Simon Krisztián
2025.06.24 Simon Krisztián visszavonul!
Milyen érzés volt, amikor először megkötötted a szerződést az Újpesttel, és tudtad, hogy pályára fogsz lépni a Szusza Ferenc Stadionban?
Amikor 2005-ben idekerültem Újpestre, akkor az álmaim közt szerepelt, hogy egyszer bekerülhetek a felnőtt csapatba, és pályára léphetek a Szusza Ferenc Stadionban. Az elejétől kezdve éreztem, hogy jó helyen vagyok, otthonra találtam ebben a befogadó, családias közegben.
A zöld-fehérek elleni 6–0-nál robbantál be igazán a köztudatba itt, Újpesten, hiszen látták a szurkolók, hogy milyen képességekkel rendelkezel. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
A Derbit megelőző hét arról szólt, hogy felkészítsenek az idősebb játékosok – mint például Rajczi Péter vagy Vermes Krisztián – arra, hogy mi vár rám, hiszen ez volt az első ilyen mérkőzésem a felnőtt csapatban. Sikerrel jártak a többiek, hiszen száztíz százalékon pörögtem, ráadásul még a szurkolók is bejöttek hozzánk az öltözőbe a mérkőzés előtt, ami rengeteget adott ahhoz, hogy így tudjak teljesíteni. A 6–0 hetét szívesen visszapörgetném többször is, ez az emlék örökre megmarad számomra és az Újpest-szurkolók számára is. Örülök, hogy ilyen és ehhez hasonló pillanatokat tudtam átélni. Bár most valami véget ér, de ezeket a boldog momentumokat magammal vihetem.
Ezt követően játszottál Hollandiában, majd visszajöttél, s mielőtt az 1860 Münchenbe igazoltál volna, 2014-ben megnyerted az Újpesttel az első Magyar Kupádat. Milyen volt ez a döntő és a kupasorozat, annak tükrében, hogy azt követően még kétszer elhódítottad a Magyar Kupát – amire nagyon kevés játékos volt képes rajtad kívül a klubban?
A három közül a 2014-es áll a szívemhez a legközelebb, nemcsak azért, mert többek között ősi riválisunkat kiverve nyertük meg a kupát, hanem mert ez volt az első. A döntő napján a csapat a Szusza Ferenc Stadionból indult, míg a szurkolóink a Hősök teréről szervezték a vonulást, és kértük a buszsofőrt, hogy arra vigyen minket, hogy egy kis ízelítőt kaphassunk abból, ami ránk vár. Amikor megláttuk, hányan fognak buzdítani minket, tudtuk, itt nem történhet más, csak újpesti győzelem. Szerencsére ez is történt, szoros meccsen, tizenegyespárbajban – ahol én is értékesítettem a saját büntetőt – legyőztük a DVTK-t. Rengeteg pozitív emlékem van az itt töltött éveimből, de ez a döntő talán a legszebb, hiszen aznap este Budapest lila füstbe borult.
Van olyan döntés, amit megbántál?
Biztosan, viszont a rossz döntéseim is hozzá tartoztak a pályafutásomhoz, mivel tanulhattam belőlük, ezektől is lettem az, aki ma vagyok. Természetesen voltak nehezebb pillanatok, viszont összességében csak hálás tudok lenni mindazért, amit Újpesttől kaptam. Barátokat, emlékeket, érzéseket.
Ki volt a kedvenc csapattársad?
Az egész klub egy nagy család, több száz játékossal játszhattam együtt, és majdnem mindenkivel jó viszonyt ápoltam. Sok társammal kötöttünk örök barátságokat, viszont egy személyben nem tudok kiemelni senkit sem, és nem is akarok, mert véletlenül sem szeretnék megbántani senkit sem.
Ha azt mondjuk neked, hogy Lázár Bence, akkor mi jut eszedbe?
