magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2017/2018 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Újpest FC 3 49
2016/2017 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Újpest FC 7 42
2015/2016 Nemzeti Bajnokság I (OTP Bank Liga) 1 Újpest FC 6 46

összes eredmény, részletek »

címer: Újpest FC

szezon értékelés

  1. 2009/2010
    2009 nyara eseménydús volt az Újpest számára, az elbukott előző bajnokság után menesztették Szentes Lázár vezetőt, bár szurkolói részről továbbra is megkapta volna a támogatást a munkájához. A helyére a skót William McStay érkezett a Celtic tartalékcsapatától, a vezetőség ezzel is erősíteni szerette volna a két klub közti (mint kiderült, rövid életű) kapcsolatot. A csapat játékoskerete is változott, főként a légiósok cserélődtek ki, illetve Tisza Tibor kölcsönbe került Antwerpenbe.

    McStay kinevezésére néhány nappal az Európa Liga szereplésünk előtt került sor, ahol a papírforma szerint legnehezebb ellenfélnek számító Steaua Bukarest várt a csapatra. Idegenben egy vállalható 0-2-t értünk el, de a mérkőzés alakulása miatt talán jobb eredmény is összejöhetett volna (korai kiállítás az ellenfélnél...). A bukaresti vonatos túra szurkolói részről az utóbbi évek egyik legnagyobb eseménye volt, 500 fő vett részt benne. A hazai meccs ezután sajnos sima vereség lett, itt azért elvárás lett volna megnehezíteni a románok dolgát... A szünetbeli dobálózás miatt klubunk büntetést kapott az UEFÁ-tól, ezzel be is fejeződött nemzetközi szereplésünk.

    A szezon célkitűzése újból a nemzetközi kupaindulás kiharcolása volt, ezt nem sikerült teljesíteni, bár az őszi idény viszonylag jó sikerült. Külön említést érdemel a 4 év után megrendezett hazai derbi a zöldek ellen, amelyet nagy küzdelemben 2-1-re megnyertünk. Szintén emlékezetes a DVSC idegenbeli legyőzése "tizenegyespárbajban". A kupában kiejtettük a listavezető Videotont, így a 4 között vártuk a tavaszt. Szintén optimizmusra adott okot, hogy a nagyon népszerűtlen Sallói Istvánt a klub jelenkori ikonjának számító Kovács Zoltán váltotta a sportigazgatói székben. 2010 azonban tragikusan indult számunkra, az első 6 forduló 5 zakót hozott (a Kispest például 5 év után újra nyerni tudott nálunk), ami Willie McStay állásába került. E meccsekről több elmélet született, ezeket nem részletezném, de a szurkolótábor bizalma megrendült a csapatban. A kupaelődöntő visszavágóján, Zalaegerszegen már a visszatérő Mészöly Géza ült a kispadon, de nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást. A szezon megmentésére az utolsó szalmaszál a 3. hely megszerzése lett volna, ez sem sikerült, bár a csapat több vereséget nem szenvedett és csak 2 döntetlent játszottunk. A remény az utolsó fordulóig élt. Az áprilisi Üllői úti győzelem némi vigaszt jelentett, de az Újpest szereplése még így is kudarcnak tekinthető.
    Deep Purple, 2010.11.24
  2. 2010/2011
    A szezon kezdetén a legtöbb újpesti szurkoló az előző tavasz során kialakult rossz előérzetét látta beigazolódni, mivel a csapatnál a pénzügyi gondok újabb jelei mutatkoztak. Meghatározó játékosok távoztak, úgy mint a csapatkapitány Kabát Péter, valamint a középpálya tengelyét jelentő Korcsmár-Vasziljevics duó. Utóbbi játékos ráadásul Vaskó Tamással egyetemben a Videoton játékosa lett, ami szurkolói szempontból igen érzékeny pont. Szintén eligazolt Foxi Kethevoama, illetve Tóth Norbert, Varga Rolandot pedig visszarendelte kölcsönből a Brescia. Az érkezők táborát a kapitányi karszalagot megkapó, Belgiumból visszatérő Tisza Tibor és a sérülésből lábadozó Böőr Zoltán mellett 20 év körüli fiatalok, valamint délszláv próbajátékosok alkották. Egy különös epizód is borzolta a kedélyeket, mikor a paksi Heffler Tibor a már bejelentett szerződésből hátrált ki a gazdasági problémák miatt. A bajnokságnak jelentősen megfiatalított kerettel vágott neki az Újpest.

    A csapat célkitűzése a bajnokságban a 3-6. hely megszerzése volt. A bajnoki teljesítmény a fiatal csapatokra jellemző módon hullámzóan alakult. A bajnoki rajt jól sikerült, ami főleg a védelemnek (és Balajcza Szabolcs kapusnak) volt köszönhető, akik 8 meccsen csupán 5 gólt kaptak. Mindez a Ferencváros 6-0 arányú elgázolásában csúcsosodott ki, amely eredmény történelmi a klub számára. A sajnálatos fordulópont a zalaegerszegi vereség volt, az ősz hátralevő részében a tragikus 6 vereség-2 győzelem mutatót sikerült elérni. Különösen fájó volt még a fehérvári és a győri kudarc.

    Az ősz felfedezettje Simon Krisztián volt, valamint a nyáron érkezett szerb Nikola Mitrovics. Simont a rotterdami Feyenoord télen elvitte kölcsönbe, ezzel egy időben pedig Tisza Tibor végleg elhagyta Újpestet. Pótlásukra az észt Jarmo Ahjupera, és az U20-as vb bronzérmes Balajti Ádám érkezett (mindketten kölcsönbe). Még télen a harmadik kapitányát is elveszítette a csapat, mivel Vermes Krisztián a kinevezése után néhány nappal nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, a felépülése legalább 1 évet vesz igénybe. Hasonló baleset sújtotta Kovács Dánielt, Kiss Zoltánt és a Szolnokra kölcsönadott Remili Mohamedet is.

