magyarfutball.hu

  1. Megyei II: a hét góltól a mentőhelikopterig Dédestapolcsányban…

    Alsózsolca, Dédestapolcsány, Miskolc – Rendkívüli események történtek a dédestapolcsányi labdarúgó-­mérkőzésen.

    A megyei II. osztály Északi csoport 27. fordulója keretében a múlt vasárnap délután játszott találkozón, a középmezőnyben tanyázó hazaiak, nagy meglepetésre kiütéses győzelmet arattak a bajnoki címre is esélyes Alsózsolca ellen. A 10–4-es eredménnyel zárult összecsapáson Lázi László bizonyult a mezőny legjobbjának: a csatár extra teljesítményt nyújtva hét gólt szerzett, mégsem ez marad meg a nézők emlékezetében…

    A pályán szállt le

    – Már csak öt perc volt hátra az első félidőből, amikor Sanyi bácsi, az egyik rendezőnk rosszul lett – mondta lapunknak Galuska József, a dédestapolcsányiak edzője. – A közelben lévő Füleki Csaba játékvezetői asszisztens nyomban jelzett Molnár Gábor játékvezetőnek, aki megállította a játékot. A partjelző hozzákezdett az újraélesztéshez, közben hívtuk a mentőket. Úgy ...
  2. Putnok FC: a kis DVTK lesz az első vendégük a felújított stadionban

    Putnok, Kazincbarcika – Bő egy év után hazatér otthonába a harmadosztályú putnoki labdarúgócsapat.

    Március elején írtunk arról, hogy bejárás volt a felújított putnoki futball stadionban és már csak kisebb megoldandó feladatok vannak hátra. Azt is jeleztük, hogy amennyiben ezeket elvégzik, bő egy év után hazaérhet az NB III-as labdarúgócsapat, amely ezen idő alatt, pályaválasztóként Mucsonyban játszotta összecsapásait.

    Knopp Richárd, a Putnok FC Kft. ügyvezetője lapunknak hétfőn elmondta: minden akadály elhárult, így a hétvégén, április 15-én, vasárnap 16 órától Koszta Péter vezetőedző gárdája már a Várady Béla Sportközpontban játszik, ellenfelük a Diósgyőri VTK tartalék együttese lesz.
    Valamikor nyáron

    A hivatalos átadót eredetileg március 24-én, szombaton tartották volna, ám ezen aktus elmaradt a rossz időjárási-, illetve pályakörülmények miatt. A helyiek – a stadion névadója miatt – az NB I-es Va...
  3. 2018.03.03, 12:19 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    2018. 03. 01. - Világítás teszt a "birodalmi csillagrombolóban"
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/03/1520075893_repasi_balazs.jpg
    Forrás: Répási Balázs - Facebook
  4. Még egy lépéssel előrébb

    A sok befektett munkának, időnek és energiának köszönhetően mind a műfüves, mind az élőfüves pályán elkészült a világítás. A klubnak, azon belül is az egyes korosztályok számára mindez komoly segítség a szakmai továbbfejlődéshez.

    A munka azonban itt nem áll meg, hanem azt folytatjuk, hogy a játékosok számára méltó körülményeket tudjunk biztosítani.

    Itt mindenképp szeretnénk megemlékezni azokról, akik szintén rengeteget tettek azért, hogy ezeket a célokat elérjük, de már nem élhették meg ezt a pillanatot velünk. Ezek a fények értük is ragyognak.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/03/1519912713_gyomro.jpg
    2018. 01. 03.
    Forrás: Gyömrői Labdarúgás - Facebook
  5. Még egy lépéssel előrébb

    A sok befektett munkának, időnek és energiának köszönhetően mind a műfüves, mind az élőfüves pályán elkészült a világítás. A klubnak, azon belül is az egyes korosztályok számára mindez komoly segítség a szakmai továbbfejlődéshez.

    A munka azonban itt nem áll meg, hanem azt folytatjuk, hogy a játékosok számára méltó körülményeket tudjunk biztosítani.

    Itt mindenképp szeretnénk megemlékezni azokról, akik szintén rengeteget tettek azért, hogy ezeket a célokat elérjük, de már nem élhették meg ezt a pillanatot velünk. Ezek a fények értük is ragyognak.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/03/1519912713_gyomro.jpg
    2018. 01. 03.
    Forrás: Gyömrői Labdarúgás - Facebook
  6. Már pattog a labda Gyömrő új műfüves pályáján

    A műfüvet már lefektették a Mendei úton, az ivóvízbázis szomszédságában, a tervek szerint később lesz majd sportcsarnok, lelátó és öltöző is. Az UFC Gyömrő U16-os csapata a hideg ellenére már edzett az új műfüves pályáján.

    A Gyömrői Hírhatár tavaly decemberben írt arról, hogy a Mendei úton, az új ivóvízbázis mellett lesz az új sportpálya Gyömrőn. A tereprendezés után immáron elkészült a műfüves pálya, a sportcsarnok, lelátó és az öltöző megépítése egyelőre még várat magára.

    Az új sportkomplexum a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által megítélt pályázati pénzből valósul meg, a teljes projekt 1 milliárd forint. Az önkormányzat az önerőt azzal biztosítja, hogy 4 hektárnyi területet adott az új sportpályához, amire tavaly december 17-én adta áldását a képviselő-testület.
    2016. 12. 04. 15:08
    forrás: http://www.gyomroi-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=mar-pattog-a-labda-gyomro-uj-mufuves-palyajan
  7. DVTK vs. DVSC – Az első telt ház Mezőkövesden
    2017.05.25 14:42

    Először rendeznek telt házas labdarúgó-mérkőzést a tavaly elkészült Mezőkövesdi Városi Stadionban, amelynek a hivatalos avatóünnepségét egy éve, 2016. június 4-én tartották.

    A megtelt táblát a szombaton este 7 órakor kezdődő Diósgyőri VTK – Debreceni VSC NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt tehetik ki először, ugyanis most adták el az összes kibocsátott jegyet (a stadiont otthonaként használó Mezőkövesd Zsóry FC-nél a csúcsot a decemberi, Ferencvárosi TC elleni bajnoki jelenti, amelyen a klub 3500 fős létszámot közölt). Ugyanis a vendégszektorba kibocsátott 354 biléta mindegyike elkelt szerdán, és mivel már hétfőn elfogyott a hazai szektorba érvényes összes jegy, vagyis mind a 3540 gazdára talált, így 3894 néző láthatja a kiesési rangadót. A 4196 fő befogadására alkalmas létesítményben, biztonsági okokból, a két szurkolótábor elválasztása érdekében üresen kell hagyni két szektort, ezért nem lehet csurig megtölte...
  8. 2017.02.18, 08:05 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    Képek az építkezésről:
    http://dvtk.eu/12696-Friss_fotok_az_epitkezesrol-cikk
  9. Eljött a búcsú pillanata

    A Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft.-től kapott hivatalos tájékoztatás szerint a DVTK 2016. október 29-én, a Ferencváros ellen játszhat utoljára hazai pályán a Diósgyőri Stadionban.

