Pölöskei Gábor (Mosonmagyaróvár 1960.10.11 - )
játékos
edző
Egy kis faluban, Gyórón cseperedtem fel. Édesapám imádta a futballt. Kapuváron dolgozott, és amikor hazajött, edzést tartott nekünk, a falubeli gyerekeknek. Nem volt végzettsége, de bújta a szakkönyveket és összehozott egy kispályás csapatot. Egyszer összeeresztettek minket a kapuváriakkal, nagyon elvertük őket, és akkor a városi klub leigazolt. Jól ment ott is, tizennégy évesen már a felnőttcsapatban játszottam. Megnyertük az úttörő-olimpiát, én lettem a gólkirály és a legjobb játékos. A foci mellett egyébként atlétikában is jó voltam, később, másodikos gimnazistaként magasugrásban 196 centivel ezüstérmes lettem az országos bajnokságon.1
Rába ETO, 1978-1981
Elmentem a győri kiválasztóra, ahol másokkal együtt kiszemelt magának az ETO, és a középiskolát már ott, Győrben kezdtem el. Nem ment rosszul, de az első év a beilleszkedésről szólt. Kicsit bántott, hogy többen is megelőztek, feljebb játszottak az ifiegyben, ezért meglepett, hogy az első csapat váratlanul kivitt Szlovákiába, ahol két barátságos meccsen is játszhattam. Amikor Kovács Imre lett az edző, már ifiválogatott voltam, és negyedikes gimnazistaként már rendszeresen az NB I-ben futballozhattam.1
...
Ferencvárosi TC, 1981-1987
Az ifiválogatott edzőjét Rákosi Gyulának hívták… Tehát képben voltam már, de a Győr sokáig nem engedett el. 1981-ben viszont már válogatott játékos voltam, akkor is ment a huzavona a nyáron, és végül nagy nehezen átigazolhattam. Egy-két edzésen még részt vettem az új edzővel, Verebes Józseffel, aki azt mondta, edzőként senki sem tud nekem többet adni, mint ő, de utána már mentem a Fradiba, pedig a Győr minden téren többet kínált a maradásért.
Az ország egyik legerősebb csapata hívott, és akkor a főváros számított a magyar futball központjának. Lehet, hogy nem nyertem bajnokságot a Fradival, de Győrből nagy valószínűséggel nem lehettem volna válogatott, nem játszottam és rúgtam volna gólokat világbajnokságon.
...
A Fradinál történt egy törés. Nyilasi Tibi és Szokolai Laci külföldre szerződött, én keresztszalag-szakadás miatt nem játszhattam, és hármunkkal az előző idényhez képest ötvenegy gól esett ki a csapatból. Később pedig hívott Verebes József, és hosszú gondolkodás után igent mondtam neki. Segített a döntésben, hogy a Ferencvárosnál Dalnoki Jenő nem szívlelte a sérült játékosokat, márpedig akkoriban én bajlódtam néhánnyal.1

MTK-VM, 1987-1991
...SR Delémont, 1991 - 1993
Kipróbáltam magamat légiósként, és pénzt kerestem. Nagyon szerettünk ott lenni. Egyszer eljutottunk az osztályozóig, ahol a Grasshoppersszel is játszottunk, amelynek az edzője Leo Beenhakker volt, a csatára pedig a Bayern München későbbi brazil sztárja, Giovanni Elber. A meccs egy-egy lett, jó volt látni az eredményjelzőn a két gólszerző nevét: Elber, Pölöskei. Két év után máshol kínáltak szerződést, de Zsófi lányom éppen akkor lett iskoláskorú, és úgy döntöttünk, egy év múlva ne kelljen váltania, ezért hazajöttünk.1
MTK, 1993-1995
...
forrás
Készült az
1 - https://magyarnemzet.hu/sport/poloskei-masolat-hajszalon-mulo-bajnoki-aranyak-8855393/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
1 - https://magyarnemzet.hu/sport/poloskei-masolat-hajszalon-mulo-bajnoki-aranyak-8855393/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
comments
http://www.ebay.co.uk/itm/Gabor-Poloskei-Hungary-WC-82-/192240875330
http://www.vatera.hu/poloskei-gabor-ftc-1986-9x12-5cm-es-fenykep-2499424985.html
via: https://www.facebook.com/fociretrokepek.kz
via:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=180557928806835&set=a.146071308922164.1073741995.100005578868040&type=1&theater