magyarfutball.hu

2016.03.20 Bese Barnabás is a horvátok ellen készül

Lovrencsics Gergő megbetegedett, ezért nem lehet ott a válogatott vasárnap kezdődő edzőtáborában, Bernd Storck szövetségi kapitány Bese Barnabást jelölte helyette a keretbe.
Lovrencsics Gergő betegség miatt nem állhatott klubcsapata rendelkezésére hétvégén, és a horvátok elleni, március 26-i mérkőzést megelőző edzőtáborozáson sem vesz részt. Bernd Storck úgy döntött, hogy az Eb-selejtezők előtt álló U21-es válogatottba jelölt Bese Barnabást hívja be a Lech Poznan légiósa helyett az A-keretbe. Bese így vasárnap még pályára lép az MTK Budapest-DVSC-Teva bajnoki mérkőzésen, majd rögtön ezután Telki felé veszi az irányt, és csatlakozik az A-válogatott keretéhez.

Bese az A-válogatott februári összetartásán már dolgozott az A-válogatottal, illetve decemberben tagja volt a Telkiben edzőtáborozó távlati csapatnak is, vagyis már több alkalommal bizonyíthatta rátermettségét a kapitánynak.