magyarfutball.hu

2020.07.09 Zsótér Donát visszatért Kispestre!

Régi-új játékost köszönthetünk a Budapest Honvéd igazolásaként, hároméves újpesti szereplést követően visszatér ugyanis a 2017-ben a Honvéddal bajnoki címet nyert Zsótér Donát, aki 2+1 évre kötelezte el magát Kispesten.
kép
„Donát a mostani átigazolási időszak egyik legkeresettebb játékosa volt, ezért is nagy fegyvertény a megszerzése – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője az aláírást követően. – Azért, hogy ismét a Honvéd játékosa legyen, komoly erőfeszítéseket tettünk és ebben ő is partner volt. Ismerős közegbe érkezik, nagy ambíciókkal. Biztosak vagyunk benne, hogy a dinamikus és kreatív játékával erőssége lesz a csapatnak!”

A 24 éves középpályás a Tisza Volán csapatában kezdett el futballozni, majd a felcsúti akadémiáról került a Videotonhoz, ahol 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben. A fehérvári évek alatt szerepelt kölcsönben Szolnokon és Dunaújvárosban, majd ugyancsak kölcsönszerződéssel visszatért a PAFC együtteséhez, ahol 2015 januárjától másfél évet szerepelt.

A Honvéd színeiben egy szezont töltött a korosztályos válogatott középpályás, 22 bajnoki és 3 kupameccsen lépett pályára és 3 találatot szerzett abban a 2016/2017-es idényben, amelynek végén a piros-feketék elnyerték a legendás bajnoki címet. Kispesti szezonja után kiérdemelte az MLSZ Rangadó-díj, Az év NB I-es felfedezettje kitüntetést is.

A kispesti aranyérem után három újpesti szezon következett a középpályás számára, 101 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólt lőtt, s 19 gólpasszt adott a lila-fehéreknél, ahol az idény végén lejárt a szerződése, így újból magára öltheti a Honvéd mezét. Zsótér Donát tavaly meghívót kapott Marco Rossitól az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott bő keretébe is, reméljük, hamarosan sor kerülhet debütálására is a nemzeti csapatban.

„Sok tényezője volt, amiért vissza szerettem volna térni Kispestre – árulta el döntésének részleteit Zsótér Donát. – Láttam, hogy a Honvéd milyen eredményt ért el, milyen csapat alakul, mi lesz a játékfelfogás. Sok szempontot mérlegeltem, de egy percig sem gondolkoztam, hogy a klub mellett döntsek-e, Újpest után Magyarországon csak a Honvéd jöhetett szóba, a társak, az edzők végett is. Bízom benne, hogy újra ki tudok teljesedni itt, mint amikor bajnokok lettünk.”

ZSÓTÉR Donát
Született: 1996. január 6.
Poszt: középpályás
Magasság/súly: 170 cm/70 kg
Korábbi klubjai: Újpest FC, Videoton FC, Dunaújváros, Szolnok, PAFC, Tisza Volán SC