magyarfutball.hu

  1. Május 15-én, vasárnap 17 óra 30 perctől, az NB III. Keleti-csoportjának 31. fordulójában a Nyíregyházát fogadja a DVTK tartalék csapata. A nagy érdeklődésre való tekintettel a belépőjegyek hétfőtől elővételben egységesen 300 forintért kaphatók, a mérkőzés napján 1000 forintba kerülnek.

    A mérkőzésen az X-Y-Z szektorok, a Napos Oldal és a vendégszektor lesz megnyitva a szurkolók előtt. A DVTK labdarúgó mérkőzéseire korábban megvásárolt tavaszi bérletek érvényesek. Az ülőhelyek érkezési sorrendben foglalhatók el.
    http://dvtk.eu/szurkoloink/jegyek-a-keleti-derbire/11296/
  2. 2015.11.15, 19:01 - Magyarország - Norvégia 2015
    A koreográfiát a megerősített biztonsági intézkedések miatt tudtommal nem engedik be.
  3. #83:
    Valószínűleg több, ez csak a kiemelt kockázatúakra vonatkozik szerintem.
  4. Végül a kártya nélküliek is bemehetnek majd, ha a helyszínen, vagy a SYMA/Bálna/Dalszínház hármas TEX-irodáiban vesznek jegyet, de csak a hazai szektorba, a vendégbe kell szkenneres kártya.
  5. MTK honlapja szerint 908 néző volt jelen.
  6. Akkor rövid ideig tartott a megszűnés.
  7. Eléggé ellentmondásos jelenlegi (vasárnapi Gyula elleni meccs) formájában a pálya. Futópálya, fű gyönyörűen rendben tartva, viszont a WC szebb napokat is látott, a bérházsor felőli kanyar egyik rég nem használt lépcsőjébe pedig nőtt egy fa.
  8. szerintem ki sem nyitják
  9. Már az "Aktuális képsor" sem aktuális: a löszfalban lévő lyukba két mobil lelátó került.
  10. 2014.11.11, 13:10 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Jelenleg így áll a stadion:
    - a kanyarok elbontva, vendégszektor most a tribün egyik szélén
    - a klubház lelátójának az alapjai már állnak
    - a főlelátóhoz még nem nyúltak hozzá
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/11/1_1415710427_szolnok_tiszaligeti_stadion_2014.jpg[/bigimg]
    /kép forrása: DVTKeu, Twitter/
  11. 2014.09.20, 16:25 - Ragály, Ragályi Sportpálya
    Az idei falunapon átadtak itt egy új öltözőt, ami furcsa, hiszen 10-12 éve senki nem használja a pályát.
    Ha arra járok, lefotózom.
  12. #9
    Jelen állás szerint a B1-B2 szektor nyitva van, a B3 kérdéses.
  13. Gondolom ez is "feltétel" volt az új stadionhoz...
  14. ,,A diósgyőri labdarúgás évszázados működése során kétszer költözött új helyre, mindkétszer azért, mert a korábbi pályáját, otthonát kinőtte. A DVTK az 1910-es a megalakulása után másfél évig a Kerekdomb alatti legelőn kialakított pályán játszotta mérkőzéseit. ...
    Ez esetben be kellene adni a Kerekdombi pályát, ismeretlen helyszínnel.
  15. #2
    Remélem is, a kazah jegyes akciót ki szeretném használni.
  16. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/07/1406708373_bate_arena_2013.jpg
    forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/0/05/BATE_Arena_Nov2013.jpg
  17. Nem tűnik lehetetlennek, a Boriszov csak idegenbeli góllal ment tovább. Volasnak kicsit meg kell találnia a formáját, és meglesz!
  18. A #19-es képen látható betonos pályából a műholdkép szerint műfüves lett.
  19. #6
    Magába nézni? Tegnap kiadta a közleményét az MLSz és a Puskás Akadémia is, hogy ők semmiben nem lehetnek hibásak, csakis a csúnya, gonosz belga cég dolgozott hamis adatokkal. Igaz, hogy Európa minden pontján 100 százalékosan tisztelik a kutatási eredményeiket, csak itt Magyarországon, a kéz-kezet-mos és a szennyezett futball világában nem.
