magyarfutball.hu

  1. 2008.07.17, 21:30 - stadion #498
    Voltam a helyszínen 2003 környékén, a telekhatárok ugyanott húzódnak, és a fasor is elég gyanús...
    Egyébként a pálya mellett, a Dunán volt az UTE-uszoda kb. 1910-től 1938-ig.
    1949-ben még tutira létezett, van plakát az Szabó Ervin Könyvtár Bp. gyűjteményében, hogy ott lesz barátságos meccs X és Y csapatok között. 1950-ben már valószínűleg nem volt meg.

    forrás:
    gabute
  2. 2008.07.17, 21:29 - stadion #498
    Sőt, egy kis pályaleírás:
    A korabeli leírás szerint sokan jártak a hazai mérkőzésekre, és a talákozókon áltában "A pálya bejárónál azután ketté oszlott a tömeg az egy kapun keresztül; Az egyik rész balra tartott: ez volt a lelkesebb - állópublikum, a másik rész jobbra: ez ha volt hely, leült a kerítés mentén húzódó padokra, ha nem volt, szintén állt mögötte - ez volt az előkelőbb helyek közönsége. >>Melegebb<< meccseken a két hely közönsége fúzionált - az ellenfél kapuja mögött." A pályát hatalmas fák vették körül, a játékteret pedig kerítés és padok övezték.
    1921-ben a terület tulajdonosa, a Földművelésügyi Minisztérium felmondta a bérleti díjat. Ekkor döntötték el az UTE vezetői, hogy új pályát építenek!

    forrás:
    www.ujpestfc.hu/index.php?pg=menu_53
  3. 2008.07.17, 21:27 - stadion #498
    Akkor már az avatómeccs se maradjon ki...

    A torna és atlétikai versenyek után 3000 fős közönség előtt találkozott az Újpesti TE és a MAFC csapata, az első osztályú Műegyetemisták 3-1 arányban nyertek az Újpest ellen.

    forrás:
    www.ujpestfc.hu/index.php?pg=menu_53
  4. 2008.07.15, 14:24 - merkozes #862
    LABDARÚGÁS c. magazin (MLSZ hivatalos lapja) 1978as száma a 2. argentin gólt Passarella-nak adja a 77.percben.
    Nyilasi és Töröcsik 2. sárgával mentek le, vagy egyből piros?
  5. 2008.07.13, 13:17 - merkozes #648
    http://www.eng.rubin-kazan.ru/season/protocols/9c0ac170950643948330d911d332a204.html
  6. 2008.07.13, 12:19 - stadion #151
    A 2006. október 26-i Nemzeti Sport szerint ez Ganz Villany pálya néven is futott.
  7. 2008.07.13, 00:17 - stadion #5
    kerítésbontás:
    http://videa.hu/videok/sport/hemingway-a-keritesrol-budapest-honved-george-f.-EdZIESD3Q3EhFV8J
  8. 2008.07.11, 00:44 - stadion #86
    [youtube]giGalMJcRFY[/youtube]
  9. 2008.07.10, 23:54 - stadion #151
    http://www.youtube.com/watch?v=AlWDkkIEYxE
  10. 2008.07.10, 23:34 - stadion #90
    Aktuális videó a pályáról
    http://www.youtube.com/watch?v=KVN6du7sHsA
  11. 2008.07.10, 23:03 - stadion #18
    [youtube]dfEGTvBeWcI[/youtube]
  12. 2008.07.10, 22:23 - stadion #319
    [youtube]NHZ7cifJTcY[/youtube]
  13. 2008.07.10, 18:41 - stadion #4
    Némi pontosítás és a hiteles információk Ganczer Gábortól az FTC kommunikáiós igazgatójától:
    -mind a 4 világítótest fehér lesz, zöld csupán a vízszintes elemek lesznek (vagy az se)
    -nincs és nem is lesz új kispad, pusztán a törött üléseket cserélik ki
  14. 2008.07.10, 18:34 - stadion #15
    Friss alaprajz:
    http://www.eto.hu/images/Stadion%20infotabla-fektetett-net.jpg
  15. 2008.07.09, 15:39 - stadion #4
    Mind a négy világítóoszlopot újrafestik - kettőt zöldre, kettőt fehérre - és minden égőt újra cserélnek. Így lekerülnek az oszlopokról az 1993-ban odakerült hirdetések és a rengeteg rozsda, valamint a szokásos félhomállyal szemben (olykor alig a fele működött a stadion világításának), mostantól valódi fényárban játszhatjuk esti meccseinket. A felújítás e része a jövő hétfői, Sheffield elleni mérkőzésre elkészül.

    forrás:
    www.ftcpe.hu
  16. 2008.07.09, 14:58 - stadion #376
    1932. május 1.-e volt, az új sportpálya avató mérkőzése, amelynek vendége, a szekszárdi TSE volt. A megnyitón, Schlésinger Gyula, (sötét ruhában) a TSE intézője, mondott köszönetet a meghívásnak. Előtérben a szekszárdi fiuk láthatók. Az NSE játékosai, Limbacher, Berg, Oláh, Klausz Béla, Klausz Ferec, Hirnickel, Klausz János, Kovács, Csordás István, Leicht Ádám, Grádwohl Fülöp.
    Szekszárdi TSE: Folk András, Hermann Ferenc, Albert Nándor, Kovács László, Fekete József, Horváth József, Dóra László, Kovács András, Teszelszky, Szekeres, Jelcer
  17. 2008.07.09, 14:17 - stadion #15
    "...A keleti lelátón apróbb korrigálásokat kell csak elvégezni, a nyugatin pedig már javában tart a korlátok és a székek szerelése, számozása. Az UEFA előírása szerint az északi oldali vendégszektorba is kötelező székeket elhelyezni, így azokkal áll majd a szurkolók rendelkezésére."

