Sallai Roland (Budapest 1997.05.22 - )
játékos

2018-ban a Magyar Válogatottban
© magyarfutball.hu
Siófokon nőttem fel, rengeteget gyakoroltam a kertben, a falnak rugdostam a labdát. Kimentem a grundra is a haverokkal, a betonpályán is szerettem játszani. Úgy mondanám, volt egy-két barátom, de a fal is az volt. Természetesen apu is sokat foglalkozott velem, mi több, Siófokon, majd a Puskás Akadémián is volt az edzőm, de hogy őszinte legyek, nem voltam oda azért, hogy együtt dolgozunk. Nyilván volt ennek előnye, csakhogy az én fejemben folyton az járt, mások mit szólnak ehhez. Édesapám sohasem kivételezett velem, még azt is mondhatom, tőlem többet követelt, mint a társaimtól. Részemről ezzel nem volt gond, mégsem éreztem egészségesnek a helyzetet. Nem akartam azt hallgatni, hogy biztos azért játszom, mert az apám az edző…5
Puskás Akadémia FC, 2014-2017
Sokat kaptam a Puskás Akadémián! Kitűnő nevelőtanáraink voltak, akik arra is ügyeltek, hogy ha valakiből nem lesz labdarúgó, váljon belőle jó ember. Felcsúton éreztem először igazán, hogy a sok gyakorlás kifizetődik. Nehéz és hosszú volt az ott töltött hét év, de minden napjáért megérte! A végén elmondhattam magamról, hogy az egyik álmomat megvalósítottam: az olasz élvonalba vezetett az utam!
Felcsúton kezdődött, azt mondom, az a nap volt mindmáig a legfontosabb, amikor odakerültem. Ott minden adva volt a fejlődéshez, rajtam múlt, mire viszem. Szüntelenül „nyomtam” magamat, hogy még többet és többet tegyek bele. Ennek is köszönhető, hogy tizenhét évesen már bemutatkozhattam az NB I-ben.5
Felcsúton kezdődött, azt mondom, az a nap volt mindmáig a legfontosabb, amikor odakerültem. Ott minden adva volt a fejlődéshez, rajtam múlt, mire viszem. Szüntelenül „nyomtam” magamat, hogy még többet és többet tegyek bele. Ennek is köszönhető, hogy tizenhét évesen már bemutatkozhattam az NB I-ben.5
US Città di Palermo, 2016-2017, kölcsönben
Sallai egy évre, háromszázezer euró ellenében érkezik a szicíliai együtteshez, amelynek a szezon befejezése után opciós joga lesz megvásárolni őt 2.5 millió euróért. A 19 éves támadó, a nála egy évvel idősebb Balogh Norbert után a második magyar játékos, aki a Palermóhoz szerződött.Annak örülök, hogy az olaszban, a világ egyik legerősebb bajnokságában játszhattam, ugyanakkor csalódott is vagyok, és szeretnék elnézést kérni azért, mert a Palermóval nem tudtuk elkerülni a kiesést. Mindent elkövettünk, hogy bennmaradjunk. Ami a szezonomat illeti, a csúcspont az Udinese elleni gólom volt – leírhatatlan érzések törtek elő belőlem, olyanok, amilyeneket korábban sosem tapasztaltam. Mindössze húsz esztendős vagyok, úgyhogy még bőven van hová javulnom, ezzel tisztában vagyok. A játékom minden aspektusának javításán dolgozom, ez érvényes a Palermo és a válogatott edzéseire egyaránt.2
Most már tudom, milyen egyedül talpon maradni, küzdeni, túlélni. Talán ez volt a legnehezebb az elmúlt esztendőben. Az a száz álmatlanul töltött éjszaka, amikor járt az agyam, és szinte agyonnyomott a magány. De ha szeretnék profi futballista lenni, márpedig az a célom, ezzel is meg kell birkóznom. Az elmúlt egy évben felnőttem.Sok minden megváltozott bennem. Most már elmondhatom, hogy nagyjából három hétig csak levegő után kapkodtam, amikor edzésbe álltam a Palermónál. Pedig itthon a szorgalmasabbak közé tartoztam, beleadtam apait-anyait az edzéseken Magyarországon is. Senki sem mondhatta rám, hogy lógós lennék. Mégis három hétig kóvályogtam, és erőnlét terén próbáltam utolérni a többieket.3
APOEL FC, 2017-2018
Cipruson is nagyon jól éreztem magam, egyetlen rossz szót sem mondhatok. A klubnál kedveltek, a városban a szurkolók is megismertek, úton-útfélen megállítottak, nem vicc, úgy éreztem magam, mint egy kiskirály. Ez szerintem mindenkinek jólesne, az önbizalmának is jót tenne. Ráadásul jó szezon van a hátam mögött, megnyertük a ciprusi bajnokságot, a Bajnokok Ligájában sem okoztam csalódást, úgy éreztem, az APOEL-nél ennél többet nem tudnék kihozni magamból. Miután nagy álmom, hogy egyszer európai topcsapatban futballozzak, és erről nem vagyok hajlandó lemondani, újabb lépcsőfokra volt szükségem.
