magyarfutball.hu

Újpesti Dózsa SC - Budapesti Honvéd SE 2 : 1 16:00

   
   
Tölts fel te is saját képeket! »
mérkőzés értékelése

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2015.03.13, 21:38
    1968. április 12.

    Újpesten valamelyest enyhültek a gondok, mivel a lila-fehérek játékmestere, Göröcs, szombaton már – valószínű – ott lesz társai között a pályán. A csatár sérülése ugyanis szépen javul, s Baróti edző bízik abban, hogy nem lesz akadálya szerepeltetésének. Bene azonban még beteglistán van, s legfeljebb majd a Vasas elleni összecsapáson játszhat. Mindenesetre Göröcs játéka is nagyon sokat lendíthet az újpestiek csapatjátékán. Egyéb változások is lesznek az Újpesti Dózsa szombati csapatában az elmúlt hetekhez képest: Csordás helyett Szini lesz a jobbhátvéd (Káposzta ugyanis szintén sérült), s Dunai III. a jobbfedezet.

    - Döntő fontosságú lesz ez a mérkőzés számunkra! – mondta Baróti Lajos edző. – Ha most veszítenénk, jelentős hátrányba kerülnénk. Az élen maradásért folyó versenyben ugyanis csak akkor játszhatunk komoly szerepet, ha legyőzzük a Bp. Honvédet, sőt, a Vasast is! …

    Újpesten másfél héttel ezelőtt vége szakadt ugyanis egy kitűnő és hosszú évek óta tartó veretlenségi sorozatnak (a Csepel elleni meccs előtt utoljára az 1962/63-as bajnokságban kapott ki az Újpest a Megyeri úton bajnoki meccsen a Pécs ellen 0:3-ra – heimo), mindez azonban nem jelenti, hogy a lila-fehérek kevésbé nehéz ellenfelek lennének otthonukban. A Bp. Honvéd jó formában van, szervezett a csapatjátéka. Az újpesti Dózsa három utóbbi mérkőzéséből csak egy, a Bp. Honvéd pedig öt pontot szerzett. Mégis a hazaiak az esélyesebbek, a vendégek számára a veretlenség megtartása már jó eredménynek számítana.
    Tippünk: X.

    A sérülések nyomában
    Ki, mikor lesz harcképes?

    Újpesten

    edzés után találtuk a három beteget. Göröcs és Bene már részt vett a munkában. Káposzta még nem vetkőzhetett le. Érdekes a három játékos sérülésének azonossága: a bal felső combjukban szenvedtek húzódást.

    Göröcs:
    Szombaton játszom!

    - Diósgyőrben, a mérkőzés előtti bemelegítésnél, egy hosszabb vágta alkalmával történt a sérülés. Nagyon bántott a dolog, hiszen jó formában kényszerültem pihenőre. Fizikoterápiás kezelés, borogatás és injekciókúra után, a mai edzésen már semmi fájdalmat sem éreztem. Szombaton játszom!

    Bene:
    Lassan gyógyulok

    - A KK visszavágón Dunai Anti hosszú labdájára futottam a jobbszélen, közben Dirnberger betartott egy kicsit. Sajnos meghúzódott a combom. Ennek már két hete, de a mindennapi kezelések ellenére sem vagyok teljesen rendben. A jövő héten, a Vasas ellen remélem már játszhatok!...

    Káposzta:
    Edzés helyet kórház

    - A Csepel elleni mérkőzésen szokás szerint előretörtem. Akkor, a hosszú futás közben szenvedtem húzódást. Edzés helyett még a kórházba járok, otthon pihentetem, borogatom a lábam.

    8. forduló

    1968. április 13.

    Nincs már veretlen

    Újpesti Dózsa- Bp. Honvéd 2:1 (2:1)
    Megyeri út, 16 ó., 30.000 néző, Jv.: Vadas Gy. (Somlai, Nagy E.)

    Ú.Dózsa: Szentmihályi-Szini,Solymosi,Sóvári-Dunai III.,Zámbó-Fazekas,Göröcs,Bene,Dunai II.,Juhász. Edző: Baróti Lajos.
    Bp. Honvéd: Bicskei-Kelemen,Ruzsinszky,Marosi-Sipos,Vági-Kocsis,Tussinger,Szendrei,Komora,Tóth K. Edző: Preiner Kálmán.

    Csere: Bene h. Kuharszki (75p.).

    Gólszerző: 1:0 Fazekas (25p.), 1:1 Komora (33p.), 2:1 Dunai II. (42p.).

