Már ötévesen lila-fehér mezben futkorásztam, az egész családom az Újpestnek szurkolt, természetesnek tűnt, hogy végigjárom a szamárlétrát a Megyeri úton. Aztán tizenhárom évesen mégis úgy döntöttem, elég volt ott, inkább máshol próbálok szerencsét. Rossz érzés egy tizenhárom éves gyereknek, ha azt látja, hogy a csapatában nem a legjobbak játszanak, hanem a legtehetősebb szülők gyerekei. Olyan fiúk is szerephez jutottak, akik arra rúgták a labdát, amerre éppen álltak, leginkább csőrrel.¹

Akkor már hívott a Vízművek, illetve a klubnál dolgozó egyik edző, és én azt mondtam, rendben, gyönyörű a pálya, közel van az otthonomhoz, miért is ne. Nem sokkal később már a felnőttcsapatban futballozhattam. Bár abban nem volt sok köszönet. Nekem is idő kellett ahhoz, hogy erőben felvegyem a versenyt a többiekkel. A BLSZ I amatőr bajnokság, ahhoz képest még az U19-es liga is százszor gyorsabb. Szóval ha egy különleges tehetség felbukkan, és az NB I-be hívják, hónapok kellenek ahhoz, hogy bevethető legyen.¹

2015 nyarán éreztem, hogy egy erősebb csapatba kell igazolnom, hogy minőségi labdarúgó válhasson belőlem. Több embertől is hallottam, hogy a Vasasban jó helyem lenne mivel ez egy remek csapat, tele jó játékosokkal. Sokat segített ebben Sárai Zoltán, aki edzőm volt a Vízműveknél és most menedzserem, valamint Ludman Lajos, aki szintén egyengette pályafutásomat. Köszönök nekik mindent. Nagyon jó érzés volt, ahogyan befogadtak a srácok a Vasas csapatánál. A körülmények nagyon tetszettek. Sosem kaptam még ennyi figyelmet, mint itt.²

8 éves voltam, amikor először megműtöttek porcleválás miatt. Akkor valóban azt mondták, hogy ez egy rutinműtét, három hét alatt visszatérhetek a pályára – és én ezt el is hittem. Aztán a beavatkozásból hosszabb távú probléma lett: elfertőződött a térdem, átmosó műtétet végeztek, de nem javult, folyamatos kezeléseket kaptam, a térdemet többször is leszívták. A fertőzés, illetve a megengedettnél több szteroidos injekció miatt a keresztszalagom felszívódott, mivel a térdem hosszú ideig gyulladásban volt, és fél évig várni kellett a további műtétekre. Injekciókúrán és egyéb kezeléseken estem át, de amikor végül megoperáltak, a szervezetem nem fogadta be az új szalagot, így újabb műtétre volt szükség.
...
A legmélyebb pontom talán ekkor volt amikor távoztam a Vasastól, hisz úgy készültem, hogy maradok, de különböző okok miatt ez végül nem történt meg. Akkor azt gondoltam, hogy ideje elengedni a labdarúgást. Az egy nagyon nehéz időszak volt, hiszen hét évet töltöttem a Vasasnál, ott lettem felnőtt- és válogatott játékos, és a mai napig mély érzelmek kötnek a klubhoz. Amikor visszatértem kölcsönből Angyalföldre, a második csapathoz kerültem, ahol leginkább fiatal játékosok szerepelnek. Egy második csapat célja mindig az, hogy az akadémiáról kikerülő fiatalokat fokozatosan bevezesse a felnőtt futballba, és én is ebbe a közegbe kerültem vissza. Ha valakinek van NB I-es mérkőzése vagy akár válogatottsága – függetlenül attól, hány éves –, a fiatalabb játékosok általában figyelnek rá, és adnak a szavára. Nem feltétlenül arról van szó, hogy felnéznek rá, de elfogadják a tapasztalatát. Ezt a szerepet töltöttem be abban az évben a csapatnál, és ez nagyon tetszett, mert mindig is olyan játékosnak tartottam magam, aki tudja segíteni a fiatalokat.³

Sosem mondhatod, hogy soha – ez tény, de ahhoz, hogy valaki NB I-es játékos legyen, főleg a mai, felgyorsult fociban, hatalmas dinamika kell. Az egész játék nagyon felgyorsult, így nem tartanám ezt reálisnak – fontos, hogy az embernek legyen önkritikája. Most már inkább úgy gondolkodom, hogy szeretném élvezni a focit, és az NB I-ben ezt nem biztos, hogy tudnám. A műtétek után azt mondták nekem, hogy soha nem lesz már olyan, mint régen – ez is tény. Előfordul, hogy itt-ott érzek valamit, de ez nem befolyásol abban, hogy végigcsináljam az edzést vagy a meccset. Úgy fogalmaznék, hogy nekem többször kell összeszorítanom a fogam, mint másnak, de ezzel megtanultam együtt élni. Igyekszem kihozni magamból a legtöbbet, hogy megmutassam a kétkedőknek, hogy van még bennem. Az NB III-at pedig olyan szintnek tartom, ahol hosszútávon is tudom élvezni a focit a jövőben is.³