magyarfutball.hu

2014.04.25 Litauszki szerződést hosszabbított

A pénteki edzés után meghosszabbította szerződését az Újpest saját nevelésű hátvédje, Litauszki Róbert.

A 24 éves védő kettő plusz két évre érvényes kontraktust kötött az Újpesttel. A korábban az utánpótlás-válogatottaknál is számításba vett játékos 2011 májusában a Paks ellen mutatkozott be az NB I-ben, összesen pedig 35 élvonalbeli mérkőzésen eddig két gólt szerzett.

- Örülök, hogy a végére értünk a megbeszéléseknek, mert végig az volt a célom, hogy Újpesten maradjak - nyilatkozta Litauszki Róbert az ujpestfc.hu-nak. - Több mint tíz éve játszom lila-fehérben, szeretek itt lenni. Bízom benne, hogy a csapat sikeresebben szerepel majd a jövőben és olyan játékot mutat be, amellyel a szurkolók is elégedettek lehetnek.

A védő a csapat előtt álló feladatokról is beszélt.

- Sajnos most nem vagyunk jó szériában, de a keret képes ennél jobb eredményeket elérni. Bizonyítanunk kell magunknak és mindenki másnak, hogy a korábbi győzelmi sorozatunk nem a véletlen műve volt. Most magunkba kell néznünk és tanulnunk kell a hibákból, bízom benne, hogy ezt követően újra egységesen játszunk és sikerrel vesszük a szezonból hátralévő meccseket. A Győr ellen nagyon koncentráltan kell pályára lépnünk, az önbizalmunk miatt is fontos lenne a jó eredmény, hiszen hamarosan jön a kupavisszavágó is - az pedig nem titok, hogy mindenképpen szeretnénk ott lenni május végén a kupadöntőben is - zárta a játékos.