    "Az 1-es főút felőli oldalon készül az energia- és irányítócentrum épülete. Nemsokára befejeződik az építkezés és azzal egy időben kezdik bontani a stadion túloldalán a régi trafóházat, a maratoni kaput és egyben építeni a déli lelátó alapját."

    "...az UEFA-kupa-mérkőzésre viszont kötelező az eredményjelző, ami még hiányzik. Ezt a Zestafoni elleni meccsre bérli a klub, a végleges eredményjelzőt pedig az energiacentrum tizenhárom méter magas tetejére helyezik fel. Ez egy forgatható eredményjelző lesz, amely a mérkőzésen kívüli időszakban az 1-es főút felé fordítva reklámfelületként szolgál."

    forrás:
    www.etofc.hu - 2008.07.06
  18. 2008.07.09, 13:04 - stadion #85
    itt 2005ös dátummal szerepel a műfüves építés:
    http://www.nemethestarsa.hu/portf.html

    itt pedig 2006ossal:
    http://www.mno.hu/portal/427744
  19. 2008.07.09, 12:51 - stadion #4
    1991-ben a Vasas elleni 1-0-s sikerünkkor debütált az akkor korszerűnek számító kispad az Üllői úti stadionban. 17 év elteltével a héten új székek érkeztek, amelyek már fel is lettek szerelve, tehát a Sheffield elleni mérkőzésen már kényelmesebb ülésekben élvezhetik az edzők és a cserejátékosok a mérkőzést.

    forrás:
    www.ftcpe.hu
  20. 2008.07.09, 11:36 - stadion #85
    A pályán történt felújítások (régi és friss képanyag alapján):
    -korlátokat lefestették
    -bejárathoz kikerült egy térkép a parkról
    -piros padokat(-->Vörösingesek?)lefestették barnára(Afrique?)
    -padok mögötti lámpaoszlopokat lecserélték újra
    -padok mellé került pár szemetes is
    -egyetem felőli oldalon elbontották a padokat (2-3db)
    -Orczy Kertről átnevezve Orczy Parkra
  21. 2008.07.08, 12:55 - merkozes #824
    Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 33 ezer svájci frankra büntette a Ferencvárost a Bajnokok Ligája előző selejtezőkörében történt rendbontások miatt. Az SK Tirana elleni hazai visszavágón verekedés tört ki az egyik szektorban, emiatt 30 ezer svájci frankos bírságot kapott a magyar bajnok, míg az idegenbeli találkozón a vendégszektorból füstbomba repült a játéktérre, ezért háromezret kell fizetnie.

    forrás:
    Nemzeti Sport - 2004 augusztus 26
  22. 2008.07.08, 10:46 - merkozes #701
    Hétfőn a már jól ismert helyeken országszerte, azaz az IBUSZ valamennyi kirendeltségében megkezdődött a jegyárusítás A-válogatottunk legközelebbi találkozójára: az augusztus 20-án sorra kerülő Montenegró elleni barátságos találkozóra lehet elővételben megvenni a belépőket.
    A mérkőzésre a Puskás Ferenc Stadionban kerül sor. Az összecsapásra 1500, 3000 és 5000,forintos áron kaphatók a jegyek.
    forrás:
    mlsz.hu
  23. 2008.07.08, 10:42 - merkozes #832
    Hétfőn a már jól ismert helyeken országszerte, azaz az IBUSZ valamennyi kirendeltségében megkezdődött a jegyárusítás A-válogatottunk szeptember 6-i, Dánia elleni találkozójára.
    A mérkőzésre a Puskás Ferenc Stadionban kerül sor. A jegyek 3500, 6000, 7500 és 10 ezer forintos áron kaphatók.

    forrás:
    www.mlsz.hu
  24. 2008.07.04, 14:21 - stadion #4
    ...azért festegetik és szépítgetik a stadiont meg a Toldi-termet - a reflektorok rozsdás tartóoszlopai zöldek és fehérek lesznek -, hogy az aréna kinézzen valahogyan július 14-ére, amikor jön a Sheffield United és McCabe tulajdonos. Lesz új szponzorfal is...

    forrás:
    Népszabadság
  25. 2008.07.04, 09:36 - csapat #28
    Sajtótájékoztató keretében került bejelentésre, hogy 2 éven keresztül a francia tulajdonú ERECO cég (East-European Recycling and Environment Co.), Kelet-Európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Zártkörű Részvénytársaság lesz a Kecskeméti TE labdarúgó csapatának névadó szponzora.
    Az eseményen részt vett Dr. Zombor Gábor Kecskemét város polgármestere, a klub részéről Rózsa Pál és Versegi János tulajdonosok, az ERECO cégcsoportot Jean-Paul Saison a francia anyavállalat (GDE) elnöke, Guillaume Dauphin a tulajdonosi kör képviselője, és Stefkovics Pál az ERECO Zrt. kereskedelmi igazgatója képviselte.