Soha ne add fel! Játszottam is ilyen feliratú karszalagban. A vele kötött barátságot is az Újpestnek köszönhetem. Sosem vállaltam interjút, ahol róla kérdeznek, mert ő nagyon érzékeny téma a mai napig számomra és még sokak számára. Elképesztő barátságot és küzdeni akarást köszönhetek neki, igazi újpesti volt. Örökre a szívembe zártam, én és az egész újpesti közösség is. Nem múlhat el úgy év, hogy ne emlékezzünk meg róla, rendszeresen részt veszünk a Lázár Bence Emléktornán, és terveim szerint részt is fogunk, de személyesen tartom a kapcsolatot a családjával is. Örök barátság. Szeretnék megemlékezni Bence mellett azokról a szurkolókról, újpestiekről is, akik sajnos szintén nem lehetnek már köztünk, pedig az utam elején még itt voltak, és rengeteget adtak nem csak nekem, hanem az Újpestnek is.
Ki volt a kedvenc edződ?
Nem a profi pályafutásomból emelnék ki valakit, hanem amikor utánpótlás-játékos voltam, akkor Mundi Viktor adta meg a kezdőlökést, ő segített a legtöbbet abban, hogy itt, Újpesten elkezdhessem a profi pályafutásomat. Mindig támogatott, és éreztem a belém vetett bizalmát, ez a hozzáállás a részéről döntő volt abban, hogy több mint 250 meccset játszhattam lila-fehérben.
Miután visszatértél Németországból, 2018-ban és 2021-ben is megnyerted a csapattal a Magyar Kupát. Melyik miért volt különleges számodra?
Sajnos a második döntőn sérülés miatt nem játszottam, így nem élhettem meg olyan intenzíven, mint az elsőt. A harmadik kupagyőzelemnél pályára léptem a Puskás Arénánban, viszont a járvány miatt kevés néző lehetett kint a mérkőzésen, amit a mai napig sajnálok, ezért is tartom a 2014-es diadalt a legemlékezetesebbnek számomra.
Leszámítva a már említett 6–0-s sikert, melyik volt számodra az a mérkőzés, ahol a legjobb teljesítményedet nyújtottad?
Szintén egy IX. kerületiek elleni találkozót említenék meg, amikor 2014 őszén 2–1-re megvertük őket, ráadásul én lőttem a győztes gólt, körülbelül tizenhét méterről. Szerencsére több jó meccsre is emlékszem, viszont, ha egyet kell kiemelni, akkor mindenképpen ez lenne az.
Mik a jövőbeli terveid, hogyan tovább?
Számomra játékosként a profi labdarúgás véget ér, viszont teljesen nem engedem el a focit. Lehetőséget adott számomra az Újpest vezetősége, hogy a későbbiekben fiatal tehetségeinkkel foglalkozhassak, ami hatalmas esély számomra, ez a szerepkör teljesen megfelelő az én karakteremnek. Motivál, hogy olyan játékosokat nevelhetünk ki, akik a későbbiekben akár az egész pályafutásukat nálunk töltik el, így a saját példámból kiindulva úgy érzem, sokat segíthetek majd a srácoknak. Továbbá arra is van esély, hogy a szurkolók láthatnak majd játszani második csapatunk meccsein.
A civil életedben gyönyörű, támogató családod van. Ők hogyan állnak hozzá ehhez a helyzethez?
A kisfiam nemsokára négyéves lesz, így természetesen élvezte élőben nézni a meccseimet, de talán még fel sem fogta, hogy mekkora dolog, hogy itt játszottam. A feleségem pedig mindig, minden döntésemben támogatott, és ezt a döntést is közösen hoztuk meg. Természetesen nehéz pillanatok ezek, hiszen egy húszéves történet ér véget, Újpest az életem részévé vált, így nehéz – még akár részben is – megválni tőle. Nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget a klubtól, és azt, hogy a világon bárhol játszhattam, akár Hollandiában vagy Németországban, a IV. kerületbe mindig hazajöhettem. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a csapattársaimnak és az edzőimnek, akikkel együtt dolgozhattam az utam során. Köszönöm továbbá a szurkolóknak is, akik végig hittek bennem és támogattak. A szívem továbbra is lila-fehér, és az Újpestért dobog.
Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy Újpesten tölthettem a pályafutásom nagyrészét. Számomra nem az a fontos, hogy hány gólt lőttem, hány meccset játszottam, hanem maga a tény, hogy itt játszhattam. Szeretném még egyszer megköszönni azt a szeretetet, amit húsz év alatt itt kaptam mindenkitől.