    A jelenlegi pályát és a klubházat 1939-ben avathattuk fel. 1968-ban megépültek a „bástyák”, 2003-ban rendezhettünk először villanyfényes mérkőzést, majd 2006-ban megújult a klubház is. A napos oldali, 3500 férőhelyes lelátót 2010-ben vehették birtokba szurkolóink.

    Várunk mindenkit október 29-én 18 órától, a Ferencváros elleni mérkőzésen. Búcsúzzunk el együtt szeretett arénánktól, melyben megannyi emlékezetes mérkőzésen szurkolhattunk!

    A meccsjegy.mlsz.hu oldalon a mai naptól, személyesen kedden déltől vásárolhatók meg a belépők. A mérkőzésre a korábban kiadott őszi öt mérkőzésre szóló bérletek nem érvényesek, de bérletes szurkolóink helyét 2016. október 22-én, 16 óráig fenntartjuk.

    A jegyinformációkról bővebben ide kattintva olvashatnak szurkolóink. ...
  10. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/10/1477130090_emlekbogre_a_stadionbucsuztatora_friss_bucsubogre1120x735.png
    http://dvtk.eu/11966-Emlekbogre_a_stadionbucsuztatora-cikk
  11. 2016.06.23, 16:59 - Magyarország - Portugália 2016
    Egyszerű elvet követtek a beléptetésnél a rendezők: aki fekete pólóban volt megmotozták.
  12. 2016.05.23, 20:24 - Miskolc, MVSC Stadion
    Kiírták a közbeszerzést


    A Diósgyőri Stadion és MVSC Sporttelep fejlesztése az alábbi előírásokra tekintettel:

    A meglévő Diósgyőri Stadion teljes elbontása, egyes elemeinek újrahasznosítása, valamint a 461/2013. (XII.4.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdés a) pontja alapján az UEFA „Category 4” előírásainak, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiadott Infrastruktúra Szabályzatnak megfelelő új Diósgyőri Stadion kivitelezése az alábbi műszaki paramétereknek megfelelően:

    — tervezett Diósgyőri Stadion által beépített terület 17 470 m²,

    — tervezett épület összes hasznos szintterülete 7 015 m²,

    — építmény magasság 19,95 m,

    — trapézlemez fedésburkolat 15 000 m²,

    — előregyártott vasbeton mennyisége 4 800 m³,

    — bontandó épület nagysága 6 674 lm³,

    — acélszerkezet 880 tonna,

    — a stadion befogadó képessége 14 798 férőhely.

    A létesítmény megközelítését a Lorántffy utca irányából szolgáló déli átkötés megvalósítása biztosítja (Vendég utca).

    Ajánlatk...
  13. 2016.05.23, 20:22 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    Kiírták a közbeszerzést

    A Diósgyőri Stadion és MVSC Sporttelep fejlesztése az alábbi előírásokra tekintettel:

    A meglévő Diósgyőri Stadion teljes elbontása, egyes elemeinek újrahasznosítása, valamint a 461/2013. (XII.4.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdés a) pontja alapján az UEFA „Category 4” előírásainak, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiadott Infrastruktúra Szabályzatnak megfelelő új Diósgyőri Stadion kivitelezése az alábbi műszaki paramétereknek megfelelően:

    — tervezett Diósgyőri Stadion által beépített terület 17 470 m²,

    — tervezett épület összes hasznos szintterülete 7 015 m²,

    — építmény magasság 19,95 m,

    — trapézlemez fedésburkolat 15 000 m²,

    — előregyártott vasbeton mennyisége 4 800 m³,

    — bontandó épület nagysága 6 674 lm³,

    — acélszerkezet 880 tonna,

    — a stadion befogadó képessége 14 798 férőhely.

    A létesítmény megközelítését a Lorántffy utca irányából szolgáló déli átkötés megvalósítása biztosítja (Vendég utca).

    Ajánlatkér...
  14. 2016.05.23, 20:18 - Teodoru Borisz
    Alias: Görög
  15. Akkor most újra nem lesz mérkőzés előtt parkolóhely, ha jól gondolom.
  16. Mit építenek a stadion elé?
  17. 2016.04.10, 08:27 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2016/04/1460311040_szolnoki_stadion_atadas.jpg
    Szolnok, 2016. április 9. Az újjáépített Tiszaligeti Stadion megnyitója Szolnokon 2016. április 9-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
  18. 2015.12.17, 21:09 - Miskolc, Borsod Volán Stadion
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/12/1450382921_12342293_10206878432976663_7418018167612114978_n.jpg
    Forrás: Szilágyi László, facebook
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10206878432976663&set=p.10206878432976663&type=3&theater
  19. 2015.09.25, 19:50 - Miskolc, DVTK Stadion
    Nem értettem eddig, miért kezeli a klub hivatalos honlapja kiemelten az új edzőközpont építését. A pár nappal ezelőtti Leisztinger interjúból kiderült: mivel a klub tulajdonosa a csapat és a környező edzőpályákkal ellentétben sem a régi, sem a tervezett új stadionban nem szerezne részesedést, az edzőközpontba költöztetné a "klubházat".

    ...
    - Rendkívül jelentős infrastrukturális beruházás zajlik Diósgyőrben. Az edzőközpont főépületének megépítése mekkora mérföldkő a diósgyőri utánpótlásképzésben?
    - A jelenlegi beruházás a II. és a III. üteme az infrastrukturális fejlesztéseknek, és ezzel úgy gondolom, megteremtjük az utánpótlás számára szükséges infrastrukturális feltételeket. Első lépésben a TAO támogatásnak köszönhetően létrehoztunk egy kis utánpótlásközpontot, amely két füves és egy műfüves nagyméretű edzőpálya megépítését, és egy korábban már meglévő, nagyméretű műfüves edzőpálya teljes felújítását jelentette. A klubot üzemeltető gazdasági társaságban tavaly történt tők...
  20. A Vidi ellen visszatérnek a diósgyőri ultrák

    Miskolc – A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok Kósa Lajos nyilatkozatában bíznak.
    Visszatérnek a stadionba azok a diósgyőri drukkerek, akik eddig a beléptetés szabályozása elleni tiltakozásként nem jártak a mérkőzésre. Erről szerdán közleményt adtak ki a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok (Bajtársak, Barcikai Brigád, Sturm und Drang, Commandos Diósgyőr, Egység, Red Company, Trógerek Diósgyőr), akiknek egyik – neve közlésének mellőzését kérő – képviselője az Észak-Magyarország kérdésére azt válaszolva, hogy már a mostani hét végén, a szombaton 18.00-kor kezdődő Videoton elleni meccsen is ott lesznek a korábbi helyükön, az állóhelyi részen, az ultra szektorban.
    Döntésüket azzal indokolták, hogy a múlt héten csütörtökön a dehir.hu internetes portálnak olyan tartalmú nyilatkozatot tett Kósa Lajos, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, amelyre garanciális elemként tekintenek, és amelynek a l...
  21. Őszinte részvétem a kint maradó fradistáknak.
    Ezt szánalmas ami a Groupamában megy hangulat(keltés) címén, vendég szurkolóként is fájt.

