magyarfutball.hu

Albania - Hungary 0 : 1 20:30

   
   
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
  • Albania - Hungary 2009.03.28.
Upload your own photos! »
mérkőzés értékelése

hangulat: 4 (1 szavazat)

1...5
Világbajnokság 2010, selejtező
839. official national team match
ground : Tirana, Stadiumi Kombetar "Qemal Stafa"
referee : Kuipers Björn (Hollandia)
attendance:
  1. mlsz.hu: -
  2. fifa.com: 12.000
  3. Nemzeti Sport: 18.000
  4. nb1.hu: 19.000
  5. nso.hu: 19.000

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: fgymat
    2013.06.08, 19:59 (szerk.: 2018.01.21, 13:15)
    Tirana, 2009. március 28., szombat (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott Torghelle Sándor 38. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött Albániában világbajnoki selejtező mérkőzésen, szombaton.

    Erwin Koeman együttese ezzel megerősítette második helyét a csoportban.

    Albánia-Magyarország 0-1 (0-1)
    Tirana, 19 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland)
    gólszerző: Torghelle (38.)
    sárga lap: Cana (13.), Duro (67.), Dallku (75.), illetve Vanczák (37.), Dárdai (69.), Halmosi (79.)

    Albánia:
    Isli Hidi - Armend Dallku, Debatik Curri, Kristi Vangjeli, Lorik Cana - Altin Lala, Ervin Skela, Klodian Duro, Gilman Lika (Elis Bakaj, 70.) - Hamdi Salihi, Besart Berisha

    Magyarország:
    Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Vanczák Vilmos, Bodor Boldizsár - Dárdai Pál - Hajnal Tamás (Vadócz Krisztián, 79.), Halmosi Péter (Gera Zoltán, 92.), Huszti Szabolcs - Rudolf Gergely, Torghelle Sándor (Priskin Tamás, 86.)

    I. félidő:
    14. perc: Huszti csavarta be a labdát egy jobb oldali szabadrúgásból, Torghelle a kapust megelőzve azonban hat méterről mellé fejelt.
    18. perc: Egy jobb oldali kontra végén Salihi öt méterről fejelhetett, de a labda az oldalhálóban kötött ki.
    20. perc: Huszti adta el a labdát a félpályánál, Salihi egészen a 16-osig gyalogolt vele, majd nagy erővel jobb kapufa mellé lőtt.
    29. perc: Hajnal lőhetett 19 méterről, a labda éppen csak a bal felső sarok mellett szállt el.
    34. perc: Hajnal szabadrúgása lejött a sorfalról, a kipattanót a Dortmund középpályása kapásból tüzelte vissza, de a labda kapu fölé szállt.
    38. perc: Huszti futott el a jobb szélen, középre adását Dallku rendkívül ügyetlen mozdulattal az ötösön álló Torghelléhez fejelte, aki egy igazítás után a kapu közepébe bombázott (0-1).

    II. félidő:
    46. perc: a középkezdés után szinte azonnal növelhette volna előnyét a magyar csapat: Torghelle lépett ki ziccerben, de emelése a kapu mellé ment. Az ellentámadásból a jobb oldali beadásból Lika fejelhetett öt méterről, de Babos hatalmas bravúrral hárított.
    56. perc: Huszi "halászott" labdát az ellenfél térfelén, lendületből megtolta, majd jobbal tüzelt, az albánok kapusa magabiztosan fogta a labdát.
    64. perc: Torghelle került nagy helyzetbe, elhúzta a labdát az albán kapus mellett, akiben utána elesett, a holland játékvezető azonban nem adott 11-est.
    73. perc: egy lepattanó labdát Bakaj kapásból lőtt kapura, Babos vetődve hárított. A szöglet után ismét a magyar kapusnak kellett védenie.

    Nagy iramban kezdődött a találkozó, a középpályán öldöklő küzdelmet vívtak a csapatok a labda megszerzéséért, a magyarok kissé lassan szövögették akcióikat, míg a vendéglátók minél gyorsabban próbálták meg végigvinni támadásaikat.

    A játékrész második felében Erwin Koeman tanítványai fokozatosan átvették az irányítást, majd a vezetést is megszerezték Torghelle Sándor révén, igaz, ehhez kellett az albán védelem - főképpen Armend Dallku - kapitális hibája is.

    A szünet után tizenkét másodperccel Torghelle akár el is dönthette volna a találkozót, de kihagyta a ziccert. Ezt akár azonnal is büntethette volna az albán csapat, ám Babos szerencsére a helyén volt. Nőtt az albán fölény, a házigazdák hosszú percekre beszorították a magyar csapatot, amely átvészelte ezt a negyedórát, majd ismét magához ragadta a kezdeményezést. Egy jogosnak tűnő, de elmaradt büntető révén a játékvezető is szerepet játszott abban, hogy nem duplázta meg előnyét.

    A hajrára ismét nőtt az albán nyomás: többször is Babosnak kellett védenie, sorra jöttek a beadások, de a holland NEC Nijmegenben légióskodó hálóőr rendkívül magabiztos volt, így az eredmény már nem változott.

    A magyar válogatott továbbra is tartja remek mérlegét az albánok ellen: ez volt az ötödik mérkőzés a két csapat között, négy magyar győzelem és egy döntetlen a mérleg, a gólarány 18-0.

    A csoport állása:
    1. Dánia 4 3 1 - 9- 2 10 pont
    2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 5- 2 10
    3. Albánia 6 1 3 2 3- 3 6
    4. Portugália 4 1 2 1 6- 3 5
    5. Svédország 3 1 2 - 2- 1 5
    6. Málta 6 - 1 5 0-14 1

    forrás:
    MTI
     
  2. avatar: giornalista
    2010.10.12, 12:51
    A 15-ös hozzászóláshoz nem tudok mit hozzátenni, tekintve, hogy én írtam a cikket. Óriási túra volt, örök emlék, csak a balhé ne lett volna...
     