    A tavaszi szezon az ősz tükörképének tekinthető. A bukdácsoló kezdés során a kupából való kiesést az MTK elleni nagyon fontos győzelem, majd az FTC elleni hétéves veretlenség elveszítése követte... A szolnoki zakó után a kiesés szele mindenkit megérintett a csapatnál, de innen sikerült felállni, és a hátralevő 7 meccsből hatot megnyerni. Különösen emlékezetes a kispesti 4-1-es győzelem, és az utolsó fordulóban az aranyérmes Videoton legyőzése. Tavasszal az NB1 mezőnyébe szinte berobbant az újonc Lázár Bence, aki Ahjuperával együtt (8-8 góllal) fő letéteményese volt a tavaszi feltámadásnak. Végül a célkitűzésben kitűzött 6. helyet megszerezte az Újpest, azonban a jelenlegi igazoláspolitika mellett a csapat jövője nagyon bizonytalan.
    Deep Purple, 2011.07.04
teljes név
Újpest Football Club
Szurkolók
alias
Dózsa
UTE
ÚFC
Újpesti TE
Ú. Dózsa
Bp. Dózsa
Lilák
"Red Bull Budapest"
gúnynevek
Lila Majmok
Városszéli álomgyár
Tanyaközpont
kapcsolódó csapatok
cím
1044 Budapest
Megyeri út 13.
Budapest
 
elérhetőség
telefonszám +36 (1) 231-0088
fax. +36 (1) 231-0089
e-mail ujpestfc@ujpestfc.hu
alapítás
1885. június 16.
klub színei
lila - fehér
bajnokság (2018/2019)
stadion
  1. Szusza Ferenc Stadion

    (2001 - )

régi stadionok
  1. UTE - Pamutgyári mező

    (? - 1903)

  2. Népszigeti-pálya

    (1903 - 1921)

  3. Illovszky Rudolf Stadion

    (2016)

  4. Megyeri úti Stadion

    (1922 - 2001)

  5. Népfürdő utcai Stadion

    (1938)

    tavaszi szezonban, pályafüvesítés miatt

  6. Széktói Stadion

    (2016)

  7. Szőnyi úti Stadion

    (2000)

    Eltiltás (2000 tavasz)

névváltozások
  1. Újpesti Torna Egylet
    1885 - 1926
  2. 1901-ben beolvadt a klubba az Újpesti Football Club és az Újpesti Athletikai Club
  3. 1907-ben beolvadt a klubba az Újpesti Törekvés Football Club
  4. Újpest FC (profi csapat)
    1926 - 1944
  5. Újpesti Torna Egyesület
    1944 - 1950. március 31.
  6. 1949-ben egyesült a Bp. Rendőr Egylettel
  7. Dózsa Sport Egyesület
    1950. március 31. - 1951
  8. Budapesti Dózsa SK
    1951 - 1956
  9. Újpesti TE
    1956
  10. Újpesti Dózsa Sport Club
    1956 - 1991
  11. Újpesti TE
    1991 - 1994
  12. Újpesti TE-Novabau
    1994 - 1995
  13. Újpesti Torna Egylet
    1995 - 1998
  14. Újpest Football Club
    1998 -
dicsőséglista
  1. Közép-európai Kupa Győztes
    1929
    1939
  2. 20-szoros Magyar Bajnok
    1930, 1931, 1933, 1935, 1939, 1945, 1946, 1947, 1960, 1969, 1970, 1971, 1972, 1973, 1974, 1975, 1978, 1979, 1990, 1998
  3. Közép-európai Kupa Döntős
    1967
  4. Vásárvárosok Kupája Döntős
    1969
  5. 10-szeres Magyar Kupa Győztes
    1969, 1970, 1975, 1982, 1983, 1987, 1992, 2002, 2014, 2018
  6. Szuperkupa Győztes
    1992
    2002
    2014
mérkőzések
hivatalos honlap
kapcsolódó weboldalak
szurkolói csoportok
  1. Fehér Front (1994 -  )
  2. Korps (1996 -  )
  3. MCMXCII (2003 -  )
  4. Panthers (2000 -  )
  5. Ultra Viola Bulldogs (1992 -  )
  6. Viola Fidelity (2002 -  )
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2017.07.27, 11:34
    A mezeken pedig előkerült az új címer 3. változata is:
    kép
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2017.07.23, 10:47
    A csapat címere 2000-ből, egy közvetítésből:
    kép
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2017.07.03, 21:20 (szerk.: 2017.07.11, 20:22)
    Szurkolóinkat egy hete arra kértünk, válasszák ki csapatunk új logóját. A beérkezett több ezer szavazat összesítése és egy kis grafikai utómunka után megszületett új jelképünk.
    Mindenek előtt szeretnénk megköszönni szurkolóinknak a megannyi elküldött szavazatot, amit a múlt hét elején közzétett három címertervünk egyikére küldtek a hét folyamán. A több ezer beküldött voks mellett sok, az újításunkkal egyetértő, megerősítő levelet kaptunk. Természetesen érkeztek címercserét ellenző e-mailek is, ugyanakkor klubunk őszintén reméli, mindenki mihamarabb megszokja és elfogadja új logónkat.

    A felkínált három tervre a szavazatokat július 2. 12:00 óráig vártuk. A beérkezett és összesített szavazatok alapján, egyértelmű többséggel, a B és a C tervet megelőzve az A jelű grafika győzött. A eredményt követően, valamint a visszajelzések alapján a grafikusok kismértékben átdolgozták és készre szabták a címert, így a tervből kész alkotás lett.