Amikor 2005-ben idekerültem Újpestre, akkor az álmaim közt szerepelt, hogy egyszer bekerülhetek a felnőtt csapatba, és pályára léphetek a Szusza Ferenc Stadionban. Az elejétől kezdve éreztem, hogy jó helyen vagyok, otthonra találtam ebben a befogadó, családias közegben.
A zöld-fehérek elleni 6–0-nál robbantál be igazán a köztudatba itt, Újpesten, hiszen látták a szurkolók, hogy milyen képességekkel rendelkezel. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
A Derbit megelőző hét arról szólt, hogy felkészítsenek az idősebb játékosok – mint például Rajczi Péter vagy Vermes Krisztián – arra, hogy mi vár rám, hiszen ez volt az első ilyen mérkőzésem a felnőtt csapatban. Sikerrel jártak a többiek, hiszen száztíz százalékon pörögtem, ráadásul még a szurkolók is bejöttek hozzánk az öltözőbe a mérkőzés előtt, ami rengeteget adott ahhoz, hogy így tudjak teljesíteni. A 6–0 hetét szívesen visszapörgetném többször is, ez az emlék örökre megmarad számomra és az Újpest-szurkolók számára is. Örülök, hogy ilyen és ehhez hasonló pillanatokat tudtam átélni. Bár most valami véget ér, de ezeket a boldog momentumokat magammal vihetem.
Ezt követően játszottál Hollandiában, majd visszajöttél, s mielőtt az 1860 Münchenbe igazoltál volna, 2014-ben megnyerted az Újpesttel az első Magyar Kupádat. Milyen volt ez a döntő és a kupasorozat, annak tükrében, hogy azt követően még kétszer elhódítottad a Magyar Kupát – amire nagyon kevés játékos volt képes rajtad kívül a klubban?
A három közül a 2014-es áll a szívemhez a legközelebb, nemcsak azért, mert többek között ősi riválisunkat kiverve nyertük meg a kupát, hanem mert ez volt az első. A döntő napján a csapat a Szusza Ferenc Stadionból indult, míg a szurkolóink a Hősök teréről szervezték a vonulást, és kértük a buszsofőrt, hogy arra vigyen minket, hogy egy kis ízelítőt kaphassunk abból, ami ránk vár. Amikor megláttuk, hányan fognak buzdítani minket, tudtuk, itt nem történhet más, csak újpesti győzelem. Szerencsére ez is történt, szoros meccsen, tizenegyespárbajban – ahol én is értékesítettem a saját büntetőt – legyőztük a DVTK-t. Rengeteg pozitív emlékem van az itt töltött éveimből, de ez a döntő talán a legszebb, hiszen aznap este Budapest lila füstbe borult.
Van olyan döntés, amit megbántál?
Biztosan, viszont a rossz döntéseim is hozzá tartoztak a pályafutásomhoz, mivel tanulhattam belőlük, ezektől is lettem az, aki ma vagyok. Természetesen voltak nehezebb pillanatok, viszont összességében csak hálás tudok lenni mindazért, amit Újpesttől kaptam. Barátokat, emlékeket, érzéseket.
Ki volt a kedvenc csapattársad?
Az egész klub egy nagy család, több száz játékossal játszhattam együtt, és majdnem mindenkivel jó viszonyt ápoltam. Sok társammal kötöttünk örök barátságokat, viszont egy személyben nem tudok kiemelni senkit sem, és nem is akarok, mert véletlenül sem szeretnék megbántani senkit sem.
Ha azt mondjuk neked, hogy Lázár Bence, akkor mi jut eszedbe?