    A csúcs a kihangosított "bohóc" hátára szerelt sűrített levegős pólóágyú volt.
    Fogtam a fejemet, annyira gáz volt.
  22. 2015.07.26, 12:05 - Mátyus János
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/07/1437905091_matyus2.jpghttp://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/07/1437905073_matyus1.jpg
    Forrás: http://www.ebay.com/itm/Energie-Cottbus-no-Match-Worn-17-Matyus-Hungary-football-shirt-jersey-trikot-/201355451709
  23. Ha ezen a pályán túl erősen meglövöd a labdát, Szlovákiából hozod vissza.
  24. Azért ez a címer (1-es)..., na!
  25. Köszönöm.
    Csodálkoztam is, hogy az eredeti feliratot miért nem a körút felé tették ki?
  26. Ma reggel láttam, hogy darukkal szedik le a Könyves-Üllői sarok felé eső acélhálókat a stadion oldaláról. Tud erről valaki valamit?
  27. 2015.02.19, 15:41 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    2015.02.16. 21:49
    Az amigeleken.hu is részt vett ma délután azon az egyeztetésen, ahol a város vezetői, a klub ügyvezetője, a tervezők és a szurkolók beszélgettek az épülő stadionról, ahol bemutatásra kerültek az engedélyezés előtt álló tervek. Ez a megbeszélés a folytatása volt annak az egyeztetésnek, amelyen - még az előző terv bemutatásának alkalmával - az amigeleken.hu ismertette a szurkolók észrevételeit, kívánságait.

    A napokban eldőlt, hogy az új stadion 8 milliárd forintból épül majd és ez a változás lehetővé tette azt, hogy a szurkolói kérések nagy része belekerüljön az új tervbe. Ezt az új tervet ismerhettük meg ma.

    A látványtervek egy egészen új és impozáns stadiont jelenítettek meg számunkra. Olyan stadionunk lesz, amire büszkék lehetünk és szívesen időzünk majd benne. A teljesség igénye nélkül felsoroljuk azokat a részleteket, amelyek a szurkolók ötlete alapján kerülnek majd az építménybe.

    A bejutást nehezítette a kevés beléptető kapu. Ezekből összesen 48 d...
  28. 2015.02.19, 15:39 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    Az új Diósgyőri Stadion látványterve:
    https://www.youtube.com/watch?v=SzwrHPc7Gps
  29. 2015.02.19, 15:37 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    Célegyenesben az új Diósgyőri Stadion
    2015.02.10. 12:09 |
    Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedden 12 óra előtt pár perccel Dr. Kriza Ákos Miskolc MJV polgármestere és Szabó Tamás a DVTK ügyvezetője a Polgármesteri Hivatal Díszterme előtt. A sajtótájékoztatón a sajtó képviselőinek bemutatták az új Diósgyőri Stadion makettjét is.

    A diósgyőri labdarúgás fennállása 105. évfordulójának évében korszakos jelentőségű döntést hozott Magyarország kormánya – mondta el Dr. Kriza Ákos, Miskolc MJV polgármestere. - Immáron kormányhatározat szól a 8 milliárd forintból felépülő új DVTK stadionunkról és kormányrendelet jelent meg a beruházás közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségűvé tételéről. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében épül fel a DVTK stadion, az MVSC pálya rekonstrukcióját pedig a Nemzeti Sportközpontok végzi majd. Korszakos jelentőségű döntés ez, az építkezés nagysága, hordereje miatt. Hiszen nemcsak a DVTK stadion épül újjá, hanem - a koráb...
  30. 2015.02.13, 16:13 - Husić Senad
    Huszics villámléptű és sosem fárad el, viszont nem tud beadni. Egyáltalán nem. Ha tudna, top bajnokságban játszana.
  31. 2015.01.28, 16:26 - Diósgyőri FC - Dunaferr SE 2000
    Szurkolói rendbontás miatt.
  32. A Diófa utcai házak kertkapujából közvetlenül be lehetett lépni a pályára. De bárki bemehetett az utcáról is, soha nem volt bezárva a kapu.
    Forrás: http://amigeleken.hu/egy-elet-piros-feherben/1/hozzaszolasok
  33. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2015/01/1420545869_1966_banyasz.jpg

    1966-ban már elhanyagoltnak tűnik a pálya.
    Forrás: fentrol.hu, Lechner Nonprofit Kft.
    A felhasználás csak megrendelés számának birtokában lehetséges.
  34. 2014.10.17, 14:19 - Gyermely, Gyermelyi Sportpálya
    A gyermelyi sportpálya A legényanya (1989) című filmben. Forrás: youtube
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1413548212_gyermely1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1413548237_gyermely2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1413548255_gyermely3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1413548272_gyermely4.jpg
  35. 2014.10.09, 14:38 - Miskolc, DVTK Stadion

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1412858166_molnar_istvan.jpg
    (c) fotó: Molnár István

    Diósgyőri Stadion: elkezdődött…

    Miskolc – Az elmúlt héten már utaltunk arra, hogy akár már a DVTK – Ferencváros meccs után bontási munkálatok kezdődhetnek a Diósgyőri Stadionban és bár egy gép készenlétbe állt szombaton délután, de a munkák nem indultak meg.

    Csütörtök reggel viszont munkások érkeztek az Andrássy úti stadionhoz, akik elkezdték a K, L, M szektorok fém elemeinek a bontását lángvágóval.

    Amint azt megtudtuk csütörtökön ezt a feladatot végzik elsősorban, ám a hét további részében egyéb bontási munkákra is sor kerülhet.
    forrás: http://www.boon.hu/diosgyori-stadion-elkezdodott/2671306
  36. 2014.10.08, 09:04 - Bohus Lajos
    Olimpikon
    http://www.mob.hu/champdata/details/id/21163/
  37. 2014.10.07, 18:30 - REGŐCZI
    Regőczi (Réhn) István (1922-1995)
  38. Videó a levegőből, a mérkőzés előtt és közben:
    http://vimeo.com/108071572
  39. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/10/1412353307_20141003_160346.jpg

  40. Beszkennelték a Puskás Ferenc Stadiont
    2014. szeptember 23. 12:01 Forrás: MTI

    Befejeződött a Puskás Ferenc Stadion lézeres térszkennelése, a tervezők fontos információkat kaptak a létesítmény bontásához és átépítéséhez.
    Az NSK közleménye szerint a szakemberek elkészültek a több mint 60 éves létesítmény lézeres térszkennelésével. A különleges eljárás segítségével láthatóvá vált a pilonok, a lelátó, a toronyépület és a küzdőtér virtuális pontfelhő modellje, valamint látványképek és 3D animációs filmek is készültek. A szkennelt állomány az épület részleges bontásához és átépítéséhez is alapvető információkkal szolgál, és az utókor számára is dokumentálja a Puskás Ferenc Stadion jelenlegi állapotát. A lézeres térszkennelést a Középülettervező Zrt. alvállalkozójaként a Humansoft Kft. végezte el.

