magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
74 éves
poszt
hátvéd
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Újpesti Dózsa
1964 - 1974
Budafoki MTE
1974 - 1978
Chinoin SC
1978 - 1982
eredmények / elismerések
Olimpiai bajnok (Magyarország 1968)
6-szoros magyar bajnok (Újpesti Dózsa 1969, 1970 tavasz,1970-1971, 1971-1972, 1972-1973, 1973-1974)
2-szeres magyar kupagyőztes (Újpesti Dózsa 1969, 1971)
BEK-elődöntős (Újpesti Dózsa 1973-1974)
VVK-döntős (Újpesti Dózsa 1968-1969)
fénykép helye

Újpesti Dózsa, 1964-1974

...
Fantasztikus tíz évet töltöttem a kor egyik legnagyobb csapatában. Annak az Újpestnek BEK-et kellett volna nyernie. Kilenc-tízen voltunk válogatottak, és a világ egyik legjobb csapata volt a miénk. Élvezet volt benne futballozni. Akárki jött a Megyeri útra, remegő lábakkal lépett pályára. Tele voltunk klasszissal, meg persze volt néhány olyan zongoracipelő is, mint én. De nem volt ezzel baj, a többiek is tudták, ilyenek is kellenek egy jó csapatba. Valakinek el kellett vennie a labdát az ellenféltől, hogy aztán a csatárok játszadozhassanak.1


Budafoki MTE, 1974-1978

Harmincévesen leöregeztek. Pedig nekem az Újpest volt a mindenem, már gyerekkorom óta. Megviselt, hogy el kellett jönnöm. Szerencsére hívtak Budafokra, ahol szintén kitűnő csapat volt, tele NB I-es játékossal. Jól is szerepeltünk, vertünk mindenkit, de a vezetők nem akartak felkerülni, így maradt a másodosztály. Két évet húztam ott le, majd levezetésnek következett a Chinoin.1


Chinoin SC, 1978-1982

Ez BLSZ II-es együttes volt, s ott játszott Zámbó, Dunai, Bene és a volt újpesti kapus, Borbély Laci volt az edző. Ő hívott oda. Jó volt velük újra együtt futballozni. Ragyogóan éreztem magam ott, és még fel is jutottunk. Időközben elkezdtem vendéglátózni.1
forrás
Készült az
1 - Kiss B. László, Magyar Hírlap
írásainak, interjúinak felhasználásával.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Longinus
    2017.10.31, 09:56
    képNoskó Ernő az Újpesti Dózsa csapatában 261 NB I-es mérkőzésen 5 gólt szerzett. A válogatottban 15 alkalommal lépett pályára.képAz Ú. Dózsa 1970-71-es keretében. Képek: nso.hu/ujpetfc.hu
     
  2. avatar: heimo
    2015.10.09, 21:02 (szerk.: 2017.04.28, 23:27)
    Noskó Ernő betört az irodalomba is

    Kiss B. László, Magyar Hírlap

    Főhadnagyként szerelt le az Újpesti Dózsa olimpiai bajnoka, aki inkább csak feltartotta a rendőröket a munkában

    Roppant kemény, de egyenes védő volt az Újpesti Dózsa olimpiai bajnoka. A labdaművészek között kellett egy labdaszerző, s Noskó Ernő nevét egyenesen rettegték az ellenfelek. Sok nagy csatát vívott Alberttel, Vargával vagy Tichyvel, most szurkolói kártyával jár meccsre, s időnként fogja a fejét az utódok miatt.

    – Tud róla, hogy irodalmi személy lett? Esterházy Péter az egyik művében azt írta a Varga Zoliról, hogy felbőrözte azt a Noskó nevű alakot.

    – Igen hallottam róla.

    – Hogyan élte meg? Nem fájt?

    – Nem zavart különösebben. Zoli tényleg megkavart néhányszor. De nem én voltam az egyetlen, és akkoriban Zoli mellett volt még vagy harminc ragyogó futballista a magyar pályákon. Farkas, Albert, Kocsis Lajos, Tichy, a pécsi Dunai, Palotai Győrben. Klasszis futballisták voltak mind. Nem úgy, mint ma, évtizedek óta nincs egy épkézláb játékosunk. Nézze meg a környező országokat, mindenhol van legalább egy olyan labdarúgó, aki valamelyik fajsúlyos bajnokságban meghatározó ember. De mi egy fél klasszist sem tudunk kinevelni évtizedek óta. A mai magyar futballisták elfelejtettek cselezni.