    2017.07.03
    http://ujpestfc.hu/article?id=5585
     
  5. avatar: Sanyi-Hungaria
    2017.06.26, 16:02
    Valami borzasztó variációk, egy óvodás különbet rajzol. Remélem az ultrák tiltakozását váltja ki a terv
     
  6. avatar: magyarfutball.hu
    2017.06.26, 14:05
    A 2017/2018-as szezon nemcsak a megannyi újonnan érkező futballista végett lesz emlékezetes, hanem a klub megújulása miatt is.

    dr. Gyarmati Eszter (klubunk ügyvezető igazgatója): Az elmúlt 132 év alatt többször is volt már a címerben kisebb-nagyobb változás, és ezek a módosítások mindig igyekeztek a hagyományok tisztelete mellett az új kor lendületének is megfelelni. A mai magyar mezőnyben is volt már példa hasonló változtatásra, megemlíthetjük a Videotont, az MTK-t, a Haladást vagy a Puskás Akadémiát.

    Klubunk az új logó készítőit is arra kérte, hogy olyan terveket készítsenek, amelyek megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, de ugyanakkor tartsák meg azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy azt, melyik csapat viselheti a mezén. Fontosnak tartjuk, hogy egy letisztult és tiszteletet ébresztő címer kerüljön fel a lila-fehér szerelésre. Mindamellett az Újpest FC-t a legendái mellett a szurkolói tették, teszik naggyá, éppen ezért számunkra egyértelmű, hogy ez ügyben is támaszkodnunk kell szimpatizánsaink véleményére. Így a végső döntést az új logóval kapcsolatban ők hozhatják meg egy szavazás keretein belül. Természetesen az új címerhez egy új hazai mez is dukál majd, amely idén rendkívül különleges lesz, mert a Jomatól egy egyedi, csak nekünk tervezett és gyártott lila-fehér csíkos szerelést rendeltünk meg. Az új logóval ellátott egyedi tervezésű mezeket a gyártást követően július 20-án mutatjuk be a nagyközönségnek.

    A három új lehetséges címervariációt és azok betűkódját a cikkünk alatt találhatják meg szurkolóink. Július 2. délig (vasárnap) kérjük, hogy küldjék el a számukra legszimpatikusabb logó betűkódját a cimer@ujpestfc.hu e-mail címre. A szavazók közül egy szerencsés szimpatizánsunk a Ferencvárosi TC elleni derbire 5, étel-italfogyasztást is magában foglaló VIP jeggyel lesz gazdagabb.

    Az automata szavazatszámláló rendszer az e-mailben megjelölt betűkód alapján összesíti majd a leadott voksokat. Az alábbi logótervekre lehet szavazni:
    kép

    http://ujpestfc.hu/article?id=5558
     
  7. avatar: heimo
    2017.03.27, 20:12 (szerk.: 2017.07.11, 15:37)
    Az Újpesti Football-Club egyesült az Újpesti Torna-Egyesülettel s felvette ennek nevét, footballügyekben a megkeresések Kéméndi Ernő úr (III., Bécsi-út 38. sz.) czímére intézendők.

    Sport-Világ, 1901.március 10.
     
  8. avatar: heimo
    2017.03.26, 21:04
    Két labdarugó egylet egybeolvadása.

    Az Újpest Törekvés Footbal-Club csütörtöki második osztályú bajnoki mérkőzését még lejátszva, megszűnik, illetőleg összes tagjaival az Újpesti Torna-Egyesülethez csatlakozik, mely utóbbi tehát az ősztől kezdve lényegesen meg fog erősödni.

    Herkules, 1907. május 31.
     