  20. Ha a Loki tuvábbjut, egy múltbéli párharc biztosan megismétlődik, ugyanis a BATE Boriszov és a Skenderbeu ágának győztesével fog játszani.
  21. Valószínűleg az északi kanyar egyik karéját (szerintem a kisebbik tribün felőlit) fogják lezárni. De lehet, hogy cserébe a déli kanyarnak csak az egyik fele lesz a vendégeké.
  22. http://www.erlebnis-stadion.de/?match=207
  23. 2014.07.15, 15:38 - Paks, Paksi FC II
    Ha egy kicsit gondolkodtak volna, és nem szűntetik meg egy éve, akkor most az NB 3-ban lenne tartalékcsapatuk, nem a megyeiben.
  24. Kemény ez a stadion. Felülsz az utcán a sziklapárkányra, és ingyen nézheted a meccset. Hülye lenne ezért bárki fizetni. :D
  25. ...
    Mivel a Diósgyőri stadiont a fenntartója, üzemeltetője nem tudta az Európai Labdarúgó Szövetség által elvárt szintre hozni (információnk szerint 20-30 millió forintba került volna mindez), így a DVTK szurkolóinak ismét utazniuk kell egy másik városba, csapatuk hazai meccsére. Mivel a debreceni Nagyerdei stadion július 24-én foglalt, így a meccset Nyíregyházán rendezik meg.
    ...
    http://www.boon.hu/europa-liga-dvtk-bulgaria-utan-nyiregyhaza/2596220
  26. Pár kép a pályáról:
    http://vasasfc.hu/hirek/velemenyek_az_mtk-vasas_merkozesrol_-_szanyo_garami_vancsa_budai-769
  27. #26
    A második kép nem a Tó-strand?
  28. A mérkőzést a Loki szektorból néztem végig. Hát mit ne mondjak, nem voltunk valami sokan. Az ultrák vagy húszan eljöttek, de nem szurkoltak, rajtuk kívül körülbelül harmincan voltunk még, ám amikor eleredt az eső, akkor sokan átmenekültek a fedett VII Bal szektorba, mivel nem volt megfelelően elkerítve a két szektor. :)
  29. A III. jobb és a VII. bal szektornál (alulról számítva) hanyadik sortól zavar be a tribün oszlopa? A képeken nem látszik igazán, de jegyfoglaláshoz jól jönne az info.
  30. A támogatást valószínűleg "egyéb célokra" is fel lehet használni (lopunkcsalunkhazudunk), valamint a jövőre valószínűsíthetően itt játszó Diósgyőri VTK-nak kevés lesz az a 3-4000-es befogadóképesség.
  31. 2014.05.14, 19:05 - Létavértes, Létavértes SC '97
    A csapat nem adott be nevezést az NB II-es licenckérelemre, így a következő szezonban is az NB III-ban szerepel.
  32. 2014.05.11, 15:24 - Kisvárda, Várkert Sportpálya
    A 2006. augusztus 27-ére beadott jegy egy Kisvárda-Kemecse (1:1) megyei 1. osztályú találkozó volt.
  33. A DVSC-DEAC úgy néz ki, ide költözött, bár mivel még csak a Barcika elleni meccsüket játszották itt, ezért nem biztos, lehet hogy a kevésbé komoly meccsek továbbra is a Dóczyn lesznek.
  34. 2014.05.11, 10:09 - Debrecen, Nagyerdei Stadion
    Nem hivatalos mérkőzés volt, 2x15 perccel, ráadásul a meccs kezdetére elkezdtek kiszállingózni a stadionból.
  35. 2014.05.10, 16:27 - Dombóvár, Vasutas Sporttelep
    A pálya a paksi ASE pályával egy kaptafára épült. Ugyanúgy 5 soros fapados lelátó van, mint ott, ugyanúgy irreálisan magas lépcsősorokkal.
  36. 2014.05.10, 14:23 - Eger, Egri Dózsa SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399725626_egri_dozsa_cimer.jpg
    https://www.youtube.com/watch?v=sr63L9aOzDM
  37. 2014.05.09, 17:18 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Korábban szeretnénk játszani

    Szerda este egy nagyszerű mérkőzésen jutott a Magyar Kupa döntőjébe a DVTK, ahol az Újpest csapata ellen lesz lehetőség elhódítani a trófeát a budapesti Puskás Ferenc Stadionban.
    A versenynaptár szerint a találkozó 2014. május 25-én, vasárnap este fél 9-kor kezdődik.

