ben igazolt a Ferencvároshoz, ahol eleinte az U19-es csapatban, később második számú labdarúgó-csa...
  59. Programfüzet:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499527489_jelgavaferencvarosprogramme.jpg
    Jegy:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499527592_jelgavaferencvarosjegyticket.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Jelgava-Latvia-Ferencvaros-Hungari-06-07-2017-Europa-League-/272751199487
    http://www.ebay.co.uk/itm/Ticket-Jelgava-Latvia-Ferencvaros-Hungari-06-07-2017-/272751191170
  60. 2017.07.06, 21:54 - Sopron, Matáv Stadion
    Építési terület lett a Matáv pálya
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499370847_matavstadion1997.jpg[/bigimg]
    Nemzeti Sport, 1997.11.09
  61. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499364908_jelgavaferencvaros2017.jpg
    https://www.facebook.com/FKJelgava/photos/a.143089059087485.28984.142672849129106/1527451903984520/?type=3&theater
  62. TV: M4 Sport
  63. 2017.07.06, 18:36 - Magyarország - Portugália 2017
    A mérkőzésekre szóló jegyek az aréna nézőterére egységesen 1000 forintba kerülnek, a belépők árusítása július végén, illetve augusztus elején kezdődik meg.
    A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége júniusi ülésén arról határozott, hogy a válogatott hátralévő három vb-selejtező mérkőzésére egységesen 1000 forintért vásárolhatnak nézőtéri jegyeket a szurkolók. A portugálok elleni, szeptember 3-i selejtezőre a jegyek árusítása július 30-án kezdődik meg a Szurkolói Klub tagjai számára. Akik nem tagjai a klubnak, július 31-től vásárolhatják meg belépőjüket.

    A lettek elleni augusztus 31-i találkozóra a Szurkolói Klub tagjai augusztus 3-től vehetnek jegyet, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók augusztus 4-től juthatnak hozzá belépőikhez.

    A mérkőzésre szóló jegyek szurkolói kártyával, interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen közel 300 értékesítési ponton a TEX viszonteladóknál vásárolhatók meg.

    Külföldi állampolgárok (kivéve a lett, valamint a portugál állam...
  64. 2017.07.06, 18:36 - Magyarország - Lettország 2017
    A mérkőzésekre szóló jegyek az aréna nézőterére egységesen 1000 forintba kerülnek, a belépők árusítása július végén, illetve augusztus elején kezdődik meg.
    A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége júniusi ülésén arról határozott, hogy a válogatott hátralévő három vb-selejtező mérkőzésére egységesen 1000 forintért vásárolhatnak nézőtéri jegyeket a szurkolók. A portugálok elleni, szeptember 3-i selejtezőre a jegyek árusítása július 30-án kezdődik meg a Szurkolói Klub tagjai számára. Akik nem tagjai a klubnak, július 31-től vásárolhatják meg belépőjüket.

    A lettek elleni augusztus 31-i találkozóra a Szurkolói Klub tagjai augusztus 3-től vehetnek jegyet, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók augusztus 4-től juthatnak hozzá belépőikhez.

    A mérkőzésre szóló jegyek szurkolói kártyával, interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen közel 300 értékesítési ponton a TEX viszonteladóknál vásárolhatók meg.

    Külföldi állampolgárok (kivéve a lett, valamint a portugá...
  65. 2017.07.06, 16:13 - Ioannidis Nikolaos
    Görög támadót igazolt a DVTK. Nikolaos Ioannidis Németországban született, majd Görögországban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A Nikosz becenévre hallgató játékos az Olimpiakosz játékosaként kölcsönben játszott a holland élvonalban, a Hansa Rostockban és a Borussia Dortmund második számú alakulatában is.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499350291_ioannidisnikolaosdiosgyor.jpg
    A Pandramaikoszban kezdte a pályafutását. 2012-ben igazolta le az Olimpiakosz, melyben 2013. április 18-án debütált csereként a görög kupában. 2013 nyarán, 18 esztendős korában a német harmadosztályú Hansa Rostock vette egy évre kölcsön, ahol 30 találkozón 6 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, majd a holland élvonalbeli PEC Zwolle játékosa lett, ugyancsak kölcsönben, és bár kevesebb szerepet kapott a vártnál, egy mérkőzésen pályára lépett az Európa Ligában is. 2015-ben Dortmundba került, ahol a második számú csapatban 23 találkozón két gólt szerzett. 2016 telén a gö...
  66. A mérkőzés helyszíne, a Zemgale Olympic Center:
    [youtube]xmckhkoz9xc[/youtube]
  67. 2017.07.06, 12:49 - Karcag, Ligeti úti Sporttelep
    Felavatják a Jász-Nagykun-Szolnok megyei labdarúgó-bajnokságban szereplő Karcagi SE új pályáját. Az ellenfél az élvonalbeli Újpest lesz.
    A pályaavatót július 10-én 17 órakor tartják.
    2017.07.05
    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/karcag-az-ujpesttel-avatjak-fel-a-palyat-a-megye-i-ben-2578851
  68. A mai nap legfontosabb eseménye,hogy a saját kezünkbe tudtuk venni a sorsunkat az EL indulást illetően! Ehhez "csak" annyi kellett,hogy nyerjünk Szombathelyen és a Vidi pontot,pontokat veszítsen Mezőkövesden. Sokat dolgoztunk ezért,így bűn lenne ha most nem élnénk vele! Külön meg szeretném köszönni a Mezőkövesd mai teljesítményét,mert ez valóban férfi munka volt.Nagyon sajnálom egyébként a kiesésüket s nem csak azért mert kikaparták nekünk a gesztenyét,hanem egy sokszor jól és tetszetősen focizó csapatról van szó. Van náluk gyengébb csapat is az első osztályban!
    A mi mérkőzésünkről!
    Sajnos egy mély talajú,nehéz pályán kellett játszanunk,de ugye erre mondják,hogy az ellenfél is azon játszott.
    Hát játszottunk már jobban is,de a küzdő szellemünkre nem lehetett panasz. Sokat köszönhetünk kapusunknak,Dibusznak, volt egy kis szerencsénk is,de hát ugye ilyen a foci,egyszer elvesz,egyszer visszaad.A szezon elején sokat elvett,több folyam meccsünk volt ahol győzelmet érdemeltünk vo...
  69. Nem vészmadárkodni akarok de azt csak a vak nem látja be, hogy a bajnoki álmokról MOST is le kell mondanunk. Addig amíg minden évben új csapatot építünk és fosabbakat hozunk az előzőeknél,lehet itt edző az agyaúristen is! Említettétek itt Bosnjakot,Havojicot én ide venném még hogy a Nagy Dániel szerintem az eddig látottak alapján még a megye 1-et sem üti meg. Lehet hogy ő az Újpestiek beépített embere hisz lila majom volt annó,és azért küldték hogy hátráltasson minket. A tréfát félretéve ki kell mondani egy ilyen költségvetéssel egy szar középcsapat vagyunk SAJNOS. DE azért HAJRÁ FRADI!!!
    A nyíregy és a dunaújváros után ment a hozsannázás, pedig már akkor látszott, hogy a játékunk ZÉRÓ. Ez egy teljesen karakter nélküli, magyar mezőnyben is átlag színvonalú csapat.
    Szurkolók nélkül pedig teljesen siralmas a kép!