  9. avatar: heimo
    2016.11.15, 18:11
    Lila-fehér keresztelő

    UTE: csendestárs a Dózsa

    Gedővári Imre az új elnök

    Vérmérséklet és élettapasztalat kérdése - valószínűleg - az, hogy egy-egy eseményt ki miként értékel. Így aztán azon sem kell csodálkozni, hogy volt, aki az - eleddig - Újpesti Dózsának nevezett sportklub tegnapi közgyűlését már jó előre történelminek minősítette, míg más esetleg csak egy régóta esedékes programnak tartotta. Nem volt titok korábban sem: a lila-fehér egyesület generális átalakulásra, névváltoztatásra készül, s az előzmények alapján jócskán gyanítható volt, hogy az előd, a főváros negyedik kerületéhez minden ízében kötődő UTE, vagyis az Újpesti Torna Egylet nevét veszi fel ismét a nagy múltú, patinás klub. De addig azért hétfőn történt egy és más. Elsőként az, hogy korán keltek az érdekelt szakvezetők és sportolók, hiszen már reggel kilenckor köszöntötte őket a IV. kerületi polgármesteri hivatal dísztermében Hólya István, az Újpesti Dózsa elnöke. Nem maradt el a közgyűlés díszelnökségének bemutatása sem, így a jelenlévők dr. Derce Tamást, a kerület polgármesterét, Morvay Istvánt, a Belügyminisztérium politikai államtitkárát, dr. Török Ferenc országgyűlési képviselőt, Gallov Rezsőt, az OTSH elnökét és Schmitt Pált, a MOB elnökét üdvözölhették a pulpituson. Az első szavazás könnyedén lement: a megjelentek vita nélkül jutottak megállapodásra abban, hogy a levezető elnök dr. Török Ferenc és dr. Héra Attila, az egyesület örökös tagja legyen. Apropó, szavazás! A dolog azért nem volt ilyen egyszerű, hiszen dr. Török első ténykedése rögtön az volt - persze okkal -, hogy ellenőriztesse: hány szavazati jogú küldött jött el. Mit mondjunk, a számolás nem a huszadik század végéhez illő sebességgel zajlott, többszöri nekifutás után derült csak ki, hogy 123 "fehér cédulás" ember van az impozáns teremben. Igen ám, de ahhoz, hogy az Ú. Dózsából ismét UTE lehessen, hogy a klub valóban nyisson a "külvilág" felé, ki kellett bővíteni a közgyűlést: hozzá azokkal, akik a bráti kört, a minisztériumot, az újpesti társadalmi szervezeteket képviselik (lila szavazócédulákkal). Nos, ennek sem volt akadálya, jóllehet a klub úszó szakosztályának jelen levő tagjai - élükön Széchy Tamással és Zemplényi György menedzserrel - azon az állásponton voltak, hogy az új "tagok" létszáma ne haladja meg a közgyűlés létszámának 25 százalékát. Javaslatukat elvetették, így végül összesen 182-en rugaszkodtak neki - szavazóképesen - a napi programnak. Megvoltak hát a szavazók, és az is, mire kell szavazni. Ám a képlet csak így leírva egyszerű, a valóságban némiképp komplikáltabb. Mert ugye - mint már írtuk - nem volt titok, hogy az Újpesti Dózsa név a jelenlévők nagy többségének szándéka szerint legyen a múlté, és ismét régi fényében ragyoghasson az UTE. De egy névváltoztatás nemcsak a szándéktól függ, hanem jogi és gyakorlati kérdések sorát veti fel. Ezeknek az atléták képviselője adott hangot a közgyűlésen, mikor kijelentette: semmi baj az UTE elnevezéssel, csak nehogy gondok legyenek a korábbi név alatt megkötött szerződésekkel. Meg aztán a neveket, címereket hordozó felszereléseket sem lehet csak úgy az egyik napról a másikra lecserélni. Zemplényi menedzser csatlakozott az előtte szólóhoz, hozzátéve: a klubot a világban jelenleg Újpesti Dózsaként ismerik, az UTE - mint olyan - nem sokat mond a nemzetközi közvéleménynek. Erre válaszolt indulatos hozzászólásában Kalmár Pál, a régi UTE-tagok nevében. Mint kifejteni igyekezett: a Dózsa nevet jobb mielőbb elfelejteni, hiszen azt erőszakkal ragasztották a klubra. Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnok vállalta magára a feladatot, hogy kompromisszumot javasoljon. Elmondta, hogy bár a klub UTE néven kezdte később magasba ívelő pályáját, a Dózsa-korszakban sem születtek lebecsülendő eredmények. Sőt! Akárhogy is, meg kell találni a megoldást. Így szerinte - legalábbis egy átmeneti időszakra - a klub neve legyen UTE-Dózsa. (A javaslatot élénken támogatta Széchy mester és az úszórészleg.) Hogy a magyar nyelv milyen árnyalt, s hogy a fantázia milyen magasságokba képes szárnyalni azt igazolták az ezt követő percek. A klub új nevére - az alap persze az UTE volt - számtalan átmenetinek javasolt megoldást jegyezhetett fel Török doktor, aki remekül állta a rohamokat. De mint ahogy az már - legalábbis szerencsés esetben - lenni szokott, az első és a legegyszerűbb javaslat kapott bizalmat, mégpedig nem fogják elhinni - az UTE egy régi-új neve lett a lila-fehér egyesületnek azzal a megjegyzéssel, hogy a jelenlévők felhatalmazták az új elnökséget: oldja meg, hogy 1992 december 31-ig a szakosztályok adott esetben, főként a gazdasági szükségszerűségek miatt, használhassák a Dózsa nevet is. Az elnöki és a gazdasági beszámoló elfogadása után az Ú. Dózsa elnöksége lemondott, s megkezdődhetett a nap második legfontosabb eseménye, az elnökségi és választmányi tagok megválasztása. Sokak ámulására Zsivótzky Gyula meglepő bejelentést tett: mivel célját elérte, azaz az Ú. Dózsából UTE lett, vezető ambíciói pedig nincsenek, ezért visszalépett a küzdelemtől. A másik három elnökjelölt - dr. Gedővári Imre, Nagy Sándor és Hólya István felkerült a listára. Már tizenegy órája tartott a közgyűlés, amikor a szavazatszámláló bizottság elnöke bejelentette a voksolás eredményét. A választmány elnöke dr. Derce Tamás (165 érvényes, 1 érvénytelen szavazat), míg alelnöke dr. Kara Pál lett (159/7). Az UTE elnöki posztjára leadott 166 szavazat mindegyike érvényes volt. Dr. Gedövári Imre 92, Hólya István 71, Nagy Sándor pedig három voksot kapott, így 1992. december 31-ig dr. Gedővári Imre ül az UTE elnöki székében. Az eredményhirdetés után az úszók kivonultak a teremből. Hólya István volt elnök megköszönte kollégái eddigi munkáját, majd vastaps közepette búcsúzott el a klubtól.


    Népszabadság, 1991. február 26.
     
  10. avatar: magyarfutball.hu
    2016.10.21, 20:58
    Alig néhány hazai mérkőzésünk maradt hátra a 2016-os évben, mégis új ideiglenes otthon után kellett néznünk.
    Mivel a Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai még javában folynak, valamint az új Illovszky Rudolf Stadion építését is elkezdik novembertől, klubunknak új „hazai” pályát kellett keresnie. Végül a kecsekméti Széktói Stadionnal vezettek sikerre a tárgyalások. A megállapodás úgy szól, hogy addig rendezzük Kecskeméten a hazai meccseinket, amíg nem tudunk visszaköltözni a Szuszába. Hogy ez pontosan mikor lesz, azt sajnos nem tudjuk, mert sem a kivitelező, sem a vagyonkezelő (Nemzeti Sport Központok), nem ad erről tájékoztatást klubunknak. Bízunk benne, hogy fanatikusaink a csapattal együtt vészelik át ezt a rövid időt, amíg a fővároson kívül vagyunk kénytelenek játszani, és elkísérik a csapatot Bács-Kiskun megye székelyére. Bár sok NB I-es mérkőzés lejátszására alkalmasnak hitt pálya van Budapesten és környékén, ez a valóságban korántsem így van.