    A Magyar Kupa elhódításának közelsége megmozgatta a diósgyőri szurkolókat, már az elődöntő visszavágójának másnapján sokan érdeklődtek, hol és hogyan lehet megvásárolni a döntőre szóló jegyeket. A résztvevő csapatok és szurkolótáboruk ismeretében könnyen elképzelhető, hogy a mérkőzés az elmúlt évek Magyar Kupa döntőinek nézőcsúcsát hozza.

    Azonban szurkolóink közül azt is sokan közölték, a késői időpont, a közlekedési nehézségek (nincs visszafelé vonat) és a másnapi munkanap miatt bármennyire szeretnének, nem tudnak a helyszínen drukkolni.

    Ezért pénteken a DVTK munkatársai a Puskás Ferenc Stadionban történő egyeztetés során - amit később írásban, hivatalos formá...
  38. 2014.05.08, 17:39 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    ÚT A DÖNTŐIG:

    Újpest FC

    A csapat a 4. körben kapcsolódott be a kűzdelmekbe.

    4. forduló: 2013. október 30. 12:30

    Bajai Labdarúgó és Sport Egyesület - Újpest FC 0:6 (Simon Krisztián 2' Bojan Sankovic 25' Lázár Bence 41' 56' 61' 72')

    Továbbjutott: az Újpest FC 6:0-ás összesítéssel

    Nyolcaddöntő:

    Odavágó: 2013. november 27. 18:00

    Ferencvárosi TC - Újpest FC 0:0

    Visszavágó: 2013. december 4. 18:00

    Újpest FC - Ferencvárosi TC 1:0 (Dusan Vasiljevic 72')

    Továbbjutott: az Újpest FC 1:0-ás összesítéssel.

    Negyeddöntő:

    Odavágó: 2014. március 12. 18:00

    Pécsi Mecsek FC - Újpest FC 1:3 (Pölöskey Péter 85'; Dusan Vasiljevic 63' 72' [11-esből] 80'

    Visszavágó: 2014. március 26. 18:00

    Újpest FC - Pécsi Mecsek FC 4:0 (Balogh Balázs 29' Zamostny Balázs 34' 47' Asmir Suljic 54')

    Továbbjutott: az Újpest FC 7:1-es összesítéssel

    Elődöntő:

    Odavágó: 2014. április 16. 18:00

    MTK Budapest FC - Újpest FC 0:0

    Visszavágó: 2014. május 6. 18:00
    ...
  39. 2014.05.08, 17:28 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    ÚT A DÖNTŐIG:

    Diósgyőri VTK

    A csapat a 4. körben kapcsolódott be a kűzdelmekbe.

    4. forduló: 2013. október 30. 12:30

    Cigánd SE - Diósgyőri VTK 3:4 (Tempfli Imre 8' Sipos Tamás 38' Baksa Zoltán 48'; Tempfli Imre 9' (öngól) Tisza Tibor 67' [11-esből] 81' William Rocha Alves 77')

    Továbbjutott: a Diósgyőri VTK 4:3-as összesítéssel

    Nyolcaddöntő:

    Odavágó: 2013. november 27. 17:00

    Videoton FC - Diósgyőri VTK 0:0

    Visszavágó: 2013. december 4. 18:00

    Diósgyőri VTK - Videoton FC 1:0 (Futács Márkó 16' [11-esből])

    Továbbjutott: a Diósgyőri VTK 1:0-ás összesítéssel

    Negyeddöntő:

    Odavágó: 2014. március 11. 17:00

    Lombard-Pápa Termál FC - Diósgyőri VTK 2:2 (Csizmadia Csaba 40' Lazar Arsic 69'; Mohamadou Abdouraman 2' Lazar Marjanovic 74')

    Visszavágó: 2014. március 26. 18:00

    Diósgyőri VTK - Lombard-Pápa Termál FC 3:0 (Futács Márkó 16' 29' [11-esből] Zoran Kostic 78')

    Továbbjutott: a Diósgyőri VTK, 5:2-es összesítéssel.