  3. avatar: bd10
    2009.11.29, 13:30
    Gólösszesítés: Magyarország 18-0 Albánia
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2009.04.01, 16:48
    Na akkor egy részletes beszámoló:
    Hősök Terén gyülekező, péntek dél körül. Lassan megérkezik mindenki, kicsit több, mint százan vagyunk már. Nagyon vegyes társaság, mind csapatok szintjén, mind életkorban. Volt aki középiskolai atlasszal a kezében, a frissen szerzett középiskolai földrajz dolgozatával érkezett, de volt nyugdíjaséveihez közelebb álló ELTE-s professzor is. Buszokra fel, gyorsan kialakult a jó hangulat is a buszon.
    Megérkezésig több, mint normális volt a hangulat. Ilyen idegenbeli túrán, még sosem voltam, hogy egyszer sem hívtak ránk rendőrt, egyszer panaszkodott ránk senki. Szóval mindenki boldog volt, és már eufóriában is egyben. Megérkezésünk után elkezdtünk megismerkedni a helyi kajákkal-sörökkel, majd irány a stadion. Közben még egy 10 éves forma kisgyerektől sál vásárlás. (azért azt megjegyzem, hogy bár a nagy többség tényleg rendes volt, az a cigánygyerek horda, aki koldulni jött hozzánk, az inkább idegesítő volt, mint sajnálatra méltó) Stadionba érlezvén jött az első meglepetés. Lazán beengedtek minket a hazai szektorba. Ekkor jöttünk rá, hogy igazából nincs vendégszektor, hanem elkezdtek minket kettéválogatni a rendőrök: magyarok jobbra, albánok balra. Miután szétváltunk, közénk álltak egy sorfalat, és ennyi volt a biztosítás.
    Amit Vasi barátom (Vass_Jns) korábban leírt, azt én nem tapasztaltam. Bár bevallom én is a nagyon részegek bandájához tartoztam, de sem anyázás nem volt, sem olyan hangulat, ami egy teljesen átlagos meccsen nincs meg. Még az is lehet, hogy volt egy-kettő ilyen, de azok annyira kevesen lehettek, hogy szinte felesleges róluk beszélni (mondom, hozzám el sem jutottak ezek a hangok) Commandosos barátom jóvoltából a magyar himnusz alatt egy hatalmas zászló kifeszítésre került a magyar szektor alján, felettünk a többiek fáklyáztak. Szerintem látványos lehetett kívülről is. Itt tényleg átdobtak egy fáklyát. Nem volt belőle semmi nagyobb para, beindult a szurkolás. Első félidő jó volt szurkoltunk ahogy bírtunk, bár a hazaiak ekkor még hangosak voltak. Aztán a gólunknál felrobbantunk. Én is felmásztam a kerítésre, dehát ekkor semmi nem számított. Olyanfajta gólöröm volt ez, amikor csak a gól élménye van előtted, és nem számít, hogy mi történik. Ezt sem kell balhénak említeni, s nem azért, mert olyan fene szívélyesek voltak a rendőrök, hanem mert tudtuk mit csinálunk, s nem álltunk agresszívan a rendőrök érkezéséhez. Tudtuk, hogy le fognak szedni, nem is lepődtünk meg, amikor gólöröm közben éreztem, hogy hátulról egy komlyat rántanak rajtunk. Két mosoly kíséretében tudatosítottuk a rendőrökkel, hogy nincs itt semmi baj. Ekkor viszont elkezdődött a hazaiak eszement dobálózása. Öklömnyi kövekkel dobáltak minket, meg palacseréppel. Nem is nagyon tudtunk a meccsre sem figyelni, mert kerülgetni kellett a kő áradatot. Ekkor megtaláltam a kivezényelt rendőrosztag főnökét, akivel angolul megbeszéltem, hogy ez nagyon nincs így rendben, s ez így nem mehet sokáig tovább. Alapvetően segítőkésznek tűnt, mert amikor rámutattam az egyik fickóra, aki a mellettünk lévő szektorban volt, hogy ő dobott, és tényleg találtak nála követ, azt csúnyán megverték. Viszont amikor mondtam neki, hogy nem a melletünk lévőek a bajosak, hanem akik a kapu mögül dobálnak, arra annyit mondott, hogy oda nem mennek intézkedni, mert ott ők is félnek. Ezen eléggé összevesztünk, az meg csak mosolygott, hogy ne izguljunk nem lesz semmi baj.
    Második félidőben sikerült mindenkinek függetlenítenie magát attól, hogy mi van körülöttünk, és olyan szurkolást mutattunk be, amit szerintem Albánok nem hallottak még vendég szurkolóktól. Folyamatosan, megállás nélkül és hangosan szurkoltunk. Mindenki belejött addigra, s a körülbelül 5-600 fős magyar tábortól visszhangzott az egész aréna. Olyan élmény volt a második félidő, amit korábban csak nagyon kevés alkalommal tapasztaltam életemben.
    Meccs után ki a stadionból, mindenki boldogan, a második félidei szurkolástól újra megrészegülten a busz körül gyűlekezett. Ott még fotók, dalok, ünneplés. Mindenki boldog volt, és ment az esélylatolgatás, hogy milyen eredmények szükségesek, hogy kicsit több, mint egy év múlva, esetleg Dél-Afrika felé vegyük az irányt.
    Mikor mindenki visszaért, és minden létező pózban lefényképezkedtünk a hatalmas magyar zászlóval, elindultunk viszafelé. A buszon kicsit mindenkin urrá lett a fáradtság. Már jöttünk egy nagyon rövid ideje, mikor éreztünk hogy olyan irányba visznek ami furcsa, s ebben a pillanatban a mindkét fülem mellett robbant az üveg. Hirtelen ijedtség. Ekkor vettük észre, hogy a rendőri felvezetés összesen egy darab rendőrautót jelentett (ami utólag kiderült, hogy a buszsofőrünk intézett, mert ezt sem akarták adni). Akik támadtak azok egy pillanat alatt eltűntek, mi nem is igazán ezzel foglalkoztunk, hanem azzal, hogy a haveromnak vérzik a szeme. Végre kapcsoltak a sofőrök lámpát, akkor megnyugodtunk, mert "csak" a szeme alatt vágta meg az üveg, nem lett komolyabb baja. Ekkor mindenki hozzám fordult, kiderült, hogy két helyen az én fejem is vérzik. Hál'istennek egy rövid fertőtlenítés után kiderült, hogy semmi komoly. Közben megjöttek a rendőrök, mentők, meg a konzulátus emberei, maga a konzul is (róla kicsit később). Mentősök elláttak minket, kettőnkön kívül egy srácot kellett még ápolni, aki alatt beszakadt még Tiranában egy aknatető. Ott gyorsan beálltam szinkrontolmácsnak, mert adigra megérkezett a korábbi rendőrfőnök "haverom". Elmondtuk mi van, én mentem a dokival, meg a sérült sráccal (remélem azóta jobban vagy, Zoli), a konzul maradt a rendőrökkel. Bevittek minket biztonságos parkolóba, ami a tiranai rendőrség parkolója volt. Itt a konzul vette a főszerepet, aki a mi szemünkben igencsak leszerepelt. Egy csaj jött, valami konzulátusi alkalmazott volt, és büszkén elmesélte, hogy abban a szektorban ült, ahol magyar zászlót égettek. Már ezzel kiverte nálunk a biztosítékot, hogy mint a magyar állam helyi képviselője, azt mondja, hogy nem is tudja mit tehetne ilyen helyzetben, végignézte a zászló égetést. Ez még csak a kezdet volt, majd odamentünk a konzulhoz is, aki épp valami hatalmas rendőrrel tárgyalt (nagyon sok csillag meg kitűző volt rajta). Angolul ment a beszélgetés, mert kedves konzulunk (aki megdöbbent, hogy ilyen bajba kerültünk, mert amikor 25 svéd volt itt, akkor nem történt semmi...) nem tud albánul. Ezt még el is fogadnám, de hogy angolul is olyan szépen beszélt, hogy már azt terveztem, hogy segítek neki elmagyarázni a történteket, az már felháborító volt.
    Lezajlott minden szokásos hülyeség, majd a rendőrök azt akarták, hogy minden féle jelentés vagy hivatalos igazolás nélkül mi hagyjuk el az országot, a konzullal majd hétfőn elintézik a biztosításhoz szükséges papírmunkát. Ebből aztán a buszosok akartak komolyabb perpatvart csinálni, ami teljesen érthető is volt az ő szempontjukból, aztán végül a konzul valahogy meggyőzte őket, hogy induljunk el, kezünkben egy albánul írt papírral, amin még a konzul sem tudja, hogy mi áll. Az ablakunkat beragasztották egy fóliával, s így indultunk neki az egy napos hazaútnak. Mit ne mondjak, volt már ettől kényelmesebb, és kevésbé huzatos utazásom, de a hangulat kárpótolt ezért is smile Hazafelé még felpattintottunk néhány üveg makedón bort, meg elővettük a magyar tartalékokat, így hazafelé is jó hangulatban telt az a 24 óra.
    Összességében nagyon jó túra volt, így, hogy senkinek nem lett semmi komoly baja, így még az a kis incidens sem tudta tönkretenni a hangulatunkat. Folyt. köv. szerdán, s remélhetőleg 13 ponttal vágunk neki a nagy őszi hadjáratnak smile Hajrá Magyarország!!!


