magyarfutball.hu

2024.01.07 Szalai Gábor Svájcba igazolt!

Ahogy arról honlapunkon is beszámolt Tóth Ákos sportigazgató, csütörtök este érkezett meg a hivatalos ajánlat, melynek értelmében a svájci klub jelezte, aktiválja a Szalai Gábor szerződésében szereplő kivásárlási árat. Ezt követően a játékossal is megállapodásra jutottak, majd miután átment az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, aláírhatta szerződését is új csapatánál.

Szalai Gábor klubunk saját nevelésű játékosa, a KTE utánpótlásában kezdett el futballozni, és egy két esztendős angliai kitérőt leszámítva (Brooke House College), végig lila-fehérben játszott mostanáig. 2019-ben, hazatérése után azonnal debütálhatott az akkor még NB III-ban szereplő csapatban. Végig részese volt az NB I-es ezüstéremig vezető menetelésnek, majd a nemzetközi porondon is bemutatkozhatott. Marco Rossi szövetségi kapitány tavaly nyáron hívta be először a magyar válogatott keretébe, s bár a debütálásra még várnia kell, azóta egyszer sem hiányzott a névsorból. Szalai Gábor a KTE színeiben összesen 127 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 22 gólt szerzett védő létére.

A búcsú természetesen nem volt könnyű számára:

– Nehéz mit mondani, nem is tudom, hogy honnan kezdjem. Itt nőttem fel, 5 éves korom óta egy kis kitérővel gyakorlatilag végig a KTE-ben fociztam. Jó tapasztalat volt az a két év, de itt lettem felnőtt játékos, először az NB III-ban, aztán az NB II-ben, majd az NB I-ben már itt kaptam válogatott meghívót. Ez egy olyan szelete karrieremnek, amit sosem fogok elfelejteni. Mindenképpen magammal viszem azt a mentalitást, illetve azt a csapatszellemet, ami mindig is sajátja volt ennek a klubnak. Nagyon nehéz volt a többiektől elbúcsúzni, hiszen sokan nem is tudtak az eseményekről, olyan gyorsan zajlott le minden. Bevallom, megkönnyeztem, de nem akartam úgy elmenni, hogy nem köszönök el mindenkitől. Még én sem fogom fel teljesen, mi történik velem, de nagyon örülök, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget. Úgy érzem, hogy egy jó következő lépcsőfok lesz számomra. Egy kecskeméti srácnak egy valóra vált álom, amit elértem, egyben jó példa mindenkinek, hogy innen indulva is bármit el lehet érni. Mindenkinek köszönöm ezeket az éveket, beleértve a szurkolókat is. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük a csapattal egyetemben, ami leírhatatlan volt minden alkalommal. Köszönöm a csapattársaimnak, a stábnak, a klubvezetésnek, Szabó Istvánnak és Tóth Ákosnak, mert nélkülük nehezen valósulhatott volna ez meg. Huber Bálintot, a masszőrünket kiemelném, mert van egy régi közös történetünk már, de tényleg nem lehetek elég hálás az egész klubnak azért, hogy eljutottam idáig – búcsúzott Szalai Gábor.

Klubunk ezúton is sok sikert kíván Szalai Gábornak új állomáshelyén, egyben a magyar válogatottban is!