    Elődöntő:

    Odavág...
  40. Ezek szerint rosszul emlékeztem, nekem az ugrott be, hogy címert is akkor váltottak, amikor MTK Hungáriából MTK Budapest lett a csapat.
  41. 2014.05.06, 09:20 - Győr, ETO Park
    A pályán zajlott, első hivatalos mérkőzés (2007. április 7.)
    https://www.youtube.com/watch?v=05x6K5FV8KU
  42. Kiesett a Nagymányoki SE. Kéretik bepirosozni.
  43. A mérkőzésen ez a címer volt érvényben:
    http://www.magyarfutball.hu/data/logos/0/0004/logo_0004_02.png
  44. A pálya a műholdképek alapján ramaty állapotban van.
  45. A két csapat Ligakupa-történelme:

    Diósgyőri VTK:
    2007 ősz: döntős /Döntőbeli ellenfele akkor szintén a Videoton FC, akkori nevén FC Fehérvár volt./
    2008 tavasz: a csoportkörben kiesett
    2008-2009: negyeddöntős
    2009-2010: a csoportkörben kiesett
    2010-2011: nem indult
    2011-2012: negyeddöntős
    2012-2013: a csoportkörben kiesett

    Videoton FC /2007 ősz és 2009 tavasz közt FC Fehérvár néven/:
    2007 ősz: győztes
    2008 tavasz: a csoportkörben kiesett
    2008 tavasz, nagydöntő: győztes
    2008-2009: győztes
    2009-2010: középdöntős
    2010-2011: negyeddöntős
    2011-2012: győztes
    2012-2013: döntős
  46. ÚT A DÖNTŐIG:

    Videoton FC

    Csoportkör:

    A Videoton FC az E csoport tagja volt.

    1. forduló: 2013. szeptember 4. 18:00

    Videoton FC - Dunaújváros-Pálhalma ASE 3:0 (Joaquim Manuel Welo Lupeta 1' Edson Rodrigues Farias "Paraiba" 33' Tar Zsolt 79'

    2. forduló: 2013. szeptember 10. 16:30

    Paksi FC - Videoton FC 3:3 (Heffler Tibor 10' Délczeg Gergely 20' Kiss Tamás 44'; José Luis Mendes de Andrade "Zé Luis" 46' Szolnoki Roland 68' Gyurcsó Ádám 91'

    3. forduló: 2013. október 9. 18:00

    Videoton FC - Kozármisleny SE 1:2 (José Luis Mendes de Andrade "Zé Luis" 81'; Cziráki Attila 24' Tóth Adrián 44')

    4. forduló: 2013. október 16. 14:30

    Kozármisleny SE - Videoton FC 0:4 (Torghelle Sándor 7' Arturo Álvarez 32' 72' Gyurcsó Ádám 45')

    5. forduló: 2013. november 13. 17:00

    Videoton FC - Paksi FC 1:4 (José Luis Mendes de Andrade "Zé Luis" 67'; Könyves Norbert 12' Délczeg Gergely 15' 52' Bartha László 49')

    6. forduló: 2013. november 20. 13:00

    Dunaújváros-...
  47. ÚT A DÖNTŐIG:

    Diósgyőri VTK:

    Csoportkör:

    A Diósgyőri VTK az A csoport tagja volt.

    1. forduló: 2013. szeptember 4. 16:30

    Várda SE - Diósgyőri VTK 1:1 (Lakatos László 8'; Nikházi Márk 52')

    2. forduló: 2013. szeptember 11. 19:30

    Diósgyőri VTK - MTK Budapest FC 3:1 (Bacsa Patrik 20' 32' Debreceni András 30'; Gera Dániel 75'[11-esből])

    3. forduló: 2013. október 9. 16:00

    Vasas FC - Diósgyőri VTK 1:0 (Bastian Hohmann 48')