    "Nyáron bemutattuk a látványterveket és a munka azóta is feszített tempóban halad, hamarosan az úgynevezett engedélyes tervek is elkészülnek. Közben folyamatosan egyeztetünk az euró...
  41. Befejeződött a Puskás Ferenc Stadion lézeres térszkennelése, a tervezők fontos információkat kaptak a létesítmény bontásához és átépítéséhez.

    Az NSK közleménye szerint a szakemberek elkészültek a több mint 60 éves létesítmény lézeres térszkennelésével. A különleges eljárás segítségével láthatóvá vált a pilonok, a lelátó, a toronyépület és a küzdőtér virtuális pontfelhő modellje, valamint látványképek és 3D animációs filmek is készültek. A szkennelt állomány az épület részleges bontásához és átépítéséhez is alapvető információkkal szolgál, és az utókor számára is dokumentálja a Puskás Ferenc Stadion jelenlegi állapotát. A lézeres térszkennelést a Középülettervező Zrt. alvállalkozójaként a Humansoft Kft. végezte el.[...]
    http://www.telesport.hu/2014/09/23/beszkenneltek-a-puskas-ferenc-stadiont/
  42. Mi alapján lett beadva ez a pálya Korhánközi úti sportpályának? Van ennek konkrét forrása, vagy csak a térkép alapján?

    Azért kérdezem, mert ez a pálya a főiskola területén található, aminek a bejáratai az Izsáki út felől nyílnak. A Korhánközi út konkrétan a terület "hátulja", innen semmilyen bejárat nincs, ezért furcsa erről elnevezni a pályát.

    Egy kecskeméti illetőségű személy tud nyilatkozni?
  43. Úgy látom ez a pálya kerítésen belül van, katonáéknál.
  44. Talán a bontási munkák kezdetét jelenti, hogy kordont építettek a főkapu elé:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/09/1411066460_mtk.jpg
  45. 2014.09.18, 15:16 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    Látványtervek az új stadion honlapján:

    http://diosgyoristadion.hu/

  46. 2014.09.18, 13:41 - Miskolc, Új DVTK Stadion
    DVTK: 15 ezres új stadion, az MVSC pálya az ideiglenes otthon
    nemzetisport.hu
    2014.09.18.

    A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK az MVSC pályáján játssza hazai mérkőzéseit a következő idényben, amíg a diósgyőri stadion rekonstrukciója zajlik – hangzott el a klub sajtótájékoztatóján.

    „Tartjuk az ütemtervet, és az MMJV mai közgyűlési ülésén hozott döntés értelmében a DVTK Akadémia is Diósgyőrben épül meg – idézi a DVTK Twitter-oldala Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét. – Háromszáz milliós tőkeemelés történt ennek érdekében, így összességében hat és fél milliárd forintos beruházásra kerül sor. Szigorú időrend készült annak érdekében, hogy az építkezés idején is Miskolcon legyenek a meccsek. Az MVSC pálya ötezer nézőt befogadó stadion lesz világítással, eredményjelzővel, itt játssza a DVTK a hazai meccseit a következő szezonban.”

    „Letisztult és funkcionális stadion épül. A koncepciótervet október tizennyolcadikáig kell elfogadni, az engedélyezés decemberre várható. A...
  47. Megvan a két pálya helye. Mondjuk az egyik már a hatvanas években is fel lett osztva kisebbekre.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1630513002_1965_bp_stromfeld_laktanya_sportpalya_legifoto.jpg

    Forrás: fentrol.hu, Lechner Nonprofit Kft.
    A felhasználás csak megrendelés számának birtokában lehetséges.
  48. 2014.09.10, 09:15 - Miskolc, DVTK Stadion
    Egy új kifejezéssel gazdagodtunk: "látványbontás"

    Miskolc – A Borsod Online információi szerint hétfőn a Emberi Erőforrások Minisztériumában aláírták azt a szerződést, amelynek másik résztvevője Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. képviselője volt.

    Ez a mostani megállapodás teszi lehetővé, hogy a projektre szánt 4,5 milliárd forintos állami támogatás eredményeként elkezdődhessenek a DVTK Stadion tervezésével, kivitelezésével kapcsolatos munkák.

    Úgy tudjuk, hogy az adminisztrációs közbeszerzéses és egyéb “lassító tényezők” kivárása után a tényleges munkálatok jövőre, áprilisban vagy májusba kezdődhetnek meg. Addig az építkezés terén legfeljebb annyira lehet számítani, hogy az október első hétvégéjére kiírt Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC NB I-es bajnoki után (amelyre telt házat várnak és minden jelenlegi helyre szükség van), de még a választások előtt, amolyan látványbontást hajtanak végre a állóhelyi szektoroknál a vasgyár felőli oldalon.

    Forrás: http://www...
  49. Először én is azt hittem, de:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/09/1410109879_20140907_hunnir_nso.jpg
    forrás: http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/36/20/89/cikk_2362089/dzsudzsakkapitany640.jpg

    És az MLSZ honlap is GA-t használ.
  50. # 30

    Bár most látom, hogy a hivatalos csapatzászlónkon is a GA szerepel. Akkor csak az NSO-nak van valami baja az elnevezéssel, és következetesen Üllői utat használ a mérkőzés helyszínéül.
  51. Jól érzékelem, hogy a válogatott meccsel kapcsolatban kifejezetten kerülik a Groupama Aréna kifejezést a médiában? Gondolom az az oka, hogy a Groupama a válogatottnak nem hivatalos szponzora, illetve az MLSZ-szel nincs szerződésük.
  52. 2014.08.25, 16:08 - Miskolc, Egyetemi Sporttelep
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/08/1408975625_meafc.jpg
    Kapott az atlétikai pálya valamiféle új borítást, és van villanyfény.
    A füvet pedig szépen letaposták :-)

    forrás: amigeleken.hu
  53. 2014.08.04, 13:00 - Bogács, Bogácsi Sportpálya
    Hazatértek a bogácsi labdarúgók
    A pályaavató mérkőzés szereplői és vendégei a klubház előtt A pályaavató mérkőzés szereplői és vendégei a klubház előtt - © Fotó: K.T.
    Véget ért a Hór-völgyiek albérlete: megyei I. osztályú csapatuk már saját otthonában szerepelhet.

    A felújított és átépített komplexum átadási ünnepségét szombaton délután tartották. Rövid beszédet mondott Tállai András államtitkár-miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, mezőkövesdi klubelnök, Csendesné Farkas Edit polgármester, Sipos Jenő, az MLSZ szóvívője, Balázs András, az MLSZ megyei igazgatóságának társadalmi elnöke – megjelent Sajti Viktor, az MLSZ megyei igazgatója is –, majd Ittes Endre, a Bogácsi Sportkör elnöke hosszú percekig sorolta azokat, akik sokat tettek a gyönyörű környezetben lévő sporttelepért. A több tíz millió forintba kerülő kivitelezés jelentős részét pályázaton teremtették elő, de jelentő összegre rúgott az önkormányzat hozzájárulása is.
    Eredményeikkel „törlesztenek”
    ...
  54. DVTK: Szicíliában verték a Palermót 54 éve

    Miskolc – A diósgyőriek napra pontosan ötvennégy éve játszották első nemzetközi mérkőzésüket.



