magyarfutball.hu

  1. 2015.05.11, 16:34 - Ignjatović Aleksandar
    IGNJATOVIC TRÓFEÁRA VÁGYIK
    A szerb védő hamar beépült a csapatba

    Új igazolásokat bemutató interjú-sorozatot indítunk. Boris Zivanovic már korábban bemutatásra került. A többiek: Aleksandar Ignjatovic, Marko Rajic, Filip Kostic, Joel Toe, Patrick Ikenne-King, Odia Henry Etiosa, Diakite Mamadou, Drissa Diarra, Ibrahima Thiam-Lyane és Tandia Souleymane az elkövetkezendő időkben mutatkozik be szurkolóinknak.

    Aleksandar Ignjatovic villámgyorsan beépült a csapatba. A szurkolók hamar megszerették és nemcsak a Siófokon szerzett győztes gólja miatt. A szerb belső védővel edzés után beszélgettünk.

    - Kérlek beszélj eddigi pályafutásodról, és arról is, hogyan kerültél Kispestre!

    Szülővárosom csapatában, a Radnicki Nisben kezdtem a pályafutásomat. Ezt követően a Borac Cacak csapatában töltöttem el négy évet, ezalatt egy évig kölcsönben a Feyenoord együttesénél is szerepeltem. A szerb U21-es válogatottban ötször játszottam. Miután a Boracnál lejárt a szerződésem, több ajánlatom ...
  2. 2015.05.11, 16:20 - Holender Filip
    Egy itáliai portál a Budapest Honvéd "elolaszosodása" kapcsán írt cikket a tavaszt remekül kezdő kispestiekről. A lap megjegyzi, hogy Marco Rossi vezetésével egy egész kis olasz kolónia épült fel a piros-feketéknél, de mellettük két ígéretes fiatalt is kiemel a cikk. Egyikük, Filip Holender kapcsán a lap angliai lehetőségekről ír és hozzáteszi, hogy a tehetséges támadóért a Honvéd 3 millió euró körüli összeget szeretne kapni.

    Mint ismeretes, a télen tovább bővült a Budapest Honvéd olasz kontingense, hiszen Raffaele Alcibiade és Andrea Mancini mellé megszerezték Arturo Lupoli és Emiliano Bonazzolit (nem is beszélve a sportigazgató Fabio Cordelláról és a vezetőedző Marco Rossiról).

    Egy olasz portál – melynek cikkét aztán a Transfermarkt is átvette – ennek kapcsán számol be arról, hogy "egy szeletnyi Olaszország" alakult ki Kispesten, annak a Rossinak a vezetésével, aki első évében bronzérmes lett a piros-feketékkel, és akinek most is esélye arra, hogy Európába vezesse csapat...
  3. 2015.05.11, 16:01 - Gyagya Attila
    Gyagya Attila: Sokszor voltam mélyponton, néhányan biztosan feladták volna

    Gyagya Attila a DVTK elleni bajnokin játszotta 100. élvonalbeli meccsét a KTE színeiben. A jubileum alkalmából a Nemzeti Sport is felkereste, Borbola Bence beszélgetett vele.

    Van akinek az ölébe hullik az élvonal, akad aki vért izzad érte.

    Gyagya Attila nem szégyelli, korábban a futball mellett dolgozott személyi vagyonőrként, kőművessegédként, pályamunkásként és az orosházi üveggyárban is – ehhez képest a hétvégén a Diósgyőr elleni (2–1) bajnokin századik élvonalbeli találkozóján lépett pályára. Az erdélyi születésű futballista olykor éhezett, előfordult, hogy a közeli vendéglőből kért egy szelet kenyeret, hogy ne legyen üres a gyomra.

    „Megszenvedtem az NB I-ért – vágott bele Gyagya Attila. – Sok mindenen mentem keresztül, laktam kollégiumban, volt hogy éheztem, előfordult, hogy reggelire, ebédre és vacsorára is lekváros kenyeret ettem. Sokszor voltam mélyponton, néhányan biztosan feladták v...
  4. 2015.05.11, 14:42 - Godoy Aníbal
    ÚJ IGAZOLÁSAINK: DAUD ÉS GODOY
    Válogatott játékost igazoltunk

    Az átigazolási határidő lejárta előtt a Bp. Honvéd két játékossal is megerősítette keretét. A 23 éves Ayub Daud Szomáliában született, de 2000 óta Olaszországban él. 2009-ben lett a Juventus játékosa. A Zebrák több alacsonyabb osztályú klubnak is kölcsönadták, így megfordult a Crotone, az AS Gubbio és a Cosenza csapatánál is. 2011-től a svájci FC Chiasso volt a klubja. A ballábas csatár 3 éves szerződést írt alá a Honvéddal.

    Aníbal Cesis Godoy (Anibal a Hanibal spanyol változata) szintén 23 éves. A panamai középpályás a nemzeti válogatott egyik erőssége, fiatal kora ellenére 32 válogatottsággal büszkélkedhet. A ballábas, 180 cm magas játékos a panamai Chepó, majd a Godoy Cruz játékosa volt korábban. Godoy nyáron tagja volt annak a panamai csapatnak, amely Mexikót kétszer is térdre kényszerítette, és végül az Egyesült Államok mögött ezüstérmet szerzett az Arany-kupán. A légiós többek között a Los Angeles Galaxy...
  5. 2015.05.11, 14:24 - Eninful Henritse
    Újpest: Játékost kapnak a lilák Belgiumból - lapértesülés

    Belga lapértesülések szerint újabb játékos érkezik Újpestre Belgiumból: az egyik helyi portál úgy értesült, hogy az újpesti tulajdonos, Roderick Duchatelet édesapja, Roland "segítő" kezet nyújt fiának és Henri Eninful személyében egy 19 éves togói védekező középpályást küld a Standard Liége-től a Megyeri útra.

    A Voetbalnieuws számol be róla cikkében – mely szerint Roland Duchatelet segít fiának, Rodericknek – arról, hogy a 19 éves Henri Eninful Újpestre igazol kölcsönben, az idény végéig.

    A togói védő/védekező középpályásnak az lesz a feladata a cikk szerint, hogy segítse a lilákat a tavasz versenyfutásban. A fiatal futballista javarészt a belgák tartalékcsapatában kapott szerepet eddig, de az első csapatban is megfordult már, például egy rövid Európa Ligás bevetés erejéig.
    2012.02.16
    http://www.csakfoci.hu/node/105445
  6. 2015.05.11, 13:14 - Tischler Patrik
    Két magyar fiatal is Angliában bizonyított

    Jelenleg is Angliában tartózkodik az MTK nyolc tehetsége. A kék-fehérek fiatal futballistái az Oldham Athletic együttesénél vendégeskednek, a pepsifoci.hu információi szerint Eppel Márton és Tischler Patrik néhány nap alatt olyan jó benyomást tett a helyiekre, hogy edzőmeccsen is szerephez jutott, ráadásul mindketten jó teljesítménnyel hálálták meg a bizalmat.

    Az angol labdarúgás harmadik vonalában szereplő Oldham néhány napja nem kevesebb, mint nyolc MTK-játékost lát vendégül. A gárda csütörtökön edzőmérkőzésen csapott össze a Halifax Town alakulatával, a pepsifoci.hu értesülései szerint a csata során pályára lépett a kék-fehérek két futballistája is.
    Úgy tudjuk, a már egyaránt némi NB I-es rutinnal bíró Eppel Márton és Tischler Patrik teljesítménye olyannyira elnyerte a helyi szakmai stáb tetszését, hogy a két fiatal magyar egyaránt lehetőséget kapott a Halifax Town ellen, sőt, mindkettejüknek kimondottan jól ment a játék az At...
  7. 2015.05.11, 12:45 - Szilasi Szabolcs
    Szilasi Szabolcs (Nagyvárad, 1974. október 23.) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető. Jelenlegi lakhelye Veszprém.