    – Ma könnyű dolga lenne.

    – Hát, nem kellene tartanom tőlük, hogy megkavarnak. Sajnos, nem tudnak futballozni a mostaniak.

    – Mit gondol, mit rontottunk el?

    – Hogy mit szúrtunk el, azt senki nem tudja pontosan megmondani. Azt állítják, az edzőképzés tökéletes, a szakemberek kiválóak. De akkor miért nem látunk jó fiatal magyar focistákat a pályákon és tehetséges magyar edzőket külföldi kispadokon? Détári volt az utolsó, akinek a játékát lehetett élvezni. A mi időnkben az NB II.-ben is kitűnő játékosok voltak, csupán nem volt szerencséjük, hogy az első osztályba kerüljenek. Vagy talán lassabban oldottak meg bizonyos helyzeteket, mint egy emelettel feljebb. Az biztos, valami hiba van a rendszerben, valami gyengén működik. Csak ezt még nem látják be a vezetők, vagy nem tudják, mi az.

    – Úgy látom, még mindig képben van a magyar futballban.

    – Régi szerelem ez, ami már soha nem fog elmúlni, csak hát, nem tetszik, amit látok.

    – Önöknél mi volt másként?

    – Az egészen más világ volt. A foci kitörési lehetőséget jelentett, de mi a játék szeretetéért csináltuk. Persze, azért lettek, voltak kiváltságaink is.

    – Gondolom, Dózsa-játékosként ön is rendőr volt.

    – Főhadnagyként szereltem le, de olyan nagyon nem érdekelt az egész. Muszáj volt. Az elején még be kellett járni négy órát dolgozni. Zámbó Sanyival a IV. kerületi kapitányságra voltunk beosztva.

    – Dolgoztak is?

    – Csak feltartottuk az embereket. Főleg hétfőn, meccs után, akkor a fél őrs megállított „egy szóra”.

    – Mikor hagyták abba?

    – Úgy hatvannyolcig tartott talán, az olimpia előtt lett vége.

    – Olimpiai bajnokként jött haza Mexikóvárosból. Gondolta volna, hogy összejön az arany?

    – Nem, a legkevésbé sem. Pláne úgy, hogy Varga Zoli a torna előtt lelépett. Szinte nem is volt csatárunk, csak Nagy Laci meg Fazekas. Zoli nagyon kellett volna abba a válogatottba.

    – Akkor mégis hogyan nyerték meg a tornát?

    – Annak köszönhetjük a győzelmet, hogy kondícióban az ellenfelek felett voltunk. Lakat Karcsi bácsi tökéletesen felturbózott bennünket.

    – Ez volt pályafutása legnagyobb sikere. De a legemlékezetesebb is?

    – Talán. Mindenesetre fantasztikus tíz évet töltöttem a kor egyik legnagyobb csapatában. Annak az Újpestnek BEK-et kellett volna nyernie.

    – Kétszer ott voltak a negyeddöntőben, egyszer az elődöntőben, miért nem teljesült be a nagy álom?

    – A Bayern München ellen a németek voltak a jobbak. Az a Beckenbauer-féle csapat szinte felért az NSZK válogatottjával. A nyugatnémetek akkor, ’74-ben mindent megnyertek. Megjegyzem, itthon, a Népstadionban 1–1-et játszottunk velük az elődöntőben. A Celtic és a Juventus ellen más volt, azt mi szórakoztuk el. A Juve ellen kint 0-0-t játszottunk, itthon pedig már vezettünk 2-0-ra is. De ezután elbíztuk magunkat, s 2–2 lett a vége.

    – Amúgy akkoriban az önök Újpestje meg a magyar válogatottal ért fel.

    – Igen, kilenc-tízen voltunk válogatottak, és a világ egyik legjobb csapata volt a miénk. Élvezet volt benne futballozni. Akárki jött a Megyeri útra, remegő lábakkal lépett pályára. Tele voltunk klasszissal, meg persze volt néhány olyan zongoracipelő is, mint én. De nem volt ezzel baj, a többiek is tudták, ilyenek is kellenek egy jó csapatba. Valakinek el kellett vennie a labdát az ellenféltől, hogy aztán a csatárok játszadozhassanak.

    – A legszebb éveit Újpesten töltötte, s nem volt annyira öreg, amikor elküldték. Megviselte?