    forrás:
    www.kecskemetite.hu - 2008.07.03
  26. 2008.06.26, 10:21 - stadion #68
    Itt pedig nyulak laknak (ketrecekben...) az egyik kapu mögötti kerítés után.
  27. 2008.06.26, 10:20 - stadion #161
    A 7-es képen látható bódénál a sporttelep egy kis lecsípett részén, ha jól láttam egy sírköves van.
  28. 2008.06.24, 14:53 - stadion #2
    Azért azt vegyétek figyelembe, hogy pár éven belül lebontják az egészet. A helyére épül egy pár ezer férőhelyes részben fedett stadion a csapat100 éves évfordulójára (2011). Addig minden "felesleges" pénzkidobás. Ahol az ultrák vannak le lett festve minden korlát. Ahol ülnek felszereltek még 1000 ülőhelyet. Lesz ideiglenes normális WC. A klubépület hamarosan épül, most bontják a régit, a műfüvesek pedig már megépültek.
  29. 2008.06.23, 20:16 - stadion #364
    Egy 40.000 férőhelyeset...
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/04/1459767427_bpfeherutistadioneb2008.jpg
  30. 2008.06.19, 19:01 - merkozes #795
    A stadion:
    -worldstadiums.com szerint 8.000 férőhelyes
    -lelátó frissen átadva (lehet, hogy ez a plusz 1-2 ezer akkor még nincs beleszámítva)
    -régi pálya mérete 110x72, valószínűleg ez is változott mert csak 105x68as méretűn lehet nemzetközi meccset játszani

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515786311_zhetysu_stadion1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515786413_zhetysu_stadion2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515786480_zhetysu_stadion3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515786545_zhetysu_stadion4.jpg

    forrás:
    http://www.fc-zhetisu.kz
  31. 2008.06.19, 18:45 - merkozes #795
    Kispesti keret:

    Rabóczki Balázs
    Tóth Iván

    Debreceni András
    Filó Tamás
    Mico Smiljanic

    Vincze Zoltán
    Takács Ákos
    Diego
    Ivancsics Gellért

    Koós Gábor
    Hercegfalvi Zoltán
    Edouard Ndjodo
    Zsolnai Róbert
    Abass
    Abraham

    Horváth László
    Fritz Attila
    Bojtor László
  32. 2008.06.17, 19:59 - stadion #67
    AMiUtunk! Itt vannak belőle a képek a "történet/átalakítások" oldalon!
  33. 2008.06.16, 17:45 - stadion #2
    Már a tavaszi szezon végén elkezdtük a munkát, amit a szurkolók leginkább az új kispadok megjelenésében vehettek észre. A munkát a nyáron folytattuk, és az ülőhelyi oldalon felszereltünk 1.000 db széket, természetesen piros és kék színekben. Ezen kívül, azintén ezen az oldalon lezárjuk a jelenlegi illemhelyeket, és két új, konténer wc kerül felállításra. Lesz külön a hölgyeknek is egy. Így reméljük, egy régen húzódó problémát sikerül orvosolnunk, és kellemesebbé tehetjük szurkolóinknak a meccsek látogatását.

    Sajnos a gyep teljes cseréjére most nem futja, de mindenképpen elkezjük a gyepszőnyeg rendbetételét, biztosítjuk annak folyamatos gondozását.

    Gondolunk a vendég szurkolókra is, az Ő oldalukon is felszerelünk mintegy 100 darab műanyag széket.
    Miután a jelenlegi öltözőépületet le fogják bontani, még ebben az évben meg akarjuk csinálni az új öltözőket. Lebontjuk azt a kis épületet, ahol most többek között a Labdarúgó KFT irodái találhatók, és ...
  34. 2008.06.16, 13:22 - stadion #389
    Tényleg...
    Utánanéztem, találtam pár érdekes dolgot:

    2008. április 16.
    Tél elején építkezések indulnak...és Tudásközpontot (PEAC pálya) kezdik el építeni ez év telének elején. Az épületek tervezőcsapata elkészítette már a beruházások vázlatterveit. Amíg az építkezés engedélyeztetése folyik, addig a régészek is átvizsgálhatják a területet, és év végén megkezdődhet a munka...
    forrás:
    http://feszek.pte.hu

    2007. december 13
    ...A Tudásközpont is az eredeti elképzelésekkel összhangban épülhet meg a jelenlegi PEAC-pálya helyén, tízezer négyzetméteren, 4,6 milliárd forintból. Helyet kap benne a megyei, a városi, és az egyetem jogi és közgazdaság-tudományi karának könyvtára....
    forrás:
    www.pecsiujsag.hu