    forrás:
    http://www.nb1.hu/forum2/viewtopic.php?id=37931&p=2 - Peet83
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.31, 01:58
    Péntek reggel vágtunk neki a hosszú útnak a Balkán-szívébe, és rögtön egy kisebb kitérővel kezdtünk, ugyanis Pestre kellett mennünk egyikünk útlevele miatt, és itt csatlakoztunk a busszal induló szurkolókhoz is. Fél 11 körül érkeztünk meg a fővárosba, ahol egy pesti társunktól szereztünk pár matricát, majd az okmányiroda felkeresése után fél egykor már a Hősök tere melletti homokóránál voltunk. Itt már szép számmal gyülekeztek az utazásra készülők, az ország minden szegletéből érkeztek szurkolók, és Vikinges barátainkkal is találkoztunk. Végül három nagybusszal indultunk el, mi a hármasba kerültünk, a hivatalosan „nyugodtabb” társaságba.

    A határig még két megálló volt betervezve, Kecskeméten és Szegeden vettünk fel újabb embereket. A busz hátsó régiójában találtunk helyet magunknak, három tiszacsegei fradista, egy barátnőjével érkező Brigade Sopron taggal (aki még élénken emlékezett az utolsó kaposvári kirándulásukra, ami közös kocsmázással végződött), és egy lengyel-magyar világpolgárral, aki a drezdai egyetemről vágott neki a tiranai kalandnak, és utolsó tiszta emléke „talán Prágáról” volt. Kaposvár említése után rögtön az új honlapunkat dicsérte, illetve egy általa megtekintett Kaposvár – Fehérvár meccsről mesélt. A hosszú utazás megkezdését hamarosan házi pálinka cserével pecsételtük meg, és innentől folyamatosan emelkedett a hangulat.

    Szegeden még három pécsi csatlakozott a hátsó szekcióhoz, egyikük nem más, mint Gera Zoltán édesapja volt, hamarosan a baranyai mézessel gyarapodott a vidéki pálinka repertoár. Lengyel anyanyelvű társunk hamar a képzeletbeli italfogyasztási ranglista élére állt, és a magyar-szerb határon már töltőre helyezte kimerült testét.

    Ezt az akadály egyébként a későbbiekhez képest még viszonylag hamar vettük, viszont éppen sötétedéskor értünk át, így Szerbiából nem sokat láttunk. Kivétel volt ez alól Újvidék városa, ami pompás látványt nyújtott kivilágítva. Nemsokára egy benzinkúton kisebb pihenőt tartottunk, ahol sikerült hideg söritalt beszerezni. Szerbiában még egyszer álltunk meg, az időt kártyázással, illetve a Halálfutam című fantasztikus film eposz megtekintésével töltöttük, aminek élvezeti értékét jelentősen rontotta a teljesen homályos hátsó TV. Később mindenki álomba szenderült, és a hajnali ébredéskor már hatalmas hegyek között lavíroztunk a montenegrói határ felé. Végül reggel öt óra körül érkeztünk a szerb oldalhoz, ahol az egyik busz kisebb zűrbe keveredett, ugyanis amíg az egyik határőr intett neki, hogy haladhat tovább, a másik viszont rögtön elé ugrott, és 50 euró pénzbírságot akart kiszabni tiltott határátlépés miatt. Végül egy óra várakozás után tovább mehettünk, és egy viszonylag hosszú, két kilométeres „senki földje” következett, lélegzetelállító szakadékokkal és hegycsúcsokkal.

    A montenegrói határőr vidáman fogadott minket, játékosan csendre intett, beszedte az útleveleinket majd röpke két órára eltűnt vele a kis bodegájába, ahonnan csak néha jött elő, elmélyülten cigizgetve. Fél óra várakozás után a hárombusznyi szurkoló a leszállás mellett döntött, mosakodás illetve WC keresés kezdődött. Itt már tisztán lehetett egyébként látni a nyugati technika elutasítását, hiszen az illemhely épületében négy csempézett lyuk fogadta a látogatókat, az egyetlen fellelhető angol típusú WC-csésze pedig kívülről a falnak támasztva várta az tenyészetet, bár így is volt, aki inkább ezt vette igénybe. Hamarosan a napfelkeltét is megcsodálhattuk, és a montenegróiak is engedélyezték a tovább haladásunkat, azzal a feltétellel, hogy rendőri kísérettel kell végighaladnunk az országon, megállás nélkül. Ez végül csak részben valósult meg, és a hegyekből történő ereszkedést még magányosan kezdte meg a három busz. Itt egyébként már szembesülhettünk a Balkán egyik alapvető jellegzetességével, a mindent elborító szeméttel. Az egyébként csodálatos tájat csak ott nem borította mocsok, ahol még nem olvadt el a hó. A hegyi szakasz így is hatalmas élmény volt, néhány fejfával, és szakadékba borult autóronccsal fűszerezve. A két vezető szakma egyébként az autókereskedés és a gumis volt, illetve minden kertben található volt legalább kettő darab, ezer éves roncs. A főváros előtt várt minket a helyi Torrente, aki csak akkor volt hajlandó tovább kísérni minket a határig, ha a másik két busz is megérkezett. Így végül is alkalom nyílt egy kis lábkinyújtásra, és cigi-pisi szünetre. Podgorica körülbelül Marcalira hasonlított, a külvárosban pedig már albán lobogók voltak kitűzve a városra, ezzel jelezve a lakosok nemzeti öntudatát. A főút minőségéről talán elég annyit írni, hogy a sofőrünk a szélesebb utak elvét követve egy kertbe fordult be, ahol a helyiek érdeklődve fogadták a hárombusznyi látogatót, és a kiabáló rendőröket. Végül sikerült megtalálni a helyes irányt, és a Shkodra tó mellé vágott zerge ösvényen elértük az albán határt. A montenegrói oldal ismét bizonyított, és csak egy magyar sálért cserébe engedett tovább minket.

