magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
80 éves
poszt
középpályás
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Szombathelyi Haladás
1959 – 1961
Budapesti Honvéd
1961 – 1972
eredmények / elismerések
2-szeres válogatott
MNK-győztes (Budapesti Honvéd 1964)
Olimpiai bajnok (Magyarország 1964)
EB bronzérmes (Magyarország 1964)

edző

pályafutás
Budapesti Honvéd - szakosztályvezető
1972 – 1982
Budapesti Honvéd
1982 – 1987
Magyarország - szövetségi kapitány
1986 - 1986
Budapesti Honvéd - szakosztályigazgató
1987 – 1989
Olympiacos Piraeus
1989 – 1990
Budapesti Honvéd/Kispest-Honvéd FC - szakosztályigazgató
1994 – 1999
Kispest-Honvéd FC - vezetőedző
1997 – 1999
eredmények / elismerések
3-szoros magyar bajnok (Budapesti Honvéd 1984, 1985, 1986)
MNK-győztes (Budapesti Honvéd 1985)
1986.09.09. – 1986.11.12. között magyar szövetségi kapitány
Teljesítménye:
3 / 0 / 1 / 2 / 1 – 3 / 1 – 16,67%

fénykép helye
Az egész pályán dolgozó, sokat mozgó balösszekötők közé tartozott. A fegyelmezett, technikailag és taktikailag is jól képzett labdarúgó számára a csapatjáték volt a legfontosabb, de ha a helyzet megkívánta a kapura lövésektől sem riadt vissza. Megbízható, egyenletesen jó teljesítményt hozó játékos volt.

Szombathelyi Haladás, 1959-1961

Dunántúlon akkor a Győr és a Haladás vitte a prímet, ezért is vagyok büszke arra, hogy Szombathelyen már 17 évesen bemutatkozhattam az első csapatban.1

...

Budapesti Honvéd, 1961-1972

Novák Dezsővel együtt eredetileg a Fradihoz készültünk, ő már túl volt a katonaságon, én viszont megkaptam a behívót, így a Honvédnál kötöttem ki. Isten így akarta, de nagy örömömre szolgált, hogy ennél a klubnál játszhattam, és ha újrakezdeném, akkor sem csinálnám máshogy. Később megtudtam, hogy Sebes Guszti bácsi, az Aranycsapat szövetségi kapitánya egy utánpótlás-válogatott meccsen talált rám, és mondta, hogy ezt a fiút szerezzétek meg. Kotász, Tichy, Bozsik és a többi klasszis mellett szinte gyereknek számítottam, amikor odakerültem, csodálatos csapatunk volt, de akkoriban olyan erős volt a Fradi, a Dózsa, a Vasas vagy a Győr, hogy játékosként nem sikerült bajnokságot nyerni.
Az a fajta játékos voltam, aki mindenki helyett futott, az egyik tizenhatostól a másikig loholtam fel-alá, ez volt az erősségem, és időnként odakerültem a kapu elé is. A góllövés nem az én feladatom volt, arra ott volt Tichy, aki húsz-harminc méteren belül futballozott, de ha hozzákerült a labda, akkor már bombázta is kapura.

Pintér rendkívül jó adottságokkal, jó fizikummal bíró játékos volt, és mivel kiderült, hogy a visszatérő Mészáros Dodó bácsi inkább őt favorizálja, felmértem, hogy nekem már nem jut szerep. Ez az élet rendje, de a visszavonulás után is maradtam a csapatnál.1


Tagja volt az 1964-es olimpiai bajnokságot, valamint az 1964-es Európa-bajnoki bronzérmet nyert csapatnak.

Játékos pályája befejezése után edzőként dolgozott és a kispestiekkel három bajnoki címet szerzett (1983-84, 1984-85, 1985-86). 1986-ban három mérkőzésen, mint a válogatott szövetségi kapitánya is szerephez jutott.

Magyarországon egyik első személyként kezdett el különböző labdarúgókat menedzselni, először akkori saját vejét, Détári Lajost. Ő rendezte le Détári átigazolását az Eintracht Frankfurttól az Olympiacoshoz 2002-ben bírósági eljárás indult ellene hűtlen kezelés gyanújával Bárányos Zsolt és Tóth Mihály korábbi eligazolásával kapcsolatban, de felmentették a vádak alól. Az eljárás során végig ártatlanságát hangoztatta. Azóta nyugdíjba vonult.
forrás
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: heimo
    2015.12.28, 20:35 (szerk.: 2017.04.06, 13:43)
    Ma már öt honvédost sem ismer

    Azt mondja, a második családja a Honvéd, ám a mai csapatból öt nevet sem tudna felsorolni Komora Imre. A kispestiek egykori játékosa, olimpiai bajnoka, edzője, majd vezetője már egy ideje nyugdíjas, s a futballt csupán a tévén keresztül követi. Pedig lenne ötlete, hogyan lehetne jobb a foci a Bozsik Stadionban.