    2007. március 19
    ...Súlyos probléma továbbá az, hogy a Tudásközpont részére kiszemelt terület, a PEAC-pálya fele használható csak - a többit elfoglalja majd az észak-dél irányú átkötő út, amely autópályányi forgalmat bonyolíthat le......
  35. 2008.06.16, 11:12 - stadion #389
    Miért van egy kereszt a kapu mögött?
  36. 2008.06.14, 20:37 - stadion #52
    Egészen pontosan 432 műanyag szék.6 soros lelátó, 4 tömbben (6x12=72)+(6x24=144)+(6x24=144)+(6x12=72)
  37. 2008.06.12, 16:31 - stadion #82
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/10/1507484945_vizmuvek_palya_szekek.jpg
  38. 2008.06.12, 14:41 - stadion #82
    És tényleg annyi 2 nagy tömbben(7sor*37szék)...
    Viszont nem értem, ha oda akarsz ülni akkor át kell menned a pályán mert máshogy nem lehet odajutni.
  39. 2008.06.11, 14:04 - stadion #2
    Kicserélik a pálya talaját...voltam rajta, hát ideje volt...:
    A hazai edzésekkel viszont gondban lesznek az angyalföldiek. Mint ismeretes, nemrégiben átadták a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/7]Vasas műfüves-komplexusát, így viszont nem maradt füves edzőpálya a Fáy utcában, a bajnoki meccseket ugyanakkor ilyen talajú pályán rendezik, arról nem beszélve, hogy előbbin jóval lassabban és másképpen pattog a labda.
    Éppen ezért Illovszky Rudolt - Tóth József kerületi polgármester társaságában - tárgyalásokat kezdeményezett a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2687]Láng Vasas vezetőivel, hadd tartsa Mészöly Géza az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/73]ő pályájukon a gyakorlásokat. Erre azért lesz szükség, mert az Illovszky-stadion centerpályájának a talaját szakemberek cserélik ki.
    forrás:
    www.nb1.hu
  40. 2008.06.11, 00:41 - stadion #94
    http://index.hu/gal/?dir=0802/sport/pesthidegkut/
  41. 2008.06.11, 00:33 - stadion #123
    Az Önkormányzat támogatásával megépült "Sebes Gusztáv" műfüves labdarúgópálya nagymértékben segítette a csapatok felkészülését. A nagy műfüves pályán kívül 2006-ban elkészült egy kis műfüves pálya is, mely főként a kerületi lakosok sportolási lehetőségeit bővíti.

    forrás:
    www.bp22.hu
  42. 2008.06.11, 00:31 - stadion #94
    1975. november 7-ére körül kellett keríteniük a tanácstól kapott területet. Tízen csinálták a kerítést, ez volt a feltétele annak, hogy a városrésznek újra legyen sportpályája."

    "A rendszerváltásig még itt játszottak a Pénzügyőr utánpótláscsapatai is, azóta egyedül a HSC-é a pálya

    forrás:
    http://hsc.teampowerment.hu
  43. 2008.06.10, 15:20 - stadion #314
    klubház mellet egy kis homokos pálya:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1397147493_goldball_homokos.jpg

    + egy kis műfüves:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1397147508_goldball_mufuves.jpg
  44. 2008.06.09, 20:37 - stadion #87
    Ajánlom fölül a "3. történet/átalakítások" pontot...
    " A stadion terveiből nem lett semmi , mert nem született egyezség az akkori
    városvezetés ( PMSC érdekeltség) és a PVSK között a felújitandó stadion
    jövöbeni tulajdonlásáról "
  45. 2008.06.08, 22:07 - stadion #2
    2008.06.07
    Túlzás nélkül állíthatjuk, a mai nap mérföldkő klubunk életében, a Vasas-UNIQA Labdarúgó Edzőcentrum felavatásával újabb hatalmas lépést tettünk a jövőbe?

    A Fáy utcában - székhelyünkön és legnagyobb létesítményünkben - a korszerűsítéséhez elengedhetetlen volt a teljes terület egy részének üzleti hasznosítása. Közel három év kellett ahhoz, hogy az ingatlan helyzetének jogi rendezése és az övezeti besorolás átminősítése lehetővé tegye a 33 945m2 nagyságú ingatlanrész földhasználati jogának értékesítésére vonatkozó pályázat kiírását. 2007. január elején került erre sor, amelyet a Carion Holding Zrt nyert meg. A Béke utcával párhuzamosan húzódó terület földhasználati jogáért 1,7 milliárd forintot fizetett a beruházó. A Vasas Sport Club ezt az összeget csak és kizárólag a Fáy utcai sportlétesítményre fordíthatja az állammal kötött szerződés szerint.

    2007 augusztus 29-én sor került a Fáy utcai sportingatlan fejlesztés első ütemének, a labdarúgó edzők...
  46. 2008.06.08, 20:49 - stadion #67
    2008.05.26 A tervek fedőneve: "Ikarus-öltözőépület és futófolyosó beruházás"

    " Mint köztudott a 8 hektáros sporttelepnek a mai napig két tulajdonosa van. 5 hektárral az önkormányzat, 3-mal pedig egy magánbefektető rendelkezik."

    "A Bátony utcai sporttelepen paradox helyzet alakult ki: a több száz gyerek sportolását biztosító létesítményben a sportpályák az önkormányzati telken, az öltözők, tornatermek, klubház pedig a magántulajdonon voltak"

    "Első lépésként öltözőépületet, illetve futófolyosót építünk. A beruházás ősszel kezdődne, és várhatóan 2009-ben fejeződne be. Második lépésként a futópálya salakborítását rekortánra cserélnénk, és hosszú távon a maradék 3 hektáros terület megvásárlását céloznánk meg, ahol majdan egy többfunkciós sportcsarnok kaphatna helyet ? folytatta."