    Az albán oldalon nagy volt a sürgés-forgás, libafos színű szakadt mercedesek, és kecskék keringtek oda-vissza. Végül az utolsó akadály is elhárult Tirana felé, az albán határőr asszony azért még fontosnak érezte, hogy minden buszon előadja magánszámát, ami azzal végződött, hogy 1-0-ra fogunk kikapni.
    Albániát legegyszerűbben úgy lehet leírni, mint egy összefüggő putrit, ami néhol várossá szélesedik ki. Az út mellett mindkét oldalon félig kész házak álltak, teljesen véletlenszerűen elhelyezve, némelyik az úthoz közel, mások jóval beljebb. Település jelző tábláknak, ne adj isten utca neveknek vagy házszámoknak nyomuk sem volt. A leggazdagabbaknak háromszintes épületeik voltak, de a nyakig érő szeméthalom az ő portájuk előtt is elengedhetetlen tartozék volt. Mindenhol birkák, illetve kecskék legelték a kisebb sziklák által szabdalt kókadt füvet. Érdekes kiegészítő elemek voltak a kommunista rezsim során épített, kicsi beton géppuska bunkerek (volt, akinek öt darab is volt a kertjében), egyes helyeken nagy becsben tartották őket, máshol bezúzták a tetejüket és fát ültettek a közepébe. Kilométereként követték egymást a töltőállomások is, igaz nagy részüket már vagy belepte a gaz, vagy még építési stádiumban voltak. A helyiek magyar melósokat megszégyenítő tempóban sütkéreztek a tetőkön, a városi részeken pedig még az élő kacsát egy vödörben áruló szerencsétlen is fontosnak érezte hogy tudassa velünk, mennyire fogunk kikapni. Aki élt és mozgott mutogatott, vagy integetett a busznak, látszott hogy nem gyakran járnak náluk vendégek. Tirana előtt megálltunk egy benzinkútnál, ahol hamarosan hírünk ment, és a helyi fiatalok is megjelentek (gumicsizma, napszemüveg, mobiltelefon), és egy kisebb barátságos focimeccsre is sor került, amely során kétszer kellett lehozni létrával a töltőállomás tetejéről a lasztit. Amikor aztán két busz már elindult, kijöttek az itthon is egy „bizonyos rétegre” jellemző vonások, és ahogy mi is felszálltunk, előkerült munícióként szolgáló kecskeszar, és mindjárt mást kezdtek mutogatni az addig barátkozó helyi „mélybarna” fiatalok.

    Tirana igazi metropolisznak tetszett az addigi település-kezdeményekhez képest, a Szkander Bég tértől a stadionig tartó fél kilométeres útszakasz egy kisebb nyugat-európai városban is megállta volna a helyét. Kicsit rontotta az összképet persze a szökőkutakban, illetve folyó parton lábukat mosó helyiek… A stadion mellett kisebb placcon, a buszról leszállva azonnal cigánypurdék rohantak meg minket, egy részük cigit, albán zászlót, pisztáciát meg hasonló vackokat árult, a nagyobb részük meg simán koldulni próbált, a bevett menetrend az ölelgetés, sírás, majd pacsi kérés volt tőlük. Igen agresszív kis tetvek voltak, egy-kettőt fenékbe kellett billenteni, hogy elkotródjanak, mi azért kegyesek voltunk, és az egyiküknek öt forintot nyomtunk a markába, mire boldogan elszaladt a kinccsel. Mivel több, mint három óra volt még a meccsig, a jegyek megvétele után a magyar tábor szétszéledt, és városnézésre indult. Mi vásároltunk két Albánia sálat, majd a tér felé vettük az irányt. Útközben láthattuk, hogy éppen NATO konferenciára készült a város, az operában pedig valami török-albán barátkozó kiállítást rendeztek. Láttuk a csodálatos UFO Universityt is, illetve találtunk egy ajándékboltot is, ahol sikerült kisebb ajándékokat venni az otthoniaknak. Meglátogattuk a helyi McDonald’s utánzatot is (Kolonat) ahol tűrhető kecskehúsos burgert ehettünk. Itt is hiába tettek meg mindent az alkalmazottak a tisztaságért, a kéregető utca gyerekek pillanatok alatt megjelentek lejmolni, sőt az egyik addig merészkedett a pofátlanságában, hogy még egy rendőrt is ránk hívott. Visszatértünk a buszokhoz eltenni a vásárolt dolgokat, mikor fékezett a parkolóban egy mikrobusz, és a pécsi Mecsekalja legénysége érkezett meg csütörtökön kezdődött utazásuk végén. Teljesen korrektek voltak velünk, örültek, hogy végre magyar szót hallottak. Egyikük sajnos a közelben lévő fedél nélküli csatornával is megismerkedett, ezt a mutatvány később még ketten megismételték a magyar táborból, úgy tűnik a helyiek eddig jutottak a metróépítésben. Hamarosan befutott még egy nagybusz, illetve két vonatozást vállaló szurkoló, illetve a legnagyobb arc, aki hétfőn indult stoppal (!!) Tiranába.