    4. forduló: 2013. október 16. 17:00

    Diósgyőri VTK - Vasas FC 4:2 (Tisza Tibor 50' 70' William Rocha Alves 60' Boros Gábor 71'; Bastian Hohmann 65' Cleyton dos Santos Coelho 88')

    5. forduló: 2013. november 13. 13:00

    MTK Budapest FC - Diósgyőri VTK 2:0 (Horváth Zsolt 45' Horváth Péter 59')

    6. forduló: 2013. november 20. 15:00

    Diósgyőri VTK - Várda SE 7:1 (Tisza Tibor 10' 34' 71' Augusto Batioja 27' Futács Márkó 42' Bacsa Patrik 53' Debreceni András 86'; Barzó Gergő 37')

    Az A csoport végeredménye:

    1. Diósgyőri VTK...
  48. 2014.05.04, 10:19 - Paks, Atomerőmű sporttelep
    A Paksi FC az idei szezonban itt játszotta hazai Ligakupa-meccseit.
  49. Bár a DVTK és az FTC elleni meccsen is elfogyott az összes jegy, ám mégis van a kettő közt különbség!
    1. Amikor a pénztárakban már hazai és vendég részen sem árultak elővételben jegyet, mondván, mind elfogyott, akkor a hazai álló szektorba online még kapható volt jegy (116, ha jól emlékszem). Ezzel sokan is éltek. A mai meccsre nem volt online jegyárusítás.
    2. A Diósgyőr-meccsen meg volt nyitva a régi, kis vendégszektor, két ülőrészt megkaptak a Diósgyőr-szurkolók és nem volt biztonsági zóna. A mai meccsen csak a sima vendégszektor van nyitva.
    Szóval az 5000-es kamuszámokat, amiket írni fognak, kéretik nem készpénznek venni.
  50. 2014.05.03, 12:59 - Egressy Gábor
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/01/1485785434_egressygaborportre.jpg[/bigimg]
  51. 2014.05.02, 18:47 - Debrecen, Debreceni VSC-DEAC
    A csapat költözik az Oláh Gábor Utcába - a Kazincbarcika elleni meccset már ott játssza a csapat.
  52. 2014.05.02, 17:57 - Kassa, 1. FC Kosice
    A klubnak van köze a most a szlovák 1. osztályban szereplő MFK Košicéhez?
  53. #13-as képen miért van a székek közé susnyás telepítve?
  54. 2014.05.01, 13:49 - Bőcs, Bőcs Sport Kft.
    A DVTK elleni meccset leszámítva az összes meccs a műfüvesen volt.
  55. A csapat hivatalos színei a narancs és a fekete, nem a sárga és a fekete. 2011 előtt pedig a piros és a kék voltak a hivatalos színek.
  56. 2014.04.27, 19:15 - Isaszeg, Isaszegi Sportpálya
    A pálya egyik oldalán meg-megszakadó sorozatban fapados ülőhelyek vannak, az egyik kapu mögött az edzőpálya miatt nincs hely, egy-egy hosszú és rövid oldalon pedig (a kispadok kivételével) mindenhol állva lehet szurkolni.
  57. #16-os képen azok a székek mikor kerültek oda?
  58. A szoborpark, akárcsak a stadion, 1953-ban készült el.
  59. Székezés lehetett, a vendégben legalábbis biztosan.
    https://plus.google.com/photos/107691424468999418718/albums/6005145659147948849/6005145669066277298?banner=pwa&pid=6005145669066277298&oid=107691424468999418718
  60. Az első negyvenöt percben egyébként sok esemény történt a pályán, a találkozót így kifejezetten élvezhette a szép számú közönség (a kövesdi vezetők szerint stadionjukban nézőcsúcs született).
    http://www.boon.hu/bacsa-es-a-kovesdi-bankcsod/2534872
    Mennyi az annyi? /Az utazó táborral nem rendelkező Pápa elleni meccsen biztos, hogy fals az az 5 ezres nézőszám./
  61. 2014.04.21, 19:08 - Pécs, PMFC Stadion
    Nálam 17-nek írja, de köszi.
  62. 2014.04.21, 18:33 - Pécs, PMFC Stadion
    #18-as képen az a sarokelem mi célt szolgál(t)?
  63. Bocsánat, a cím:
    Budapest XVII., Kucorgó tér
  64. Ez nincs benne az adatbázisban, milyen sportpálya lehet?
    http://kepfeltoltes.hu/140421/ujpalya_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    street view:http://kepfeltoltes.hu/140421/ujpalya-streetview_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Cím: Budapest XVII. , Zrínyi utca 169.
  65. 2014.04.19, 19:25 - Miskolc, Borsod Volán Stadion
    http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/2379
    Itt pirospont linkelt be egy újságcikket, az alapján volt ez az indok.
  66. A pálya végében épült egy kis műfüves gyakorlópálya.
  67. 2014.04.16, 19:47 - Miskolc, Borsod Volán Stadion