    A piros-fehérek ötödikek lettek az 1959/60-as bajnokságban, ezért indulhattak a Közép-Európa Kupában.

    – Ha az emlékezetem nem csal, az Újpest lett az aranyérmes – mondta az Észak-Magyarországnak Hódi Zoltán, a DVTK egykori kapusa, majd így folytatta: – A további sorrend így alakult: 2. FTC, 3. Vasas, 4. MTK, 5. DVTK, 6. Tatabánya. A további nemzetközi kupasorozatok mellett mind a hat alakulat szerepelhetett KK-ban. Hozzánk hasonlóan az olasz pontvadászaton nyolcadik Palermó is először jutott el a külföldi sorozatig.
    Vonattal és repülővel

    Az NB I-es küzdelemsorozat június 26-án zárult, ekkor a diósgyőriek 2-0-ra kikaptak Dorogon. A bajnokságban Hódi Zoltán huszonhatszor állt a kapu előtt, míg klubtársa, Csányi József huszonötször szerepelt és öt gólt ért el.

    – Egy hetünk maradt az olaszok elleni felkészülésre – vette át a szó...
  55. A DVTK kerete az EL 1. fordulójára

    kapusok
    Antal Botond (99) magyar
    Gelei Vince (55) magyar
    Radoš, Ivan (22) horvát

    védők
    Alves, William (5) brazil
    Debreceni András (14) magyar
    Eperjesi Gábor* (94) magyar
    Husić, Senad (3) bosnyák
    Kádár Tamás (4) magyar
    Németh Milán (29) magyar
    Okuka, Dražen (7) szerb
    Vági András (15) magyar

    középpályások
    Barczi Dávid (31) magyar
    Bori Gábor (21) magyar
    Csirszki Martin* (49) magyar
    Egerszegi Tamás (17) magyar
    Elek Ákos (25) magyar
    Gosztonyi András (18) magyar
    Marjanović, Lazar (89) szerb
    Nikházi Márk (20) magyar
    Szabó Balázs* (28) magyar

    csatárok
    Bacsa Patrik (9) magyar
    Grumić, Miroslav (19) szerb

    Birkirkara kerete az EL 1. fordulójára

    kapusok
    Atkpan, Ini (12) nigériai
    Gauci, Reuben (1) máltai
    Haber, Justin (16) máltai
    Murcia, Adrian (26) spanyol

    védők
    Bissi, Matheus (3) brazil
    Clinch, Mccalister* (32) máltai
    Jaccarini, Beppe* (34) máltai
    Gouder, Dylan* (41) máltai
    Licari, Jonathan* (36) mált...
  56. Ma még semmi jele bármilyen bontási munkára való felkészülésnek.
    Viszont a gyepet aktívan locsolják, ami nem teljesen érthető egy lebontásra váró stadion esetében...
  57. ...
    Eltolják a pályát

    Az ügyvezető igazgató a sporttelepükön hamarosan kezdődő munkálatokról is beszámolt. Tavaly már elmondták, hogy pályájukat nyugati irányba tolják el, ehhez két hét múlva hozzákezdenek, így felszabadul a még beépítetlen lelátó előtti rész, ennek következtében az aréna napos oldalát is megépíthetik.

    – Azt pillanatnyilag még nem tudjuk pontosan megmondani, hogy ehhez a hiánypótló munkához mikor kezdünk hozzá – folytatta Bocsi Anna. – Lehetséges, hogy már a nyáron, s ha így lesz, akkor az építési területet egyszerűen elkerítjük. Az ezzel kapcsolatos döntést társadalmi elnökünk, Tállai András várhatóan hamarosan meghozza.
    ...
    http://www.boon.hu/mezokovesd-zsory-fc-marad-toth-laszlo/2569863
    2014.06.04.
  58. Még nem kezdték el (szerda). Minden nap kétszer ott járok el, majd közvetítek, és csinálok folyamatosan képeket.
  59. 2014.06.01, 12:36 - Bernáth Csaba
    Ismert olyan lista, hogy kik nyertek legtöbbször magyar bajnoki címet? Azt tudom, hogy Bene, Orth nyolcszoros, Schlosser tizenháromszoros bajnok.
  60. 2014.05.30, 20:55 - Magyarország - Dánia 2014
    Összefoglaló a szemközti oldalról. A dán (?) televízió felvétele.
    http://www.youtube.com/watch?v=cCKteXIFY98
  61. 2014.05.28, 20:14 - Miskolc, Egyetemi Sporttelep
    http://amigeleken.hu/o-lepes
  62. AMATŐR KUPA DÖNTŐ

    Biatorbágy -- Pilisi LK-LEGEA

    Puskás Ferenc stadion

    2 ezer néző

    Nagy iramban kezdődött a meccs, a két szurkolótábor a jó hangulatról is gondoskodott,

    még ha csak összesen két szektort is foglaltak el a Puskás-stadionban.

    A "megyeegyes" Biatorbágyé volt az első lehetőség,

    de a megyei másodosztályú Pilis szerezte az első gólt, méghozzá egy igen látványos akcióból,

    melynek végén Malik Gábor továbbított a hálóba.

    0-1

    A Biatorbágy válaszára nyolc percet kellett várni, egy 16-oson belüli szabálytalanság után

    a háromszoros válogatott Nikolov Balázs értékesítette a megítélt büntetőt.

    A folytatás kiegyenlített, játékot hozott, nem találtak fogást egymáson a csapatok,

    a kevés lehetőség ellenére a lelkesedésre és az iramra sem lehetett panaszuk a nézőknek.

    A második félidő első perceiben a küzdelem dominált, majd az 56. percben visszavette az előnyt a Pilis,

    Malik egy jobb oldali lapos beadása után Kurucsai Milán ...
  63. 2014.05.27, 08:31 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Fradimeccsen sincs ilyen?
  64. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1401123684_dsc02806.jpg
    "szarok az amatőr kupára"
  65. A lefújás pillanatában már biztosan volt a nézőszám 3-4 ezer.
  66. Amatőr Kupa

    Tájékoztató

    Viadukt SE – Pilis

    Helyszín: Puskás Ferenc Stadion

    Időpont: 2014 május 25 , vasárnap 16.00.

    Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy mivel a mérkőzés MLSZ rendezvény, ezért a jegyvásárlás szigorú előzetes regisztrációhoz kötött. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, aki jegyet szeretne vásárolni, előzetesen regisztrálnia kell. Regisztrációhoz az alábbi adatokat kell elküldeni a cserniczky@t-online.hu e-mail címre: név, születési idő és születési hely. A regisztrációra 2014. május 21-ig van lehetőség! Kérjük ha busszal szeretnének utazni ugyanitt jelezzék.Busz ára felnőtt 800 Ft, gyerek 500 Ft.Indul: 14.30-kor Biatorbágy Faluház elöl.Vissza: 19.00 Puskás Stadion.

