hozzászólások

1. 
   Zsorzsinju

   # 4

   2020.05.12, 19:18

   https://www.youtube.com/watch?v=q0u7ZtmnL24&fbclid=IwAR0fVx7TF-9L8RVvmhTQyl_5-A2VZ5Josz-1lXUV3Vb_mQjvHgERw4BWn84
    
2. 
   admin heimo

   # 3

   2015.12.08, 20:29

   Hegyi Iván: Bene 2, Dunai II
   
   Elképesztő paláver volt 1971 májusában idehaza, miután a labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott Szófiában, a bolgárokkal vívott Eb-selejtezőn. A lapok ízekre szedték a Rothermel – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter – Dunai III, Kocsis Lajos, Zámbó – Fazekas (Karsai), Albert, Kozma (Nagy II) összeállítású csapatot; Hoffer József szakvezetőt csak azért nem, mert a mindjárt a meccs után, a Vaszil Levszki stadionban leköszönő szövetségi kapitány újságíró-kolléga, az MTI sportszerkesztőségének nagy tekintélyű vezetője volt.
   
   Az újságokban ilyen kritikák jelentek meg: „Esztendők óta terméketlen viták zajlanak a labdarúgás edzésmódszereiről. Soha el nem olvasott szakdolgozatok sokasága látott a témáról napvilágot. A hazai futball színvonalán mindezekből szinte semmit nem lehet észrevenni. Nem szólalt-e meg a lelkiismeretük azoknak, akik évek óta tréningezik a legjobbnak ítélt magyar labdarúgókat, amikor látták vergődésüket egy olyan csapattal szemben, amely egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni 1970-ben, Mexikóban, a világbajnokságon?"
   
   Íme, egy másik korabeli bírálat: „A magyar labdarúgók általában nem tudnak futni, erőnlétük gyenge, technikájuk fogyatékos, taktikai képzettségük elégtelen." Kapott szépen az MLSZ is: „A ma működő labdarúgó-szövetség vezetői többségükben a marseille-i vereség napján (az 1969 decembe­rében a francia kikötővárosba telepített vb-pótselejtezőn a csehszlovákoktól elszenvedett traumatikus 1-4 alkalmával – a szerk.) is tagjai voltak a testületnek. Akkor éppen úgy elmulasztottak beszélni saját munkájukról és felelősségükről, mint most."
   
   Napjaink itthoni futballköreiben nyilván nem győznek csodálkozni, miféle dörgedelmek zúdultak annak idején klasszisok seregére. Őszre aztán a fejmosások ritkultak, mert amíg a kikelet idején sokan elképzelni sem tudták, hogy továbbjuthat a Szófiában is „marseille-i" teljesítményt nyújtó címeres mezes csapat, addig az esztendő második felére megváltozott minden.
   
   Illetve, olyan hatalmas fordulatra nem volt szükség, mert az év első válogatott-mérkőzésén az osztrákokat úgy győzte le 2-0-ra a bécsi Práterben a válogatott, hogy a duplázó Bene Ferenc a másodikat csaknem a félpályáról küldte a meghökkent Herbert Rettensteiner hálójába. (Az előmérkőzésen az ifik – soraikban Komjáti Andrással, Kovács Bélával, Gass Istvánnal, Weimper Istvánnal, a kétgólos Várady Bélával, valamint Király Gábor édesapjával, Király Ferenccel – 5-0-ra verték a Hans Kranklt is felvonultató osztrák fiatalokat.) Ezt a felnőtt meccset követte a franciák elleni itthoni 1-1, majd a bulgáriai blamázs...
   
   Hoffer lemondása után az MLSZ vezérkara azt az Illovszky Rudolfot rendelte a válogatott élére, akibe 1967 végén – nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a legendás tréner háta mögött – belekötött a sporthivatal elnökhelyettese, s emiatt a nemzetközi nagymester nem volt hajlandó a posztján maradni. (Meggyőződésem: ha nem távozik, nincs Marseille. Utódát ugyanis az NDK-ból parancsolták haza, s a „baráti" szövetségnél hét évet töltő edző nem ismerte a magyar játékosokat. Mészöly Kálmánt nevezte „Pixinek", mert ő is szőke volt, mint Solymosi Ernő; a Titinek becézett Göröcs Jánost „Tichynek" szólította; Vinkovics masszőrről meg azt hitte, Sinkovicsnak hívják. Amikor megkérdezte a fiúk­tól, hogy „hol van Sinkovics", a labdarúgók röhögve válaszoltak: a Nemzeti Színházban...)
   