    Hamarosan beérkeztek a többiek is, a város különböző pontjairól, és elindultunk a stadionhoz megkeresni a szektorunkat. Ez nem ment túl zökkenőmentesen, mivel a jegyünkön lévő (D3), volt az egyetlen, amelyik zárva volt. Végül kiderült, hogy a hazaiakkal együtt kellett bemennünk, és egy szektor szélére tereltek minket, ahol csak egy 15 fős rendőrsorfal választott el minket az albánoktól, a WC pedig közös volt. A stadionban ekkor még csak fél ház volt, de gyorsan teltek az üres szektorok. A közös régió elve alapján a siófoki és a pécsi nemzeti lobogó mellé tettük ki a sajátunkat, a szektor alsó felében lévő lépcső korlátjára, sajnos ez később hibás döntésnek bizonyult, mivel a rendőrök addig szorítottak minket a szektor széle felé, amíg erre a részre már albánok kerültek, és valamelyik enyves kezű birkapásztor behúzta a kaposvári lobogót.
    Szurkolás szempontjából a helyiek kezdetben lelkesek voltak, és bár egyetlen bíztatásuk volt (Shqipnij, Shqipnij!), az majdnem minden percben felhangzott. A hazai B-közép velünk egy oldalon, a másik végen helyezkedett el, és a csapatok érkezésekor begyújtottak pár görögöt, mire a mi táborunk is hasonlóképpen válaszolt. Ez aztán nem tetszett a füst-érzékeny helyieknek, és heves mutogatásba kezdte, melynek eredményeként az egyik piró közöttük landolt. A Himnuszt végigfütyülték, a tízedik perc környékén pedig az utcán jelent meg egy bátor brigád, akik azt mutogatták, hogy meccs végén elvágják a torkunkat. Ők később a tőlünk balra, lentebb lévő, állóhelyi szektorba mentek, és a gól után heves dobálózásba kezdtek. Az első hullámban érkező kisebb betondarabok egyike, pont e sorok írójának fején landolt, ennél szebb albán szuvenír senkinek sem kellhet! Ezután vegyesen jöttek a flakonok, sörös dobozok, zászlórudak, aprópénzek, tanya kulcsok, Torghelle pedig még egy mobilt is kapott ajándékba. Néhány értéket visszajuttatunk gazdáiknak, nehogy teljesen legatyásodjanak, ezt azonban nem fogadták kitörő örömmel, és olaszos mentalitásukat bizonyítva az „Ungari, Ungari, Vaffanculo!” versikét költötték, mire mi szeretett vezérüket, Benito Mussolinit éltettük. A második félidőben aztán már a RIA-RIA_HUNGÁRIA rigmustól volt hangos a stadion, a derék albánok legnagyobb öröme az a szerencsétlen volt, aki valahogy feljutott a stadion tetejére, és ott le-fel futkározott a rendőrök elől. Feltűnő volt egyébként, hogy a rendőröktől nagyon tartottak a helyiek, néhány nyugodt kézmozdulat könnyen lecsitította őket. Mint később megtudtuk, ez annak tudható be, hogy a rohamosok nem nagyon szeretnek dolgozni Albániában, és ha ki kell menniük valahová, mindenkit félholtra vernek a biztonság kedvéért. Így aztán a közrendőröknek is nagyobb respektje volt. Magáról a játékról felesleges sok szót írni, gondolom mindenki látta, lényeg a három pont.

    Meccs végén a csapat kijött megköszönni a buzdítást, a rendőrök pedig benntartottak minket, amíg a hazaiakat elhagyták a stadiont. Kifelé mindenki felkészült a helyiekket való „kontaktra”, de legnagyobb meglepetésünkre a rendőrök fél óra alatt teljesen kiszorították az albánokat a stadion környékéről, így simán elértünk a buszokhoz. Kivétel volt az a kis roma gyerek, aki mintha mi se történt volna, próbálta nekünk eladni a rágógumiját. Rendőri felvezetéssel indult el a négy nagybusz, és a két mikró. Mi leghátul mentünk, így a buszdobálásból már csak az elszaladó kis 14 éves kamaszokat láttuk, módszerükben és megjelenésükben kísértetiesen hasonlítottak a Faces of Palota legénységre…

    Elkezdődött a Helyszínelők albániai kiadása, a derék zsaruk először az úttestre, majd a járdára rugdosták a köveket, így biztosítva a helyszínt. Kiderült, hogy a határig nem fogunk megállni, nálam azonban egészségügyi problémák jelentkeztek a Kolonat menüjétől, így rendőri kísérettel egy kaszinó személyzeti WC-jében sikerült könnyítenem magamon. A derék biztos úr egyébként elnézést kért a történtek miatt, de megnyugtattam, hogy ilyen néha még Magyarországon is előfordul. Végül az a megoldás született, hogy a sértetlen buszok továbbindulnak, a maradékot pedig biztos helyre terelik és renoválás után indulhatnak tovább fél egy környékékén.
    Hazafelé végül Macedóniát választották a sofőrök, és reggelig eseménytelenül folytattuk tovább utunkat. Macedóniában egy benzinkútnál álltunk csak meg, és reggelre már Szerbiában voltunk.

    A hangulat a győzelemnek köszönhetően hazafelé is remek volt, és csak a belgrádi dugóban eltöltött két óra lombozta le egy kicsit a társaságot. A szerb magyar határon a légkondi teljes hiányának köszönhetően már olyan szagok uralkodtak a buszon, hogy az eddigi példákkal ellentétben, a szerb határőr egyszerűen egy nagy levegővel végigrohant a buszon, és pecsételt amit csak ért, így az egyik utasnak a fényképére nyomta a szerb szignót. Magyar kollegáik éppen az előttünk haladó bolgár busszal szórakoztak, így ennek is mi ittuk meg a levét. Szegeden bevártuk a sérült buszokat, amik a belgrádi totyogás miatt nem sokkal később érkeztek meg. Innen a társaság nagy része Budapest, mi pedig kocsival Kaposvár felé vettük az irány, és végül hétfőn hajnali három körül érkeztünk haza.

    Összességében egy felejthetetlen túra volt, amit elmesélni nem igazán lehet, de aki ott volt annak életre szóló élmény maradt. Aki kimaradt az szerdán pótolhat itthon a máltaiak ellen, hogy aztán ősszel újra igazi futball-lázban éghessen az ország.
    Hajrá magyarok!


    forrás:
    http://ultraskaposvar.com/?q=node/369
     
  6. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.31, 01:57
    Ami a beszámolóból kimaradt - Egy kis Önkritika:

    Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy MI kezdtük a dobálást. A 10. és 20. perc között járhattunk, amikor átrepült az első görögtűz. Ezzel el is szabadult a pokol. Tovább nem is nagyon lenne miről beszélni. Tény: mi kezdtük. Innentől kezdve az albánoktól senki sem várhatta komolyan, hogy nem fogják viszonozni. Szerintem érthető reakció volt a részükről, hogy kb. 5 másodpercre rá érkezett az első vizes flakon. Mi dobtuk a következőt, és aztán ők is. A végén jöttek a kövek. Tény, hogy a beléptetés körülményei brutálisak voltak. De akkor valaki válaszoljon arra, hogy miért kellett átdobnunk azt a rohadt görögtüzet. Semmi jel nem utalt a balhéra. Európa szerintem legbarátságosabb nemzete semmi jelét nem adta, hogy balhézni akarnak. Egészen addig, amíg át nem dobtuk. Köszönhetjük magunknak az egészet. Pontosabban annak a pár hullarészeg szurkolónak, aki átdobott. Ha már a beléptetésnél tartunk, a divatnyelven hívott "Európában" őket a stadion közelébe sem engedték volna, nemhogy be. Ennyi skacok, nincs mit szépíteni ezen. Mi kiabáltuk nekik, hogy "Európa!-Európa!"? Abban a helyzetben ezt ők is óbégathatták volna nekünk. Himnusz kifütyüléséről mi is tudnánk mesélni, a dobálózásról nem beszélve (pl. kb. tíz évvel ezelőtt Magyarország- Románia után történtek...vendégbuszok ablakainak kidobálása, vagy Békéscsaba-Fradi?, és az a több tucatnyi meccs, amit le sem írok, hiszen Ti is tudjátok).

