magyarfutball.hu

2014.12.18 Németh Krisztián az USA-ban folytatja

Az Észak-Amerika első számú profi labdarúgóligájában, az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City csütörtökön bejelentette, hogy szerződtette a magyar csatárt, Németh Krisztiánt.

A 25 éves magyar válogatott támadó az összes hivatalos okmány megszerzése után foglalhatja el helyét a csapat 2015-ös keretében – teszi hozzá a klub hivatalos honlapja.
„Nagyon feldob, hogy csatlakozhatom a Sporting Kansas Cityhez, örülök, hogy mostantól az amerikai ligában futballozhatok. Peter nagyszerű edző, alig várom, hogy vele és az új csapattársaimmal dolgozhassak" – idézi a Sporting honlapja Németh Krisztiánt.
Németh kis megszakítással 2007 óta légióskodik, Angliában, Görögországban és Hollandiában futballozott. A holland élvonalból kieső Rodától nyáron távozott, azóta szabadon igazolható volt.
A magyar származású, egykor a magyar NB I-ben is futballozó Peter Vermes olyan játékosként festette le Némethet, aki rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett az általa favorizált szerkezetben (4-3-3) való játékban.
„Emellett jól illeszkedik a Sporting Kansas City játékfilozófiájába, igyekszünk őt hozzásegíteni a mielőbbi beilleszkedéshez" – mondta a tréner.
A 67-szeres amerikai válogatott Peter Vermes 2009 óta edzi a csapatot, és 2013-ben bajnoki címet nyert vele. A legutóbbi szezonban a Sporting ötödik lett a Keleti Konferenciában, a playoff selejtezőjét elbukta a New York Red Bullsszal szemben, így a nyolccsapatos főtáblára nem jutott fel.