   Illovszky mindenesetre ott folytatta a válogatottnál, ahol három és fél évvel korábban abbahagyta: 1971 további hat mérkőzése közül a nemzeti együttes ötöt megnyert, egyet pedig döntetlennel zárt. Az ikszet se kellett különösebben szégyellni, hiszen a 0-0-t a riói Maracana stadionban, Brazília világbajnoki címvédő együttesével szemben érte el a csapat. Azt az 1970-es brazil válogatottat minden idők legragyogóbb futballcsapatának tartják; egyrészt azért, mert öt, a klubjában 10-es mezben játszó labdaművész – Gerson, Rivellino, Jairzinho, Tostao, Pelé – szerepelt benne, másrészt azért, mert az artista együttes, melyben ott volt még Carlos Alberto, Clodoaldo, csereként pedig a szintén boszorkányos Paulo Cesar Caju és Edu – mind a vb-selejtezőket, mind a mexikói tornát százszázalékos mérleggel abszolválta. Ezért is mondom, hogy Illovszkyval nem lett volna Marseille, elvégre barátságos meccsen sem volt egyszerű azonos kategóriában lenni a szambafutball legnagyobbjaival...
   
   Még azt is felteszem: a vb-n a brazil, angol, román csoportból továbbjutott volna – ha a csehszlovákok helyett odakerül – a magyar válogatott, mert mindhárom csapattal szemben sikerélményei voltak, az angolokat az 1962-es, a brazilokat az 1966-os világbajnokságon győzte le. (A románoktól pedig 1999-ig nem kaptak ki honfitársaink, ahogyan a brazilok is csak 2004-ben nyertek először ellenük.)
   
   Mindegy, hetven már elmúlt, de hetvenegy még nem – gondolhatta ­Illovszky, és olyannyira ráncba szedte a ­csapatot, hogy a bolgárok 2-0-ás pesti legyőzése után Párizsban is 2-0 következett a franciákkal szemben. Az előbbi találkozón (Népstadion,­ 76 ezer néző) kellett némi szerencse is, hiszen 0-0-nál Juhász Péter beívelésnek szánt labdája a legjobban csúszott le, és Biser Mihajlov kapujának bal felső sarkába szállt. A francia fővárosban viszont dínomdánom volt, a Tűnek becézett Zámbó Sándor például úgy megforgatta Youri Djorkaeff édesapját, Jeant, hogy valóban úgy tetszett: a jobb-bekk apuka tűt keres a szénakazalban...
   
   MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 4-0 (3-0)
   
   Labdarúgó Eb-selejtező, 1971. október 27., Népstadion, 29 253 néző.
   
   Jv.: Babacan (török).
   
   Magyarország: Géczi – Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter – Juhász István, Szűcs – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó.
   
   Norvégia: Karlsen – Olafsen – Börrehaug, Nostdahl, Pettersen, Slinning – Spydevold, Jacobsen, Jensen – Hasund, Fuglset (Egil Olsen, 79.).
   
   Gól: Bene (22. és 44.), Dunai II (23.), Szűcs (64.).
   
   Mire a norvégok jöttek Budapestre, már valószínűvé vált: ha a magyar együttes nagy különbséggel legyőzi a skandináv csapatot, akkor csoportelső lesz, és bekerül a negyeddöntőbe. Ám huszonkét percig nem esett gól, és a 30 ezer néző már morgott... Ugyanúgy, mint a tavasszal a szigorú szakírók. Hogy tudjuk, kik fölött törtek pálcát, nézzük végig az NB I első négy helyezettjének névsorát. Mind az 1970–71-es bajnokság végén, mind 1971 őszén ez volt a sorrend: 1. Újpest, 2. FTC, 3. Vasas, 4. Honvéd. A „norvég" visszavágó előtti fordulóban a lilák a Szentmihályi – Noskó, Maurer, Horváth, Juhász Péter – Dunai III, Tóth András (Nagy László) – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó, a zöldek a Géczi – Novák (Vépi), Páncsics, Bálint, Megyesi – Juhász István, Kű – Szőke, Branikovits, Albert, Rákosi (Mucha), az angyalföldiek a Tamás – Fábián, Lakinger, Vidáts, Ihász – Török, Müller, Kovács Ferenc – Puskás, Várady, Farkas, míg a kispestiek a Bicskei – Kelemen, Dudás, Tajti, Lukács – Pál, Szűcs, Komora (Pintér) – Pusztai, Kocsis Lajos, Csepregi összetételű együttest szerepeltették. A negyvennyolc játékosból csak öt (Maurer, Kovács Ferenc, Dudás, Tajti, Csepregi) nem volt vagy nem lett válogatott!
   