    Ha jól tudom, a Borsod Volán csak 2000-ig játszott itt. A 2000/2001-es szezonban - mivel ez volt Miskolc legmagasabb osztályban játszó csapata - a DVTK Stadion szolgált a csapat hazai pályájaként.
  68. Arról is volt mostanában szó, hogy Jámbor beszállásával megépülhet a két kapu mögötti lelátó is, mert szeretnék, ha egyből 6 ezres lenne.
  69. 2014.04.15, 18:24 - Pécs, PMFC Stadion
    Az a kettes számú VIP-páholy és a kommentátorállás keveréke.
  70. 2014.04.10, 19:31 - Sáta, Red Devils
    A csapatot át lehetne írni Miskolchoz, mivel csak az első szezont játszották a sátai pályán.
  71. A képek feltöltve. Valamint megnéztem: a műfüves másik oldalán egy 36 fős mobil lelátó van, ami azonban semmire sem jó, tekintve, hogy még a legfelső sorból is csak a pálya 3/4-e látszik, az alsóból pedig semmi.
  72. 2014.04.04, 20:15 - Vác, Ligeti Stadion
    Azért az eredményjelzőkről és annak (nem) működésükről ódákat lehetne zengeni a Szőnyi úton, a Hungária körúton és a Fáy utcában is, sőt, mostanában a Szuszában is kezd vacakolni.
  73. Tekintve, hogy az ASR Gázgyár 3 évig nem indított felnőtt labdarúgó-csapatot, ez nem nagy meglepetés. Az viszont érdekes, hogy miért csak a pálya fele van telekonténerezve.
  74. 2014.04.04, 13:56 - Budapest, Elektromos SE
    Ha a Vizafogó utcán csak 1998-ig játszottak, akkor az utolsó szezonban hol játszották hazai meccseiket?
  75. A BVSC-Zuglót be lehetne zöldezni.
  76. 2014.04.04, 09:57 - Pécs, PMFC Stadion
    Amúgy szerintem ez a stadion kis túlzással még európai színvonalú is lehetne, ha a klubház felőli, kisebbik hosszú oldalon meghagyták volna a 2000-es évek közepén még biztosan a lelátó teljes hosszában ott lévő műanyag székeket.
  77. 2014.04.03, 19:47 - Létavértes, Létavértes SC '97
    Állítólag májustól költözik a csapat, méghozzá Debrecenbe, az Oláh Gábor utcába.
  78. 2014.04.03, 13:40 - Pécs, PMFC Stadion
    A VIP A 50 fős: http://kepfeltoltes.hu/140403/pmfc_vipa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    A VIP B pedig 30: http://kepfeltoltes.hu/140403/pmfc_vipb_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
  79. Ezek szerint eredetileg volt futópálya.
  80. 2014.04.02, 19:16 - Pápa, Perutz Stadion
    *2672
  81. 2014.04.02, 19:04 - Pápa, Perutz Stadion
    Én 2712 ülőhelyet számoltam az MLSZ-es rendszerben a nagylelátón.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/06/1403318824_perutz_stadion_befogadokepesseg.jpg[/bigimg]
  82. Akkor én tudtam hibásan, nálam a '61 szerepelt az agyam "adatbázisában". :) Akkor így semmis.
  83. 2014.04.02, 14:28 - Zalaegerszeg, ZTE Stadion
    Ez itt lenne?
    http://kepfeltoltes.hu/140402/dvtk_kerdojel_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/140402/dvtk_kerdojel_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=BCR0zSLBamg
  84. Nem, ezen: http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/3803
    Amit te belinkeltél az a "régi" műfüves.
  85. Az új műfüvesen.
  86. Hétközben, ha arra járok, csinálok.
  87. Új, mobil műanyag kispadok kitéve, valamint a domb előtti kis salakos gyakorló pálya (amit a műfüves átadása óta inkább csak helyi fiatalok használnak) köré labdafogó háló és palánk kitéve, a kapuk felújítása nélkül.
  88. A hét folyamán lebontották a #16-os képen látható egykori öltözőt-lelátót. A helyére betették a #17-es képen látható mobil állóhelyi lelátó nagy részét, és egy kicsi részét (kb. 15 embernek megfelelőt) a kis műfüves mögé tettek. Szóval csökkent a befogadóképesség. Eltűnt az összes fedetlen ülőhely, és 15 állóhely.
  89. Gondolom a kanyarokban a lócákat cserélték műanyag székekre
  90. A rendőrség döntése értelmében hazai álló "B közép" le lesz zárva a vasárnap, március 16-án 16.30-kor kezdődő a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/2014-03-16/vasas-nyiregyhaza]Vasas-Nyíregyháza mérkőzésen, így a Vasas Ultrák is az ülő oldalon foglalhatnak helyet - tájékoztatta honlapunkat Takács Attila a hazai mérkőzéseinket biztosító, Hard Force cég vezetője.