    – Hogyne. Harmincévesen leöregeztek. Pedig nekem az Újpest volt a mindenem, már gyerekkorom óta. Megviselt, hogy el kellett jönnöm. Szerencsére hívtak Budafokra, ahol szintén kitűnő csapat volt, tele NB I.-es játékossal. Jól is szerepeltünk, vertünk mindenkit, de a vezetők nem akartak felkerülni, így maradt a másodosztály. Két évet húztam ott le, majd levezetésnek következett a Chinoin. Ez BLSZ II.-es együttes volt, s ott játszott Zámbó, Dunai, Bene és a volt újpesti kapus, Borbély Laci volt az edző. Ő hívott oda. Jó volt velük újra együtt futballozni. Ragyogóan éreztem magam ott, és még fel is jutottunk. Időközben elkezdtem vendéglátózni.

    – Nem akart a futball körül maradni?

    – Nem lett volna rossz, de Újpesten meg sem kérdezték, hogy segítsenek-e. Pedig az ott töltött tíz év az nem kevés. Szerettem az emberek között lenni, és mivel vendéglátó-iskolát végeztem, kézenfekvő volt, hogy abban a szakmában helyezkedem el. Zuglóban megszereztem a Csalogató vendéglőt, amelyet 1981-től 2002-ig vezettem. Aztán átadtam a nővérem fiának, csinálja ő.

    – Visszavonult teljesen?

    – Nem, rövid ideig szállodai recepciósként dolgoztam, majd hatvanöt évesen befejeztem, elmentem nyugdíjba. Azóta boldog nyugdíjas vagyok.

    – Ha magyar meccseket is néz, akkor olyan nagyon boldog nem lehet.

    – Ne is mondja, sokáig nem jártam mérkőzésre. De a fiam egy éve óriási Újpest-szurkoló lett. Korábban nem érdekelte a foci, de most, harmincnégy évesen elkapta a gépszíj. Ne kérdezze, hogy miért, én sem tudom. Nem örülök neki, mert rossz szájízzel mentem el Újpestről, most meg mindig csal, hogy menjünk ki. Kiváltottam a szurkolói kártyát, s vettem egy nyugdíjasbérletet is. A szívfájdalmam volt, hogy ő nem akart focizni, helyette inkább futott. De ma már persze nem zavar, nagyon jó gyerek, és örömét leli abban, amit csinál.

    – A Megyeri úton látottak is tetszenek neki?

    – Inkább szerintem a hangulat foghatta meg, a futball kevésbé. Én meg időnként fogom a fejem, amiatt, amit látok. Bár egy futballista azért van a liláknál, az a kis Suljic, rajta látszik, hogy szeret focizni. Tetszik, ahogy megforgatja az ellenfeleket.

    – Önt is megkavarta volna?

    – Mostanság már biztosan.

    Pályakép

    Noskó Ernő (Cserhátszentiván, 1945. május 26). Olimpiai bajnok labdarúgó. Klubjai: Újpesti Dózsa (1964–74, 246 mérk./4 gól), Budafoki MTE (1975-77), Chinoin (1978-80). Válogatott (1969-71, 15/0). Eredményei: olimpiai bajnok (1968, Mexikóváros). Magyar bajnok (6 alkalommal): 1968-69, 1969-70, 1970–71, 1971–72, 1972–73, 1973–74, ezüstérmes (1967), bronzérmes (1965), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1969, 1971), Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) negyeddöntős (1971–72, 1972–73), elődöntős (1973–74), Vásárvárosok kupája (VVK) döntős (1968–69), Újpestért díjas (2014).
     
  3. avatar: Longinus
    2015.03.30, 18:12 (szerk.: 2017.04.29, 19:12)
    képForrás: Facebook/ Retro foci képek
     
  4. avatar: fgymat
    2013.03.21, 23:05 (szerk.: 2019.05.26, 18:18)
    NOSKÓ Ernő (1945), az Újpesti Dózsa balfedezete, 1969-ben 1 esetben (szerk.: 15) kapott helyet a legjobbak között. (Noskó Ernő mérkőzései a Magyar Válogatottban)

    – A lila-fehérek játékosa kemény, határozott harcos, aki a védelemben és a támadásban egyaránt megállja a helyét. A megbízhatóság is erényei közé tartozik. Játéka még csiszolódhat, főleg a tisztább, szabályos szerelések terén.

    forrás:
    Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig