magyarfutball.hu

Magyarország † Kövesdi Lajos (? 1911 - 1990)

nationality
Magyarország
poszt
csatár

játékos

pályafutás
Szolnoki AK
1928 - 1937
Szolnoki MÁV SE
1937 - 1941
Ceglédi MOVE
1941
Érsekújvári SE
1941 - 1944?
Vác
? - ?
Gyoma
1948?
eredmények / elismerések
?
0 nemzetközi kupa
0 hazai kupadöntő
8 elsőosztályú bajnoki

Kövesdi Lajos magyar bajnoki mérkőzései:

NB 1938/1939

# date round match substitutions cards goals result
1 1938.10.09 6 Szolnoki MÁV SE - Kispest FC 1 x gól 1 : 2
2 1938.10.16 7 Szolnoki MÁV SE - Szürketaxi FC 1 x gól 3 : 2
3 1938.10.23 8 Szolnoki MÁV SE - Hungária FC 1 x gól 2 : 4
4 1938.11.01 10 Phöbus FC - Szolnoki MÁV SE 1 : 2
5 1938.11.06 11 Nemzeti SC - Szolnoki MÁV SE 2 : 4
6 1938.11.20 12 Szolnoki MÁV SE - Budafok FC 2 : 1
7 1938.11.27 13 Salgótarjáni SE - Szolnoki MÁV SE 2 : 1
8 1939.03.26 16 Újpest FC - Szolnoki MÁV SE 6 : 0
8 mérkőzés 3 x gól
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: fgymat
    2024.03.04, 17:48 (szerk.: 2024.03.04, 20:37)
    Fájdalommal tudatjuk, hogy KÖVESDI LAJOS MÁV-nyugdíjas 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1990. április 19-én, csütörtökön lesz Békéscsabán, a vasúti temetőben.