    Ha Gera Zoli nem lenne, még kiesési gondjaink is lehetnének...
    Zoli az egyetlen játékos, aki FUTBALISTA!
    Ráadásul 35 éves fejjel többet fut, mint há...
  70. Vasas DH-MTK Hungária 2-2 (2-1)
    Fáy utca, 6000 néző, V: Hanyecz
    gólszerzők: Pető T. (10.), Tóth A. (28.), illetve Bükszegi (25.), Juhász (91.)
    sárga lap: Simek (64.), Mónos (66.), illetve Jezdimirovic (40.), Balaskó (58.), Juhász (63.)

    Vasas:
    Kövesfalvi - Tóth A., Juhár, Zováth, Aranyos - Mónos, Simek (Sowunmi 65.), Pető T. (Zabos 75.), Szili, Tóth N. - Kabát (Tiber 85.)

    MTK:
    Vlaszák - Smiljanic, Kuttor, Elek, Szamosi - Madar (Buzsáky 73.), Jezdimirovic, Erős (Balaskó a szünetben), Illés - Bükszegi (Juhász 62.), Ferenczi

    10. perc: Zováth kitűnően indította a baloldalon előretörő Aranyost, beívelését Kuttor kifejelte, s az érkező Pető T. 18 m-ről kapásból, elemi erővel bombázott a jobb sarokba (1-0).
    25. perc: Bükszegi jobbról átívelt Illés elé, ő egy igazítást követően visszatette a labdát a "feladóhoz", aki 8 m-ről, éles szögből egyből a bal felső sarokba vágta a labdát (1-1).
    28. perc: Szili jobboldali szögletét az egymásra váró védők között berobbanó Tóth A. 8...
  71. Debreceni VSC-Lombard FC Tatabánya 2-1 (1-0)
    Debrecen, 3000 néző, V: Bukovics
    gólszerzők: Radojicic (44., 64.), illetve Pekovic (70.)
    sárga lap: Bernáth (80.), Szatmári (90.), illetve Bajkusa (16.), Cseri (63.), Molnár (66.), Újhegyi (73.)

    Debrecen:
    Balogh - Kovács, Aleksic, Szatmári - Bernáth (Müller, 90.), Vadicska, Turján, Böőr - Radojicic (Hanák, 90.), Kerekes, Bajzát (Makula, 87.)

    Lombard:
    Gelei - Ghéczi, Cseri, Nagy II, Jeremejev - Szentjobbi (Újhegyi, 65.), Molnár, Schafranek - Kiss V., Bajkusa (Potemkin, a szünetben), Vincze (Pekovic, 66.)

    28. perc: Radojicic indította Böőrt, aki 16 m-ről, ballal lőtt, Gelei szögletre ütötte a labdát.
    32. perc: Szatmári baloldali szögletét Kerekes fejelte középre, Böőr középre tartó lövését Gelei hárította.
    40. perc: Bajzát fordult le örzőjéről, 8 m-ről, ballal lőtt, labdája nem sokkal ment a bal sarok mellé.
    44. perc: Radojicic szabadrúgásból, 18 m-ről, ballal csavart a sorfal fölött a bal sarokba. Gelei rá sem mozdult ...
  72. Sopron, 2001. május 12. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 16. forduló:

    Matáv Compaq-Sopron - Zalahús-ZTE 0-0
    Sopron, 3000 néző, V: Megyebíró
    kiállítva: Egressy (78.)
    sárga lap: Somogyi (87.), illetve Egressy (25., 78.)

    Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Szabados, Tóth I. (Prazenica, 65.) - Orabinec, Tóth M., Somogyi, Salagean - Sira (Szőke, 38.), Preisinger, Nagy T. (Bausz, 65.)

