Mervó Bence (Mosonmagyaróvár 1995.03.05 - )
játékos
Kétévesen kezdtem odahaza, Hegyeshalomban. Édesapám a kertben csinált egy negyven métereres, füves focipályát, méghozzá a puszta kezével, öt éven keresztül. Oda jártam ki focizni, majd jöttek felnőttek, akik kibérelték a pályát, és hozzájuk is beálltam mindössze hatévesen. Gyermekkoromban focilabdákat gyűjtöttem, jelenleg több mint hatvan darabos a gyűjteményem. Hegyeshalomban kezdtem a pályafutásom, de elég hamar Mosonmagyaróvárra kerültem, ahol egy évet töltöttem. Ezt követően elvitt a Győr, és kilenctől húszéves koromig a Rába partján szerepeltem, tehát meghatározó szerepet játszik pályafutásomban a zöld-fehér együttes.3
Győri ETO FC, 2014-2015
...MTK Budapest, 2015
Azt talán mindenki tudja, hogy itthon a Győrhöz kötődtem és kötődöm a mai napig is, de az élet úgy hozta, hogy ott ma sajnos nincs NB I-es futball, így választanom kellett a kérők közül. Az MTK megértette a helyzetemet, és nagyon rugalmasak voltak, amit ezúton is köszönök. Úgy voltam vele, hogy itt az ideje annak, hogy elkötelezzem magam – legalább itthon –, ezt amúgy a válogatott stábja is szorgalmazta, hiszen valóban ideje csapattal edzeni, megkezdeni a felkészülést az előttünk álló szezonra. Az MTK-nál tudják, hogy a célom továbbra is a külföld, és ebbéli terveimben nemhogy nem gátolnak, de kifejezetten segítenek is, amiért roppant hálás vagyok. Meglátjuk, mit hoz a jövő, remélem, lesz lehetőségem még idén nyáron külhonba szerződni, de akkor sem leszek csalódott, ha a kék-fehérek sikereiért küzdhetek.1
FC Sion, 2015-2017
Jól felkészültem a 2015-ös U20-as világbajnokságra, hiszen tudtam, hogy az egy jó kiugrási lehetőség lesz a számomra. Ha teljesítek, felhívhatom magamra a figyelmet. Jól sikerült a torna. Tény, hogy a világbajnokság nagyban előre lendítette a karrierem.
A szerződésem aláírta után tudtam csak meg, hogy fél évig nem léphetek pályára, mivel az átigazolási időszak letelte után kerültem Svájcba. Ha ezt tudtam volna, akkor nem írom alá a szerződést. Így fél évig csak edzettem, tétmeccsen nem szerepelhettem, ezért többet edzettem a társaimnál.3
A szerződésem aláírta után tudtam csak meg, hogy fél évig nem léphetek pályára, mivel az átigazolási időszak letelte után kerültem Svájcba. Ha ezt tudtam volna, akkor nem írom alá a szerződést. Így fél évig csak edzettem, tétmeccsen nem szerepelhettem, ezért többet edzettem a társaimnál.3
...
A súlyos sérülések miatt mentálisan megerősödtem, megtanultam alkalmazkodni, s kezelni a különféle helyzeteket. Igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. Nyilván hátrány, hogy nem kaptam megfelelő meccsterhelést, de rengeteget edzettem külön.2
...
Nem egyeztek az elképzeléseink. Én nem ilyen körülményekért igazoltam oda. Az érkezésem után tudtam csak meg, hogy rajtam kívül még öt olyan játékos van, aki az én posztomra pályázik. Ráadásul télen hoztak még két támadót. Én mindenképpen játszani szerettem volna ilyen fiatalon, így kivásároltam magam, hogy szabadon igazolhatóvá váljak.3
WKS Śląsk Wrocław, 2016-2017, kölcsönben
Bernd Storck szövetségi kapitánnyal beszélgettem még decemberben, és ő is azt mondta, most az a legfontosabb, hogy minél többet a pályán legyek, márpedig a Sionnál négy-öt csatár lett a keretben az utolsó pillanatban, ezért ügynökségemmel, a CMG-vel más lehetőség után néztünk, s mivel a lengyel csapatban egy kimondott center van, a Slask Wroclawra esett a választás, szerencsére nagyon gyorsan megfelelő csapatot találtunk.2
Nagyon jó időszakot töltöttem ott, imádom a lengyel embereket, észre lehet venni rajtuk a lengyel-magyar barátságot. A bajnokságuk gyors és fizikálisan nagyon erős. A körítés is kiváló: sok néző járt a meccsekre, remek hangulatot teremtettek, pirotechnikai eszközöket vetettek be a látvány kedvéért - ezeket nagyon szerettem. A csapat is jó volt: tavasszal jöttek az eredmények, de ősszel picit gyengébben szerepeltünk, mivel tíz-tizenkét új játékos is érkezett, új együttest kellett építeni.3
FC DAC 1904, 2017-2018
Több megkeresésem is volt, de úgy vélem, hogy a karrierem szempontjából a legjobb döntést hoztam azzal, hogy Dunaszerdahelyre igazoltam. Nekem fontos a körítés, a körülmények, szeretem a magyarokat, és az itteni szurkolók elképesztő hangulatot képesek teremteni.3
WKW ETO FC Győr, 2018-2019
...Decemberben jeleztem a klubnak, hogy kaptam egy külföldi megkeresést. A Tulajdonos úr és a vezetőség nagyon korrekt volt, megegyeztünk, hogy januárral felbontjuk a szerződésünket. Utólag is köszönöm, hogy nem gördítettek akadályt a külföldre igazolásom útjába. Sajnálatos módon, január elején újra megsérültem. A klubbal felbontottam a szerződést, de a külföldi lehetőséget visszamondták a sérülésem miatt. Jelenleg az ETO-ban végzem a műtét utáni rehabilitációmat, amiért külön köszönetet mondok mindenkinek, aki ebben segít, illetve a lehetőséget biztosítja. Most fel kell építeni magam, minden órában ezen dolgozom. Az elkövetkezőkben nagy valószínűséggel itthon Magyarországon folytatom pályafutásom. Remélem, hamar visszajut az ETO ahova tartozik és egyszer még részese lehetek a szeretett klubom sikerének. Hajra ETO!4
Budafoki MTE, 2019-2022
Budafokon már régóta figyelték a pályafutásom alakulását, felvették velem a kapcsolatot és azt mondták, lehetőséget kapok arra, hogy felépítsem magam. A vezetők rendkívül korrektek, érzem, hogy számítanak rám. A klub támogat abban, hogy újra formába lendüljek, én pedig szeretném ezt jó játékkal meghálálni. Úgy gondolom, itt minden adott ahhoz, hogy a csapat és én is sikeres legyek. 5
...
Szentlőrinc SE, 2021-2024
Hosszú ideje olyan sérülések hátráltattak, amelyek miatt sokan már biztos feladták volna, de engem nem ilyen fából faragtak, a céljaim változatlanok, és addig megyek előre, amíg el nem érem őket! Ráadásul a covidos időszak sem segített, így hiányoznak a meccspercek. A Budafoknál él a szerződésem, bíznak bennem, visszavárnak. Olyan lehetőséget kerestünk most, amelynek köszönhetően formába lendülhetek, ismét a régi lehetek. Úgy gondoljuk, jelen helyzetben a Szentlőrinc a legjobb választás: egyrészt bízom benne, hogy sok időt töltök majd tavasszal a pályán, másrészt a lőrinciek olyan futballt játszanak, ami fekszik nekem, nem előrevagdossák a labdát, hanem igyekeznek megjátszani.6
...
Az osztályozó mérkőzésen a BVSC-Zugló ellen léptem pályára legutóbb tétmeccsen, a bajnokság befejezése után szabadon igazolhatóvá váltam.