    "Az új Ikarus-öltöző terveit Makrai Sándor építész ismertette. Elmondása szerint minden szempontot figyelembe véve a beruházáshoz legalkalmasabb terül...
  47. 2008.06.05, 16:20 - stadion #2
    A kijelző mögötti fák is az építkezésnek estek áldozatul...
    Így néznek ki a műfüves pályák(a kép jobb oldalán lévő kék épület pedig az öltöző):
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/03/1457371787_vasas_mufu_meszoly_kalman_palya.jpg[/bigimg]
  48. 2008.06.05, 13:02 - stadion #2
    Elég komoly munkálatok folynak, bár nagyrészt inkább a pálya mögött...Egy mobil klubház, [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/860]1 nagy műfüves és mellette még pár kisebb.
    A stadionban is elkezdődtek a változások: a fedett lelátórészt teljesen leszékezték és az előtte lévő betonlelátón is szedik fel ezeket a csíkokat. Állítólag az a rész is le lesz székezve. A kerítések, korlátok mindenhol újrafestve.
  49. 2008.06.04, 17:32 - stadion #68
    #2
    az az 5-6 kerti pad az 30 körül van, + néhány helyen még van a pálya körül
  50. 2008.06.04, 17:29 - stadion #68
    És az eredményjelző is elég jó...Manuális, hajtogatós volt, viszont a hajtogatnivaló eltűnt, ezért csak 0:0-át mutat...
  51. 2008.06.04, 16:55 - stadion #68
    rögtön a kerítés mellett, a padok mögött:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516953830_bp_budafoki_ut_epites.jpg

    az elkerített betonpálya(talán kosárpálya volt..)félbevágva:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516953900_bp_budafoki_ut_epites1.jpg

    és a hátsó salakos:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516953969_bp_budafoki_ut_epites2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516954030_bp_budafoki_ut_epites3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516954079_bp_budafoki_ut_epites4.jpg
  52. 2008.06.04, 16:44 - stadion #251
    Egyelőre semmi, szerintem a cél az, hogy minél jobban lepusztuljon benője a gaz és a fák. Aztán amikor már mindenki elfelejtette, hogy mi lehetett ott, akkor jönnek a megmentők akik valami csodát álmodnak meg arra a kihasználatlan "szeméttelepre"...
  53. 2008.06.04, 16:41 - stadion #222
    Már épül a pinceszint...A Hengermalom úton még megvan a régi betonkerítés, de ezen kívül talán a fák helye és a nagy szabad terület utal arra, hogy itt valaha pálya volt...
    A képek a szerémi útról készültek:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516995542_hengermalom_uti_palya.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516995619_hengermalom_uti_palya1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1516995669_hengermalom_uti_palya2.jpg
  54. 2008.06.04, 16:17 - stadion #68
    Itt is jártam ma... Rendesen fel van túrva, szerencsére nem a pálya, hanem mellette az út. A kapu le van szerelve épp, hogy be lehet még jutni akkora gödör van hosszában a hátsó salakosnál is tart még...Először távolról azt hittem hogy itt is műfüves lesz a hátsó füves, de nem, csak valamilyen csövet cserélnek...És az össze földet a salakosra hordták...Majd rakok fel képet
  55. 2008.06.04, 15:53 - stadion #251
    Amit még elnyelt a természet:1 teniszpálya és egy kézilabdapálya(asszem)... A történethez hozzátartozik, hogy a Goldball szerette volna ezt is felújítani(közvetlen mellette van a pálya), de nem engedték...
  56. 2008.06.03, 20:42 - merkozes #789
    Az FB az ESMTK-t - mint visszaesőt -, szurkolóinak a Gyirmót elleni mérkőzésen történt rendzavarásai miatt 200 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

    forrás:
    www.mlsz.hu
  57. 2008.06.01, 16:17 - merkozes #700
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515785736_2005_magyar_horvat_nscimlap.jpg
  58. 2008.06.01, 15:49 - merkozes #773
    Vitelki Zoltán búcsúmeccse, azonban a klubnál továbbra is számítanak rá, a vezetőség tagja lesz.
  59. 2008.06.01, 14:37 - merkozes #774
    Soron kívüli vizsgálatot rendelt el a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban megrendezett szombati DVSC-TEVA - Újpest FC futballmérkőzés első 15 percében megtartott ?Csend? demonstráció miatt a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője.
    Az ORFK honlapján közzétett közleményben az olvasható, hogy a tiltakozó szurkolók szerint a szerdai Budapest Honvéd - DVSC-TEVA labdarúgó-mérkőzésről hazautazó szurkolók egyike a vonaton ?rendőri túlkapás? áldozata lett. A közlemény kitér arra is, hogy a vizsgálat lezárása után dönt a rendőrkapitány a további szükséges intézkedések megtételéről.
    A debreceni B-közép szurkolói negyedórás "sztrájkot" tartottak a mérkőzés elején. A csendben maradó szurkolók az első negyedórában nem nézték a meccset, hanem hátat fordítottak a pályának, kezüket a tarkójukon összefonva. Egy óriási molinóra pedig azt festették fel, hogy "15 perc csend a rendőri brutalitás ellen".
    A rendőrség a meccs előtt egy másik ügyben is eljárást indított, péntek éjjel és s...
  60. 2008.05.31, 16:26 - merkozes #543
    ...görög előtt szerdán voltam ibusz irodában, "néni mennyi jegy fogyott?" "Pillanat megnézem, 11.386" és akkor még volt 4 nap a meccsig...