    Fontosnak tartjuk megjegyezni továbbá, hogy web-és Facebook oldalunk az Újpest FC hivatalos fórumai, ezért ezeken a felületen nem oszthatunk meg szurkolóinkkal félinformációkat és találgatásokat, csak és kizárólag hivatalosan megerősített híreket. Így fordulhatott elő például, hogy más sajtóorgánumok már korábban megszellőztették, hogy Kecskeméten rendezzük majd hazai mérkőzéseinket, mi viszont csak a megkötött és aláírt megállapodás után tehetjük ezt közhírré.

    2016.10.21
    http://ujpestfc.hu/article?id=4732
     
  11. avatar: magyarfutball.hu
    2016.08.10, 14:55
    A mezen lévő címerben más a betűtípus:
    kép
     
  12. avatar: heimo
    2016.07.27, 20:16 (szerk.: 2016.07.27, 20:17)
    Az ötvenéves UTE ünneplése

    Az Újpesti Torna Egyesület szombaton délután díszközgyűlésen ünnepelte fennállásának félszázados jubileumát az újpesti Tungsram kultúrház nagytermében. A díszemelvényen helyet foglalt Albrecht kir. herceg, Preszly Elemér dr. államtitkár, Kelemen Kornél dr., az OTT elnöke, Karay-Krakker Kálmán Pestvármegye főispánja, Semsey Aladár dr., Újpest polgármestere, Aschner Lipót, a jubiláló egyesület elnöke és Kis Zoltán ügyvezető alelnök.
    Aschner Lipót üdvözölte a megjelent előkelőségeket és a nagy számban egybe gyűlt közönséget, majd főbb vonalaiban ismertette az UTE ötvenéves történetét. Nagy hálával emlékezett meg az egyesület alapítóiról, érdemes vezetőiről és támogatóiról. Ezután Preszly Elemér dr. államtitkár mondott díszbeszédet, méltatva az UTE-nak a sport terén szerzett elévülhetetlen érdemeit. Az Újpest — úgymond — nemcsak Újpest városának, hanem az egész országnak is büszkesége.
    Kelemen Kornél dr. Hóman Bálint kultuszminiszter és az OTT nevében meleg szeretettel üdvözölte a jubiláló egyesületet s beszéde végén átnyújtotta a tanács ezüstplakettjét és oklevelét Ugró Gyula dr.-nak, az egyesület első főtitkárának, Szűcs Jánosnak, Aschner Jánosnak, Arányi Árpádnak, Kéméndy Jánosnak, Wolfner Andrásnak és Vágó Miksának. Budapest székesfőváros nevében Felkay Ferenc tanácsnok, a MUSz nevében ifj. Horthy Miklós, a MASz nevében Stankovits Szilárd, az MLSz nevében Usetty Béla dr., az ökölvívó Szövetség nevében vitéz Kalándy Imre altábornagy és a Kerékpáros Szövetség nevében Kirchknopf Ferenc dr. mondott üdvözlő szavakat.


    Budapesti Hírlap, 1935. június 02.
     
  13. avatar: heimo
    2016.04.22, 10:08 (szerk.: 2016.04.22, 10:22)
    Pályamegnyitás. Az Újpesti Torna-Egyesület népszigeti sporttelepének holnapi megnyitó ünnepén a szertornázáson és az atlétikai versenyeken kívül futball-mérkőzés is lesz, a melyben az - Újpesti Torna-Egyesület I. a Műegyetemiekkel találkozik. A verseny délután három órakor kezdődik.

    Budapesti Hírlap, 1903. május 24.
     
  14. avatar: heimo
    2016.04.21, 23:09 (szerk.: 2016.04.22, 10:17)
    Az Ujpesti Torna Egyesület Sporttelep Részvénytársaság 1921. december 18.-án alakult. A Budapesti Közlönyben a 3226. számú magánhirdetésben jelentették meg a meghívást.

    " Ujpesti Torna Egyesület Sporttelep r.-t. meghívója az 1921. évi december hó 18-án délelőtt 11 órakor az újpesti városházán tartandó alakuló közgyűlésére. "

    Budapesti Közlöny, 1921. deczember 8.
     
  15. avatar: heimo
    2016.04.21, 22:59 (szerk.: 2016.04.22, 10:17)
    Hirdetmény

    Az Ujpesti Torna Egyesület Sporttelep Részvénytársaság
    folyó évi február hó 13 én este 6 órakor tartja

    I. rendes közgyűlését

    a Mauthner Bőrgyár irodájában (Újpest, Váczi-ut 26, sz ), melyre a részvényeseket ezúton meghívjuk.

    Tárgysorozat:
    1. Igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése.
    2. Az 1923. évi mérleg és zárszámadás beterjesztése.
    3. Határozat az igazgatóság és felügyelőbizottságnak adandó felmentvényről.
    4. Az uj felügyelőbizottság megválasztása.

    Figyelmeztetés. Azon részvényesek, kik a közgyűlésen személyesen vagy meghatalmazott utján kívánnak résztvenni, tartoznak ideiglenes részvényelismervényüket 1924. évi február hó 19. napján déli 12 óráig elismervény ellenében Újpesten, a Mauthner-gyár pénztáránál letétbe helyezni.

    Újpest, 1924 január 31-én.

    Az igazgatóság.