    ZTE:
    Turi - Kocsárdi, Telek, Udvari, Balog - Babati, Nagy Cs., Dobrjanszkij, Róth (Gaál, 76.) - Sabo (Bonchis, 54.), Egressy

    35. perc: Egressy ugratta ki jó ütemben Róthot, aki már csak a kapussal állt szemben, lövése után a labda a jobb kapufáról vágódott a mezőnybe.
    40. perc: Tóth M. jobboldali beadását Preisinger 3 m-ről fejelte kapura, Turi a jobb alsó sarok elől szögletre mentett.

    Az első félidőben a vendégeké volt, bátor támadójátékuk miatt. A második játékrészben a soproniak mindvégig támadtak, de gólt nem tudtak elérni.
    MTI
  73. Budapest, 2001. május 12. szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 16. forduló:

    Kispest-Honvéd - Dunaferr 3-4 (2-2)
    Bozsik-stadion, 2000 néző, V: Ábrahám
    gólszerzők: Sasu (18.), Piroska (40.), Szabó T. (49.), illetve Tököli (10., 28.), Penksa (60., 61.)
    sárga lap: Téger (76.), illetve Pomper (1.), Bagoly (42.)

    Kispest:
    Nota - Szekeres, Lőrinc, Téger, Müller - Piroska, Pintér (Lipták, 34.), Kovács B. (Faragó, 63.), Németh (Torghelle, a szünetben) - Szabó T., Sasu

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár (Nikolov, 47.), Pomper, Bagoly, Kiss Gy. - Zavadszky, Lengyel, Ja:kl, Penksa (Kóczián, 65.) - Nicsenko (Rósa, 59.), Tököli

    10. perc: Kiss Gy. futott el a bal oldalon, beadását Tököli 10 m-ről vágta a léc alá (0-1).
    18. perc: Piroska adott a 16-oson belül, csaknem az alapvonalról középre, Sasu két lépésről az üres kapuba lőtt (1-1).
    28. perc: Molnár jobboldali beadása után Tököli fejese a bal kapufáról pattant a hálóba (1-2).
    40. perc: Piroska cselezgetett a 16-os előtt, majd 17 ...
  74. Ferencvárosi TC-Újpest FC 2-2 (1-1)
    Üllői út, 14 000 néző, V: Szabó Zs.
    gólszerzők: Vén (25.), Pinte (65.), illetve Urbán (27.), Kunzo (66.)

    sárga lap: Gera (24.), Lipcsei (31.), Kriston (56.), illetve Korolovszky (42.), Dvéri (59.), Pető Z. (90.)

    Ferencváros:
    Szűcs L. - Cheregi, Dragóner, Nagy N. - Kriston, Lipcsei, Pinte, Gyepes (Földvári, 74.), Vén (Keller, 83.) - Horváth P. (Tóth M., a szünetben), Gera

    Újpest:
    Bíró Sz. - Medgyesi, Korolovszky (Szélesi, 69.), Tamási, Pető Z. - Tokody (Terjék, 61.), Kunzo, Urbán, Dvéri - Orescsuk (Galaschek, 89.), Herczeg

    14. perc: Vén baloldali beívelését Cheregi estében fejelte kapura, a labda Bíró Szabolcsról kipattant, de Tamási a berobbanó Horváth P. elől az utolsó pillanatban felszabadított.

    19. perc: Dragóner 25 m-es ballábas bombáját Bíró bravúrral ütötte szögletre.
    25. perc: Pinte az újpesti térfél közepéről a 11-es ponton egyedül maradt Horváth P. elé ívelt, aki lövés helyett cselekbe bonyolódott, szerelték, de a ...
  75. Videoton FC-Győri ETO 4-1 (3-0)
    Székesfehérvár, 2000 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Korsós (7.), Földes (28.), Csató (34.) Usvat (90.), illetve Baumgartner (58.)
    sárga lap: Korsós (2.), illetve Vasas (25.), Győri (76.)

    Videoton:
    Milinte - Kiskapusi, Csató, Vilotic, Hompoth - Fodor (Szalai T., 67.), Tóth B., Julinho, Usvat - Földes (Rob, 71.), Korsós (Sipeki, 82.)

    Győr:
    Posza - Bognár, Győri, Bajusz, Vasas - Mracskó, Szanyó, Farkas, Rósa D. (Balla, 35.) - Baumgartner, Vayer

    7. perc: Julinho átadását Földes Korsóshoz továbbította, aki a bal oldalról, 10 m-ről a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
    28. perc: Julinho remekül háromszögezett Usvattal, akinek középreadását Földes ballal, 3 m-ről vágta a kapu jobb oldalába (2-0).
    34. perc: Julinhótól indult a támadás, majd Korsós adott középre, és Csató 12 m-ről, Poszát megelőzve lőtt a kapu közepébe (3-0).
    58. perc: Mracskó átadásával Baumgartner kitűnően lépett ki a fehérvári védők között és 10 m-ről a kapu jobb oldalába lőtt...
  76. 2017.07.05, 23:51 - Šimůnek Jan
    Cseh válogatott játékost igazoltunk a védelmünk megerősítésére. A harminc éves Jan Simunek 3 évre írt alá klubunkhoz. A belső védőként játszó Simunek a cseh Dukla Praha csapatától érkezik hozzánk.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499291511_jansimunekvasas.jpg
    Jan Simunek bár Prágában született, de a foci alapjaival Svájcban ismerkedett meg, majd a Bohemians és a Sparta Praha ifjúsági csapataiban játszott, első felnőtt mérkőzését is utóbbi klubnál teljesítette. 2006-ban kölcsönadták az akkor frissen feljutott SK Kladno csapatának, ahol a kezdőcsapat tagja lett. 2007-ben Németországba igazolt, a VfL Wolfsburg játékosa lett. Első szezonjában az UEFA-Kupa-indulást jelentő ötödik helyen végzett a Bundesligában, majd egy évre rá a bajnokságot megnyerő csapat tagja volt, a tavaszi szezonban stabil kezdőként. Ebben az időszakban mutatkozott be a cseh felnőtt válogatottban is, miután végigjárta a korosztályos csapatokat is.