    Jellemzése
    Szabályalkalmazása határozott, ítéletei következetesek, szabály szerint bünteti a durvaságot, az alattomos játékot, a felesleges erőbevetést, illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást. Fizikai erejét, futásmennyiségét és a sportszerűtlen megelőző pedagógiai taktikáját igyekszik előtérbe helyezni, fegyelmezésnél nem a lapok számát tekinti elsődlegesnek, hanem a játékossal történő együttműködésre törekszik. Kiegyensúlyozott, megbízható sípmester.

    Pályafutása
    Nemzeti játékvezetés
    A játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatok. Magyarországra költözve Veszprém megyében jelentkezett működni, rövid ismerkedés után ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2006-ban lehetett a legmagasabb osztály játékvezetőinek tagja.

    Nemzetközi játékvezetés
    Több UEFA-kupa, Intertotó találkozón...
  8. 2015.05.09, 13:28 - Groppioni Federico
    Olasz kapust igazolt az MTK

    A Hungária körútiaknál már be is mutatkozott a Bari volt játékosa.

    A Hajdúböszörmény elleni mérkőzésen játszott először az MTK csapatában Federico Groppioni. Az olasz kapus Gosztonyi András klubtársa volt a Bariban - írja a kék-fehérek weboldala.

    A hálóőr 1984. június 17-én született Rómában, de futballistaként a Napoliban töltötte fiatal éveit. A Bari 2007-ben szerződtette, de mindhárom szezonját kölcsönben töltötte, alacsonyabb osztályú csapatoknál edződött.

    A kapus feltehetően eleinte a második csapatban játszik majd, de ha ott bizonyít, akár az első keretben is találhatja magát.
    http://sport.hir24.hu/magyar-foci/2010/09/07/olasz-kapust-igazolt-az-mtk/
  9. 2015.05.09, 13:19 - Danilović Branislav
    Braniszlav Danilovics a PAFC-ban folytatja pályafutását

    Huszonhat éves szerb kapust szerződtetett a Puskás Akadémia FC, az FK Radtól érkező Braniszlav Danilovics két évre írt alá.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a Puskás Akadémiához szerződtem - mondta Danilovics honlapunknak. - Világszínvonalú stadionja mellett kiváló edzőpályákon készülhetünk, és a szakmai stáb meggyőzött, hogy komoly, profi munka folyik itt, s én is megteszek mindent annak érdekében, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán. Már az első naptól kezdve jó a kapcsolatom Lubos Hajdúchhal, és tudom, hogy a csapat sikerességéért egymást segítve fogunk dolgozni az egész idényben. Hajrá, Puskás!”
    Takács Mihály, a Puskás Akadémia főigazgatója így kommentálta az új kapus érkezését: "Százkilencvenkét centiméter magas kapust igazoltunk a szerb első osztályból, aki méltó versenytársa lesz Lubos Hajdúchnak az első számú kapus posztjáért folytatott versenyben."
    "Már az első edzőmeccsen meggyőző teljesítményt nyújtott, ...
  10. 2015.05.09, 12:52 - Tar Zsolt
    VISSZATÉRŐ AKADÉMISTÁK

    Hudák Martin, Papp Máté és Tar Zsolt kölcsönben a PAFC-ban

    Három Puskás-akadémista, Hudák Martin, Papp Máté és Tar Zsolt - a Videoton szerződött labdarúgói - kölcsönben egy évre visszaérkezett Felcsútra, és a Puskás Akadémia FC NB I-es keretének tagja lett.

    A szintén 1993-as Tar Zsolt három mérkőzésen már pályára is lépett a Videotonban az NB I-ben.

    "Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, ahol korábban öt évet eltöltöttem - mondta honlapunknak Tar Zsolt. - Nagyszerűek itt a körülmények Felcsúton, itt ez a csodálatos stadion, tényleg öröm ide visszatérni, ráadásul a csapattársak sem idegenek. Nagyon rendes és segítőkész itt mindenki, úgy érzem, jó döntés volt visszatérni, mert bár a Vidi vélhetően ezúttal is a bajnoki címért küzdhet, de a legfontosabb számomra, hogy fiatalon minél több játéklehetőséghez jussak."

    A Puskás Akadémia főigazgatója, Takács Mihály a visszatérő növendékeink kapcsán a következőket mondta:

    "Nagyon örülök, hogy a máso...
  11. 2015.05.09, 12:37 - Kelić Renato
    Horvát labdarúgót igazolt a Puskás Akadémia

    A horvát Renato Kelic az olasz másodosztályból igazolt Magyarországra.

    A klub a honlapján kedden jelentette be, hogy megállapodott a 23 éves védővel, kettő plusz egy évre írt alá. Renato Kelic tavasszal az olasz másodosztályú Padovát erősítette, előtte a Slovan Liberecben játszott, és a felnőttek között is helyet kapott, többek között kilenc Európa Liga-találkozón is szóhoz jutott. A horvát válogatott csapatkapitányaként ott volt 2010-ben az U19-es franciaországi Európa-bajnokságon, valamint 2011-ben az U20-as kolumbiai világbajnokságon.

    „Nagyon örülök, hogy ilyen kiváló körülményeket biztosító klubhoz szerződtem. Mindent megteszek, hogy a csapattal együtt minél jobb eredményt érjünk el. A világ sok helyén jártam, sok szép stadiont láttam, de a Pancho Aréna egészen lenyűgöző. Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített, hogy a Puskás Akadémiára kerültem” – mondta Kelic a pfla.hu-nak.

    A Puskás Akadémia az OTP Bank Ligában, az el...
  12. A fényképek alapján 301-et (+2 vendég) számoltam.
  13. 2015.05.08, 22:15 - Garami József
    Rossz hírem van, NNS!
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1431116096_gamarinewjacket.jpg
  14. Ha minden igaz jelenleg ezek a szektorok vannak lezárva az MTK meccsein:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1431113257_lezart_szektorok_bozsik_stadion.jpg
  15. Így néz ki ma a stadion:
    [youtube]If-B1rKTaec[/youtube]
  16. Ők jutottak be előbb, majd a hivatalos adatok alapján korrigáljuk ha kell.
  17. 2015.05.08, 12:49 - Báránd, Sport utca
    Elkészült a lelátó!http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1431082168_barand_uj_lelato.jpg
    https://www.facebook.com/barandkse/photos/a.743484935690560.1073741827.167329999972726/908553145850404/?type=1&theater
  18. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1431077899_egridozsaftc1967.jpg
    Futball Anno - https://www.facebook.com/FutballAnno/photos/pcb.882834331784037/882833365117467/?type=1&theater
  19. 2015.05.08, 11:07 - Bönig Philipp
    Nagyon kedvelem Böniget. Még 40 évesen is többet tudna, mint Sváb Dani fénykorában, pedig benne többen látták a fényes jövőt, amit akkor se értettem. Kiegészítő embernek és a fiataloknak példaképnek ideális...

    Egyrészt Ramirezt nem biztos, hogy meg tudjuk tartani, másrészt megbízható, kipróbált játékos, tudjuk, mire számíthatunk tőle. Szerintem sérülések, eltiltások esetén beszálló csereembernek nem rossz.
    Ugyanakkor az is igaz, hogy ott van még erre a posztra elvileg Bosnjak és Hídvégi, szóval "nem kezdő" balhátvédekkel tele a padlás.

    Az El be kevés, oda ha nem tartjuk meg Ramirezt, akk igazolni kell, de a mennyeibe mlg 1 évre jó lehet. A sebessége már nincs meg, de a beadásai még minden precízek.