    A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1924. február 01.
    (eredeti szöveg)

    hmgy
     
  16. avatar: heimo
    2016.04.09, 07:59 (szerk.: 2016.04.09, 08:47)
    ...Az újpestiek vezető csoportja az 1992-ben alakult Ultra Viola Bulldogs: dalaik változatosak, félelmetes zászló- és transzparensarzenáljuk már-már a nyugat-európai meccsek hangulatát idézi. Miután a Megyeri úton hallgatólag megtűrték a pirotechnikai eszközök használatát, időnként lila ködbe burkolják a stadiont. A violaszín kutyakölyköket a fiatalokból álló, igen lelkes Ultra Korps legénysége adja. Ők azonban inkább csak ugatnak, mint harapnak, a Viola Kaos azonban nem szívesen marad ki a nagyobb csetepatékból. Az eddigi legkeményebb összecsapások 1992 szeptemberében egy újpesti rangadó után történtek. A randalírozók megfékezésére az Árpád hídi metróállomáson a rendőrség kénytelen volt fegyvert használni, két fiatal szurkolót lőtt sebbel szállítottak kórházba.

    Részlet a "A kemény mag a lelátókon" c. cikkből

    Új Szó, 2004. március 12.
     
  17. avatar: magyarfutball.hu
     
  18. avatar: heimo
    2015.11.28, 08:00 (szerk.: 2016.05.24, 15:17)
    Újpesti Dózsa induló

    Amerre visznek útjaink
    győzelemre ment, az Újpest népe
    büszke ránk, és vélünk ünnepel.

    Nevünket sok, sok éve már ez adja
    meg nekünk, szurkolói buzdítás a
    legjobb fegyverünk. A mi szívünk
    lila-fehér, és a szívünk e 2 színnek
    él.

    Olyan erőt, amit ez ád, mit az ellenfél
    nem törhet át, lehet e szebb, valami
    más, mintha száz hangon zúg a
    biztatás?

    Rajta sporttársak, mert a Dózsának
    győzni kell, veszteni nem szabad,
    cseng a szó:Hajrá!Dózsa kapcsolj
    rá!Rajta Újpest ne hagyd,hát magad.

    Akadhat néha rossz napunk, s fáj a
    veszteség, mégsem adjuk el a nevünk
    az Újpest régi nép.

    Megyeri úti vén fiúk, ha ott vagytok
    velünk,új erővel,tiszta hittel,száll
    az énekünk!

    hmgy
     
  19. avatar: NNS
    2014.03.21, 00:26
    KÖZLEMÉNY
    2014-03-21 00:18 - ujpestfc.hu
    A mai nap a szövetség nem mondott igent az Újpest FC-nek, sőt, egyenesen NEM-et mondott. Azért, mert – ismét – egy újabb feltételt szabtak. Az MLSZ ezúttal sikeresen várt addig, amíg biztosak lehettek benne, hogy ezt a feltételt lehetetlen teljesíteni.

    Az MLSZ most azt mondja, hogy a vagyonfelügyelő kezében a döntés, az övé a felelősség. Az említett vagyonkezelő a Felszámolási Bíróság által lett kijelölve azért, hogy a csaló hitelező Bronture Ltd. érdekeit védje.

    A vagyonkezelő az ő funkciójából adódóan jogosan a hitelező érdekeit védi. Tekintettel arra, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy a saját játékosaink, munkatársaink és a becsületes beszállítóink érdekeit nézzük, már csak azok a hitelezők maradtak, akik lehúznak minket a földre.

    Ahogyan tudják, február elején (több, mint egy hónapja) az MLSZ a törvényi előíráson túl további három feltételt szabott az Újpest FC-nek, hogy garantálják számunkra a licencet. Ezeket mind teljesítettük.

    Ezek után múlt hét csütörtökön úgy készültünk a sajtótájékoztatóra, hogy bejelentsem, maradunk. Sokan ott voltak és tanúi voltak annak, hogy a szövetség nem mondott igent pénteken, hanem újabb feltételt szabott, amely szintén a törvényen, valamint saját szabályaikon is túlmutatott. Ez a hozzáadott feltétel a NAV-ügy volt, mondván, nem fogadhatnak el köztartozást. Megoldottuk ezt is. Nem volt könnyű, mivel a NAV kijelentette, hogy nincs lejárt tartozásunk, így nem tudják biztosítani a szükséges dokumentumokat az MLSZ-nek. A végén viszont ez megoldódott, így ez a feltétel is teljesült.

    Ettől függetlenül a szövetség nem sietett és nem akart csütörtök előtt ülésezni, „praktikus okok” miatt. Közben kijelölték a vagyonkezelőt. Ma azt mondták, hogy nem fogadhatják el a kérelmet, mert vagyonkezelő van kijelölve.

    Fontos észben tartani, hogy az egyetlen oka annak, hogy eljutottunk a mai napig, az a Bronture Ltd. követelése. Az egyetlen dokumentum, amely az Újpest FC felszámolását támasztja alá, az Csehi István levele, amelyben elismeri, hogy a tartozás jogos. Amikor megkérdeztük, hogy mivel igazolják még a követelést, mit szolgáltattak az összegért cserébe, azt mondták, hogy nekik ezt nem kell megmondaniuk. A bíróság ezt elfogadta.

    Sarokba szorítottak minket, a becsületünk, hírnevünk a tét, és abban bíztunk, hogy valamilyen kreatív módon megoldást találunk a szituációra. De ez már mögöttünk van…

    Meg kellett tudnunk, hogy egy külföldi befektetőnek van-e helye Magyarországon azért, hogy első osztályú klubot építsen és, hogy emelje a magyar futball szintjét. Tudnunk kellett, hogy a fő érintettel együtt tudunk dolgozni ésszerű üzleti keretek között. Tudnunk kellett, hogy a szövetség hajlandó minket elfogadni a versenyben. Ma végső jelét adták annak, hogy nem.