    Szögletarány: 10:4 (7:1)

    A mérkőzés előtt Baróti Lajos elkeseredetten újságolta, hogy az edzésen Noskó is megsérült. Kapura lövés közben megcsúszott, a sérülése – húzódás!...
    A Honvéd öltözőjében a tervezett csapat készülődött, a játékosok egy kicsit idegesek voltak: a Benével kiegészült Dózsától féltették veretlenségüket. Az első veszélyes támadást a Honvéd vezette. A 3. percben Kocsis egy csellel tisztára játszotta magát a félpályán, futás közben kétszer is becsapta Solymosit, de 14 méteres ballábas lövését Szentmihályi megfogta. A 7. percben Bene kapott jó labdát, a 16-osról kapura lőtt és Bicskei csak szögletre tudott hárítani. Újabb veszélyes Bene megmozdulás: egy jobb oldalról érkező keresztlabdára nagyszerű ütemben robbant be, lövése a merészen előrevetődő Bicskeiről pattant vissza. Dunai II. biztosnak látszó helyzetben az ötösön lyukat rúgott. Mindkét csapat kitett magáért. A Honvéd több adogatással, csatárainak gyors, helycserés támadásaival közelítette meg Szentmihályi kapuját, a lilák távolról is veszélyesen lőttek. A 25. percben megszületett a Dózsa vezető gólja: Fazekas – Dunai II. adogatás után Fazekas a középcsatár helyén, a 16-osnál becsapta a védőket, hirtelen kapura fordult és a jobb sarokba helyezett. 1:0 a Dózsa javára.
    A 30. percben Dunai II. a bal kapufát találta el. A 33. percben Tóth Kálmán a jobb szélen futott el, beadására Szendrei és Solymosi egyszerre rajtolt, a megcsúszó és eleső középhátvédről visszafelé pattant a labda és a mögöttük helyezkedő Komora 14 méterről nagy erővel a bal alsó sarokba bombázott. 1:1.
    A 40. percben Göröcsöt a 16-oson belül feltartották, a labda kikerült az alapvonalon túlra, s a játékvezető szögletet ítélt. Két perc múlva Göröcs pörgetett átadásával Dunai II. otthagyta a védőket, hét méterről éles szögből kapura lőtt, Bicskei lábbal akart védeni, de a pattogó labda a bal kapufa mellett becsúszott a hálóba. 2:1.

    Szünet után egy negyedórán keresztül nagy harc folyt a mezőny uralásáért. Több szándékos szabálytalanság miatt kellett Vadasnak beavatkoznia. Az 58. percben Dunai II. – Bene összjáték után Dunai II. nyolc méterről nagy helyzetből az „égbe” emelt. Két perc múlva Komora lövésszerű beadását Tóth K. az ötösön elhibázta. Az ellentámadás úgy fejeződött be, hogy Bene kicsalta kapujából Bicskeit, tovább adta a labdát, de Göröcs az üres kapu mellé emelt. A 68. percben Bene 6 méterről – igaz: a sérült bal lábával – a kapu mellé helyezett. A 75. percben Bene összecsapott a kapujából kivetődő Bicskeivel, a lábát fájlalva kelt fel és cserét kért. A 82. percben Vági rúgott bal oldalról szögletet és úgy csavarta, hogy érintés nélkül lehetett volna gól, de Szentmihályi szép vetődéssel kiütötte a labdát. A felszabadítás után Dunai II. jelentős előnnyel húzott kapura, de lelassított és Ruzsinszky bele tudott lépni a lövésébe.

    ××××

    Jócskán folyt már a mérkőzés, amikor a pálya gondnoksága a hangosan beszélőn ismételten arra kérte az állóhely közönségét, hogy álljon fel, mert még nagyon sokan vannak odakinn. Nem tudni, a megvásárolt jeggyel kint rekedők közül mennyien tudták mégis elfoglalni a helyüket, de az biztos, hogy ez a találkozó még nagyobb közönséget is megérdemelt volna. A két jó formában lévő csapat végig élvezetes, változatos küzdelmet vívott. Tudatosan építették a támadásokat, nagy volt az iram és szépek a gólok. A Dózsa azzal került ellenfele fölé, hogy a pálya közepén nagyobb tudású játékosokat vonultatott fel. A két „lépéssel” előregondolkodó Göröcs, ezen a találkozón rengeteget mozgó Dunai II. és a kiszámíthatatlan Fazekas mindig megtalálta a legjobb helyzetben levő társát. A Honvéd végig becsületesen harcolt, volt is helyzetük az egyenlítéshez, de az eredmény így igazságos.