    – Gondolom, tudja, hogy Kispesten éppen edzőt keresnek. Ugyan hetvenévesen már nem kapkodnak az ember után, de azért mégis érdekelne: leülne a Honvéd kispadjára?
    – Á, hova gondol! Nem.
    – Miért nem?
    – Öreg vagyok már, hetvenéves, dolgozzanak a fiatalok.
    – De jól tartja magát.
    – Ez még nem elég arra, hogy beszálljak. Nagy az idegi megterhelés is. És amikor edzősködtem, nem volt magánéletem. Éjjel-nappal járt az agyam, arról nem is beszélve, hogy a tréningek után nem volt vége a napnak, nem ért véget a meló. Mennem kellett, bele az éjszakába, megnézni, összeszedni a játékosokat. Talán szaktanácsadónak még elmennék, azt viszont már nem akarnám, hogy minden felelősség az enyém legyen.
    – Ismeri egyáltalán a mai csapatot?
    – Amennyire egy szurkoló. Bár ha jobban belegondolok, nem tudnék öt játékost felsorolni a maiak közül. Pedig ha a tévé Honvéd-meccset ad, azt nézem, de ez a mostani csapat színtelen-szagtalan. Nincs benne egyéniség, akiért érdemes lenne kijárni.
    – Kinek a hibája ez?
    – Hát aki összeválogatta.
    – George F. Hemingway?
    – Úgy tudom, a tulajdonos dönt mindenben. De nem akarom őt bántani, rengeteg pénzt tett a klubba, és hát szíve joga arra költeni a vagyonát, amire akarja. Ugyanakkor tény, hogy Hemingway úr nem szakember, és sokszor rossz súgókra hallgat. Az én véleményemet egyszer sem kérte ki, ami persze nem kötelező, és nem is akarom magam reklámozni. Az viszont sokatmondó tény, hogy évek óta nem volt a csapatnál Honvéd-kötődésű edző. Legalább egyszer kipróbálhatna egy Garabát, egy Dajkát, egy Kovács Kálmánt vagy egy Bicskeit.
    – Vagy egy Détárit.
    – Őt direkt nem is említettem. A vejem volt, és edzőként sem dicsértem agyon. Pedig sokan a szememre vetették, hogy én rontottam el. Jóindulatú srác, de hiú. Túl hiú. Most már úgy látom, talán több vállveregetést is megérdemelt volna. De egy-egy jobb meccs után istenítették elegen, nem akartam még én is magasztalni, beállni a sorba, hiszen a főnöke voltam, valakinek vissza kellett rángatni a földre.
    – Azt mondják, ön miatt nem ment Frankfurtból valamelyik sztárcsapathoz, a Juventushoz vagy a Milanhoz.
    – Nem így volt. Az Olimpiakosz olyan irtózatos pénz kínált érte, hogy arra nem lehetett nemet mondani. Nekünk akkor már nem volt beleszólásunk abba, hogy hová igazol. Ugyanakkor még a Honvédnak is jutott a milliókból. Jól is jött, például ebből a pénzből újították fel a margitszigeti Honvéd-üdülőt.
    – Aztán ön is ment Détári után edzőnek. Az olimpiakoszos Németh Krisztián éppen a napokban nyilatkozta, hogy Komora Imrét még mindig nagyra tartják a klubnál.
    – Mit mondjak erre? Jólesik. Nagyon szerettek, az biztos. Csodás év volt, amit Pireuszban töltöttem, és nem bántam meg a görög kalandot. Még úgy sem, hogy a végén már komoly anyagi gondjai voltak az egyesületnek. Engem és a segítőmet, Török Pétert például úgy fizettek ki, hogy a Détáriért járó pénz egy részét eleve nekünk utalta a Bologna.
    – Miért van az, hogy edzőként meg sportvezetőként emlékeznek inkább önre, s nem arra a Komorára, aki játékosként 1964-ben Tokióban még olimpiát is nyert?
    – Nyilván az idő teszi, hiszen egyre fogynak, akikkel még együtt játszottam, meg persze azok is, akik még láttak futballozni.
    – Azt mondják, szorgalmas volt.
    – Világklasszisok mellett játszhattam a Honvédban, s bár én sem voltam rossz, azért ők jobbak voltak, és a szurkolók rájuk inkább emlékeznek. Így aztán kell-e mondanom, hogy a Bozsik–Tichy–Komora-tengelyben én hol helyezkedtem el? Mellettük tényleg inkább csak a szorgalmammal tűnhettem ki. Már ha kitűntem egyáltalán. Igaz, nyertem olimpiát, meg van Eb-bronzom is, de edzőként mégis nagyobbat alkottam, mint a pályán. Úgy hiszem, kevesen tudják, hogy én vagyok a Honvéd eddigi legsikeresebb edzője. Háromszor nyertem bajnokságot a csapattal, egyszer bronzérmet, és egyszer miénk lett a Magyar Kupa.
    – A vége mégsem lett szép, 2002-ben bírósági eljárás indult ön ellen hűtlen kezelés gyanújával, Bárányos Zsolt és Tóth Mihály korábbi eligazolásával kapcsolatban. Ha jól emlékszem, eltűnt pénzt kerestek.
    – Igen, de felmentettek a vádak alól. Az ítélet engem igazolt.
    – Szombathelyről igazolt a katonacsapathoz, pedig Budapesten született. Hogyan került oda?
    – Igen, Pesten születtem, de Vas megyében nőttem fel, az édesapám odavalósi. A Haladás volt a nevelőegyesületem. A fradista Novák Dezsővel együtt jöttem Pestre. Engem is hívott a Ferencváros meg a Honvéd is.
    – Miért a Honvédot választotta?
    – Hát, nem én választottam. A kispestiek a katonai behívót is mellékelték az ajánlatukhoz, amire nem lehetett nemet mondani. Így hát három hónap kiképzés után újra futballozhattam, már a Honvédban. De nem bántam meg, hogy oda igazoltam. Ma már Kispesten van a második családom.
    – Mikor járt ott legutóbb?
    – A tavalyi centenáriumi ünnepségen, de előtte már nem voltam állandó látogató. Tévén követem csak a focit, a magyar mellett az olasz meg a spanyol bajnokikat nézem.
    – Ennyi kielégíti?
    – Nem vágyom többre. Izgulok kicsit a csapatért, spekulálok, mit tennék most a kispadon. Érdekes, azt látom, a cserék nyolcvan százalékát eltalálom, én is azokat hoznám le a pályáról, akiket az utódaim.
    – Mivel telnek a napjai?
    – Az anyukám kilencvenéves, őt ápolom, a hátralévő életében megadok neki mindent, amit csak kér. Telente itt vagyok Pesten, nyáron meg mindig a Balatonnál, Révfülöpön.
    – Unokák?
    – A két lány már nagy, az egyik huszonnégy, a másik tizennyolc éves. A fiú még csak hat, de már jár az óvodai focisuliba.
    – És milyen? Örökölt valamit?
    – Nem ügyetlen, ám még felelőtlenség lenne bármit is mondani róla, mindenesetre imád focizni.
    – Mindent tud a nagypapáról?
    – Persze, meséltek neki a szülei, de számára még nem sokat jelent a Honvéd meg az olimpiai bajnoki cím.
    – Tényleg, mit kapott a tokiói siker után?
    – Főhadnagyi rangra emeltek. Erre még jól emlékszem.
    – És milyen rangban ment nyugdíjba?
    – Alezredesként.
    – Mindent el tudott intézni a nyolcvanas években?
    – Szinte mindent. Az akkori Honvéd attól lett nagy, hogy én válogattam össze az országból a legjobb játékosokat.
    – Küldte a behívót, mint ahogyan annak idején önnek küldték?
    – Ha kellett, igen. Persze csak akkor, ha olyan korú volt a kiszemeltünk. De nincs ebben semmi rossz, a katonaságot úgysem úszhatták meg, így meg a kiképzés után egyből jöttek hozzánk, és olyan életet élhettek, mint egy civil, sőt, még külföldre is utazhattak. Ha már katonáskodni kellett, mégis nálunk volt a legjobb.
    – És közben ön is a legjobb éveit taposta.
    – Ez volt edzőségem aranykora. Ha újrakezdeném, most sem csinálnám másképp. Talán csak annyiban, hogy nyelvet tanulnék, mert az hiányzott Görögországban. Kitárulna előttem a futballvilág, bár ahogy nézem, rossz a magyar labdarúgás ázsiója. Van viszont perspektíva, van hová fejlődnünk.

