magyarfutball.hu

2025.07.04 Gyurcsó Ádám a Honvédhoz igazolt!

Örömmel jelentjük be, hogy kétéves szerződést kötöttünk Gyurcsó Ádámmal. A 34 éves támadó 2016 óta, egy felcsúti szezont leszámítva – amikor is a Magyar Kupa gólkirálya lett – külföldön futballozott. A Videotonban 2008 és 2015 között szerepelt, kétszer (2010-11, 2014-15) pedig bajnoki címet ünnepelhetett a székesfehérváriakkal. 2016 telén Lengyelországba, a Pogon Szczecinbe szerződött, melynek színeiben 74 tétmeccsen 15 gólt és 20 asszisztot jegyzett.
kép
Lengyelország után a Hajduk Split igazolta le, a horvát együttessel bronzérmet ünnepelhetett, majd második idényében negyedikként zárt, 66 bajnoki meccsen pedig 14 gólja mellé kiosztott 20 gólpasszt is. Ezt követően Felcsúton és Eszéken szerepelt, utóbbival horvát bajnoki ezüstérmet szerzett. Ádám a legutóbbi négy esztendőt Cipruson töltötte, három idényben az AEK Larnacát, egyben pedig az Anorthoszisz Famagustát erősítette.

„Pozitív érzésekkel csatlakoztam a klubhoz, amely az előző szezon második felében mutatott teljesítménye alapján egyértelműen felívelő pályán van. A Honvédnak és magamnak is hasonlóak az ambíciói, ez pedig a sikeresség szempontjából egy jó egyveleget alkothat. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném meghálálni a bizalmat. Nem volt még szerencsém ebben a gyönyörű stadionban pályára lépni, minden bizonnyal óriási élmény lesz, már alig várom, hogy minél több szurkoló előtt bizonyíthassak. Ők elengedhetetlenek ahhoz, hogy a klub újra sikeres lehessen” – nyilatkozta Ádám a klub hivatalos oldalának az aláírást követően.