    Szerintem tud hozni egy olyan szintet,ami az alap. Ha valami nagyon erős jobboldali támadóval kell szembenéznie,max.kevesebbet segíti a támadásokat.
    Bönig jól ad be,sok a gólpassza,gólokat is szerzett jócskán és megérti magát B...
  20. 2015.05.07, 17:41 - Kitl Miklós
    17 évesen kevesen tudnak ilyen teljesítményt nyújtani, mint Kitl. Az utolsó emlékem, aki meghatározó játékos volt a csapatában talán Lisztes volt. Ha időben Doll kezei közé kerül, akkor nagyon jó kis játékos lehet belőle. Szerintem viszonylag gyors is.....

    Ügyes gyerek, elég sok meccsen figyeltem a játékát. Több fantáziát látok benne, mint Dominikban, de még nem állandó a teljesítménye és néha kissé forrófejű. Jó kezekbe kerülve lehet enne fantázia, de lehet belőle egy újabb Kulcsár Kornél is...

    Hogy pontosak legyünk, a Kecskemétben láttuk már belül védekezőbb és támadóbb szerepkörben is, de még szélsőként is. Tipikus vkp-nek semmiképp nem mondanám. Sok rejlik benne.

    "Legeredményesebb idényében 19 gólig jutott, tavaly az U18-ban 9-szer zörgette meg a hálót." Védekező középpályásként annyira nem rossz. Kétszer pályára lépett az U18 válogatottban is. Én látok benne fantáziát.
    http://ulloi129.hu/2015/05/07/kitlt-igazoln...
  21. 2015.05.07, 17:22 - Batik Bence
    Tavaly tavasszal azért játszott kevesebbet az MTK-ban mert megerősödött a csapat és érkezett Vass Ádám a védekező középpályás posztra.
    Az ő cseréje lennem most. Valóban jó alkatú gyerek.
    Középhátvédben a mai MTK-ban esélye sem lenne.
    Fradiban örök hátrány hogy fiatal és magyar, nem hiszem hogy kezdő lesz a közeljövőben. Ha igen, akkor azt jobb hátvédben tudom elképzelni.

    Garami mester annak idején azt is mondta rá, hogy az utóbbi 10 év legtehetségesebb játékosának tartja, ráadásul a nyilatkozatok alapján elég koraérett srác, szóval hajrá.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2412031
  22. 20.340 a befogadóképesség ,durván 300 hely lehet lezárva a vendégszektor mellett és ránézésre egy 1600-1800 fős vendégszektor amiből a Kispesti klub állítása szerint 400 drukker volt a vendégben ... Miért jó ez a túlzás mind a 2 klub részéről .kb fele annyi kispesti drukker volt a vendégben .
    Szóval valahol 18000-18500 körül mozoghatott a nézőszám ,de nem értem miért nem lehet pontos adatokat közölni . Egyébként mindegy örülni kell ,hogy ennyien vannak kint .

    Én már abban sem vagyok biztos, hogy pontosan 20.340 fő a teljes kapacitás.
    A marketingvezetőnek korábban volt egy nyilatkozata a kapacitásról és a vendégszektorról:

    "- Egészen pontosan hány fős a Nagyerdei Stadion?
    - A keleti kapuk beépítésével néhány szék híján 21 ezres.
    - Túl nagynak tűnik a vendégszektor, akarjuk mondani a ketrec.
    - Pontosan 1400 főt fogad be.

    Szóval elég sok a kérdőjel, de az tény, hogy sem az Újpest, sem a Honvéd ellen félig sem volt tele a vendégszektor. Mi...
  23. - Logikailag a fű egy, a bajnoki meccsek helyszíne, a centerpálya következik.

    - Ott is gyökeres változások lesznek, ráadásul ezekkel a változásokkal találkoznak szurkolóink is, ez a folyamatban lévő beruházások leglátványosabb része.

    - Kezdjük el valahol ennek az ismertetését is.

    - Kezdjük talán azzal, amit már a bajnoki szezon nyitányán is megláthatnak majd a szurkolóink. Az állóhelyi lelátó ülőhelyivé történő átalakítása már tavaly megkezdődött. Jelenleg hatszáz lila-fehér műanyag szék van kihelyezve, augusztus 15-ig további 1800 szék kerül ki a lelátóra. Ez összesen 2400 ülőhelyet jelent, ennél több erre az oldalra már nem fog kerülni, tehát az állóhelyi lelátóból 2400 férőhelyes, fedett ülőhelyi lelátó lesz.

    - Fedett?

    - Igen, a pályát körülölelő hosszanti lelátó minden része lefedésre kerül. Az egész stadion olyan lesz, mint az angol pályák, azaz igazi katlan, ahol a játékosok szinte karnyújtásnyi távolságra lesznek a nézőktől.

    - Hogyan?

    - Úgy, hogy a pá...
  24. - Jöjjünk be a kerítésen belülre. Az ülőhelyi lelátó mögött van a szintén világítással ellátott fű kettő, amelyik nyolc éve már műfüves pálya. Itt milyen változások várhatók?

    - Alapvető és a fű négyet is érintő változások vannak folyamatban. A műfű, amelyet 2006-ban építettek ki, a legelsők egyike volt a megyében. Mára teljesen elhasználódott, elkopott a fokozott igénybevételtől. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy nem volt az egyesületnek műfű karbantartó gépe sem. A régi füvet felszedtük, vadonatúj műfüvet telepítettünk, és folyamatban van egy karbantartó gép beszerzése is.
    2014.07.22
    http://hir6.hu/cikk/100059/osztol_mar_minden_nezonek_lesz_ulohelye_az_elore_meccseken
  25. - Nagyon nagy falat ez így egyszerre, kezdjük az alapoknál. Ha azok ugyanis rendben vannak, az ugyan még nem garanciája, de elengedhetetlen feltétele a felépítmény tökéletességének.

    - Kezdjük talán a pályákkal. Fű három, így hívjuk a sporttelep mögött, a Ligeti temető és körgát között lévő villanyvilágítással is ellátott edzőpályánkat. Most azért nem lehet ráismerni, mert folyik a kivitelezés, ha elkészül, akkor meg azért nem lehet majd ráismerni, mert semmiben sem fog hasonlítani elődjére.

    - Mi történik a fű hárommal?

    - Megemeljük a pálya szintjét, egyúttal vízelvezető alagcsövek és automata öntözőrendszer is kiépítésre kerül. Az ősgyepet pedig gyepszőnyeg váltja fel, hamarosan az is megérkezik. Ezzel az akcióval öt-hat hónapról tíz-tizenegy hónapra nő meg a pálya használhatóságának időtartama. Nem beszélve arról, hogy ezután optimálisan karbantartható lesz a pálya. Ez azt jelenti, hogy több csapat is tud rajta majd egymás után edzeni.

    - Miért, ez eddig nem így volt...
  26. 2015.05.07, 13:00 - Gyömrő, Gyömrői Sporttelep
    Mihalusz Gyula: Nem tudom hogy máshol ez hogy van de itt minden korosztályocs csapatban lévő gyerek havonta 5000 Ft-t fízet a felnőttcsapat játékosai 3000-t-én már ezt sem értettem.Ebből a pénzből gyakorlatilag csak a nagycsapat részesűl és az edzőket fízetik.A kicsik a felettük lévő korosztály kinőtt mezét viselik.TAO-s pénzre állítólag egyszer pályáztak de azt sem igazán tudják mire költötték.Amennyiben utaznak valahova azt a szülők kalapozzák össze.Ráadásul most állítólag a pályát is megakarják szüntetni,mert mivel a központban van jó építési telek.Az új pálya a városhatárban lenne.
    http://ulloi129.hu/2015/05/06/modosult-a-szurkoloi-kartya-aszf-je/#more-116455
  27. 2015.05.07, 12:20 - Magyarország - Bulgária 1974
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430994003_magyarorszag_bulgaria1974.jpg
    forrás:
    Horváth Jenő - https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1655226121372643
  28. Hol van pontosan?
    Sportkomplexum
    A Zsóry Camping területén egy modern, több sportágat kiszolgáló edzőközpont létesül, melynek építési munkálatai már zajlanak. A mintegy öthektáros ingatlant megvásárolta a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. az önkormányzattól. A területen jelenleg két nagyméretű füves pálya épül, melyek közül az egyik még az év első felében elkészül. A másik pályát fűmaggal fogják bevetni, ami azt jelenti, hogy jövő tavasszal lehet majd futballozni rajta. „Hosszútávú, komplex fejlesztés keretében szeretnénk majd felújítani a faházakat, hogy ott megfelelő szálláshelyeket tudjunk biztosítani, főként az utánpótláscsapatok tagjainak. Emellett tervezzük egy olyan szálláshely létesítését is, melyet a felnőtt csapatok vehetnek birtokba”– hangsúlyozta Tállai András. Ezen felül fedett csarnokok építését tervezik, így a létesítmény egész évben működhetnek, időjárástól függetlenül. „A fedett csarnokok között egy nagyméretű műfüves játéktér, valamint egy kézilabdapálya...
  29. Indulhat a főlelátó építése

    Lezárult a közbeszerzési eljárás, így a hónapban elindul a stadionfejlesztés befejező üteme.