    forrás:
    nb1.hu fórum
  61. 2008.05.29, 23:46 - stadion #90
    "A Millenáris Budapest legrégebbi sporttelepe. Megnyitóünnepségén 1896. május 14-én az első újkori olimpiai játékokról, Athénból hazatérő sportolókat köszöntötték. A három héttel később megrendezett ezredéves ifjúsági tornaversenyen maga Ferenc József császár is tiszteletét tette.Az emlékév végén a Millenárist le kellett volna bontani, de a sportegyesületek kijárták, hogy az akkor még külvárosi pálya megkapja a fennmaradási engedélyt. A Millenárison játszotta mérkőzéseit a BTC, a magyar futball első bajnokcsapata, és a nemzeti válogatott első hazai mérkőzésén, 1903. április 5-én Borbás és Minder góljával itt győzte le a cseh válogatottat 2:1-re."

    "A Millenáris falelátói a rendszeres karbantartás hiánya miatt a húszas évek közepére életveszélyessé váltak (más források szerint tűzvész pusztított), ezért Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei alapján megépítették, és 1928. július 8-án átadták Európa egyik leggyorsabb biciklipályáját. A kerékpáros-világbajnokságra ...
  62. 2008.05.29, 21:25 - stadion #53
    BVSC stadion sajtópáholy 1996 Budapest

    forrás:
    www.laternastudio.hu
  63. 2008.05.29, 21:02 - stadion #357
    ...Mígnem a BRSC nevet a gumigyártásáról ismert Taurus vette át. A "Brösöc" pályából, "Taurus" pálya lett, de csak 1992 - ig. Ekkor "ügyes kezek" eladták a területet.
    A pálya helyén ma benzinkút, szupermarket, gyorsétterem és barkács áruház működik.
    Az új pálya ígéret maradt.

    forrás:
    www.brsc.hu
  64. 2008.05.29, 14:07 - csapat #19
    Friss hír, hogy a szurkolóink gondozásában idén nyáron egy dvd kerül kiadásra, amely írásban és képben egyaránt csokorba gyűjti felnőttcsapatunk és valamennyi korosztályos csapatunk 2007/´08-as mérkőzéseinek történéseit. A remélhetőleg hagyományt teremtő dvd a jelenlegi tervek szerint többek között a szezon során lejátszott mérkőzések jegyzőkönyveit, összefoglalóit és edzői nyilatkozatait tartalmazza majd és természetesen sok-sok képkockán eleveníti fel a mérkőzések történéseit és lelátói eseményeit az elsőtől az utolsó fordulóig. Azokat is, amelyek sem a klub, sem a szurkolók honlapján nem láttak ezidáig napvilágot! ;)

    A nyári hónapok során készülő ezüstkorong az új szezon első BKV Előre SC-mérkőzésén (az augusztus 9-10-i hétvégén) már kapható lesz. Előrendeléseket, ötleteket, javaslatokat, cikkeket és egyéb képanyagot folyamatosan küldhetnek a viking1995[kukac]freemail.hu-címre vagy megvitathatják a fórumunk hasábjain!

    A dvd mindenki számára hozzáférhető, kedvező áron le...
  65. 2008.05.29, 13:52 - merkozes #771
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/reklam.jpg

    forrás:
    makofutballclub.gportal.hu
  66. 2008.05.29, 13:51 - merkozes #713
    Vicces hogy mindkét kapust Halász Krisztiánnak hívják...
  67. 2008.05.28, 16:48 - merkozes #662
    www.metallurg.donetsk.ua/cup/match.html?match=6382

    ebből pedig annyira sikerült rájönni, hogy az első gólt ők Zotovnak adják
  68. 2008.05.28, 16:37 - merkozes #662
    rsssf.com szerint:
    56? Zotov 1-0, 88? Florea (o.g.) 1-1,

    fcsopron.hu szerint:
    57. perc: Zakarljuka kapott labdát a soproni tizenhatos előterében, könynyedén lefordult Costisorról, majd Bagolyt is lefutotta, és 14 méterről, ballal a balösszekötő helyéről a vetődő Balogh János mellett kilőtte a bal alsó sarkot.