    Az MLSZ kommunikációja nem egyenesen, de nagyon intelligens módon lépésről lépésre szorított minket sarokba, ahol védekezésre kényszerültünk kreatív megoldásokkal a becsületünk megvédésének érdekében.

    Számítottunk egy támadásra, de nem fogunk diskurzusba bonyolódni velük, mint ahogyan nem „szöktünk meg” soha a becsületes emberek jogos követelései elől sem.

    Biztosítani szeretnénk mindenkit arról, hogy mindent megtettünk, ami erőnkből tellett azért, hogy klubot építsünk. Kifizettünk minden adót és minden fizetést.

    Mély és igaz sajnálattal kell elismernünk, hogy veszítettünk. Szomorúak és frusztráltak vagyunk és elnézést kérünk azért, hogy nincs erőnk megelőzni azt, hogy a bűnözők nyerjenek.

    Szívünk azokkal az emberekkel van, akik az Újpest FC igaz magját alkotják. Azokkal, akik az Újpest FC-t azzá a legendává tették, ami. Azokkal, akik támogattak minket. A szurkolókkal, a stábtagokkal… Azokkal az emberekkel, akik Magyarországot egy jobb hellyé akarják tenni, ahol az igazság teret kap és a bűnözők börtönben vannak.

    Roderick Duchâtelet

    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/koezlemeny
     
  20. avatar: magyarfutball.hu
    2013.03.02, 09:54 (szerk.: 2017.07.11, 15:43)
    sazoli: Szasztok!
    Bár eléggé alszik a fórum, talán lesz aki segít.
    Az UTE első bajnoki mérkőzésének dátumára vagyok kiváncsi.
    Valahol 1901. szeptember 4-ét olvastam erre, de akkor mi van a tavaszi mérkőzésekkel?
    Az első osztályban február hónapban megindult a bajnokság, úgy tudom, a másodosztályban is tavasszal kezdődtek meg a küzdelmek. Akkor már az UTE volt hivatalosan a másodosztály tagja az UFC helyett. Szóval mikor volt az első meccse az UTE-nak?
    Előre is köszönöm a segítséget.


    lg23: Az UFC 1901. február 11-én olvadt be az UTÉ-ba, és így az első másodosztályú bajnoki, vagyis az UTE-Ganz gyári tisztviselők (8:0) volt az UTE első bajnoki meccse. Mindez 1901. április 7-én zajlott le, az Erzsébet királyné úti pályán

    forrás:
    http://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=113882059&t=9065992
     
  21. avatar: fgymat
    2010.11.04, 22:42 (szerk.: 2016.05.24, 15:16)
    Újpesti Dózsa SC 1885
    cím: Budapest, Eötvös u. 7., 1067
    pálya: Budapest, IV. Megyeri út 13, 32 000 néző
    szín: lila - fehér

    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1383645596_eg1x6g.jpg
    forrás:
    Sport Zsebkönyv 80/81
     
  22. avatar: magyarfutball.hu
     
  23. avatar: fgymat
    2010.10.03, 22:41 (szerk.: 2017.07.11, 15:43)
    ÚJPESTI DÓZSA SC

    Alapítás: 1885
    Cím: 1067 Budapest, VI., Eötvös u. 7, telefon: 228-846
    Technikai vezető telefonja: 404-707
    Pálya: Budapest, IV., Megyeri út 13, telefon: 492-707, 33.000 néző
    Szín: lila-fehér

    forrás:
    Sport zsebkönyv '74-75
     
  24. avatar: fgymat
    2010.09.05, 21:28 (szerk.: 2013.11.05, 11:01)
    Pártkötődés:
    kép

    forrás:
    1945.05.16.
     
  25. avatar: magyarfutball.hu
    2010.08.16, 17:56 (szerk.: 2018.02.05, 18:21)
    1948-as belépőjegyen pedig Újpesti Torna Egyesület:
    kép
    lásd:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517851291_1948_ute_belepo.jpg
    forrás:
    125éves az Újpest kiállítás
     
  26. avatar: magyarfutball.hu
    2010.08.16, 17:31 (szerk.: 2018.02.05, 18:19)
    Az 1885-ös alapszabályban Ujpesti Torna-egyesület név szerepel:
    kép
    lásd:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517851072_ute_alapszabaly.jpg

    Az 1885. július 14-i Herkules nevű testgyakorlási közlöny viszont:
    kép
    kép
    erről:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1517851148_1885_ute_herkules.jpg
    forrás:
    125éves az Újpest kiállítás
     
  27. avatar: magyarfutball.hu
    2010.08.16, 16:41 (szerk.: 2018.02.21, 20:19)
    Dózsa SK felirat egy 1952-es belépőjegyen:
    kép
    erről:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1519240756_dozsa_belepojegy_1952.jpg
    forrás:
    125éves az Újpest kiállítás
     