    Hozzátette: bár a találkozót a rendőrség nem minősítette kiemelt, sem pedig fokozott kockázatúnak, ám több okból - konzultálva a Hard Force biztonsági céggel - azt a döntést hozták, hogy a hazai álló "B közép"-be nem mehetnek be szurkolók.

    "A rendőrség úgy ítélte meg, hogy a nyíregyháza szurkolói az elmúlt években több alkalommal botrányt okoztak a labdarúgó mérkőzéseken, olykor beugráltak a játéktérre, és verekedést provokáltak a mindenkori hazai szurkolókkal. Például Dunaújvárosban a nyíregyházi drukkerek tömegverekedést kezdeményeztek agresszív viselkedésükkel. Másrészt az Illovszky stadionban tu...
  91. József Nyitrai: Ez semmi! Rábapordányban a vasuti sin a felező vonala a pályának. Ha jön a vonat ivó szünet. Ritkán jön..
  92. Hivatalos. Az NB I-ben nem lehet sportegyesületként, csak gazdasági társaságként indulni, ezért van a váltás.
  93. Attól még kupadöntőkön/válogatott meccseken fontos lehet.
  94. Attól még szerkezetileg elavult, kis létszámú szurkolót képes befogadni, és nem lehet rajta növelni a férőhelyeket sem.
  95. Hibás koncepció. Pont, hogy az elavult, elhanyagolt klubépületet/A lelátót kellene lebontani, és a túloldali földlelátót meghagyni. Az A lelátó helyére valami olyat, mint a Napos oldal Diósgyőrben, a túloldalon a székeket pótolni, és a támla mélkülieket támlásra cserélni, ha pedig még marad pénz, akkor a teljes kanyar elé valami olyasmi vendégszektor, mint Békéscsabán a kapu mögött.
  96. Utána lehetne számolni az adatoknak, mert a stadion nem all-seater. A sarkok, és a B tribün nincs leszékezve.
  97. 2014.03.05, 19:57 - Magyarország - Finnország 2014
    Kiváló bemutatkozás.
  98. 2014.03.05, 19:19 - Győr, ETO Park
    No, látom, lebetonozták és leszékezték a vendéget. Ennek örülök, de...
    1.) Miért KÉK székekkel egy zöld-fehér csapatnál?
    2.) Anno volt egy kis rinya hazai oldalon, hogy az ő kapumögöttiük megszűnik. Kérdem én halkan, ha már MOBIL lelátó, nem lehetne átvinni a túloldalra?
  99. #10
    Jól látom, hogy oldalt is voltak reflektorok?
  100. 2014.03.03, 18:09 - Felcsút, Pancho Aréna
    Szegény Öcsi bácsi biztos forog a sírjában, hogy ezt művelik a nevével...