    88. perc: Csordás csapott be két hazai védőt a donecki tizenhatos előterében, 18 méterről ballal lőtt, Virt kiütötte a jobb sarokra tartó labdát, amelybe a berobbanó Cotan belepisztált, és a labda végül a nagy kavarodásban Boussaidi sarkáról pattant a jobb alsó sarokba. Öngól!
  69. 2008.05.28, 15:32 - stadion #85
    itt is lesz eb:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515775389_bp_orczy_palya_eb.jpg
  70. 2008.05.28, 14:26 - merkozes #659
    Nemzeti Sport Tőzsér öngóljának adja az első gólt:
    Mhitarjan végezhetett el 25 méterről, középről szabadrúgást, jobblábas lövése a ferencvárosi sorfal bal szélén álló Tőzsér vállán megpattant, majd a balra mozduló Udvarácz mellett a jobb felső sarokba vágódott. Öngól!
  71. 2008.05.28, 13:26 - merkozes #628
    Batmanes élőkép...
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1515750607_2002_ftc_stuttgart_batman.jpg

    forrás:
    www.ftc.hu
  72. 2008.05.28, 11:51 - merkozes #600
    Én is kint voltam. Még egy adalék a fiatalabbaknak: arra a meccsre több, mint 300.000 jegyigénylés érkezett, így egy személy max. 4 jegyet vásárolhatott.
    forrás:
    index fórum
  73. 2008.05.28, 10:30 - merkozes #733
    "A bizottság 100 000 forint büntetés megfizetésére kötelezte a Tuzsért a Vecsés elleni hazai bajnokin történt szurkolói rendzavarás miatt."

    forrás:
    www.mlsz.hu
  74. 2008.05.28, 10:29 - merkozes #708
    A történet vége:

    "Az MLSZ Fegyelmi bizottsága kedden tárgyalt a május 12-i, Paks - Újpest bajnokin történt szurkolói rendbontás ügyében. A testült a két klubot 500-500 000 forintos pénzbüntetéssel sújtotta.

    Ezen kívül a Paksnak öt következő hazai bajnokijára szövetségi ellenőrt kell fogadnia, és viselnie kell az eljárás költségeit. Az Újpest a fent említett pénzbüntetésen kívül köteles három következő idegenbeli bajnokiján 15 fő rendezővel kísérni saját szurkolótáborát, ezekre a meccsekre ellenőrt is fogadnia kell, s természetesen a klubot terhelik az eljárási költségek is."

    forrás:
    www.mlsz.hu
  75. 2008.05.28, 10:16 - stadion #1
    Mondjuk innen:
    http://www.ztefc.hu/index.php?pid=aklubrol&PHPSESSID=fbfe9730f0c689e30c32130bcf9449da

    Hivatalos oldalon így hívják...
  76. 2008.05.27, 14:05 - merkozes #762
    14 év után sikerült újra a másodosztályú tagságunkat megtartani.

    1994. június 12-én, hazai pályán együttesünk 2 - 1 arányban legyőzte a Budafok gárdáját, és így a 8. helyen végzett az NB II Nyugati csoportjában, meghosszabbítva ezzel másodosztályú tagságát.

    Senki nem gondolta akkor, hogy 14 évet kell majd várni arra, hogy megismétlődjön ez a siker.

    A 90-es évek eleje volt az ESMTK labdarúgó szakosztályának utolsó igazi aranykorszaka. Dálnoki József vezetésével 1991 nyarán sikerült bajnoki címet szereznie az együttesnek az NB III Duna csoportjában, így felkerült a másodosztályba, pontosabban az NB II Nyugati csoportjába.

    Ezután 1995-ig folyamatosan benn is maradtunk labdarúgásunk második vonalában, olyan volt, vagy jelenleg is NB I-es csapatokkal játszottunk rangadókat, mint a Csepel, Dunaferr, Paks, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Szombathely, Sopron, Kaposvár, Tatabánya, Veszprém, vagy a Siófok. A nézőszám gyakran elérte, sőt meg is haladta a 2000 főt.

    Az első idényben, még ...
  77. 2008.05.26, 19:52 - merkozes #756
    A 2007/2008-as bajnokság győztese az MTK!
  78. 2008.05.26, 17:32 - merkozes #749
    2*40 perces félidők voltak
  79. 2008.05.26, 17:24 - merkozes #530
    És itt mik voltak a kiírások? Az utolsót mondjuk ki tudom következtetni...
    NSBIH(gondolom ottani "MLSZ" )=MAFIA
  80. 2008.05.26, 17:04 - merkozes #563
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/normal_meccsrehivo_2008-04-19.jpg
  81. 2008.05.26, 17:03 - merkozes #525
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/normal_meccsrehivo_2008-04-12.jpg
  82. 2008.05.26, 17:02 - merkozes #460
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/normal_meccsrehivo_2008-03-28.jpg
  83. 2008.05.26, 17:00 - merkozes #524
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/honved_bfc_lead.jpg

    forrás:
    www.honvedfc.hu
  84. 2008.05.26, 16:56 - merkozes #731
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/9780.gif

    forrás:
    www.nb1.hu fórum
  85. 2008.05.26, 16:55 - merkozes #525
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/153_kiemelt.jpg

    forrás:
    www.dvtk.eu
  86. 2008.05.26, 16:54 - merkozes #501
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/133_kiemelt.jpg

    forrás:
    www.dvtk.eu
  87. 2008.05.26, 16:46 - merkozes #141
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/300-1.jpg
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/NECA000167EGrindhouse-Planet-Ter-1.jpg
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/hasta1-1.jpg
  88. 2008.05.26, 14:11 - merkozes #748
    Ők kik voltak?
    http://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/sracok.jpg
  89. 2008.05.26, 10:26 - stadion #315
    A Hajdú Volán Zrt. több alkalommal is nyilvános pályázatot hirdetett a tulajdonában lévő debreceni salakmotor-stadionra s a legutóbbi kísérletüknél sikerrel jártak a közlekedési vállalat illetékesei.