Ragaszkodtak hozzám, győzködtek, hogy maradjak, játsszak még egy idényt náluk, de a végén már ők is hajlottak az üzletre. Jólesett, hogy bíznak bennem, s hogy számítanak rám, de legalább ennyire imponáló volt a németek érdeklődése.4
Ragaszkodtak hozzám, győzködtek, hogy maradjak, játsszak még egy idényt náluk, de a végén már ők is hajlottak az üzletre. Jólesett, hogy bíznak bennem, s hogy számítanak rám, de legalább ennyire imponáló volt a németek érdeklődése.4
SC Freiburg, 2018-
Ahogy a ciprusi klubomnál számítottak rám, legalább olyan jólesett, hogy a freiburgiak sem adták fel, jöttek, tárgyaltak, hajthatatlanok voltak, küzdöttek értem. Nagy lehetőség előtt állok, játszottam már Olaszországban, az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligájában is volt szerencsém kipróbálni magam, de most itt, a Bundesligában új hatások érnek. Nagyon remélem, hogy ezt az akadályt is megugrom, ahogy az eddigieket. Boldog vagyok, hogy összejött az átigazolás, szeretném bizonyítani, hogy helyem van a német élvonalban.4
Amikor először tárgyaltunk, mutattak nekem egy anyagot, amely arról tanúskodott, hogy már három éve szemmel tartottak, még azt is elmondták, hol és mikor néztek meg személyesen. Azon nyomban nyilvánvalóvá vált, hogy egy ízig-vérig profi klubban folytathatom.
Az első idény nem is volt könnyű, mert bár jól indult, egy sérülés miatt hat hónapot voltam kénytelen kihagyni. Akkor meglehetősen mélyen voltam, de a családom és a párom, Bettina mindvégig mellettem volt, ez segített abban, hogy átvészeljem ezt az időszakot. Azóta nemegyszer hátráltatott sérülés, ha innen nézem, többször is fel kellett állnom a padlóról. Büszke vagyok arra, hogy ez újra és újra sikerült! Ezen a ponton visszakanyarodhatok az Olaszországban tanultakra, arra, hogy sohasem szabad feladni, mert ha így teszel, véged.5
Az első idény nem is volt könnyű, mert bár jól indult, egy sérülés miatt hat hónapot voltam kénytelen kihagyni. Akkor meglehetősen mélyen voltam, de a családom és a párom, Bettina mindvégig mellettem volt, ez segített abban, hogy átvészeljem ezt az időszakot. Azóta nemegyszer hátráltatott sérülés, ha innen nézem, többször is fel kellett állnom a padlóról. Büszke vagyok arra, hogy ez újra és újra sikerült! Ezen a ponton visszakanyarodhatok az Olaszországban tanultakra, arra, hogy sohasem szabad feladni, mert ha így teszel, véged.5
forrás
Készült az
1 - http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/serie-a-magyar-jatekossal-bovult-a-palermo-kerete-hivatalos-2516225
2 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-sallai-csalodott-a-palermo-miatt-o-lenne-az-uj-dybala-2573353
3 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/sallai-roland-palermoban-szamitananak-ram-de-2580675
4 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-a-freiburg-hajthatatlan-volt-kuzdott-ertem-sallai-2655811
5 - https://www.nemzetisport.hu/legiosok/sportkrem-minden-egyes-nappal-tobb-akarok-lenni-sallai-roland-2895735
írásainak, interjúinak alapján.