    Pályakép

    Komora Imre (1940. június 5., Budapest)

    Klubjai játékosként: – Haladás (1959–60, 35 mérk./8 gól)– Bp. Honvéd (1961–72, 277/64)Válogatottság: 2/0

    Edzőként: – Bp. Honvéd (1982–1986, 1987)– Magyar válogatott (1986)– Olimpiakosz (1989–90)– Kispesti Honvéd FC (1997–99)Eredményei játékosként: – Európa-bajnoki bronzérmes (1964, Spanyolország)– Olimpiai bajnok (1964, Tokió) Magyar bajnoki ezüstérmes (1964, 1972)– MNK-győztes (1964)– Közép-Európa Kupában elődöntős (1970)Edzőként: – magyar bajnok (1983–84, 1984–85, 1985–86), bronzérmes (1982–83)– Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1985)– Görög Kupa-győztes (1990)

    http://archivum.magyarhirlap.hu

    hmgy
     
  3. avatar: pirospont
     
  4. avatar: fgymat
    2013.03.15, 22:29 (szerk.: 2019.06.05, 14:54)
    KOMORA Imre (1940), a Bp. Honvéd balösszekötője, 1964-ben és 1968-ban 2 alkalommal volt válogatott. (Komora Imre mérkőzései a Magyar Válogatottban)

    – A piros-fehérek nagy munkabírású, technikailag képzett, taktikailag fegyelmezett labdarúgója igazi csapatjátékos. Fáradhatatlan, az egész pályán mozog és lövésekre is futja az erejéből. Hosszú időn át képes egyenletes, jó teljesítményre.

    forrás:
    Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
     
  5. avatar: fgymat
    2009.12.12, 22:19 (szerk.: 2017.04.06, 13:41)
    Komora
    a játékos:
    kép
    és az edző:
    kép
    forrás:
    sportgeza.hu/futball/szovkapvege/
    mafoci