    Azóta az üzlet már meg is köttetett, az új tulajdonos a DIVINUS Ingatlanbefektetési Alap. A salakmotorozást kedvelők körében egyből beszédtémát szolgáltatott a hír, a különböző internetes fórumokon a szurkolók nem kis aggodalommal várják a jövőt: vajon továbbra is lesz speedway a sportág honi fellegvárában?

    Nem lesz változás

    - Az információt megerősítem, a Hajdú Volán Zrt. valóban eladta a Gázvezeték utcai stadiont a DIVINUS-nak, az árat üzleti titokként kezelik a felek.

    A tulajdonosváltás két évig nem befolyásolja a Hajdú Volán SC működését és a pálya használatát, ugyanis a sportkörnek tartalmában változatlan bérleti szerződése van az új tulajdonossal, mint korábban volt a Hajdú Volán Zrt-vel - nyilatkozta a HAON-nak Kappelmayer Antal, a Hajdú Volán SC elnöke. - Beszél...
  90. 2008.05.25, 21:47 - merkozes #752
    "A Honvéd ellen gyermeknapon játsszuk a 2007-2008-as bajnoki idény utolsó hazai meccsét. A tizennégy éven aluliak ingyen jöhetnek be a mérkőzésre. A korhatár igazolásához a diákigazolványt kérhetik a rendezők."

    forrás:
    www.szpari.hu
  91. 2008.05.25, 21:45 - merkozes #751
    "A vasárnapi Győri ETO FC-Vasas mérkőzést, melynek szünetében a bajnokságot nyert női kézilabdacsapatot köszönti a futballklub vezetősége, ingyen tekintheti meg a győri közönség. A bérleteseknek - a belépéskor átvehető bon fejében - egy korsó sörrel kedveskedik a zöld-fehér klub, valamint a bérlettulajdonosok között kerül kisorsolásra a felnőtt keret zöld színű meze is, melyek átvételére ? az idény végeztével ? június 2-től, 15-ig a stadion recepcióján lesz lehetőség."

    forrás:
    www.etofc.hu
  92. 2008.05.25, 21:27 - merkozes #755
    Mik voltak a kiírások? nso-n nem sok minden vehető ki...
  93. 2008.05.25, 20:38 - merkozes #751
    nb1.hu-n Stark öngóljának adják a vasas gólját...
  94. 2008.05.25, 18:06 - merkozes #736
    Dramane Kamate debütálása a Ferencvárosban. Télen érkezett, idáig szívproblémái miatt nem játszott.
  95. 2008.05.24, 23:42 - merkozes #543
    A teljes kubai labdarúgó-válogatott helyet foglal a Puskás-stadion lelátóján a ma esti, Magyarország-Görögország barátságos mérkőzésen. A karibiak tegnap, a lindabrunni edzőtáborban a nyilvánoság teljes kizárásával, amolyan titkos edzőmeccset játszott az Európa-bajnokságra készülő Ausztria ellen - a háromszor 35 perces összecsapást a sógorok 4-1-re nyerték. A kubaiak hétfőn egy alacsonyabb osztályú osztrák csapattal is megmérkőznek, a szombatjukat azonban kirándulásra szánták: átruccantak Magyarországra.
    Szövetségi kapitányuk, a német Franz Reinhold ugyanis régi jó barátja a görögöket vezénylő Otto Rehhagelnek. A csapat ?kirándulását?a korábban a Győri ETO-nál menedzserként tevékenykedő Gergely Péter szervezte meg, a kubaiak tiszteletjegyeit Bicskei Bertalan gyors intézkedésének köszönhetően biztosították.
    forrás:
    nb1.hu
  96. 2008.05.24, 23:35 - merkozes #543
    És itt is nagy kamuk a nézőszámok...bőven megvolt úgy körülbelül 15-20ezer...De majd a képeken úgyis látszik.
  97. 2008.05.24, 23:28 - merkozes #748
    Szerintem olyan jó 3-4 ezren lehettünk, de mivel a kapu mögötti rész le volt zárva, ezért akinek oda szólt a bérlete azt oldalt engedték be külön, őket nem számolta a beléptetőrendszer.
  98. 2008.05.24, 22:52 - merkozes #543
    Koltai Tamás debütált a válogatottban, Dárdai Pál pedig 50. meccsét játszotta. Gera Zoltánt szintén köszöntötték 50. meccse alkalmából (neki ez volt az 52., az előző két meccset nem itthon játszottuk)
  99. 2008.05.24, 22:44 - merkozes #543
    közvetítés görögül:
    http://www.epo.gr/detail.asp?e_article_id=12635&e_article_cat_id=2

    amit felfogtam belőle hogy: rKOA!=GÓL!
  100. 2008.05.24, 22:24 - merkozes #212
    "Az MLSZ döntésének értelmében az őszi, MTK elleni mérkőzésen történt szurkolói rendbontás miatt a Tatabánya elleni mérkőzést zárt kapuk mögött kell rendeznie a Nyíregyháza Spartacusnak."

    forrás:
    www.szon.hu