1 - http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/serie-a-magyar-jatekossal-bovult-a-palermo-kerete-hivatalos-2516225
2 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-sallai-csalodott-a-palermo-miatt-o-lenne-az-uj-dybala-2573353
3 - http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/sallai-roland-palermoban-szamitananak-ram-de-2580675
4 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-a-freiburg-hajthatatlan-volt-kuzdott-ertem-sallai-2655811
5 - https://www.nemzetisport.hu/legiosok/sportkrem-minden-egyes-nappal-tobb-akarok-lenni-sallai-roland-2895735
írásainak, interjúinak alapján.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
kicsit helyet csinált magának a gól előtt,de hál istennek a var nem vizsgálta. labdabiztos, magabiztos és mindenhol ott van,ahol kell lennie. védekezik ugyanúgy.
és most egy 11-est is összehozott
Tök profi a srác
Sallai a példa,hogy a tehetség önmagában nem elég,ha nem teszed hozzá azt,amit ő is hozzátesz pluszba, ami kell egy nívósabb ligához.
Csak felsorolásképpen. gyorsan gondolkozik, nem tartja a labdát sokáig,hanem rögtön adja is tovább egy szabad társhoz és ahogy néztem azzal még előre is megy az akció.
nagyon labdabiztos nem pattan el tőle,nem totojázik és pontosan passzol. Mondjuk ez alap egy Bundesligában,de nem egy magyar sráctól.
Taktikailag maximálisan fegyelmezett. Támadásnál ott van a kapu előtt keresi a pozicíiót, ha az allenfél támad máris visszazár ott van az emberén és fogja a passzsávokat.
Ezen felül gyors és technikás, jól cselez. Jó döntést hoz gólhelyzetben és azt meg is tudja oldalni. Lásd a válogatott gólját és itt a fejesét.
A párharcokat is felvállalja mindig, erőszakos. Talán még a kora miatt kicsit nehezen tudja hol a határ ezt még szoknia kell.
Remek kondija van,hogy ezeket mind meg tudja oldani.
Fizikai felépítésben is megfelelő állapotban van.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9018358
http://www.csakfoci.hu/nemzetkozi-foci/81065
Fejlődjön, tanuljon, kerüljön be a bajnoki nevezettek közé, játsszon minél többet Cipruson (az sem kutya, ahogy elnézem a klubok szereplését, három-négy elég magyarverő együttes simán van, és a többi sem az az NB I alsóház szint.)
De csak a hülye szenzációhajhász magyar sajtó miatt ne csalódjon senki, ha a BL-be nem is nevezik, vagy egy percet sem játszik!
Lehet, ez egy mindent vagy semmit vízválasztó lesz.
Sok sikert!
Sallai értéke, mivel játszott is, (egy ,hurkacsapatban”), mégis 300 e € >1 M€ lett.
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2589111
Hajdúhadház — Ha a magyar labdarúgás nagy ígéreteiről esik szó, akkor a leggyakrabban a Barcelonában pallérozódó Tajti Mátyás (16) nevét emlegetik, de szakemberek legalább ilyen fényes jövő jósolnak kortársának, Sallai Rolandnak (17) is.
Nem is olyan régen még együtt rúgták a labdát a Puskás Akadémia korosztályos együtteseiben, de aztán szétváltak útjaik, Tajti a katalán fővárosba költözött, Sallai pedig felkerült az élvonalban szereplő felcsúti nagycsapatba. S augusztus elsején már bemutakozott az NB I-ben, azóta pedig a Fradinak is lőtt bajnoki gólt.
Roland esetében is jogos a mondás, hogy nem esett messze az alma a fájától, hiszen édesapja, Sallai Tibor (45) is élvonalbeli focista volt, sőt 1994-ben bajnoki címet ünnepelhetett a Vác játékosaként. Még többre vitte nagybátyja, Sallai Sándor (54), aki 55-ször húzhatta magára a válogatott szerelését.
– Vannak álmaim, kinek ne lennének? – mondja a középpályás. – Az első, hogy jelenlegi klubomban, a Puskás Akadémiában minél hamarabb váljak kihagyhatatlan alapemberré. Aztán pedig jöhetnek az újabb lépcsőfokok. Szépen sorjában. Ha minden az elképzeléseim szerint alakul, akkor 18 éves korom körül váltani szeretnék, s kipróbálni magam valahol külföldön. Nagyon szeretem a német és a spanyol bajnokságot, a Bayern München és a Barcelona a két kedvencem, de inkább olyan helyre mennék, ahol garantált lenne az állandó szereplésem. Egy a lényeg: minden családtagon szeretnék túltenni...