Több NB I-es és NB II-es együttes edzője szívesen kipróbált volna, ám az asztal mögött ülők mindannyiszor nemet mondtak, még szeretett klubom is. A térdem miatt rizikós labdarúgóként könyveltek el, esélyt sem adva a bizonyításra, persze az igaz, hogy eddigi pályafutásom során átestem néhány műtéten. De egyszer sem a genetika vagy izomszakadás miatt, hanem általában játék közben kapott rúgás volt a sérülés oka. 7
Több NB I-es és NB II-es együttes edzője szívesen kipróbált volna, ám az asztal mögött ülők mindannyiszor nemet mondtak, még szeretett klubom is. A térdem miatt rizikós labdarúgóként könyveltek el, esélyt sem adva a bizonyításra, persze az igaz, hogy eddigi pályafutásom során átestem néhány műtéten. De egyszer sem a genetika vagy izomszakadás miatt, hanem általában játék közben kapott rúgás volt a sérülés oka. 7
forrás
Készült az
1 - http://mtkbudapest.hu/hirek/az-mtk-budapestben-folytatja-az-u20-as-vilagbajnoksag-magyar-golvagoja
2 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/eb-re-utazna-mervo-bence-a-munkamanias-hazafi-2486947
3 - http://fcdac.sk/hu/hirek/2017/03/02/mervo-bence-szeretem-a-kihivasokat
4 - https://www.eto.hu/hirek/11640/mervo-bence-tavozik/
5 - http://budafokimte.hu/hu/vb_ezustcipos_tamado_a_keretben_20190221
6 - http://szentlorincse.hu/home-page/felnottek/753-a-vb-ezuestcipos-mervo-is-minket-segit-tavasszal
7 - https://www.nemzetisport.hu/labdarugo-nb-ii/2024/09/mervo-bence-nem-adom-fel-akar-a-falat-is-szetrugom
interjúinak, írásainak felhasználásával.
1 - http://mtkbudapest.hu/hirek/az-mtk-budapestben-folytatja-az-u20-as-vilagbajnoksag-magyar-golvagoja
2 - http://www.nemzetisport.hu/legiosok/eb-re-utazna-mervo-bence-a-munkamanias-hazafi-2486947
3 - http://fcdac.sk/hu/hirek/2017/03/02/mervo-bence-szeretem-a-kihivasokat
4 - https://www.eto.hu/hirek/11640/mervo-bence-tavozik/
5 - http://budafokimte.hu/hu/vb_ezustcipos_tamado_a_keretben_20190221
6 - http://szentlorincse.hu/home-page/felnottek/753-a-vb-ezuestcipos-mervo-is-minket-segit-tavasszal
7 - https://www.nemzetisport.hu/labdarugo-nb-ii/2024/09/mervo-bence-nem-adom-fel-akar-a-falat-is-szetrugom
interjúinak, írásainak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
Kutyauto koman is de azert mas szint, mint Mervo
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2641823
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2486947
Lehet utálni a magyar focit, de neki az a szintje. Aztán ha ez már nagyon megy - mondjuk gólkirály lesz, vagy ilyesmi - akkor igazolhat Lengyelországba, aztán ha az is nagyon megy, akkor meg 27-28 évesen Németországba. És akkor focizni fog folyamatosan, első csapatban. Padozással még senki se fejlődött.
A menedzsmentjének az a fontos , hogy a saját zsebét megtömje!!!
A srácnak az lenne az érdeke, hogy itthon egy topp csapatban ( Ferencváros , Videoton , Debrecen ) állandó játéklehetőséget kapjon, mert csak így lehetne a tehetségét kamatoztatni!!!Ezek a csapatok indulnak a különböző európai kupákban, ahol képbe kerülne a nemzetközi porondon!
Egyébként is Storck találta ki neki ezt a szerepkört.
Én mindenképpen azt javasolnám , hogy itthon válasza a Fradit vagy a Videotont, illetve a Debrecent!!!
http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2420875