    A jegyek egységesen 1000 Ft-ba kerülnek.

    Fontos! A helyszínen jegyet venni nem lehet! Kizárólag az előzetes regisztráció útján lehet jegyhez jutni!

    Kérjük tájékoztassák ismerőseiket is!

    A jegyek átvehetőek: 2014.05.23-án pénteken 17.00-tól 21.00-ig és 05.24.szombaton 08.00-12....
  67. Amatőr Kupa fináléjában a Viadukt SE





    Amatőr Kupa elődöntő visszavágó


    Egyesületünk fennállása óta legnagyobb sikerét érte el, mivel május elsején a hazai 4-2 után idegenben is legyőzte a Kemecse együttesét. A hazai csapat mindent megtett a győzelemért, de a mieink rendkívűl fegyelmezetten és harcosan küzdve, ellentmondást nem tűrően jutottak a fináléba.

    Május 25-én vasárnap a Puskás Ferenc stadionban a Magyar Kupa döntő előtt 17.30-as kezdettel a Pilis csapatával játszuk az Amatőr Kupa döntőt.A mérkőzést a Sport televízió közvetíti, de megkérünk mindenkit, hogy jöjjön ki a Puskás Ferenc stadionba személyesen bíztatni a csapatot!


    Kemecse–Biatorbágy 0–1 (0–0)

    Kemecse, 200 néző, v.: Nagy R.

    Kemecse: Szabó A. – Balogh Gy., Tóth Sz., Koskovits Gy. (Balogh J.), Bárány T., Tóth T. (Fekete Á.), Birovecz J., Fiumei V. (Ádámszki R.), Bodnár J., Fekete G., Balázsi P. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

    Biatorbágy: Retezi – Nikolov, Szmiljanics, Bozsoki I., Kel...
  68. AMATŐR KUPA elődöntő visszavágó

    Geresdlak -- Pilisi LK-LEGEA

    0-3 (0-1)

    összesítésben 2-5

    600 néző

    Mintegy 150 vendégszurkoló utazott le Geresdlakra hogy szurkolásával a döntőbe jutassa a Pilisi csapatot.

    A Geresdlaki csapat a védekezést választotta, ez a taktika nem sokáig tartott.

    A 22.percben már kihagyott a vendégcsapat egy nagy helyzetet,

    Kurucsai szabadrúgását a kapus még hárította az érkező Marginean a kipattanót mellélőtte.

    A 30. percig tartott a védekező taktika, ekkor egy beadásra érkezett Marginean és 7 méterről a kapuba lőtt.

    0-1

    A találkozó 45. percében szabadrúgáshoz jutott a Pilis Kurucsai Milán a felső sarokba talált.

    0-2

    2. félidő

    A második félidőre se állt vissza a pilisi csapat, Kiss János és Malik Gábor révén helyzetek maradtak ki,

    a 65. percben frissített a Pilis a sokat dolgozó Vernes Zsolt helyett Mezei Róbert lépett pályára.

    a 71. percben Kiss János lépett ki akinek lövését még védte a kapus de Malik Gábo...
  69. 2014 05.25.

    AMATŐR KUPA DÖNTŐ REGISZTRÁCIÓ

    Fontos infók a döntőre készülőknek.

    CSAK REGISZTRÁCIÓVAL lehet bejönni a Puskás Ferenc stadionba !!!

    A regisztráció áll

    névből és a születési dátumból.

    A jegy ára 1.000 Ft.

    Regisztrálni lehet a Nádas Sörözőben, a Félix Falatozóban és a

    Pályán a Sport sörözőben

    MÁJUS 18. VASÁRNAPIG !!!!

    A regisztráció lejárta után már csak az MLSZ-nél lehet jegyet szerezni a

    Kupadöntőre.



    http://pilisilk.eu/amkupareg.html
  70. Huszonkét éve sikerült!

    2014-05-20 12:22 - ujpestfc.hu

    Az 1991/1992-es kiírást 22 évvel ezelőtt Békéscsabán nyerte meg a csapat


    Napra pontosan 22 éve, 1992. május 20-án nyert Magyar Kupát csapatunk a békéscsabai Kórház utcai stadionban a Vác ellen. A mérkőzésen Kovács Ferenc vezetőedző a Brockhauser – Tomka, Aczél, Szőnyi, Miovecz, Kaspar, Véber, Szlezák, Cigan, Bácsi, Eszenyi kezdőtizenegyet küldte a pályára – később csereként Lovász és Varga is pályára lépett.

    A rendes játékidőben nem esett gól, a hosszabbításban viszont Eszenyi Dénes góljával legyőztük a váciakat, akiknek soraiban egyébként az a Koszta János és Füle Antal is pályára lépett, akik ma az újpesti utánpótlás-csapatoknál dolgoznak edzőként.

    Brockhauser István a KTE ellen kiadott stadionmagazinban így emlékezett vissza a döntőre.

    „Rengeteg helyzetünk volt, főleg Eszenyi Dini puskázott el sokat, de emlékszem, hogy a rendes játékidő lejárta után mindenki azzal biztatta, hogy majd az ő gólja dönti e...
  71. 2014.05.20, 14:55 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Mégis élőben adják a Magyar Kupa döntőjét

    Vasárnap este a Puskás Ferenc Stadionban legalább 15 ezer ember előtt játssza az Újpest és a Diósgyőr a Magyar Kupa döntőjét. Az elmúlt években egyszer sem voltak ennyien kíváncsiak a döntőre, tavaly például 5500-an, 2012-ben 5000-en, 2011-ben szintén 5000-en szurkoltak a helyszínen.

    Akik nem jutnak be a két csapat meccsére, a tévében a közszolgálati m2-esen nézhetik meg a meccset, igaz, csak másfél órás csúszással, a Borsod Online szerint ugyanis az európai parlamenti választások miatt a tévé 20.20-tól adja. Valóban, a kiadott műsortervben is ez az időpont szerepel.

    Eredetileg a mérkőzés is 20.30-tól kezdődött volna, ezért a tévé még nem tudta módosítani a kiadott műsorrendet.

    Az MTVA-tól kapott tájékoztatás szerint „az időpont-változtatást az M2 egyéb kötelezettségei miatt sajnos nem tudja lekövetni, így a televíziós adáskezdés marad a 20.20-as időpontban”.