Édesapja máris nagyon büszke fiára.
– Roland mindent magának köszönhet, nem volt mindig egyszerű az élete, de a legnagyobb nehézségeken is túljutott, ezért megérdemli, hogy valóra válthassa legszebb álmait – mondta Sallai Tibor, aki jelenleg a Puskás Akadémián edzősködik.
A válogatottig jutó nagybácsi, Sallai Sándor nagy jövőt jósol a fiatal rokonnak.
– Sokszor láttam már a pályán Rolandot – mondta a Bp. Honvéd egykori bajnoka. – Nyugodt szívvel állítom, óriási tehetség. Remélem, sokra viszi, még engem is túlszárnyal, s igazi hírnevet szerez a Sallai családnak.
http://www.blikk.hu/sport/ime-sallaiek-focicsaladja/31mcy11
http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/europa-hiru-menedzser-vinne-kulfoldre-storck-ujoncat-2502447
Sallai Roland tehetségére már két évvel ezelőtt, az U15-ös csapatok klub-vb-jének beillő Nike Premier-kupa európai, lódzi döntőjén felfigyelhettünk, amelyre a Nemzeti Sport Online is elkísérte a hazánkat képviselő, a húszas mezőnyben 12. helyen végző Puskás Akadémiát.
A támadó középpályásként szereplő Sallai azon a tornán is szerzett gólt, akárcsak az U13-tól kezdve minden korosztály bajnokságában. Eddig összesen 285 találatot jegyzett a MLSZ versenyrendszerében.
A legtermékenyebb időszaka, mint ahogy az általában a fiatalok esetében lenni szokott, még 13 éves kora környékén volt, amikor az U13-as bajnokságban a 2008–2009-es idényben 110 gólt ért el (még nem teljes nagy pályán).
A gólgyártással az azt követő szezonokban sem állt le, persze a mennyiség azért már csökkent. 42 és 37 gólos idénye is volt, legutóbb pedig, a 2013–2014-es idényben az U17-es I. osztályban 24 meccsen 29-szer volt eredményes. Mindezt úgy, hogy nem egy kimondottan befejező játékosról van szó, sokkal inkább előkészítő, irányító szerepkörben játszik.
Az U17-es válogatott Sallai a Pécs ellen a 70. percben csereként lépett pályára Makrai Gábor helyett, és a 82. percben volt is egy remek ütempassza, amiből Lencse László gólhelyzetbe került, de Gőcze Gergő védeni tudott.
Roland édesapja, Sallai Tibor a Siófok játékosaként szerepelt az NB I-ben, nagybátyja, Sallai Sándor pedig a Honvéddal nyert több bajnokságot annak idején, sőt az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is ott volt a magyar válogatottal. A többnyire támadó középpályásként vagy elmozgó ékként szereplő ifjú Sallai 13 éves kora óta tartozik a felcsútiakhoz. Tajti József, az akadémia szakmai igazgatója szerint intelligens, mindkét lábával ügyes futballistáról van szó, akinek kiváló a helyzetfelismerése. A felnőttek között az előző szezonban a Ligakupában egyszer csereként már pályára léphetett Benczés Miklós együttesében.
A támadó nem mellesleg a félpályás emelések mestere, a videomegosztókon két, egyaránt a felezővonal környékéről szerzett gólt is találhatunk tőle.
A jövőjét illetően jóslatokba nem bocsátkoznánk, hiszen még csak most jön számára az igazi mély víz, de jó látni, hogy a két éve Lengyelországban még „csak” ügyes lurkónak számító (igaz, már akkor a PFLA egyik vezére volt a pályán) játékos mára NB I-es labdarúgóvá érett. Akárcsak a Lódzban szintén szereplő, az élvonalban a legutóbbi szezonban, a DVSC ellen bemutatkozó Óvári Zsolt.
Sallai játéka egyébként már akkor szemet szúrt külföldi megfigyelőknek is, és úgy tudjuk, azóta is figyelemmel kísérik a fejlődését, immár a magyar első osztályban.
2014.08.02
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-285-golt-szerzo-tamado-a-puskas-akademiaban-2354253