    A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a mezőkövesdi városi stadion jelentős állami támogatáshoz jutott. A lelátó megépítésére a 2014-es költségvetésből 220 millió, míg a 2015-ösből 180 millió forint költségvetési támogatást kapott a klub, így összesen 400 millió forint áll rendelkezésre. Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke elmondta, hogy ez az összeg nagy valószínűséggel nem fedezi a létesítmény befejezését, éppen ezért igyekeznek további forrásokat szerezni. A közbeszerzési eljárás befejeződött, így még ebben a hónapban megkezdődhet az építkezés utolsó üteme.

    – Egy olyan stadiont szeretnénk építeni, amely országosan is megállja a helyét. Az a célunk, hogy az UEFA előírásoknak is megfeleljen a létesítmény, tehát nemzetközi mérkőzéseket is lehessen rendezni. Elkészül a főlelátó, így azok a szurkolók is visszatérhetnek ide, akik ...
  30. 2015.05.06, 18:14 - Tuijp Jack
    En Tuijp-pal kapcsolatban egyetertek Csankkal, aki azt mondta, hogy ha egy profi focistanak sulyfeleslege van a mai vilagban ugy, hogy nem volt elotte honapokig serult, az komolytalan. En mar a nagy beharangozast sem ertettem vele kapcsolatban. A holland bajnoksag nem annyira eros, Nemeth Krisztian tavaly rugdosta a golokat a holland elvonalban. Ma mar nincs holland sztarcsapat, mint regen az Ajax vagy kesobb mondjuk a Feyenord es az Eindhoven. Egy holland kozepcsapat kb. egy NB1-es elcsapattal van egy szinten.Tuijp meg mindig csak a masodik vonalban ontotta a golokat, erthetetlen volt a nagy varakozas vele kapcsolatban.

    Tuijp itteni szereplése nagy csalódás volt, de azt tegyük hozzá, hogy mindenkinél kevesebb lehetőséget kapott a bizonyításra. Konkrétan az első rossz meccse után közellenséggé vált, majd nem sokkal később még Moniz is jegelni kényszerült őt, mindezt mentálisan sem dolgozta fel jól. Azért ilyen mutatókat bárki nem hoz össze karrierje során, mint...
  31. 2015.05.06, 09:17 - Felcsút, Pancho Aréna
    Bár csak tavaly áprilisban adták át a felcsúti Pancho Arénát, máris cserélni kell a gyepet és a vízelvezető rendszert.

    A hiányosságok azért derültek ki, mert június 13-án Omega-koncertet rendeznek a stadionban, és korábban éppen a gyep védelme érdekében nem kapott engedélyt a zenekar arra, hogy a Pancho Arénában játsszon, írja a Blikk.

    A Puskás Akadémia stadionját tavaly április 21-én adták át, és pár héttel utána elmaradt a Debrecen elleni bajnoki, mert a nagy esőt nem bírta el a pálya alatt lévő vízelvezető rendszer.

    "Háromféle csövezés van a fű alatt, az egyik az esővizet vezeti el, a másik a játékteret fűtheti, a harmadik pedig öntözésre szolgál, ezek közül valamelyik, de akár több is felmondhatta a szolgálatot" - idézte a Blikk név nélkül az egyik illetékest.

    Azt nem lehet tudni, hogy a csere költségeit ki fedezi, mindenesetre nem kis összegről van szó, az FTC új stadionjában a lap szerint 240 millió forintba került a füvesítés és a vízelvezető beépítése....
  32. 2015.05.06, 09:11 - Calatayud Juan
    A legjobb légiósa a Vidinek...Vinicius mellett...Jön majd helyette Kukás Lali?
    Burcsa nem elégedett az edzői felfogással, nem elég látványos a támadójáték-hiába stabil a védelem...Magyar edzőt szeretne.(Remélem nem Bekőt akarja...)
    Félek, hogy megkezdődik a csapat szétverése...Miért nem a többi gyenge légióstól szabadulnak meg?

    Nagyon sajnálnám ha elmenne. Magyarországon ő a legjobb kapus.A magyarok közül talán Megyeri vagy Bogdán tudná helyettesíteni, de utóbbi megszerzésére nincs sok esély.
    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2410693
  33. 2015.05.05, 13:45 - Sopron, Soproni Selyemipari SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430813139_soproni_secimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/s_s_e_sopron_sport_klub_gomblyukjelveny_2073812600.html
  34. 2015.05.05, 10:36 - Budapest, Csepeli Papír SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430814957_nemenyi_papircimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/nemenyi_papirgyar_se_gomblyukjelveny_2073818975.html
  35. 2015.05.05, 10:08 - Budapest, PATE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430813296_patecimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/pate_sport_klub_gomblyukjelveny_2073821696.html
  36. 2015.05.05, 09:58 - Budapest, Budai SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430812697_bsccimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/b_s_c_sport_klub_gomblyukjelveny_2073812111.html
  37. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430812592_kkase_cimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/kkase_kolozsvar_sport_klub_gomblyukjelveny_2073810422.html
  38. 2015.05.05, 09:54 - Érd, Érdligeti SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430812438_erdligeti_sclogocimer.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/erdligeti_sc_sport_klub_gomblyukjelveny_2073807476.html
  39. 2015.05.05, 09:52 - Budapest, Compactor SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/05/1430812321_compactor_sclogocimer.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/compactor_sport_klub_gomblyukjelveny_2073798296.html
  40. Bernd Storck az U20-as vb-n túlmutató céljairól beszélve kiemelte, az eredményesség ugyan fontos, de csak másodlagos egy-egy mérkőzésen. A német számára fontosabb az, ahogyan játszanak a játékosok, hogy élvezzék a focit a fiatalok. A német szakvezető a telki edzőközpontot is szeretné tovább bővíteni, így például további három edzőpálya (az egyik egy 400 méter átmérőjű futópályával), egy 720 négyzetméteres fitneszközpont, illetve egy modern, fotocellákkal felszerelt különterem is épülhetne, utóbbi a játékosok futótesztjeinél játszana majd fontos szerepet.
    http://www.csakfoci.hu/valogatott/uvalogatott/node/190321
  41. 2015.04.30, 15:21 - Pátkai Máté
    Az esetleges Fradiba való igazolása kapcsán:

    Hát az ő posztján Somi és Gyömbér játszik, Gyömbér sajnos annyira lassú, hogy ha ő egyedül van középen átszaladnak rajtunk,(sajnos ő már kevés a csapathoz) Pátkai fürgesége és támadóképessége ezen a poszton kifejezetten illik a jelenlegi játékfelfogásunkhoz.
    egyik legjobb itthon játszó középpályás....jöjjön csak ,klasszisokkal jobb mint a mostani középpályásaink többsége (kivéve Zolit és Hajnalt,de sajnos ők sem lesznek már fiatalabbak)
    Pátkai az egyik legjobb magyar box to box...Kell valaki,aki kellő színvonalon tudja helyettesíteni a 2 öreget,esetleg csereként beáll a helyükre az utolsó fél órára.Pátkai erre tökéletesen alkalmas és most semmibe sem kerül.Arról nem is beszélve,ha ne adj Isten Somaval történik valami,Őt is tudja pótolni...
    Én örülnék neki. 27 éves, jó korban van, és a posztjához képest gólérzékeny játékos. Távolról jól lő. Jöjjön, mentesíteni tudná az "öregeket".[/quo...
  42. Az október 28. 14 órára kisorsolt találkozót elhalasztották, a közlekedési nehézségek miatt.
  43. Az MLSZ fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy a vasárnap félidőben félbeszakadt Kazincbarcika - DVTK NB II-es labdarúgó mérkőzést a pályán elért eredménnyel (1:0) a hazai csapat javára igazolja. A találkozó, mint ismert, a diósgyőri vendégszurkolók magatartása - petárdázás, a játékvezető megdobálása - miatt nem folytatódott a szünet után.
  44. A klub hivatalos tájékoztatása szerint ez a jelenlegi hivatalos (!) befogadóképesség:
    Ülőhelyek száma: 5867 fő
    Állóhelyek száma: 400 fő
    Összesen: 6267 fő

    Hazai ülő: 5336 fő
    Hazai álló: 300 fő
    Hazai összesen: 5636 fő

    Vendég ülő: 531 fő
    Vendég álló: 100 fő
    Vendég összesen: 631 fő

    Ülőhelyes szektorok száma: 8 db
    Állóhelyes szektorok száma: 1 db hazai és 2 db vendég
  45. 2015.04.29, 13:08 - Vasas FC - Ceglédi VSE 2015
    IDŐPONTVÁLTOZÁS! - Vasas-Cegléd 18:30 helyett, 18:00 órakor kezdődik!
    Felhívjuk Tisztelt Szurkolók figyelmét egy IDŐPONTVÁLTOZÁS-ra! A Vasas-Cegléd május 2-án eredetileg 18:30-ra kiírt NB II-es bajnoki mérkőzés, 18:00 órakor kezdődik az Illovszky stadionban.
    https://www.facebook.com/VasasLabdarugas/photos/a.408945339136464.95091.391607597536905/965885153442477/?type=1
  46. 2015.04.29, 12:32 - Paks, Fehérvári úti Stadion
    Ahogy eddig minden évben, úgy most is már az első körben megkapta a PAKSI FC a következő szezonra, jelen esetben a 2015/2016-os élvonalbeli bajnokságra szóló klublicencet. Balog Judittal, csapatunk egyik ügyvezetőjével beszélgettünk.

    Miért kell minden évben megújítani a licencet?
    Mindig vannak változások a feltételekben és a licenc mindig egy bajnoki szezonra szól. Ráadásul egy év alatt sok minden meg is változhat egy klub életében, amit folyamatosan jelenteni is kell a licenc adminisztráció felé. A pénzügyi kritériumok évről évre egyre szigorúbbak, és ezen nincs is mit csodálkozni, de az infrastruktúra előírásai is többször változtak már, és még fognak is.

    Ezek szerint az utóbbi esetében itt Pakson is fejlesztésekre kerül sor majd a közeljövőben. Mik lesznek ezek?
    A parlament jóváhagyott egy összeget a stadionunk fejlesztésére. A támogatást az önkormányzat kapja, mivel a stadionnak a város a tulajdonosa. Aminek biztosan el kell készülnie 2016 év végéig, 2017 év elejé...
  47. Szeptember 5.-én játszották le az eredeti mérkőzést, de birói műhiba miatt újrajátszatta az MLSZ.
  48. Félbeszakadt a mérkőzés sötétedés miatt a 62. percben 0-0-s állásnál, a folytatás november 13-án volt.
  49. 2015.04.28, 09:56 - Pozsony, Pozsonyi MTK
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430207747_pozsonyi_mtkcimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/p_m_t_k_pozsony_regi_sport_gomblyukjelveny_r_2071687508.html
  50. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430207557_szegedi_akcimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/10/1508242886_szegei_ak_jelveny_cimer.jpg
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/szak_szeged_sport_klub_gomblyukjelveny_rr_2071683758.html
  51. 2015.04.28, 09:50 - Kecskemét, Kecskeméti AC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430207386_kecskemeti_accimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/k_a_c_kecskemet_sport_klub_gomblyukjelveny_2071681283.html
  52. 2015.04.28, 09:45 - Tatabánya, FC Tatabánya
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430207134_tatabanyai_tarnacimerlogo.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/tatabanyai_tarna_sport_klub_gomblyukjelveny_2071676933.html
  53. 2015.04.28, 07:56 - Magyarország - Szovjetunió 1968
    A mérkőzés belépőjegye:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430200556_magyar_szovjetjegyticket.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430200573_magyar_szovjetjegyticket2.jpg
    forrás:
    [url=http://adf.ly/1fLwp5]http://gyujtemeny.vatera.hu/egyeb_papirgyujtemeny/berlet_jegy/belepojegy_az_1968_as_magyar_szovjet_focimeccsre_2071375163.html
  54. 2015.04.27, 19:28 - Grumić Miroslav
    Grumic a Rákóczi új igazolása

    A Debreceni VSC-től kölcsönben érkező Korhut Mihály és Kardos Norbert, valamint a portugál Andre Portulez után újabb játékost szerződtetett a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapata. Eldőlt, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását a huszonhat esztendős Miroslav Grumic, aki a múlt keddi Veszprém elleni hazai felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, a szombati eszéki találkozón pedig már gólt is szerzett a Rákóczi színeiben. A szerb csatár játszott az ukrán első osztályban is, a legutóbbi szezont pedig az FK Banat Zrenjanin együttesében töltötte.
    http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20110214142424442968
  55. 2015.04.27, 17:01 - Tuijp Jack
    a tulipános egy dagat idióta volt, aki futni sem volt hajlandó a pályán. Lauth 6 gólt vágott és gólpasszai is vannak. nem játszik annyira jól, mint vártam, de ne hasonlítgassuk már össze a holland csodacsatár egy góljával...
    http://ulloi129.hu/2015/04/27/ibanezzel-potolnank-ramirezt/
  56. 2015.04.27, 11:13 - Jenner Julian
    meg kellett volna tartani, abból a 20 percből lejött, hogy simán Lamah szint, sőt. harcosabb, jobbak a beadásai, lövései. Lamah inkább belső középpályásnak való

    Lehet, hogy jelenleg a kezdőben nem lenne helye, de a cserepadon igen. Inkább őt nézegetném ott, mint Nagy Danit, az isteni Havóról nem is beszélve. Ha esetleg egyszer újra elkapja a fonalat, akkor meg a csapatban is szívesen látnám, mert egy jó Jenner veszélyes fegyver a szélen. Gyors, jól ad be és jól lő, ha éppen megy neki. Több alázatot és szeretetet érzek benne a klub iránt, mint néhány magyarban...

    a nyár elején, mikor még egyik Roli se volt itt, akkor nagyon hiányzott, hogy nincs egy Jenner szintű szélsőnk, mikor még Lamah megjött, akkor is simán el tudtam volna képzelni, hogy a képességei alapján beférne a kezdőbe, de mára már csak a padra fér oda, szerencsére, félévről-félévre egyre erősebbek vagyunk és folyamatosan fejlődik a csapat.