  28. avatar: magyarfutball.hu
    2010.05.17, 15:23
    A Sport Agora kiállítótermében megnyitották az 1885. június 16-án alapított Újpesti Torna Egyletet (UTE) bemutató kiállítást.
    Magyarország egyik legrégebbi és meghatározó sportklubja 125 éves fennállását ünnepli az idén. A tárlaton - melynek megnyitója az évfordulóhoz kapcsolódó eseménysorozat első állomása volt - szinte az egész magyar sporttörténelem megelevenedik.
    A falakon a szakosztályok életét bemutató tablók láthatók - köztük az 1960. március 9-i AC Milan-Újpesti Dózsa futballmeccset beharangozó plakát - a vitrinekben pedig az egykori versenyzők személyes tárgyait vagy sporteszközeit lehet megtekinteni.
    Az eseményen megjelentek a - Bp. Dózsa és Újpesti Dózsa néven is sikeres - lila-fehér klub egykori és jelenlegi versenyzői közül többen, így Göröcs János, Tóth András, Szentmihályi Antal, Várhidi Pál labdarúgók, Rejtő Ildikó és Marosi Paula olimpiai bajnok vívó, Ancsin János jégkorongozó és Berki Krisztián vb-ezüstérmes, Európa-bajnok tornász. A jelenlegi futballisták Mészöly Géza vezetőedző vezetésével lila egyenpólóban vonultak fel.
    Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára megnyitó beszédében köszöntötte a 125 éves egyesület egykori és mai tagjait, kiemelve, hogy a lila-fehér klub a legtöbb aranyéremmel járult hozzá a magyar ötkarikás sikerekhez.
    Derce Tamás IV. kerületi polgármester jelezte: elfogult a klubbal, és nem csak azért, mert újpesti. Hozzátette: "Az én gyerekkoromban még a sport vonzott minket, nem a számítógép." Kiemelte, hogy Újpestnek ma is fontos a klub, mivel 3000 gyermek sportol itt. A polgármester nem hallgatta el kritikai megjegyzését az utóbbi húsz év sportpolitikájáról, és mint mondta, bízik benne, hogy az ország vezetői végre rádöbbennek a sport fontosságára.
    A kiállítás október végéig, péntek kivételével naponta 10 és 17 óra között látogatható a Stadionok metrómegálló melletti Sport Agorában, a korábbi Sportmúzeumban.
    A jubileumi eseménysorozat következő állomásaként június 16-án emléktáblát avatnak az UTE megalakulásának helyszínén, az újpesti Piac téri iskolánál, míg június 18-án a Megyeri úti sportpályán nagyszabású rendezvényt tartanak a klub egykori és jelenlegi tagjainak részvételével.

    forrás:
    MTI

    A kiállításhoz, ha minden igaz közvetve nekünk is sikerült hozzájárulni, ki lesz állítva néhány jegy.
     
  29. avatar: pirospont
    2010.05.12, 15:29 (szerk.: 2016.05.24, 15:06)
    kép
    tényleg már... egy szalagot sem lehet Magyarországon megtervezni saját kútfőből?
     
  30. avatar: fgymat
    2010.04.28, 18:22 (szerk.: 2018.10.23, 22:18)
    Valószínű, hogy 1944-1949 között volt "Torna Egyesület".
    1885-1944 között volt "Torna Egylet". 1926-tól csak a profi csapatot hívták Újpest FC-nek, az amatőrcsapatot (akik általában 3.-4. osztályban játszottak) UTE-nak és a klubbot végig Újpesti Torna Egyletnek.

    1941-ben:
    Ujpesti Torna Egylet, Ujpest. Alakult 1885-ben. Sporttelepe Ujpesten a Megyeri-úton VII. 35.000 személy befogadására alkalmas. 1885-ben néhány sportolni vágyó újpesti fiatalember alakította meg az Ujpesti Torna Egyletet. Kezdetben csak tornával foglalkozott az egyesület. Már az 1885. évi országos kiállításon rendezett országos tornaversenyen megjelent a 40 tagból álló lila-fehér tornászcsapat...

    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/11/1383645761_dvsg3t.jpg
    forrás:
    Pluhár István: Magyarországi sportegyesületek története (1941)
     
  31. avatar: magyarfutball.hu
    2010.04.28, 13:16
    Ennek ellentmondanak a belépőjegyek, lásd:
    https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/6/belepojegyek-berletek/0
     
  32. avatar: rini58@vipmail.hu
    2010.04.28, 13:13
    1885-1926 torna egylet
    1944-1949 torna egylet
    1949-1956 egyesület, de az sport nem pedig torna egyesület, utána torna egylet és football club
     
  33. avatar: AMiUtunk
    2010.04.27, 16:49
    Mikor volt "Torna Egyesület" és mikor "Torna Egylet"?
     
  34. avatar: Ailton
    2010.02.27, 17:11 (szerk.: 2011.01.20, 17:01)
    A mai sajtótájékoztató keretében az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Csehi István bemutatta a klub fennállásának 125. évfordulójára készült mez.

    A jeles alkalomból 2010-ben különleges felszerelésben lép pályára csapatunk. A mezen a hagyományos címer alá a klub 125 éves történelmét hirdető aranyszalag került.

    A 125. évfordulóra készült mezek már kaphatók az Újpest FC shopjában.

    forrás:
    http://www.ujpestfc.hu/index.php?pg=news_4_8821
     
  35. avatar: gab
    gab
    2008.12.05, 18:49 (szerk.: 2016.05.24, 14:57)
    Nagy változást hozott a klub életében, hogy 1999 nyarán a professzionális labdarúgó-csapat kikerült az egyesület, azaz az UTE fennhatósága alól, s gazdasági társaság formájában folytatta működését. Az akkor csőd szélén álló labdarúgó szakosztály ma már gazdaságilag teljesen önálló futballklubként, Újpest FC néven működik (a gazdasági társaság neve: Újpest FC Kft.).

    forrás:
    ujpestfc.hu

    Ez az 1999 hülyeség, a honlapon rosszul szerepel. Nekem megvan az Újpest FC Kft. cégbírósági kivonata, és egyértelműen 1998.-ban alakult.

    1999-ben vette meg az egy éve tengődő céget az ún. Köteles-konzorcium, amiből 2001 februárjában vált ki Köteles és Deák Gábor, maradt Lukács Ferenc, egészen 2005. januárig, amikor érkeztek Kovács Péterék. (közben 2004. nyarától 2005 januárig Muszbek Mihály is beette magát a klubba).

    vagyis 1998 nyarától hívják újra Újpest FC-nek a klubot.