    Nem sokkal később újabb levél jött az MTVA-tól, ebből kiderült, ...
  72. http://i46.tinypic.com/51a7ap.jpg
    forrás:
    Nemzeti Sport 1991.06.19
    http://www.ftcbk.eu/2009/12/29/muzealis-lapszemle-19910618-magyar-kupa-donto-ferencvaros-vaci-izzo-10/
  73. 2014.05.20, 13:10 - Debreceni VSC - Videoton FCF 2001
    ...A második kupadöntő, amin ott voltam, 10 évvel később a Videoton-Debrecen volt a Ferencváros stadionjában. Felmentünk ketten. Az ismerősöm piros - fehérben, Én biztos, ami biztos szürkében vágtam neki az útnak. Korán érkeztünk még alig volt pár ember, bementünk a Ferencváros ajándékboltjába. Elfehéredett arccal csodálkoztak, hogy mi mennyire bátrak vagyunk, hogy így merünk itt sétálgatni debreceni létünkre. Mikor közöltük, hogy diósgyőriek vagyunk szinte rosszul lettek és már csak arra emlékszem, hogy a rendezők vittek be minket a meccsre. Az aggodalmat később értettem meg mikor a Videoton és a Fradi szurkolói "találkoztak" és a Loki szurkolók átugráltak, hogy "segítsenek" nekik. A kupadöntő izgalmas volt, de nekünk 10 perccel a vége előtt el kellett mennünk, mert különben nem érjük el a vonatot Miskolcra. Kimentünk, és elsétáltunk a stadion mellett és szinte már otthon is éreztem magam. Később vettem észre, hogy a villamosmegálló tele van miskolci arcokkal, ott volt rajtunk ...

  74. ...Az első kupadöntőn amin részt vettem a DVTK stadionban volt, Fradi-Vác mérkőzés. 11 éves voltam, 1991 volt. Nagyon izgultam, hogy Feri bácsi a B közép elé tegyen újra labdát szedni, mivel azaz én helyem. Úgy is volt, ám most fura volt minden. Diósgyőr szurkolók voltak, váciakkal keveredve piros-kék zászlókkal. (Diósgyőriek vagyunk az Izzónak szurkolunk…). „No és ott volt, a Ferencváros! Te jó ég mennyien vannak mind zöld – fehér, és amikor szurkolnak, olyan sokan vannak, hogy nem tudnak egyszerre énekelni - kánonban megy minden.” Mi „örök NB2-esek” egyértelműen kiválasztottuk melyik csapatnak fogunk szurkolni aznap. Talán csak Én és Jóska bácsi (Csáki József) szurkoltunk aznap másnak, akit talán sosem láttam olyan boldognak, mint mikor meglátta Dzurják Csöpit kijönni, melegíteni. Több ezer ember szidta kórusban, ám Jóska bácsi „szevasz Csöpikém”-jét így is ki lehetett hallani. (Van, aki nem felejt gyorsan…) Nagyon nagy nap volt nekem. Főleg az a rengeteg aláírás, köztük az...
  75. 2014.05.19, 15:22 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Shop: Elkészültek a kupadöntős sálak!

    Folyamatosan készülünk a jövő heti nagy eseményre!

    Már a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen kapható lesz két új selyemsálunk, amelyek a jövő hétvégi kupadöntőalkalmából készülnek ráadásul mindkettő két külön oldallal.

    Mint a képen is látható az első selyemsál a kupadöntős jelzőt hivatott szimbolizálni, felsorolva rajta az eddigi eredményeinket a kupasorozatban.

    A másik sál egy hagyományosabb, a mérkőzést bemutató sál amely a döntőt szolgálja a két csapat címerével. A másik oldala természetesen már tiszta lila, így pedig szurkolói sálnak is használható.

    A sálakon kívül pólók is készülnek: Egy lila piké pólónk, amelynek bal mellén természetesen hímzett címer, a jobb mellén a Magyar Kupa emblémája lesz látható.

    Lila póló is készül a Magyar Kupa sorozatról, nyomott címerrel emblémázva. A póló hátulján egy hatalmas kupa embléma lesz az döntőig eljutott összes mérkőzésünk eredményével. 2002-ben készült hasonló póló fehér színbe...
  76. 2014.05.19, 12:23 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Emléksálak a kupadöntőre
    Megérkeztek és a DVTK Ajándékbolt két üzletében kaphatók az Újpest - DVTK Magyar Kupa-döntőre készült emléksálak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a héten folyamatosan biztosítjuk a készletet.
    Mindkét üzletünkben megvásárolhatóak egységesen 2800 Ft-ért. A sál mindkét oldala azonos, 135 cm hosszú és 15 cm széles.
    A webáruházban is elérhetőek a sálak.
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400494940_1_500x400.jpg[/bigimg]

    forrás: http://dvtk.eu/szurkoloink/emleksalak-a-kupadontore/7750/
    2014.05.19.
  77. A Diósgyőr egyedi felíratozású mezben lépett pályára a döntőn.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1400049553_ligakupamez.jpg
    forrás: http://www.boon.hu/kupagyoztes-kupagyoztes-kupagyoztes/2551828
  78. 2014.05.13, 21:52 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Korábban kezdődik az MK-döntő

    Bejutott a Magyar Kupa döntőjébe a DVTK, ahol az Újpest lesz az ellenfele 2014. május 25-én vasárnap a budapesti Puskás Ferenc Stadionban.

    Az eredeti időpont 20:30 volt, de klubunk kérvényezte, hogy szurkolóink miatt korábban kezdődjön a döntő mérkőzés.

    Az MLSZ Versenybizottsága megfontolta kérésünket, majd a mérkőzést közvetítő televíziós társasággal egyeztetve úgy határozott, hogy ugyanazon a napon, de 19 órakor kezdődik a találkozó.

    A mérkőzést 9100 DVTK-szurkoló tekintheti meg a helyszínen, akik az interneten és személyesen is megvásárolhatják belépőjegyüket. Így, hogy már ismert a pontos kezdési időpont, hamarosan elkezdődhet a jegyek árusítása is.
    http://dvtk.eu/hirek/korabban-kezdodik-az-mk-donto/7715/
  79. Limitált darabszámú sálak kaphatóak!

    A mai nap megérkeztek azok a különleges emlék selyem sálak, amik a holnapi Ligakupa döntő mérkőzésre készültek. A LIMITÁLT SZÉRIA ÖSSZES DARABJA ELFOGYOTT.

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399917394_1_500x400.jpg
    forrás: http://dvtk.eu/szurkoloink/limitalt-darabszamu-salak-kaphatoak-/7708/
  80. Sajtótájékoztató előtt:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/05/1399902708_bnbczjziaaarsfj.jpg
    forrás: https://twitter.com/DVTKeu/status/465801943211077633/photo/1
  81. 2014.05.10, 09:38 - Újpest FC - Diósgyőri VTK 2014
    Tisztelt Magyar Labdarúgó Szövetség!

    Örömmel látjuk erőfeszítéseiket, hogy szeretnék visszacsalogatni a nézőket, családokat a lelátókra, és egyre több családbarát mérkőzést rendeznek. Ehhez a nemes kezdeményezéshez csatlakozva szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy a május 25-én, vasárnap este fél kilencre a Puskás Ferenc Stadionba kiírt Magyar Kupadöntő időpontja sok mindennek nevezhető, de családbarátnak semmiképpen.

