magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2022/2023 Budapest IV. osztály, 1. csoport 7 Kormányőr SE 8 29
2021/2022 Budapest III. osztály, 1. csoport 6 Kormányőr SE 13 9
2020/2021 Budapest III. osztály, 1. csoport 6 Kormányőr SE 10 25

összes eredmény, részletek »

címer: Kormányőr SE

szezon értékelés

  1. 2013/2014
    Nagy várakozással tekintettünk a szezon elé, ez volt az első bajnoki év, amikor második számú csapatunk is indult. Már a felkészülési mérkőzéseken látszott, hogy kevesen vagyunk. Több alapemberünk is sérüléssel bajlódott. Megpróbáltunk néhány játékost áthozni a BLSZ IV-es csapatból és beépíteni őket.
    Nagyon rosszul kezdtük a szezont, 3 vereség egymás után. A folytatásban sem gyűjtögettük a pontokat. A sorozatos kudarcok megviselték a csapatot, morálisan is kezdtünk szétesni. Több olyan meccs is volt, amikor éppen elegendő létszámban jelentünk meg.
    Fájó vereségeket szenvedtünk el olyan csapatoktól, akik egyáltalán nem voltak jobbak nálunk.
    Összességében fennállásunk leggyengébb őszét produkáltuk. 13 mérkőzésen 7 pont, 2 győzelem, 1 döntetlen, 10 vereség, a gólarányunk pedig 24-52.
    Erre szokták azt mondani, hogy jókor jött a téli szünet, bár részünkről jöhetett volna hamarabb is.
    A téli felkészülés során egyértelműen megfogalmazódott a cél: bent kell maradni.
    Ennek rendeltünk alá mindent, ami a második számú csapat háttérbe szorítását is jelentette. Mindenkire az első csapatnál volt szükség.
    A tavaszt jól kezdtük, és a folytatás is hasonlóra sikeredett. Mindenkinek a hozzáállásán érezhető volt, hogy bizonyítani akar. Kezdtünk végre csapatként működni. Az ősszel szerencsétlenül és talán lélektelenül elveszített meccseket hoztuk, egyre távolodtunk a kieséstől.
    A tavasz nem sikerült kiemelkedőre, de úgy gondolom sikerült a mérkőzések nagy részében jól teljesíteni.
    13 mérkőzésen 21 pont, 6 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, a gólarányunk pedig 26-28.
    Ezzel a 10. helyen végeztünk a bajnokságban.
    Összességében a gyenge őszi eredmények után sikerült egy viszonylag jó tavaszt produkálni. Hiányérzetünk viszont lehet, ha csak megközelítőleg hoztuk volna úgy az őszt, mint a tavaszt, akkor dobogó közeli helyezést érhettünk volna el.
    Kormányőr SE, 2014-07-21
full name
Kormányőr Sport Egyesület
Supporters
alternative names
KSE
associated teams
address
1105 Budapest
Cserkesz utca 33.
Budapest
 
contact information
phone +36 (70) 382 4374
e-mail kormanyorse@gmail.com
founded
2001
club colours
narancssárga - fekete
league (2023/2024)
home ground
name changes
honours list
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2011.08.08, 11:24 (szerk.: 2014.06.20, 18:00)
    kép
    Engedd meg, hogy egy kis betekintést adjunk neked egyesületünk mindennapjaiba, a kezdetektől-napjainkig.


    A Kormányőr S.E. 2001-ben alakult, egy kisebb baráti társaságból.

    Az egész egy kispályás tornával kezdődött. Elég jó eredményt értünk el, és felmerült a kérdés, persze néhány sör után, hogy miért is nem játszunk "nagy pályán" , mert azt mindenki jobban szereti.

    Elkezdődött hát a toborzó. Először is összeírtunk mindenkit az ismeretségi körből, aki bármilyen szinten és módon el tudja rúgni a labdát. Eléggé sok név lett a listán, majd elkezdődtek a felszerelések vásárlásai. Ez teljesen akadálymentesen zajlott. Aztán kerestünk pályát, ahol játszhatnánk. Hát ez sem okozott problémát. Ezek után jött a labdarúgó szövetség...

    Hol is kezdjem.... nem volt könnyű pénz szerezni mindenre, de megoldottuk és túléltük a krízishelyzeteket. Aztán már az eredmények is kezdtek jönni, majd felkerültünk a 3. osztályba, ahol jelenleg is vitézkedünk, hol így-hol úgy, de minden meccs után a szeretet és barátság jellemzi a "családunkat".

    Hát valahogy minden kezdet nehéz, de a folytatás már egy kicsit jobb és az évek során eljutottunk odáig, hogy mára már szinte majdnem mindenki tud is focizni, aki csapatunk színeiben rúgja a bőrt.

    Kellemes időtöltést weblapunk böngészése közben!

    Kormányőr Sport Egyesület

    forrás:
    http://www.kormanyorse.eoldal.hu/cikkek/magunkrol/bemutatkozas.html