   Az Illovszky-garnitúra e különleges készletnek megfelelően futballozott. Amint Fazekas László átadását Bene tizennégy méterről a léc alá küldte, megnyugodott az addig az igényes közönség csalódott morajától frusztrált együttes, és a következő akcióból megszületett a Népstadion osztályon felüli attrakcióban oly gazdag története legszebb góljainak egyike. Dunai Antal a bal oldalon kiugrott, s amikor a Keleti pályaudvar felőli kaput védő, minálunk „Szőke Szakállnak" nevezett Geir Karlsen kifutott eléje, ballal lövést imitált. E mozdulatra a háló buzgó őre kirepült a P szektorba, de Dunai hagyta tovább gurulni a labdát, majd mosolyogva az üres kapuba passzolt. Nem éppen fogyatékos technikával... Aztán Bene duplázott, majd Szűcs Lajos „szétlőtte" a hálót a tizenhatosról, ám a publikum a végén csak módjával ünnepelt, mert 4-0 után Bene tizenegyesét a lelátóról visszamászó Karlsen kivédte.
   
   A sajtó megbocsátott. „Köszönjük a szép sorozatot!" – hálálkodott a Népsport, miután az őszi Eb-selejtezőkön 6 pont meg 8-0-ás – a veretlenül végigjátszott második fél év összes találkozóján 12-1-es – gólkülönbség került a statisztikába. Zámbó azonban nem volt elégedett: „Sok helyzetet hagytunk ki – mondta –, és nem ártott volna, ha jobban színezzük a játékot."
   Tényleg: mi van, ha futballoznak is egy kicsit?
   
   nol.hu
   
   hmgy
   
    
3. 
   Zsorzsinju

   # 2

   2015.02.09, 17:17

   A 14-es keret tagja volt még:
   Rothermel (Rothärmel) Ádám "Roti" 7. válogatott kapus (9 gólt kapott) (akkor) Tatabánya
   Karsai László 7. válogatott középpályás (1 gól) (akkor) Videoton
   Fábián Tibor 4. válogatott hátvéd (akkor) Vasas
   
   http://www.uefa.com/uefaeuro/season=1972/matches/round=187/match=3763/index.html
    
4. 
   admin fgymat

   # 1

   2009.02.08, 18:39

   Természetesen a győzelem alapvető elvárás volt a válogatottal szemben.
   
   A találkozó kezdetétől egyértelmű volt, hogy a norvég csapat nem készteti komolyabb erőkifejtésre a játékosainkat. Az első félidőben nagyon jól, látványosan és kiegyensúlyozottan játszottunk. Rúgtunk három remekbe szabott gólt és sok szép akciót vezettünk.
   A második játékrész gyengébbre sikerült. A válogatott akaratlanul is visszafogta kicsit az iramot és Bene még egy 11-est is kihagyott. Mindez a győzelmet nem veszélyeztette, de a gólkülönbséget sem javította.
   
   A mieink magabiztosan hozták a kötelező győzelmet és ezzel 4 pont előnyre tettünk szert. Most már csak a másik két csapatra, Franciaországra és Bulgáriára kellet figyelni, akik egymással játszottak még. Elméletileg még mindkét csapatnak volt esélye utolérni minket, de nem így történt. Mindkét mérkőzésen a hazai csapat nyert 2-1-re és ezzel válogatottunk 2 pont előnnyel végzett az első helyen.

   
   
   forrás:
   mafoci