    Most értem haza a meccsről, és megdöbbenten olvastam a cikket. El-basztuk magunknak, jó lett volna a második félidőben is szurkolni, nem attól parázni, hogy mikor szakítja át egy kődarab a halántékunkat. Még annyi, hogy 3-400-an lehettünk, de mindenki könnyedén megszámolhatta, hogy hány ember dobálózott tőlünk. De gondolom nem nekik zúzták be a fejüket az albánok a buszon, ők szerencsésen megúszták a kalandot. És a balhét is mi visszük el közösen. Mi, magyarok.


    forrás:
    http://www.nb1.hu/forum2/viewtopic.php?id=37986&p=1 - Maximov
     
  7. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.31, 01:37
    Annyira kár, hogy összesen talán 30 percnyi gyűlölet miatt a Tiranába utazó magyar szurkolók nem egy remek hangulatú és győzelemmel végződő túraként emlékeznek majd az együtt töltött három napra...

    Jómagam szurkolóként vettem részt a túrán, ám már az első órák után elhatároztam, hogy "valamit" írok majd az oldalra is az egészről. Csodálatos volt a hangulat: három nagy busszal indultunk neki Tiranának, mindhárom zengett a nótáktól, a buszok oldalát szinte szó szerint feszegette a bennük uralkodó jókedv. Szegeden hagyományteremtő jelleggel benzinkút-foci indult, aminek persze az lett a vége, hogy az épület tetején kötött ki a labda. Sebaj: a busz éppen alatta állt, vállalkozó kedvű szurkolótársaink pedig előbb a busz, majd onnan az épület tetejére felmászva szerezték vissza a játékszert!

    A jelenetek később Albániában és Szerbiában is többször megismétlődtek. De emlékezetes volt az is, ahogyan az albán határőr asszonyság mintha csak értette volna, hogy miket kurjongatnak felé, mosolyogva rázta a fejét arra a felszólításra, hogy "Vetkőzz!"...

    Remek hangulatú út volt, és félelmeinkkel ellentétben Albániában sem volt semmi probléma. A városban sálakat cseréltek a magyar és a helyi drukkerek, sőt, egy fiatalember "kedves" útbaigazításának köszönhetően belefutottunk az albán keménymagba is, amely éppen a törzshelyének számító kocsmában melegített a meccsre. Még egy csúnya nézést sem kaptunk, egyszerűen továbbsétálhattunk... Az éttermekben mosolyogva mondták, hogy bár elfogadják az eurót, de csak lekben tudnak visszaadni, és úgy alapvetően mindenki mosolygott ránk, mindenki szeretett mindenkit.

    A meccs azonban... A meccs óriási rendezői hiányossággal kezdődött. Olvasóink kedvéért pár szóban az előzményekről: az albánok először még jegyet sem akartak adni a magyaroknak, mondván, a hazai szurkolók körében akkora az érdeklődés, hogy megtöltenék az egész stadiont. Végül a nemzetközi szövetség közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy hozzájussunk 800 bilétánkhoz, ám az albánok sportszerűsége itt meg is állt. Tudniillik annak érdekében, hogy a lehető legtöbb jegyet adhassák el, nem különítettek el külön vendégszektort: gyakorlatilag az albán oldallelátó széléről szurkolhattunk, semmilyen kerítés vagy korlát nem választott el minket az így karnyújtásnyira lévő albánoktól. Akik annak rendje és módja szerint kifütyülték a magyar himnuszt, majd a szurkolás megkezdése után kövekkel és egyéb tárgyakkal kezdték dobálni a szektort.

    Idővel balról, a kanyarból is repültek a tárgyak, a rendőrség így kénytelen volt rendet tenni. Ennek köszönhetően a második félidő nagyjából gond nélkül zajlott, igaz, a találkozó lefújását követően ismét kövek repültek a magyar szektorba. Többen zúzódásokat, horzsolásokat szenvedtek, egy Fehérvár-drukkert például két kő is eltalált.

    Nagyjából fél óra várakozást követően engedték ki a magyar drukkereket a parkolóba a buszokhoz. Itt is történt egy kisebb baleset: egyikünk beleesett egy csatornafedél nélküli aknába, ám szerencsére nem lett komolyabb baja. Itt is várnunk kellett, egyrészt arra, hogy biztosan felszívódjanak a környéken ólálkodó albán szurkolók, illetve arra a társunkra is, akit a rendőrök elvittek a mérkőzés alatt.

    Végül útnak indultunk, rendőri felvezetéssel. Két nagybusz ment elöl, mögöttük egy kisebb, majd jött a harmadik nagy. Én a második buszban, az ablak mellett ültem. A stadiontól Szkopje felé indultunk, egy kereszteződésnél először jobbra fordultunk, ám érthetetlen okokból a rendőrök pár száz méter után visszafordították a konvojt, és az ellenkező irányba haladtunk. Hogy, hogy nem, éppen ott vártak minket az albánok...

    Az út túloldaláról, egy építkezésnek tűnő területről futottak elő, és négyen-öten kőzáport zúdítottak a buszokra. A miénknek ablakát nem találták el, csak a karosszériáját, ám az indulatok hirtelen forrni kezdtek: mindenki le akart ugrálni, hogy üldözőbe vegye az időközben nyúlcipőt húzó albánokat. A sofőrök azonban senkit nem engedtek leszállni, és alighanem jó döntést hoztak: ki tudja, hányan várták volna valamelyik sikátorban a 4-5 fiatal nyomába eredő magyar sereget...

    Természetesen a rendőrök sem iramodtak a támadók után, inkább komótosan szemlézni kezdték a buszokat. Ekkor láttuk csak meg, hogy az előttünk haladó jármű komoly károkat szenvedett: három bal oldali ablakát is betörték, egy utcakő ráadásul keresztülrepült a buszon, és betört egy jobb oldali ablakot is.

    Többen megsérültek, végül mentőt is kellett hívni, hogy ellássa a sebesülteket. Az utca túloldalán ráadásul elkezdtek gyülekezni az albánok, akik közül néhányan mintha még cukkolni is akarták volna a felbőszült magyar tömeget. A rendőrök végül lecsitították az albánokat, ám a helyszínelés továbbra is tartott, mialatt ott álltunk a sötét tiranai utcán, nem tudva, hogy mikor indulhatunk végre haza...

