magyarfutball.hu

2016.08.10 Aranyos Imre a Dabas-Gyón vezetőedzője!

Korábban Újhartyánban és Budakalászon is szerepelt hol játékosként, hol edzőként, tehát nem mozog ismeretlenül a Pest megyei futballban. Nem véletlen, hogy ismét ebből a régióból keresték meg a korábbi háromszoros válogatott labdarúgót, aki mindezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Berkenyéről eljöttem, jó volt, szép volt, de így alakult. A Dabas-Gyón megkeresett, de nem az első csapat edzője leszek, hanem az U17-es együttesé.”
Az Angyalföldön – legalábbis a piros-kék publikum körében… – még manapság is nagy elismertségnek és népszerűségnek örvendő korábbi 3-szoros válogatott „Arany” azonban a jelek szerint a versenyszerű futballnak hátat fordít.
„Nem tudom még, hogy lesz, elképzelhető, hogy egy BLSZ-es csapathoz igazolok, de nem valószínű – jelentette ki Aranyos Imre. – Az öregfiúkban folytatom, játszani fogok, amíg az egészségem engedi, de azért már csak vigyáznia kell az embernek ötven évesen. Óvatosnak kell lenni még akkor is, ha nem álltam le teljesen, de két hete például semmit nem csináltam.”
A Dabas-Gyón tizenhét esztendős, pelyhedző állú ifjai alighanem néznek majd nagyokat, és nem a kihagyás miatt, mert Aranyos Imrétől van mit ellesni, illetve megtanulni.