    2010-ben a Kaiserslautern csapatáho...
  77. 2017.07.05, 23:38 - Budapest, BME Kármán FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499290723_bmefclogocimer.jpg
    https://www.facebook.com/bmefc/photos/a.536851966497126.1073741825.536849273164062/637599236422398/?type=1&theater
  78. 2017.07.05, 23:36 - Budapest, BME Wanderers FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499290581_bmewandererslogocimer.jpg
    https://www.facebook.com/bmefcwanderers/photos/a.764623600301208.1073741825.764226563674245/1112309472199284/?type=1&theater
  79. 200 izraeli jöhet a Bozsik Stadionba.

    Július 12-én, Izraelben megkezdi BL-szereplését a Bp. Honvéd, a visszavágóra július 19-én kerül sor a Bozsik-stadionban. A kispesti találkozó egy korábbi büntetés miatt zárt kapus lesz, de az UEFA 2017. június 27-én megjelent új fegyelmi szabályzatának 73. pontja szerint a rendező klub köteles a vendégcsapat 75 küldöttének (játékosok, edzők, vezetők), és kétszáz szurkolójának belépést biztosítani a stadionba. Ennek értelmében legfeljebb 200 Hapoel-szurkoló ott lehet majd a július 19-i visszavágón.

    A zárt kapus meccsre tehát egy hazai szurkoló sem léphet a stadion területére, de a kerítésen kívül való tartózkodást nem tiltja a szabályzat.
    http://honvedfc.hu/hirek/zart-kapus-meccs-vendegszurkolokkal/2017-07-05
  80. 2017.07.05, 11:39 - Balzan FC - Videoton FC 2017
    A továbbjutás nm volt veszélyben, sajnos ezt a csapat is tudta, és úgy is koncentrált. Persze biztos nem csak emiatt van, hogy egy máltai csapat képes volt három gólt lőni nekünk, de abba jobb nem belegondolni, akkor mit kapnánk egy komolyabb ellenféltől. Mondjuk, nemsokára kiderül.
    Igen itt tartunk. Egy máltai csapat tud 3 gólt lőni nekünk. Sőt ki tudunk kapni válogatott szinten Andorrától.

    Ez a realitás sajnos, el kell fogadni még ha nehéz is, hogy még az európai klubfoci középmezőnyébe sem tartozunk.

    Csoportkörről meg eddig is teljesen felesleges volt álmodozni. Minden kis siker nagy siker.
    Ez a stadion is megér egy misét, főleg azzal a nagyon távoli szemközti szektorral.
    Sokkal több komolyságot vártam az odavágó történései után.
    Juhász kb -1-el zárt, mert az első két gólban vastagon benne volt.

    Állva nem lehet meccset byerni. Csak néha fociztunk, amikor éppen felkaptuk a vizet, de kb ennyi. Remélem kapnak egy fejmosá...
  81. Remek győzelem, elképesztő sima meccs, úgy hoztuk le ahogy azt kiscsapatok ellen kell.
    Dollt lehet fikázni, de a statisztikák nem hazudnak, remek munkát végez.
    Ramirez fantasztikus, ma is két gólpassz, nem tudom hogyan tudjuk megtartani, de ha máshogy nem, akkor Besic féle továbbadási záradékkal de itt kell tartani.

    Radó remélem tudja az irányt, remélem kiesnek a halik, és Radót elhozzuk a korábban ígért összeg harmadáért:D

    Utolsó 10 bajnokin 8 győzelem, 2 döntetlen 18-2-es gólarány, nem kell kommentár asszem : )))))
    Mivel mindenféle "érdekességet" olvasok a szurkolással kapcsolatban, hát leírom:

    350-en voltunk a vendégszektorban /ez jegyértékesítési adat/, melynek maximális befogadóképessége, az itt keringő számokkal és hiedelmekkel ellentétben, 600 fő.

    A szurkolás első negyedórában, kaotikus és vérszegény volt.

    15 perc késéssel megérkezett egy zászlós, dobos, hangosbeszélős, önmagát "Halhatatlanok"-nak aposztrofáló társaság. Ők próbáltak szerve...
  82. Értékelés:
    Az m4 sportcsatorna,már a fogantatásnál megbukott.
    Az egy dolog,hogy egy sima magyar bajnokit,(pont azt ,amelyik a legtöbb nézőt vonzza)nem sikerül végig láthatóvá tenni,ezután még a sűrű bocsánatkérések mellett,az eredményt sem sikerült bemondani kb 10 percig.A sztárriporternek pedig fogalma sincs arról,hogy kit,miért és hogyan lehet nevezni,az el selejtezőre.Igénytelenségében,még az is elkerülte a figyelmét,hogy a nevezett játékos már csütörtökön is a padon ült.Bezzeg,ha bármilyen kutyát nem érdeklő nyugati bajnoki meccset közvetít ,csak úgy harsogja a kutyát nem érdeklő adatokat.Annyit lehet csak a javára írni,hogy a játékosokat legalább hellyel közzel megismeri,nem úgy,mint tanult kollégája,akihez a másik meccsen volt szerencsétlenségünk.Az pedig,hogy a 2. gólunk szerzőjét a komplett magyar média,csak találgatta vagy 20 percig,mindent elmond erről az egész trutymóról...megérdemlik egymást,a közeg meg a foci,csak minket hagynának már ki ebből...
    S...
  83. Dunaújváros, 2001. május 20., vasárnap (tud) - Labdarúgó NB I, 17. forduló:

    Dunaferr-Ferencváros 0-0
    Dunaújváros, 15 000 néző, V: Kassai
    sárga lap: Molnár (49.), Ja:kl (64.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár, Éger, Bagoly, Kiss Gy. - Zavadszky (Mészáros 81.), Ja:kl, Lengyel (Sindzic 65.), Penksa - Nicsenko (Rósa a szünetben), Tököli

    Ferencváros:
    Szűcs L. - Cheregi, Dragóner, Gyepes - Kriston (Földvári 42.), Vén, Keller, Nagy N. - Fülöp (Hrutka 85.), Tóth M. (Alex M. Arruda 71.), Pinte

    15. perc: Lengyel indította a jobb oldalon Zavadszkyt, akinek 14 m-es lövését Szűcs a léc alól tornászta ki.
    20. perc: Tököli 20 m-ről legurított szabadrúgását Éger küldte kapura, Szűcs kiejtette a labdát, amelyet Zavadszky becsúszva a hálóba továbbított. A játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.
    23. perc: Vén lövését Rabóczki bravúrral ütötte szögletre, a beívelt labdát Gyepes alig fejelte fölé.
    69. perc: Penksa 15 m-es lövését Szűcs a jobb sarok elől mentette szögletre.
    ...
  84. Zalahús-ZTE - Győri ETO 2-3 (2-0)
    Zalaegerszeg, 6000 néző, V: Makai
    gólszerzők: Babati (20.), Waltner (38.), illetve Kenesei (51., 65.), Vayer (58.)
    kiállítva: Dobrjanszkij (61.)
    sárga lap: Bonchis (50.), Dobrjanszkij (60.), Udvari (63.), illetve Farkas (21.)

    Zalahús-ZTE:
    Turi - Kocsárdi, Telek, Udvari, Balog - Bonchis (Gaál 80.), Dobrjanszkij, Nagy Cs. (Nagy L. 70.), Róth - Babati, Waltner

    Győri ETO:
    Posza - Győri, Stark, Böjte, Vasas - Mracskó, Szanyó (Nagy L. 46., Rósa 60.), Farkas - Baumgartner, Kenesei, Vayer (Regedei 87.)

    20. perc: A védőkről a labda Babati elé került, aki kapásból 21 m-ről a bal felső sarokba bombázta (1-0).
    38. perc: Róth futott el a bal oldalon, beadása után Waltner öt lépésről a bal felső sarokba emelte a labdát (2-0).
    51. perc: Kenesei 17 m-es szabadrúgása a jobb kapufáról vágódott a hálóba (2-1).
    58. perc: Baumgartner futott el a jobboldalon, Vayer fejesét Turi kiütötte, de a győriek csatára két lépésről a léc alá lőtte a labdát (2-...
  85. Sopron, 2001. május 19., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 17. forduló:

    Matáv Compaq-Sopron - Kispest-Honvéd 2-1 (1-0)
    Sopron, 3500 néző, V: Bukovics
    gólszerzők: Lőrincz (5., öngól), Sira (80.), illetve Sasu (87.)
    sárga lap: Somogyi (25.), Nagy T. (79.), illetve Sasu (27.), Füzi (49.), Téger (61.), Müller (70.)

    Matáv Compaq-Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Szabados, Horváth R. - Perger (Bausz 89.), Orabinec, Somogyi, Tóth M., Salagean - Tüske (Sira 57.), Preisinger (Nagy T. 71.)

    Kispest-Honvéd:
    Nota - Babos Á. (Kovács B. a szünetben), Lőrincz, Téger, Müller - Pintér, Piroska, Szabó (Németh 71.), Füzi (Torghelle 56.) - Faragó, Sasu

    5. perc: Jobb oldali soproni támadás során Orabinec adott középre, a labda Lőrincz lábáról a kiinduló Nota mellett a hálóba pattant (1-0, öngól).
    12. perc: Tüske 11 m-ről ollózva kapura emelt, a labda a felső lécről pattant játéktéren kívülre.
    43. perc: Sasu 20 m-ről a bal kapufát találta telibe.
    70. perc: Orabinecet Müller buktatta, ...
  86. Tatabánya, 2001. május 19., szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 17. forduló:

    Lombard FC Tatabánya-Videoton 1-3 (1-1)
    Tatabánya, 1500 néző, V: Dubraviczky
    gólszerzők: Bajkusa (22.), illetve Földes (27.), Julinho (52., 71.)
    sárga lap: Schafranek (4.)

    Lombard FC Tatabánya:
    Dombai - Ghéczy, Árki, Vámosi, Obradovic - Ujhegyi (Szentjobbi a szünetben), Molnár B., Schafranek (Vincze I. 73.) - Potemkin (Pekovic 78.), Bajkusa, Kiss B.