    Az Újpestben Szentmihályi kétszer zavarba jött a beívelt labdák hárítása közben, de volt néhány nagyon szép védése. Szini, Solymosi és Sóvári nagy körültekintéssel látta el feladatát. A két szélső hátvéd még indításokra is vállalkozott. Dunai III. inkább a védekezésből vette ki a részét. Fazekas, Göröcs és Dunai II. nagy területen, ötletesen és kapura veszélyesen játszott. Benének fél egészségesen is volt néhány veszélyes megmozdulása. Az újonc Juhász nem okozott csalódást.

    Baróti Lajos: Azt hiszem, megérdemeltük a győzelmet, jól küzdöttek a fiúk, a II. félidő hajrájában kissé visszaestek, de ennek a sok sérülés volt az oka.

    „Meglepő” győzelem…

    Két vereség után újra győzött az Újpesti Dózsa, méghozzá az addig veretlen és a bajnokságban vezető Bp. Honvéd ellen. Joggal örült tehát a Megyeri út lelkes közönsége. A ragyogóan rajtolt, majd meglepő vereségeket szenvedett Dózsa újra magára talált és ezt éppen az ellen a Honvéd ellen bizonyította be, amely legutóbb tiszteletet parancsoló fölénnyel győzte le a Ferencvárost.
    Hálátlan szerepre vállalkozik az, aki ünneprontó módjára néhány kijózanító szóval óhajtja mérsékelni az újpesti játékosok és szurkolók örömét, de nem segítő szakvélemény az, amely egyedül a győzelem kedvező benyomásaira épül. Eléggé áthatja – és régmúlt időtől fogva áthatotta – labdarúgó sportunkat az a felfogás, hogy a győzelem mindent igazol, minden hiányosságot eltakar. A vereség gyászt vált ki, a győzelem lakodalmi ihaj-csuhajt. Utóbbi esetén az a meggyőződés válik úrrá, hogy – hiszen nincs itt semmi baj, vesszenek a borúlátók! Ilyenkor minden bíráló, elemző szó bántó kiábrándításnak hat.
    Mégis szeretnénk felhívni az újpestiek – és mások – figyelmét néhány jelenségre:

    1. Labdarúgásunk bizonytalanságát nemcsak a váratlan vereségek, a váratlan győzelmek is jellemzik. A formaingadozásnak nemcsak a visszaesés a jele, hanem egy-egy meglepő győzelem is.

    2. A Dózsának kétségtelenül nagy lélektani előnyt jelentett, hogy újra csatasorba állt Göröcs és Bene. Ez valóban mindenek fölött lélektani előny volt, hiszen a váratlan győzelem fő részesei nem ők voltak, hanem a két Dunai, Fazekas és Solymosi. Elgondolkoztató, hogy az előző mérkőzéseken Göröcs és Bene hiányát miért nem tudta a csapat lelkesedéssel, nagyobb erőbedobással, emberileg elvárható becsvággyal pótolni? A balul végződött 1954-es labdarúgó VB-n a magyar csapat Puskás nélkül aratta két legjelentősebb győzelmét – Brazília és Uruguay ellen.

    3. Miért hatott leverő, szinte bénító módon a Honvédra a két újpesti válogatott megjelenése? Olyan játékosok, mint Kocsis és Komora, akik a Ferencváros ellen ragyogóan játszottak, most szinte csak lézengtek a pályán. Mi volt ennek az oka? A lelki ellenállás, vagy a jó erőnlét hiánya? Vagy mind a kettő?

    4. Akinek kétségei vannak labdarúgásunk hiányosságai felől, az gondoljon vissza a Megyeri úti rangadó második félidejére. Hogy visszaestek a csapatok! Kiütközött a játékosok hiányos erőnléte, s ennek következtében fogyatékos labdakezelése és taktikai éretlensége. „Egyfélidős” csapatok mérkőzése volt.

    5. Lehetséges, hogy legközelebb a Dózsa ismét kikap, s a Honvéd győz, de ez nem a labdarúgás „dicsőséges bizonytalansága”, amelynek alapja a sok egyforma képességű, jól felkészült csapat.

    Mindent összevéve, szeretnénk az újpesti szurkolókkal együtt örülni majd a válogatott győzelmének. Mert nekünk – a szövetségi kapitánnyal együtt – a hazai rangadókon is a két magyar-szovjet mérkőzés jár az eszünkben…

    Baróti Lajos: Ha a sérültek játszanak, akkor a Vasas ellen jó mérkőzést láthat a közönség.