    DE a képességbeli erények mellett a csa...
  57. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1430120748_tatabanya_real_madridticketjegy.jpg
    forrás:
    http://www.ebay.co.uk/itm/Original-Ticket-Ffootball-UEFA-CUP-REAL-MADRID-SPAIN-V-TATABANYA-HUNGARY-81-82-/171768536160
  58. 2015.04.26, 16:34 - Diallo Ulysse
    Én is bírtam, de tavaly tavasszal kemény volt azt látni, hogy minden meccsen végig vele ordít Doll, hogy mit csináljon, mert csak szaladgált fel alá. Ügyes srác, de nem véletlen, hogy a portugál bajnokságban egy szezon alatt 224 perc jutot két csapatban, 10 meccsen (egyszer játszott 90-et), különben csak csere volt). és egy gólja van csak.
    http://ulloi129.hu/2015/04/26/glazer-orom-nezni-a-fradi-jatekat-heten-tamadtak/#more-116014
  59. 1989.05.14, 17:00 A mérkőzés előtt óriási felhőszakadás árasztotta el a pályát, és a játéktér alkalmatlanná vált a mérkőzés megrendezésére.
  60. 1989.06.03, 17:00 2-1-es állásnál az 54.percben félbeszakadt, a pályára zúduló eső miatt.
  61. 2015.04.25, 11:49 - Dombai András
    A mai napon újabb veszteség érte a magyar labdarúgást. A Tatabányai Bányász egykori legendás csatára életének nyolcvanharmadik évében hunyt el. Pályafutását korábban már az Apáról fiúra sorozatunkban méltattuk. hiszen fia és két unokája is labdarúgó lett. A bányászvárosban neve igazi fogalommá vált az 1958-as Tatabánya-Ferencváros 5:0-ás mérkőzés után, melyen két gólt szerzett. Hogy pályafutása nem teljesedhetett ki igazándiból, egy szerencsétlen lábtörésnek köszönhette csak. Közel 100 első osztályú mérkőzésen 20 gólt szerzett. Később edzőként és pályaedzőként is segítette egykori csapatát.

    Egy mennyországi kis stadion öltözőjőbén újra együtt készülhet a Szovják, Lahos, Dombai, Hári, Deli csatársor...

    Dombai András nyugodjék békében!
    2015.04.24
    http://valogatott.blog.hu/2015/04/24/elhunyt_id_dombai_andras
  62. 2015.04.24, 17:55 - Heris Jonathan Steve
    Jonathan Heris az Újpest FC játékosa!

    A 23 éves belga hátvéd csütörtökön csatlakozott a kerethez

    Csütörtökön aláírta a 2015/2016-os szezon végéig érvényes szerződését klubunkhoz Jonathan Heris. A 23 éves belga hátvéd az AFC Tubize együttesétől érkezik, játékjogát klubunk megvásárolta a belga másodosztályban szereplő csapattól.

    A remek felépítésű védőjátékos 1990. szeptember 3-án született, eddigi pályafutása során az RWDM Brussels, a Royal White Star és az AFC Tubize csapataiban 106 belga másodosztályú mérkőzésen hat gólt szerzett.

    A jobblábas hátvéd Törökországban már lila-fehérben is bemutatkozott, kisebb bordasérülése után pedig csütörtökön ismét bekapcsolódott a csapat munkájába.
    2014.02.20
    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/jonathan_heris_az_ujpest_fc_jatekosa
  63. 2015.04.24, 17:46 - Ojo Kim
    Kim Ojo aláírt!

    A kiváló nigériai középcsatár 1 éves kölcsönbe érkezik hozzánk a belga Genk csapatától.
    A 25 éves Kim Ojo mindkét lábával jól bánik a labdával, remekül fejel, hatalmas termete (192 cm) ellenére pedig rendkívül gyors is. A norvég Brann Bergennél a korábbi labdarúgónknak, Korcsmár Zsoltnak volt a csapattársa. Ezzel a csapattal 57 meccsen 26 találatig jutott. Az U23-as nigériai válogatott korábbi játékosa a Genk együttesével Belga Kupát nyert 2013-ban. Kim Ojo szerződtetését klubunk óriási sikerként könyveli el. Kim, Isten hozott Újpesten!
    2014.08.29
    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/kim_ojo_alairt
  64. 2015.04.24, 17:28 - Kővári Róbert
    A Ligakupában és a Magyar Kupában már bizonyította néhány fiatal játékos, hogy hosszabb távon is lehet rá számítani. A PMFC-MATIAS a közelmúltban hét tehetséges futballistának ajánlott szerződést.

    Az őszi szezon során ugyan nem sok lehetőséget kaptak a saját nevelésű fiatalok a PMFC-­MATIAS bajnoki mérkőzésein, a Ligakupában, valamint a Magyar Kupában azonban pályára léphettek néhányan. Nyugodtan kijelenthetjük, nem vallottak szégyent, sőt! Akik látták október közepén a Vasas elleni hazai Ligakupa-meccset, mind azt mondták, élvezetesebb volt, mint egy bajnoki. A kezdőben helyet kapó Erőss Csaba, Gajág Gergő, Zelenyánszki László, Nagy Dominik s a csereként beálló Márkvárt Dávid és Gránicz Patrik is kifejezetten jól futballozott – a pécsi szurkolók örömmel látták, hogy akadnak ügyes gyerekek az utánpótlásban.

    A klub vezetősége természetesen tisztában van vele, hogy nem elég kinevelni a tehetséges játékosokat, hosszú távon meg is kell őket tartani. Éppen ezért nemrég hét fiat...
  65. 2015.04.24, 16:55 - Manjrekar James
    Torontótól az NB I-ig

    ​A múlt héten az élvonalbeli bajnokságban debütáló James Manjrekar alapemberré válna a PMFC-MATIAS-ban.

    Kanadai légiósunk, James Manjrekar Roseau-ban született, Dominikán. Családjával azonban 9 éves korában Torontóba költöztek, így megkapta a kanadai állampolgárságot is. Focistánk kis kitérő után két évvel ezelőtt érkezett meg Pécsre, ahol néhány kupamérkőzést követően múlt hét szombaton léphetett először pályára az NBI-ben, a Ferencváros ellen.

    – Mikor és miért igazoltál Pécsre?

    – 2012-ben kerültem a PMFC-MATIAS-hoz. Előtte több játékosügynök is figyelemmel követte a teljesítményemet a torontói Sigma FC akadémiáján. Szerepeltem próbajátékon a Real Mallorcánál és Paderbornban is, ezután hallottam a pécsiek érdeklődéséről és úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség lenne az európai karrierem beindításához. Pécsett először az U19-hez kerültem, és szép lassan lépegettem felfelé. Az előző fordulóban pedig már az NBI-ben is bemutatkozhattam…
    – Hogy tetszi...
  66. 2015.04.24, 16:29 - Lévai Norbert
    Lévai a negyedik debütálónk idén az NBI-ben

    A dunaújvárosi győzelem után, természetesen a KTE hibátlan tavasza volt a fő beszédtéma drukkereink körében is, ám érdemes kicsit visszatekinteni a meccs 90. percére, amikor is Lévai Norbert személyében, immáron a negyedik fiatalunk mutatkozhatott be idén az NBI-ben.

    Bekő Balázs eddig mindig bátran betette azokat a fiatalokat, akik játékukkal rászolgáltak az NBI-es szereplésre, ezen a 2014/2015-ös szezonban sem változtatott. Ősszel Kitl Miklós góllal nyitott, azóta alapembere lett a csapatnak és a korosztályos válogatottnak is, míg rajta kívül Polyák Kristóf és Szivacski Donát is több meccsen lehetőséget kapott, előbbi 3-szor, utóbbi 4-szer szerepelt az NBI-ben, és azokat most nem is említettük, akik a Ligakupában kapták meg a sanszt.

    Lévai Norbert az U21-es csapat támadója, és a téli alapozás során élni tudott a bizalommal az edzéseken és az edzőmeccseken, így Bekő Balázs tartósan felvitte őt a felnőtt kerethez, azóta rendsz...
  67. Megkezdődtek a 2x80 férőhelyes mobil lelátó munkálatai !
    Az Aszódi Futball Club a TAO program keretében pályázaton nyert 3.5 millió FT támogatást, továbbá a szükséges önrészt Aszód Város Önkormányzata a 2015-ös költségvetésben biztosította a munkálatokhoz.
    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=969438489746634&id=344664392224050
  68. Csillag Pétertől, a blog szerzőjétől ezeket a koordinátákat kaptuk:
    https://www.google.hu/maps/place/46°33'45.8%22N+16°59'05.9%22E/@46.5629287,16.9869517,285m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x0:0x0
  69. 2015.04.24, 09:12 - Vasas SC - SL Benfica 1968
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859432_vasasbenfica_01.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859448_vasasbenfica_02.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859459_vasasbenfica_03.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859479_vasasbenfica_04.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859491_vasasbenfica_05.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859501_vasasbenfica_06.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429859514_vasasbenfica_07.jpg
    http://www.ebay.co.uk/itm/Vasas-vs-Benfica-Portugal-football-programme-Eusebio-/221752854037
  70. 2015.04.24, 08:48 - Budapest, Kispesti Húsos SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429858106_kispesti_husoslogocimer.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/kispesti_husos_sport_klub_gomblyukjelveny_2070254243.html
  71. Bognár Tamás sérülése miatt Farkas Ádám vezeti az OTP Liga 25. fordulójának pénteki nyitó találkozóját. Szombaton szintén Farkas ugrik be Bognár helyére az alapvonalon, míg Farkast Szilasi helyettesi Pécsett.
    https://www.facebook.com/profispori/posts/1530504200424323
  72. 2015.04.23, 10:06 - Szombathely, Szombathelyi SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429776398_szombathely_secimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/sz_s_e_szombathely_sport_gomblyukjelveny_2069752421.html
  73. 2015.04.23, 08:34 - Budapest, Shell SC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429770853_shell_sclogocimer.jpg[/bigimg]
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/shell_se_sport_klub_gomblyukjelveny_2069751983.html
  74. 2015.04.22, 13:14 - Debreceni VSC - Kispesti FC 1944
    1944. április 19

    Debreceni VSC - Kispest 4 : 2 (3 : 1)
    3.000 V: Székely
    DVSC: Nagy M. - Szűcs, B.Nagy - Orosz, Nagy II., Kádas - Szabó E., Zilahi, Szilágy I., Anocskai, Sidlik
    K: Bozsik I. - Olajkár I., Nemes - Zalai, Béres, Urhegyi - Egresi, Badics, Titkos, Puskás, Boros
    g: Szilágyi I. (4) ill. Titkos, Béres
    Pauljan (NS)
  75. 2015.04.22, 13:11 - Debreceni VSC - Kispesti FC 1944
    A két együttes az 1943/1944-es bajnokságban mérkőzött meg először egymással. Akkor az újonc hajdúságiak 5-1-es vereséget szenvedtek Kispesten, ám a tavaszi visszavágón, pontosabban 1944. április 30-án nagy meglepetésre 4-2-re nyertek. Így állt fel akkor a Loki: Nagy M. – Szűcs, B. Nagy – Orosz, Nagy II, Kádas – Szabó, Zilahi, Szilágyi, Anocskai, Sidlik. Mind a négy gólt Szilágyi Gyula lőtte. „Az első félidőben tüneményesen játszott a DVSC” – írta a Debreczen.
    https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/jon-a-80-honved-elleni-meccs
  76. 2015.04.22, 11:31 - Magyarország - Litvánia 2015
    A magyar válogatott egy héttel a finnek elleni Eb-selejtező előtt, június 5-én, Debrecenben felkészülési mérkőzésen fogadja a litvánokat.
    A bajnoki idény május végén zárul az európai ligákban, így a magyar válogatott számára is lehetőség adódott arra, hogy a következő tétmérkőzés előtt egy felkészülési találkozó is bekerüljön a versenynaptárba. Mostanra hivatalossá vált, hogy a mieink június 5-én, pénteken 18.00 órától a litván válogatottat fogadják felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés után a válogatott folytatja felkészülését a finnek elleni Eb-selejtezőre, amelyet június 12-én rendeznek Helsinkiben.

    - A szezon végeztével fontosnak tartottuk, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnokság során felvett ritmusból, és a finnek elleni összecsapás előtt pályára lépjenek még egy mérkőzésen - mondta az mlsz.hu-nak Dárdai Pál. - Tekintettel arra, hogy mindenkinek más időpontban ér véget a szezon, ez az egy hét azért is fontos, hogy azonos erőnléti szin...
  77. 2015.04.22, 11:22 - Kispesti AC - Debreceni VSC 1946
    Kispest - Debreceni VSC elmaradt
    A Kispest nem tért vissza lengyelországi portyájából, a 2 pontot a Debrecen kapta.
  78. Most értem haza a nagypályás (Mészöly?) műfüvesről, egy szóval jellemezném: tragédia. Olyan szintű igénybevételnek van (lehet) kitéve, ami már nem emberi.

    Úgy néz ki, mint amikor a kicsit hosszabb füvet sportcipőkben, teremcipőkben, sima talpú cipőkben letapossák és fekszik a fű. (pl. koncert után) Eddig azt hittem ez csak fűnél lehetséges, egy műfűnél nem. De mégis. Riasztó a látvány.

    Előttünk a Mónos Tomiék, Friciék edzettek rajta.

    ML idióta találmánya, hogy üzletet csinált a Vasasból...
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018138
  79. Elmaradt, mert a budafokiak nem vitték magukkal az igazolásokat. Így a stadionban megjelent 6000 néző hiába várt a mérkőzésre. Utólag a mérkőzés két pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Kecskeméti SC kapta.
  80. 2015.04.19, 18:51 - Vác, Váci Reménység SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429462241_vaci_remenysegcimerlogo.png[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/vaci_remenyseg_egyesulet_sport_gomblyukjelveny_2068353224.html
  81. [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429462104_sashalom_asclogocimer.png[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/sashalom_asc_gomblyukjelveny_2068352828.html
  82. 2015.04.19, 18:39 - Balogh Norbert
    Baloghról: Persze, hogy kell rá izom, de nehogy az meg az erősségei rovására menjen. A hosszú lábaival az első néhány méteren rengeteget tud verni a védőire. Ez most is látszott a nagy helyzeténél. Hihetetlenül tudja néha tartani a labdát, két-három védő között is. Viszont tényleg valóban úgy tűnik néha túl sokáig is.
    Amúgy meg csak bennem merült fel az, hogy esetleg azért kezdtük most futtatni, hogy jó helyzetbe kerüljön az U20-nál, mert, ha elviszik és esetleg ott is villan egyet-kettőt, akkor megnövekedhet az értéke?

    Egyébként néha nagyon komoly megmozdulásai vannak ami magasabb szintű futballra emlékezet mint ez az NBI, utána meg jönnek persze érthetetlen hibák, a labda dajkálása, na meg hogy nem mer/tud fejelni, gyenge a lövése stb. Pl. tegnap is volt Tiszának egy tökéletes beadása amit ha jól fejel Balogh akkor simán gólra vált, de még csak bele sem tudott fejelni a labdába.

    Az jó hogy megkapja a lehetőséget most és egyelőre szerintem élt is vele, ny...
  83. 2015.04.18, 15:06 - Budapest, Hellas AC
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429362359_hellas_accimerlogo.png[/bigimg]
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/sport/hellas_atletikai_klub_gomblyukjelveny_2068355474.html
  84. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429290444_vidornyaszoloscimerlogo.png
    forrás:
    http://vszse.atw.hu
  85. 2015.04.17, 19:05 - Sormás, Sormás SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429290312_sormas_secimerlogo_copy.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://sormasse.hu/iratok.htm
  86. 2015.04.17, 19:01 - Zalaszentiván, Zalaszentiván SE
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429290101_zalaszentivan_cimerlogo.jpg[/bigimg]
    forrás:
    http://zivanse.hu
  87. 2015.04.17, 18:59 - Sümegcsehi, Sümegcsehi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429289949_sumegcsehi_selogocimer.jpg
    forrás:
    http://sumegcsehi.hu/civil-szervezetek/sportegyesulet-sumegcsehi
  88. 2015.04.17, 18:56 - Eszteregnye, Eszteregnyei SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429289748_eszteregnye_secimerlogo.jpg
    http://eszteregnyese.hu/
  89. 2015.04.17, 18:28 - Szarvas, Szarvasi FC II
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429288063_szarvasi_fccimerlogo.jpg
    forrás:
    https://www.facebook.com/SzarvasiFCII
  90. 2015.04.17, 18:20 - Sióagárd, Sióagárdi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/04/1429287623_sioagardi_selogocimer.png
    forrás:
    http://sioagardise.freewb.hu/galeria
  91. Hó eltakarítás miatt kezdődött fél órával később a találkozó, mint az eredetileg kiírt 13:00.
  92. 2015.04.17, 09:56 - Batik Bence
    Batik jól játszott a tavaszi meccsein. Én ennek nagyon örülök. A sérüléseit nem tudtam ezért én már leírtam(mert engem sem az NB2-ben, sem az MTK-ban nem győzött meg a játékával). Bízom benne, hogy így folytatja. Tetszik az akarata , a lelkesedése és a Fradizmusa. A védelmünkre tavasszal nem lehet panasz(még is meghökkenve olvasom itt többektől) ,hogy még is van. Pedig Batik mellett, se Dilavert, se Matteost, se Nalepát, se Ramirezt nem érheti panasz tavaszi játéka miatt.

    Szerintem Bence nagyon jó teljesítményt nyújt a tavasszal... Dilaver, Nalepa vagy Ramírez is elkövet több apró hibát, azt nem igazán értem, miért vagyunk velük elnézőbbek... Félreértés ne essék, én mindannyiuk teljesítményével elégedett vagyok... De úgy érzem, mivel ő magyar (hosszáteszem ezt érzem pl. Bödénél is) tőle többet várunk, mint a külföldi konkurenciájától..
    http://ulloi129.hu/2015/04/17/batik-semmi-felelem-nem-volt-bennem-csak-elszantsag/#more-115545
  93. 2015.04.16, 18:49 - Nalepa Michał
    Ő egy igazi Doll zsoldos. fegyelmezett mindenek felett.
    De meg kell hagyni, sokat fejlődött mióta itt van.
    Mostanában többet mosolyog.

    Az elején nagyon zavart a lomha, bizonytalan játéka, de mára nagyjából elfogadtam! Remélem képes még egy kicsit gyorsulni fejlben és mozgásban is!

    Hát szerintem olyan se íze se bűze focista. Mikor ideigazolt megkérdeztem egy Wislás lengyel ismerősömet, hogy mit lehet róla tudni, milyen spíler. Azt mondta, hogy nem nagy szám, és gyorsan kikopott a kezdőből...

    Mostanában jól teljesített, bár előtte meg úgy mintha nem is lenne futballista. A kérdés az, hogy komolyabb meccseken hogy játszik majd. A hazai első osztályban megállhatja a helyét, de ott néha az is elég lenne, ha döglött hintalovak lennének a kezdőnkben.

    A hétvégén többször is megfirkálták, az igazi értékmérő egy komolyabb nemzetközi ellenfél lesz.
    http://ulloi129.hu/2015/04/16/nalepa-mara-mar-teljesen-sikerult-beilleszked...
  94. 2015.04.15, 12:21 - Szabó Zsolt
    Hurvinyek szerintem nagyon gyenge jatekvezeto, kifejezetten irrital a felfogasa, o is abba a taborba tartozik, aki lefuj mindent, nem engedi az elonyszabalyokat, stb. es ezzel kozvetlenul befolyasolja a meccs szinvonalat.
    http://ulloi129.hu/2015/04/15/hurvinyek-szombathelyen/#more-115465
  95. A 62. percben félbeszakadt, majd rövid várakozás után alkalmatlannak ítélte a játékvezető a játékteret.
  96. 1988.IV.13. 16:30 Felhőszakadás miatt félórával késöbb kezdődött a mérkőzés, majd 5 perc "vizilabdázás" után a játékvezető lefújta a mérkőzést.
  97. 2015.04.14, 20:17 - Somalia
    Somália a csapat motorja, szíve, lelke. Elképesztő akaraterővel bír a srác és fut a fél csapat helyett is ha úgy van. Nagyon fekszik neki ez a poszt, szerintem itt játszik a legjobban, pedig már szinte mindenhol megfordult a pályán. Nem bánnám, ha a magyar válogatottban is játszana, bárki bármit mond, nincs hasonló teherbírású játékos azon a poszton. Nálam Somi testesíti meg a Fradi Szívet manapság!
    A vkp az egyetlen olyan poszt, ahol van ideje átvenni a labdát. Legalábbis a honi mezőnyben. Onnantól kezdve kamatoztathatja azt, ami benne van. Illetve gyorsaságával itt tud a legtöbbet szűrni. Akár a belső középpályásoktól, de akár a szélről befelé húzó szélsőktől is tud labdát lopni. Technikai képzettsége, vagy inkább képzetlensége miatt a legjobb poszt számára. Nagyon jó döntés volt. Hasznos is.
    Hát pedig szélsőként már nem nagyon fog beférni, ellenben vkp-ban valóban pazarul játszik, szóval sanszos, hogy ottragad.
    http://ulloi129.hu/2015/...
  98. A másodosztályú bajnokságban eddig történtek alapján joggal feltételezhetjük, hogy sportszervezetünk jövőre akár az OTP Bank Ligában is indulhat. A jogszabályok és az MLSZ szabályzatai értelmében az OTP Bank Liga mérkőzéseinek szervezése és rendezése vonatkozásában már több és lényegesen szigorúbb követelményeket fogalmaznak meg a résztvevő csapatok számára. Ezzel és a további tervekkel, teendőkkel kapcsolatban Dr. Kovács Mihályt, az igazgatótanács elnökét kérdeztük.

    - Kérlek ismertesd a klub terveit a bevezetőben leírtakkal kapcsolatban!

    Az MLSZ versenyszabályzata valóban lényegesen szigorúbb feltételeket fogalmaz meg a legmagasabb osztályban való részvétel esetén. Az infrastruktúra fejlesztésünk ennek érdekében és ismeretében folyik már évek óta, hiszen például a régi állóhelyi lelátót is az MLSZ előírásaival összhangban kezdtük el ülőszékekkel (TAO forrásból) felszerelni, melynek eredményeként most 2.400 ülőszékkel rendelkezünk ezen az oldalon. A pálya fel...
  99. A stadionbiztonságtechnikai pályabejárás során a hivatalos szervek lezárattak szektorokat, szektorrészeket, melyeket balesetveszélyesnek találtak (javításuk folyamatban), ellenkező esetben nem kaptunk volna engedélyt mérkőzések megrendezésére. Többek között ennek is betudható, hogy nem nyílt másik hazai pénztár a mérkőzésre.
    Ahogy az ankéton is elhangzott, a Szurkoló nagyon fontos számunkra!
    Tanulva a hibából, a továbbiakban a 4-es pénztárt is megnyitjuk, hogy ne kelljen sokat várni, de az említett lezárások miatt belépés továbbra is a 3-as kapun lehetséges a hazai szektorokba.
    A kellemetlenségért elnézésüket kérjük, és köszönjük a türelmet!
    2015-04-13
    http://www.bfc-siofok.hu/hirek/fontos-gyozelem-a-somogyi-rangadon
  100. Székezett állapotban ugye 22043 férőhelyes a stadion.
    Az 1273 férőhelyes vendég szektorban 269-en voltak, ez -1004.
    A lezárt ütközőszektor -910, így ha mindenhol máshol tele volt, akkor lehet 20129 a maximum.