    Videoton:
    Milinte - Kiskapusi, Balassa, Vilotic (Szalai Cs. 78.) - Fodor (Szalai T. 61.), Csató S., Tóth B., Julinho, Usvat (Gáspár 70.) - Földes, Korsós

    10. perc: Schafranek váratlanul, futtából 20 m-ről kapura bombázott, a labda centiméterekkel a felső léc fölött hagyta el a játékteret.
    22. perc: Molnár B. a körülményeskedő Balassától elvette a labdát, a középen kilépő Bajkusához továbbította, aki 14 m-ről a jobb sarokba helyezte (1-0).
    27. perc: Julinho adott kapu elé, Korsós 5 m-ről élesen lefejelte a labdát a földre, Dombai a kapufára...
  87. Budapest, 2001. május 19., szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 17. forduló:

    Újpest-Vasas DH 1-1 (0-0)
    Megyeri út, 2500 néző, V: Hanacsek
    gólszerzők: Urbán (74.), illetve Sowunmi (83.)
    sárga lap: Pető Z. (21.), Pest K. (86.), illetve Pető T. (25.), Tóth N. (28.), Tóth A. (73.), Simek (92.)

    Újpest:
    Bíró Sz. - Medgyesi, Korolovszky, Szélesi - Tokody (Tamási 80.), Urbán, Kunzo, Kozma (Pest K. 64.), Pető Z. - Herczeg M., Terjék (Orescsuk 67.)

    Vasas DH:
    Kövesfalvi - Herczeg Cs. (Komódi 76.), Juhár, Tóth A., Aranyos - Pető T., Zováth, Szili, Tóth N. (Simek a szünetben) - Kabát, Tiber (Sowunmi 60.)

    3. perc: Tokody a jobb oldalon az alapvonal közeléből visszagurított, Kunzo 10 m-ről nagy helyzetben a kapu fölé lőtte a labdát.
    29. perc: Tokody a felezővonalról indította Terjéket, aki egyedül vezethette a labdát a Vasas kapujára, ám kissé kisodródott, és a bal sarok mellé gurította.
    41. perc: Herczeg M. baloldali beadását Urbán a 16-osról bombázta kapura, Kövesfalvi a ba...
  88. MTK Hungária-Debreceni VSC 0-1 (0-0)
    Hungária krt., 1500 néző, V: Bede
    gólszerző: Kerekes (62.)
    sárga lap: Ferenczi (82.), illetve Bernáth (42.), Turján (56.), Kerekes (62.), Szatmári (94.)

    MTK Hungária:
    Vlaszák - Schindler, Komlósi, Kuttor, Elek (Czvitkovics 74.) - Golovic (Buzsáky a szünetben), Jezdimirovic, Madar, Illés - Bükszegi (Juhász 61.), Ferenczi

    Debreceni VSC:
    Balogh - Vadicska, Alekszic, Szatmári, Bernáth - Böőr, Szabó II (Müller 67.), Ulveczki, Turján - Kerekes (Hanák 90.), Bajzát (Makula 75.)

    9. perc: Illés baloldali beívelését Bükszegi mellre vette, majd ballal, félfordulattal kapura lőtt, 13 m-es bombája azonban centiméterekkel elkerülte a jobb felső sarkot.
    16. perc: Jezdimirovic 16 m-es, léc alá tartó lövését Balogh a kapu fölé tenyerelte.
    56. perc: jobboldali MTK szögletet követően Turján a kaputól 6 m-re lerántotta Ferenczit, Bede habozás nélkül 11-est ítélt. A büntetőt Illés méterekkel a kapu fölé vágta.
    62. perc: Kuttor vétett el egy előrev...
  89. 2017.07.04, 22:17 - Tóth Benjámin
    Tóth Benjámin kedden egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499199295_tothbenjaminhaladas.jpg
    A 22 esztendős, tápiógyörgyei születésű játákos [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/31]Szolnokon ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd hat évig a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/5]Budapest Honvédban szerepelt. A kispestiek NB III-as együttesében futballozott, az első csapatban csak Magyar, - és Ligakupa-mérkőzésen szerepelt. Aztán fél évig az NB II-es [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/68]Szigetszentmiklósban játszott, majd 2016 januárjában az osztrák harmadik ligás Austria Salzburgban folytatta pályafutását. Innen igazolt most [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/20]Szombathelyre.

    – A Haladás játékosmegfigyelőjét, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/11578/szeker_istvan]Szekér Istvánt régóta ismerem, ő szólt, hogy Szombathelyen len...
  90. TV: M4 Sport
  91. 2017.07.04, 13:51 - Krnáč Martin
    Martin Krnáč személyében a szlovák első osztályból igazolt kapust a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/27]Mezőkövesd.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499169036_martinkrnacmezokovesd.jpg[/bigimg]
    Két évre leigazolta Martin Krnáčot csapatunk. A 32 esztendős hálóőr Szlovákiából érkezik, legutóbb a Slovan Bratislava játékosa volt. A pozsonyi születésű játékos az Interben nevelkedett, megfordult Szenicén, Zsolnán, a Szlovánnál és Szakolcán, több alkalommal pedig a lengyel Mielecnél is.

    A szlovák első osztályban 111 alkalommal védett, 39 mérkőzésen nem kapott gólt.
    Új kapusunk anyai ágon magyar származású.
    2017.07.03
    http://mezokovesdzsory.hu/pozsonybol-erkezik-uj-kapusunk/
  92. Sesták volt a meccs embere! Iszonyú sokat hajtott!
    Számomra külön öröm Rami gólja! Gera mint mindig, egy mágus!
    Nagyon boldog vagyok! Így tovább, meglesz a 29! ;)

    Szerencsére láttam a sast is, gyönyörű!!
    Közvetlenül meccs után röptették a sast.
    Ezt irtam meccs elott:

    Pintertol tobbet vartam, azt hittem, o top jatekos a mennyei szintjen. Azert ket honap alatt mar siman utol kellett volna hogy erje magat. Sestak nekem rejtely, nem erzem, hogy sokat hozzatesz. Cafoljon ram, de sztem nem volt meg nalunk igazan jo meccse, csak nehany villanasa.

    Hat ma Sestak ram cafolt, oriasi pozitiv meglepetes volt. Nem csak a jo megoldasok, de a hajtas miatt is. Remelem, hogy ezt tudja tartani. Pinter az elejen nem mozgott jol, de aztan neki is volt nehany jo megoldasa, jo lesz o is.

    Jo este volt, kellemes hangulat, es nagyon jo jatek az elso felidoben.
    Nálam ez a meccs mérföldkő volt. Ahogy az első félidőben játszottunk, megkockáztato...
  93. Ferencváros - Matáv Compaq-Sopron 1-0 (1-0)
    Üllői út, 8000 néző, V: Szabó J.
    gólszerző: Tóth Mihály (39.)
    sárga lap: Cheregi (91.)

    Ferencváros:
    Szűcs L. - Cheregi, Dragóner, Nagy N. (Hrutka, 18.) - Gyepes (Földvári, a szünetben), Lipcsei, Vén (Fülöp, 54.), Keller - Gera, Pinte, Tóth Mihály

    Sopron:
    Horváth T. - Vincze, Szabados, Horváth R., Salagean (Tóth I., a szünetben) - Orabinec, Perger, Tóth Miklós, Nagy T. - Sira (Tüske, 69.), Preisinger (Takács, 84.)

    4. perc: Keller beívelésénél Gera megelőzte a kifutó kapust, ám fejesét Szabados a gólvonalról kivágta.
    13. perc: Vén átadásával Pinte lépett ki a védők közül, éles szögből lőtt, labdája a bal kapufáról a mezőnybe vágódott.
    39. perc: Pinte a soproni térfél közepéről indította Tóth Mihályt, aki áthámozta magát Szabadoson, majd 10 m-ről a bal sarokba gurított (1-0).
    50. perc: Tóth I. átadásával Preisinger a felezővonalról indult, egyedül vezette a labdát a Ferencváros kapujára, de a lövés pillanatában Keller bec...
  94. Győri ETO-Lombard FC Tatabánya 3-2 (0-1)
    Győr, 3000 néző, V: Sóthy
    gólszerzők: Stark (47.), Mracskó (57.), Szanyó (60.), illetve Jeremejev (32.), Potemkin (68.)
    sárga lap: Szanyó (69.), Stark (83.), illetve Molnár (25.)

    Győr:
    Posza - Böjte, Stark, Győri - Mracskó, Farkas, Szanyó (Kiser 85.), Vasas (Bajusz 77.) - Baumgartner (Rósa a szünetben), Kenesei, Vayer

    Lombard:
    Dombai - Ghéczy, Cseri, Árki, Vámosi - Szentjobbi (Újhegyi 68.), Molnár B., Jeremejev, Schafranek (Vignjevic 79.) - Potemkin, Bajkusa (Pekovic 77.)

    4. perc: Kenesei balról adott középre, az érkező Baumgartner 11 m-ről a bal felső sarok mellé lőtt.
    32. perc: Jeremejev jobboldali szabadrúgásból, a 16-os oldalvonalától a hosszú sarokba csavarta a labdát (0-1).
    47. perc: Stark 30 m-es szabadrúgásból a bal alsó sarokba bombázott (1-1).
    57. perc: Kenesei lövését Dombai kiütötte, az érkező Mracskó 8 m-ről laposan a rövid sarokba lőtt (2-1).
    60. perc: Szanyó tört előre középen, s 19 m-es lövése a jobb alsó...
  95. 2017.07.04, 11:03 - Debreceni VSC - Újpest FC 2001
    Debrecen, 2001. május 26. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 18. forduló:

    Debreceni VSC-Újpest 3-4 (2-0)
    Debrecen, 5000 néző, V: Kiss B.
    gólszerzők: Bajzát (29.), Kerekes (33.), Radojicic (90.),
    illetve Galaschek (54., 60.), Dvéri (75.), Herczeg (93.)
    sárga lap: Böőr (30.), Bajzát (45.), Bernáth (49.), Ulveczki (62.), illetve Dvéri (14.), Medgyesi (42.), Tokody (62.), Szélesi (66.), Tamási (68.)

    Debrecen:
    Balogh J. - Bernáth, Kovács N. (Frida 74.), Alekszic, Turján - Ulveczki, Vadicska, Szabó II Zs. (Radojicic 65.), Böőr - Kerekes, Bajzát

    Újpest:
    Bíró - Medgyesi, Korolovszky, Szélesi - Tokody, Urbán (Galaschek a szünetben), Dvéri, Kozma, Kunzo (Tamási a szünetben) - Terjék (Pest 60.), Herczeg