    Békés megyei Népújság
    1990.04.18
     
  2. avatar: fgymat
    2024.03.04, 17:44
    A négy Kövesdi története Egy család a magyar labdarúgásért
    Hol volt, hol nem volt, ott ahol a Zagyva egyesül a Tiszával, Szolnok városában élt egyszer egy keménykötésű munkásember, aki a MÁV- műhelyben kereste kenyerét felesége és négy fia számára. Zoltán egy évvel az ezredforduló után, István két évvel később, József pedig 1907- ben született. S a legkisebb, a Lajos gyerek aki mint a mesékben a legtöbbre vitte a futballsport világában, 1911-ben látta meg a napvilágot. A két idősebb fivér — „Zofti” és „Nyúzott” — így becézték őket — már az első világháború alatt és után a Szolnoki NSC-ben, az MTE- ben majd a MÁV-ban kergette a bőrlabdát. Közben „Jozsó” is a nagyok közé nőtte fel magát, s az MTE-ben kezdte el pályafutását. Következő csapata a Vasutas volt, végül a SZAK jelentette a végállomást. A három Kövesdi félelmetes csatárláncot alkotott az MTE-nél. A balszélen Jóska száguldozott, balöszszekötőben Zoltán, centerben pedig István lődözte a gólokat. Sok középmagyar csapat hívta, csábította őket, de nem hagyták el Szolnokot. Aztán amikor 1929-ben térdsérülése miatt Zoltán kénytelen volt szögre akasztani a stoplis csukát, jött a negyedik Kövesdi, a Lajos. Vele beszélgettünk a közelmúltban, életéről, labdarúgó pályafutásáról. — Hogy kezdődött Lajos bácsi?— érdeklődtünk a „négy muskétás” legeredményesebbjétől. — Nem mondhatnám azt, hogy szüleink rajongtak a fociért, s ennek meg is volt az oka. Sok cipő és ruha bánta a mi nagy-nagy futballszeretetünket. Egy kavics, vagy kődarab, ami a járdán hevert, s elénk került — nem maradt „érintetlenül”. Belesuttoltunk. Egyikünknek sem volt kezdetben neves edzője. A grundon nőttünk fel. Én a Szolnoki Fémipari Iskola másodéves tanulója voltam, amikor a KISOK hozzájárulásával leigazolhatott a Szolnoki AK. Nem mondom, gondolkoztam egy kicsit, mielőtt aláírtam volna az igazolólapot, ugyanis erősen vonzódtam az atlétikához is. De aztán bátyáim sikerein felbuzdulva nem tudtam ellenállni a bőrlabda varázsának. — Milyen mérkőzésen debütált? — kérdeztük. — Ezt a meccset sohasem fogom elfelejteni, annál is inkább mivel akkor 17 éves voltam, s mai szűkebb hazám csapata ellen játszottunk. 1928. szeptember utolsó vasárnapján történt. Békéscsabán a Csányi utcai pályán az Előre MTE ellen vívtunk barátságos mérkőzést. Félelmetes csapata volt akkor a lila-fehéreknek. A kapuban Kucsmik állt, s olyan csillagok szerepeltek náluk mint Mátyás, Kvasz, Filyó. 2-1-re vezettek a hazaiak, amikor nem sokkal a befejezés előtt sikerült gólt fejelnem. S ezzel alakult 2-2-re a mérkőzés végeredménye. Hadd tegyem mindjárt hozzá: — folytatta elbeszélését Kövesdi Lajos — mint a közép kerület csapatának tagja — 18-szor szerepeltek a kerület válogatottjában — nagyon sokszor találkoztam a Békés megyeiekkel, a Bohn SC, az Előre, a GYAC, a CSAK játékosaival. — Később hogyan alakult a sorsa? — Tanulmányaim elvégzése után Szolnok városánál szellemi ínség és szükségmunkásként nyertem elhelyezést. Játékos pályafutásom szempontjából döntőnek bizonyult az, hogy Jánossi Béla lett az edzőm, akitől aztán nagyon-nagyon sokat tanultam. 1937 őszén a Szolnoki MÁV megnyerte a II. osztályú profi liga bajnokságát, bekerültünk az NB I-be. 1941 végéig olyan klasszisokkal játszhattam — ha nem is minden NB I-es mérkőzésen — mint Kispéter, Szűcs, Bujáki, Selmeczi, Szántó, Sárkány, Kolláth, Korom. Később Wéber Lajos, majd Móré János keze alatt játszottam. 1941 őszén Érsekújvárra kerültem, s mint játékos-edző az NB III-ig jutottunk csapatommal. A felszabadulás után az NB I-es Szolnoki MÁV intézője lettem, majd Vácra kerültem, ahol a megyei II. osztályból két év alatt sikerült feljutnunk az NB III-ba. 1948-tól Békés megyében élek. Békéscsabán a MÁV-nál láttam el edzői, vezetői teendőket, majd a gyomai együttest kétszer is sikerült hozzásegítenem az NB III-ba jutáshoz. Büszke vagyok arra, hogy 37 évesen, gyomai színekben játékos-edzőként szerepelhettem NB III-as csapatban. — Kicsit kanyarodjunk még viszsza a múltba. Fivéreivel soha nemjátszott egy csapatban? — Erre nem került sor. Egymás ellen viszont többször szerepeltünk. Pistával, Jóskával. Nem valami kellemes emlék amit elmondok, de igaz. Egymás iránti szeretetünket bizonyítja. Megyei rangadót játszottunk Szolnokon, Jósika balszélsőként szerepelt a MÁV-ban, én balösszekötő voltam a SZAK-ban. A mérkőzés 10. percében hátulról csúnya rúgást kaptam a bal lábamra. Alsó lábszáram szinte oldalra hajlott, ölben vittek le a pályáról. És ekkor Jóska is elhagyta a küzdőteret. Számomra szörnyű napok következtek: szalagszakadás, porcleválás következményeként fájdalmas műtét és hathónapos kényszerpihenő. — A sportág hívei nemcsak játékos és edzőként, hanem kitűnő futballbíróként is számon tartják Kövesdi Lajost. — Még aktív játékos koromban tettem játékvezetői vizsgát. Megszámolni sem tudom, hány mérkőzésen fújtam a sípot. Tagja voltam az országos keretnek is, nagyon sokfelé megfordultam az országban, s az a megtiszteltetés is ért, hogy egész sor NB II-es mérkőzést „dirigálhattam”. Amióta nyugdíjas vagyok, ellenőrként járom a pályákat. — Az ellenőri tevékenység mellettmost milyen kapcsolatban van kedvenc sportágával? — tettük fel búcsúkérdésünket. — A labdarúgást, mint játékos, edző, játékvezető — abba lehet hagyni. De elszakadni tőle nem lehet! így vagyok én is. A békéscsabai városi labdarúgó-szakszövetség elnökeként sportbarátaimmal azon fáradozunk, hogy tovább bővítsük, szélesítsük a sportág alapjait, minél több embernek biztosítsunk sportolási lehetőséget, és a „kispályásoknak” megfelelő versenyrendszert dolgozzunk ki! A célok, tervek megvalósításához, a labdarúgósport szerelmesei és a magunk részéről erőt, egészséget kívánunk. Machalek István

    kép

    Labdarúgás, 1979. január