    Nagyjából egy órányi várakozást követően két nagybusz (a miénk, amelynek csak a karosszériája horpadt be, illetve a harmadik, amelyet nem találtak el) rendőri felvezetés mellett ismét útnak indult Szkopje felé. Jómagam kapucnit húztam és behúztam az ablak melletti függönyt is: bevallom, tartottam attól, hogy valahol a város más pontján ugyancsak lesben állnak az albánok, hogy megtámadják a magyar buszt.

    A rendőrök azonban most sokkal óvatosabbak voltak: nagyjából 20-30 kilométerenként autót cseréltek, és mint kiderült, jókora kerülővel, teljesen logikátlan úton vittek ki minket a városból. Időről időre láttuk, ahogy építkezések mellett rendőrök állnak, biztosítva, hogy onnan nem éri támadás a magyar szurkolókat.

    Az időérzékem ekkorra már teljesen felmondta a szolgálatot, de nagyjából 3-4 óra alatt érhettünk fel az albán-macedón határig. A buszon uralkodó hangulatról nehéz szólni. Ünnepre készültünk, arra, hogy hazáig nótázunk - ehelyett csöndben, néhányan letörten, néhányan belül ezer fokon égve ültünk és vártuk, hogy kivezessenek minket az országból. Sokak szívéről nagy kő esett le, amikor Macedóniában megtudtuk, hogy a harmadik busz is útnak tudott indulni, egyik szurkolótársam képén látható, hogy milyen állapotban: a keresztüldobott ablakot befóliázták, míg a többinél kiverték a betört üveget (szerencsére a többi ablakon a két üveg közül csak a külső, illetve csak a belső tört össze).

    Végül a szerb-magyar határ után értek be minket a lemaradók, ők elkerülték a kétórás belgrádi dugót, amibe mi csodálatosan belefutottunk. Budapestre hajnali 2-kor, 25-26 órás út után érkeztünk meg.

    Boldogan, de egyúttal szomorúan is: a kinti események hatása egészen a Hősök teréig tartott. Pár kő egy tökéletes, győzelemmel végződő és pazar hangulatú túrát tett tönkre...


    forrás:
    Pirisi Marcell
     
  8. avatar: NNS
    2009.03.30, 13:46
    Nem kis túra volt...
    Majd hét vége felé én is írok egy-két gondolatot...
     
  9. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.29, 18:35
    Nem várt bonyodalmak akadályozzák a válogatottat a helyszínről buzdító drukkerek hazaútját. A helyszínen tartózkodó kollégánk elmondta, hogy a mérkőzés után 40 perccel 3 nagybusz és egy mikrobusz rendőri felvezetéssel elindult a városból Szkopje irányába, ám a rendőrök hirtelen visszafordították a konvojt.
    Az új útvonalon sem sokat haladhattak a magyar szurkolók, ugyanis egyszer csak támadók állták el a járművek útját, és abban a pillanatban dobálni kezdték azokat. A "kemény" mag a muníció kifogyta után elfutott, és csak azért nem eredtek utána a bosszúra érthetően éhes magyar drukkerek, mert a túra szervezői - megelőzendő a komolyabb balhét - elállták az útjukat, és jobb belátásra bírták őket.
    Az albánok akciójának két sérültje is van, de a mérkőzésen történt kődobálás miatt is többen szenvedtek kisebb-nagyobb horzsolást, zúzódást.
    A buszok sem úszták meg a dolgot, az egyiknek például 4 ablaka is kitört, így - ebben az állapotban - biztosan nem indulhat haza.
    (pm, nl)


    forrás:
    http://www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=74063
     
  10. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.29, 17:45
    Mi is kinnt voltunka meccsen, kicsit mas a velemenyunk, mint ami alabb olvashato...
    Most Tiranabol irok a szallasrol.
    Mi mar pentek este megerkeztunk 7en egy kisbusszal, nagyon pozitivan csalodtunk Albaniaban: nagyon kedves emberek, mindenki viccelodott velunk, hogy majd mi lesz a meccsen. Maga a varos is egy atlagos magyar telepules fejlettsegi szintjet hozza, az autoparkja jobb( ! )( sok-sok Mercedes).
    Szoval el lehet felejteni a bucka es bozotlko dumakat, ha nem is voltal itt...
    Az emberek sokkalta vendegszeretobbek a magyar embernel, meg igy is, hogy tudtak, hogy ellenunk fognak focizni. Atlagban sokkal jobb arcok az albanok, mint Nyugat- Europa, vagy a kelet-europai terseg.
    Mi is csak amultunk a kedvessegukon. Pl beulunk egy barba, elkezdunk dumalni helyiekkel, majd 2 ora mulva a fizetesnel nem engednek minket fizetni, ok allja az egesz cehhet, pedig nem keves volt...( tudunk inni...) Utcan, boltban, mindenhol kinyaljak a seggedet,ha kulfoldi vagy. Amerre mi jottunk nagyon jo volt az ut Tiranaig( Montenegro felol), rendesek a rendorok is, elneznek ezt-azt...

    A meccs elott kozosen enekltunk az albanokkal, tokmaggal es palinkval kinaltuk oket, a rendoreik is szuper jofejek a beleptetesnel, engedik, hogy bevigyuk a bontott sorunket.
    Minden happy, varjuk meccset, mignem a magyar szektorban talalkozunk a szurkoloi buszokkal erkezett tokreszeg magyar drukkerekel. ( akinek nem inge... most kb 5% rol beszelek, de miattuk is szegyenlem magam). Marmint egy reszuk elegge odavan alkoholugyileg, nem nagyon veszik az adast. Ilyen enekeket, rigmusokat nyomnak hogy: Ledaralunk minden cigany csecsemot, nyomd a kest a ciganyba, mocsoks zsedok, minden alban cigany... Miert kell ezzel inditani egy valogatott meccsen? Szurkoni kell, tobbseg azt is tette, de ezek az agyoniskolzottak nem...
    A baj ott kezdodott, hogy az elso faklyat bedobtak az okos drukkereink az albanok koze, ahol gyerekek, rendes szurkolok ulnak. Persze jott is a valasz:ongyujtok, penzek, flakonok. Egyelore...Erre 5-10 magyar visszadobal, kb. 80an uvoltik nekik, hogy: Ne dobj vissza semmit! Erre meg nagyobb alban valasz, de most mar kovek is jonnek. Aztan a golnal mar maguktol jonnek a kovek, csomoan felmasznak a keritesre unnpelni, (bar mar mindenki tudja, hogy erre harapnak az itteni rendorok, mert mar volt belole baj elotte is). Az oda sieto rendorok kozul egy magyar elgancsolt egy rendort, aki elesett es legurult a lepcson, erre persze bepipulnak a rendorok, de 1-2 pofon utan inkabb mindenkit dumaval probalnak meggyozni. Kb. olyan szituban, ahol egy magyar rendor mar szarra vert volna es egy nemet is. Ok senkit nem bilincselnekmeg, mindenki visszamehet a helyere. Beszeddel csititanak, es csititjak az albanokat is.
    Es meg mi uvoltunk, hogy ez nem Europa... A meccs utan a normaisabb alban szurkolok megtapsoltak minket! Csakhat ott is vannak hulyek, de nalunk is van nehany.
    Speciel engem is megdobtak egy oklomnyi kovel a labomon, de nemsulyos, a kovet elraktam emlekbe. smile
    Sajnalatos ami a buszokkal tortent, de mi kezdtuk a dobalast es ezzel hergeltuk oket, persze kovel nem kell visszadobni, az teny! De nekunk sem kellett volna uvegekkel es sorosdobozokkal dobalozni!En most ertem haza a bulizasbol, es eddig magyar Hungarys mezben buliztam es sehol sem ert semmilyen incidens( a barataimat sem, akik szinten hordtak a magyar felsegjelzeseket magukon).
    Ha az itt rekedteknek tudunk valamiben segiteni, allunk rendelkezesukre. Legyen az szallas kereses,nyelvtudas, penzkolcson, vagy barmi.
    Szoval az tortent buckafalvan... smile