    29. perc: jobboldali hazai szöglet után Böőr ívelte középre a labdát, s Bajzát 10 m-ről, kapásból lőtt a léc alá (1-0).
    33. perc: Szabó ugratta ki Bajzátot a jobboldalon, a csatár két csel után a 16-oson belül Kerekeshez passzolt, aki higgadtan gurított a bal sarokba (2-...
  96. 2017.07.04, 10:30 - Szigethalom, Szigethalom SC
    Eldőlt, íme a szurkolóink, szimpatizánsaink által választott címer! Hamarosan felkerül a csapat mezeire is. Terveink szerint az egyesület ruházata, illetve ajándéktárgyaink a későbbiekben megvásárólhatóak lesznek szurkolóink számára!
    Hajrá Szigethalom!
    2017.07.02
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499156988_szigethalomsclogocimer.jpg
    Korábbi, ideiglenes címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/07/1499157490_szigethalomjuventuscimerlogo.jpg
    https://www.facebook.com/2000957763468411/photos/a.2000964466801074.1073741827.2000957763468411/2019537841610403/?type=1&theater
  97. 2017.07.04, 10:23 - Szigethalom, Szigethalom SC
    1935-ben alapították a futballklubot, 2008-ban szűnt meg, de a korábbi Honvéd- és Fradi-játékos [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/479/kovacs_bela]Kovács Béla, illetve Gazdag Tamás kezdeményezésére újraélesztik Szigethalmon a focit, indulás megye III-ból felfelé – a szakmai vezető és a klubmenedzser a tervekről.
    [youtube]m6bTYC7pNPc[/youtube]
  98. Budapest, 2001. május 26. szombat (MTI) - Labdarúgó NB I, 18. forduló:

    Kispest-Honvéd - Zalahús-ZTE 1-1 (0-0)
    Bozsik-stadion, 3000 néző, V: Arany
    gólszerzők: Faragó (55.), illetve Kocsárdi (60., 11-esből)
    sárga lap: Nota (60.), Kiss (76.), illetve Nagy L. (18.), Egressy (23.), Sabo (27.), Waltner (63.)

    Kispest:
    Nota - Téger, Lőrinc, Müller - Dubecz, Lipták, Kovács B., Szabó T. (Pintér 68.), Piroska (Füzi K. 57.) - Torghelle (Kiss 63.), Faragó

    ZTE:
    Turi - Kocsárdi, Telek, Udvari, Balog - Babati, Nagy L., Róth (Gaál 68.) - Sabo (Nagy Cs. a szünetben), Waltner, Egressy

    6. perc: Sabo a 16-os baloldali sarkáról végzett el szabadrúgást, váratlanul rálőtte a labdát, amit Nota a bal felső sarokból öklözött a mezőnybe.
    34. perc: Piroska a lesre játszó zalai védelem mellett a baloldalon egyedül tört kapura, de az 5-ösről Turi kezébe lőtt.
    55. perc: Faragó az vendégek térfelének közepén szerzett labdát, egyedül próbálkozott kapuratöréssel, s két cselt követően 14 m-r...
  99. Székesfehérvár, 2001. május 26. szombat (tud) - Labdarúgó NB I, 18. forduló:

    Videoton FCF-MTK Hungária 1-0 (1-0)
    Székesfehérvár, 2000 néző, V: Hajdó
    gólszerzők: Korsós (36.)
    sárga lap: Fodor (44.), illetve Schindler (32.), Komlósi (37.)

    Videoton:
    Milinte - Kiskapusi, Balassa, Vilotic - Fodor (Szalai T. 58.), Julinho, Csató, Tóth B., Usvat (Gáspár 81.) - Földes (Rob 77.), Korsós

    MTK:
    Vlaszák - Schindler (Szamosi a szünetben), Kuttor, Komlósi, Füzi Á. - Erős, Jezdimirovic, Madar Cs. (Juhász 64.) - Bükszegi, Illés, Ferenczi

    13. perc: Korsós 21 m-es szabadrúgását védte Vlaszák.
    23. perc: Csató átadását elcsípte Erős és gyors ellentámadás végén Illés 12 m-ről, kicsit elhamarkodottan, kapásból kapu mellé lőtt.
    36. perc: Csató remek átadásával Korsós lépett ki a fővárosi védők közül és 10 m-ről, a kimozduló Vlaszák mellett a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
    38. perc: Földes beadása túljutott Julinhón és Korsós 10 m-ről leadott lövését Vlaszák bravúrral hárította. ...
  100. Vasas DH-Dunaferr 3-2 (1-0)
    Fáy utca, 4000 néző, V: Sápi
    gólszerzők: Kabát (27., 75.), Sowunmi (64.), illetve Nicsenko (80.), Penksa (85.),
    sárga lap: Kabát (20.), Herczeg Cs. (64.), Aranyos (69.), illetve Tököli (88.)

    Vasas:
    Kövesfalvi - Herczeg Cs., Juhár, Tóth A., Aranyos - Simek (Zabos, 78.), Zováth, Szili, Tóth N. - Sowunmi, Kabát (Maróti, 93.)

    Dunaferr:
    Rabóczki - Molnár, Salamon, Éger, Kiss Gy. - Zavadszky (Rósa H., a szünetben), Bagoly (Nicsenko, 70.), Lengyel (Sindzic, 21.), Penksa - Tököli, Mészáros

    7. perc: Kabát 22 m-es, léc alá tartó bombáját Rabóczki látványos mozdulattal öklözte szögletre.
    27. perc: egy jobboldali beadás után Salamon rosszul szabadított fel, Tóth N. balról egyből középre adott, s Kabát 5 m-ről, estében a jobb sarokba kotorta a labdát (1-0).
    64. perc: Salamon pontatlan fejese után Tóth N. indította Sowunmit, aki maga elé tette a labdát, majd 14 m-ről, ballal a bal sarokba lőtt (2-0).
    75. perc: Salamon hazagurítását Rabóczki röviden...