Soha ne add fel! Játszottam is ilyen feliratú karszalagban. A vele kötött barátságot is az Újpestnek köszönhetem. Sosem vállaltam interjút, ahol róla kérdeznek, mert ő nagyon érzékeny téma a mai napig számomra és még sokak számára. Elképesztő barátságot és küzdeni akarást köszönhetek neki, igazi újpesti volt. Örökre a szívembe zártam, én és az egész újpesti közösség is. Nem múlhat el úgy év, hogy ne emlékezzünk meg róla, rendszeresen részt veszünk a Lázár Bence Emléktornán, és terveim szerint részt is fogunk, de személyesen tartom a kapcsolatot a családjával is. Örök barátság. Szeretnék megemlékezni Bence mellett azokról a szurkolókról, újpestiekről is, akik sajnos szintén nem lehetnek már köztünk, pedig az utam elején még itt voltak, és rengeteget adtak nem csak nekem, hanem az Újpestnek is.
Ki volt a kedvenc edződ?
Nem a profi pályafutásomból emelnék ki valakit, hanem amikor utánpótlás-játékos voltam, akkor Mundi Viktor adta meg a kezdőlökést, ő segített a legtöbbet abban, hogy itt, Újpesten elkezdhessem a profi pályafutásomat. Mindig támogatott, és éreztem a belém vetett bizalmát, ez a hozzáállás a részéről döntő volt abban, hogy több mint 250 meccset játszhattam lila-fehérben.
Miután visszatértél Németországból, 2018-ban és 2021-ben is megnyerted a csapattal a Magyar Kupát. Melyik miért volt különleges számodra?
Sajnos a második döntőn sérülés miatt nem játszottam, így nem élhettem meg olyan intenzíven, mint az elsőt. A harmadik kupagyőzelemnél pályára léptem a Puskás Arénánban, viszont a járvány miatt kevés néző lehetett kint a mérkőzésen, amit a mai napig sajnálok, ezért is tartom a 2014-es diadalt a legemlékezetesebbnek számomra.
Leszámítva a már említett 6–0-s sikert, melyik volt számodra az a mérkőzés, ahol a legjobb teljesítményedet nyújtottad?
Szintén egy IX. kerületiek elleni találkozót említenék meg, amikor 2014 őszén 2–1-re megvertük őket, ráadásul én lőttem a győztes gólt, körülbelül tizenhét méterről. Szerencsére több jó meccsre is emlékszem, viszont, ha egyet kell kiemelni, akkor mindenképpen ez lenne az.
Mik a jövőbeli terveid, hogyan tovább?
Számomra játékosként a profi labdarúgás véget ér, viszont teljesen nem engedem el a focit. Lehetőséget adott számomra az Újpest vezetősége, hogy a későbbiekben fiatal tehetségeinkkel foglalkozhassak, ami hatalmas esély számomra, ez a szerepkör teljesen megfelelő az én karakteremnek. Motivál, hogy olyan játékosokat nevelhetünk ki, akik a későbbiekben akár az egész pályafutásukat nálunk töltik el, így a saját példámból kiindulva úgy érzem, sokat segíthetek majd a srácoknak. Továbbá arra is van esély, hogy a szurkolók láthatnak majd játszani második csapatunk meccsein.
A civil életedben gyönyörű, támogató családod van. Ők hogyan állnak hozzá ehhez a helyzethez?
A kisfiam nemsokára négyéves lesz, így természetesen élvezte élőben nézni a meccseimet, de talán még fel sem fogta, hogy mekkora dolog, hogy itt játszottam. A feleségem pedig mindig, minden döntésemben támogatott, és ezt a döntést is közösen hoztuk meg. Természetesen nehéz pillanatok ezek, hiszen egy húszéves történet ér véget, Újpest az életem részévé vált, így nehéz – még akár részben is – megválni tőle. Nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget a klubtól, és azt, hogy a világon bárhol játszhattam, akár Hollandiában vagy Németországban, a IV. kerületbe mindig hazajöhettem. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a csapattársaimnak és az edzőimnek, akikkel együtt dolgozhattam az utam során. Köszönöm továbbá a szurkolóknak is, akik végig hittek bennem és támogattak. A szívem továbbra is lila-fehér, és az Újpestért dobog.
Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy Újpesten tölthettem a pályafutásom nagyrészét. Számomra nem az a fontos, hogy hány gólt lőttem, hány meccset játszottam, hanem maga a tény, hogy itt játszhattam. Szeretném még egyszer megköszönni azt a szeretetet, amit húsz év alatt itt kaptam mindenkitől.