    Nálunk, Diósgyőrben – az országos trenddel ellentétben – rengeteg család, gyerekek és nők is járnak a mérkőzésekre. 33 év után jutott újra kupadöntőbe a DVTK és nagyon sokan szeretnék élőben megnézni a találkozót. Ehhez több ezer diósgyőri szurkolónak kell másik városba utazni a döntőre. A MÁV honlapja szerint a legutolsó vonat este 10 órakor indul a Keleti Pályaudvarról Miskolcra, ezután már nem lehet vasúttal a borsodi megyeszékhelyre visszautazni Budapestről.


    Az utazási nehézséget leszámítva sem igazán baráti az időpont, hiszen a késői kezdés miatt ...
  82. Minden esetre a dvtk.eu és a boon.hu is 5000 nézőt ír a 2014.04.20-i mérkőzésre.
  83. 2014.04.17, 20:14 - Miskolc, Borsod Volán Stadion
    fgymat, itt valami nem stimmel.

    a 2000/01-es szezonban a Diósgyőri FC nem indult el semelyik osztályban, mert megszűnt (illetve a DVTK SE igen, de az a hetedik osztályban, viszont belőle nem lett utód).

    Így a Borsod-Volán lett a szezon legmagasabb osztályban játszó miskolci csapata. Már az ősz folyamán elkezdődtek a tárgyalások a "diósgyőriesítéséről". Először is átvették a piros-fehér színeket, majd az Andrássy úti stadionba költöztek, majd végül Diósgyőr-Borsod-Volán néven fejezték be az őszi szezont. 2000 decemberében alakult meg belőle újra a DVTK, és természetesen ugyan abban osztályban folytatták. Nem sikerült a feljutás, így a 2001/02 szezonban csak a Bőcs jogán tudott elindulni a DVTK a második osztályban.

    Így nem értem, hogyan szerepelhetett a 2000/01-es szezonban a BVSE és a DVTK két különböző osztályban, hiszen lényegében ez egy csapat.
  84. Telt ház lesz hétvégén:
    Mezőkövesd, Miskolc – Április 20-án, vasárnap 18 óra 30 perctől játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – DVTK NB I-es labdarúgó mérkőzést, amelyre – amint azt Bocsi Anna, a kövesdiek ügyvezető igazgatója szerdán délután érdeklődésünkre elmondta – az előzetes jegyeladások és -igénylések alapján, telt házat (mintegy 4000-4500 nézőt) várnak.


    A két csapat az élvonalban Mezőkövesden most találkozik először, így az összecsapás iránt különösen nagy az érdeklődés. A hazaiak számára a bennmaradás szempontjából fontos a 90 perc, míg a diósgyőriek, ha nyernek, harcban maradnak a dobogós helyek valamelyikéért. A matyóvárosi klub a DVTK-nak eddig 1000 jegyet adott át (egységesen 800 forintba kerülnek), szükség esetén azonban még bővítik a piros-fehéreknek szánt kontingenst. A meccs iránt egyébként nem csupán Miskolcról és a megyeszékhely környékéről, hanem térségünk szinte minden „szegletéből” érdeklődnek a labdarúgás hívei.

    A jegyárak, diák (igazolvánnyal) és nyugd...
  85. 2014.04.01, 15:59 - Szigetszentmiklós, Sport utca
    Sajtópáholy
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/04/1396360724_szsznmkls.jpg
    forrás: http://www.boon.hu/boon-live-ligakupa-szigetszentmiklos-vs-dvtk/2516974
  86. 2014.03.26, 16:41 - Záhony, Záhonyi Sporttelep
    Eredményjelző:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395848390_pic0.jpg
    forrás: http://www.zvsc.hu/main.php?tema=fotoalbum
  87. 2014.03.26, 15:17 - Záhony, Záhonyi Sporttelep
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395843450_zahonyivscsporttelepe600x400.jpg
    forrás: http://www.boon.hu/kando-kupa-felpalyas-torna-zahonyban/2513339
  88. 2014.03.22, 17:58 - Bene Ferenc
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/03/1395507465_bf.jpg
    forrás: http://www.ebay.com/itm/World-Soccer-Magazine-July-1971-Ferenc-Bene-Hungary-Valencia-/141228794911?pt=UK_SportsMemorabilia_Football_Memorabilia_ET&hash=item20e1e4641f
  89. 2014.02.25, 20:55 - Magyarország - Hollandia 1930
    A magyar csapat:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486050714_magyarorszaghollandia1930.jpg
    http://stefan2001.blogspot.hu/2013/06/magyarorszag-hollandia-6-2-1930.html
  90. 2014.02.25, 20:52 - Fogl József
    Henk Vermetten, Joseph Bauwens (játékvezető) és Fogl III. József a mérkőzés kezdete előtt.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2017/02/1486050430_fogljozsefportre.jpg
    gahetna.nl
    via
    http://stefan2001.blogspot.hu/2013/06/magyarorszag-hollandia-6-21930.html
  91. 2014.01.22, 21:23 - Miskolc, DVTK Stadion
    #129
    A tribün felújítása/átalakítása során építették a Csucsu-szektort is. A tribün túlsó oldalán lévőben a pályakarbantartás eszközeit tárolják, ebből kocsmát csináltak. Hogy miért ilyen kialakítású. nem tudom, de a helyükön lévő régi szektorok is hasonló magasságú, "félszektorok" voltak, az acél felépítmény nélkül.
  92. 2014.01.21, 20:06 - Pintér Attila
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/01/1390331159_pinyo.jpg
    Via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=206896819506279&set=a.146071308922164.1073741995.100005578868040&type=1&theater
  93. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/01/1388907368_admira1.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/01/1388907389_admira2.jpg
    via: https://www.facebook.com/fociretrokepek.kz/posts/197114817151146
  94. 2013.12.22, 21:06 - Zámbó Sándor
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/12/1387742737_zambo.jpg
    via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=449024501870062&set=a.449022301870282.1073741910.408711915901321&type=1&theater
  95. 2013.12.04, 14:25 - Bukovi Márton
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/12/1386163495_1412337_186165154912779_66530686_o_1.jpg
    via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=186165154912779&set=a.146071308922164.1073741995.100005578868040&type=1&theater
  96. 2013.12.01, 15:45 - Nyilasi Tibor
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/12/1385909123_nyil.jpg
    via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=446528262119686&set=pb.408711915901321.-2207520000.1385909061.&type=3&theater
  97. 2013.12.01, 12:39 - Bácsi Sándor
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/12/1385897916_bacsis.jpg
    via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=184697701726191&set=pb.100005578868040.-2207520000.1385897648.&type=3&theater
  98. 2013.12.01, 09:02 - Pölöskei Gábor
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/12/1385884921_plskei_g.jpg
    via: https://www.facebook.com/fociretrokepek.kz
  99. 2013.11.19, 20:48 - Várady Béla
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1384890502_varadi.jpg
    via: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=442493402523172&set=a.442491362523376.1073741890.408711915901321&type=1&theater
  100. 2013.11.18, 19:41 - Soós István
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1384800029_soos_istvan.jpg
    via: https://www.facebook.com/fociretrokepek.kz?hc_location=stream