    forrás:
    http://www.nb1.hu/forum2/viewtopic.php?id=37931&p=4 - vass_jns
     
  11. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.28, 23:32
    Erwin Koeman: Gratulálok csapatomnak, büszke vagyok játékosaimra, mert hatalmas csatában, nagy párharcokat megnyerve tudtunk győzni, ami Albánia ellen eddig csak nekünk sikerült. Biztos vagyok abban, hogy olyan csapatot vertünk meg, amely a csoportban hátralévő meccseken még meglepő pontokat fog szerezni. Még mindig nem számolunk, realista vagyok, készülünk a következő, szerdai, Málta elleni meccsre. Játékosaimmal hétfőn délben találkozunk az edzőtáborban, akkor derül ki, hogy a sérültek milyen állapotban vannak. Az biztos, hogy Babos Gábor és Dárdai Pál két sárga lapja miatt nem játszhat a máltaiak ellen.


    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=5095
     
  12. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.28, 15:58 (szerk.: 2018.01.21, 13:11)
     
  13. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.25, 12:39 (szerk.: 2018.01.21, 13:11)
    A vb-selejtezőkre készülő válogatottunk mellett dolgozó orvosi team a keddi vizsgálatok alapján úgy döntött, hogy Fehér Csaba korábban szerzett nyaksérülésével kapcsolatban nem szabad kockáztatni, nehogy nagyobb legyen a baj, ezért a legjobbak közé három év után visszakerült játékosra - bármennyire szeretett volna - nem számíthat Erwin Koeman szövetségi kapitány. Helyettesítéséről gyors döntés született, amelynek eredményeképpen Vadócz Krisztián, az Osasuna védője már ott lehet a holnap délutáni edzésen a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban.

    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=5058
     
  14. avatar: magyarfutball.hu
    2009.03.20, 15:14
    A 21-fős szűkített keretbe nem fért be:
    Támadók:
    Szalai Ádám
    Feczesin Róbert

    Középpályások:
    Vadócz Krisztián

    Védők:
    Vermes Krisztián
    Tímár Krisztián
    Horváth Gábor
    Gaál Miklós
     
  15. avatar: NNS
    2009.03.16, 12:28
    Állítólag már több mint 10 busz telt meg, kíváncsi vagyok mi lesz lent...
     
  16. avatar: hajramagyarok.blog.hu
    2009.03.10, 15:11
    Figyelem! Azoknak akik mennek Tirannába busszal!

    Tolmácsolom a főszervező kérését:

    Ibusz hívott hogy mennyi jegyet igényeljenek a Magyarok mert Albánok nem akartak adni, végül 800db ot adnak, viszont a nagy gond az, hogy akik kiutaznak azok engem hívjanak fel vagy mailbe érdeklődjenek, hogy hol lehet átvenni a jegyet, mert nem lehet tudni, hogy nyitnak e pénztárt vagy nem.
    Könnyen meglehet 1 héten belül kiderül de az is lehet, hogy csak indulásunk után tudja meg a szövetség- ibusz, hogy hol lehet átvenni, Albánokon múlik.
    És ha engem felhívnak akkor meg tudom mondani majd, hogy stadionnál, vagy melyik szállodába lehet kapni jegyet tiranába.
    Ibusz engem fog érteíteni!Ahogy megtudja, lehet 5 nap múlva, lehet 27-28. án.
    Minden topikba be kell szúrni, hogy mindenki bejusson a stadionba!!!!!!
    06703277955
    Hungary001@citromail.hu

    Köszi!
     
  17. avatar: NNS
    2009.01.26, 12:36
    Mennyivel vonzóbb a buszos túra... smiley
     
  18. avatar: magyarfutball.hu
    2009.01.26, 12:00 (szerk.: 2018.01.21, 13:11)
    Szurkolók, figyelem!
    Utazás Tiranába, a vb-selejtezőre

    Tekintettel válogatottunk idei első, Albánia elleni, március 28-án esedékes vb-selejtezője iránt megnyilvánuló felfokozott érdeklődésre, az IBUSZ utazási lehetőséget kínál a szurkolók számára Tiranába. A háromnapos (két éjszakára szállás, reggeli 4 csillagos szállodában, helyi közlekedés), repülős út 129.800 forintba kerül (ehhez jönnek a kb. 35 ezer forintos járulékos költségek+a meccsjegy ára). Érdeklődni, jelentkezni lehet az IBUSZ Sportirodánál (Bp. VI. Oktogon 3., vagy az alábbi telefonszámokon: 322-4234, 341-2028, 342-0583).

    forrás:
    http://www.mlsz.hu/hirek.php?itemid=4728
     
  19. avatar: NNS
    2009.01.03, 18:58
    Remélem odahaza leszek márc. végén, nagyon adnám a kiruccanást.
    Mondjuk ezáltal nem ártana, ha nem robbana le már odafelé ötször a busz. smiley
     
  20. avatar: hajramagyarok.blog.hu
    2009.01.03, 12:26
    Túra!!!

    Albánia-Magyarország!
    Indulás Márc 27. én este 20-21 órakkor.Hősök teréről.
    Érkezés Vasárnap du.
    Útazás.:non-stop
    indulás minimum 35 fő esetén.
    Ár.:21.000
    Ár tájékoztató jellegű 1-2.000.- ot eltérhet!
    Érdeklődni a hungary001@citromail.hu cimen lehet!
    Elöleg fizetése minden esetben kötelező Minimum 50%
    Tel.: 06703277955
    Jelentkezni Márc 1 ig lehet!